Egy hete jelent meg Niki történetének első fele, talán emlékeztek még rá, akkor kanadai és ciprusi élményeit mesélte el, és ott hagytuk abba, hogy jött egy régi ismerős megkeresése és egy ajánlat: menedzselje az ismerős selmecbányai éttermét. Itt vesszük fel a vonalat, hogy aztán folytassuk a rohanást Szlovákián, Magyarországon és Anglián át Kanadába, bezárva a kört.
Újra tél. Újra hó. Szlovákia, Selmecbánya.
Mivel sokat hallottam arról, hogy a szlovákok nem igazán rajonganak a magyarokért, jobbnak láttam csak angolul beszélni, amit már Cipruson sikerült elég szépen elsajátítanom. A kérdésre hogy honnan jöttem, egyszerűen azt válaszoltam: Ciprusról. Ami tény volt, tehát még hazudnom se kellett.
Az étterem egy nyirkos pincehelyiségben volt, amit ha meg akartam közelíteni, akkor minden nap havat kellett lapátolnom. A lakás és az étterem között csupán 20, maximum 30 perc volt az út, de ez hóesésben egy órának tűnt. Ráadásul gyalog tettem meg, naponta többször is. Kaptam ugyan kocsit, igaz, kissé késve, és volt egy segítőkész könyvelő hölgy is, akivel szintén angolul beszélgettem.
Szóval ott éltem 5 hónapot. A közel fél év olyan volt, mintha egy elzárt szanatóriumban éltem volna, hiszen nem voltak ott a barátaim és szociális életem sem volt.
Elindítottam egy éttermet, amihez keményen dolgoztam, és mellette segítettem a várandós könyvelőnek könyvelni... (ha már értek hozzá egy kicsit). A tulajdonossal fizetés ügyben nem igazán sikerült megegyezni, ezért újabb váltáson törtem a fejem. Szóba került Anglia, a visszatérés Ciprusra, esetleg a hazatérés Budapestre. Mivel már honvágyam is volt, a saját országom mellett döntöttem.
Ismét Magyarországon
Egy barátnőmnél vettem ki szobát Óbudán, és egy hét alatt találtam munkát a Váci utcában, a főváros szívében. Magyar viszonylathoz képest felszolgálóként egész jól kerestem.
Pár hét után ugyanannak a tulajdonosnak az első osztályú éttermébe kerültem. Boldog voltam, hisz volt jó állásom és otthon voltam. Pár hónap után már kezdett hiányozni a szabadidő, bulizni is munka után tudtam. Volt olyan, hogy 9-10 napokat is dolgoztam pihenés nélkül.
Az is kiderült, hogy ilyen munka mellett nem marad időm párkapcsolatra, mert hát mit is mondjak, hogy „bocs, nekem a hajnali 2 jó időpont a randira”? Ugyanakkor az étteremben szuper kis csapat tagja lehettem, mindannyiukkal a mai napig beszélek.
Végiggondoltam a helyzetet, és arra jutottam, változtatnom kell. Közben egy barátnőm megkérdezte lenne-e kedvem kimenni Angliába takarítani, hisz ő már pár éve azt csinálja. Gondoltam, miért is ne. Szóval újabb búcsú, már sokadjára a szülőktől. Jegyvásárlás és repülés.
Angliai nyugdíjas napok
Október. Anglia. Az időjárás elment, kicsit borús. Szerencsémre a tél következett. Mint kiderült, ott nyáron esik a legtöbbet. Gondolom, akkor az már napi szinten mehet. Az emberek furcsák, érdekesen öltöznek, és le vannak lassulva. Baromi nyugodtak, de tényleg. Mindenben. Ha Szlovákiát szanatóriumnak éreztem, akkor ez mi lesz... Valami ilyesmi járt a fejemben eleinte.
A munkát hamar megszoktam és a főbérlőimet is a két cicájukkal. Szóval éltem a kis nyugdíjas napjaimat. Ami a ciprusi pörgés után kicsit érdekes volt. Dolgozni jártam és a rengeteg szabadidőmben moziztam - otthon, popcornnal. Mert az úgy a jó.
Kis idő múlva jött a felismerés, van időm pasizni. Tehát irány a társkereső. Randiztam egyet, aztán elment a kedvem tőle, gondoltam, lehet, hogy egyedül maradok. Majd tettem egy újabb próbát egy kedves, figyelmes magyar sráccal.
Megismételtük párszor a randit, végül a hétvégéimet már vele töltöttem. Minél több időt töltöttem vele, annál jobban ki akartam lépni a kapcsolatból, hogy miért, azt inkább hagyjuk. De ha én valamit eldöntök, akkor nem tétovázok, lépek. Megtettem.
Anglia meseszép. Olyan mintha még mindig a múlt században élnének. Valahogy megelevenedtek előttem a romantikus filmek, ahogy egy-egy farm előtt elhaladtunk. Magam előtt láttam a Jane Austen-filmeket.
Puerto Rico és az ámokfutás vége
Valószínű a romantikus beállítottságom késztetett arra, hogy elfogadjam a mostani párom meghívását Puerto Ricóba, ahol kiteljesedett a szerelmi életem, és az ámokfutásom véget ért.
Robertet 2011-ben ismertem meg Kanadában. De akkor még nem vágytam kapcsolatra, így pár randi után már nem találkoztam vele többet. Minden nagyobb ünnepen beszéltünk. Nyomon követtük egymás életét az internetnek köszönhetően.
Majd ez év áprilisában egy baráti beszélgetés alkalmával közölte, látni szeretne újra. És menjek vele Puerto Ricóba. Gondoltam, miért is ne. Már annyi minden történt velem, egy kis közép-amerikai nyaralás még jó is lesz a zord Angliából.
Puerto Rico maga volt az álom. Minden szempontból. Angliába visszatérve, az én lovagom hívott Skype-on és megkérdezte, lenne-e kedvem vele élni Kanadában. Mert ő bizony belém szeretett.
Egy kicsit vegyesek voltak az érzelmeim. Hisz idősebb, mint én, felnőtt gyerekei vannak, na és a szüleim, na és a konzervatív rokonság Magyarországon. Ezek jártak a fejemben addig, amíg májusban haza nem mentem és szemtől szemben el nem mondtam mindent a szüleimnek.
Meglepetésemre higgadtan és szeretettel fogadták a történetem Roberttel és áldásukat adták rám, ránk. Majd újra jött a búcsú, jegyvásárlás Angliába, majd Kanadába.
Egy álom valóra vált
Most szeptember van. Kigondoltam, milyen vállalkozást szeretnék és most a megvalósításán dolgozom. Kanadában élek egy olyan férfival, akit kislányként álmodtam meg. Aki ágyba hozza minden reggel a kávémat, naponta legalább ötször elmondja, mennyire szeret, és hogy milyen szép vagyok.
Aki ha fáradt vagyok, csak egyszerűen vacsorát készít, ha ő is fáradt, akkor kivisz étterembe. Rengeteget kirándulunk, és ami fontos: sokat nevetünk. Természetesen most azon vagyunk, hogy minden papírom a lehető leggyorsabban elintézzük, mert itt Kanadában bizony minden más. Nehéz csak munkát vállalva kijönni ide, és még nehezebb maradni.
Az itteniek vezetési stílusa, amennyire nem ismerik a KRESZ-t számomra kész horror, de óvatosan és biztosan haladok előre az úton. Már mind a ketten túl vagyunk egy házasságon. Így értjük, hogy nem mindenki tökéletes, de a szerelem sok mindent legyőz. A mi esetünkben az időt, a kort, és a távolságot is.
„Álmodtam egy világot magamnak” - és ez most mind valóság lett. Amiért egy igen hosszú és fájdalmas utat tettem meg. De úgy érzem, minden szenvedés megérte ezekért a pillanatokért, amiket nap mint nap átélhetek.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Utolsó kommentek