oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. július 13. 06:42,  Megőrizni az emberi méltóságot 171 komment

2013. július 13. 06:42 Határátkelő

Megőrizni az emberi méltóságot

Ma egy kicsit bepillantunk (a beteg szemszögéből) az angliai egészségügybe. Előrebocsátom, hogy semmilyen extra dologra nem kell gondolni, Alex története egy viszonylag egyszerű (de neki nyilván fájdalmas) műtété, és nyilván lesz olyan hozzászóló, amiben ez fel is merül majd, de én úgy gondoltam, érdekes lehet egy ilyen történet is. Íme. (A legszebb az egészben, amit a szerző nem is írt le, de egyértelmű: a hálapénz gondolata fel sem merült.)

Anglia, kórház.jpg

„Meglepve szoktam olvasni, amikor szidják az angol egészségügyet. Jómagam is átestem egy rendkívül hosszú procedúrán, mégis csak pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam.

Kicsit több mint egy éve történt, hogy nagyon furcsa érzés fogott el. Fájt a fenekem, alig bírtam ráülni, konkrétan a sétálás is fájt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, hiszen előtte sosem történt ehhez hasonló velem.

Aznap még végigdolgoztam a napot, de amikor hazaértem, akkor kezdődött az igazi pokol. Belázasodtam, nagyon rosszul volta. Gondoltam, elmúlik, így vártam egy napot, de nem javult semmi.

Irány a kórház

Égett és fájt a fenekem, lázam volt, nem tudtam se enni, se inni. Mivel már este volt, úgy voltunk vele, másnap megyünk el a kórházba. Aznap éjszaka nem aludtam egy percet sem, csak hason tudtam feküdni. Egyszer csak valami kifakadt, nagyon megijedtem.

Másnap reggel bementünk a kórházba, felvették az adataimat, kb. 10 percet kellett várnom, mire behívtak. Elég sokan voltunk a váróban, de gyorsan dolgoztak.

Kértem az orvost, hogy csak óvatosan nézze meg, mert nagyon nagy fájdalmaim vannak. Egy szavam sem lehet, nagyon precíz és figyelmes volt. Azt mondta, tályog keletkezett, és még szerencse, hogy elmentem és nem vártam vele.

Amikor újra megnézte már üvöltöttem a fájdalomtól. A nővérke nagyon kedves volt, bátorított és fogta a kezem. Kiderült, hogy az orvos ott helyben felvágta, hogy ki tudja tisztítani. Mondta, hogy sajnos nem járt sikerrel, így műteni kell.

Az orvos elmagyarázta, hogy biztosra kell menni, hogy ne maradjon ott semmi. Ott helyben azonnal vettek is vért, mindent megkérdeztek, bármi allergiám van-e, családi betegségek, rendszeres gyógyszerszedés, stb...

A diszkréció

A nővér átkísért engem és a barátnőmet, hogy befeküdjek, azonnal infúzióra kötöttek, majd újra felvették az adataimat. Nagyon precízen jártak el, még karszalagot is kaptam, amin a nevem illetve a születési időm volt feltüntetve.

Nem sokkal később áttoltak a végleges helyemre, egy 6 ágyas kórteremben voltam. Nagyon tiszta es csendes volt, pont szemben a mosdóval, illetve a nővérek pultjával.

Külön kiemelném, hogy rendkívül tetszett, hogy ha jött pl. hozzám egy orvos vagy nővér, akkor le tudták választani az ágyamat egy függönnyel, ugyanúgy ahogy másét is. Így legalább esélyt kapnak a betegek, hogy megőrizzék az emberi méltóságukat.

A nővérekről

Első este elképedve figyeltem a nővéreket. A főnővér odajött hozzám, elmondta, hogy ma éjszaka ő figyel mindenre, és ha bármikor szükségem lenne rá, csak nyomjam meg az ágyam melletti gombot és jön.

Este 6-7 körül volt a váltás (nem emlékszem pontosan) de este 11-kor még mindig mászkáltak, és csinálták a dolgukat, 20 percenként benézve a kórtermekbe.

A műtétem eltolódott 2 napot, addig újra vettek vért, és az altatóorvossal is találkoztam. Bemutatkozott, elmondta ki ő, és az ilyenkor szokásos kérdéseket tette fel (volt-e már műtétem, bármilyen betegség, gyógyszert szedek-e, alkoholt fogyasztok...).

Eljött az idő, és letoltak a műtőbe. Eléggé ideges voltam már. Kb. fél órát beszélgettem az előkészítőben egy nővérrel, akinek ennyi a dolga, hogy a műtét előtt és után beszélgessen és figyeljen a betegre.

Műtét után is nagyon kedvesek voltak, megengedték a barátnőmnek, hogy megvárjon, hiába nem volt látogatási idő.

A háziorvos és a kötözések

Miután kiengedtek, még járnom kellett a háziorvoshoz kötözésre, hétvégén pedig – mivel akkor nem volt nyitva a rendelő – házhoz jöttek kötözni.

Ez ment kb. másfél-két hónapig. Később már csak 3-4 naponta, utána hetente kellett mennem kontrollra. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen csak és kizárólag türelmes orvosokat és nővéreket kaptam ki. Ha esetleg valamit nem értettem elsőre elmagyarázták másképpen.

Nem volt részem megkülönböztetésben. Nincs okom panaszkodni, hiszen remek ellátást kaptam. De azért elég volt ebből egyszer..."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kórház egészségügy Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr635402578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zopilote 2013.07.13. 14:18:05

@Don Kartasch:
" Később a jogsihoz szükséges vérvételből kiderült "
Milyen jogsihoz szukseges vervetel? Talan csak nem helicopter pilota vagy?

Igényes 2013.07.13. 14:19:19

@DieNanny: Pesten lehet hogy volt a dokinak valami perverz kukkolásra épített vállalkozása is. Kiegészítőnek. Kért hálapénzt? Ha nem, valamiből finanszíroznia kellett, hogy dolgozik. :))

Igényes 2013.07.13. 14:23:29

Azon gondolkodom mennyire segít az emberi méltóság megőrzésében az, hogy az ember a seggén keletkezett tályogról mesél részletekbe menően..... vagy ez csak szerintem gáz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.13. 14:27:55

@zopilote: olyasmi
nagyon jo lett
volt meg lencseleves is
/ mar amit itt lencselevesnek neveznek/
arany egy asszonny

Vegazba vigyazz, hogy tenyleg amerikai legyen es foleg hogy tenyleg no!
grillbol eleg 2, de mivel a hatosag szeme rajtad, biztosabb a harom
tobb tanacsot ingyen nem adok

zopilote 2013.07.13. 14:30:48

@NIKI LAURA:
Niki, rosszkor mentel vissza Calgarybol: tegnap szolt a fonokom, hogy szerezzunk 10 embert, annyi munkaja van az elkovetkezendo ket evre:( Meg a hetvegeken is kell dolgoznom, nem gyozzuk. Azt hiszem, ez eleg indok a kilepesre. Nem hiszem, hogy kibirom karacsonyig, addig terveztem, hogy dolgozok, utana irany Kalifornia, foldieper termesztes:) Komolyan!

Frau Rindfleisch 2013.07.13. 14:34:49

Az osloi Vöröskereszt kórházba mentem, mert a hüvelyk ujjamba egy nagy nyilallás jött, ha bármit a kezemben tartottam. Be is írtak, jöjjek két hét múlva röntgen felvételre. Két hét múlva megjelentem, akkor alaposan, minden oldalról felvételeket csináltak a kezemről. Kiültem a folyosóra, várni az eredményt. A nővérke tájékoztatott, hogy a felvételeket nem most értékelik ki, jöjjek két hét múlva. A bejelentkezéstől eltelt négy hét alatt a kezem magától megjavult, a fájdalmak elmúltak. A felvételekből az derült ki, hogy az egyik csonton keletkezett egy kidudorodás, ami nyomott egy ideget. Akkor visszasírtam a magyar egészségügyet!

Igényes 2013.07.13. 14:37:21

@Frau Rindfleisch: Jah, itt közölték volna, hogy hát ne fogj abban a kezedben semmit, ott a másik. :)

Igényes 2013.07.13. 14:43:15

Ilyenkor amúgy nektek miért nem evidens, hogy elmentek egy másik kórház, ahol ha rendesen elláttak, panaszt teszel emezek ellen? Lehetőség szerint nem a kórháznál, hanem a fenntartójánál.
Ennyire nem számít, hogy ez másokkal is megtörténhet, ennyire nem zavar hogy titeket is leszarnak, vagy szabadság ide, kánaán oda, de a kis expatnak alapállásban legyen a kisszája, ha ott is akar maradni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.13. 14:45:06

oh, ha en minden nyilalassal dokihoz mennek
raadasul voroskereszt / oda vert adni jarok, nem jjazni/ akkor nem lenne idom melozni
/regen az emberek siman kivettek a sajat vakbeluket
el vagyunk puhulva/

azt meg kell, mar melozni
ma delelott 9-tol - ejfelig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.13. 14:47:40

@Igényes: ez nem expackt kerdes:)
szerinted ma bemegyek a korhazba, hogy faj a huvelykujjam, akkor eldobnak mindent, beteget mutetet, varolistat es akkor megrongenezik, fel ora mulva hozzak a leletet, azutan szolnak, hogy majd elmulik, van egy dudor, biztos beutotte valahova

ne vicceljunk mar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.13. 14:48:28

komoly mutetekre varnak heteket, ha nincs eletveszely...

én már a fény gyermeke vagyok 2013.07.13. 14:52:57

@Igényes: Mi a baj a seggtályoggal? Írhatott volna arról is, amikor köröm nőtt a pöcsén. Londonban az olyanhoz hetente jár a manikűrös-, kéthetente a pedikűrös nővér.

Igényes 2013.07.13. 14:52:57

@hagyma: Adott egy kórház, aminek a betegellátás a dolga. Ugyanúgy ahogy az iskolának a tanítás, a szolgáltatócégnek a szolgáltatás. Emberek dolgoznak mindegyikben, ezek gyakran hanyagok, rosszul képzettek, meg van olyan is, hogy szemtelen tenyérbemászó kis férgek, akik "csak azért is majd jól megmutatják neked"; a lényeg, hogy a pénzedet és az idődet pocsékolják, amiből ha van is éppen, nem szoktál neki örülni.
Tehát ez hibás működés. Ilyenkor fel kell hívni rá a vezető figyelmét, aminek általában semmi értelme, mert pontosan a vezető válogatja össze ezeket az embereket. Ilyenkor feljebb kell menni. Különben úgy marad, és mindenkinek csak árt.

Próbálj meg közösségi érdekekben gondolkodni, hagyma. :)

LyukasBogrács 2013.07.13. 15:01:18

Ki az a Béres Alexandra?

Az apja találta fel a Béres cseppet?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.07.13. 15:06:49

@zopilote: Ahhh, bár az lennék! :)
Miért, nem kell a jogsihoz teljeskörü orvosi kivizsgálás? Én azt hittem.

Bár lehet ez ilyen ürügy volt a körzeti dokinál hogy ha most csinálunk úgyis ilyen-olyan teszteket, akkor dobjunk bele egy vérvizsgálatot is, ártani nem árthat.

Erre már nem emlékszem, nem ma volt...

bioborsó 2013.07.13. 15:26:48

Én biztosan nem mernék közze tenni egy ilyen intim részemről törtenő beszámolót, de legalább pozitív hangvételű volt :) egész egyszerűen nem értem azokat, akik a magyar egészségügy nagyszerűségéről aradoznak. Aláírom, hogy igen jol kepzettek a magyar orvosok, de maga az egeszsegugy, a kozkorhazak....... (Tisztelet a kivetelnek, szazbol egy.)Ezer meg ezer elborzaszto tortenetet hallottam, parat sajnos meg is eltem. Magánba persze teljesen más.. Istenhegyi Klinika például, csillagos ötös.

Igényes 2013.07.13. 15:33:41

@bioborsó: Gondolom attól függ, mihez hasonlítják. Mondjuk ilyenkor van olyan érzésem, hogy sikersztori ide vagy oda, de néha azért megcsillan ott, micsoda nyomorúságos ellátást kapnak, ha egy kicsit is félrecsúsznak a dolgok.
Persze jó esetben beteg ritkán vagy, a többség nem is gondol rá hogy esetleg előfordul. Ha meg meg bírod fizetni, ott is kaphatsz nagyon jó körülményeket.
Csak az átlag kitántorgó nem tudja.

Hari Seldon 2 2013.07.13. 15:35:33

Sziasztok!
Már régen szóltam hozzá (tudom, akkor is minek. :-) )
De ha már az angol egészségügy a téma akkor csak hozzászólok.
Szóval, azt már említettem, hogy most már biztos hogy megyünk ki Franciaországba, és az egyik legfőbb ok, hogy nem Angliába mentünk az, hogy a feleségem elég sok rosszat hallott az ottani egészségügyről informálisan is, és nem akart ebben részt venni, a francia meg inkább közelebb áll a némethez.

Persze, ettől még a posztoló kerülhetett jó helyre, és jó orvosokhoz.

DieNanny CH 2013.07.13. 15:41:26

@Igényes:

Miért vagy abban biztos, hogy van neki másik?

Igényes 2013.07.13. 15:44:04

@DieNanny: Optimista ember vagyok. :) Még akkor is, ha ehhez néha figyelmen kívül kell hagyni a valóságot.

DieNanny CH 2013.07.13. 15:45:23

Most olvasom, hogy valószínűleg ma érkezik a hercegi baba Angliában. Vajon az ilyen magasrangú akárkik milyen ellátást kapnak?
(A kérdés költői.)

mirx 2013.07.13. 15:47:48

@Igényes: Én pedig pont ezt találom prűdnek meg képmutatónak, hogy a testünkről tilos beszélni, a lázat/testhőmérsékletet leszámítva semmi sem szalonképes. Pedig pont ez az az interfész, amivel érintkezünk a világ többi részével. Az embernek belül vannak belei meg mindenféle dolgai, és majd ha egyszer neked is megbetegszik valamelyik, de senkinek nem mondhatsz semmi konkrétat, mert az "gusztustalan" vagy bármi, majd rájössz, hogy nem úgy van az. Miért is gusztustalan ez annyira? Az orvosok szerinted undorodnak egész nap? Magyarországon a vezető halálokok között van a vastagbélrák, ha esetleg valamelyik rokonod megbetegedne, vajon szeméremérzetből te se irkálnál fórumokra? Én mindig sajnálom a beteg embereket és a hozzátartozóikat, hogy minden béllel, gyomorral, stb kapcsolatos dologról maximálisan hallgatni illik. Szerintem akiben van minimális empátia, az nem ekézi a posztolót, hogy most úristen, hogy is merte leírni, hogy tályog van a fenekében. Mintha mindenki más sebezhetetlen lenne... nem vagy az, te sem.

mirx 2013.07.13. 15:52:47

@DieNanny: Gondolom, a szülés alatt élőben fellép Diana Krall nyugtató célzattal, miközben 10-20 orvos adagolja a kismamának a Diprivan-t és a pezsgőt, hogy vidám is legyen az esemény

amúgy Beyoncé szülőszobája:
montrealfashionmoms.blogspot.ch/2012/01/beyonces-delivery-room.html
lapostévé, beépített konyha, fapadló, minden, ami kell.

DieNanny CH 2013.07.13. 15:57:30

@mirx:

:-)
Vagy még ennél is elitebb! (Na, tessék. Már Tökizek...)

Igényes 2013.07.13. 16:00:17

@mirx: Hát, pedig a tested egy elég gusztustalan dolog. Ha nincs rajta bőr, ótvar ronda is (volt pár hónapig ilyen - asszem BODIES volt a címe- izé, amit én csak nyúzottember kiállításnak becéztem).

Nincs az a pénz, amiért orvosnak mennék, hogy ebben turkáljak. Mondjuk szerintem idővel ők is megutálják, és igen, szerintem undorodnak is. Főleg aki olyanra szakosodott (üsd be a google-ba, hogy bőrbetegségek, vannak vicces dolgok).

Családtagok betegségeiről nem irkálunk sehova, maximum nagyon általánosságban és szalonképesen, ez alap. Nem szégyenérzet, csak neveltetés kérdése. Én sem mesélek róla, hogy mi nőtt a pöcsömre, kérlek, te se tedd nekem. :)

mirx 2013.07.13. 16:12:06

@Igényes: Szerintem meg a hozzáállásod korlátoltságról árulkodik.

A posztolónak meg üzenem, hogy nincs mit szégyellnie, bárki lehet beteg. Egy béltályog nem a tabu kategória, és a téma egyáltalán nem gáz, ha szakszerű nyelvezettel, és nem "a seggem, pöcsöm" szinten van leírva. Ez pusztán intelligencia kérdése, arról nem tehet, ha van, akinek ezért a szomszédba kell menni.

pappito · http://pappito.com 2013.07.13. 16:12:54

@mirx: arról nem is beszélve, hogy Mo-n mindenki meg akarja osztani veled kijét mivel műtötték, hogy sikerült, mit vettek ki/tettek be, hol műtötték, milyen volt, mire milyen gyógyszert szed stb :)

mirx 2013.07.13. 16:16:27

@DieNanny: Mondjuk pont beyoncét sokan vádolják azzal, hogy nem is szült. Valami Ellen- vagy nemtommilyen sóban leült még elvileg terhesen, és konkrétan kettéhajlott a hasa. Szóval állítólag ez egy kamuterhesség kamuszülőszobával.
Ha kőgazdag az ember, még arra is van pénze, hogy terhesest játsszhasson. :)

mirx 2013.07.13. 16:18:02

@pappito: Én ezt csak az időseknél tapasztaltam, ott már természetes a jelenség. Leszel még te is öreg.

pappito · http://pappito.com 2013.07.13. 16:19:25

@mirx: és ha öreg leszek érdekelni fog más műtétje meg gyógyszerei? kétlem.

mirx 2013.07.13. 16:22:12

@pappito: Nem, de ugyanúgy erről fogsz akarni csevegni a többi emberrel. Max visszafogod magad. Amíg szenilis nem leszel. Az ember addig ilyen nagyképű és kritikus, amíg fiatal és egészséges. Bármi történik, hirtelen mindjárt más lesz a gyerek fekvése.
Egyébként szerintem az orvoslás amúgy érdekes téma, ez a fujjolgatás meg szimplán gyermeteg és szűklátókörű. Nyilván nem azért tette ki a posztoló a történetét, hogy vájkálhassunk közösen a székletében, de vannak, akik leragadtak ennél, pedig a poszt másról szól.

DieNanny CH 2013.07.13. 16:23:21

@mirx:

Beyonceval egyáltalán nem vagyok képben. Annyit tudok róla, hogy énekesnő. Semmi mást. Sem a zenei stílus, sem a nemzetisége... Szóval erről sem tudok semmit.

exlex 2013.07.13. 16:24:49

Szarok a határátkelőre.

mirx 2013.07.13. 16:27:44

@DieNanny: Hát ilyen tömegeknek termelt popslágereket énekel, pedig vokálisan kiemelkedően tehetséges. Vagy nincs ízlése, vagy túlságosan szereti a pénzt. Kár érte.

mirx 2013.07.13. 16:29:19

@exlex: A múltkor Máltára szartál. Vadász, vadász...

micsoda? 2013.07.13. 16:48:37

Olvastam egy esetet az eus kártyával, Londonban. Szintén pozitív véleménye volt az írójának. Itthon is dolgoznak a nővérek, orvosok legalább annyit mint a posztban írtakkal. Valahogy kevésbé eredményesen, de ez minden magyar mukavállalóra igaz. Megjegyzem, ezért nem a munkavállalókat okozom.

La Pantera 2013.07.13. 16:55:07

@mirx: a szülés még egy ilyen szobában is baromira fáj...:)

(ha nem császározták)

Shanarey 2013.07.13. 17:51:53

@La Pantera:

Vagy ha nem kér epidurális érzéstelenítést.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.13. 18:15:58

@Igényes: szerintem nem. de nem vitatkozom, bulvárban kifejezetten alulképzett vagyok. de tőle legalább nem hányok.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.13. 18:19:46

@hagyma: na ezért nosztalgiázok én a szocializmuson. egyszer elvágtam a jobb mutatóujjam percét, amikor meggyógyult, megkérdezték, kell-e a munkámhoz, mondtam, hogy igen, mire 20 alkalmas rövidhullámos kezelést kaptam rá.
mondjuk azóta is tökéletes.

Amarante 2013.07.13. 18:21:18

@Babette_:

Es ha azt mondod,hogy nem,akkor levagjak,mert az occsobb?:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.13. 18:22:19

@DieNanny: én még azt is tudom, hogy szerepelt a legutolsó rózsaszín párducban. asszem, ő volt.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.13. 18:23:08

@Amarante: gondolom, akkor maradt volna olyan et-s...

Amarante 2013.07.13. 18:27:06

@DieNanny:

Ilyen esetben orvosit,csakugy,mint a koznep:)))))

NIKI LAURA 2013.07.13. 18:30:50

@zopilote: nah,itten vgyok Bajan(nem a Californiai baja,hanem a bacs.megyei)mindjart szedem a hal levet.

Ne mutasd be Albertat,bar Torontot is elvitte a viz a minap.

Fonokom naponta hiv,mikor megyek vissza,ezt bofogom itt mindenkinek,Europat el köll felejteni!

Kanada,Alberta,lehet uj eletet kezdeni,rengeteg munka,ujra kell epiteni Calgaryt mert elvitte a viz vazzeg!:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.13. 18:30:50

@Jess G:
El kell lazítani a rekeszizmot?:))))))))))))))))))))))
Igen. Mikor ezt olvastam én ellazítottam. Merthogy akkor lehet jó nagyot röhögni:))))))))))))))))))
Beszarás. Végbél és rekeszizom. Hol egy orvos?

Amarante 2013.07.13. 18:37:56

@diggerdriver:

Hehehe,tenyleg:))))Nekem fel sem tunt:))))

Az orvos melyikhez koll?:))))))

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.13. 18:51:04

@NIKI LAURA: az a kérdés, hisztiztek-e, mint itthon az árvíznél (amire készülni lehetett, a kanadaival ellentétben)

Mrs. Clayton 2013.07.13. 18:57:43

@diggerdriver: látod, a neveletlen bunkó röhög azon, ha valaki végbél tályogot kap, meg azon is ha rectum helyett rekeszizmot írok
ha szimplán megjegyzed, elismerem, h tévedtem, benéztem és nem mondom, h így még nagyobb parasztnak tartalak
nem azért mert feltűnt, és szóltál h elírtam, hanem a rendkívül primitív megnyilvánulásod miatt
kb egy 5 éves örül így, ha felfedez egy hibát a rendszerben
félelmetes vagy
esetleg hívd át a szomszédot és mutasd meg neki mekkora hülyét találtál a neten, biztos ő is élvezni fogja, h ilyen jól lehet szórakozni erre
de legalább ma volt két jó perced, egyszer vki seggén máskor meg egy szimpla tévedésen röhöghettél
soha ne legyen jobb napod

DieNanny CH 2013.07.13. 19:04:18

@NIKI LAURA:

Te, figyelj, te megint ellentmondasz magadnak. Eddig azt szajkóztad, hogy aki akar és nem lúzer, az Mo-on is nagyon jól meg tud élni; most meg agitálsz, hogy menjünk Kanadába...??? Most hogy is van ez?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.13. 19:07:06

@Hari Seldon 2:
A Francia egészségügy?
Ha van ami katasztrófa akkor az az.
Haverom vakbelét szájon keresztül vették ki.
Az egyik rokonom műmellét a hátára szerelték. Azóta négy melle van.
A körülmények szörnyűek. A betegek magukkal vihetik a házikedvencüket. Van aki a pitonjával alszik egy ágyban.
Ott orvoshoz soha:))))))))))))

peter3374 2013.07.13. 19:12:20

Azért azt is tegyük hozzá, hogy azért csak járnak ide Angliából is ct-re, MR-re és hasonló vizsgálatra, mert itt olcsóbb és gyorsabb.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a magyar eü a jobb... :) csak annyit, hogy azért ott sem tökéletes minden.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.13. 19:26:27

@Jess G:
Köszönöm megtisztelő szavaidat igazán kedves vagy. Valóban apai ágon az agrárszektorból származok és hát a géneket nem lehet megtagadni. Ma már valaki nevezett 10 évesnek is, most Te 5-nek dolgozok rajta mehet ez még lejjebb is.
Teljesen igazad van, nekifutok mégegyszer.
Tisztelettel figyelmeztetnélek hogy összetévesztetted a szarvágó izmot a rekeszizommal.
Természetesen fel sem merem tételezni Rólad hogy puszta tájékozatlanság okán, így egészen biztos hogy a véletlenek véletlenszerű összejátszása révén a szélirány és napfoltkitörések okolhatók a tévedésért. Mégegyszer, elnézést kérek.
Valóban, a mai napom csodálatos volt amire a Te megnyilvánulásod koronaként került fel.
Nagyon szépen köszönöm:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2013.07.13. 19:30:14

En sose ertettem miert szidjak egyesek az angol egyeszsegugyet, nekem nagyon jo tapasztalataim vannak, es a vilagon szinte egyedulallo hogy 'ingyen' van. Persze az adozason keresztul fizetunk erte, de az adok viszonylag alacsonyak es akik nem dolgoznak, valoban ingyen kapnak magas szinvonalu ellatast. Szerintem az NHS az egyik legjobb dolog Angliaban.

Egyedul a fogorvosi ellatassal voltak rossz tapasztalataim (meg draga maganfogorvosnal is Londonban), emiatt soha nem jarok itt fogorvoshoz; ha kulfoldon vagyok, mindig megragadom az alkalmat hogy elmenjek fogorvoshoz, eddig mindenhol olcsobb es jobb volt mint Angliaban.

2013.07.13. 19:34:45

@peter3374: Sehol sem tokeletes minden, de mivel Magyarorszagon olcsobb a maganorvos, persze hogy van aki oda megy CT-re. Ami a gyorsasagot illeti: maganorvos itt is barmikor megcsinalja a CT-t, csak lehet hogy tizszer annyiba kerul mint Angliaban. Ennek az az oka, hogy az angol orvosok tobbet keresnek es tobbe kerul a rendelo berleti dija mint Magyarorszagon, es ezt beleepitik a vizsgalat araba. Ez nem jelenti azt hogy az angol egyeszsegugy rosszabb mint a magyar.

Shanarey 2013.07.13. 19:39:05

@DieNanny:

Beszél össze vissza, mint........ (ide mindenki azt gondol amit akar)
:-)

Mrs. Clayton 2013.07.13. 19:40:36

@diggerdriver: köszönöm szépen, h felhívtad a figyelmemet, h nagy baromságot írtam
azt h kiről mit feltételezel, tök m1, és nem is érdekel
alapvetően nem zavar, ha szólnak
csak nem tetszik, h ugrálsz itt örömödben, mert megláttad más hibáját, miközben a magadét megpróbálod úgy beállítani, h az csak vicc
nem az
sőt mondtam h mi

Spacecake 2013.07.13. 19:42:46

0/10

az angol egészségügyet meg inkább hagyjuk...

2013.07.13. 19:54:34

@DieNanny: Személyiséghasadása van.

Karim25 2013.07.13. 20:42:02

Huha....latom sokan kiborultak.
Nah akkor roviden, nem vegbeltalyog, sot meg analis szexrol sincs szo :)
A fenekemen keletkezett a talyog, ami nem a segglyukat hatarolja be csak szerintem....
leirtam, mindenfele szegyenerzet nelkul, igen egy szortuszom begyulladt es eleg nagy galibat okozott.
Igen leirtam azt is, hogy eleg kenyes teruleten, ugyanis ha az ember honaljan alakul ki, az teljesen mas, mivel sokkal szellosebb, hiszen ujjatlanban is lehet maszkalni. De mivel alsogatyat kell hordani igy mas a dolog. (bar kinek mi az alap...)

Igazabol azt nem ertem miert kellett ezen igy megakadni, hiszen nem ez volt a mondanivaloja az egesz posztnak, hanem az, hogy igenis vannak figyelmes es profi orvosok es noverek, akiket erdekel az, ha fajdalmaid vannak, es torodnek azzal, hogy ujra egeszseges legyel.
Nem hiszem, hogy csak annyi lehet leszurni az egeszbol, amin sokan elkezdtek lovagolni. Mindazonaltal gratulalok, hogy sajnos csak ez jutott el a tudatukig.... :/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.13. 20:49:52

@Karim25:
Végre valami könnyed írás a sok búvalbaszott komment között.:))))))))))))
Amúgymeg az anális szex jóóóóóóóó:)))))))))))))))))))
Feltéve ha nem neked csinálják:))))))))))))))))

Igényes 2013.07.13. 21:00:12

@Babette_: Elég könnyen meggyőzhető vagyok, csak abból gondoltam, hogy celebekkel szoktak kajákat árulni. Pl van Józsi barát tea, meg Ördög Nóra műzli, meg ilyenek.

Igényes 2013.07.13. 21:10:11

@diggerdriver: Jess-sel konzultálj, neki van ebben gyakorlata. Állítólag.

@Karim25: Ne vedd a szívedre öcsi, az ember segge kényes terület... ha egy bankrabláskor lövöldöznek, és véletlenül ott találnak el, akkor is ki leszel röhögve. Legközelebb írd, hogy a combodon.

Amarante 2013.07.13. 21:18:46

@diggerdriver:

En a hulye viccet minositettem.Nekem nem jott be.
a Jesset kiszurtad,azon mar en is vigyoritottam egyet:)))

Igényes 2013.07.13. 21:23:02

@Amarante: Megszavazzunk neki, hogy két és fél éves? :)

Amarante 2013.07.13. 21:24:41

@Igényes:

Szavazzuk!!!!Elvegre mindenki szeretne mindeg fiatal maradni:))))

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.13. 21:24:59

@Igényes: azt hiszem, az a különbség, hogy a celebek ezen kívülmást nem tettek le az asztalra. a BA meg igen.

Amarante 2013.07.13. 21:27:26

@Babette_:

Hat hallod en sokaig nem kotottem ossze a ket Berest.Igazabol csak az orvosrol tudtam es azt hittem,hogy szimplan nevrokonok:)))

Aztan egy fitnessmanias ismerosom surgosen potolta muveltsegi hianyossagaimat:)))

Igényes 2013.07.13. 21:27:41

@Babette_: Kinek mi a valami. Norbi szépen meggazdagodott, Joshinak tévés karrierje volt, a pákó afrikai kiskölyköket támogat... mindenkiben lehet jót találni.
Alexandráról mondjuk olvastam valahol, hogy valami születési rendellenességgel jött világra, talán laza hasfallal. Ahhoz képest le a kalappal előtte, ahová eljutott.
De nekem akkor is alapból ellenszenves, amikor valakivel akarnak eladni egy akármit.

Igényes 2013.07.13. 21:29:12

@Amarante: Jó, szavazzunk.
Én igennel szavazok. De mire is?

2013.07.13. 21:29:34

Mi történt ma, hogy nincsen meg az 500 v. 1000 hozzászólás? :(

Amarante 2013.07.13. 21:31:32

@Philosoraptor:

Jo az ido es szombat van:))

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.13. 21:43:49

@Igényes: szóval az összes csöcsös nőci a reklámokban?

Igényes 2013.07.13. 21:47:56

@Babette_: Ott a csöcs a lényeg, nem a nő. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.13. 22:08:56

@Igényes:
Tényleg???:))))))))))))))
Akkor neki csak annyi az annyi hogy PAHHHH
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.13. 22:10:16

@Amarante: Jóvanmána
Mi már megbeszéltük:)))
Szép az élet meg világbéke

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.13. 22:12:22

@Amarante:
Még egy kicsit menjetek lejjebb aztán jöhettek tisztába tenni:))))))))))))

Igényes 2013.07.13. 22:23:02

@diggerdriver: Én ezekhez a dolgokhoz nem értek. Nem is akarok. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.13. 22:28:15

@Igényes:

Nana. Sunyi macska nagyot ugrik:)))))))))))))))))))))))

calabria007 (törölt) 2013.07.13. 23:03:33

@Karim25:

ok, de ez sürgősségi ellátásnak tűnt... ezt csak azért hangsúlyoznám ki mivel sokan nem elégedettek az NHS-el...

mi több egy alacsony hatékonysággal működő feneketlen pénznyelőnek tartják... afféle "szent tehénnek"...

How to abolish the NHS
www.iea.org.uk/blog/how-to-abolish-the-nhs

bobsys 2013.07.13. 23:30:54

En meg elmentem vert adni es elhajtottak, mert eltem Magyarorszagon es igy orokre letitottam magamat a floridai voroskeresztnel. Pedig Ausztraliaban senki nem aggodot emiatt.

Igényes 2013.07.13. 23:54:00

@bobsys: Mondtad, hogy van szárítód, de legalábbis hajlandó vagy beszerezni?

River_Of_No_Return 2013.07.14. 00:57:31

@bobsys:
Ezt jó tudni! Én már akartam menni vért adni, de most megnéztem, és aki élt Európában min. 5 évet 1980 és 1996 között, az nem adhat vért a lehetséges Creutzfeldt–Jakob disease fertőzöttség miatt. Ausztráliában csak az van letiltva, aki min. 6 hónapot élt UK-ben a fenti időszakban.

2013.07.14. 01:27:20

@calabria007: Igen, de akik ezt irtak, nem jartak meg magyar korhazban.

pappito · http://pappito.com 2013.07.14. 02:03:14

@mirx: "Nem, de ugyanúgy erről fogsz akarni csevegni a többi emberrel."

francokat. Másokat se érdekel az én gyógyszerem és nem is fog. Nálunk senki sem csinálta/csinálja ezt a családban és nem is szereti hallgatni másoktól. Ez nem normális, csak azért mert sokan csinálják, hogy az emberek valami saját ingerszegény szeparációba menekülnek - ez nem kötelező.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 06:53:51

@Babette_: naja
mert feltek, hogy nelkuled /munkad nelkul/ nem epul fel a szocializmus

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 06:59:52

@bobsys: feljottel volna carolinaba, annyi vert adsz, amennyit akarsz
fiam rendszeres verado
en mar oreg vagyok hozza

znori 2013.07.16. 08:55:12

"Amikor újra megnézte már üvöltöttem a fájdalomtól. A nővérke nagyon kedves volt, bátorított és fogta a kezem. Kiderült, hogy az orvos ott helyben felvágta, hogy ki tudja tisztítani. Mondta, hogy sajnos nem járt sikerrel, így műteni kell."
Whhhaaat? Ezért egy magyarországi kórházsztoriban lekapták volna az orvost a tíz körméről, hogy mindenfajta előzetes tájékoztatás és beleegyezés nélkül akciózik, ha az angolok csinálják, akkor rögtön pozitív tett??? Ha egy tályogműtéttel 2 napot baszakodnak, akkor szintén. Megint bebizonyosodott, hogy a határt átlépve rögtön türelmesek és megértőek tudunk lenni, és azonnal képesek vagyunk alkalmazkodni és örülni annak, amit kapunk. Még megkérdezhetném, hogy minden rendben volt-e az eljárással, ha egy tályogműtét után még 2 teljes hónapig kellett kötözgetni a műtéti sebet, de nem teszem. A függönnyel elkeríthető ágy viszont tényleg nagyon jó, nálunk se kéne nagy beruházás a megvalósításához, és mindjárt jobban érezné magát a beteg.

Karim25 2013.07.19. 08:54:38

@znori:
nem angol volt az orvos....es mivel nem volt mas valasztasa kenytelen volt megvagni, de ebbe most nem mennek bele reszletesen :)
Ha ez magyarba alakul ki, akkor is edes mindegy mit csinal csak segitsen.

A sebet egy talyog mutet utan bizony sokaig kotozni kell, meg akkor is ha pl honalj korul alakul ki. De ennek utana is lehet olvasni akar.
viszont nagyban fugg attol,hogy mekkora a seb merete, gondolj bele.... :/

znori 2013.07.24. 12:26:40

@Karim25: Azt, hogy az "ha angolok csinálják" nem úgy értettem, hogy ha egy ősi brit család sarja az orvos, hanem értelemszerűen úgy, hogy ha a dolog nem egy magyar, hanem egy angol kórházban történik. A sebet tályogműtét után szintén értelemszerűen kötözni kell, de ha nem követnek el semmi fennforgást a beavatkozás során, akkor NEM 2 HÓNAPIG, álljon már meg a menet. Még ha nagy is a seb, bár egy tályogműtét alapból nem fültől-fülig vágással történik, ha igen, akkor valamit nem jól csinálnak. Nem kell utánaolvassak, eü.-ben dolgozom. Klassz, hogy végül minden jóra fordult, csak a hurráoptimizmust és az angol eü. tökéletességébe vetett hitet akartam árnyalni egy kicsit, mert itt valami nagyon nem volt frankó. És akkor azt is értem, miért voltak olyan borzasztó készségesek a kötözéssel, hogy akár még a helyedbe is mentek vele.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása