Ma ismét egy szigetországi poszt a soros, de azt gondolom, hogy az igazi üzenete nem korlátozódik Angliára. Tetszik, hogy Istvánék egyszerűen azért költöztek Londonba, mert szerették volna kipróbálni magukat és úgy gondolták, az, hogy uniós polgárok, jelent is valamit.

„Gyakran olvasom a Határátkelő blogot, vannak posztok, amelyekkel egyetértek, sőt magamra, a saját sorsomra ismerek, és vannak bejegyzések, amikkel egyáltalán nem.

Január vége óta lakunk Angliában, mondhatjuk, hogy mára egyenesbe jöttünk, ezért úgy gondoltam, itt az ideje, hogy elmeséljem, velünk mi történt az első időkben. Hátha valaki számára tanulságos, hasznos, esetleg inspiráló lesz történetünk, mely úgy alakult, hogy az első hónapban egyikőnk sem dolgozott, 4 hónap alatt háromszor költöztünk, jóval több pénzt költöttünk el, mint terveztük, és megszegtük szinte az összes önmagunknak tett ígéretünket, de végül egyenesbe jöttünk.

2012 közepén döntöttünk úgy az egyik barátommal, hogy bár mindkettőnknek van magyarországi állása, nem vagyunk elégedettek, többre, másra vágyunk. Mindketten 28 évesek vagyunk, úgy éreztük, hogy vagy most próbáljuk meg, vagy szép lassan belekényelmesedünk az otthoni állóvízbe.

A család és a barátok miatt egyértelmű volt, hogy Európán belül szeretnénk maradni, egy ideig szó volt Németországról, de mivel angolul mindketten jobban tudunk, mint németül, ezért végül Anglia, London mellett döntöttünk. 2012 év végén mindketten beadtuk a felmondásunkat és január végére már ki is költöztünk.

A saját lakás illúziója

Az első 2 hétben a húgomnál laktunk, aki már 3 éve itt lakik Londonban (bébiszitterként kezdte, most recepciós, ez egy másik történet), közben egész nap a lakáshirdetéseket néztük, ingatlanosokhoz jártunk.

Azt terveztük, hogy keresünk egy saját lakást kb. 800-900 fontért (+rezsi / hó), így fejenként havi 500 fontból meg van oldva a lakhatás. Erről a tervünkről viszonylag gyorsan letettünk, miután be kellett látnunk, hogy csak akkor kaphatunk meg normális lakást, ha megfelelő mennyiségű, igazolható, angliai jövedelmünk van.

Bár lett volna elég pénzünk arra, hogy kivegyünk egy másfél szobás lakást, a jobbakat nem kaptuk meg igazolható jövedelem hiányában, a rosszabbakért (penészes falak, sötét, kicsi szobák) pedig mi nem voltunk hajlandóak átszámítva havi közel 300 ezer forintot kiadni.

Ekkor szegtük meg az első, önmagunknak tett ígéretünket, ami úgy szólt, hogy bármi is lesz, londoni magyar ingatlanosokhoz, főbérlőkhöz nem megyünk, mert ők átvernek, lehúznak és nem azért jöttünk ki Londonba, hogy magyarokkal lakjunk együtt, azt otthon is lehet.

Nem csalódtunk a magyar főbérlőben

Végül más megoldás híján csak elmentünk egy londoni magyar főbérlőhöz, és beköltöztünk egy 3 emeletes családi házba, ahol rajtunk kívül még 14-en laktak. Azt hittük ez lesz életünk egyik legnehezebben elviselhető időszaka, de kiderült, hogy tévedtünk.

Bármennyire is szeretnék rosszat mondani az inkorrekt magyar ingatlanosra, vagy a pesszimista, rosszindulatú magyar lakótársakra, nem tehetem, mert nem lenne igaz.

Az ingatlanos pontosan azt adta, amiben megállapodtunk: egy normális 2 személyes szobát, heti 150 fontért. A lakótársak pedig kedvesek, segítőkészek és szorgalmasak voltak, szinte sajnáltuk, amikor múlt héten végül átköltöztünk a saját bérleménybe.

Dolgozni, de mit és hol?

A barátom otthon újságíróként dolgozott, mellette fesztiválokon pultozott. Úgy döntött, hogy itt is a vendéglátásban próbál szerencsét, tekintettel arra, hogy viszonylag kevés magyar nyelvű újságírót keres a brit média.

Hosszasan próbálkozott a kereséssel, többször volt próbanapokon is, de végül nem talált olyan állást, amire huzamosabb ideig felvették volna, így végül elment egy szállodába takarítani.

Hogy ott mit élt át, mennyit gürcölt, hányszor mondta azt, hogy nem bírja tovább, azt csak ő tudja, egyszer talán megírja. Mindenesetre minden nehézség ellenére tovább csinálta, keresett annyi pénzt, amiből fent tudta tartani magát, és munka után volt ideje (bár viszonylag kevés ereje) pultos állást keresni.

Én egy informatikai cégnél dolgoztam otthon, és még Budapestről megpályáztam és megkaptam egy állást egy londoni konferenciaszervező cégnél.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha otthon IT-s voltam, akkor itt miért akartam rendezvénye s lenni, a válasz az, hogy az IT cégnél is a marketing osztályon dolgoztam, rendezvényeket szerveztem, ezért kerestem ezen a területen.

Megszegtem a második fogadalmam is

Mikor megérkeztem Londonba, akkor viszont hamar kiderült, hogy a megbeszéltekkel ellentétben a rendezvények menedzselése, a rendezvények technikai és tartalmi felügyelése gyakorlatilag minden volt, csak menedzselés és felügyelés nem, leginkább az lett volna a feladatom, hogy várjam az érkező szállítókat és megmondjam, mit hova tegyenek, esetleg én is beálljak pakolni egy-egy húzósabb napon.

Erre úgy döntöttem, hogy nemet mondok, és ekkor én a magam részéről megszegtem a második saját magamnak tett ígéretemet, miszerint nem fogok IT-cégnél munkát keresni, hiszen azért jöttem el otthonról, mert valami mást szerettem volna csinálni.

Végül azonban az élet úgy hozta, hogy kiderült, azért IT-cég és IT-cég között is vannak óriási különbségek, és bár az otthoni munkámról is csak jót tudok elmondani, ennél az angliai cégnél valóban sokat jelen és megvalósul az, hogy fejlődni és napi szinten használni a korábban megszerzett tapasztalataidat.

Néhány szót a fizetésről, mert tudom, hogy ez fontos kérdés minden Határátkelőnél: próbaidő alatt, havi 2400 fontot keresek, ami a próbaidő lejárata után (még 2 hónap) 20%-kal fog emelkedni.

Lehet, hogy van, aki szerint ez nem is olyan sok, van, aki szerint ez nagyon sok, én azt tudom mondani, hogy ez az összeg az otthoni fizetésem háromszorosa, és bárki bármit mond, még London sem háromszor drágább Budapestnél, tehát ténylegesen többet keresek.

Amiért ezt a posztot megírtam

A fenti történetünkből talán kiderült már az olvasó számára, hogy mi nem az anyagi kilátástalanságból jöttünk el Magyarországról és nem is igazán vagy elsősorban politikai okokból.

Egyszerűen úgy gondoltuk, hogy az Európai Unió a gyakorlatban, a hétköznapok szintjén is jelent valamit, mi saját magunkat EU-állampolgárnak tekintjük, és úgy döntöttünk, hogy egy ideig most Nagy-Britanniában, azaz egy másik EU-s tagállamban szeretnénk lakni. Ettől még Magyarország a hazánk, ettől még hiányoznak az otthoniak, de egy jó darabig most itt leszünk.

Sok-sok posztban olvastam, hogy ha Kelet-Európából jöttél Londonba, akkor egy kalap alá vesznek az összes kelet-európaival és esélyed sincs, hogy normális munkát kapj, te örökre bevándorló státuszban maradsz. Ezt a nézetet szeretném a saját példámmal megcáfolni.

Nem érezzük a hátrányos megkülönböztetést

Az a véleményem, hogy az marad örök életében bevándorló státuszban, aki saját magát bevándorlónak, kevesebbnek tekinti. Mi a magunk részéről köszönjük szépen, jól megvagyunk, sehol nem érezzük azt, hogy negatív vagy hátrányos megkülönböztetésben részesülnénk csak azért, mert magyarok vagyunk.

Az tökéletesen igaz, hogy az angoloknak fogalmuk sincs Kelet-Európáról, nem tudnak semmiféle különbséget tenni a különböző országok, nevek, nemzetiségek hallatán, számukra Csehországtól Bulgáriáig minden Kelet-Európa és mindenki, aki onnan jött, az kelet-európai.

Ennek ellenére meggyőződésem, hogy nem sorsunk származásunknál fogva, hogy csak takarítók, mosogatók és gyári segédmunkások lehetünk. Angliában is lehetsz sikeres, léptethetnek elő, csak hinned kell magadban, bátran kell használnod az angolt, ha nem tudsz eléggé, akkor tanulnod kell szorgalmasan, és bármennyi pénzre is gondolsz, amennyi szerinted elég lesz az elején, többet hozz, mert valószínűleg a többlet is kelleni fog."