Mai szerzőnk már gimnazistaként Amerikába vágyott, meg is szervezett mindent, egyetlen dolgot kivéve... Így lett Dallasból először Nottingham, majd némi kalandozás után végül Skócia. Melinda álmaiban ugyanakkor még mindig Amerika a nagy cél.
„Már középiskolában tudtam, hogy ha leérettségizek, én bizony elmegyek és világot látok. Ahogy közeledett az érettségi, ez az érzés egyre jobban felerősödött bennem.
Tinédzserként mindig is rajongtam Amerikáért, így nem volt kérdés, hogy az iskola után irány USA! Babysitterként terveztem kimenni, találtam is egy ügynökséget Budapesten, akik ezzel foglalkoztak.
Emlékszem akkor a családban mindenki mondta: Ne menj Amerikába! Ha valami baj van, sokkal nehezebben tudunk segíteni. Persze én, a nagy Amerika szerelmese, nem hallgattam senkire sem!
2003 nyarán leérettségiztem majd elkezdtem a jogsit, mert Amerikához az is kellett, nekem pedig nem volt. Majd jött a rengeteg papír kitöltése, referenciák, telefonok, családkeresés.
Minden álmom romba dőlt
2003 év vége volt mikor meglett a család, Dallasba mentem volna, megvolt minden hivatalos irat. 2004 januárjában 19 évesen ott álltam Budapesten az amerikai nagykövetség kapujában, ahol hirtelen minden álmom romokba dőlt. Megtörtént az, amire előtte nem is gondoltam volna: nem kaptam meg a vízumot!
Összetört, dühös és mérges voltam. Úgy éreztem, minél előbb el kell mennem ebből az országból. Na de hova? - vetődött fel a kérdés, és miután angol nyelvterület volt az elsődleges, sok választásom nem volt, maradt Anglia. Újabb papírok kitöltése, újabb családkeresés.
Végül 2004. április 15-én, nem sokkal az EU-csatlakozás előtt átléptem a határt. 19 évesen akkor életemben először repülőre ültem, egy bőrönddel a kezemben és vissza se néztem egy időre.
Igazából sosem akartam eljutni az Egyesült Királyságba, mivel mindig is Amerikába vágytam, így a ködös szigetország kiesett a látókörömből. Pedig középiskolában mennyit tanultunk erről az országról, Londonról, de engem akkor sem érdekelt.
Így teljesen semleges érzésekkel mentem, lesz, ami lesz alapon. Tudtam, hogy egy 5 éves kisfiúra fogok vigyázni, és hogy az anyuka majd vár a reptéren Londonban, ahonnan megyünk tovább Nottinghambe, mert hogy ott élnek ők.
Két év Nottingham
Nottingham Anglia középső részén található, Birminghamtől egy órára. Elég nagy város, így unatkozni nem lehet. Szerencsém volt, mert tényleg jó családot fogtam ki. El tudtam járni nyelviskolába, ami nagyon sokat számított az angol nyelv elmélyítésében.
Ugyanis amikor kimentem a nyelvtudásom, fogalmazzunk úgy, nem volt a legjobb, így eléggé mélyvíz volt a kinti élet az elején. Talán az első 4 hónap volt a legrosszabb, majd ahogy egyre jobban értettem, mit beszélnek körülöttem, én is egyre jobban éreztem magam. Magyarokkal akkor egy évig nem találkoztam, inkább lengyelek, szlovákok, és csehek voltak az iskolában is, ahova jártam.
Életem legszebb két éve volt az ott töltött idő. Rengeteget tanultam magamról, a világról, az emberekről. Felnőttem! Az angolokban abszolút pozitívan csalódtam, mindenki mindig nagyon segítőkész volt, érdeklődő - egy rossz szavam nem lehet rájuk.
Ahogy Nottinghamben felnőttem, úgy realizálódott bennem, hogy az otthon hagyott világot elvesztettem. Fájt ez az érzés, még sokszor most is fáj. Nem akartam elveszteni, azt hittem, majd ha egyszer hazamegyek, akkor ott tudom folytatni, ahol anno abbahagytam, csak arra nem gondoltam, hogy én közben mennyire megváltoztam.
Végül is 2 év és 2 hónap után 2006. június 6-án eljöttem Nottinghamből. Akkor úgy éreztem, ennyi ott elég volt, ideje más helyeket felfedezni.
Négy hónap Németország
Németországban kötöttem ki, ott is, mint babysitter. Gondoltam, jó lesz az, ha én megtanulok németül. Furcsa volt, rettenetesen hiányzott Anglia, a nyelv, a szokások, az emberek és minden. Valahogy Németország arroganciáját akkor nem tudtam megszokni. Így hát terveztem a visszautam a ködös szigetországba.
Egy év London
Interneten sikerült is találnom egy családot, akik Észak-Londonban éltek. Egy 5 éves kislányra vigyáztam.
London egy külön világ, teljesen más volt, mint Nottinghamben, mintha egy külön ország lett volna. Angolul addigra már jól beszéltem, így nem volt nehéz be- illetve visszailleszkedni. Imádtam és a mai napig imádom Londont. Szintén egy élettapasztalat volt az ott eltöltött idő.
Jó pár év Magyarországon
2007 augusztusában költöztem haza Londonból. A legfőbb ok a főiskola elkezdése és elvégzése volt. Nehezen találtam itthon a helyem, pedig a főiskolás évek jól teltek. Születtek a mai napig tartó barátságok is, mégis, amikor tudtam, nyaranta visszamentem Londonba.
2011 júniusában diplomáztam, majd szintén egy Londonban töltött nyár után úgy gondoltam, megpróbálom Magyarországon újra megtalálni a helyem, és elkezdtem munkát keresni. Bár a szakmámban nem, de egy teljesen más területen sikerrel jártam.
Budapesten dolgoztam adminisztrátorként egy amerikai cégnél. A pozíció ideiglenes volt, így 3 havonta hosszabbítgatták a szerződésemet. Végül is 9 hónapot töltöttem ott el, ami alatt rájöttem, hogy ez a munkakör nem nekem való, és hogy én teljesen mást szeretnék. A pénz sem volt a legjobb, hónapról hónapra éltem, ami sokszor frusztrált.
2012 júniusában döntöttem úgy, hogy ismét elmegyek.
8 hónapja Skóciában
Miután újra eljöttem Magyarországról, a nyarat ismét Londonban töltöttem, majd az interneten sikerült munkát találnom a skót Felföldön egy hotelben, mint felszolgáló.
Azóta is itt dolgozom több honfitársammal együtt. Talán a legnagyobb előny az, hogy a hotel szó szerint az isten háta mögött van, így a megkeresett pénzt nem lehet elkölteni. Vagyis a pénz az, ami itt motivál a tapasztalatszerzés mellett.
Persze a Skót Felföld gyönyörű tájai is magukkal ragadóak. Azt még nem tudom, meddig maradok. Hiányoznak a barátaim, de az otthoni helyzet visszatart attól, hogy most hazamenjek.
Valahol álmaimban még mindig ott van Amerika és sokszor még mindig a 2004-ben elvesztett Magyarországot keresem - de már hiába!!"
Utolsó kommentek