oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2015. január 08. 06:51,  Hol van Európa? 1068 komment

2015. január 08. 06:51 Határátkelő

Hol van Európa?

Mindig érdekes, amikor valaki hosszabb távollét után látogat vissza Magyarországra. Ez történt Diggerrel, aki két év Anglia után töltötte az év végi ünnepek idejét Magyarországon. Tapasztalatairól (melyek között akadt ilyen is, olyan is) az alábbiakban számol be.

5_8_.jpg

„Ez az írás tíz napról szól. Tíz rövid napról, amit két év távollét után otthon töltöttem. Nem objektív és nem szubjektív, még kevésbé általánosító írás ez. Nem tudok mihez általánosítani. Leírom, én hogy tapasztaltam, és ebből milyen következtetéseket vontam le. Előrebocsátom, hogy az írás nagy része tömény reklám lesz. Azokban a helyzetekben, amikben Európa megmutatta arcát, én bizony leírom, hogy kiknek köszönhető ez. Mert megérdemlik.

Sajnos a politikát nem kerülhetem el. A politika Magyarország legjelentősebb környezetszennyezése. A levegővel terjed. Beívódik minden sejtbe, megmérgez mindent és alattomos kórként lassan öli meg az emberek lelkét.

De ne szaladjunk ennyire előre.

A tíznapos szabadság legkevésbé sem európai módon kezdődött. Stanstead repülőterén az utasirányítás nem állt a helyzet magaslatán. A sorokat többször átrendezték, ide állítottak, oda állítottak, ha odaálltunk az sem volt jó, hogyan állunk szóval káosz a köbön.

Az utazás eseménytelen volt, én imádok repülni, különösen a felszállás nagy élmény. Apósom várt Ferihegyen (igen, Ferihegyen) és ahogy ültem az autóban, valami csodálatos jó érzés szállt meg. Furcsa volt a jobboldali közlekedés, de minden ismerős volt.

A Ferihegyi reptér kettes termináljának bővítésén dolgoztam valamikor, és szinte minden utcáját ismerem Budapestnek. Nagyon jó érzés volt otthon lenni. Londonhoz képest feltűnő volt a tisztaság, ráadásul az utak is jobbnak tűntek, mint amire emlékeztem.

Ez nem Európa, ez Kamcsatka

December 23.-án érkeztem és másnap mindjárt intézni kellett az első hivatalos ügyet. Volt nekem otthon egy leharcolt Nissan Primerám, amit le kellett adni az autóbontóban. Két éve mozdulatlanul állt apósom garázsában egy lakótelepi sorház aljában. Apósom nem ott lakik, de van ott egy garázsa.

Szóval 24.-én megyünk oda, hogy visszük az autót. Ha beindul, akkor a lábán, ha nem, akkor húzzuk. Az autó egy 20 éves, első generációs dízel Primera, 470 ezer kilométerrel az órájában két év állás után. Tettünk bele egy kiszolgált akkumulátort és próba szerencse, indítottam. Fél, mondom FÉL fordulatra elindult és vígan járt a motorja. Döbbenet.

Mégsem tudtuk elvinni a bontóba. Ugyanis a lakótelepről valami tahófalvi odaparkolt a garázs ajtaja elé. Az épület alatt van vagy öt garázs. Apósom ajtaján van egyedül tábla, hogy ne állj oda, mert az autókijárat. Én szereltem fel tíz éve. Na most csak ez előtt a garázs előtt állt autó.

Az, hogy erőteljesen anyáztam, az nem fedi teljes egészében felháborodásom csomolungmai magasságait. Becsöngettem mindenhova, természetesen eredmény nélkül.

Kénytelenek voltunk dolgunk végezetlenül hazamenni. A feleségem mondja, miért nem hagytam a szélvédőn egy cetlit, hogy álljon el onnan. Jobb, hogy nem hagytam cetlit. Ha írok néhány sort, abban a becsületsértés súlyosan minősített esetei egymást múlták volna felül és odaszegeztem volna a szélvédőre. Szóval első kör totál csőd. Ez nem Európa, ez Kamcsatka.

Az este Szenteste. Az ünnepkörről nem írok, már megírtam. Evés, ajándékozás, evés, ajándékozás, evés, családlátogatás, evés, még családlátogatás, ja és ha nem mondtam volna, akkor evés, evés, evés...

Barátok látogatása, volt munkatársak látogatása, szomszédokkal néhány szó váltása, szóval ahogy ez lenni szokott.

A lakásom rendben tartva, mindig szebb mikor hazajövök. Lányom kitett magáért, finomabbnál finomabb ételekkel várt. Szerencsés ember vagyok, hogy ilyen lányom van.

Közvilágítás semmi, kutya ellenben…

A közeli rokonokhoz esténként gyalog mentünk. Ezek az esti séták voltak a legkevésbé európaiak. Először is, a vidéki Magyarország sötét. Nagyon sötét. A közvilágítás nem áll a helyzet magaslatán. Minden második oszlopon egy gyenge gyertyafény.

Ami még ennél is felháborítóbb, a kutyák viselkedése. Az ember megy az utcán és minden házban a kutyák őrjöngve rohannak a kerítésnek. Utcaszerte, faluszerte ugató kutyák. Éjjel-nappal minden évszakban kutyáktól zeng a város. Nem mellesleg akárkit kérdeztem, erre panaszkodott. Balkáni hangulat.

Szombat. Második kör. Gyökér Úr elállt a garázs elől. Autót elvittük a Szigetszentmiklósi bontóba (reklám1). Volt ott egy fiatal srác, mondta, hogy papírmunkát nem tudnak intézni csak január 5.-étől, de vigyük el az autót, legyen ott, aztán majd apósom meghatalmazással mindent elintéz.

A törzskönyvet nem tudtuk leadni, mert még a postán körözött valahol, de mindenhez a legkészségesebben, a legsegítőkészebben álltak hozzá. Udvarias, készséges, gördülékeny ügyintézés. Kezdtem magam Európában érezni.

Ezután családom autóba pakolása, és irány fatornyos kisfalum. Karácsony után vagyunk, első út a pénzváltó a Tescóban, aztán a hentes némi sós fehérszalonna megvásárlásának eszközlése céljából.

Londoni árak

Három év alatt „csak” 33%-ot romlott a forint, de vessetek meg érte, ezt valahogy nem bántam. A Tescóban, a hentesnél, majd a LIDL-ben mellbevágó árak. Van, ami olcsóbb, van, ami drágább, van, ami ugyanannyi, mint Londonban, de az átlag mindenképp londoni árszínvonal. Na de a fizetések azok negyede, ötöde a londoninak.

Két pár lókolbász 3200ft. Londonban ennyiért a Királyi Lovastestőrség legszebb paripáját a jelenlétemben töltik be kolbásznak. Mi só helyett Mikádó ételízesítőt (nemérdekelnekakommentek) használunk. Ez három évvel ezelőtt valami 400-500 forint volt. Most 1100.

Persze. Lehet fanyalogni, hogy mit dumálok én kemény angol fonttal megtámogatva. Na de hát az embernek csak itt él a családja. Ott akkor nem tudtam örülni az európai színvonalnak. Árszínvonalnak.

Epizód. LIDL (reklám2).

Nem találtam az ételízesítőt. Egy fiatal eladó valami állványon állva pakolt ki árut a polcokra. Gondoltam, megkérem, segítsen. Fel voltam rá készülve hogy valahogy leráz. Ehelyett lemászott az állványról, nagyon udvariasan odavezetett a keresett árucikkhez és megmutatta hol van. Végül is... Ha már az árak európaiak, a kiszolgálás is legyen olyan.

Dallas

Lányom meghívott minket a Dallas (reklám3) étterembe Óbudára. Az, hogy a környezet, a miliő dallasi, az rendben van. Viszont a vendéglátás színvonala, az ételek mennyisége és minősége, mindez egyveleget alkotva a hely hangulatával, a kiszolgálás figyelmességével, valami olyan egyedi élménnyel ajándékozott meg hogy lányom meghívása megint egy látogatás volt Európába.

A Határátkelő-találkozó…

Ilyen előzmények után eljött a hétfő. A Nagy Nap. Határátkelő-találkozó.

Nagyon nagy köszönet a szervezőnek. A helyszín, az időpont és minden kísérő feltétel tökéletesen lett kiválasztva. Ennél csak én tudok jobban találkozót szervezni, de abba most ne mélyedjünk bele. :)))))))

Mit mondhatnék a találkozóról?

„A kongresszus építő jellegű iránymutatásai az elkövetkező ötéves terv megvalósításának zálogaként kihatnak a szocializmus eszméjének magasabb rendű, ideológiai tanításait a kommunizmus mihamarabbi eljövetelének és szolgálatba állításának első számú letéteményeseként üzenje a hanyatló kapitalizmusnak, a kólamámorban fetrengő londoni mosogatóknak, hogy NO PASARAN." :)))))))))

Öt órától éjfélig tartottuk a frontot. Becsülettel, és maradéktalanul kibeszéltünk mindenkit, aki nem volt jelen. Volt, aki később jött, volt, aki előbb ment, volt, aki csak beugrott néhány percre, hogy arcokat társítson nicknevekhez (csakviccvoltbabette), volt, aki öttől éjfélig evett (neménvoltam) egyébként meg móka-kacagás-vigadalom minden fronton.

Epizód2.

Mimi magával hozta barátnőjét, az újdonsült Határátkelő-tagot. Lovaly egy kedves, jóhumorú hölgy, aki mellesleg kamionos és Angliába készül. Olyan 10 óra körül elbúcsúztak, hogy mennek haza, mert messze laknak. Mimi jön vissza néhány perc múlva, hogy segítsünk, mert lemerült az akkumulátor.

Semmi gond, betoljuk. Az én filigrán alkatom, valamint Herr Géza szilfid kiterjedése azt feltételezte, hogy kell még két kevésbé csöcsvesztett ember, úgymint a bepunnyadt Rezsőfater, és a rasztahajú Shanarey.

Kimegyünk a Körútra, két autó közül kitologatjuk a Puntót, már csak be kéne tolni, mikor Rezsőfater megszólal, hogy talán férfinak kéne beülni az autóba, mert az mégis jobban tudja, mit kell csinálni.

A kormánynál ülő Lovaly valami porig sújtó, megsemmisítő pillantással ránéz Faterre és megszólal: „Figyelj, KAMIONsofőr vagyok, tudom, mit kell csinálni". Kész. Faterra ráolvadt a reverenda... :)))))))))))))))))))))))

Szóval minden jól sikerült, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve.

…és még egy kis gasztronómia

Másnap a feleségem családjával voltunk össznépi habzsi-dőzsin a Szerémi úti Trófea étteremben (reklám4). Ott fejenként be kell fizetni egy összeget és korlátlan étel-italfogyasztás. Elképzelhetetlen mennyiségű étel minden igényt kielégítve. Cipóban sült csülök, szarvaspörkölt és egyéb ínyencségek.

Nem vagyok egy egyszálbélű ember, ha enni kell, akkor mindent mindennel, természetesen mértékkel. Mérték a köbméter. Szóval miután háromszor végigettem a palettát oda-vissza, akkor lehorgonyoztam a Töltött Káposzta Ökörpörkölt duónál és a végén mindezt szétcsapattam egy szekérderéknyi Somlói Galuskával, majd lefojtottam két liter bodzaszörppel, üveges szódából. Olyan bodzaszörp volt, hogy sör helyett is azt ittam. Azért ez már elmond róla valamit.

Kiszolgálás, udvariasság, figyelmesség, ételek, italok minősége, ár-érték arány csillagos ötös. Ha én osztanám a Michelin-csillagot, ez az étterem tuti befutó lenne rá. A Trófea étterem Európa, kérem szépen.

17_2_.jpg

18_2_.jpg

Ügyintézések

Mikor vége volt az ebédnek, hazafelé útba ejtettük a Budafoki úti Újbuda Center bevásárlóközpontot, mert el kellett intéznem a dolgaimat a bankommal. Mikor kiköltöztem, egyetlen számlát hagytam meg az Unicredit (reklám5) banknál amin minden otthoni pénzátutalást intéztem.

Bementem, kérdezte egy fiatal ügyintéző, hogy mi járatban vagyok, mondom két éve nem voltam itthon, a számlámat szeretném rendbe tenni. Leültetett egy asztalhoz és kérte a személyimet. Mondom csak egy angol jogosítvány van nálam. Nem probléma, kérdez néhány személyeset és azonosíthatom magam.

Hihetetlen barátságos, segítőkész, és nem utolsósorban rugalmas ügyintéző volt. Mindent el tudunk intézni, amit nem, azt emailban, amihez személyesen kellek, azokat a papírokat előre megírja, odaadja az email-címét, telefonszámát és mindent el tudunk intézni. Európa megint kezet fogott velem.

Ez 30.-án történt és még mindig volt elintézendő ügyem. Van nekem lakásfelújítási megtakarításom a Fundamentánál (reklám6). A nyáron lejárt a négyéves futamidő, és el kellett dönteni a továbbiakat.

Harmincadikán este felhívtam az ügyintéző srácot, hogy mikor tudunk találkozni. A legkészségesebben mondta, hogy holnap felkeres a lakásomon, délelőtt 10 óra megfelel? Tökéletes.

Másnap jön, mondja hogy mivel online kapcsolat 31.-én nincs a cégével, de ő kiírt minden fontos számot, adatot, ami a továbblépéshez kell, és már mondta is hogy mennyit fizettem be, ehhez mennyi állami támogatás jár, és mikor kaphatom meg a pénzt, valamint mire fordíthatom.

Kiderült, hogy a legmagasabb betéti kamatnál is sokkal jobban jövedelmezett és a felhasználáshoz nem kellek személyesen. Megbízok valakit a felújítás lebonyolításával, és ők mindenben partnerek lesznek. A lányom a barátjával már megegyezett abban, hogy a fürdőszobát és a fűtést fel kell újítani. Ez a pénz fedez mindent, a lányom barátja lebonyolít mindent, és elszámol a számlákkal a Fundamentának.

Mondom az ügyintézőnek, hogy jó-jó, de én folytatni szeretném a megtakarítást, ha kivették a pénzt, mert négyévente azért legalább ennyit mindig rá lehet költeni egy házra, és ahhoz kéne új szerződés, de én személyesen nem leszek itthon. Nem probléma online és levélben mindent el tudunk intézni. Mit lehet erre mondani? Európa szeret engem.

Innen már csak a szilveszteri hangulat és a másnapi pihenés volt aztán 2.-án hajnalban haza. A feleségemnek volt annyi esze, hogy három nap igazi pihenőt kiutalt munkakezdés előtt itthon is.

Mi a konklúzió?

A konklúzió egy ordas nagy közhely. Magyarország élhető ország, ha van pénzed.

Igaz ez? Nem, nem igaz. A pénz mellé még kell néhány feltétel. Kizárni a külvilágot az életedből vagy legalább remetének elvonulni a Bakony sűrűjébe.

Mit tapasztaltam? (Kéretik figyelembe venni, hogy kétévi távollét utáni egyszeri tapasztalat tehát nem kőbe vésett törvény.)

Hivatalok

A hivatalok ügyintézési gyakorlata magasan az európai nívó felett van. Az ügyintézés udvariassága, a segítőkészség európai, de a rugalmasság, a „semmi sem probléma, mindent elintézünk, ahogy az ügyfél kívánja” az mindenképpen fölötte áll a legsegítőkészebb nyugati hozzáállásnak is.

Jó, én kormányhivatallal nem kerültem kapcsolatba, de akikkel igen, azok számára nem volt akadály. Mindenre találtak megoldást. Három különböző ügyben három különböző elintézési mód, de mindegyikről csak felsőfokokban tudok beszélni.

Vendéglátás

Három különböző vendéglőben voltam, mindegyik európai szinten teljesített, fele vagy harmada árszinten. Egyszerűen kifogástalan kiszolgálást kaptunk, ha akarnék, sem tudnék belekötni semmibe. Tökéletes. Európai.

Boltok

Európai árak, afrikai fizetések. A két év alatt elképesztő áremelkedés történt. Áruválaszték van, üzletek tiszták, eladók udvariasak, árak az egekben. Nem tudok mit mondani. Szomorú.

Közélet

Sajnos ez a legnagyobb negatívum. Ami elsőre feltűnt, a mérhetetlen mennyiségű kormányreklám mindenhol, TV-ben, óriásplakátokon, újságokban, rádiókban. Egyre csak ömlik-ömlik a kormánypropaganda. A sikerpropaganda.

Kérem szépen, felnőtt ember vagyok, engedtessék meg nekem, hogy én döntsem el, hogy hogyan élek. Jól vagy rosszul. A TV-ben olyan hiteltelen, arcukat vesztet embereket látok műsorvezető vagy meghívott vendég szerepben, akiknek már rég el kellett volna tűnni a süllyesztőben. Olyan műsorok mennek, amik még mindig a Kádár rendszert elemzik.

A magyarság, a magyar öntudat erőszakos beletuszkolása folyik az emberek lelkébe. Ha éppen nem film megy, akkor nem lehet úgy odanézni a képernyőre, hogy ne legyen ott a piros-fehér-zöld szín. Nem lehet nem észrevenni az agymosást. Két év távollét után ez azonnal mellbe vágja az embert. Az a baj hogy ilyen háttérrel a valódi eredmények is hitelüket vesztik.

A családok túlélnek. Fásultak. Nem lehet őket meglepni semmi agyament áremeléssel. Harmincegyedikén ülök a TV előtt, és döbbenten hallgatom az utak fizetőssé tételét. Teljesen előkészületlenül, senki sem tudja, hol hogyan mennyit kell fizetni, egyáltalán mire kell fizetni. Nézek ki a fejemből, és azt mondom, ez Észak-Korea. Nem kellett az internetadó? Nem probléma. Odabasszuk az útadót. Óvatosan kérdem: fingani még ingyen lehet?

Nem tudom, hova tart Magyarország. Nem tudom, mi lesz a vége. Meggyőződésem, hogy az ottani jó élethez már kevés a pénz önmagában. Vagy kormánypártinak kell lenni, vagy vaknak és süketnek.

Jó volt ez a tíz nap. Tanulságos volt. Még mindig jó döntés volt eljönni onnan.”

19_1_.jpg

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr97051945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tanato 2015.01.13. 21:46:10

@Philosoraptor: Az majd csak akkor lesz igaz ha már kint leszel.

morsels (törölt) 2015.01.14. 00:05:09

@zöldeketbeszélek:
Igy kell lebaszni mindenkit.
Bar egeszen pontosan mi a baj?

SzZoole 2015.01.14. 02:35:12

Na meg 19 es meg lesz az 1000.
Emlékszik valaki mi volt eddig a legmagasabb komment szám?
HA?

Határátkelő 2015.01.14. 06:41:25

@Zoole[uk]: Emlékeim szerint egyszer-kétszer volt már 1000 fölött. :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 06:59:57

@Philosoraptor:
983

Nem jarok munkahelyre, ha eddig nem tunt volna fel.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 07:01:17

@zöldeketbeszélek:

984

Ez a kommented nem eleg korrekt most nekem...

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 07:05:15

@cougarcat:
"Itt nem turik el az ilyesmit a nok es nem hagyjak annyiban. "

A helyzet az, hogy en sem.
de amikor tobbszor szova tettem az alparisagot, senki, egy szoval sem allt mellem. Se ferfi, se no.
te sem.
ez van.

Viszont en ezt azota lerendeztem.

tanato 2015.01.14. 09:18:31

@Philosoraptor: Most egyedül laksz?Albérletben?Sajátodban?Fővárosban?Sokat kérdeztem?

tanato 2015.01.14. 10:56:36

@NagyságosSodalisO [eng]: Én is úgy érzem,de kíváncsi vagyok Raptor már a legelejétől itt van velünk.Több mint 3 éve.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:08:47

@tanato: Egyszer ő írta, még annál is több ideje....

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:10:11

@tanato: btw, kár, hogy nem tudtál eljönni a HÁ talira, jó lett volna egy földimmel is összefutni...tényleg , te tudsz "mökögni? Vagyis ő-zni ?:-DD

Herr Géza 2015.01.14. 11:22:50

@NagyságosSodalisO [eng]: Mökögni möndenki tud. Csak akarni köll.... :))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:30:03

@Herr Géza: áhhhh, hibáááááás:-DDD
"mökögni" =jó
möndenki"= nemjóóóóóóóóó> helyesen: mindönki!!!!
Látoood, hogy nem mindönki tud ?? :-DDDDDD

Herr Géza 2015.01.14. 11:50:14

@NagyságosSodalisO [eng]: Csak tesztöltem, hogy te tudsz-e helyösen mökögni..... :)))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.01.14. 11:52:25

@NagyságosSodalisO [eng]: Ez jo:))
Van egy ismerosom itt,Kecskemet kornyekerol valo.
A meg egyszer szot ugy lehet erteni tole,hogy megötször.Csodalkoztam is rajta,hogy miert akar ez mindent 5x csinalni:)))

tanato 2015.01.14. 11:52:27

@NagyságosSodalisO [eng]: Én teljesen tudok,hisz ilyen környzetben nőttem föll és élök.

SzZoole 2015.01.14. 11:54:40

@NagyságosSodalisO [eng]:
@Herr Géza:
De a Tárjân kornyekiek se semmik,ahol háráp á kácsá:)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:58:43

@Zoole[uk]: @tanato: @Herr Géza: .-))

Én annyira imádom ezt , mint lehetőséget. Játék, játék, vidámság, élvezem nagyon....
Igen a palóc tájszólás is vicces és nagyon ízes.
Zoole, nálunk a még egyszer így van = mégégyször :-)

SzZoole 2015.01.14. 11:58:56

@Határátkelő: Koszi.Errol nincs statisztikad?
Tudom nem lehet mindenre idod,mert eleg nehez rendet tartanod ebben a baromfi udvarban:)))

SzZoole 2015.01.14. 12:02:43

@NagyságosSodalisO [eng]: Nem bantasbol,kerdem,de gondolom Te igy tanultal meg gyerekkorodban beszelni.Mikor tertel at a rendes,tobbek altal beszelt magyar kiejtesre?
Gyakorlatilag ez majdnem olyan,mintha 2 nyelven beszelne az ember.

SzZoole 2015.01.14. 12:05:17

Es sikerult nekem megcsipni az 1000. kommentet.
Mar ezert erdemes volt felkelni:)

Herr Géza 2015.01.14. 12:12:12

@Zoole[uk]: A pálóc nekem is megvan. :D (Nagyszüleim, gyermekkorom sok-sok nyara...) Az elsö kettö, ami beugrik az "eger" (egér), meg a "hátyi". Ez utóbbi találós kérdés, ki tudja mi az ???

Herr Géza 2015.01.14. 12:14:10

@Zoole[uk]: Vazze, én meg itt virrasztottam... :))))))

Herr Géza 2015.01.14. 12:16:15

@Határátkelő: @Zoole[uk]: Diggörnek (:D) emlékérem, oklevél, stb. ??????

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:19:09

@Zoole[uk]: GZ . :-)
..magyar kiejtésre ???? Az ő-vel való beszéd is magyar kiejtés Zooli kedves. Szóval már kiskoromtól kezdve magyarul beszélek.:-))
De értem mire gondolsz. Az irodalmi" magyart is ezzel együtt tanulja meg az ember, hiszen a tankönyveket, óvodás kori mondókákat, dalokat is rendesen kiejtve tanultuk meg.
Ez egyszerre jön, és az adott környezettől és az elvárásoktól függ épp melyiket használjuk.
Én ha pukkasztani, elképeszteni, sokkolni akarok, akkor úri, kinyalt és sznob környezetben élvezettel használom az ő-t, és diadalittasan, belülről fulldokolva a röhögéstől konstatálom a sok hülye fejét ahogy néznek rám, mint egy ufóra....
...persze nem mindig vagyok azért bunkó,néha beszélek "rendesen" is....

Herr Géza 2015.01.14. 12:23:38

@Babette .: Forró, forró.... :)))) Amolyan vesszöböl "font" hátra vehetö egyfüles, könnyü kosár... Gyakorlatilag a hátizsák falusi elöfutára... Próbáltam képet keresni, de nem találtam....

Herr Géza 2015.01.14. 12:25:07

@NagyságosSodalisO [eng]:
"...persze nem mindig vagyok azért bunkó,néha beszélek "rendesen" is...."
Ezt tudom igazolni "live" élményeim alapján is. :)))))))

SzZoole 2015.01.14. 12:26:21

@NagyságosSodalisO [eng]: Tudtam,hogy rosszul fogalmaztam meg a kerdest,termeszetesen arra gondoltam amit Te irtal,a kiejtesre,az ö-s beszed es az irodalmi magyar kozti kulombsegre.
Ne haragudj,ha bantoan fogalmaztam.

Herr Géza 2015.01.14. 12:31:02

@Babette .: Haha, stimmt. De IT-szakértelmemmel át tudom állítani csak magyar nyelvü keresésre is. Beeeee... :)))))

SzZoole 2015.01.14. 12:32:06

@Herr Géza: Akkor biztos elszundikaltal a nagy virrasztas kozepette:)))
Ne bantsd meg Te is Diggert,kapot mar eleget,pedig nagyreszt nem erdemelte meg.En ki allok mellete.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:33:33

@Zoole[uk]: Ne viccelj, nem írtál semmi rosszat.:-)
@Babette .: Szerintem megintcsak rém intelligensen fogalmaztam és hihetetlen kedvesen beszéltem a Zoolival, a világért nem sérteném...meg nem is volt miért, értettem a kérdését, csak volt benne kis csavar, azt meg szintén kedvesen de nem hagyhattam ki, Ugye?????? :-D

/Már megint igazam van. :-D/

@Herr Géza: Hehe ennek örülök, ugye, hogy nem mindig vagyok bunkó??! :-))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:35:09

@Zoole[uk]: Megérdemelte , de te egy igazi barát vagy:-))

Herr Géza 2015.01.14. 12:42:03

@Zoole[uk]: Miért bántom ezzel? Éppen ellenkezöleg! Nem mindenki tud 1000+ hozzászólást generálni.....
Na persze, hogy mivel sikerült, az már más kérdés. De azt hiszem ez már rendesen ki lett vesézve. Öt viszont nem úgy ismerem, hogy romjaiban heverve a kardbadölésen morfondírozik. :))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 12:44:15

@NagyságosSodalisO [eng]: magas labdát nem szabad kihagyni. főleg nem egy nőnek:D

SzZoole 2015.01.14. 12:51:12

@NagyságosSodalisO [eng]: Figyelj,talan Itt a blogon en ismerem a legjobban,Ot es a csaladjat is,tobbszor volt mar kozos proramunk,tobbszor voltunk mar egymasnal,sokszor beszelgetunk telefonon is,de soha meg nem bantott meg a csaladom holgy tagjait sem,sot meg a macskat sem.A lanyom (18)mindig olelesel udvozli,annyira kedveli.Nagyon jokat lehet vele beszelgetni,nagyon sok mindenrol,egy igazi tarsasagi ember,soha nem probal meg gyozni az igazarol.es nem azert mert kopasz vagyok es agyontetovalt.Mondhatnam azt is,hogy nagyon tajekozott,szinte lexikalis tudasal biro ember,google nelkul.
Ezert is en maskepp itelem meg.
@Babette .: nagyon igaza van,parbeszed,ha Digger leir egy valamit,ami felre ertheto/ketertelmu,rogton neki ugranak,hogy mar megint bunko,alpari,degeci(ja az en vagyok:))),szexista,raszista,stb.stb.
Pedig,ha visszakerdeznenek,parbeszed,O leirna,hogy mire gondolt,hogy ertette,es ezzel sok konfliktus elkerulheto lenne.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 13:01:07

@Zoole[uk]: nem a félreértésekről van szó. teljesen egyértelműen tud alpári lenni.
de én ma már nem akarok erről a témáról beszélni.

morsels (törölt) 2015.01.14. 13:12:14

@Zoole[uk]:
Amikor visszakerdeztem, akkor azt kaptam meg, hogy kotozkodok.

SzZoole 2015.01.14. 13:27:56

@Babette .: Rendben,ejtsuk a temat:)

SzZoole 2015.01.14. 13:29:22

@morsels: Ezt vele beszeld meg,en nem beszelhetek neveben.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 13:59:24

@Zoole[uk]: Figyelj, én hiszek neked. Biztosan jól ismered, sokkal jobban mint én.
Én is találkoztam vele, nekem nincs az égvilágon semmi bajom vele, nagyon tájékozott, jó humorú , olvasott ember, remek stílussal megáldva.
De! Amikor elragadtatja magát , és elveszti az önkontrollt, akkor sosem veszi figyelembe hol vannak a saját határai, és bizony, tetszik-nem tetszik, minden eszközt megragad, hogy bántson, sértsen, megalázzon, válogatás nélküli szavakkal.
Azt, amit közölni akar 1000 féle más módon a tudná kifejezni, főleg, hogy igen választékos a szókincse.
Nála csak azzal van baj, hogy tudatosan és nagyon csúnyán akar nyerni egy vitában.
Szándékosan, hiszen , ő maga megmondta, imád provokálni, ugrasztani, veszekedést, vitát szítani, mert attól ő jól érzi magát.

Ha ezeket a dolgokat tudná úgy kezelni, hogy az itt olvasgató , jelenlévő embereket jobban tisztelné, és nem lépne be sértően mások komfort zónájába, akkor valóban ő lehetne itt az egyik nagy bloggerkirály.

(Nem tom figyeled-e, hogy mennyire udvariasan próbáltam megfogalmazni a mondanivalómat! :-) Pedig sokkal egyszerűbb lett volna leírni 5 hasonlóan alpári szót , amiket ő használ...:-P )

Zoole, a stílus maga az ember!

/Hijnye az anyám úristenit! :-)))Nem hajlik a fejem jobban lefelé, pedig messze még a....:-D /

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.14. 13:59:44

@Herr Géza:
Dehogynem Géza most keresem a helyet ahol a markolatot megtámaszthatom. Szép kard. Zolika vette a fiamnak.
:)))))))))))

Ugyan.
EZEK akik gondolták hogy majd most jól kicsinálnak nem érnek meg annyit sem mint a Sanyiló bőre.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 14:04:19

@diggerdriver: Most komolyan, neked tényleg csak az jött le, hogy téged "ki akarnak itt csinálni"? Ugyan miért ? Mondj egy okot .
Nem az, hogy csak szimplán az orrodra koppintottak, mert túl messzire mentél?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.14. 14:12:36

@NagyságosSodalisO [eng]:
Ugyanmár. Egyértelmű volt a történet.
A te szereped volt benne a legtisztességtelenebb.
Amikor még nem fajult el a vita akkor bájologtál nekem aztán láttad hogy na most lehet kivégezni akkor azonnal hátbaszúrtál.
A többi nem volt meglepetés mert nem vártam tőlük mást.

SzZoole 2015.01.14. 14:15:39

@NagyságosSodalisO [eng]: Kulombozoek vagyunk,ettol szep az elet:)))
Egy jo nyak maszast,abban is jo vagyok:)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 14:18:06

@diggerdriver: Én még most is bájolgok ha a beszélgetés olyan fázisban tart épp.
A bájolgós kedvem akkor ment el, amikor láttam, hogy kezded nagyon durván nem jól kezelni a dolgot.
De nekem nincs miért magyarázkodnom. Nem is teszem.
Ebben minden benne van.

"EZEK akik gondolták hogy majd most jól kicsinálnak nem érnek meg annyit sem mint a Sanyiló bőre."

Közönségnek jók EZEK.

Veled kapcsolatban nem lehetnek illúzióink.

Gondolkodtál már azon Te mennyit érsz ? :-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 14:21:21

ezt azoknak, akik nem tudják, miről van szó
www.youtube.com/watch?v=rvXfaXePHj4

hogy én hogy utálom ezt a filmet:D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.14. 14:25:06

@NagyságosSodalisO [eng]:
Igen. Én semennyit nem érek.
Nulla az értékem.
Pontosan ezért megtehetem hogy beárazlak benneteket.
Lyukas garas?
:)))))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 14:32:38

@diggerdriver: :-) Szegény te.:-)
Kezdelek sajnálni.Szar lehet neked hülyékkel játszani a homokozóban.
Btw.
Nem félsz, hogy téged is kitesz a HÁ ha még sokáig sértegeted itt a jónépet ? Mert Hintát ugyanezért tette ki! :-)

2015.01.14. 14:37:01

@Herr Géza:
Erre gondoltal?:
www.falusi-vendeghazak.hu/noszvaji-portekak/imre-bacsi-a-hati-keszito-mester/2341/
A vitahoz csak annyit, hogy a gender es class war tipikus esete:) Sajnos nem szolhatok hozza, tiltjak a torvenyek:)

tanato 2015.01.14. 16:33:46

@NagyságosSodalisO [eng]: A találkozóról való lemaradást én is sajnálom,de majd legközelebb.

2015.01.14. 20:32:34

@NagyságosSodalisO [eng]: Miután nagyságosasszony azt hitte, hogy ér valamit a vitában, hogy ki hány éve regisztrált ide (aztán ugye kiderült, hogy nagyságosasszony nincsen itt régebb óta, mint én), akkor ez a fontos téma hirtelen elsikkadt, és elkezdődött a szokásos személyeskedés.

Így van, régebb óta vagyok tagja ennek a közösségnek, mint a jelenlegi fiók beregisztrálása óta eltelt idő. Azonban erre én sosem vertem magamat. Ezért sem értem a három pontot. Biztos ez is bűn a szemedben. :(

2015.01.14. 20:33:44

@tanato: Miért fontos ez ennyire neked? Átakarsz jönni? :D

Herr Géza 2015.01.14. 20:39:03

@Cascabel: YES!!!! Az az, amit az Imre bácsi a bal kezében tart... Köszi. Ezek szerint te is ismerted??

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:14:10

@Zoole[uk]:
Ja, egyebkent meg Oktoberben probaltam beszelni vele, mert mar akkor kaptam tole az ivet itt, a forumon.
Gondoltam, maganban megbeszeljuk, mert hat meg tudjuk beszelni.

Hat, nem tudtuk. Es nem rajtam mult. Szerintem.
(just for the record)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.14. 21:23:12

@morsels:
Sőt, az első világháború is miattam tört ki...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.01.14. 21:24:28

@morsels: Figyelj,nem tudok erre mit mondani.

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:34:50

@diggerdriver:
Szerinted ez a balhe miattam van?

Ebben nagyon tevedsz.

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:35:37

@Zoole[uk]:
Toled nem is varom el.
Toled eleg az, hogy shakti karacsonyi uzenetet bemasolod.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.14. 21:39:30

@morsels:
Barátom...
Ha te gerjesztenéd a balhét az nem ért volna meg 20kommentet.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

tanato 2015.01.14. 21:43:32

@Philosoraptor: Hová?Na persze ha államtitok,akkor nem kérdezek tovább.Én a feleségemmel egy 2,5 szobás lakótelepi első emeleti lakásban lakok egy vidéki kisvárosban. Nálam nem titok.

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:50:08

@diggerdriver:
Csak mivel a haverod irta, hogy beszeljem meg veled, jeleztem, hogy probaltam.
Azt hiszem egyertelmu, hogy nem en voltam az, aki miatt nem tudtuk megbeszelni.

Amit viszont most csinalsz, az mar kezd erdekes, vagy ilyeszto lenni.. nezopont kerdese.

SzZoole 2015.01.14. 21:51:49

@morsels: De az miert problema?O sok kommentolvel konfliktusban volt,veled is,Diggerel is,sot neha velem is,de ez engem nem befolyasol.Azert mert veled rosszban volt es meg itt a blogon is irta,hogy ne beszelgesek veled,biztos emlekszel(don't feed the troll)en ettol fuggetlenul parbeszedet folytattam veled akkor is meg most is,meg fogok is.
So what?

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:55:46

@diggerdriver:
De tudod mit haver?
Ezek utan nem fogom vissza magam.

De ne gyere azzal majd, hogy en kotozkodok, vagy trollkodok, hisz te is azt teszed. Csak azt csinalom, amit te.

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:59:16

@Zoole[uk]:
Mert nem ismered.
En viszont talalkoztam vele szemelyesen, tobbszor is.
Sot, a csaladjaval is, mint ahogy o (ok) az en csaladommal.

Persze erre mondhatod azt, hogy ez nem szamit, dehat te ezt hoztad fel ervnek, mikkor diggerrel volt szo.

Persze ettol neked lehet haverod, csempeszd vissza ide.
En csak leirom, hogy nekem mi a velemenyem.

Baj?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.14. 22:01:15

@Zoole[uk]:
Tudod hogy mi hogy barátok vagyunk. Tudod hogy Shaktit eddig a blog legrombolóbb személyiségének tartottam(mostmár átvettem e megtisztelő helyet) Azt is elmondtad hogy te tartod vele a kapcsolatot.
Soha egyetlen megjegyzést sem fűztem hozzá.
Miért kellene engem bántania ennek?
Az égvilágon semmi probléma nem lehet ebből.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.14. 22:07:15

@morsels:
Ennek örülök.
Kimondottan örülök.
A Nagyságos Borbélykisasszony megvádolt hogy orvosi eset vagyok mert csak nőkkel rúgtam össze a port itt.
Akkor te is nő vagy. Meg a Shakti is meg Hagyma is meg Barátusz is meg Pappító is.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.01.14. 22:09:00

@morsels: Persze,hogy nem ismerem,mintahogy teged sem.O mondhat rolad barmit,nem fog befolyasolni,Te is mondhatsz rola barmit,az sem fog befolyasolni.
Neha valtunk emailt a kotelezo,hogy vagytok,mi ujsag veletek,ennyi.
Nem vagyok benne biztos,de szerintem neha irkal ide egy ujj nick-el,bar lehet,hogy rosszul gondolom.
Ird le nyugodtan a velemenyed,miert lenne baj.

morsels (törölt) 2015.01.14. 22:10:19

@diggerdriver:
Haver, nincs olyan csoport, ami homogen. Minden csoportban kulonbozo egyenek, iranyok, erdekek vannak es minden csoport valamifele irany szerint mukodik.

Egy forum, vagy egy ilyen nyilvanos blog iranyitoja szeretne ezt az irany kijelelni, de ha a csoport eleg nagy, akkor ennek az iranyitasnak a jelentosege igazabol masodlagos. Ugy ertem, hogy persze, felulrol bele lehet nyulni, de az mar tobbnyire akkor van, amikor a csoporton belul kialkulnak a komoly ellenpontok.

Es hat most itt vagyunk.
You are a fucking asshole and proud of it.

En meg azt mondom, hogy talan nem kene mindenre rakenyszeritened a velemenyed csak azert, mert most epp vezeto pozicioban, orsvezetokent ugy erzed, hogy iranyt kene adnod.

Mert ezt csinalod, kulonboz technikakkal.

SzZoole 2015.01.14. 22:15:34

@diggerdriver: Persze,hogy nem problema,az eleg gyerekes dolog lenne,hogy nem leszek a baratod mert Te ezzel meg azzal beszelgetsz vagy baratkozol.Nem az ovodaban vagyunk:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.14. 22:19:52

@morsels:
Na.
Van még valaki aki nem látott el jótanácsokkal a jövőt illetően?

morsels (törölt) 2015.01.14. 22:24:03

@diggerdriver:
En nem latlak el semmivel.
Innentol kezdve nem fog erdekelni, hogy szerinted mi a kotozkodes, beszolas, vagy vicc, mert ugye ahogy en nem ertem a te vicceidet, ugy te is felreertheted az en megjegyzeseimet.

Vallvonas.
Majd hisztizhet az, aki akar.

morsels (törölt) 2015.01.14. 22:44:22

@diggerdriver:
Ja meg egy aprosag.
Majd ha valaki azzal jon, hogy ismernem kene teged, meg hogy miert kotozkodok, akkor majd erre gondoljon mindenki. Ami ugye nem fog megtortenni.

morsels (törölt) 2015.01.14. 22:47:17

@Zoole[uk]:
Hat nem is tudom.
Kirol volt szo eddig?

morsels (törölt) 2015.01.14. 23:01:51

@Zoole[uk]:
Tudod, en egy darabig el tudom fogadni azt, hogy valaki hulyenek tetteti magat, de amikor kiderul, hogy tenyleg IQ80 minusz, akkor azert mindkettonknek fel kell vallalnia a valosagot es tudomasul venni, hogy az okoskodas csak ures mellebeszeles a sajat kategoriajaban.

Teny, nekem konnyebb ezt tenni.
De most mar nem erdekel, mert digger irta, hogy en is beszolhatok. Ahogy o.

2015.01.14. 23:10:40

@tanato: Szó nincs államtitokról. Csak védem a magánéletemet az itteni "jóindulatú" honfitársaimtól.

2015.01.14. 23:14:05

@diggerdriver: Igazán kár, hogy lemaradtam pont a blog valaha volt legrombolóbb személyiségéről. Hol voltam vajon akkor? Lehet, hogy nem követtem a blogot. :)

morsels (törölt) 2015.01.14. 23:26:52

@Philosoraptor:
Nezd, en nem fogok elnezest kerni azert, mert en azt mondom, hogy aki szerint Shakti hianyzik barmilyen (nem csak errol a) forumrol, blogrol, az nekem automatikusan kerulendo kategoriaba kerul.

Shaktival kapcsolatban nincs alku, vita, ertelmezes vagy kompromisszum.

2015.01.14. 23:38:08

@morsels: Erre nem tudok mit mondani. El kellene olvasnom Shakti munkásságát ahhoz, hogy véleményt tudjak nyilvánítani. Amúgy, ha nincs itt, akkor meg nem mindegy, hogy ki mit gondol róla? Azok is boldogok, akik utálták, ő is boldog. End of story.

morsels (törölt) 2015.01.14. 23:45:09

@Philosoraptor:
Ez nem utalat kerdese haver. Persze te haverkodhatsz vele, nem vesztesz semmit. Marmint nem miattam.

Az is egyertelmu, hogy itt hogyan kerult szoba, en meg nem akarom igazan magyarazni. Ott van az elozmenyekben, csak meg kell erteni azt, amit olvasol.

2015.01.15. 00:09:45

@morsels: Nem tudom, hogy miért akarnék vele "haverkodni". Amikor itt sincsen, gondolom, nem véletlenül...

"Az is egyertelmu, hogy itt hogyan kerult szoba, en meg nem akarom igazan magyarazni. Ott van az elozmenyekben, csak meg kell erteni azt, amit olvasol."

Az is egyértelmű, hogy te szólítottál meg engemet, mert én diggernek írtam, és nem neked. Köszönöm kérdésed, de tudok szöveget értelmezni.

SzZoole 2015.01.15. 11:07:44

@morsels: Nem,nem haverom.
Egy par hete regisztralt friss kommentelorol van szo,aki legyokerezte Diggert,de nem biztos,hogy O az.

SzZoole 2015.01.15. 11:09:29

@morsels: Tegy sajat belatasod,szerint,en nem kertelek ra,hogy jatszd a IQ 80-as szintet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása