oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2013. szeptember 21. 06:46,  Ha máshol lenne az otthonod 346 komment

2013. szeptember 21. 06:46 Határátkelő

Ha máshol lenne az otthonod

A blog indulása óta állandó téma (érthető módon persze) a hasonlítgatás: mi hol mennyi, hol milyen az élet és mennyivel drágább vagy olcsóbb ez vagy az. A napokban egy levélben László ajánlott nekem egy oldalt, és meg kell mondanom, az If it were my home egészen addiktív valami. Fantasztikusan szórakoztató, elgondolkodtató és tanulságos végigbogarászni, hogy milyen lenne az életünk, ha egy másik országban élnénk.

világtérkép.jpg

Hosszan nézelődtem rajta én is, néha egészen megdöbbentő adatokba belefutva. Aztán arra gondoltam, miért ne beszélgethetnénk ma erről, nyilván rengeteg tanulsággal szolgál majd, különösen, hogy egy-egy ország esetében olyanok is hozzá tudnak szólni, akik ott élnek. A kiválasztási módszerem is igazodott némileg ehhez.

Úgy gondoltam, álljon itt vitaindítónak pár olyan európai ország adatsora, amely kedvelt úti cél a magyarok között (Nagy-Britannia, Svájc, Németország), egy közvetlen szomszéd (Szlovákia), aztán az érdekesség kedvéért az Egyesült Államok és egy dél-amerikai állam, mondjuk Brazília.

Megnézzük még Ázsiából Kínát, Afrikából Kenyát, a Közel-Keletről a vicc kedvéért az Egyesült Arab Emirátusokat, és persze Ausztráliát.

Egyszóval jó sok adat következik, de izgalmas lesz, azt garantálom. Utána pedig indulhat a beszélgetés!

Nagy-Britannia

Ha Nagy-Britannia lenne az otthonod Magyarország helyett, akkor...

89,25%-kal többet keresnél
70,07%-kal több olajat fogyasztanál
49.06%-kal több elektromos áramot használnál
88,67%-kal többet költenél egészségügyre
37,92%-kal kisebb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
5,47 évvel tovább élnél
25,93%-kal nagyobb eséllyel találnál munkát
21,43%-kal nagyobb lenne az osztálykülönbség
13,15%-kal több gyereked születne
2-szer akkora esélyed lenne a HIV / AIDS betegségre
8,29%-kal több szabadidő lenne

Németország

83,33%-kal többet keresnél
90,3%-kal több olajat fogyasztanál
75,71%-kal több elektromos áramot használnál
2,3-szer többet költenél egészségügyre
48,7%-kal kisebb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
5,72 évvel tovább élnél
24,07%-kal nagyobb eséllyel találnál munkát
3,57%-kal kisebb lenne az osztálykülönbség
12,94%-kal több gyereked születne
24,75%-kal több szabadidő lenne

Svájc

2,2-szer többet keresnél
2,2-szer több olajat fogyasztanál
2,1-szer több elektromos áramot használnál
2,8-szor többet költenél egészségügyre
46,49%-kal kisebb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
hatszor nagyobb esélyed lenne a HIV / AIDS betegségre
7,28 évvel tovább élnél
59,26%-kal nagyobb eséllyel találnál munkát
20,36%-kal kisebb lenne az osztálykülönbség
1,38%-kal több gyereked születne

Szlovákia

38,84%-kal több elektromos áramot használnál
13,98%-kal százalékkal többet keresnél
12,86%-kal kisebb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
12,04%-kal nagyobb eséllyel lennél munkanélküli
11,88%-kal több gyereked lenne
1,93 évvel tovább élnél
14,28%-kal kevesebbet költenél egészségügyre
7,14%-kal kisebb lenne az osztálykülönbség
5,3%-kal kevesebb olajat használnál fel

Egyesült Államok

2,5-szer többet keresnél
3,8-szor több olajat fogyasztanál
3,3-szor több elektromos áramot használnál
4,5-szer többet költenél egészségügyre
6-szor nagyobb esélyed lenne a HIV / AIDS betegségre
20,26%-kal kisebb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
4,55 évvel tovább élnél
13,89%-kal nagyobb eséllyel találnál munkát
60,71%-kal kisebb lenne az osztálykülönbség
46,66%-kal több gyereked születne
0,62%-kal többet dolgoznál

Brazília

23,62%-kal kevesebb olajat fogyasztanál
46,89%-kal kevesebb elektromos áramot használnál
45,16%-kal százalékkal kevesebbet keresnél
31,48%-kal nagyobb eséllyel találnál munkát
54,83%-kal kevesebbet költenél egészségügyre
2,8-szor nagyobb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
1,43 évvel hamarabb halnál meg
2-szer akkora lenne az osztálykülönbség
92,05%-kal több gyereked születne
6-szor akkora esélyed lenne a HIV / AIDS betegségre

Kína

63,34%-kal kevesebb olajat fogyasztanál
60,19%-kal nagyobb eséllyel találnál munkát
64,52%-kal százalékkal kevesebbet keresnél
48,21%-kal nagyobb lenne az osztálykülönbség
85,52%-kal kevesebbet költenél egészségügyre
31,72%-kal kevesebb elektromos áramot használnál
29,06%-kal több gyereked születne
0,82 évvel tovább élnél
2,1-szer nagyobb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban

Kenya

67-szer (!!) akkora esélyed lenne a HIV / AIDS betegségre
6,9-szer nagyobb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
3,7-szer több gyereked születne
3,7-szer nagyobb eséllyel lennél munkanélküli
96,79%-kal kevesebb elektromos áramot használnál
91,4%-kal kevesebbet keresnél
88,58%-kal kevesebb olajat fogyasztanál
14,87 évvel hamarabb halnál meg
51,79%-kal nagyobb lenne az osztálykülönbség
95,51%-kal kevesebbet költenél egészségügyre

Egyesült Arab Emirátusok

5,7-szer több olajat fogyasztanál
3,5-szer több elektromos áramot használnál
2,3-szor többet keresnél
77,78%-kal nagyobb eséllyel találnál munkát
69,46%-kal több gyereked születne
59,74%-kal nagyobb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
2,63 évvel kevesebbet élnél
2-szer nagyobb esélyed lenne a HIV / AIDS betegségre
5,56%-kal kevesebbet költenél egészségügyre

Ausztrália

2,7-szer több olajat fogyasztanál
2,7-szer több elektromos áramot használnál
2,1-szer többet keresnél
2,1-szer többet költenél egészségügyre
47,22%-kal több eséllyel találnál munkát
8,03 évvel tovább élnél
39,35%-kal kisebb eséllyel halnál meg csecsemőkorodban
31,39%-kal több gyereked születne
2-szer nagyobb esélyed lenne a HIV / AIDS betegségre
8,93%-kal nagyobb lenne az osztálykülönbség

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: vitaindító Ausztrália Szlovákia Németország Brazília Kína Svájc Nagy-Britannia Egyesült Államok Kenya Egyesült Arab Emirátusok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr685526628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 00:14:54

@shakti_rom: Februärban Pesten voltunk a TGI-ban az Oktogonnäl. Nagyon kedves pincérsräcot fogtunk ki. Folyamatosan jött az asztalunkhoz, h minden rendben van-e, kérünk-e még vmit, ajänlotta a dolgokat, probälkozott a német beszéddel is, egyszoval eléggé aktiv volt, de nem tolakodoan. Fizetéskor kissé sok borravalot adtam, dolgoztak bennem a koktélok is... a sräc nagyon meg volt illetödve, azt sem tudta länyos zavaräban, h hogy köszönje meg eléggé, és a végén kicsuszott egy aranyos mondat a szäjän: Jöjjetek mäskor is! Erröl az jutott eszembe, amikor otthon dolgoztam, és jo jattot kaptunk, akkor miutän szép hangosan megköszöntük, és halkabban hozzätettük, h jöjjön mäskor is, szivesen lätjuk (a jattjäval együtt). :-)

montroyal ( CAN qc) 2013.09.22. 00:15:29

@Kovermadar: OK Te hozhatod a kocsidat .. sot nagyon jo aron fogom megcsinalni DDDD

montroyal ( CAN qc) 2013.09.22. 00:19:19

@Kovermadar: OK Te hozhatod az autodat meg jo arat is adok ...DDD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.22. 00:19:47

@montroyal:
Mennyibe kerül egy olajcsere ott? 4,5 liter 5W-40 olaj + olajszűrő...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.22. 00:21:22

Most olvastam az FB-n a Határátkelős kommentek között:
"Magyarországon a legjobb!!!! Mind megdöglünk, juhéjjjjjjj!"

Óriási! :D

montroyal ( CAN qc) 2013.09.22. 00:22:33

@Kovermadar: azt ingyen megcsinalom ha van egy 1000-1500$ karosszeria festes munkad...

BTBTBT 2013.09.22. 00:23:42

@shakti_rom:
Akkor 90-et adsz borravalóval?
Egyébként nem értem, hogy ha ott költöm el a pénzemet, (pedig bármelyik másik, tetszésem szerinti étteremben is megtehetném), akkor miért legyen nekem ciki, hogy a szolgáltatásért kért 80 dolláron felül még (csak) 2 másikat is adok mellé?

Ezek szerint egy női fullos bodorítás áráért több mint 1 napot kell dolgozni? A minimál bérhez képest nem hangzik túl jól, bármilyen jó is az eredmény.

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
@Kovermadar:
Mi ma (valakinek már tegnap) nem adtunk semmi borravalót a Byron's-ban a pincércsajnak, aki kedves is volt és többször odajött, hogy minden rendben van-e. Igaz, én odaadtam a számla rám eső részét a barátomnak, és aztán ő intézte a kártyás fizetést.
Ez a viselkedés a pincér munkája része. Aki dolgozott már "customer service"-ben, az tudja, hogy a vásárló elégedettségéért nem jár extra fizetség.

montroyal ( CAN qc) 2013.09.22. 00:24:03

akkor most indulunk a magyar szureti balra ... ja kérem itt van mozgalmi elet..

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.22. 00:25:01

@montroyal:
Ilyenem még sosem volt :)
Gyanús, hogy olcsóbb mint itt, kár, hogy olyan messz vagy :)

Csak karosszériával foglalkoztok?

BTBTBT 2013.09.22. 00:27:29

@montroyal:
Jó szórakozást! Néhány képet (a többiekről) belinkelhetnél majd ide. Köszi.

montroyal ( CAN qc) 2013.09.22. 00:32:43

@Barátusz: koszi OK.
@Kovermadar: festes és karosszeria de nem csak Neked mindenkinek olcson csinalom... aki EU-bol jon...

Latcho Rom 2013.09.22. 00:35:39

@Barátusz: Mert abbol nevel valaki gyereket, fizet lakbert, a system igy van kitalalva.

Ha rossz a kaja, s taho a kiszolgalas, egy kanyit se adsz, naturlich

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 00:38:25

@Barátusz: Akkor elärulom. :-)
Szoval az ugy néz ki, h bement az uram. Kedélyes kézfogdosäs (ez itt amugy is nagy divat, nekem a halälom, mert nö-nö között is van, és nem csak bemutatkozäskor). Ez eltart kb 5percig. Majd, na akkor üljünk le. Mit szeretnél inni? Ez is kb 5p az elkészitéssel/szervirozässal együtt. Majd akkor jön a Na milyen frizurät szeretnél? kérdés. Ezt is megtärgyaljäk. A következö 5p elmegy rä. Majd elköveti a nagyon bonyolult alul 3mm fölül 5mm-es hajvägäst géppel, a tarko borotväläsät. Ebben elfäradva hivja a tanulot, h mossa meg a kedves päciens nyakät. A tanulo elvégzi eme roppant komplikält feladatot, ha szerencséje van a kliensnek, akkor nem lesz tökig habos, és nem csorog a hätän a viz... ha nincs, akkor igy järt. Majdan megprobälja a makacsul a börhöz ragaszkodo hajszälakat a vizes törölközövel eltävolitani, aminek eredménye az enyhén vöröslö tarko.
Ezekutän a kipihent mesterfodräsz megszäritja a hajat, én idöközben visszaérkezek, mert letelt az 1ora. Hogy ne unatkozzak annyira amig elkészül a nagy mü, megkérdez engem is, h szeretnék-e vmit inni, és évszaktol/hangulattol függöen megprobäl rätukmälni egy kis EVE-re. Közbe persze dumälnak rendületlenül. Majd finoman szolok neki, h bocsi, de antennäkat lätok itt és itt. Kaccant egyet, megköszöni, kijavitja a müvet, és räszärit a mär majdnem szäraz hajra. Ezekutän magähoz emel egy kisebb mennyiségü zselét, és frizurät csinäl belöle. Jobbra kuszälja, balra kuszälja az 5mm-es hajszälakat, majd eldönti, hogy keszekuszän a legjobb, és ugy hagyja. Elökapja a hatalmas tükröt, és közli, h kész a mü, valamint mär a delikvens häta mögé tartva megérdeklödi, h akarja-e lätni az elkészült müvet. A delikvens persze mär kb 1,5oräja ég a vägytol, h a végeredményt a tükrök kereszttüzében megszemlélhesse. Räbolint, naaaaagyon tetszik neki a katonaséro, és ezennek kezdetét veszi a fizetési rituälé. Elmennek a pénztärszämitogéphez. Mert itt a jo fodräsz szämitogépen vezeti a klienseit, söt föl is hivja öket, h itt az idö, letelt az 1honap, gyere vägatni! Szoval bemondja a hatalmas összeget, a kliens fizet, és még borravalot is szeretne adni. Ez egy kis huza-vona, hogy nemä' meg demä', oszt' a végén ugyis a malacperselyben köt ki. Ekkor nekem mär eröteljesen mehetnékem van, EVE ide vagy oda, de a röpke 5p-es bucsuzkodäsi ceremoniät még türelemmel ki kell värnom. :-)
Mostmär érted, mi tart eddig? :-)
Örülj, h nem nönek születték! :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 00:40:21

@shakti_rom: Ezt tényleg nem tudod, vagy csak szivatsz? :-)

Latcho Rom 2013.09.22. 00:42:57

@shakti_rom: ja, gugliztam, kitanaltam:))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 00:47:05

@Barátusz: Mi is järtunk mär igy, h többen voltunk, az egyikünknél nem volt kp, uh az egész kärtyäs fizetés lett...és nem adott borravalot. Mikor räkérdeztünk még a felesége volt fölhäborodva, aki amugy szällodäban dolgozik, h minek adjon ö borravalot? Sztem ez égö.
Mi adtunk a végén egy 20-ast exträba a fölszölgälolänynak a kettöszäzvalamennyi szämlära. Märpedig azért, mert szomban este volt, tömött pizzéria, a legutolso pillanatban foglaltunk asztalt, 1orät késtünk (miattuk), és tartottäk az asztalunkat szäjhuzäs nélkül. A kaja prima volt, a kiszolgäläs ugye a dugig tömött étteremhez mérten is nagyon jo volt.

BTBTBT 2013.09.22. 00:47:10

@shakti_rom:
Azt kérdeztem, hogy miért ciki azt érezni, hogy csak 2 dollár borravalót ad az ember?

Nem a pincérek/pincérnők ellen vagyok, de a gyereknevelést meg a lakbért a borravalóra alapozni... Hát...nem is tudom. Nem különösebben nyerő elképzelés.

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Hát ez hatalmas! Viszont nem túl hatékony. :DDD
A férjed nem tudná egymaga intézni ezt a "bonyolult" programot? Miért kellesz hozzá te is?
Mi az az EVE?

Én sem tudom, mi az a TGI, pedig évente legalább kétszer járok az Oktogonnál.

Latcho Rom 2013.09.22. 00:51:22

@Barátusz: Mukodik, itt. Aki cheap az egyen a mekiben, ott nincs jatt, erted..

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 00:52:30

@Barátusz: Elköltöztün onnan. Én vagyok mär kb 4,5éve a hajvägofelelös. (SodalisO nem szörnyülködik! :-) )
Amugy azért kellettem hozzä, mert faluban laktunk, és a fodräsz a värosban volt. :-) Ezért bementünk együtt, és elmentem shoppingolni, kellemetlent a hasznossal, majd utäna ältaläban mozi volt.
Ez az Eve:
www.google.ch/search?q=eve&bav=on.2,or.r_qf.&biw=1920&bih=981&dpr=1&pdl=300&wrapid=tljp137980319580523&um=1&ie=UTF-8&hl=de&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=9yI-UoCaFKqt4AT_poCwBw#hl=de&q=eve%20bier&revid=1802240123&tbm=isch&um=1&imgdii=_

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 00:54:53

@Barátusz: Én egyszer dolgoztam étteremben...itt Sväjcban...rémälmomban jön elö az az idöszak. Sväjci anyuka 2 gyerekkel. Megkajältak, naaaggyyyon elégedettek voltak a kiszolgälässal. A szämla CHF 96 volt. Adott egy 100-ast, és 98-bol kért vissza...

Latcho Rom 2013.09.22. 00:55:20

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): divatos noi cigi volt az eve meg az atkosban, ua a ceg lenne?

BTBTBT 2013.09.22. 00:56:48

@shakti_rom:
Attól olcsó valaki, mert nem - vagy keveset - ad borravalót? Érdekes...
POET's Day-t ismered?

Javítsd ki, ha tévedek, de Kanadában - az USÁ -hoz hasonlóan nagy divat étteremben kajálni?

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Ha olyan munkaköröm lenne, hogy nekem is jól esne a borravaló, akkor bunkóság lenne nem adni jattot.
Szerencsére nekünk nem volt ilyen bonyolult a helyzet. Se teltház nem volt, se asztalfoglalás, se nem késtünk.
De a vécé fekete alapon aranyszínű halálfejekkel van kitapétázva. A női részlegben is. :)))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 00:57:07

@Barátusz: Pedig mäsra nem tudjäk alapozni, mert alapbérük kb a semmi...
A T.G. I. a Wendy's helyén van. :-)

Latcho Rom 2013.09.22. 00:59:15

@Barátusz: Vagy csoro, s olyan helyen akar kajalni ahol a jatt mar nem fer bele koltsegvetesbe. vagy elvbol fasz.

Latcho Rom 2013.09.22. 01:01:37

@Barátusz: Igen, sokat jarnak ki az emberek. Mint europaban is, hatalmas a valasztek.
csak egy jo tapas hianyzik, probalkoztak, de nem ment a dolog

torontoban, montrealban vannak jo tapasok, talan mert tobb latin el ott..

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 01:01:50

@Barátusz: Nekem tudod mi a halälom? :-) Bemész egy étterembe/bärba stb. Fogyasztassz, és el kell menned WC-re. És basszus ott ül a WC-s néni!!! :-( Akit ugye szintén tämogasz a WC-dijjal...
@shakti_rom: Nem, ez egy sörszerüség(?). Gyenge alkoholtartalma van, és izesitett. Nagyon finom (frissitö) nöi ital. :-)
A Prosecco, Apérol és a Vodka-Red Bull utän sztem ez a következö a menöcsajos listän.

Latcho Rom 2013.09.22. 01:03:43

na vecesneni itt nincs :))

kubaban bezzeg! ki be maszkalnak raadasul :)

BTBTBT 2013.09.22. 01:14:44

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Ez a Cardinal Eve eléggé kontyalávalónak tűnik. Meg is néztem, komoly 3,2 %-os alkoholtartalma van.

Nem hiszem el, hogy a férjednek "hajvágó-felelősre" van szüksége. :)))

96 esetén 100-ast adni, és 98-ból visszakérni szarrágóság. Odaadnám a százast. Nem azért, mert borravalót akarnék adni, hanem mert nem vagyok szarrágó. :)
Másfelől viszont - és nem ellened beszélek - az anyuka szemszögéből nem történt semmi extra, amiért egyetlen fityinggel többet kellett volna adnia neked. A kaját kihoztad, tán még mosolyogtál is. A gyerekeket csak nem kellett megetetned?

Errefelé nem jellemző a vécésnéni.
Otthon viszont érthető, hogy például gyorséttermeknél miért vezették be: mert boldog-boldogtalan bejárt oda, és egy részük összepiszkította.
A vécés néni (aki néha bácsi) akkor gáz, amikor nagyon menned kell, és megállít. :)

A BK-val átellenben. Így már tudom. Bár nem vagyok nagy hamburgeres, de a Wendy's készítette a legjobb - és legnagyobb - baconos szedvicseket. Kár, hogy kivonultak a magyar piacról.

@shakti_rom:
Tudom, hogy sok csóró nincs így ezzel, de ha én lennék az, nem mennék drágább helyre a semmi kis pénzemmel.

Szóval a tapas a szíved csücske?

Latcho Rom 2013.09.22. 01:23:06

wendy jobb burgereket csinal, vajon miert nem ment mo?

tapas meg ami velejon, ja ..katalonia, andaluzia a csucsok, mennek minden evben ha gazdag lennek. Igy sinylodunk a karibi helyeken ;)

Latcho Rom 2013.09.22. 01:24:28

@cougarcat: csini a frizurad rich girl :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.09.22. 01:29:25

@Barátusz: @shakti_rom: Amit hallottam, h a Wendy's a Cocaval van szerzödésben, Mo-on meg megbotoltäk vhogy, és Pepsi termékek voltak. Ällitolag ebböl (is) lett az orszägos balhé. :-)
Hogy mi igaz belöle, nem tudom, de én is imädtam...föleg a héjäban fött krumplit snidlinges baconos sajtos tejfölös szosszal leöntve.
Amugy a nöt tényleg rendesen körülugrältam, mert voltak azért kivänsägai... mind1. Itt sokan ugy gondolkodnak, h a borravalo az nem kell, mert a fölszolgälo magas fizetést kap (HAHA), és az ärak ugy vannak kikalkulälva...

BTBTBT 2013.09.22. 01:29:33

@shakti_rom:
Drágább volt, mint a pestiek által megszokott Meki és BK.
Karíbiában sínylődöl? Te szegény. :)

@cougarcat:
Attól még több mint egy napot kell érte dolgozni minimálon.
Persze értem én, hogy aki keveset keres, az elmegy oda, ahol olcsóbban kijön valami hasonló.

BC? Egyszer a saját szememmel kell látnom azokat az erdőket. :)

BTBTBT 2013.09.22. 01:34:28

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Most, hogy mondod, tényleg beugrott a Pepsi.
A Cocás szerződésről nem tudok, de azért nem hiszem, hogy egy multinál olyan könnyen megy az, hogy kitalálják, hogy akkor széles nagy Budapesten majd a rivális italát árusítják.

Nekem a baconos cuccok jöttek be. A többi hálózat nem ilyesmiben utazott. Még a Whopper-ben sem mindig volt bacon.

Kivétel vagyok: tudom, hogy nem kapnak magas fizetést a pincérek.

Egyébként remélem, hogy avatarostul már egyszerűbben reagálsz. :)

BTBTBT 2013.09.22. 01:37:57

felszolgálók, nem pincérek

cougarcat 2013.09.22. 01:54:45

@shakti_rom: Szerencsére :)

Semmi jó film mostanában... a Woody Allan gyüjteményemen megyek végig kinomban. És végignéztük a Tavasz 17 pillanatát, angol felirattal. :)

BTBTBT 2013.09.22. 02:07:13

@cougarcat:
A "Hitchcock" Hopkins-szal és Mirren-nel?
Hatalmas.

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Pheeeeew! :)

cougarcat 2013.09.22. 02:13:58

@shakti_rom: Az biza! :) Még hosszú a hajam, nem érzem úgy hogy le kéne vágni....

@Barátusz: Pipa. Az tényleg jó volt. A mostaniak közül legutóbb a Polisse c. francia filmet néztem meg. Érdekes volt szakmailag (gyermekvédelmi rendőrségi egységről volt szó). Sajnos a melodráma elrontotta és kritikus énem nem volt képes elfogadni az "artistic licence"-et.

Latcho Rom 2013.09.22. 02:28:17

@cougarcat: it se sok, tegnap a hangover 3 volt, ide jutottak a dolgok. Pedig sok csudarol hallok a cbc radioban a torontoi fesztivalrol.
de nem..a Quartet szuper volt, finom, dustin rendezte brit szineszekkel, maggie, tom courtnay..stb.

cougarcat 2013.09.22. 02:42:33

@shakti_rom: Quartet pipa, tetszett. :) Sajnos a jobb filmek még csak most jönnek ki ősszel és télen, várni kell. Tegnap World War Z :(

Latcho Rom 2013.09.22. 02:50:20

ja, eleg snassz. Bar a cgi hatalmas, kulonosen jeruzsalemben, ahogy masznak a falon zombiek :)

Latcho Rom 2013.09.22. 02:52:57

@cougarcat: mit gondolnak feletek a szarhazi franciakrol a Charterukrol?

teli van veluk itt a public service. nem jo dolgok ezek :)

cougarcat 2013.09.22. 05:02:53

@shakti_rom: Elég fürgék voltak ezek az újzombik. A tradicionális zombik alig tudtak mászni. :)

Francia Charter - nagy a felháborodás. Őszintén, most kit érdekel hogy valakin turbán van vagy sem. Ha elmész Vancouverbe, pl. Surrey-ben turbánt látsz mindenhol - na és. Kendős arab nők - nem téma. Hogy közszolgák hogy nézzenek ki? Hát gondolom úgy, mint az összes többi ember, különfélén. Pl. egy kollégám hordja a Dávid keresztet - akkor az pl. mekkora lehet hogy elfogadható legyen? Ááááá, nem értem hogy miért jöttek elő ezzel és messze is vannak tőlünk, mintha egy másik ország lenne. :) Na jó, mondjuk egy közszolga ne takarja el teljesen az arcát praktikus okokból - de a többi vallásos szimbólum kit zavar. Amúgy nem vagyok vallásos de támogatom a vallási szabadságot. Just my 2 cents.... :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.22. 06:26:24

@DieNanny: mondjuk bértárgyalásban mindig jó voltam

(gondoltam egészen addig, míg nem láttam valakit, aki a kétszeresét "alkudta ki:))

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.22. 06:30:20

@andaluzkutya: nem akarod, hogy belinkeljem.
japán oldalakon keresgéljél főleg.

DieNanny CH 2013.09.22. 07:25:36

@andaluzkutya:

Ez a "munkaidőben dolgozol, szabadidődben pihensz"-dolog itt Svájcban is működik. Legalábbis, ami itt van, én annak nevezném.
A Krippe alkalmazottainak, és a Tagesmuttereknek évente 1x, 2x KÖTELEZŐ elvégezni tanfolyamokat, továbbképzéseket. Én örülök is neki, mert kisgyerekek elsősegélynyújtása, meg kommunikációs tréning, ilyenek vannak. De a szabadidőmben. Hétköznap este 6-10-ig, vagy szombaton egész nap. VISZONT! A továbbképzést fizetik, ÉS amíg a fejtágítón vagyok, a munkabéremnek megfelelő óradíjat megkapom fizetés gyanánt.
Ez anno, mikor oviban dolgoztam, csak a tanfolyamdíjat fizették. Se útiköltség, sem óradíj...

DieNanny CH 2013.09.22. 07:33:35

@sodalisO:

Itt a legolcsóbb hely egy pláza fodrászata, ahol premier plánban üldögélnek az emberek hajvágás közben. Rövid haj - mert amíg nem ér vállig, annak számít - mosás, vágás, szárítás kb 70 frank, ez 17ezer Ft... Hát, ennyire jól MÉG nem keresek. Inkább kibírom, hogy évente 3x otthon.
Különben tényleg érdekes, hogy olyan jól le tudta vágni áprilisban a fodrászom, hogy mikor augusztusban mentem - elég sokat nőtt -, kis csatokkal, meg hajpánttal meg tudtam oldani, hogy kinézzek valahogy.

cougarcat 2013.09.22. 07:34:03

@Barátusz: (ezt csak most vettem észre, bocsi)

Minimál béren alighanem elég kevés nő jár fodrászhoz, legalábbis valszeg a festést kihagyja mert az drága. Annak idején én is voltam ilyen helyzetben - vettem a L Oreal doboz a drogériából aztán olyan volt amilyen.

Beautiful British Columbia - ez a provincia mottója és nem véletlenül. Nagyon érdemes megnézni és nemcsak haza beszélek. A Vancouver Sziget meg már egy önmagában is különleges világ, mikroklimákkal és egyedi faunával flórával.

A minap Victoriából visszafelé Port Renfrew felé jöttünk a Cowichan Lake felé - az út (amely valójában egy kiépitett erdészeti út) hatalmas fenyő és cédruserdők között haladt, és a fák szinte teljes egészében be voltak boritva moszattal és mohával. A fa törzséből a moharétegből pedig kis páfrányok nőttek ki, még kb. 10-15 m magasságban is. Igen, az esőerdő övezetet érdemes még ezen a klimán is megmustrálni. Cakát. :)

DieNanny CH 2013.09.22. 07:44:36

@sodalisO:

Röhej, de az egyik családomnál, miután a lányokkal én mentem fodrászhoz, és megnéztem, hogyan vágják a hajukat - simán hosszú haj végéből a töredezettet -, utána anyuka megkért, hogy nem vágnám-e én a lányok haját. Szerencsére marha türelmesek voltak a lányok, meg bíztak is bennem, úgyhogy végigülték nálam is azt a fél órát. Volt, hogy még kb 30 vékony fonatot is végigültek.
Aztán mikor anyuka még jobban spórolni akart, akkor már én festettem a haját is...
Olyan kis mindenes au-pair voltam...

DieNanny CH 2013.09.22. 07:48:33

@shakti_rom:

Miért, mindenkiről fényképalbumot vezetnek, hogy mikor mennyi borravalót adott?!
Ez olyan, mint a hálapénz. A doki kapja a borítékokat, este megnézi, szerinted bárki is mellékelte a nevét a pénzhez, vagy honnan tudja, ki mennyit adott?

DieNanny CH 2013.09.22. 08:07:39

@cougarcat:

Én ezt a sorozatot:
"The Guardian" www.imdb.com/title/tt0285370/?ref_=nm_flmg_act_15
tudom elképzelni, ha a munkádra gondolok. Le a kalappal előttetek!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.22. 08:21:39

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):

Az más. Igények lehetnek, ezzel semmi gond. De a valóság elismerése más kérdés.

Mert lehet tiltakozni az ellen, hogy Izrael fővárosa Jeruzsálemben van, de attól még az ott van.

Vagy egy térképes példa: a kommunista térképeken India és Pakisztán határa nem oda volt felrajzolva, ahol ténylegesen volt, hanem oda,ahol a SZU szerinte lennie kellene. Így többek között a komcsi térképeken Afganisztán és India határosak voltak egymással, míg a valóságban nincs közös határuk.

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.22. 08:30:20

@montroyal:
Piacon.
- kérek egy almát.
- kettő lett, maradhat?

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.22. 08:32:45

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): ezt nagyjából 10 perc alatt csinálom zselé nélkül itthon a zuramnak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.22. 09:55:57

@montroyal:
Hogy bírják az autók azt az időjárást?
Szerintem hasonló a svédhez, de itt eléggé lelkesen rohadnak a lemezek :( Ott ezt hogyan oldják meg? Vagy nem oldják meg, csak eladják vagy árokba lökik és vesznek másikat?

BTBTBT 2013.09.22. 11:50:25

@DieNanny:
Akkor az 4 hónap alatt már nem 8 centis és fiús, az biztos. :)

Sajnálsz magadra meg a hajadra ennyi pénzt?

@cougarcat:
Annak ellenére, hogy teljesen eltér az elég jó és szokatlan felépítésű (riport)regénytől, és hogy sajnos nem látszik meg rajta a forgatási leállások miatti 200-400 millió dollár, a WWZ a begyorsított zombik miatt lett jó. Amik szintén szokatlanok, és nem mindenkinek tetszenek.
Persze egy-két lehetetlen baromság becsúszott a sztoriba (éjjel, a repülő felé biciklizve, szakadó esőben meghallják a zombik a mobil csörgését), és uncsi lett a vége, viszont talán az 1. olyan film lett, ami maximálisan kihasználta a 3D adta képmélység-lehetőségeket.
És a kopasz, zsidó katonalányt alakító színésznő magyar származású.

Ez a Henry macsek nem semmi. Kimondottan emberi gondolatai vannak.

Egy szórakoztató tévésorozatban látottak keltették fel az érdeklődésemet Kanada ezen környéke iránt, mivel ott forgatták az első 4 szezont.
Hallottam valakitől, aki járt BC-ben, úgyhogy gondoltam, megkérdezlek erről: Igaz, hogy akkora kiterjedésűen, hogy még mostanság, a 21. században is el lehet tévedni azokban az erdőkben?

Latcho Rom 2013.09.22. 13:33:58

@cougarcat: Mint kiderult, a nyolc szazalek nem francia nyelvu quebeci polgar eddig sem voltak reprezentalva a publik szektorban, alig 1 szazalek dolgozott ott. Ez is sok nekik, s ebbol hatalmas botranyok lesznek, lehetnek. A keresztet termeszetesen nem akarjak levenni az parlamentjuk falarol. Ez nem csak a PQ, ez a szomoru..Jean Guy igy gondolkozik, arab, zsido, hindi huzza meg magat quebecben. Undorodom toluk.

DieNanny CH 2013.09.22. 13:43:48

@Barátusz:

Félek, hogy egy ismeretlen fodrász elrontja...
10 éve járok csak fodrászhoz, addig tesóim, Anyukám - gyerekkorunkban Apukám - vágta a hajam. Az első fodrászom 3 év után meghalt. A 2. másfél éve szült - és amilyen naiv voltam, még számoltam is, hogy: de jó, mire 4 hónap múlva jövök, ő már megint dolgozni fog... Ahha, ahogy azt én a mostani gondolkodásommal elképzeltem... Szerintem még 2 évig legalább nem látom.
Szóval, nehezen "adom oda" a fejemet bárkinek...

zopilote 2013.09.22. 14:27:32

@montroyal:
A horvat fonokom testverenek karosszerias muhelye van, ott csinaltak meg a RAV4 - esem fekeit, fektarcsat is csereltek, 500 $ - t kert, adtam ra egy 50 - es borravalot, az olajat, szurot is kicsereltek, szintetikus olajat tettek bele, kellett: alig volt benne olaj, evente egyszer nyitom fel a motorhaz tetot, utalom az olajat, a gepeket, pedig regen sebvaltot is egyedul csereltem, kenyszerbol. Amikor elment a fekem, ugy orultem: jo kifogas volt, hogy ne kelljen mennem dolgozni:) 3 napot sikerult igy otthon maradnom,utana a haverom vett fel.
PS: megtortent a 40 eves erettsegi talalkozo, Mezokovesd mellett, Tibolddaroczon egy hegyi borospinceben, szarvasporkolttel. Csodalatos erzes volt osz haju nagyapakkal talalkozni, akikkel 4 evet huztam le eletem legfogekonyabb szakaszaban. Most emesztem a tortenteket, le kell tisztulni a dolgoknak, hogy irni tudjak rola. Miota itthon vagyok, csak lebegek, visznek az esemenyek:) Meg var ram egy disznvagas, par napos parizsi, londoni kiruccanas es utana vissza a dolgos hetkoznapokba, Kanadaba. ( nehez bevallanom, de azert ott vagyok otthon igazan. " esse " hittem volna )

BTBTBT 2013.09.22. 14:30:29

@DieNanny:
Bízz a fodrászokban. :)
Annak ellenére is, hogy gyerekkoromban egyszer megtörtént, hogy a fodrásznőnek, aki akkor már évek óta rendszeresen vágta a hajamat, a fülem körül járva megcsúszott a kezében a borotva.
Szerencsére megmaradtam kétfülűnek, és vért se sokat vesztettem. :)

zopilote 2013.09.22. 15:01:34

@Barátusz:
Nem engem kerdeztel, de el lehet tevedni bizony. Me'g GPS - sel is:)
@shakti_rom:
Azert a quebeci - franciak " massaganak " megertesehez sokat segit itteni tortenelmuk ismerete, az, hogy szivattak oket az angolok. A ket hodito kozul az egyik egy fokkal volt kevesbe szemet, a francia.

BTBTBT 2013.09.22. 17:28:26

@zopilote:
Teljesen rendben van, hogy az egyik legilletékesebbtől kapok erre megerősítést.
Egyébként tényleg gáz, hogy ilyen technika mellett (a GPS még ott is tévedhet) ilyesmi előfordulhat. De azért vágyom azokba az erdőkbe.

Latcho Rom 2013.09.22. 19:15:08

@zopilote: Intolerancia, rasszizmus, nem az angolok szivatasanak az okozata. Meghagytak a nyelvuket az angolok, egyhazaikat, Trudeau felemelte oket. S most ez a koszonet.

cougarcat 2013.09.22. 20:03:19

@DieNanny: Köszi Nanny, és igen hasonló, bár ezt a sorozatot konkrétan nem láttam. Angolszász országokban nagyjából hasonló a gyermekvédelmi rendszer (USA, UK, AUS, NZ, Kanada), igaz kisebb-nagyobb eltérések pedig tartományonként is vannak, országon belül.

@Barátusz: Kedvenc zombie filmem a brit Shaun of the Dead vigjáték. :) A WWZ nagyon jó kivitelezésü akció film de kár hogy követték a megszokott genre sablont - kicsit turbózhatták volna a sztorit.

Európai szemmel szinte lehetetlen még elképzelni is azt a hatalmas léptékü vadont ami itt BC-ben (és Kanada nagy részén) létezik. Még most is hatalmas területek állnak lakatlanul - sok esetben a megközelités is csak helikopterrel lehetséges, vagy még azzal sem, mert nem vállalja senki. Ez a sziget is pl. kb. Mo. méretü és hatalmas területek állnak lakatlanul.

Nem csoda egyébként hogy errefelé el vagyunk maradva egy kicsit a mobil hálózattal és többet is kell a szolgáltatásért fizetni. A rendszer kiépitése óriási összegekbe kerül és vannak területek ahol egyszerüen lehetetlenség telepiteni.

Ahogy Zopilote is irta, a vadonban ember legyen a talpán aki nem egy kimondott úton vagy ösvényen akar kirándulni. Nem ajánlott. Viszont létezik wilderness hiking, és túrista utak amelyek segitségével eljuthatsz legalábbis a vadon peremére. Nem egyszer olyan helyeken kirándultunk ahol senki mással nem találkoztunk oda-vissza, csak fekete medvékkel, jávorszarvassal, stb. Az ilyen helyekre kell egy terepjáró vagy pick-up (high clearance) mert nincs kiépitett út az ösvény kezdetéig. A túrista információs dolgozók adnak ki térképeket, leirásokat és azt is megmondják, hogy hová ne menj aznap (pl. ha grizzly van az ösvény közelében). És persze mindig vannak olyan parkok, rövidebb ösvények ahol még az is megismerkedhet a környék szépségeivel akinek nincs kedve vagy lehetősége egy egész napos kimeritő túrára. Pl. Cathedral Grove, a hatalmas Douglas fenyőkkel.

Majd nekidurálom magam a közeljövőben és Zopilote-hoz hasonlóan teszek fel az index fotóba képeket a kirándulásainkról hogy közzétehessem.

@shakti_rom: Nem értem mit várnak ettől. Ide már eleve kimazsolázzák a bevándorlókat, ez sztem alapvetően elég lenne. Azért furcsa hogy pont a franciák, akiknek végül is köszönhetjük (Trudeau révén) a multikulturalizmust, gondolkoznak igy.

@zopilote: Örülök hogy jól sikerült a tali. Azon se csodálkozom hogy több helyen otthon érzed magad. Jó esetben ha felakasztod a bakancsod majd tudsz oda-vissza járni. Mexikó is egyre jobb hely lesz, épp tegnap olvastam egy cikket az Atlantic magazinban hogy "középosztályosodnak" és pl. kedvenc célpontja az amerikai nyugdijasoknak. Egyre kevesebb mexikói vándorol be az USA-ba és egyre több amerikai vándorol be Mexikóba.

Latcho Rom 2013.09.22. 20:55:34

@cougarcat: Trudeaut sok francia gyuloli, dacara hogy bevitte a nyelvuket a hivatalos nyelveink koze. Felig francia, ahogy Justin is az, illetve o mar csak egymegyed. Nem igazi "pure laine" szittya franciak.
Mit akar a PQ elerni? Elszakadast, s ezzel ki is tudjak provokalni, hiszen kanada 80 szazaleka nem lesz hajlando finanszirozni a transzfer payementeket, ahogy en sem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.22. 21:11:25

@zopilote: ööö, és ha mások szivatták őket, akkor arra az a megoldás, hogy két generációval később teljesen másokon leverni? (nem tőled kérdezem, csak úgy felmerül, annyi szivatásnak és keserűségnek, plusz bántalmazásnak az alapja ez, másokon megbosszulni azt, ami minket bántott.)

BTBTBT 2013.09.22. 21:22:06

@cougarcat:
Nem vagyok kimondottan zombifilmes, és a SOD-et nem is láttam.
A WWZ-ben nem volt elég turbó, hogy gyorsak voltak? A háztetőről lehullás meg állat volt.
Ahogy említettem, azért néztem meg, mert olvastam a regényt, ami rengeteg ember személyes élménybeszámolójából van "riportregény"-nyé összegyúrva, a B. Pitt karaktere által a világot járva.

A Douglas fenyők már Cooper ügynököt is lenyűgözték a Twin Peaks-ben, de nem az a tévésorozat keltette fel a kanadai erdőségek iránti érdeklődésemet. :)

Jó, hogy említetted az eltévedés melletti másik veszélyforrást, a vadállatokat, az ilyen végenincs erdőkben.
Mo.-on ilyen gond - már ekkora állat - nem volt a kirándulásaim során, bár azért nem éppen a legkedvesebb pillanataim egyike szemben találni magamat egy vaddisznóval.

Zopilote képeinek jó részét már láttam az index-en. Neked is vannak fent fotóid? Hol?

Bonjour 2013.09.22. 21:23:11

@zopilote: azert nagyon kivancsi leszek erre. Meg amugy az egesz kiruccanasra, Parizs-London vonalon. Sot a visszateresre is. Irhatnal hosszabban is. Olyan Zopilot-osan. Varom!

Latcho Rom 2013.09.22. 21:32:58

@charlieharper: :)

azt is tudod hogy itt az air canada allando viccek targya, s nem national pride? :))

BTBTBT 2013.09.22. 21:38:14

@zopilote:
Az a disznóvágás nagyon jól hangzik. :)
Londonba is jössz?
Írtam privátba.

2013.09.22. 21:43:53

@shakti_rom: persze. Laktunk 2 evet Torontoban. Emlekszem

Vincenzo90 2013.09.22. 21:46:54

Nekem mindegy mennyit keresek, csak végre egyszer ne pofázzanak bele se Brüsszelből, se Berlinből, se Washingtonból, se Tel-Avivból, de még Budapestről sem, hogyan élek egészen addig, amíg fizetem az adót, és betartom a törvényt. Ne fasisztázzanak le, amiért szeretek hétvégén az udvaron íjászkodni, és amiért az anyanyelvem többet ér, mint a pénz, amit adnának Angliában. Akkor én már végre boldog leszek, és nem akarok menni sehová.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.22. 21:55:55

@Vincenzo90: ugyanugyan, nem kell választani, hogy anyanyelv vagy pénz, az előbbit senki nem veheti el, ha nem hagyod. sőt, valószínűleg akkor se veszted el, ha nagyon akarod.

(a többit értem és teljesen egyetértek, miért nem tudjuk békénhagyni egymást, miért kell olyan sokszor durván belepofázni mások döntéseibe, politikusoknak, szomszédoknak, ismeretlen olvasóknak is.)

Latcho Rom 2013.09.22. 22:03:43

@charlieharper: nyumm :) akkor tripla utlevellel dolgoztok?

2013.09.22. 22:28:53

@shakti_rom: kanadai utlevelunk nincs. PR card volt 5 evre, ami mar reg lejart. Nalunk az utlevel (darabszam) eleg furcsa dolog a keveredesek miatt. A lanyome a legbonyolultabb; bostoni (MA) szuletesu, del-afrikai anyuka, magyar apuka es mikor felvettuk a brit allampolgarsagot, neki is termeszetesen megadtak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.22. 23:53:05

Nálunk is megvolt a 15 éves érettségi találkozó. Hát érdekes volt. :)

cougarcat 2013.09.23. 00:14:51

@shakti_rom: Én se támogatom a Q. szocializmust. Bye bye Quebec. :)

@Barátusz: Úgy hangzik mintha a regény érdekesebb lenne. Shaun of the Dead - jó szórakozás. Simon Pegg-gel még birtam a Hot Fuzz-t. Sajnos egyre ritkább a jó vigjáték, pedig az is kell...

Még nem raktam fel fotókat, csak tervezem. Addig is ha érdekel - ez a fotósorozat a nyár elején készült. Két nyugdijas mérnök (egyik a férjem Alpine Club of Canada társa) és az egyik fia körülkajakozták a Vancouver sziget Északi csücskét. (remélem a link beenged)

picasaweb.google.com/115216021066566612717/CapeScottFinal?authkey=Gv1sRgCMaRwoGG-LK31gE#

@charlieharper: Hát lássuk mi is..... Túlfizetett munkamániás Air Canada pilóta baby-je? :) De hogy kerül oda hozzátok? (Most ért véget a mai második futam San Franciscoban. A madaraknak már csak egy futam győzelem hiányzik de nem tudták megszerezni. Valahogy mindig gyenge szelet kaptak el.)

Latcho Rom 2013.09.23. 00:17:48

@cougarcat: S mi lesz a keleti parttal ha elmennek? Kulonben miattam menjenek, orszag az valoban, mindenuk van hozza.

cougarcat 2013.09.23. 00:30:05

@shakti_rom: Hja, oda majd útlevél kell.... :( Persze sajnálnám ha tényleg bekövetkezne, de a zsarolást nem csipem. Úgy hirlik a fiatalabb nemzedékek az elszakadást támogatják. Mi lenne vajon az új pénzegység - Quebec dollár? Poutine? :)

cougarcat 2013.09.23. 00:35:31

@charlieharper: Csinálhattok egy jó kis szedres morzsát (blackberry crisp) - vanilia fagyival. Nálunk nagyon gyakori mindenfelé a himalájai szeder. Nagy, leveses, pikáns izü gyümölcse van - szereti ezt az éghajlatot.

BTBTBT 2013.09.23. 00:44:30

@cougarcat:
A 2/3-ától unalmasba ment át a WWZ-regény, mert az addigi legfeljebb ötoldalas beszámolók átmentek húszoldalasokba, és az nem köti le a figyelmet.
SP-t csak 2 MI-filmben láttam.

Ez valami természetvédelmi terület a képeken, vagy csak egy "szimpla", de gyönyörű vidék, ahová bárki elmehet?
Még inkább megjött a kedvem BC-hez. :)

@tildy:):
Egyedüli IT-s csajsziként kilógtál a sorból? :)

BTBTBT 2013.09.23. 00:47:36

@cougarcat:
Ja, és mi az a sok hordalékfa a partokon? Valami vihar volt a közelben, vagy az a mennyiség teljesen normális arrafelé?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.23. 00:57:36

@Barátusz: az még hagyján. De érdekes volt pár dolgot látni, egyedüli külföldön élőként voltam jelen. Volt, akinek a mentalitása semmit nem változott, mondhatni az idők során csak "nemesedett" a "piszkálódása".

Azon is meglepődtem, hogy mennyi embernél van már vagy 2-3 gyerek is, de azon is, hogy kb az osztály harmada- fele még mindig nem nősült meg, ment férjhez.

BTBTBT 2013.09.23. 01:03:38

@tildy:):
Neked sincs még gyereked, és az volt meglepő, hogy az osztály egy harmada-fele ugyanebben a cipőben jár?

Külföldön élve még inkább feltűnik az otthoni "mentalitás".

cougarcat 2013.09.23. 01:14:06

@Barátusz: Mind a kettő. Cape Scott és a North Coast Trail - természetvédelmi területek, a többi valszeg privát vagy crown land de mindkét esetben kirándulásra használni lehet. Hatalmas viharok vannak arrafelé télen, sok a hordalékfa mindenhol.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.23. 01:20:09

@Barátusz: Nekem sinc smég gyerek, de érdekes volt, hogy én voltam az anno, aki mindig valakibe nagyon szerelmes volt, és kábé rámhúzták, hogy na én megyek férjhez legelőször.

Az is érdekes volt, hogy volt, aki külföldön volt, de visszament, és az is, hány kapcsolat ért véget hasonlóan hosszú időszak után, mint anno az enyám az exemmel.

És azt is érdekes volt látni, ki hogyan éli meg az itthoni dolgokat,és mivel tud kilépni a hétköznapokból...

(és igen, nehezen értem a poént, deigen előjött az, ami miatt én léptem itthonról. Ugye új repjegyet kellett emiatt vennem, jövő héten jöttem volna, volt aki úgy gondolta, ha drága is, belefér. Remélem nem haragudtak meg, de mondtam, én azt a különbözötet inkább a családra költöttem volna ( mikor kiderült mikor lesz, akkor még 30 ezer forint körül volt átíratassál és új jegyként is. Szerencsére végül 5 ezer forintért vettem új jegyet)

Fekete Pestis 2013.09.23. 20:15:34

@charlieharper:

Kétféle lakás van.
1. andelsbolig. Ha otthagyod Dániát, akkor csak 2 évig adhatod ki, és csak a közös ktg-nek megfelelö összeget kérheted érte lakbérként. (a lakás nem a tied, csak résztulajdonod van a lakóközösségben. K.b. olyan, mint a holland "erfpacht", ahol meg a parcella nincs a tulajdonodban)

2. ejelejlighed. Ez az "oröklakás". Ezt kiadhatod, de ha nem ér el egy bizonyos értéket ( p.l. egymillió eur ), akkor ezt is el kell adnod, ha 2 évnél többet nem lax benne ( vagy ha elhagyod az országot ).

Nem dán ( de közösségi ) állampolgár egyébként csak 4.5 év itt tartózkodás után tarthatja meg a drágább lakást. ( bár ezt lehet hogy elörölték, mert a közösségi jog ellen van.)

EZooE 2013.10.01. 15:56:10

Én most csak Brazíliát néztem, mert itt élek, de azonnal levontam a tanulságot, hogy a hét feju sárkánynak tobb koze van a valósához mint egy ilyen átlagolásnak. Ez így nem mukodik. Foleg nem Brazíliában! :D ;)

Ildikó Koncz 2014.06.13. 00:52:33

Bocsanat! Nem fogyasztok sem több olajat!, sem több áramot!,Sőt az egèszsèg ügyre sem költök többet! Nagy Brittanniàba!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.