oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 09. 06:56,  Lehetsz-e magyarként sikeres Angliában? 416 komment

2013. május 09. 06:56 Határátkelő

Lehetsz-e magyarként sikeres Angliában?

Ma ismét egy szigetországi poszt a soros, de azt gondolom, hogy az igazi üzenete nem korlátozódik Angliára. Tetszik, hogy Istvánék egyszerűen azért költöztek Londonba, mert szerették volna kipróbálni magukat és úgy gondolták, az, hogy uniós polgárok, jelent is valamit.

Anglia, London, Trafalgar Square, Big Ben.JPG

„Gyakran olvasom a Határátkelő blogot, vannak posztok, amelyekkel egyetértek, sőt magamra, a saját sorsomra ismerek, és vannak bejegyzések, amikkel egyáltalán nem.

Január vége óta lakunk Angliában, mondhatjuk, hogy mára egyenesbe jöttünk, ezért úgy gondoltam, itt az ideje, hogy elmeséljem, velünk mi történt az első időkben. Hátha valaki számára tanulságos, hasznos, esetleg inspiráló lesz történetünk, mely úgy alakult, hogy az első hónapban egyikőnk sem dolgozott, 4 hónap alatt háromszor költöztünk, jóval több pénzt költöttünk el, mint terveztük, és megszegtük szinte az összes önmagunknak tett ígéretünket, de végül egyenesbe jöttünk.

2012 közepén döntöttünk úgy az egyik barátommal, hogy bár mindkettőnknek van magyarországi állása, nem vagyunk elégedettek, többre, másra vágyunk. Mindketten 28 évesek vagyunk, úgy éreztük, hogy vagy most próbáljuk meg, vagy szép lassan belekényelmesedünk az otthoni állóvízbe.

A család és a barátok miatt egyértelmű volt, hogy Európán belül szeretnénk maradni, egy ideig szó volt Németországról, de mivel angolul mindketten jobban tudunk, mint németül, ezért végül Anglia, London mellett döntöttünk. 2012 év végén mindketten beadtuk a felmondásunkat és január végére már ki is költöztünk.

A saját lakás illúziója

Az első 2 hétben a húgomnál laktunk, aki már 3 éve itt lakik Londonban (bébiszitterként kezdte, most recepciós, ez egy másik történet), közben egész nap a lakáshirdetéseket néztük, ingatlanosokhoz jártunk.

Azt terveztük, hogy keresünk egy saját lakást kb. 800-900 fontért (+rezsi / hó), így fejenként havi 500 fontból meg van oldva a lakhatás. Erről a tervünkről viszonylag gyorsan letettünk, miután be kellett látnunk, hogy csak akkor kaphatunk meg normális lakást, ha megfelelő mennyiségű, igazolható, angliai jövedelmünk van.

Bár lett volna elég pénzünk arra, hogy kivegyünk egy másfél szobás lakást, a jobbakat nem kaptuk meg igazolható jövedelem hiányában, a rosszabbakért (penészes falak, sötét, kicsi szobák) pedig mi nem voltunk hajlandóak átszámítva havi közel 300 ezer forintot kiadni.

Ekkor szegtük meg az első, önmagunknak tett ígéretünket, ami úgy szólt, hogy bármi is lesz, londoni magyar ingatlanosokhoz, főbérlőkhöz nem megyünk, mert ők átvernek, lehúznak és nem azért jöttünk ki Londonba, hogy magyarokkal lakjunk együtt, azt otthon is lehet.

Nem csalódtunk a magyar főbérlőben

Végül más megoldás híján csak elmentünk egy londoni magyar főbérlőhöz, és beköltöztünk egy 3 emeletes családi házba, ahol rajtunk kívül még 14-en laktak. Azt hittük ez lesz életünk egyik legnehezebben elviselhető időszaka, de kiderült, hogy tévedtünk.

Bármennyire is szeretnék rosszat mondani az inkorrekt magyar ingatlanosra, vagy a pesszimista, rosszindulatú magyar lakótársakra, nem tehetem, mert nem lenne igaz.

Az ingatlanos pontosan azt adta, amiben megállapodtunk: egy normális 2 személyes szobát, heti 150 fontért. A lakótársak pedig kedvesek, segítőkészek és szorgalmasak voltak, szinte sajnáltuk, amikor múlt héten végül átköltöztünk a saját bérleménybe.

Dolgozni, de mit és hol?

A barátom otthon újságíróként dolgozott, mellette fesztiválokon pultozott. Úgy döntött, hogy itt is a vendéglátásban próbál szerencsét, tekintettel arra, hogy viszonylag kevés magyar nyelvű újságírót keres a brit média.

Hosszasan próbálkozott a kereséssel, többször volt próbanapokon is, de végül nem talált olyan állást, amire huzamosabb ideig felvették volna, így végül elment egy szállodába takarítani.

Hogy ott mit élt át, mennyit gürcölt, hányszor mondta azt, hogy nem bírja tovább, azt csak ő tudja, egyszer talán megírja. Mindenesetre minden nehézség ellenére tovább csinálta, keresett annyi pénzt, amiből fent tudta tartani magát, és munka után volt ideje (bár viszonylag kevés ereje) pultos állást keresni.

Én egy informatikai cégnél dolgoztam otthon, és még Budapestről megpályáztam és megkaptam egy állást egy londoni konferenciaszervező cégnél.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha otthon IT-s voltam, akkor itt miért akartam rendezvénye s lenni, a válasz az, hogy az IT cégnél is a marketing osztályon dolgoztam, rendezvényeket szerveztem, ezért kerestem ezen a területen.

Megszegtem a második fogadalmam is

Mikor megérkeztem Londonba, akkor viszont hamar kiderült, hogy a megbeszéltekkel ellentétben a rendezvények menedzselése, a rendezvények technikai és tartalmi felügyelése gyakorlatilag minden volt, csak menedzselés és felügyelés nem, leginkább az lett volna a feladatom, hogy várjam az érkező szállítókat és megmondjam, mit hova tegyenek, esetleg én is beálljak pakolni egy-egy húzósabb napon.

Erre úgy döntöttem, hogy nemet mondok, és ekkor én a magam részéről megszegtem a második saját magamnak tett ígéretemet, miszerint nem fogok IT-cégnél munkát keresni, hiszen azért jöttem el otthonról, mert valami mást szerettem volna csinálni.

Végül azonban az élet úgy hozta, hogy kiderült, azért IT-cég és IT-cég között is vannak óriási különbségek, és bár az otthoni munkámról is csak jót tudok elmondani, ennél az angliai cégnél valóban sokat jelen és megvalósul az, hogy fejlődni és napi szinten használni a korábban megszerzett tapasztalataidat.

Néhány szót a fizetésről, mert tudom, hogy ez fontos kérdés minden Határátkelőnél: próbaidő alatt, havi 2400 fontot keresek, ami a próbaidő lejárata után (még 2 hónap) 20%-kal fog emelkedni.

Lehet, hogy van, aki szerint ez nem is olyan sok, van, aki szerint ez nagyon sok, én azt tudom mondani, hogy ez az összeg az otthoni fizetésem háromszorosa, és bárki bármit mond, még London sem háromszor drágább Budapestnél, tehát ténylegesen többet keresek.

Amiért ezt a posztot megírtam

A fenti történetünkből talán kiderült már az olvasó számára, hogy mi nem az anyagi kilátástalanságból jöttünk el Magyarországról és nem is igazán vagy elsősorban politikai okokból.

Egyszerűen úgy gondoltuk, hogy az Európai Unió a gyakorlatban, a hétköznapok szintjén is jelent valamit, mi saját magunkat EU-állampolgárnak tekintjük, és úgy döntöttünk, hogy egy ideig most Nagy-Britanniában, azaz egy másik EU-s tagállamban szeretnénk lakni. Ettől még Magyarország a hazánk, ettől még hiányoznak az otthoniak, de egy jó darabig most itt leszünk.

Sok-sok posztban olvastam, hogy ha Kelet-Európából jöttél Londonba, akkor egy kalap alá vesznek az összes kelet-európaival és esélyed sincs, hogy normális munkát kapj, te örökre bevándorló státuszban maradsz. Ezt a nézetet szeretném a saját példámmal megcáfolni.

Nem érezzük a hátrányos megkülönböztetést

Az a véleményem, hogy az marad örök életében bevándorló státuszban, aki saját magát bevándorlónak, kevesebbnek tekinti. Mi a magunk részéről köszönjük szépen, jól megvagyunk, sehol nem érezzük azt, hogy negatív vagy hátrányos megkülönböztetésben részesülnénk csak azért, mert magyarok vagyunk.

Az tökéletesen igaz, hogy az angoloknak fogalmuk sincs Kelet-Európáról, nem tudnak semmiféle különbséget tenni a különböző országok, nevek, nemzetiségek hallatán, számukra Csehországtól Bulgáriáig minden Kelet-Európa és mindenki, aki onnan jött, az kelet-európai.

Ennek ellenére meggyőződésem, hogy nem sorsunk származásunknál fogva, hogy csak takarítók, mosogatók és gyári segédmunkások lehetünk. Angliában is lehetsz sikeres, léptethetnek elő, csak hinned kell magadban, bátran kell használnod az angolt, ha nem tudsz eléggé, akkor tanulnod kell szorgalmasan, és bármennyi pénzre is gondolsz, amennyi szerinted elég lesz az elején, többet hozz, mert valószínűleg a többlet is kelleni fog."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr255287688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.09. 07:23:29

Nem kötekedésként, de ha január végén érkeztek, akkor még csak 3 hónap tapasztalat van.
:)
Ennyi idő után kijelenteni, hogy "egyenesben" vagyunk...
Hm..
Amit nem egészen értettem: ha már ott volt egy közeli rokon, nem tájékoztatta őket a lehetőségekről? Miért akkor és ott derült ki, hogy működik a lakásbérlés?

Az utolsó bekezdéssel egyetértek és sok sikert kívánok.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 07:25:41

Ez igy igaz, ha vki akar vmit, akkor azt jo esellyel eleri Londonban is. Ha elfogad a kornyezeted akkor mar nem kelet-europaikent fog rad nezni, epp tegnap mondja a fonokom, h mar kitehetnenk egy tablat a hatarra h tele vagyunk, ne gyertek tobben. Ezzel nem feltetlen ertek egyet, de mosolyogtam egy jot, h ennyire elfelejtette, h en is csak most jottem, de neki ez m1, mert o befogadott.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 07:30:40

@tilmir:nyilvan nem akkor derult ki de remeltek h szerencsesek lesznek, biztosan van olyan ember akinek sikerult igazolt fizu nelkul is lakast kivenni, alt 3 hos szerzodesre adnak ki, ha elore kifizetsz mindent, ezzel szokott lenni a gond, mert 3 ho+kaucio az rengeteg penz

DieNanny CH 2013.05.09. 07:31:59

Tetszett! Jól csináltátok, bár ti meg a középút vagytok. Ugyebár egyik azt mondja, szervezz meg mindent, beszélj le mindent, másik: ugorj fejest! Nahát, te így, barátod amúgy csinálta.
Gratulálok, további sok sikert.

NIKI LAURA 2013.05.09. 07:33:56

..és itt is volt valaki(testvér),aki várta őket,aki megosztotta a tapasztalatokat,és fogta a kezüket.

A legtöbbet lehet keresni kint magyarok lehúzásából,most mindenki arra adja be a Resumet.

DieNanny CH 2013.05.09. 07:34:55

@tilmir:

Én is először ezt akartam írni, aztán megint elolvastam, és végülis a NORMÁLIS lakás bérléséhez kell ennyi minden. Mondjuk, ezzel az erővel a húg is kereshetett volna, dehát nem oszthatjuk be más idejét, meg kinek mi a normális... Végülis jól alakult minden.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 07:40:48

@NIKI LAURA: nem hiszem, h a testvere lehuzta volna, ha az enyem jonne en is elsimitanek neki mindent, nana
azzal sincs semmi baj, ha hellon kivul tobbet angolul nem tudo, am itt probalkozo magyarokbol mas magyarok jol megelnek
hogy szol a mondas? Amig szar van lesznek legyek is?

DieNanny CH 2013.05.09. 07:43:02

@NIKI LAURA:
"..és itt is volt valaki(testvér),aki várta őket,aki megosztotta a tapasztalatokat,és fogta a kezüket."

Igen, ez szerintem nagyon jó, hogy a többezer km-es távolság ellenére megmaradtak a családi kapcsolatok. Apukám mesélte, hogy 20 évesen úgy tudott Pesten dolgozni dunántúli létére, hogy egy nagyon-nagyon távoli pesti rokon kiadott neki meg egy haverjának egy szobát.
Most is működik ez, csak nem 100 km-en, hanem 3000-en.

Amúgy én is így jöttem Svájcba, húgom Tagesmuttere terhes lett, húgomnak kellett valaki a gyerekek mellé, így én kéznél voltam. Szóval indulásnak ez egy nagyon jó dolog.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.09. 07:53:41

Háh, ez jó. Mindenáron magyar sztereotípiák, de sajnos nem állt ezesetben meg, pedig úgy szerette volna, annyival könnyebb lett volna. Affene, hogy nem lehet egyszerûsíteni, kaotikus egy világban élünk, mi? :/

Link elek 2013.05.09. 07:59:07

>szép lassan belekényelmesedünk az otthoni állóvízbe

"posvány" a szó amit kerestél

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.09. 08:07:11

"Január vége óta lakunk Angliában, mondhatjuk, hogy mára egyenesbe jöttünk"

ez komoly?

Mrs. Clayton 2013.05.09. 08:15:21

@Babette_: hat ahhoz kepest h nem shared houseban laknak meg van munkajuk az elegge egyenes, ha az egyenesnel van meg egyenesebb persze

Jaffar 2013.05.09. 08:57:01

@NIKI LAURA:
S akkor mijafasz van, ha volt testvér? Csak az az igazmagyar, aki analfabétaként megy ki és pár év múlva bekerül az adott ország mérvadó gondolkodói, tudósai közé?

(A fszom bele az ilyen paraszt emberekbe. Egy nulla vagy. Hozzád képest a legutolsó londoni mosogató is istencsászár.)

A többiektöl elnézést kérek, de ez most kibukott belölem :)

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.05.09. 08:58:24

Nekem 5 hónap kellett, hogy "egyenesbe jöjjek" - Thaiföldön. Azóta folyamatosan csak egyenesedem... :-D

Jaffar 2013.05.09. 09:02:03

@Poszt

A poszt végén van a lényeg, de azt nemtom, hogy mit jelent számotokra az "egyenesbe jöttünk".
Viszont ha 3 hónap alatt már elértétek, akkor a határ a csillagos ég :).
Nekem spec jó 7 évembe került, de mondjuk én tényleg alulról, nyelvtudás nélkül indultam Ausztriában. Most,10 év elteltével bizton állíthatom, hogy egyenesben vagyok. Pláne, hogy 2 napja apa lettem :)

Sok sikert és még több kitartást!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 09:31:41

@Babette_: Mikortol van az ember egyenesben? Most komolyan kerdezem.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.09. 09:34:00

@Mr. Long:
amikor a legközelebbi céljait elérte, rálépett az útra, amin haladni fog hosszabb ideig, és már csak erre kell koncentrálnia, nem a változtatásokra.

DieNanny CH 2013.05.09. 09:38:14

@Jaffar:
Gratulálok, 'Apuka'! :-)

a nagy levin 2 2013.05.09. 09:39:36

"Az a véleményem, hogy az marad örök életében bevándorló státuszban, aki saját magát bevándorlónak, kevesebbnek tekinti." - pedig az maradsz. Még a gyerekeid is. De, ha neked úgy kényelmesebb, beszéld be magadnak, hogy ott születtél és angol vagy.
Egyébként jó a poszt.

ffüttyfürütty 2013.05.09. 09:40:57

Nektek végülis mennyi idulótôke kellett az egyenesbe jövéshez? Irod, hogy az elgondolást is túlléptétek, a végösszeg még nagyobb infó lenne. (nem zsebbenturkálósdi akar lenni) kösz :)

zopilote 2013.05.09. 09:42:54

" Angliában is lehetsz sikeres, léptethetnek elő, csak hinned kell magadban, bátran kell
használnod az angolt, ha nem tudsz eléggé, akkor tanulnod kell szorgalmasan "
Csak hinned kell magadban, turni az orditast es szorgalmasnak lenni es tanulni, es ak -
kor sikeres leszel magyarkent nemcsak Londonban, hanem a vilag barmely reszen!!
A pozitiv gondolkodas es a protestans etika keverekebol kialakult eletfilozofia a biztos
recept mindenre. Plane ha bevesszuk Jezust is, mert o is csak jot akar neked, nagy ha-
zat, egeszseget, jo munkat, akkor a hatar a csillagos eg:) Csak hinni kell benne erosen!
Csak egyrol feledkezzunk el, a legfontosabbrol, a realitasrol. La la land az elet! Amig
be nem ut a krach, a betegseg, a szerelmi csalodas, a gazdasagi valsag, a kocsi lerobba-
nasa, stb. De az is a te hibad, mert nem hittel magadban elegge, mert nem figyeltel, mit
eszel, iszol, mert olcso kocsit vettel, megbiztal az emberekben, a bankokban, a kredit
kartyadon annyi a penz, hogy sose fogy el rola, ha megis, kersz masikat es azzal folyta-
tod:) Ha nincs mar kiut, osszedol minden korulotted, akkor johet a lotto, az alkohol, a
drug, a gyogyszerek, amik atsegitenek a nehesegeken. Ha atmentel mar mindenen, es
nincs remeny, Jezus akkor is ott lesz veled:) Csak hinni kell, erosen es pozitivan. Akkor
mindenhol levesznek az igazi sikeres emberek!:)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.05.09. 09:44:49

jo a poszt
sugarzik az elszantsag..

ja es tenyleg
kinek mi az egyenesbe jövés..ez azert igazan relativ...

zopilote 2013.05.09. 09:46:23

@ffüttyfürütty:
Nekem 5 $ volt a zsebemben, amikor kijottem 30 eve. Ha az inflaciot is figyelembe vesszuk, most se sokkal tobb van:) Sikeres bevandorlo vagyok, nem mentem at minuszba:)

2013.05.09. 09:47:22

Mit fog kapni szegény posztoló...

Amúgy maga a poszt egész jó lett, csak lehetett volna többet is írni.

iwebinfoember 2013.05.09. 09:54:25

Jó a cikk, tetszik. Én akkor mondtam hogy egyenesben vagyok, mikor megkaptam a határozatlan idejű munkaszerződésemet, és kibéreltem hosszabb távra egy lakást/szobát. Amikor már élem a hétköznapokat, akkor mondhatni hogy egyenesben van valaki. De persze ez mindenkinek mást jelent.

A cikk utolsó felével értek egyet leginkább, valóban el lehet érni sok mindent itt, keményen kell dolgozni, és akkor elismernek. Persze, senki nem fog egy kelet-európaira soha angolként tekinteni, de kemény munkával, kitartással el lehet fogadtatni magad.

Egyébként nemrég volt egy cikk valamelyik magyar újságban, hogy minél jobb munkája van valakinek, annál könnyebben elfogadják. (A cikkben főleg IT-s szakembereket, pénzügyeseket kérdeztek, a másik oldalról pedig kisegítőket, takarítókat.)

Zsuzskasag 2013.05.09. 09:59:40

így London előtt, számomra különösen tanulságos minden anglia poszt:) Tetszett a hozzá állásod miatt, hogy végre valaki megfogalmazta ezt, hogy eu-s állampolgárok vagyunk, és ezzel élni kell...:) Köszi

nyuszigonosz 2013.05.09. 10:02:28

Jó poszt.
@Philosoraptor:
Miért, mit is fog mindent kapni?

@zopilote: mert Jézus ott volt veled? :)

zopilote 2013.05.09. 10:10:36

@nyuszigonosz:
Igen, Jezus mindig velem van!:)
Ezert voltam,vagyok vagy leszek sikeres! :)

Timi7.7 2013.05.09. 10:12:06

Az megosztható-e, hogy ki volt az a rendes főbérlő?

techsup777 2013.05.09. 10:17:36

En 3 honapja vagyok kint.
Csak a lakasberleshez fuznem hozza azt, hogy nekem ugyan mar volt allasom, amikor kijottem, megfelelo jovedelemmel, de... a teny, hogy probaidos vagyok, nem vehettem ki (emiatt nem mentem at a tenancy check-en). Ennek ellenere kibereltem, igaz a ceg neven, melynel dolgozom, s amikor lejar a probaidom, akkor atiratjuk a berleti szerzodest az en nevemre. Persze a ceg csak a rent-ert felelos, minden mas dologert pl. council tax, bills en vagyok a felelos es azok az en nevemen futnak.
Ingatlankozvetito cegen keresztul eleg huzos, mert komoly dijakat is ronak fel (bar ez teljesen agency fuggo).
Nalam csak az volt a szerencse, hogy a ceg belement abba, hogy kiberli helyettem...maskulonben nalam is maradt volna a flatshare.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 10:26:12

Az elfogadashoz es megiteleshez szerintem hozzatartozik a munkad tarsadalmi elhelyezkedese. Peldaul velem egybol sokkal kedvesebbek voltak a NiNo interjun, miutan mondtam, hogy igen van munkam es a szakmamat (tervezomernok) is megemlitettem. Vagy a bankban (a Barclays) amikor ugyan ezt elmondtam ezekre a kerdesekre. Lehet, hgy egy mososgatonak ugyan akkora a tarsadalmi megitelese, mint otthon? Bar tudom a szkeptikusok kedveert ez csak mu kedvesseg volt, mert valojaban csak egy budos bevandorlo vagyok.
Az angolok higieniajahoz meg csak annyit, mert meg senki sem hozta fel a mai angol posztnal, hogy mindenki mos kezet az irodaban itt (az en szemelyes mintavetelem alapjan, akik ugyan akkor hasznaljak a wc-t, mint en) es nagyreszuk az ebed utan meg a fogat is megmossa.

2013.05.09. 10:29:59

@iwebinfoember: Nem inkább arról van szó, hogy a magasabb fizetés miatt olyan dolgokat is megengedhet magának, amit mások nem? Amúgy undorító ez a kivagyiság, azt hittem, hogy ez csak Magyarországon dívik.

zopilote 2013.05.09. 10:35:16

" es nagyreszuk az ebed utan meg a fogat is megmossa. "
Csak a fogat!? Kulturnepek a nyelvuket is mossak! :) Komolyan:(
De nem en! Csak egy kulturalatlan budos proli vagyok!! De engem nem szopatnak ebedidoben! :)

szaszo71(D) 2013.05.09. 10:40:17

@techsup777: Ahhoz képest, hogy 3 hónapja vagy Angliában, a fele szöveget már angolul írtad.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.09. 10:41:48

@zopilote:

Én 100 ezer dollárral mentem ki, s most 10 ezer dollárom van. Szóval erős mínuszban vagyok.

:-)

iwebinfoember 2013.05.09. 10:43:09

@Philosoraptor:

Nem tudom a miértjét, de van benne valami. Azért ha valaki mondjuk mosogat egy étteremben(és nem nézem le őket, magam is mosogattam egy ideig Ausztriában), az nagy százalékban csak bevándorlókkal alakít ki kapcsolatot, britekkel csak nagy ritkán. És igen, minden országban, így itt Angliában is megvan azért bizonyos szakmák elismerése és kevésbé elismerése. Egy brit újság is megírta egyszer hogy elsősorban az alacsony képzettségű briteknek van elegük a bevándorlókból, hiszen így nem tudnak elmenni dolgozni. Minél magasabb keresetű valaki, annál inkább elfogadóbban viszonyul a bevándorlókhoz. Sokszor egyébként a nyelvtudás hiánya a legnagyobb akadálya annak, hogy valaki beilleszkedjen. Engem már a 2. héten meghívtak angol kollégáim a munka után egy sörözésre, mostanra pedig meccsre járunk, néha bulizni, stb. Ha nem tudnék angolul elfogadható szinten, akkor 1. nem lenne jó szakmai munkám, 2. nem tudnék olyan helyekre sem menni ahova az angolok, hiszen nem tudok kommunikálni.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 10:45:41

@Philosoraptor: a kivagyisag miert lenne magyar sajatossag? Angliaban, a kornyekunkon egy csomo porschet, lamborginit latni, a bmw meg szerintem itt nepauto, mert a tobbet latok belole, mint otthon. Kulonben ha magas szinten akarod megismerni ezt a kivagyi mentalitast javaslom az amerikai pszichot megnezesre, de meginkabb elolvasasra.

váj mí 2013.05.09. 10:45:56

Nem rinyálásként, de most már tényleg pöppet túltengenek az angliai posztok.

2013.05.09. 10:57:22

@iwebinfoember: Szerintem valakit szimplán csak a szakmája alapján megítélni nem szép dolog.

@Mr. Long: A filmet láttam, a könyvhöz még nem volt szerencsém.

nyuszigonosz 2013.05.09. 10:58:40

@váj mí: Gondolom, mert a legtöbben oda mentek.
Természetesen en is szivesen olvasnék más országokról is, de hát ... ez van.

2013.05.09. 10:58:44

@váj mí: Vagy csak ezek vannak és ebből lehet válogatni.

2013.05.09. 10:59:49

@nyuszigonosz: Egyetértek. Jöhetne valami skandináv például, az már elég régen volt. Vagy Kanada, Új-Zéland, Ausztrália. :)

nyuszigonosz 2013.05.09. 11:02:00

@Philosoraptor: Igen, valami érdekes, új más. Mert lassan már mindent tudok az angol lakás-ház bérlésröl, pedig nem ott élek. :)
Igaz, még örülhetünk, hogy ez a poszt normális.
Még beüthet akármelyik nap a ösámánsága is....

iwebinfoember 2013.05.09. 11:02:39

@Philosoraptor: Szerintem sem szép dolog, egyetértünk, de sajnos sok ember nem így gondolkodik.

chocco channel 2013.05.09. 11:02:50

Jo poszt, es jo olvasni, h valakinek "elsore" sikerult mindenfele kaland nelkul:-)Egyebkent 6 eve egyszer en is mosogattam 2 hetig es tokjo volt-a vilag legkonnyebb allasa, zero felelosseg amit nagyon elveztem a regi beosztasaim utan (felsovezeto) es tulkepp csak angolokkal dolgoztam azon a helyen (is).

Ket het utan persze kirugtak, de tokjo elmeny volt:-)))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 11:03:08

@Philosoraptor: De egy mosogato nem talalkozik angol munkatarsakka, illetve nem angolokkal lakik altalaban. igy szukul az alap eselye angol kapcsolatok kialakitasara. Persze ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen egyebb kapcsolatok kialakitasa.

2013.05.09. 11:04:20

@Mr. Long: Igen, ez igaz. De attól még nem kevesebb másnál. Ezt kellene sok embernek felfognia.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 11:10:19

@Philosoraptor: Elnezest, rosszul fejeztem ki magam. Az angolokkal torteno elfogadtatasra gondoltam. Csak elvesztem a komment tengerben. Sokaknak az angolok mennyire fogadnak el kerdes okoz onertekelesi zavart. Aki nem talakozik angollal, arrol nem is fognak tudni az angolok, igy mi alapjan fogadjak el? Remelem erthetobb most az elmeletem.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.05.09. 11:13:29

A tegnapi kommentelők között walaki nekilendült annak, hogy valahogy szétszedje és újra összerakja a működő Magyarország modellt.

Studiosus 2013.05.08. 20:52:17

Valahol ő is sokszor vissza kanyarodik oda, hogy a személyiségünkből, a hozzálláásból ered a nemzeti kultúra teljesítménye is.

Bizonyos nézőpontból nézve a személyes sík fetisizálásának van értelme, de mondjuk országos teljesítmény magasságokban ez már sántít. Nem csoda, hogy ebből indulunk ki, mert legtöbb esetben a szervezeti, meg a hálózati, meg az országos, meg a nemzetközi piaci síkokra nincsen szakmai vagy egyéb rálátásunk.

A személyes siker vagy a családi életstratégia síkon teljesen egyértelmű a személyes erőbedobás, stratégia, taktika, felkészültség.

A többi síkon már vastgaon bejönnek közösségi teljesítmények. A felépítmény nem az egyéné. Sok más ember erőbedobása bejön a képbe. Olyan is van, hogy a szakma csillaga leáldozóban van.

A gazdaság vagy a politika az szervezetek energiájának a sikere / kudarca. Ez fölsőbb sík!

Egy ilyen kultúraválás helyzetben megtehetjük, hogy félretoljuk a vonatkoztatási csoport identitásainkat, soha többé nem megyünk kung fu edzésre, és itt inkább ai-kidozni kezdünk, palóc és bajor gyökereinket elfeledve angolnak mórikáljuk magunkat, elkezd tetszeni az itteni "megoldások" hosszú sora, közgazdász helyett takarító szupervízorként kezdjük kamatoztani fantasztikus képességeinket, etc..

Felmerülhet az a konstelláció, hogy siker és én között nincsenek ezek a rétegek. Csak én és a siker.

De ez nem igaz. Ott van az, még ha tényleg ilyen jelentős változásokaon megy is keresztül. Úgy váltunk identitást, mint ha este levennénk a ruhánkat és reggel felvennénk egy másikat.

Nem tudok sikeres lenni ezeknek a rétegeknek a sikere nélkül.

Találnom kell megfelelő szakmát. Találnom kell megfelelő nemzeti kereteket. Találnom kell megfellő partnert egy családi millió felépítéséhez.

Olyan is van, hogy adott réteg más-más oldalról van "elcseszve".

Lehet, hogy a személyekkel semmi gond. Tök normálisak állnak neki család vagy cég nevezetű csoportokat létrehozni, de felsőbb szinten falba ütközik a történet.

A magyar szervezeti világ a fizetés nevezetű intézményeséggel tulajdonképpen nem támogatja a családalapítást vagy a cégalapítást. Fifikás trükökkel támadjuk mi magyarok ezeket a világokat. A család pl. a viccszerű fizetés után /piac/ még a nyakába kap olyan kihívásokat, hogy mostantól a gyerekeknek rakjon félre fejenként 2 millió Ft tandíjra valót /állam/.

Vagy pl. ha megszűnik a lakáshitel, akkor nem 60% önrészt kell félre rakni, mint 1998-ban, hanem 95%-ot. Ami megint a tenger fenekére bugyit húzni eset a hazai fizetésből.

Néha megesik egy-egy ruhadarabbal, hogy totál használhatatlanná válik. Elszakad és ki KELL dobni, vagy megkopik és ciki lenne, vagy egyszerűen nem illik a többihez.

Abban totál egyet értek a cikk írójával, hogy itt az idegen közegben nyugodtan nézzünk szembe azzal a lehetőséggel, hogy a személyesen felépített falakat időnként el kell varázsolni.

Ha azt a fantáziát dédelgetjük, hogy "engem sosem vennének fel a City-be egy öltönyös munkába, akkor meglehet hogy 0 alkalommal fogom megpróbálni. Ez egy kitűnő módszer arra, hogy az elmélet helyességét igazoljam! Ha Karácsonykor évértékelést tartok odahaza, akkor elmondhatom, hogy ezek a rasszista angolok az idén sem vettek fel olyan munkába, amibe benszülöttek tömkelege ott pöffeszkedik.

Szerintem időnként ezt sutba kell dobni és meg kell próbálni a szakmai előéletünknek megfelelő szakmákban.

Ha ajó az angolod, akkor akár az elején!

Én tiltani szoktam az álláskeresésnél, hogy 1 szakmára koncentrálódjon a keresés.

Szerintem kell egy olyan megoldás, ami a megtelepedést segítő első állás, de kell egy olyan elképezlés is, hogy végül is mi tenne boldoggá.

Jól teszik a fiatalok hogy élénk érdeklődéssel figyelik, hogy melyik országnak, melyik piaci szegmensnek mennyire halad jó a szekere.

A modernizáció ezesetben úgy a kezünkbe vehető, mint ha egy fizikai dolgot, egy bűvös kockát tartanék a kezemben.

Pár helyen csavarok egyet az identitásomon, aztán később esetleg egy-két oldalát vissza csavarom, de összességében így tudok haladni az álmaim felé.

Tegnap Attila 77 említett otthoni sikerszakmákat.

Nőgyógyászként, bankárként vagy FIDESZ vezetőként tök jól lehet érvényesülni. Ezek klaszikus predátor szakmák, ez még odahaza is biztonságot teremt egy családnak.

Valahol venni kell egy nagy levegőt és rendbe kell tenni a belátható jövőnket és megfelelő biztonság érzettel élni. Az gáz ha tudjuk, hogy ez nem vezet sehová, de nem tudunk kilépni belőle. Az ilyen helyzet hosszú távon felőröl!

Ez egyébként nálunk ősi hagyomány. Ha megnézzük a 65 év alatti férfiak máj cirrózis halálozási adatait, akkor elképesztő, hogy mennyire UFO módon eltér ez az adat a többi nép ilyesmijétől.

reszvetelidemokracia.blog.hu/2011/05/02/a_kilatastalansag_ara

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.09. 11:17:46

Én két hétre mentem ki Londonba, párszáz fonttal és semmi kapcsolattal. Az első 5 nap totál görbén jártam, egy meccsre se kaptam jegyet. Aztán egyenesbe jöttem. Rákérdeztem hogy megy ez errefelé, és megmondták a frankót. Azóta járok meccsre.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 11:20:48

@Mr. Long: azért ne legyenek kételyeid afelől, h az angolok is emberből vannak, és aki olyan mentalitású az simán vág egy grimaszt, ha ráköszön egy takarító
tény h szemtől szemben nem jellemző, h odamondják, h te egy 0 vagy, de eléggé sokszor panaszkodtak nekem az angolok maguk is, h lenézik őket mert kétkezi munkások
persze a dolog másik oldala meg az, h egy angol takarítónak is én vagyok az első és utolsó ember a cégnél szindrómája van, így szívességet nem igen érdemes tőlük kérni, mert kereken el fog utasítani, és örülhetsz, ha nem utasít mellé még rendre is, csak h tudd, h hány kilós vagy

nigara 2013.05.09. 11:25:00

@váj mí: sztem most már divat az, hogy ha vki "egyenesbe jött londonban", akkor azt gyorsan meg kell írni...
És ezrével mennek még mindig, és az a fajta pláne, akinek ezzel dicsekedni kell...
(nem pont a posztolóra értem, de sajna ez a jellemző)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 11:29:17

@Jess G: Stimt, hisz en is irtam, hogy mennyivel mashogy alnak az emberhez, ha pl csak annyit mondtam, hogy mernok munkam van. Meg a bankban kerdeztek a fizum, ami tobb, mint az orszagos atlag, igaz nem olyan sokkal, de tobb. Egybol enyhult a legkor sokat. Elottem meg pl egy nem tul meggyozo kinezetu lengyel sracot kamu kifogassal elhajtottak, hogy mivel rossz allapotu az utlevele nem tudnak szamlat nyitni neki... Azert nem volt hasznalhatatlan, csak orgecske utlevel.

BTBTBT 2013.05.09. 11:30:32

@szaszo71: Ne bántsd már. Csak 6, azaz hat idegen szót használt 3 hónapnyi ittlétet követően. Egyenes arányban fog ez változni az angol nyelvterületen eltöltött idejével?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 11:35:12

@Barátusz: Havi kettot tanul, not bad. (en csak egy honapja vbagyok itt) :)

Tudd+ azigazat 2013.05.09. 11:39:32

Na igen.. ismét a "3 hónapja külföldön élek és bejött az élet" című történet.. Persze csak ha a fele is igaz, miután levesszük a tupírt, gratula mindenképp! Ők legalább tudtak angolul.. Nem úgy mint a magyarok 85%-a aki külföldre megy.
Én '98-ban költöztem először Angliába, akkor 3 évig éltem ott. Tagadhatatlan, életem legszebb 3 éve volt.
Akkor sorolnám mi változott 15 év alatt, amiért a döbbenettől nem térek magamhoz...
Természetesen az 1. zónán kívül eső részekről mesélek..ahol az összes magyar lakik..jah, és mielőtt bárki is azt gondolná, hogy az elkeseredettség szól belőlem, én az 1-esben lakom, a Holland Park mellett, igaz csak 1800-at keresek havonta, de ebből semmire -mondom semmire!- nem kell költenem. Jah, és nem baby-sintér vagyok mielőtt a nagy-tudásúak beazonosítanának.
Szóval, visszatérve az 1-es zónán túlra.. Nem tudom a fiúk milyen lakásban jártak, ahol még 14-en laktak rajtuk kívül, és minden Hawaii volt, nos, láttam 1-2 ilyen lakást az elején gondoltam, meghúzom ott magam, még összejön az álom-melóm, 3 hétig bírtam (ha egyáltalán lehet ezt bírásnak nevezni), a fertő, a 8-10 konyhában cigiző paraszt magyar, (jobb helyeken csak 4-en) a penész, a csótányok, az ágyi poloskák!! (amiről hál'isten csak hírből hallottam!)
Az a sok szerencsétlen magyar, akik egyik napról a másikra élnek, szállodákban takarítanak, legjobb esetben valahol mosogatnak, és "csak" a nagyüzemi konyhát kell kitakarítaniuk...
akik ha sütöttem húst, úgy tépték ki a kezemből a tepsit, nehogy kiöntsem a zsírt, mert nincs mit enniük, és majd kenyérrel kimártogatják... Persze cigire mindig kiszorították, ezért a szánalmon kívül nem sokat éreztem irántuk..
Vagy a srác akit fényes nappal rúgtak nekifutásból hátba, mikor kiszaladt a kisboltba... a 2-3 zóna határán... és ez NEM az Elephant & Castle kérem!! Ez a magyarok, és az összes többi (ami a földön létezik) melegágya!
Laktam pár országban Európában (Spanyol, Ausztria, Anglia, Olasz), örökmozgó vagyok, van össze hasonlítási alapom úgy gondolom(!), meg legalább beszélek néhány nyelven.
Elhiszem, hogy mindenki menekül Magyar o-ról, de könyörgöm, azért mert tudsz annyit angolul, hogy "house, cat, dog, yes, no, my name is.. " ne hidd h bárhol is megállod a helyed a világban!!
A fenti posztot egy kedves magyar főbérlő írhatta, akinek van kint 5-6 -vagy több- bérelt háza az említett fertő-zónában, és sajnos az előbb említett szerencsétlen, jóhiszemű magyarokból él, akik ha nem tudnak 1 idő után fizetni, és éjjel kirakja őket a gettóban. (Hallottam nem 1 ilyen esetről!!!)
De persze jó magyarok módjára, ezek a történetek soha nem derülnek ki, a magyarok szeretnek erősen szépíteni, "minden szép és jó, halálra keresem magam, bejött az élet".. stb.
Közben meg éheznek, vagy jobb esetben halálra dolgoztatják őket, de legalább megfizetik nagyjából.
Ezt láttam és tapasztaltam én az elmúlt tizen-x évben, különböző Uniós országokban, -főleg Angliában 2013-ban-!
Persze jobban esik az embernek a hamis siker történeteket elhinni, és ezzel a saját reményüket táplálni..csakhogy -Emberek!!! -Sajnos ez nem elég!!
Az én sikersztorimba ne kapaszkodjon senki, megjártam én is a magam útját ezért, sajnos vagy nem, ilyen munka mint nekem 3000-ből 1-nek adódik.
Nem akarok én itt észt osztani, szépíteni főleg nem(!), itt van valaki aki végre leírja az igazat (persze ez csak 1 röpke töredéke annak ami külföldön folyik), ha megfogadjátok, legalább óvatosabbak lesztek, ha nem akkor meg majd eszetekbe jutok amikor sajnos már nincs visszaút...
Mindentől függetlenül sok szerencsét mindenkinek!!!

BTBTBT 2013.05.09. 11:41:43

@Mr. Long:
A megjegyzésed alapján te meg havi egyet? :)

Biztos tanul többet is, növeli a passzív szókincsét. A kérdés, hogy mennyit használ.

Az inkább lustaság vagy nemtörődömség, hogy számla/ügynökség/lakbér/tanácsi adó helyett bill//agency/rent/council tax-ot használ, de vannak olyan kifejezések, mint például a tenancy check, amit én se próbálok lefordítani magyarra, mert egyrészt nem tudom, otthon hogy mondják, itt meg megértem fordítás nélkül is.

orange85 2013.05.09. 11:42:31

@Saman: húbazdmeg.elkezdtem olvasni, de mire a második "sík" szóhoz értem tovább is görgettem.te beteg, áltudós jószág.ettől a ponttól kezdve egy dolgot teszek ha meglátom a neved:szűrés!

BTBTBT 2013.05.09. 11:42:49

@chocco channel: Felsővezető után mosogató? Ehhez nincs mit hozzáfűzni.

BTBTBT 2013.05.09. 11:43:56

@orange85: Minek fárasztod magad a szűrésre kattintással? Csak ugord át a bejegyzéseit. Nem te leszel az első, aki így tesz. :)

orange85 2013.05.09. 11:49:11

@Barátusz: apa, én tényleg megpróbáltam, de ezt nem bírom idegrendszerrel. megigértem, hogy megpróbálom megérteni ezt a faszt, de feladom.szűrni meg kell, mert mire végiggörgetem elfárad az ujjam.sokat ír és mind elvont baromság.ütném a csávót a mentőben is...

Mrs. Clayton 2013.05.09. 11:49:31

@Tudd+ azigazat: ne haragudj, de amit az illető leírt abban semmi hihetetlen nincs, én még nem találkoztam azokkal a magyarokkal, akikről te írsz, nevezetesen, h éheznek, meg 10-en laknak egy házban, és húst csak szakácskönyv fényképén láttak, igaz nincs is csak egy-két magyar ismerősöm, meg nem Londonban élek, de kb ugyanez történt velem is, 3 hónap után saját bérelt lakás, viszonylag jó munkahely, most még jobb helyen dolgozom és házat bérlek, nem kell ehhez azért akkora ész

BTBTBT 2013.05.09. 11:55:18

A túlköltekezésetek, költözéseek, megélhetés, nem túl rózsás kezdeti jövedelem olvastán adott a kérdés: Mikor kezdtél dolgozni ezen a legutóbbi (próbaidős) munkahelyeden, kedves posztoló?

Ha márciusban, akkor értem, hogyan lehetséges kibérelni egy lakást egy linkebb ügynökségnél.
Bár az még így is cinkes, hiszen 4-6 heti kauciót is le kell tenni az egyhavi lakbéren felül, és bár a haverodról nem tudjuk, hogy mit dolgozik jelenleg, de a szállodai takarítást igencsak nyomott órabérért végeztetik.

Az új adóévben bizony jól megkurtítja majd az Inland Revenue azt a 2400-at, függetlenül attól, hogy véglegesítenek-e vagy sem.

Azt, hogy egyenesben vagy, botorság volt alig négyhónapos ittlét után beleírni a cikkbe. Viszont a poszt végén kifejtett szemlélettel, hogy nem menekültél Mo.-ról, hanem az EU polgáraként érkeztél, lehet rokonszenvezni.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.05.09. 11:55:34

Ez tényleg a szokásosnál is zavarosabb. Bocs

BTBTBT 2013.05.09. 11:57:32

@orange85:
"ütném a csávót a mentőben is... " - Látod? Felhúzott az írásával, tehét elérte a célját.

Tisztelet a kitartásodért. Én már régen feladtam, mert nem érdemes végigszenvedni magam azon a rizsán. Akadnak itt értelmes hozzászólók is, dögével.

váj mí 2013.05.09. 11:59:01

@nigara: Hm, csak kissé egysíkú és unalmas már. Persze, el lehet dumálgatni itt, csak lassan olyan lesz, mint a Homár volt anno. Az első 20-30 komment még kapcsolódik valamennyire a poszthoz, utána traccsparti. Nem rossz ez, csak hát az 500-ik angliai poszt már tényleg gáz.

BTBTBT 2013.05.09. 12:02:13

@váj mí: Nem beszólok, de azért te is itt vagy tracspartizni, nem? :P

váj mí 2013.05.09. 12:03:07

@chocco channel: Ja, tökjó élmény, csak éppen a séfnek nem volt az, amikor retkesen adtad ki az edényeket. Ne mondd, hogy nem emiatt, mert mosogatót csak úgy nem rúgnak ki, ugyanis egy jó mosogatóval igyekszik mindenki "jóban lenni" pincértől a séfig. Te meg trehány voltál.

orange85 2013.05.09. 12:04:37

@váj mí: nem feltétlen lenne az, de itt az IT és a mosogatósok mozognak.mondjuk engem baromira érdekelne egy tanárférfi/nő boldogulása.tudom volt már ilyen.a fincsi részleteken lehetne már a hangsúly, a élettörténetek száraz kiadásban tényleg uncsik.

váj mí 2013.05.09. 12:04:37

@Barátusz: Dehogynem, írtam is, hogy nem rossz traccspartizni, csak a blog szempontjából gáz ez az unalmas Anglia-dömping.

BTBTBT 2013.05.09. 12:06:22

@Tudd+ azigazat:
"1800-at keresek havonta, de ebből semmire -mondom semmire!- nem kell költenem."
Akkor te varázsló vagy, vagy kitart valaki?

Nem mellesleg, ha neked ilyen jól megy, mit rugózol azon, hogy másoknak olyan szarul döcög az életük? Vagy itt is hallatnod kell a hangodat?
Ugye, milyen jó külföldön is lenézni azt, akinek rosszabbul megy? :)

BTBTBT 2013.05.09. 12:07:11

@váj mí: Szeretnéd, ha végre Frankfurtról vagy Stuttgartról írna valaki?

váj mí 2013.05.09. 12:08:50

@orange85: Mna igen, ez még pluszban hozzá, esetleg bébicsősz még.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 12:09:10

@váj mí: hát azért sok minden lehet mögötte, nem csak trehányság, pl ha mindenki lengyel/román/bármi csak nem magyar, akkor inkább kiteszik, ha beesik egy közülük való jelentkező, de az is lehet h szépen dolgozott csak nem elég gyorsan, vagy csak kellett 2 hétre egy kisegítő míg a permanent ember szabira ment, én már hallottam ilyet is

spartacus 2013.05.09. 12:09:25

@NIKI LAURA: @Tudd+ azigazat: Attol meg, hogy valaki szallodaban takarit vagy mosogat valahol nem egy tudatlan csoves. (en nem ezt csinalom). Igenis lehet 3 honap alatt azt mondani, hogy valaki rendben van, sot 1 het utan is. Ehhez kell szerencse, de inkabb angol es valamilyen szakmai tudas. Van igazsag abban amit irsz, de kozel se ugy ahogy leirod.
Megkeseredett es lenezo vagy. Semmivel se kulonb azoknal akikrol irsz. Csak epp a masik oldal. Sok sikert az alom munkadhoz es az elethez. Buszkek vagyunk rad.

BTBTBT 2013.05.09. 12:09:28

" Saman · reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.05.09. 11:55:34
Ez tényleg a szokásosnál is zavarosabb. Bocs "

Basszus! Sámán beismert valamit. orange, itt vagy még? :)

DieNanny CH 2013.05.09. 12:10:02

@Jess G:

Azért az igazságosság érdekében: Nem lehetne, hogyha valakinek POZITÍV tapasztalata van magyarokkal, akkor névvel címmel megemlíti? Így aki mostanában menne ki, az tudná, hogy kiben bízhat.
Mondjuk ugyanígy fordított esetben. Névvel-címmel azt, aki átvert/kirabolt/lehúzott/kihasznált...

váj mí 2013.05.09. 12:10:43

@Barátusz: Változást hozna, az kétségtelen ;), de nem feltétlenül németországi posztokra vágyom, csak olyanokra, amelyek végre nem Anglia.

BTBTBT 2013.05.09. 12:12:52

@váj mí: A migréned megvan még?

váj mí 2013.05.09. 12:13:21

@Jess G: Azt írta angolokkal dolgozott, tehát a nemzetiségi kártya elvethető. Egyetlen esetben követem meg, ha tényleg csak két hétre vették fel, és erről neki elfelejtettek szólni. A többi trehányság, az is, ha nem volt elég gyors.

szaszo71(D) 2013.05.09. 12:13:26

@Barátusz: Igen, nálam a "bill" tette be a kaput. Persze,megértem, amit ír, de akkor is. Én pl. 6 éve élek Németországban, (plusz kb. 20 éve még egy évet egyetem alatt), mégis képes vagyok kommentelni 1 német szó nélkül.

BTBTBT 2013.05.09. 12:13:45

@DieNanny: Orange igen, de (remélem, hogy) nem engem. Azért írtam neki ki külön.

váj mí 2013.05.09. 12:15:36

@Barátusz: Már csak valahol a háttérben. Szar ügy, kb 3-4 havonta jelentkezik, pláne stresszes helyzetekben.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.09. 12:16:00

@Tudd+ azigazat: Itt is laknak örökmozgók, aki egyik nap itt laknak, a másikon ott. Csak a sátrat és a parkettát viszik át az új helyre. Érdekes, de itt nem örökmozgó a nevük.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 12:18:00

@váj mí: és miért ne jelentkezhetett volna egy angol, aki teszem azt haverja volt bki másnak a konyhán? sztem az se következik a fentiekből h lusta volt, hotelben, étteremben eszméletlen nagy a hajtás, akinek nincs benne rutinja, az könnyen meglepődik, 2 hét meg nem biztos h elég h felvegye a fordulatot, egyébként nekem 8, végül is a saját hiba is egy opció

BTBTBT 2013.05.09. 12:19:21

@szaszo71:
Az egészben az a vicc, hogyha megkérnénk a hozzászólót, hogy angolul írja le az egész kommentjét (vagy akár csak 3 mondatot belőle), akkor megakadna a lelkem.
Egy bill-t tényleg lustaság belefirkantani. Én is tudnám, de mivel ez egy magyar nyelvű poszt, magyar nyelvű kommentekkel (vagy hozzászólásokat kellett volna írjak? :P), igyekszem nem használni angol szavakat.
Időnként nem sikerül (blame culture, personal statement, ilyesmi), de az azért van, mert otthon nem használtam ezek magyar megfelelőit, vagy amit ma otthon használnak, az béna fordítás.

BTBTBT 2013.05.09. 12:19:54

@váj mí: Azért kérdeztem, mert észrevenni a hangulatodat a kommenteken.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 12:20:08

@DieNanny: felőlem megemlítheti, engem személy szt nem zavarna, de a magam részéről én biztos nem írnám ide, h Londonban a room to rent-hez menjetek mert jók, az h nekem ok volt minden nem jelenti h másnak is ok lesz, után a meg az én nevemet írkálná mindenhová, h pedig én azt mondtam hogy...

orange85 2013.05.09. 12:22:23

@Barátusz: jam de szűrtem ahogy mondottam.

váj mí 2013.05.09. 12:23:00

@Jess G: Ha 2 hét alatt nem veszi fel a ritmust, akkor a vendéglátást nem neki találták ki. És ha két hétig elnézték neki, hogy messze lemaradva szöszmötöl, akkor tegye össze a két kezét, mert nagyon toleránsak voltak vele.
Persze, éppen egy haveri angol is jelentkezhetett.
Amin én felkaptam a vizet az az volt, hogy kaján vigyorral irkálja a baromságait, milyen buli meg tökjó élmény a mosogatás. Hát, lófaszt mama! Nem az, ellenben eléggé megerőltető fizikai munka, pláne a fekete mosogatás.

váj mí 2013.05.09. 12:23:42

@Barátusz: Hm, azt mondod, túl nyers vagyok?

BTBTBT 2013.05.09. 12:25:20

@váj mí:
Hát az előbbi "lófaszt, mama" alapján - még ha igaz is, amit írtál - akár arra is gondolhatnék. :P
De nem. Csupán másabb a stílusod. Feszült lehetsz.

orange85 2013.05.09. 12:28:20

@váj mí: mijaza "fekete mosogatás"?egyrészt érteni vélném, de nem tudom akkor miért megerőltetőbb.

váj mí 2013.05.09. 12:28:43

@Barátusz: Á, nem feszült vagyok, csak idegesítenek a hülyék.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 12:29:09

@váj mí: nekem egy ismerősöm ment el szobalánynak, amit erről tudok, az tőle van, kb 2-3 hetet húzott le ő is, mint vmi robotot úgy kezelték, akit ha felhúznak megy 6 órán keresztül, szó nem volt buliról, csak szopásról, meg még nagyobb szopásról, igaz ha mennék 5*-os hotelbe biztosan nem innék a pohárból és nem használnám a frissen kitett törölközőket se, mert azzal törlik a kádat/tükröt és víz helyett kis nyállal mosogatnak, mert annyira kell sietni, h többre nincs idő

BTBTBT 2013.05.09. 12:31:08

@váj mí: Ám legyen, de máskor akkor sem így reagálsz, ha hülyéket osztasz. (És korábban azt írtad, hogy felkaptad a vizet...)

És vagy csináltad már, vagy hírből ismered a fekete mosogatás mikéntjét.

váj mí 2013.05.09. 12:31:13

@orange85: A sütőedények és egyéb baszott nagy és nehéz konyhai felszerelések és berendezések tisztítása. A fehér mosogatás a tányérokat, evőeszközöket, poharakat, ilyesmiket jelenti. Nagyobb éttermekben két mosogató van, a fehér és a fekete. Kisebbekben egy ember végzi mindkettőt.

váj mí 2013.05.09. 12:34:16

@Jess G: No nem, szobalány sem lennék az tuti, pláne sok csillagos hotelben. Legfeljebb egy 2 csillagosban. Még anno a hajón egy hétig kénytelen voltam beugrani az egyik housekeeper helyett. Ne tudd meg, mert én is el akarom felejteni.

váj mí 2013.05.09. 12:35:10

@Barátusz: Hát igen, felkaptam a vizet, mit tagadjam.
Ja, és igen, konyhán is dolgoztam már.

BTBTBT 2013.05.09. 12:35:56

@Jess G:
A takarítás mióta buli? Persze ha valaki azt reméli, annak tényleg szopás.
Ettől függetlenül sajnos tényleg igyekeznek kihasználni a szobalányokat/szállodai takarítókat (is). Nem csinálnám.
Ismerős ötcsillagosban dolgozott vagy valami hotelnak csúfolt motelben a belvárosban?

Az még hagyján, hogy saját törülköző, de vinnéd a saját poharadat is egy ötcsillagosba?

BTBTBT 2013.05.09. 12:37:15

@váj mí: Mielőtt anno pincérnő lettél volna.

orange85 2013.05.09. 12:38:02

@váj mí: értem, köszi.a fekete mosogatás több pénz?

Balu kapitany 2013.05.09. 12:41:27

@DieNanny: az hogy örülne akinek kiposztolnák a nevét, ez eléggé valószínűsíthetően ellenkező hatást váltana ki az addig segítőkész emberkékben, és az 500. ismeretlen érdeklődőt elküldenék az anyjukba

váj mí 2013.05.09. 12:41:34

@Barátusz: Jóvanna, hát sok mindent csináltam már ...

@orange85: Hm, ezt most nem tudnám 100%-os biztonsággal megmondani, ugyanis szerintem helye válogatja. Az én tapasztalataim szerint, nem, de hallottam olyan helyről is, ahol a fekete mosogató valamivel többet kapott.

BTBTBT 2013.05.09. 12:44:59

@váj mí:
Maradj már, nem piszkáltalak. Ma mindenre ugrasz? Mosolyogj! :P

orange85 2013.05.09. 12:46:27

@váj mí: akkor a mosogatós melóban is lehetséges az előrelépés.először feketén kezded, aztán fehéren fejezed be.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 12:48:18

@Barátusz: nem tudom mióta buli, de amikor csak vendég voltam, akkor nem tűnt rabszolga munkának, persze mert nem láttam a színfalak mögé, amikor meg innen onnan visszahallottam, h mi megy, na köszi...
én nem használok fogmosó poharat sztem gusztustalan, azok után meg h tudom, h a Hiltonban (itt dolgozott az a lány, aki nekem ezt mesélte) is általános, h kis nyállal törlik le az előző lakó fogkrém-maradványát egyebét, hát maradok a folyik a víz a csapból és úttörőpohár módszernél
nem a fürdőlepedővel van a baj, hanem a kis arckendővel, kéztörlőkkel
nekem azt mondta az ismerősöm,h a tükröt a kis kendővel tisztítják, míg a kéztörlővel a kádat törlik ki, a fürdőlepedő túl nagy h azzal takarítsanak, majd ha minden kész visszateszik ezeket a "koszos" cuccokat szépen a helyükre
amikor megkérdeztem, h ez mire jó, azt mondta, h amit kapnak törlőruhát, az hamar vizes lesz és akkor már nem lehet foltmentesre törölni vele, míg a tisztítóból frissen kijött törlőkendő mindig jó és egy húzással tisztára töröl, míg a ronggyal sikálni kell és akkor se lesz szép
és teljesen m1 h Hilton vagy más hotel mert több ilyen sztorit is ismerek, mindenhol ez megy, amíg egy szobát kb 20 perc alatt kell kitakarítani, ágyazni

PannonBoy 2013.05.09. 12:51:06

Nahát, meging Anglia poszt. :)
Nem értem, mit értett azon, hogy nincs igazolható jövedelme? Akkor feketén dolgozott?

Minek írta meg, hogy mennyit keres? Senkit sem érdekel. Ja, max. azokat a magyarokat, akik szeretnek más zsebében turkálni.

BTBTBT 2013.05.09. 12:53:15

@Jess G:
"mint vmi robotot úgy kezelték, akit ha felhúznak megy 6 órán keresztül, szó nem volt buliról, csak szopásról, meg még nagyobb szopásról" - így fogalmaztál, és törülközőről kérdeztelek, nem fürdőlepedőről.

Elhiszem, hogy akadnak ilyen esetek, de azért egy ötcsillagos szállodában az egekig emelkedne a reklamációk száma, ha rendszeres is lenne. Egy használt kéztörlő azért feltűnik a vendégnek, aki attól, hogy megengedheti magának az ilyesféle elszállásolást, még nem feltétlenül hülye vagy figyelmetlen.
Persze dumálok itt úgy, hogy nem voltam még a Hilton vendége. :)

váj mí 2013.05.09. 12:54:25

@Barátusz: Vigyorgok én, mint a vadalma, de itt ez a hülye, a melóhelyen meg a csajok rínak, hogy nincs mozgás. Bezzeg tegnap, amikor mondtam, hogy maradjanak tovább, mert jönnének a vendégek, akkor húzták a szájukat, hogy fáradtak. Mna, most pihenhetnek.

PannonBoy 2013.05.09. 12:55:18

@Barátusz: Igen, nem mindenre van magyar megfelelő. Pl. a tenancy check-re egyáltalán nincs, mivel ez Magyarországon nem létező fogalom.
Pedig jó lenne, ha lenne, sokat dobna az bérleti rendszer fejlődésén. De szerintem megköveznének, ha az utolsó 3 havi bankszámlakivonatot, munkáltatói igazolást és referenciát kérnék a bérlő-jelölttől. :)

váj mí 2013.05.09. 12:58:10

@orange85: Hm, hát most izé, ez nem éppen az a kimondott karrier, meg leginkább a fizikai felépítés dönt arról, hogy ki mit mosogat. Egy 50 kilós lányt nem fognak odarakni fekete mosogatónak, már ha egyáltalán külön van a kettő.
Ha már karrier a mosogatóként kezdtem címszó alatt, akkor leginkább az egyéni ambíciók döntenek. Ha a vendéglátásban akar maradni, és tényleg odateszi magát, akkor konyhailag séf is lehet idővel meg képzéssel, éttermileg meg teremfőnök.

BTBTBT 2013.05.09. 12:58:34

@váj mí:

Ha kurva lennék, estére a várakozásba is belefáradnék, nemcsak abba, hogy addig mindenféle idegenek lihegtek a nyakamba, és a farkukat dugdosták belém. (Persze ahogy a mondás tartja: aki kurvának áll...)

A "csajok rínak, hogy nincsen mozgás" csak egyet jelenthet: "üresen állnak" :D

orange85 2013.05.09. 13:03:45

@PannonBoy: az, hogy ki mennyit keres a legfontosabb infó annak aki ki akar menni.mennyit lehet keresni, mennyit kell költeni.nem nyaralni mennek ki a népek,pénzt keresni.ha látják mennyit kap az ember és ezt sokat látják akkor be tudják lőni, hogy mennyit is kereshetnek.a megállapított minimumbér nem ér semmit ha nem dolgozol annyit.
azzal hogy vki azt írja, igen, a minimum megkereshető,sőt még több is,azzal semmi baj nincs.kis bátorságot tölt a kivándorlóba.

BTBTBT 2013.05.09. 13:05:57

@PannonBoy:
Halálom a personal statement "magyarítása", ami valami "motivációs levél" vagy mi néven él a köztudatban.

Magyarországon sajnos az a cél, hogyan tudná a főbérlő feketén kiadni az ingatlant. És nem azért, mert az emberek olyan genyók alapból, hanem mert a rendszer nem igazán áll az oldalukon.
Angliában (és különösen a helyenként túlzsúfolt Londonban) meg akinek normális helyen van a kérója, és ügynökség intézi neki a kiadást teljes vagy részleges menedzseléssel, ráadásul még adózik is utána (már a tulaj), no az nem ilyen beállítódású.
A külvárosi mutyizók kérdésébe most inkább ne menjünk bele.

Nem kellett bemutatnom háromhavi bankszámla-kivonatot. Nyilván azért, mert az Experian megkereste a Barclays-t.
Nekem nem kértek

váj mí 2013.05.09. 13:06:19

@Barátusz: Semmi gond, de tegnap este, amikor úgy döntöttek, hogy elég volt mára, akkor megmondtam nekik, hogy ma legfeljebb ha egy vendégük lesz, úgy gondolkozzanak. Ennek fényében marhára idegesít a rinyálásuk.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 13:06:59

@Barátusz: nem hiszem h észreveszed h az arctörlővel törölték le a tükörről a maszatot, v ha a kéztörlővel törölték ki a kádat, hiszen folt nem maradhat, de "vegyszer"se, na az megy a törölközőre, a poháron se fogod látni, h beleköpött majd a kis törlővel fényesre törölte
de kérdezz meg lányokat, akik ezt csinálják, egyébként a nagy láncok is kiadják üzemeltetésbe az ilyen tevékenységeket, mint szobalány, hordár mittomén, és őket már román/lengyel akármilyen ügynökség alkalmazza

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.09. 13:10:32

@Jess G: az meg a jobbik eset. A vendeg altal torulkozokkel takaritas , portorles, pohartorles wcpapirral, mert megfelelo eszkozt nem adnak, meg a masik.
Novotel is ilyen volt, mitn amit leirtal.

BTBTBT 2013.05.09. 13:12:17

@Jess G:
Szállodai fogmosó poharat valóban valóban nem használnék, de mindig gyanakodom a furcsa szagú (vegyszer vagy mosószer? egyre megy) törülközök esetén.

Nem mondtam, hogy egy szavadat se hiszem el, de például miért is köpne bele a takarító a pohárba/tükörre, ha ott a víz? Picit megnyitni a csapot, és megnedvesíteni az akármilyen törlőkendőt/törülközőt ugyanúgy belefér abba a korábban említett 20 percbe, nem?

BTBTBT 2013.05.09. 13:13:31

@váj mí: Van olyan mondás is, hogy "sír, mint a baszatlan kurva", vagy csak az van, hogy "sír, mint a fürdős kurva"?

Mrs. Clayton 2013.05.09. 13:14:05

@tildy:): azt én is hallottam, h úgy kell összelopkodni/rejtegetni a wc papírt, ezt-azt ha akarsz tenni a szobába, bár nagyobb láncoknál azért ez fura, viszont a gyors takarítás az mindenhol van, így időt kell spórolni vmivel, a nyál meg ugye kéznél van és jól tisztít, fújjjjjjjj, ráadásul nem kell a mosdót se takarítani még 1x

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.09. 13:14:35

@Barátusz: Experiannal nagyon rossz elmenyemim vannak. De a legviccesebb az amex. Nem adnak nectar hitelkartyat, mert a creditexpert szerint nincs hitelkartyam, se hitelem. ( hitelkartyam van, meg 0%-os hitelem is a tvnkre, direkt feltornazandoa creditratingem)
Az , hogy van amexes hitelkartyam, az ugy nez ki nem erdekli oket.

Creditexpertnel meg jo minositesben vagyok. Na mindegy. Erdekes.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.09. 13:16:09

@Barátusz: Nem fer bele. En mondjuk nem koptem, mikor takaritottam, ellenben mosogatoszer nem volt, ergo a poharakat sokszor csak nedves torulkozovel tudtuk attorolni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.09. 13:17:03

@Jess G:

A National Geographicon van egy sorozat. Gordon Ramsay szörnyű éttermeinek mintjára a szörnyű szállókról. Ott vannak ilyen esetek.

váj mí 2013.05.09. 13:18:44

@Jess G: Az a legnagyobb gond, hogy a szobalányok/fiúk nem kapnak megfelelő minőségű törlőkendőket, és ez nem az ő hibájuk. Ezen spórolnak :(. Tény, hogy 20.-25 perc jut egy-egy szobára, mindenestől. Önkéntelenül is megfigyelem milyen minőségű eszközökkel dolgoznak, ha éppen hotelben szállok meg. És, hát igen, nem a legjobbakkal. Ezért kénytelenek trükközni, mert a supervisor kegyetlenül lecseszi őket, ha nem a standardoknak megfelelő tisztaságú a szoba.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 13:20:00

@Barátusz: nem, pont nem fér bele, az ismerősöm még az előző munkahelyemen dolgozott velem együtt egy román lány volt, aki szobalányból lett supervisor majd manager, ő mesélte el az egészet, én is megkérdeztem, h miért nem nyitják ki a csapot, azt mondta mert nincs rá idő, ha nem foglalt a szoba, akkor megigazítja az ágyat és csinálja a fürdőt, ezt 6 perc alatt
kiüríti a kukát, mert az van a sarokban, befújja a tükröt addig kimossa a mosdót, fényesre folt mentesre, majd a kéztörlővel letörli a tükröt törlőt felhajtogatja, ráfordul a wcre jön a kád, ha nem koszos, akkor a régi törölközővel kitörli a vizet, majd az újjal fényesre igazítja, felrakja az új törcsiket felmos és megy, itt nincs arra idő, h fogdossa a csapokat nyitogassa újra törölgesse, kb mintha a szalagon csinálnál bmit, ha a szalag elvitte előled a cuccot, nincs utána nyúlkálás 1 esélyed van jól megcsinálni nincs több

váj mí 2013.05.09. 13:20:27

@Barátusz: Én fürdőssel tudom, de minden lehetséges ...

BTBTBT 2013.05.09. 13:20:58

@tildy:):
Kétszer volt dolgom az Experian-nel. Először amikor lakásbérlésbe fogtam. Az ment, mint a karikacsapás.
De amikor hitelt akartam felvenni, akkor visszalökték a kérelmemet. Jogosan, mert nem vagyok nagy szerelmese a hitelek "lehetőségeinek" kihasználásának (hitelkártyám sincs), így leminősítettek. De megoldottam másként.
Az Amex-hez nem volt szerencsém.

Röhej, hogy Angliában éppen attól leszel magasan hitelképes (nyilvánvalóan az elégséges jövedelmed mellett), ha igénybe veszel hitelintézményi termékeket meg regisztrálva vagy a választói jegyzékben. (Ami meg nem kötelező, viszont előszeretettel riogatnak az ezerfontos büntetés kilátásba helyezésével, ha nem jelentkezel be.)
Ha csupán magas jövedelmed van (és itt nyilván nem százezrekre gondolok), akkor még elhajtanak.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 13:24:41

@tildy:): az se jobb, mert ki tudja ki ivott belőle előtte, lehet egy herpeszes
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: én már annyi embertől halottam ugyanezt ugyanígy vissza h simán elhiszem, h Hilton Sheraton tök m1, és ezek oly@váj mí: an trükkök, amiket senki se vesz észre a takarító időt nyer a vendég meg látja h puccos a hely, ja, csak ne lássa mitől lett olyan
@vájmi: a lényeg itt van, h kívülről tök rendben van, mert még a wc papír is hajtogatva van a vendég után, a nyálat a poháron meg senki se látja

váj mí 2013.05.09. 13:26:44

@Jess G: Pontosan, így volt a hajón is. Mint a futószalag. Megspékelve azzal, hogy rengeteg üveg- és rézfelület volt a szobákban és a fürdőkben. Természetesen mindnek ragyognia kellett. Mondjuk, ott az eszközök minősége jó volt, de a munkának kifogástalannak kellett lennie, max. 25 perc alatt. Ennyi jutott egy kabinra. Igaz, ott különböző színűek voltak a tisztítókendők, amelyeket a tükrökre, zuhanyzókra, rézfelületekre, wc-kre és így tovább kellett használni. Ha jól emlékszem, 5 különböző kendő volt, minden kabinnál természetesen újakat kellett elővenni. És akkor utána jött a mosás, mert nem volt külőn mosodás.

BTBTBT 2013.05.09. 13:28:44

@ tildy:):
@Jess G:

Oké, ahogy korábban is említettem, szállodai takarítóként nem dolgoztam, és továbbra is elhiszem, hogy léteznek az általatok leírt esetek, de nekem ugyanannyi ideig tartana ráköpni a törlőruhára, amikor takarítom a lakást/fürdőszobát, mint ameddig a csapot tart kinyitni - magyarán észrevehető különbség nélkül.
Tehát ha valaki elég gyors, és jól menedzseli azt a minimális idejét, akkor a szállodai fürdőt mindkét módszerrel ugyanannyi idő alatt fejezné be.

Gyurikoma 2013.05.09. 13:28:54

Szerintem csak pénz kérdése, ha jó a fizu, könnyen egyenesbe jön az ember. Bár ez kevéssé jellemző ilyen gyorsan. Hajrá!

Balu kapitany 2013.05.09. 13:29:38

@Jess G: @vájmi, @max: ezeket nem tudtam, de simán hihető, nagyon durva! akkor inkább a kis nyugis panziókba érdemes menni? vagy hová?

Mrs. Clayton 2013.05.09. 13:30:13

@váj mí: hát így ha mindig van tiszta eszköz lehet h könnyebb megcsinálni és nem kell gusztustalankodni, de erről még nem hallottam senkit se mesélni, h képzeld mennyi rongyot kapunk, minden szobára minden felületre újat

váj mí 2013.05.09. 13:33:13

@Balu kapitany: Én leginkább ezt ajánlanám neked, kisebb panziókat, vagy önálló apartmanokat. Ezekben ugyanis nincs akkora hajtás, és ráérnek valóban normálisan kitakarítani.

váj mí 2013.05.09. 13:40:07

@Jess G: Ez hajó volt, az külön kategória. De a standardok, mint a Hiltonban. Igaz, ott minden kabinra jutott tiszta törlőkendő, viszont rengeteg volt réz- meg üveg, mna és a törlőkendőket és a törölközőket a hajón mosták, ugyancsak a housekeepingesek. És ott is max. 25 perc jutott egy kabinra.

DieNanny CH 2013.05.09. 13:40:09

@Jess G:

Hát, igen, mindenkinek másmilyen az elviselési-küszöbe. Így már értem a félelmedet...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.09. 13:42:45

@Jess G:

Vannak azért felsőkategóriás helyek, melyek saját maguk ellen kérnek titkos ellenőrzéseket. Az ilyen ellenőrök még a vécéperem alatti baktériumokat is számolják. De ott a szobalány napi 8-10 szobát takarít, s nem 20-30-at vagy rosszabb esetben 80-100-at. Az általam említett műsorban is a szakember mindig azt mondja: maximum 10 szoba naponta egy emberre, nem több, mert ha több, akkor az eredmény mindenképpen rossz, mert fizikai képtelenség egy szobát 40 percnél gyorsabban alaposan tökéletes rendbe tenni.

DieNanny CH 2013.05.09. 13:46:29

@Balu kapitany:

Hát, igen, azt hiszem én más oldalról közelítettem meg a dolgot. Anno az óvodámban a kolléganőmmel nagyon jó hírünk volt, és mivel szabad óvodaválasztás volt, sokan hozzánk akarták íratni a gyereküket. Addig nem akartunk vegyes csoportot, csak tisztát, de hogy így 23 db 3-6 éves korú gyerek szülei minket tiszteltek meg a kérésükkel, ezért vállaltuk a vegyest.
Szóval, emiatt gondoltam, ha egy szállásadó jó, akkor neki jó üzlet, ha sokan keresik. Esetleg vehet még egy házat, amit több embernek adhat ki... Vagy ilyesmi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.09. 13:49:24

@Tudd+ azigazat:
Téged bazmeg legfeljebb a "gyerehaza@orgazmus" fizet az ilyen ócska dumáért.
Menjélteapicsába.

mirx 2013.05.09. 14:33:47

Nem igazán értem, hogy aki rendezvényt szervez, marketingel, takarít, virágot locsol, valamint balettáncos és kőfaragó "egy IT-s cégnél", az miért érzi magát "IT-snak". Azt meg pláne, hogy miért nem derül ki utána, hogy az új munkában MIT is csinál a poszter az "IT-s cégnél".
Gondolom, azért, mert korántsem informatikával foglalkozik, ahogy azt az informatikusok egyébként szokták - akik egyébként nem igazán hívják magukat "IT-snak", hanem egészen konkrétan szoftverfejlesztőnek, mérnöknek, tesztelőnek, meg ilyen pórias, kevésbé menőn hangzó dolgoknak, mint az IT-s.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 14:55:10

@mirx: IT-s rendezvenyszervezo, o vitte a plojektolt, meg a laptopot.

Mrsmihaly 2013.05.09. 14:56:00

@www.aonang.hu: :-) gratulalok, nekem több kellett, mire az elsö allas meglett.

aleb19 2013.05.09. 15:00:56

@mirx: nem ertem mit kukacoskodsz nem erted a lenyeget
a lenyeg itt minden nagyonszep es minden nagyonjo es a reszletek a mozifilmekben is harmadrendu zavarotenyezok:)

váj mí 2013.05.09. 15:08:39

@mirx: Hát legfeljebb " menedzser-asszisztens" egy IT cégnél, ha nagyon nagyot akarunk mondani, de leginkább titkár.

nyuszigonosz 2013.05.09. 15:14:08

@aleb19: " a részletek a mozifilmekben is harmadrendü zavarótényezök"

Hát éppen, hogy nekem minden filmben ezek a harmadrendü zavaró tényezök tünnek fel! :)))

( Itt a posztnál nekem nagyon mindegy, hogy az írója laptopot hord mások után vagy virágot öntöz, vagy amúgy mit is csinál lényegében, ö jól érzi magát és kész. )

mirx 2013.05.09. 15:20:02

Rendben, de mire fel ez a fogadkozás, hogy "nem megyek többet IT-s céghez"? Ha úgyis hotelszoba-foglalásokat faxolok meg a főnök autóját viszem a szerelőhöz, akkor nem mindegy, hogy a cég informatikával foglalkozik vagy luxusporszívók szenilis nyugdíjasokra való rátukmálásval? Rejtély.

telkoe 2013.05.09. 15:26:01

@Barátusz: A valasztoi nevjegyzekbe regisztracional eselyed van a birosagi eskudtnek behivasra is - ez egy jo kis ket hetes program ....

aleb19 2013.05.09. 15:29:59

@nyuszigonosz: igazabol en @mirx: -el ertekegyett nekem ez feluletesseget, nyafizast jelent
a filmreszleteknel alapvetoen masra gondoltam, de tudom mirol beszelsz olyan valakivel elek aki folyton eszreveszi ha azonos jelenetben maskep all a frizura vagy a cucc a szineszen
es ez nagyon idegesito tud lenni

BTBTBT 2013.05.09. 15:36:03

@telkoe:
Ja, az egyik kolléganőm volt már tavaly jury service-en. Nagyon "örült" neki.
Egyébként a választói névjegyzékben való regisztráláson kívül az is szükséges, hogy legalább 5 éve élj az UK-ban.

BTBTBT 2013.05.09. 15:40:58

@mirx: Hallottam már azt is néhány helyen, hogy sokaknál az IT-s igazából nem is számítástechnikai foglalatoskodást takar, hanem Irodai Takarítást. :)

Mrs. Clayton 2013.05.09. 15:42:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez nyilvánvaló, már rég feltalálták h lehet választani a gyors, olcsó, pontos közül kettőt mert v pontos és gyors, de nem olcsó, vagy olcsó és pontos de nem gyors vagy gyors és olcsó de nem pontos
sajnos ez van

nyuszigonosz 2013.05.09. 15:43:03

@aleb19: Hehe! Én mondjuk már csak akkor jegyzem meg hangosan is, ha valami képtelenséget látok, ha középkorban játszódó fillmben karóra van valakin... szóval amikor már nagyon kilóg a lóláb. :))

nyuszigonosz 2013.05.09. 15:43:50

@Barátusz: Erre még nem gondoltam! De igazad lehet. :)

BTBTBT 2013.05.09. 15:46:29

@nyuszigonosz: Nem tudom, hogy igaz-e, de azzal a sok emberrel, aki azt állítja magáról, hogy "IT-ben dolgozom", és nem fárad további részleteket szolgáltatni a munkaköréről, már rég Temzét lehetett volna rekeszteni. :)

inf3rno 2013.05.09. 15:51:36

@Barátusz:
"1800-at keresek havonta, de ebből semmire -mondom semmire!- nem kell költenem."
"Akkor te varázsló vagy, vagy kitart valaki?"

Ha valaki a hajléktalan szállón lakik, annak nem kell semmit fizetni... ;-)))))

BTBTBT 2013.05.09. 15:59:06

@inf3rno:
Szerinted össze tud koldulni havi 1800-at az egyes körzetben? Végül is nem adózik utána. :)

VHB 2013.05.09. 16:02:35

@Barátusz:Citizens of the European Union (who are not Commonwealth citizens or Citizens of the Republic of Ireland) can vote in European and local elections in the UK, elections to the Scottish Parliament and Welsh and Northern Ireland Assemblies (if they live in those areas) and some referendums (based on the rules for the particular referendum) but are not able to vote in UK Parliamentary general elections.

Semmiféle 5 év nem kell.

BTBTBT 2013.05.09. 16:03:26

@VHB: Jury service-ről volt szó, te, nem általános választásokról. Olvass vissza, jó?

BTBTBT 2013.05.09. 16:04:45

@Barátusz: De így legalább mindenki tudja, hogy "google a barátod", és tudsz kivágni/idézőjelbe beilleszteni. :)

BTBTBT 2013.05.09. 16:05:41

@Mr. Long: De, csak egyesek nem olvasnak, hanem neteznek. :)

VHB 2013.05.09. 16:08:16

@Barátusz: Benéztem, mea culpa.

VHB 2013.05.09. 16:09:44

@Mr. Long: De, jogos. Bocsánat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.09. 16:14:58

@Barátusz: ugy van megszabva az ido, hogy nem tudod jol managelni. 10-15 kilos takarokat kell emelegetni, es razni, rendesen behajtogatni, wcpapirt szinten.
Minden kiallo reszen vegigtorolni , de szall a por, nyilvan visszamegy ra. 20 perc egy 20-30 negyzetmeteres apartjmanszoba full rendbetetelere nem eleg.

BTBTBT 2013.05.09. 16:17:14

@tildy:): Értem, de nem is vitattam, hogy a rendelkezésre álló idő elég-e vagy sem. Csupán a köpés/vízzel nedvesítés-témáját próbáltam körüljárni.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.09. 16:24:38

@tildy:): egy 40 m^2 lakas rendbetetelere is eleg, amikor baratnom bejelentette, hogy egy nappal elobb er haza az utazasarol es 30 perc mulva otthon van, en meg egyedul voltam egesz heten... :D

BTBTBT 2013.05.09. 16:27:38

@Mr. Long: Nyilván elég egyszeri alkalommal, de ha naponta több tucat szobát kéne gatyába rázni, akkor már gondjai lehetnek annak, aki csak egy kicsivel is lassúbb, vagy nem osztja be a lehető leggazdaságosabban a rendelkezésre álló időt.

Nekem is csak a saját porta gyors takarításával kapcsolatos tapasztalatom van.

váj mí 2013.05.09. 16:34:08

@Mr. Long: Ja, de gondolom a barátnőd nem nézett be az ágy alá, hogy mennyi por gyülemlett fel. Nem követelte meg, hogy csillogóra fényesítsd az összes csaptelepet, nem rendezett balhét, ha két vízcsepp volt a tükrön, vagy a poharakat nem törölgetted fényesre, esetleg elöl maradt pár ruhadarabod.
Porszívóval végigrohanni a lakáson, a szennyes edényeket és ruhákat gyorsan bevágni a megfelelő gépekbe, valóban elég 20 perc.

BTBTBT 2013.05.09. 16:37:46

@váj mí: Gondolod, hogy ki tudja mennyi távollét után a barátnője az ágy ALÁ nézett be? :)

váj mí 2013.05.09. 16:41:47

@Barátusz: Háááát, ha elég élénk a fantáziája ;)

aleb19 2013.05.09. 16:43:27

@tanato:

ezt a linket @Barátusz: -nak mutogasd allitolag angliban el de ezekrol az intezkedesekrol meg 3-4 napja nem hallott ami vicces mert kb egy honapja errol szolnak itt a hirek szinte napeste

BTBTBT 2013.05.09. 16:45:50

@váj mí: Érdekes, hogy anélkül feltételezed a szennyes edényeket meg a szétdobált ruhákat, hogy bármiféle részletet tudnál Mr. Long szokásairól, nem? :)

Mr. Long? Váj mí, ez neked magas labda? (Kivéve, ha a magasságára utal. Bocs, Mr. Long.)

tanato 2013.05.09. 16:49:16

@aleb19: Igen itt a HÁ- sem az első ilyen link.

váj mí 2013.05.09. 16:49:28

@Barátusz: Pasiból van, ennyi ...
Az uccsó mondatodat meg el sem olvastam :P

BTBTBT 2013.05.09. 16:51:47

@tanato:
"korlátozzák az újonnan érkezettek hozzáférését az egészségügyi ellátáshoz, bizonytalan státuszú külföldi pedig jogosítványt sem szerezhet"

Júj, ettől most gondolom, mindenki nagyon megrémült?
És hogy ezzel lehetne megállítani a beözönlő emigránsokat? Kötve hiszem. Megregulázott Border Control-lal már annál inkább, de ahhoz az UK egyre inkább PC-bb.

És mi a helyzet a már itt élő emigránsokkal? Azok közül nem kevés továbbra is nyugodtan lenyúlhatja a segélyeket? A "white trash" angolokról nem is beszélve. Akkor mi is változott?

(Szegény Bözsi csak egy báb, és az utóbbi években olyan béna a mosolya is, mintha a beszéde előtt karót nyelt volna.)

BTBTBT 2013.05.09. 16:53:58

@váj mí: Sztereotípiákban tetszik leledzeni a férfiakkal kapcsolatban, kedveském? Vajon hogyan reagálod le, amikor a pasik teszik ugyanezt a nőkkel?

Azért reagáltál így az utolsó mondatra, mert nyilván nem is olvastad el. :P

tanato 2013.05.09. 16:58:27

@Barátusz: Pedig szerintem éppen a kifelé/illetve nekik befelé/ készülők elriasztására Írnak ilyen fenyegető cikkeket

aleb19 2013.05.09. 17:00:44

@Barátusz: inkabb arrol regelj miert hazudsz arrol, hogy hol elsz?

váj mí 2013.05.09. 17:01:11

@Barátusz: Nem tetszik, de ez a gyakorlat :P A nőkre vonatkozó sztereotípiákat meg már megszoktam.

Hát persze, hogy nem olvastam :P

BTBTBT 2013.05.09. 17:02:58

@tanato: Lehet, hogy ezért írják tele ilyesmivel a lapokat, de majd egy ilyen cikktől (vagy akár többtől is) fognak megijedni az Angliába költözni szándékozók? Ne viccelj.

Ennek nagyobb a füstje, mint a lángja. Ráadásul az angol kormányok itt töketlenkednek az EU-s emberi jogokkal kapcsolatosan is. Ígérgetnek, mint más kormányok is, de tetteket és azok eredményeit nem igazán látni.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.05.09. 17:04:50

@tanato:

Ez a TÁRKI kutatásról szóló cikk hemzseg a ferdítésektől.

www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/tarki-nincs-is-tomeges-magyar-kivandorlas-403259

Rengeteg adat jelent meg a sajtóban arról, hogy mennyire robbanásszerűen gyorsul a hazai kivándorlás.

Az is durva, hogy otthon mennyire nagy robajjal omlik össze a rendszer. Nyugdíj nuku, egyetemek 80%-ának megszüntetésére javaslatot tesznek decemberben, hogy néz ki az életszinvonal ??, hogyan rabolnak fogokozódó ütemben midenütt /trafikmutyi reflektorfénybe állítja a forráselosztási gyakorlatot/ etc.

Nem ez az első kormány propaganda, amely mágikus fantáziával elvarázsolja azt ami elégg látszik:

Tegez - Begez! Kivándorlás nincs is! Túrórudi van! Nem akarsz nekem halálpálcát eladni! Mész és átgondolod az életed!

Nagyjából ezen a szinten nyomja ez a cikk.

Eredetileg a szociológia a matekra vadászna. A tényekre!

BTBTBT 2013.05.09. 17:06:10

@aleb19:
Nem én vagyok az első, sem az utolsó, aki nincs oda a gyér stílusodért meg azért, hogy nagy baromságokat mondasz. Mint most éppen velem kapcsolatban.
Ha tudni akarod, hol élek, rágd magad át a kommentjeimen.
És hanyagolj a jövőben. :)

tanato 2013.05.09. 17:08:35

@Saman: Hát,én is éreztem benne egy kis propaganda ízt.Bár azt azért el kell ismernünk,hogy a szomszédaink,főleg a románok/meg a tiszteletbeli nagy szomszédunk a lengyelek/tényleg jóval mobilisabbak nálunk.

BTBTBT 2013.05.09. 17:10:25

@váj mí: Hadd legyek egyike a kivételeknek, jó? Köszi.
Szóval ha te már megszoktad a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, akkor mi is szokjuk meg a férfiakra vonatkozóakat? :)

váj mí 2013.05.09. 17:17:15

@Barátusz: Nem bánom, legyél, úgysem én pakolok el utánad ...;)
Mindenesetre ez a legegyszerűbb ;)

BTBTBT 2013.05.09. 17:19:33

@váj mí: Oké, de akkor is elpakolok magam után, ha akadna más.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.09. 17:23:27

@Mr. Long: o gondolom nem huzta vegig az ujjat a kepkereteken, tv tetejen , stb.

váj mí 2013.05.09. 17:23:52

@Barátusz: Az más, akkor majd alkalomadtán feleségül veszlek ;)

PannonBoy 2013.05.09. 17:25:28

@Barátusz: Igen, a Personal Statement is egy olyan dolog ami nem létezik itthon, így lefordítani sem lehet. Pedig mennyivel izgalmasabb lenne, hogyha az egyetemi felvételihez ilyet is kérnének.
A motivációs levél (de sztem a kísérőlevél jobb szó) pedig cover letter néven fut, ez van itt is, mivel a multikhoz való pályázathoz kell.

Igen, sajnos Experian (credit check service) sincs Magyarországon, pedig hasznos volna. Nyilván akkor nem alakult volna ki ez a sok devizahiteles, de hát úgy látszik az érdekek mást diktáltak.

BTBTBT 2013.05.09. 17:26:01

@váj mí: Uramatyám! Hova keveredtem? :)

váj mí 2013.05.09. 17:29:08

@Barátusz: Nem tudom, hova? Ládd, ha nincs melletted valaki, rögtön elveszel ;)

BTBTBT 2013.05.09. 17:35:24

@PannonBoy:
Egyetemi felvételihez, különösen, ha a versenyző egyből érettségi után startolna oda - esetleges diákmunkán kívül nem sok más tapasztalattal -, biztos lennének nagy-nagy fejvakarások.
Persze lehet kitűnő PS-t összedobni 18 évesen is. (Más kérdés, hogy nekem nem kellett anno.)
Bár jobban belegondolva nem értem, miért is lenne jó ötlet olyasvalakivel PS-t íratni, akinek aztán a teljesítménye csak időszakosan, vizsgaeredményekben mérhető, és nem napi szinten, munkával eltöltve?

Ahány ország, annyi szokás - és megannyi nüansz - a munkakeresési viszonyok között: Angliában többnyire PS-t kérnek a CV mellé, időnként a CL választható, illetve van, hogy a CL-ben kell kifejtened, amit amúgy a PS-be tennél.
Mo.-on meg csak CV és CL volt "a zén időmben".

BTBTBT 2013.05.09. 17:36:43

@váj mí: Blogos házasodóba, vagy mibe?
Igen, arról ismerszem meg, hogy annyira elveszett vagyok. :)

aleb19 2013.05.09. 17:37:18

@Barátusz: a 20 napos fakenickeddel fosod itt szot a semmirol, tele van a faszom az ilyen beszelteto hazug hergelo nickekkel

telkoe 2013.05.09. 17:39:43

@Barátusz: Ez nem elsosorban az EUbol erkezo munkavallalokra vonatkozik (kiveve a bizonytalan statusu segelyvadaszok) hanem az india / pak / stb helyekrol bejutottakra.

BTBTBT 2013.05.09. 17:46:04

@telkoe:
Nem rémlik, hogy a cikk említené, hogy ez elsősorban a nem-EU-sokra vonatkozna. De majd belenézek a teljes szövegbe.

India meg a Pakisztán éppenséggel a legrosszabb példa, mert azok volt gyarmatországok, és az évszázados kiszipolyozásukért cserébe Anglia mindenféle segélyek és kivételezések révén fizet vissza nekik.

labirintus1 2013.05.09. 17:46:38

@tanato: Semmit nem írtak a módszertanról. Mármint, hogy hogyan gyűjtötték az adatokat és azt mivel hasonlították össze.

Én valahogy jobban hiszek azoknak a külföldi statisztikáknak, amiben megjelennek a migránsok, mint a Tárki által valahogy gyűjtött adatoknak.

aleb19 2013.05.09. 17:51:01

@telkoe: honnan tudna ezt @Barátusz: hiszen nem angliaban el csak egy fake nick aki beszeltet mindenkit
koze nincs az aktualis angliai tortenesekrol itt mar kb egy honapja a csapbol is az folyik amit te is mondasz
valamikor lehet, hogy itt elt de most biztos nincs itt a funkcioja, hogy novelje a kommentek szamat
elobb utobb biztos valami nagyon hires mediageci leszbelole de addig is itt pitianerkedik

Thor vagyok 2013.05.09. 18:08:41

@tildy:): @Barátusz: ez a köpés-törlés szerintem nem is olyan erős, az én első, betanítós napomon a lengyel kiscsaj, aki amúgy mániákusan húzogatta el az ágyakat hogy alatta is porszívózzon, a poharat a szemem láttára törölgette el a piros, vécékitörlő ronggyal. Szóltam neki, hogy bocs, az nem a WChez van? Erre mézédes mosollyal közölte, hogy amikor senki se látja, nem számít.

aleb19 2013.05.09. 18:12:14

@labirintus1: a tarki csak a szamokbol dolgozik es angliabol nincsenek igazan megbizhato statisztikak ezert az elemzesukben kicsit ala is becsulik az angliai magyarok szamat ill. hogy a kitantorgok evente kb 100000 fovel gyarapszik

váj mí 2013.05.09. 18:17:00

@Barátusz: Igen? Huhh, menekülj!!!! ;)

telkoe 2013.05.09. 18:32:19

@Barátusz: A nepszabadsag cikket nem igazan erdemes hasznalhato informacioforrasnak tekinteni.

@aleb19: Ne oljetek mar egymast.

aleb19 2013.05.09. 18:40:24

@telkoe: en nem olok senkit(kiveve a rasszista fasisztakat) csak kezd egy kicsit zavarni ha egy parnapos nick kb 500 kommentjevel fossa a szot nap mint nap

BTBTBT 2013.05.09. 19:05:16

@telkoe:
A magyar cikkek mellett az angliaiak némelyikét is kérkedve fogadom.

Ne aggódj, nem foglalkozom vádaskodó, gyökér kis gyűlölködőkkel. Az meg nem az én gondom, ha nem veszi észre, hogy többen is szűrik.

BTBTBT 2013.05.09. 19:08:38

@Thor vagyok: Elhiszem, de ez elég gáz. Abban tényleg igaza van, hogy amiről nem tudsz, az nem fáj.

aleb19 2013.05.09. 19:08:51

@Barátusz: mert megtalalak es levadaszlak a hagymatol elvett puskaval

morsels (törölt) 2013.05.09. 19:15:34

@Barátusz:
A 'credit rating' nem azon alapszik, hogy mennyi a jovedelmed, hanem azon, hogy mennyire kockazatos a neked folyositott kolcson. Nyilvanvalo modon ha nincs 'credit history', akkor ezt nem tudjak merni, igy nem vagy minositheto sem.
Es hat alapbol mindenki rizikosnak szamit, aztan onnan tornaszhatja fel magat.

váj mí 2013.05.09. 19:25:53

@Barátusz: Egyrészt, mert aleb levadász, másrészt, mert oltár elé vezetnek, ha ilyen helyeken jársz ;).

aleb19 2013.05.09. 19:49:42

ma mar kar erolkodni nagyon sikeresen szetoffoltatok a posztot kicsit tullotetek a celon
a kutyat se erdekli a kommentszam novelese erdekeben tett agymenesetek miatti halott poszt
ezt szerintem nem olyan nehez megerteni
gratula

A Tyne folyó déli partja 2013.05.09. 19:50:56

@Barátusz: én az előbb elkezdtem átfutni, hogy mit írt, és annyira zavarosnak éreztem, hogy egyből azt gondoltam, biztos ő . pedig ő nekem eddig egyszer címzett hozzászólás, nem igazán tudom,hogy miket írogat, de az is totál zavaros volt, és teljesen félreértelmezte azt, amit írtam:)

BTBTBT 2013.05.09. 19:53:51

@morsels: Egy szóval se mondtam, hogy a "credit rating" a jövedelem nagyságán alapszik, hanem hogy az igényelt kölcsön szempontjából azért annak is van némi jelentősége. Olvass vissza.
A saját esetemben a "credit history" hiányáról beszéltem tildy-vel.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.09. 19:54:18

@Barátusz: milyen border controll?
egyrészt beszélj magyarul, másrészt az unióban szabad mozgás joga van.
nem tudnak máshoz nyúlni, csak a juttatások elérhetőségéhez.

BTBTBT 2013.05.09. 19:55:06

@Mr. Long: És mi a baj a tall-lal? (Még ha zárójelbe oda is írtam, hogy bocs...)

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.09. 19:56:18

@aleb19: de azt tudod, kinek a másodnickje, nem?

BTBTBT 2013.05.09. 19:57:41

@váj mí: Kicsit korábban kell ahhoz kelnie az ilyen kis provokátoroknak. Mást se csinál, mint kinyilvánítva a saját, feddhetetlen igazát, nekiáll kikezdeni másokat, és mindenkit hülyének néz. Nincsen nekem erre időm. Még most innen Angliából sem. :)

Nem házasodni jöttem a HÁ-ra. :P

A Tyne folyó déli partja 2013.05.09. 19:59:29

@Barátusz: ezt úgy kell megoldani, hogy csináltatsz egy hitelkártyát, néha bevásárolsz vele, aztán mindig időben visszafizeted. én is azért csináltattam, hogy legyen credit historym, egy időben még pluszban is voltam a hitelkártyán:) mióta saját lakásban lakom, nem használtam, most nem kell építgetnem a credit historyt.

ffüttyfürütty 2013.05.09. 20:00:33

Na legalább utánanéztem hogy mi is ez a personal statement. Amcsi filmekből ismerős már, lásd Dr. Szöszi videója a Harvardra/Yale-re. :)

A Tyne folyó déli partja 2013.05.09. 20:07:00

@Barátusz: sámánra. de a másik is egy idióta, így a végére érve a kommenteknek:)

BTBTBT 2013.05.09. 20:07:42

@Babette_:
Igenis! De csak a maga kedvéért.
Jó lesz az "border control"-nak is, de mindegy.
Kivel is találod szemközt magad, amikor leszállsz például a repülőről Angliában? Csak nem a UK Border Agency valamelyik képviselőjével?
Sok alakot már ott meg lehetne állítani (bűnözőket is), és nem várni, amíg felszívódnak az országban

A királynő éves beszédéről szóló hír és a hozzá kapcsolódó cikkek, magyarázatok, amiket itt eddig annyian emlegettek meg linkelgettek előszeretettel, mintha az illegális bevándorlókról szólnának, és nem az EU-ból érkezőkre. Nem hiszem, hogy ez csak nekem tűnt fel.
Szóval innentől semmi értelme az unióban való szabad mozgást emlegetned.

Lehet, hogy érdemesebb lenne gondosan átolvasni a kommenteket hozzászólás előtt?

BTBTBT 2013.05.09. 20:10:17

@A Tyne folyó déli partja: Vágom, hogyan kell megoldani, de egyenlőre nem vagyok érdekelt hitelekben.

Azért ne feledd: ma Sámán beismerte, hogy az írása a szokásosnál is zavarosabbra sikeredett, és bocsánatot kért érte.

Melyik másik is idióta? Az, amelyik engem próbál provokálni, és arról próbál meggyőzni másokat, hogy nem is lakom Angliában? Ne röhögtess.

2013.05.09. 20:20:59

Londonba postot mar becsukott szemmel irok. Kijottem Londonba
- nulla angollal / beszelek angolul
- flat shareben lakom a csotanyokkal
- low key munkat vegzek / IT mnkat vegzek
- mindig bevandorlo maradok, inkabb hazamegyek satot csinalni / 2 het alatt befogadtak.

Szeretnek mar vegre valami jo posztot Vietnam, Malaysia, Indonezia, Nepal, Marokko vagy Nicaraguarol!

váj mí 2013.05.09. 20:22:34

@Barátusz: Nem is laksz Angliában, bi-bi-bííí :P
Különben nem az a lényeg amiért jöttél, hanem hogy mi lesz a vége :DDD

Hm, mintha kissé ingerült lennél ... Estére neked lett eleged?

A Tyne folyó déli partja 2013.05.09. 20:25:18

@Barátusz: igen, az:) az is mondott már nekem is baromságokat.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.09. 20:28:59

@charlieharper: na és Redditchbe postot?:) nem csak Londonból áll Anglia. különben meg, most jöttem rá, hogy én írhatnék egy posztot, hogy már kijövetelkor egyenesben voltam, kapásból munkára jöttem, és hárman laktunk háromszobás lakásban, jó, nem egyedül, de a 10 lakótárshoz képest nagyon jó arány, nem:) depositot meg nem kellett fizetni, intézte a munkahely, ők bérelték az egészet. meg bankszámlám is volt második nap, stb. stb.

BTBTBT 2013.05.09. 20:29:05

@váj mí:
Hát persze, hogy nem lakom ott. De te se, bi-bííííí. :D

Az beszél arról, hogy az számít, mi lesz a vége, aki már azt pedzegette, hogy elvenne feleségül? Jaj, várj! Akkor kiderülne, hogy te nem nő vagy én meg nem pasi. :P

Lehet, hogy kevesebb időt kellett volna ma itt töltenem, de kezdett kicsit unalmas lenni, hogy egyesek félremagyarázták a soraimat, és az még annál is fárasztóbb, hogy rendbetegyem a dolgot. Különben engem könyvelnek el hülyének, és az én káromra igazolják magukat. :)

Tudd+ azigazat 2013.05.09. 20:35:27

@diggerdriver: Magadra ismertél, mi ? :) Ne kapkodd fel az inget, ha nem a tied!.. A te értelmi szinted a kommented alapján igen távol áll az enyémtől, hát áss csak tovább kis digger-fiú, találó a csicska neved. :)

BTBTBT 2013.05.09. 20:40:23

@charlieharper:
"flat shareben lakom a csotanyokkal" - a nap beszólása :)

2013.05.09. 20:41:05

@Jess G: Ezek az emberek nem szégyellik magukat?...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.09. 20:46:50

@Tudd+ azigazat:
Ilyen parasztivadékokra mint te még a szót is kár vesztegetni.
Neked aztán kúrva nagy értelmi szinted van birkapásztor.
Szégyen a léted is ezen a sárgolyón.
Ezek vagytok ti úgynevezett "értelmiség". Pökhendi gőgös picsanyaló banda. Uborkafára felkapaszkodni akaró senkiháziak.
Majd ha arra járok dobok néhány penny-t a kalapodba.

Fejesrob 2013.05.09. 20:49:51

Nem tudom miért van az az érzésem, hogy hazudik. Próbaidőben 2300 font, továbbá itthon "IT-s" volt, de valójában rendezvényeket szervezett.

A programozónak és komolyabb rendszergazdának (viszonylag jobban fizető helyeken) folyamatosan gyakorolnia, kutatnia, tanulnia kell, tehát itthon turira nem volt "IT"-s.

Ha tud angolul és itthon jól is keres, akkor Angliában simán talál magának állást bármelyikre, ezek nem véletlenül hiányszakmák és többet is lehet vele keresni mint havi 2300 font.

Tudd+ azigazat 2013.05.09. 20:49:58

@Barátusz: Nem nézek le senkit, ..akkor a gyengébbek kedvéért leírom még egyszer: -"Nem térek magamhoz a döbbenettől!"
Te viszont az a tipikus korlátozott agyú magyar gyerek vagy, aki szerint vk. csak kitartott lehet, ha kap a munkájával lakást, kocsit, és mindent térítenek. Rágódj még rajta pár évig, talán egy nap megvilágosodsz, de azon sem lepődnék meg, ha nem.

Fejesrob 2013.05.09. 20:52:41

@tanato: Már elkéstek. Az angoloknak hosszabb távon vége. (Sajnos ahogy ma olvasom, nekünk magyaroknak is).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.09. 20:56:32

@charlieharper:

Csak szólsz és meg is van!

*

Vietnámba mentem ki. Tavaly. Nem bírtam tovább Gyurcsány és Orbán rémuralmát, valamint a szomáliainál is nagyobb éhezést.

Az Nikenál dolgozom, mint betanított munkás. Sportcipők talpával foglalkozom, érdekes munka, mely próbára teszi tudásomat és változatos is, mert többféle színűek a talpak. Nagy hasznát tudom venni budapesti kommunikáció-média szakos diplomámnak. Jól jön alapfokú angol tudásom is, így minden reggel anyanyelvén tudom köszönteni a kanadai nemzetiségű team leaderünket.

Nem volt gondom albérlettel, kaptam munkásszálást, egy négyszemélyes szobában alszom három vidéki vietnámival, nagyon kedves srácok, megengedték, hogy én alhassak az egyik emeletes ágy felső részén, ami gyerekkori álmom volt.

Gyorsan befogadtak, már első nap bevettek a munka utáni közös csótánysütésbe. Nagyon finom kaja, fehérjedús, így kevesebbet költök a sarki közértben és a cég ebédlőjében.

A fizetésem nem rossz, havi 5 millió dong, ez kb. 50 ezer Ft. A próbaidő utánra ígértek emelést 6 milióra. A munkaidő sem rossz, heti 51 óra, hétfőtől szombatig 8-tól 17-ig vagyunk bent, s jár ez alatt 30 perc ebédidő. Néha elvárják, hogy vasárnap is bemenjünk túlórázni, 7-8 órácskára, de ez kurvára megéri, mert ilyenkor +25 % túlórapótlékot kapunk valamint ingyen egy szép nagy gyíkhúsos-jázminos szendvicset ebédre.

Havonta félre tudok tenni 1-1,5 millió dongot, ez 10-15 ezer Ft. Ennek felét elküldöm Budapesten nyomorgó édesanyámnak, másik felét meg befizetem egy, a globális melegedés és a bálnák partravetődése ellen küzdő alapítványnak.

Egyetlen problémám volt. A múltkor beleakadtam egy szintén ide szakadt magyarba, ő becsapott és kirabolt. Azóta. ha kérdeznek, albánnak mondom magamat. Szóval óvakodjatok a magyaroktól, mert náluk gonoszabb emberek még nem jártak a Föld felszínén.

2013.05.09. 20:59:00

@Fejesrob: Azzal is már kicsit elkéstek.

zobod 2013.05.09. 21:05:42

Úgy tűnik, inkább hősünknél a viszonyítási alap ami olyan alacsony, hogy sikerembernek képzeli magát. Angliai fizetésének forintösszege magyar mércével sem sikerkategória, inkább egy beérkezett kvalifikált munkavállaló javadalmazása. Igaz, nem 28 évesen hanem mondjuk 10-15 évvel később. De itt nem is kell negyedmillát fizetni egy valamennyire élhető lakásért /hó, szóval alighanem magasabb életszínvonalat jelent itt 2.400 fontnyi forint, mint ott az a 2.400 font.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.09. 21:13:12

@zobod: te a múltkori vagy álnéven? írd már ide, hogy mennyit keresel, ha szerinted ez nem olyan sok pénz. legtöbben nem keresnek ennyit )pl. én se, meg az általam ismertek se, és nem csak takarítok vannak köztünk.)

2013.05.09. 21:15:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ok es most egyet akkor Nicaraguarol legyszives

BTBTBT 2013.05.09. 21:18:51

@tildy:): Egyébként meddig csináltad/bírtad csinálni a szállodai takarítást? (Nyilván addig, amíg jobb melód nem lett...)
Valakinek azt írtad korábban, hogy 2 hónapig nem volt semmi munkád. Jól emlékszem?

BTBTBT 2013.05.09. 21:24:02

@diggerdriver: Ma regisztrált. Troll. Provokál. Ne etesd.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.09. 21:29:09

@charlieharper:

Túl okos a Határátkelő tulaja, nehéz őt átverni. Feltételezed rólam, hogy még nem próbáltam kamubeszámolót beküldeni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.09. 21:31:10

@Barátusz:
Jaaa. Köszi. Akkor már értem.
Jól gondoltam hogy a "gyerehaza@orgazmus" embere.

BTBTBT 2013.05.09. 21:32:13

@diggerdriver: Szerintem nem. Rosszabb. Kattints rá a kommentjeire.

2013.05.09. 21:40:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: gondoltam, hogy mar probalkoztal. Csodalkozom, hogy nem ment at a rostan.
Pedig inkabb olvasok egy kamu posztot Andorrarol, mint egy nemetes posztot a chihuahua piros lakk nyakorverol es az orditozo naci nagyirol.

A blogod meg mindig nem jo az ipaden, nem lehet lefele vinni. Androidosok is szoltak mar?

mirx 2013.05.09. 21:53:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"a bálnák partravetődése ellen küzdő alapítvány" ezkész :D

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.09. 21:56:30

@charlieharper:

Nem értek ezekhez aműszaki dolgokhoz. Majd ha lesz időm, megkérdezem a WP fórumon.

nyuszigonosz 2013.05.09. 21:56:32

@Babette_: Lemaradtam valamiröl. Kinek? És mire jó az ilyen?

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.09. 21:58:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Maxval,
Nem irnál ehgy igazi posztot Bulgáriáról?
Milyen az élet most hogy egy csomóan elmentek Európa más részeire?
Vannak-e ebből nehézségek:
Hogyan akarnak ezen változtatni, ha egyáltalán akarnak? stb.

Ott is ilyen amatőrők mint a gyerehazajajdejólesz.hu ?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.09. 21:58:48

@charlieharper:

Nehéz kommunikálni a bloggazdával. Múltkor is 3 hónap késéssel válaszolt egy emailemre.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 21:58:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tök jó h röhögök és remeg a kificamodott bokám, így közben potyognak a könnyeim is, nem egyértelmű h a fájdalomtól, v a röhögéstől

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.09. 22:02:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Nehéz kommunikálni a bloggazdával."
Ez igy van.
Elküldtem egy sámános cikket másfél hete.
Semmi válasz.
Lassan aktualitását veszti, pedig szerintem elég jó lett.

váj mí 2013.05.09. 22:06:24

@Barátusz:
Hát nem... bi-bi-bííííí :P
Na hallod, a neten minden lehet, még az is, hogy én vagyok a Szecsődi Karcsi ;)

Értem én, értem, de mi a töknek nem szűröd már régen? De ha már nem, ismered, nem? Akkor minek mész bele vitába vele?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:12:17

@Jess G: en nem tudom mi volt a hatterben ezert nem is mondanek senkit, de ol;yan a nyugati vilagban /amerikaban tuti/ nincs, hogy valaknek jel;entkezik a haverja ezert elkuldenek valakit
azt csak ugy lehet , ha okot adra
persze probaido alatt barmikor barkit
amugy meg akkor sem kuldenek el, ha esetleg valaki jobbnak latszik
az a Te allasod
viszont ha hibazol, esetleg tobbszor, esetleg kesel stb. akkor nem pocsolnek
de foleg mosogatot plane nem kuldenek el, mert jonne valakinek a haverja
kizart
amagasabb poziciokban elofordul a valtoztatasi igen es olyankor eppen a chef van a legnagyobb bajban, mert levaltjak
felszolgalot, takaritot, mosogatot, irodasokat NEM
ha mar veglegesitve van es nem ad ra okot

2013.05.09. 22:13:11

@ctboy: teged is kuldeni kell relaxalni a vaj mi munkahelyere. Tudod, egy kis "adult entertainment industry"-ba, mint a samant? Bar nalatok Vegas minden igenyt kielegit!

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2013.05.09. 22:14:45

Nekem nem áll össze a konklúzió.
Volt normális állásuk itthon, majd kiment a két srác, az egyik takarít, a másik valami cégnél valamit csinál, de még nincsen túl a próbaidőn sem, egy szobát bérelnek ketten és ebből az a tanulság, hogy magyarként is lehet kint szerencsével járni?
Nekem épp az ellenkezője jön le.

BTBTBT 2013.05.09. 22:17:03

@váj mí:
És nagyobbak-e már a mellyeid, Karcsikám? :P (Ha nem említed ezt a nevet, azt se tudom, kicsoda ez az alak.)

A 19-est már az első genyó beszólásakor szűrtem, aztán meg a többi félreértelmezőt javítgattam ki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:17:14

@váj mí: eszmeletlen kemeny melot tud lenni, hat meg ahol egyutt van a feketemosogato meg a sima egeszen szuk helyen es porog az etterem
nalunk talann egy foallasu van, az is spanyol, atobbiek ilyen ifjusagi buntetointezetben tengetik napjaikat es meg vann szabva hany orat kell ledolgozniuk es hozzak-viszik oket kocsival
ahogy mondtad, a chef meghivna egy T-Bonera ha szereznek neki foallasu mosgatot vagy line cook-ot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:18:57

@orange85: agyonraegetett tepsik, fazekak, edenyek uatok sikalasa allo nap non stop

Mrs. Clayton 2013.05.09. 22:19:36

@hagyma: én nem tudom, h kit miért és hogyan rúgnak ki, mert még életemben nem volt benne részem, egy viszont biztos, h a lengyelek visznek egy csomó mindent, ahová beveszik magukat ott egy idő után csak ők vannak, néha bekerül egy magyar, de olyan hamar el is küldik, sztem nem azzal van a baj, h a magyar nem jól áll a dolgokhoz, hanem h nem beszél lengyelül a lengyel meg angolul, így nem tudnak kommunikálni
ez tök jellemző raktárházban, hotelben, gyárakban
nem vicc egyébként h sokszor még a manager is lengyel és alig makog angolul, pedig már itt él 10 éve

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2013.05.09. 22:20:43

@charlieharper: Kijöttem Angliába hét éve, a férjemmel aki egyetemre jött tanulni és kettő három éven aluli gyerekkel.
Egyetemi campuson laktunk családi lakásban, ami 30 nm-es volt.
Én is egyetemista vagyok, de már nem a campuson lakunk.
Azért nem használtam az "egyetemváros" kifejezést, mert az félrevezető lehet.

Nem írok posztot. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:21:19

@váj mí: a mien eleg nagynak mondhato etterem, bar nem hatalmas, de egyben van igaz ha nagy a forgalom ketten allnak azon a 2 negyzetmeteren
meg mindig elcsodalkozom, hogy ekkora helyre hogy tudtak egy hotelt felhuzni tokkal vonoval
komolyan mopndom a tervezo/k/ valami dijat erdemelnenek
ha egyszer lesz kedvem csinalok fotokat

váj mí 2013.05.09. 22:21:59

@Barátusz: Gyereket várok, hogy beszélhetsz így egy leendő anyával, te kis pimasz?! Pedig olyan kis cukipofának tűnsz...
:DDDDD

Zu spät......

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.09. 22:23:02

@charlieharper: Németország tervben van a hónap végén. De Amsterdam közelebb van. Ha lehet inkább oda megyek, de szigorúan világlátás céljából.
WhyMe-t egyébként üdvözlöm.
És nagyon sajnálom hogy csak virtuálisan találkozom vele.

Nem kell megijedni. Sámános, de azért inkább maxval stilusában (mint egy kisinas).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:23:10

@Jess G: baromsag
bocs, de az
nagyon nehez melo, es hatalmas kontroll alatt vannak, ott oszt torulkozovel ketszer torolsz kadat, eloszor es utoljara
a kopkodesrol nem is beszelve

váj mí 2013.05.09. 22:23:21

@hagyma: Hát ja, az a hülye meg itt poénkodott, hogy milyen tökjó élmény meg semmi felelősség. Igaz, ki is baszták.

2013.05.09. 22:24:51

@ctboy: vicces, mert en meg a ti oldalatokra megyek a honap vegen. Cserelunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:24:53

@váj mí: itt semmikeppen nem tobb mar csak azert sem, mert ha kulon van akkor rotaljak oket, ne csak egy szopojon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:27:33

@Jess G: akit ilyenen ernek az repul
amugy rengeteg papirt hasznalnak es nem rongyot, csak szolok

BTBTBT 2013.05.09. 22:27:56

@váj mí:
Cukipofa? Hízelgünk, mi? Volt, aki megcsinálta a kölköt, most kéne egy, aki felneveli? :P
Mi ez a zu spat? Magyarul, légyszíves.

2013.05.09. 22:30:05

@ctboy: @Jess G: a mai nap utan csak ugy utazom, hogy viszem a poharamat a szallodaba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:30:32

@Barátusz: ah ne hidd el
a vendegek mindenert reklamalnak ha valami nem OK es akire sok panasz erkezne az repulne de dupla szuro van mert a superviso/ek/ vegigjarjak a szobakat takaritas utan es nagyon kemenyen ellenoriznek

váj mí 2013.05.09. 22:30:51

@hagyma: Én is olyan étteremben dolgoztam, ahol váltották egymást a mosogatók, de hallottam olyan helyről, ahol a fekete mosogató állandó ember volt, és többet is fizettek neki, mint a kollégájának. Bár nem hiszem, hogy ez általános lenne.

váj mí 2013.05.09. 22:31:50

@Barátusz:
Hát próbálkozik az ember, na ;)

Túl későn ...

Mrs. Clayton 2013.05.09. 22:34:16

@hagyma: én nem azt állítottam, h ez általános, és mindenhol ez megy, de nyugodj meg h van ilyen is és amiatt, mert 20 perc alatt nem lehet kitakarítani egy hotelszobát fürdőszobástól úgy h sehol egy porszem, egy maszat, egy hajszál,
ez fizikai képtelenség, márpedig ha a wc-s rongyal kitörlöd a poharat majd az arctisztító kendővel tisztázod, azt ugyan senki észre nem veszi, de attól még gusztustalan

2013.05.09. 22:34:35

@ctboy: ha latod a Virgin gepet Logannak celozva, azon leszek.

agi02 2013.05.09. 22:34:46

Aki azt mondja, hogy az irodai munka és a szállodai takarítás egyenértékű munka, az biztos, hogy az egyiket nem csinálta.

Szállodában takarítani szar. Nagyon. Az egy dolog, hogy sokszor gyomor kell a vendégek után feltakarítani, de egy 10 szobányi a jó nedvszívó ágyneműk cseréje után, garantáltan széthasadozik az ujjad a szárazságtól.
A mosogatás sem sokkal jobb, különösen a fekete mosogató.

Így szerintem aki itthon irodai munkából ment ki mosogatni, takarítani az nem neveztehő karriernek. Be lehet magyarázni, de az akkor is önámítás.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.09. 22:35:03

@charlieharper:
Sört csak üvegből Németországban.
Kizárólag nagy törölköző, az is csak akkor ha nincs semmilyen vegyszer szaga. De lehet hogy saját.

Kell egy kis realitás-tréning időnként. Kezdünk elpuhulni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:37:02

@Barátusz: a poharat eleve nem ok takaritjak, errer kulon ember van aki osszeszedi a poharakat, a szennyest es elviszi a mosogatoba , illetve a mosodaba, majd visszaszallitaja a tiszta torlkozot-agynemut stb-t poharat a takaritonak aki kihelyezi
legalabbis fejletteb orszagokban 5 csillagtol vagy 4 gyemanttol felfele igy mukodik
tehat a takaritonak sem kopkodni, sem nem hofeher tiszta cuccokat visszatenni nincs erdekeben, sajat magat szopatna

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.09. 22:38:07

@charlieharper: "Logannak celoz"
Ilyet Bostonban már nem lehet mondani "céloz".
Jobban kell vigyáznod errefelé mit mondasz.
És te nem jártál soha CHEHszlovákiában. Nem is hallottál róla.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:38:35

@tildy:): fasza hotel lehet, ahol a szobatakaritok takaritjak a poharakat.....
mi itt most 5 csillagosokrol beszelunk

NIKI LAURA 2013.05.09. 22:38:38

@nyuszigonosz: Namibiáról kellene irni.
Sok a német,olyan mintha Hamburgba lennél...a sör,az épületek,a nők,stb

váj mí 2013.05.09. 22:38:50

@charlieharper: Semmi kalandvágy nem szorult beléd? ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:39:25

@Jess G: mint emlitettem volt a poharakat nem a szobatakarito mosogatja
legalabbis amerikaban....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:41:36

@váj mí: na ott sporolnak igazan mindenen, nem egy 4 gyemantosban

BTBTBT 2013.05.09. 22:42:19

@váj mí: Hogyhogy túl későn? A kijavítás? A szűrés?

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.09. 22:42:27

@charlieharper: Mindig hagyok egy kis pénzt a szállodaasztalon hogy megelőzzem az atrocitásokat, de lehet hogy ennyi megelőző akció nem elég.

Mennyit kell most hagyni, hogy a törölköző tiszta maradjon takaritás után?

Mrs. Clayton 2013.05.09. 22:44:32

@charlieharper: amikor az Ileana, így hívták a román lányt, nekem elmesélte, h mi ment az elmúlt x évben, azt hittem h odahányok
mert azzal semmi baj, h a supervisor fehér kendővel törli végig a fürdő minden négyzetcentiméterét, h egy hajszál se legyen ott, de azt nem láthatja, h a fürdőben lévő 4 nm-es tükröt maszatmentesre letakarítani csak a tiszta törülközővel lehet a leggyorsabban, ugyanis minden másodperc számít és csak a végeredmény a lényeges
egyébként ki lehet otthon próbálni próbáld hétvégén lemosni a tükröt egy használt ronggyal, majd utána próbáld ki úgy h a használt törcsivel áttörlöd majd egy vadi újjal tisztázod, úgy kapod a leggyorsabban a legjobb végeredményt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:45:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: igen es hat, ne feledjuk ez sok mindenen mulik
van aki nem is ker takaritast kiteszi az ajtora
van aki ker
es van a legnagyobb szopas a checkout
ha abbol sok van, az kurva nehez
de mar regen ki van talalva hany szoba "jar" egy takaritonak, ha belefut valami nagy szopasba, akkor kuldenek segitseget
egy szalldoban a tisztasag az egyik legfontosabb dolog, mert azt latja a vendeg
a masodik az ettermi etelek minosege es a felszolgalas
termeszetesen a kinezet, a hangulat stb
egy tuti egy normalis szallodaban nem marad meg aki nem takarit tokeletesen

váj mí 2013.05.09. 22:47:02

@hagyma: Ha saját apartmant bérelsz ott tuti nem spórolnak semmivel, sőt. Kisebb panziókban viszont előfordulhat, az igaz.

váj mí 2013.05.09. 22:48:05

@Barátusz:
Az utóbbi: meglátod-szűröd, nem várod meg míg beléd köt valamivel.

BTBTBT 2013.05.09. 22:49:18

@hagyma: Csak arra reagáltam amit Jess az ismerőse tapasztalatáról írt - az UK-ban. Amcsiban biztos másként van.
Nem vagyok jártas a hotelekben zajló munkákkal kapcsolatban.

Határátkelő 2013.05.09. 22:50:57

A helyzet az, hogy aleb19-től egy időre szomorú búcsút kell vennünk. Átlépte a határt... Remélem, képesek lesztek valahogy feldolgozni... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:53:34

@tildy:): majd most megint beragsz, de tudod, nem veletlenul a spanyolok takaritanak itt
kicsik, gyorsak, filigranok es rettenetesen tudnak melozni
ha valaki a Te multaddal, mar ugy ertem karriereddel, eletmododdal, ferlfogasoddal belevag egy hoteltakaritasba, hogy meg tudom csinalni..
az ott halalra van itelve
amugy azt mondtad 2-3 napig csinaltad....
azontul sosem dolgoztal szallodaban es gondolom nem gyakran vagy 5 csillagos hotelben
ugyhogy ezt inkabb hagyd:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 22:55:34

@Thor vagyok: tovabbra sem ertem, hogy egy 5 csillagos szallodaban hogyan is lehetne a poharakat elmosogatni a szobaban?
az megy le a mosogatoba
es megy vissza a tiszta

megatoner.hu · http://megatoner.hu 2013.05.09. 22:55:50

újságíró, IT-s, rendezvényszervező, pultos.

csupa olyan szakma, amiből soha nem lesz önállóság, meg nem állít elő semmit. ez kell .

BTBTBT 2013.05.09. 22:56:11

@váj mí: Ez világos, de egyből nekem ugrott. :)
Tegnap meg lekurvázta hagyma feleségét.

@Határátkelő: Köszi. :)

Mrs. Clayton 2013.05.09. 22:57:21

@hagyma: nagyon egyszerűen, a trolleyn van egy lavór víz, hát így, sőt csap is van a fürdőben

váj mí 2013.05.09. 22:58:48

@Barátusz: Ja, hogy egyből torokra? Képzett troll...
Bár most HA megoldotta a problémát pár napra.

BTBTBT 2013.05.09. 22:58:48

@hagyma: Talán úgy, hogy nem cserélik a poharakat azon a helyen, amit Jess meg Thor említettek?
(Egyébként nekem is most esett le, amit erről a "takarító nem poharazik"-dologról mondtál.)

BTBTBT 2013.05.09. 23:00:02

@váj mí: Ne aggódj, lép a helyébe - egy másik nick.

Thor vagyok 2013.05.09. 23:01:02

@hagyma: Takarítottál már szállodában? Nem megy az sehova.

BTBTBT 2013.05.09. 23:03:11

@Jess G: "nagyon egyszerűen, a trolleyn van egy lavór víz, hát így, sőt csap is van a fürdőben "

Nem vágom, hogy akkor korábban miért azt mondtad, hogy köpdösnek, mert nincs idő csapozásra?

váj mí 2013.05.09. 23:03:24

@Barátusz: Á, nem hiszem, nagyon hamar bebukik.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 23:04:25

@Barátusz: ez számomra is teljesen abszurd volt amikor hallottam, hiszen a konyhán géppel mosogatnak, nem kézzel, akkor minek szarakodni mással, de másoktól is hallottam, itt is írták páran, h ott is ez volt a módi
én biztos h nem iszom a szobai pohárból, és nem használok törülközőt, hanem kérek újat, lehet h én leszek a háklis vendég, de túl sokan mondják, h a szállodák szutykosak, csak elsőre nem látszik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 23:05:36

@Jess G: OK
amerikaban nem igazan nezik, hogy lengyel vagy mexikoi
az mas kerdes, HA uresedes van, es pl mexikoiak vannak zommel a bandaban akkor a SV is hajlik ra, hogy mexikoit vegyen fel
en mikor anno mosogattam 2-3 honapot, az osszes kollega mexikoi volt, sot a fele csaladtag, de nekem az egvilagon semmi gondom nem volt es semmi eselyuk nem lett volna ha ki akarnak csinalni, de nem akartak
ja nem volt meg egy lengyel gyerek is meg egy cseh no
ha valaki odament volna a fonokomhoz hogy jott a havero gvadalaharabol es rugd ki hagymat kell az allas neki, akkor kirohogi
mondjuk mikor feljebb leptem bussernak, akkor lehet mexikoi jott helyettem

A Tyne folyó déli partja 2013.05.09. 23:08:43

@hagyma: van egy olyan érzésem, hogy az ötcsillagos minősítés itt kicsit mást jelent (értsd, lentebbet), mint máshol...bár sose takarítottam szállodában, de ismerek ilyeneket, és ők is azt mondják, hogy lehetetlenül kevés idő alatt kell kitakarítani egy-egy szobát, a barátnőm most kezdett a Novotelben, mondjuk, recepciós, nem takarít, de mesélte, tök drágák a szobák, és most volt egy vendég, amelyiknek látta az állítólag kitakarított szobáját. fekete izé a jégkockatartóban, kávéspohár lenyomat az ágyneműn, hajszál a fürdőben. de az idegesítőbb az, hogy minimálbérért egy csomó elvárás van. a takarítónak is, recepciósnak is.

BTBTBT 2013.05.09. 23:08:58

@Jess G: Nem azt állítottam, hogy nem mondtál igazat, csak korábban tildy-vel egyetemben olyan vehemensen taglaltátok, hogy nem fér bele a takarító idejébe csapvizezni - most meg hirtelen "ott a csap is".

2013.05.09. 23:09:52

@Jess G: novotel meg Hilton, amirol tildy irt meg fent sz volt Lindonban nem 5*. Igy hirtelen mas orszagban sem remlik. Ogy lattam volna beloluk 5*-ot. Beszaras lenne, ha a Fairmontban vagy a le meridienben nyallal tisztitansk a poharakat.

Mrs. Clayton 2013.05.09. 23:10:17

@hagyma: összességében én sem hiszem, h önmagában a haver jelentkezése miatt kirúgnak vkit, de ha egyébként is úgy gondolják, h nem biztos, h a legjobb embert vették fel, akkor próbaidő alatt simán megköszönhetik a munkát és jöhet a rutinos haver

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 23:12:07

@váj mí: itt is lattam mar allando feketemosogatot, de O kerte kifejezetten es nem kapott tobbet
@Jess G: minden ember mas, lehet valaki kocsog is,, de az mindenhol kocsog, mondtam a poharakat egy 5 csillagos szallodakban nem a szobaban takaritjak, hanem cserelik tisztara@Barátusz: hat en elegge 8 eve nyomom 4 gyemantos hotelekben es mosogatassal kezdtem, volt egy baratnom meg anno aki szobatakarito volt, voltam busser, pincer
azert van ralatasom
sok mindent megtesznek hogy gyorsitsanak, de wc ronggyal nem mosnak el poharat
urbanlegend

2013.05.09. 23:12:56

@Jess G: nem beszelve arrol, hogy nem egyszer lattam takaritokat, ugy, hogy nyitva hagytak a sziba ajtot es minen arrajaro latta, hogy hogyan takaritja ki a takaritono a szobat. Pohar kopkodest meg nem lattam sehol. Bar nem figyeltem edfig!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 23:14:24

@Jess G: az nem 5 csillagos hotel....@Thor vagyok: 8 eve dolgozom 4 gyemantos historic hotelekben, mint a grove park asheville, a Brown hotel , louisville, jelenleg kifejezetten luxushotel a Bohemians ashevilleben es mint emlitettem mosogatokent kezdtem
sok ujat nem tudtok mondani a jobb hotelekrol

BTBTBT 2013.05.09. 23:15:17

@hagyma: Jól bírhatod.
Mondd el nekem, "tudatlannak", hogy mi az a busser?

PannonBoy 2013.05.09. 23:17:15

@morsels: Igen, ez egy kicsit furcsa nézőpont, hogy hitelt kell felvenned és fizetned, hogy hó adós lehess és legyen hitel-történeted.
Biztos van értelme ennek a szemléletnek is, de tény hogy más felfogás. :)

egyseg.org · http://egyseg.org 2013.05.09. 23:18:59

Nagy tisztelettel kérem a külföldön dolgozó, élő magyarokat, hogy nézzenek be ide, és ha úgy ítélik meg, hogy hasznos, terjesszék kezdeményezésünket:
egyseg.org/kulfoldi-kapcsolattartokat-keresunk.html

Örülnénk, ha olyan országot teremthetnénk, amibe szeretnétek visszatérni...

2013.05.09. 23:19:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: :))) Ezzel sikerult az egesz 'Hataratkelo' lenyeget osszefoglalnod.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.09. 23:21:32

@A Tyne folyó déli partja: hat akkor amerikaban a 4 gyemantosnak nevezett hotel messze elozi az europai 5 csillagost
lehet tobb takaritot vesznek fel?
nem tudom
3 hotelre votl es van ralatasom
ezek a dolgok kizartak
ha megtortenne, ugyis lebukik es repul
@Jess G: ezt irtam, ha probaidoben van, akkor barmikor, akar ok nelkul is, ebben nincs vita

meg egyet megjegyzek, a szallodakban nagyon nagyra ertekelik, ha valaki sokaig marad, evekig stb.
a szallodaigazgatonak kulon nagy jo pont ha kicsi a fluktuacio
eves ertekelesen mindeig elmondjak buszken pl mennyien kezdtek itt nyitaskor es mennyien maradtak
minden evben van egy ebed, ahol az evfordulosokat koszontik, egyik evben a paratlan, masik evben a parost
ennek foleg az az oka, hogy egy uj belepo eleg sok penzbe van a hotelnek, egyenruha, drogteszt, orientacio, magyaran ok nelkul nem rugnak ki senkit

a szobatakaritokat kulon megbecsulik, nekik evente ketszer van kozos ebed stb. ingyen\
nagyon fontos a munkajuk, azok nem fognak szorakozni ilyenekkel
/a pohar meg megy le a mosogatoba, allandoan latom a liftben, mondtam erre kulon ember van aki a takaritonok keze ala dolgoznak/

BTBTBT 2013.05.09. 23:34:43

@hagyma:
Az egyenruha meg egy csapat orientációja sem tűnik drágának európai szemmel.
Ha annyi mexikói özönlik délről, és ők a legdolgosabban, akkor egy szállodának nem mindegy, ha az általad említettnél valamivel magasabb a fluktuáció? Simán be tudják hozni az extra költségeket az áraikon.
Vagy a drogteszt kerül olyan sokba?

PannonBoy 2013.05.09. 23:36:00

@egyseg.org: Tök jó lenne, ha olyan lenne az ország, hogy nem akarna mindenki elmenni. Először ezzel kellene foglalkozni...

PannonBoy 2013.05.09. 23:36:00

@egyseg.org: Tök jó lenne, ha olyan lenne az ország, hogy nem akarna mindenki elmenni. Először ezzel kellene foglalkozni...

telkoe 2013.05.09. 23:39:42

@megatoner.hu: Ja az ITs annyira nem allit elo semmit hogy nelkuluk nem bankolnal, nem telefonalnal es nem irogatnal ide.

telkoe 2013.05.09. 23:51:54

@PannonBoy: Teljesen logikus dolog - aki mar parszor torlesztett hitelt az valoszinuleg legkozelebb is torleszti fog. Aki meg nem vagy kesve, az maskor sem fog vagy kesve tortleszt. Egyebkent mas dolgok is mint az elkesett kozuzemi szamlak vagy hiteligenylesek is beleszamitanak.

BTBTBT 2013.05.09. 23:55:53

@telkoe:
"aki mar parszor torlesztett hitelt az valoszinuleg legkozelebb is torleszti fog. Aki meg nem vagy kesve, az maskor sem fog vagy kesve tortleszt."

És mi a helyzet azzal, akinek nem volt szüksége korábban hitelre, mert meg tudta venni, amit akart? Hitelt nem kap, tehát számára nem segítség ez a fajta rendszer. Hiszen ez nem annak a jele, hogy a jövőben nem lesz képes fizetni.

telkoe 2013.05.10. 00:04:07

@Barátusz: Ez a rendszer elsosorban a bankok szamara segitseg, utana jon csak a hitelfelvevo. A hitelminositesnek is csak egy resze ez, ha 15 eve ugyanannal a banknal vagy es van parszazezer lekotott beteted akkor nem fognak problemazni. Bar ceges szamlanal erhetnek meglepetesek :)

mirx 2013.05.10. 00:07:48

@egyseg.org: És aztán mik azok a " minőségi hazai termékeket, szolgáltatásokat, szellemi javak", amiket terjeszteni kellene? Most így a kaubászon meg a pályinkán kívül kérdeném.

morsels (törölt) 2013.05.10. 00:15:15

@Barátusz:
Kap hitelt o is, csak eloszor keveset.

Persze olvastam azt is, amit te irtal es hat ugy latszik, hogy te mindent popecen tudsz, szoval igazad van.

telkoe 2013.05.10. 00:16:02

@mirx: A kolbasz temaban mar a culinaris is mozgolodik :)

morsels (törölt) 2013.05.10. 00:16:22

@PannonBoy:
Az igazsag az, hogy teljesen logikus a szemlelet a kolcsont ado szempontjabol :-)
Ha te akarsz kolcsont, akkor nem annyira.

morsels (törölt) 2013.05.10. 00:17:18

@charlieharper:
Ha erre jartok, szoljatok. Megihatunk egy sort valahol a belvarosban :-)

morsels (törölt) 2013.05.10. 00:19:37

@hagyma:
Lehet, hogy Eszak-Amerika mas, mint Europa. Meg London.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:20:06

@Barátusz: segedpincer
ha elmegy a vendeg leszedi az asztalt es ujraterit
kiviszi a kenyeret
kionti a vizet a vendegnek
persze hogy jol birom mar /nem/ kicsit feljebb vagyok es szeretem is csinalni
hat en mar nem emlekszem az osszegekre de uj ember 2-3000 dollarjaba van egy hotelnek
persze nem feltetlen a mosogatok
a betanitas, aprobaido, uniform, es igen gondolom a drogteszt sem lehet olcso, papirmunka stb.
igen , en is meglepodtem milyen sok, mondta is hogy nem szivesen cserelnek senkit, de ha el kell kuldeni, lop, tenyleg nagyon szar stb. akkor rogton

morsels (törölt) 2013.05.10. 00:21:53

@hagyma:
Nalatok busser-nek hivjak?
Azt hittem az a busboy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:23:37

@morsels: hat ezek szerint szallodai szinten jelentos a kulonbseg, foleg a takaritasban
neturlich amit a szallodakrol irtam az idevonatkozik, mondjuk ha londonban budikfevel mossak a poharat, hat so
itt nem divat

azt meg nem is emlitettem, hogy a szobatakaritok nyitott ajtonal meloznak
a supervisor meg koroz, mint a keselyu

en tenyleg csak 3 hotelt ismerek belulrol, de hogy poharat mosogassanak a takaritok, ilyet eletemben nem hallottam
itt
kisebb motelekben , ahol nincs konyha, ott eleve muanyagpohar van
itt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:26:26

a busser annyival jobb, hogy lehet az illeto no is vagy 40 eves, amennyi voltam mikor csinaltam egy fel evig es akkor a boy, nem igazan odaillo, de mind a kettot hasznaljak
a bussert tobbet hallom

morsels (törölt) 2013.05.10. 00:28:07

@hagyma:
En sem vitatom azt, amire itt tobben megeskudtek, de azert szeretnem azt hinni, hogy errefele azert mas.
Mondjuk nem jarok olyan surun hotelbe mint charliharper meg ctboy, talan ok tobbet tudnak errol. Meg hat nem ismerek senkit, aki ilyen munkat vegzett.
De azt hiszem hogy errefele mas az ilyesmi munkat vegzok 'megitelese' is.

morsels (törölt) 2013.05.10. 00:29:14

@hagyma:
Elhiszem, csak nem ismertem a busser kifejezest.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.10. 00:37:37

@Barátusz: 2 napig csinaltam, utana egy hetig alig tudtam megmozdulni, olyan szinten kikeszult minden porcikam.
Nem is ertem, miert kis vekony lanykak vegzik. Kokemeny fizikai munka.

@hagyma: nem azzal mossak, de nem adnak megfelelo eszkozt. Azzal a torulkozovel takaritottunk, amit elotte a vendeg hasznalt, poharhoz nem volt mosogatoszer, es meg lehetne sorolni.
Mindez egy negy csillagos szallodaban, ahol kb 250tol indulnak a szobaarak. ( nem kontorfalazok, Novotel, Tower Bridge)

A szobatakaritas roman vezetes kezeben volt ott, 3 eve, kiskiralykent viselkedtek.
2 nap eleg volt, 3. nap mar inkabb nem mentem be dolgozni, annal meg az is jobb volt, ha nem keresek penzt.

2 fontot fizettek egy szobara, egy szoba 20 perc volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:39:13

@morsels: hasznaljak
sot mondjak hogy, ha kerdezik, mit melozol ma?
-bussing
a busboy is tokeletes

igen, de megegyszer mondom en eleg jo hotelekben toltottem ezt a 8-10 evemet es nem jartam a takaritok sarkaban, de nem tudom elkepzelni
mondjuk meg egy holliday inn-el sem

ugy nez ki a spanyolok jobban meloznak, mint a romanok, meg a lengyelek
de meg egyszer mondom, minden megeshet a vilagon barhol, de hogy elenyeszo es nem napi rendszereseggel az tuti
poharat allovizes lavorban, oblites nelkul elmosni kezzel????
hat annak forro viz kell mososzerrel
nem hiszem el, hogy a trolin angliaban lavor van egy 5 csillagos hotelben, de ha igen, hat akkor oda tenyleg ne menjen senki
itt bezarnak a hotelt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:42:45

@tildy:): ilyen itt kizart meg 4 csillagosnal is, nemhogy 5, amirol szo volt
a takarito nem mosogat, megy a mosogatoba
ha nincs etterem es mosogatio, akkor muanyagpohar
ettol en elhiszem
itt masok a szabalyok ezekszerint
a menobb hotelekben melozok/tam/ a motelekben es kisebb hotelekben gyakori vendeg voltam es vagyok
teljesen kizart

namost ilyen bed and breakfast jellegu intezmenyben nem tudom mi tortenik, mert oda nem jarok, de az mar nagyon messze van a 4-5 csillagtol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:45:03

megvan szabva milyen vegszert kell hasznalni a poharakra, milyen hofoku vizet, hogy legyen az oblites
es kb. 2 havonta jonnek es csekkoljak az egesz hotelt es pontozzak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:46:06

@tildy:): es nalatod itt nem szobara adjak a penzt
oraberben vannak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:46:54

es itt meg divat a kicsekkolo vendegnek par dollart ott hagyni a takaritonak
/es nem, nem nyulja le a supervisor/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 00:49:41

@morsels: en sem ismertem volna, de az voltamfel evig a banquet mellett
es meg a schedulemra is igy volt felirva:)
bqt, bqt, busser, bqt, busser:)
amugy csak busserkent vacsoraidoszakban 4-10 ig egy 100-ast meg tudtal csinalni
/reggelinel, ebednel nem/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.10. 00:52:33

@hagyma: tulsagosan nem erint, mindenesetre ezek utan megugysem vagyom 4 csillagos hotelbe. Tudom milyen kemeny melo, es itt nincsenek igazan megbecsulve a takaritok.

M. Péter 2013.05.10. 00:54:31

@Barátusz: Nem egy angol találmány, hanem inkább amerikai. Az a logikája, hogy aki eddig rendesen fizetett, az valószínűleg ezután is így fog tenni, aki pedig rendszeresen nem vagy késve fizet, vagy akit perelni kellett, hogy fizessen, annak meg kockázatos hitelezni, még ha sok pénze is van. Akiről nincs információ lehet ilyen is, olyan is.

Nemcsak hitelkérelemhez nézik a credit ratinget, hanem folyószámlanyitáshoz, ha olyan betéti kártya jár hozzá, amellyel negatívba lehet vinni a számlát, vagy előfizetéses mobilhoz is. Az USA-ban gépjárműbiztosításhoz is lekérik, mert azt találták, hogy akinek alacsonyabb a credit ratingje, az több kárt okoz átlagban. Azt nem tudom, hogy azért van-e, mert aki nem tartja fontosnak a hitelei pontos fizetését, az a közúti szabályokat is lazábban értelmezi.

Hitelkártyát valószínűleg a saját bankodtól kapsz legkönnyebben, ha látják, hogy van rendszeres jövedelmed, és rendesen vezeted a számládat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 01:02:59

@tildy:): nalunki meg vannak, hat nem igazan sokat keresnek, de megelnek belole es erkolcsileg felenk a fonokseg nagyon becsuli az "aljamunkat"
mar amit otthon ugy hivnak
mert tudjak milyen nehez, es hogy nekik milyen fontos, hogy jol melozzanak, mert ha piszkosak a szobak akkor a nagyfonok is repul

M. Péter 2013.05.10. 01:07:04

@Barátusz: Nem 5 év folyamatos tartózkodás kell, hanem az, hogy az ember 13 éves kora óta legalább 5 évet töltött az Egyesült Királyságban (a Csatorna-szigeteket és a Man szigetet is beleértve).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.10. 01:08:59

@M. Péter: hat igen amerikaban ez van, ha hitelt akarsz akkor elotte sokat kell felvenned es fizetned
igy mukodik
mondjuk mobilhoz es biztositashoz sosem kertek le nekem
az utobbinal a lenyeges szempont
nem
eletkor
kocsi tipusa es eletkora
es a lenyeg
a record /gyorshajtas, baleset,/akkor is noveli a biztositast, ha nem te vagy a hibas/ es a legnagyobb vetseg az ittas vezetes
akkor az egekbe megy

M. Péter 2013.05.10. 01:22:27

@Barátusz: Az EU-ból jövő bűnözőket gyakorlatilag nem lehet megakadályozni, ha valamilyen uniós jogcímen akarnak belépni, akármilyen hosszú priuszuk is legyen.

Mellesleg az UKBA néhány hete megszűnt,

2013.05.10. 01:46:18

Hát ez vékony poszt volt. Főleg ennyi 'tapasztalattal'.
És hát, bevándorló, azok pedig igenis vagytok és lesztek...

montroyal ( CAN qc) 2013.05.10. 02:01:57

@Barátusz: ki mar parszor torlesztett hitelt az valoszinuleg legkozelebb is torleszti fog. Aki meg nem vagy kesve, az maskor sem fog vagy kesve
ezt hasznalta ki egy ugyes vallakozo penzintezet adtak kolcsont es azt visszafizetted bizonyitva jo fizeto vagy igy lesz hiteled ..

a szepseghibaja volt hogy egy centet sem kaptal kezbe azt ok elosztottak a havi torlesztesre es te csak havonta fizetted a kamatot ..
sokan bedoltek nekik mert az elso oldalon hirdettek az ujsagba de vegul a bunugyi rovatba kotottek ki

amikor nekem ezt felajanlottek atgondoltam felalltam es megkerdeztem : ti ilyen hulyek vagytok v masokat neztek hulyenek

2013.05.10. 05:56:07

@PannonBoy: És hogyan kellene hozzákezdeni?

lüke 2013.05.10. 06:39:48

hmm
maradsz, aki vagy
-ha képzetlen az újságíró, akkor a hollywoodi klasszikus karrier lehet, tányérmosogatás
- ha képzett vagy szakmailag, akárhova eljuthatsz(mindenütt)

fourgee 2013.05.10. 07:41:54

@a nagy levin 2: "pedig az maradsz. Még a gyerekeid is. De, ha neked úgy kényelmesebb, beszéld be magadnak, hogy ott születtél és angol vagy."

Ha a gyerekei ott születnek, akkor nem angolok lesznek és nem is bevándorlók, hanem több millió másik emberhez hasonlóan britek lesznek.
Egyébként a "bevándorló" és az "EU állampolgár" között azért elég jelentős különbség van. EU állampolgárként magyar személyivel mászkálsz egész Európában, bárhol vállalhatsz munkát, a jogosítványodat bárhol kicserélik az adott ország jogosítványára, stb. Míg a bevándorlóknak vízum kell az itt tartózkodáshoz, a vízumtól függ a munkavállalásuk, nem mozoghatnak szabadon és ha lejár a vízum akkor bizony menniük kell haza.
De erről a bevándorló érzésről egy ausztrál, egy kanadai, újzélandi, vagy egyéb nemzetiségű sokkal többet tudna neked mesélni.

Ja, a hab a tortánt hogy nekem már lassan megvan az 5 év igazolt ottlét, tehát letehetem majd az állampolgársági vizsgát és akkor te akárhogy bevándorlózol, ők britnek fognak tartani engem :))

Persze én csak angolokkal dolgoztam évekig, valószínűleg az én szavam nem számít annyit mint a tiéd, aki Magyarországon ülve magyaráz :))

fourgee 2013.05.10. 08:00:59

@tildy:): "A szobatakaritas roman vezetes kezeben volt ott, 3 eve, kiskiralykent viselkedtek.
2 nap eleg volt, 3. nap mar inkabb nem mentem be dolgozni, annal meg az is jobb volt, ha nem keresek penzt.

2 fontot fizettek egy szobara, egy szoba 20 perc volt."

Mindegyik cég ilyen, azt mondják hogy egy órában 60 perc van, tehát 3 szobát ki lehet takarítani és akkor megvan a 6 font. Aztán mindenkitől azt hallottam aki ilyenbe belevágott hogy van hogy fél óra elmegy egy szobára, vagy több és akkor még közlekedni is kell a szobák között a hotelben.

De megcsinálják, mert rohadt sok embert le lehet húzni. Vannak cégek amelyek erre a témára vannak ráállva, csak fel kell keresni őket és beperelni a takarítócéget. Érdekes, olyankor egyből kifizetik azt a pénzt ami járt volna :)

nyuszigonosz 2013.05.10. 08:03:23

@NIKI LAURA: Ìrj róla, ha voltál már ott! (Nekem csak réges-rég diákjaim voltak onnan. ) Biztosan érdekes lenne olvasni.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.10. 08:47:22

@nyuszigonosz: rájössz magadtól is.
csak nézd meg az írásképet.

azt nem tudom, mire jó.

BTBTBT 2013.05.10. 09:41:44

@morsels: Ó, dehogy tudok én mindent (nem is akarnék), csak igényeltem hitelt, és a fentebb leírt szituációban voltam.

BTBTBT 2013.05.10. 09:44:49

@M. Péter: Utálok magamtól idézni: "Egyébként a választói névjegyzékben való regisztráláson kívül az is szükséges, hogy legalább 5 éve élj az UK-ban. "

Hol volt itt az, hogy folyamatosan 5 év?

BTBTBT 2013.05.10. 10:05:13

@hagyma: koszi a segedpinceres infot

BTBTBT 2013.05.10. 10:13:55

@tildy:): Gyorsetterem konyhajan is a filigran alkatok hajtanak a legjobban, talan azert hasonlo a helyzet a hotelekben.

A Tower Bridge-es Novotel az anagy barna epulet, ugye?
Es akkor csereltek a poharat, vagy nem, mert ez itt tobb hozzaszolo kommentjebol sem volt teljsenen egyertelmu.

2 font per szobanal eppen kijott a minimalber.

BTBTBT 2013.05.10. 10:25:56

@M. Péter: Nem firtattam, hogy angol vagy amerikai talalmany az angol hiteligenylesi rendszer. A logikajat pedig vagom, egyszer igenyeltem.

A kerdes az volt, hogy miert leszel attol megbizhatatlan, ha meg sosem vettel fel hitelt, de megvan ra az anyagi hattered (rendszeres jovedelem vagy betet formajaban). Azt nem tettem hozza, hogy termeszetesen abban az esetben, ha sosem voltak semmifele adoslistan, es senki sem perelt hatralekert.

Nem akartam hitelkartyat igenyelni, csak kolcsont, egyszeri alkalommal. A vicc, hogy azota minden honapban kuldi a Barclays a leveleket, hogy "kedves Mr X, nyilvantartasunk alapjan modunkban all ennyi meg ennyi kolcsont folyositani onnek." :)

Ugyanazt a folyoszamlat hasznalom, amit kierkeztemkor nyitottam, semmi mast, ugyhogy az erre vonatkozo leirasodra nem igazan tudok reagalni.

M. Péter 2013.05.10. 11:24:50

@Barátusz: Az, hogy küldik a leveleket, csak azt jelenti, hoy rákerültél a levelezőlistára. Az nem biztos, hogy tényleg adnának is hitelt.

M. Péter 2013.05.10. 11:30:28

@Barátusz: Ma 2013, május 10.-e van. Ha azt mondom, hogy 5 éve az Egyesült Királyságban élek, az azt jelenti, hogy 2008. május 10.-én vagy korábban érkeztem, és azóta itt élek. De annak, hogy valaki esküdt lehessen, nem ez a feltétele, hanem az, hogy összesen meglegyen az 5 év tartózkodás.

BTBTBT 2013.05.10. 11:43:57

@M. Péter: Mondtam volna olyasmit, hogy adnanak is hitelt csak azert, mert az ajanlatkuldo level rendszeresen erkezik? Nem.

Az altalad felhozott pelda nem fedi azt, amit a jury service-rol allitottam. A "folyamatos 5 evet" is te pedzegetted, nem en.

Nem szokasom felreertelmezhetoen fogalmazni, es a kommentjeid alapjan okosnak es figyelmesnek ismerszel meg, de most ugy tunik, hogy ezzel a JS-dologgal kapcsolatban nem a leirasomra vonatkozoan probalsz ervelni. Mindegy.

PannonBoy 2013.05.10. 12:50:24

@M. Péter: Nem szűnt meg, csak átalakult. Két divízióvá vált a Home Office-on belül. Ez azért van, hogy nagyobb legyen a client elégedettség és így effektívebb is.

www.ukba.homeoffice.gov.uk/sitecontent/newsarticles/2013/may/11-transition

Az UKBA tartalmát pedig betagolják a gov.uk kormányzati portál alá. (Olyan jellegű mint az e-Magyarország. xD)

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2013.05.10. 14:22:11

@Tudd+ azigazat: Lol, 1800-at keresel és az egyes zónában élsz? Lol, abból a lakbérre is neccesen futja.
Valami nem stimmel a történeteddel.
nekifutásból hátbarúgni valakit? háhhá, páros lábbal, ügye?
éjjel kilakoltatósok? perszepersze. És a veséljüket is kivették egy heti lakbér fejében, igaz?

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2013.05.10. 14:50:57

@M. Péter: well.. 5 éve legyen bejelentett lakcímed. Abban az 5 évben 450 napot tölthettél UK-n kívül, ezt le tudják csekkolni a határátlépős adatbázisból. A jelentkezés évében meg max 90 napot lehettél távol.
Ezt most olvastam a kormányzati oldalon, én elhiszem nekik.

VIszont engem az érdekelne, miért jó, ha megszerzem az állambolgárságot? Nem leszek jobb elláűtásra jogosult, nem kapok több nyugdíjjat. Amikor a kollegákkal beszéltünk erről, ők azt mondták, hogy nem kell annyi vízumot igényelgetni, könnyebben beengednek bárhova, ha britt vagy, meg pl ausztrália, új-zéland, és USA munkavállalás is jóval egyszerűbb. A legjobb a főnököm volt: Ha terroristák fogságába esel, a britt állam mindent megtesz a kiszabadításodért. És ekkor elgondolkodtam, a TEK mit tenne, ha valahol dél-szomáliában kalózok fogságába esnék. Valszeg küldenének együttérző táviratot a családomnak...

a nagy levin 2 2013.05.10. 16:11:10

@fourgee: Tartsd magad britnek, ha úgy könnyebb. A tényen ez nem változtat. Az a fontos, hogy jól érezd magad.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.10. 18:39:59

@hagyma: én gyémántosakról még sose hallottam itt, mondjuk, az nem zárja ki, hogy léteznek. viszont kizárólag azt hallottam, hogy a szobatakarítás a legrosszabb munka itt, és mindenki menekül. ja, tesóm barátnője is évek óta van egy helyen, mondjuk, de ő is főleg azért, mert lusta rendesen megtanulni angolul, és nem is érdekli, hogy továbblépjen. viszont, pl. a múltkor őt behívták beszélgetésre, merthogy az utóbbi időben már nem csinálja olyan jól a dolgokat, mint eleinte. értsd, olyan színvonalon. az volt a válasza, hogy mert a többiek se csinálják, ő se óhajtja törni magát...

A Tyne folyó déli partja 2013.05.10. 18:51:32

@Barátusz: és minél több pénz van a bankszámládon, szóval, minél kevésbé van szükséged a hitelre, annál többet ajánlgatnak, hogy tudnak ám adni...

A Tyne folyó déli partja 2013.05.10. 18:54:46

@Öltönyösrabszolga: látod, ezért nem érzek én ingert arra,hogy brit állampolgár legyek. most egy útlevélért fizessek több száz fontot, meg menjek vizsgázni? csak azért, hogy vízum nélkül utazhassak egyes országokba? amúgy se vagyok egy nagy utazós típus...terroristaveszélynek is elég kicsi a valószínűsége.

M. Péter 2013.05.10. 19:18:41

@Öltönyösrabszolga: Ez a honosításhoz kell. A esküdtség feltételei mások.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.10. 21:08:13

@Barátusz: igy van. media-cdn.tripadvisor.com/media/photo-s/02/39/17/86/novotel-london-tower.jpg

Nem csereltek poharat.

Szerintem gyorsetterem az mas, ott nem kell hatalmas takarokat dobalni.

BTBTBT 2013.05.10. 21:40:25

@tildy:):

Ugyanaz a pohár? Novotelnél? Fasza.
Akkor hány vendég után cseélhették?

Egy gyorsétteremben valóban nem kell hatalmas takarókat dobálni, de itt a sebességről volt szó.
A vékonyabb emberek gyorsabban mozognak, a konyhán is, és amikor kismillió szendvicset kell készíteni, egyszerűen jobbak a melákoknál.
Meg az is kérdés, hogy valaki mennyire van hozzászokva az ilyen hajtós munkákhoz. Ma már talán nekem sem lenne olyan egyszerű. :)

kék madár 2013.05.10. 23:21:43

@Határátkelő: en ezt nem es nem tudom feldolgozni, csak nagy mennyisegu alkohollal.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.11. 16:45:25

@Barátusz: Fogalmam sincs, mondom, ket nap utan en ebbol nem kertem.

( Emiatt is szivesebben megyek fesztivalra, vagy kis , videki nyaralokba, vagy wimdun keresek par napra szallast, mert en ilyen helyert nem hogy 250-t de meg £20-t sem fizetnek )

Egyebkent hatha valakinek jol jon: A dailymail ingyenes , ket honapnyi friends& family kartyat ad, vonatokra ervenyes kedvezmenykartya. :) En sajna gyerkoc nelkul nem tudom kihasznalni.

www.familyandfriends-railcard.co.uk/dailymail/

megatoner.hu · http://megatoner.hu 2013.05.11. 20:57:10

@telkoe: oks. 10ezerből egynek lesz valami IT cége, ami elad valami megoldást egy olyan problémára, ami amúgy is meg volt oldva. :D neki sikerül, a többiekből zombi lesz. vagy 59 évesen majd kelleni fog valahová, mikor 12 éves indiia kisgyerekek többet tudnak majd? kb. mint a modellszakma, időszakos az egész. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása