oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 04. 07:01,  Történetem a személyi igazolványról 451 komment

2013. május 04. 07:01 Határátkelő

Történetem a személyi igazolványról

Aki intézett már hivatalos ügyet Magyarországon (azaz szinte mindenki), alighanem megtapasztalta, hogy a magyar bürokrácia sok szempontból a párját ritkítja Európában. Mégis, Márti története annyi abszurd elemet hordoz magában, hogy muszáj vagyok közölni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

személyi igazolvány.jpg

„A Facebookon olvastam a történetet a személyi igazolvány leadásáról, ez indít arra, hogy leírjam, amit az elmúlt 14 évben átéltem.

1999 óta Hollandiában élek. Letelepedési szándékkal jöttem. Körültekintő polgár módjára, NAGYON pontosan, hivatalosan akartam az ügyeiket intézni, hogy ne a szüleimet kelljen a hivatalos tennivalókkal terhelni.

Az illetékes intézmény dolgozói igen furcsán néztek rám, amikor le akartam adni a személyimet, elküldtek. Édesapám Miskolc város akkori jegyzőjét kereste meg az ügyben.

Ő először jót nevetett, mondván, hogy az ő lánya is külföldön él a férjével együtt, de eszébe sem jutott ez. Majd egyet telefonált és kegyesen elvették a személyimet. DE!

1. Személyijét halottnak szokták leadni. A háziorvos riadtan telefonált a szüleimnek, hogy mi van velem, mert a halottak hivatalos listáján kapta meg a nevemet.

A dolgot tisztáztuk, de vajon minden, ideiglenesen külföldön tartózkodóval is ezt fogják tenni? Mert így a TB-jük is megszűnik.

2. Lakásingatlanom a tulajdonomban van, marad, de oda nem jelentkezhetek be.

3. Gyermekeim kettős állampolgárok, hivatalosan járhatna nekik diákigazolvány, de nem, mert nincs lakcímkártyájuk. (A diákbérletet így nem vehetem meg a 8 évesnek, felnőtt bérletet nem állítanak ki gyereknek... Magyarul utazhat jeggyel, drágán...)

4. Édesapám halálakor a közjegyző a hagyatéki tárgyalás összes tértivevényes papírját édesanyám címére küldte, lehetőleg 14 napos fizetési határidővel, pedig hollandiai lakcímem hivatalosan be van jelentve!!!

Kérdem én, ha anya mondjuk 30 évvel idősebb és nem tud eligazodni ügyesen az útvesztőkben, akkor mi van? Az örökösödési illeték befizetésére haladékot kértem, mert egy nappal a határidő előtt jutott el hozzám a sárga csekk és a banki átutalás lassabb volt.

A jogásznő válasza: „amennyiben nem fizet időben, úgy a törvény szerint eláll a NYEREMENYtől!" (Hasonló jókat kívántam neki, egy bocsánatkérés jól esett volna, de nem.)

5. A Földhivatal hasonló módon járt el, akárcsak a közüzemek.

6. Édesanyám együttrendelkezőknek akart bejelenteni a bankjában. Nem sikerült, mert „csak" magyar útlevelem és holland személyi kártyám van, s egyiknek a számát sem tudta át ügyintéző beütni a számítógépbe, mert a karakterszám nem egyezett.

Újabb köreim a magyar hatóságokkal hamarosan várhatóak.

Minden törvénytisztelő, jó magyarnak további szorgalmatos törvénybetartást kívánok!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: bürokrácia ügyintézés Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr165255662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2013.05.04. 07:05:06

Hűha! Ha meg halottnak nyivánítják, valaki más meg megkapja a személyi számát...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.04. 07:06:45

de mia az atyauristenert akartad leadni a magyar szemelyi igazolvanyodat?
nem fert el egy dobozban hollandiaban?

Len.Mag 2013.05.04. 07:29:26

Tényleg minek adtad le? Már itt is annyi szó volt arról, hogy ez mennyire felesleges. Semmitől nem esel el, ha megtartod.

De majd jön Max a saját példájával. Neki nincsenek ilyen gondjai. :)

A diákbérlet nem úgy van, hogy az iskola és a lakhely között jár? Gondolom külföldről nem Mo-ra ingáznak iskolába a gyerekeid.

Áh, vártam valami jó kis Karib-tengeri, pálmafás posztot így szombatra... :-S

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2013.05.04. 07:37:36

Öt évig éltem Magyarországon, miután 22 évig Izraelben. Nekem, miután lejárt a régi utlevelem, még azt is bizonyitanom kellett, hogy egyáltalán magyar vagyok, holott megvolt a lejárt utlevelem... A magyar adó ügyeket képtelenség követni, könyvelőt kellett alkalmaznom, holott húsz éven at Izraelben magam csináltam az egyszemélyes cégem konyveleset, adóbevallását... 2011-ben visszamentem Izraelbe, de inkább fizetem a minimális TB- t mint hogy ujra hivatalokba járjak. Egyébként Izraelben adózom, es persze ott is fizetem az ottani TB-t.
A magyar bürokrácia rengeteg fölösleges embert alkalmaz, miközben megkeseríti a honpolgár életet, és iszonyúan sokba kerül. Az államháztartási kiadásokat itt lehetne hatékonyan csökkenteni, de minden, eddig hatalmon levő párt érdekelt volt a rumli fenntartásában, hiszen igy tudjak elhelyezni mindig a saját embereiket, akik a versenyszférában a hideg vízre valót sem tudnák megkeresni. Sajnos, ebben a tekintetben egy kormányváltás sem hozna megváltást.

NIKI LAURA 2013.05.04. 08:04:37

@Amichay: jogszabâlyellenes kèt helyre fizetni mind az adót,mind a Tb.t.
Ahol resident vagy ( 6 hónap ès egy nap tartozkodâs ) ott fizetsz.
Amíg az unióban lehet trükközni az eltörölt határok miatt,addig a Ben Gurion-on regisztráljâk a ki/be lépést..

NIKI LAURA 2013.05.04. 08:12:25

Magyarorszâgon jogkõvetèssel nem lehet semmire sem menni.

Egy ismerōs szintèn hollandiâba èl,ōt a szoci kormány konzulja szólította fel,hogy adja le Magyar papírjait,mert nem lehet kettōs âllampolgâr!

Ō megijedt,leadta.
Utâna kapott egy barátságos levelet a közt.elnok irodajatól,hogy töröltek.

zopilote 2013.05.04. 08:17:52

Nekem meg meg van az 1980 - ban kiallitott szemelyi igazolvanyom, igazi ereklye:)
Magyar utlevelemet 1983- ban elvesztettem, reszegen, disszidalasom utan par ho-
nappal:) Ket eve kertem egy ujat, szuletesi anyakonyvi kivonat, ket fenykep es kb.
8 ezer Ft elleneben szo nelkul megkaptam otthon egy honap elteltevel. Ma vettem
fel a 6. kanadai utlevelemet, az utolso mult honap 23. - an jart le. Sajnos ez is 5 evig
ervenyes csak, jul. 1 -en jon ki az uj, ami mar 10 evig lesz ervenyes. De azert meg sze-
retnek egy mexikoi es USA utlevelet is szerezni a gyujtemenyembe:) Ha elveszek
egy USA - ban elo mexikoi kettos allampologarsagu muchachat valahol Tucson kor-
nyeken, mindkettot megkapom 3 - 4 even belul:) Es a spanyol nyelvet is konnyebben
megtanulom:) Tenyleg, nem is rossz otlet!!! (csak tudjon tortillat gyurni, az nagyon
fontos a parvalasztasnal nalunk, liberalis kereszteny mexikoiaknal) :)))

SilentDreams 2013.05.04. 09:05:31

Ha még vannak/lesznek Magyarországon ügyeink, akkor személyit leadni tényleg nem célszerű....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.04. 09:07:52

Magyar bürokrácia...
Jogosítványt kellett cserélnem még otthon évekkel ezelőtt.
Az első jogsim még a régi rózsaszínű hajtogathatós vászon volt.
Mondom az ügyintézőnek hogy nekem az ereklye nekem az kell.
Nem lehet megtartani le kell adni.Mondom lejárt jogosítvány nem érvényes de mondom érvénytelenítse valahogy . Nem lehet. Ok mondom akkor elveszítettem. Azt lehet. Írtam egy papírt hogy milyen körülmények között vesztettem el és a jogsim a mai napig megvan.

2013.05.04. 09:25:01

"A dolgot tisztáztuk, de vajon minden, ideiglenesen külföldön tartózkodóval is ezt fogják tenni? Mert így a TB-jük is megszűnik."

Javítsatok ki, ha rosszul tudom, de ha valaki elköltözik, akkor megszűnik a fizetési kötelezettsége az állam felé, és ebbe természetesen beletartozik a tb is...

Mrs. Clayton 2013.05.04. 09:34:27

az tény, h általában nem a legjobban felkészültek választották anno a közjegyző szakmát, de ilyen hülyeséget, hogy ha nem fizeted be határidőre az illetéket, akkor elveszted az örökséget senki sem mond, mert hogy ilyen nincs, persze az állam nyilván az örökségből fogja behajtani, ha szükséges, de jogilag helytelen a válasz
azon túl anyuka nyilván megadhatta volna a bakszámlaszámot, összeget, és el lehetett volna utalni, ami max pár nap alatt odaér, ahová kell, mert kétlem h a Holland Postán be lehetne fizetni sárga csekket

a gyerekeknek meg nyilván van holland diákigazolványa, amit kötelesek Mo-n elfogadni, mert h EU

írj ink. arról, h mit csinálsz Hollandiában, milyen a holland oktatás, milyen a holland vendéglátás stb

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.04. 09:49:33

Te vagy a hibás. Ha nincs eszed, akkor mást nem hibáztathatsz. Értelmetlen jogszabályt értelmes ember nem tart be. Megmondta neked az ügyintéző is "az ő lánya is külföldön él a férjével együtt, de eszébe sem jutott ez", de rá sem hallgattál. Ezek után szerinted magadon kívül kit tudsz hibáztatni?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.04. 09:51:04

@Amichay:

Ha jól tudom Izrael és Mo. között van megállapodás, azaz neked jogszerűen sem kell fizetned ezt az adót Mo-n.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.04. 09:52:29

@DieNanny:

Szerencsére ilyen veszély nincs. A személyi számodat nem kaphatja meg más, hiszen a születési dátumtól függ a 2-7. szám..

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.04. 09:54:38

@NIKI LAURA:

"a szoci kormány konzulja szólította fel,hogy adja le Magyar papírjait,mert nem lehet kettōs âllampolgâr"

Személyes tapasztalat: a magyar konzulok kevesebbet értenek a hatályos szabályokhoz, mint a kis falvakban az ügyintézők a polgári hivatalban.

Mrs. Clayton 2013.05.04. 10:04:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: anno gyerekként azzal szórakoztunk, h kiszámoltuk egymásnak az utolsó 3-t, a legutolsót úgy hiszem nem lehet, mert az egy ellenőrző szám, ha jól rémlik

Mrs. Clayton 2013.05.04. 10:11:37

@Jess G: 1. A személyi azonosító tizenegy jegyű szám.
2. A személyi azonosítót az alábbiak szerint kell képezni:
a) az 1. számjegy az állampolgár születésének évszázadát és nemét jelöli a következők szerint:
b) a 2-7. számjegyek a polgár születési évének utolsó két számjegyét, a születés hónapját és napját tartalmazzák;
c) a 8-10. számjegyek az azonos napon születettek születési sorszáma;
d) a 11. számjegy az 1-10. számjegyek felhasználásával, matematikai módszerekkel képzett ellenőrzőszám.
3. A személyi azonosító 11. számjegyét úgy kell képezni, hogy a 2. a)-c) pontok szerint képzett számjegy mindegyikét meg kell szorozni egy számmal, mégpedig a 10. helyen állót eggyel, a 9. helyen állót kettővel és így tovább. A szorzatokat össze kell adni, és az összeget tizeneggyel elosztani. A 2. c) pont szerinti születési sorszám nem osztható ki, ha a tizeneggyel való osztás maradéka egyenlő tízzel.

ez azokra vonatkozik akik 96. dec 31 után születtek

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.05.04. 10:18:15

nekem lejart a szemelyi
nem kell mar meghosszabitani
lakcim kartya+ jogsi mukszik vagy utlevel..

Amarante 2013.05.04. 10:22:25

@NIKI LAURA: En roman es magyar allampolgar is vagyok.tehat lehet kettos allampolgarsag amagyar jogszabalyok szerint:)

andaluzkutya 2013.05.04. 10:25:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Értelmetlen jogszabályt értelmes ember nem tart be." - bár teljesen egyetértek, de azt sem árt figyelmen kívül hagyni, hogy az értelmetlen jogszabály be nem tartásának esetleges következményei ugyanazok lehetnek, mint az értelmes jogszabályénak.

DieNanny CH 2013.05.04. 10:30:42

@Jess G:

Ez nem semmi! De nagyon tetszik! Imádom a matekot!

Hát, kiszámoltam. Viszont a 11. helyen álló szám nekem 16 lett. (Miután az előzőeket elosztottam 11-gyel.) Valamit rosszul csináltam?

Amúgy ezt honnan tudod?

b@rlang 2013.05.04. 10:31:24

Koszi az okossagokat, jo volt, de most mar johetne meg egy londoni buszsofor, vagy muncheni s-bahnfahrer, melbourne-i villamosvezeto vagy hasonlo..

DieNanny CH 2013.05.04. 10:32:08

@Len.Mag:

Nem tudom, én azt szűrtem le, hogy '99-ben akarta leadni. Tehát hiába olvasta pár hónapja, hogy ne adja le, már késő bánat. Vagy tévedek?

DieNanny CH 2013.05.04. 10:33:02

@Len.Mag:

Nem lehet, hogy Bp-i diákbérletet akart? Vagy bármelyik nagyváros helyi bérletét?

váj mí 2013.05.04. 10:37:17

Ne már, leadod a magyar személyit, és halottnak nyilvánítanak? A családfát nem törlik?
Nyeremény???? Fasza...

Amarante 2013.05.04. 10:44:26

@váj mí: Újabb köreim a magyar hatóságokkal hamarosan várhatóak.

Ezek szerint meg nem egeszen halott:):)Gondolom olyan felhulla allapotban kiserti a burokraciat:):)Azert ez egyszerre rohejes es elszomorito:(

váj mí 2013.05.04. 10:51:01

@Amarante: Úgy látszik, törvénytisztelő polgár mindig megszívja. Szegény feje, nem irigylem.

Amarante 2013.05.04. 10:57:13

@váj mí: azert 99-tol mostanaig....irigyseg az bennem sincs:(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 10:59:42

Megint kotekedtek... :)

Miert ne adhatta volna le ezeket? Ha mar semmire sem kellenek? Vagy ti megtartjatok a kiurult/lejart tejesdobozt vagy a hasznalhatatlanna valt ruhakat, esetleg totalkaros autot?
Ennyi erovel allhatna a kertben az osszes eddigi autom, ruhaim dobozokban, stb...

Ha valaki mar nem el ott, akkor nem kellenek azok az iratok. Ha visszamegy, ugyis kap masikat, ha ker! A koztes idoben meg minek?

M. Péter 2013.05.04. 11:00:54

@Jess G: Ezt a bérlet- és diákigazolványügyet nem értem. Ha a gyerekek Hollandiában járnak iskolába, akkor nem jár nekik magyar dákigazolvány, de akkor meg miért kell nekik magyarországi diákbérlet, hacsak nem az iskolai szünet idejére. Ha meg Magyarországon élnek, akkor meg miért nem lehet őket bejelenteni Magyarországon?

Nem biztos, hogy Hollandiában van olyan egységes diákigazolvány, mint Magyarországon. Az Egyesült Királyságban az iskolák és egyetemek saját maguk bocsájtanak ki egy kis
műanyagkártyát alapvetően belső használatra, és ez önmagában nem is bizonyítja, hogy az illető tényleg diák, mert lejáratként ráírják a végzés várható évét, de a diák közben ott is hagyhatta már az iskolát.

labirintus1 2013.05.04. 11:04:16

Kedves Márta!
Üdvözüllek a klubban! Én 2008-ban mentem el az okmányirodába és jelentettem be, hogy ideiglenesen külföldre költözöm. Ekkor az ügyintéző elvette a lakcímkártyámat, de meghagyta a személyimet. Mint utóbb kiderült, ez teljesen szabálytalan volt.
Na, ekkor kezdődött a vesszőfutás, innentől úgy kezeltek, mint akit eltiltottak a közügyektől:
- Nem tudtam venni egy nyomorult kártyás mobilt
- Gyakorlatilag nem tudtam a saját lakásom, saját nevemre szóló számláival kapcsolatban semmit intézni.
- Egyre nehezebben tudtam hozzáférni a bankban a saját pénzemhez, mert hiába volt a személyi mellé még jogsim, útlevelem és külföldi személyim is, rendre közölte az ügyintéző, hogy nem tud azonosítani.
- A magyar bankszámlát nem akarom és nem is tudom lezárni, mert pl. az SZJA törvény alapján csak magyar bankszámláról lehet szabályosan adót fizetni. (Természetesen, ha külföldről utalod is elfogadják, de nem szabályos.)
- Ekkor még tisztségviselő voltam egy civilszervezetben, de a bíróság nem volt hajlandó bejegyezni a külföldi lakcímemet. Formálisan soha nem utasították el, csak nem jegyezték be. Ez egyre nagyobb gond volt, mert nem tudtunk a szervezet bankszámlája fölött rendelkezni és aláírási címpéldányt sem tudtam csináltatni. Végül nem volt megoldás és le kellett mondanom.
- A mélypont a Szabó Ervin Könyvtár volt, ahol csak látogató jegyet akartam venni, mert valaminek utána akartam nézni. Még ezt sem engedték, noha külföldiként útlevéllel még kölcsönözhettem volna is.
A 2010-es választásokkor kiderült, hogy az itteni magyarok között a legváltozatosabb formációk léteznek (normális lakcímkártya, olyan lakcímkártya mint a hajléktalanoknak, azaz csak a település szerepel rajta, olyan lakcímkártya, amin az szerepel „külföldi cím” és olyan is volt pár, mint én). Ekkor írtam a konzulnak, hogy melyik a helyes megoldás, aki adott egy papírt arról, hogy az okmányiroda hibázott. Következő hazalátogatáskor vissza az okmányirodába, ahol végül elismerték, hogy ők hibáztak és ingyen visszaadták a lakcímkártyámat. Persze ez sem ment simán, mert a választások miatt zárva volt a Népességnyilvántartó rendszere és nem tudták az eredeti 2002-es dátummal felvinni a bejelentkezés dátumát. Úgyhogy most van egy olyan lakcímkártyám, ami kvázi hamis adatot tartalmaz. Majd sajnálkozott egy kicsit az ügyintéző, hogy szavazni már nem fogok tudni (ez pénteken volt és vasárnap volt a 2. forduló), mert nem tudnak ilyen gyorsan felvenni a választói névjegyzékbe. Mondtam, hogy se baj. Erre slusszpoénként hétfőn kihozta a postás az értesítőt, hogy felvettek a névjegyzékbe és menjek vasárnap szavazni.
Azt gondolom, hogy ma Magyarországon a lakcímkártya azon kívül, hogy az állam szívassa a polgárait, semmire nem jó, hiszen pont azt nem lehet megtudni, hogy ki hol lakik. A jogszabályok alapján egy üres telekre bejegyeznek állandó lakosnak. Viszont, ha a hatalom érdeke úgy kívánja, simán feljelentenek, ha bejelentkezel a saját házadba (lásd Joáv Blum esete).
Egyébként azt hiszem, hogy nekem van a legdrágább lakcímkártyám az országban, mivel az NAV úgy értelmezi, hogy akinek lakcímkártyája van, annak EHO-t kell fizetni, így befizethettem 282 ezer Ft-ot.

NIKI LAURA 2013.05.04. 11:05:40

@zopilote: majd adok egy kēt okossâgot,ha Canadai megvan,sokkal hamarabb megkapod az amerikait!

Legális,kicsi trükk van benne.

NIKI LAURA 2013.05.04. 11:07:09

@Amarante: persze,mindkêt orszâg elismeri,de a románnal ne frankozz,mert ez szēgyen Európában.

Amarante 2013.05.04. 11:08:43

@labirintus1: A szomoru az,hogy ilyen esetek utan az ember levonja a tanulsagot:letojom a torvenyt,nem szolok,mert minek az alvo sarkanyt felebreszteni.Ez nem egy normalis dolog,de szerintem az ide vonatkozo jogszabalyok sem azok!

labirintus1 2013.05.04. 11:08:56

@Philosoraptor: Ez csak akkor igaz, ha az illető bejelenti, hogy elment és hogy máshol fizet TB-t. Magától a hivatal ezt nem tudja és észreveszi, hogy nem fizetsz, akkor egy idő után "üldözni fog".

Mrs. Clayton 2013.05.04. 11:10:36

@M. Péter: ez igaz, ugyanakkor uniós polgárként nem érhet hátrányos megkülönböztetés senkit sem, tehát, ha vki hitelt érdemlően tudja bizonyítani, h ő diák, akkor a magyar diákokat megillető kedvezmények járnak neki, de ez igaz a nyugdíjasokra is, meg bárki másra
mondjuk nem tudom, h ki húzza fel magát, ha nem kap 100 huf kedvezményt, mert amikor legutóbb az én gyerekeim otthon voltak, csak az egyik vitte magával a diákját s így a másik kénytelen volt felnőtt jegyet venni, ami kemény 100 huf-val került kevesebbe a távolsági buszon mint a diákjegy
egyébiránt megjegyzem, h amíg Mo-n 18 év volt a tankötelezettség, most nem tudom levitték-e 16-ra vagy sem, de addig nekünk mindig elég volt bemutatni bármit, ami igazolta, h a gyerek még nem nagykorú, erre jó volt az érvényesítő matrica nélküli diák is, mindig elfogadták

andaluzkutya 2013.05.04. 11:11:22

@labirintus1: Ha külföldön vagy, hogyan üldöz?

Amarante 2013.05.04. 11:12:12

@NIKI LAURA: Mert mar miert?Szerintem ott is sok rendes ember el.Es ha csekely tiz ev utan megsem lenne magyar is melle?...Nem tudom hogy mukszik-e a harmas allampolgarsag,de ha nem es le kell adnom egyet az nem a roman lesz:):):)Engem tobb atrocitas ert a szarmazasom miatt M0-on 17 ev alatt,mint Romaniaban az azt megelozo 29 ben:(:(

Mrs. Clayton 2013.05.04. 11:12:48

@DieNanny: nem, csak sztem te idősebb vagy és rád egy hasonló ám más módszer vonatkozik keress rá neten

NIKI LAURA 2013.05.04. 11:13:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: birca,,saját szememmel láttam a büntetést kilátásba helyező konzuli okiratot.
Nem kert,hanem bűncselekmény elkövetésével vádol,ha nem adja le.
Nem tudom,hogy ezt anno a magyar állam akarta így,vagy a holland...persze ha holland,akkor õk kertek volna.

váj mí 2013.05.04. 11:15:54

@Amarante: Huhh, tényleg, lassan másfél évtizede szívatják....

@NIKI LAURA: Te tényleg nem egészen vagy normális....

labirintus1 2013.05.04. 11:16:06

@Amarante: Az a baj, hogy ezt nem tehetem meg, mert ha valami gond van, akkor még több szart csinálok saját magamnak. Pl. ha nem fizetem be az EHO-t, akkor az állam minden gond nélkül ráterheli a lakásomra a tartozást.

De pl. a népszámlálásnál is próbáltam a lehető legóvatosabb lenni és már 1 hónappal előtte kértem a KHS-tól írásban egy állásfoglalást, hogy engem meg kell-e számolni és hogyan. Közölték írásban (!) hogy nem kell.

Ezzel együtt nem sikerült elkerülni, hogy a népszámláló ne beszéljen úgy anyámmal mint a kapcaronggyal és ne fenyegesse azzal, hogy őt fogják megbüntetni, ha engem nem számolhat meg.

Persze rossz volt az infó, amit a KSH adott, mert az üres lakást meg kellett számolni. Ezzel együtt rengeteg telefonálás, szájkarate a népszámlálóval, aki nem szállt le anyámról, stb. A KSH arra nem volt hajlandó, hogy a saját emberét felhívja, hogy baromságokat beszél. Az hogy bocsánat tévedtünk "természetesen" el nem hangzott.

Végül kiderült, hogy az egész 300 Ft-ról szólt, mert annyit kapott egy népszámláló egy megszámoltért. Végül interneten csináltam meg, mert úgy voltam vele, hogy aki ennyire paraszt, annak nem jár 300 Ft.

Az egyetlen megoldás az lenne, ha eladnám a lakást és ezzel minden adminisztratív kötődés megszűnne az országgal, de a mostani ingatlanpiaci helyzetben ez nem lenne túl jó ötlet.

Mrs. Clayton 2013.05.04. 11:17:07

@NIKI LAURA: egyszer vki írta Hollandiából, talán a vattás kiscsaj, h ott v holland vagy v másmilyen, de holland és vmilyen más egyszerre nem lehetsz

NIKI LAURA 2013.05.04. 11:18:06

@Amarante: hey,nekem is 3 -útlevelem van ès a 4. et is megkaphatom ha vissza megyek vizsgázni,mert a 3 èv Pr státusz mar letelt.
Románia egy valamiben nagyon jó,az a populáris zene,na meg az új Dacia 4x4 az zsír.

Amarante 2013.05.04. 11:18:27

@labirintus1: Jajjjj!Na az ilyen esetek nekem fajnak!

Amarante 2013.05.04. 11:20:02

@NIKI LAURA: Akkor jo,semmi gond nem lesz.Amugy is nagyon utalnam ha en is egy ilyen cincaturan mennek keresztul:):)

labirintus1 2013.05.04. 11:21:24

@andaluzkutya: Az itteni kollégáimmal azt csinálta a TB, hogy az állandó lakcímükre küldte a felszólításokat, hogy utólagosan fizessék be a TB-t + a bírságot. Pedig nálunk nem arról volt szó, hogy nem fizetnek, hanem csak arról, hogy elfelejtették bejelenteni, hogy máshol fizetnek.

Ez attól függően, hogy mikor mentek el simán többszázezres tétel. Ha nem reagáltak, akkor meg jött a fizetési meghagyás.

Eleve az ember általában a szüleire hagyja rá az adminisztrációt, aki ezektől a papíroktól frászt kaptak. Ráadásul szinte mindenki hagy itt valami ingatlant, és ha nem fizetsz, simán mehet az ingatlan a levesbe.

Én alapvetően attól hánytam ettől az egésztől, hogy az egész magyar rendszer a kisebb ellenállás felé megy. Sokkal könnyebb téged cseszegetni, mint kimenni a putrisorra és megkérdezni, hogy akkor ugye fizetik a TB-t, hiszen tudják, hogy te nem fogsz bemenni és a nyakánál fogva átrántani az ügyintézőt az íróasztalon. :-)

NIKI LAURA 2013.05.04. 11:23:14

@Kovermadar: totál káros autó èrtèk,mert hasznâlt kis pizè vett alkatrèszből megjavítod fusiba,és full ârba eladod accident freenek

andaluzkutya 2013.05.04. 11:27:49

@labirintus1: Na igen. De pl. nekem nincs semmilyen tulajdonom Mo.-n, jelenleg a szüleimhez vagyunk bejelentve, akik tudtommal nem felelnek jogilag értem. Tehát az én esetemben nem látom, hogy hogyan tudnának megfogni, ha hiányozna nekik az Eho-m.

NIKI LAURA 2013.05.04. 11:31:38

@Kovermadar: most mâr nagyon megszigorították,a házasságban is kèt èvet kell igazoltan èlni,utána lehetsz Pr,majd 3 év a ceremónia a judge Judy előtt.

De ha megvan a Can,utána gyorsan lehet USA is.

De ha van 10 útleveletek,akkor is b@szhatjâtok,ha õrõk elègedetlenek vagytok az èlettel:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.04. 11:32:06

Miert erolteti a HA a mindennapi posztokat, ha semmi ertelmeset nem tud kirakni?
Ez megint a nagy semmirol szol. En is leadtama magyar szemelyim, kaptam lakcimkartyat, mint kulfoldon elo magyar allampolgar. Nem tudom, hogy kinek milyen ugyes-bajos dolga van, de nem hiszem el, hogy mindenki a magyar hivatalokba jar naponta. Nem kell eroltetni ezt a "Magyar hivataloktol ments meg Uram minket!" szoveget. Eddig mindent siman el tudtam intezni Mo.-n. Aki meg letelepedesi szandekkal megy kulfoldre, mi a feszkes fenenek neki magyar bankszamla, TB, adobevallas (az utobbit eretem a legkevesbe)?

2013.05.04. 11:34:45

@Kovermadar: Jaj, nem vagy te ilyen buta... :)

Aki ingázik, az nem fog havonta okmányirodába rohangálni vagy szerinted igen?

NIKI LAURA 2013.05.04. 11:36:13

@Kovermadar: amúgy român,bolgár állampolgárságot cc 10e euróért meg lehet kapni,de ennyiért van panamai,chilei is.

Kicsit többért tiszteletbeli konzul is lehetsz,nézd meg dr Suha Gyurit,aki Gambia konzulja.

Majd birca-szükség eseten- mondja a címet.

labirintus1 2013.05.04. 11:37:51

@andaluzkutya: Jogilag valószínűleg sehogy. Ezzel együtt azt hiszem a szüleid idegrendszerét éléggé le tudnák amortizálni.

Lásd a fenti népszámlálós példát! Anyám hiába próbálta elmagyarázni neki, hogy hivatalosan semmi köze a lakásomhoz és csak a postát jött üríteni, bő egy hétig tépték az idegeit. Ráadásul ő még egy olyan generáció, akinek ha azt mondja a "hivatalos ember", hogy őt meg fogják bírságolni miattam, akkor ezt elhiszi.

labirintus1 2013.05.04. 11:41:03

@Mr. Long: Pl. azért mert van egy lakása, amit kiad. Ekkor fizetnie kell a közüzemi számlákat (nincs értelme a bérlőre íratni, mert attól még ugyanúgy a tulajdonos felel jogilag) a beszedett bérleti díj után meg adót kell fizetnie.

Attól, hogy valaki akár letelepedési szándékkal is kivándorol még nem szűnik meg a tulajdona és lehet, hogy nem is akarja megszüntetni, mert pl, nyugdíjasként majd haza akar települni.

De ez csak egy gyakori példa volt. Ahol az ember eltöltött 20-30-40 évet, oda ezer szállal kötődik és nem biztos, hogy mindet el akarja vágni azért, mert a magyar hivatalok teljesen inkompetensek.

2013.05.04. 11:41:24

@Jess G: Levitték, kellenek a droidok a szalag mellé.

andaluzkutya 2013.05.04. 11:41:57

@labirintus1: Na, anyám hamarabb amortizálja le bárkinek az idegrendszerét, minthogy ezt tegyék vele:)) Ha esetleg másodszor is felhívnák, biztosan nem próbálna magyarázni, és az is biztos, hogy többet nem hívnák:)

2013.05.04. 11:43:14

@labirintus1: Sokkal egyszerűbb lenne, ha az állam megkapná az ember ingatlanját. Nem kell szarakodni, államosítani kell. :DD

Mrs. Clayton 2013.05.04. 11:53:52

@Philosoraptor: személy szt én ismertem olyan 16 évest, aki amikor először ment a tanévben kb február 15-e táján iskolába, a tanár elkérte a személyiét, mert nem hitte el, h az osztályba jár, az ilyeneknek nem nagy kár, ha nem kötelező bemenniük, mert úgyse mennek, ha meg ott vannak, akkor rendbontanak, mert az sztük menő
van olyan tanár ismerősöm, aki hasonlóan lelkes 16-18 éveseket tanít, hát mit ne mondjak, kb idegroncs lenne, ha még törődne azzal h mi folyik az óráján

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 11:57:44

@labirintus1: az ingatlan gonosz dolog. Nekem is van, 50% tehermentes tulajdonreszem. Erne kb. 9millior, ha valaki adna erte 6-ot, vihetne. Inkabb 6m most es itt elindulok belole, mint varja a csodara.
Sajna a masik felen apam haszonelvezete van + jelenleg hagyateki per targya is, tehat tripla cumi... :(

Az turi, hogy tobbet ingatlanom nem lesz, azzal csak a szivas van ugy latom. Ott fog eltogadni a tegla, mert senki sem lakja (lakhatja). :(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 12:02:15

@NIKI LAURA: akkor szerencsem van, mert elegedett vagyok az eletemmel :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 12:07:46

@Philosoraptor: aki ingazik, az nem vegleges letelepedes oka lep le.
Van ismerosom, aki Ausztriaban dolgozik (igaz Sopronbol ingazik minden nap).
Olyan is van, aki a 80-as evek ota el Ausztriaban, van magyar cege is, megis csak osztrak allampolgar.

Attol fugg mit akar az ember hosszu tavon. Ha nem el Mon eletvitelszeruen, akkor nem kellenek az iratok sem. Ha meg igen (mert ingazik), akkor tulkeppen nem is telepult ki.

Sanyi9 2013.05.04. 12:12:45

@Kovermadar: "Ha valaki mar nem el ott, akkor nem kellenek azok az iratok. Ha visszamegy, ugyis kap masikat, ha ker! A koztes idoben meg minek?" - szoval, sok utannajarassal adja le az ember, azutan meg, ha esetleg visszamegy, megint sok utannajarassal, szerezzen ujat. Es mindezt azert, hogy a "koztes idoben" egy papirral kevesebb legyen a dossziejaban. Te nem tanitsz veletlenul logikat valahol? Mert istenbizony beiratkoznak, megvaltoztatnad a gondolkodasmodomat.

RecsölGrin · http://3x.no.londonorszag.dot.com 2013.05.04. 12:31:57

@labirintus1: Mi lett a történet vége a kollégákkal? Bírságolták őket?

@Kovermadar: Hát a magyarországi ingatlan szívás, gyakorlatilag eladhatatlan, főleg ha vidéken leledzik.

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 12:33:56

@M. Péter:
"Ezt a bérlet- és diákigazolványügyet nem értem. Ha a gyerekek Hollandiában járnak iskolába, akkor nem jár nekik magyar dákigazolvány, de akkor meg miért kell nekik magyarországi diákbérlet, hacsak nem az iskolai szünet idejére. Ha meg Magyarországon élnek, akkor meg miért nem lehet őket bejelenteni Magyarországon?

Nem biztos, hogy Hollandiában van olyan egységes diákigazolvány, mint Magyarországon. Az Egyesült Királyságban az iskolák és egyetemek saját maguk bocsájtanak ki egy kis
műanyagkártyát alapvetően belső használatra, és ez önmagában nem is bizonyítja, hogy az illető tényleg diák, mert lejáratként ráírják a végzés várható évét, de a diák közben ott is hagyhatta már az iskolát."

Mo.-on a diákigazolványt a suli állítja ki (állítatja ki, kis műanyag lapocska, nem a suli gyártja, megrendelik, hivatalos irat) a diák nevére. Szerepel rajta a suli neve is, mint kiállíttató. Akkor érvényes, ha a diák tényleges beiratkozott diákja a sulinak, ezt az érvényesítő matrica igazolja, amit minden tanév elején osztanak ki a suliban a diákoknak. Ezzel szokott lenni az a probléma, hogy igazoló matricát csak szeptemberben osztanak, + előfordul, hogy csak valamikor októberben érkezik meg az elsőéveseknek/átiratkozottaknak az új diákigazolvány, és diákbérletet csak érvényes (!!) diákigazolvány felmutatásával lehet vásárolni, matrica/diákig. hiányában csakis iskolalátogatási igazolás (ezt is a suli állítja ki a beiratkozott (!!) diáknak) bemutatásával tud diákbérletet venni a diák.
Vagyis aki nem iratkozik be adott tanévre egy suliba, annak lehet, hogy van a suli nevével ellátott diákigazolványa, de érvényesítő matrica/isk.látogatási igazolás nélkül nem vehet diákbérletet = nem a végzés várható időpontja számít, hanem az, hogy beiratkozott-e.
A diákig. 1 évig érvényes, vagyis szept.-től aug.-ig, tehát nyáron is lehet vele diákbérletet vásárolni.

Diákbérlet: a tanuló lakhelyétől az iskoláig (település) szóló távolságra/vonalra lehet megvásárolni, más útvonalra bérlet (!!) nem vásárolható.
Lehet venni viszont diákjegyet, ami ugyanúgy félárú, mint a kiskorúakra érvényes jegyár (sic).

Régen 14 évesen adták ki a személyit, ami igazolta többek között az életkort is, ezért 14 év alatt a diákigazolvány bemutatásával tudta "igazolni" magát a gyerek jegy/bérlet-vásárláskor, de ma már 14 éves kor előtt is lehet személyit kikérni a gyereknek.

A posztolót nem értem: miért vett a gyereknek felnőttjegyet itthon??
Bemutatja a gyerek útlevelét (gondolom, az azért van neki...), abból kiderül, hogy 8 éves = megveszi neki a gyerekjegyet féláron, oszt jónapot.
"Gyermekeim kettős állampolgárok, hivatalosan járhatna nekik diákigazolvány, de nem, mert nincs lakcímkártyájuk. (A diákbérletet így nem vehetem meg a 8 évesnek, felnőtt bérletet nem állítanak ki gyereknek... Magyarul utazhat jeggyel, drágán...)"
Tényleg lehetne diákigazolványuk, de nem a kettős állampolgárság miatt, hanem akkor, ha be lennének iratkozva Mo.-i suliba = a diákigazolványt a suli állítja ki, ezzel lehet diákbérletet venni. A diákbérlethez nem elég az életkor, állampolgárság/kettős áll.polg.-ság, kell a suli/beiratkozás ténye/léte is.
Lakcímkártya: ez is kell a bérlethez (ebből derül ki, hogy mi az állandó, vagy ideiglenes (!!!) lakcíme a diáknak Mo.-on = milyen viszonylatban lehet bérletet venni. Mo.-on tanuló külföldi állampolgár ideiglenes lakcím-bejelentkezéssel igazolja a lakcímét. Meg az is, aki nem az állandó lakcímén él. Pld lányomnál is meg van adva az ideiglenes lakcíme, így ő az ideiglenes lakcím-suli városa közötti vonalon vehet diákbérletet, de az állandó lakcím-suli városa közötti vonalra már nem. Oda félárú diákjeggyel utazhat. Meg minden más helyre is...

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 12:44:32

@Jess G:
"egyébiránt megjegyzem, h amíg Mo-n 18 év volt a tankötelezettség, most nem tudom levitték-e 16-ra vagy sem, de addig nekünk mindig elég volt bemutatni bármit, ami igazolta, h a gyerek még nem nagykorú, erre jó volt az érvényesítő matrica nélküli diák is, mindig elfogadták"

Ez most is így van, az utazási kedvezmények között létezik a kiskorúakra vonatkozó = elég igazolni, hogy ténylegesen kiskorú, ehhez meg elég pld az útlevél is. (és a kedvezmény éppúgy 50 %, mint a diákoknál)
Ha elmúlt 18, akkor kell a diákig., ezzel lehet félárú bérletet vagy jegyet venni (meg egyéb kedvezményekre is feljogosít, pld belépők múzeumba, rendezvényekre, stbstb).
Tehát a tankötelezettségnek semmi köze az utazási kedvezményhez. Akárhány éves is a diák, ha van diákig.-a, akkor vehet kedvezményes jegyet/bérletet (pld nekem is van, merthogy "fejtágulok" :) ), ha nincs diákig.-a, de bizonyíthatóan kiskorú (=útlevél), akkor meg ezzel lehet kedvezményesen utazni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 12:48:26

@Sanyi9:
Akkor leirom (lassan, hogy mindenki megertse) az en rettenetesen hosszu, utanajarasokkal tarkitott ugyintezesemet a temaban:

- Okmanyiroda (idopontfoglalas utan):
KM: Jonapot! Szeretnem bejelenteni, hogy kulfoldon telepedtem le.
Ugyintezo: Oh, milyen kar... sok fiatal teszi ezt mostanaban.
KM: Aham... :)
Ugy: szeretne, hogy nyilvantartasban baradjon?
KM: Nem.
Ugy: Rendben. (Kis gepeles). Itt irja ala. Koszonom. Vegeztunk is.

(Eltoltott ido: kb. 20 perc).

- Bank.
KM: szeretnem megszuntetni a szamlamat.
Ugyi: ok, szemelyi, lakcimkartya kell.
KM: tegnap leadtam, utlevel van, jogsi + sved szemelyi.
Ugyi: Egyik sem jo. Nem tudom megszuntetni a szamlat.
KM: pedig jo lenne. Nem fogom fizetni a szamlavezetesi dijat!
Ugyi: nem gond, fel ev inaktivitas utan lezarjak a szamlat. Ha a hatralek nem eri el a minimalbert, akkor nem fogjak akarni behajtani sem.
KM: ok, viszlat!

- Tb: irtam levelet kulfoldrol, hogy bejelentenem a kulfoldi letelepedest es ezzel parhuzamosan lezartnak tekintem a tbvel a dolgaimat.

- Nav: ugyan az mint feljebb.

Osszesen kb. 1,5 oranyi idomet emesztette fel a dolog. Ennyit megert, hogy most mar nem zaklathatnak semmi miatt sem.

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 12:49:18

@macamuca: látom, hogy azért létezik a jogfolytonosság egy kis tradícióval fűszerezve, mivel 1987-ben pont a leírtaknak megfelelően (új suliba való beiratkozás) nem tudtam diákbérletet vásárolni vagy 2 hónapig, pedig akkor még nem volt plasztik diák, meg fene okos matrica.

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 12:53:42

@macamuca: a külföldi (német) diákra (iskolalátogatási igazolvány) viszont minden gond nélkül tudtunk, az EU direktívának megfelelően, BKV-nál tanulói jogviszonyt igazolni. Magyar múzeumokban is tökéletesen működik.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 12:54:14

@RecsölGrin: a veresegyhazi lakoparkban van, jo helyen, jo kozlekedessel, kifogastalan allapotban.

A legnagyobb gond a tulajdonjoggal es a perrel van. A tobbi (veszteseggel kiszallni belole) nem erdekel.

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 12:56:15

@Mr. Long:
"Aki meg letelepedesi szandekkal megy kulfoldre, mi a feszkes fenenek neki magyar bankszamla, TB, adobevallas (az utobbit eretem a legkevesbe)? "

HA a hivatalban is bejelenti valaki, hogy letelepedni szándékozik külföldön, akkor nem kell adóbevallást készítenie.
DE ha ez nem történik meg, akkor adóbevallási kötelezettsége van, akkor is, ha semmilyen jövedelme nem volt adott évben, tehát adófieztési kötelezettsége sem keletkezett (=nullás bevallás).
Mert adózás kapcsán kétféle kötelezettség van:
1: adóbevallás benyújtása
2: adó megfizetése

Az elsőből nem következik automatikusan a második (sok oka lehet, hogy miért nem kell adót fizetnie valakinek, még akkor sem, ha van jövedelme), de értelemszerűen a másodikhoz kapcsolódik az első.

Kivéve, ha hivatalosan bejelented a külföldi letelepedést. Akkor Mo.-on nem kell adóbevallást készíteni és benyújtani.

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 12:57:54

@Megint szabad a gazda:
A hagyományőrzés, az egy nagyon fontos dolog!
:D

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 13:07:31

@Megint szabad a gazda:
"a külföldi (német) diákra (iskolalátogatási igazolvány) viszont minden gond nélkül tudtunk, az EU direktívának megfelelően, BKV-nál tanulói jogviszonyt igazolni. Magyar múzeumokban is tökéletesen működik."

A BKV-val sosem volt dolgom, így az ő szabályzatukat nem ismerem (MÁV, Volán, DKV : ezeket volt szerencsém megismerni).
Ha 16 év alatti a gyerek, akkor szerintem a múzeumokban/BKV-nál az életkora miatt jogosult kedvezményes jegyre (EU), függetlenül attól, hogy hol tanul (Mo. vagy Németo.).

Itt a MÁV kedvezményeit lehet "bogarászni":
elvira.mav-start.hu/

itt meg a Volán díjszabásai:
www.volan.hu/dijszabas.html

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 13:22:37

Nekem a kedvenc magyar bürokrata kérdésem: "Ezt hogyan tetszett csinálni?"
Miután bejelentesz valamit a szuper-hivatalnál, kapsz egy (hatósági) igazolványt/igazolást, majd telik-múlik az idő és egy hét múlva, egy hónap múlva, esetleg egy év múlva a kapott papírkádat be kell mutatni egy másik osztálynál/hivatalnál, akkor elképedve teszik fel a fenti kérdést. Amikor közlöd, hogy a legritkább esetben állítasz ki magadnak ilyen pecsétes dolgokat, akkor dünnyögnek az orruk alatt, hogy felháborító, hogy máshol/mások mennyire nem ismerik a jogszabályokat. Tényleg az. Persze, ha külföldre költözöl/emigrálsz, akkor (főleg, ha ezt a még a tömeg előtt tetted) erősebben teszteled az egyszerű bürokrata tudását, mintha a mindennapos rutin-ügyekből válogatsz.
Mondjuk azt számomra érdekes volt megtapasztalni, hogy 2009-ben mennyire nem volt senki (TB, önkormi, állam) felkészülve arra, hogy emberkék elköltöznek melózni egy másik EU-városba és esetleg viszik magukkal a gyereküket is.
Az akkor hozott határozatok nem minden esetben felelnek meg az azóta esetleg nem változott (jog)szabályok mai hivatalos értelmezésének. Ebből adódik (szerintem) a problémák zöme, néha leöntve egy kis politikai populizmussal/propagandával.

DieNanny CH 2013.05.04. 13:24:28

Kb 10 éve volt Bécsben valami olyasmi, hogy a világ! minden 15 éven aluli gyereke a bécsi nyári szünet ideje alatt ingyen vehette igénybe a városhatáron belül a tömegközlekedést. (Kb júl.1-aug.31-ig)

Ha Mo-on a világ! összes 65 éven felülije ingyen utazhat, talán ezt nem lenne hülyeség Bécstől átvenni. Persze az itteni iskolaköteles korig.
Van éves diákbérlet a BKV-n? Mert a felnőtt asszem úgy van, hogy 10 hónap áráért 12-t utazol. És akkor legalább nyáron vidéki családok is meglátogathatnák Pestet.

Ha hülyeséget írok, bocsánat, nem biztos, hogy pontosak az emlékeim.

DieNanny CH 2013.05.04. 13:29:20

Na, utánanéztem, gyorsan csak a lényeg: egyáltalán nem kedvezményes a BKV éves bérlet, pontosan 12 havi árába kerül. A felnőtt bérlet.

DieNanny CH 2013.05.04. 13:32:07

Bocsánat, nem a világ összes 65 éven felülije, csak magyar, EU, EGT, Svájc. :-/

M. Péter 2013.05.04. 13:43:08

@Jess G: A megkülönböztetés tilalma csak azt jelenti, hogyha valaki valamilyen uniós jogcímen tartózkodik egy másik EGT tagországban, ott nem bánhatnak vele rosszabbul, mint annak az országnak a polgáraival. Pl. egy Magyarországon tanuló osztrák állampolgárnak ugyanúgy jár a diákkedvezmény, mint egy magyarnak. Turistákra viszont ez nem vonatkozik, ha a gyerekek csak látogatóba jönnek Magyarországra, akkor az uniós jog alapján nem jár nekik diákbérlet. A kormány vagy a közlekedési vállalat persze lehet bőkezűbb is. Angliában a helyi tanácsok adják ki a nyugdíjasbérleteket, de csak a helyi lakosoknak állampolgárságtól függetlenül.

labirintus1 2013.05.04. 13:48:44

@Kovermadar: Ne haragudj, de ez kapásból nem történhetett így, mivel ha letelepedési szándékkal mész el (azaz leadod a személyidet és a lakcímkártyádat), akkor azt nem az okmányirodában, hanem az önkormányzat népességnyilvántartó irodájában kell megtenni. Ha pedig csak ideiglenesen távoztál, akkor máris nem nyertél semmit, mivel minden más adminisztráció terhel.

Ráadásul, ha úgy jelentkezel ki letelepedés szándékával, hogy azt kéred, ne tartsák nyilván az adataidat, akkor ha egyszer mégis vissza szeretnél települni, akkor a bevándorlási hivatal állampolgárság vizsgálatot fog nálad tartani, ami a manapság laza 2-3 hónap.

labirintus1 2013.05.04. 13:53:08

@RecsölGrin: Ez lassan 2 éves történet úgyhogy lehet, ma már nem ezt történne.

Attól függött a dolog, hogy melyik régióban voltak bejelentve, mert abban az időben (lehet most is így van) a TB-nek regionális igazgatóságai voltak, akik persze tök különbözőképpen működtek.

Azt is tudni kell, hogy kb. abban az időben tették a TB nyilvántartási rendszerét képessé arra, hogy jelezze, ha valaki máshová fizet (ma ezek az emberek "kékek" a rendszerben). Tehát a kollégáim írtak egy-egy kérvényt, hogy ugyan hadd ne fizessenek már, mert ők máshová fizetnek (munkáltaitól igazolás), illetve volt olyan, aki arra hivatkozott, hogy ő bejelentette, de a TB nem vitte fel ezt az adatot. Ha jól emlékszem, végül senkinek nem kellett horror összeget fizetni, de azért nem egyszerű 1500 km-ről ügyintézni.

Amarante 2013.05.04. 14:08:14

@Kovermadar: Ez csak azert volt igy,mert rendes ugyintezot fogtal ki mindenhol:):)Nekem az a tapasztalatom,hogy nalunk az olyan emberke,aki az asztal tulso oldalan ul tobbsegeben buszsofor-szindromaban szenved.Annak is csak annyi hatalma van,hogy bezarhatja az orrod elott az ajtoj,de ha olyannja van be is zarja:):)Nem erdeke csak eppen megteheti.gondolom jot tesz a torpf..nyi egojanak:):):)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 14:11:51

@labirintus1: Megneztem a kapott papirt. Okmanyiroda allitotta ki. El is vettek a szemelyimet es a lakcimkartyamat. A papiron az all: nyilvantartasbavetel kulfoldon elo magyar allampolgarkent.

A kulfoldi cimet nem adtam meg, igy tulajdonkeppen barhol lehetek.

Akkor most kicsit en sem tudom, hogy mi van :)

váj mí 2013.05.04. 14:12:49

@DieNanny: Bécsben legendásan olcsó a tömegközlekedés, a város ugyanis agyontámogatja, ami nagyon jó, persze hogy az.
Egy hetibérlet például mindössze 14 euró, és minden tömegközlekedési járművön érvényes, a város határain belül.
Azokban a németországi városokban, ahol eddig megfordultam, minimum a duplája, és a zónahatárokat is figyelni kell.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 14:15:44

@Amarante: meglehet :)
Jellemzo ram, hogy amikor eppen minden szalat leszulok elvagni, hirtelen mindenki kedves es segitokesz lesz :)

váj mí 2013.05.04. 14:17:19

@Amarante: A román személyidet vagy útleveledet leadtad?

Amarante 2013.05.04. 14:19:15

@váj mí: Nem en!De mar ezer eve lejart:):)Szerintem ott nem szoroznek annyit:)Valahol papiron meg allampolgar vagyok,az meg plusz egy fo a nepessegnyilvantartasban.:):)

Amarante 2013.05.04. 14:23:30

@Kovermadar: velem az is megesett,hogy mikor a mierteket firtattam egy ugyben a kedves ugyintezo megunta es a kepembe bamulva azt mondta,hogy neki ebbol elege va es egyszeruen nem csinalja meg!Maganak akkor sem,hogy pontosan idezzem.Mondtam neki,hogy ha mindjart vissza jovok szoken piros szemuveggel?Na attol bepoccent !:)Aztan elokerittettem a fonokot es a csajt szabalyosan kirugattam:):):)Lehet gonosz vagyok(sot:biztos)de jol esett:):):)

váj mí 2013.05.04. 14:24:09

@Amarante: Hm, kár, mármint hogy nem hosszabbítottad meg. Mert akkor lenne tapasztalatod, hogy mennyi ideig tart a hosszabbítás. Nekem decemberben jár le a személyim, jövő novemberben az útlevelem, és jó lett volna némi infó, hogy most éppen mennyi ideig tart az új beszerzése. A müncheni konzulátusnak írtam, hogy nem-e tudnám-e esetleg-e náluk elintézni, de visszaírták, hogy sajna, de nem. Meghatalmazhatok otthon valakit, hogy eljárjon, de ezzel nem terhelném anyámékat, így majd egyszer haza-haza kell utaznom. Csak jó lenne tudni, mennyi időt is vesz igénybe, pontosan.

Amarante 2013.05.04. 14:28:10

@váj mí: tortenetesen tudom,hogy szemelyi eseteben is van 24 oras eljaras.Az osszeget nem tudom pontosan.utlevel eseteben detto:)Most megy a nagyfiam is ezugyben,mert amikor mi a magyart megkaptuk a hatfos csaladbol csak ot kapott allampolgarsagot a hatodik nem.....es azota sem.Most ujjitja a roman papirokat es jonnek Angliaba.Vegulis van elet a magyarorszagin kivul is.Ja a felesege magyar,a fiat meg 2 ev utan sikerult a nevere vennie:):)

váj mí 2013.05.04. 14:38:39

@Amarante: Úúúúú, ez jó, én inkább fizetek. A személyimre már nem emlékszem, hogy mennyi időbe telt (10 év, ugye nagy idő;) ), de az útlevelem majdnem 3 hétbe került anno. Igaz, akkor tértek át a chip-es változatra, ami már csak 5 évig érvényes, és tényleg meg lettek rohanva a hivatalok.
Ja, és jövőre a jogsim is lejár :(.
Hm, anyám is kérdezte, hogy nem-e akarom-e felvenni a magyar állampolgárságot (ők már megtették), mert 3 hónap alatt megkapnám, de hm... hát inkább nem. (Még ha idióták szerint román állampolgárnak lenni Európában szégyen....)

Amarante 2013.05.04. 14:40:40

@váj mí: Ha elintezte majd szolok,hogy mi es mennyi:):)O most megy,12-en

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.04. 14:45:46

@andaluzkutya:

"az értelmetlen jogszabály be nem tartásának esetleges következményei ugyanazok lehetnek, mint az értelmes jogszabályénak"

Alapesetben ez igaz, de a konkrét esetben nincs így.

váj mí 2013.05.04. 14:45:49

@Amarante: Húúú, azt nagyon megköszönném!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.04. 14:48:27

@NIKI LAURA:

Én elhiszem, cifrább dolgokat is láttam már. De az, hogy egy konzul kiad egy butaságot, nem jelenti azt, hogy igaza is van.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.04. 14:52:44

@NIKI LAURA:

A bolgár 500 ezer euróba kerül, sosem volt az 10 ezer.

A legolcsóbb amit eddig ajánlottak nekem a csádi állampolgárság volt. 15 ezer dollárba került. S nem csak állampolgárság, hanem mellé kinevezés is a csádi Külügyminisztériumba, mint "humanitárius képviselő", s jár hozzá a diplomataútlevél.

aleb19 2013.05.04. 14:53:17

@váj mí:" Még ha idióták szerint román állampolgárnak lenni Európában szégyen...."
nemtom szerintem errol nem az un idiotak velemenye a perdonto hanem a roman allampolgarok tehetnek akik az elmult evekben terjesztettek a roman kulturat es szocializacios keptelensegukben europaban

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 15:01:57

@Amarante: nem vagy gonosz. A fizeteset a munkajaert kapja. Ha nem folgozik, akkor meg kell adni az eselyt olyannak, aki viszont szivesen dolgozna.

váj mí 2013.05.04. 15:03:23

@aleb19: Hm, a múltkor Stuttgartban sétáltam a Königstrassen, koldusok, kb. 100 méternyire egymástól az üzletek előtt. Az egyik kirakat előtt megálltam bámészkodni, közben az éppen szolgálatot teljesítő koldushoz érkezett két ember. A koldus 50-es fehér férfi volt, semmiféle látható testi hibával, csak a szokásos kartonpapírral. A két fiatalabb férfi, akik hozzá érkeztek a bevételről érdeklődtek, magyarul. Akkor én most mit mondjak erre, amikor te a román cigányok alapján nyilvánítasz véleményt? Hm?

aleb19 2013.05.04. 15:08:44

@váj mí: nem csak en szinte mindenki europaban itt uk-ban mar remegnek, hogy jan 1-tol romanok korlatozas nelkul beutazhatnak a szigetekre
ez van szokjhozza allampolgartarsaidnak koszond meg ne nalam reklamalj

M. Péter 2013.05.04. 15:11:21

@NIKI LAURA: Valami nem stimmel itt. Magyarországon nem tilos, még a Kádár-korszak alatt sem volt tilos a kettős állampolgárság. Hollandiában néhány kivételtől eltekintve tilos, de ehhez a magyar konzulnak csak annyi köze van, hogyha valaki le akar mondani a magyar állampolgárságáról, mert fel akarja venni a hollandot, akkor ezt a konzul intézi.

váj mí 2013.05.04. 15:14:22

@aleb19: Ugyanígy be voltak szarva anno a magyaroktól is -többek között-. Csak azt már kényelmesebb elfelejteni, mi?
Hm, szóval akkor én is gondoljam azt, hogy minden magyar állampolgár koldulni megy ki? Mert a te logikád szerint ez lenne a helyes.

Amarante 2013.05.04. 15:17:46

@aleb19: elmondanam,hogy most is johetnek korlatozas nelkul csak pl.a munkavallalas korulmenyesebb.ugyan ez vonatkozik a kofaragokra,balettmuveszekre es a pirezekre is:):)Orulok neki hogy a canadaban felszamolt bunbanda,az Uk-ban lefulelt bunbanda magyar identitasa rejtve maradt lato szemeid elott.amugy meg ezzel a viselkedessel kb. a romanok szintjere tornaztad le magad.Mondjuk oket meg meg is ertem,mert nem magyarok...de te?

aleb19 2013.05.04. 15:19:37

@váj mí: "Ugyanígy be voltak szarva anno a magyaroktól is -többek között-"
ez hazugsag mar a csatlakozas elott/alatt is itt eltem es figyeltem/olvastam a hireket a lengyelektol tartottak, hogy nagy szamba jonnek/ez be is jott/
mar most /8honappal elore/korlatozo rendelkezeseket hoztak a varhato roman segelyesek ellen, akik menetrendszeruen vegig jartak europat

aleb19 2013.05.04. 15:21:26

@Amarante: bocsi de meg vannak korlatozasok romania nem schengeni orszag

váj mí 2013.05.04. 15:22:18

@aleb19: Hát persze, hogy hazugság. Tudod, a hozzád hasonlók miatt nem kell magyar állampolgárság. Még egy kalap alá vennének veled. Azt meg nem tudnám elviselni.

váj mí 2013.05.04. 15:23:27

@aleb19: Ja, ha majd schengeni ország lesz, a klub tagja, akkor a törökökre fogsz köpködni, vagy a szerbekre? Esetleg a szerbiai magyarokra?

Amarante 2013.05.04. 15:23:47

@aleb19: az igaz,de ha barki jon es sajat vallalkozast indit....Tobb bulgar,roman ismerosom is van:)en nem felek annyira,mert ha soknak talaljak akkor majd keresnek esszeru modokat a menekulthullam korlatozasara

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 15:25:04

@váj mí: ezert mondom, hogy jobb tagadni, hogy honnan jon az ember. Iteljenek meg (es alkalom adtan el) engem sajat magam es ne a volt kornyezetem miatt.

Tok mindegy, hogy honnan jottem, ha beilleszkedek, nem szamit, ha rendbontok, akkor sem. Semmi jelentosege.

BTBTBT 2013.05.04. 15:25:05

@váj mí:
Igazan nem akarok belefolyni ebbe a "rosszak a romanok/ciganyok"-vitadba aleb-bel, de 2007 marciusaban (tehat alig 3 honappal Romania EU-csatlakozasat kovetoen) sajat szememmel lattam a Whitechapel Road-nal pulyaval a karlyukon keregeto roman ciganyasszonyokat. Akiket aztan a rendorok szepen elhajtottak, reszben iratok hianyaban, plusz azert, mert Londonbelvarosahoz kozel nem divat keregetni.
Tobbek kozott ezert is lett lekorlatozva a munkavallalasuk.

Es onnan tudom, hogy romanok voltak, hogy az erdelyi sogornom reven felismerem a nyelvet.

aleb19 2013.05.04. 15:27:00

@váj mí: mi van ha hazugsagon kapnak masra vetited ki a duhodet?
en csak a igazazt mondtam hogy a romanokat -elmult nehany evi magatartasuk, cselekedeteik miatt utalja europa ez van ez teny

váj mí 2013.05.04. 15:28:49

@Kovermadar: Egyetértek.

@Barátusz: Pontosan, cigányok.
Vagy neked jól esne, ha Kanadában akarnál megtelepedni, és pusztán az ottani magyar cigányok miatt alapból kiutálnának, csak mert magyar állampolgár vagy?

BTBTBT 2013.05.04. 15:29:15

karlyukon = karjukon (utalom a valtogatast az angol/magyar billentyuzet kozott)

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 15:29:15

@aleb19:
"... a roman allampolgarok tehetnek akik az elmult evekben terjesztettek a roman kulturat es szocializacios keptelensegukben europaban"

Az osztrákoknál olvasható "Magyar, ne lopj!"-táblákról vajon kik tehetnek?

váj mí 2013.05.04. 15:29:52

@aleb19: nem kaptál hazugságon, te nagyon okos, Németország konkrétan be volt szarva a magyar megélhetésiek miatt. Nem is alaptalanul.

aleb19 2013.05.04. 15:30:27

@Amarante:igen a ukip ezen lovagol es a kormany ezert hoz korlatozo intezkedeseket minden mas eu-s polgar ellen is

BTBTBT 2013.05.04. 15:30:53

@váj mí:
Dehogy esne jol, de nem is errol beszeltunk. Meg nem is tamadtalak be, csak megemlitettem az esetet.

Angliaban peldaul a legtobb helyen jo hire van a magyaroknak, mert kemenyen dolgoznak. Ez legalabb nem urban legend.

BTBTBT 2013.05.04. 15:32:25

@aleb19:
Honnan szedted, hogy az angol kormany korlatozo intezkedeseket hoz? Merthogy a UKIP piszkalja ezert, attol meg nem teszi meg.

váj mí 2013.05.04. 15:36:00

@Barátusz: Ja, én is csak jeleztem, hogy cigányokról beszélünk. Olyan népcsoportról, amelynek tök mindegy az állampolgársága, mert semmilyen nyugati típusú kultúrában nem tudnak beilleszkedni.
Az én stuttgarti példám, viszont fehér magyarokról szólt, magyar állampolgárokról, konkrétabban szegediekről, mert a beszélgetésükből ez is kiderült ....

aleb19 2013.05.04. 15:36:13

@váj mí:
akkor kaptalak hazugsagon mikor hazudtal es mivel tanulatlan rovid eszu kabinos vagy idezlek ismet:
"Ugyanígy be voltak szarva anno a magyaroktól is -többek között-"
amit en tenyszeruen cafoltam:"ez hazugsag mar a csatlakozas elott/alatt is itt eltem es figyeltem/olvastam a hireket a lengyelektol tartottak, hogy nagy szamba jonnek/ez be is jott/
mar most /8honappal elore/korlatozo rendelkezeseket hoztak a varhato roman segelyesek ellen, akik menetrendszeruen vegig jartak europat "
mire te elkezdtel nemetorszagrol bofogni

váj mí 2013.05.04. 15:40:28

@aleb19: Ja, a tényszerűség a te saját világegyetemedben a szubjektív ítéleted, véleményed és meglátásod.
Vagy bocs, az EU csak az UK-ből áll?
Le kellene venned a lószemüveget.

aleb19 2013.05.04. 15:45:07

@váj mí: figyi azt hazudtad hogy angliban mi volt a2004-es csatlakozasnal amit mondtal az hazugsag volt utana nemetorszagrol hablatyolsz
tipikus harito magatartas
ne hazudj mert aki hazudik az csal aki csal az lop
...bar a budoslabu romanok mindig mindenhol lopnak

BTBTBT 2013.05.04. 15:45:07

@aleb19: The Sun? Daily Mail?
Akkor mindent ertek.

aleb19 2013.05.04. 15:47:16

@Barátusz: ha nalad ezek a hirforrasok akkor gratula gondolom te is agyoniskolazott kabinos, recepcios vagy aki mindig tudja a frankot

váj mí 2013.05.04. 15:47:33

@aleb19: Nem, te csökkent értelmű medvebocs, én az EU-ról beszéltem. Mert a schengeni egyezmény nemcsak az UK-ra vonatkozik, bármilyen meglepő is ez számodra.
Rajzoljam is le neked, végre megértsd?

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 15:51:51

@aleb19: mivel bármely eu-s polgár szabadon utazhat az Unióba(n), így igazából nem korlátozás. 3 hónap tartózkodás után lakcímet kell alapítania. Ha ezt megteszi és még tb-je is van (hazai), akkor nehéz eljárni ellene/visszazsupszolni. Mindent csinálhat, csak éppen (legálisan) nem vállalhat munkát (N.o.-ban a derogáció miatt). Így ki van szolgáltatva (leginkább) a honfitársainak, akik ipart építettek már erre (ágybérlet, bejelentés, feketemunka, stb.), A német okoskodás, hogyha nem tudsz dolgozni, akkor nem fogsz bevándorolni nem egészen jött be...
Segélyt elvileg csak olyanok kaphatnak, akiknek van/volt már legalább egy év német munkaviszonya, így ebből is kizárták a frissen érkezetteket, nehogy ez legyen a motiváció az érkezésre.
Persze kérdés, hogy mit tudnak tenni (valós) éhező kolduló tömegekkel az önkormányzatok. Ha jók az infóim már vannak városok, ahol a kérdés nemcsak elvi szinten jelent meg. (Persze megint a Ruhr)

rumitom 2013.05.04. 15:52:00

@labirintus1: sajnos en is erre jutottam, a legbiztosabb ha nincs magyarorszagi tulaljdonod, ez esetben a hivatalnal sincs miert a latomezojukbe kerulj, es mindegy hogy van lakcimed/szemelyid vagy sem, beken hagynak.
esetleg ha van mas allampolgarsagod, elhadhatod aron alul az ingatlanod a kulfoldi magadnak ;))

aleb19 2013.05.04. 15:52:01

@váj mí: gondolom diplomas aranykulcsos kabinos vagy ezert elnezem neked ha kihagy az agyad
ha angliarol beszelunk akkor angliarol van nagybaszo
es kesobbi haritasod, teritesed mar csak vedekezes mikor hazugsagon kapnak
ja igen wazze rajzold le

házelnök 2013.05.04. 15:53:33

@M. Péter:
Gyermekem első éves főiskolás, még nincs erre a tanévre diákigazolványa.

aleb19 2013.05.04. 15:54:53

@Megint szabad a gazda: igen de angliaban /mivel sziget/ehhez jelenleg meg hozza johet a beutazas megtagadasa is
ez szunik meg jan 1-tol

váj mí 2013.05.04. 15:56:16

@aleb19: Te, Európa és az EU, nemcsak Angliából áll, ez szerintem még neked is világos.
Mondd, nem neked a másodnicked DFB?

BTBTBT 2013.05.04. 15:56:25

@aleb19: Rolad beszeltem, aranybogar, nem magamrol. Gondolom, magadbol indulsz ki, ha mast elbol kabinosnak vagy recepciosnak titulalsz. Ki kell abranditsalak - sosem vegeztem ezen munkakoroket. Meg Mo.-on sem. :)
Nincsenek semmifele megszorito intezkedesek az angol kormany reszerol, kulonosen nem azert, mert a UKIP piszkalja oket erte.

Nagy-nagy elegedetlenseg viszont van a kormany semmittevesevel meg az ellenorizetlenul az orszagba ozonlo emigransok miatt.

Lehet, hogy a 19 az eletkorodra utal...

aleb19 2013.05.04. 15:59:58

@Barátusz: nem a 19 az centimeter, es masra utal...
gondolom nem uk-ban elsz ha ennyire tajekozatlan vagy ...

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 16:00:58

@macamuca: itt (Münchenben) eddig konkrétan két magyar kiírást láttam (a konzulátus persze nem számít):
1.Minden lopásnak rendőrségi feljelentés a következménye.
2. Az akciós termékekből csak háztartásban használatos mennyiség vásárolható
De nem sértődtem be, mert ki volt írva németül, lengyelül és románul is.
A németet értem, de hogyan választották ki pont a további 3 nyelvet?

2013.05.04. 16:04:11

@macamuca:

- Ha valaki kimegy külföldre, és az adott évben nem keletkezik Magyarországon adóztatható jövedelme, természetesen nem kell Mo.-n szja-bevallást benyújtania, akár bejelenti a külföldi letelepedést, akár nem.

- Ha valakinek semmilyen jövedelme nincs az adott évben, nem kell nullás bevallást benyújtania.

aleb19 2013.05.04. 16:04:36

@váj mí: szerintunk uk a vilagkozepe az eu es az univerzum is
a nemetek nazik a franciak csigakat es bekat esznek
a romanok meg hazudnak es lopnak
es kerlek ne hazudj mert aki hazudik az csal aki csal az lop
...bar a budoslabu romanok mindig mindenhol lopnak
mivan rajzolod vagy sem ...gondolom sem
megintcsak picsat csinalsz a szadbol

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 16:05:53

@aleb19: akkor London & Co élénken tanulmányozhatja Düsseldorf és környékének eseményeit...
Persze, ha németék ki tudnának valamit találni, akkor az már rögtön eu-precedens...

váj mí 2013.05.04. 16:07:48

@aleb19: Nem érsz te annyit, hogy rajzolással bajlódjak. Költői volt a kérdés, már ha érted, a kifejezést.
Te, ilyen hatalmas nemzettudattal, mi a faszt keresel Angliában? Miért nem otthon erősíted a magyar nemzetet? A Jobbik szeretne.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.04. 16:09:17

Na szóval...
Két éve kijöttünk Londonba. Az egyik banknál megszüntettem a számlámat és ezen kívül semmit nem tettem.
Még semmilyen levelet nem kaptam senki nem baszogatott.
A TB-ből sem jelentkeztem ki pedig tudom hogy ki kéne .
valahogy innen interneten el lehet intézni de nem tudom hogyan.
Mikor kijöttem az azévi adóbevallást megcsináltattam azóta semmit nem kaptam tőlük. az okmányirodában sem voltam.

rumitom 2013.05.04. 16:09:44

@Kovermadar: a szemelyidet is leadtad vagy csak a lakcimkartyat? kaptal visszaigazolast a navtol? tbtol?
bar jo dolog nyugodtan aludni ezek miatt, en szkeptikus vagyok az ugyben hogy nem lesz mar tobbet dolgod a magyar burokraciaval...

aleb19 2013.05.04. 16:10:14

@Megint szabad a gazda: ja probalkoznak...illetve szukitik a segelyek kifizeteset es ezt pr okok miatt a romanhordak kozeledesevel magyarazzak, de a benszulottek is kevesebbet fognak kapni

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2013.05.04. 16:10:41

ez a kellemes vájmí megint ide írogat... de aranyos *.*

el kéne csavarnom a fejedet...valahogy..

gyere velem nyaralni!

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.04. 16:14:25

@váj mí:
aleb19-nek eszméletlen jó érzéke van hogy bárkit egy hozzászólással kiakasszon.
Külön sportértéke van, hogy ahelyett hogy villámgyorsan mindenki a szürés gomb után kapkodna, képes tömegeket vitában tartani.

Ennek bizony sportértéke van.
Gratulálunk szép teljesitményéhez.

aleb19 2013.05.04. 16:14:43

@váj mí: ha nem akarod ,hogy tolvajnak, simlisnek tartsanak az eu-ban akkor gondolom pitizhetsz magyar allampolgarsagert is gondolom meg kapod mert nincs hazugsag vizsgalat
es ne hazudj mert aki hazudik az csal aki csal az lop

aleb19 2013.05.04. 16:15:46

@ctboy: koszonom ez jol esett
u make my day

váj mí 2013.05.04. 16:16:34

@ctboy: Kedvem van most hozzá, mert egyébként eléggé ideges vagyok, hát levezetem rajta. A másik nickjét már szűrtem. Ez egyelőre szórakoztat. Majd ezt is szűrni fogom, ha már nem szórakoztat.
HÁ meg örülhet ;).

váj mí 2013.05.04. 16:17:22

@aleb19: Te, Feró be fog perelni plagizálásért :P

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 16:18:27

@aleb19: a németek az eu-egyenjogúságra hivatkozva megszüntették az azonnali segély intézményét egy pár éve a korábban csatlakozott eu-lakók részére is, pont az egyenlő elbírálásra hivatkozva, így most már ferpléj van.
Lehetsz spanyol, svéd, francia, magyar, román vagy bárki egy év német munkaviszony kell a német szociális hálóhoz.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.05.04. 16:18:30

Kicsit zavaros nekem a történet, bár én még nem adtam le a személyimet otthon, nem is jelentettem be, hogy külföldön élünk ezután.
De miért is akar venni diákbérletet egy gyereknek valaki, ha az nem Magyarországon tanul? Hollandiában jár neki, de Magyarországon?

rumitom 2013.05.04. 16:19:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: egy diplomata utlevel 15ezerert elgondolkodtato, milyen forrasbol tudok tobbet megtudni errol?
bar gondolom nincs arra garancia, hogy a csadi kulugyminiszterium megfosszon a titulustol es igy a diplomata utleveltol

BTBTBT 2013.05.04. 16:19:34

@váj mí: Nekem is a kabinos dumajat probalta tolni. :)

aleb19 2013.05.04. 16:20:27

@váj mí: melyik is a masik nickem ...csak hogy el ne felejtsem

váj mí 2013.05.04. 16:21:52

@Barátusz: Kissé egysíkú a lelkem ;)

váj mí 2013.05.04. 16:22:27

@aleb19: Nézd meg az indapassodat :p

BTBTBT 2013.05.04. 16:22:39

@aleb19:
Hat persze, hogy mast jelent.
Te mindig csak "goldolsz" dolgokat, aztan tenykent veszed oket. A "nem UK-ban elesemmel" kapcsolatban ismetelten ki kell abranditsalak.
Attol lesz valaki tajekozott, mert az UK-ban el? Tenyleg? Ezt kijelenteni hany diplomara volt szukseg, kicsi rigo?
Tajekozatlannak tartani engem, csupan csak azert, mert nem vagyok veled egy velemenyen - osi magyar szokas.
Porogjel csak tovabb masokkal... :)

aleb19 2013.05.04. 16:24:04

@ctboy: csak a szelsoseges hulyekre utazok...
ill ha valaki hazudik...vagy nagyon hulyesegeket kommentel...es ha tevedesbe esik kijavitom
de egyre kevesbe szorakoztat

aleb19 2013.05.04. 16:28:50

@Barátusz: kicsit nehezen hiszem el,hogy nem hallottal a keszulo intezkedesekrol/ segelykurtitas/ ha itt elsz
meg itt a HA is volt szo rola 2-3 hete
tehat vagy nem elsz itt vagy a segged be dugod a fejed

váj mí 2013.05.04. 16:30:13

@aleb19: Pár klikk, és megvilágosodsz....
Te, én mindig tudni akartam, mi a jó a trollkodásban?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 16:33:26

@Barátusz: ne terelj! A billkiosztasnak csak a Z-Y eseten van jelentosege. Vagy az angolon a J ott van, ahol a magyaron az LY?

Bocsanat, magas labda volt ;) Ugye nincs harag?

aleb19 2013.05.04. 16:34:32

@váj mí: nevelesi celzat vezerel...es mukszik
gondolom ma mar itt oda fogsz figyelni,hogy ne irkalj hazugsagokat es ne feledd
aki hazudik az csal aki csal az lop

váj mí 2013.05.04. 16:37:40

@aleb19: Áááá, sajnálom, hogy pont nekem kell ezt veled közölnöm, de leginkább hülyének néznek miatta.
Nemcsak én.
A Ferótól meg ne lopj, nem szép dolog pont tőled.

aleb19 2013.05.04. 16:41:25

@váj mí: ha egy hazug iskolazatlan roman kabinos hulyenek nez az szamomra dicseret
ja es kerlek ne hazudj...koszonom

váj mí 2013.05.04. 16:43:28

@aleb19: Áruld már el, mit jelent a te értelmezésedben a "kabinos"?

aleb19 2013.05.04. 16:45:02

@váj mí: valami tanulatlan olcsjanos gyoker akit vendegekek csicskaztatnak

váj mí 2013.05.04. 16:45:45

@aleb19: Ahham, de miért pont "kabinos"?

aleb19 2013.05.04. 16:46:45

@váj mí: miert ne?
es koszonom, hogy most nem hazudsz

váj mí 2013.05.04. 16:49:41

@aleb19: Mna, ez nem válasz.... Szóval, miért pont "kabinos"?
Ha majd politikus leszek, akkor majd a kérdéseimmel is hazudni fogok, addig meg sehogy sem. Ha el lehet kerülni, ugye ....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 16:50:09

@rumitom:
Mindent leadtam.
TBtol nem jott semmi, a NAV korabban azt irta, hogy ennyi eleg nekik.

Visszaigazolni nem tudtak, nincs hova :)

aleb19 2013.05.04. 16:51:43

@váj mí: ha magyarorszagon eltel volna es jartal volna furdobe akkor tudnad a valaszt

váj mí 2013.05.04. 16:57:34

@aleb19: Magyarországon éltem, bár nyilvános fürdőben tényleg nem sokat jártam. Szóval, mesélj, mi az összefüggés a nyilvános fürdők kabinosaival?

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 17:01:33

@tff:
"Ha valakinek semmilyen jövedelme nincs az adott évben, nem kell nullás bevallást benyújtania."

adohirek.blog.hu/2010/01/22/nullas_adobevallasok_kivaltasara_szolgalo_nyomtatvany_hogyan_takaritsunk_meg_idot_es_energiat_az_ape

"Mindazon adózóknak, akik nullás bevallás(ok) benyújtására kötelezettek, az adóhatóság lehetőséget biztosít bevallás helyett nyilatkozattételre a "NY" jelzésű nyilatkozattal, amely 2010. január 22-től váltja fel a "09NY " nyomtatványt. A nyilatkozat típus 2009. január 1-jétől került bevezetésre, hogy megkönnyítsék a nullás bevallás beadására egyébként kötelezett adózók munkáját. Ennek megfelelően nyilatkozat csak a 2009. január 1-je utáni időszakra vonatkozó bevallás kiváltására vonatkozhat."

Érdekesség a külföldön élőknek:
nav.gov.hu/data/cms280405/4._IF_Maganszemelyek_kulfoldrol_sz._jov._2013.04.15.pdf

SilentDreams 2013.05.04. 17:02:02

@aleb19: "valami tanulatlan olcsjanos gyoker akit vendegekek csicskaztatnak"

Ezen mondat alapján elég sok kirajzolódik a lelkivilágodból :)
Mi a baj, elmondod?

Honvágy, nem kapsz elég fizetést, egyedül érzed magad? Segíthetünk?

BTBTBT 2013.05.04. 17:14:57

@Kovermadar:
Nincs harag, tereles sincsen, csak amikor angolul beszelgetek valakivel, es magyarul blogolok kozben, akkor az agyam se valt at mindig.
Akarcsak akkor, amikor elfelejtem, hogy mar magyarra van allitva a billentyuzet (nem most), es tolom tovabb az ekezet nelkuli maganhangzokat.
A glitch in the mind?

aleb19 2013.05.04. 17:16:13

@SilentDreams: igen kerlek segiccse te vagy az uccso eselyem menccs meg

SilentDreams 2013.05.04. 17:22:11

@aleb19: Oké, de a mi a probléma? Az nem derült ki :)

aleb19 2013.05.04. 17:24:02

@SilentDreams: mond el nyugodtan, beszeljuk meg lehet, hogy segit ha kibeszeled

SilentDreams 2013.05.04. 17:37:27

Komolytalan vagy, magadban tartod a problémádat. Na sebaj, jobbulást :)

váj mí 2013.05.04. 17:41:27

Zuhog az eső, basszus! Embergyilkos kedven van! Aleb, jelentkezz már!

SilentDreams 2013.05.04. 17:44:35

@váj mí: Frankfurtban és környékén meg épp kisütött végre a nap. Mégis szép a szombat :)

www.mainhattan-webcam.de/?ref=helifliegen

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 17:44:54

En megmondtam hogy hulyeseg leadni a magyar papirokat.............
De hat.......
Miert nem volt eleg a holland cim ideigleneskent feltuntetese?
Nem ertem en ezt.

aleb19 2013.05.04. 17:45:41

@váj mí: hasznald a balkezed/ ulj ra amig elzsibbad/

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 17:51:24

@váj mí: Szólj egy vendégednek hogy vezesse le az idegességedet, feszültségedet.
Biztos kapva kapna az ingyen numerara.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 17:58:50

@diggerdriver:
Elvileg meg az az évi angol keresetedet is be kellett volna vallanod, fel kellett volna tüntetned az adóbevalláson.
Nem tudom hogy lehet-e online kijelentkezni a TB-bol.
En szemelyesen mentem be a NAV-hoz ahol egy papirt kellett kitolteni.
A TB-vel azt hiszem postan csinaltam.
De mindkettonel meg kell csinald mert nincsenek osszekotve a rendszereik.
Ne aggodj, elobb utobb keresni fognak hogy fizesd be az elmaradt TB jarulekot.
Ismerosoket mar kerestek.
Majd mondjak hogy logsz nekik 250 ezerrel.

váj mí 2013.05.04. 17:58:55

@SilentDreams: Egy hét, és én is ott leszek! ;)
De itt most zuhog :(

váj mí 2013.05.04. 18:00:31

@aleb19: Te, ha komolyan veszlek, nem válaszolsz?

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 18:03:05

@váj mí:
Kothchogh bitch te engem ne keverjel masokkal.
Meg a 19 centis haveroddal sem.
Bozgor !

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 18:06:21

@Megint szabad a gazda:
Mi a baj a Ruhr videkkel?
Te Nemetorszagban vagy?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 18:07:31

Nem tudtam mi oka a hianyerzetemnek... aztan megjott mockoszmadar es maris volt kit szurni :)

2013.05.04. 18:09:39

@macamuca:

Igen, azoknak van az NY-nyomtatvány, akik nullás bevallás benyújtására is kötelezettek lennének (pl. áfa, kifizetésekkel kapcsolatos adókötelezettségek).
De most a magánszemély szja-bevallásáról volt szó, a magánszemélynek pedig az Szja tv. 11. § (3) bekezdése alapján NEM KELL bevallást benyújtania, ha nem szerzett bevételt, vagy csak olyan bevétele volt, amit nem kell bevallani (ez utóbbiakat részletezi a törvény, az (1)-(2) bekezdések a bevallási kötelezettséget tárgyalják):

"Szja tv. 11. § (3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a magánszemély az adóévben egyáltalán nem szerzett bevételt, vagy kizárólag olyan bevételt szerzett, amelyet nem kell bevallania. Nem kell bevallani azt a bevételt,

a)210 amelyet a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, kivéve a 7. § (1) bekezdés m) pontja szerinti jövedelmet akkor, ha a magánszemély más okból is köteles a személyi jövedelemadó-bevallási kötelezettség teljesítésére;

b)211 amely ingó vagyontárgy átruházásából származik, és az éves összege nem haladja meg a 600 ezer forintot, vagy az abból megállapított összes jövedelem nem haladja meg a 200 ezer forintot;

c) amely ingatlan átruházásából, a vagyoni értékű jog gyakorlásának átengedéséből, e jogról való lemondásból származik, ha abból jövedelem nem keletkezik;

d) amely után a személyi jövedelemadó megfizetésére a kifizető kötelezett;

e) amely kamatjövedelemnek minősül, és abból a kifizető az adót levonta;

f) amely pénzbeli nyereménynek [76. § (2) bekezdés] minősül;

g)212 amely nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján Magyarországon nem adóztatható;

h) amelyet külön törvény rendelkezése szerint nem kell bevallani."

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99500117.TV

váj mí 2013.05.04. 18:09:46

@Kovermadar: Pedig rokon! ... Oké, névrokon ;) Valamit már megint írt nekem. Te, ez be fog dilizni abba, hogy nem reagálok rá, és leszarom, mit ír. :D

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 18:17:11

@aleb19:
A románok mar itt vannak. (-:
Nem rég megálltam egy fasznak a korforgalom után (mert éppen jo kedvem volt )
és lökte a hülye szöveget hogy a bánkártyája nem működik (mutatott egy törött bankkártyát)
és kellene neki benzin.
Es eladja nekem a bumszli aranygyűrűjét.
Mondtam neki húzzon a faszba.

A következő 10 évben megint nem fogok megállni senkinek.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 18:18:26

@Kovermadar:
Neked a nyelved is villas nem csak a kezed?
De erdekes...........

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.05.04. 18:25:32

Ez annyira bájos! Karinthy forog a sírjában! A magyaroknál az önkasztrálás ősi államigazgatási rítus. Mint látjuk... :))))))

DieNanny CH 2013.05.04. 18:39:02

Írunk egy petíciót HÁ-nak, hogy inkább minden páros napon kérünk csak posztot? De az akkor olyan lenne, amitől itt senki nem esik egymásnak... :-(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 18:39:09

@váj mí: szivesen segitenek, de sajnos en sem latom, hogy mit ir :)

Sanyi9 2013.05.04. 18:40:21

@váj mí: hajtasi engedelyt kapsz Nemetorszagban is, europait. En mult heten voltam kerni. 35 eurot kellett befizessek es 12 eurot a kepekert. 2 het mulva mehetek erte.

czjanos 2013.05.04. 18:45:00

Magyar szülőktől, Németországban született rokonom esete: külföldön volt, amikor lejárt a magyar útlevele. Haza jött, kiváltani az újat. Új honosítási eljárásra kötelezte a hatóság (annak ellenére, hogy volt magyar útlevele és magyar Születési anyakönyvi kivonata). Az iratot a kerületi Anyakönyvi hivatal szept. 6-án küldte meg az Állampolgársági hivatalnak. Hat hónap után jött az értesítés, hogy az illető valóban "magyar állampolgár". Hiába, a lassú munkához idő kell. A tököléshez meg sok idő. Nagyon sok idő.

váj mí 2013.05.04. 18:55:44

@DieNanny: Olyan poszt nincs ;)

@Kovermadar: Annyira nem érdekel, ha érdekelne, megszüntetném a szűrést ;)

@Sanyi9: Köszi szépen az infót. Erre nem is gondoltam. Igaz, én én itt ritkán használom a jogsimat, a DB-ra hagyatkozom (bár párszor már megszívatott :( ). Mondjuk, a jogsi már csak úgy pluszként jutott eszembe, hogy az is le fog járni jövőre....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 18:57:25

@czjanos: Valoban. A hivatal malmai lassan orolnek, az allampolgarok meg beleorulnek. :)

Nekem meg 5 evig jo a magyar utlevelem. 3 ev mulva kervenyezhetem a sved allampolgarsagot, az kb. 10 honap. Mikor megkapom az uj levelet meg ervenyes lesz a regi ugy egy evig. Utana mar csak be kell kuldeni az itteni nagykovetsegre (az allampolgarsagrol valo lemondas celjabol). Igy aztan minden OK, nem lesz ilyen gond.

A rokonnak nem volt nemet utlevele (is)?

váj mí 2013.05.04. 19:00:27

@czjanos: Nem voltak német igazoló papírjai? Ha Németországban született, elméletileg lenniük kellett. Akkor meg, minek a magyar?

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.04. 19:05:53

2. Lakásingatlanom a tulajdonomban van, marad, de oda nem jelentkezhetek be.

---------ha külföldön telepedtél le, miért akarnád bejelenteni magad magyar lakcímre??

3. Gyermekeim kettős állampolgárok, hivatalosan járhatna nekik diákigazolvány, de nem, mert nincs lakcímkártyájuk. (A diákbérletet így nem vehetem meg a 8 évesnek, felnőtt bérletet nem állítanak ki gyereknek... Magyarul utazhat jeggyel, drágán...)

-------------külföldön éltek, miért járna itteni kedvezmény? vegyetek turistabérletet, nem tudom, hogyan hívják.

váj mí 2013.05.04. 19:09:56

@Babette_: Pedig jár, a BKV-n mindenképp. Aztán mindenki eldönti, hogy pár száz vagy ezer forintért megéri-e neki a szájkarate és az ideg, amíg érvényesíti.

váj mí 2013.05.04. 19:10:49

@Kovermadar: Megkérdezhetem, miért, vagy túl pimasz a kérdés?

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.04. 19:11:46

@váj mí: francokat. a diákigazolvány csak magyarországon tanulónak jár, annak alapján pedig az iskola és lakóhely közötti távra jár a kedvezményes utazás, vagyis a diákbérlet.
más vonalra teljes árut kell venni.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 19:12:15

@Sanyi9:
Lehetne hogy magyarul beszelj és ne székelyül kedves Abel a rengetegben?
A földid lószemüvegnek hívja a szemellenzőt te meg hajtasinak a köznyelvben jogosítványnak hívott vezetői engedélyt.

Tudom hogy nálatok, a hegyek között, a lovas szekér járja, de az autót nem hajtják hanem vezetik.

Ha mar kihasználtad Magyarorszagot hogy felvehesd a Magyar állampolgárságot akkor tanulj mar meg magyarul.
Koszi,

Nem kerek pénzt a nyelvóraért Saci. Nyugalom.

váj mí 2013.05.04. 19:15:51

@Babette_: Hm, tavalyelőtt nyáron még Pesten, némi szájkarate után megkapta az egyik németországi barátnőm kislánya a kedvezményes havi diákot a BKV-ra. Én szájkaratéztam, a BKV akkori szabályzata alapján. Ha azóta változott, akkor bocs.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 19:16:41

@Babette_:
A diákigazolvány mióta csak az iskola és a lakóhely között jo?
Az mindenhova , nem?
Csak azok használhatják iskola es lakóhely között akik felnőtt képzés kereteben tanulnak.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 19:21:36

@váj mí:
Aztan hogy kapta meg?
Mikor csak a diakigazolvannyal egyutt ervenyes?
Annyira aranyosak vagytok. hogy egy nemet nem tudja kifizetni a tetves 10 ezer forintot a havi bérletért.
Mivel az ervenyes magyar diakigazolvannyal veheto igenybe.

PannonBoy 2013.05.04. 19:21:56

A magyar bürökratikus rendszert sokszor még egy magyar sem érti meg, olyan bonyolult és felesleges.
Azt már sikerült kideríteni, hogy az számít magyar állampolgárnak akinek van bejelentett állandó lakcíme. Anélkül keserves (netán lehetetlen?) akár egy bankszámlát nyitni, vagy egy mobil előfizetést kötni.
Külföldre telepedéskor is érdemes megtartani a kártyákat (még akkor is ha végleges), mert később csak a szívás van nélkülük.
A NAV-nál persze le kell jelenteni, hogy a TB járulékot ne kelljen fizetni, de ennek semmi köze sincs a lakcímnyilvántartáshoz.

Ha pedig valaki fel akarja számolni az itteni kötődéseit: ingatlan eladása > bankszámla megszüntetése (miután 0-ás egyenlegű) > telefonszámok megszüntetése > állandó lakhelyről kijelentkezés > állampolgárságról való lemondás a helyes sorrend.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 19:26:25

@váj mí:
Persze. kovermadar lemond a magyar allampolgarsagrol.
Hiaba, esztergalyos na.
Megteheti.
Ki az a hulye aki lemond a magyar állampolgárságról ha semmi nem kenyszeriti.
Ja, tudom mar ki....

váj mí 2013.05.04. 19:28:08

@dirtyfreebird: Mna, bekapcsoltalak, látva, mire reagáltál. Megleptél, hogy nem most nem sértegettél.
A kérdésedre viszont a válasz az, hogy EU állampolgárként váltható (vagy akkor még váltható volt, bocs azóta nem volt tapasztalatom ilyen téren) diákbérlet, ha igazolni tudják a jogosultságot. Arra meg megfelelő egy (jelene esetben német) érvényes diákigazolvány. Ugyanis ott is van ilyesmi. Hát így.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.04. 19:28:26

@dirtyfreebird:
A magyar jövedelmem a magyar adóbevallásban vallottam be az angol jövedelmem meg az angolban.
Lehet hogy keresni fognak de én igazolni tudom hogy mióta itt vagyok idefizetek TB-t. Két helyen nem lehet úgy tudom.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.04. 19:34:41

@dirtyfreebird: a diákbuszbérlet lehet csak iskola és lakhely között.

@váj mí: nem ismerem a BKV szabályzatot...

váj mí 2013.05.04. 19:37:10

@Babette_: Ja, azt hiszem, megvan a félreértés. Te a távolsági járatokra gondoltál, én meg a budapesti közlekedésre. Az előbbire lehet nem érvényes, valóban, azt nem tudom, mert nem kellett még utánanéznem.

aleb19 2013.05.04. 19:38:32

@diggerdriver: rosszul csinaltad csak ott kellett volna bevallast beadnod/adot fizetned/ ahol fel evnel tobbet eltel az adott evben

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 19:42:51

@váj mí: @dirtyfreebird:

Mivel a BKV-diákbérlet a feszkó tárgya (és mint fentebb írtam, a BKV-hoz még nem volt szerencsém, csak a MÁV-hoz, Volánhoz, DKV-hoz), megkérdeztem gugli havert.
A következő választ adta:

www.bkv.hu/hu/jegyek_es_berletek
www.bkv.hu/hu/ketheti_es_havi_berletek/havi_budapest_berlet_kozoktatasban_tanuloknak

"Az értékszelvény csak érvényes magyar közoktatási diákigazolvánnyal együtt használható, amelynek sorszámát az első utazás megkezdése előtt tintával, olvashatóan, javítás nélkül be kell írni a bérletszelvény megfelelő rovatába."
Magyar közoktatási diákigazolvány kiadását pedig magyar közoktatási intézmény kezdeményezi, a hozzá beiratkozott tanulók számára, illetve nekik ad a diákig.-ba az adott tanévre szóló érvényesítő matricát.
www.bkv.hu/upload/M_166/rek4/4493.pdf

Perpill ez van a BKV-nál.
Részletesebben:
www.bkv.hu/upload/M_166/rek7/1842.pdf

" A különböző havi bérletek (budapesti, környéki, HÉV) tetszőleges kezdőnappal válthatóak, érvénytartamuk egy hónap. Az adott hónap adott napjának (kezdőnapnak) 0 órájától a következő hónapnak a kezdőnappal megegyező napjának 02 órájáig használható. (Például a hónap 10-étől váltott bérlet a következő hónap 10-én 02 óráig érvényes, a február 1-jétől váltott március 1-jén 02 óráig, a március 31-étől váltott
május 1-jén 02 óráig érvényes és így tovább). Használatuk igazolványhoz kötött: a teljes árú bérletek csak érvényes általános bérletigazolvánnyal, személyi igazolvánnyal vagy kártya formátumú jogosítvánnyal, a közoktatási tanuló bérletek
csak érvényes magyar közoktatási diákigazolvánnyal, a felsőoktatási tanuló bérlet csak érvényes diákigazolvánnyal, a nyugdíjas bérletek csak érvényes nyugdíjas bérletigazolvánnyal, a kisgyerekeseknek szóló bérletek csak érvényes kisgyerekes bérletigazolvánnyal használhatók. A teljes árú budapesti havi bérletek a Volánbusz Zrt. által kiadott Volán-BKSZ bérletigazolványokkal is használhatók."

Egyéb lehetőségek árakkal együtt:
www.bkv.hu/hu/turistaknak_ajanlott_jegyeink/turistaknak_ajanlott_jegyeink

Imádom gugli havert, ezúton is köszi neki.

kovacs55 2013.05.04. 19:46:00

Ha mondjuk kulföldön elsz es ott is mentel nyugdijba de Magyarorszagra latogatsz sajat kocsiddal (kulföldi rendszam) es több idöt lennel ott mint egy honap, akkor mar belföldi uzembentartonak szamitasz vagyis at kellene regisztralni a rendszamot magyarra.

Közben van M.O-on egy tarsashazi kis lakasod (közös kert, közös telekresz, ez utobbi ami egyebbkent adomentes a többi lakonak ) de mivel TE az egesz ev NAGY RESZET nem töltöd ott a lakasban ezert a rad esö telekresz utan ADOT kell fizetni (a lakas utan amugy is fizetsz mar)…

Kocsinal 30 napon tul mar belföldinek szamitasz….

Lakasnal (1-2 honap utan ha nem laksz ott mar ”nem belföldinek” es a telekresz rad esö resze adoköteles).

Persze penzröl szol mindket dolog...Erti ezt a lehuzast valaki ?????

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 19:46:33

@váj mí:
Persze! Kerdezd csak! ;)
Nincs pimasz kerdes...

váj mí 2013.05.04. 19:47:35

@macamuca: Írtam, hogy ez tavalyelőtt nyáron volt, és ha azóta megváltozott, akkor bocs.
Különben akkor én is a gugli havert vettem igénybe, onnan voltam olyan okos. Úgy látszik, azóta a tömérdek EU-s diák leamortizálta anyagilag a BKV-t a kedvezményes bérletekkel ... :P

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 19:48:29

@Babette_:
"más vonalra teljes árut kell venni."

Nem egészen. A suli-lakhely viszonylatban lehetséges diákbérletet vásárolni (félárú), más viszonylatban pedig 50 %-os menetjegyet. Tehát pénzben ugyanott van, de a napi szintű közlekedéshez (feltételezve, hogy naponta elmegy a suliba a kölök... :) ) lehetséges bérletet venni, más vonalra csak jegyet = naponta ismétlődő "macera". Ez a helyközinél érvényes, a BKV-s szituról fentebb írtam-linkeltem.

aleb19 2013.05.04. 19:52:02

@kovacs55: az ingatlanadot otthon minden onkorm sajat maganak szabalyozza amit irsz csak nehany telepulesen van
amugy ertem kell a penz es ezt altalaban a nem szavazo loserektol probaljak beszedni

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 19:54:35

@dirtyfreebird:
"A diákigazolvány mióta csak az iskola és a lakóhely között jo?
Az mindenhova , nem?
Csak azok használhatják iskola es lakóhely között akik felnőtt képzés kereteben tanulnak."

A diákigazolvány a suli és a lakhely közötti diákbérlet (!!) megvásárolására "jogosít fel", a többi viszonylatban diákjegyet lehetséges vásárolni a diákig. felmutatása után. Akár pld középiskolás (=18 év alatti) a diák, akár főiskolás/egyetemista, akár felnőttképzésben tanul (mint pld én).
Egyéb kedvezményekre is feljogosít, de érthetően az utazási kedvezmény a legismertebb.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.04. 19:55:32

@macamuca: én a bérletről beszéltem, ahogy a posztoló, a jegyet nem tudom, de láttam fenn , te jól tisztában vagy vele.

nadiposzata 2013.05.04. 19:57:00

@macamuca: A havi tanuló bérletre 90%-os kedvezmény van. A helyközi busz, vonat és az egyéb helyi tömegközlekedési formák esetében is. Ezért lehet csak lakhely és iskola között igénybe venni. Külön bejegyzésre más viszonylaton is. (pl. gyakorlat)

A közoktatásban résztvevőknek, nem is kell minden évben matrica, olyan 4 éve szüntették meg.
Elég a narancsszínű diákigazolvány. Lehet, hogy érvényesítő matricát sohsem látott.

Amit most már a járási hivatalban kell igényelni, nem az iskola rendeli meg. Felsőoktatásban is. Az egyetem ott csak az érvényesítő matricát adja félévente.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.04. 19:57:45

@váj mí: naja, a posztoló sem pontosította:)

Sanyi9 2013.05.04. 19:58:41

@dirtyfreebird: Aszta, kisherceg, latom te vagy az agy. :D

Amugy ez tenyleg oriasi hiba volt a reszemrol. Az segit, ha azt mondom, hogy nagyon-nagyon sajnalom?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 20:00:50

@váj mí:
Meg nem hangzott el kerdes! ;)

A lemondas oka vegtelenul prozai: semmi szuksegem nem lesz ra a tovabbiakban. A sved utlevel ugyan ugy ervenyes a vilag (maradjunk a Foldnel) osszes orszagaba.

Ezen kivul:
- nem akarok es nem is fogok visszatelepulni Mo-ra;
- nem szeretnek semmilyen modon sorskozosseget vallalni a magyar politikaval;
- nem szeretnem, ha valaha is, barmi oknal fogva eszebe juthatnek barmely hivatalnak;
- a szalak gondos elvarrasanak vagyok hive, ez lesz az utolso kitelek koztem es Mo kozott;
- nem kot oda semmi (nagyszulok nincsenek, anyum sem el mar, apam egy gerinctelen &@*#%, egyedul noveremmel szoktam e-mailt valtani, barataim 99%-a is idevalosi mar).

Biztosan lehetne meg sorolni, de szerintem ez is eleg csamcsognivalo lesz :)

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 20:03:23

@váj mí:
Ok :)

Amúgy a másik lehetőség, hogy (külföldi állampolgárként) magyarigazolványt igényel valaki, aztán annak felmutatása is 50 %-os kedvezményre jogosítja fel a felmutatóját.... (nagyon demagóg vagyok, ha ezután azt emlegetem, hogy nekem meg teljesárút kell vennem alapesetben? .... ).
6 éven aluli gyerek meg ingyen utazik.
MÁV-nál és Volánnál egyaránt ez van, ha van magyarigazolvány.

www.volan.hu/dijszab2.html#dsz3

elvira.mav-start.hu/
(itt a Kedvezmény listában megtekinthető, hogy milyen mértékű kedvezmények kik és hogyan jogosultak)

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 20:07:32

@nadiposzata:
Nem, a diákkedvezmény bérlet és jegy esetén egyaránt 50 %, a 90 % egy másik csoportnak jár. Linkeltem a közl.-i társaságok vonatkozó oldalait.

Volán (busz):
2. 50 %-os menetjegy kedvezményre jogosult
a.
a gyermek 6 éves kortól 14 éves korig,

b.
az érvényes diákigazolvánnyal vagy a tanintézet által kiadott Igazolással rendelkező nappali és esti tagozatos diák, bármely utazási viszonylatban,

c.
levelező tagozatos diák a lakóhelyéről (tartózkodási helyéről) iskolába járásra történő utazásra, a lakóhelye (tartózkodási helye) és a képzés helye között a diákigazolvány alapján; a VOLÁN az utazási viszonylat bejegyzésére külön igazolást adhat ki,

d.
10 éven aluli gyermeknek a legalább 6 gyermekből álló csoportja együttes utazása esetén a velük utazó 2 kísérő, a csoportos utazást szervező előzetes megrendelése alapján; 10-nél több gyermek együttes utazása esetén 10 gyermekenként további 2 fő kísérő jogosult a kedvezményre. A megrendelést az igénybe venni kívánt járat(ok) üzemeltetőinek kell benyújtani olyan időpontban, hogy visszaigazolásra kellő idő álljon rendelkezésre. A visszaigazolást jegyváltáskor be kell mutatni,

e.
a 75%-os vagy annál nagyobb mértékben rokkant hadirokkantnak a családtagja (a kedvezményezettel közös háztartásban együtt élő házastárs (élettárs) és gyermek); a gyermekek azonos feltétellel jogosultak a kedvezményre, mint a nagycsaládosok a 90 %-os kedvezményre,

f.
nappali tagozatos diákok csoportos utazása esetén 10 fő diákonként legfeljebb egy fő kísérő,

g.
a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII törvény 10. §-a (1) bekezdésében meghatározott oktatási intézmények nappali és esti tagozatos tanulója, hallgatója, ha jogosultságát a "Magyar igazolvány"-nyal, illetve a "Magyar hozzátartozói igazolvány"-nyal és az e célra rendszeresített "Diákigazolvány"-nyal, vagy az igazolvány, illetve a "Pótfüzet" "Diákkedvezmény" rovatában történt érvényesítéssel együttesen igazolja A diákigazolványok időbeli érvényességét a III/3. pont tartalmazza.

DieNanny CH 2013.05.04. 20:09:03

@Babette_:
Hát, ez alapján:
www.bkv.hu/upload/M_166/rek4/4493.pdf
jár külföldinek is, bár felsőoktatási bérletnek hívják, de említik a 16 éven alulit is...

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 20:10:15

@nadiposzata:
A MÁV-ét nem tudom bemásolni, ott legördülő listából választható ki, hogy 33, 50, vagy 90 %-os kedvezményt kik vehetnek igénybe.

Matrica a diákigazolványon: nem szüntették meg, ma is létezik. Minden év elején kiosztják.
Hidd el, tapasztalat. Iskolás a lányom, magam is tanulok (meló mellett), férjem tanár.
Plusz gugli haver is elmond ezt-azt...

kovacs55 2013.05.04. 20:11:01

@Kovermadar:
Remelem nem kerul ra sor....de kerulhetsz olyan szituba mikor rajössz hogy svenson utlevellel (kocsi rendszammal) nem olyan jo villogni...

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 20:14:05

@Babette_:
Hát a BKV-t nem ismertem, de most annak is utánanéztem :)
Amúgy magam is bérleteztem anno, most helyben tanulok, de lányomnak van bérlete, férjemnek is. Plusz lányom rendszeresen vesz félárú diákjegyet a diákig. felmutatásával, amikor a multiplexbe megy a haverjaival = ez is egy tapasztalat, amellett, hogy a Volán/MÁV oldalán simán megnézhető, hogy lehetséges-e. És ha igen, akkor miért vegyen teljesárú jegyet, amikor mozizni megy? :)

DieNanny CH 2013.05.04. 20:18:01

Tehát BKV-nál kedvezményezett:

Az EU, EGT tagállam és Svájc állampolgára (továbbá a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem állampolgárság alapján
rendelkező személy), aki ezen államok nappali és esti oktatásban részt vevő tanulója, hallgatója

Bemutatandó igazolás:

Magyar diákigazolvány, az érintett államokban kibocsátott diákigazolvány, nemzetközi diákigazolvány, 16 éven aluli
külföldi gyermek esetében útlevél vagy személyi igazolvány. Magyarországi tanintézménnyel fennálló tanulói, hallgatói jogviszony igazolására kizárólag a diákigazolványokról szóló jogszabály szerinti magyar diákigazolványok
használhatók.

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 20:19:02

Ja, és még az jutott eszembe, hogy több helyről hallottam (itt nálunk a városban is műxik-létezik), hogy az önkormányzatok a helyijáratokra érvényes, korlátlan számú ingyenes utazásra feljogosító kártyát adnak a település iskoláiban tanuló diákoknak. Nem csak a helyi lakos diáknak, hanem mindnek = a bejáróknak is.
Nálunk ez a bevezetés előtt havi 570 ft.-os kiadást jelentett = nem egy nagy összeg, de a gesztus....

váj mí 2013.05.04. 20:20:34

@Babette_: Mna, az is igaz ... ;)

@Kovermadar: Hm, ha magyar állampolgár lennék, akkor az elsőn kívül nagyjából egyetértenék mindegyik kitételeddel. Kissé kategorikus számomra Magyaroeszág, vagy-vagy. Már, ha ugye törvényesen szeretnél eljárni, mint jó állampolgár. A posztoló is milyen faszán megszívta ....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.04. 20:21:26

@hagyma: Csak jogKovetoen akart eljarni, de ezt te ugyse ertheted.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 20:26:43

@kovacs55: ezt nem igazan ertem. Nem a villogasrol, hanem a hovatartozasrol van szo.

A rendszervaltas utani idoket alapul veve azt pontosan tudom, hogy hova nem akarok tartozni. Volt 23 ev felepiteni valamit... nem nagyon sikerult, mert fontosabb volt a minkenkori mutyi.

Az igaz, hogy barmi megtortenhet, de ha igazad is lesz, akkor lesz itt meg rajtam kivul 9,5 millio Svensson, akivel kozos csonakban fogok evezni (nem villogni, mert ez nem errol szol). Ok is meg fogjak oldani magyar utlevel nelkul.
A magyar utlevel nem jelenti a problemak folott allast vagy a serthetetlenseget (de meg egeszseget sem).

Ez hasonlo idealizalas, mint a "hogy akarsz megtanulni idegen nyelvet, ha magyarul sem tudsz"... mert az angolok tudnak magyarul, mi?

A magyar is csak egy nemzet, egy a sok kozul. Egyik sem kulonleges, mind emberekbol all. Akkor pedig minek ragaszkodjak hozza, ha van szamomra kedvesebb?

váj mí 2013.05.04. 20:27:41

@macamuca: Hm, nálunk a családban ezt az igazolványt egyedül a nagypapám váltotta ki, jobbára érzelmi okokból. Illetve, bocs, egyszer igénybe vette a 90%-os MÁV kedvezményt, amikor a húgához utazott.
Bár úgy sejtem, a magyarországi infrastruktúra nem a szemét-mocsok-kedvezményeket-igénybe-vevők miatt szar. Sokkal inkább a Nokiás dobozok környékén kellene szétnézni, minden szinten.

cindbl 2013.05.04. 20:28:10

@diggerdriver: "Na szóval...
Két éve kijöttünk Londonba. Az egyik banknál megszüntettem a számlámat és ezen kívül semmit nem tettem.
Még semmilyen levelet nem kaptam senki nem baszogatott.
A TB-ből sem jelentkeztem ki pedig tudom hogy ki kéne ."

En kijelentkeztem, csak valahogy visszajelentkezodtem (olyan datummal, amikor biztos nem voltam otthon, leven a nejem 7. honapos terhes volt, es mar nem akartunk repulni).

harom ev mulva kaptam egy hatarozatot, hogy lefoglaljak a motoromat, es 30 napon belul szolgaltassam be a forgalmit, blabla.
semmilyen mas egyeb papirt, felszolitast, levelet nem kaptam csak a lefoglalasi hatarozatot.

bementem navhoz, ott mondtak, hogy valahogy bejelentkezodtem, de jelentkezzek ki oepnel. ott adtak egy papirt, amit visszavittem navhoz, es lenullaztak az oepest tartozasomat. persze 10k HUF-ot fizetnem kellett, hogy megszuntessek az eljarast a lefoglalasra...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.04. 20:29:13

@Philosoraptor: Rosszul tudod. Bizonyos orszagoknal megszunik, bizonyosoknal nem. Ha nem szolsz otthon, hogy eljottel, es mondjuk amerikaba, vagy Kinaba mesz, fizetned kell. Ha egt-be, vagy egyeb kettos adozast kizaro helyre, akkor nem. De errol is bejelentest kell tenni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.04. 20:33:08

@diggerdriver: Makod volt. Min. Ket emberrol tudok, aki kapott papirt ugy, hogy nem intezte el, es meg kettorol ( magam is beleertve) ugy, hogy elintezte, de a nav megis b.sztatta.

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 20:38:57

@váj mí:
Nem vitatom a nokiás-dobozos részt...
De az is abszurd, hogy mennyi kedvezmény van, boldog-boldogtalannak...
Én akkor lestem, amikor vonattal utaztam egyik barátomhoz, és előttem vásárolt jegyet egy kb 20 fős csoport. Kb 3-4 család együtt utazott nyaralni: szülők, gyerekek vegyesen, sok-sok nagy csomaggal. Takarosan megálltak egy helyen, majd az egyik anyuka nekiállt összeszedni a magyarigazolványokat, merthogy azzal féláron utazhatnak. Mondanom sem kell, magyarul beszéltek, tőlem nem messze. Namost határszéltől Balatonig a jegy, az annyi, mint... féláron meg.... a Balatoni nyaralás sem olcsó. Szóval, nem sajnálom én senkitől a nyaralást, de amikor eszembe jutott, hogy nekem nem telik nyaralásra, nekik meg igen, és még állambá' is támogatja őket félárú jeggyel, én meg vehetem a teljesárút.... nos, akkor (nem először..) keserű lett a szám.
Ez nem konkrét személy ellen irányul (=nem naygapád vagy más ellen, nem az említett családokra neheztelek), de miközben évről évre szanálni kell a MÁV-ot, tán nem kellene boldog-boldogtalant ingyen-féláron szállítani.
De lehet, hogy tényleg megkeseredett és demagóg vagyok...

33621 2013.05.04. 20:41:11

@macamuca:
Csak nem cívis gyökereid vannak? Hova valói vagy?

váj mí 2013.05.04. 20:41:32

@tildy:): Hm, amikor én elköltöztem Romániából, akkor ugye automatikusan nem fizettem már tovább semmilyen adót vagy tb-t, bár ott más a rendszer. az állam nem cseszteti a népeket külön adminisztrációval, amit tulajdonképpen neki kellene ellátnia. Pedig több munkahelyem is volt, tehát nem arról volt szó, hogy automatikusan ment le az adó, és a tb.
Szóval, felszámoltam mindent, ami gyakorlatilag, csak a bankszámláim megszüntetését jelentette, ami pár percbe került bankonként. Egyetlen bankszámláról feledkeztem meg. Egy eseti utalás miatt nyitottam anno, egy eurós számlát, mna, pont arról. Több mint fél év után jutott eszembe ez a számla. Akkor felhívtam a bankot. Mondták, ne parázzak, a számlát megszüntették, mivel nem volt rajta mozgás több mint 6 hónapja, és a megadott számon nem értek el. Ha megint az ügyfelük szeretnék lenni, várnak szeretettel.
Mna, kb. ennyi volt az én "felszámolási procedúrám".

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 20:45:13

@DieNanny:
Valoban.
Ez a magyar állam nagyon nagylelkű. Vajon a magyar diákigazolvánnyal igénybe lehet venni bármilyen kedvezményt külföldön?

@tildy:):
Ezt hogy érted "vöröske"?
Szó szerint büntetést kellett fizetni?

@Sanyi9:
I think about it.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 20:47:34

@macamuca:
Nem vagy.
Nagy igazságot mondtál.

kovacs55 2013.05.04. 20:47:50

@Kovermadar:
A "villogast" nem ugy ertettem. Csak azt akartam mondani hogy volt kettö olyan szitum mar (Europaban) amikor a "svenson" hatranyt jelentett es ha "magyar" papir (rendszam) lett volna nalam, nem kellett volna szegyelni az S jelzest.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.04. 20:48:13

@dirtyfreebird: Koveteltek, igen, hogy vagy nagyon surgosen vigyem a papirt milyen alapon vagyok biztositva, vagy megbuntetnek. 8 napot adtak elintezni.

Amarante 2013.05.04. 20:50:32

@macamuca: Balatoni nyaralás sem olcsó
Na latod:)Megfizettek ok boven azt a jegyet:):)Amugy meg ertelmes erdelyi nem orul egyaltalan annak,hogy szorjak az allampolgarsagot,mint bolond pek a lisztet.a legtobb nyugatra megy dolgozni es magyarkent konnyebb.szekely sem sok telepedik le kulfoldon:)
Lehet anyazni,vitazni meg gyulolkodni :nepvandorlas mindeg volt es lesz is.Eleinte jobb legelot kerestek,jobb foldet ma jobb munkat:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.04. 20:50:49

@aleb19:
Lófaszt. A magyar államnak sokkal többet kellett volna fizetnem.
Amúgy sem kivitelezhető mert az adóelőlegemet meg a TB-met az angol kincstárba kellett fizetnem,

aleb19 2013.05.04. 20:54:41

@diggerdriver: lofaszt vagy nem lofaszt, alapbol az a szabaly,hogy ott adozol ahol az adott evben hosszabb ideig elsz
es ha ez kiderul a hivatal beled teszi a lofaszat de nagyon oszt lofaszozhatsz

váj mí 2013.05.04. 20:55:27

@macamuca: Hm, nézd, az hogy egy határon túli magyar társaság megengedheti magának, hogy a Balatonon nyaraljon az otthon megkeresett jövedelméből, miközben te nem, holott te sem lopod a napot, hanem melózol.. khm, hát szóval, az talán nem az ő saruk. Az meg, hogy igénybe veszik a felkínált kedvezményeket, szintén normális. Te sem tennél másként a helyükben.
Érted, mit szeretnék mondani? Nem rájuk kell haragudnod, mert ők megtehetik, hanem a saját impotens vezetőket kell pöcsön rúgni, amiért te nem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 20:57:03

@kovacs55: kivancsi vagyok most mar. Megosztod velunk azt a ket dolgot?

Ezek szerint Te is innan? Honnan? Miota?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.04. 21:02:32

@Mr. Long: Utobbira, adobevallas kell, ha mondjuk otthon meg btben vagy tag, vagy csak kiadod a házad.

Valakinek nem kell bankszamla, de en pl arrol fizetem az eletbiztositasom, szuleimnek ezt azt, vagy ha otthon vagyok , azzal veszek jegyet. Van mobil is, amit arrol fizetek, kulfoldi bankkartyaval ki sem tudom fizetni, ill. Diakhitel is arrol ment.

kovacs55 2013.05.04. 21:08:56

@Kovermadar:
Nem tudom mennyi idöt huztal le kint de 20-30 ev utan majd talan atertekeled a hovatartozast vagy majd a gyerekeid keresik a gyökereket kivancsisagbol. Nem kell visszafele rugni (nagyon sokan teszik, a legelejen valahogy en is igy voltam, ma mar nem). Ha utazom szerteszet a vilagban es kerdezik hogy honnan????...en buszken mondom hogy Magyarorszagrol...(sok helyen jobb csengese volt mintha azt mondtam volna hogy Svedorszagbol)
Jol erzem magam itt de nem tagadom meg a magyar gyökereket.
Ne mond hogy SOHA nem akarsz visszatartozni ODA., nem tudjuk hogy mit hoz az elet meg...

labirintus1 2013.05.04. 21:17:15

@Kovermadar: Ez azért nem ilyen egyszerű, mert pl. benne vagy abban a jegyzékben, amiben a hadköteleseket tartják nyilván. Ha jól tudom, most már a nőket is nyilvántartják valamilyen formában, mert mindenkinek lett polgári védelmi kötelezettsége.

Szóval, amikor valaki külföldre távozik letelepedési szándékkal, akkor pl. ebből a jegyzékből is ki kell jelentkezni, mert máshonnan nem tudhatja meg a magyar állam, hogyha netán háborúba keveredik, akkor téged ne keressen, mert inkább a CNN-en nézed a fejleményeket. :-)
Úgyhogy, szerintem, formálisan kivándorolni jóval bonyolultabb, mint simán szólni az okmányirodának, hogy ideiglenesen elmentél. Ez egyébként már nem kötelező.

kovacs55 2013.05.04. 21:18:13

@Kovermadar:
Nem szivesen emlekezem rajuk de mindkettö szallaskeresessel, hotellal fuggött össze es nem is ugyanabban az evben (talan rossz tapasztalatuk volt a "svensonokkal" de miert csaladom es en szivtam meg??? (egyik Nemet o-ban a masik Ausztriaban).

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 21:25:00

@33621:
Stimmt, mármint a környék :)
A kálvinista Rómát ismerem, hisz anno "benne" (is) "okosodtam" (sulik).
:)

labirintus1 2013.05.04. 21:25:09

@Babette_: Nem vehet bérletet. Az egy hónapos bérletek Mo-on fényképesek, személyhez kötődnek, és mivel gyereknek nem állítanak ki felnőtt bérletet, ezért semmilyen bérletet nem vehet.
Az író nem azt szerette volna, ha az ő gyerekével kivételeznek, hanem hogy ne szopassák jobban a kelleténél és legalább egy nyomorult felnőtt bérletet hadd vehessen a 8 éves gyerekének.

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 21:37:32

@váj mí:
Értem, és nem is rájuk haragszom (írtam is), a felkínált lehetőséggel éltek, hasonló szituban valószínűleg én is éltem volna vele.
A felelősség témában is igazad van, kár, hogy itt a közgondolkodás nem efféle... Ezért is tervezem azt, hogy ha a mostani melóhelyem borul (meglehetősen ingatag a szitu, immár 2 éve, volt is leépítés, nagy, és sacc/kb lesz is még, csak az időpont kérdéses, nomeg a mértéke), akkor irány külföld.
Van némi angol-tudás, ezt lehet turbózni, van arratájt ismerős is, barát is, rokon is, aztán van németo.-i rokon is, meg ismerős is, de nincs német-tudás, ezt viszont meg lehet tanulni. Döntenem nem most kell, perpill ráérek infókat gyűjteni, tanulni. A végkielégítés pedig kezdőtőke gyanánt fog szolgálni = azt már nem Mo.-on fogom elkölteni, ha sor kerül rá.... (hétszámjegyű összeg).
Mert elegem van a lehetetlenségekből, minden területen...

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 21:45:54

@labirintus1:
Hadkötelezettség nincs, így ilyen nyilvántartás sincs (amióta megszűnt a sorkatonai szolgálat, előtte a férfiakra vonatkozott, ill. közülük kerültek ki a tartalékosok, náluk kint volt a felszerelés, pld Apumnál is, "bilivel"-"szatyorral"-"mindennel" együtt).
De van polgári védelmi kötelezettség, azt hiszem, erre gondolhattál.

www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/kozigazgatas/ved_biz_ppt/5_kotelezettseg.ppt#2

Férfiaknál 18-55, nőknél 18-50 éves kor között vonatkozik.

váj mí 2013.05.04. 21:49:25

@macamuca: Hm, ha kinéz valami végkielégítés, azt várd ki, aztán tűz!
Addig is készítsd elő a terepet. Hogy Németország vagy Anglia, az attól is függ, hogy milyen jellegű melóra gondoltál, illetve, hogy melyik ország felelne meg leginkább a habitusodnak. Mert ha már elköltözöl, akkor az sem utolsó szempont, hogy jól is érezd magad az új környezetben.
Különben, én anno nagyon szerettem volna Magyarországon hosszabb távon is élni, de hát... hm, hát igen. Valszeg, egyszer helyrerázódik az az ország is. Nekem viszont csak egy életem van.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 21:51:13

@kovacs55: masok vagyunk. Lehet, hogy igazad lesz, de az is lehet, hogy nem.

Idiotak mindenhol vannak sajnos. Sok sved fiatalt lattam... erdekes dolgokat muvelni (ennek kovetkezmenye lehetett a te rossz tapasztalatod is).

Meg van 3 evem meghondolni magam...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.04. 21:53:57

@labirintus1: jo, hogy mondod, mert ez meg egy ok a lemondasra :) mondjuk kereshetnek, ha nem tudjak hol vagyok. Sved allampolgarkent pedig nem hiszem, hogy kenyszerithetnek barmivel is.

Mi a legrosszabb, ami tortenhet? Nem mehetek Mora, mert azonnal bezarnak?

Vittore. 2013.05.04. 21:54:21

A magyarorszag.hu-n akartam időpontot foglalni az egyik okmányirodába, mert 3 hét múlva lejár a személyim. A rendszer által engedélyezett június közepéig egyetlen időpont sincs a XI., XIII., XIV. kerületben. Valaki tudja, mi a k.rva isten van ezekkel, vagy álljak neki órákig átböngészni az összes kerületet?

christophe 2013.05.04. 21:58:24

Nèzzetek meg egy 1990-s Szomszèdokat,semmi de semmi nem vàltozott azota,Tesco,Aldi-t leszàmitva.23 èv alatt Magyarorszàg semmit nem lèpett elore,mutyi,szegènysèg,egèszsègugy,burokràcia,rendorsèg.....

aleb19 2013.05.04. 22:01:48

@christophe: de valtozott kb 20% csokkent a GNP

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 22:03:22

Amúgy a bejelenteni-nem bejelenteni kérdéskör (szerintem) igazából akkor érdemleges, ha valaki egy másik ország állampolgárságát szeretné felvenni és ez nem lehetséges kettős állampolgársággal (sok ország engedi, sok meg nem).

Amíg erre sor nem kerül, addig célszerű kerülni a hivatalokat.
Ha nem jelentem be, hogy külhonban élek/dolgozom/stb, akkor mit tesznek/tehetnek? Összesen semmit.
Itthon nem fizetek TB-t, node nem is veszem igénybe. Eu-s országban TB-t fizetve néhány alapellátásra itthon is jogosult vagyok a kinti biztosítás alapján (ha hazalátogatva lenne szükség rá netán), más esetben meg a kinti bérből a honi magánszakrendelés simán megfizethető (pld egy fájós fog ellátása egy hazalátogatás során).
Adóbevallást kint készítek, adót is ott fizetek.
Nyugdíjjárulékot is ott fizetek.
Az itteni ingatlanomból nem jelentkezem ki, és továbbra is éppúgy nem fogok benne lakni, mint ahogyan most sem lakom benne, pedig jelenleg Mo.-on élek.
Jogsim érvényes, de kiköltözve honosíttatnám = kinti jogsit igényelnék adott ország feltételei szerint (vizsgával, vagy csak sima cserével), majd ezt újíttatnám szükség szerint. Hazalátogatva simán használhatom majd.
Útlevelem nincs, pontosabban lejárt, azt megcsináltatnám, aztán onnantól azzal igazolom magamat. Személyim már most nincs, vagyis lejárt, és nem újíttattam. Minek? A jogsim is alkalmas arra, hogy a személyazonosságomat igazoljam, így a személyire nem költöttem (sem pénzt, sem időt).

Egyszóval, ha sor kerül rá, én fogom a batyumat és megyek.
Útlevél + jogsi + pénz, némi ruhával/aprószeméttel, oszt jónapot.

Egy új, kinti élethez nem szükséges az itteni hivatalok áldása...

(ahogyan arra is rájöttek, hogy feleslegesen írták elő a bejelentési kötelezettséget azoknak, akik 3 hónapnál hosszabb időre tervezték a kint-tartózkodást /ezért is törölték el márc. 01.-től/, úgy lassn rájönnek a többi előírás feleslegességére is. legkésőbb akkor, ha "kiürül" az ország.....)

Amarante 2013.05.04. 22:04:40

@Vittore.: Mi most csinaltattunk a gyerekeknek Budapesten a kozponti okmanyirodaban.Odamesz reggel es sorszamot huzol:):)Lehet varni kell,de meg aznap bejutsz.postazzak vagy tel.ertesites van es a szemelyi egy honapon belul kerul a kezedbe.Itt nincs lehetoseg a gyorsitott eljarasra :)

Amarante 2013.05.04. 22:08:25

@macamuca: en a tavaly akartam fizetni TB-t mert gondoltam,hogy sosem tudni.A fiamek miatt meg visszajarunk.Na kerem enmeg a rendszerben sem voltam talalhato:):)Kuldtek volna erre-arra en meg nem mentem,gondoltam nyugszom bekeben oszt annyi.Minek haborgatni oket:):):)

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 22:13:08

@váj mí:
A tavaly elbocsátottak olyan summákat kaptak, hogy.... huhh.
És nem csupán tőlük lehet tudni az összegekről, hanem a cégvezetéstől is, ugyanis előre meg volt mondva, hogy ki mennyit kap (évek/hónapok/stb alapján), tehát mindenki ki tudta számolni előre, hogy ha netán ő is érintett lesz, akkor mire-mennyire számíthat. És annyi is lett. Leépítés ide vagy oda, összességében azt kell mondanom, hogy nagyon korrekt volt a cég, többet is adott, mint muszájos lett volna (törvény alapján).

De azt is pontosan tudom, hogy hasonlóan korrekt (no és jól fizető...) munkahelyet nem hogy a környéken, de tán még az országban sem nagyon lelek... így marad a külföld.
Mert ha megint költöznöm kell, akkor azt nem az országon belül teszem.

Hogy aztán melyik irányba indulok majd, az majd akkor dől el, amikor döntenem kell: mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya, de alapvetően nekem kell majd beilleszkednem egy új helyen. Pont úgy, ahogyan itt is tettem/tettük.

A többit meg majd meglátjuk.
Mondta a vak....
:D

Mrsmihaly 2013.05.04. 22:23:01

@váj mí: 2012-ben csereltem ki a magyar utlevelemet, mert most tavasszal jart volna le. 10 napot kellett varnom hogy az uj utlevelet attudjam venni. Persze eleg nehezkesen indult az ügyintezes, mert majdnem 1 napot ültem az okmanyirodaban, mire ramkerült a sor. Gondolom az ügyintezönek meg mar elment a kedve a munkatol, mert kijelentette, hogy nem tudok uj utlevelet igenyelni, mert nemtudja hogy van-e magyar allampolgarsagom.Majdnem dobtam 1 hatast a 40 C-ban. Ugyanis a kezeben tartotta az utlevelemet, amit a külföldön elö magyar allampolgaroknak allitanak ki.
Mivel több orat vartam, kedvem nem volt ujra visszamenni, igy felvilagositottam, hogy azert van az asztalan a szamitogep, hogy hasznalja, es üsse mar be a nevemet es a szemelyi szamomat, ezek utan meglatja, ha nem hisz az ervenyes( meg akkor nem jart le) utlevelemnek. Na ezek utan kenyszeredetten kitöltötte az uj igenylö lapot, amit csak ala kellett irnom, es 10 nap mulva kellett az uj utlevelert bemennem.

Amarante 2013.05.04. 22:23:21

@macamuca: Koszonom:):)Tovabbra is azt vallom,hogy nyugszom bekeben:):)Meg egy ev es kerelmezhetem az angolt:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.04. 22:24:19

@macamuca: Mondjuk azt tehetik, hogy megfenyegetnek, hogy fizess 8 napon belul

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 22:25:23

@Vittore.:
Passz. Tipp: ha van jogsid, akkor hagyd a fenébe.
Jogsi alkalmas a személyazonosság igazolására is, meg jráművezetésre is feljogosít. A személyi meg csak azonosít.
Vagy ha van útleveled, az is alkalmas a személyazonosság igazolására, ezesetben is feleslegesnek tartom a személyit.

Ha se jogsi, se útlevél, akkor kell a személyi.
Ahhoz meg egy időpont valamelyik okmányirodában... :(

Amarante 2013.05.04. 22:26:54

@macamuca: Nem kell idopont,a kozpontiba kell menni:):)

aleb19 2013.05.04. 22:28:02

@Vittore.: a sok birka befoglalja es nem megy el de ha szemelyesen mesz kb 30 perc ha nincs szerencsed 90

Mrsmihaly 2013.05.04. 22:29:23

@kovacs55: meg mindig jobb mint magyar utlevellel utazni nyugaton.

Mrsmihaly 2013.05.04. 22:31:59

@Vittore.: menjel videkre, pl. Szigetszentmiklos, es a problemad megoldodik.

Amarante 2013.05.04. 22:33:51

@Mrsmihaly: Nem lehet:)Csak a lakohely szerinti vagy a kozpontiba

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 22:35:42

@Sanyi9: és ennek sincs lejárati dátuma?

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 22:35:45

@tildy:):
Ok.
És ha nem fizetek? Akkor mit tudnak tenni velem?
Egyáltalán: ha nem lakom ott, akkor hogyan érnek el?? Ki fogja átvenni a hivatalos levelet? Ha simán küldik, akkor "nem kaptam meg, talán elkavarodott a postán"-szöveg. Ha ajánlva, és nem vagyok ott, nem veszem át (ahogyan most sem lakom az állandó lakhelyemen, hanem az ideiglenesen), akkor visszamegy hozzájuk, node hova küldjék utánam?? Ki nem találják, hogy hol érnek utol....
Szóval, üres fenyegetés a levegőbe "kiabálva" a hivatal részéről.
Betarthatatlan, behajthatatlan, a címzett elérhetetlen.

(legutóbbi fenyegetősdi a népszámlálás kapcsán zajlott: a 300 ft./ív pénzre hajtó nyüzüge népszámláló olyan erőszakos volt, hogy alapból elhajtottam, erre ő feljelentett a jegyzőnél, hogy nem engedem magamat "megnépszámlálni". Kijött a levél, hogy engedjem magamat, majd másnap a számláló is megjelent, személyesen. Ismételten elhajtottam, és felhívtam rá a figyelmét, hogy nélküle is lehetséges "számlálódni", pld a neten keresztül. Ezen ő meglepődött, majd feldühödött, hogy de miért nem mondtam ezt neki már először?? És meg volt sértődve, amikor közöltem vele, hogy elvileg neki tájékozottabbnak kellene lennie ezügyben, mint nekem, ehhez képest nem is tud a netes lehetőségről...
Amúgy nem "számlálódtam/tunk" neten sem, így most -elvileg- min. 3-mal kevesebben vannak az országban... De ha a születési adatokat nézik, akkor stimmel a létszám :D )

Amarante 2013.05.04. 22:38:54

@macamuca: Es most itt allsz szamlalatlanul!!!!!En nem is tudom,hogy lehet igy elni:):):)De ne busulj,minket sem szamlaltak meg:):)Nem hagytuk magunkat:):)

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 22:39:43

@Megint szabad a gazda:
Megkerdezem akkor maskent.
Mire gondoltal amikor Ruhr videkre hivatkoztál?
Az valamiben mas mint egyéb országrészek?
Rosszabb?

aleb19 2013.05.04. 22:40:39

@macamuca: a torveny szerint van un kezbesitesi velelem ha a masodikat sem veszed at/nem kereste/ akkor atvettnek minosul, de ha ismeretlen helyre koltozott a postas szerint akkor az van amit te is irsz varhatnak ra gombot
tehat a minimalberes postas dont a sorsod felol

fifibá55 2013.05.04. 22:41:53

@Vittore.: Majdnem mindegyik kerület biztonsági okokból nagyon kevés sávot hagy meg internetes foglaláshoz. Tapasztalat, hogy személyesen beesve viszonylag gyorsan el lehet intézni az ügyet.

váj mí 2013.05.04. 22:42:42

@macamuca: Schön.... hát akkor várd ki a sorodat, ha úgy érzed, hogy célkeresztben lesz a te munkaköröd is, aztán nyúlcipő ....
Hm, van egy olyan érzésem, hogy végül Anglia mellett döntesz, ha úgy alakul ;).

fifibá55 2013.05.04. 22:44:13

Lehet, hogy már szó volt róla, de a magyar hatóságnak nem kötelessége külföldre leveleznie. Akinek fontos, nevezzen ki és jelentsen be belföldi kézbesítési megbízottat, sok méregtől megkíméli magát.

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 22:47:06

@Amarante:
"Nem lehet:)Csak a lakohely szerinti vagy a kozpontiba"

Nem, mehetsz bármelyikbe.
Központi nyilvántartás van, megcsinálják. Jogsimat csináltattam az ország egyik végében (1. sz. város), majd újíttattam a másik végében (2. sz város) (ez volt az egyetlen eset, amikor a lakóhelyemen lévő okmányirodába mentem), személyimet hol az egyik városban (1. sz város), hol egy másikban (3. sz. város) rendeztem, utóbb meguntam és hagytam a fenébe (hol névváltozás, hol költözés, hol új formátum, hol lejárat miatt kellett menni). Útlevélnél az 1. és a 3 sz. városok játszottak, de ha ismét intézem, akkor vagy a 2. sz. város, vagy egy újabb, a 4. sz. lesz a helyszín.
Lakcímkártya dettó.

Vagy időpontra mész, vagy csak úgy, kivárod a sorodat (sok helyen negyedóra-félóra az egész!), csekket kérsz/kapsz, befizeted, visszamégy, adatlap-kitöltés, fotó, megkérdik, hogy postázzák-e, ha igen, milyen címre, vagy személyesen veszed át, ekkor tel.számot kérnek, hogy sms-ben tudjanak értesíteni az irat elkészültéről.
És tapasztalatom szerint abszolút nem érdekli őket, hogy teszem azt Csajágaröcsögei vagy, mégis Tökömgöröngyösön "ügyintézel".
:)

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 22:49:11

@Amarante:
"En nem is tudom,hogy lehet igy elni:):):)"

Hát tengődünk valahogy...
:D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.04. 22:49:11

@Amarante: A kozpontibol ugy elhajtanak, ha lakcimugy, hogy labad se eri a foldet. Tapasztalat.

váj mí 2013.05.04. 22:49:28

@Mrsmihaly: Az igen, még jó, hogy nekem nem kell a magyar vízfejjel birkóznom, mert lehet nagyon csúnyákat mondanék.
Mondjuk, anno mondtam is, amikor "mucika" nagyon hülye volt.
Amarante szerint nálunk van 24 órás elintézési lehetőség is, némi felár ellenében. Szerintem, nálam az lesz majd a nyerő.

váj mí 2013.05.04. 22:51:49

@tildy:): Jesszus! Te vörös lettél????

Amarante 2013.05.04. 22:52:30

@macamuca: Na tessek!A menyem szemelyesen ment a keruletbe es azt mondtak,hogy csak a kozpontiban,mert videki a lakcim:)Mindegy,mert ott elinteztuk:):)azert milyen jo,hogy ennyire megbizhato a hivatalok infoja:)

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 22:54:19

@macamuca:
El kell keseritselek, de ez esetben nem a paraszti esz a donto hanem ez:
Kézbesítési vélelem.
Az új szabály szerint a szabályosan kézbesített adóhatósági iratot kézbesítettnek kell tekinteni, ha a küldemény az adóhatósághoz a kézbesítés eredménytelensége miatt érkezik vissza. Ezzel az az új helyzet áll fenn, hogy a konkrét eset megjelölése nélkül is vélelmezik a kézbesítést a küldemény kézbesítési eredménytelensége esetén is. A szabályszerűen feladott iratot a másodszorra megkísérelt kézbesítés utáni ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a posta a „nem kereste” jelzést tette fel a visszaküldött iratra. A kézbesítési vélelemről nem kell az adózót értesíteni, kivéve néhány esetet, amikor erről elektronikus úton értesítést kell küldenie az adóhatóságnak.

adotippek.info/kezbesites-velelmezese-nav-tol-erkezo-level-eseten/

Amarante 2013.05.04. 22:54:47

@váj mí: Kb egy honapja volt egy kolleginaja a fiamnak,tehat ez biztos info.Majd ketto het mulva tutit mondok,ha a gyerek visszaert:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.04. 22:55:07

@tildy:): Mar ha nem budapesti vagy amugy, vagy budapesti cimet jelentesz be.@macamuca: Nem minden esetben mehetsza kozpontiba. Jogsi es utlevel eseten nem gond, kulfoldi vegleges letelepedes eseten viszont a helyileg illetekesbe kell...

Amugy mit csinalhatnak? Ha van magyar ingo vagy ingatlan vagyonod, raterhelhetik a buntetest.

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 23:01:05

@aleb19:
"a torveny szerint van un kezbesitesi velelem ha a masodikat sem veszed at/nem kereste/ akkor atvettnek minosul ..."

Nem egészen:
www.ofe.hu/inet/ofe/hu/fogalmak/fogalom.html?phraseid=2303

"A postai úton megküldött bírósági iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, amennyiben a címzett az átvételt megtagadta."

Mivel nem megtagadásról van szó (hiszen ha nem vagyok jelen a kézbesítés megkísérlésekor, így megtagadni sem tudom az átvételt), így ez a vélelem nem játszik.

Amúgy érdekes felvetés (úgy is, mint fogalom, meg úgy is, mint alkalmazni kívánt eljárás), hisz köteles lennék mindig, minden időpontban/esetben/időtartamban rendelkezésre állni (=átvenni levelet, küldeményt, stb), és ha ez nem történik meg (=nem veszek át egy küldeményt, tudtomon kívül elmulasztva az átvételt, vagyis egyszerűen huzamosabb ideig nem tartózkodom otthon), a hivatal akkor is úgy kezel, mint akit értesítettek, holott tudhatóan nem értek el az értesítéssel/akármivel.
Ehhez még csak külföldre sem kell költözni, elég, ha elmegy valaki 2-3 hétre otthonról akár nyaralni, akár más ok miatt...
Szóval, érdekes felvetés...)

macamuca [IHUN] 2013.05.04. 23:05:13

@tildy:):
Hát ha van ingatlan... node ha ráíratjuk a gyerek nevére? Össze-vissza 1 db gyerek van, mindenképpen az övé lesz. Vele meg nem tudnak mit kezdeni :)
Nomeg utána velem/velünk sem...
Keressenek a nagyvilágban, ha tetszik...
:)

aleb19 2013.05.04. 23:07:29

@dirtyfreebird: nem ertelek en ugyanezt irtam zanzasitva
kiegeszitve ha a postas ismeretlen helyre koltozott megjegyzessel kuldi vissza akkor teljesen mas a szitu

váj mí 2013.05.04. 23:09:55

@Amarante: Nagyon hálás leszek érte :).
Különben én azt szeretem Romániában, hogy a "hálapénzeket" minden feszengés nélkül egyenesen lehet az államnak fizetni, és akkor felgyorsulnak a dolgok hirtelen ;).

Megint szabad a gazda 2013.05.04. 23:10:28

@dirtyfreebird: a román bevándorlók volt a téma, az ottani nagyvárosokban jelentek meg nagyobb csoportok, annak ellenére, hogy munkát nem vállalhatnak. A Ruhr megért több nevesebb hullámot (törökök, oroszok), érdekes, hogy a románok is oda igyekeznek, mikor pl. a déli városok közelebb lennének, (persze lehet, hogy repülnek és akkor mindegy...)

aleb19 2013.05.04. 23:10:38

@macamuca: rossz iranyba goglizol sokszor az agyatlan copypaste hasznalat hulyeseghez vezet
kevered a fogalmakat a szezont a fazonnal@dirtyfreebird: kozelebb volt a megoldashoz

Amarante 2013.05.04. 23:11:56

@váj mí: Nos igen:):)Tisztara Balkan,de hatekony:):)Ott legalabb nem tesznek ugy,mintha becsuletesek lennenek:)

aleb19 2013.05.04. 23:16:20

@macamuca: ja es agyarorszag azert is szar mert az apeh illetve mas hatosagok ilyeneket is megtehetnek

váj mí 2013.05.04. 23:19:21

@Amarante: Tiszta és világos, számlaszámot is adnak a baksishoz ;).

Amarante 2013.05.04. 23:27:09

@váj mí: Ja:)Egyebkent fura,mert tenyleg erzekelheto a Kelet hatasa:)Foleg a torokoke:)

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2013.05.04. 23:31:14

@NIKI LAURA: nem hiszem, hogy megbüntettnének azért mert itt is fizetek TB-t... :) adót Izraelben fizetek, de nem fogom eldönteni, hogy egy évben mennyi idot töltök Magyarországon vagy másutt. Ez az én dolgom. Magyarországon el a 81 éves anyám, akkor es annyit vagyok ott, amennyit én akarok, nem az adóhatóság fogja eldönteni.

váj mí 2013.05.04. 23:36:19

@Amarante: Hm, és még erre mondják nagy lesajnálva, hogy "Balkán". Pedig világos, ha szívatni akarod magad és várakozni, akkor fizetsz valami minimálist, ha hatékonyságot akarsz, akkor fizetsz többet. Fehéren, törvényesen adózva. Magyarországon meg ki kell tipp-mixelni, hogy kinek-mennyit, hogy haladjon valami...

aleb19 2013.05.04. 23:39:20

@Amichay: adozas szempontjabol az adohatosag donti el...sajna ez van
az adofizetes mindig a multra ill. visszamenoleg tortenik lasd adobevallas hatarideje 2013 majus,ha az elozo evben/2012/ fel evnel tobbet eltel magyaro-on akkor a jovedelem adot ott kell fizetned,aki nem ezt teszi adocsalo
lehet melle beszelni meg kifogasokat keresni de a torveny ezt mondja ki punktum

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.04. 23:40:03

@aleb19:

Az új szabály szerint a szabályosan kézbesített adóhatósági iratot kézbesítettnek kell tekinteni, ha a küldemény az adóhatósághoz a kézbesítés eredménytelensége miatt érkezik vissza. Ezzel az az új helyzet áll fenn, hogy a konkrét eset megjelölése nélkül is vélelmezik a kézbesítést a küldemény kézbesítési eredménytelensége esetén is.

2013. január. 1.tol mar kézbesítés eredménytelensége miatt is velelmezik a kézbesítést, nem csak ha megtagadtad.

Amarante 2013.05.04. 23:43:55

@váj mí: En nagyon reg voltam arra,de amit akkor nagyon utaltam,az volt,hogy zsebbe is kellett az allami melle:)De az is igaz,hogy mindent seperc alatt el lehet intezni:)

Amarante 2013.05.04. 23:49:32

@aleb19: Es mi utan kene adoznia?Tan megsarcoljak,mert gyakran latogatja az edesanyjat?Mennyit kene fizetni es mibol?Netan a kulfoldi cege utani nyeresegbol?Mert ha igen az nem becsuletes adozas,hanem rablas az allam reszerol!azt mar csak ugy csendesen jegyzem meg,hogy honnan tudjak,hogy mikor jon es megy?

váj mí 2013.05.04. 23:50:12

@Amarante: Én is már vagy 4 éve, akkor is az útlevelem miatt, de akkor ráértem kivárni a heteket, mert a személyim érvényes volt.
Hát ja, emlékszem, hogy amikor kellett valami tulajdoni lap a Földhivataltól nagyon sürgősen, ott is volt ilyen 24 órás pluszdíjszabás (különben 1 hét), amit be is fizettem. De nekem még aznap jobb lett volna, mert nem vesztek egy plusz napot. Fél órán belül megkaptam, csak némi pluszba fájt ;)

aleb19 2013.05.04. 23:51:36

@dirtyfreebird: egymasnak nem mondunk ellent de:
amit gugliztal az jo csak meg mindig resz info
nagyjabol 3 eset van
1ha megtagadtak az atvetelt
2nem kereste 2x
ezekre vonatkozik a atveteli velelem
de ha ismeretlen helyre koltozottel erkeztetik vissza az a 3. eset akkor meg a diktatorikus agyarorszagon sem minosul atvetnek a hatarozat,birsag stb
ezek olyan dologok amiket ki lehet guglizni csak jogivegzettseg vagy gyakorlat nelkul nem erdemes velemenyt irni roluk

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.05.04. 23:54:19

Ha már ügyintézés, ill. annak bonyolultsága...Mai, friss és ropogós tapasztalatom Citibankkal. Online bankinghez password emlékeztetőt akartam kérni, hogy be tudjak lépni )van egy Mo-i számlám ill. bankkártyám azzal a céllal, hogy ha Mo-n vagyok, ezzel tudjak fizetni). meg vagyok hozzá szokva, hogy egy password kérés áltában egy egyszerű email ertesitésbe kerül. Ehhez képest a következő az ügymenet Citibank Mo-nál (lehet, hogy más bank esetében ez egyszerűbb, nem tudom)
A username ill. password emlékeztető kérése után megjelenik egy új ablak, amelyben tájékoztatnak, hogy az 5 percig (!) érvényes ideiglenes kódot elküldték a mobil számra, amit annak idején megadtam. (csak mo-i mobil számot lehetett megadni). Mivel a megadott mobil szám a szülők mobilja, és hajnal 1 óra lévén otthoni idő szerint, nem akartam őket zargatni. Nosza, telefon a 24/7 ügyfélszolgálatnak, kérdésem, hogy lehet-e külföldi mobilra küldeni az értesitést. Ugyfélszolgálatos: persze, természetesen, adjam meg a mobil számot. Szám megadva, password kérés elküldve. Várom, várom az sms-t. 5 perc elteltével (ugye, ekkorra már lejár a pw), felhivom megint az ügyfélszolgálatot. Ezúttal azt az infót kapom, hogy nem lehet külföldi mobilra értesitést küldeni. Akkor mi a teendő? A hölgy kedvesen elmondta, hogy inditsam újra a pw kérést, majd ő átkapcsolja a hivásomat, és lehallgathatom az azonositó kódot. Szerencsére működött a dolog.
Hát, mit ne mondjak, nem az egyszerű ügyintézés iskola példája a dolog. Lehet, hogy aki otthon él, annak ez fel sem tűnik, de nekem igen:) El vagyok kényeztetve az itteni (Kalifornia) egyszerű banki ügyintézéssel :) nem azt mondom, hogy nincs soha semmi probléma, de alapjáraton a dolgokat egyszerűsiteni, és nem bonyolitani akarják:) megértem a banki biztonsági intézkedéseket is, de a mai világban - pláne, ha online bankingről van szó, miért nem lehet emailben intézni dolgokat?

aleb19 2013.05.04. 23:55:36

@Amarante: "Es mi utan kene adoznia?Tan megsarcoljak,mert gyakran latogatja az edesanyjat?Mennyit kene fizetni es mibol?Netan a kulfoldi cege utani nyeresegbol?Mert ha igen az nem becsuletes adozas,hanem rablas az allam reszerol!azt mar csak ugy csendesen jegyzem meg,hogy honnan tudjak,hogy mikor jon es megy? "
sajnalom vannak torvenyek amit illik betartani ha fel evnel tovabb latogatja a muttert fizetni kell ...ez van

Amarante 2013.05.04. 23:55:40

@váj mí: de ez jo,mert az ember nem var.Fizet es megkapja azonnal,amit szeretne.Most a gyerekeknek csinaltattunk szemelyit,mert le fog jarni az utlevel es mivel ketto 14 elmult ,majd koll.En szivesen fizettem volna,de nem lehetett szemelyire.:(Utlevelet lehet surgossegivel de vmi 35ezer a pluszdij.a kovetsegen nem tudom mennyi,de ha negy emberrel szamolok,akkor az sem olcso mulatsag:(Mindez,persze Mo-on tortent:):):)

Amarante 2013.05.04. 23:57:28

@aleb19: Ertem en,de mibol?Mi utan kell adozni?Kimennek Izraelbe es lenyomozzak a keresetet?Nonszensz az egesz!!!Ilyen hulye torvenyekkel meg szerintem a becsuletessegre nhiaba apellalnak:):)

aleb19 2013.05.05. 00:00:45

@Amarante: az adott evi jovedelme utan
ezt az orszagok kozti kettos adoztatast elkerulo tv-k szabalyozzak

Amarante 2013.05.05. 00:03:53

@aleb19: es szerinted mekkora a realis esely arra,hogy vki kivarja a fel ev es egy napot,mert eg a vagytol,hogy Mo-on adozzon?:):):)

mzgldr 2013.05.05. 00:07:38

@Kovermadar: nem csámcsogni akarok, csak ránéztem a blogodra és hát magyarul van, nem svédül. Miért?

aleb19 2013.05.05. 00:08:06

@Amarante: mivel 16%-os szja van otthon szerintem sokan tennek ha kepesek lennenek ra fizikailag
es jobban is jarnanak anyagilag
en is visszasirom a tavalyi evet mikor otthon adoztam, kedves magyar adorendszer hianyzol nekem

aleb19 2013.05.05. 00:09:33

@mzgldr: mert meg nincs meg a sved utlevele:)

dr. Trebitsch 2013.05.05. 00:31:17

@Amarante: ne keverjük az adózást és adóbevallási kötelezettséget! Aki nem telepedett ki Magyarországról, annak adóbevallási kötelezettsége van. Ha ezt nem teljesíti, akkor megbüntetik és kész. Akkor is, ha a jogszerűen elkészített adóbevallás szerint nem kell semmit befizetni, mert a jövedelme cask külföldön adóköteles (általában bérjellegű bevételek ott adóznak, ahol kapja az ember, de ettől még be kell vallani. Én pomnt azért tartom jó ötletnek a külföldre költözés bejelentését, mert törölnek az adóhivatali nyilvántartásból.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 00:41:11

Az en ertelmezesem szerint eppen ez valtozott a 2013. január 1-jével.

Vannak a kategoriak amiket fel lehet tuntetni.
Ezek utan az adihatosag interneten es ugyfelkapun keresztul is nyivlvanosagra hozza ezt.
Majd ezutan van egy hatarido amikor kerelemet nyujthatsz be a kézbesítési vélelem megdöntésére.
Tehat a kezbesitesi velelem fennáll amit te megdonthetsz.
A leiras kulon nem taglalja az eseteket es nem utal ra hogy kulon elbiralas ala esne barmilyen opcio is. ....

Nem biztos hogy helyes az ertelmezesem.
Olvasd ezt el ha idod engedi.

www.facebook.com/companyexpress/posts/491630867514124

M. Péter 2013.05.05. 00:47:50

@aleb19: Elfeledkezel arról, hogy a legtöbb országban van egy 0%-os sáv is. Az Egyesült Királyságban 45% a legmagasabb kulcs, de kb. 42000 font éves fizetésig jobban jár az ember a brit többkulcsos adóval, mint a magyar 16%-ossal. Az a 42000 font már elég jó fizetés.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 00:52:36

@aleb19:
Ertem en is mit mondasz de olyba tunik hogy valtozas allt be. De lehetseges hogy a teljes melysegeit nem taglalja a cikk.
Lasd eggyel feljebb.
Es itt egy internetes közzététel is.

@mzgldr:
Fel kézzel csak magyarul tud írni. (most azért kicsit elszegyeltem magam, de hat amilyen a fogadj isten olyan az adjon isten.

@dr. Trebitsch:

Tevedsz!
Nem kell adobevallast keszitened bizonyos esetekben.
Pl. ha nem szereztel bevetelt.

Mikor nem kell bevallást készíteni?
A magánszemély nem köteles bevallást benyújtani akkor sem, ha az adóévben egyáltalán nem szerzett bevételt. Emellett nem kell bevallást benyújtania, ha:
1. nyilatkozatával az adóhatóság vagy a munkáltató általi adómegállapítást választotta,
2. kizárólag adómentes jogcímen szerzett jövedelmet,
3. nyugdíjas, és a nyugdíjon kívül más jövedelem nem volt,
4. adóterhet nem viselő járandóságnak minősülő jövedelemmel rendelkezik,
5. az értékpapír-kölcsönzésből, osztalékból, árfolyamnyereségből származó, a vállalkozásból kivont jövedelmeinek együttes összege nem haladja meg az 50 ezer forintot és ebből a kifizető az igazolás alapján az adót levonta.
6. ingatlanát, vagyoni értékű jogát értékesítette, de ebből jövedelme nem keletkezett,
7. ingó értékesítéséből is, vagy csak ebből szerzett jövedelmet és e jövedelme nem haladja meg a 200 ezer forintot;
8. alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkezik, és az alkalmi munkavállalás során elért jövedelme a 786 000 Ft-ot nem érte el,
9. kizárólag olyan jövedelmet szerzett, amely nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján a Magyar Köztársaságban nem adóztatható,
10. mezőgazdasági őstermelő, és ebből származó jövedelme a 600 000 Ft-ot nem haladta meg.

www.igr.at/1070,,,8.html

Amarante 2013.05.05. 00:53:25

@dr. Trebitsch: Aki pl.gyesen volt vagy anyasagin es nem csinalt adobevallast es ugy ment ki azzal mi van?be kell jelenteni,hogy kimegy 2 evre es ott dolgozik?

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 00:54:56

@M. Péter:
Igazabol 32 ezer fontig kell 20 szazalek adot fizetni mert 8 ezer font meg adomentes. Igy tevodik ossze a 42 ezer.(kerekíttet osszegeket irtam)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 00:58:24

@M. Péter: Egyszer kiszamoltuk anno, brutto 115 ezer fontnal volt szazalekban annyi elvonas , mint odahaza nekem.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 01:18:31

@aleb19:

Igen, talaltam egy peldat.
Tehat ha cimzet ismeretlen vagy elkoltozot jelzessel erkezik vissza a kuldemeny eloszor a lakcim nyilvantartas alapjan megprobalnak megtalalni.
Ha az nem sikeres akkor hirdetmeny utjan teszik közzé amit akarnak.

H I R D E T M É N Y

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80.§ (1) bekezdés a) pontja alapján ha a törvény másként nem rendelkezik, hirdetményi úton történő közlésnek van helye, feltéve, hogy az ügyfél lakcíme, illetve székhelye ismeretlen, vagy a postai küldemény azzal a megjegyzéssel érkezik vissza, hogy a címzett ismeretlen helyre költözött, és a személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető hatóság vagy más állami szerv megkeresése nem járt eredménnyel.
(4) bekezdés szerint a hirdetményt a hatóság hirdetőtáblájára és az ügyfél lakcíme, az ügy tárgyát képező ingatlan vagy tevékenység gyakorlásának vagy a jogellenes magatartás elkövetésének helye szerinti, valamint a hatásterületen lévő önkormányzat hirdetőtábláján ki kell függeszteni.

Rostás Mátyás 1203 Budapest, Szarvas u. 2. 2. a. szám alatti lakos 2012. 08. 23.-án adásvételi szerződéssel eladta a/z/ EUX-162 frsz-ú gépjárművet, melynek az átírását a vevő a mai napig nem rendezte, a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatti kivonás ügyében határozathozatalra került sor.
Tekintettel arra, hogy a kiküldött határozat kézbesítése meghiúsult, mivel a levél „ismeretlen helyre költözött ” jelzéssel érkezett vissza, ezért határozatomat hirdetmény útján teszem közzé. Az ügyfél vagy annak meghatalmazottja a határozatot hatóságomnál átveheti: Ráckevei Járási Hivatal Okmányirodai Osztály 2300 Ráckeve, Szent István tér 4.

Ráckeve, 2013. március 11.

Spambella 2013.05.05. 01:31:43

@labirintus1:
De vehet bérletet, diákbérletet, csak eléggé hülye módon van megcsinálva, az EU-s kisiskolásnak is főiskolás típusút kell venni (árban ugyanannyi a közoktatási és a felsőoktatási típusú). Eu-s diákigazolvány kell hozzá. BKV-s vízfej alkotott.

Spambella 2013.05.05. 01:43:26

@Vittore.: XIV-ről tudok nyilatkozni, 200 000 fős nagy kerület, sokan tartoznak hozzájuk lakcímkártya ügyben, a többi, bárhol intézhetőről még szó sem esett. Régebben hétfő és csütörtök volt a sorszámos, szerda és péntek az időpontkérős nap. Egyszerűbb a sorszámos napokon intézni a dolgokat, nekem személyi igazolvány intézésekor kb 20 percet kellett várni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 02:25:23

@mzgldr: talan, mert magyaroknak irja????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 02:40:05

@dr. Trebitsch: OK, de mi szamit KItelepedesnek?
pl ha en kijottam 15 eve se szo se beszed egy turistautlevellel, akkor onnantol, mit kellett volna jelentenem haza, vagy fizetnem
vagy ha kellett volna mikor evul el?
ha hazamegyek kernek majd mindenfele penzeket 15 evre visszamenoleg?
nem gondolom
EU-n belul sem hiszem
persze mas a helyzet ha valaki nem szamol fel mindent es pl ingatlana van
gondolom

dr. Trebitsch 2013.05.05. 03:02:52

@dirtyfreebird: @Amarante: nyilván vannak kivételek, én az általános dolgokat írtam le. Pl. a hivatal téved, azt hiszi adóköteles jövedelmed volt egy elírás miatt, a leveled nem kapod meg, a postás ráírja, hogy nem vetted át (Ilyen nekem volt, olyan címre kézbesített levélnél, amely címen soha az életben nem lactam!), szóval job a kitelepedést rendesen ügyintézni, húzzanak ki itthon mindenhonnan, akkor nem létezővé válsz, és nem jönnek téves levelek. Tapasztalatból tudom, a legrosszabb olyan vádakat kivédeni, amelyekről nem is tudsz... de a Hatóság kerekei őrölnek...

dr. Trebitsch 2013.05.05. 03:07:57

@hagyma: azért demokrácia van, az számít kitelepedésnek, ha az ember bemegy a lakcímnyilvántartóba, nyilatkozik, hogy kitelepszik Bergenciába, leadja a személyi igazolványát, és vagy kéri, hogy töröljék minden magyar nyilvántartásból, és leadja a lakcímkártyáját is (ez történik automatikusan, ha másképp nem nyilatkozik), vagy nyilatkozik, hogy szeretné, ha külföldön élő Magyar állampolgárként továbbra is nyilvántartanák, ebben az esetben olyan lacímkártyát kap, amelyen lakcímként ez szerepel: "külföldi lakcím" . Így minden világos a közegnek is, és nem cseszegetik, ha külföldi rendszámú kocsival jár.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 03:15:37

@dr. Trebitsch: ezt kerdeztem, es mi van ha en ezt nem tettem meg?
mivel az sem volt biztos hogy sikerul maradnom
1 evig meg lehettem hivatalosan turistakent is
na engem az nem fenyeget, hogy otthon vezessek:)
valahol lehet nyilvantartva vagyok otthon, mert nem adtam le a magyar allampolgarsagomat, viszont nincs lakcimem, munkaehlyem, 15 eve adobevallasom...

dr. Trebitsch 2013.05.05. 03:30:24

@hagyma: a magyar állampolgárság csak annyiban számít, hogy bármikor visszatelepülhetsz, bejelentkezel állandóra és kapsz újra személyit, lakcímkártyát ugyanúgy, mintha csak itthon költöznél. Ha leadod az állampolgárásgot, akkor nem olyan egyszerű visszajönni... persze EU-n belül majdnem mindegy, de máshonnan nem tudsz egyszerűen hazatelepülni, ha nincs ÁP. A kitelelepülést nem jelentetted be, ez nagy gondot nem jelent, csak kicsit. látod a fentiekből, hogy morfondírozunk, kell adóbevallás, vagy nem, TB stb. problémák, nem látod tisztán, milyen kötelezettségeid lehetnek Magyarországon, mert káosz van a jogrendben. Ha hivatalosan kitelepültél, akkor ezt kikerülted, egyszerűen nem vagy ADÓALANY Magyarországon, semmiféle kötelezettséged fel sem merülhet... és azért ezt jobbnak tartom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 03:46:20

@dr. Trebitsch: jo, az szinte kizart, hogy visszatelepuljek
turistakent gondolom mehetek, foleg hpgy amerikai utlevelet hasznalok
nem akarom a magyart leadni en magyar is vagyok
a kerdesfelvetes elmeleti,, bar ha valami csoda folytan hazakoltoznek, gondolom semmi jogalapjuk nem lenne semmire megbuntetni, pedig nem jelentettem be, hogy kijovok
minek is kellett volna amugy? meg kolbaszert sem jarok haza
senkinek semmi koze hozza, hova utazom
az egy masi dolog, hogy itt is maradtam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 03:48:51

gondolom nem sok ertelme lenne most bejelenteni, hogy masfelevtized kitelepultem:)
/tenyleg csak elmeleti sikon kerdezem, mert eszem agaban sincs barmi papirmunkat elvegezni otthon, bar ha hazamegyunk lehet csinaltatok magyar utlevelet nosztalgiabol
lehet nem
asszem nem, mert minek?

dr. Trebitsch 2013.05.05. 03:58:36

ha nincs otthon semmid, akkor nagy baj nem történhet. A legtöbb embernek van otthon valami, és ha elperlik a házát, otthoni vagyonát, nem hivatkozhat arra, hogy nem tudott semmiről, és mikor haza megy, nem tud semmit csinálni. Ha viszont be van jelentve, hogy nem magyar rezidens, akkor lehet keresnivalója, mert nyilván nem igaz, hogy nem vett át a címére érkezett küldeményt, hiszen nincs is címe Mo-n. Sajnos, pár éve ez lett a fő bizonytalansági factor, hogy úgy mehet ellened per, végrehajtás, hogy nem is tudsz róla, mert vélelmezik, hogy kikézbesítették a küldeményt. Akkor is, ha olyan címre, amihez soha az életedben semmi közöd nem volt...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:11:10

@dr. Trebitsch: hat aki vegleg kitelepul az altalaban ertekesiti is az ingatlanat, najo nem az elso evben, es meg utana orokseg johet szoba, de ammellett hogy artatlan vagyok, 15 ev alatt a haborus bunokon kivul szinte minden elevul:)
arrol nem beszelve, hogy mikor jottem, nem volt bejelentett lakcimem egyaltalan, tehat - meg csak kiserelni sem tudtak volna kuldeni barmit
najo ez mas tortenet
ha valaki csak angliaba megy, dolgozni stb. hazajar, annak tuti oda kell figyelni, mi a dolgok utja

dr. Trebitsch 2013.05.05. 04:15:44

@hagyma: hát az eléggé nyilvánvaló, hogy ahová soha nem megyek, ahol nincs vagyonom, ott nem nagyon törődök azzal, hogy mi történik, és miket küldenek nekem. Itt a többség azért valami érdekeltséggel rendelkezik... pl. engem sem érdekel, hogy Csádban esetleg meg akarnak büntetni

montroyal ( CAN qc) 2013.05.05. 04:18:37

@dr. Trebitsch: égrehajtás, hogy nem is tudsz róla, mert vélelmezik, hogy kikézbesítették a küldeményt. Akkor is, ha olyan címre, amihez soha az életedben semmi közöd nem volt...

ez nem csak magyar sajatossag... a canadai ado a felszolitast figyelmeztetest a vegrehajtasrol, foglalasrol rendszerint egy regi cimre kuldi el , mivel hogy olyan tiszteletlen vagy hogy nem valaszolsz ,nem reagalsz a felszolitasra, amit meg sem kaptal, nincs valasztasuk meglepetesszeruen es titkosan foglalnak vegrehajtanak.. igaz evek ota uj cimedre jon minden de a vegrehajtasi osztaly szettarja kezeit ;nekik ez a cim volt meg ( a regi)
ez normal ha tudod esetleg eltunteted a bankszamladrol a penzt atiratod a vagyonodat stb...
velem ugyanez tortent..

dr. Trebitsch 2013.05.05. 04:23:38

@montroyal: nálunk azért ennél cifrább a helyzet... tudok olyan esetről, hogy a bírósági felszólítást olyan címre küldték, ahol a kliens soha életében nem lakott, aki perelte, direct rossz címet adott meg, hogy ne kapja meg. Sajnos a jogállamok megint kezdenek elmenni egy embertelen, bürokratikus irányba...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:26:25

@montroyal: hat itt - ha nem direkt akarok eltunni - koltozesnel kitoltok egy papirt, leadom a postanes onnantol odajonnek a leveleim
ha direkt aakrok eltunni, akkor neet is valtoztathatok es ha nem buncselekmeny, az eletben meg nem talalnak
persze sok mulik azon, miert keresnek?
amugy torveny szerint a jogositvanyon levo cimet is at kell iratni x napon belul, tehat a rendszerben is benne leszel az uj cimen...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:27:35

@dr. Trebitsch: es ilyenkor ha nem jelensz meg, meg piti ugyekben is felvesznek a korozottek listajara

dr. Trebitsch 2013.05.05. 04:28:10

@hagyma: és az ország összes postahivatalánál tudják, hol laksz? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:30:29

@dr. Trebitsch: nem tudom, hogy csinaljak, de igy van

dr. Trebitsch 2013.05.05. 04:32:14

akkor minek a címzés, elég lenne a neved ráírni, nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:33:51

gondolom pl elkoltoztem louisvillebol KY3-ik utca 45
es ott a postan bejelentettem, hogy elkoltoztem asheville NC gyurcsany ferenc utca 32
akkor a louisvilli postas nem tudja kezbesiteni, vissza viszi a postara, azok megnezik a computerben es atirjak az uj cimre es elkuldik az ashevilli postanak...
mukodik

dr. Trebitsch 2013.05.05. 04:34:03

@hagyma: azért én ezt nem hiszem ám, hogy küldök neked egy levelet bármelyik amerikai címre,és ott tudni fogják, kinek hová kell továbbküldeni... itt kicsit azt hiszem füllentesz:)

dr. Trebitsch 2013.05.05. 04:36:32

@hagyma: de nem erről volt szó, hanem arról, hogy pl. egy olyan címre jön a level, ahol soha nem laktál, sőt esetleg abban az államban soha az életben nem is jártál. Ugyanis itt olyan esetek vannak, hogy az illető soha nem is járt arrafelé, ahová a levelet küldik neki....

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.05. 04:40:10

@dr. Trebitsch:
Csak küld el a klasszikus NAGYAPÁNAK FALURA, USA cimre.

Amerikában hagymát ennyi iránymutatással már megtalálják.

dr. Trebitsch 2013.05.05. 04:42:39

@ctboy: ott nagyon jó a technika, nyilván ennyi elég, sőt a 2 millió John Smiths közül is rögtön tudják, melyikről van szó:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:42:48

@dr. Trebitsch: szo sincs rola nem errol beszeltem, azt mondtam, ha nem akarok eltunni...
az egyertelmu, ha olyan cimre jon a level, ahol eletemben enm laktam, akkor a birosag siman kimondja, hogy nem kaphattam meg
ez a vilagin minden kicsit is fejlettebb orszagban nyert ugy
mert pl kiadataok egy fmh-t ellened 200 ezer forintrol es direkt rossz cimet adok meg es a postas hulye es nem kreste cimzessel kuldi vissza, akkor jogerosse valik
de utana ha utoler a vegrehajto siman nyerheto a per

en montroyal peldajara irtam
ha nalunk ez megtortenne, a koltozes es bejelentem /O regi cimrol beszel, nem nem letezorol/ akarcsak a postan, akkor a level utol fog erni
mondjuk en nem kanadaban elek, ott lehet maskeppen van

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.05. 04:43:55

@dr. Trebitsch: csak semmi szarkazmus mert mindjárt megkapod a magadét

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:45:13

@ctboy: neked is elobb el kellene olvasni, kinek es mit valaszoltam
montroyal panaszkodott, hogy DIREKT R E G I cimre kuldtek
na en errol beszeltem, ha a postan itt bejelnti a koltozest, ha regi cimre megy, akkor is megkapja

tessek mar szoveget ertelmezni fikazas elott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:47:03

@dr. Trebitsch: montroyal azt irta direkt regi cimre kuldtek
nem nem letezore
regire

es neki valaszoltam
es az amerikaiak a hulyek:)

dr. Trebitsch 2013.05.05. 04:49:13

@hagyma: látom kezded kapisgálni... de hogyan fordulok bírósághoz, ha nem tudom, hogy perelnek? Csak egyszer hopp, mikor nézem a birtoklapot, hát kiderül, nem az én nevemen van pl. a telek. Ezért írtam, hogy csak akkor lehetsz nyugodt, ha itthon semmid nincs. És aki figyel, az elkerülhet hosszú pereskedést. És persze nyerhető a per... tudod, hogy itt a Bíróságok 10 évnél is tovább vacakolnak egy peren???

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.05. 04:49:53

@hagyma: "tessek mar szoveget ertelmezni"
Ejnye már, a fóldid sem irhat semmi ilyesmit?

Mikor lesz már a blog befejezve?
Minden nap megnézem hol tartasz? Évekkel ezelőtt.
Ezt érdemeljük?
Hüséges olvasóid?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:50:31

de segitek meg, ha holnap megy az adohivataltol az ashevillei cimemre, ami a regi cimem, egy level, akkor eljuttatjak ide
a posta
kapisga?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:53:08

@ctboy: hat nem, nem hamut is szorok a fejemre, azt a fogadalmat tettem, ha vegre amerikai leszek befejezem
es nem tartottam be
most meg eskuvoi szezon van, dolgozok mint allat
hazat akarunk venni
ha van egy offom inkabb horgaszni megyek
stb
szoval kifogas mindig van
de tenyleg nagyon be kellene fejezni:)
napkozben ha ha melozok, mar irom fejben
ez jo jel, mert igy kezdodott, mikor elkezdtem annakidejen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 04:56:24

@dr. Trebitsch: az a baj, hogy elvesztetted a fonalat
a regi lakcimes variacio az amerikai modszert mutatta be montroyalnak
ha a regire kuldik, akkoris megkapom, ha bejelentem a postan
de ez egy masik tema volt mar, csak leragadtal ott, hoy akkor lehetek nyugodt ha nincs otthon semmim
ezt megertettem
es nincs otthon semmim:)
montroyal tortenete masvolt, oda kotottem at az itteni helyzetet/es meg en kezdem kapisgalni:)/

dr. Trebitsch 2013.05.05. 05:00:00

@hagyma: a régi címen mindenhol be lehet jelenteni az új címet, és utánad küldik, ez még Albániában is működik, ebben nincs semmi rendkívüli...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 05:01:15

nade ma pl 200 fos afroamerikai eskuvom volt a hotelben, ami eleg kimerito volt
itt aztan vannak igenyekes elvarasok kerem szepen
de letudtuk a cermoniatol az utolso tancig
de szoval joejt
uj nap uj vasarnap uj poszt
horgaszas nem lesz mert kurva hideg lett es esik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 05:03:26

@dr. Trebitsch: montroyalnak mond....
magyarorszagon is annyi, hogy bemegy a postara, kitoltessz egy 6 soros nyomtatvanyt, es onnantol a postadat hiaba a regi cimre kuldik, akkoris megkapod?
kotve ketlem
albania az mas mindenki ismer mindenkit

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.05. 05:04:46

@hagyma: "ha van egy offom inkabb horgaszni megyek"
Nehogy azt mond hogy ashville, nc ben minden két percben van egy kapásod.

Két hal között le tudsz irni egy egész fejezetet.
Mary pedig megpucolja és jól meg is süti.
Pont úgy ahogy szereted.

Annyi bólcsességet el szoktál itt szórni, ezzel már kész is lenne a sztorid.

Megigérted a bocsoknak.

peter3374 2013.05.05. 07:18:18

Nem olvastam végig az összes hsz-t, de csak nekem tűnnek fel azok, hogy ha valaki külföldön él, dolgozik, oda van bejelentve akkor mégis miért zavarja, hogy Magyarországon megszűnik a tb-je?
Ha valaki hollandiában él, akkor gondolom ott élnek a kölykök is, akkor mégis miért akad ki azon, hogy a gyerekek nem kaphatnak magyar diákigazolványt?
Most ekkora szarrágó, hogy jaj meg kell venni a gyereknek a teljes árú bérletet amikor hazajönnek?

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.05. 07:35:54

@Zsuzsi65: mert mostanában túl sok volt emailes csaló levél. az elmúlt hetekben több bank is megszüntette emiatt az emailes pw küldést.

aleb19 2013.05.05. 07:36:02

@dirtyfreebird: ez a hirdetmeny dolog ugyes, de orszagos szerveknel nem igen mukszik
mindenesetre felelmetes, hogyha a hivatalok birsagolni akarnak mennyire a szamukra kenyelmesebb lustabb modot valaszthatjak
amugy ez a ertesitesi velelem mar kb 10 eves rendelkezes

DieNanny CH 2013.05.05. 07:52:55

@labirintus1:
"Ha jól tudom, most már a nőket is nyilvántartják valamilyen formában, mert mindenkinek lett polgári védelmi kötelezettsége."

Ez mi? Ez nekem új... Kifejtenéd bővebben?

aleb19 2013.05.05. 08:03:22

@M. Péter: @tildy:):
tenyleg megfeledkeztem a minimalberesekrol/altalaban ez a 0%-s sav/ ez uk=ban kb 9000 mostansag, de minimalberes fizetes csak vegetacios funkciokra eleg- barhol
de kb 33000 van 20% es felette asszem 40% es 50%
nekem az otthoni szja adorendszer azert hainyzik mert nem kellett adot fizetnem hiaba volt5x a fizum a minimalberhez kepest
es ez a szemlelet itt uk-ban ismeretlen inkabb segelyeznek mint allat es ezzel rendesen bekavarnak
letrehoztak egy lusta agressziv reteget/lasd otthon cigok/ csak itt nagyreszuk feher/es ebbol is latszik hogy az eloskodes nem genetika fuggvenye/ es siman azon a szinten elnek mintha 30-50 e fontot keresnenek/csak 3-6 gyerek kell hozza es felpumpaltak a kecoberletek dijjait durvan ez altal
a 115e fontos fizu adoterheleset nem ertem vagy evekkel ezelott szamoltatok es/vagy hibasan belekevertetek a jarulekokat, illetve a ceg utanatok fizetendo levonasait is

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.05. 08:07:26

ez a magyar bürokrácia.
pont.
tanulság?
nincs.

AiRLAC 2013.05.05. 08:26:54

Ha van Ügyfélkapus azonosítód (ehhez egyszer azért be kell menni egy okmányirodába).

Program hozzá:
ÁNYK-AbevJava kitöltőprogram
www.nav.gov.hu/nav/ebevallas/abevjava

TB kijelentkezés:
OEP-en keresztül, Ügyfélkapuval beküldhető:
Bejelentő lap TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár részére, aki EGT tagállamban biztosított személy
www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,1&_dad=portal&_schema=PORTAL

APEH (NAV) kijelentkezés:
NAV-on keresztül, Ügyfélkapuval beküldhető:
13T1011 nyomtatvány
www.nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok/nyomtatvanykitolto_programok_nav/adatbejelentok_adatmodositok/13t1011.html?query=13t1011

aleb19 2013.05.05. 08:27:33

@doggfather: szerintem van tanulsag ha ezek a hivatalok igy mukodnek kapjak be es labbal van szavazva
en szemelyszerint leszartam mindent es csak felultem a repcsire ez egy fajta protest civilkurazsi
es lassan mukszik mert a hozzam hasonlo kitantorgok szama kb 500000 es evi 100000 fovel novekszik es ez mar szamottevo, nehany ev es eleri a kritukus tomeget az otthon maradt potyalesok es nyuggerek kenytelenek lesznek visszavenni az arcukbol es feladni un. szerzett jogaikat vagy ha nem osszeomlik az ellatorendszer

AiRLAC 2013.05.05. 08:35:24

@AiRLAC: Ehhez persze az kell, hogy legyen munkád külföldön, azaz legyen az adott országban biztosított jogviszonyod (EU-ról beszélünk).

Ügyfélkapus regisztrációt ezért érdemes csinálni, sokszor nem kell hivatalba menni, ami külföldről pláne hasznos.

DieNanny CH 2013.05.05. 08:36:31

@ctboy:

Bármennyire röhej, de szüleimnek így jött Angliából levél. Valamikor 20 éve volt nálunk egy erdélyi pedagógus házaspár gyümölcsöt szedni. Ott laktak 2 hétig. Aztán kimentek Angliába és kb 2 év múlva jött egy képeslap. Címzés:

(Nem a valódi, csak ilyen stílusú):

"Szabó bácsinak és családjának, Alsóröcsöge és Felsőröcsöge között félúton, a gyümölcsösbe.

Hungary"

Még irányítószám sem volt rajta. De megkapták!!! :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 08:36:42

@hagyma: annak azert utanajarnek, hogy van-e a TB fele fennallo 15*12*parezer Ft.
Ez egyszer meg mosolyt csalhat az arcodra, ha nem is tul oszintet. Pl. oroklesnel?

Sztem levelben ki tudsz jelentkezni legalabb onnan (TB). A NAV nem hiszem, hogy akar molesztalni (megtette volna).

aleb19 2013.05.05. 08:40:54

@Kovermadar: hagyma 10 evig volt apeh/nav-os anno ezert ismeri belulrol a rendszert, nem hinnem, hogy aggodna

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 08:45:58

@mzgldr: De, csamcsogni akarsz... :)

hagyma mar valaszolt helyettem (reszben).

Mikor elkezdtem blogolni, az meg az ismerosoknek es a csaladnak szolt csak. Kozben a csalad (sajnos) megfogyatkozott, az ismerosi struktura atalakult. Lett viszont jopar ismeretlen olvaso illetve erdeklodo (a kinti elettel kapcsolatban).

Irhatnek svedul is (annak nyelvhelyessegetol eltekintenek :) ), de kotve hiszem, hogy oket erdekelne egy Svedorszagrol szolo blog.

Az angolon is gondolkoztam (vagy ketnyelvun), de... majd egyszer, ha esetleg penzt is akarnek vele keresni es ha egyaltalan lenne ra kereslet.

Remelem kielegultel :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 08:47:11

@aleb19: sosem lehet tudni. De ha megis tudja, akkor OK.

nadiposzata 2013.05.05. 08:52:34

@macamuca: szabályzat ide vagy oda.
Egyszerű matematika.

A jegyre valóban 50% kedvezmény van. Én a havi bérletekről beszéltem. Számold ki a teljes árból: elvira.hu/utazas/berletek_20120901.php?mid=14ef340a545570&chapter=4

ok, a BKV valamiért nem (pedig valahol szabályozva van, pl itt: www.diakigazolvany.hu/igenyles/kozoktatas/diakkedvezmenyek/uti_kedvezmenyek): bkv.hu/hu/ketheti_es_havi_berletek
de elképesztő, hogy míg egy felnőtt bérlet 10500 Ft, addig egy tanuló mindösszesen 3850. tádám! S ez nem a fele. Nagyon gyökér kéne, hogy legyek matekból, hogy ránézésre elhiggyem. Ha meg kiszámolom, akkor a teljes árnak csupán a 37%-át fizetik.

a volán társaságoknál nincs fent. de vagy maradt a régi 67,5%-os kedvezmény, vagy változtattak rajta. De nem a felébe kerül egy diák havi bérlet a teljesáruhoz képest.

Ha pedig visszahozták a matricázást általános iskolában is, akkor elnézést nem tudtam róla.

2013.05.05. 09:02:41

@dirtyfreebird: 8 ezer font meg adomentes"

Most emelték az adómentes határát 9,500-ra.

2013.05.05. 09:08:02

@hagyma: magyarorszagon is annyi, hogy bemegy a postara, kitoltessz egy 6 soros nyomtatvanyt, es onnantol a postadat hiaba a regi cimre kuldik, akkoris megkapod?"

Igen. Pontosan így működik. Sőt, az én leveleimet az ügyvédem címére irányítottam át, tekintve, hogy otthon nincs aki átvegye.

2013.05.05. 09:10:23

@aleb19: tenyleg megfeledkeztem a minimalberesekrol/altalaban ez a 0%-s sav/ ez uk=ban kb 9000 mostansag, de minimalberes fizetes csak vegetacios funkciokra eleg- barhol
de kb 33000 van 20% es felette asszem 40% es 50%"

Semmi köze a minimálbérhez. Ez az adómentes sáv.
Ha 45 ezret keresel, akkor is, az első 9,500 adómentes, 35,000-ig 20% adót vonnak, a fölötte levő összeg után fizetsz 25%-ot .

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2013.05.05. 09:14:24

@aleb19: nem elek Magyarországon fel evet egy évben. Es rendes adófizető vagyok Izraelben. A TB -t pedig mindkét helyen fizetem, mert ha itt kell lennem mondjuk két hónapig, akkor esetleg ki kell íratni gyógyszert, stb. Van itt egy aprocsaka lakasom, bankszamlam, es amig anyam el, addig marad is. A világ ma sokkal nyitottabb, mint ahogy azt a magyar bürokrácia elképzeli. Amikor visszamentem Izraelbe, abszolút megértették, hogy nem fogok mindent felszámolni Magyarországon. Kettős identitasom, kettős állampolgárságom van, es saját elhatározásból két helyen fizetek TB-t. A nyugdíjamrol magam gondoskodom, bár egyelőre meg nincs szándékomban nyugalomba vonulni....
Van meg valami kifogás?

2013.05.05. 09:18:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Helyesbítés: 32,000-ig 20%
Valóban, a fölött 40%
100,000 font fölött elveszíted a kedvezményt (adómentes sáv).
Viszont valahogy redukálják az adót, a lényeg az, hogy ha eleget keresel, az adód 0% is lehet, ebben a sávban. De mondjuk ez nem hinném, hogy érintene minket.

2013.05.05. 09:21:29

@Amichay: nem elek Magyarországon fel evet egy évben. Es rendes adófizető vagyok Izraelben. A TB -t pedig mindkét helyen fizetem, mert ha itt kell lennem mondjuk két hónapig, akkor esetleg ki kell íratni gyógyszert, stb."
Ha nincs a fél év+1 nap ittartózkodás, akkor nem kell adóbevallást készíteni. A TB az EU területén belül egyesített, tehát aki két országban van bejelentve, az csalást követ el.
Izrael EU tag?
No. Ennyi.Egyébként, ha valaki befizeti a TB havi díját , a kutya se kérdezi meg, van-e máshol is biztosítása.

aleb19 2013.05.05. 09:25:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: nagyjabol ahol 0%jovedelemkulcs van azt a minimalber kornyekere allapitjak meg sok orszagban igy alkalmazzak
ha kiszamolod a 9500/ev kereset is kb az angol minimalbernek /36 hetiora/ felel meg

aleb19 2013.05.05. 09:34:43

@Amichay: nem volt semmi kifogas reszemrol
nem en irtam:
"de nem fogom eldönteni, hogy egy évben mennyi idot töltök Magyarországon vagy másutt. Ez az én dolgom. ... akkor es annyit vagyok ott, amennyit én akarok, nem az adóhatóság fogja eldönteni."
erre irtam, hogy ha tetszik hanem az adohatosag donti el ezt torvenyek szabalyozzak es nem a polgar dont miszerint:"világ ma sokkal nyitottabb, mint ahogy azt a magyar bürokrácia elképzeli"
es ezek nemzetkozi megallapodasok nem a magyar burokracia elkepzelesei
es meglennek lepve ha a tenyleges szemelyi jovedelmednek megfelelo jarulekot fizetnel mo-n valszeg csak valami minimumot

30-06 2013.05.05. 09:42:16

Ez egy jó történet. Jó régi. Az egyenesági rokonok között az örökösödési illetéket már legalább 3 éve eltörölték.

Jofiu 2013.05.05. 10:37:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
És ezt, hogy az értelmetlen jogszabályokat nem kell betartani, ezt pontosan hol olvastad, az alaptörvény ötödik módosításában talán? Mindenki belátására lesz bízva, mi értelmes mi nem, mit tart be, mennyit adózik, mennyivel hajt az autópályán vagy a lakóövezetben, milyen papírokat hogyan használ, sőt, esetleg hozhat magának értelmes törvényeket is talán?
; )
Félreértés ne essék, értelmetlen szabályokkal tele a padlás, lehetetlen is betartani sokat, na de talán maradjunk az értelem talaján: értelmetlen szabályokat meg se kellene hozni. A szabályhozóak a hibásak, nem a pógár!
Meg kicsit te is. Ráerősítve erre a szar szabályok vannak ezért szarunk rá magyaros mentalitásra, mentálisan konzerválva a kuplerájjal kevert disznóólat, hallgatólagosan elfogadva a kupi és szar keverékét ami itt repdes, a helyett hogy a takarításon törné a fejét a kerülgetésére gyúr, jó magyarhoz illően.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.05. 10:38:55

@Jofiu:

"És ezt, hogy az értelmetlen jogszabályokat nem kell betartani, ezt pontosan hol olvastad, az alaptörvény ötödik módosításában talán?"

Józan ész kell hozzá, nem alkotmány.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.05. 10:42:16

@Jofiu:

"Mindenki belátására lesz bízva, mi értelmes mi nem, mit tart be"

Igen, ez a helyes megoldás. Így működik a demokrácia.

Jofiu 2013.05.05. 10:57:53

@Kovermadar: Hat ez az, nem tudhatod hol állsz, ír valaki egy levelet az adataiddal és ezt boldogan elfogadják a nélkül, hogy kérnék a lakcímkártyádat. ; ) Miközben egy egyszerű számlát nem tudsz személyesen, arcképes igazolvánnyal megszűntetni.
Majd egyszer előszednek oszt jól van.

Jofiu 2013.05.05. 11:02:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Majd jusson eszedbe mikor kilencvennel haladsz egy "kinnfelejtett" harmincas tábla mellett. Csak szólsz a rendőrnek, hogy ez demokrácia és józan ésszel működik, ő pedig udvariasan köszön és utadra enged. Ugyanez adóbevallásba behasalt összegeknél vagy regisztrációs adó "elengedésénél", de még sorolhatnánk a józan ész hatalmát.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.05. 11:21:47

@Jofiu:

Ez mind mindegy. Statikusan szemlélsz egy dinamikus folyamatot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 11:27:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: akkor viszont ne sirjon senki, hogy jajj a regi cimemre ment a felszolitas, most meg mar a vegrehajto jon
/heti szinten olvasom az ilyen storykat a homaron/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 11:30:40

@aleb19: sosem voltam navos
illetekhivatal-KIOSZ adokozosseg-adomegallapito hivatal-APEH
90-ben mondtam fel
23 eve, gondolom azota valtozott 1-2 dolog
@Kovermadar: nem aggodom, a kerdes elmeleti volt

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 11:50:57

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Es nem art kifizetni a kb 12 ezer forintot az atiranyitas dijakent evente.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 11:54:59

@DieNanny:
Emlekezetes ket het lehetet nekik.
Ez nagyon komoly.
A Mikulasnak irt leveleket kinek kezbesitik?
Megy Finnorszagba?

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 12:06:22

@hagyma:
Csináltassál is magyar útlevelet. Mert mint amerikai, neked sorban kell állni a reptéren. Míg en mehetek az unióssal.

Remelem vesznek toled uj es DNS lenyomatot is. (-:

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 12:08:47

@dirtyfreebird: hat kb meg egyszer akarok menni es mivel csak amerikai utlevelem van sorba fogok allni akkor, ha ez a szabaly
bar nem tudom
nalunk 3 sor van
-amerikai
-unios
-egyeb
tul fogom elni

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 12:46:15

@hagyma:
Ha rossz sorba allsz lonek. (-:
Hogy fogsz köszönni?
Magyarul vagy angolul?
Taxishoz hogy fogsz szolni?
Jo kis viteldijad lesz ha angolul. (-:

Mentek mashova is ha mar egy napot repulsz?
London, Parizs?
Azert az asszonykad nem hiszem hogy elhagyta USA-t valaha is.
Franciaorszagban tudsz neki mutatni 300 éves várakat nem csak gipszkarton házakat. (-:

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:06:03

@dirtyfreebird: nekem felesegem van, nem asszonykam
nem tervezunk europai korutat
csaladon kivul angolul fogok beszelni, hoy Mary is ertse mit mondok, meg gondolom erdekes lesz nehany reakcio:)
nem, nem volt meg amerikan kivul, de otthon sok ember van aki magyarorszagon kivul sem, pedig amerika kicsit nagyobb es meg tobb aki csak europaban
nem tervezunk varakat nezni, de az egrit megmutatom neki, meg lehet a budait is
sot mutatok neki metrot es vonatot is, ezeket sem hasznalja

talan - talan egy-ket nap nemtorszag, mert apai agon nemet
meg kerdes?

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 13:12:38

@hagyma: Most nincs halaszthatatlan kérdés. De meg lehet.
Londonba sem jöttök. )-:
Es tudod mar hogy mikor jössz az asszonykáddal?
Vagy pontos dátum nincs?
Szívesen találkoztam volna egy ilyen híres emberrel ha nem 2000 kilométert kellene utazni érte. )-:
Annyit meg a kutyámért sem utaztam, pedig aztán más nem nagyon szeretet engem.
( biztos o is csak a kajáért)

Te honnan ismered Tildyt személyesen?

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 13:15:13

@dirtyfreebird:
Ja, igen.
Egy fenykepet ha tudnal prezentalni egy kifogot haladal kozosen.

Mondanam a lelott medves kepet is-amin egy labbal tamaszkodsz-
de arra kevesebb eselyt latok mint egy orias piranhasra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:25:14

@dirtyfreebird: olyan szanalmasan vergodsz a nem letezo ironiaddal es a nulla humoroddal, hogy mar-mar szorakoztato
de stand-uposnak ne mennyel el, javaslom

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 13:33:37

@hagyma:
Jaj, ezt jól megkaptam.
Azt hittem kedvelsz. )-:
Lassan eljön az idő hogy nem is fogok hozzászólni semmit.

dirtyfreebird (törölt) 2013.05.05. 13:37:09

@hagyma:
De tudod mit, torlom magam most.
Ha ennyire utalsz.
Ez nagyon rosszul eset.

mzgldr 2013.05.05. 14:27:25

@hagyma: korábban azt írta, hogy sem barátai, a nővérét kivéve családja sincs nagyon már Magyarországon.

mzgldr 2013.05.05. 14:35:26

@Kovermadar: OK, csak nekem nem állt össze a kép azzal, hogy annyira svéd akarsz lenni, meg magad mögött hagyni Magyarországot.

kovacs55 2013.05.05. 16:09:36

@mzgldr:
Vannak sokan akik abban lelik örömuket hogy mint "uj telepesek" pocskondiazzak a szulöföldet, ez erthetö mikor meg az elejen vannak,,,, kivancsi lennek hogy 20-30-40 ev utan is az a velemenyuk mint az elejen...

chocco channel 2013.05.05. 18:08:17

A magyar burokracia egy horror en nem jelentettem be h 6 eve kulfoldon elek (es nem is all szandekomban visszamenni) de amit nem ertek (es ez most nem kotozkodes), az az, h mit szamit az, h a gyerekek kapnak-e diakigazolvanyt, ha ugysem pesten elnek?

Julianna Bukvic 2013.05.05. 18:52:12

Nem volt szokàsom kommentàlni,de sajnos hasonlo dolog tortènt velem is.32 ève èlek kulfoldon.Annak idelyèn fèrjhez mentem Szerbiàba ès le kellett adnom a szemèlyiigazolvànyom.Magyar àllampolgàrsàgpmrol nem mondtam le soha ès nem vettem fel màs àllampolgàrsàgot.Magyar utlevelem rendszerese hosszabitom a Magyar Nagykovetsègen.A nyàron eldontottem,hogy kèrelmezem a szemèlyigazolvànyt mivel ma màr azzal is lehet az Eu-ban utazni.Sajnos nagyon meglepodtem,az eggyik hivatalbol kuldtek a màsikba.A szemèlyigazolvànyhoz lakcimkàrtya kell.A lakcimkàrtyàhoz szemèlyigazolvàny..Ahogy màr irtam csak Magyar utlevelem van. Nevetsèges,itt Olaszba mint kulfoldi àllampolgàr 10 perc alatt kèsz az Olasz szemèlyigazolvànyom. Nagyon buszke voltam arra,hogy Magyar vagyok,de ezek utàn megvàltozott minden.

DieNanny CH 2013.05.05. 19:20:05

@dirtyfreebird:
"A Mikulasnak irt leveleket kinek kezbesitik? Megy Finnorszagba? "

Dehogyis! Nagykarácsonyba, a Mikulás-Házba! Egész évben nyitva van!

DieNanny CH 2013.05.05. 19:25:02

@chocco channel:

Hát, lehet, hogy nyáron itt vannak Pesten, és ilyen esetben a havi bérlet nagyon kifizetődő...
Pl ha szüleim Pesten laknának, és jönnek az unokák Svájcból, akkor tuti vennének a 7 évesnek havibérletet. Arra az 5 hétre nagyon is jó lenne.

DieNanny CH 2013.05.05. 19:29:16

@Julianna Bukvic:

Olaszországban, mint nem olasz állampolgár, csak úgy osztogatják a személyiket?

Amúgy Mo-on nem elég a születési anyakönyvi kivonat a személyihez? Ez érdekes dolog. Tehát magyar állampolgár vagy, van útleveled, de személyid nincs. Tulajdonképpen szerintem emiatt ne aggódj, mert ahogy itt olvasom, az útlevél sokkal több mindenre jó, mint a sz.ig.
Csak talán érzelmileg bánt.

MágnásMiska 2013.05.05. 20:08:11

@chocco channel:

Akkor leírom az én pozitív példáimat:

Majd 20éve élek külföldön. Van több ingatlanom odahaza. És nem mondok le a személyimről. Inkább hazajárok 2-3havonta hetekre....

Személyim lejárt tavaly nyáron és a helyi okmányirodánál automatából kellett időpontot kérni. Jahhh.... kaptam is 15nap múlva. Bementem az ügyféltérbe és az első ügyintézőhöz odamentem, hogy nem lehet-e, most azonnal soron kívül, mert külföldön élek. Mondta, hogy elméletileg nem lehet, de kihívja a kirendeltségvezetőt.
Vezető ki én meg elmondom a bánatom. Az úr elmosolyodott, azt mondta, hogy ez nem probléma, úgyis sokan nem jelennek meg a kért időpontokra. Majd utasította az ott lévő ügyintézőket, hogy soronkívül most készítsék el a fényképet és indítsák el a személyi ig. megújjításának menetét.
1 héten belül meg is kaptam!!!!

Másik sztori.... A KFT-m bezártam, de az NAVI (APEH) követelt rajtam 4millió párszázezer forintot amit 1990-ben aportként vittem be a cégalapításhoz anno.

Mindenki tanácsolta, hogy ne menjek be, mert nagyon bunkók az ügyintézők.
Én viszont jobban hiszek a személyes kommunikációban, mint az arcnélküli telefonálgatásokban, levelezgetésekben.

Bementem és elmondtam, hogy az a pénz már rég nincs meg, mert a cég működése során számlákkal igazolván feléltük.

A régióvezetővel hosszan beszéltem. Végül annyit mondott, hogy nem tudnak eltekinteni a nem fizetéstől, de "megoldják" hogy ne kelljen fizetnem.
Hetek múlva jött az új levél, hogy minden követelést felém törölnek. :)))) Azóta is nagyon köszönöm a segítségüket!!!

Nem b...megoltam, nem sírtam.... teljesen normálisan emberként kezeltem az ügyintézőket.

Aki hepciáskodik, az perce jól megszívatják, mert ők a hivatalnokok és megtehetik.
Ahogy állsz más emberek felé, azt kapod vissza!!!

Szóval ezért nem hiszek el, minden gonosz bürökratikus hivatali sztorit a teljesség részleteinek ismerete nélkül!!!

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2013.05.05. 20:23:03

@aleb19: miután izraeli adófizető vagyok, a magyar hatóságok szempontjából nincs jövedelmem, mert ugye a kettős adózás elkerülésére van megállapodás... Bár itt mindenki adószakértő, megjegyeznem, hogy Izraelben nincs a félév + 1 nap kikötés - van egy másik fogalom, mégpedig életem központja, szerintem, hol van... Erről nyilatkoztam, es ennek megfelelően minden jövedelmem után Izraelben adózom. Magyarországon valóban a minimum TB-t fizetem, es éppen azért mert nem akarok olyan bürokratikus dilibe keveredni mint a cikkíró. Hála a josorsomnak, orvosra nagyon ritkán van szükségem, de kétségtelenül, a TB ad egyfajta biztonságot.
Meggyőződésem, hogy egyre több olyan ember lesz a világon, aki nem egy helyen éli le az életet, es ezt a burokracianak valahogy követni kellene. Tapasztalatom szerint az izraeli bürokrácia képes volt az elmúlt évtizedben feldolgozni a jelenséget, es nem nehezítik meg az emberek életet, nem kényszerítik arra, hogy mindenképp válasszon egy hovatartozást. Nem tudom, hogy más országokban, mondjuk az EU-ban ez hogy van, de a környezetemben azt latom, hogy azok, akik alijaztak Izraelbe, a magyar hatóságok nem kevés gondot képesek okozni. Ezt aztán mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja.

aleb19 2013.05.05. 21:29:15

@Julianna Bukvic: ebben nincs igazan igazad aki 32 evig elt mo-n es multheten elkoltozott annak sincs szemelyije/ha jogkoveto magatartast folytat/ ez van ez a szabaly
megsporoltal volna nehany felesleges kort ha ezt a bloggot olvasod az elmult 2 honapban mert ez a vitathato szabaly masnak sem tetszett es volt rola nagybaszo

aleb19 2013.05.05. 21:54:37

@Amichay:"... bar itt mindenki adoszakerto..." ezt nemtom de en vegzett okleveles adoszakerto vagyok ill. csak voltam mert 6-7 eve ezt a teruletet elhagytam es most mas teruleten /maradtam penzugyes/ mukszom
ha vicceskednek mondhatnam szavaidra miszerint:" Izraelben nincs a félév + 1 nap kikötés" de mo-n pedig van es mivel mo-n vagy TB potyazo igazabol ez szamit es erdektelen, hogy melyik/nem eu-s/ orszagba fizetsz adot,jarulekot
ha tagja vagy a magyar egeszsegugyi kockazat kozossegnek akkor jovedelmednek megfelelo mertekben kell jarulekot befizetned ez van ez a torveny mo-n
a miheztartas vegett ez evi 6millio bruttonal kb 2millio ft/ev fizettem en ill. cegem utanam tavaly es ezzel szemben nemigazan vettem igenybe semmit
szamold ki ez a te eves jovedelmednel mekkora osszeg lenne, ha nem a min befizetessel potyaznal otthon
ennek fenyeben kerlek valogasd meg szavaidat mikor kritizalsz egy orszagot ahol kihasznalva a kiskapukat jarulekot csalsz

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 21:55:56

@hagyma: mekem ugy remlik, hogy EU es egyeb sor van, de nem biztos.

montroyal ( CAN qc) 2013.05.06. 00:19:43

@hagyma: egy bizonyos ideig atkuldik a postat(6 ho) de at is jelenkezhetsz a netten minden hivatalos helyen (adonal is ) mindent meg is kapsz de az foglalasra felszolitast 2-5 evvel elotti cimedre kuldik az esetembe eladtam a hazat es condok epultek a helyere egeszen mas cimmel, ajtoszamokkal..

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2013.05.06. 12:03:52

@aleb19: az eszem elszáll! Én vagyok a csaló, aki fizet tb-t, amikor egy csomó ember nem fizet semmit Magyarországon! Van egy 81 éves anyám, fenntartok egy miniatűr lakást, es ha kell Pestre jövök, de pont ez a kákán is csomót kereső mentalitás tart távol a szulohazamtol! Varosgazdasz vagyok, magam is foglalkoztam adó rendszerekkel ( helyi adok) es azt tudom, hogy első szabály, hogy az adófizetés betartható legyen. A fel év egy európai országban betarthatatlan, hiszen amikor éppen nem vagyok Izraelben, lehetek a berlini barátomnal, vagy bárhol másutt... Az izraeli belépés-kilépés követhető, mégsem kell igazolás, ha valaki fizetni akar. M
Ebben a cikkben a magyar bürokráciarol volt szó, es arról, hogy az ésszerűség nem erénye. Ezért mindenki igyekszik valahogy a maga egyszerűsége szerint megoldani a helyzetet. A magam megoldása az, hogy duplán fizetek, es miután a jövedelmem után Izraelben adózom, Magyarországon nincs adó kötelezettségem , számomra logikusan a minimumot fizetem, arra az eshetőségre, hogy ha a ma ám miatt itt kell lennem ... Jó, hogy nem várod el, hogy mind a két helyen adóztak a teljes jövedelmem után - tényleg agyrém!

aleb19 2013.05.06. 19:17:07

@Amichay: megint kicsit keverve van a szezon a fazonnal
1 adocsalas:ha nem elsz 186 napot egy adott naptari/adoevben mo-n errol nem beszelhetunk ha igen akkor adocsalo vagy ha nem mo-n fizetsz adot abban az evben
2 jarulekcsalas: az nem eleg ha fizetgetsz/pl, minimumot/ lassan leirom megint, hogy egy varosgazdasz is megertse

ha tagja vagy a magyar egeszsegugyi kockazat kozossegnek akkor a valos jovedelmednek megfelelo mertekben kell jarulekot befizetned ez van ez a torveny mo-n

ha eltitkolod a valos jovedelmedet es csoringerkent minimumot fizetgetsz mo-n jarulekcsalast kovetsz el
szemleletedrol az jut eszembe mikor az indianoknak uveggyogyot adtak aranyert/premert cserebe -ott is adtak valamit a tudatlanoknak

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2013.05.06. 21:16:38

@aleb19: nekem meg a fafejség jut eszembe a valaszaid nyoman, ami oly jellemzo annak az országnak a törvényeire es hivatalnokaira.

aleb19 2013.05.07. 09:08:37

@Amichay: nekem meg a potyazasra szocializalt pofatlan korosztalyod jut eszembe ha csalo vagy legalabb halgass, lapits mint szar a fuben es ne masokra nyafogj
esetedben ez azert is megdobbento mert evek/evtizedek ota mashol elsz mar megis megmaradt ez az alapbeallitasod es kifogasnak gyenge,hogy szuleid korosztaly tobbet sumakolt, lopott a kozosbol
ez volt az egyik fo oka diszidalasomnak es mar kb felmillio fiatal protestal a labaval es hagyja otthon a potyazokat/mint te/ ill nyuggereket
a mostani kitantorgas nem politika hanem generacios protest elegunk van olyanok helyett/mint te/ fizetni pl a teljes TB jarulekot mig te jovedelmedet otthon eltitkolva minimalt fizetsz okosba megoldva es ezt te is tudod mert magyarazkodsz, haritasz, mellebeszelsz

utazona 2013.06.01. 15:21:26

Nem tudom, hogy ki az aki teljes mértékben átlátja a hazai okmányirodákban aktuális szabályokat, útvesztőket.

2 hónapal ezelőtt lejárt az útlevelem, ezért gondoltam megújítom, annak rendje és módja szerint 7.000,-Ft ért (5 évre!!????) meghosszabbították. Megjegyzem 44 éves vagyok, gondoltam többet néznek ki belőlem, mint 5 év... :)
Előző héten lejárt a személyigazolványom, így gondoltam megújítom azt is. Ekkor ért a meglepetés, most idézet következik: "mivel van érvényes útlevelem, ezért 1.500,-Ft-ot kell fizetnem". Nem az összeg verte ki nálam a biztosítékot, a szemlélet. Ha, lejárt lenne az útlevelem, akkor nem kellene fizetnem. :( Úgy vélem, hogy el innen, de nagyon gyorsan...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása