Határátkelő

Zsanna már elmúlt ötven éves, amikor úgy döntött, egy angliai kisvárosban, a fia és unokái közelében folytatja életét. Magyarországon részt vett a közéletben is, de úgy látja, a politikusok elengedték sok-sok fiatal (és már nem olyan fiatal) kezét.

„54 éves koromban jöttem Angliába egy hosszabb nyaralásra a fiamhoz és a családjához. Miután a férjem meghalt, az életem nem szólt másról, csak a munkáról. Magas pozícióban, felelős beosztásban dolgoztam Magyarországon, ezért húztam, halasztottam a szabadságot, de amikor már az egészségemen éreztem, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, eldöntöttem, pihenni fogok és nem csak egy hetet, hanem pár hónapot.

A fiam több, mint nyolc éve jött Angliába nyelvtanulás céljából, és szorgalmának és kitartásának köszönhetően ma már kettős állampolgár, angol nyelvet és matematikát tanít angol gyerekeknek egy franchise rendszerű magániskolában, ami az ő és felesége saját vállalkozása.

Az utazásom előtt körülbelül három héttel időpontot kértem az orvosnál egy szokásos pajzsmirigyvizsgálatra és éppen két hónappal későbbi időpontot kaptam. Nem hivatalosan „feltankoltam" két hónapra való gyógyszerrel és felültem egy repülőre, egy kézitáskával és egy kisebb utazótáskával – azóta nem voltam Magyarországon.

Annyit még hozzátennék, hogy hosszú évekig dolgoztam a közéletben, a nevem ismerősen csengett sok helyen, hiszen egy komoly civil-segítőszervezet elnökasszonya voltam, de ha jobbra néztem, akkor Fidesz-bérenc, ha balra, akkro komcsibérenc voltam.

Adtam magamnak 2-3 évet

A nyaralásom szép volt, aztán egy este eldöntöttük, hogy itt maradok, és elkezdtünk állást keresni, gyenge nyelvtudással, de az első helyre felvettek. Igaz, nem vezető beosztásban, de egy jó nevű magániskola kollégiumában kezdtem dolgozni, ahol mindent kellett csinálni a teafőzéstől a takarításig. Nem volt könnyű, de adtam magamnak 2-3 évet, hogy rendesen megtanuljak angolul és találjak egy számomra elfogadható munkát, még ha az nem is a diplomáimnak megfelelő. Fontos volt, jogy önálló legyek és ne kelljen a gyerekeim nyakán élni, mert azért én nem csak anya, hanem anyós is voltam egy személyben.

A bankszámlanyitástól kezdve (mert hogy itt nincs lakásbejelentő, és hasonló felesleges adminisztráció, amitől semmivel sem lesz jobban koordinált egy állam) itt állandó lakosként könyveltek el. Orvosi ellátásra jogosult vagyok, ingyenes a gyógyszerellátásom és soha semmiben nem éreztem hátrányát annak, hogy nem vagyok angol.

Három éve megpályáztam egy lakást (egy fél oldalas papír kitöltésével és két referenciával) amit meg is kaptam és egy hét múlva már költözhettem is. Önálló életet kezdhettem, de nem a nulláról, hanem sokkal lejjebbről. A lakás teljesen üres volt, de mára már berendeztem úgy, ahogy megálmodtam, autót vettem és közben kifizettem (Magyarországra küldve a pénzt) két temetést. Emellett bejártam Anglia déli és délnyugati részét, azért csak ennyit, mert szerettem volna alaposan megismerni az országot, ahol élek. Az is igaz, hogy a többire még nem volt időm. Nem probléma kifizetni egy szállodai szobát két éjszakára, vagy egy hosszú hétvégére.

Jön a lányom is

A fiam és családjának közelsége segített át a nehézségeken. A lányom Magyarországon élt és ő hiányzott a legjobban, tekintve, hogy nem csak a lányom, hanem a barátnőm is, így aztán nagyon hiányoztak a közös kávézások, a közös programok és a nagy beszélgetések. Csak látogatóba jött hozzám, nem akart kiköltözni, mert ott vannak a barátai, az imádott munkája és én megértettem, hogy az életét csak ő irányíthatja, én csak támogathatom. Először nem kellett anyagilag támogatni, az utóbbi időben már segítenem kellett néha, hiába az imádott munka és a barátok, egyedülállóként nem tud megélni. Viszont az életében is elérkezett a fordulópont, nemsokára indulok érte Magyarországra autóval és hozom magammal egy új élet reményében.

Ha ő is itt lesz velünk, akkor már semmi és senki nem köt majd oda minket, csak a halottaink a temetőben, de ők a szívünkben élnek tovább, és a virágok a sírokon mutatják az irántuk érzett szeretetünket, hanem az emlékek, amiket nem hagyunk feledni.

Nekem kell alkalmazkodnom

Nagyon sok helyen jártam már a világban Amerikától Törökországig turistaként, és a munkámból kifolyólag is. Ez az ország minden nap akár minden pillanatában tud valami újat mutatni nekem. Egy kisvárosban élek, ahol nincs mindennapos bűnözés, ha nyitva hagyom a lakásom ajtaját nem kell félnem, hogy valaki bemegy és kirámolja.

Ha csomagot kapok és nem vagyok otthon, a postás a legnagyobb lelki nyugalommal lerakja az ajtóm mellé és amikor hazaérek a munkából, ott találom sértetlenül. Egy kis dobozban egy fényképezőgép ugyanúgy várt rám az ajtóban, mint a kb. 800 fontos tévém. A nyitott tetejű autóból sem lopnak el semmit. Az emberek ismerik, szeretik, tisztelik és segítik egymást.

Természetesen nem volt minden pillanat fáklyásmenet, de amikor eldöntöttem, hogy itt maradok, akkor azt is eldöntöttem, hogy nem kritizálok semmit, hanem elfogadok mindent úgy, ahogyan van, hiszen én vagyok az, aki idejött és nekem kell alkalmazkodnom az itteni körülményekhez.

Volt egy lengyel kolléganőm, aki állandóan csak kritizálta az angolokat, hogy itt minden milyen sz.r, ehetetlen a kaja, szemetelnek, neveletlenek a gyerekek, és így tovább, amíg egyszer megkérdeztem, miért nem megy akkro haza, ha annyira nem tetszik neki itt az élet. A válasz az volt, hogy itt kaptak lakást az önkormányzattól, a gyerekek jól beszélnek már angolul, iskolába járnak, nekik van munkájuk, mindkettőjüknek autója és minden évben mennek nyaralni, haza tudnak látogatni, és a szülőknek is meg tudják venni a repülőjegyet a látogatáshoz.

Otthon Lengyelországban albérlet volt, robotmunka kevés fizetésért, autó nélkül, nyaralás nélkül, stb. Én erre csak annyit mondtam, hogy akkor talán hálásnak kellene lenniük, hogy itt élhető életet élhetnek.

Nem tolakszik be a mindennapjaimba a politika

Én boldog vagyok, mert a fiam közelében élhetek, van két csodálatos unokám és a menyem jól neveli a gyerekeket, megvan mindenük, ami a boldogsághoz kell. Nem tolakszik be a mindennapjaimba a politika, nem zaklatnak koldusok és részegek az utcán, nem szórják tele a postaládámat felesleges reklámkiadványokkal, nem csengetnek az ajtómon román árusok, nem állít meg a rendőr az utakon -és még sorolhatnám tovább.

Közben munkahelyet változtattam, jelenleg egy kisebb vezetői beosztásban dolgozom, ami nem igazi vezetői fizetés, de nagyon jól meg lehet belőle élni és tartalékolni is lehet. Nem is beszélve arról, hogy óriási tisztelet övez, ami a munkám eredményéből és az élethez való hozzáállásomból adódik.

Soha semmi hátrányát nem éreztem annak, hogy nem vagyok angol. Pedig az angoltudásom még most sem tökéletes, de az angolok türelmesek és segítőkészek.

Mióta itt vagyok, az egyetlen segítség, amit kaptam, az a fiamtól egy 12 éves autó volt, amit azóta lecseréltem egy sokkal fiatalabbra.

Otthon állandóan a holnap miatt aggódtam

Magyarországon a pozíciómnál fogva jól kerestem, de mégsem volt elég tartalékom és egyre kevesebbet ért a fizetésem. Nem volt sem éjjelem, sem nappalom, mert állandóan a holnap miatt aggódtam. Mindig minden vibrált körülöttem, állandóan ideges hangulatban dolgoztam, idegesek és türelmetlenek voltak az emberek az utcán, a boltokban és ritkán hallottam a köszönöm és az elnézést szavakat.

Természetesen ebben az országban is vannak problémák, a gazdaság helyzetre, a nagyvárosokban (mintha nem is ugyanaz az ország lenne a vidék és a nagyvárosok) óriási a bűnözési hullám, a munkanélküliség, stb. De én a vidéki Angliában élek és ez nekem itt a béke és a boldogság szigete. Én ezt kerestem, ezt akartam és meg is találtam.

Semmit nem kaptam a hazámtól

Szép dolog a hazaszeretet, de nem lehet mindig csak adni és adni, mert a szeretet kölcsönös és a hazának is szeretnie kell engem ahhoz, hogy közösen építeni tudjunk, különben csak rombolás lesz az eredmény. Én soha semmit nem kaptam a hazámtól, igaz, nem is vártam a munkámért cserébe semmi mást, csak hogy hagyjanak élni, de nem hagytak.

Az „átkosban" a nagyszüleimtől elvettek mindent, amiért ők és az ő szüleik megdolgoztak, a szüleimnek mindig kellett egyet „húzni a nadrágszíjon" és most nekünk és a gyerekeinknek is részt kellene vállalni az ország újjáépítéséből.

Nekem már nincs erőm hozzá, én már csak békét, nyugalmat és szeretetet akarok magam körül, mert adtam majdnem negyven évnyi munkám gyümölcsét a hazámnak, párhuzamosan 8 év ingyen közéleti munkát és közben a haza elveszített engem és sok társam a politikusain keresztül, mert elengedte a kezünket, elengedett sok fiatal, életerős kezet, mert nem figyeltek rájuk, mert nem tartották fontosnak őket."

Ez egy archív poszt, melynek eredetije itt jelent meg. Kommentelni itt, a poszt alatt nem lehet, ha beszélgetni, hozzászólni szeretnél, azt a mai Klubsarokban teheted meg.