2015. április 16. 06:42,  Magyarország és én 356 komment

2015. április 16. 06:42 Határátkelő

Magyarország és én

Aligha van ma kényesebb pont a határátkelésről folytatott beszélgetés során, mint a szülőföldhöz fűződő viszony. A hazaárulózós korszakon talán már túl vagyunk, de a kérdés még mindig komoly érzelmeket vált ki. Ki miért hagyta el Magyarországot, miért tért vissza (ha visszatért), tervezi-e, hogy visszaköltözik – egyáltalán, milyennek látja szülőhazája és saját kapcsolatát? Íme, a Határátkelő első pályázata!

margitsziget_vizilabda.jpg

A Határátkelő közel négy éves története során lassan másfél ezer poszt született, több száz ember küldte már el történetét. Az írásokból és a rájuk született reakciókból bennem az csapódott le, hogy a szülőföldhöz fűződő kapocs egyike a legerősebb, és a legtöbb érzelmet kiváltó kapcsolatnak.

Ezért most arra biztatok mindenkit, ragadjon billentyűzetet és írja meg, miként gondol Magyarországra! Mi az, ami hiányzik, és mi az, amitől örül, hogy megszabadult? Mi az, ami nosztalgiát ébreszt benne, és mi az, amit legszívesebben soha nem látna többet?

Hiányzik a család, a barátok, a Balaton, a romkocsmák, a borozások, a nyáréjszakák, a Túró Rudi és a kolbász (amiből nincs a kerítés), ellenben egy életre eleged lett a bürokráciából, a mosolytalan kiszolgálásból, a komor emberekből? Írd meg!

Tervezed-e, hogy hazaköltözöl egyszer, esetleg már meg is tetted – ha igen, milyen indokok vezetnek? Vagy eszedbe sem jut a visszatérés, és ha így van, akkor miért van így?

Ezek persze csak ötletek, nem feltétlenül kell ezen kérdések köré építeni a személyes történeteket. Hiszek abban, hogy a szubjektív történeteken keresztül elkészül majd a mai Magyarország és a határátkelők viszonyának egy tanulságos lenyomata.

A tudnivalók

Formai megkötés minimális van csak: a szöveg legyen minimum 500 szó (ez körülbelül másfél gépelt oldal), hosszabb természetesen lehet, és külön megköszönöm, ha tudtok egy képet is küldeni mellé, ami szerintetek jól illusztrálja a történetet.

A játék kedvéért, és hogy legyen azért tét is, a pályázat végén két győztest hirdetünk majd, az egyik a közönségszavazás nyertese lesz, a másikról pedig teljesen önkényesen a Határátkelő dönt.

Szavazni itt a blogon a posztok alatt elhelyezett szavazómodulban és a Facebookon az írásoknál lájkokkal lehet majd.

Mindent azért nem árulnék el most, így a nyeremény mibenléte egyelőre maradjon titok, de a nagyon közeli jövőben erre is fény derül majd.

Jöhetnek tehát az írások arról, ki hogyan érez Magyarország iránt, akár aktív, akár egykori, akár leendő határátkelőként! (Aki ihletre vágyik, annak ajánlom a nagyon jó Irish Times oldalát, ott volt már hasonló kezdeményezés.)

A cím a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com, a tárgy mezőbe írjátok oda, hogy Magyarország és én.

Az írásokat közép-európai idő szerint május elsején éjfélig várom.

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr647371730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 07:15:28

A hazaárulás tény mindenkinél, aki tartósan hagyja el hazáját, azaz nem csak ideiglenesen.

Viszont ez nem feltétlenül negatív értelmű hazaárulás. Azaz nevezzük inkább hazacserbenhagyásnak.

A párhuzam leginkább a házasság, válás, s új házasság lehet erre.

Nekem mi hiányzik Mo-ról? Tulajdonképpen semmi, minden ami kell onnan, azt megszerzem a neten.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.04.16. 07:27:15

Részleteiben már mindenki leírta, de érdekes lehet önálló írásként.
Jó kezdeményezés.
:)

bxf 2015.04.16. 07:48:54

@maxval bircaman szerkesztő: Hm. cserbenhagytam a hazam? Amikor en jottem, akkor talan ez meg nem volt annyira altalanos es a politika sem volt olyan. Raadasul sem gazdasagi, sem politikai menekult nem voltam.

Ennek ellenere utalattal neztek ram.

2004. ota szerencsemre ez valtozott. Mar nem velem foglalkoznak, hanem azokkal, akik azota hagytak el.

Nos, az o esetukben (de esetemben sem) neveznem ezt cserbenhagyasnak, ill. megforditanam a kerdest es ugy gondolnam, hogy Mo. is cserben hagyta nehany (nagyon sok) allampolgarat.

Egyebkent ha te az Internetrol rendelgetsz, akkor ezen az alapon a cserbenhagyok koze tartozol...

bxf 2015.04.16. 07:51:51

@maxval bircaman szerkesztő: Hja, egyebkent kikerem a lehazaarulozast. Akar negativ, akar pozitiv ertelemben. Es ilyen alapon keretik az osszes disszidens vegbeltukrozese, mert nagyon sok aljanep szivargott be a rothado nyugatra es pozolt uldozott fogorvoskent, ujsagirokent, stb. mikozben fogorvost max. betegkent latott, ujsagot meg amikor olvasott.

Azert ne rakjunk mindenkit ugyanazon ernyo ala.

Taxomükke (UK) 2015.04.16. 07:56:26

@maxval bircaman szerkesztő: Hazaarulas? Ugyan mar... Hazaarulas inkabb az pl., amikor az aktualis politikus "elit" (lofaszt elit, a nepesseg legalja) gatlastalanul ellopja az eredetileg az orszag fejlesztesere szant penzeket, ugyanakkor a zembereket egymas ellen hangolja.
Igen, elsosorban a jelenlegi tetves bagazsra gondolok.
Szoval nekem csaj a barataim hianyoznak egy kicsit (ez annyi, hogy jo lenne nem csak evente egyszer, hanem mondjuk 3-4 alkalommal talalkozni), meg neha egy jo pacal meg az igazi jo magyar savanyusag. Nem a keseruseg!
Nem tartom valoszinunek, hogy belathato idon belul hazakoltoznenk, de meg utana (ugy ertem, nyugdijaskent) sem biztos...

bxf 2015.04.16. 08:07:52

HELYESBITES:

Nos, az o esetukben NEM (de esetemben sem) neveznem ezt cserbenhagyasnak, ill. megforditanam a kerdest es ugy gondolnam, hogy Mo. is cserben hagyta nehany (nagyon sok) allampolgarat.

tableno 2015.04.16. 09:02:03

@Taxomükke: én azt nem értettem soha, hogyan lehet cserbenhagyni egy absztrakt fogalmat (Haza), azzal, hogy nem tartózkodunk egy virtuális vonalakkal (országhatár) körbehatárolt területen? Teszem azt, ha én másik lakásba költözöm, aķkor otthonárulást követek el?

A hazát, mint közösséget valóban el lehet árulni: pontosan úgy, ahogy te mondod. A közösségi vagyon ellopásával, a közösségi összetartás és hangulat önérdekből való rombolásával, a közösségtől kapott hatalommal való visszaéléssel. Egyikhez sem kell elhagyni az országot.

Giddy Lamb 2015.04.16. 09:08:39

@maxval bircaman szerkesztő: "A hazaárulás tény mindenkinél, aki tartósan hagyja el hazáját, azaz nem csak ideiglenesen.

Viszont ez nem feltétlenül negatív értelmű hazaárulás. Azaz nevezzük inkább hazacserbenhagyásnak.

A párhuzam leginkább a házasság, válás, s új házasság lehet erre.

Nekem mi hiányzik Mo-ról? Tulajdonképpen semmi, minden ami kell onnan, azt megszerzem a neten."

Remek vázlat egy pályázathoz, csak fejtsd ki min. 500 szóban és tuti dobogós leszel (legalábbis ami a reakciókat illeti).

Golf2 2015.04.16. 09:08:47

A vezetés hazaáruló.Akik kimennek azok a jobb megélhetésért mennek 95#.Vidéken pláne nincs munka.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:08:54

@bxf:

Egy közösség csak úgy tudja cserben hagyni egy tagját, ha kiközösíti őt. Veled ez történt?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:09:01

@bxf:

Ez félrebeszélés.

A lényeg: aki elhagy egy közösséget, az mindenképpen elárulja azt. Azt hiszem, ez vitán felüli kérdés.

Az már más kérdés, hogy ezt valaki elfogadhatónak vagy elfogadhatatlannak tartja. Ezen lehet vitázni, de magán a tényen nem.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:09:16

@Taxomükke:

Egy országban az van hatalmon, akit a nép akar. Azaz abszurdum a rossz vezetést hibáztatni.

Különösen demokráciában igaz ez, de még diktatúrában is így van. Tulajdonképpen egyetlen kivétel van: idegen megszállók által hatalomra segített bábkormány, csak ebben az esetben lehet arról beszélni, hogy a nép "jó", a vezetés meg "rossz". De ez a helyzet nem igaz Mo-ra immár 25 éve. 25 éve az van Mo-on hatalmon - minden külföldi függőség ellenére - akit a nép szeretne. A rendszer demokratikus, a választás szintén az, ezek után valamiféle misztikus gonosz vezetőket hibáztatni abszurdum.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:09:38

@bxf:

Ami meg engem illet, a helyzetem eleve speciális.

18 éves korom előtti életem pont felét külföldön töltöttem, a legfogékonyabb kamaszkorban külföldön szocializálódtam. Emellett 4 nagyszülőm közül 3 idegen, nem-magyarországi elem.

S aztán felnőttként, rögtön 18 éves koromtól külföldön éltem ismét, s csak 30 éves koromban költöztem Mo-ra, ahol aztán 10 évet éltem.

Természetesen mindennek ellenére kötődöm Mo-hoz (ha nem így lenne, nem írnék itt soha kommentet, meg más magyar blogokban, médiákban sem), de a Mo-hoz való kötődésem sosem volt kizárólagos. Mondjuk úgy - a házasság párhuzamnál maradva -, hogy eleve többnejű vagyok.

Azaz egy színmagyar vagy Mo-n szocializálódótt ember, aki egyszer csak elmegy, az teljesen más helyzet hozzám képest.

kék madár 2015.04.16. 09:12:03

@tableno: raadasul, a legtobben akik leleptunk, nem egy masik orszagot valasztottunk hazanak, mert az nem ilyen egyszeru, hanem a hazátlanságot.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:15:33

@tableno:

Kevered az elárulást a hanyagsággal.

Az egyik az újraházasodó férfi. Nyilván elhagyta a korábbi házasságot. az elárulta.

A másik meg az a férfi, aki elissza a jövedelmét, s nem marad a családnak. Ő csak hanyag, de mondta fel a közösséget, annak tagja marad, csak hanyag, nemtörődöm tagja.

Taxomükke (UK) 2015.04.16. 09:22:09

@maxval bircaman szerkesztő: Ugyan mar...
Ha a fidesz azzal kampanyolt volna, hogy "Meg tobbet fogunk lopni, mint a korabbi kormanyok, meg annal is pimaszabbak es pokhendibbek leszunk, mint az elozo kormanyzasunk alatt, csak a hozzank kozel allok kapnak a kozpenzekbol es a palyazatokon sem erdemes masnak elindulnia, vasarnap zarva lesznek a boltok, megalazunk egy csomo embert, es egyetlen nap alatt tobbet fogunk hazudni, mint Gyurcsany egy ev alatt", akkor szerinted megnyertek volna a valasztasokat?
Ezzel egyutt nem vagyok nagy velemennyel a magyarok bolcsesseget illetoen, de befogom a pofamat, mert nem latom, kire lehetne szavazni, illetve en magam biztos nem alacsonyodnek le odaig, hogy belefolyjak a politikaba.

bpetya75 2015.04.16. 09:23:51

@maxval bircaman szerkesztő:

"A lényeg: aki elhagy egy közösséget, az mindenképpen elárulja azt. Azt hiszem, ez vitán felüli kérdés."

Attól még nem lesz axióma, hogy te annak tekinted :-P

Az elhagyás és az elárulás nem szinonimák.

Apfelzimt [DE] 2015.04.16. 09:28:56

@maxval bircaman szerkesztő:

wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/%C3%81rul%C3%A1s

2. Illetéktelenek kezére juttatás. A rábízott dolgok, információk, vagy akár társak átadása (vagy megszerzésük lehetővé tétele) olyan személyek számára, akik szemben állnak az átadó saját csoportjának érdekeivel, céljaival, és ezért várhatóan ártani fognak annak. Tudatos károkozás a saját társaknak az ellenség felhasználásával: az ígéretek és megállapodások megszegése.

A készülő találmány adatainak eladása árulás volt a vállalattal szemben. Árulás a fiatalokkal szemben, ha elhitetik velük, hogy a drogok nem igazán ártalmasak.

3. Visszaélés a társak bizalmával. Az ígért segítség és hozzájárulás elmulasztása. Működési állapot, amikor egy személy korábban bizalmat kapott, de erre méltatlannak bizonyul, mert hasznos hozzájárulás helyett kárt okoz. A benne megbízó csoport vagy személy cserbenhagyása. Saját tisztességének és önbecsülésének megszűnése, mivel cserbenhagyta a célt, aminek követésére hűséget fogadott.

Az árulás állapotába úgy juthat legkönnyebben az ember, ha segítséget ígér, de csak saját érdekeit veszi tekintetbe, így kárt okoz. Ha valaki megcsalja a párját, akkor tulajdonképpen árulást követ el, mert hűtlen lesz.

bpetya75 2015.04.16. 09:29:59

Egyébként tetszik a kezdeményezés. Kíváncsi vagyok az írásaitokra.

bpetya75 2015.04.16. 09:37:49

@maxval bircaman szerkesztő:

Az az abszurdum Max, ahogy a narancsosok reagáltak a hatalom megszerzésére. Sajnálatos módon nem volt ellenfelük sem '10-ben, sem '14-ben. Ami maximum annyiban tekinthető az ő "érdemüknek", hogy a maszoppal vállvetve összeszarozták a politikai küzdőteret, amivel jócsomó alkalmas és méltó ember kedvét elvették attól, hogy arra tévedjen. Így most jobbára a szemétből válogathatunk. Ez az abszurdum, nem a "demokratikusan" választott vezetés kritizálása/fikázása.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:39:29

@Taxomükke:

A Fideszt igazolta a második győzelme tavaly. Tavaly az emberek megszavazták, hogy támogatják a Fidesz 2010-2014 közötti működését. Azaz tök felesleges arról beszélni ezek után, hogy mi volt 2010-ben.

Egyébként pedig Mo-on a korrupció nem jelentős szempont a pártválasztáskor. Mindenki tudja (a fanatikus párthíveket leszámítva): minden kormány korrupt.

Igen, most a Jobbik nyert egy választást, éppen az antikorrupciós szöveggel (a Jobbik nem korrupt, hiszen még sosem volt kormányon, nem volt esélyük korruptnak lenni). De látható, a Fidesz nagyon kis különbséggel lett második. Éles helyzetben, azaz normál választások esetében pl., lehet, hogy már a Fidesz nyerne.

S látható: a ballibek szövegét senki sem hiszi el, hiszen hiteltelenek korrupció ügyben. Szóval aki a Fidesz és a ballibek között választ, azt eleve nem is érdekli a korrupció.

kék madár 2015.04.16. 09:42:48

@maxval bircaman szerkesztő: " A rendszer demokratikus, a választás szintén az"
ezt akkor mondhatnad, ha nem lettek volna az egesz orszagra kiterjedo valasztasi csalasok, avosokat megszegyenito megfelemlitesek. De errol nyilvan nem tudsz semmit.

kék madár 2015.04.16. 09:48:09

@maxval bircaman szerkesztő:
"A Fideszt igazolta a második győzelme tavaly" ebbol a mondatbol a tavalynak van egyedul koze a valosaghoz

Mr Long 2015.04.16. 09:49:40

Probaltam megallni, de nem megy...
"Orom" lesz olvasni, hogy mennyi embert elarult, megszegyenitett az orszaga, nem emberek, hanem az orszag.

bpetya75 2015.04.16. 09:52:28

@Mr Long (UK):

Ettől az ostoba dumától én is tudnám verni a fejemet a falba, csak félek, hogy ártana a szépségemnek.

tableno 2015.04.16. 09:53:39

@maxval bircaman szerkesztő: teljesen rossz az analógiád. A haza egy fogalom, absztrakció, míg a család valódi, érző emberekből áll. És hiába áll Magyarország lakossága is valódi, érző emberekből, a csajágaröcsögei Mari néninek attól semmivel sem lesz rosszabb, ha én, akiről soha nem is hallott, külföldön folytatom az életemet, ellentétben a családdal, akiket elhagyott az egyik szülő.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:58:31

@bpetya75:

Sosem mondtam, hogy jó a Fidesz. Én nem is szavaztam rájuk 2002 óta.

De egy valami biztos: jobbak a ballibeknél.

Ami számomra pozitív a Fideszben az Orbán kb. 2-3 éve. Láthatóan Orbán az első vezető magyar politikus, aki rájött, hogy a rendszerváltozás módja és az utána következő irány mélyen HIBÁS volt, s megpróbál ezen változtatni. Ez akkora nagy jelentős pozitívum, ami miatt képes vagyok sok mindent megbocsátani.

Itt most 2 irány van:
- minden szuper volt a rendszerváltás óta, az irány helyes, csak jobban kellene csinálni,
- maga az irány a hibás.

Az első irányt képviselik a ballibek. A másodikat - különböző módokon - a Fidesz, a Jobbik, s az LMP. E három párt közül nekem a legkevésbé szimpatikus a Jobbik, a legszimpatikusabb meg az LMP, de aláhúzom egyikkel se értek egyet sok mindenben. De mind a háromnak elismerem az útkeresését a zsákutcából való kijövetelre. A ballibeket meg akkor se tudnám támogatni, ha ott csupa nagyon rendes ember lenne, mert az alaptézisükkel nem tudok egyetérteni, azaz azzal, hogy haladjunk tovább a zsákutcában, mert az nem is zsákutca, hanem széles sugárút.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:58:41

@kék madár:

Ilyenek nem voltak, ezt te is tudod.

Olyan hatalmas megfélemlítés van az országban, hogy az utóbbi két rendkívüli választáson ELLENZÉKI jelölt nyert: Veszprémben egy ballib, Tapolcán meg egy jobbikos. Na, ez aztán egy igazi diktatúra! Akkor a rettegés, hogy folyton ellenzékiek nyernek! :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 09:58:50

@tableno:

Nyilván vannak kisebb és nagyobb közösségek. Minél nagyobb egy közösség, annál kevesebb az összekötő szál. De ennek ellenére a nagy közösség is közösség.

SzZoole 2015.04.16. 10:00:07

Huha,mi lesz ebbol....
Inkabb csendben maradok.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 10:05:39

@Taxomükke: Aki elmegy szavazni, az belefolyik a politikába és ez az egyik módja annak, hogy a saját életünket irányítsuk. Ezért én bántónak érzem, hogy azt mondod lealacsonyító.
Nagyon nehéz döntés most Magyarországon. De van aki azért fog elmenni és pl. az LMP re szavazni, hogy legyen egy voks a Jobbik ellen, mert nem akarja, hogy ők legyenek kormányon. Máris döntött valahogy és máris beleszólt a politikába és nagyon helyesen tette.

Maupassant írja egyik novellájában, a demokráciák fonákhelyzete, hogy a nép megy szavazni, a tanulatlan nép, hiszen azok vannak többségben, akiknek nincs diplomája, akik nem értenek a gazdasági kérdésekhez, akik nem értik mi a lényege a rezsicsökkentésnek és hogy mennyit veszít az állam azzal, hogy egy sávos adókulcs van bevezetve (kérdés , hogy a diplomások közül mennyien értik mi folyik körülöttük).
Mégis elmegyünk szavazni.
Magyarország csapdába került pont a Fidesz miatt, mert annyira erős párt, hogy ellenzékben is nagyon nagy hatalma van és volt és azt már tudjuk milyen volt az.
Én amíg létezett az SZDSZ rájuk szavaztam, de én annyira kiábrándultam abból, amit itthon a baloldal csinált és csinál , hogy nem tudok hitelt adni nekik. Végtelenül képmutatóak.

És a magyarok bölcsessége?

Én nyolc évig éltem az Egyesült Államokban és ahogy ott vezetik orruknál fogva az embereket ......lehet róla mesélni. Nézd pl egyszer a CNN-t egész nap szünet nélkül, ami egyébként egy színvonalas hírcsatorna. A nap végére úgy fogod érezni magad, mintha ketrecben lennél. Végtelenül egyoldalúan mutatják be a világot. Egyébként is, mit lehet mondani róluk, akik G. W.Busht kétszer is megválasztották? Nem tudom van e bölcs nép amikor politikáról van szó. Mindjárt írok neked valamit, be kell pötyögni, el fog tartani kb 15 percig. Üdv.

tableno 2015.04.16. 10:16:22

@maxval bircaman szerkesztő: akkor már csak azt magyarázd meg, hogy tudsz elárulni egy olyan közösséget, amely:

1, 99,99%-ban még csak nem is tud a létezésedről, de aki tud, annak is a 90%-a számára teljesen közömbös vagy.
2, Az égvilágon semmit sem ártasz nekik azzal, ha elmész
3, A maradnál, akkor sem tudnál nekik szabad szemmel is érzékelhető hasznot hajtani (részben azért, mert nem kérnek belőled)

Ergo - a közösség mérete igenis számít.

Határátkelő 2015.04.16. 10:34:11

@Mr Long (UK): Én nagyon remélem, hogy pozitív írások is érkeznek majd. Mindenesetre örülnék neki.

Határátkelő 2015.04.16. 10:34:56

@bpetya75: Te is megírhatnád. Szerintem nem kell ahhoz határátkelőnek lenni, hogy valaki írjon arról, mit gondol a hazájáról.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 10:36:52

Jonathan Alter Az ígéret c. könyvéből, ami Obama első elnöki évéről szól.

"Azt követően, hogy januárban kikapott Hillary Clintontól a New Hampshire-i előválasztáson, azt mondta egyik legjobb chicagói barátjának, Marty Nesbittnek, hogy ideje felrázni a dolgokat. Interjút adott egy nevadai újságnak, és kijelentette, hogy Ronald Reagan volt az, nem pedig Bill Clinton, aki "megváltoztatta az amerikai politika irányát". Tudta, hogy ez olyan, mintha vörös posztót lengetne Clintonék előtt. És ahogy az várható volt, Hillary túlreagálta a dolgot, hirdetéseket tett közzé, amelyek Obamát Reagen-hívőnek állították be. A sajtó aztán ízekre szedte a hirdetéseket, Obamának adva igazat. Nesbitt szerint talán ez volt az egész Obama kormány legragyogóbb lépése."

így vezetnek minket félre a politikusok és ez itthon is így van.
Tudom, hogy sokan azt mondják, nem akarnak már elmenni, mert úgy érzik, hogy hülyének néznek bennünket. Aki nem szavaz az ne is pofázzon. Nincs jogalapja, mert ezt a kis felelősséget sem bírja felvállalni.

Ezért nem szeretem most Tamás Gáspár Miklóst, aki az SZDSZ oszlopos tagja volt, most mint bölcsész okoskodik miközben azt is elmondja, hogy ő nem szavaz senkire. Nem vagyok kíváncsi a bölcselkedéseire többé.

Vagy itt van Nagy Bandó András, akit egyébként mindig nagyon szerettem, de láttam egy politikai vitaműsorban és a Fidesz szavazókat "ezek" címen illette, akiket mélységesen megvetett. Tiszteletben kell tartani a másik választását. Ettől demokrácia a demokrácia és ettől nem diktatúra a két harmados többség. Demokratikus úton lett megszavazva ez a kormány. Nyilván volt az embereknek oka arra, hogy rájuk szavaztak. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy nagy Fidesz rajongó vagyok, de egy voksot én is adtam nekik, hogy mutassák meg mit tudnak. Hát, most megmutatják. Ez a bróker botrány nagyon kiábrándító....meg most biztos sorolhatnánk mi minden még. Én még mindig úgy gondolom, hogy demokratikus országban élünk, az jó, hogy az EU itt van monitorként. Épp m ost van egy nagy cikk a HVG-ben arról, hogy a LÁZÁR által ellenőrzött EU s projektek közül hányat állítottak le. Helyes. Figyelni kell minket, ez jó dolog. De ott vannak pl. azok , akik rosszul jártak a Dohányboltokkal. Volt jogorvoslat, van aki elment Brüsszelig és pert nyert. Lehet várni Isten áldására és balfasz magyarnak lenni, aki csak az orra alatt morog, meg azt is meg lehet fogadni, hogy segíts magadon Isten is megsegít. Én azt mondom, hogy szavazni el kell menni és mindenkinek kutya kötelessége, hogy a saját kis érdekeiért kiálljon. Ez a lényeg.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 10:39:13

@Bredpitt Monika: Ez a bejegyzés Taxomükkének ment.

bpetya75 2015.04.16. 10:39:16

@maxval bircaman szerkesztő:

Pont azért számoltam le magamban az úgynevezett baloldallal, amit leírtál. De a fideszre annak ellenére sem tudtam soha alternatívaként tekinteni, hogy több törekvésükkel tudok egyetérteni, mint a "balos" kormányok esetében. Egyszerűen a posztkomcsi módszereiket megbocsáthatatlannak tartom.

Egy ideje nekem is az LMP tűnik a legvállalhatóbbnak, csak sajnos még mindig nem foglalkoznak eleget a mezei halandókat közvetlenül érintő kérdésekkel, így nem tud nőni a bázisuk.

@Bredpitt Monika:

A politika tudománya szerintem mindenhol az isten adta nép megvezetéséről szól.

SzZoole 2015.04.16. 10:40:32

@tableno: De persze ebbol sem lesz problemaja a kis f@szporgetyunek,mint ahogy az 5.kerulet ingatlanmutyibol sem,amit az ugyeszseg mar vizsgal.
Hunvaldot ezert mar reg sitre vagtak.

Meddig mehetnek meg el ezek kovetkezmenyek nelkul....???

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 10:41:11

@maxval bircaman szerkesztő: a veszprémi "ballib" jelölt kapitalista, tehát balhoz semmi köze nincs, de ne zavarjon :D

Bredpitt Monika 2015.04.16. 10:41:32

@Zoole[uk]: Inkább beszéljünk a délutáni szexről (mondjuk privát). Hogy ne legyen too much info.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 10:44:06

@Taxomükke: Ne vedd magadra a litániát, látom, hogy irtad, inkább befogod a pofád, pont azért mert nem szavazol.

Én szeretek pofázni, ezért is elmegyek szavazni. Hogy pofázhassak. Jó sokat.

bpetya75 2015.04.16. 10:46:13

@Határátkelő:

Igazi összehasonlítási alap nélkül nem tudom, mennyire lenne érdekes írás számotokra. De lehet, hogy megírom, aztán majd eldöntöd. Nem ígérek semmit ;-)

Bredpitt Monika 2015.04.16. 10:47:01

@bpetya75: Igen, lehet, de miért van az, hogy vannak országok, pl a Svédország, Norvégia, Finnország, ahonnan nem a korrupció jön az emberek arcába, mitől jobbak ott a politikusok? Ott úgy tűnik, hogy az emberekbe van visszafektetve a pénz és a bizalom.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2015.04.16. 10:48:14

Bocsánat nem lehetne a témát más aspektusból megközelíteni mint a hazaárulás? Most ha bircának ez tetszik ám legyen. Elhiszem, hogy sokan nem akarják ezt a kategóriát magukénak érezni, de annyit nem ér a dolog, hogy csak erről szóljon minden komment.

SzZoole 2015.04.16. 10:50:48

@Bredpitt Monika: Monix,nem en irtam a too much info-t,tolem reggeltol estig is lehet rola beszelni:)))

Bredpitt Monika 2015.04.16. 10:53:11

@Zoole[uk]: Tudom, hogy nem te irtad, de te reagáltál rá pozitívan.

Rebarbaraa 2015.04.16. 10:53:15

@maxval bircaman szerkesztő: Nem erzem magam semmilyen kontextusban sem hazaarulonak sem pedig cserbenhagyonak. Azon egyszeru oknal fogva, hogy nem en valasztottam hova szulessek. Aztan pedig nem volt lehetosegem valtoztatni. Amikor lett, megtettem. Ennyi. Arulas az amikor feleskudsz valamire, elkotelezed magam, aztan sunyin lelepsz. Ha viszont a korulmenyek only modon megvaltoznak, hogy erkolcsileg mar nem fenntarthato az "esku",abban az esetben is megszunik a kotelezettseg.

SzZoole 2015.04.16. 10:54:19

Lehet,hogy hulyeseget irok,de mi lenne,ha egy szakertoi kormany lenne pl.finn,sved,norveg,angol,nemet szakertoi gardabol.Az talan helyre tudna tenni az orszagot,nem?

bpetya75 2015.04.16. 10:54:35

@Bredpitt Monika:

Öcskös szerint meg van ez Finnországban is, csak nem annyira pofátlan módon megy, mint pölö felénk. De amit Réka leírt a svéd helyzetről, az sem azt mutatja nekem, hogy ott minden frankó lenne a politikában társadalomban, csak más a mérték, és jelentősen mások a körülmények.

qkuc 2015.04.16. 10:58:39

@maxval bircaman szerkesztő: Hazaárulás, cserbenhagyás? Ugyan már, nem kell túlzásokba esni.

tableno 2015.04.16. 10:59:14

Egy kis adalék arról, hogy ki a hazaáruló: aki ilyet megenged magának, vagy aki ettől meg kívánja óvni a gyerekeit, és inkább elmegy?

cink.hu/csak-magyar-politikus-lehet-kepes-egy-gyereken-bosszut-1698166001

qkuc 2015.04.16. 11:00:42

@maxval bircaman szerkesztő: Azért mert te mondod, attól még nem lesz a kijelentés tény, :).

SzZoole 2015.04.16. 11:00:47

@Bredpitt Monika: Hogyne reagaltam volna pozitivan,hiszen a szex az jo:)))

Regen volt egy nev jegy kartyam,ami igy nezett ki.

........... Zoole
0620xxxxxxx
A maganyos nok vigasztaloja a sex magasfoku muveloje
szakerto,diplomas docense.

2015.04.16. 11:04:13

@Bredpitt Monika: Azt gondolom tudod hogy nem volt olyan egyszeru annak a trafikos kisembernek 'kiallni a jogaiert'. Vegul nyert es tobbek kozott a perkoltseget is a vesztesnek kell kifizetni, aki ebben az esetben a magyar allam. Viszont elore ki kellett neki fizetni a koltseget, es persze fennallt a nagyon is valos veszely hogy veszit. A perkoltseg tobb millio forint volt. A legtobb kisembernek Mo.on nincs ennyi penze tartalekban es ha megis, nem fogja azert kockaztatni hogy a magyar allamot Brusszelben beperelje. Szoval azert nem olyan egyszeru a helyzetuk azoknak a kisembereknek akik 'nem jarnak jol' a magyar kormany intezkedesei miatt.

Mas: ha az LMP-re szavazol, az sajnos nem egy szavazat a Jobbik ellen abban az ertelemben hogy az LMP-nek eselye sincs hogy kormanyt alakitson. Azoknak akik tenyleg a Jobbik ellen akarnak szavazni nem nagyon marad mas valasztasuk mint a Fideszre szavazni, kiveve ha a kovetkezo valasztasokig jelentosen megerosodik egy harmadik part (pl. az LMP), de ez egyelore nem latszik valoszinunek.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 11:04:45

@Zka:

Most jöttél rá, hogy a ballib az nem baloldal? :-)

Mo-on ez fordítva van, mint nyugaton.

A nyugaton a baloldal azt jelenti:
- ellenzi, de legalábbis korlátozandónak tartja a kapitalizmust,
- a munka/tőke ellentétben a munka oldalán áll,
- erősen támogatja a szakszervezeteket,
- populista, de legalábbis kisember-párti.

Mo-on ezzel szemben a "baloldal" azt jelenti:
- a világ legnagyobb jóságának tartja a kapitalizmust,
- a munka/tőke ellentétben a tőke oldalán áll,
- teljesen feleslegesnek tartja a szakszervezeteket,
- elitista, a kisembert megveti.

Ha a nyugati terminológia lenne divatban, akkor a magyar pártok így lennének:
- Fidesz - populista, nemzeti, baloldali párt,
- MSZP - jobboldali, szociálliberális párt,
- DK - jobboldali, klasszikus liberális párt,
- LMP - baloldali, harmadikutas párt,
- Jobbik - szélsőjobb.

A haldokló pártokat (Együtt, PM) kihagytam, azok úgysem számítanak.

Tulajdonképpen csak az LMP és a Jobbik esetében azonos a nyugati és a magyar bekategóriázás.

Nyugaton az úgy van, hogy a gyárigazgató jobboldali, liberális, a munkások meg baloldaliak. Míg Mo-on a gyárigazgató a "baloldali", a munkások meg "jobbosok". :-)

tableno 2015.04.16. 11:07:51

@maxval bircaman szerkesztő: Ez nagyjából stimmel, de a helyzet az, hogy Magyarországon MINDEN párt populista, tökmindegy melyik oldalon van...

tableno 2015.04.16. 11:09:22

@maxval bircaman szerkesztő: Ja, és ami hiányzik: Magyarországon nem létezik hagyományos értelemben vett, jobboldali konzervatív párt. A Fidesz-KDNP nem az.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 11:17:51

@maxval bircaman szerkesztő: az tény, hogy itthon zavaros ez a jobb/bal dolog leginkább azért mert a DK és pár apró libertárius párt kivételével mindegyik baloldali, de attól még nem lesz ballib egy független libertáriusból. A szarul használt politikai kategóriákat inkább rendbetenni kéne, mint megtartani a téves használatot.

pasztasuta 2015.04.16. 11:22:38

@Zoole[uk]: itt volt teknokrata kormany 2011-2013 kozott, aztan a 2013-as valasztasokkor annyira nem voltak nepszeruek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 11:25:09

Aaadéégééééé, itt van neked egy aussi közlekedési tábla, egyenesen a Flórián térről!

index.hu/mindekozben/poszt/2015/04/15/tabla_kozlekedes_zebra/

:-))))))))))))))))))))

bpetya75 2015.04.16. 11:25:10

@tableno:

Szerintem az LMP-vel pont az az egyik probléma, hogy nem eléggé populista. A többiek túlságosan azok, ők meg túl kevéssé.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 11:27:37

@Zoole[uk]: Én meg egy ilyen kártyát kaptam egyszer.

Szeretnék Önnel szeretkezni, ha egyetért, kérem mosolyogjon.

Mit gondolsz, ezek után ki nem fog mosolyogni. Sajnos a kártya átnyújtója nem az esetem volt.

tableno 2015.04.16. 11:27:49

@pasztasuta: A technokrata kormányok sohasem népszerűek. Egyszerűen azért, mert azt csinálják, ami az országnak jó, nem pedig azt, amit az emberek szeretnének. A kettő nem mindig esik egybe, különösen egy gazdasági válság sújtotta országban.

tableno 2015.04.16. 11:30:07

@bpetya75: De igen, szerintem az LMP nagyon is populista, csak a populizmus zöld verzióját nyomatja. Arra pedig Magyarországon egyelőre még kicsi a kereslet.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 11:32:12

@Mirjam2: Igen, ez igaz, mármint , hogy az LMP nek nincs esélye a nagy dolgokra. Ezért is nehéz választani, mert sakkozni kell, néha a saját elveidet kell átértékelni és ilyenkor az ember úgy érzi, meghasonul önmagával.

Én egyébként akartam szavazni New Yorkban és nem sikerült, ezen azért le voltam döbbenve. A nagykövetségen beszéltem egy úrral , aki a telefonon regisztrált engem és azt mondta, hogy ha nem kapok emailben visszaigazolást el se induljak, mert úgy nem fog sikerülni. Nem kaptam semmit és mivel nagyon messze volt ezért nem is indultam el. Volt viszont egy barátnőm, aki annak ellenére, hogy megvolt az emailes visszaigazolásuk mégsem tudott szavazni és többen is így jártak New York-ban. Szóval ez a külföldi magyaros szavazás nem volt nagyon flott.

2015.04.16. 11:33:23

@maxval bircaman szerkesztő: Mióta alkotsz te közösséget az egész társadalommal? Merthogy ha nem ismered az összes embert abból a társadalomból, akkor nem is alkothatsz velük "közösséget".

pasztasuta 2015.04.16. 11:34:00

@tableno: persze vilagos, csak arra irtam, hogy annyira nem realis, hogy egy ilyen rendszer a mai demokratikus keretek kozott kivitelezheto lenne.

SzZoole 2015.04.16. 11:34:01

@pasztasuta: Es a kormanyzasuk alatt volt latszatja a pozitiv valtozasnak?

2015.04.16. 11:34:20

@Bredpitt Monika: Nem semmi, en egyszer talaltam egy ilyen kartyat a foldon, Mo.on, gyerekkoromban! :) Nagy divat lehetett ezek szerint ezeket osztogatni. Emlekszem hogy nagyon meglepodtem, senkinek nem szoltam rola.

SzZoole 2015.04.16. 11:35:14

@Bredpitt Monika: Mondjuk en nem osztogattam,csak szorakozasbol csinaltam a kartyakat:)))

Bredpitt Monika 2015.04.16. 11:35:18

@Zoole[uk]: A mi országunkra gondolsz, kedves diplomás docens?

Ahhoz , hogy egy kormány jól tudjon működni, kellenek hozzá az emberek is a hozzáállásukkal, ami pozitív.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 11:35:25

@tableno:

Igen, a Fidesz baloldali konzervatív.

Jobboldali konzervatív utoljára az MDF próbált lenni, de nem sikerült, eltűnt a párt.

puhacica 2015.04.16. 11:37:07

sose tanultok, semmibol. hogy klasszikust idezzek: "mint gyongytyuk a takonyra"... :(

qkuc 2015.04.16. 11:37:21

@Bredpitt Monika: "Nincs jogalapja, mert ezt a kis felelősséget sem bírja felvállalni." Miért ne lenne? Az is egy vélemény, hogy MINDEN pártot elutasít és nem szavaz. Az mitől jobb, hogy a kisebbik rakás kupacra szavaz valaki, mint a nagyobbikra? A jogalapja, hogy itt él és fizeti az adót.

qkuc 2015.04.16. 11:39:10

@puhacica: Igazad van, :). Már mindegy ...

Bredpitt Monika 2015.04.16. 11:39:11

@Mirjam2: Most csak neked írom, mert emlékszem, hogy volt egyfajta csatád itt a molesztálós férfiakkal kapcsolatban. Akkor még nem voltam kommentelő, de tudom miről beszélsz (megint témát váltottam, igen). Nekem Manhattanben, ahol sokszor éjfélkor mászkáltam egyedül anno soha nem volt afférom, annál több Magyarországon. Sokszor megtaláltak az aberrált idióták.
Megértem miről beszéltél.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 11:39:57

@qkuc: Nincs jogalapja pofázni és észt osztani, én erre gondoltam.

Mr Long 2015.04.16. 11:45:08

@Határátkelő: Jo lenne, de mit varsz, ha az a hozzaallas, hogy ha valaki szerint Magyarorszag jo, akkor az hulye/nyugdijas/geci. (a megfelelo alahuzando).

adg 2015.04.16. 11:46:54

@geegee: Mondtam mar, hogy dobd ki a terkepedet? Hulyeseget mutat, ti vagytok fejjel lefele. Itt egy rendes terkep, erre csavarodj ra.
ak-hdl.buzzfed.com/static/enhanced/webdr01/2013/8/14/11/enhanced-buzz-wide-4103-1376492445-11.jpg

@puhacica: en jol csinalom? Juszt sem szolok hozza. :D

qkuc 2015.04.16. 11:49:10

@Bredpitt Monika: Und? Fizeti az adókat, betartja a törvényt, állampolgár. Nyugodtan oszthatja az észt, éljen a demokrácia. A véleményformálás és észosztás joga ugyanis nem a leadott szavazat függvénye, egyelőre még mindenki által gyakorolható jog.

Ellenben a legnagyobb ökörségnek tartom a világon, ha valaki csak azért "ellenszavaz" egy olyna pártra, aminek a céljaival még minimálisan sem ért egyet, hogy pl. a Jobbiknak kevesebb legyen.

Be lehet vezetni a szavazáson a Elutasítom mindegyik pártot, új képviselőket akarok rubrikát, szerintem kimagaslóan sokan mennének voksolni.

Ott ahol a pártok csak a logókban, de a mögöttes (lopj, csalj, sikassz) eszmében közösek, ott nincs választás. Ja van, nem mész el szavazni ...

Bredpitt Monika 2015.04.16. 11:49:31

@tableno: Már bocsánat , de mit is szeretnének az emberek? Csak úgy kormánytól függetlenül.

qkuc 2015.04.16. 11:51:52

@adg [Au, Darwin]: Mára nekem is elég volt ennyi, még a végén nekiállok dolgozni, :). Beszélgessünk a Zidőjárásról, :D.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 11:53:03

@qkuc: Na jó, még a végén meggyőzöl. Van igazság abban amit mondasz, de én akkor is azt mondom, hogy valami szempont alapján el kell menni választani, az nem elég , hogy fizeted az adódat, attól még nem vagy felelős állampolgár. És ahogy Mirjam írta, igen, az LMP kis pont a politikában, de igen is választás az, hogy rájuk szavazok és nem egy Jobbikosra.

P.Elliot 2015.04.16. 11:57:42

@Határátkelő: Ha ilyen palyazatot inditasz be akkor jobb ha minel hamarabb leadod a lager irasomat amit a multkor bekuldtem mert nem lenne jo ha osszetevesztenek a palyazattal, marmint hogy arra irtam.

adg 2015.04.16. 12:00:41

@qkuc: na jo, de mit lehet az idojarasrol beszelni? :) pont olyan mint tegnap, vagy a mult heten, vagy a jovo honapban, esetleg decemberben. Szikrazo napsutes, kellemes 30-35 fok, ejjel 25-30, enyhe szello. Neha egy kis zapor. Kesz, meg van beszelve az idojaras. :D

Viszont kezdodik a turistaszezon, ma lattam az iden az elso bikinis lanyt a bevasarlokozpontban, amikor kajaert mentem delben. Ez jo jel. :)

Igaz Barát 2015.04.16. 12:01:52

@puhacica:
Én azt sejtem a háttérben, hogy Birca megegyezett a háttérhatalommal (HA), hogy nem offol szét minden posztot a sok nézőpontból minimum különleges véleményeivel, viszont hetente egyszer szabad a pálya, oszthatja a gumicsontot a népnek számolatlanul, hisz erről szól a liberalizmus.
Na, ez történt ma. :) Szerintem hat nap nyugit megér.

pasztasuta 2015.04.16. 12:01:59

@Zoole[uk]: hat figyelj, nagyjabol mindenki kritizalta oket, hogy ezt nem ugy kellett volna, azt nem ugy kellett volna, mindenesetre a default-ot, ami akkor azert eleg realis veszely volt, sikerult elkerulni.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 12:03:50

@Mr Long (UK): Szerintem HA arra gondolt, hogy mi az ami hiányzik itthonról, ettől még nem azt fogják írni, hogy Magyarország, hű milyen jó. Én is hazajöttem , mert egy röghöz kötött magyar vagyok, és nem tapsikolva írok az itthoni viszonyokról (meglesz az a poszt is), ennek ellenére én itthon szeretek élni. Az, hogy mi hiányzott itthonról meg már most le tudnám írni.......írtam is róla, de sokaknak égnek állt a haja. Azért megpróbálom még egyszer.
Szerintem jó ötlet.

2015.04.16. 12:05:45

@Zoole[uk]: A magyar társadalom nélkül nehezen menne. Már mondtam a múltkor is, szerintem a magyar politikusok csak tükröt tartanak a magyar társadalomnak. Lehet, hogy fáj, de ez van.

tableno 2015.04.16. 12:08:57

@Bredpitt Monika: Kevesebb adót fizetni, cserébe viszont jobb minőségű közszolgáltatásokat, lehetőleg ingyen. Magasabb béreket és több szabadságot, ugyanakkor több munkahelyet. Ne legyenek bevándorlók, ugyanakkor legyen aki söpri az utcát, de ezek ne ők legyenek. Magasabb és hosszabb ideig járó munkanélküli segélyt, GYEST, nyugdíjat, viszont csökkenő járulékokat. Többet költekezni alacsonyabb infláció mellett. És persze csökkenő államadósságot, nehogy már alkalmazkodni kelljen a hitelezők elvárásaihoz.

Összefoglalva: egymásnak ellentmondó, összességében megvalósíthatatlan igényeik vannak. A szakértő pedig megmondja, hogy ez így nem fog menni, ezért nem lesz népszerű.

SzZoole 2015.04.16. 12:12:35

@pasztasuta: Akkor meg is csak volt elonye.

SzZoole 2015.04.16. 12:15:22

@Philosoraptor: De ha fidesznek hisznek,akkor abban miert ne hinnenek,hogy azok valoban kivezetnek az orszagot a rosszbol.

2015.04.16. 12:16:45

@Mr Long (UK): Szerintem nincsen értelme összehasonlítani x országot y országgal. Azt kell nézni, hogy nekem jó-e ott, jól érzem-e magamat az adott helyen. Ha nem, akkor költözni kell. Ha igen, akkor meg nem kell költözni. Legkevésbé mások véleményét kellene figyelembe venni ilyen szituációban, hiszen a saját életemről van szó.

Hogy Mo. jó hely-e, az leginkább attól függ, hogy mennyire keresel jól/rosszul, és mennyire zárkózol be a saját kis világodba. :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 12:17:56

@tableno:

Az LMP-nek két fő baja van:
- fővárosi párt, ez a rosszemlékű SZDSZ-re emlékeztet,
- zöld.

bpetya75 2015.04.16. 12:22:27

@tableno:

Megfontoltam, igazad van.

Nem arra és nem úgy rezonálnak, amire a mai Magyarországon vevő az emberek többsége..

2015.04.16. 12:23:18

@Zoole[uk]: Mivel a magyar arra van berendezkedve, hogy ügyeskednie kell, hogy túléljen, és feleslegesen fizet be adót az államkasszába, ha "úgyis" ellopják, ezért egy bármilyen más nemzetiségű kormány sem tudna érdemi eredményt felmutatni. Amíg az ügyeskedés, és az adócsalás teljes mértékben elfogadott, sőt egyes esetekben még büszkeség tárgyát is képezi, addig jöhetnek bárkik ide, nem lesz változás. Roppant egyszerű a politikusokat hibáztatni, de egyrészt ők a társadalomból kerülnek ki, másrészt választás útján kerülnek be a Parlamentbe.

DieNanny CH 2015.04.16. 12:34:03

@Bredpitt Monika:

"Tiszteletben kell tartani a másik választását. Ettől demokrácia a demokrácia és ettől nem diktatúra a két harmados többség."

Beleképzeltem magam egy helyzetbe, amikor egy bármilyen pártállásúval beszélgetek. Óhatatlanul azonosítom a világképét és jellemét rajongása tárgyával. Vagyis, a Fideszről az az általános vélekedés, hogy lopnak, csalnak, hazudnak.
Namost, beszélgetőtársamat sajnos ismeretlenül képes vagyok tolvajnak, csalónak és hazugnak gondolni.
Azt hiszem hasonló értelme van a közmondásnak: Madarat tolláról, embert barátjáról.

Megértem a kívánságodat, de tényleg nagyon nehéz elvonatkoztatni.

Nem tudom, Amerikában mennyire vannak tudatában az emberek a kormány pénzügyi dolgainak? Mert ottani filmekben valóban azt látom - lehet, csupán megszépíti a forgatókönyvíró -, hogy bármilyen pártállásúak nagyon jól el tudnak egymással beszélgetni.

bpetya75 2015.04.16. 12:39:38

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Fideszes körzetben élek, Kaposvárra járok dolgozni, talán nem kell részleteznem a város politikai beállítódását. Ha politikáról hallok beszélni embereket, az az esetek jóval több, mint felében arról szól, hogy egyik kopó, másik eb (a folytatás nem ritkán az, hogy "Bezzeg Kádár idejében..." ami azért eléggé wtf számomra, de ez van). Nem nagyon büszkélkednek emberek azzal, hogy ők fideszesek. Nincs mire felvágniuk miatta, és ezt a túlnyomó többségük érzi is.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 12:40:07

@maxval bircaman szerkesztő: "Jobboldali konzervatív utoljára az MDF próbált lenni, de nem sikerült, eltűnt a párt. "

Kár, mert értelmes elveket vallottak és még programjuk is volt. Ilyenekből szűrhető le, hogy egyszerűen nincs igény itthon semmire ami nem populista maszlag. Ez nem lenne akkora gond, ha aztán nem csodálkoznának rajta, hogy nem megy a szekér meg hülye törvényeket hoznak és lopnak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 12:43:05

@Bredpitt Monika: jól élni munka nélkül. Sajnos még mindig azt hiszik itthon milliók, hogy az tényleg működik, pedig 89ben nem véletlen lett vége: nem működött.

SzZoole 2015.04.16. 12:43:37

@Philosoraptor: Csak arra gondoltam,hogy egy fuggetlen szakertoi kormany lehet hogy tudna,hogy kivel epitettsen autopalyat az unios penzbol.
Otthon a km-t 3-4 millardbol hoznak ki,mig az osztrakok ugyanezt 1-2 milliardbol megoldjak es nem hiszem,hogy ok ki lopjak belole az anyagot.
Na es befejeztem,mert dolgoznom is kell,igy nem lesz vasarnap veres steak az asztalon:)

kardio1 2015.04.16. 12:44:04

@Philosoraptor: Nem sokszor értek veled egyet :), de most nagyon is iagazat szoltàl. Engem is zavar, ha arrol beszélünk, hogy ilyen meg olyan rossz a politikai felsôvezetés, hiszen megvàlasztottàk ôket. Nem menni el szavazni, utàna meg sirni, hogy én nem ilyen lovat akartam, szerintem nem helyes.

A szakértôi kormàny is képviseli valakinek az érdekét, a legritkàbb esetben nézik az adott orszàg érdekét. Ez utobbihoz nem szakértôk, nem is "sima"politikusok, hanem àllamférfiak kellenének, azok meg nem teremnek minden bokorban. Magyarorszàgon nem (de màshol sem) tudnàd azt keresztülvinni, hogy külföldiek (sédek, finnek dànok,egyebek) irànyitsanak.
A nyugati tipusù demokràcia, ahol mindenki szavazhat, ezzel jàr, hogy nem a többé-kevésbé àldozatokkal jàro programokat mutatjuk be és ezek versengenek, egy késôbbi közös jo érdekében. Magyarorszàgon màrcsak azért sem, mert a kommunizmus negyven éve alatt egyfolytàban azt hallotta mindenki, hogy most ugyan rossz és össze kell hùzni a nadràgszijat, de majd 2-3 vagy 5 év mùlva jobb lesz. Ezzel a tapasztalattal mindent elutasit a nagy többség, ami nem igér azonnali, vagy legalàbbis nagyon gyors javulàst.

Nem ismerem màs nyugati orszàg közéletét mélyrehatobban, csak Franciaorszàgét, de mondjuk itt sem tûnik fehérebbnek a politika, és nem magasabb az àltalànos közéleti szinvonal, mint a Lajtàtol keletre.
Nem szorosan idetartozo, de érdekes egyezés a magyar és a francia politikàban, hogy mindkét orszàg radikàlis jobboldali (ha tetszik: szélsôjobboldali) pàrtjàt (Jobbik és Front National) az oroszok pénzelik...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 12:45:36

@adg [Au, Darwin]: bikinis lány se lehetett rossz, mi egy olyat láttunk az előbb kocsikázás közben, hogy kiscsaj brutál motoron, együtt volt a kettő 150 kiló, csajon póló, a hátára írva: "csak az ágyban szeretem lassan". Sírtunk :D

Mr Long 2015.04.16. 12:46:33

@Philosoraptor: "Hogy Mo. jó hely-e, az leginkább attól függ, hogy mennyire keresel jól/rosszul, és mennyire zárkózol be a saját kis világodba."
Ez igy van minden orszagban. Angliaban sem jo minimalberen lenni es tele van hulyekkel az orszag.

pasztasuta 2015.04.16. 12:51:09

@Zoole[uk]: nemzetkozi szinten valoszinuleg igen, bar mondom ezt is vitatjak a kozgazdaszok, hogy mit csinaltak jol mit rosszul. te viszont, ha itt elnel, csak azt lattad volna mindebbol, hogy uj adokat vezetnek be, es allami szolgaltasokat csokkentenek, szavaztal volna rajuk a valasztasokkor..?

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.16. 13:02:38

@diggerdriver: majd ha határátkelő leszek. addig miről?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 13:06:34

@Mr Long (UK): igen, nekem a jó kereset most megvan, csak a bezárkózás nem megy, pedig biztos sokat dobna a kedélyállapotomon :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.16. 13:09:11

@Igaz Barát: lehet. kiszűrtem és nem maradt komment.

tableno 2015.04.16. 13:09:27

@kardio1: nagyjából Európa összes szélsőjobboldali pártját az oroszok pénzelik... :)

2015.04.16. 13:10:31

@Zoole[uk]: Ezeknél "bárki" jobb lenne, az tuti. :) A korrupció meg kelet-európai sajátosság. Sajnos, de ez a helyzet.

2015.04.16. 13:13:48

@kardio1: Nem tudom, hogy máshol hogy van, de Mo.-n csak szépeket kell ígérni, és utána választást lehet nyerni. Sokszor elgondolkozom azon, hogy az embereknek miért nincsen másra igénye, mint amiből lehet választani. Még mindig nem tudom. Lehet, hogy igénytelenség, lehet, hogy mert nincsen más.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 13:14:41

@Zka:

A ballib egy specifikus magyar kifejezés. Érdemes meghagyni, mert konkrét jelentéstartalma van.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.16. 13:14:41

@tableno:

Ezért nem lennék jó politikus. Én megmondanám az igazságot: a jelenlegi geopolitikai helyzetben és szövetségi rendszerben Mo. nem lesz képes emelkedni drasztikus mértékben.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 13:17:57

@maxval bircaman szerkesztő: kb annyi a jelentéstartalma, hogy a használójáról lehet tudni, hogy elvakult fideszes :D

Mr Long 2015.04.16. 13:22:11

@Zka: Az elmult par hetben tobszor voltam Pesten, szerintem jo ott elni es nem kell bezarkozni. Rengeteg szolgaltatoval talalkoztam ez alatt es mindenki a dolgat csinalta, nem flegman, csak egy pocsot leszamitva, de ennyivel itt is talalkozom.

2015.04.16. 13:23:05

@Mr Long (UK): Természetesen, ott sem jó minimálbéren lenni. De talán (és ez csak az emberen áll) kicsivel nagyobb az esélyed a kitörésre, és ehhez nem kell elmenned mérnöknek v. pénzügyesnek, mint Mo.-n.

A saját kis világodat úgy értettem, hogy nem veszel semmiről sem tudomást, ami nem a közvetlen környezetedben folyik. De Mo.-n pontosan ez a cél. Hogy csak saját magaddal foglalkozzál, lehetőleg annyi közöd legyen a közélethez, hogy 4 évente elmenj szavazni, aztán fogd be a következő 4 évig, és bólogassál mindenre, amit eléd tolnak. Ne vegyél tudomást arról, hogy éppen hányadik bőrt húzzák le rólad a fiúk, mert attól csak felmegy a vérnyomásod. Nagyon tehetséges emberek amúgy a magyar politikusok, mert használják az oszd meg és uralkodj elvet, és ez még mindig működik, és nem ébred fel a társadalom, hogy teljesen hülyének van nézve. Képesek az emberek átharapni egymás torkát, ha nem ugyanannak a pártnak a hívői. Nem tudok jobb kifejezést használni, a politika és az emberek egymáshoz való hozzáállása mérgezi az értelmesebbek lelkét.

2015.04.16. 13:24:13

@~~Babette~~: Leszel határátkelő?

2015.04.16. 13:31:39

@maxval bircaman szerkesztő: Szerintem lépjünk ki az EU-ból, szüntessük meg az összes külföldi érdekeltségű vállalatot és bankot, utána pedig hívjuk be az oroszokat, mert úgyis régen vendégeskedtek már nálunk. Profit. :DDD

Komolyra véve a szót, mi lehetne a megoldás egy ilyen jelentéktelen kis országnak, mint ami mi vagyunk? Lehet izmozni, de annak sem látom sok értelmét, max. közröhej tárgya leszünk. Nincsen iparunk, nincsen nyersanyagunk, de a pofánk az nagy, mint mindig. Esetleg felszedhetjük a morzsákat, amit a nagyok meghagynak a kicsiknek. Ez sem hoz gyökeres változásokat, de talán jobb, mint az előbbi verzió.

Azt szeretem a magyar gondolkozásmódban, hogy se a társadalom, se a politikusi gárda nem hibás semmiben, hiszen a világ már több mint 1000 éve küzd Mo. ellen, hiszen ha nem így tennének, akkor világhatalom lennénk. :)))

tableno 2015.04.16. 13:36:24

@maxval bircaman szerkesztő: ez így nem igaz. Képes lenne, csak nem azonnal, és komoly áldozatokkal járna. Leginkább azok részéről, akik a döntéseket hozzák. Így persze nincs rá sok esély, hogy jó irányba induljanak el a dolgok.

qkuc 2015.04.16. 13:48:18

@adg [Au, Darwin]: Bár egyelőre semmi esély, hogy valaha is eljutok Ausztráliába (pedig mennék), ha már jön a turistaszezon, mit érdemes felétek megnézni?

kardio1 2015.04.16. 13:50:05

@Zka: A ballibet a miép is hasznàlta, meg most a jobbik is. Nem tudhatod biztosan, hogy a hasznàloja fideszes:)
@tableno: nem is tudom, miért...
@Philosoraptor: Itt is csak a szép igéret kell. 2012-ben Hollande azzal nyert, hogy ô "normàlis" elnök lesz (pl. vonattal fog utazni repülô helyett), hogy az eu-n kivüli bevàndorloknak szavazojogot ad, hogy meghagyja a heti 35 oràs munkaidôt, a nyugdijkorhatàrt visszaviszi 60 évre stb. Sarko azt mondta: dolgozz többet és többet fogsz keresni. Na, kit vàlasztottak meg?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 13:55:25

@Mr Long (UK): nekem kifejezetten csak mentalitásbeli és közéleti problémáim vannak az országgal és népével. A hétköznapi életben kevés igazán rossz tapasztalatom van. Ez előbbi viszont bőven elég ahhoz, hogy gyakran szarul érezzem magam.

fhdgy 2015.04.16. 13:58:03

A cím az lenne, hogy "Magyarország és én"! Igen, de szerintem ez nem két szereplős játék. Minden ember, akinek van én tudata, az "én"-t egyértelműen azonosítja, saját magával. De mi van Magyarországgal? Melyik, milyen Magyarországról beszélünk? Nekem legalább is, több Magyarország létezik, egyetlen egy helyen és egy időben. Nem hiszem, hogy ez a tudathasadásom következménye lenne.

Van egy Magyarország, ami a szülőföldem. Van egy Magyarország, amin egy nép él, mihez tartozónak vallom magam.

E kettővel az égvilágon semmi bajom sincs.

Ha itt befejeződne a fejtegetőzésem, akkor egyértelmű lenne, hogy e kettő Magyarországot szeretem.

Van egy harmadik Magyarország is, ahol olyan dolgok történnek, amiket nagyon nem szeretek. Ebben az országban élnek emberek, akik ahhoz a néphez tartoznak, amelyiket szeretek, de ezeket az embereket megvetem.

Nekem az a legnagyobb bajom ezzel kapcsolatban, hogy ez nap mint nap gyilkolja azt a szeretetet, amit az első kettő Magyarországgal érzek.

Határátkelő 2015.04.16. 13:58:49

@fhdgy: Ezt például simán megírhatnád. Már majdnem kész van. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.16. 14:00:45

@Philosoraptor: "mi lehetne a megoldás egy ilyen jelentéktelen kis országnak, mint ami mi vagyunk?"
Mondjuk talán az, hogy kihasználni a földrajzi elhelyezkedését az országnak, alacsony adókkal, kedvező üzemanyagárakkal kihasználni azt, hogy tranzitország vagyunk (minden értelemben), élni hagyni a kisvállalkozásokat, keveset elvenni tőlük, de keveset is adni. A nagy vízfej államapparátus jó részét elküldeni értékteremtő munkát végezni stb., stb., stb. Ja, és nem az EU-s pénzekre alapozni az országot, vagyis ha nincs pályázati pénz, nincs semmi, ami meg van, az is a "csókosok" között oszlik el, a többi meg dögöljön meg. Talán. De a szakemberek biztos jobban tudják.

DieNanny CH 2015.04.16. 14:01:46

@Mirjam2:

És tegyük hozzá, hogy hiába a vesztes a magyar állam, ő a magyar emberek adójából fizeti ki, tehát az adófizetők - köztük maga a trafikos is - szívják meg, persze közvetve.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 14:04:29

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Az amerikaiak nem beszélnek politikáról, vagy ha igen azt zárt ajtók m ögött teszik. Én, és m ost nem túlzok, a nyolc év alatt nem beszéltem politikáról az utca emberével. De azt is hozzá kell tenni, hogy nekik nincsenek olyan gondjaik , mint a magyaroknak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 14:05:05

@Bredpitt Monika:
Fenntartom hogy te vagy az egyik legellentmondásosabb személyiség a blogon.
Néha kicsit bolondos néha meg meglepően éleseszű.
Ez a hozzászólás nagyon jó volt.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 14:06:58

@Zka: Ezt m ost nem értem. Nekem az egész családom dolgozott 89 előtt is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 14:08:38

@~~Babette~~:
Az egyik legjobb posztot egy otthonélő írta.
Nem kell a hárítás, lehet írni otthoni dolgokról is.
Én is írtam már.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 14:15:14

@diggerdriver: De melyik hozzászólás , az hogy beszéljek Zolival a szexről?
(most nem hülyülök, én ebből nem látom, hogy melyik hozzászólásra gondolsz). Egyébként meg mi az, hogy "meglepően" éles eszű.
Még csak nem is vagyok szőke, te láttál engem.

Ja, és szeretném megnézni a darabot. Te, most komolyan, lehet, neked sikerült találkoznod Brad Pittel és összehozta neked?

Van egy barátnőm, aki a Sony Pictures-nek dolgozik (ő elmondhatja, milyen volt a rendszerük elleni támadás, megjelent egy halálfej a pc-n és szinte az összes adatuk eltűnt, nagy szarban voltak utána). Már ezer éve az interneten dolgozik és amikor említettem neki, hogy a HA találkozón ott voltál azt kiáltotta: Diggerdriver? Ő már ezer éve kommentel mindenfelé.
Szóval híres vagy. Akkor melyik hozzászólásról van szó?

DieNanny CH 2015.04.16. 14:16:45

@adg [Au, Darwin]:

Hogyhogy az elsőt??? Hiszen nálatok minden fordítva van, tehát csak az "utolsót" szabadott volna látnod...
:-)

2015.04.16. 14:18:32

@VPBA: Ezekhez viszont szükségeltetne egy ilyen beállítottságú társadalom is....

2015.04.16. 14:19:42

@fhdgy:
"Van egy Magyarország, ami a szülőföldem. Van egy Magyarország, amin egy nép él, mihez tartozónak vallom magam.
E kettővel az égvilágon semmi bajom sincs."

Jobban en sem tudtam volna megfogalmazni. Ezt vallom en is hozzaszolasaimban Magyarorszagrol, amiert sokszor kapok.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 14:30:29

@tableno: Még lehetne ezen rágódni, de hogy jutottunk ide HA bejelentésétől? Ő jó dolgokat akar hallani, erre mi meg itt politizálunk megint. Azért ez a kis társaság is visszaadja ám, azt a nagy társadalmi képet, ami jellemző ránk, de hogy írjak egy pozitív dolgot elöljáróban arról, mi az ami nekem pl hiányzott. Az értelmes vitatkozás, az eszmecsere. Amerikában nem láttam mi van a szomszédaim fejében és engem ez nagyon zavar. Én inkább elviselem azt, hogy elküld valaki a k... anyámba, mert bevallom , hogy adtam voksot a Fideszre, mint azt, hogy egész életemben arról kelljen beszélnem, hogy hány mókus mászott fel a szomszéd fájára, Nem vagyunk egyformák.
Mi jó Magyarországon? Itt volt tavaly nyáron egy jó barátom kislánya először életében Amerikából. Kérdeztük mi volt jó itt , ami tetszik. NEm válaszolt , nem válaszolt, aztán mikor már harmadszor kérdeztük azt mondta: na, jó , az volt a legjobb , hogy lehetett inni a csapból.

. Irjon már valaki valami jót és ne politizáljunk. Nekem most gulyáslevest kell csinálnom. Üdv Mindenkinek.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.16. 14:35:32

@Philosoraptor: Akkor ez a "22-es csapdája". Vagy csak "rosszkor születtél rossz helyen." (Hobo - Emigráns blues-a manapság új értelmet nyert.) Egyébként minden viszonylagos, viszonyítsunk a rosszabbhoz, és kiderül Mo. nem is olyan rossz hely. Bár megoldás még mindig nincs a kérdésedre.

fhdgy 2015.04.16. 14:36:26

@Cascabel: És mi a véleményed a harmadik Magyarországomról???

fhdgy 2015.04.16. 14:36:51

@Határátkelő: Úgy gondolom, hogy most az általam eddig leírtakkal nem sok itteni kommentelőnek lenne problémája, max. lennének, akik azt mondanák, hogy mégis tudathasadásom van, esetleg csak hümmögnének.

A harmadik Magyarország viszont nagyon zűrös is lehet. Kik azok az emberek, akiket megvetek? Ha olyanokat, akiket az egyik kommentelő maga is megvet, akkor hurrá, sok pirospontot kapok. A másikaktól, nagyon jó esetben csak mondjuk egymillió feketepontot.

Mi nem tudunk leülni, és szépen, csendben elmondani a véleményünket. Interneten meg még rettenetesebb helyzet. A személyes jelenlét hiánya, nem a másik ember szemébe nézni, sokaknál egyszerűen azt jelenti, hogy átmennek alpáriba.

Egyszerűen, nagy az elvakultság.

Ilyen közegben érdemes?

Határátkelő 2015.04.16. 14:40:20

@fhdgy: Az lenne a cél, hogy beszéljünk Magyarországról. Én örülnék a legjobban, ha sokféle írás érkezne pro és kontra, nem is beszélve azokról, amelyek nem feketén vagy fehéren látják a dolgokat.

adg 2015.04.16. 14:43:01

@qkuc: Hat itt eszakon nem a kultura vonzza a turistak tobbseget, hanem a termeszet es a jo ido.

Ennek ellenere, ha kulturalis dolgokra volna kedved, akkor az osemberek dolgait lehet nezegetni, el lehet menni a busba megnezni a communityket, ahol laknak, es tartanak kamueloadasokat, meselnek a dreamtime-rol, vagyis az eredetukrol. Vadasznak es halasznak, sziklarajzokat mutatnak, stb.
Nyilvan van mai kultura is, de az kevesebb, ez itt nem Firenze.
Alig 1500 km az uluru, ott meg lehet tapasztalni az aboriginal vilagot.

Ha horgaszni szeretsz, akkor sosem fogsz hazamenni. Lehet a zatonyoknal, torkolatoknal, folyokon, nyilt tengeren, barmire. Barramundira erdemes, nagyon jo hal.

Termeszeti dolgok. Outback, bozot, millio folyo, vizeses, torkolatok, olyan partok, hogy 500 km-en nem talalsz egy embert sem rajta, vizes elohelyek, tavak, tropusi partok...
Hegyekben allnak a nemzeti parkok. Darwintol egy oranyira a Litchfield NP, tele furdo es kirandulohelyekkel, termeszvarakkal, vizesesekkel. Ilyen a szaraz evszakban, amikor ki van szaradva minden: plus.google.com/photos/110399305424378283249/albums/6025461918706224161

250 km-re van a Kakadu np, itt el lehet idozni egy ideig, akkora, mint szlovenia. Tomve madarral, krokodillal, jol szervezett kirandulasokkal, helikopteres korulnezesekkel, abo emlekekkel.

Inkabb gyere, es elmeselem szemelyesen, elviszlek egy-ket helyre. Kapsz egy kavet is. :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 14:44:55

@Bredpitt Monika: kapun belüli munkanélküliség. Sokan tagadni fogják, akik ebben részt vettek, pedig világos a dolog. Nekem pl saját anyám jellemezte úgy teljes 70-80as évekbeni munkavégzését, hogy teljesen értelmetlen aktatologatás volt. Erre gondolok.

adg 2015.04.16. 14:47:52

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
:) Azrert jonnek most, mert forditva van. Most jon a hideg az orszag tobbi reszen, es fazik a sok nyamnyila. Jonnek ide, mert itt jo ido van. Igy a szaraz evszakban ellepnek minket a nyaralok. Eletre kel a varos.

bpetya75 2015.04.16. 14:48:26

@fhdgy:

Viszont ebben a közegben az alpári sokkal könnyebben ignorálható. Szerintem érdemes.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 14:49:22

@Zoole[uk]:
Még utóbb kénytelen leszel feltálalni a macskát.
:))))))))

2015.04.16. 14:49:54

@Cascabel:
Azt azert meg hozzatennem tobbek kozott es roviden- mielott indulnek a gyapotfoldekre - hogy a magyar nep nem jobb, nem rosszab a vilag tobbi nepetol. Az, hogy most eppen ilyenek, nagyon sok tenyezo kovekezmenye. Forrasban van a vilag, hirtelen gyokeres valtozasok tortentek, amit meg nem tudtak feldolgozni. De felfogjak, es bizom benne, hogy jol. Csak ido kerdese. Egyet ne felejtsunk el: az a nep, az az orszag, amihez tartozonak vallom magam, tobb, mint 1100 eve fenn van, kiallt eleg kemeny tortenelmi viharokat, megszallasokat, haborukat, stb. Kivancsi lennek, hogy a nehany " sikeres ", kivandorloknak celorszagnak tartott orszag megel e 1100 evet? Azert valamit jol csinal az a nep, az az orszag. Tud tulelni. Hogy ez dicsoseg vagy szegyen, dontse el, aki akarja.

tableno 2015.04.16. 14:52:31

@Bredpitt Monika: én szeretek politizálni. Mondhatni ez a hobbim (az egyik). Baj? :)

adg 2015.04.16. 14:54:37

@Zka: "kapun belüli munkanélküliség"
Valoban sok ilyen volt. Anyam egy tervezovallalatnal volt rajzolo egy idoben. Hogy kitoltsek az idot, meg kellett rajzolniuk az osszes egyforma epulet osszes egyfoma szintjet egyenkent. Nem, nem csak a masolaton javitani a szukseges feliratokat, hanem teljesen, az egeszet mindenestol millioszor. Pedig volt masolojuk is. Szalmiakos, jo budos.

Nyilvan szukseg volt a munkajara. :))

tableno 2015.04.16. 14:59:00

@adg [Au, Darwin]: hát, mit mondjak? Legszívesebben már foglalnám a repülőjegyet...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 15:09:19

@Bredpitt Monika:
Ez a mai a te napod.
Minden hozzászólásod brilliáns.
Ne érts félre, azért meglepő mert ebben a témában még nem láttalak ilyen professzionálisan megnyilatkozni.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 15:10:48

@tableno: Dehogy baj, nem mondtam , hogy baj. Pont most írtam, hogy szeretem a jó kis eszmecseréket, amiben az emberek felvállalják a döntéseiket, pl azt, hogy kire szavaztak. Én azt sem értem egyébként, hogy miért kell azt titokban tartani, hogy kire szavazott valaki. Van aki ezt magánügynek kezeli.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 15:17:12

@diggerdriver: Kedves tanár bácsi! Az az igazság, hogy így írásban könnyebb politizálni, mert nem jönnek át az indulatok olyan egyértelműen. Azért ha politikáról van szó itthon, nagyon megválogatom én is, hogy kinek mit mondok, annak ellenére, hogy nem szégyellem a döntéseimet. Itthon néha vérre megy a politika, ez ijesztő is tud lenni.

fhdgy 2015.04.16. 15:19:23

@Határátkelő: Mit mondhatok arról a Magyarországról, amit 1987-ben nem hagytam el, pedig sok-sok jót ígértek Németországban, hogy maradjak ott, disszidáljak?

Mit mondhatok arról a Magyarországról, amit 2001-ben örömmel itthagytam, és csak külső kényszer hatására jöttem vissza?

Mit mondhatok arról a Magyarországról, amit újra el akarok hagyni, most már nyugdíjasként, mert az a harmadik Magyarország tort ül az első kettő felett?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 15:21:27

@fhdgy: ezt csak te tudod, de érdekesnek hangzik :)

Bredpitt Monika 2015.04.16. 15:22:04

@Zka: Persze, ezt azért mindenki tudja, hogy hazugságban éltünk és ennek a sok hazugságnak is isszuk a levét. Pl annak, hogy a romáknak is adtak munkát csak írni meg olvasni nem tanult meg mindegyik pedig állítólag ilyen nem volt a Kádár korszakban. Ja.

Aztán a rendszerváltásnál ők vesztették el a munkájukat mivel 89 után már kezdett számítani kinek milyen iskolája volt.

Egyébként felesleges aktatologatás az most is biztos van.

SzZoole 2015.04.16. 15:26:06

@diggerdriver: majd neked feltallalom mint vad nyulat:)))

bpetya75 2015.04.16. 15:49:36

@fhdgy:

Mi mást mondhatnál, mint a saját szubjektív igazságodat. Mint bárki más.

2015.04.16. 15:50:05

@VPBA: "Egyébként minden viszonylagos, viszonyítsunk a rosszabbhoz, és kiderül Mo. nem is olyan rossz hely."

Úgy tűnik, hogy az itt jelenlévőket ez nem tartotta vissza.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.16. 15:58:19

@Philosoraptor: De nem is olyan jó, legalábbis az itt jelenlévők jó része azért váltott, mert jobbat akart, meg nyilván Te sem azért látogatod ezt a fórumot, mert nincs jobb dolgod. :) Csak azt akartam érzékeltetni, születhettünk volna sokkal rosszabb helyre is, de ettől függetlenül nem kell elfogadnunk a nem is olyan rosszat, ha lehet jobb is.

Mr Long 2015.04.16. 16:00:32

@Philosoraptor: Magyarorszagot a "Nyugathoz" lehet hasonlitani, csak nem erdemes. Bezzeg hiusagbol nem hasonlitja senki Rmaniahoz, vagy horvatorszaghoz, amik hasonloak.

2015.04.16. 16:18:08

@VPBA: "de ettől függetlenül nem kell elfogadnunk a nem is olyan rosszat, ha lehet jobb is."

Vannak emberek, akik elfogadják, és itthon maradnak. Még úgy is, hogy alapvetően nem élnek "jó" körülmények között, és lusták bármin is változtatni, várják a csodát, ami sosem fog bekövetkezni. Nekem minden jár...

Vannak emberek, akiknek meg betelik a pohár, és azt mondják, hogy nem áldozom fel magam egy idióta eszméért, amivel sokan próbálnak lelkifurdalást okozni a másiknak.

Vannak azok, akik tényleg jól élnek, és jól is érzik magukat.

Vannak olyanok, akik habár nem gazdagok, de nem is a pénztől várják a boldogságot itthon.

Mindenki eldöntheti, hogy hova akar tartozni. Az egyéni döntést az egyén hozza meg, és az egyén -szerintem- eltudja dönteni, hogy neki jó-e az a helyzet, amiben van. Legyen akár itthon, akár külföldön.

SzZoole 2015.04.16. 16:19:22

@Mr Long (UK): mi is voltunk otthon az ünnepek alatt es nekunk tobb volt a negatív tapasztalat mint a pozitív.
Kezdve azzal hogy amikor magyar autópálya matricát megvettuk a kávézóban akartunk venni kávét.A kislány ült a pult mögött es telefonját nyomkodva fel sem nézet es ugy kérdezte hogy;iigeeen
De folytathatnám a benzinkuton hogy viselkedtek vagy az okmány irodán ahol útlevelet akartunk csináltatni.
Egy mondatba foglalva;Kritikán aluli.....

2015.04.16. 16:25:49

@Mr Long (UK): Mint fentebb is írtam, nincsen értelme. Nem azonos hátterű országoknál mindig lesznek gyengébb gazdagságú országok. Nem az a szörnyű, hogy mennyire messze van a nyugat, hanem az, hogy a jelenlegi helyzetben is csak azt tudjuk felmutatni, hogy vannak nálunk szegényebb országok is. Ha Mo. prosperáló ország lenne, akkor kicsit másképpen állnának hozzá az emberek is ehhez a témához. Nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy a magyarok öntudatra ébredjenek, de amíg ez nem következik be, addig ugyanolyan marad az ország. És ez baj, hiszen a társadalom hozzáállása és az általa megválasztott állam csak hátráltatja a fejlődést.

2015.04.16. 16:29:10

@VPBA: Amúgy nem is tudom, hogy én hogyan találtam rá a régi határátkelőre. Nem emlékszem. Viszont lehet, hogy akkor fordult meg bennem valami kapcsoló. és a sok hazugságnak (:DDD) köszönhetően sikerült engem is manipulálni, hogy máshol valószínűleg jobb lesz, ha megfizeted az árát.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.16. 16:31:39

@Philosoraptor: Tökéletesen összefoglaltad, de én még hozzátenném, hogy vannak olyanok, akik mindent megpróbáltak, eszmétől függetlenül „csak” dolgoztak, küzdöttek, eleinte próbáltak becsületesen, aztán egyre kevésbé (mert erre kényszerültek) és mégis azt látták, hogy akárhogy próbálnak, nem jutnak egyről-kettőre, sőt inkább egyre lejjebb csúsznak, és minden egyes nap felesleges küzdelem, mert nemcsak anyagilag, de lelkileg és egészségileg is saját maguk ellen dolgoznak.. És más kiutat nem látván, országot váltottak. Olyanok is nagyon sokan vannak.

És valóban a döntést mindig az egyén hozza, Mo. pedig rohamléptekben halad afelé, hogy egyre jobban elnyomja az egyént, mint gondolkodó, szabad embert.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.16. 16:38:28

@Philosoraptor: Igazad van, mindig mindennek ára van, mindenért fizetni kell. Vagy pénzzel, vagy idővel (időhiánnyal), vagy az egészségeddel, vagy a kapcsolatoddal, (vagy ezek tetszőleges kombinációjával) vagy azzal, hogy elhagyod a szülőföldedet, és nehezített pályán játszol tovább.

Golf2 2015.04.16. 16:43:27

@Bredpitt Monika: meg arról híresek hogy szeretnek dolgozni biztos Kanadában is dolgoznak...

Golf2 2015.04.16. 16:43:27

@Zoole[uk]: havi 250fontos átlagpénzért te se vigyorognál boldog boldogtalanra az -még tetkóra se elég

Golf2 2015.04.16. 16:43:27

@VPBA:Igen lassan ott tartunk elnyomásban mint Albánia 20 éve.

Gizi06 2015.04.16. 16:48:29

Gondolkoztam, hogy irok a felhivasodra, de aztan meggondoltam. Az en Magyarorszagom mar nem letezik es a mai Magyarorszagra csak idegenkedessel tudok nezni.Az emberek (ugy altalaban ) nem szimpatikusak , pedig ha ugy vesszük az en korosztalyom alakitotta ezt es az ilyen eletet.. Magyar maradok eletem vegeig, de meg egy blogban sem tudom elkepzelni Magyarorszagot es engem. Egesz egyszerüen visszataszitonak es szomurunak talalom a mai magyar eletet.Ezt a sok mutyizast, politikai harcot,hazugsagot, csalast , lopast, korrupciot.

2015.04.16. 16:49:16

@VPBA: Ebben igazad van.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.16. 16:52:40

@Golf2: Annyira talán még nem rossz a helyzet. Albánia szerencsére azóta felfelé megy. Berat-ban a hegyen volt egy nagy ENVER felirat. A fiatalok kicsit átalakították, és lett belőle: NEVER. Ebben minden benne van.

SzZoole 2015.04.16. 16:54:58

@Golf2: azt írtam volna,hogy vigyorgast várok?Nem.
Az elso tetkom meg '98-ban készült,akkor meg vastagon otthon voltam....

Határátkelő 2015.04.16. 17:11:58

@Gizi06: Ezt is meg lehet írni. Miért ne lehetne?

2015.04.16. 17:39:44

@Zka: 100% egyetertek. Az MDF volt az egyetlen politikai part amelyik nekem valaha is szimpatikus volt Mo.on, el is tuntek gyorsan a sullyesztoben, nincs valodi konzervativ partra tarsadalmi igeny sajnos.

2015.04.16. 17:45:56

@Bredpitt Monika: Koszi az erkolcsi tamogatast :)

Taxomükke (UK) 2015.04.16. 17:52:32

@Bredpitt Monika: "Aki elmegy szavazni, az belefolyik a politikába... Ezért én bántónak érzem, hogy azt mondod lealacsonyító."
Akkor nem jól fogalmaztam. Helyesbítek:
Nem alacsonyodnék le odáig, hogy politikusnak álljak.

Taxomükke (UK) 2015.04.16. 17:55:50

@Bredpitt Monika: Szavaztam én minden alkalommal, csak tavaly nem, mert akkor már itt voltam Angliában. Szóval 2012-ben soron kívül szavaztam egyet, a lábammal. :)

négyzet 2015.04.16. 18:03:55

Amikor viszonylag hosszabb idejű távollét utána hazajössz, és elmégy az egyik kedvenc alter zenekarod koncertjére... és az élmény, hogy minden rejtett utalást, áthallást, többletjelentést értesz.
Na ez tud hiányozni, az élmény, mert nyilván zenét hallgatni bárhol lehet, itt magáról a nyelvi/kulturális élményről van szó.

Taxomükke (UK) 2015.04.16. 18:04:42

@Bredpitt Monika: " Ja, és szeretném megnézni a darabot. Te, most komolyan, lehet, neked sikerült találkoznod Brad Pittel és összehozta neked?"
Már írják a forgatókönyvet Hollywoodban, Brad Pitt el is vállalta a szerepet, már speciális diétán van...
:))))))))))))))))))))))))))

kék madár 2015.04.16. 18:07:20

@maxval bircaman szerkesztő: "Ilyenek nem voltak, ezt te is tudod."
en azt tudom, hogy 3 fele - stick es carrot fele listaval jartak a varosokat, akinek pl. devizakolcsone volt, szepen bekopogtak hozza reggel, hogy itt a busz, szalljon fel es szavazzon, es ha nem a FIDESZre szavaz annak sulyos kovetkezmenyei lesznek. Tehat kozep afrikai szintu szavazas volt, semmi koze nem volt a demokraciahoz. A kommunizmusban tisztabbak voltak a szavazasok. Es tudom, hogy te szeretsz tenyeken vitatkozni, de azokon nem erdemes es en nem is fogok.

Taxomükke (UK) 2015.04.16. 18:09:12

@Golf2: @Zoole[uk]: "havi 250fontos átlagpénzért te se vigyorognál boldog boldogtalanra az még tetkóra se elég"
Akkor takarodjon a futószalag mellé vagy takarítani, ott nem kell mosolyogni. Ha a szolgáltatásban dolgozik, igenis legyen kedves a vevőkkel, különben nincs ott semmi keresnivalója.

Wilhelmus80 2015.04.16. 18:11:39

Lehetséges válaszok egy kisfilmben:
NEM TUDHATOM
Rendező: Szirmai Márton
vimeo.com/125096929
Érdemes először megnézni a filmet, és csak azután elolvasni az ORIGO cikkét:
www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150416-nyugodtan-el-lehet-menni-ebbol-az-orszagbol-szirmai-marton-nem-tudhatom-radnoti-miklos.html

SzZoole 2015.04.16. 18:14:58

@Taxomükke: nem mosolyt vártam,hanem normális kiszolgálást
De ugyanez elmondható a benzinkutasra is,aki eleg érdekes megjegyzést tett az autómra.Is....

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.16. 18:15:44

@diggerdriver: írjak neked itthoni dolgokról? hát én eléggé be vagyok szűkülve ilyen szempontból, nem járok közösségbe túl gyakran, bár most elkezdtünk koncertekre járni. az iskolámról állandóan dumálok és előre elkezdtem rettegni az államvizsgától,
a többi szart meg ti is elolvashatjátok a neten.

most írjam meg a mai példát, a nem a körzetes iskolába járó gyerekek beiratkozása úgy zajlik, hogy beíratod a körzetbe, majd kiíratod, majd beíratod oda, ahova valóban járni fog?
és ezt az eljárást valaki kitalálta, és valaki engedélyezte, és senki nem szólt, hogy mindannyian hülyék.

vagy fényképezzem le hintának a lidliben az álláshirdetést bruttó 101ezer+12e étkezési utalvánnyal?
hogy az eladók szabadnapjukon ausztriába mennek dolgozni és ezért utálják a vasárnapi zárvatartást, mert jóval kevesebb így a hétköznapi szabadnapjuk, amin az itthoni fizetésük dupláját megkeresik?

vagy írjam meg, hogy ma 28 fok volt, és imádom a folyóparti életet?
vagy hogy hétvégén 10 fok volt, sittet pakoltam, és utáltam a családi házat?

én nem hiszem, hogy bárki pont erre kíváncsi egy posztban, láthatod, hogy eléggé kritikus vagyok poszt-témákkal kapcsolatban...

kék madár 2015.04.16. 18:19:30

@Bredpitt Monika: "Nekem most gulyáslevest kell csinálnom"
es a masik delutani program?

kék madár 2015.04.16. 18:22:25

@~~Babette~~: ez eddig mind erdekes volt, de nyugodtan beszeld le magad rola :)

Taxomükke (UK) 2015.04.16. 18:24:05

@Zoole[uk]: Ezt mondom én is, ha szolgáltatásban dolgozik, legyen udvarias és előzékeny. Ha nem az, akkor ne ott dolgozzon, mert nem oda való.

FutureFry 2015.04.16. 18:51:46

@qkuc: Ezek tényleg (direkt) túlzó kifejezések. Egyébként is Magyarországot nagyon is támogatják a külföldön élők - a GDP 3%-át (!) adják ki az utalások:
rtl.hu/rtlklub/hirek/rengeteg-penzt-kuldenek-haza

Sanz 2015.04.16. 18:55:11

Na, ha már itt többen hasonlítgatják a magyar-külföldi politikai kultúrát, akkor én megosztom az eddigi személyes tapasztalataimat az angolokról (bár lehet, majd nyáron írok erről egy posztot, ha lecsengett a nagy választási kavalkád).

Amikor kopogtatok az ajtón (mert itt nem kopogtató-cédulát gyűjtünk, csak simán "Kubatov-listát" írunk), akkor egyre többen szoktak azzal fogadni, hogy "majd összehasonlítom a pártokat, és azután választok".
Szóval a választóknak van egy olyan tudatos rétege, aki abszolút kíváncsi arra, hogy milyen pártprogramot rak össze egy-egy párt (mert ugyebár itt minden párt összerakja a sajátját).
Persze van olyan is, aki csak annyit mond, hogy "UKIP-ra szavazok, mert rohadt bevándorlók...", de sokkal kevesebb ilyet találtam, mint olyat, aki a tudatos választót képviseli. Plusz a legtöbben ismerik is a képviselőjüket (akár fogadóóráról, akár csak elmondásból), ami szerintem Magyaro.-on kevésbé igaz.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.16. 19:12:45

vagy egy ilyet olvasnivalónak?

444.hu/2015/04/16/a-nagy-kun-mediator-svindli/

tudom én, hogy biztos a nagy nyugaton van ilyen, csak én itt élek, és itt minden napra esik egy ilyen.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.16. 19:15:05

@Sanz:

itthon szerintem nem tudsz egy átlagpolgárt mutatni, aki egyszer is elolvasta a Jobbik programját.
rajtam kívül.
de mondjuk azt is mondják, hogy nem vagyok normális.

kardio1 2015.04.16. 19:17:18

@Mirjam2: Melyik MDF-re gondolsz: az Antall Jozsef-féle nagy néppàrtra, amiben reformkommunistàktol népnemzetieken àt Csurkàékig mindenki benne volt (sok régi pàrttaggal), a Dàvid Ibolya-félére, vagy a Bokros-féle MDF-karikatùràra?

kardio1 2015.04.16. 19:19:09

@kék madár: A kommunizmusban csak egy jelölt közül tudtàl vàlasztani! Valoban tiszta vàlasztàs volt, nem volt eldöntendô kérdés...

2015.04.16. 19:23:20

@kardio1: Nagyon nem melyedtem el a magyar politikaban szoval biztosan sokkal tobbet tudsz errol mint en. Nekem vegig szimpatikusak voltak, foleg a David Ibolya-korszakban.

**mimi** 2015.04.16. 19:23:57

@~~Babette~~:
a sufnibankárnő...és mennyien bedőlnek...nem értem...a kapzsiság ennyire elveszi az emberek józan eszét?

**mimi** 2015.04.16. 19:24:33

@~~Babette~~:
ezt nem mondod komolyan......elolvastad??????

2015.04.16. 19:25:41

@Sanz: Lehet hogy most mindenki hulyenek fog nezni, de en nem tudtam hogy barmilyen mas modon is el lehet donteni, melyik partra szavaz az ember. Hogyan lehet maskepp mint hogy osszehasonlitod a partok programjat? Miniszterelnokjelolt nyakkendojenek a szine?

montroyal ( CAN qc) 2015.04.16. 19:27:39

@Taxomükke:Ha nem az, akkor ne ott dolgozzon,

mert annyi hely kozott valogathat ...:-)))

kék madár 2015.04.16. 19:28:48

@kardio1: majdnem, volt lehetoseg nem szavazni a jeloltre es a szabalyzat szerint elegtelen szamu szavazat eseten nem kapta meg a kinevezest. Hogy ki szamolta a szavazatokat az persze megint mas kerdes

kardio1 2015.04.16. 19:36:27

@kék madár: Most is van lehetôség nem szavazni a jelöltre...

@Mirjam2: Nekem a kezdeti, 90-es MDF volt szimpatikus, amit Dàvid Ibolyka csinàlt, az meg visszataszito volt. Csak a Fidesz miatt maradtak talpon 1998-ban, négy évvel késôbb meg nem kis résszben ômiatta lett kormànyvàltàs a "szakértô" szocialistàk uralomra jutàsàval.

qkuc 2015.04.16. 19:42:59

@adg [Au, Darwin]: Nagyon fogok igyekezni, hogy élhessek a kávé lehetőséggel, :).

FutureFry 2015.04.16. 19:43:34

@Mirjam2: Úgy tűnik, hogy (egyéni jelölteknél) a _ránézésre_ megálapított kompetencia alapján dönt sok választó:
www.newyorker.com/tech/elements/on-the-face-of-it-the-psychology-of-electability

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 19:51:03

@Bredpitt Monika:
Figyu, a darabra már árulják a jegyeket. Ebben a szezonban májusban 8 előadás lesz aztán szeptemberben kezdik a következő évadot.

A barátnőd Diggerdriver néven csak a Határátkelőn olvashatott.
Mikor elkezdtem internetezni akkor írtam néhány helyre például a 168 órába is. Aztán mindenhonnan kitiltottak rasszista hozzászólás miatt. Utána találtam egy specifikus fórumot ahol évekig kommenteltem más néven. Aztán az annyira elnácult hogy onnan én jöttem el.
Onnan ismerem és megtiszteltetés hogy a barátomnak mondhatom az itt kommentelő amatőr csillagászt CJKriszt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 19:52:07

@~~Babette~~:
Igen, pontosan ezeket kéne megírnod. Jól írsz meg tudnád te csinálni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 19:54:02

@FutureFry:
Ennek a pénznek legnagyobb része devizahitel törlesztés. Nem tudom ez beleszámít e a GDP-be.

kék madár 2015.04.16. 19:54:42

@qkuc: ez lesz eleted legdragabb kaveja :)

2015.04.16. 19:58:34

@Mirjam2: Hogy jó ember-e... Ha érted, mire gondolok. :))))

2015.04.16. 19:59:51

@diggerdriver: És akkor mi lesz, ha mindenki visszatörlesztette a hitelét?

qkuc 2015.04.16. 20:00:17

@kék madár: Azért körbenéznék a kávé mellett, ha már arra járok, :D.

kék madár 2015.04.16. 20:04:50

@qkuc: legalabb kave mellol konnyebb lesz mintha sor mellol kene :)

FutureFry 2015.04.16. 20:17:38

@diggerdriver: Az szerintem igazából mindegy, hogy beleszámít-e a GDP-be (tudtommal igen), inkább az arányok miatt érdekes. Azaz, hogy nem elhanyagolható a Magyarországra küldött pénz a teljes gazdasághoz képest - vagyis a külföldön élő/dolgozó magyarok igen is jelentős mértékben támogatják az országot.

@Philosoraptor: Ezt már egyszer elsütöttem itt, de megint eszembejutott:
www.youtube.com/watch?v=_n5E7feJHw0

2015.04.16. 20:27:06

@FutureFry: Nem semmi - nagyon erdekes, kulonosen a kiserlet a gyerekekkel. En persze nem egyeni jeloltekre gondoltam, hanem partokra, nekem ott szemely szerint a program szamit de a cikk mindenkeppen tanulsagos.

qkuc 2015.04.16. 20:44:21

@kék madár: Az a veszély nem fenyeget nem szeretem a sört, :D.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 20:45:39

@Philosoraptor:
Akkor meg már annyian lesznek kint hogy azért nem fog változni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 20:47:14

@FutureFry:
Mi abban az ország támogatása hogy a bankok visszakapják a pénzüket?

2015.04.16. 20:51:07

@kardio1: A mai politikan sincs kedvem vitatkozni, kulonosen nem magyar politikan, hat meg a David Ibolya-korabelin :). Nekem szimpatikusak voltak, David Ibolyat magat is beleertve, neked ezek szerint nem illetve egyre kevesbe. Az hogy pl. a magyar kozvelemenynek nem voltak szimpatikusak a Bokros Lajos otletei, az nem feltetlenul Bokrosra mint szakemberre vet rossz fenyt, de ez is csak az en teljesen laikus maganvelemenyem es nem emlekszem mar a reszletekre, nem is erdekelnek, oszinten szolva.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.16. 20:52:18

@**mimi**: igen el, 2010ben. elolvastam volna a tobhieket is, de nekik nem volt;p

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.16. 20:53:52

@**mimi**: remelem , az o ugyfeleit mar nem mi kartalanitjuk.

qkuc 2015.04.16. 20:58:22

@FutureFry: Nem semmi összeg. Remélem jövőre hozzájárulok a hazautaláshoz, :D.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 21:18:50

@adg [Au, Darwin]: :-)))
Szerintem próbáljatok meg kézenállva járkálni.egész biztos hamar mexoknátok a normális térképeket... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 21:25:03

@adg [Au, Darwin]: Jajj, ne is mond, ha elkezdenek a gyönyörű bestellák vetközni, olyankor életveszélyessé válik az egész város , mondjuk most épp Budapest.Az ember nyakára menetet vág a sok forgolódás... :D

2015.04.16. 21:36:43

@diggerdriver: Várható még több kivándorló, azt mondod?

Bredpitt Monika 2015.04.16. 21:38:15

@Golf2: Hidd el, hogy sokan szeretnének dolgozni közülük,de sokan már azt sem tudják hogy kell, ez egy újabb téma, amin órákig lehet rágódni....

Bredpitt Monika 2015.04.16. 21:40:09

@diggerdriver: Figyelem a jegyeket. A barátnőm sok mindent tud...nem is sejtenéd........

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 21:46:26

@Philosoraptor: Erre csak azt tudom mondani, hogy nézd meg a baltiakat.Nem aszondom, hogy felhőtlen a jólétük, de a háromból kettőnek már van eurója és töretlen a fejlődés már jó pár éve, főleg, hogy még államcsőd-közelben is voltak.És az egyik országnak tán' alig akkora a népessége, mint Budapestnek.Ott a példa, hogy meg lehet csinálni.A másik példa meg akár Luxemburg is lehet.Jó, tudom, azok régebb óta gazdagok, de azok is kezdték valahogy, és sose voltak nagyobbak.Ezeket kéne csak másolni, vagy akár csak Ausztriát, teljesen lekövetve.

bxf 2015.04.16. 21:48:14

@maxval bircaman szerkesztő: Hja, akkor mar ertem, hogy miert ilyen konnyen hazaarulozol, cserbenhagyasrol es kikozositesrol beszelsz. Elegge lesujto a velemenyed a kivandoroltakrol, de megbocsajtok, mert a magadrol elmondottak alapjan igencsak outsider vagy, tehat mi mast is varhatnek toled.

Ahogyan irtam, en nem gazdasagi es/vagy politikai menekultkent erkeztem, es nem is kozositettek ki.

1999-ben meg egy picit jobban duborgott a gazdasag, amikor az USA-ba(n) hazasodtam. Ket diplomam volt (es a masodik nem a SOTE-rol), eppen szakvizsga elott, nyelvtudasom is, kis zseton a szulok zsebeben, keszpenzzel fizetett lakas es haz(ak), es meg keresett is voltam. Nem volt mas problemam csak annyi, hogy 2-3 allas kozott mennyit alszom... Mer' a fizetesem alapbol csak eppen a koltsegek kifizetesere volt eleg (a Szuleimtol elegge koran onallosodtam, de a lakast meg egyetemista koromban ajandekba kaptam toluk), igy muszaj volt masodik-harmadik allast vallalni, mert nem akartam a Szuleimtol fuggeni egyaltalan, es szerettem szep ruhakban jarni (melyik no nem), az pedig mar akkor sem volt olcso. Nem panaszkodom, mert elveztem, amit csinaltam. A politikara magas ivbol tettem, akkor sem voltam egy part tagja sem, most sem vagyok, egyik orszagban sem, vonulgatni sem jartam soha. Aztan amikor jott a mindent elsopro szerelem, nem gondolkodtam ketszer. Igen, ilyen is van.

Ha holnap azt mondanam, hogy indulok haza, mar most lenne allasom. De nem megyek. Masfel evtzed utan itt mar beilleszkedtem, allampolgar vagyok, hozzaadtam az itteni tarsadalom fejlodesehez egy picit, amerikai egyetemi diploma(ka)t szereztem, szoval miert menjek haza?

FutureFry 2015.04.16. 21:57:56

@diggerdriver: Először is nem láttam kimutatást, hogy a Magyarországra küldött pénzek hány százaléka megy el kölcsöntörlesztésre. Másrészt szerintem aki az adósságát törleszteni tudja az jobb helyzetben van mint aki nem (és mindegy, hogy kinek tartozik): pl. meg tudja tartani a házát/kocsiját. Harmadrészt, ha nagy százalékban dőlnének be a kölcsönök, az tudtommal elég rossz hatással lenne az egész magyar gazdaságra nézve.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 22:05:42

@adg [Au, Darwin]: Sirályok a képek.Írhatnál blogot, azon a kirándulásokat, sztorikat, érdekes dolgokat, napi hülyeségeket.Tömve mindenhonnan képekkel, ahol jártok.
Látom a gépsárkányt is.
Meg tik nem csak fejjel lefelé vagytok, hanem még a rossz oldalon is vezettek.Nem könnyű az ilyen helyzet... :D
És van már legalább krákágyilbőr cipő, táska, nadráxíj?A nők szokták szeretni...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 22:06:23

@Philosoraptor:
Minél több kivándorló van annál többet húznak magukkal.

Bredpitt Monika 2015.04.16. 22:09:01

@NorthPier: . Sokan a facebookról is elég sok mindent megtudnak az alkalmazottaikról. Meg HA oldaláról, pl azt, hogy ki szexel délután. Jó éjszakát mindenkinek!!!!!!!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.16. 22:13:48

@FutureFry:
Nem tudom. Sem a mennyiséget sem a hatását, csak azt hogy jóval több a devizahitel menekült mint gondolnák. Van aki azért jött mert nem fizet tovább.
Van aki fizet aztán rájön hogy hiábavaló és abbahagyja. Van aki végigtörleszt.
Az én ismeretségi körömben nagy számban vannak.
Nem tudnak megegyezni a bankkal aztán azt mondják hogy akkor kend a hajadra a házat és szevasztok.

qkuc 2015.04.16. 22:22:30

@NorthPier: Csodálatos ... Ezért minimum 20 évre lesittelnám a kedves szivárogtatókat.

qkuc 2015.04.16. 22:23:32

@geegee: Hm, érdekelne mi a csudijó egy döglött óriáshüllő viselésében, :D.

2015.04.16. 22:25:06

@geegee: Lehetne azért itt is más világ, csak ahhoz akarat kellene a társadalom meg a döntéshozók részéről is.

2015.04.16. 22:25:37

@diggerdriver: Ebben is van valami. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 22:52:59

@Zoole[uk]: Jah, hát igen, ilyenből van sok, ez igaz.Főleg Pesten illetve a nagyobb városokban.Mi is jártunk hasonlóan, mikor egy plázában kerestünk valamit, asszem tán bankfiókot, vagy neyőautomatát (ATM).Egy kiscsaj a pultja mögött ugyanígy telefonba burkolózott, mikor megszólítottuk udvariasan, elnézést kérve stb; gondolván itt ül minden nap, csak tudja merre lehet.A második kérdésnél már majdnem elküldött minket a halálfa szárára, hogy ennyit zaklatjuk.Persze ügyfele sehol semerre nem volt, ilyen probléma nem lehetett.Meg a visszajáró apróról is lehetne mesélni.Ezek azok az apró de életet megkeserítő dolgok, ami miatt elveszi az ország a maradék kedvet is a hazaköltözéstől... Vidéken, kisebb helyeken szerintem azért jobb a helyzet.
Illetve általánosságban igaz, a "mai fiatalságra" (na, én a nagy öreg 41 éves, mi? :D ), hogy ez a kib@szott telefon-buzéria mindent ellep.A megállókban, az üzletekben, a vasúton, repülőtéren, mindenhol az embereknek le van hajtva a fejük és a szájbaszökött képernyőt nézik.
Oké, én is q sokat ülök a gép előtt, de ha kimegyek a lakásból, a legkevésbé sem egy képernyőt akarok nézni.Ráadásul egy akkorát, mint egy makk-ász...Pfffhh, katasztrófa.Félek, hogy egyszer egy ilyen hülyét fogok majd elütni, aki nem néz fel a járdáról lelépve sem az utcán.
Na, ez most jól kijött belőlem... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 22:59:04

@Golf2: Jaaa, hogy ez a baj.Lehet tanulni, jobb munkát keresni, vagy akár kivándorolni.De egy ügyfelesnek, aki az emberekből él, annak kutya kötelessége a 40 foggal mosolygás, még akkor is, ha az inkább vicsorgás.Ezt már itt kint nyugaton tudják az emberek.Odahaza még erősen nem.Meg is látszik ez mindenben...Ezért 250 ojró odahaza egy ilyennek a bére...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 23:03:35

@Taxomükke: Na, csak tovább kellett volna olvasnom... :D
Így igaz.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 23:06:02

@Philosoraptor: De mi az isten van a f@szbúkon olyan, amitől egész nap bámulni kell?Hogy ki milyen hülyeséget oszt meg?Vagy mindenki hiperaktív, meg az összes ismerőse is az?Komolyan nem tudom...Nincs is f@szbúkom (szerintem az utolsó ember vagyok e sárgolyón, akinek nincs...) .Kérlek áruld el, ha tudod... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 23:25:10

@~~Babette~~: Hehh, igen, ennek mostanság szezonja van odahaza.Itt kb fél évente van ilyesmi, de lehet, hogy sokat is mondtam... Kib@szott magyar rögvalóság... :-|

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 23:38:46

@qkuc: Nem kell az egészét, csak egy darabját...De nem tudom én se, csak úgy hallottam, hogy menő... :-)

@Philosoraptor: Így van, sajnos.

morsels (törölt) 2015.04.16. 23:50:07

Azt hiszem mindenkinek mas az az az orszag, amit el, vagy hatrahagyott.
Mindenkinek megvan a tortenete es minden tortenet egyedi, sajatos, erdekes... meg sokszor annyira szubjektiv, hogy abba mar olyan elemek is beleepulnek kinagyitva, amik csak apro reszei voltak a dontesnek.

Nekem (azert hangsulyozom ujra, hogy nekem) Magyarorszag az, ahol felnottem.
Nekem az iskolai tanaraim, a Ho Shi Min park, a sport, az elso munkahely, a volt fonokom (aki mar meghalt) Magyarorszag.
Hertelend, Sikonda, Harkany, a discok, a TV torony, vagy a siklosi var..
Mohacsi sziget uzemi udulo (az ivovizet ugy kellett hordani, mert a folyoviz csak zuhanyzasra volt jo, ebbol aztan voltak jo tortenetek), Abaliget KISZ tabor, sport tabor, amikor a napunk ugy kezdodott, hogy korbefutottuk a tavat...

Nekem ez Magyarorszag.
Ott jartam iskolaba, ott nottem fel, ott csajoztam, ott nosultem meg es hat onnan van egy reszem, ami oda tartozik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.16. 23:57:58

Nézem ezt a Szirmai Márton féle Radnóti filmet, hogy a rákba lehet, hogy csak 3 komment van?Valszeg még nem fedezték fel, mert azért az origó népe is szokott vetődni az ilyen témákra otthon.Nem meglepő módon...

rezsöatya 2015.04.17. 00:09:45

@geegee: nem vagy egyedul. Legalabb ketten vagyunk! (mondjuk, ember az ilyen?)
:D

morsels (törölt) 2015.04.17. 00:18:02

@morsels:
Szoba kerult a bujtatott allas, irastudatlan ciganyok...
(nem allasfogalalasnak, csak eszembe jutott ez is, mint az en Magyarorszagom)

Az egyik brigadban volt egy cigany segedmunkas, a Petrovics. Egy alacsony, nagyon cingar ember volt talan 50 kilo osszesen, kb. masfel meter magas... nem tudott irni olvasni, a brigad megtanitotta arra, hogy a nevet leirta, alairashoz.

De erdekes fazon volt :-)
A brigad sztar lakatosahoz volt beosztva. Neha mondta neki a Petrovics, hogy azt nem ugy kene, ami miatt lebasztak, de joparszor volt, amikor igaza volt :-).
Pedig hat a muszaki rajzokat sem tudta olvasni, csak volt tapasztalata.
Banyasznap utan nem lattuk harom napig. A csaladja elvette tole a penzt, buli volt, ot itattak, mig a penz tartott.
Addig nem jott be dolgozni.
Nem tudott :-)

A fonokom is elnezte, egy evben egyszer belefert.

2015.04.17. 00:35:13

@geegee: Nem tudom, én sem értem a jelenséget. Nekem van fb fiókom, de viszont nem köt le. :D

P.Elliot 2015.04.17. 00:36:48

@geegee: Had csatlakozzak. Nekem sincs facebookom, sot a csaladomnak sem. Nem is tudom elkepzelni hogy hogy van valakinek ideje arra hogy allandoan ott logjon, legfokeppen mi ertelme van. Csaladja nincs? Vagy valodi barati kore?
A mobiloktol is fraszt kapok. Ugy van ahogy mondod, nem latsz senkit aki nem a telefonjan beszelne vagy nyomogatna rajta a gombot.
Egy lehajtott feju generacio, hehehe...
Nalam tudja mindenki hogy ha valakit meghivok vacsorara akkor amig az asztalnal vagyunk le kell zarni a telefonjat, kiveve ha valami tenyleg nagyon fontos hivast var. Meg tudok bolondulni attol hogy a barataimnal, legtobbnel, ulunk az asztalnal es a beszelgetes csak reszleges mert vagy 3-4 szemelynek csorog a telefonja, beszelget, vajon mi a francnak jott el?
Hat nalam ilyen nincs, lezarni azt a rohadt telefont vagy maradjon otthon.

M. Péter 2015.04.17. 00:41:14

@FutureFry: Nem, a GDP a termelést méri.

P.Elliot 2015.04.17. 00:41:17

@morsels: Mindenkinek van egy resze ami odatartozik. Nem sok olyan keseru ember van aki haraggal gondol vissza, netan gyulolettel a hazajara.
Egyebkent ezt nagyon szepen irtad le, mi lenne ha kifejtened a palyazati posztban?

morsels (törölt) 2015.04.17. 00:43:49

@P.Elliot:
" Nem is tudom elkepzelni hogy hogy van valakinek ideje arra hogy allandoan ott logjon"

:-)

FutureFry 2015.04.17. 00:52:59

@M. Péter: Jogos (IANAE), ahogy nézem a GNI-be tartoznak bele ezek az utalások és ezért lehet pl., hogy a Kelet-Timor-ba utalt pénzek a GDP több mint 200%-át teszik ki:
en.wikipedia.org/wiki/Remittance

Mrs. Clayton 2015.04.17. 01:23:49

@morsels: mert a HA-n logni nagyon nagy kulonbseg. El kell vhogy 5-ig utnom az idot ugyhogy itt leszek :-)

morsels (törölt) 2015.04.17. 01:27:39

@Jess G:
Hajnali 5-ig?
Miert nem alszol? :-)

Mrs. Clayton 2015.04.17. 01:32:01

@morsels: mert egy costaban ulok ugyanis a vonatallomason hideg van

kék madár 2015.04.17. 01:36:38

@P.Elliot: Ma ebeddel egy volt munkatarsammal akit 1 eve nem lattam, cikkeket olvasott a telefonjan. Bevagtam a bokorba (a telefont) azt mondta eszre se vette, ennyire megszokta

P.Elliot 2015.04.17. 01:43:57

@kék madár: Tiszta rohej, de tenyleg. A helyedben felhivtam volna telefonon...hogy akkor beszelgessunk.

Mrs. Clayton 2015.04.17. 01:47:33

@P.Elliot: csak ket es fel
Viszont irto fira fogurak vannak itt. Egy manuas egy konyvben a sorokat huzogatja mar percek ota egy masik fel oraja valogatja a zoldfuszert a paradicsomos tesztajabol...
Remelem megerem az 5-orat

P.Elliot 2015.04.17. 01:52:27

Meg ha te is kitalalsz valamit.
En egyebkent nagyon tartok a fura alakoktol ha lehet szeles ivben kikerulom oket. Meg a normalis kinezetu is begolyozhat, hat meg ezek.
Hirtelen nem is emlekszem hogy melyik orszagbol vagy. Atkeltel vagy maradtal.

kék madár 2015.04.17. 01:53:53

@P.Elliot: a lanyom neha textel azzal a baratnojevel aki atjon sleepoverre. Mar nem is kerdezek ra miert : )

Mrs. Clayton 2015.04.17. 01:55:01

@P.Elliot: a csatornan keltem at anglia fele most meg visszafele megyunk
Nem tunnek ezek annyira veszelyesnek meg nem is vagyok egyedul szoval nem lesz gond hacsak nem az h szetfagyok

Mrs. Clayton 2015.04.17. 01:56:04

@kék madár: en rendszeresen kuldok a szomszed szobaba textet a kolkoknek, mi ezzel a gond? Nem kell orditani

P.Elliot 2015.04.17. 01:56:21

Szeduletes. De valoszinuleg azert hogy ne halljatok hogy mit mond.
Praktikusnak praktikus. A kolykokkel nem lehet kitolni. Vannak otleteik.

P.Elliot 2015.04.17. 02:03:55

@Jess G: Ebben is van valami. Vegul kiderul hogy nem kell szidnunk a mobilokat mert mi is mindenfelere allandoan hasznaljuk.
Nincs nalad valami meleg ruha? Vagy egy korty wisky?

Mrs. Clayton 2015.04.17. 02:06:24

@P.Elliot: hat ez nem jutott eszembe plusz ket napja nem sikerult leinni a szomszedot egy igen eros kuzdelemben szoval maz veszek egy teat

kék madár 2015.04.17. 02:22:34

@Jess G: igen de ha melletted all, akkor is?

P.Elliot 2015.04.17. 02:27:01

@Jess G:
Valami jo cukros valamit igyal. A cukor is melegit. MEnnyi idot kell meg varni a vonatindulasig?

montroyal ( CAN qc) 2015.04.17. 02:51:50

@geegee: kib@szott telefon-buzéria mindent ellep.

nem tudom hanyan vagyunk itt de , nekem nincs mobilom soha nem is volt ... otthon amiota ide koltoztem 5 eve nincs vezetekes telefonom se ..8-tol 5,6 ,7 ig a muhelybe lehet hivni este es a hetvegen (vasarnap) mindenki hagyjon békén ... rengeteg programom van koncertek ,szinhaz ,kirandulasok,nyar, magyar bulik de nem a telefon es a net se sok ..tv hebe-hoba de nem 2 oras filmek
nejemnek van mobilja en nem hasznalom bar ismerem a piros es a zold gombot rajta ..

Mrs. Clayton 2015.04.17. 03:04:31

@P.Elliot: 5.40 kor megy a vonatunk. Viszont most tok elkenodtem. Itt van az irto lassan valogatva evos manus a konyvet alahuzgalo pasas meg egy fiatal lany. Tok jol szitualt de most hallottam hogy hajlektalan. Elment minden kedvem. Mar nem is lesz olyan klassz a hosszuhetvege. Ez a lany lesz vegig a fejemben.

Mrs. Clayton 2015.04.17. 03:05:18

@kék madár: akkor nem de en ertem a poent benne

P.Elliot 2015.04.17. 03:44:31

@Jess G: A lany a hajlektalan? Borzaszto. Nem ertem hogy milyen lett a vilag hogy nincs egy baratja vagy rokona aki odafogadna magahoz amig nem rendezodik a sorsa?
Hova lett az emberek segito keszsege, megertese? Hiszen akarmikor a lany sorsara juthatnak.
El is hiszem hogy van min gondolkodnod.

Mrs. Clayton 2015.04.17. 04:23:36

@P.Elliot: aha kb 25 ev korul van. Itt alaszik ket szekkel mellettem a kavezoban. Mellette meg a fura valogatos alak.

kék madár 2015.04.17. 04:46:01

@montroyal ( CAN qc): ezert hatalmas LIKE. En 12 orat nem birnek ki a telefonom nelkul

rezsöatya 2015.04.17. 06:00:05

@Jess G: remelem tulelted a varakozast!

Amit irtal, annyira szurrealis kep, ird meg valamikor...

2015.04.17. 06:01:46

@Bredpitt Monika:
" Pl annak, hogy a romáknak is adtak munkát csak írni meg olvasni nem tanult meg mindegyik pedig állítólag ilyen nem volt a Kádár korszakban. Ja. "
Nem is volt. Tetszett elni abban a korban, vagy "csak ugy hallotta"? (en eltem benne, majd' 30 evig, de analfabetakkal - ugy ciganyokkal vagy nem ciganyokkal - nem talalkoztam)
@Golf2:
"meg arról híresek hogy szeretnek dolgozni biztos Kanadában is dolgoznak... "
Igen, nagy tobbseguk dolgozik. Dolgoztam olyan helyen, ahol par magyar cigany is dolgozott, pl. Torontoban, 2002-03-ban, egy epitkezesen. De ismerek magyarokat, raadasul nagyon sokat, akik keveset dolgoznak (pl. jomagam) :))))
A "kanadai magyar ciganysagrol" szolo negativ hirek egy nagyon sikeres, a ket erintett orszag jobboldali kormanya altal osszehangolt sikeres propaganda eredmenye. Kezdhetnem azzal, hogy az otthon uldozott ciganykent Kanadaban menekultstatuszt kerelmezoknek a fele sem volt cigany.
Megjegyzem, nem zsanereim a ciganyok - finoman fogalmazva - de a tenyeket es a legendat illik elvalasztani.

2015.04.17. 06:12:08

@Mr Long (UK):
Csak nem tortent valami a kellemetlen esemeny veled Angliaban, hogy igy megvaltozott a velemenyed a ket orszagrol? Ebredunk, ebredezunk? Vagy elvesztetted a rozsaszin szemuvegedet?:)))) Adhatok kolcson:)

Mrs. Clayton 2015.04.17. 06:30:14

@rezsöatya: tul eltem, mondjuk volt egy epizpd ugy fel oraja amikor a roman kavezo fonok odakopogott hangosan a lany asztalara h keljen fel meg h nem alhat ott
Akkor ugy kedvem volt odaszolni meki h S-t is keltsem fel vagy csak a lany nem alhat.
De mar a vonaton ulunk ahol van tolto igy tudok netezni :-)

2015.04.17. 07:02:40

@Philosoraptor:
"De Mo.-n pontosan ez a cél. Hogy csak saját magaddal foglalkozzál, lehetőleg annyi közöd legyen a közélethez, hogy 4 évente elmenj szavazni, aztán fogd be a következő 4 évig, és bólogassál mindenre, amit eléd tolnak. Ne vegyél tudomást arról, hogy éppen hányadik bőrt húzzák le rólad a fiúk, mert attól csak felmegy a vérnyomásod. Nagyon tehetséges emberek amúgy a magyar politikusok, mert használják az oszd meg és uralkodj elvet, és ez még mindig működik, és nem ébred fel a társadalom, hogy teljesen hülyének van nézve."
Nem csak Magyarorszagon cel ez, hanem a vilag legtobb orszagaban. Az "oszd meg uralkodj" elvhez meg hozzatennem a "felelemkeltes" eszkozet. Az angolszasz "establishment" vitte ezt a legmagasabb fokra. (lasd a "Lázadás a Bountyn" c. filmet. Ennek erdekeben pl. most Kanadaban a legtobb rendorautot feketere festik. Eddig feher, kek, sarga, stb. szinuek voltak, varosonkent, tartomanyonkent valtakozva. Most az egyseges feketere ternek at, szinte az egesz orszagban. Meg az RCMP is.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.17. 07:18:43

@geegee: pont ugyanaz, mint itt. kozosseg

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.17. 07:31:29

@P.Elliot: sajnos nem tudok csatlakozni a fb szidasahoz, mert okosan hasznalva rengeteg jo dolog van benne.
en egy csomo regi kedves ismerost talaltam meg rajta, akik elsodrodtak mellolem, es jo neha par szotvaltani veluk.
ugyanigy a 0kulfoldre koltozottekkel.
afb-on talaltammeg regi osztalytarsakat, es nem kellett napokig nyomozni utanuk telefonon
sms helyett a fb messengert hasznaljuk, az ingyen van
az egyetemi csoportok gyakorlatilag eletmentok, foleg vizsgaidoszakban:-) (nem, nem mindenki ismeros, a csoportban meg nemismerossel is lehet beszelni)
a szulovarosomrol van egy csoport, regi fenykepekkel, ez sokat jelent nekem, foleg, hogy rajta van a hazunk, amirol csak reszfotoim vannak

es meg rengeteg mindent tudnek sorolni.
csak tudni kell kezelni, tavoli ismerosoket kiszurni, idiota megosztokat, jatekokat letiltani, trollokat letiltani stb.

olyanok vagytok, mint a ludditak...:-(

én a feri meg a bíró imre 2015.04.17. 07:33:34

ki ismeri azt az angol szót, hogy "lekvar"?

www.thefreedictionary.com/lekvar
lek·var (lĕk′vär)
n.
A sweet spread or pastry filling made of prunes or apricots.
[Hungarian lekvár, jam, from Slovak, from Czech lektvar, electuary, from Middle High German lactwārje, latwērge, from Old French leituaire, from Late Latin ēlēctuārium, electuary; see electuary.]

Lekvar is a thick jam or fruit butter of Central and Eastern European origin. Lekvár is a very thick, sometimes coarse jam of pure ripe fruit.

Lekvár is usually made of fruits like apricot, peach, strawberry, plum, prune, raspberry, cherry or sour cherry, but apples, and less usually, green whole walnuts, muscadine grapes or figs may also be used.

Lekvar is used in filling palacsinta pancakes,[1] pastries like Buchteln (or buchta), kifli, or strudel and other sweet yeast breads, pastries, cookies, and pierogi, as a spread on toast or biscuits, and in fruit sauces.

a palacsinta etimológiája se unalmas, kicsit mint józsef attila dunája:

The name of the dish has followed a track of borrowing across several languages of central and south-eastern Europe. The dish originates from the Slavic countries and thus Austrian-German term Palatschinke is borrowed from Czech palačinka, that in turn from Hungarian palacsinta, and that in turn from Romanian plăcintă (a cake, a pie), where it ultimately derives from Latin placenta (a flat cake), a word of Greek origin.[3] Palačinka is also the name in most Slavic languages (Ukrainian, Slovak - palacinka, Bosnian, Bulgarian, Czech, Croatian, Macedonian, Serbian, Slovenian- palačinka, палачинка). In Polish, the equivalent is called a naleśnik, in Romanian clătită.

a palacsinta is olyan kelet-(közép?)-európaian nemzetközi, mint maguk a magyarok, akikről józsef attila így ír (a dunánál):
"A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok! "

én a feri meg a bíró imre 2015.04.17. 07:33:41

európa impozáns romjai (fotógaléria, bezárt hotelek, pszichiátriák, kaszárnyák):
http://diepresse.com/home/kultur/kunst/4708897/Thomas-Windisch_In-Europas-prachtvollen-Ruinen?xtor=CS1-15#!index=1

szóval nemcsak amerikában vannak ilyenek (bár arrafelé inkább döglött detroitok meg mallok fotóztatják magukat):
www.weather.com/travel/news/modern-ruins-abandoned-detroit-photos-20130715
a nyugat valódi hanyatlása. sic transit gloria mundi...

distractify.com/culture/black-friday-abandoned-malls/?v=1
abcnews.go.com/Business/photos/inside-mall-closes-23445290/image-23445755
a fotós jó arc, ilyeneket mond:
'most Americans never read a book after they graduate high school, so I came out with a photo book' :)

2015.04.17. 07:39:39

@Rebarbaraa:
" Azon egyszeru oknal fogva, hogy nem en valasztottam hova szulessek. Aztan pedig nem volt lehetosegem valtoztatni. Amikor lett, megtettem. Ennyi. "
Vannak paran ezen a blogon is olyanok, akik ugy erzik, csak veletlenul, onakaratukon kivul szulettek magyarnak, hiszen ok angolnak (hottentottanak, romannak, amerikainak, stb) ereztek magukat szuletesuk pillanatatol kezdve. Vagy szivesen szulettek volna nonek, ill. ferfinak, mivel mennyivel konnyebb nekik ervenyesulni az eletben:)))) Vagy vannak sokan, akik kicsinek (esetleg nagynak) erzik bizonyos szerveiket. Ezen mindig elcsodalkoztam de elfogadtam, mint PC-n nevelkedett polgar.. A mai vilagban tobbe-kevesbe lehet ezeken a gondokon segiteni, valtoztatni: szilikonnal, operaciokkal, gyogyszerekkel vagy hataratkelessel:)) De kerdezem en, hogy fogott vagy simogatott e peldaul valaki mestersegesen megnagyobbitott szevet es mit erzett? Vagy osszefekudne e ferfi letere egy ferfibol nove atvaltoztatott szemellyel, aki elt a valtoztatas lehetosegevel? (vagy vice versa) Vagy megbizna e egy hataratatkelessel peldaul angolla (vagy kanadaiva) lett szemelyben?:))))
Csak ennyi.

tableno 2015.04.17. 07:45:23

@Cascabel: teljesen másról beszélsz. Rebarbaraa nem az identitását, hanem a lakhelyét változtatta meg. Nem ugyanaz a kettő

tanato 2015.04.17. 08:10:25

@~~Babette~~: Bizony-bizony sok régi ismerőst találtam meg,sokat külföldről a FB segítségével,még előtt az IWIW-el.csak nem szabad függővé válni ez a lényeg,tudni kell elszakadni a PC-től úgy általában akár több hétre is.,nehogy kóros függőség alakuljon ki.

2015.04.17. 08:10:51

@tableno:
Szerintem meg ugyanaz: egy bizonyos orszagba valo szuletessel identitast is kap az ember. Ha valtoztatni akar az orszagon, mint lakhelyen, azt is jelenti, hogy nem akar azonosulni a magyarsagaval.

tanato 2015.04.17. 08:14:50

@Cascabel: Ez így van a Kanadába kivándorlók közül több mint fele nem cigány csak annak hazudták magukat hogy bejuthassanak.Feketére festett haj,szolárium mérgező mennyiségben,cigány mondatok bemagolása és az üldöztetés hangoztatása a magyarok által.Nem is egy ismerősöm innen a városomból így lett kanadai,semmi közük a cigánysághoz,egyszerű csalás volt.

tanato 2015.04.17. 08:25:23

@Cascabel: Féléig adok csak igazat,pl itteni példa Birca attól még lehet bulgár identitású hogy MO,-on született és tizenegynéhány évet itt is élt.Vagy nézd meg a cigányokat,azért legtöbbjüknek saját roma identitásuk van.Beszédjükben a magyarok más csoport ,nem a sajátjuk.Pedig sokan csak magyarul értenek.Ezt én tudom, a körzet 30%-a biztos roma.Viszont sok itthon született meg magyarnak tartja magát,nemrég beszélgettem dr. AHmed Mubarakkal/kitalált név persze/ akinek apukája jemeni ,itt nálunk végzett MŰegyetemet,ide nősült,Ahmed itt született,orvos lett már neki is 4 gyereke van,igen kiváló belgyógyász egyik vidéki egyetemi klinikán.Ő már teljesen magyarnak tartja magát jemeni neve és félig arab vére ellenére.Pedig négy öt évente meglátogatja a jemeni nagyszülőket is,valamilyen szinten arabul is kommunikál.

2015.04.17. 08:25:48

@tanato:
Meg csak feketere sem kellett festeni a hajukat vagy szolariumozni, ciganyul beszelni, hiszen a kanadai hatosagok az igazi ciganyokat indiaiaknak azonositotta sokaig, a kulso jegyeik alapjan. Eleinte hazug csaloknak lettek titulalva, hogy peldaul magyarorszaginak kiadva magukat bekeruljenek Kanadaba valahonnan Indiabol menekulve:) Komolyan. Olvastam errol annak idejen egy hosszu cikket egy kanadai orszagos napilapban. Lehet, hogy fenn van az Interneten is valamelyik archivumban, megprobalom megkeresni, ha lesz idom, most megyek aludni.
Nekem is volt jo nehany ilyen csalo ismerosom Vancouverben es ha neha talalkoztam veluk, kerdeztem toluk, hogy "Na mi van Kolompar?" Nagyon meg tudtak sertodeni erre:))))

tableno 2015.04.17. 08:32:33

@Cascabel: ez egy oltári hülyeség. Persze provokálni jó.

jog-ász 2015.04.17. 08:35:05

a hazaárulás meg cserbenhagyás szót azok találták ki akik rohadtul irígyek a szomszéd zöldebb kertjére vagy dögöljön meg a szomszéd tehene is-mentalitással állnak a témához.
én imádok külföldre járni és alig várom hogy hazajöhessek, jelenleg megélek az itthoni fizumból, és nem is mennék külföldre, de aki akar az hadd boldoguljon, gondolom a nagy többség itthon is kamatoztatná szakmáját tudását, ha lehetősége lenne.

2015.04.17. 08:38:59

@tableno:
Szerinted.
Ha nincs erdemleges valasz, jon a minositgetes, szokas szerint:)
Ez a provokator jelzo uj, tetszik:) Meg ugy sem voltam az, ideje mindent kiprobalni:)

tableno 2015.04.17. 08:54:59

@Cascabel: igen, szerintem. Szerinted meg másképp van, ez ok. Viszont TE vagy az, aki általános érvényű megállapításokat teszel (ráadásul sértőeket) másokra a saját semmivel sem alátámasztott véleményed alapján. Ezt vagy provokáció céljából csinálja valaki, vagy ostobaságból.

DieNanny CH 2015.04.17. 09:07:33

@Cascabel:

Ezek jó kérdések - és meg fogsz lepődni, de mindegyikre van olyan jelentkező, aki igennel felelne.
Tőled idegenek ezek a dolgok - tőlem is néhány -, de ez nem azt jelenti, hogy másoktól is! Különbözőek vagyok, különböző igényekkel és tűréshatárokkal.

2015.04.17. 09:10:55

@tableno:
Igazad van, felrertheto voltam. De nem altalanositottam! Rebarbaranak irtam a hozzaszolasomat, aki nehezmenyezte, hogy Magyarorszagra szuletett es valtoztatott rajta, hataratkelessel. Utana jot az az ominozus roved valaszom, a lakohely es identitas viszonyara. Szuletesi helyet es identitast kellett volna irnom. De meg igy is felreertheto let volna. Most irjam, hogy faradt es almos vagyok? Mar lefekudtem, de nem hagyott nyugodni a valaszod es a felreerthetosegem, ezert felkeltem:( Bocsanat, de most mar tenyleg megyek aludni.
Peace es "sorry vagyok" (hunglish)!

Mr Long 2015.04.17. 09:27:07

@Cascabel: Nekem nem volt bajom Mo-val, nem azert mentem el. A mult honapban tobbszor utaztam oda es jo volt Pesten setalgatni, sokkal szebb,mint itt :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.17. 10:30:00

@~~Babette~~: Na jó, de azért ez már kicsit beteges, hogy az utcára sem megy ki nélküle, meg nem hajlandó felnézni a telefonból...Vagy csak én reagálom túl...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.17. 11:01:32

@én a feri meg a bíró imre: Kösz, jók a képek.Detroit pusztulásán nem tudok eléggé megdöbbenni.

regenbogen12 2015.04.17. 11:07:11

@én a feri meg a bíró imre:
Jó ég! Nem hittem, hogy valaha "találkozom" vkivel, aki ismeri ezt a dalt!!! :D :D

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.17. 12:37:23

@Cascabel: én fogtam szilikonmellet, mert a barátnőm amikor megcsináltatta, fűnek-fának mutogatta, nekem meg ellenőriznem kellett pár naponta, hogy jó-e a fogása:DD
nem viccelek, nagyon sokat röhögtem akkoriban, nagyon büszke volt rá:)))

és nem, nem volt mű érzete. miért kérded?

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.17. 12:45:20

@geegee: majd elüti egy autó.
najó, néha kicsit szociáldarwinista vagyok.

2015.04.17. 13:36:59

@~~Babette~~:
Azert, mert en is simogattatam egy idoben:) Nagyon visszataszito es termeszetellenes tapintasa volt, mintha egy gumilabdat gyomoszoltem volna:( Izlesek es pofonok:)
(igaz, regen volt, tobb, mint 20 eve, azota fejlodhetett a szilikon technologia)

regenbogen12 2015.04.17. 14:18:24

@~~Babette~~:
Főiskolás korom óta nem találkoztam olyannal, aki hallgatott volna Cseh Tamást. De jó, ezek szerint te is kedveled :)

2015.04.17. 14:44:00

@regenbogen12:
En meg ma is rendszeresen hallgatom. Sot 35 eve is hallgattam, par koncertjere is elvetodtem abban az idoben. Hataratkelos dala is van (tobb is) de ezt nagyon kedvelem:
www.youtube.com/watch?v=LtYjt9CqC5c
(Cseh Tamás - Ballada öcsémről )
Ez pedig eletem mottoja:
www.youtube.com/watch?v=9q6j5aXvMek
(Cseh Tamás - Születtem Magyarországon)

Feher babaim, hol vagytok mar? :(((
Gyapotfoldek:((

Gizi06 2015.04.17. 16:29:46

@Határátkelő: Nem akarnek rinyalni es nincs jogom arra, hogy innen
fikazzam , ami szerintem nem jo. Azert nincs jogom ra, mert nem tehetek semmit, hogy jobb legyen...

regenbogen12 2015.04.17. 19:05:01

@Cascabel:
Ne szomorodj el! Télikabátod rajtad van még? :)

Fekete Pestis 2015.04.17. 19:29:51

@maxval bircaman szerkesztő:

"1. Egy közösség csak úgy tudja cserben hagyni egy tagját, ha kiközösíti őt.

2. aki elhagy egy közösséget, az mindenképpen elárulja azt. Azt hiszem, ez vitán felüli kérdés."

1 = vélelem.
2 = a saját vonatkoztatási rendszeredben és dimenziódban lehet, de nyilván léteznek más vonatkoztatáasi rendszerek és dimenziók a tiéden kívül ( ahol az "árulás" és a "cserbenhagyás" szavakat vagy nem is ismerik, vagy ha igen, akkor más értelemmel).

Normatív kifejezések, kerüljük öket, hogy Nietsche is örüljön ;)

2015.04.17. 19:58:19

@Cascabel: Szinte éreztem, hogy valaki majd leírja, hogy külföldön is ugyanez megy, mint Mo.-n. Azért, ha nem bánod, én megpróbálnám külföldet, és majd megtapasztalom a saját bőrömön, hogy mi igaz és mi nem. Azt tudom, hogy Mo.-n mi megy, és egyenesen katasztrófa, ha egy szóval tudnám jellemezni.

Egyre jobban rohad le ez az ország, és bele sem merek gondolni, hogy majd ki fog például nyugdíjat fizetni a szüleimnek, kik fognak egyáltalán dolgozni, mikor omlik össze az állami egészségügy. Milyen gyerekek fognak kikerülni ebből az oktatási rendszerből. Egyszerűen úgy érzem, hogy ebben az országban a gondolkodás luxussá válik szép lassan. Nekem nincsenek diplomáim, de ettől függetlenül még nem vagyok hülye, és pontosan látom, hogy hova fogunk süllyedni. Nem akarom azt megvárni, ezért tervezek lelépni innen.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.17. 20:43:03

@regenbogen12: muszaj vagyok, az emberem maniakus zenehallgato:-)

pappito · http://pappito.com 2015.04.18. 01:25:25

@Fekete Pestis: hát te legalább vetted a fáradtságot, egymás tiszteletébe úgylátszik nem kell beleférnie a házitrollnak, aki hazaárulózhat kedvére

megjön az embernek a kedve a kommenteléshez, az biztos

kék madár 2015.04.18. 03:02:43

@pappito: nekem ot olvasni es nem felhaborodni minden nap egy zen gyakorlat, leginkabb arra jo, hogyha hazamegyek es egy rokonomtol hasonlot hallok, pokerarccal tudjam hallgatni.
A fantaziaja ketsegtelenul rendkivuli.

Mr Long 2015.04.18. 12:28:48

@Philosoraptor: A kozoktatasbol nem fognak rosszabbak kikerulni, mint itt. A felsooktatas meg az egyenen jobban mulik, mint az iskolan.

2015.04.18. 12:49:12

@Mr Long (UK): Tudod, az a baj, hogy Mo.-n minél kevésbé értesz valamihez a politikában, annál jobb pártkatona vagy. Többek között ennek is köszönhető, hogy amihez a politikusok hozzányúlnak, az szarrá v. rosszabb színvonalúvá válik. Ami a nagyobb baj, hogy azokat sem igazán hallgatják meg, akik értenek hozzá. Látszik is az oktatáson meg az egészségügyön is. Ezeknek a percembereknek semmi sem számít, se Isten, se ember. Szóval én a közeljövőben nem számítok gyökeres változásokra.

Mo. nincsen abban a helyzetben, hogy elpazarolhatja a fiataljait, meg a tehetségeit. De ez történik, és ennek lesznek majd igazán komoly következményei.

Rebarbaraa 2015.04.18. 17:05:59

@Cascabel: az identitasod a fejlodesed soran fejlodik ki. Azonosulas, befogadas es asszimilalas. Ezeket a dolgokat akkor tudod megtenni ha magadenak erzed es elfogadod azt.Az identitas nem egy csomag es nem labmeret. Az identitas fejlodik,valtozik. A csecsemot nem kotelezheted h magyar legyen. Kesobb,a sajat akaratabol valik a tarsadalom reszeve vagy elutasitja azt. Az identitas lehet egyszeruen a sajat magadba vetett hit es magadhoz valo huseg. A lenyege az entudat es annak eldontese, hogy hova,kihez, mihez akarsz tartozni vagy tartozonak erezni magad. Magyaran : szabad akarat. Bizonyos hatarokkal.

2015.04.18. 18:43:12

@Rebarbaraa:
Tableno irta, hogy nem is identitast akartal valtoztatni, hanem csak lakohelyet. Szerintem szuletesi helyet - es nem csak te, hanem paran a blog olvasoi kozul hozzaszolasaik alapjan - ami a nemzeti identitas fontos meghatarozoja, egesz eleten viszi magaval az ember, mint egy keresztet. Termeszetesen meg lehet valtoztatni, ha ugy erzi az ember, akkor meg is kell, de az uj identitas nem olyan lesz, mint az eredeti. Erre tettem fel azokat a bizonyos kerdeseket is:)

Rebarbaraa 2015.04.19. 11:54:05

@Cascabel: A jo isten aldjon meg! Ne akard mar nekem megmagyarazni, vagy eloirni, hogy milyen volt vagy milyen most az identitasom! Nem erted a lenyeget. Es ez a baj. Amit az ember soha nem erez a magaenak azt akarki is probalja raeroszakolni sosem lesz a sajatja. Megertem, hogy szamodra ez felfoghatatlan, mint az univerzum kiterjedese, de ne akard, hogy ezzel egyet is ertsek.

2015.04.19. 12:10:09

@Cascabel: Szerintem te azt nem akarod elfogadni hogy van egy csomo ember aki nem kotodik erzelmileg ahhoz az orszaghoz ahol szuletett. Te kotodsz Mo.hoz, vannak akik nem. Nekem soha nem volt 'magyar identitasom'. Magyar vagyok mert Mo.on szulettem, magyarok a szuleim, magyar az anyanyelvem, de nincsen es nem is volt 'magyar identitasom', az egesz magyar dolog nem jelent semmit nekem erzelmileg.

tanato 2015.04.19. 12:21:27

@Mirjam2: Off:http://vs.hu/gazdasag/osszes/majd-jon-a-jobbik-het-vezere-es-jarhatunk-haromevente-becsbe-0417#!s129

Még egy téged érdeklő téma mi lesz ha a Jobbik hatalomra kerül, nagyon érdekes.

2015.04.20. 21:28:28

@tanato: Mi az a neoliberalizmus? Olyan szitokszó, mint a libsi? Amúgy szerintem tök mindegy, ki van kormányon, hiszen egyrészt mindegyik szar, másrészt meg az emberek úgyis mindent eltűrnek, bármit meg lehet velük csinálni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása