oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. április 23. 06:54,  Elvesztettem az otthon hagyott világot 376 komment

2013. április 23. 06:54 Határátkelő

Elvesztettem az otthon hagyott világot

Mai szerzőnk már gimnazistaként Amerikába vágyott, meg is szervezett mindent, egyetlen dolgot kivéve... Így lett Dallasból először Nottingham, majd némi kalandozás után végül Skócia. Melinda álmaiban ugyanakkor még mindig Amerika a nagy cél.

Skócia, Felföld hotel.jpg

„Már középiskolában tudtam, hogy ha leérettségizek, én bizony elmegyek és világot látok. Ahogy közeledett az érettségi, ez az érzés egyre jobban felerősödött bennem.

Tinédzserként mindig is rajongtam Amerikáért, így nem volt kérdés, hogy az iskola után irány USA! Babysitterként terveztem kimenni, találtam is egy ügynökséget Budapesten, akik ezzel foglalkoztak.

Emlékszem akkor a családban mindenki mondta: Ne menj Amerikába! Ha valami baj van, sokkal nehezebben tudunk segíteni. Persze én, a nagy Amerika szerelmese, nem hallgattam senkire sem!

2003 nyarán leérettségiztem majd elkezdtem a jogsit, mert Amerikához az is kellett, nekem pedig nem volt. Majd jött a rengeteg papír kitöltése, referenciák, telefonok, családkeresés.

Minden álmom romba dőlt

2003 év vége volt mikor meglett a család, Dallasba mentem volna, megvolt minden hivatalos irat. 2004 januárjában 19 évesen ott álltam Budapesten az amerikai nagykövetség kapujában, ahol hirtelen minden álmom romokba dőlt. Megtörtént az, amire előtte nem is gondoltam volna: nem kaptam meg a vízumot!

Összetört, dühös és mérges voltam. Úgy éreztem, minél előbb el kell mennem ebből az országból. Na de hova? - vetődött fel a kérdés, és miután angol nyelvterület volt az elsődleges, sok választásom nem volt, maradt Anglia. Újabb papírok kitöltése, újabb családkeresés.

Végül 2004. április 15-én, nem sokkal az EU-csatlakozás előtt átléptem a határt. 19 évesen akkor életemben először repülőre ültem, egy bőrönddel a kezemben és vissza se néztem egy időre.

Igazából sosem akartam eljutni az Egyesült Királyságba, mivel mindig is Amerikába vágytam, így a ködös szigetország kiesett a látókörömből. Pedig középiskolában mennyit tanultunk erről az országról, Londonról, de engem akkor sem érdekelt.

Így teljesen semleges érzésekkel mentem, lesz, ami lesz alapon. Tudtam, hogy egy 5 éves kisfiúra fogok vigyázni, és hogy az anyuka majd vár a reptéren Londonban, ahonnan megyünk tovább Nottinghambe, mert hogy ott élnek ők.

Két év Nottingham

Nottingham Anglia középső részén található, Birminghamtől egy órára. Elég nagy város, így unatkozni nem lehet. Szerencsém volt, mert tényleg jó családot fogtam ki. El tudtam járni nyelviskolába, ami nagyon sokat számított az angol nyelv elmélyítésében.

Ugyanis amikor kimentem a nyelvtudásom, fogalmazzunk úgy, nem volt a legjobb, így eléggé mélyvíz volt a kinti élet az elején. Talán az első 4 hónap volt a legrosszabb, majd ahogy egyre jobban értettem, mit beszélnek körülöttem, én is egyre jobban éreztem magam. Magyarokkal akkor egy évig nem találkoztam, inkább lengyelek, szlovákok, és csehek voltak az iskolában is, ahova jártam.

Életem legszebb két éve volt az ott töltött idő. Rengeteget tanultam magamról, a világról, az emberekről. Felnőttem! Az angolokban abszolút pozitívan csalódtam, mindenki mindig nagyon segítőkész volt, érdeklődő - egy rossz szavam nem lehet rájuk.

Ahogy Nottinghamben felnőttem, úgy realizálódott bennem, hogy az otthon hagyott világot elvesztettem. Fájt ez az érzés, még sokszor most is fáj. Nem akartam elveszteni, azt hittem, majd ha egyszer hazamegyek, akkor ott tudom folytatni, ahol anno abbahagytam, csak arra nem gondoltam, hogy én közben mennyire megváltoztam.

Végül is 2 év és 2 hónap után 2006. június 6-án eljöttem Nottinghamből. Akkor úgy éreztem, ennyi ott elég volt, ideje más helyeket felfedezni.

Négy hónap Németország

Németországban kötöttem ki, ott is, mint babysitter. Gondoltam, jó lesz az, ha én megtanulok németül. Furcsa volt, rettenetesen hiányzott Anglia, a nyelv, a szokások, az emberek és minden. Valahogy Németország arroganciáját akkor nem tudtam megszokni. Így hát terveztem a visszautam a ködös szigetországba.

Egy év London

Interneten sikerült is találnom egy családot, akik Észak-Londonban éltek. Egy 5 éves kislányra vigyáztam.

London egy külön világ, teljesen más volt, mint Nottinghamben, mintha egy külön ország lett volna. Angolul addigra már jól beszéltem, így nem volt nehéz be- illetve visszailleszkedni. Imádtam és a mai napig imádom Londont. Szintén egy élettapasztalat volt az ott eltöltött idő.

Jó pár év Magyarországon

2007 augusztusában költöztem haza Londonból. A legfőbb ok a főiskola elkezdése és elvégzése volt. Nehezen találtam itthon a helyem, pedig a főiskolás évek jól teltek. Születtek a mai napig tartó barátságok is, mégis, amikor tudtam, nyaranta visszamentem Londonba.

2011 júniusában diplomáztam, majd szintén egy Londonban töltött nyár után úgy gondoltam, megpróbálom Magyarországon újra megtalálni a helyem, és elkezdtem munkát keresni. Bár a szakmámban nem, de egy teljesen más területen sikerrel jártam.

Budapesten dolgoztam adminisztrátorként egy amerikai cégnél. A pozíció ideiglenes volt, így 3 havonta hosszabbítgatták a szerződésemet. Végül is 9 hónapot töltöttem ott el, ami alatt rájöttem, hogy ez a munkakör nem nekem való, és hogy én teljesen mást szeretnék. A pénz sem volt a legjobb, hónapról hónapra éltem, ami sokszor frusztrált.

2012 júniusában döntöttem úgy, hogy ismét elmegyek.

8 hónapja Skóciában

Miután újra eljöttem Magyarországról, a nyarat ismét Londonban töltöttem, majd az interneten sikerült munkát találnom a skót Felföldön egy hotelben, mint felszolgáló.

Azóta is itt dolgozom több honfitársammal együtt. Talán a legnagyobb előny az, hogy a hotel szó szerint az isten háta mögött van, így a megkeresett pénzt nem lehet elkölteni. Vagyis a pénz az, ami itt motivál a tapasztalatszerzés mellett.

Persze a Skót Felföld gyönyörű tájai is magukkal ragadóak. Azt még nem tudom, meddig maradok. Hiányoznak a barátaim, de az otthoni helyzet visszatart attól, hogy most hazamenjek.

Valahol álmaimban még mindig ott van Amerika és sokszor még mindig a 2004-ben elvesztett Magyarországot keresem - de már hiába!!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia Skócia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr455242296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.23. 22:37:00

@orange85: Szivesen. Azert a mostani 30-as generaciobol meg sokan akkoriban szereztek diplomat, nekem az elsohoz nemcsak hogy angol betetlap, de meg europass vagy egyeb forditas sincs.

Ellenben a diplomakiegeszito ( kooperativ kepzes papirja) ket nyelvu. Mondjuk en nem fordittattam le a diplomam. Alapbol elfogadott volt itt korabbi egyezmenyek alapjan.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.23. 22:43:38

@charlieharper: nekem azt tunt fel, hogy szinte csak es kizarolag ertekesitoi ( magyaran dumaljuk ra olyanra az embereket, amikre valojaban nincs szukseguk) munkajuk van.

Illetve az oldalukon levo sikertortenetek sem bovelkednek orvosi, mernoki, gazdasagi teruletben.

glinolid 2013.04.23. 22:56:10

@Éhes_ló: Mo az Eu kozosseghez tartozik. UK es No netto befizetok, mig Mo nem, igy aki ezen befizeto allamok egyikebe megy dolgozni adoja reven hozzajarul Mo gazdasagi tamogatasahoz, kulfoldi munkavallalasaval nem karositja meg a mo-i gazdasagi kozosseget.

glinolid 2013.04.23. 23:01:21

@tildy:): Az en szakmamban sincs hirdetes.

glinolid 2013.04.23. 23:08:15

@Éhes_ló: Legfeljebb elmegy Ausztriába, Szlovakiaba vagy Romaniba tanulni.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.23. 23:13:38

@hagyma: mar megvalaszoltam, a kontraktor fizette az adojat es nekem zsebbol fizetett, tehat leadozott jovedelem volt

semmi baj ez fekete munka es TE nem adoztal amit az ado visszaigazol a nevedre az az adozas az szamit a creditednel nyugdijadnal stb ... szoval ezt hogy adoztal ezt abbahagyhatod ez a constuctioban a FEKETE MUNKA ..

montroyal ( CAN qc) 2013.04.23. 23:39:38

@hagyma: szoval neked nincs adobevallasod es sehol nem vagy nyilvantartva itt canadaban (USAban nem tudom) kb 30$ kivaltasz egy un. independant worker(travaileur autonom) papirt es annak a contractornak dolgozol akinek akarsz de adobevallast neked kell kesziteni es adozni..
az exem igy dolgozott nalam nem piszkalhattak nincs bejelentve de az adozasa evi 1200$ kezdodot barmilyen osszegre mint travailleur autonom...

2013.04.23. 23:48:02

@Kellemes Zérókomponista: 'mindig valahogy ezek a bébiszitterek sírnak a leghangosabban, amikor nem kellenek. Igen, van ilyen, hogy nem kérnek a keletből, hogy nem engednek be a semmire. gyerekre vigyázni kis túlzással minden fiatal nő tud, ez >nem teljesítmény<. Mit akar ezen eladni? Amerika nem jár alanyi jogon. Lássuk azért, hogy ezek a vágyak és ez a kivitelezési terv egy 19 éves fejben éltek.'

Nem tudom, neked hany eves fejed van, de az akarhany eved alatt egyreszt nem tanultad meg tisztelni a noket, masreszt nem tanultal meg nem hozzaszolni olyan temahoz amihez nem ertesz. Fogalmad sincs az au pairek helyzeterol, hogy miert van rajuk szuksege a csaladoknak, milyen nehez helyzetbe kerulnek a legtobben akik erre vallalkoznak, hogy mennyire nem konnyu tulelni.

Gyereket nevelni, foleg masnak a gyerekeert felelosseget vallalni, egy idegen orszagban, igenis teljesitmeny. A nok nem valamilyen allatfajta hogy 'minden fiatal no' csak ugy tudja magatol, hogyan kell gyereket nevelni; ez egy kepesseg amit lehet tanulni, fejleszteni, mind ferfiaknak, mind noknek. Az au pairek gyereknevelesen kivul meg altalaban hazimunkat is csinalnak; es igen, azt is tanulni kell, mind ferfiaknak, mind noknek. En pl. 19 evesen egy ujszulott kisbabarol es meg ket, ot even aluli gyerekrol gondoskodtam, es naponta foztem az egesz csaladnak, egy olyan orszagban ahol szinte egyaltalan nem beszeltem a nyelvet. Szerinted ehhez nem kell kulonleges kepesseg, barki meg tudja csinalni? Te meg tudtad volna csinalni, akkor is ha rabszolgakent kezelt volna a csalad? Mennyi ideig birtad volna ki mielott hazaszaladtal volna? Tudtad volna hogyan kell az ujszulottel banni, hogyan kommunikalj a gyerekekkel akikhez beszelni sem tudsz? Fozni is tudtal volna, ismeretlen alapanyagokbol, mikor el se tudod olvasni hogy mi van a csomagolason mert nem erted?

Nem veletlen hogy a legtobb nyugati orszag ajanl au pair vizumot; ez azert van, mert a csaladoknak igenis szukseguk van au pairekre es csak a legritkabb esetben vallaljak ezt el olyan fiatalok akik az adott nyugati orszagban elnek. Van au pair vizum, nyilvan erre jelentkezett a posztolo, visszautasitottak - sok mas jelentkezo kerelmet meg elfogadtak, miert a posztolo lenne a hulye hogy jelentkezett egy letezo vizumformara? 2004 elott EU-orszagokban is nehez volt mas vizummal munkat vallalni. En au pair vizummal jottem Angliaba, mivel annak idejen mas lehetoseg nem volt. Nagyon nehez idoszak volt az amikor au pair voltam, de kibirtam es megerte mert megtanultam angolul, beilleszkedtem, EU csatlakozas utan jarhattam egyetemre es talaltam 'normalis' munkat. Ezt nem tudtam volna megcsinalni ha nem jottem volna au pair vizummal eloszor. Szerintem mielott legkozelebb leszolsz valakit, szallj magadba es gondolkodj el hogy te sem vagy feltetlenul annyival kulonlegesebb szemely mint egy 19 eves kelet-europai lany aki au pair szeretne lenni.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.23. 23:53:12

@Babette_: i újság az egymillió új munkahellyel?
mar irta valaki . hamarosan meglesz .. a magyaroknak . csak nem Mo-on..

2013.04.23. 23:54:06

@Warlimont: +1; en is erre gondoltam, ha Mo.on adminisztrator volt amerikai cegnel, akkor megprobalhatna valamilyen irodai allasban elhelyezkedni Skociaban. Ha ezt nem szeretne (azt irta az adminisztracio nem volt neki valo), akkor kitalalhatna valami mast; pl. ha tenyleg szeret gyerekekkel foglalkozni, akkor lehetne karrier-nanny. De ki tudja, lehet hogy megvannak a maga tervei.

Grafogirl 2013.04.24. 00:04:14

@Azbej Tristan: Non profiban itt is segít mindenki, aki tud és nem csak kijutni..
Ha annyira segíteni akartok, akkor járjátok ki az illetékes szerveknél, hogy a külföldön szerzett diplomákat, Phd stb. elismerjék és ne csak hosszú-bürokratikus procedúra után. Nem beszélve a külföldön kötött házasságról. EU-n belül sem egyszerű a papírok intézése, de egy EU-n kívüli országból!!!! Csak úgy eszembe jutott: a várjuk haza a magyar fiatalokban benne foglaltatik a külföldi házastárs is? Bocs, de a jaj nagyon akarjuk, hogy hazagyere ez édes kevés, ha non profit, ha nem a kezdeményezés. Javaslom nézz utána annak, hogy pl. Brazília mit tesz azért, hogy hazacsalogassa a külföldről a fiataljait!

BTBTBT 2013.04.24. 00:11:48

@Mirjam2: Milyen "normális" munkád van?

Bár KZ elég lazán vetette oda a dolgokat, de azért a poszterina nyafogása is érdekes volt, amikor abba lovalta bele magát, hogy ő az USÁ-ba akar menni mindenáron, és akkor visszadobták a kérelmét, "mert hogy is merészelik azt?"
Meg persze a leányzó csak vándorolgatott, egy kis gyerekfelügyelet, egy kis hotel, ilyesmi. Talán lesz komoly célja is közeledvén 30 felé?

Nekem is vagy 1 bébisintér ismerősöm, aki itt van 9 éve, és mindig sír, ha nagy ritkán összefutunk, hogy neki milyen szar, és nekiáll sorolni az okokat. Mondjuk ő 9 éve ezt a munkát csinálja.

2013.04.24. 00:16:25

@Eiknarf: Nezd, megmondom neked direkten, amolyan jo nemetesen: szerintem a legtobb nemet bunko, a felsobbrendusegi erzesukrol nem is beszelve. Remelem, nem sertodtel meg - nem vagy erzekeny, sot ertekeled az egyenes beszedet, nem? :)

2013.04.24. 00:19:16

@Barátusz: Miert, neked milyen munkad van? En politikai kutato vagyok. Egyaltalan nem nyafogott a posztolo, csak leirta hogy mi tortent vele. Az au pair-munka nem 'egy kis gyerekfelugyelet'. Mellesleg te mikor vigyaztal gyerekre utoljara?

BTBTBT 2013.04.24. 00:24:49

@Mirjam2: Mindegy, nyafogva írta le, mintha 19 évesen körülötte forogna a világ.
Információ-menedzsmentben dolgozom.
Meglehet, hogy az au-pair nem kis gyerekfelügyelet, de arról beszéltem, hogy a lányka vándorolgat. Kis ez, kis az, kis amaz.

Tegnapelőtt. Meg azelőtt. És azelőtt. A keresztlányomra.

2013.04.24. 00:25:38

@Barátusz: Tudod, en azert orulok hogy nem kell Magyarorszagon elnem, mert Anglia nincs tele ilyen pasikkal mint te meg sokan masok, akik alapbol lenezik a noket; akik szerint gyereket nevelni nem munka; akik azt gondoljak hogy minden tovabbi nelkul lenezhetnek, kioktathatnak masokat, foleg ha no az illeto. Ha tobbet fizetnenek Magyarorszagon mint itt, akkor sem mennek oda vissza, az biztos. Nem szeretnek ilyen tarsadalomban elni es hala Istennek van valasztasi lehetosegem.

BTBTBT 2013.04.24. 00:28:57

@Mirjam2: Miről beszélsz? És miért általánosítasz? Hol néztem én le a nőket? Ráadásul alapból. Mióta nem munka gyereket nevelni? Ne pörögj már.

Azért próbálsz visszavágni ilyen bénán, mert a "mikor vigyáztál utoljára" kérdésedre nem a várt "régen" választ kaptad, hanem azt, hogy a múlt hétvégén?

2013.04.24. 00:31:32

@Barátusz: Ok, a legutobbi kommented mar arnyalja a kepet, bocs. Akkor te megsem vagy azon pasik egyike akiket fent jellemeztem - mentsegemre legyen mondva hogy sokan vannak Magyarorszagon, es kisse elragadtattam magam mikor eszembe jutott az ottani kozeg. Teljesen egyetertek veled a posztolo 'vandorlasaval' kapcsolatban, lehet hogy erre o is kezd rajonni. En tenyleg nem ereztem ugy hogy 'nyafogott' volna, de ez egyeni ertelmezes kerdese. Es gratulalok a keresztlanyodhoz, remelem nem rossz gyerek :)

tucano 2013.04.24. 00:31:45

@Grafogirl: hű, de rég láttalak kommentelni! Egyébként mit nem adtam volna érte, ha Magyarországon is annyira egyszerű lenne legalizálni külföldi feleséget, mint Brazíjúban gringo férjet :)

M. Péter 2013.04.24. 00:34:10

@hagyma: Külföldi dolgozhat au pairként J-1 vízummal az USA-ban.

BTBTBT 2013.04.24. 00:35:35

@Mirjam2:
Egyetlen kommentemben sem volt benne az, amivel vádoltál, de mindegy.
Köszi. A keresztlányom olyan, mint a legtöbb hétéves. Időnként rossz.
Ja, és Angliában élek, nem Mo.-on. :)

2013.04.24. 00:35:47

@Barátusz: Lassan jelennek meg a kommentek, meg azelott elkuldtem a masodik kommentemet mielott megjelent volna a valaszod. Ahogy fent leirtam, visszagondoltam a rengeteg macso pasira akikkel Magyarorszagon lehet talalkozni es sajnos radvetitettem a dolgot. Tehat meg egyszer, unnepelyesen kijelentem hogy nem, te nem vagy himsoviniszta bunko. En voltam hulye, ne haragudj.

BTBTBT 2013.04.24. 00:38:57

@Mirjam2: Nem haragszom, ne aggódj.
Meg tudom védeni magamat azzal szemben, amit el sem követtem.
Mondjuk élőben még senki nem próbálta rám aggasztani a himsoviniszta jelzőt. :)

2013.04.24. 00:43:41

Azon huztam fel magam hogy sok kommentelo alapbol ugy reagalt: a csaj nem akart dolgozni, csak ugy minden alap nelkul vizumot kapni az USA-ba valami olyan dologra ami nem is munka. Ez nyilvanvalo hulyeseg, ha az au pair nem lenne munka illetve nem lenne fontos nyugati csaladoknak, akkor miert lenne kulon au pair vizum pl. USA-ba, Angliaba. Ehhez kapcsolodoan jutott eszembe hogy sok magyar ferfi szerint a gyerekneveles, hazimunka nem 'munka', hanem valami olyan szabadidos tevekenyseg amit a nok csak ugy maguktol tudnak, csinalnak amugy is. Hat messze nem, es sok no aki megengedheti maganak nem csinalja, ezert van pl. au pair.

Magyarorszagra azert nincs au pair vizum, mert Magyarorszag szegeny orszag ahol nem sok csalad engedhet meg maganak haztartasi alkalmazottat, es ha megis, akkor talalnak helyi jelentkezot. Ezzel szemben szinte nincs olyan angol vagy amerikai fiatal aki au pairkent szeretne elni a sajat orszagaban.

2013.04.24. 00:46:01

@Barátusz: 'Mondjuk élőben még senki nem próbálta rám aggasztani a himsoviniszta jelzőt. :)'

Ha Londonban vagy, talalkozzunk egy pub-ban, hozom a pitbullomat meg a haverjaimat, aztan majd jol megmondom neked hogy mekkora himsoviniszta vagy!

BTBTBT 2013.04.24. 00:52:37

@Mirjam2: A csajjal az volt a gond, hogy álmodozott az USÁ-ról, de ezerrel.
Egyébként abban az időben, éppen csak évekkel 9/11 után (én is írtam korábban) nem nagyon engedtek be senkit, akit nem volt muszáj. Ráadásul akkor még az EU-ban sem voltunk benne. És az is igaz, hogy sok fiatal meg kevésbé fiatal nő megpróbál beházasodni. Az egyik barátom (egy harmincas nő) is ezt választotta, és bár keményen dolgozik, de vígan éldegél egy amcsi kisvárosban.

Miért dúl fel téged az annyira, hogy emberek mit gondolnak az au-pair-ségről, ha már régen magad mögött hagytad azt a pályát, és politikai kutatóként dolgozol?

BTBTBT 2013.04.24. 00:53:37

@Mirjam2: Pitbullal könnyű, meg úgy is, hogy Londonban vagyok. :)

BTBTBT 2013.04.24. 00:57:06

@Barátusz: Haverok nélkül, csak a pitbullal nem is mersz beszólni, mi? :)

M. Péter 2013.04.24. 01:11:52

@Azbej Tristan: Ha komolyan gondoljátok, akkor mért csökkentitek az egyetemek támogatását? A külföldön doktorálókat vagy kutatóként dolgozókat a magyarországi egyetemek helyzete nem fogja a visszatérésre ösztönözni.

M. Péter 2013.04.24. 01:34:03

@Éhes_ló: Nem így van. Egyesült Királyság az visszatérítés nélkül kiszámolt nettó befizetésének 2/3-át kapja vissza, enélkül toronymagasan a legnagyobb nettó befizető lenne, mivel kevesebb mezőgazdasági támogatást kap.

PannonBoy 2013.04.24. 01:36:47

Nahát, egy visszatérítőt is látni a kommentek között. Csak azon csodálkozom, hogy most vetették be ezt a módszert is.
Szerintem jobb is, hogy nem jönnek hirtelen haza azok, akik kint vannak, így is brutális a munkanélküliség.
A legfájóbb a diplomás munkanélküliek száma, noha arányaiban ez a legkevesebb, mégis itt egy meg-nem-térült befektetésről beszélünk.
Először a magyarországi viszonyokat kellene rendbe tenni - azaz saját háza táján söpörni - "kedves" kormány.

2013.04.24. 01:51:09

@Barátusz: 'Miért dúl fel téged az annyira, hogy emberek mit gondolnak az au-pair-ségről, ha már régen magad mögött hagytad azt a pályát, és politikai kutatóként dolgozol?'

Mindig kiakaszt mikor ilyen lesajnalo megjegyzeseket tesznek au pair-ekrol, kb. mintha prostitualtak lennenek (mondjuk en a prostitualtakrol sem tennek lesajnalo megjegyzeseket). Sok ember szamara az au pair a legkonnyebb, vagy egyetlen elerheto, ut egy kulfoldi orszagba; nem ertem miert feltetelezik sokan hogy minden au pair buta, a munkajuk nem er semmit stb.

Nekem a legnehezebb idoszak volt az eletemben mikor au pair voltam, es rosszul esik mikor ilyen stilusban emlegetnek minden au pairt. Az is zavar hogy ezzel kozvetve a tipikus 'noi' munkakat is lenezik, azt sugalljak hogy a gyerekneveles, hazimunka nem nehez illetve nem munka es barki konnyeden meg tudja csinalni.

2013.04.24. 01:58:42

@Barátusz: Nem szeretek felvagni - meg nincs is mire - de azt sose felejtem el mikor par evvel ezelott egy munkasosztalybeli angol ficko probalt engem felszedni egy pub-ban. Kerdezi honnan valo vagyok, mondom magyar, erre tipikus 'patronising' hangnemben megkerdezi: ja, au pair vagy? Ramosolyogtam es baratsagosan valaszoltam hogy 'nem, politikai kutato vagyok itt es itt'. Normalis esetben soha nem csinalnek ilyet, de megerte, sose felejtem el az arckifejezeset :)))

BTBTBT 2013.04.24. 02:38:22

@Mirjam2:

Aláírom, hogy a személyes tapasztalat miatt így érzel, de nem hiszem, hogy csak azért, mert lenézik az au-pair-eket, "közvetve" a női foglalkozásokat, gyereknevelést, stb. is lenéznék. Az általánosító fogalmazásodból úgy tűnik, hogy ha tudsz is felhozni konkrét rossz példát erre, ezt inkább csak te látod bele, és "minden pasi disznó"-véleményt alakítasz ki. (Velem is megtetted nemrég.)

Az a pubos jelenet tényleg nagy lehetett, bár bizonyítási kényszert meg munkás-diplomás közti negatív mellékízt is felfedezni vélek a dologban.
Ráadásul azt is jelentheti, hogy a pasi sok magyar au pair-ről hallott. Pont olyan, mint ha meghallod, hogy román cigányasszony egy kölökkel a karján a Whitechapel-nél - akkor az kéregető.

És most mondd azt, hogy férfiként a nők ellen vagyok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.24. 03:13:24

@Mirjam2, a jóisten megáldjon, most akkor az egyszerű önérzeteddel mindenkinek nekimész? Mégis hogy a lópikulába jön ide a nők tisztelete? (mejnek témájába' rólam igazán semmit nem tudsz, bármennyire is szeretnél ostoba sztereotípiákkal könnyíteni a lelkeden). Én magam is voltam au pair (igen, változatlanul pasi vagyok). Igen, bevallottam, beszélgettem róla. Valahogy engem nem értek olyan 'beszólások', mint téged. Pedig elvileg ez így duplán alantas, nem? Aljamunkát végeztem, ráadásul női aljamunkát. Mert hogy feléd mindig ez áramlik, hogy ez az. Te egészen, totálmaximálisan biztos vagy abban, hogy nem a te kis(hatalmas) önérzeteddel van itt a baj?
Annyira bírom, mikor megjelenik A NŐ, az élharcos, az amazon, a feminista egyben és mindennel mindenkinek nekimegy, mert ő most nő. Mindegy mit mivel mos össze, mindegy kire mit mond, milyen alapon vagy hogyan, s miért, ő most nő, rettentő szolidáris, ő most kiáll, csak mert őt annyi sérelem érte és nem tudta úgy eladni magát, ahogyan azt szerette volna. Mással is esnek meg sérelmek, mást is ér előítélet, nem is kevés. Más talán le tudja kezelni. Te nem, de ettől nem más (mindenki) a hibás, visszamenőlegesen is.
Elmondanám neked, hogy az semmilófasz, amit az aupair-ek kapnak, bárhol is, ahhoz képest milyen masszív típiákkal kell megküzdenie annak, aki programozó. Semmivel sem egyszerűbb kivakarni magad a skatulyából, hogy akkor neked a munkádon kívül nincs életed vagy semmi másról nem lehet beszélgetni veled vagy mindenhez értesz, mert a programming az már hú meg há. Nagyon jól tudom mit jelent ez a küzdelem, nem egyszerű. S akkor most én is kössem át valami agyrémbe, például, hogy nem látják a feminim oldalam vagy nem ismerik el egyéb vetületeim, minthogy nem is feltételezik, hogy vannak? Istenem, NE. Lásd már, hogy mit csinálsz. Nem tudom mindig ilyen vótá-e vagy annyira beledöngöltek az emberek a skatulyáikba, hogy most te csinálod ugyanezt velük, válogatás nélkül, mintegy revansként.
Annyira bennem van a jóindulat, mindig elolvasom a te kommentjeidet is, mindig belelátok valami kis változást, javulást, mely a távolabbi jövőben egy szignifikáns javulássá nőheti majd ki magát, mindig igyekszem háttérbe tolni az agyrohasztó részeket, de újból és újból visszaküzdöd magad, ragaszkodsz a "hülyevagyok, viszont az is maradok"-címhez. Igazán ne vedd magadra, de nehéz az ilyet elnéznem. Barátusz jól megfogalmazta.

2013.04.24. 03:33:00

@Kellemes Zérókomponista: Jaj Istenem, szerinted tenyleg neked probalok itt bizonyitani? Tenyleg erdekel engem hogy te mit gondolsz rolam? :)

2013.04.24. 03:40:31

@Barátusz: Nincs bizonyitasi kenyszerem, es altalaban nem erdekel a munkas-diplomas dolog, csak nem birtam kihagyni. (Forditva is vicces lett volna, ha valaki meg van rola gyozodve hogy en vagyok a miniszterelnok es erre kiderul hogy en vagyok a takarito; az volt a lenyege az egesznek hogy a pasinak volt egy ilyen berogzodott sztereotipiaja hogy kelet-europai lanyok au pairek.) Nem gondolom hogy minden pasival baj van, a legtobb orszagban szimpatikus nekem a legtobb pasi, kimondottan a kelet-europai lekezelo, macso stilust nem birom. Lasd fent: majd Kellemes Zerokomponista megmondja nekem hogy en hulye vagyok-e vagy nem :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 05:23:02

@montroyal: en nem tudtam adzoni ert nem hivatalosan dolgoztam, de...
mas szemszogbol kozelitjuk meg
az allamkincstart nem erte kar azert mert annak idejen a W-4-et nem tudtam beadni
a kontraktor viszont leadozott minden cent utan
annyival kevesebbet kaptam
ha kitoltom a w-4-rt pont nullara joteem volna ki
en errol beszelek
az, hogy azok az evek elvesztek a nyugdijambol az a napnal is vilagosabb szamomra is
de az domat a kontraktor vonta es fizette a sajat adoszamara

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 05:23:43

@montroyal: ja es ne jelenidobe ird, kb 6 eve legalis vagyok:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 05:24:49

@charlieharper: egesz komolyan nem ertem, miert nem hasznalod a szures gombot, jobb also sarok, zold betuk...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 05:28:09

@M. Péter: barmit dolgozhat
ez nem kerdes
a kerdes az, megkapja-ehhez a megfelelo vizumot
ez a nem egyszeru
de nem kizart
mint latod a posztolo sem kapta meg
miert?
valoszinu azert mert egyedulallo fiatal holgy es ugy gondoltak nem csak dolgozni fog 1-2 evig, hanem le akar telepedni
az meg meg bonyolultabb eljaras

pappito · http://pappito.com 2013.04.24. 05:46:01

@hagyma: "en nem tudtam adzoni ert nem hivatalosan dolgoztam, de...mas szemszogbol kozelitjuk meg"

legalább ne maszatolj már hagyma. Nem adóztál, nem is adózhattál. A contractornak se volt a bevallásában olyan rubrika, hogy "illegális bevándorlók elszámolás nélküli bérköltsége"

Rég volt, senki se haragszik érte, következménye sincs legyen már egy kis gerinced bakker. Adócsaló voltál, kaptál clean slate-et és senkit se érdekel már.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.24. 06:17:16

@Mirjam2: egy a szerencsétek...egy aranyrögön ültök !!
nekem a kelet europai politikat kutato nők nem jönnek be :)))

Csipyke 2013.04.24. 06:21:41

Amugy az USA rendszeresen bevizonyitja, hogy egy nagy luzer... Ennek a csajnak nem adott vizumot, mert VESZELYES, hogy ott marad... A bostoni robbantoknak allampolgarsagot is adott :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 06:38:20

@pappito: nem erted Te sem
en nem fizettem adot, de a kontraktor, mint vallakozas, minden cent utan fizetett
es csak a nettot kaptam meg
most is vonja az adomat a munkahelyem havonta
es raadasul iden halaistennek meg vissza is jart 500 dollar korul Maryvel egyutt
akkor a kontraktor vonta, lehet meg jart is volna vissza, ha hivatalos vagyok
nem azt mondtam, hogy adoztam, mert nem
azt mondtam a hozzam juttatott penzt leadoztak
de amugy tenyleg tok mindegy
suketek parbeszede

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 06:40:06

@Csipyke: hat sajnos ez a policy, a menekulteknek adnak
90 elott tolunk is mehetett barki, mert kommunizmus volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 06:43:59

@pappito: amugy meg annyira nincs jelentosege es annyira leszarom, mi volt 8 eve....:)
en a honositas utjan mindent leirtam, hol meloztam, kinek, mennyiert
na ha ez amerikanak megfelelt, akkor min lovagoltok?

pappito · http://pappito.com 2013.04.24. 06:48:31

@hagyma: " de a kontraktor, mint vallakozas, minden cent utan fizetett es csak a nettot kaptam meg"

mindketten tudjuk h ez bullshit, szedd már össze magad

pappito · http://pappito.com 2013.04.24. 06:51:29

@hagyma: "amerikanak megfelelt, akkor min lovagoltok"

Amerika csinál amit akar, nekem böki a szemem ha belehazudnak, ennyi. Pláne, ha többször belehajolt ilyen kummantásba a delikvens mégis lekezelően osztja az észt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 06:59:20

@pappito: szovegertessel vannak problemaid
de ez ertheto
nincsen semmi probleam, Te bizstos jobban tudod mi tortent velem es hogy zajlott az elszamolas

/ez az eszostas duma annyira de annyira faraszto,
tudod mit, en mondom neked, ne oszd mar nekem az eszt bazmeg, itt osztod az eszt es meg normalis feketemunkas sem voltal az USA-ban

pappito · http://pappito.com 2013.04.24. 07:05:18

@hagyma: "Te bizstos jobban tudod mi tortent velem es hogy zajlott az elszamolas"

miután voltál kedves elmondani hogy zajlott, igen. Nem csak nekem tűnt fel, hogy kummantasz. Amit már csak azért sem értek, mert nincs semmi jelentősége, gondolom szégyelled vagy ilyesmi. Sebaj. Még nem vagy öreg, még kinőhed a gerinced is.

River_Of_No_Return 2013.04.24. 07:05:22

Csak hogy ne legyen annyira szomorú a posztoló amiatt, hogy nem jutott ki, íme Dallas árnyoldalai:
Májustól október végéig általában elviselhetetlenül meleg van a szabadban, június és augusztus között az ember szemgolyóját úgy perzseli a meleg, mintha egy forró hajszárítóval fújnák. Vannak olyan elvetemült emberek, akik ilyenkor is a szabadban futnak, de a legtöbben ezt csak az autójuk és a légkondicionált üzletek, irodák, éttermek közötti legrövidebb távolságra korlátozzák.
Bizonyos helyeken (köztük ott is, ahol mi először laktunk) az ember könnyen mérges kígyóba botlik séta közben. Nekünk egyszer volt balszerencsénk majdnem kígyómarást szerezni így, de a bejárati ajtó, ami alá beszorult a kígyó, megmentett minket, és így nem tudott lecsapni a lábunkra.
Nyáron a kabócák meghökkentően hangos zúgásától zajos a nagyobb fák környéke. A lakásba pedig szívesen bevándorolnak a szinte utolérhetetlen gyorsasággal szaladó gekkók. Pár éjszakai gekkóvadászat után azért már rutinos befogó lesz az ember, a farkukat viszont többnyire otthagyják emlékbe a házigazdáknak.
Májustól novemberig tart a tornádó szezon, évente 1-2 komolyabb riasztást éltünk át eddig. Ilyenkor a tévéadás alsó sávjában fut a figyelmeztetés, és ha súlyos a helyzet, akkor megszólalnak a tornádószirénák a környéken. A szirénák a szabadban lévőket figyelmeztetik, hogy azonnal menjenek fedezékbe, vagy hasaljanak le a fölre. Az irodákban ilyenkor a tornádó idejére kijelölt helyekre kell vonulni, otthon pedig minél távolabb az ablakoktól, a ház külső falától illetve a tetőtől, amiket könnyedén beszakíthat egy tornádó. Célszerű pokrócba burkolózni, ami megvédhet a törmelékek okozta sérülésektől.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.24. 07:08:45

@pappito: en nem kummantok es az egvilagon semmit sem szegyenlek
biztos leirtam volna a blogomban az amerikai eletem feketemunkas reszet, ha kummantani/ de kocsog egy szo ez amugy/ vagy szegyenleni akarnek barmit is
orulnel te kisfiam ha olya n gerinced lenne mint nekem
sok sikert sajnos harmadik szures...
a publicnak reagalahatsz nekem nem

sot ugy dontottem felhagyok a hataratkelovel
fasznak van szuksege ennyi negativ magyarra

tanato 2013.04.24. 07:33:30

@Mirjam2: Érdekes téma az au-pairség,ma is ilyen cikk van kint.Nekünk magyaroknak tényleg szokatlan hisz itthon nem létezik tömegesen ez a bentlakó bébiszitter és egyben háztartási alkalmazott jellegű munka már vagy 80 éve.Nehezen fogadja el egy magyar lány ezt a helyzetet és örök nyomokat hagy benne évekkel később is,mint nálad is.És érdekes egy magyar nőnek azt is nehéz feldolgozni ha ő kerül olyan helyzetbe hogy ilyen lányt alkalmazzon a háztartásában.Pl.harmadik világba kikerülő vezető beosztású magyar családok nőtagjai,pl. itt a HÁ-n is voltak ilyen hölgyek akik nem tudták elviselni hogy egy idegen lány tartózkodjon éjjel nappal a házukban,még ennek előnyei ellenére sem./illetve azért sokan egy idő elteltével megszokták./

zopilote 2013.04.24. 07:48:44

Ugy latszik, kimaradt ma a joint hagymaeknal:)
Vagy elfogyott a sör:)
Vagy keves volt a tip a lagziban:)
Vagy csak egyszeruen elfogta a honvagy:(

tanato 2013.04.24. 08:02:50

@hagyma: Ugyan már nem egy rossz blog ez,de kétségtelen aki annyi kommentet ír mint Te abba előbb utóbb úgyis belekötnek.

pappito · http://pappito.com 2013.04.24. 08:05:15

@hagyma: "sot ugy dontottem felhagyok a hataratkelovel"

hard to believe :) de ha tényleg, akkor a többieknek: szívesen :)

(persze ma különösen sokszor csapkodták bele az orrod a saját khm, mondandódba... :)

tanato 2013.04.24. 08:39:04

@pappito: Hát igen,ha valaki csak bizonyos dolgokra koncentrál és nem hajlandó a véleményét kicsit sem változtatni,a minőséggel is baj lehet.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.24. 08:39:28

@zopilote: bezzeg ha evett volna egy jo tejfolos-sajtos langost:)

BTBTBT 2013.04.24. 09:34:46

@Mirjam2:
Hülyének nem tartalak, de a kommentjeidből egyértelmű, hogy az általánosításaiddal nekiugrasz mindenkinek - néha anélkül is, hogy bármiféle alapod lenne rá -, aki nem veled egy véleményen van (és még férfi is a tetejébe), és a nők ellenségének titulálod őket, és látatlanba megvéded az összes au-pair-t. (És mi más ez, ha nem bizonyítási kényszer?)
Holott azért akad közöttük is link, mint ahogy minden más szakmában is. Jócskán. (Meg idióta, nemtörődöm család is.)

Ráadásul az egyik legérdekesebb dolog, személyes tapasztalat is, amikor azért nyavalyog egy au pair, mert nyelvtudás híjján küszködik az új körülményeivel.

M. Péter 2013.04.24. 10:47:18

@hagyma: Az elutasítás konkrét okát nem tudjuk, én is csak tippelek arra, hogy attól tartottak, hogy az USA-ban akar maradni. Az embert 3 fő dolog köti egy országhoz, család, munka, ingatlan. Egy 19 éves általában még nem házas, ha az lenne, akkor meg nem lehetne au pair, ha van munkája, akkor úgyis fel fog mondani, amikor kimegy au pairnek, hacsak nem egy olyan ritka remek helyen dolgozik, ahol adnak neki egy év fizetés nélküli szabadságot. Egy 19 évesnek általában nincs saját ingatlana, szóval a túlnyomó többségnek nincs semmije, amivel bizonyíthatná az országához való kötődését, ennek ellenére évente több ezren kapnak au pair vízumot, nem egy olyan lehetetlen dolog, mint gondolod. A posztoló vagy mondott valamit, amitől gyanút fogtak, vagy egy olyan konzuli tisztviselőt fogott ki, aki aznap bal lábbal kelt fel.

Eiknarf 2013.04.24. 11:12:40

@Mirjam2: Nos ha igy közelítettél hozzájuk mint itt a forumon..

"Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten" :)

aleb19 2013.04.24. 15:28:38

@hagyma: @pappito: "sot ugy dontottem felhagyok a hataratkelovel
fasznak van szuksege ennyi negativ magyarra "
koszonjuk hagyma elvtars
a gond nem a tobbiekkel hanem veled van tipikus magyar-nyugger hozzaalasod van, ami azert megdobbento mert "csak" 50 eves vagy es mar nem is elsz mar otthon, de mivel apeh-os geco voltal 10 evig ezt magadba szivtad egy eletre onzo, arrogans,tanulatlan,beszologatos gyoker vagy a legalja az ilyen gondolkodast kepviselo milliok miatt diszidaltam es lettem gazdasagi menekult

Grafogirl 2013.04.24. 15:33:33

@tucano: :):) "Egyébként mit nem adtam volna érte, ha Magyarországon is annyira egyszerű lenne legalizálni külföldi feleséget, mint Brazíjúban gringo férjet :)"
Hát én is mit nem adnék érte ... itt még nagykövetség sincs, nem mintha amíg volt ért volna valamit. De azért mondjuk igazán jó lenne, ha valamelyik EU-s ország nagykövetségére be lehetne menni,mondjuk a Belga-hoz, mert az majdnem velem szembe van, vagy a spanyolhoz és lepecsételné a papírjaimat, vagy ha gond lenne az útlevelemmel, akkor levennék az ujjlenyomatot.
Az otthoni ügyintézőknek logikus, hogy bemegyek a Chilei nagykövetségre és lepecsételtetem a házassági papírokat. Hiába mondtam nekik, hogy itt nincs hanem Buenos Airesbe kell utazni. Mire az ügyintéző, akkor ugorjak át. De az nem itt van kérem! és ráadásul csak heti 2x van nyitva kedd csütörtök 10-13 óráig előzetes bejelentkezés alapján.
Amúgy kommenteltem, de tényleg nem annyit, pl.. az amerikai kórházas történetnél a chilei egészségüggyel rémisztgettem az embereket :):) A Magyarok Brazíliában a facebookon azt te csinálod?

aleb19 2013.04.24. 15:38:04

@kalandortexasi:
nagyon jooo:)
ezek a reszletek valahogy kimaradnak a az ami filmekbol ahol jonevu jenkik olelkeznek es a faszomtudja mibol elnek de mindig a jo gyoz a vegen
new yorkban rengeteg a patkany,csotany az utcak koszosak, nyaron kurva meleg van es paras is, erre egy spanom azt mondta miamiban meg ennel is elviselhetetlenebb

tucano 2013.04.24. 16:26:41

@Grafogirl: Akkor hogy van nálatok? Utazó nagykövet 4 havonta 1x?
Persze én csinálom az oldalt, illetve van egy riói szerkesztő társam, de még sosem rakott fel semmit, rendes carioca, így van rendjén a munkaelosztás :D

Grafogirl 2013.04.24. 17:13:34

@tucano: Utazó nagykövet??? hol élsz. Tiszteletbeli konzulok vannak több városban is, de kb. semmi jogkörük. pl. a santiagoi nem is tud magyarul, és állítólag nem is működik az emailje mondjuk nekem ez nem fáj, de ha egy magyar turistának gondja lenne, akkor mit csinál. Ja és állítólag ez a bizonyos santiagoi tiszteletbeli konzul az egyik nagy gyógyszertár lánc elnökségének a tagja, melyet kartelerezésért elmarasztalt a bíróság ertsd.: pénzbüntetés :)
Tehát ha útlevelet akarok vagy bármi mást akkor felveszem a kapcsolatot a buenos aires-i konzullal, lebeszélem vele mikor ér rá, szállást foglalok, repülőjegyet veszek és kiutazom. Nyilván jó lenne, ha mondjuk egy hosszú hétvégébe beleférne az egész hétfői visszaúttal, de akkor nem dolgoznak. Jövő februárban jár le az útlevelem, már most kiráz a hideg mit fogok csinálni, ha addig nem jutok haza. Sajnos kötelező BA-ba utazni, hiába mennék pl. Sampa-ba. Ja a brazíliai magyarok oldal.. épp nézegetem a képeket.. most lájkoltam. :)

2013.04.24. 18:18:36

@Grafogirl: Pont ez volt az egyik fo oka annak hogy megszereztem a brit allampolgarsagot; sajat boromon tapasztaltam az evek soran milyen nehez Europan kivul barmit elintezni magyar kulkepviseleteken.

2013.04.24. 18:23:43

@Barátusz: Az au pair-dolognak a lenyege a nyelvtanulas; arra lett kitalalva hogy egy fiatal megtanulja egy masik orszag nyelvet, a csalad pedig segitseget kapjon a gyerekekkel, haztartasi munkaval. Ha valaki folyekonyan beszeli a fogado orszag nyelvet akkor nincs ertelme hogy au pairnek menjen.

DieNanny CH 2013.04.24. 18:24:38

@orange85:
Az én diplomám csak magyar nyelvű. Mondjuk, '99-ben szereztem...
De már 10 éve lefordíttattam...

2013.04.24. 18:27:51

@tanato: Szerintem semmi koze a magyarsagnak ahhoz hogy valaki nehezen fogadja el az au pair helyzetet; persze van akinek szerencseje van, de sokakat cseledkent kezelnek es nagyon kihasznalnak, ez barkiben nyomot hagyna, nem kell ahhoz magyarnak lenni. Az indiai cseledlanyok akikkel beszeltem szinten nagyon utaltak cselednek lenni, kiveve nehany szerencseset akik nagyon jo csaladnal dolgoztak.

2013.04.24. 18:34:41

@hagyma: Hagyma, don't go!!! Ne foglalkozz veluk, ez tipikus a Hataratkelon hogy mindenki mindig jobban tudja mi tortent veled, mint te magad. En tudom hogy mit mondasz az adofizetesrol. Regebben dolgoztam egy ingatlan-cegnel Londonban akik alkalmaztak kelet-europai epitomunkasokat, egy reszuk nem dolgozhatott volna hivatalosan, igy nem volt tarsadalombiztositasi szamuk, megis fizetett utanuk a ceg adot. (Angliaban elok talan tudnak a CSCS scheme-rol, a lenyeg az hogy az allam megkapta az adot, a munkasok csak nettot kaptak, viszont nyugdijjarulek nem lett fizetve utanuk hiszen nem volt tarsadalombiztositasi szamuk. Igy csak az allam jart jol, ok annyira nem. Biztosan van hasonlo rendszer az USA-ban is; az allamot foleg az erdekli hogy az ado ki legyen fizetve.)

2013.04.24. 18:37:33

@45eskoltozik: 'egy a szerencsétek...egy aranyrögön ültök !!
nekem a kelet europai politikat kutato nők nem jönnek be :)))'

Bocs de ezt nem ertem. Ha arra celzol, hogy en kelet-europai politikat kutatok es nem jovok be neked, akkor sajnalattal kozlom hogy 1., nem erdekel a kelet-europai politika, brit es azsiai politikat kutatok; 2., sajnos attol tartok te sem jossz be nekem :)

tanato 2013.04.24. 18:39:55

@Mirjam2: Persze nem is a magyarságuk miatt,hanem mert kelet-Európában ez nem igazán ismert fogalom.De mint írtam,ez fordítva is igaz,ha a magyar /vagy kelet-európai/ nő kerül abba a helyzetbe hogy bentlakó alkalmazottat tartson,sokszor inkább lemond róla/pl.a harmadik világban dolgozó vezető beosztású magyarok feleségei/mint ahogy már a HÁ-n is írta néhány ilyen helyzetben lévő magyar hölgy/ mert szokatlan neki a szituáció.

Grafogirl 2013.04.24. 18:56:27

@Mirjam2: Az állampolgárság megszerzéséhez nekem kell még egy jó kis idő.
De tényleg nem kívánom, hogy itt legyen nagykövetség, mert felesleges kétszintes házat fenntartani arra, hogy heti 2x kinyitotta 2 órára!. Hanem csak az lenne jó, hogy valamelyik EU-s nagykövetségre be lehessen menni, amelyiket kijelölik és ott elintézni azt a néhány darab papírügyet, vagy útlevelet. Csak megjegyzem egész dél-amerikában 2 db, azaz kettő magyar konzulátus van 1 Brazíliában egy pedig Argentínában. Esetleg 1 évben 2x eljöhetne ide a konzul mondjuk az is megoldás, előre meghírdetett időpontban, azokba az országokba, amely hozzá tartozik.
Ismerek egy csajt, akit elküldött az itteni konzul azzal, hogy jöjjön vissza útlevelet csináltatni pár hónap múlva amikor megkapják az ujjlenyomatos gépet, akkor még volt nagykövetség itt. Majd 4 hónap múlva kereste őket telefonon és a volt kertész közölte, hogy mindenki kiköltözött az épületből és megszűnt a nagykövetség:) így most ő is kénytelen lesz felvenni az itteni állampolgárságot.

tucano 2013.04.24. 19:46:19

@Grafogirl: köszi, láttam:)
Brazíliában van 2 db. tiszteletbeli konzul, akik nagyon odateszik magukat, a riói meg a sampai.

BTBTBT 2013.04.24. 19:57:31

@Mirjam2:
Elegánsan megkerülted a kommentem első felét. :)

Az, hogy anno mire lett kitalálva az au pair-ség, nem igazán számít az örökké változó világban.
Hallottál te már arról, hogy nyelvet folyékonyan beszélő au pair-ek egyetemre járnak? Így sincs értelme? Londonban különösen a lakhatást oldják meg így.

Látod, megint kijelented, hogy "szerintem ez így van, punktum", de sajnos mégsem feltétlenül van úgy.

Grafogirl 2013.04.24. 21:23:33

@tucano: Én úgy tudom, hogy már Sampaban van konzuli iroda is, pont azért, mert nagy ötlet volt Brazília városába tenni a nagykövetséget, ha ugye minden repülő Sampaban áll meg. ;) , ok majdnem minden repcsi.
Én is tudok pl. Punta Arenasban, a Magellán-szorosnál élő tiszteletbeli konzult, aki chilei, de Mo-on járt orvosi egyetemre és tényleg nagyon lelkes, mindent megtesz. De hát a tiszteletbeli konzulok, ugye korlátozott jogokkal rendelkeznek ujjlenyomatot nem vesznek le :) Minden konzuli díjat utalni kell, banki átutalással. Itt két ország között magasak a díjak ráadásul én utalom pesoban, átváltják dollárra majd argentin pesora, aztán eurora, mert a konzulátus euróban számol:)
Meg olyan tiszteletbeli konzulról is hallottam, aki azt ajánlotta az egyik magyar csajnak, aki 2 éve élt itt, hogy ha útlevélre van szüksége, akkor utazzon ki Argentínába . Lejárt v. elveszett az útlevele és külön írta a csajszi, hogy eljárás alatt van a végleges letepedési engedélye. Aztán ugye hogyan is utazzon ki az aki nem rendelkezik érvényes útlvéllel? :) Végül az volt a válasza a tiszteletbeli konzulnak, hogy jaj ő azt hitte, hogy rendelkezik chilei állampolgársággal :D:D hahaha

Grafogirl 2013.04.24. 21:30:19

@Barátusz: @Mirjam2:
Azért nincs értelme, hogy au-pairként dolgozzon, aki jól beszéli a nyelvet, mert találhat más kiegészítő munkát is, ráadásul ami jobban fizet Az au-pair zsebpénzt kap. Természetesen lehetéséges, és van aki így tanul egyetemen csak nem biztos, hogy akad annyi szabad ideje, hogy tanuljon plusz eljrájon az órára.Pláne, ha heti 1 szabadnapja van. De nyilván ez családtól is függ. El tudom képzelni, hogy pl. nem egésznap au-pairkedik nagyobb gyerekek mellett akiket el kell vinni az iskolába és délután értük menni és jobbára este kell felügyelni rájuk.

BTBTBT 2013.04.24. 21:50:20

@Grafogirl: Tudod, sok mindennek nincs értelme, az emberek mégis csinálnak egy csomó hülyeséget.
Belenéztél a mai bébisintéres/au pair-es poszt végén lévő kommentekbe, ahol a poszterina azt állítja, hogy felsőfokú angolja van. Akkor azzal minek is au pair-ezik valaki?

@Mirjam: Ötlet? Csak mert annyira mondtad, hogy az au pair-ezés olyanoknak való, akik nem beszélik a nyelvet.

Grafogirl 2013.04.24. 22:22:01

@Barátusz: Belenéztem az au-paires posztba, de nem bírtam végig olvasni. Ha nincs pénzed arra, hogy valahol lakj, akkor sok embernél automatikusan jön az Au-pair munka.
Amit ideiglenesnek gondolnak, amíg össze nem szednek annyi pénzt ami elég ahhoz, hogy egy szobát béreljenek valahol és munkát találjanak. Pedig ugyanúgy elmehetet volna recepciósnak, vagy akárminek hajóra dolgozni, amihez kell a nyelvtudás. Amint van félretett pénze, akkor találhat melót "szárazföldön", ha a hajózást megunta. Sőt most jut eszembe hajón is lehet gyerekre vigyázni, hiszen kifejezetten nyelvet beszélő pedagógusokat keresnek az ilyen pozícióra. De bentlakásos munkást is szoktak keresni idősek otthonába. De bentlakásos szállodai személyzet, telepített idegenvezető stb. még tudnám sorolni, amihez mind jár szoba vagy ágy és ellátás
Hogy miért nem jutott ez a posztoló eszébe? Ezt nem tudhatom!

BTBTBT 2013.04.24. 22:35:56

@Grafogirl:
Talán ő sem tudja, de esetleg most, hogy leoltják, eszébe jut.

Mondjuk az is lehet - mindenféle személyeskedés nélkül -, hogy nem neki való a külföldi munkavállalás. Nem mindenki bírja, és ezzel nem a Túró Rudi után nyavalygókra célzok.
Azért marha sok rugalmasság kell a külföldhöz, ha el akarod érni a célodat. Vagy legalábbis közelebb kerülj hozzá.

Grafogirl 2013.04.24. 22:50:58

@Barátusz:
Nem hiszem, hogy nem lenne neki való a külföldi munka, hülye főnökök és munkahelyi terror otthon is létezik. Az au-pairkedésnél is történhet ilyen, sőt hiszen együtt laksz a munkaadóddal. Én külöldön élek, ruggalmas vagyok, de au-pairkedést nem vállalnék az biztos, kivétel, esetleg, ha előre ismerem a családod, akikhez megyek és max. 1-2 hónapa. Az au-pairkedéshez egy baromi nagy alázat kell, az is más, ha nem egy fedél alatt laksz a családdal.

BTBTBT 2013.04.24. 23:06:50

@Grafogirl:
Félreértettél. Nem azt mondtam, hogy nem lenne neki való külföldi munka, hanem hogy a külföldön foglalkoztatottság, mint állapot, huzamosabb ideig tartó, nem jön be neki, még ha próbálkozik is vele.

Grafogirl 2013.04.24. 23:34:36

@Barátusz: Én értettem mit írsz "küldöldi munkavállalás" volt az előző hozzászóllásodban. erre próbáltam "csak" párhuzamként említeni, hogy otthon is vannak idióta fönökök és otthon is adódhat gond, mindegy, hogy külföldi vagy hazai a fönök. A lényeg ebből a szempontból a konfliktus és az, hogy hogyan oldod meg a helyzetet.
Az au-pair egy speciális szolgáltatás, mivel a munkavállaló egy házban lakik a munkáltatóval,, ezért sokkal több a konfliktus lehetőség.
Abból, hogy most egy ideig egy családnál lakott és az a család éppen külföldön volt, nem lehet tudni, hogy alkalmas vagy sem arra, hogy külföldön éljen huzamosabb ideig. De ha azt a bizonyos idióta családot kibírta, valószínűleg egy szokványos munkavállalási formát könnyedén fog venni, ami 8 órás és nem éjjel-nappalos. Ez a poszt nagyon hasonlít a munkahelyi terror egyes bejegyzéseihez. Munkavállaó kényszerhelyzetben van, munkáltató tudja és kihasználja, a helyszín és az ország változhat!

BTBTBT 2013.04.24. 23:41:22

@Grafogirl:
A 9-5 valóban könnyebb, mint ez a bentlakásos játék, de még mindig nem értem (megtudni pedig nem fogom), miért kellett felsőfokúval au pair-kedni, és végigszenvedni 4 retkes hónapot, rád szaró szülőkkel és késelő/autó elé lökdöső kölkökkel.

A hatékonyságot, a megelőzést és a problémamentességet sokkal előrevalóbbnak tartom. A poszterina tán nem.

Te is voltál (vagy) au pair, hogy ílyen részletesen írsz róla?

Grafogirl 2013.04.24. 23:55:36

@Barátusz: Dehogy voltam au-pair, de tájékozott vagyok a témában. Tudni kell, hogy milyen a nekem való meló, ismerni kell a saját korlátaimat. Ráadásul ha valamit nem szeretnék vagy szeretnék csinálni meg kell tudnom indokolni saját magamnak (esetleg másoknak) pro-kontra miért xy munka és miért nem zy.
De a lényeg, hogy nagyon utánanéztem annyak idején kb. 100 éve plusz volt nénány bartánőm, aki au-pairkedett.
Azt történt, hogy egyszer kellett volna helyettesítenem egy magyar lányt tényleg nagyon régen 3 hónapra és töviről-hegyire elmondta volna milyen a család, de halasztanom kellett volna a vizsgáimat, és nem volt erre lehetőség akkor az egyetemen. Ezért írtam, hogy esetleg még egy pár hónapot fiatalon .. ismerős családhoz, tényleg csak nyelvtanulás miatt, ráadásul a családban az anya egy dél-amerikai bevándorló volt így ez igen kedvező lehetőség lett volna. Különben nem és nem is tartom magam alkalmasnak erre a feladatra, hogy idióta szülőkkel üvöltözzek.

BTBTBT 2013.04.25. 00:02:50

@Grafogirl:
Ó, az írásodból fakadó lendület alapján messze nem tűnsz száznak. És még a türelmedet is könnyen elveszítheted?

Az rendben van, hogy ismerned kell a saját lehetőségeidet és határaidat, de miért kell ehhez ilyen sokat tudni az au pair-ségről?

Nem látom a fától az erdőt?

Grafogirl 2013.04.25. 00:18:24

@Barátusz:
Nem veszítem el olyan könnyen a türelmemet, de bizonyos szituációkban kell a határozott fellépés.
Nem csak az au pairségről tudok, és nem csak saját magamról, mondjuk úgy általánosságban, hogy a munkavállalóban rejlő lehetőségekről, a korlátairól, a szakmai profilrájáról. Egyegy ország gazdasági- társadalmi-jogi viszonyairól. Mondjuk úgy szakmai ártalom. ;) Nem kell találgatni, nem fogom leírni mivel foglalkozom, de több egymásra épülő végzettségem van vagyis diplomám és külföldi is.

BTBTBT 2013.04.25. 00:31:57

@Grafogirl:
Nem akartam találgatni. Már tudnám, ha el akartad volna mondani.

De nem válaszoltál a kérdésemre az au pair-séggel kapcsolatos tudásodról Miért éppen az, amikor valakinek magyar meg angol diplomája is van?

Grafogirl 2013.04.25. 02:17:14

@Barátusz: Nekem nincs angol diplomám én Dél-Amerikában élek. Csak tájékozottság az au-pair info semmi más. Ugyanígy a dél-amerikai háztartási alkalmazottakról is van jó sok infom, összahasonlítás stb.

BTBTBT 2013.04.25. 02:31:25

@Grafogirl:
Félreértettem a diplomás megjegyzésedet, de a lényeg, hogy megvan a felsőfokú végzettséged. (Nem sznobizmusból kifolyólag.)
Spanyolul vagy portugálul beszélsz a hétköznapokban?

Ezek után nem csodálom, hogy nagyon otthon vagy Dél-Amerikában.

BTBTBT 2013.04.25. 02:32:40

@Grafogirl:
Szociológus simán lehetsz azok alapján, amiket leírtál. Vagy nem.

tucano 2013.04.25. 03:04:18

@Grafogirl: Az finom:) Igazság szerint a tiszteletbeli konzuloknak semmire sincs joga, az arra járó küldöttségek leitatásán kívül. De a fentebb említett kettőt legalább próbál segíteni, meg tesznek is valamit az országért.

2013.04.25. 12:38:11

@Barátusz: 'megint kijelented, hogy "szerintem ez így van, punktum", de sajnos mégsem feltétlenül van úgy.' Most lattam ezt a kommentedet. Nem arrol van szo hogy en kijelentek valamit, de mivel evekig voltam au pair Londonban es utana egyetemre jartam itt, lehet hogy kicsit tobb ralatasom van erre a helyzetre mint neked (ugy tudom te sem au pair, sem egyetemista nem voltal Angliaban, de javits ki ha tevedek).

Szerintem komoly egyetemi tanulmanyok nem egyeztethetoek ossze az au pair munkaval, mivel egy egyetemistanak sokat kell tanulnia nyugodt korulmenyek kozott, lehetoleg otthon, mig az au paireket tobbnyire ugraltatjak mikor otthon vannak, nem tudsz ugy koncentralni pl. essze-irasra hogy barmikor szolhatnak hogy nyugtass mar meg egy uvolto csecsemot amig az anya a masik uvolto gyerekkel foglalkozik. Esetleg ugy mukodhet ha a gyerekek idosebbek es a szulok nem varnak el tul sokat az au pairtol.

A masik resze pedig a maganelet: a legtobb egyetemista abban az eletkorban van mikor parkapcsolatot probal kialakitani, es ez nagyon nem egyeztetheto ossze az au pair helyzettel, kiveve ha valami szuper csaladot fogsz ki akik beleegyeznek hogy a baratod latogasson vagy hogy te sok idot tolts a baratodnal, de ez altalaban nem valosul meg mivel a csalad pont azert akar au pairt hogy az otthon legyen a gyerekekkel, es nem szeretik ha idegenek jarnak a hazukba (amit meg is ertek, ugyanakkor nem vagyok apaca es nem szerettem volna hogy tobb evig ne legyen pasim csak azert mert au pair vagyok).

BTBTBT 2013.04.25. 19:27:29

@Mirjam2:
Az nyilvánvaló, hogy au pair-kedés szempontjából nem szállhatnék veled versenybe, de arra, hogy mennyire másként is lehet ez egy családdal, annál a zilált viszonyúnál, amit példaként hoztál fel, arra itt van a mai "álomposzt" Finnországból.

Nem gondoltam, hogy valakinek au pair-kednie kéne az egyetemi tanulmányai teljes időtartamára, a kezdetekre értettem. Érdemes visszaolvasni, ha megtalálni még ebben a komment-rengetegben.

Hatos. Faszt, kilences! (törölt) 2013.04.26. 19:13:57

Hát.
Fantasztikus. Őrületesen jó.
10/10
Hogy mi? Hát az egész ahogy van. Perfekt.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása