oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. január 17. 06:52,  Nincs lakáskulcsom és nem csörög a telefonom 332 komment

2015. január 17. 06:52 Határátkelő

Nincs lakáskulcsom és nem csörög a telefonom

Kicsit megint más poszttal jelentkezünk, mint a szokásos. Pontosabban „A sárga ruhás lány” jelentkezett vele, aki elindult világot látni, egy élet kalandját átélni. Talán kicsit utazósabb, mint a megszokott, ugyanakkor kétségtelenül sok határon átkel, hogy összegyűjtse a villanásszerű benyomásokat, amelyekbe bepillantást enged.

nyito.jpg

„Pontosan 72 napja mentem világgá. Nem akartam tovább álmodozni arról, hogy milyen jó lenne bejárni a világot, miközben az íróasztalomnál ülök és képeket nézegetek az interneten szebbnél szebb helyekről, amiket mások készítettek. Úgy döntöttem, a saját képeimet akarom nézegetni és megvalósítom azt, amire vágyom. Így egy szép napon eladtam a lakásom, hogy legyen pénzem az útra, felmondtam a munkahelyemen és elmentem világgá. Ázsiába.

Nepálban kezdtem, ahol 18 napot töltöttem, majd Kína következett 3 hétig, pár nap Hong Kongi kitérővel, aztán 1 hónapot töltöttem a Fülöp-szigeteken és most Vietnámban vagyok, ki tudja meddig.

Az útra sokat nem készültem. Ami fontos volt az a megfelelő bankszámla, hogy külföldön is hozzáférjek a pénzemhez automatából, lehetőleg ingyen, egy jó utasbiztosítás, orvosi vizsgálatok és egy két apróság beszerzése, mint például hátizsák. 7 kilóval indultam neki a nagy útnak, de sajnos már tíznél tartok. Útközben beszereztem vízalatti fényképezőgépet, kaptam könyvet útitársaktól, kókuszolajat cipelek magammal, mert mindennap iszok belőle 2 kanállal és vettem egy jó nagy doboz aloe verát is, hogy napozás után enyhítse a bőröm.

A két és fél hónap alatt annyi élményt gyűjtöttem, mint korábban évek alatt. Megemlítek párat:

- 9 napot töltöttem a Himalájában és megmásztam egy 4773 méter magas hegycsúcsot

- ettem jaksaktot

- bejutottam egy immigracios igazgato irodajaba Kathmanduban, ahol ebédet és teát kaptam

- megtanultam értékelni, hogy van mit ennem és van hol aludnom

- aludtam ebédlőben, raktárban, kávézóban, hajón, alvóbuszon, reptéren

- kilukadt A Fekete Zoknim (3 pár zoknival ez elég rossz hír)

- a hajam nem látott hajszárítót és hajvasalót körülbelül 72 napja,

- nincs lakáskulcsom és nem csörög a telefonom

- megkóstoltam a 100 napos tojást

- szépséges kúphegyek között bicikliztem Kínában

- kilencvenkilenc kínaival utaztam összezárva egy hajón 4 órán át

- a világ legszebb rizsteraszai között éjszakáztam

- utaztam emeletes villamoson

- a világ egyik legszebb barlangjában jártam

- megtudtam, hogy Jackie Chan igazi neve Cheng Long

- helyiekkel összetéveszthetőre változott a bőrszínem a Fülöp-szigeteken

- leugrottam egy tíz méter magas hídról egy folyóba

- simogattam kígyót,

- cetcápákkal úsztam,

- teknősökkel snorkelingeltem,

- a karácsonyt idegen emberekkel töltöttem a tengerparton, majd egy hajó fedélzetén,

- találkoztam a világ legcukibb állatával, a koboldmakival

- csodálatosabbnál csodálatosabb naplementéket néztem

- trópusi dzsungelekben mászkáltam

- 40 órát töltöttem egy hajón

- a világ hét új csodájának az egyikénél jártam (Underground River, Puerto Princesa)

- nyárban ünnepeltem az új évet

- átrepültem egy folyó felett a dzsungelben

- megtanultam, hogy egy motor nem kétszemélyes, hanem sokkal-sokkal több

- számos újabb baráttal lettem gazdagabb és még csomó minden, ami most nem fér ide.

Minden egyes nap túlélek, és úgy élem mintha az utolsó lenne. Döntéseket hozok, elbúcsúzom, szállást keresek, továbbmegyek. Az utazást addig csinálom, amíg jól érzem magam benne. Szeretnék majd valahol dolgozni, ha elfogy a pénzem, vagy találok egy olyan helyet, ahol jól érzem magam, esetleg egy olyan szakmát kitanulni, amit utazás közben tudok majd csinálni.

Szeretném bejárni Dél-Kelet Ázsia országait, miközben másokat is arra buzdítok, hogy merjenek elindulni, merjenek utazni. Szeretném megmutatni, hogy egyedül utazni inkább élvezet, mint veszély. Alapvetően helyi tömegközlekedéssel utazom, hostelekben alszom, vagy couchsurfingelek, és helyi kifőzdékben vagy az utcán eszem. Szeretném megismerni, hogy hogyan élnek a helyi emberek, mik a szokásaik és bóklászni a természetben.

Olyan igazi szabad madár módjára.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: utazás Hongkong Kína Vietnám Fülöp-szigetek

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr607081069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puhacica 2015.01.17. 22:43:03

@diggerdriver: de szepek azok a hajok!

(mas. mar annyiszor akartam irni, de mindig elfelejtettem, szoval: nagyon finom a tea, koszi szepen meg egyszer!)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.17. 22:46:31

@puhacica:
Szívesen.
Otthon a család is azt issza.
Meg itt fél London.
Én nem tudok hozzászólni mert nem iszok teát.

blackhairlady 2015.01.17. 22:51:12

@geegee: Egayaltalkan nem nehez Europaban spontsan utazgatni. Mi a ferjemmel elmentunk egy hetnapos motoros turara Europaban az Alpok korul. Semmit nem foglaltunk elore, es eletunk talan legszuperebb kirsndulasa volt. Sehol nem volt gond szallast szerezni, pedig 7 orszagban eltoltottunk egy egy ejszakat.

2015.01.17. 22:54:37

@diggerdriver: Nem vagyok nagy modell mániás, de ezek kurva jók lehetnek élőben. :)

puhacica 2015.01.17. 22:54:46

@diggerdriver: sokkal karakteresebb ize van mint az itthon kaphatoknak. veszunk majd mi is, most mar tudom, milyet keressek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.17. 22:58:33

@puhacica:
Viszont nagyon olcsó.
A 100darabost vettem az egyfontosban egy fontért(minő meglepő).
A Morrisonsban egy 400darabos zsákkal vettem 3fontért.

blackhairlady 2015.01.17. 23:01:38

@Babette .: Szerintem a filmeknek nem kell eletszerunek lennie. Na jo, a dokumentumfilmeknek igen, de a rendes nagy filmeknek nem. Legeyn vicces vagy izgalmas vagy elgondolkodtato, de nem feltetel, hogy eletszeru legyen. Szerintem. A haborus filmekben is mindig csak lonek de sosem toltenek.

tanato 2015.01.17. 23:03:36

@Mirjam2: Köszi az infót,változik a világ,K.-Európában és főleg Oroszországban azért a kapitalista átalakulásnak köszönhetően kialakult egy vagyonos tőkés/itthon vállalkozónak mondott/réteg aki valóban sokat utazik egzotikus helyekre is,meg Afrikában vadászik,telel a trópusokon stb.Sajnos jó részük a hatalomhoz való dörgölődzésüknek,jó rokoni-baráti kapcsolatainak köszönheti a vagyonát,na meg az adóelkerülésnek.Persze egy részük azért tehetségének és szorgalmának is köszönheti a jól prosperáló vállalkozását,felső osztályba jutását.De sajnos ők vannak kevesebben a gazdagok közül itthon és általában a volt szovjet block országaiban.Oroszország kicsit más tészta a hatalmas/bár mostanában csökkenő/ olajrubel milliárdjainak köszönhetően.

blackhairlady 2015.01.17. 23:11:36

@Muscari: A multkor beszeltunk az akcentusrol. Bar nem texasi de ha belenezel a Hart of dixie sorozatba akkor hallhatsz igazi izes alabamai akcentust. En annyira szeretem, foleg miota van egy uj NCIS sorozat a New Orleans, ott a fiatal nyomozo is alamababol valo. Zene fuleimnek ahogy beszel:))

2015.01.17. 23:41:35

@blackhair-lady: "A haborus filmekben is mindig csak lonek de sosem toltenek."

Ebben van valami. :)

2015.01.17. 23:42:37

@diggerdriver: Sok türelem és még több idő kell ehhez a hobbihoz. Szóval, majd ha én is tata korba érek, elkezdem. :D

Muscari 2015.01.17. 23:46:01

@blackhair-lady: köszi :-) En meg felfedeztem egy tök jó angol sorozatot, Silent witness a címe, nyomozós - boncoló orvosos sorozat, nagyon jó a sztori is. Ha néha szeretnél jó kis brit akcentust hallani, akkor ajánlom, persze nem csak azért.

felült 2015.01.17. 23:50:28

2014-ben ausztriában megduplázódtak a zsidóellenes fenyegetések

áll a bál bécsben (is) a bloggerostorozó szaúd-arábiaiak miatt (belpolitikai vitatémává vált, hogy kiszálljon-e az osztrák kormány a bécsi szaúdi-centrumból, melynek a dialógust, az emberi jogok figyelembevételét kéne szolgálnia, ehelyett szótlan és semleges az ostorozás ügyében).
ennek kapcsán írtak arról, hogy 2014-ben ausztriában megduplázódtak a zsidóellenes fenyegetések / támadások. amit részben szintén az iszlám zsidóellenesség előretörésével hoznak kapcsolatba.

nyugaton a helyzet változik.

adg 2015.01.17. 23:52:39

@exlex: es ezt hol emlitette? Marmint, hogy o kulonb.

Mondjuk nalad ezerszer kulonb, nem egy ilyen rosszindulattol futott, frocsogo fasz.

2015.01.17. 23:54:04

@felült: Ha lesz Európában egy esetlegesen bekövetkező háború, akkor az a helyi lakosok vs. bevándorlók között fog zajlani. Aztán lehet, hogy odáig nem fajulnak el a dolgok.

2015.01.17. 23:54:40

@adg [Au, Darwin]: De szépen beszél kend. :DDD

adg 2015.01.17. 23:59:38

@Philosoraptor: probaltam diszkreten megfogalmazni ellenveteseimet, nehogy megbantsam egyszeru kis lelket. :)

Muscari 2015.01.18. 00:05:01

@tanato: bizony Hévízen is érzik, hogy gyengül a rubel, kevesebb az orosz turista.

Muscari 2015.01.18. 00:08:22

@adg [Au, Darwin]: vigyázz a szádra, a HA közzétette az új moderálási alapelveket, nem szabad csúnyán beszélni. De tényleg, ne süllyedjünk le az ilyenek szintjére, nem éri meg.

FutureFry 2015.01.18. 00:11:33

@P.Elliot: "10 ev koruli kis kolyok is iskola utan vagy elotte, biciklivel beszorta az ujsagokat a hazhoz .... ha nem vettek volna el tole ezt a kis penzkereseti lehetoseget."
A nyomtatott sajtó speciel kihalófélben van, úgyhogy a biciklis gyerekek munkája mindenképpen visszaszorul, bevándorlástól függetlenül.

FutureFry 2015.01.18. 00:13:39

@morsels: Pongyolán (hunglish-ül? ) fogalmaztam (az a rossz aki rosszra gondol). Szóval: "defektes kereket cserélni".

blackhairlady 2015.01.18. 00:20:40

@Muscari: Imadom a brit akcentust is, szinte minden sorozatban feltunik egy egy szereplo:) Megtalalom neten ezt a sorozatot?

felült 2015.01.18. 00:54:39

a mai íráshoz kapcsolódva: a következő lépés (a nirvána felé ;) ) talán a stoppolás lehet.

egy kis stopposfilozófia:
"A stoppos a hátizsákos turista egy speciális alfaja. Ehhez az utazási módhoz sokkal kevesebb pénz, de a tervezhetetlenség miatt több szabad idő és talán bátorság – vakmerőség? – kell. A teljes spontaneitás és kiszolgáltatottság miatt igen intenzív és erősen katalizált utazás élményt nyújt. Ha stoppal mész hosszú útra, az valóban az utazásról fog szólni, és nem a megérkezésről.
Minden kilométerhez élmény és arc kapcsolódik, és szinte megállás nélkül folyamatos interakcióban vagy más emberekkel. Minden pillanatban fel kell tudnod adni a kontrollt és elfogadni, hogy a dolgok esetleg nem úgy történnek, ahogy szeretnéd. Ez nagyon hasznos skill az egész további életre nézve is. Csak akkor leszel képes élvezni az utat, ha nem akarsz nagyon semmit, csak az utazást magát. Végül elérheted azt az ideális állapotot, hogy nem fűzöl intenciókat a világhoz, nem igyekszel valamit folyton elérni vagy megváltoztatni, hanem egyszerűen abban az itt és most-ban találod meg a boldogságod – vagy éppen boldogtalanságod-, ahol vagy."
www.backpacker.hu/vendegposzt-utikalauz-stopposoknak/

felült 2015.01.18. 00:54:49

@FutureFry: nem vitatom az állításod, csak érdekességképp jegyzem meg, hogy egy mai (azaz már tegnapi :) ) újságcikkben épp arról írtak, hogy a szupergazdagok a nyomtatott sajtóba fektetnek: a mexikói carlos slim a n.y. timesba, az amazonos jeff bezos a washington postba, warren buffett meg helyi lapokba.

Muscari 2015.01.18. 01:05:37

@blackhair-lady: sajnos csak a BBC oldalán van fent két epizód, ami 30 napig nézhető, aztán mindig felteszik az újabbakat. Csak le kell tölteni a BBC iplayert, de ezt az oldal magától felajánlja.
www.bbc.co.uk/iplayer/group/p01q0dnc

Mást nem találtam, pedig már megy egy ideje azt hiszem.

adg 2015.01.18. 01:10:13

@Muscari: Hoho, van moderalasi kodex. Nem is lattam meg eddig. Na jo, lehet, hogy igazad van, az utolso szo kicsit eros volt. Mostmar nem tudom valtoztatni.

De legalabb eszrevetted, milyen szepen alliteral a mondat vege? :)

Muscari 2015.01.18. 01:12:31

@blackhair-lady: te hol nézed a sorozatokat, milyen oldalon? Én nagyon béna vagyok ezekkel a filmes oldalakkal, amik ingyen nézhetők.

blackhairlady 2015.01.18. 01:16:17

@Muscari: egy reszet felveszem es amikor idom es kedvem vsn , visszanezem, illetve Netflixen, szinten a tv_n. Jo sok film es sorozat fent van mar, van mibol valogatni.

FutureFry 2015.01.18. 01:16:39

@Muscari: A BCC műsorok (iPlayer-es lejátszást is beleértve) csak brit IP címről érhetők el. Persze van megoldás: pl. VPN, de a legtöbb - legalább is ami megbízható - az pénzbe kerül (erről már volt itt szó, pl. ha jól emlékszem Mirjam említette).

adg 2015.01.18. 01:17:21

@blackhair-lady: "Imadom a brit akcentust"
:) utalom a brit akcentusokat, britteket alig ertem sokszor. Tobb gondot okoznak nekem, mint az amerikaiak, irek, ozik meg az osszes wog egyutt, kiveve az azsiaiakat. De ok kulon kategoria.

Bar ez valoszinulag azert van, mert keves brit ismerosom van, ozik vesznek korul, a tvben/filmekben meg foleg amerikai szoveg van. Szoval a hiba az en keszulekemben van. :)

FutureFry 2015.01.18. 01:21:35

@felült: Igen, bár azoknál a nagy újságoknál is kezd előtérbe kerülni az online előfizetés ("paywall"). Mondjuk ott is eléggé szenvednek a bevételek hiányától (nehéz az interneten ilyesmit fizetős formában "eladni")

Muscari 2015.01.18. 01:24:31

@FutureFry: de kár, ezt nem tudtam.

@blackhair-lady: ez a Netflixen nincs fent, azt néztem. Akkor lehet, hogy nem tudod megnéznék.

FutureFry 2015.01.18. 02:56:05

@blackhair-lady: @Muscari: A netflix-en lévő filmek országonként változóak. A "silent witness" (Season 1 - 1996) rajta van az amerikai netflixen (de csak DVD-n):
dvd.netflix.com/Movie/Silent-Witness/70245169

rezsöatya 2015.01.18. 04:01:17

@Muscari: igaza van @adg [Au, Darwin]: -nek es ha valakit ki kell innen dobni, az pont ez a frusztraciotol futott, frocsogo f@sz!

2015.01.18. 05:32:37

@**mimi**: Ja, igy mar mindjart mas! :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.18. 06:31:35

@tanato: a thaiok nagy része belföldön szeret utazni, így érzik jól magukat, esetleg Szingapúrba szoktak még menni. szmszédos országokba nem, Balin esetleg kisebb szórványokban. hogy Európába pl mennyien mennek, fogalmam sincs. egyébként átlag ázsiai nagyon ritkán backpackel, vagy kb soha, esetleg pont a szingapúriak. -szóval most újévkor egy szerda meg csütörtök volt szünet ugye (31, 1), ha ilyen van, hozzá szokták csapni csak úgy ingyen (nincs szombati ledolgozós) a pénteket, és milliószám megy mindenki belföldre utazni, pl. azt mondják, ez így jobb a gazdaságnak, mint a dolgozás. csak azt nem értem, hogy akkor miért dolgozik bármikor bárki is? :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.18. 06:40:48

@tanato: áááá, ja azt kihagytam, hogy elég sok a lengyel és esetleg második helyen befutós a cseh valamiért. oroszok egyre több a fiatalok között is, nemcsak az undorító változat, akik az elmúlt években elözönlötték a térséget, a kínaiakkal együtt. magyarok is akadnak. deviszont egy jó részük angliai magyar :-/
Thaiföldre elés sok magyar jön csomagtúrával (grrrr), bizony még itt "vidéken" is van, hogy hetente többször hallok magyar szót. (najó, már amikor be szoktam volt menni a városba, nem most.)

@Muscari: itt megvan
www.free-tv-video-online.me/internet/silent_witness/
de ezek persze alacsony felbontású kis videók így. viszont elég hamar lejön a streaming (letölteni én nem szoktam, de itt nézek minden sorozatot évek óta).

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.18. 06:45:26

ja, a free-tv-hez muszáj egy popup blocker, mert különben kibírhatatlan.

2015.01.18. 07:34:26

@felült: Rossz tapasztalataimbol okulva senkinek nem ajanlom a stoppolast, Europaban sem. Noknek kulonosen sehol sem szabadna stoppolniuk, Azsiaban meg vegkepp nem ugyanis tarsadalmilag nem elfogadott es nagyon erosen felreertheto lenne egy ut szelen acsorgo no aki egy idegen kocsijaba szeretne beulni.

2015.01.18. 07:40:26

@FutureFry: Igen, mi vegul fizettunk egy VPN-ert, honapokig mukodott, semmi problema, az utobbi hetekben viszont ha megprobalom az iPlayert hasznalni azonnal lefagy az oldal. Szerintem rajottek valahogy hogy megsem UK-ben vagyok :(((

adg 2015.01.18. 08:25:19

@Mirjam2: en mar vettem fel stoppos lanyt, meg otthon. Valami hippi csaj volt eleg extra modon, ilyen textildarabokba ugy ahogy felig-meddig oltozve, de nagyon nagyon mutatos volt. Akarkinek en sem allok meg. :) Nem beszeltunk egymas nyelven egy szot sem. Bevagta magat az anyosulesre torokulesben (!) es ultunk egymas mellett egy orat, majd jelezte, hogy kiszallna. Es ugy is lett.
Nem lett semmi baja. :-)

Feletek lehet, hogy nem vegzodott volna ilyen jol az utja :D

DieNanny CH 2015.01.18. 09:13:28

@Sanz:

Szerintem is megfogtad a lényeget: Ez is ki lett próbálva! - Enélkül nem tudja az ember a saját határait.
Mit csináltál Japánban?

DieNanny CH 2015.01.18. 09:15:03

@exlex:

Nem különcködni vágyott, hanem kalandra és élményekre.

P.Elliot 2015.01.18. 09:16:49

@FutureFry: Nem is igazabol az ujsaghordasra ertettem hanem arra hogy az amerikaiak minden munkat megcsinaltak, nem kellett hozza bevandorlo, mert divat emlegetni hogy azert jottek mert nincs aki elvegezze a munkat. Meg a kiskolyok is dolgozott. Emlekszem a szomszed 11 evese szorta az ujsagot es heti 30 dollart kapott erte. Tudod milyen jo penz volt ez 20 evvel ezelott egy gyereknek? Egy 11 evesnek! Es meg le sem kellett szallni a biciklibol...

P.Elliot 2015.01.18. 09:17:07

@tanato: Ha nem hallod beszelni akkor nem tudod igazabol hogy a turista orszagonbeluli vagy kivuli. Talalkoztam tobbszor magyarokkal, otthonrol, persze nekik volt penzuk, oroszokkal is, csehekkel, / akik minden centet megneztek, azt is dragallottak ami olcso volt/, sok ferdeszemu, ki tudja milyen orszagbol, nem japanok voltak, az biztos...Nemet az sok van. Erdekes emlek egy nemet hegymaszo botos hatizsakos turista aki akkor ment Key West fele gyalog abban az embertelen hosegben azon a nagy uton ami Miamibol vezet odaig, talan meg egyharmada lehetett tavolsagban hatra, nem tudom mikor es honnan indulhatott. Pont szembementunk vele ezert nem volt modunk felvenni pedig nagyon sajnaltam, a foldreszogezett arccal menetelt, kezeben a bot azon a siksagon, vajon miert? Nem tudom mikor tudott beeri a varosba de annak sem kellett altatodal utana, ebben biztos vagyok. szerintem nem hitte hogy olyan messze van vagy bizott magaban de rossz volt nezni a tuzo napon gyaloglo fickot, lehetett vagy 30 ev koruli. Viz logott a hatizsakjan, szomjan nem halt, remeltuk hogy valaki csak felvette...Arrafele meg nem is lattam gyalogos turistat!

P.Elliot 2015.01.18. 09:17:21

@FutureFry: Igen, igy van, segitenek a kocsiknal. Amikor haznezoben voltunk egyszer North Carolinaban, az ingatlankozvetito mondta hogy ha marcona kepu, fura motoros alakokat latunk csoportokban es ha lerobban a kocsink az ut szelen ne ijedjunk meg, le fognak allni segiteni, meg a motorhazba is beneznek hatha javitani is tudjak, ingyen...Nem hiszem hogy hazudott mert betevedtunk egyszer valahol egy motoros fesztivalra ugy hogy nem tudtam kihozni a kocsit a motorok kozul es azokat a 40-50 ezer dollaros Harley-kat nem lett volna tanacsos megutni. Odajottek es centirol centire iranyitva kivezettek, nagyon kedves mosollyal...En is vigyorogtam, mutattam a motorok iranti elismeresemet hogy ez igen! Valoban erzek vonzalmat irantuk....Kar hogy van hogy az ember neha rossz idoben es rossz helyen van aztan ebbol tragedia is lehet...

P.Elliot 2015.01.18. 09:17:34

@adg [Au, Darwin]: En sem ertem az angolokat mindig, nagyon kell fulelni hogy mit is mondanak?

kék madár 2015.01.18. 09:17:58

ha van penzed is idod, utazz sokat. Egyebkent meg nezd masok kepes beszamoloit.

**mimi** 2015.01.18. 09:23:07

@kék madár:
velős...és igaz :))))))))))))

DieNanny CH 2015.01.18. 09:28:03

@Muscari:

Egyszer valamelyik amerikai sorozatban szerepelt egy - karaktere szerint - angol valaki. A színész ausztrál volt. Hát, a nézői kritikákban eléggé lehúzták, hogy hát milyen zavaró volt egy angol karakterhez az ausztrál akcentus... :-)

tanato 2015.01.18. 09:51:37

@Muscari: Pedig Hévíz tisztára orosz várossá vált az utóbbi időben ,mi minden évben megyünk,többször is néhány napra.

tanato 2015.01.18. 09:53:03

@P.Elliot: USA viszonylatban viszont nem csak a pénz számít hanem a vízumprocedúra is,mármint hogy megkapja e az illető kelet európai vagy harmadik világbéli személy.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.18. 09:57:14

@pasztasuta: Ááá, az nem mostanában lesz.Ez is 20 évvel ezelőtt volt... :D
Amúgy a Garda tóig ment a túra, csak az nem feltétlenül alapvetés mindenkinek, ezért irtam a Milánó magasságát...

2015.01.18. 10:00:48

@adg [Au, Darwin]: Nekem ennel sokkal rosszabb tapasztalataim voltak sajnos, senkinek nem ajanlanam, nonek biztosan nem, Europaban sem.

tanato 2015.01.18. 10:01:17

@Dragonlady (now in Thailand): Igen az oroszok sokan vannak,mindenhová jut belőlük a világon,meg szabaddá vált előttük is az utazás és ez együtt az olajrubel-milliárdjaikkal,tényleg az egyik legnépesebb turistanemzetté tette őket.valamint amint írtam Mirjamnak,K.-Európában is kialakult már mára egy első generációs gazdag tőkés/itthon jól menő vállalkozónak mondott/osztály aki nem sajnálja a pénzét egzotikus utazásokra.AZ angliai meg más nyugatra szakadt magyar az meg már a harmadik kategória.

tanato 2015.01.18. 10:11:28

@Dragonlady (now in Thailand): Már itthon is rengeteg persze az ázsiai turista, hagyományosan legtöbb a japán,én gyakran leszólítom őket kíváncsiságom okán,honnan jöttek,Tajvan és Dél Korea még a válasz egyebekben.na meg egyetemi városokban rengeteg még az indiai és közel keleti,de ők jellemzően az itt tanuló gyermekeiket látogatják meg és ezt egybekötik egy kis országnézéssel is.
Ami a lényeg természetesen elsősorban a pénz mozgatja sajnos a turizmust,a hátizsákosat is.Az első világból a harmadik meg a második világ felé.Fordítva nagyon kis arányú.Mi meg ugye mint írtam az első felé kapaszkodunk de a a harmadik felé csúszunk sajnos per pillanat.

tanato 2015.01.18. 10:14:25

@Mirjam2: Jelenleg MO.-on egy út mellett álló magányos nőt 99%-ban prostinak nézünk,nem stopposnak./mint ahogy úgy is van sajnos/Volt egy francia ismerősöm,aki először járt itt és ezt nem tudta és felvett egy stopposnak gondolt fiatal nőt,azután alig tudott megszabadulni tőle amikor kiderült kit vett fel.Nagyon kellemetlen első benyomása volt ez Mo.-ról

pasztasuta 2015.01.18. 10:31:01

@geegee: oh a garda tavat csípem,már-már jobb mint egyes szakaszokon a tenger!

felült 2015.01.18. 10:36:54

@pasztasuta: egyik leghosszabb stoppom egymenetben ajkáról a garda tóig ment, a ligur tenger érintésével. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.18. 10:38:11

@blackhair-lady: Szerintem is így van, azért csodálkoztam az ellenkezőjén.

felült 2015.01.18. 10:39:43

@geegee: pedig előbb-utóbb meg kell nézni újra azokat a hegyeket! nem lehet mindig köd hallstattban! onnan meg már csak egy ugrás a lago di garda... ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.18. 10:47:37

@pasztasuta: nekem minden tó jobb, nem szeretem a sós vizet...

pasztasuta 2015.01.18. 10:49:07

@felült: hú, és mennyi ideig tartott? Cinque terre megvolt? Ha majd kicsit feljebb megy a hőmérséklet olyan 35fokra nekem is fel kéne ugranom oda, mert kezd ciki lenni, hogy itt lakom egy köpésre és még nem láttam.

pasztasuta 2015.01.18. 10:51:46

@geegee: meg nekem úgy tűnt, hogy a tengerhez képest ott valahogy a kultúráltabb turizmus a jellemző. Hol voltatok: Sirmione, Desenzano?

adg 2015.01.18. 10:59:00

@P.Elliot: helyben csak nehany angolt ismerek. Akikkrl tobbszor talalkoztunk, azokat jobban megertem, de amugy eleg tirelmesek, elmondjak megegyszer, vagy maskepp, ha kell.
A tv-ben van nagyobb gond, azok nem latjak, ha nem ertem, es nem is ismetlik meg. :)

felült 2015.01.18. 11:16:42

@pasztasuta: délután indultunk, reggelre la speziában voltunk. váltott lovakkal bologna mellől is hazaértem egyszer egy nap alatt. ehhez azért kell némi szerencse is. :)

Muscari 2015.01.18. 11:49:31

@blackhair-lady: csak most láttam a kérdésedet, holnap kezdek végre. Megszívtam a szabadságolások miatt, nem foglalkoztak velem, de most már oké.

Muscari 2015.01.18. 12:31:33

@geegee: a Garda tó az fantasztikus. Mi a keleti oldalán mentünk végig, a táj egyszerűen mesebeli, a városokra meg nem is találok szavakat. Örülök, hogy néhányan közülünk azért jártak arra.

P.Elliot 2015.01.18. 12:54:33

@tanato: A lengyelek panaszkodnak hogy meg a latogato vizumot is nehez nekik kapni, nem tudom miert. Valoszinu hogy nem meg haza, azert!

Muscari 2015.01.18. 12:55:30

@pasztasuta: tudom nem engem kérdeztél, de én végigjártam Sirmionetól Riva del Gardáig, sajnos az utóbbiba már sötétben érkezünk meg, éppen december 31 volt korán sötétedett. . A legjobban Lazise, Malcesine és persze Sirmione tetszett. Azok várak elképesztően szépek, Malcesinéből felmentünk a hegyre is a funiviával. Must see kategória egyértelműen :-)

A Cinque Terre viszont még kimaradt, ahogy a te városod is.

pasztasuta 2015.01.18. 12:59:01

@Muscari: én csak Sirmionéban voltam pár nap mini holidayen tavaly de a szívembe zártam. :)
Mindenképp szólj ha jössz erre felé!

Muscari 2015.01.18. 13:36:34

@pasztasuta: rendben, majd jelentkezem :-)

2015.01.18. 14:23:58

@tanato: Huha :). Na ebbol latszik hogy nemcsak a stopposnak potencialisan veszelyes a stoppolas, hanem a vezetonek is. Szerintem nagyon nem eri meg a kockazat, barmelyik oldalrol nezzuk.

gabors 2015.01.18. 15:32:36

index.hu/belfold/2015/01/18/orban_szerint_nincs_kivandorlas/

most olvasom a nem csak kedves szeretett de NAGYON OKOS vezeto gondolatait ...

barom pont ezert !!!! kelnek at a hataron es ez egy nagyon egyiranyu kapu !!!

parasite81 2015.01.18. 16:03:41

valahogy arról soha nem beszélnek a világutazók, hogy mennyi az annyi. egyszer valaki leírhatná már normálisan, a romantikázást kihagyva, hogy igen, ezek az oltások ennyibe kerültek, ennyi volt a szállás, az elmúlt 72 napban ennyit költöttem, ennyiszer fogták meg a seggem vagy molesztáltak. a lábam feltörte a cipő és rohad a körmöm a gombától, a lábam közét kidörzsölte a nyirkos bugyi és ezt és ezt kellett rákennem. ennek lenne értelme.

tableno 2015.01.18. 16:17:34

@parasite81: olvasd el Bede Márton utazóblogjait (panamericana, khivától keletre). Minden ilyen információ részletesen benne van.

Muscari 2015.01.18. 16:18:10

@parasite81: ilyen reszletesen nem volt rola szo, de fentebb irtak a tobbiek, hogy Azsiaban napi 20-30 dollar koltseggel lehet szamolni. ugyanez europai utazasoknal 100 EUR/nap. Van, aki evek alatt sem szed ossze semmi nyavalyat, van, aki az elso indiai utjarol egy nehezen kiirthato belfereggel megy haza (szegeny Dragonlady).
Biztos, hogy a szeles kozonseget ezek a reszletek erdeklik?

tanato 2015.01.18. 19:44:53

@Mirjam2: Nagyon nem,mert volt évekkel ezelőtt hogy a nő lesben álló futtatója egész egyszerűen megölte a nőt felvevő külföldi autóst és utána elvitték mindenét autóstul.csak a harmadik alkalommal tudták őket megfogni a zsaruk.
Az általam leírt esetben pedig szerencsére erőszak nélkül megúszta a francia úr,akit azután felvilágosított az itt élő fia és a magyar menye hogy itt kik állnak az út szélén nagy átlagban.

tanato 2015.01.18. 19:47:12

@Muscari: Sirmione az tényleg szuper,kétszer is visszamentünk./Csak azok a nyilvános guggolós toiletek ne lettek volna/

tanato 2015.01.18. 19:52:55

@P.Elliot: Valószínüleg ez /is/ oka lehet a pénzkülönbség mellett hogy miért egyirányú a hátizsákos turisták útiránya. Valszeg volna azért olyan 3. vagy 2, világbéli hátizsákos turista IS AZ usa-BAN TÖBB HA NEM félnének az amcsik hogy ott akar az illető maradni,munkavállalási céllal.

P.Elliot 2015.01.18. 21:20:01

@tanato: Ha diak a turista, egyetemista es fel tud mutatni annyi osszeget atlepeskor amibol rendesen tud elni, utazni az ittartozkodasi ido alatt akkor nem veszik a dolgot szigoruan mert tudjak hogy egy egyetemista el akarja vegezni az iskolait, tehat hazamegy jobbjara. Itt ugyais semmi remenye folytatni mert meg ha dolgozik is mellette akkor sem tudja fizetni a tandijat, vagy ha igen, akkor sem tud papir nelkul iskolaba jarni. Inkabb az lehet a problema hogy draga a repulojegy., mindentol messze van es orszagon belul is iszonyuak a tavolsagok. Szoval inkabb penzkerdes.

Sanz 2015.01.19. 10:50:54

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Szétnéztem Tokióban, mert ott még nem voltam... érdekes volt.

Ginix 2015.01.19. 12:32:27

@**mimi**: nekem 2008 végén egy fél éves dél-amerikai túra kijött egy millából. tény, h többször stoppoltam, meg argentínát végigsátraztam, meg éjszakánként buszoztam, h spóroljak a szállásköltségen, meg néha ismerősnél szálltam meg, akik aztán továbbpasszoltak az ő ismerőseiknek, de egy lakás ára nem kell feltátlenül sztem.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.19. 12:49:37

@Ginix: Nekem "ágyban párnák közt " szindrómám van....sajnos kizárt bármi ilyen jellegű long trip.....kár, hogy iennyire defektes vagyok, ja meg még , már öreg is, fázik a derekam ha földön alszom...:-)))
Ez nektek való , ifjú titánok! :-D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.19. 18:52:52

@**mimi**: naná , én is úgy utazok Ázsiába és a tengerentúlra ! :-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.21. 00:32:07

@Muscari: Hát, mindenhol...:D Kétszer a nyugati parton mentünk fel északra, Rivába, egyszer meg a keletin.A nyugatin mentünk bicajjal.
Egy csoda az a tó, az Alpok, Dolomitok Balatonja... :-))
Csak hát a formája egy kicsit pejoratív, ha ránéz az ember a térképre... :-))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.21. 00:41:28

@Muscari: Hehh, most nézem, hogy nem is Pasztasuta kérdezte...
Peschierában a bicajtúra végén tűzijátékkal fogadtak bennünket...
Fantasztikus emberek ezek az olaszok... :-))))))))))

(Lóf@$zt, épp akkor értünk oda, amikor valamiért éppen tűzijáték volt... :D )

A harmadik esetnél Arco felett rohadt le a kocsink, ott kellett hagyni egy szervizben, akkor hajóval, meg busszal, illeltve bicajjal (nem oda ment a hajó, ahová mi szerettük volna, bicaj csak mellékesen volt nálunk ekkor...) kellett visszajönni Desenzanoba, a szállásra.Majd másnap vissza ugyanígy, mert elkészült az autó.
A vízről is csodálatos az egész.
És egy kaland nekünk az a régió... :-))))))))
A kocsi mentségére szóljon, hogy francia volt, de ott, akkor rohadt le először és utoljára 8 év alatt...Bár nem is nevezhető lerohadásnak,, csak a hűtővíz-kör lukadt ki, az se a gumicsőnél, hanem a fém csőcsonknál... :-o
Hiába, na, francia, lelke van, mint Amélinek... :D
De befejezem, nem nyaralásiélmény blog ez...Bocs a hosszért.

Warlimont 2015.01.23. 15:08:21

Jo a nagy kaland, ha van ra penzed. Olyan helyen melozol, ahol összehozol x millio elcsaphato forintot, ami messze NEM az összes penzed, majd fizetesi nelkuli szabadsagot veszel ki, es akkor hajra. A lakasat viszont, mint biztos "bazist", normalis ember sose adna el, mert most hösnönk amikor majd hazajön, gyakorlatilag munkanelkuli-hajlektalan statusban kezdi ujra az eletet, nulla bankszamlaval, vagy akar mar nyakig minuszban.

Mondom ezt ugy, hogy en is kovalyogtam harom hetet Vietnamban.

Macropus Rufus 2015.08.12. 14:27:54

" megtudtam, hogy Jackie Chan igazi neve Cheng Long"
nem akarlak elkeseríteni de nem igaz...
Az anyakönyvezett neve: Kong-sang Chan

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása