oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. augusztus 06. 06:43,  Lakásbérlés és a határátkelő labrador 345 komment

2014. augusztus 06. 06:43 Határátkelő

Lakásbérlés és a határátkelő labrador

A mai poszt abból a szempontból rendhagyó lesz, hogy tulajdonképpen két témából áll. Cinkapanka a kilátása kapcsán küldött egy hosszabb írást londoni lakásbérlés témájában, aztán, amikor kiderült, hogy kutyus is van a képben, kértem egészítse ki az írását ebből a nézőpontból is. Így lett a dologból egy külön poszt, szoba, majd lakásbérlési kalandokkal és kutyautaztatással. (A rengeteg képért természetesen külön hálás köszönet.)

a kedvenc plussfank.JPG

„2012 márciusában költöztem Londonba a párom után, akivel novemberben jöttünk össze újra (8 év kihagyás után). Viszont Budapest helyett már Londonban élt, így két lehetőségünk volt, vagy ő jön vissza Magyarországra, vagy én pakolom a bőröndöm és irány Anglia.

Így 4 hónappal később már a repülőn ültem. Először természetesen csak szobát béreltünk, folyton bújtuk a hirdetési oldalakat, míg végül a Spareroom.com-on találtunk egyet, amit kedvesem megnézett és kezdésnek jónak tűnt.

Pár nappal az érkezésem előtt költözött be. 2-es zóna, Battersea (Délnyugat-London), double room, £160/hét számlákkal együtt. Még 2 szoba volt, az egyikben egy mexikói lány lakott, a másikban pedig egy lengyel pár, elvileg ők voltak a landlord, gyakorlatilag folyton veszekedtek, a srác egész nap otthon volt, de ha intézni kellett valamit az nem ment.

Inkább kerestünk egy másikat

Elég hamar megelégeltük a dolgot és úgy döntöttünk, hogy inkább keresünk egy másik helyet, viszont kiküszöbölve az esetlegesen felmerülő problémákat, inkább lakást bérlünk 2 hálóval és a második hálót kiadjuk. Így ha valami probléma adódik, rögtön tudunk intézkedni és nem kell 2 hetet várni, hogy legyen net vagy, hogy használható állapotba kerüljön a mosógép.

Megnéztünk pár lakást, de elég drágának bizonyultak, míg szerencsénkre 2 utcával arrébb találtunk egyet elfogadható áron. Mikor beszéltünk a tulajdonossal, mondtuk neki, hogy később szeretnénk kutyát, illetve a kisebbik szobát kiadnánk.

Azt mondta rendben, semmi probléma, de mennyit tudunk fizetni, ha csak mi ketten lennénk. Előttünk 3 ausztrál lakott itt és kicsit leamortizálták a helyet (függönykarnis letépve, hiányzó konyhai fiókok… mondjuk, kíváncsi lennék, hogy azokkal mit kezdtek :) ). Mondtunk egy alacsonyabb összeget, ő pedig rábólintott, így október elsején birtokba vettük a saját kis lakásunkat.

Félig már be volt rendezve, de könyvespolcot, szőnyeget, kanapéhuzatot és egyéb apróságokat már mi vettünk bele. Azóta is itt élünk.

Az ablakból ugyan nem valami szép a kilátás, de 3 percre van Battersea Park, ami sokkal szebb látványt biztosít, ráadásul kutty is imádja, merthogy tavaly augusztus óta egy labradorral bővült a család, Magyarországról érkezett.

Mindent összevetve nagyon szeretjük a lakást (leszámítva az icipici konyhát, merthogy imádok sütni és néha elég kreatívnak kell lennem, mit hova pakolok) és a környéket is, de úgy érezzük, talán Londonból ennyi elég volt és lassacskán szeretnénk valahova külvárosba költözni. Már csak az árak miatt is.

Ugyanannyiért, sőt még kevesebbért, mint amennyit most fizetünk külsőbb kerületben már nagy kertes, nagy konyhás házat bérelhetnénk. Kutty is jobban élvezné, kergethetné a mókusokat. :)

Lett egy kutyánk

Szóval, hogy lett kutyánk Magyarországról... én mondhatni megszállott kutyás vagyok. Mióta megszülettem mindig volt négylábúnk a családban. Míg Budapesten laktam, ki volt elégítve a kutyaizmusom (anyának 4 saját, 1 ideiglenes).

Miután kiköltöztem Londonba igencsak hiányérzetem támadt, kb. minden eb láttán mintha egy 4 éves szintjére estem volna vissza és vinnyogó hangon mentem volna megnyünyörgetni az összeset.

Természetesen míg csak szobát béreltünk, addig nem szerettünk volna oda betuszkolni egy kisállatot, viszont miután saját lakásba költöztünk mondhatni szabad volt az út, hiszen a tulajdonosnak sem volt ellenvetése.

Odavagyok a Boston terrierekért (párom pedig a labikért) de nagyon drágák, és őszintén szólva nem szívesen fizetnék ki £1000-£1200-ot egy kölyökkutyáért, amikor tudom, hogy a menhelyek tele vannak, nekem pedig mindegy volt csak kutya legyen.

Kedvesem is állatbarát, szerencsére megérti ezt a fajta nyavalyámat (is), úgyhogy elkezdtünk nézelődni, először az itteni menhelyeknél, de egyik-másik olyan feltételeket szab, hogy szerintem az állampolgárságot egyszerűbb megszerezni.

Akkor már inkább Magyarországról

Aztán az otthoni oldalakat is nézegettük, végül az allatok.info oldalon találtuk Lordot. Februárban láttuk a hirdetését, felvettük a kapcsolatot a Retrieverhelp csoporttal, megtudtuk, hogy külföldre is örökbe fogadható a kutya, megbeszéltük a körülményeinket, onnantól kezdve pedig csak reménykedtünk, hogy ne legyen rá más jelentkező.

Annyira azért nem aggódtunk ugyanis egy más kutyákkal enyhén domináns,7 éves, nagytestű, fekete, ízületi problémás labradorról volt szó. Ezt már nem nagyon lehetett volna fokozni, de hát love at first sight, nekünk ő kell.

Június végén mentem haza, meglátogattam az ideiglenes befogadójánál, igen még mindig őt szeretnénk, és augusztus 6-án megérkezett. A retriever fajtamentők mindvégig segítőkészek voltak, főleg az ideiglenes mamája, a probléma csak az elsőnek választott szállítócéggel volt.

Problémák a szállítás körül

Egyre közeledett a szállítás időpontja, az ára már rég kifizetve, visszaigazoló e-mail is megkapva, viszont utána semmi. Miután az x-edik e-mailre sem reagáltak, felhívtam őket. Sokadik próbálkozás után végre fel is vették.

Először azt sem tudták, hogy másnap fel kéne venniük a kutyát. Majd el akarták tolni a szállítás időpontját (mondtam, hogy az nem lehetséges, mert kivettem egy hét szabit, mégse legyen rögtön egyedül, valamint kutyakozmetikus és állatorvos időpont is le volt egyeztetve), majd mikor végül odaállítottak érte, akkor ketrec nélkül akarták berakni egy légkondimentes kisbusz hátuljába, 2 bőrönd közé.

Természetesen az ideiglenes gazdija mondta, hogy szó sem lehet róla, így kutya maradt Pesten, mi meg nekiálltunk másik céget keresni. Sikerült is találni egyet, akik hajlandóak voltak 2 nap múlva felvenni. Nekik ugyan az előző cég árának dupláját kellett fizetni (£350), de nem érdekelt, csak legyen már itt, különben is, ha máskor hozzák, akkor is ennyit kértek volna.

Szerencsére velük nem volt problémánk. Folyamatosan tájékoztattak, merre vannak, mikor érnek ide, ők is ellenőrizték még felvétel előtt a kutya útlevelének adatait, minden oldalon megvan-e a szükséges pecsét / aláírás / stb.

Mi kell a kutya külföldre szállításához?

Ami elengedhetetlen: először is legyen útlevele, chipje, veszettség elleni oltása, ami még 6 hónapig érvényes, féreghajtót kell kapnia az országba való belépés előtti 48-120 órás időtartamban, és egy pecsét is kell az útlevélbe, hogy az állat szállítható külföldre, mindezeket pedig percre pontosan kell dokumentálni.

Szóval kicsit macerás volt és itt is értek még minket meglepetések, aminek hála járt nálunk kutyatréner és rendszeres látogatói vagyunk az állatorvosnak, de köszöni szépen, nagyon jól van, már jól kijön a többi kutyával és a gyógyszereknek köszönhetően az ízületi állapota is sokat javult. Lassan szóba kerül egy új jövevény is, de ő már csak akkor, ha kert is van.

Lábjegyzet

Tudom, hogy már így is nagyon hosszú lett és munkáról nem esett szó, pedig a határátkelők általában főleg arra kíváncsiak, így a lábjegyzetbe írom, hogy párom jelenleg a South West Trains vasúttársaságnál dolgozik Rail Operator-ként, én pedig a London Zoo alkalmazottja vagyok Seasonal Sales Assistant-ként (flancos angol nélkül egyszerűen csak bolti eladó vagyok), ha esetleg van rá igény akkor egy másik postban kifejtem, hogy kerültünk oda ahol most vagyunk.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kutya London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr586576473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.06. 07:14:28

Jaj Istenem mindjart elolvadok! :)) Pont ugy nez ki mint megboldogult kutyum, neki is piros parnaja volt.... Az izulet problema talan hip dysplasia? Amikor idosebb volt, olyan 10 eves, erre havonta injekciot kapott, az sokat segitett. Hat vigyazzatok a kutyira...

2014.08.06. 07:15:25

@cougarcat: .... es magatokra is persze, sok sikert meg minden.... :)

2014.08.06. 07:19:59

@Babette.: Igen, nalunk is fizetni kell menhelyi allatokert es orokbefogadasi szerzodes is van. Nagyon komolyan veszik, hogy hova kerulnek az allatok. A kutyaknal meg elozetes hazlatogatas is van, "kornyezet tanulmany". :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 07:24:10

@cougarcat: ez itthon nagyon ritka, foleg idosebb es beteg kutyaknal. inkabb a menhely fizet, hogy vigyek el vegre, legyen hely ujabb mentetteknek.

rezsöatya 2014.08.06. 07:25:45

Respect a kutya miatt! Szerencses egy kutya, olvastam, hogy valamiert a fekete kutyakat ritkabban viszik el menhelyrol, mint a vilagosabb szinueket. Ez nem ertem ugyan (nekem is az egyik kutyam fekete), de biztos megvan a magyarazata, mint ahogy az orokbe fogadott gyerekeknel is szoke-kekszemut keresnek elsosorban.

@cougarcat: "Pont ugy nez ki mint megboldogult kutyum, neki is piros parnaja volt"

ez mekkora szoveg!!! :-)))

2014.08.06. 07:32:13

@Babette.: Persze ez ertheto, es az is a lenyeg, hogy otthonra talaljanak.

@rezsöatya: Kutyakat nem tudom de en is azt olvastam, hogy a fekete macskakat nem viszik, babonabol. Ezert en direkt fekete macskat kerestem a menhelyen, es beloluk tenyleg sok volt.

rezsöatya 2014.08.06. 07:40:36

@cougarcat:
az hogy van? Ha en megyek at egy fekete macska elott az uton, akkor neki nem lesz szerencseje??? :D

Itt (UK) allitolag a fekete macska pont szerencset hoz. Ezt egy angol ember mondta, aki mellettem ult, mentunk valahova es egy fekete macska keresztbe ment elottunk.

Nem vagyok babonas amugy. Na, ezt gyorsan lekopogom... :D

2014.08.06. 07:46:18

@rezsöatya: Macskababona vonalon ugy latszik elternek a kulturak. Talan a gyarmatok richtig ellentetes utat jartak? :) Valami olyasmi van hogyha atmegy elotted akkor szerencsetlen leszel. Namost ez az en hazamban naponta kb. 50-szer lejatszodik, egyelore meg eletben vagyok. Azert en is lekopogom :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 07:54:26

Ronda egy dög.
Elnézést az öszinteségért.

Sesamelmo (Q) 2014.08.06. 07:56:06

Tetszett. :) szerencsés kutya, nagyon aranyos.
Sok boldogságot nektek!

Tudtátok, hogy mennyi kulfoldi vesz Mo.on kutyát? Dohában ismerek 3 labradort es ket nemetjuhászt, akiket Mo.on vettek.

Én évente egyszer repülök a kutyával. A reptéri bánásmod is megérne egy posztot. No jo, nem pont ezen a forumon. :)

Evain 2014.08.06. 08:18:25

Érdekes poszt volt, de nekem két dolog jutott eszember róla:

1. Nem és nem vagyok képes megérteni, hogy ha beköltözöm más tulajdonába, akkor a bérleti díj miért jogosít fel bárkit arra, hogy szarrá amortizálja a helyet? (lsd előző ausztrál lakók)

2. Létezik még olyan retriever tenyészet, ami nem viszi tovább a hip dysplasiát? :(

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.06. 08:22:04

@cougarcat: valamelyik hónapban péntek 13-a volt és akkor olvastam egy szöveget a Facebookon: ha ma átszalad előtted egy fekete macska, akkor az azt jelenti, hogy a macska igyekszik valahová :D
kellemes írás volt egyébként, a lakás nagyon korrekt és a park azokkal a cserkófákkal, hát... de külvárosban kertes házban biztos még jobb lesz!
@Babette.: önkénteskedtem macskamenhelyen itt Stockholmban, ott uszkve 100 euro volt egy macska örökbefogadási díja. Ez részben arra volt biztosíték, hogy a cicákt csak komoly érdeklődők vigyék el, akik tényleg képesek otthont biztosítani nekik, mert az összeg az elképesztően igényes és minden részletre odafigyelő gondozás csak egy kis hányadát téríti meg.
Írtam a menhelyi életről anno:
macskapcsolat.blog.hu/2010/06/23/magyar_lany_sved_cicamenhelyen

más: csak én írok úgy ékezetes kommentet, hogy egy ő-t kikopizok valahonnan a posztból, majd a többi ékezetet kipötyögöm a billen, és az ő-t meg bepésztelem, ahova kell? :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.06. 08:27:26

ja és: maximális tisztelet a posztolónak, amiért menhelyi kutyát választott. Nem tudom megérteni azokat, akik euró ezreket fizetnek egy fajtiszta, tenyésztett kutyáért, amíg a menhelyek tele vannak... nem tudom és nem is fogom tisztelni az olyat, sajnálom. Egyszerűen nincs elfogadható morális érv arra, hogy miért ne menhelyi kutyát válasszon, aki kutyát akar.

Sütemény1975 2014.08.06. 08:28:16

Jo reggelt, lehet mar offolni? Kutyakhoz nem ertek, posztolonak tovabbi sok sikert!
A legnagyobb problemam, hogy Hull-ban esik az eso, nemsokara rakodni kell es nincs kedvem kiszallni :))

2014.08.06. 08:28:33

@Réka ‎: Ez jo. :) A cikkedet mindjart elolvasom, meg lefekves elott. Mely tiszteletem azoknak akik ilyen helyeken dolgoznak, onkenteskednek!

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 08:35:56

@Réka ‎: most szerintem igen, de volt egy kopizos idoszakom, ha emlekszel, mindenki rajtam rohogott.

2014.08.06. 08:38:56

Jajj, megint kutyas poszt. Na, en akkor mara szamuzom magam, kulonben megint virtualis ver fog folyni, mint a multkori kutyas posztnal... :D :D Igaz, ez mar egy fokkal jobb, mert ennek legalabb kutyaszeru kinezetele van... :P

Hari Seldon 2 2014.08.06. 08:42:11

"Természetesen míg csak szobát béreltünk, addig nem szerettünk volna oda betuszkolni egy kisállatot"

A kepeken egy bazi nagy kutya van, nem egy "kisallat"...
(posztolonak mekkora lehet a nagy?)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.08.06. 08:44:59

Jó kis poszt. A kutya utaztatását picit bővebben is kifejthette volna, mert rengetegen jönnek otthonról négylábúval és sokan nem tudják mi az ügymenet, vagy hogy milyen problémák adódhatnak. Pl. mikor a magyar beültetett chipet az angol chip olvasó nem látja, stb.
Mindenesetre kívánok további minden jót kutyussal!

HardPötty 2014.08.06. 08:45:35

A legtöbb helyen azert kell fizetned a kutya elhozasaert h probaljak csokkenteni azoknak a vadbarmoknak a szamat akik kutyaviadalokra vinnek oket trainer kutyanak azaz aldozatnak. A kerdes hogy vajon tenyleg van e visszatarto ereje a penznek. Ezert is van olyan hogy lecsekkoljak hova kerul a kutya.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 08:46:17

@Réka ‎:
Igazad van egyszerűen nincs elfogadható és morális érv arra hogy egy gusztustalan dögöt beengedjek a lakàsba.

HardPötty 2014.08.06. 08:47:33

@ChristineK: nekunk magyar chipes a kutya de mindenhol olvassa a leolvaso. Meg az angol doki is ellenorizte ahova jarunk.

2014.08.06. 08:48:55

" Kutty is jobban élvezné, kergethetné a mókusokat. :) "
" Kedvesem is állatbarát, szerencsére megérti ezt a fajta nyavalyámat (is) "
Nekem valahogy oxymoronnak tunik e ket mondat egy posztban leirva. (de azert sok mindent kifejez a mai vilagbol) Kutyatartasrol inkabb nem irok, mert meg kiderulne, hogy nem csak proli vagyok, hanem egy bunko paraszt is:) Varom a javaslatot, hogy menjek el egy kutya pszichologushoz:)
Ettol fuggetlenul keso osszel kell vennem ket magyar pulit, a leendo kecskeim melle. Ez komoly, ugyanis kecskeket tervezek tartani valahol British Columbia hegyei kozott, probakeppen, mielott lekoltozom Mexicoba. Ott is kecskekkel akarok foglalkozni, tobbek kozott. Ezert dolgozom most annyit, latastol mikulasig, az anyagi hatter megteremtesen,
PS: Velcro kesztyut es sarga gumicsizmat ajanlok kimeljenek!!!:))
@Sesamelmo (Q):
"Tudtátok, hogy mennyi kulfoldi vesz Mo.on kutyát? "
Azt nem tudom, de azt igen, hogy egy otthoni haverom 2008-ig hetente egy kis teherautonyi kutyat vitt Nyugat-Europaba eladni. 3 ev alatt egy vadi uj Hummert vett belole. Tavaly amikor talalkoztam vele, panaszkodott, hogy nem megy az uzlet, havonta alig tud eladni egy fuvarnyi kutyat.
Most jutott eszembe az, hogy Zuckerberg is Magyarorszagon vette a masodik pulijat:
www.budapesttelegraph.com/news/380/interview_with_a_star_breeder_of_puli_dogs
www.dailymail.co.uk/news/article-1363849/Facebooks-Mark-Zuckerberg-gets-new-dog-sets-profile-course.html

HardPötty 2014.08.06. 08:53:33

@Cascabel: hehe most csilingelt a fülem es ugy csinalt a szemem mint Donald kacsanak amikor penzt lat.

nyuszigonosz 2014.08.06. 09:09:37

Poszt tetszik, a kutyus nagyon szép.

Evain 2014.08.06. 09:46:52

@Sütemény1975: @Babette.: ugyanugyan. A pók nem ugat, nem hagyja szanaszét a szőrét a lakásban, nem nyáladzik, nem kell sétálni vinni a nap leglehetetlenebb óráiban, keveset eszik, és szerintem jobb házörző, mint egy kutya :D

Lássátok be, van ráció az írtózásában :D:D:D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 09:51:53

Ez nagyon klassz volt, es ahogy a kutyusrol irsz, imadtam. Jo emberek vagytok!!!! Vigyazzatok egymasra es kuttyra is !!!!
Majd irjal meg legyszi!!!!

Cinkapanka 2014.08.06. 09:53:11

@Babette.: csak bizonyos hozzájárulást fizettünk ( az állatorvosi költésgei, az útlevél kiállítása . . .) és persze amíg nem ért ide addig küldtünk neki szeretetcsomagot némi nasival :)

maga a szállítás volt £350, de egyébként a legtöbb menhely kér egy jelképes összeget, de az általában olyan alacsony, hogy még az ivartalanítás költségét sem nagyon fedezi.

Cinkapanka 2014.08.06. 09:55:40

@cougarcat: ő most 9 év körül van és igen csípő és könyök diszplázia, de a bogyóival elég jól elvan, ha rosszabodik az állapota akkor az injekció a következő lépés.

Herr Géza 2014.08.06. 09:56:41

@Sütemény1975: Tökéletesen megértjük a problémádat, bár segíteni innen nem tudok. Esetleg egy esernyö??? :))))

Cinkapanka 2014.08.06. 09:57:07

@rezsöatya: múltkor bejött a lakásba a szomszéd fekete macskája . . . akkor ez szerencse vagy szerencsétlenség? :D

vivike22 2014.08.06. 10:02:15

En egyetertek diggerrel, en sem engednek be kutyat a lakasomba. Volt szerencsem egy kutyas lakast takaritani, heti ketszer, es mindenhol ott volt a kutyaszor, borzalmas!

Most erkezik egyebkent a baratnom spanyolba vissza egy kiskutyaval, vueling geppel jonnek, igaz, pici meg a kutya, 8 kiloig szallit a vueling kutyat.
A chipet elvileg itt is tudja olvasni az allatorvos, itt azonban kotelezo a kutyakhoz biztositast kotni, szemelyekben es targyakban okozott kart fedezi, evente 60 euro kornyeken van, ha allatorvosi szolgaltatasokra is kotik, akkor havi 25 euro.

A sorrend: allatorvos, chip regisztracio, biztositas, es bejelentkezes az onkormanyzatnal ezzel a ket papirral.

Cinkapanka 2014.08.06. 10:05:42

@Hari Seldon 2: akkor még Mopsz vagy Boston Terrier fajtában gondolkodtunk, nem egy 33 kilós Labradorban . . . aztán csiribú-csiribá és ő lett :)

Cinkapanka 2014.08.06. 10:09:54

@vivike22: na igen, a kutyaszőr. Sztem egy év alatt egy kisebb pulcsi kijönne belőle, de a Furminátor kutyakefe sokat segít és a 2 naponta porszívózás is. Kanapéra pedig csak akkor megy fel amikor mi nem vagyunk itthon vagy este miután már elmentünk aludni. Letakarjuk egy pléddel ( a kanapét, nem a kutyát, őt csak télen ha fázik ) aztán annyi.
Egy lakás tisztasága a tulajdonosok igényességén múlik. De igazad van, a szőr egész éves probléma. Ennyit viszont bőven kibírunk.

Sesamelmo (Q) 2014.08.06. 10:23:05

@rezsöatya: na nem, nem igy. De tapasztaltam mindket repteren kedvesseget es bunkosagot is a rakodoktol. Dohaban a legrosszabbra is fel voltam keszulve, de Bpn mas vartam.

@Réka ‎: en tudok indokokat. Az enyem az, utca kutya volt. de egy kolyok, aki nalad van 8-9 hetes koratol sokkal kezelhetobb es konnyebben boldogulsz vele, mint egy nem tudod milyen hatteruvel. Egy evet szivtam Oszkarral. Nem is volt ra sok idom, hogy neveljem es bepisilt, szetragott mindent, koltozni kellett miatta... Egy kolyokkel sok honap szenvedest meg lehet sporolni. Kezelhetobb. Kisgyerek melle se biztos, hogy menhelyi kutyat valasztanek, aki vagy agressziv vagy nem. Lehet szerencsed, lehet a menhelyi is jokutya. Itt az isszes ismerosnek menhelyi kutyaja van es nagy az egyetertes, hogy nem ez a konnyebbik ut.

@Cascabel: hogy mik vannak! Kutyaarus orszag a mienk!

vivike22 2014.08.06. 10:24:14

@Cinkapanka: Itt sajnos nem "divat" a porszivo. Mivel szinte mindenhol jarolap van, 10 lakasbol amit takaritottam egy csaladnak volt porszivoja. A kutyas lakasban sem volt, en vittem mindig, mert sepregetessel a kutyaszort csak felkavarom, nem tudom osszetakaritani.

Sztem Eva nem kefelte a szoret a kutyanak (ez mar az o gondatlansaga), ahogy megsimogattam a kutyat, egy marek szor maradt a kezemben. Es a kutya mindenhova befekudt...

Egyetertek veled, a lakas is es a kutya is a gazdi igenyessegen mulik, de szamomra ez elrettento pelda volt.

Cinkapanka 2014.08.06. 10:32:43

@vivike22: nálunk szerencsére parketta van ( direkt így is kerestünk lakást, mert tudtuk, hogy szeretnénk majd kutyát ), mert egy szőnyegpadlós helyen valszeg bekattannék a mindennapi ki tudja hány órás porszvózástól.

Cinkapanka 2014.08.06. 10:42:37

@Sesamelmo (Q): én sem ítélem el azokat akik vesznek kutyát és nem menhelyről hoznak el. ez az ő választásuk. pláne ha kisgyerek is van, ők jobban biztonságban érzik magukat ha a kutya kezdettől fogva velük nő fel, ők nevelik.

Ugyanakkor a menhelyi kutyák rettentő hálásak tudnak lenni és sokszor csak ugyananynit kell nevelni őket mint egy kölyökkutyát. Hiszen a kölyök is bepisil és rág és lehet, h nem szereti a gyerekeket, vagy vonyít ha vihar van, de ezekre a "problémákra" mind van megoldás, csak némi energiát kell belefektetni.

Valamint ma már a menhelyek nem úgy működnek ( legalábbis a jobbak ), hogy bemész, rámutatsz egy kutyára és már viszed is. Egyrészt ismerik a kutyát aki náluk van, másrészt több összeismerkedős látogatás után lehet csak hazavinni.

Ez pl a Battersea Dogs and Cats Home leírása az egyik lakójukról:

Age - 1 Years 6 Months
Breed - Pug
Sex - Male
Size Small
Centre - Brands Hatch
Child Suitability - I may be able to live with teenagers
Live with Dogs - I would prefer to live with another dog
Ideal Location - I would prefer to live away from the city
Live with Cats - I do not like cats

Igyekeznek megtalálni a megfelelő kutyát a család számára.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 10:45:31

@Cinkapanka: kutya es macskaszor, abszolut emberfuggo. K isallattartas lakasban=tobb plusz feladat,de van akinek ez nem aldozat, mert sokkal tobbet kap cserebe....
Erdekes viszont,hogy allatartok kozott sokkal tobb a felelossegteljes es kevesbe lusta, kenyelmes ember. Persze vannak kivetelek, de nem ez az altalanos skala istennek.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 10:46:52

@Evain: nem tudom, pokot meg sosem hallottam sem pafkanyt, sem betorot fogni.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.06. 10:47:02

"Pár nappal az érkezésem előtt költözött be. 2-es zóna, Battersea (Délnyugat-London), double room, £160/hét számlákkal együtt. Még 2 szoba volt, az egyikben egy mexikói lány lakott, a másikban pedig egy lengyel pár,"

Nincs több kérdésem..tömegszálláson 640 fontért lakni. Isten hozott Londonban.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 10:48:15

@Cinkapanka: ah, ertem. ez termeszetes. amugy ara nem volt.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 10:49:45

@vivike22: te meg sosem kotodtel kutyahoz?
neked meg a hajad hullik.
a gyereked meg a szonyegre hany.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 10:51:08

@vivike22: a, kutyaszort csak porszivoval lehet kordaban tartani...

HardPötty 2014.08.06. 10:53:43

@Babette.: tudok olyan esetrol amikor egy lakasba azert nem tortek be mert tudtak hogy a tulajnak van egy madarpokja es azt hittek szabadon tartja. A tettes mondta el mikor elkaptak a szomszed lakas kirablasa utan 2 nappal ahonnan az 1 eves westit is ellopta.

Evain 2014.08.06. 10:55:05

@Babette.: Mert egyrészt kevesebben tartanak, másrészt betörőt is csak nagyméretű kutya fog megfogni, az is csak a vérmesebb fajta. Másrészt ha éjjel a mukksötétben keresgélés közben rátenyerelsz egy ilyen nyóclábú szépségre, lehet, hogy életedre elmenne a kedved a betöréstől :D
Tudod, ez az a méret, amit még agyoncsapni se mersz. :D
Vagy nem vagy elég vizuális :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 10:56:10

@Evain:
Köszi.
Nehogy már összehasonlítsuk azokat a kedves szeretetreméltó rovarokat azokkal a betegre tenyésztett falatért kuncsorgó mindent összeszaró huggyozó dögökkel.

Cinkapanka 2014.08.06. 11:00:07

@házelőtthinta: 5 ember 3 szobára elosztva tömegszállás?
Ráadásul nem évekre terveztük, 7 hónappal később már sajátban laktunk. Üdv Londonban, így is lehet csinálni.

Evain 2014.08.06. 11:01:26

@Cinkapanka: Fogadjunk nem ismered hintát :D

skaven 2014.08.06. 11:06:43

olyannal meg nem talalkoztam hogy a chipet ne olvasta volna a szerkentyu, de ha ez a helyzet, akkor mar az alagutnal/kompnal ki kellene ennek derulnie, nem? de amugy meg ott van az utlevelben a chip szama amugyis.

biztositas UK-ben is ajanlott, nalunk a ket macsek soha nem megy ki, de meg rajuk is kotottunk, a kutyanal meg mar eleg komoly osszeget megsporoltunk miatta.

amugy az allatorvosnal meg van tagsagi dij, vmi havi 5-10 font es cserebe 10% kedvezmenyt kapunk mindenre nalunk. esetleg erre is erdemes rakerdezni, vagy eleve egy olyan helyre menni ahol van ilyen.

HardPötty 2014.08.06. 11:08:02

Nekünk is van kutyánk. 15 éves a kis vén csont. Szinte már csak alszik. Egy időben mikor már saját lakásunk volt mindig faggattuk a vendégeinket és rokonokat, hogy szerintük látszódik vagy érződik e a lakáson hogy lakik egy kutya is benne. De sosem volt észrevétel. Sőt volt olyan is aki a 2. látogatásnál amikor a kutya előcammogot megjegyezte, hogy nem gondolta hogy van egy kutyánk is. A mi ebünk arra lett nevelve hogy a bútorokat ne használja és így padlócirkáló lett. Van saját fekhelye ahhoz foggal körömmel ragaszkodik. Egyszer leteszteltem webcam segítségével mi történik ha elmegyünk. Nem ment fel a bútorokra de az esernyőtartót jól meghágta a lökött.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 11:09:25

@Cinkapanka:
Ha hozzánk jött volna be az szerencsétlenség.
A macskának.
Nem kicsit.
Nagyon.

vivike22 2014.08.06. 11:11:44

@Babette.: De, kotodtem kutyahoz, hasonlo labradorhoz, mit aki Cinkapankaeknak van, de o kertben volt, szabadon, a lakasba nem johetett be.
Akit egyebkent el kellett altatni, mert apukam halala utan ket nappal szo szerint megbolondult.

A hajam hullik, igen, de nem fogom magam emiatt kopaszra nyirni, a gyerekem mar nem hany a szonyegre, de o is az en valasztasom, ahogy az is, hogy nekem nem kell lakasban kutya.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.06. 11:12:08

@Cinkapanka:

Igen, az. Nem bántásból de tényleg az. Mégis hogy főznek? 5 ember jut egy db konyhára? A fürdőszobáról ne is beszéljünk. Néha így is zavar a dolog, pedig mi ketten élünk a lakásban nem öten.Hiába van szobád ha egy levest nem tudsz megfőzni mert nem lehet odaférni a konyhába. Nekem ezért ellenszenves London. Annyi egy kis lakás mint a 40 órás kulibér...Bécsben tud lenni 550 euró egy kis lakás, érdekes módon. Londonban nem. Nem tetszik. Értem én hogy 8 milliós világváros, de hogy élhetetlen, az fix. Mikor digger fejtegette hogy milyen sok mindenre elég a minimális órabér (6 fonttal számolt). Ja, sok mindenre csak éppen egy kis lakást nem tudsz kivenni belőle. És ez a lényeg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 11:13:42

@Babette.:
Mert nem kell neki mefogni.
Be se mernek menni.
A kutyát hatástalanítani semmi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 11:15:26

@házelőtthinta:
Lehet hogy jobb mint egy konyhában.
Megtürtként...

Evain 2014.08.06. 11:16:35

@Cinkapanka: ha rám hallgatsz, mielőtt reagálsz rá, olvasgasd vissza az eddigi kommentjeit. Aztán majd eldöntöd. :)

Taxomükke (UK) 2014.08.06. 11:17:04

@diggerdriver: A pók nem rovar, a kutyákat pedig ne bántsd.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 11:22:27

@Taxomükke:
Igaz.
Nem bántom.
Véleményezem.
:))))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.06. 11:25:05

@diggerdriver:

Egész biztosan jobb 3 idegennel lakni egy fedél alatt mint a testvéremmel ketten.Egyetlen oka van hogy a konyhában lakom : jól lehet spórolni vele, meg nekem tökre megfelel.Nem tudom milyen megtűrésről beszélsz, senki nem tart el. Egyedül is fenn tudnám tartani a lakást. Különb lakásokat is.Londonban ez scifi a 900 fontos kuli melókból.Nem érted a különbséget? Londonban MUSZÁJ összecuccolni másokkal hogy egyáltalán meg tudj élni, itt csak egy opció. Ha nem akarnék spórolgatni akkor simán kivehetnék egy lakást egyedül is.

Cinkapanka 2014.08.06. 11:26:31

@Evain: köszi :) majd egy bizonyos pontig reagálok sztem aztán annyi. diggerdriver első kommentjére sem írtam inkább semmit. nem értünk egyet, neki is van véleménye, nekme is, győzködni nem fogom, mert tudom, hogy úgyis hiábavaló lenne, max saját magam idegesíteném fel arra meg nincs szükségem.

Most viszont irány várostnézni, hugi itt van látogatóban, úgyhogy láthatom a Buckingham Palotát kb ötödjére, a többi kommentre majd este visszanézek. :)

Herr Géza 2014.08.06. 11:30:22

Úgy látom a Hinta kedvéért be kell vezetni néhány új mértékegységet. Pl. lakbér - € / fö / m², vagy € / fö / helységszám....

puhacica 2014.08.06. 11:32:31

@vivike22: nálunk is minden csupa macskaszőr. hetente egyszer porszívózunk, viszont mivel mindenhová bejárása van, tetőtől talpig mi is szőrösek vagyunk. pl. konyharuhát kb. 2 éve nem használok, csak papírtörlőt, és ipari mennyiségű "szösztelenítő hengert" fogyasztunk. a 2 év alatt kihullott szőrből szerintem úgy 40 macskát összerakhattunk volna már. és van még egy szörnyűség: a lakás kb. 50 m2, ebből 47,5 járólap és padló, a maradék egy fehér, "hosszúszőrű" szőnyeg. nos, ha puhacicának hányni kell, tutira ezt veszi célba. vagy az uram valamelyik cipőjét. :D viszont azt a sok dinkaságot és szeretetet, amit átélünk vele, nem cserélnénk el egy szőrtelen lakásra sem. :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.06. 11:32:41

@Sesamelmo (Q): alatamasztod, amit en is irtam: ezek nem moralis ervek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 11:41:23

@házelőtthinta:
Nálunk a 60as években aludt a bátyám a konyhában a sezlonyon.
Elég jól haladsz.
Sparhelt is van?
Figyu valakinél lakni ráadásul a konyhájában az védhetetlen.
A ''megtehetném hogy ne''az meg súlyosbítja a helyzetet.
Gyalog jársz mint az állatok és a sutban alszol mint a macska.
A legalja paki is különb nálad.

Herr Géza 2014.08.06. 11:43:18

@házelőtthinta: Jól van Emese, leülhet.
Mellesleg megtürt vagy. Ki a bánatos bübánat adná ki neked a fél konyháját ? Csak azért laksz ott, mert a testvéred a föbérlö. Ergó megtürt. Na uccu, vegyél ki egy lakást egyedül,fizesd a bért, áramot, fütést, stb. és utána legyen nagy szád, hogy mi a drága meg mit lehet spórolni. Nem fogod fel még mindig, hogy két dolgot tehetsz: vagy a lakbért nyomod le (pl. együttlakással, WG, stb.), vagy a fizudat növeled. Ha az elsö nem smakkol, ott a második lehetöség: csak rajtad múlik. De ha azon hallelújázol, hogy felvettek (ismét) a mekibe, akkor az sem fog menni. Ennyi. Röhej, amit itt agonizálsz a témán, ahelyett, hogy az energiáidat arra fordítanád, hogy találj/találhass valami jobban fizetö melót. Ha meg itt megragadtál, akkor legalább a szádat fogd be. Attól ugyanis neked sem lesz jobb, hogy mindennap idefosol valamit és minket is csak idegelsz. Ámen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 11:44:10

@puhacica:
Most nem azéé de kopasz macskát kell tartani.
Az már félig konyhakész...
:)))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 11:48:11

Zolika szóljál már bele te is.
Ìgérem nem mondom el hogy a macskátok nem autó lökhárítóval találkozott hanem a jobb külsöddel és azért lett olyan légmelle hogy a plafonról kellett visszahúzni.
:))))))))))))))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 11:50:31

@puhacica: egyetertek veled.....a sok vagy keves bosszusag elenyeszo ahhoz a sok dinkasaghoz kepest amit megelunk egyutt..... De ezt az tudja akinek van, akinek meg nincs mert utalkozik, az meg sem erdemelne.......
Digger! Velemenyed lehet, el is fogadom, de talan kicsit irodalmibb formaban is kozolhetned, megtisztelve azokat az embereket akik szeretik a kis kedvenceiket.....ne frocsogj ennyire!!!! ;-)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.06. 11:54:20

@házelőtthinta: ok de akkor te mit javasolnal a posztolonak, mit kellett volna tenniuk?
Konstruktiv javaslatokkal elobbre vagyunk, mint mindennek a lefiymalasaval. Az oke, hogy neked soha semmi nem megfelelo, a novered konyhajan kivul, de akkor te mit javasolnal? Halljuk, tenyleg kivancsi volnek.

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.06. 11:54:33

Ha nem gond, szívesen felvenném a poszt írójával a kapcsolatot, mi fél éve vagyunk Londonban, egy gyerek - és most jön a 3 cicánk, és reméljük mihamarabb a kutyánk is.
Érdekelne, hogy melyik szállító cég volt a korrekt, és melyik a gáz, én neten találtam kisállatfutárt, de ennyiből nehéz megállapítani mennyire korrekt.
Mennyi idő alatt ért át a kutyus Londonba (a féreghajtás miatt ugye elég fontos tényező az idő)?
Köszönöm, ha válaszolsz. :)

vivike22 2014.08.06. 11:54:36

@Herr Géza: @diggerdriver: +1 mindkettotoknek. Tokre elveznem, ha a tesom a konyhaban potyogtetne a laptopjat (ami luxuscikk, tulfogyasztas!!!!!!) mikozben en huslevest foznek.
A tanyerok alatti polcon jol lehet tartani a pulcsikat. Most komolyan.... ez vicc....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.06. 12:00:08

@Réka ‎: jaj, ha már. hogy mondják svédül azt hogy cicc? :D
Van itt az alsó szomszédnak egy csodaszép iráni bevándorlója (tziganj mozdonyszőke perzsa macska... :D ) valahogy el kellene kapni, meggyömöszölni.De magyarul nem ért, micsoda meglepetés...
az etnikumi elnevezést a színére értem, lécci ne kezdjen el senki nekem támadni.És a legjobb arcok a fekete macskák, eddig ez a tapasztalat.Remekül idomítható, örző-védő feladatokra, pl. :-)))
Még otthon kamaszkoromban a szülői háznál is, amikor füstös macskánk volt, ott rend volt a kertben.Kisebb kutyákat, másik macskákat lerendezte keményen... Még a pillangók se voltak biztonságban :-))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 12:01:49

@Jani haverja:
Hogy is fogalmazzak irodalmian?
Ez a masztiff is arra lett kitenyésztve hogy földi pályafutását egy kínai tányérjában fejezze be.
Az örök világosság fényeskedjék neki.

Herr Géza 2014.08.06. 12:04:15

@vivike22: Jó helyen "matatsz", Hinta kb. így él, de neki az király. 5 ember egy háromszobás lakásban meg tömegnyomor. Kinek a pap, kinek a papné.... :))))
Nem vagyok egy military-fan (söt), de ilyenkor kénytelen vagyok arra gondolni, hogy egy év katonásdi neki is "jót" tett volna. A 4--50 ember/hálóterem (fafütésü kályhával, emeletes ággyal) után 5 paki egy lakásban Hawaii-feeling lenne...

Herr Géza 2014.08.06. 12:04:56

@Herr Géza: Bocs: 40-50 ember/hálóterem... :)))

Herr Géza 2014.08.06. 12:06:38

@geegee: A mi macskánk módszeresen fogja a legyeket. Bio-módszer, és máris haszonállat.... :)))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.06. 12:07:05

@geegee: szerintem a szalámi lesz a közös nyelv csak a gazda rajta ne kapjon :) egyébként "kissemiss" de az untyulimuntyulicicómicógügyürüt is megérti az, amelyik bújni akar (vagy szereti a szalámit) :D
Van pár házzal odébb egy kis cirmos, na az vár a kerítés előtt minden délután és egy kis gyömösz meg simi közben megbeszéljük az élet nagy dolgait :)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 12:13:24

@diggerdriver: Nos, bizony beleszolok, akkor es ugy , ahogy en akarok. Itt ezt te, nem fogod nekem megszabni, ok? ;-)
Az elozmenyek nem erdekelnek, mert nem kell, hogy erdekeljenek......eleg amit leirsz!
BTW, erdekes, hogy ha markologepekrol kell irni mennyire szeretetteljes vagy, es mennyire bardolatlan, ha emberekrol, allatokrol alkotsz velemenyt.

Herr Géza 2014.08.06. 12:15:39

OFF.
Ma pezsgö lesz este (szigorúan alkoholmentes...!). A bank most telefonált, elfogadta a hiteligénylésünket (devizahitel, ha-ha-ha..), a telek megvan, a ház szerzödése aláírva. It's kick-off time...
Jövöre ilyenkor már ott lakunk...
Juhéé...
ON.

Herr Géza 2014.08.06. 12:17:26

Sorry, szemét vagyok, de ezt nem hagyhatom ki: szünet, örömködés megvolt, megyek vissza "burit forgatni"... :))))))))

Sesamelmo (Q) 2014.08.06. 12:18:02

@Réka ‎: Azt probáltam elmagyarázni, hogy lehet nyomós okot találni arra, hogy ne menhelyi kutyát válasszon valaki.an olyan élethelyzet, amikor az nem a legjobb megoldas. Miért lenne erkölcstelen tenyésztett kutyát valasztani? Ettől se jobb se rosszabb gazda nem lesz, mert nem ezen múlik.
Hosszuszőrű, him, kamasz kutyám lett, az utcáról. Akkor most jó ember vagyok. A következő kutya, ha döntési helyzetben leszek, akkor pár hetes rövidszőrű vizsla kölyök lesz. Az már ekölcstelen választás?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.06. 12:24:15

@Herr Géza: Tyú, azt megnézném.A lég elég gyors állat, jó lehet a maccs reakcióideje.

@Réka ‎: Hahaaa, én is gondoltam rá.Egy kicsit félős, de majd csak alakul.
Helyes, csak vitassátok meg, jó is az.
Gondolom, esernyőnyél alakú farokkal vár, ugye? :D
Ilyenek ezek, beste népség.

Sesamelmo (Q) 2014.08.06. 12:26:11

@Nelossel: repülőn szállitani semmiképp sem lehet? Idegen autoban napokig zotykolodik az állat... :( anyagiakon tul van oka, hogy az autot tartjatok jobbnak? Csak érdekel :)

puhacica 2014.08.06. 12:28:57

@Herr Géza: a miénk is. de a múltkor melléfoghatott, valami büdösbogár lehetett az áldozat, mert csak úgy prüszkölt és folyt a nyála. azóta kicsit óvatosabb, inkább megvár minket, ha rámondjuk az áment, akkor elszöszmötöl vele. :)

@sodalisO [eng]: most, hogy 5 napig távol voltunk, ma hajnalban fél 6-tól fél 9-ig vagy 6x jött fel dagasztani, purrogni. ezt normál esetben maximum 1x csinálja meg. :) a tegnap esti hancúr közben meg könnyesre röhögtük magunkat. :D

@diggerdriver: á, nem éri meg, nincs azokon annyi hús!

Evain 2014.08.06. 12:40:05

@geegee: nem esernyőnyél, hanem áramszedő. Ha ilyen cinyót látsz, tuti most jött le a töltésről, és ha hozzáérsz, akkor szikrázik.

:D

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.06. 12:41:14

@Herr Géza:

Nem bírod felfogni hogy a családtagommal élek így? Idegennel nyomornak érezném ezt is. Vele tűrhető/élhető. Viszont idegenekkel összecuccolni a megélhetésért az számomra nyomorgás. Ez van. Én a spórolás miatt élek itt, nem a megélhetés miatt. Persze minek magyarázok én, úgyis csak kiröhögtök.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 12:41:48

@Evain: táblákat gyártanak már? vigyázz, a házat pók védi.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 12:43:22

@diggerdriver:
milyen rovarokkal, te ??
(pókszabásúak)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.06. 12:46:53

@Evain: LOL, igen, ilyen is van, de azok valszeg műszálas macskák... :-))))

HardPötty 2014.08.06. 12:50:31

@Babette.: áá nem... nem volt ivarérett az esernyőtartó.

Herr Géza 2014.08.06. 13:05:28

@geegee: Megnézni nehéz, mert a lefényképezéshez az én reakcióidöm túl lassú. De a macska simán gyorsabb, mint a légy, a levegöböl szedi le öket általában.... Persze eszméletlen mutatványok ezek, mi is néha könnyesre röhögjük magunkat. Ha nem jön össze elsöre, akkor még a levegöben fordulva kap utána, van úgy, hogy még két kísérlet is belefér.. Ha a légy nem húz rögtön az ugrómagassága fölé (kb. 1,5 m !!), akkor tuti vesztett. :)))

SzZoole 2014.08.06. 13:08:07

@diggerdriver: en most szabadsagon vagyok az egesz augusztust szabadsagon toltom,arrol nem irok ,hova es mikor meg mennyiert mert egy paran kiakadnanak tole.

Herr Géza 2014.08.06. 13:13:27

@Zoole[uk]: Hova, mikor, mennyiért és föleg MIBÖL ????
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
(Fogadjunk, hogy a nyaralás idejére kiadtátok a kérót 10 pakinak..:))) )

Herr Géza 2014.08.06. 13:14:35

@Zoole[uk]: Mondjuk a "mikor" annyira nem izgat, de a többi !!??

Herr Géza 2014.08.06. 13:16:11

@házelőtthinta: Dehogy röhögünk ki. Úgy sajnálunk, hogy már sírunk is...

SzZoole 2014.08.06. 13:19:27

@Herr Géza: hogy mibol? 10 eves koromtol lopni jarok,most 40 vagyok,szerinted mibol?:))))))))))))))
Meg jo,hogy kiadtuk,de szobankent 10- nek+a nappali+a garazs es kert vegen is van egy shed amiben legalabb 6 paki befer:)))))))))))

Evain 2014.08.06. 13:19:28

@Babette.: Ugyan, ebben semmi poén nincs. Én minimum kitenném a fotóját is, az alábbi szöveggel.
"Madárpókokat tenyésztek, amik a lakásban szabadon mozognak. Vagy nem. Ha hivatlanul bejössz, vagy megmarnak, vagy nem."
:)

Amúgy meg kutya kapcsán most olyat találtam, hogy sírok.
acidcow.com/pics/62309-giant-chinese-german-shepherd-12-pics.html

SzZoole 2014.08.06. 13:20:43

@Herr Géza: "Dehogy röhögünk ki. Úgy sajnálunk, hogy már sírunk is..."
A rohogestol:)))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.06. 13:24:13

Posztot olvastam, szimpatikus.
:)
A lakás nem nagy, olvasás közben rosszabbra gondoltam, ez nagyon kis tip-top.
:)
Kutty szép, gazdinak respekt!
:)
Írj még a többiről is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 13:24:26

@Zoole[uk]:
Én tudom.
Anyukádék konyhájában.
Négyen.
:))))))))))))))))))

2014.08.06. 13:31:41

@Herr Géza:

"szigorúan alkoholmentes..."

Nyilvanvalo, kulonben ma te is megtapasztalhatnad, milyen a konyhaban aludni... :D :D

Egyebkent gratulalok!! :)

jewel79bp 2014.08.06. 13:36:16

Tök jó kis poszt. Mi a kutyákat autóval hozzuk-visszük személyesen. Valahogy nem merném szállítócégre bízni őket. Az első bérelt házunkba szerencsére mi is hozhattuk a kutyát (mondjuk direkt ilyen lakást kerestünk). Most meg már van saját házunk, úgyhogy nem kell aggódni a lakásbérleten.

Hari Seldon 2 2014.08.06. 13:42:00

@Evain:
!!!!!!
Ez egy ugató ló !?!

SzZoole 2014.08.06. 13:43:50

@diggerdriver: es ez igy igaz:)))))
Na megyek valutat valtani,mert holnap indulunk.
£1=€1.25 nem is olyan rossz.
De ami nekunk a UK-ban eloknek jo az otthon eloknek rossz az az,hogy £1=398 HUF.

Hari Seldon 2 2014.08.06. 13:45:41

@Herr Géza:
Fel kezzel fogja az esernyot, masik kezzel szedi le a raklapokat...
En is pont ezt akartam javasolni, aztan meggondoltam magam. :-)

Evain 2014.08.06. 13:46:16

@Hari Seldon 2: az, csak ennek picit nagyobb a proteinfogyasztása. :D

2014.08.06. 13:47:08

A masik oxymoron az un."allatszeretoktol": ivartalanitas:(
Off:
Egzotikus allatok tartasa, pl. pokok, kigyok, skorpiok, majmok, stb.:
en.wikipedia.org/wiki/2013_New_Brunswick_python_attack
www.theglobeandmail.com/news/toronto/ikea-monkey-mom-hit-with-80000-legal-bill/article16387973/
On

SzZoole 2014.08.06. 13:48:12

@Herr Géza: ja es gratula az ujj leendo otthonotokhoz,oszinten es irigysegtol mentesen:)))))))
Remelem az avatashoz jovore eggyut koccinthatunk egy behutott dom perignon-al amit termeszetesen en allok:)))))))))))))))

Sütemény1975 2014.08.06. 13:54:01

@Herr Géza: ha egyik kezemmel fogom az esernyot, a masikkal cigizek, ugy sem fog menni :)) szerencsere elallt, es fenn az aru :)

Sütemény1975 2014.08.06. 13:55:14

@Evain: es akkor sem vagy feszult, ha a gyermekeddel akar egy egyban aludni :) ha meg kiviszed porazon setaltatni, mindenki megnez :)

Evain 2014.08.06. 13:57:14

@Cascabel: "A masik oxymoron az un."allatszeretoktol": ivartalanitas:("

Miért?

Evain 2014.08.06. 13:59:04

@Sütemény1975: Félreértés elkerülése végett én nem tartok pókot, macskát tartok. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.06. 14:03:59

@Herr Géza: Asztaqrva, nem láttam még ilyet, asszem én is besz@rnék... :D Én csak pillangótámadást láttam párat a kertben, na hát azon is be lehet sírni...kurv@ dögök... :-)))

jewel79bp 2014.08.06. 14:04:47

@Evain: Ó, megint egy jó kis vitázós téma :)
Én először Magyarországon olvastam a kutyákról. Aztán jöttem Hollandiába, már aktívan kutyázni. Először engem is meglepett a véleménykülönbség. Amennyire Mo-on az összes állatvédő mantrája az "Ivartalaníts!" ez Hollandiában pl. legalábbis nálunk nem ennyire egyértelmű. Persze a mögöttes okok érthetőek: Magyarországon nagyon sok a kóbor kutya, az önsétáltató kutya, ennek megfelelően a nem kívánt szaporulat. Itt, Hollandiában is vannak kóbor kutyák, de sokkal kevesebb, mint Mo-on. Utcán született alomról meg talán idén nem is hallottam. Így errefelé pl. tényleg csak valós orvosi vagy egyéb ok esetén ajánlják az ivartalanítást. A menhelyen, ahol dolgozom, pl. nem ivartalanítjuk a bekerülő kutyákat, és nem kötelező az örökbefogadónak sem ivartalanítani. Ez olyan kérdés, mint hogy teljesen ugyanaz a veszettség elleni vakcina Mo-on 1 évig érvényes, Hollandiában 3 évig. És hogy Hollandiában pl. egyáltalán nem kötelező a veszettség elleni oltás. Merthogy ez a fele Európának jóval kevésbé fertőzött, mint mondjuk Kelet-Európa.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 14:05:52

@Zoole[uk]:
Aztazúristent.
3év alatt 100forintot romlott a forint a fonthoz képest.
Magyarország jól teljesít.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.06. 14:05:59

@Herr Géza: Ja, és jöhetne róla videó, alkalomadtán...Csak próbád úgy, hogy ne rázkódjon röhögés közben... :-))))))))))))

2014.08.06. 14:09:13

@Zoole[uk]:
Itt egyszobas lakast 4 ideiglenes kulfoldi munkasnak 2000 dollarert ad ki az alkalmazojuk, aki azt 900 $-ert berli:
thetyee.ca/News/2014/01/20/Why-Abuse-is-Hard-to-Stop/
" Eventually he and the other workers discovered the one-bedroom apartment they were paying a combined $2,000-a-month in rent was being leased by their employer for only $900. "

Taxomükke (UK) 2014.08.06. 14:09:39

@Nelossel: Én a csomagosemberrel (csomagosember.hu) hoztam ki a kutyát és a macskát, maximálisan tudom ajánlani.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.06. 14:10:24

@Evain: Ez elég szörnyen néz ki.Csomót kell kötni a hátán a bőrére, hogy normális legyen.Háromszor nagyobb száma lehet, mint a kutyának...

Evain 2014.08.06. 14:16:41

@jewel79bp: de látod itt legalább lehet normálisan vitatkozni, még akkor is, ha nem egyezik a véleményünk. Na jó, nem mindenkivel, de nekem eddig sikerült. :)

SzZoole 2014.08.06. 14:18:20

@Cascabel: Ooo ilyen itt is van,es a magyarok is eloszeretettel csinaljak:(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 14:27:30

@puhacica:
Ok szeretem mikor valakinek van humora.
:)))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 14:30:56

@Babette.:
Nem kell. Elég volt mikor a fiam megmutatta az utca kölkeinek.
Annyi elég.
:)))))))))))

Herr Géza 2014.08.06. 14:37:05

@svájci sapka (ch): @Ödenburger Wiener Schnitzel: Köszi mindenkinek. Ma azért úgy madarat lehet velem fogatni.... Vagy beszállok a macska mellé a légyvadászatba, bár azt hiszem én nem lennék olyan kecses...... :))))))

Evain 2014.08.06. 14:39:37

@Herr Géza: na, pedig én ERRŐL szeretném a videót :D

Herr Géza 2014.08.06. 14:42:51

@Zoole[uk]: Köszi neked is. Ez a buli nem is rossz ötlet, beírtam az agyamba.... !!!
A pezsgöröl meg: aha, Dom Perignon, hát kitermelik a pakik, az biztos. :)) De gyanítom, abban nincs alkoholmentes :(( Én meg már 7. éve egy kortyot sem... Különben mi a túróból építkeznék most ??
(Mondhatnám, hogy az "önrészt" a korábban ennyi idö alatt elfogyasztott alkohol árából spóroltam meg, de nem igaz..... Akkor bankhitel sem kellett volna... :)))))))) )

Herr Géza 2014.08.06. 14:45:00

@Evain: :))) Aha, csak akkor ki kéne tennem a 18-as karikát, meg azt, hogy "Vigyázat! A nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek!" (Vagy valami ilyesmi...) :))))

SzZoole 2014.08.06. 14:45:47

@Herr Géza: en tudom,hogy mibol van neked meg az on resz,vissza vitted az ures uvegeket:)))))))))))))))))

Herr Géza 2014.08.06. 14:52:52

@Zoole[uk]: 1+ Ez itt nem is olyan elrugaszkodott feltételezés lenne, de még akár pont az alkoholmentes életnél.... A pezsgös/boros/rövides üvegekre nincs betét, a sörös csak 8 cent, ellenben a PET-palackokra meg a sörös/üdítös dobozokra 25 cent. Az hét év alatt félrerakva már kiadna párszáz/ezer téglát pl. :))

SzZoole 2014.08.06. 14:53:37

HA,mi tortent,ma mar masodszor fordul elo,hogy nem jelenik meg a kommentem.Az ok,hogy tavaly sarga lapal reszesitettel rasszizmus miatt(azota tudom,hogy Mo. nincs ciganybunozes,csak statisztika),de most mit kovettem el,hogy nem jelennek meg a kommenteim.

SzZoole 2014.08.06. 14:55:58

Meg halt Bajor Imre,kar erte nagyon szerettem egy kivalo szinesz volt:((((((((((

SzZoole 2014.08.06. 14:59:56

@Herr Géza: en meg mondtam,kepzeld el ha mondjuk zsugor szamra veszed a dobozos sort,mar mennyi teglad lenne,meg mekkora a majad:)))))))))))

SzZoole 2014.08.06. 15:05:13

@Herr Géza: azt tudtad,hogy @diggerdriver: is nagy sor imado?
A multkor elment az orvoshoz az eves egeszsegugyi vizsgalatra es doki mondata neki,hogy van egy rossz hire es egy jo hire.A rossz hir az volt,hogy ki kell venni a jobb tudejenek a felet.A jo hir meg,hogy igy lesz eleg helye a majanak:)))))))))))))))))Bocs Digge,ezt nem tudtam ki hagyni:))))))))))
(Termeszetesen ez csak vicc volt)

Herr Géza 2014.08.06. 15:06:09

@Zoole[uk]: Na ezért született az én megoldásom: máj köszöni, rendben, tégla meg nem is kell, mert Fertighaus (készház) lesz... Eccerü!

Herr Géza 2014.08.06. 15:10:29

@Zoole[uk]: Hát, azt hiszem a B.Imi bá-nak is voltak ezirányú problémái.......
Vagy két éve már igen szarul nézett ki, aztán egész jól összerakták, de sztem már akkor komoly beteg volt.
Nem szándékozom ezzel bántani, mert én is nagyon csíptem a búráját. Nyugodjon békében !

SzZoole 2014.08.06. 15:14:55

@Herr Géza: igen,sajnos O szeretett pialni:(

Herr Géza 2014.08.06. 15:19:58

@Zoole[uk]: Bár most olvasom, hogy az a két éve az már volt négy is, és végülis agydaganat vitte el szegényt.... Hát R.I.P. még egyszer. (Csak öt évvel volt idösebb nálam...Shit.)

2014.08.06. 15:29:24

@Herr Géza: Na, ez erdekel, mik a tapasztalataid a keszhazakkal, mert bennem is felmerultek ilyen elvetemult otletek... de legalabbis Mo-on ez meg egyelore erosen az eretnetseg temakorebe tartozik, habar mostmar azert lassan talan itt is kezd bejonni a koztudatba, hogy nem csak a sogorral meg a szomszeddal lopott teglabol osszekulizott haz lehet jo...

bpetya75 2014.08.06. 15:40:36

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Valami olyasmi dereng, hogy a klíma nem feltétlenül alkalmas erre mifelénk az ilyen házakhoz. Mármint ha fából készültről van szó.

@Zoole[uk]:

Később sem bukkantak fel a hozzászólásaid? néha pár percre benyeli a mátrix amit írunk, kicsit megrágja és kiköpi a helyére.
Bajort nem kedveltem különösebben, de béke poraira! Ő is korán ment el...

Herr Géza 2014.08.06. 16:06:14

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Hát igen, szakértövé avanzsálok a témában lassan. Az elsö igazság az, hogy készház és készház között fényévnyi különbségek lehetnek, tehát az a duma már eleve hülyeség, hogy "a készház" szar-e vagy sem. Attól függ melyik... Az öcsémék otthon építettek készházat, na azon a konstrukción én sem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Most bérlöként is készházban lakunk, ha nem tudom elöre, hogy az (és nem kell falat fúrnom), akkor nem biztos, hogy hamar rájöttem volna. Pedig ez csak egy középkategóriás verzió. Itt egy dolog nem tetszik, döng a födém rendesen, de mint kiderült, a tulaj, aki építette nagyot spórolt az esztrichen (ill. öt ismerve, inkább csak nem vette észre, hogy az építöcég spórolt...). Olyanban jártam, amit mi építünk, ott ez abszolút ki volt küszöbölve.
Ami pedig már itt feltünt, a höszigetelése már ennek a háznak is osztályon felüli, pedig ez már majd 10 éves müszaki szint. Az otthoni 2000-es építésü (Ytong+höszig. vakolat), akkor igen modernnek számító házunkhoz képest itt a fajlagos gázfogyasztásunk (per m² lakóterület) ca. a fele.
Az új kérónk meg még high-tech-ebb lesz. Levegö-levegö höcserélös fütés (gáz, olaj, szén adios :-) ), a biztonság kedvéért (a kisördög nem alszik, ugye) fatüzelésü kandallós rásegítéssel extrém hidekre is felkészülve - helyszín: ca. 800 m a tengerszint fölött...

Herr Géza 2014.08.06. 16:08:32

VAZZE!!! Mi van ma? Karácsony? Most nyertem meg egy 2 milkás ajánlatot a cégnek.... Pezsgö-fürdö lesz este. A kádba mehet a Dom Perignon, meginni nem fogom... :))))))))))))))))))))))))))))))

Herr Géza 2014.08.06. 16:09:32

Ránéztem a naptárra, este meg még lottóhúzás is lesz.....

2014.08.06. 16:19:29

@rezsöatya: "és a kutya?" DDDDDDDD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 16:20:31

@puhacica: ne is mond, majd megdoglok a cicam utan, pedig egy bekepzelt kis pocs, mikor hazamegyek 3 napig duzzogva jarkal

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 16:21:19

@Zoole[uk]: ez nem igaz*, de legyen neked.

* a második állítás

Sesamelmo (Q) 2014.08.06. 16:22:44

@puhacica: a kutya nem gyerek. :( ez volt a cel, ertem, de nem. Pedig szeretem a kutyakat.

vivike22 2014.08.06. 16:28:51

@Herr Géza: A fekete kutya szerencset hozott neked :D Vagy a fekete pok :) Valami tuti :) Gratula, jo furdest estere :))))))))

Herr Géza 2014.08.06. 16:34:59

@vivike22: Köszi. Valami biztos van ma a "levegöben". Ha más nem ,fekete madár... :)))
(A macskáink vörös-fehér cirmosak...)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.06. 16:57:51

kutyaert ennyit fizetni? es ennyi bonyodalom ?
én Mo-rol hoztam a felesegem de ennyit meg érte sem adtam volna ...raadasul utanna nem kell felszedni a sz..t.. teljesen szobatiszta ...

SzZoole 2014.08.06. 17:00:26

@bpetya75: kesobb megjelent,csak arra gondoltam,hogy lehet,hogy moderalnak.
Persze nem mindenki szerethette,nekem bejott a stilusa es az hogy tudott elni.

SzZoole 2014.08.06. 17:03:38

@Babette.: mire teccik gondolni draga doktor ugyved no?:)))

SzZoole 2014.08.06. 17:05:13

@Herr Géza: mi tortent ma veled Gejza?
Reggel munkaba menet kutya szarba leptel?:))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.06. 17:08:45

@Zoole[uk]: pojaca volt. a jo szinesz kifejezest egy napon nem lehet vele emliteni.

SzZoole 2014.08.06. 17:14:03

@Babette.: lehet,hogy az volt,szemelyesen nem ismertem,sajnos,de filmjei,sorozatai de leginkabb az elet stilusa nekem nagyon bejott.

2014.08.06. 17:15:42

@Herr Géza: Ja, en is hasonlokat olvastam a neten, hogy ar/ertek aranyban igen jol ki lehet hozni, es a hoszigetelest mindenhol kiemelik, hogy igen jo.

FrankyLon 2014.08.06. 17:53:19

@házelőtthinta: Akkor olvasd el a posztot megegyszer. Miert lenne kenyszer masokkal egyutt elni? En 2011-ben koltoztem ki, egy hazban bereltem szobat amig egyedul voltam. Nem azert mert kellett, hanem azert, mert igy a fizetesem 60%-a maradt meg honap vegere, 7-en voltunk 2 furdoszobara (az 3.5 fo/ furdo, az atlag magyar ket gyerekes haztartasokban 4
emberre jut egy furdo altalaban), nagy hatso kert ahol estenkent sutogettunk, iszogattunk, nyugodt kertvaros. A konyha nem igazan hatott meg, mert akkor egy luxus szallodaban dolgoztam es a konyha 5 meterre volt tolem, nem igen foztem otthon. :)

Mindenkinek azt mondom, amig egyedul lakik, nem eri meg Londonban lakast berelni, jobb a flat/house share, mert nagyon sokat lehet vele sporolni. Persze vannak ismeroseim, akik inkabb maguk vannak, nekik az a fontosabb, nem az, hogy pl. evente 4x elmenjenek nyaralni. Valasztas kerdese itt is, nem kenyszer.

Aztan amikor Cinkapanka koltozott, akkor dilemmaztunk, hogy mi legyen, vegul a szoba mellett dontottunk, mert ezeknel altalaban 2-3 het a felmondasi ido, mig egy lakast/hazat legalabb fel de inkabb 1 evre adnak ki minimum. Ertelemszeruen egy ilyen dontesbe ot is szerettem volna bevonni, ezert kezdtunk egy szobaban, mert onnan viszonylag gyorsan lehet dobbantani, ha megvan az "alomhaziko".

Nekunk ugyanugy valasztas kerdese volt, hogy masokkal elunk egyutt, mint ahogy az is, hogy ebbol eleg volt. Persze nyilvan majd megmagyarozod, hogy mindenki hulye, csak te vagy helikopter. Kivancsian varom.

FrankyLon 2014.08.06. 17:53:28

@Herr Géza: Gratulalok! Sok szerencset nektek, bonyodalom mentes epitkezest es minden jot az uj otthonban ha majd elkeszul!

FrankyLon 2014.08.06. 17:53:40

@montroyal ( CAN qc): Kinek mi, nekunk Lord ert meg ennyit es erne meg ennel sokkal tobbet is. Van aki a legujabb kutyure, masok cigarettara, piara, bulizasra koltenek olyan osszegeket, amiket en teljesen ertelmetlennek tartok. A mi szenvedelyunk a kutya es az utazas. :)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.06. 18:16:31

@FrankyLon: OK semmi baj vele Mo-on kutyakat tenyesztettem kikepeztem kiallitasokra jartam ... most hogy belegondolok nekem is inkabb kutyat kellett volna MO-rol hozatni ...DDD

FrankyLon 2014.08.06. 18:54:34

@Sesamelmo (Q): Lehet, ez is felmerult anno. Cicaval nem tudom mi a helyzet, de tobb helyen olvastuk, hogy a kutyaknak nagyon stresszes egy repulout. Meg csak anyagi okai sincsenek igazan, mert az elso szallitocegrol kiderult ugye, hogy olcso husnak hig a leve. Ha rendes, allatszallitasra szakosodott ceget bizol meg, akiknek a soforjei, autoi is le vannak vizsgaztatva elo allat szallitasara az bizony ennyi amennyit Cinkapanka irt, most mar tudjuk mi is. Nagysagrendileg a BA is ennyiert hozta volna el, ugyhogy vegredmenyben Lord erdekeben dontottunk igy, igaz hosszabb az ut, de ha kozben megsetaltatjak, itatjak, "tarsasagban van" az kevesbe viseli meg mint egy repulogep raktereben torteno utazas.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 19:11:21

@montroyal ( CAN qc):
Keblemre brúder...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 19:14:42

@Babette.:
Jó komikus volt.
Így kell élni. Röviden de kiélvezni minden percét.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 19:17:37

@montroyal ( CAN qc):
...és akkor végig szőrös lenne a faszod:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 19:28:37

Na szóval...

kepkezelo.com/images/arw8egexd2g9y9wj3ts.jpg

Jó poszt volt. Tényleg. Tetszett. Kifogást nem tudok találni benne.
Az hogy én hogyan állok hozzá a dögökhöz az teljesen mellékes a poszt szempontjából.Attól még jól van megírva. Gratulálok az írónak.

Sesamelmo (Q) 2014.08.06. 19:42:17

@FrankyLon: értem köszi. Nem láttam, hogy irta az arat, most néztem. En sokat gondolkodtam tavaly mikor hazamentem, hogy a kutyahotel a jobb neki vagy ha repül velünk haza. Végül repült és jön idén is, mert nem tűnt megviseltnek. Kutyaszállitomkocsit meg nem lattam.

Travel and Living Abroad · http://travelandlivingabroad.blogspot.ae/ 2014.08.06. 20:30:27

@Cinkapanka: Ne foglalkozz a negativ kommentekkel, az eppen eleget elmond egy emberrol, hogy hogyan viszonyul az allatokhoz. Azt hinnem, hogy ide kisse nyitottab, vagy ugymond felvilagosultabb emberek jarnak, (ha mar egyszer kileptek egy kulfoldi kozossegbe) de hat nagy az isten allatkertje, ha mar ugyis az allatoknal tartunk :D
Azt szeretnem toled kerdezni, hogy Angliaba nem kell karanten utazas elott?
Csodas emberek vagytok, hogy menhelyrol valasztottatok kutyust, es raadasul nem is kolykot, es a bloki is edes :) Sok boldogsagot es meg hosszu egyutt toltott eveket kivanok!

Cinkapanka 2014.08.06. 20:35:26

@Travel and Living Abroad: már nem kell karantén, tavaly januárban eltörölték.

Köszönjük a jókívánságokat. Egyébként pont ma 1 éve, hogy nálunk van. :)

kepfeltoltes.hu/140806/10600487_10204393529338249_6925075273979792917_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Travel and Living Abroad · http://travelandlivingabroad.blogspot.ae/ 2014.08.06. 20:39:20

@Cinkapanka: Jaj istenem, de edes!!! :) <3 Jokepu ill. csinos pofija van (nem derult ki szamomra a neme, de lehet, csak elkerulte a figyelmemet)
Akkor ez a cikk remek szulinapi ajandek volt neki ;)

Nagyon orulok, hogy mar nem kell karanten. Nem tudod esetleg, hogy mi a helyzet skociaval? Csak ugy felmerult bennem...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 20:44:14

@Travel and Living Abroad:
Te figyu, csak szólok hogy a virágokat sem szeretem.
Be vagyok szűkülve mint egy apácapunci...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.08.06. 20:52:18

@Furos: igy esti tornanak pont jo volt:)))
A nezesebe is megizadtam ,huuh:)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 20:52:38

@Furos:
Majd lenyújtják neked otthon a pizsamát asszem...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 20:53:46

@Zoole[uk]:
Na. Én minden este ezeket a gyakorlatokat csinálom végig.
Felvegyem videóra?:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 21:04:05

@Zoole[uk]:
Ebben a korban már persze hogy nem mered.
Bár most hogy a zasszony másfél hete nincs itthon...

Furos 2014.08.06. 21:08:58

@diggerdriver: A helyes tartasra odafigyelj nekem :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 21:19:22

@Furos:
Azt látnád mikor a bokám odasimul a fülemhez.
Már-már félek hogy gátrepedésem lesz...
:))))))))))))))))))))))))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2014.08.06. 21:27:44

@diggerdriver: DDD igen irtak mar itt hogy problema a szor ..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.06. 21:36:10

@montroyal ( CAN qc):
Figyu Monti azt azért remélem tudod hogy kell kivenni fájdalommentesen egy punciszőrt?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.08.06. 21:47:16

@diggerdriver: nem arra gondoltam,a mar regen nem mered:)))))
Videora nem mered felvenni ahogy a zenere tornazol:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.06. 21:59:17

@Herr Géza: gratula! Majd ontsd a fotókat :) mikorra lesz kész?

FrankyLon 2014.08.06. 22:10:11

@Travel and Living Abroad: Skocia jelenleg azonos szabolyozas ala esik, mint Anglia, oda sem kell karanten. Persze ez a jovo havi fuggetlensegi szavazas eredmenyetol fuggoen valtozhat a kozel jovoben.

micsoda? 2014.08.06. 22:10:11

Szimpatikus írás, és ez már csak hab a tortán :) "(flancos angol nélkül egyszerűen csak bolti eladó vagyok),"

Bizonyára a lakáskiadónak is szimpatikus volt a pár, mert szokatlanul engedékeny volt. Ami érdekes - fiatalok lévén -, hogy elég hosszú szünet után újra együtt, maradjon is így!

Herr Géza 2014.08.06. 22:11:42

@Réka ‎: Köszi! Elvileg áprilisban áll a ház, utána ca. 2 hónap a belső melókra, de csak augusztusban akarunk költözni, szóval hál istennek ez a stresszfaktor kimarad...

Herr Géza 2014.08.06. 22:13:24

@FrankyLon: Ezer köszi,és hasonló jókat nektek is!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 22:14:30

@Travel and Living Abroad: +1!!
Igen, láthatod,mennyire nyitott és felvilágosult emberek járnak ide !!! :-)))

Herr Géza 2014.08.06. 22:18:27

@Zoole[uk]: Max az autó kerekével, mert a cipőm nem volt szarszagú.... :))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 22:18:31

@montroyal ( CAN qc): Mondtam már, hogy egyre szimpatikusabb vagy ???? Ez olyan vicces volt és olyan "emberes"!!!!
Erre nekem is van egy poénom!
De megtartom!!! :-P

SzZoole 2014.08.06. 22:22:04

@Herr Géza: akkor lehet,hogy bele tenyereltel valami joba:)))
Holnap ejszaka feletek jarunk,majd be integetek:)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 22:28:53

A Hinta konyhás sztorijához....csak röviden!!
Én lennék a világ legboldogabb embere ha holnap megérkezne a nővérem és tudnánk közösen bérelni egy kis studiot, vagy egy egyszobás kis lakást!!! És lazán bevállalnám , hogy ha van hely , akár a konyhában megalszom, csak ne kelljen idegenekkel együtt lakni!!!! Bár mindegy lenne ki alszik a konyhában, ebből nem lenne vita köztönk, mert kiváló tesóim vannak!!!
Viszont az nagyon nem mindegy, hogy reggel, nem egy vadidegen ember, gyilkos tekintettel méregetne, hogy akkor én most kávét akarok-e főzni , vagy a budit szeretném megcélozni előtte!
Persze ha idegen lakótárs beköltözik fél órára akkor kuss a nevem, szépen , csendben, várok a soromra!
Viszont , ha a nővérem főzné a kávét, valószínűleg ágyba kapnám, vagy ha ő ülne a budin, lazán rákopoghatnék, hogy haladjon mert be fogok.......!!!!!!
És optimális esetben még az is lehet, hogy kevesebb lakbér jutna egy főre, mint mondjuk most!
Szóval óvatosan ezzel a leparasztozással!!!
100x inkább egy konyha nekem a tesómmal, mint ami most van!!!!!
Persze, tudom, akiknek az isten nagyon felvitte a dolgát, azoknak ez a "szint" már állatias,csak nagyon az alja népnek megfelelő opció!
Aki ebből nem akar továbblépni, az nagyon alja....:-)))
De , őszintén, még egyszer hangsúlyozom, bárcsak lehetnék ennyire alja.....sokkal de sokkal jobban érezném magam!!!!
Pussz!

nosuti 2014.08.06. 22:31:52

@sodalisO [eng]: már ritkán olvasom a postokat és a kommenteket, elég unalmas a napi hintabeszólás, hintakiröhögés, most épp a kutyások lenézése, kiskutyások egyenesen debilek, a macskásokról nem is beszélve.
a legviccesebb a helyi irodalomtanár, aki minden nap elemzi a "dolgozatot". hogy jól van e megírva vagy szarul van megírva :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 22:43:00

@nosuti: Hahahaha!! Hát igen! A stilisztika, meg a szerkezet az nagyon fontos, mégiscsak egy nyelvész blogon vagyunk!! Észnél kell lenni....a téma, a mondanivaló....kittttérdekel!!!! :-)))
Nem igaz, van pár ember még, aki a történetre reflektál hál istennek, bár egyre kevesebb!
Mondjuk, én lazán megoldom.....aki nem érdekel, azt szűröm, és nem olvasom....mert nem lophat el egy percet sem az életemből..
A poszthoz időnként hozzászólok, mert azt minden nap elolvasom....
Amikor azt látom,hogy a chatszobában némely embernek szófosása van, akkor passzolok.......néha viszont elmondom a véleményem, ha épp egy számomra fontos témában megy a "viccelődés" !!! :-))
Akár tetszik, akár nem!! :-P
énmácsakegyilyenkisköcsögtrollibusodális vagyok!!!! :-D

/Igyekszem nem megfelelni! / :-O

nyuszigonosz 2014.08.06. 22:45:18

@Herr Géza: Gratulálok! Meg viel Spaß und Glück auf!

nyuszigonosz 2014.08.06. 22:47:03

@Zoole[uk]: Akkor megint nem lesz Maybach múzeum, ha éjjel mentek. :-(
Jó utat!

nyuszigonosz 2014.08.06. 22:50:36

@sodalisO [eng]: Ez jó.
Meg szerintem: amíg egy konyhába befér egy fekhely, addig az egy lakható hely, föleg családon belül.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 22:52:17

@nosuti: Amúgy, csak kérdezem,mi van a blogoddal, rég írtál már ! Szerettem olvasgatni nálad!
Ja és valamiért nem tudok hozzászólni, pedig úgy szétoffolnálak néha!!! :-)))))

SzZoole 2014.08.06. 22:52:59

@nyuszigonosz(D): sajnos nem,jobban szeretem magam mogott tudni azt a kozel 700 km ejjel amikor joval kevesebb a forgalom,de ami kesik az nem mulik,majd a Gejza hazavatojan sort keritunk ra:)

nosuti 2014.08.06. 22:57:53

@sodalisO [eng]: fáradtság van, sok volt ez most egyszerre, új munka, új város, új ország. a cica meg otthon :)))
épp most voltam meglátogatni, hazamentem pár napra.
de a repülőn is egy újabb bejegyzésen gondolkodtam, de aztán még nem jutott idő rá, hogy meg is írjam
jól megleptél, hogy olvasod :)

nosuti 2014.08.06. 22:58:37

@sodalisO [eng]: ja és nem tudom miért nem lehet hozzászólni...majd lecsekkolom

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 22:58:53

@nyuszigonosz(D): Nem mindenkinek!!!! Bár gondolom egyeseknek már nagyon fent van a "szintje"..vagy mi.......vagy a tesóik szarok!!! De úgy rendesen!!
Én nagy ívben szarnék arra, hogy konyha, vagy sufni, vagy előszoba, aludni bárhol lehet, a földön, egy hálózsákon!!
Pont nem a helyszín a lényeg.....de hát mit lehet tenni?! Ha egyszer az ember meggazdagszik ugye, az értékrend / a külső és belső is / kissé átrendeződik......persze ha hagyják!!!!
BTW.
Majd alszom otthon baldahinos ágyban, ha hazamegyek néha szabira! A fiam meg ágyba hozza a Don Perignont, hiába na..nem tehetek róla, már nekem is fussa rá!!! :-)

SzZoole 2014.08.06. 23:03:55

@Sütemény1975: igen,holnap 4-kor kompjegyem van Doverben 19.-en meg vissza.Te is uton vagy?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 23:06:29

@nosuti: Jóvanna, :-) Nem számon kérlek, csak azért rajtad tartom a szemem!!!
Szimpik az írásaid, nyelvtanilag is rendben vannak na.....szóval olvasnálak.....
De én is ugyanezt csinálom, van egy kis könyvecském, dugig van írva, abban gyűjtögetem a jegyzeteimet, és halogatom, hogy majd valamelyik nap nekiülök......aztán.....:-)Én jobbára magamnak írogatok, épp ezért , sokszor se füle-se farka annak amiket leírok, összefüggéstelen csapongások, ami épp bevillan...de olyan jó ilyen szérdékes légynek lenni néha....
De nemrég megembereltem magam és a tesóim unszolására, kicsit újra írogatok a blogomba, napi szösszenések, a hétköznapokról, semmi érdekes, de ők tudják olvasni, és nekem meg nem kell mindegyiknek újra és újra elmondani..... Van 5 tesóm!!! Szóval érted !!! .-DDDD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 23:11:11

@nosuti: Én is megyek nemsokára, cica és család látogatóba. Néha olyan jó lenne beletolni a képem abba a kis rohadék pimasz pofájába...hiányzik...
Olyan egy beképzelt dög, vérig van sértődve, hogy faképnél hagytam....De amikor a fiammal beszélek skypon, mindig hívom, és rohan , felugrik az íróasztalra, és színpadias mozdulattal hátat fordítva a webkamerának leül és hallgatja amiket mondok....úgy mozog a 2 füle mint az istennyila!!!! :-)))))
Na , mindegy, majd otthon...:-D

puhacica 2014.08.06. 23:17:40

@sodalisO [eng]: hat ezek mar csak ilyen bekepzelt kis pocsok! :D de imadom, ahogy kurvalkodnak! :) par napja Horvatorszagban megmentettunk egy hofeher kismacst egy francia csalad kozremukodesevel. nem tudott lejonni egy farol es az uram felmaszott erte. hat alig birtuk levakarni magunkrol, szaladt utanunk mindenhova. mar a vegen ott tartottunk, hogy hazacsempesszuk. :)

@Sesamelmo (Q): szerintem ok ezt egy percig nem gondoltak komolyan. gorbe tukrot tartanak elenk. :)

@FrankyLon: mi a tapasztalat, cicaval, kutyaval nehez kiado lakast talalni? itthon kuzdos, volt, ahol kozoltek, hogy siman dohanyozhatunk bent, de macskaval nem koltozhetunk. :D remelem, a britek rugalmasabbak! :)

nosuti 2014.08.06. 23:18:09

@sodalisO [eng]: én is ezért írom, hogy az otthoniak olvassák és ne kelljen külön leírnom.
Az én macskám nincs megsértődve, nagyon örül nekem,amikor megyek. Szeret ott lenni, van egy másik macska és 2 kutya, elvannak.
A Skype nálunk is így megy néha, sőt van, hogy még hempereg is mikor hall. Na már hiányzik is :(

nosuti 2014.08.06. 23:23:32

@puhacica: görbe tükröt? Nem értem igazán miért. Gondolom lemaradtam az előzményről
Mondjuk egy vicc többször elsütve már nem vicces, de az is lehet hogy karót nyeltem

vivike22 2014.08.06. 23:29:03

@sodalisO [eng]: Hat, ha nekem van egy szobam, amiben alszok, akkor szembekopnem magam hogy a tesomat befektetem a konyhaba. Errol nekem ez a velemenyem.

Az meg, hogy a kutyakat pl en szemely szerint nem vagyok hajlando a gyerekemnek tekinteni, engedtessek mar meg nekem, ne en legyek ezert a kocsogparasztszemetlada. A kutya az kutya. Sem tobb, sem kevesebb.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 23:35:52

@puhacica: hehe, de jóó az ilyen mentés, egyszer én is leszedtem otthon , a fodrászüzlet előtt egy fáról, egy kis hülyét, mert felment, de lejönni már nem tudott, na én kivittem minden szart az üzletből, kis asztalt, arra raktam a székeket egymásba 5-öt, alig bírtam levakarni a fatörzsről ugy kapaszkodott, de leszedtem!!!!!!
Aztán ő is jött utánam, mintha mindig is az én kisfiam lett volna, 2 napig az üzletben lakott, úgy vágtam hajat, hogy ráült a lábamra, és el is aludt,én alig tudtam lépni,istenem mennyit röhögtem..... a nagy hajszárítóbúra alatti széken aludt, reggel már várt az ajtóban, a vendégeim meg majd megették, olyan édes volt, de találtam neki gazdit és jó helyre került a kis piszok!!! Otthon Huba kivégezte volna, olyan önző dög.
@nosuti:
neked meg cicának...itt az én kis majmom
ilyen volt
www.kepfeltoltes.hu/view/140806/10365808_648919978521733_6740157209257229877_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
ilyen lett
www.kepfeltoltes.hu/view/140806/DSCF9545_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
www.kepfeltoltes.hu/view/140806/DSCF9545_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
www.kepfeltoltes.hu/view/140806/DSC00090_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

<3

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 23:38:28

@vivike22: Ugye nem baj ha erre érdemben nem reagálok?!

puhacica 2014.08.06. 23:40:50

@nosuti: en nem hintarol irtam, hanem a korabban belinkelt fotosorozatrol.

de ha mar itt tartunk: amit ez az ember muvel, az melyen elszomorito. olyan lenezo, kioktato es serto a stilusa, ami mellett nem lehet elmenni. multkoriban teljesen normalisan, eszervekkel, a sajat eletembol hozott peldakkal probaltam meggyozni arrol, hogy nem csak az o nezopontja letezik. na mit kaptam en azert! aztan jott a masik okossaggal, amibe bele tudott kapaszkodni, miszerint minden no a penzre hajt. miutan leirtam, hogy az en uram munkanelkuli volt, mikor megismerkedtunk, az anyukajanal lakott, elotte pedig takaritott, mert a szakmajaban nem talalt munkat, elni meg kellett valamibol, mit gondolsz, milyen valaszt kaptam? tokeletesen cafoltam a berogzodott sztereotipiajat, de valahogy nem jott ra egy "ok, igazad van" vagy "tenyleg, maskepp is lehet" reakcio. szoval en ott feladtam. ez az ember egy ellentmondasos provokator, vitakulturaja nulla, tolerancia benne nulla, rosszindulatu, kotozkodo, aldozatszerepben tetszelgo nimand. es ezzel vegleg lezartam a hinta-temat, reszemrol nem er tobbet, illetve senkivel sem szeretnek konfliktusba keveredni miatta. pont.

nosuti 2014.08.06. 23:41:00

@vivike22: jó de nem mindenki tekinti a gyerekének, egyszerűen csak szereti azt az állatot.

SzZoole 2014.08.06. 23:42:47

@vivike22: nem,en nem.A csaladomal megyunk Mo.ra a szuleimet latogatni par napra.
A felesegem cukrasz mester egy zsido peksegben sajat posztja van(manager)angol fizetesert,egyesek szerint zsidoberenc:(
En jo magam privat driver lennek,van egy S Class-om es azzal hozok-viszek embereket azt le se merem irni,hogy mennyit lehet vele keresni.

nosuti 2014.08.06. 23:44:49

@puhacica: ja értem :)
Hát valahol ez a lényeg, hogy nem ér ennyit.

puhacica 2014.08.06. 23:46:30

@sodalisO [eng]: de gyonyoru! :) latszik, hogy "jovilagvan" neki. :D

vegul mi is ugy szedtuk le, hogy egy ilyen fem kordont, amivel az utakat szoktak lezarni, felallitottunk, igy lett egy szuper letrank. :D a helyiek meg karba tett kezzel neztek a bolond turistakat. :D

Cinkapanka 2014.08.06. 23:47:50

@Travel and Living Abroad: Sajnos nem , náluk nincs tapasztalatom.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.06. 23:55:12

@nosuti: :-D Igen, az, bár semmi különös, nem márkás, vagy drága bizgere, sima, falusi házimacska,de nekem a legszebb macsek..... ráadásul nagyon rossz, pökhendi, nem egy átlag, unalmas cicka, ízig-vérig egyéniség, ezt csipázom benne.és jó fej, mert megengedi, hogy nála lakjunk! :-)
@Zoole[uk]: Most dicsekszel vagy panaszkodsz? :-DDD
@puhacica: tudom cica, emlékszem a csörtére.....és neked is van igazad.....én olyankor szűröm amikor be van kattanva.....de én teljesen másképp látom ezt a gyereket mint itt a többség......lehet tévedek, de az legyen már az én bajom.........
tudom, hogy miért olyan amilyen, és azt is tudom, hogyan lehetne rajta segíteni........Egy biztos, úgy biztos nem, hogy felajánlják neki az önakasztást........a jó, magyar segítőkészség eklatáns példáját mutatva!!! :-D
De hát, azt is tudom, hogy ez a blog ittennemazetikettandintellectcentrum na!!!!!!! Ennek megfelelően olvasom ......erősen szelektíven.....:-DDD

SzZoole 2014.08.07. 00:05:16

@sodalisO [eng]: panaszra nincs okom,en nem felejtettem el,hogy hol kezdem 5 eve,2 szoba nappaliban 12-en.Nekem a nappaliban jutott hely egy emeletes agy tetejen,alattam egy anyuka aludt a 2 gyerekevel egy masik agyon meg az apuka egy masik gyerekel.
Dicsekedni nem szeretek,de sokak szerint buszkenek kell lennem mindenert amit elertem es nem szegyelni kell.En fel alltam,mindent amim van megszenvedtem erte es nem masok hatan kapaszkodtam fel.
A masok nyomorarol nem tehetek,mindenki a sajat szerencsejenek a kovacsa,szerintem nincs lehetettlen,csak tehetetlen.
Akkor szerinted dicsekszem vagy panaszkodok?

puhacica 2014.08.07. 00:08:22

@sodalisO [eng]: nem lehet mindenkit megmenteni. mondjuk, a godor aljara rugni se muszaj, ebben meg neked van igazsagod.

no, joccakat kivanok minden kedves olvasonak! :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.07. 00:13:35

@puhacica: Jó éjt, mára egy nagy lusta miaaaaaanyaúúúúú!! :-)))
@Zoole[uk]: Köszi, a kérdésem megválaszoltad.

SzZoole 2014.08.07. 00:15:05

@sodalisO [eng]: és milyen kovetkeztetest vontal le?

montroyal ( CAN qc) 2014.08.07. 02:41:25

@sodalisO [eng]: privatba ... nem vagyok sertodos ne kimelj ...

montroyal ( CAN qc) 2014.08.07. 02:44:35

@diggerdriver: tudom 2 ujjal a nyelvrol ... erre gondoltal ? kulomben is kezdek belemenni abba a korba amikor ha az orvos azt kerdezi mutassa a nemi szervet - kinyujtom a nyelvem ...

vivike22 2014.08.07. 06:07:21

@Zoole[uk]: Azt, hogy S Class nem ertem :D 18 kerekesekhez vagyok szokva :D

Viccet felreteve, igen, elhiszem, hogy jol lehet vele keresni, de ne mondd meg mennyit. :)

Jo utat, lesz elottetek par km....Nekem ma kellett volna Barcelonaig mennem, de most orultem, hogy elloptak a jogsimat. Nem esett volna jol vezetni, pedig csak 330 km.

vivike22 2014.08.07. 06:07:21

@nosuti: Igen, tudom, barmennyire is nem hiheto, en is szeretem az allatokat. Van egy fecskefeszek az erkelyunk felett, iden 6 kisfecske kelt ki, szeretem oket is, pl. Mint fecskeket.

Van horcsogunk is, ketto, oket is szeretem, sot ki is veszem oket a ketrecbol versenyfutni.

Sajnos mivel tobb hozzaszolonal rakattintottam a szuresre, nem tudom neked visszamasolni, hogy melyik volt az a megjegyzes ami nalam mar kiverte a biztositekot. Ezert irtam, hogy szamomra a kutya az kutya nem mas. Nem az allatok iranti szeretettel van bajom, sokaknal a mikentjevel van bajom.

**mimi** 2014.08.07. 06:07:59

@sodalisO [eng]:
végre, hogy írsz :))))

én meg nálad nem tudok hozzászólni....

2014.08.07. 08:17:56

@Travel and Living Abroad:

"az eppen eleget elmond egy emberrol, hogy hogyan viszonyul az allatokhoz."

No, az allatnak akkor van ertelme, ha eheto, ha valami ehetot produkal (pl. tej), ha huz, vagy ha oriz. De nem akkor, ha ungyumbungyur, de aranyos kis portorlo vagy. Ezert nem jar etel, az etelert meg kell dolgozni.

Ilyen alapon akkor inkabb adjal etelt a kis utcagyerekeknek, mert ok is vannak olyan aranyosak es szeretetre ehesek, mint egy kutya. Es ok a kutyaval ellentetben emberek, akik megis kenytelenek onhibajukon kivul allatkent elni, amig a sok szoros portorlo jobban el, mint az emberiseg jelentos resze! Ezen is tessek nyugodtan elgondolkozni! A kutya helyett meg nyugodtan el lehet menni egy "embermenhelyre" is orokbefogadni, igeny ott is lenne ra, nem is kicsi!

Komolyan mondom, nagyon nagy baj egyes emberek ertekrendjevel... :(

Sütemény1975 2014.08.07. 08:32:10

@Zoole[uk]: igen. de en meg egy bristoli szerviznel varok, hogy alakitsanak vmit a potkocsi fékével. sztem csak penteken hajozok.

Sütemény1975 2014.08.07. 08:35:18

@Zoole[uk]: kb annyit kereshetsz, mint egy jo mosogato londonban :)))

SzZoole 2014.08.07. 08:44:10

@vivike22: mercedes benz s class.
Nem esik jol 330 km levezeteni?Nekem 2000 km oda es ugyan ennyi vissza.Kerdezd meg@Sütemény1975:,hogy milyen,foleg,hogy neki 4 orankent meg kell allni.
En nem allok meg csak 3x.

kutya vacsorája 2014.08.07. 09:00:42

@Cinkapanka: meg lehetne tudni a jobb és a kotvány szállító cég nevét? sokan vagyunk, akik valami hasonlón törjük a fejünket.
ha valakinek van tapasztalata eu-n, pláne tengeren túli szállításról, sokat segítene, ha megosztaná.

kutya vacsorája 2014.08.07. 09:01:55

@Ödenburger Wiener Schnitzel: igen, van gond az értékrenddel, szerintem pl.a magáéval.

vivike22 2014.08.07. 09:04:03

@Zoole[uk]: Tudom melyik marka ez, csak vicceltem :D

Konkretan tegnap nem esett jol vezetni, nyar van, sok a majom az uton, eszakon meg mar elkezdodott a franciak invazioja befele...

A ferjuram is kamizsonos, a baratnom is kamizsonos, ugyhogy tudom milyen, bar en csak utaskent voltam parszor vilagot latni, nem irigylem Sutemenyt egy picit sem.

Travel and Living Abroad · http://travelandlivingabroad.blogspot.ae/ 2014.08.07. 09:11:57

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Eloszor is, errol senki nem beszelt, amit itt te felhozol peldanak. Egy szoval sem beszelt arrol senki, hogy az emberek ele helyeznenk az allatokat, vagy hogy ok ertekesebbek lennenek az utcagyerekeknel. Nem ez volt a tema!

Bar, szavaid ertelme szerint, az utcan elok is ertektelenek akkor, mert ok sem nem ehetoek, nem produkalnak semmit, nem huzank es nem is oriznek, tehat nincs ertelmuk. Az elet az elet! Teljesen mindegy, hogy emberi, avagy allati! Ha magat az eletet nem tiszteled ennyire, es aszerint hatarozod meg, hogy ki/mi mennyire hasznos szamodra, akkor nagyon sajnalom a barataidat/korulotted eloket! Ha nem hasznosak szamodra, akkor nem ernek semmit?? Kivanom, hogy Teged is igy iteljenek majd meg!

Az ertekrenddel igenis baj van, csak a masik oldalon...

Azzal meg majd akkor peldalozz, ha te is eszerint cselekedtel, es orokbe fogadtal arvahazbol! Nagyon sokan megteszik, te is megteheted, es senki nem mondta itt, hogy "nem jo"! En igen is a partjan allok! Elobb talan gondolkodj el te is, hogy miket vagsz masok fejehez, akiket nem is ismersz, mert lehet, hogy amit ellenpeldakent hoznal fel, azzal teljesen egyet ertenek.

Egyebkent rosszul hiszed, nem elnek jobban, nagyon sokan szenvednek a kegyetlen banasmodtol. Es most igen, hozd fel, de hogy mennyi ember szenved, igen, egyetertek. Viszont szo nem volt itt errol! Ismet csak, nem ez volt a tema. Ok is kiszolgaltatottak, de egy allat talan megjobban. O teljesen rad van utalva.
Nyilvan nem fogom az egesz vilagnezetemet kifejteni egy, a posztolohoz szolt kommentben, vica-versa, ember-allat viszonylatban, szoval talan ne itelkezz ezen dolgok felett, amiket nem is ismersz!

Ez most nem neked:
Szolasszabadsag, oszinteseg ide, vagy oda, en HA helyeben bizony nem engedtem volna be egy-ket frocsogo kommentet. Iszonyat, hogy egyesek miert jarnak csak fel ide! Frocsogni, negativitast terjeszteni, azt irni, hogy mikor lehet mar OFF-olni?!?

Legalabb tiszteljuk mar egymast annyira, ha mar emberek vagyunk, hogy ha valami nem is tetszik, de emberi modon adjuk egymas tudtara, nem bantjuk meg a masikat szandekosan! Valaki vette a faradtsagot es megirta ezt a posztot (vagy akarmelyik masikat), beletette az idejet, szemelyes eletenek reszleteit, kepeit, ugymond megosztotta veled az eletet! Es akkor mit csinalsz? Lehuzod, meghozza csunya nyelvezettel! Ha nem tetszik, maradj inkabb csondben, vagy ird le ugy, hogy az ne legyen serto!
Csak azert jossz fel ide minden nap, hogy a tobbiekkel a sajat dolgaidrol beszelj, ide nem illo temakrol, szexrol, stb...? A poszthoz meg odairod, hogy ehhez inkabb hozza se szolsz!? (nem itt tortent, sajatomnal) Konyorgom, menjetek (chat)szobara! Nincs sajat blogod, fb-od, emailed, ahol ezt el tudnatok intezni? Nem hiszem el.
Tiszteljuk mar egymast, az irot annyira, hogy ezt nem az o cikke ala kovetjuk el!
Nem vagyok se admin, se moderator, HA meg nyilvan nem fogja igy elkuldeni az embereket, mert olvasokat veszitene vele.
De vannak olyanok, akik ki is irjak, hogy a gyulolkodo, vagy nem ide valo posztok torlesre kerulnek. En ezzel egyetertek.

Ugy latszik igaz a mondas, hogy a magyar magyar marad, akarhova is megy, viszi magaval a tipikus mentalitasat...

Lehet engem most ezert meghurcolni, blokkolni, ignoralni, sot lehet, hogy be sem engedik ezt...De ez mar nagyon kikivankozott.
En is kaptam nem kedves kommenteket, HA bele is szolt, hogy akkor itt most eleg! Nem is valaszoltam vissza senki ilyennek, egy jot nevettem csak rajtuk, de ez a kutya dolog most nagyon felhuzott :) Foleg, hogy azota latom az ismetlodo mintat, mind ebben, mind a "nem is a cikk miatt jovunk fel" mentalitast. Tudom, szolasszabadsag...de tudod, tisztelet is van a masik oldalon!

bpetya75 2014.08.07. 09:48:32

@Travel and Living Abroad:

Miért vetted ennyire magadra? Nem rád hegyezte ki, hanem általánosságban írta, csak a kommentedre reagálva.. A jelenség, amiről ír, pedig valós. Azt is meg tudom érteni, hogy nem szereti a kis termetű kutyákat. Tapasztalatom szerint elég sok közöttük az elmeroggyant, kicsinységét indokolatlan agresszióval ellensúlyozni próbáló dög. A hozzá illő "gazdával".

FrankyLon 2014.08.07. 10:05:22

@puhacica: Nyilvan hazialattal itt is kicsit nehezebb lakast/hazat talalni, tapasztalataim szerint leginkabb az uj epitesu tiptop epuleteknel irjak ki, hogy se haziallat, se dohanyzas, se egyetemistak. :) Kulvarosban es videken joval egyszerubb. Meg flat/house sahre-ben is vannak olyanok, ahova lehet allattal menni. Viszont ami jo, alatalaban mar a hirdetesben benn vannak ezek a kikotesek, igy legalabb nem kell folosleges koroket futni, hogy aztan a haztuznezonel deruljon ki, hogy ja, hat cica az nem.

FrankyLon 2014.08.07. 10:05:59

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ezek szerint neked van legalabb egy orokbefogadott gyerekeded. Mert ha nincs, akkor a hozzaszolasod csak ures predikacio es kotozkodes. Ne haragudj, de sem te sem mas nem fogja nekem vagy masnak megmondani, hogy gyerekem legyen, kutyam, horcsogom vagy aranyhalam. Merthogy semmi kozod hozza.

Lebjegyzet; Ezeket az allatokat (kutyak, cicak) evezredek ota haziasitotta az ember. Kiragadtuk oket termeszetes kornyezetukbol es igenyeink szerint tenyesztettuk ki es neveltuk oket, vagyis igenis a mi feladatunk gondoskodni roluk. En vagyok a legnagyobb ellensege annak, ha valaki vadallatot tart haznal, mert azoknak az allatoknak mas a termeszetes kozeguk es mas a termeszetes szocializaciojuk. Gyilkolnak, hogy egyenek, a gyengek elhullanak, ezek a vadon torvenyei, de a haziasitott allatokat mi tettuk azza amik, a mi munkank eredmenye, hogy a vadonban nem allnak meg a helyuket, igy az ember kotelessege gondoskodni roluk.

Mellesleg, en sajnalom az arva gyerekeket, meg azokat akik allati korumenyek kozott elnek, de ha a szuleiknek ennyi essze volt, hogy gyereket szultek a nyomorba, nehogy mar nekem kelljen e miatt rosszul ereznem magamat. Na megyek, adok is a kutyanak egy kis fustolt kacsat. :)

Travel and Living Abroad · http://travelandlivingabroad.blogspot.ae/ 2014.08.07. 10:21:31

@bpetya75: Talan mert nekem irta? :) Attol meg, hogy "egyes emberek"-et irt, vettem a lapot.
Ez most kisarkitva "kutyarasszizmus" :D Ugyanigy beskatulyaztuk az embereket is, borszin, vagy magassag szerint, es a legjobb baratjat is :) Szegeny kutya csak egy radio, ami veszi a jeleket a gazadtol, es ennek fuggvenyeben viselkedik o is (persze van szemelyisege is, de eleg, ha csak megnezel egy Cesar Millan epizodot, dobbenet). Az "elmeroggyant" gazdanak pedig a gyereke is az lesz, mivel a gyerek is a szulotol tanul. :)

Cinkapanka 2014.08.07. 10:29:18

@puhacica: nekünk könnyen ment mivel már az elején letisztáztuk a tulajdonossal, hogy később majd szeretnénk kutyát, ráadásul elég hamar találtunk is lakást, de sokaktól azt hallom, hogy nem túl egyszerű a házi kedvenccel albérletet találni.

Ilyenkor sztem érdemes rákérdzni, hogy mi van ha kicsit több kauciót fizet az ember, lehet akkor belemennek. De soknál sztem csak kvázi az egyenszöveg miatt van ott, h no pets, meg kell kérni az ingatlanost, hogy kérdezzen rá, hátha.

bpetya75 2014.08.07. 10:29:56

@Travel and Living Abroad:

Néztünk pár részt, tényleg fantasztikus, amit a fazon csinál, de a digitális átállás óta nincs olyan csatornánk. Már nem emlékszem melyiken néztük.

A kutya-gyerek összehasonlítás kapcsán: előbbi sokkal jobban másolja a gazda személyiségét, mint egy gyerek a szülőét, akinek alap esetben kettő van belőlük, így javíthatja az egyik minta a másikat és viszont. Az persze igaz, hogy gyökér szülőnek kis eséllyel lesz ép gyereke.

2014.08.07. 10:35:41

@FrankyLon:

"Mellesleg, en sajnalom az arva gyerekeket, meg azokat akik allati korumenyek kozott elnek, de ha a szuleiknek ennyi essze volt, hogy gyereket szultek a nyomorba, nehogy mar nekem kelljen e miatt rosszul ereznem magamat. Na megyek, adok is a kutyanak egy kis fustolt kacsat. :) "

Tokeletes pelda arra, mirol is irtam. :( (Es csak halkan jegyzem meg, hogy a gyerek nem tehet rola, ha a szulei felelotlenek, nem o kerte, hogy csinaljak meg es szuljek meg a mocsokba.)

2014.08.07. 10:44:00

Na, de tenyleg visszavonultam, a "kutyasoknak" megprobalni elmagyarazni, mi a baj azzal, ha egy allatot emberkent kezelsz, mikozben az embereket meg allatkent, kb. annyira meddo probalkozas, mint egy a radioval vitatkozni. :(

Es mint azt mar korabban is leirtam, nem kutya es allatellenes vagyok, hanem siman azt probalom elmafgyarazni a sok agyi es lelki serultnek, aki a kutyajat tekinti a gyerekenek, hogy lehet, hogy nem ez a legjobb megkozelitese a temanak. Ettol meg persze mindenkinek szive jog azt csinalni, amit szeretne, de azt azert kulon pikansnak erzem, amikor egy olyan ember, aki elobbrevalonak tart egy kutyat, mint egy gyereket, erkolcsi predikaciokba kezd, hogy baj van az en ertekrendemmel... :(

puhacica 2014.08.07. 10:49:47

@Ödenburger Wiener Schnitzel: amennyiben a "kutya nem gyerek", a gyerek sem kutya. nem lehet összehasonlítani a kettőt és egyik sem pótolhatja a másikat. vagyis azt javasolni, hogy kutya helyett "tartsunk" gyereket, pontosan ugyanakkora baromság, mint amikor valaki azt mondja, hogy gyerek helyett nevel kutyát.

@FrankyLon: @Cinkapanka: köszönöm az infót! mindenképp külön lakásban gondolkodunk, de jó tudni, hogy house share-ben is van ilyen lehetőség.

@bpetya75: azt kellene megérteni, hogy nem a kutya a hibás, amiért olyanra tenyésztették, amilyen. nekem sem tetszenek a pici méregzsákok, de nem ők tehetnek róla, hogy ilyenek. mi tettük őket ilyenné. gyakran eszembe jut szegény róka, ahogy magyaráz a kis hercegnek. :(

nosuti 2014.08.07. 10:58:07

@Ödenburger Wiener Schnitzel: egy valamit felejtessz el, mégpedig, hogy ez mindenkinek a saját döntése, hogy gyereket vagy kutyát vagy mindkettőt akar. Hallottunk olyat is aki nem akar gyereket ellenben nyula van. Milyen alapon ítéled el őket?
Nem zárom ki azt sem, hogy ha valaki szereti a kutyáját, macskáját meg emberként tudja kezelni a gyerkét, sőt jobban szereti. Ez nem vagy vagy dolog

Travel and Living Abroad · http://travelandlivingabroad.blogspot.ae/ 2014.08.07. 10:59:11

@Ödenburger Wiener Schnitzel: En meg mindig nem ertem, senki nem kezeli itt az embereket allatkent, minek peldalozol ezzel?? Ki mondta megis ezt? Mast nem is tudsz hajtogatni, csak amirol szo sem volt?
Igazad van, en is ugyanigy erzem, felesleges probalkozni, mert ugysem erti meg az ellentabor. De akkor mar legalabb racionalis legyen...

Az utolso mondatod, nem biztos, hogy (csak) nekem szolt, de TE kezdted, hogy kinek milyen problemaja van az ertekrendjevel! Talan Te se mondd mar meg masnak!
Egyikunk sem jobb vagy kulonb a masiknal, egyszeruen kulonbozoek vagyunk, ettol szep a vilag, es ezt most zarjuk is itt le!

2014.08.07. 11:22:50

@Travel and Living Abroad: "TE kezdted, hogy kinek milyen problemaja van az ertekrendjevel! Talan Te se mondd mar meg masnak!"

vesd ossze az eredeti kommenteddel, amire reagaltam
"az eppen eleget elmond egy emberrol, hogy hogyan viszonyul az allatokhoz. Azt hinnem, hogy ide kisse nyitottab, vagy ugymond felvilagosultabb emberek jarnak, (ha mar egyszer kileptek egy kulfoldi kozossegbe) de hat nagy az isten allatkertje, ha mar ugyis az allatoknal tartunk "

Hogy a tobbi elotte es utanna levo hasonlo kommentet most ne is idezzem...

Es kulon felhivnam figyelmedet a kommentem erre reszere is, mert ugy tunik ez is elkerulte a figyelmedet:
@Ödenburger Wiener Schnitzel: "Ettol meg persze mindenkinek szive jog azt csinalni, amit szeretne"

Travel and Living Abroad · http://travelandlivingabroad.blogspot.ae/ 2014.08.07. 11:29:43

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Igen, az elkerulte, de ha nem irod, meg akkor is ugy van :D

Az "allatkert" poen jogos, de ettol meg nem kezeltem az embert allatkent. Te ott masra referalsz. Bar teny es valo, hogy vannak, akik alattuk allnak :D (Nem szemelyeskedes, akinek inge, ne vegye magara, csak a poen kedveert)

2014.08.07. 11:59:37

@Travel and Living Abroad:

Ertem. Magyarul: azt mondani emberekre, hogy allatok (mert ugye az allatkerben azok vannak), csak mert maskeppen latnak dolgokat, rendben van, de azt mondani, hogy szerintem baj van annak az ertekrendejevel, aki maskepp lat dolgat, az nincs rendben.

Es ismet csendben jegyeznem meg, hogy az osszes tobbi "kutyas" hasonlo tartalmu (es helyenkent durvabb) kommentjeirol most nem is beszelek, de lehet szemezgetni boven, ha valaki veszi a faradtsagot, es visszaolvas.

Koszonjuk Emese, nincs tobb kerdesem.

bpetya75 2014.08.07. 12:53:57

@puhacica:

Én is tisztában vagyok ezzel. Mégis, amikor a szomszéd farkasölője átjött hozzánk és a saját udvarunkon nyírta ki a beagle-keverék kiskutyánkat, akkor én bizony azért mentem át üvöltve, fejszével a kezemben, hogy a kutyát üssem agyon, mert annyi józan ész még elborult aggyal is volt bennem, hogy ilyenért embert nem ölünk. Hozzáteszem, hogy végül a kutyát sem öltem meg, szomszédasszonynak sikerült lecsillapítania, amiért nem győzök elég hálás lenni, mert eléggé kétesélyes lett volna a harc...

Igaz, ez pont nem aprókutya-probléma. Azoknál inkább olyan bajok vannak, hogy ha olyan a habitusuk, akkor mérlegelés nélkül mennek neki bárminek. Ha az épp egy nagytestű kutya, és esetleg az a kutya odakap, a töpszli meg ott marad, akkor meg megy a nyígás, acsarkodás a "gazdi" részéről, pedig neki kellett volna visszafognia a kutyáját. Így visszaérünk oda, hogy valóban az ember felelőssége a dolog, de attól még lehet nem szeretni mondjuk a csivavákat, hogy nevesítsek is egy általam nem sokra becsült fajtát.

bpetya75 2014.08.07. 12:55:08

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Te Nyúlz! Nem szoktál ilyen karcos lenni. Nagyon a bögyödben lehetnek az ölebek, meg a gazdáik. Hm?

jewel79bp 2014.08.07. 12:57:40

@Travel and Living Abroad: nagyon igazad van. Én amúgy vettem a fáradtságot, és felhívtam a moderátor figyelmét erre a témára.

2014.08.07. 13:11:38

@bpetya75: Ja, elegge a begyemben van a tema, mert en is szeretem a kutyakat, volt is kutyam, es tobb kutyatulajdonos baratom is van, van koztuk kutyakikepzo, kutyas biztonsagi or, es olyan is, akinek csak kell egy barat. Es van olyan is, akinek a korcsa ki van tiltva a lakasunkbol, mert egyszer volt ott, es tiszta szor lett a lakas. Na, o "kutyas", a tobbi kikeri maganak, ha "kutyas"-nak nevezed oket. Pedig mind imadja a kutyajat, hiszen a sokuknak meg a megelhetese is a kutyajan mulik! Es ennek ellener megis folyamatosan megy mindefele a megbelyegzes, meg ilyen az aki imadja es nyalja falja a labtorloket, az egy aljas gazember, es az minositi az embert, es hasonlo faszsagok. Konkretan van a kutyatartonak egy kulon alfaja, akiket en csak kutyanaciknak szoktam emlegetni, na ezek a "kutyasok". Akiknek azert van kutyajuk, mert nem szeretik a szamitogepes jatekokat, es hat valami jatekszer kell, akkor vegyunk egy zsebkorcsot. Es akiknek rendszeresen mindenhol, mnden forum a legnagyobb a szajuk. Szoval nem a kutyakkal, es nem is a normalis katyatartokkal van gondom, hanem a "kutyasokkal".

2014.08.07. 13:15:51

@bpetya75: Na, de tenyleg befejeztem, mert annyit nem er az egesz, hogy felhuzzam magam rajta, annal szebb napom van! :)

bpetya75 2014.08.07. 13:16:20

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Na persze! Felétek már nem esik az eső...

2014.08.07. 13:20:10

@bpetya75: Itt most sut a nap! :) De tegnap sutott otthon is, el is mentunk egyet setalni este nagy oromunkben! :)

2014.08.07. 17:25:22

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Semmi baj nincs az allatkedveleok ertekrendjevel, tulajdonkeppen semmi kozod hozza, hogy ki kit/mit tart fontosnak az eleteben, es erthetetlen, hogy miert jossz ide raeroltetni a te ertekrendedet masokra.Engem pl. nem zavar az hogy te nem tartasz szamodra haszontalan allatokat, Ne haragudj, de szanalmas amikor ilyen blogok alatt ugraltok, kotozkodtok es provokaltok, esetenkent erzelmileg bantalmaztok embereket akik nem olyanok mint ti. Mindig ugyanaz a par ember jelenik meg amokfutni. Ki is lehetett volna hagyni a posztot. ;)

2014.08.07. 18:27:10

De ha mar ertekrendekrol van szo, Kanadaban, es gondolom sok mas fejlett orszagban az a termeszetes, hogy az emberek kutyat, cicat, vagy mas kisallatokat tartanak "kedvenckent" (meg akkor is gyerekuk van), valamint elitelik, sot uldozik ezeknek az allatoknak a bantalmazasat. Nem kotelezo ebben resztvenni, megis ez az altalanos.

Hogy ki mire kolti a penzet - tulajdonkeppen maganugy ez is. Van aki piara kolti, van aki cigarettara, van akinek puccos auto kell, vagy nagy haz. Van akinek mindenre jut. Ha mar ez feljott - az kedvencek tartasa korul viragzo iparagak vannak, es ezek megelhetest biztositanak nagyon sok embernek. Ebbe beletartozik sok minden allatorvosoktol kezdve kennelekig, nem beszelve nagy aruhazlancokrol amelyek erre orientaltak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 19:09:25

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Te Burgler figyu ide. Teljesen igazad van.
Ahogyan Vivike mondta a kutya az kutya és úgy is kell vele bánni.
Én egyébként betegre röhögöm magam a sok humortalan besavanyodott kommentelőn.
Komolyan alig várom hogy legyen egy ilyen állatos vagy romantikusszerelmes poszt:))))))))))))))))))))))
Tudom egy rohadt szemét provokatőr vagyok de végtelenül élvezem.
Gondolj bele ezek a dolgok az életben hatezred rangú jelentéktelen dolgok.
De felszívják magukat rá és véresen komolyan veszik.
Én egy ilyen posztnál lubickolok a gonoszságban.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.08.07. 19:31:07

@diggerdriver: Ja, ezert jo neked, mert te tucc onzetlenul es felszabadultan igazi netto osgetzi lenni, es meg elvezed is... :))) Na, ehhez en meg nagyon padawan vagyok... :)))

nosuti 2014.08.07. 19:41:25

@diggerdriver: unalmas lehet neked ott Angliában, hogy ez okoz örömet. Bár engem mulattatsz, vicces ahogy iszonyú fontosnak tartod ezt a gonoszkodást, meg az elemzéseket, provokálás, ja, beszarok....egyszer volt egy kirohanásod, hogy miért panaszkodnak emberek, hogy nem mernek ideírni. akkor úgy nevezted, hogy a "mi blogunkra". muhhahaa :))
olyat is írtál, hogy sokat tanultál az angoloktól, szemléletben gondolkodásban. sajnos ez még nem jön át :)) ugyanolyan egyszerű vagy, mint mielőtt kimentél, gondolom :D erőlteted, hogy itt mindenkinél jobb vagy :))))))))))))))
ja várj, nem utánozlak ezzel a sok zárójellel, mert nem áll jól
na nekem is lenne még mit tanulnom lehet, pl a másság elfogadását. elfogadni, hogy sajnos neked ennyi jutott, ennyire "fussa"

2014.08.07. 19:46:01

@diggerdriver:

"Én egyébként betegre röhögöm magam a sok humortalan besavanyodott kommentelőn"

Huha, lehet hogy pont te vagy besavanyodva, ha ennyire fontos neked hogy masokat minosits. Nem vagy vicces, na. ;)

"Tudom egy rohadt szemét provokatőr vagyok de végtelenül élvezem."

Vagyis trollkodsz, ertem.

"Én egy ilyen posztnál lubickolok a gonoszságban."

Tolem? :) En az oceanban lubickolok... Tovabbi jo mulatast! ;)

Johet a flame...

2014.08.07. 20:00:42

@nosuti: En se tettem ki tobbsoros szmajlit (sztem ez az idegesseg jele), de ugy kell ertelmezni a kommentemet, hogy kozben rohogok. Muhaha! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:07:23

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Belejössz ne csüggedj. Minél nagyobbakat rúg beléd az élet annál ösgecibb leszel.
Tudod mi a legjobb? Kiröhögni a szemforgatásukat.
A poszt szerzője ideteszi egy átlag semmilyen kutya képét.
Na de ahogy dícsérték...
Persze mindegyik nyalt melegszarig de nem érdekes.
Komoly szociológiai tanulmányokat lehetne írni képmutatásból.
Az még jó mikor írok valamit és találva érzik magukat.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

nosuti 2014.08.07. 20:08:02

@cougarcat: hát ki kell mutatni valahogy neki, hogy kiröhög minket, másokat. tegye :)
csak a provokációt sem értem, minek szól hozzá ha nem érdekli. ráadásul sok tiszteletet sem szedett magára. másoknak ez nem huszadrangú téma, ezt kéne neki meglátni, de nem megy, mert magából indul ki
sebaj, több is veszett mohácsnál ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:10:40

@nosuti:
Igazad van mindenben. Egyetlen kivétellel.
SOHA mondom SOHA nem írtam és nem írnék olyat hogy a "mi blogunk".
Sokszor hangsúlyoztam hogy ez a HA blogja és én igyekszek betartani a játékszabályokat. Nekem is van saját blogom miért írnám hogy a miénk?
Amúgy ha állítasz valamit illik idetenni a forrást.

nosuti 2014.08.07. 20:12:05

@diggerdriver: ja ez meg a másik szava járásod, a találva érzik magukat. :D nehogy már a tiédtől eltérő gondolkodása legyen bárkinek is. mert, ha nem ért veled egyet akkor kussoljon. mondom, ennyi vagy :))
nagy király vagy na, de hát ha neked ez okoz örömöt és nem az asszony provokálása....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:12:08

@cougarcat:
Kiskezitcsókolom a legmélyebb tisztelettel Mrs Érzékenylélek.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:25:28

@nosuti:
Igazából azért okoz örömet a ti provokálásotok mert olyan lazák vagytok mint a rigalánc.
Mindig csak azt lehet ugratni aki ugrik.
Na ti ugrotok. Készségesen. Első szóra.
Ebben a klubban bennevagytok?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/5fapx4naw3mzicxphyp4.jpg

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:27:21

@nosuti:

A feleségem olyan kis ügyetlen néha. A múltkor például felrepedt a szája, pedig csak aTV-t akarta elkapcsolni!

nosuti 2014.08.07. 20:32:17

@diggerdriver: igazad van, rosszul emlékeztem és kicsit talán bele is magyaráztam
de
azért nem álltam messze az igazságtól, mert a lényeg benne van:

"diggerdriver · diggerdriver.blog.hu 2014.07.22. 21:26:38
@tableno:
Ugyan miért?
Akik írnak ide azokat miért nem?
Mégis mik az elvárások?
Egy nyáltenger blog leszünk és mindenkit a az egekbe emelünk?"

a "blog leszünk"...nem, ez egy blog, amihez lehet hozzászólni, annak aki akar és ahogy akar. ha nyálasan, meleg szarig benyalva akkor úgy.
nem is értem miért reklamáltál anno, nincsenek elvárások, maximum nálad
szerintem pont te veszed túl komolyan, ráadásul a naszóvalok sem olyan humorosak már mint az elején
de lehet akkor az újdonság hatása miatt tetszettek csak

2014.08.07. 20:35:18

@diggerdriver: OK, nekem erzekeny a lelkem, neked nem, de szerintem valahol melyen te is erzekeny vagy, talan tulsagosan is, ezert nem is akarsz olyan helyzetbe kerulni, amikor ezt ki kell mutatni. En ertem ezt es ertem azt is hogy miert akar valaki erosnek maradni - erre is erzekeny vagyok. :) Szoval en ugy gondolom hogy belul tulajdonkeppen te is ugyanolyan ember vagy, mint masok, csak kivulrol mashogy mutatkozol. Ha azt hinnem hogy egy biorobot vagy, vagy egy ketlabon maszkalo software program akkor nem is reagalnek arra amit mondasz. :)

nosuti 2014.08.07. 20:37:35

@diggerdriver: ez nem ugratás, bocs. ez baszogatás
nem ugyanaz
ezzel csak azt éred el, hogy sokan nem reagálnak majd és vagy szűrnek...tudom leszarod...csak ez nem egy értelmes kommunikáció
olyan, minth te itt már unnád magad, meg a többi kommentelőt és ezt a szórakozást találtad volna ki.

tegyük fel tényleg ugratás a célod bizonyos témáknál. de miért jó ez neked? egyszer egyszer poén, de sokszor már vagy unalmas vagy bunkóság
kérdezem, most akkor ugratás, provokálás vagy kiröhögés a célod?

nosuti 2014.08.07. 20:38:59

@diggerdriver: ja én nem olyan provokációra gondoltam :D
nem néztem ki erőszakosságot belőled...hanem ahogy te írod, ugratásra ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:43:33

@nosuti:
Te mit tettél le az asztalra ha szabad érdeklődnöm?
Nagyon szívesen abbahagyom egyébként de ahhoz egy kicsit súlyosabb egyéniség kell hogy felszólítson.
Olyan akinek humora van.

nosuti 2014.08.07. 20:43:51

@cougarcat: mert a macsós érvelés egy vitában az, hogy ti nők olyan érzékenyek vagytok :)
és ezzel le is van zárva, a szegény lenézett, lekezelt pára meg erre mit mondjon

nosuti 2014.08.07. 20:44:41

@diggerdriver: melyik asztalról beszélsz?
mondom, túl komolyan veszed az itteni szerepedet :D

nosuti 2014.08.07. 20:45:33

@diggerdriver: ja várj, vagy ez most betalált? ;)

uramisten....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:46:19

@cougarcat:
Figyelj. Te okos nő vagy. Nem sokaknak mondom ezt de kivételesen komolyan gondolom.
Nem hiszem el hogy nem érzed mikor folyik a nyáltenger mikor megy a szemforgatás a csontig való benyalás a képmutatás.
Pont rólad nem hiszem el hogy nem látod.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:49:02

@nosuti:
Nem. Ezt oltogatásnak hívják.
És szeretem a riposztokat rá.
Érdekes hogy Puhacica nem veszi komolyan és vissza aszokott szólni. Na azt értékelem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 20:49:55

@Babette.:
Igaz. Te például soha nem provokálsz.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

nosuti 2014.08.07. 20:50:17

@diggerdriver: na, most már meg is untam

de még annyit hozzátennék, hogy semmire nem szólítottalak fel, felőlem azt csinálsz amit akarsz, ha téged ez szórakoztat :))))))))
további jó moderálgatást ;)

2014.08.07. 20:52:02

@nosuti:

Előbb-utóbb leesik még egy pár embernek, ki a bloggazda.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 21:00:49

@nosuti:
Tudod komolyra fordítva a szót egyvalamit megtanultam ebben a rohadt életben.
MINDIG MINDENBEN többet kell nyújtanom mint az engem körülvevő velem egy szinten lévő emberek.
A munkámban nekem jobbnak kell lennem a munkatársaimnál.
Otthon nekem kell többet dolgoznom mint másnak.
Igen büszke vagyok arra hogy itt ezen a blogon megjelent tán 4 vagy 5 posztom mindegyik 700körüli kommentet produkált.
Nem magamtól hanem felkérésre írom a naszóvalt. Mindig több rá a pozitív támogató komment mint a negatív.
Egyébként általában próbálok korrekten megnyilvánulni. Próbálom játszani az ördög ügyvédje szerepét, próbálok mögélátni vagy csak más megvilágításból szemlélni a posztot.
Ilyen posztoknál mint ez nem megy.
Látom a képmutatást és nem tudom visszafogni magam.

A Tyne folyó déli partja 2014.08.07. 21:08:21

@Babette.: itt is szokás értük kérni pénzt, és kijönnek környezettanulmányozásra. hogy tényleg jó helye lesz-e annak az állatnak.mondjuk, nekem a cicánál pont nem jöttek, meg pénzt se kértek, de az azért volt, mert mentem hozzájuk önkénteskedni először. csak azt kérdezték, van-e másmilyen állat, mert a cica, akit elhoztam, extrémen félénk, félvad volt, most is csak bennem bízik egyelőre, és ehhez is hónapok kellettek. ha jön valaki, elbújik, két hétig otthon voltam, tesóm jött át etetni, s nem is látta:) illetve, volt, hogy igen, tesóm csak nézte, a cica meg reszketett, annyira fél az emberektől.

nosuti 2014.08.07. 21:13:38

@diggerdriver: oké még itt vagyok :)

nézd, nekem is tetszettek a posztjaid, nem vitás, hogy benne van a top x-ben (nem írok direkt számokat, mert ez nem verseny és szubjektív ;) ). a büszkeség meg ne jogosítson fel valamiféle felsőbbrendű személlyé.
Azért mert még nem írtam ide, nem vagyok kevesebb mint te. Nekem még nincs történetem, ami ide illene, de azért másoké érdekel, ezért olvasom és hébe-hóba hozzászólok.
Nem értem erre a kutya témára miért vagy olyan érzékeny, nem először hozza ki belőled ezt a nem is tudom mit. Szerintem nem képmutatás, valakinek a, szerinted rusnya, kutyáját megdicsérni. Nőknél amúgy is jellemzőbb az ilyesfajta "nyálasság", de én inkább kedvességnek hívnám. Ez olyan mikor ti az autókat beszélitek ki itt, sőt Zoole mercijét lehet dicsérni, na ugye.
egyet tudok javasolni, (és nem beszólásként) szard le :)

2014.08.07. 21:18:16

@diggerdriver: De latom, de az erzelem irracionalis dolog, felesleges firtatni, hogy kinel miert van. Te is szeretsz joindulatu lenni es ezt kimutatni, masoknak felajanlani segitseget, szoval te sem vagy erzeketlen ember. OK, ha az a gondod hogy tultengenek neha az erzelmek, akkor ez mar mindjart egy mas tema szamomra, de mit lehet tenni - reszemrol amikor kinyilatkoztattam az erzelmeimet a kutyak irant, nem gondoltam, hogy ezzel masokat zavarok. Nem akartalak meghanytatni, pl. :) En elismerem hogy irracionalis, hogy igy erzek, hogy muris, ahogy babusgatom a cicaimat es ahogy elerzekenyulok neha amikor a volt kutyamra gondolok. Ez az allatkedvelok koreben is humor forrasa. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 21:22:31

@nosuti:
Na látod ebben van valami.
Ezt el kell fogadnom.

nosuti 2014.08.07. 21:28:11

@diggerdriver: remélem nem tűnik majd képmutatásnak, de amúgy bírlak ;)
és tulajdonképp egyetértek @cougarcat: -el, mert, hogy ezek nem racionális dolgok és nehéz megérteni másokat, nekem is sokszor nehezemre esik

2014.08.07. 21:31:31

@diggerdriver: Senki nem veheti el toled azt amit te az eletben letettel az asztalra. Ha nekem olyan apam lett volna mint te, aki ellatta a gyerekeit egyedul..... na jo, hagyjuk az erzelgosseget! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 21:31:59

@cougarcat:
Figyelj még mindig nem értjük egymást.
Semmi bajom a kutyásokkal vagy macskásokkal.
Nekem is van meg volt kutyám.
Jó nem vittem be az ágyba de aki beviszi tegye, nem az én ágyamba viszi. Mi közöm hozzá?
Viszont egytől egyig jól ugranak az oltogatásra.
Mindössze annyi kellene hogy lazábban venni a dolgokat.
Mondok egy példát.
Tegnap az első hozzászólásom az volt hogy ronda egy dög.
Ha valaki visszaválaszol hogy szebb mint te vagy hogy húzd a faszodra hátha megszépül az egy kiváló riposzt lett volna.
Az lazaságot mutatott volna.
Utána még volt néhány beszólásom és egyedül Puhacica vette a lapot a többi összezárt mint egy fidesz pártgyűlés.
Beszólok? Oltogatok? Baszogatok?
Tessék elküldeni a picsába.
Például Rezsőfater meg Zolika meg köztem ez egy össznépi játék.
Lazuljatok.

A Tyne folyó déli partja 2014.08.07. 21:34:45

@rezsöatya: pedig itt is azt mondják a menhelyeken, hogy a fekete cica, öreg, beteg, ezek nem mennek. meg ugye, mindenki kölyköt akar, felnőttet nem nagyon. @vivike22: errefele minden állatot a lakásban szokás tartani...csak szólok. a hatalmas testűeket is. én is csak felügyelettel engedem ki a cicámat, míg nem vagyok itthon, bent van. pedig otthon kinti cicáink voltak mindig, bejártak, de az idő legnagyobb részében kint voltak, ha nem voltunk otthon, meg éjszaka,mindig kint. csak ritkán voltak bent. de itt fordítva szokás,

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 21:35:22

@nosuti: @cougarcat:
Az élet szép:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.08.07. 21:43:30

@diggerdriver: De figyu, a posztolo mindezt nem tudja.... Es mi az hogy kuldjunk el a picsaba? :) Nekem gyanus hogy most szalma vagy es akkor rank haruljon ez a szerep? No f.....ing way! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.07. 21:46:38

@cougarcat:
Lehet hogy "menjapicsába" hiányom van?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.08.07. 22:03:20

@diggerdriver: Hat az. :)

A kepsorozatot koszonom..... azt hiszem ebbol mindent ertek...

A Tyne folyó déli partja 2014.08.07. 22:47:12

@diggerdriver: csak szólok, hogy törvény bünteti az állatkínzást, s ráadásul magántulajdon megsértésének is minősül...@puhacica: az enyém csak most kezdett el szőrözni, eddig nem...mondjuk,mostanra nőtt vissza egy jókora darab, amit ivartalanításkor leborotváltak neki. de szőröző hengert én is szereztem be:) az enyémnek vannak kedvenc helyei. hányni eddig egyszer hányt, a fürdőszoba padlóra (linóleum), egy keveset.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.07. 22:49:29

Érdeklődve olvastam végig ezt a nagyon sokatmondó szájkaratét..../Nosuti, Cougar és Digger között /
Ugye köztudottan én is mint nyálas" kategória.......:-)
És most nagyon őszinte leszek!
Tudod Digger, menjél te a picsába!

".........
MINDIG MINDENBEN többet kell nyújtanom mint az engem körülvevő velem egy szinten lévő emberek."

-Ok! Erre a pszihobubusok azt mondják, belső önértékeli zavar, beteges bizonyítási kényszer, sok-sok kisebbségi érzéssel megtupírozva!!!

"A munkámban nekem jobbnak kell lennem a munkatársaimnál."

-Lehet, hogy meghirdették az újkori angol típusú Sztahanovista versenyt? Hajrá, akkor húzzál bele!

"Igen büszke vagyok arra hogy itt ezen a blogon megjelent tán 4 vagy 5 posztom mindegyik 700körüli kommentet produkált."

-Legyél büszke, ha neked ez valami, amit ugye letettél az "asztalra".....De hol az asztal???
-700 komment?! Az már valami? Mihez képest?Tényleg azt gondolod, hogy ez valamiféle extra teljesítmény?? A sok komment meg elismerés ??
-Nekem legjobban a 6 km hosszú, építkezésről szóló posztod tetszett a legjobban...annyire a HÁ profiljába illett!!!

"Egyébként általában próbálok korrekten megnyilvánulni."

-Eleinte még sikerült is, de az utóbbi időben egyre kevésbé ...Lehet, hogy ezt csak te nem veszed észre??

"Próbálom játszani az ördög ügyvédje szerepét, próbálok mögélátni vagy csak más megvilágításból szemlélni a posztot."

-Ne tedd, senki nem kért erre, és bárki képes sokféle megvilágításból olvasni egy posztot, ebben sem vagy különlegesebb másoknál....!

"Ilyen posztoknál mint ez nem megy."

-Nem bizony, mert fel kellene villantani keveset a benned rejlő emberi és emocionális tartalomból......ami ugye egyre erőteljesebben látható, hogy nincs.....ehelyett /pszichobubusok szerint jellemzően/ jön a provokálás, oltogatás, mások minősítése,mert egyszerűen neked hozzászólási kényszered van.......szánalmas vagy...és mások humorérzékét kérdőjelezed meg......

"Látom a képmutatást és nem tudom visszafogni magam......."

-Milyen képmutatást????????????Mi jogon minősíted te itt mások véleményét képmutatásnak??? Szerinted én és a többi hozzászóló ki a p.....k akar itt "képmutatni?? KInek???? Egy ismeretlen posztírónak? Egy nicknek??

"A poszt szerzője ideteszi egy átlag semmilyen kutya képét.
Na de ahogy dícsérték...
Persze mindegyik nyalt melegszarig ........"

Képmutatás, mert szerinted csúnya a kutya és mi dícsérjük????? Mert ha szép kutya lenne, mint a Madár és Zooli verdája, akkor már mindjárt másképp nézne ki a helyzet!!!! Igaz???Azt mondani egy kutyára, hogy aranyos, cukipofa, miközben SZERINTED ronda?????? Tényleg, nem is vagyunk normálisak, mért nem hallgatunk rád ???? Mikor te itt vagy nekünk!!!!!!!!! Egy és egyedül te tudod a frankót!!!!! Csak mi, savanyú , humortalan uborkák képtelenek vagyunk tanulni tőled.......És csak nyalunk.....csak sokszor nem tudjuk kinek.....mindegy ...szeretünk nyalni!

Naszóval!
Én is azok között voltam akik nagyon csipáztak ......eleinte.....
De, azóta, amióta azt látom, hogy felmented magad mindenféle blog etikett alól és embereket nem tisztelve, bárkit, szemrebbenés nélkül leminősítesz alpári stílusban...nos azóta nekem nincs humorérzékem hozzád.....
Sőt továbbmegyek!! Te vagy a legnagyobb troll itt a blogon, kiváltságosnak érzed magad, mert valamilyen szinten az is vagy. .... jóváhagyott főtrollász, offolhatsz ahogy és amennyit csak akarsz ......
-és a kedvenc témáid lebilincselő stílusban:pi...a, pic...a, f@sz, se..lyuk, b@szás, szop@s, markológép, fakacsa, húsgolyó, sör,stb,stb.......

Nos! Nálam nincs még itt szűrt ember, ha lesz egyszer, az biztos te leszel Digger.

Ui: Csak halkan megjegyzem, hogy ma hajnalra egy itteni törzskommentelő barátomnak meghalt egy jó barátja, a 14 éves kutyája.....

Cinkapanka 2014.08.07. 23:11:51

@cougarcat: a posztoló ezzel úgy van, hogy megérti mindenkinek megvan a saját véleménye, azt meg sem próbálja megváltoztatni, pláne ha látja, hogy az egész csak provokáció. :)

Feleslegesnek találom mások provokálását, de ha vki erre tényleg ugrik akkor hajrá, idegesítse magát nyugodtan, nekem van jobb dolgom is.

eagles 2014.08.08. 06:53:00

@sodalisO [eng]:

A kiváltság, mint fentebb írták, nem véletlen.

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.12. 12:09:47

@Sesamelmo (Q): Fapados társaságok nem szállítanak élő állatot, és a többi is elég macerásan. British Airways-nél van elvileg lehetőség, hogy kis testű kutyát (és talán macskát is), megadott méretű szállítódobozban pótdíj ellenében a fedélzetre kézipoggyászként felvinni. Csakhogy a nyári időszakban nagyon drágák a jegyek, és nem biztos, hogy három állatot egyszerre felvihetünk.
Nagy testű kutya csak cargo-ban utazhat, vagyis egy nagy ketrecben a csomagtérben. Ez elég sok helyen le van írva, hogy mekkora stressz, és fizikai megterhelés egy állat számára, semmilyen állatorvos nem javasolja az ilyen típusú utaztatást.
Kisállatfutár kifejezetten erre a célra kialakított járművet használ, vagyis megfelelő a szellőztetőrendszere, saját vagy általuk biztosított ketrec megfelelően rögzíthető. Bár hosszabb az út, viszont többször megállnak, megsétáltatják, megitatják az állatokat.
Azt fontos tudni, hogy egy állat másik országba történő bevitelének pontos szabályai vannak, és ezek közül is időben az egyik legmeghatározóbb a féreghajtás, amit óra-perc pontossággal kell dokumentálni. Érdemes tehát az indulást úgy időzíteni, hogy az állatorvos indulás előtt közvetlenül tudja beadni a féreghajtót, mert ennek 72 óra a szavatossága, ha ez menet közben lejár, akkor az adott ország tisztiállatorvosa (jó pénzért) adhat be újabbat, ami után 24 órát kell várni. Legalábbis én így tudom.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása