oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. december 21. 06:58,  Tulajdonképpen boldog vagyok 352 komment

2012. december 21. 06:58 Határátkelő

Tulajdonképpen boldog vagyok

Ismét egy folytatásos történet újabb epizódja következik, ezúttal Londonból, ahová Ádám kevesebb, mint fél éve költözött ki. Mint írja, lassan kezdi felvenni a ritmust, lassan rutinos londonivá válik, noha bőven akad még, ami zavarja. Mondjuk az, hogy a brit főváros buszvezetői bőven tanulhatnának budapesti kollégáiktól.

London buszok_1.jpg

„Gondoltam beszámolok a fejleményekről (az előzmények itt olvashatók), tapasztalatokról, hátha érdekel valakit. Valamint igyekszem röviden érinteni az előző írásra kapott kommenteket is. Ez nem lesz egyszerű, írtam szép hosszan, több KB lett, aztán kitöröltem az egészet, hogy ne legyen ömlengés. Remélem ezt most jobb lesz.

Szóval kezdésként köszönöm a kommentekbe rejtett gondolatokat (a legtöbb tartalmazott ilyet). Alapvetően két típusú komment volt. A sok sikert típus, és az ez kamu típus.

Köszönöm a jókívánságokat, alakul az életem, találtam embereket, akikkel barátkozom, találtam dolgokat, amiket csinálhatok. És még sehol nem tartok a város nyújtotta lehetőségek megismerésével. Úgy érzem most, hogy kb. három hónap kell ahhoz, hogy az első sokkból magamhoz térjek és elkezdjek öntudatomra ébredni - azaz nem gépiesen csinálni a napi dolgokat, amiket kell, hanem előre tervezni, programokat csinálni, szóval aktívan alakítani az életet.

Letelt a próbaidőm

Úgy saccolom, még legalább egy-két hónap kell, hogy rutinos lakó legyek. Ezt megjegyeztem magamnak, miszerint egy költözés kb. 6-7 hónap tranziens állapottal jár. Letelt a próbaidőm, kaptam róla szép postai levelet is, boldogak velem, én is velük, minden happy. Kitűztünk célokat, amiket ha elérek, kapok pénzt, besoroltak az on-call rotációba, szóval épül egy élet lassan. Most kb. öt hónapja egyébként, hogy kiköltöztem, azaz még mindig nem sok.

Mókásabb volt azokat a kommenteket olvasni, akik hitetlenek voltak, és náluk is viccesebb volt, aki nem vacakolt mérlegeléssel, csak kerek perec kijelentette, hogy kamu az egész. :)

Ami megmozgatott pár embert, az a 15 fontos napi átlagos kajaköltésem. Tényleg ~450 font egy hónapban. Nem állítottam, hogy kevés, ellenben nem fecsérlem az időmet konyhai dolgokra. A mikrós kaja egy kompromisszum, az 5 perc alatt megvan és nem kell vele sokat bíbelődni.

Enni-inni

Az átlagos napi 15 font úgy jön ki, hogy a reggeli naponta kb 2-5 font a céges étteremben, amibe belefér egy korrekt reggeli. Ha angol reggelit eszem, akkor kb. 2.5 fontból megvagyok, de ma reggel egy sajtos-sonkás croissant, egy muffin és a gyümölcs pultból válogatott reggeli volt, ez 4.5 font volt. Nem, nem kelek fel azért hamarabb, hogy egyek, majd nap közben, kényelmesen.

Ebéd kb. 3 és 5 font között jön ki, attól függ, hogy mit akarok enni. Vacsora valahol egy jó falaffel (épp tegnap találtam meg a Sohóban egy falaffelest, ami szerintem a kedvencem lesz) 4.4 fonttól felfele, de ebben már all you can eat salátabár is van.

A gyümölcslé, ha sűrítményből készült, akkor 65p a legolcsóbb, teszkós, de egész iható. Mindazonáltal jobb a nem sűrítményből készült, ez is van sajátmárkás minden nagyobb boltban, 4-5 fontért lehet venni három litert. Ez a három liter két nap alatt el is fogy.

De volt már, hogy elmentem futni és utána nem is voltam éhes. Legújabban a gyümölcsökre vagyok rákattanva, egy nap simán elfogy fél kiló mandarin, de szoktam venni a darabolt és csomagolt gyümölcsökből is (5 font 2 doboz).

Pubban 4-5 font egy pint guinness, 8-11 font között egy hambi + krumpli, szóval nem olyan nehéz 15 font felett költeni. És nem, nem főzök, meg semmi ilyesmit nem csinálok. Tudom, olcsóbb lenne, de nem akarom az időmet ilyesmivel tölteni, ez nekem kidobott idő. A mikrós kaja a maximum. Leggyakrabban pubban eszem, elég sok a közösségi program, ami mind ott van. Tegnap thai csirkesalátát ettem, rizzsel, egy helyi kocsmában, 10 font volt.

Igenis, lehet otthonról

Ami kiváltotta az azonnali kamu reakciót, az az otthonról talált munka volt. Sajnálom, ha belegázoltam valaki világába, nem is ismerek olyat, aki ne otthonról interjúzott volna. Mi értelme kijönni a semmibe? Igen nagy meggondolatlanság ez szerintem, felmondani, amíg nem tudod ki fog itt alkalmazni. Otthon sem mondasz fel, amíg nem tudod, hova mész tovább.

Egyébként nem kirívó ez, épp nemrég hallottam, hogy egy Judit keresztnevű lány interjúzott hozzánk, otthonról. Sajna az angolja nem volt jó, de mint a példa mutatja, a lehetőség megvan. Kár, lehetett volna a negyedik női mérnök.

Változott-e amit az itteniekről gondolok?

Nem sokban. Továbbra is azt gondolom, hogy sok kevésbé jó dolog van itt, azonban ezek egyike sem életvitelt meggátló dolog, túl kell emelkedni rajtuk. Tulajdonképp ezek elég nevetséges dolgok és végigtekintve rajtuk, örülök, hogy ennyi az összes problémám. Nézzünk párat!

Az egyik, ami idegesít, a közlekedés. Nem olyan jó, mint ahogy a wiki oldalak írják. Megtanulhatnák például az adaptív közlekedési lámpákat alkalmazni végre. Ezt Budapesten már évek óta sikerül, itt sem ártana, ha egy csak csúcsforgalomban tömött keresztutca nem akasztaná meg a másik út forgalmát akkor is, ha egyébként üres. Terveztem utána nézni, hogy ismerik-e itt ezt a fogalmat, esetleg használják is, de még nem kezdtem el a kutatást.

A másik, ami idegesít, a gyalogos kereszteződések lámpája. Minden kereszteződésben ott a gomb a gyalogosnak. Ez nem zöldet kér, mint otthon (a kis forgalmú átkelőknél), hanem a programban létező zöldet megadja. Ha nincs megnyomva, a program átugorja a gyalogosoknak kiosztott időablakot.

A gyalogosok mindig megnyomják, aztán mivel sokat kell várni, átmennek a piroson, mire pedig zöld lesz a gyalogosnak és megállnak az autók, már nem marad senki, aki át akar menni. Ezért én lázadok, én nem nyomok sose gombot, mert úgyis piroson megy át mindenki, legalább ne tartsuk fel a kihasználatlan zölddel az autókat.

Tanfolyam a piros 7-esen

A buszvezetők meglepően jól fizetett alkalmazottak, ugyanakkor nem nagyon iparkodnak. Értem én, hogy nem ugyanolyan dolog három tonnát a fejed felett egyensúlyozni, mintha alattad van, de azért szívesen beíratnám őket egy kéthetes képzésre a piros hetes sofőrök mellé.

Rájuk férne, hogy megtanulják, hogyan kell a Rákóczin hetvennel, telefonálva ugratni az úthibákon, a 2500 mm széles busszal a 2510 mm széles sávban, úgy, hogy közben a miniszoknyás csajt figyelik a tükörben, a gyalogosok pedig már félig leléptek a járdáról és belelógnak a buszsávba. Mindezt éveken át, minimális vagy nulla balesettel.

Az itteniek nem ilyenek, ezeket semmi nem billenti ki harmincból. Vagy éppen húszból, egy biciklis mögött. Nagyon kevés sofőr van, aki tényleg tolja neki. Sajnos ez alapvetően meghatározza, milyen a buszközlekedés minősége (rossz). Sok a busz egyébként, de szerintem egymást akadályozzák a közlekedésben, annyi van, valamint megálló megállót követ.

A legendás signal failure

Sok kritika éri otthon a metrót: néha kigyullad, vagy csak füstöl, esetleg sose készül el. Itt leginkább signal failure van, az én jelzőhiba-szüzességem egy hónapja veszett oda, amikor a Picadilly vonalon egy 40 perces út több mint a duplája lett. Bosszantó.

A város méreteiből adódóan nem lenne korrekt a metrókat sem hasonlítgatni. Lassúnak tűnik vele a közlekedés, de nagyobbak a távolságok is. Próbáltam távolságokban hasonlóságokat, objektív összehasonlításokat találni, de feladtam. Tökmindegy mi jön ki, akkor is ez van, ezt kell szeretni.

Otthonról vissza

Eddigi ittlétem alatt egyszer mentem haza pár napra. Nem menekültem vissza sikítozva, nem vágytam haza se. Londonba visszautazni azért kissé lehangoló volt, otthagyni megint mindenkit. Kérdezgették a barátok, milyen érzés volt hazaérkezni, de csak annyit tudtam mondani: semmilyen, olyan, mintha két napra mentem volna Londonba. Mondjuk nagyrészt követtem az otthoni híreket, szóval olyan nagy sokk nem érhetett.

Én is kérdezgettem más ismerősömet, aki már kiköltözött, neki is nyomasztó volt visszaindulnia? Nekik is, szóval nem velem van a gond. Ellenben másnapra már nem is foglalkoztatott a dolog, elmúlik.

Ügyeletben

A munkába továbbra sem szakadok bele, még mindig óvatosan ítélem meg a kollégáim terhelését, de élek a gyanúval, hogy elfoglaltabbnak látszanak, mint amilyenek valójában. Bekerültem az oncall rotációba, ez jelenleg hat hetente egy hét ügyeletet jelent. Ez semmi az otthoni ügyeleti beosztáshoz képest.

Ráadásul én hozzászoktam, hogy oncall alatt is mászkálok mindenfele, csak van nálam notebook és 3G. Sőt, igazából otthon mindig volt nálam notebook és 3G. Itt eleve ugye nincs térerő a metróban, hogy ne lehessen bombát robbantani telefonról. A mobil hálózatok minősége és a lefedettség nem méltó a világ egyik nagyhatalmához.

Ennek megfelelően a kollegáim nem is vacakolnak notebook-hordozással, ha érkezik egy hívás, akkor a válasz, hogy nem vagyok otthon, de fél óra múlva majd gép előtt leszek. Az első oncall hetem gond nélkül zajlott, mindenféle incidens nélkül - incidens az, amikor valami megáll - mindössze kétszer hívtak és mindkétszer sikerült hamar megoldani a felmerült gondot.

Az angolok továbbra is furák...

Érthetetlen módon, amikor a monitoron mutatnak egymásnak valamit, mindig tapogatják a monitort. Olyankor le tudnám vágni az ujjukat. Néhányan, amikor magyaráznak, a középső ujjukkal mutatnak dolgokat, aminek kétértelmű jelzése van. De nem csak nekem mutatják így, szóval nem aggódom.

A nők csámpásak. Mind. Nagyon. Nem tudom, mit csinálnak velük gyerekkorukban. Viszont remek lábaik és jó fenekük van, szerintem azért, mert sokat mennek gyalog. Az iskolásokon ősszel még volt harisnya, most, hogy reggelente fagy, most lekerült és csak a rövid szoknya van. Nem csoda, hogy annyira sietnek iskolába.

Az angolok továbbá szipognak. Egész nap. Mind. Ugyanakkor a torokköszörülés tilos, ha valaki krákog egyet, utána azonnal elnézést kér. Ha háromszor, akkor már egész monológ jár, hogy jaj, de rossz, biztos mindenki utálja már, hogy ezt kell hallgatnia.

Továbbra is furának tartják, hogy a munkahelyen a liftbe lépve köszönök, a legfőbb érvük, hogy a metróba beszállva sem köszönsz a többieknek. Ebben nem látom a párhuzamot továbbra sem, de hadd próbálkozzanak, én a Schönherzben nevelkedtem, ott köszönünk.

Ettől eltekintve a munkában korrektek, segítik egymást. A közvetlen kollégáim mindent megtettek, hogy segítsenek felvenni a ritmust, azóta jött egy újabb srác, neki is mindannyian segítünk. De a távoli kollégák is rendkívül kooperatívak, mindenki segíti a másik munkáját. Kifogáskereséssel még nem találkoztam, ha egy angol belefut egy problémába, akkor igyekszik megoldani azt.

Szeretnek levelezni, szeretnek mindenkit belevonni a levelezésbe. Ha egyszer bekerültél egy hosszabb levelezésbe, soha nem tudod kivonni magad többet, kár küzdeni. Ha valakitől kérsz valamit, vagy segít, vagy megmondja, ki tudna jobban segíteni. Ez néha fals információ és eltérít a jó útról, de ez csak azért van, mert akkor is igyekeznek, ha a problémát nem teljesen értik. Gyakran nem értik.

...és naivak

Megerősödött a hitem, hogy a szigetlakók rendkívül naivak többségében. Nem csodálom, hogy magyar bandák jöttek ide kijátszani a rendszert (a korrektség érdekében: biztosan más nemzetek is jöttek ide, de magyar újságokban csak magyar csalásról olvastam fél éve). Mindenesetre szögezzük le, nem lehetett nehéz dolguk. A mindennapi élet szokásai alapján pedig azt is ki tudom jelenteni, hogy amire az angolok nem gondolnak, vagy nem jut eszükbe, az szerintük nem is létezik.

Példa: másfél óra korcsolyázás után jön a gép letakarítani a pályát. Mindenki, aki bent volt, megy haza. De ezt nem mondja nekik senki, csak senkiben nem merül fel, hogy maradjon. Fél óra után kezdődik a következő másfél óra, amire új jegyet kell venni. De senki nem küldi ki azokat, akik bent vannak. Lehet maradni is. Bennem fel sem merült, hogy új jegy kell, gondoltam, hipp-hopp takarítanak, aztán lehet visszamenni. Hiszen másfél óra korizás az semmi.

Amikor végeztem, realizáltam, hogy kint új emberek állnak sorba, aki bent volt pedig megy haza. Magától. A rendszer nincs arra felkészítve, hogy valaki bent marad, mert nem gondoltak rá, hogy bárki is bent akarna maradni.

Ez a hozzáállás jellemző az életükre is, egy kelet-európai lelkiismeretére van bízva, hogy mennyire él és mennyire él vissza a lehetőségekkel. A banki rendszerük is kiváló példa a naivitásukra.

Nem politizálnak

Próbáltam megismerni az itteni politikát, de nem nagyon sikerült eddig. Senki nem politizál, ami jó jel. Az embereket sokkal jobban lekötik azok a problémák, amik az életüket közvetlenül befolyásolják. Hol van zebra és hol nincs, meddig vannak nyitva a boltok, mit építenek a szomszédban, elszállítják-e a szemetet rendesen, mikor lesz a meccs a stadionban és ki játszik.

Nem foglalkoznak olyan elvont dolgokkal, mint valami távoli és láthatatlan politikus. akinek a döntései sincsenek kifejezetten hatással rá. Ez tulajdonképpen jó dolog szerintem. Azért még fogok próbálkozni, de lehet, hogy nem sokáig, hiszen itt minden volt már vezető hír, de politikai csak egyszer volt közötte.

Említésre méltó esemény lehet, hogy megérkezett a gázszámla és mellé egy levél. Abban kifejtik, hogy sajnálják, hogy nem tájékoztattak időben a következő áremelésről, ezért felkínálnak 12 font jóváírást kárpótlásul a következő számlából. És valami határidőt, ami azt hiszem, a felmondásra vonatkozik (nem olvastam át rendesen a levelet) kitolnak emiatt.

Sportolás

Voltam korcsolyázni (jégen), mert közben kihoztam a hoki korimat is. A szabadtéri pályák eszetlen drágák, 10 font körül van egy óra, miközben a Ligetben otthon kb 3, max 4 font lehet négy óra. Ez nem annyival drágább itt, mint amennyivel többet lehet keresni, nagyon nem. Az egész évben nyitva tartó pályák díja alacsonyabb, Balaton-effektus tehát itt is van.

Voltam bowlingozni is, amiből 7 font egy játék fejenként, ennyi pénzből a Mammutban otthon három játékot toltam le. A pálya minősége sem volt teljesen jó, elejtette a gép a bábukat, néha nem rakta ki mindet, illetve golyókat sem mindig adott vissza. A végén adtak egy ingyen játékot, mert annyiszor elromlott valami, így tulajdonképp egész értékelhető áron, kevesebb, mint 5 fontért játszottam egy menetet. Még keresek azért pályákat, ahol lehet játszani.

Tervezek egy motoros jogsit letenni jövőre (jelenleg csak kocsira van), megpróbálok motorozni tanulni és a tudásomnak megfelelő motort is venni hozzá, hátha javítani tudok a közlekedésre fordított időmennyiségen.

Ilyen a hetem

Az életritmusom egyébként kialakulni látszik, hétfőnként jégkorizom, monday madness van, azaz félár, ez hét fontot jelent ruhatárral. Kedd az üres napom, illetve a lakótársammal, akivel a lakást megosztjuk, ha valamit szervezünk, akkor az kedden van.

Szerdán jobbára futok munka után, csütörtök a pub night, illetve jégkori egy társasággal, mikor mihez van kedvem. Pénteken eredetileg Friday Night Skating van, de most, hogy hideg van, nem szoktam menni, inkább pihenek, vagy valami projekten dolgozom otthon.

Nemrég megérkezett a raspberry PI-m, most épp ébresztőórát csinálok internetes rádióadással, illetve hazaérkezésemre (pontosabban a telefonom hazaérkezésére) automatikusan felkapcsolódó lámpát.

Szombat és vasárnap reggel mindig futni megyek, egy társasággal, akikkel utána reggelizünk és társasági életet élünk. Szombat és vasárnap délután pedig mászkálni, turistáskodni szoktam, hol céllal, hol céltalanul, hogy megismerjem jobban Londont.

Hogy látom most, öt hónappal a kiköltözés után, megérte-e? Kezdek megszokni itt, sőt, múlt szombaton egyszer csak rám tört a „de jó itt"-érzés, de csak 10 percig tartott, aztán maradt a nem is rossz itt érzés. Azt hiszem, most az billenti a mérleget jobban ide, hogy az apró bosszantó dolgok nem komoly problémák.

Ami komoly probléma, nevezetesen a drága lakhatás, a drága kaja és a drága közlekedés, az sajna ilyen, el kell fogadni. Motiváció a továbbképzésre, a több fizetés elérésére, de alapvetően nem lehetetleníti el az életet a drágaság.

Mondjuk minden relatív, én minden hónapban eleve hatszáz fontot, néha többet félreteszek és csak a maradékból élek. Amit továbbra sem tudok forintosítani, az a kellemes nyugodt élet, amiben csak a teljesítményem számít. Négy hónap után egyébként kitermeltem az ideköltözéskor felélt egy millió forint megtakarítást (erről írtam az első levelemben, a kiköltözéskor), szóval most tartok ott, mint előtte.

A vonzó korrektség

A korrektség, amivel találkozom nap mint nap, szintén vonzó. Mint látható, nem csak a munkám kapcsán, de vásárlóként is. A minap egy ismerősöm bement egy metrókapun, majd azonnal ki is jött, mert rossz helyre ment. Nem egész három fontja bánta ezt a meggondolatlanságot. Egy levélben megreklamálta a levonást, hisz nem utazott. Vissza is kapta, a következő alkalommal, amikor az oystert használta a metróba jutáshoz, automatikusan rátöltötte a rendszer a kártyára a levont összeget.

Két hete vettünk teát a mellettünk lévő Tescóban, hogy az majd jó lesz nekünk. Egy külön post lehetne, hogy az angolok hogyan vásárolnak teát. Hamarabb vett az excsajom ruhát magának a WestEndben, pedig az se volt rövid. Na mindegy, lett tea, de nem volt jó. Nekem mindegy, víz, de nekik nem. Lényeg a lényeg, írt egyikük a Tescónak, hogy ennek a teának festék szaga van és az íze se jó. Visszakapta az árát, levásárolható kupon formájában, a teát pedig megtarthatta.

Minden bosszantó dologról egyébként azt gondolom, hogy meg fogom szokni és egyik sem igazán komoly probléma. Tulajdonképpen boldog vagyok, hogy csak ennyi bajom van. No meg az időjárás. Az ellen nincs mit tenni, muszáj rendszeresen valahova délre utazni, legalább egy-egy hétvégére. Előre gondolkodva ez sem anyagi sem más megterhelést nem jelent.

Barcelonában remekül lehet télen is görkorizni, így most oda vettem jegyeket, illetve egy hétre rá Dél-Franciaországba megyek megnézni, hogy megvan-e még a Nap. Havonta egyszer-kétszer ha megyek, azzal már egész jól ki lehet bírni az itteni időjárást."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr994975552

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.21. 15:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tableno 2012.12.21. 07:45:18

Ez igen! Jó látni ilyen frappáns cáfolatát a "minden londoni magyar gombokért mosogat és nyolc pakival lakik egy lyukban" című sztereotípiáknak... :)

Amúgy én is imádom Londont, bár én csak hétvégékre szoktam átruccanni. Egyszer pl láttam a West Enden az Apáca Show (Sister Act) musicalt, és Whoopi Goldberg személyesen alakította benne a főnöknőt! Ilyet nem sok más helyen láthat az ember!

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.21. 08:07:57

valahogy én mégsem érzem, hogy olyan nagyon boldog lennél...

mirx 2012.12.21. 09:25:12

Na ezt sem gondoltam volna, hogy valaki a városban 60-nal tépő, idegbeteg, balesetveszélyes ultratapló magyar buszsofőröket fogja hiányolni, akik azt képtelenek megvárni, hogy 70 éves emberek legalább a kapaszkodóig eljussanak, akkora féltégla van a gázpedálon...

tableno 2012.12.21. 09:29:08

@hagyma: Nem tanították meg neked az amcsik, hogy más sikerének örülni illik?

Liping 2012.12.21. 09:37:10

:) miben rosszabb?:)

Flamy (fat cat wannabe) 2012.12.21. 09:42:17

Alapvetően korrekt összefoglaló, bár azt nem értem, hogy miért erőlteti bárki is a buszozást Londonban...

A napfény kapcsán meg annyi h szerintem az elmúlt 1 hónapban se Budapesten se Bécsben nem láttam belőle semmit, úh ne legyen ezért honvágyad!

Amúgy további sok sikert és tényleg jó látni h sokan kvalifikált értelmes munkákban dolgoznak kint a közhiedelemmel ellentétben. :)

Mrs. Clayton 2012.12.21. 09:44:54

@Babette_: ez azért van, mert ez a srác a valóság talaján él, és emiatt belekerült a pénz című mókuskerékbe
ennek következtében Londont is reálisan látja
a tegnapi lány nekem úgy tűnt nem a pénz körül forgatja minden gondolatát, viszont szerintem nem is festett igazi képet a helyről, ahol él, ő meg kicsit álmodozó típus volt
hangsúlyozom szerintem

tableno 2012.12.21. 09:47:40

@Babette_: egyébként ha valaki fél év után már "egész jól" érzi magát egy új helyen, az nagyon jó úton halad a boldoguláshoz.

karburator (törölt) 2012.12.21. 09:58:21

korrekt poszt, sok sikert a jövőben!

Toth Agii 2012.12.21. 10:13:14

Ó, nekem nagyon tetszett ez az írás, csomószor beröhögtem! good luck Ádi továbbra is!

ZmanUK 2012.12.21. 10:26:44

Regota nem irtam kommentet de most gondoltam reagalnom kell, mert annyira pokhendi es altalanosito az iras
hogy bantja a "szememet"
Az szerintem abszolut a szerzore tartozik hogy mit eszik es mennyiert, es esetleg mennyivel lenne olcsobb
es EGESZSEGESEBB ha esetleg otthon fozne, de ez abszolut maganugy. (En peldaul sosem vennek "olcso" sajatmarkas narancslevet)

Kozlekedes

Szerintem London kozlekedese a varos meretehez kepest igen jo. Mind a metro, mind a buszkozlekedes. Allandoan jonnek, nem
kell ra sokat varni, acsorogni, javareszt van ulohely a buszokon, stb, szoval szerintem nem nagyon lehet ra panasz.
Buszok gyorsasagaval kapcsolatban pedig az agyam eldobom hogy valaki visszasirja az otthon ezerrel tepo idiota soforoket,
nekem sokkal jobban bejon a kenyelmesebb normalis 20/30mph-s tempo, amibe belefer hogy ha szaladok a busz utan akkor lassit
es megall nem pedig elvagtaz mint a pesti buszok java resze.

"Rájuk férne, hogy megtanulják, hogyan kell a Rákóczin hetvennel, telefonálva ugratni az úthibákon, a 2500 mm széles busszal
a 2510 mm széles sávban, úgy, hogy közben a miniszoknyás csajt figyelik a tükörben, a gyalogosok pedig már félig leléptek
a járdáról és belelógnak a buszsávba. Mindezt éveken át, minimális vagy nulla balesettel." - ez a mondat onmagaban veve is vicces.

A buszkozlekedes minosege pedig szerintem nem ROSSZ, sot igen messze van a rossztol. (kezdhetnenk beszelni az osszes alacsonypadlos,
kerekesszekeseknek fentartott hellyel, rampaval, leengedheto elso resszel, stb buszokrol, valamint az elso ajton felszallos rendszerrol
amit itt igen jol mukodik, Magyarorszagon meg nem merik bevezetni mert "kaosz" lenne, stb, de semmi gond ha a szerzo szuklatokoru,
akkor az az o baja)

Gyalogosok

Egy ekkora varosban igen nehez lehet megoldani hogy a gyalogosok normalisan es szabalykovetoen menjenek az utjukon, mert
sok millio lakos mellett a sok millio turista egyszeruen nem fer el. Ezert mindenki megy amerre lat. Megsincs annyi gyalogos
gazolas mint Magyarorszagon, sot nem is lehet megbuntetni azt a gyalogost aki "tilosban" megy at, mert nincs ilyen torvenyuk.

Signal failure

Egy ekkora metrohalozatnal elengedhetetlen a meghibasodas. A magyar 3 vonalon is van rendszeresen ... :)

Mobilhalozatok

"Itt eleve ugye nincs térerő a metróban, hogy ne lehessen bombát robbantani telefonról." - Hat ez nem annak koszonheto, de mindegy
nem tudom ki mondta neked
"A mobil hálózatok minősége és a lefedettség nem méltó a világ egyik nagyhatalmához." - Telekommunikacioban dolgozo emberkent
nem erzem ugy hogy barmi baj lenne a lefedettseggel, a H+ hasit szinte a legtobb teruleten az orszagnak, persze vannak
kevesbe lefedett helyek, de ilyen azert "megengedett".

"Érthetetlen módon, amikor a monitoron mutatnak egymásnak valamit, mindig tapogatják a monitort. Olyankor le tudnám vágni az ujjukat."

Talan tilos tapogatni a monitort vagy mi??? Levagni az ujjukat? Es meg te mondod oket furanak? LOL. En is a kozepso ujjammal
szoktam magyarazni, tul kellene mar lepni az ovodas/kisiskolas beidegzodesen hogy ennek "csunya" jelentese van.

"A nők csámpásak. Mind. Nagyon" - Altalanositas es NEM IGAZ. Plane Londonban nem tudod hogy ki angol es kulfoldi amig meg nem
szolal. "Viszont remek lábaik és jó fenekük van, szerintem azért, mert sokat mennek gyalog." En eddig pont az ellenkezojet tapasztaltam
hogy inkabb mellben erosek es nem jo a fenekuk, de hat izlesek es pofonok.

"Az angolok továbbá szipognak. Egész nap. Mind." - Altalanositas. Es NEM IGAZ. Lehet hogy sokan szipognak, de sokan hasznalnak
zsebkendot es fujjak az orrukat, szoval megint egy dolog amivel csak felretajekoztatod az embereket.

"Továbbra is furának tartják, hogy a munkahelyen a liftbe lépve köszönök, a legfőbb érvük, hogy a metróba beszállva sem köszönsz
a többieknek. Ebben nem látom a párhuzamot továbbra sem, de hadd próbálkozzanak, én a Schönherzben nevelkedtem, ott köszönünk."

Nos, tanulj meg nem koszonni es nem tartanak majd furanak. Illeszkedj be. Es ne azzal hogy ragaszkodsz a szokasaidhoz. Gondolom
meg kezet is fogsz reggelente minden kollegaddal nem csak a liftben koszonsz. Fel kell ismerni hogy ok mit szoktak es mit nem
es ALKALMAZKODNI kell. En a liftben mar nem koszonok, pedig meg ott van a nyelvem hegyen a koszones, viszont erdekes modon
a lakohazban ahol lakok, ott mindenki koszon.

"Megerősödött a hitem, hogy a szigetlakók rendkívül naivak többségében. Nem csodálom, hogy magyar bandák jöttek ide
kijátszani a rendszert (a korrektség érdekében: biztosan más nemzetek is jöttek ide, de magyar újságokban
csak magyar csalásról olvastam fél éve). Mindenesetre szögezzük le, nem lehetett nehéz dolguk.
A mindennapi élet szokásai alapján pedig azt is ki tudom jelenteni, hogy amire az angolok nem gondolnak,
vagy nem jut eszükbe, az szerintük nem is létezik." - ez az orszag es annak torvenyei bizalmon alapulnak. Ez nekem is furcsa
volt eloszor, es erthetetlen hogy peldaul szemelyi igazolvany nelkul hogy lehet fentartani es azonositani embereket, de megis
MUKODIK. Es nem is rosszul. Visszaelesek mindenutt vannak, de ennek ellenere igen jo hatekonysaggal tudnak a hivatalos szervek
nyomozni es kitalalni dolgokat, szoval nem mondanam naivnak oket semmikeppen sem.

Korcsolyazas: na bumm, London DRAGA :) Micsoda meglepetes

"Egy külön post lehetne, hogy az angolok hogyan vásárolnak teát." - Idegesito ez az altalanositas. Itt elsz par honapja es maris
erre ragadtatod magad. Majd ha 10 ev utan elsz itt akkor talan megengedhetsz magadnak hasonlot, de talan meg akkor sem.

Egyszeruen az egesz poszt rohejes, pokhendi, tudalekos es csak sut belole a butasag. Evek ota elek Angliaban/dolgozom Londonban
es komolyan mondom az a baj hogy a sok olvaso az ilyen posztokbol szuri le, hogy milyen is az igazi Anglia.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2012.12.21. 10:26:47

A buszos kritikán akadtam fenn én is. Miért kéne 30-nál többel mennie a busznak? Főleg hogy városban 30 a sebebességhatár. Nem fog többel menni, mert nem mehet. És a jogositványa meg az állása kedves neki. Amúgy az angol buszsofőr szerintem ezerszer jobb a magyarnál. Itt még sose csukták be az ajtót az orrom előtt kaján vigyorral. Soha nem csukta ki a tömött buszon a sofőr a táskámat, karomat, kabátomat hogy úgy kelljen utaznom egy megállót. És nem fordulhatott elő olyan sem hogy a gyerekem felteszem a buszra, de én lemaradok, mert becsukja az ajtót. Itt Angliában ezek még sose estek meg velem, pedig egy évig buszoztam Londonban (most meg vidéken). De Budapesten mindezekben rendszeresen volt részem.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2012.12.21. 10:28:55

Minden más tekintetben korrekt a poszt. Egy frissen kiérkező szemével látja a Londoni életet. Sok sikert kivánok neki a továbbiakra is. És több felfedezendő éttermet. Nem csak a pub-ban lehet finomat enni. :-))

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 10:33:02

@Zlot: Te ezzel mit akartal elerni?Neki van egy sajat velemenye, akkor te mit haborodsz fel??Azonnali kesztetest ereztel, hogy megvaltoztasd az o velemenyet???!!!
Te majd jol, izombol megmondod hogy o mit gondoljon?
Miert nem lehet elfogadni, hogy o ugy gondolja ahogy?
Eszembe jut egy idezet:"Elmondom mit gondolsz.Elmondom,mit gondolsz?"

2012.12.21. 10:41:45

@Zlot: te orult vagy a soronkenti kotekedeseddel :) szerintem egyaltalan nem pokhendi, vagy tudalekos, igy latja a varost. En is hasonloan latom, zoldfulukent. Es en is telco teruleten dolgozom, otthon is azon dolgoztam, es tenyleg vacak itt a lefedettseg es savszelesseg mondjuk a magyar vodahoz kepest (eddig itt 2 szolgaltatot probaltam ki, otthon pedig rendszeresen voltam mobilhalozaton on-call). Hasznalhato, meg lenyegeben a legtobb helyen van, de egyszeruen kicsit rosszabb, kicsit lassabb, kicsit tobbet veszti el a kapcsolatot, na, mondjuk ki.

Amugy masfel honap ittdolgozas utan, nagyjabol mindennel egyet tudok erteni, amit ir a poszt. Arak, kozlekedes, dolgok. Szinten informatikus vagyok, szinten otthonrol talaltam allast, szinten nem kamu :)

think different 2012.12.21. 10:44:45

Én a hatodik évet taposva nem merem ezt írni "lassan rutinos londonivá" válok.

Kíváncsi lennék, hogy Ádám London milyen részein élt és dolgozott, mert két distcict között is olyan különbségek lehetnek, mintha másil országba utaztunk volna.

Azt nem vágom, hogy milyen a budapesti közlekedés most, de nekem anno olyan volt a londoni buszozás a piros 7-es után, mintha Star Wars filmbe csöppentem volna.
Budapesten inkább gyaloglok, ha otthon vagyok, mert én nem ülök fel a sok vezetni képtelen idióta mögé.
Itt a doubledeckerek olyan utcákban suhannak autók megkarcolása nélkül, ahol egyszeri BKV sofőr kerékpárral leverné a tükröt.

"Itt eleve ugye nincs térerő a metróban, hogy ne lehessen bombát robbantani telefonról."
Te tényleg nem mozdultál ki a Zone I-ből? :D

"amikor a monitoron mutatnak egymásnak valamit, mindig tapogatják a monitort"
Otthon is, nem csak itt. Ez inkább a szegényes térlátással köthető össze. És no offense, de 10 nőből 10 tapogatja a monitort, férfiak közül csak a fele.

"A nők csámpásak."
Esettanulmányt lehetne írni erről. Ezt veszed észre. Engem a kövérek zavarnak. Amikor hátrébb lépsz és a Nagy Képet nézed, nem csak amit akarsz, akkor látod, hogy ez nem így van.
Tipikus eset, hogy sok a német autó. Ha nem akarsz mást észrevenni, akkor nem is fogsz.

A többi elég korrekt, a főzés elutasításánál kicsit felhúztam a szemem, de majd egyszer te is rájössz, mint én, hogy mekkora móka is az. Nem a spórolás miatt, mert jó alapanyagokból drágább is lehet, mint egy közepesen igényes take away.
Egyrészt csajozni is jó, másrészt társasággal is móka.

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 10:45:33

NNNananafigyeljelideAdam!!!

Az egesz poszt kamu!!
Ott kezdem, hogy te nem is vagy Adam!!
HAzucc!!
Aztan, te NEM szerecc Londonba lenni, a buszvezetok mind rendesek, NEm, a brit nok nem csampasak, es kulonben is, te NEm koltesz havonta 15fontos etelre.
Te igenis szomoru vagy, es NEM, nincs jo allasod, rossz a fizetesed.Tovabba ne rohogtess azzal, hogy otthonrol talaltal allast, ez nem igaz!!!"HAZUCC"!!!
Te biztosan szomoru vagy, es takaricc valami pubban, vagy futo vagy a napnal!Ne is tagadd!
Valld be hogy kamuposzt, es valojaban egy masfelszobas panelben ulsz Fonyod, Belatelep alson!
Es akkor megbocsajtjuk ezt a kis kilengest, mert megnyugszunk hogy masnak sem sikerult az elet, nem lehet olyan hogy valakinek pozotiv elmenyei vannak, es urambocsa:"BOLDOG"?!
addig amig mi itthon toljuk a mindennapi megszokott unalmas eletunket, szidunk mindenkit es mindent, es arra gondolunk mi miert nem probaltuk meg, dahat minek, igaz hogy minimalra vagyunk bejelentve, de ha a fonoknek jo a kedve, akkor talan egy 20-ast zsebbecsusztat honap vegen, a torlesztoreszleteket meg valahogy be tudjuk fizetni, evente 1x a balcsira is leugrunk, es hetente 1x anyuna is orometokozok, szal jo ez igy, de kerlek ne hazudj olyanokat hogy maskent is lehet, mert tudjuk hogy olyan nincs.
Valld be hogy HAZUCC, folyamatosan HZUCC, meg akarsz felelni a kornyezetednek!Allitsd magad talpra!

(termeszetesen csak vicc volt)

think different 2012.12.21. 10:47:17

@Zlot: Wow, neked több időd és türelmed volt:)

Lássuk be, Ádám még inkább turista, mint "londoner".

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 10:48:46

@Whave: akkor te is hazucc!!!Nem talaltal otthonrol allast!
Te is Adam vagy masik f.nevvel!!!
Igy akarsz megteveszteni egy olyan embert. mint ZLOT?
Uggyan mar!!!rossz probalkozas volt!
(ez is vicc, ne vedd komolyan)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.12.21. 10:49:50

Nem emlékszem az előző posztra, de ez nagyon tetszett. A kosztpénzről: Londonban azzal a rengeteg étteremmel a világ minden sarkából, egészen biztosan többet költenék napi 15 fontnál, mindennap kipróbálnék valami újat. Pedig szeretek főzni :)

A nosztalgiás buszos bekezdés remek volt, pont ilyen a hetesbusz! És igenis jó, hogy hasít a buszsávban, pikk pakk a Móriczon vagy a Keletitől.

szipor 2012.12.21. 10:51:32

@Zlot: Nem kell ra nagyon haragudni, meg nagyon magyar szemmel latja Angliat. Kesobb majd rajon, hogy nekunk is megvannak a hulyesegeink ami az angoloknak furcsa. Aki regen itt van ugyis tudja mi mennyi merre miert, aki pedig most jon az valoszinuleg ugyanigy fogja latni a dolgokat, ugyhohgy meg akar hasznos is lehet ez a poszt egy par embernek. Szerintem meg igy is ez az egyik legkorrektebb iromany Angliarol.

Ronnie_27 2012.12.21. 10:52:44

@ChristineK:

"A buszos kritikán akadtam fenn én is. Miért kéne 30-nál többel mennie a busznak?"

Például azért, mert nem a buszon szeretném tölteni a szabadidőm felét.

2012.12.21. 10:53:52

@think different: figyelj, szerintem aki atkoltozik egy uj orszagba, uj varosba, az tenyleg nem orakig a konyhaban szeretne dekkolni, hanem inkabb maszkal, nezelodik, ismerkedik a kornyezettel, legalabbis en teljesem megertem, hogy ezt irta. persze idovel ez valtozhat.

ZmanUK 2012.12.21. 10:54:00

@Whave: Nem volt celom "kotekedni" hidd el, de egyszeruen kicsapta nalam a biztositekot egy ilyen iras olyan embertol aki csak honapok ota van itt kint.

Egyszeruen tulzo es altalanosito es nem tudtam elmenni mellette. En "otthon" T-mobilos voltam, kegyetlen megbizhatatlan szar mobilinternetje volt, majd valtottam Vodara es azzal sem vagyok elegedett, mert eleg elmenni pesttol 20km-re es maris szakadozik az internet.

Szerintem Angliaban, foleg Londonban igen jo a lefedettseg, de videken sem lehet ra panasz. Na jo, olyan helyeken, mint Wales Snowdonia, vagy Cornwall persze ne varjunk csodat, de jelenleg a Three-nel vagyok, akinek talan a legjobb a lefedettsege. Nem hiszem hogy ossze kellene Londont Budapesttel hasonlitani ezugyben ... :)

ZmanUK 2012.12.21. 10:55:41

@think different: hehe ... hat nem sok munkam van igy pentek reggel :)

Ronnie_27 2012.12.21. 10:55:55

Amióta busszal felmentem a Meteorákhoz, minden tiszteletem a görög buszvezetőké.

Tetszett a poszt, további sok sikert!

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 10:56:29

@Zlot: szerintem te hazudsz!!
Nekem is volt 3g, es lassu volt a net!Es teljesen evidens, hogyha nekem xar volt, akkor mindenki masnak is az!
Kb ilyen szintu a kritika amit irsz..

think different 2012.12.21. 10:56:39

@Flamy: Én szeretek olvasni utazás közben és buszon, természetes fényt is kapva a belső világítás mellett jobb. (nem tablet-et használok, így számít). A másik, hogy a Napot sem látnám sokat, ha a föld alatt utaznék.
Persze az Overground és DLR az nagy kedvenc, főleg az utóbbi, ahol inkább nézegetek, mert le tud kötni, ahogy East London napról napra megújul.

2012.12.21. 10:59:04

@Zlot: en nem utaztam tul sokat otthon, de amikor igen, akkor sem volt soha lefedettseg problemam, legyen szo Dunakeszirol, a budai hegyekrol, Balatonrol, del-nyugatrol, Gyongyosrol vagy a Nyirsegrol, es az ezekhez vezeto autopalyarol. 6 evig dolgoztam 3G halozaton, ugy erzem kijelenthetem, hogy EZEN a teren van osszehasonlitasi alapom.

Mondjuk a Threet pont nem probaltam, de a Voda UK nagy csalodas volt.

De mondom, lasd be: egy kezdo valoban igy lathatja Londont (mondjuk nekem a gyalogos + buszos + metros dolgok nem okoztak ekkora traumat, sot, tetszik az itteni kozlekedes es az emberek hozzaallasa). En legalabbis sokmindent ugy olvastam hogy 'nahat, igen, tenyleg nekemis ez tunt fel.'

think different 2012.12.21. 11:02:36

@Ronnie_27: Milyen órákat? Egy akármilyen olasz, (főtt) tésztaalapú kaja megvan 30 perc alatt, de ha hús sincs rajta, akkor 20 perc.
Eközben dumálgattok, boroztok, zenét hallgattok.

Nem a Michelin-csillagokat akarom leszakítani főzés közben :D

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.21. 11:04:51

@Jolika neni a szomszedbol: talán mert többek között nekem is írta a posztot...?

@tableno: Ámen.

spangola 2012.12.21. 11:07:17

@tableno: "Nem tanították meg neked az amcsik, hogy más sikerének örülni illik?"

HÚ, ez nagy mondat volt!!
2 dolog miatt is, egyrészt hagyma gonosz magyar maradt, nem tudja megtanulni,
másrészt sokat gondolkodunk azon a férjemmel, hogy tudnak az amerikaiak túl azon, hogy szép, hogy örülnek más sikerének,
de olyan és annyira nyálasak lenni magyar szemmel nézve.

De ezt szépen megmagyarázta az utolsó amerikás poszter nő.

Ronnie_27 2012.12.21. 11:08:17

@Zlot:

"En peldaul sosem vennek "olcso" sajatmarkas narancslevet"

Tévhit, hogy a saját márkás termékek jellemzően rosszabb minőségűek. Ugyanott készülnek, ahol a gyári márkás termékek, legtöbbször csak a csomagolás más.
Annál az élelmiszeripari multinál, amelyiknél dolgoztam, a saját márkás termék legfeljebb annyiban volt más, hogy kicsit nagyobb volt a tört zöldségszemek aránya.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2012.12.21. 11:09:31

@Ronnie_27: Ahogy irtam is, nem mehet többel. Ha tetszik, ha nem. ;-)

Ronnie_27 2012.12.21. 11:11:55

@think different:

Szerintem ezt nem nekem szántad. :-)
Főzésre, sütésre én se sajnálom az időt. Inkább sütök halat, mint hogy a Mekiben egyek.

think different 2012.12.21. 11:13:41

@Ronnie_27: Whave 2012.12.21. 10:53:52-re ment volna, de a komment feletti "Válasz erre" szövegre kattintottam. Bocsánat:)

2012.12.21. 11:15:12

@think different: szerintem nekem szantad. Akkoris, ezt igy kategorikusan kijelenteni hogy 30 perc nem sok a fozesre... szoval van akinek az, van aki nem tud, nem szeret, nem AKAR fozni, mint pl en. Nekem ez nem opcio (bar igy is tobbet "konyhazom", mint otthon tettem, sporolasi cellal persze). Van, aki elviszi szervizbe a szamitogepet, mert nem tudja / nem akarja megszerelni. Izlesek es pofonok, szerintem ne szoljunk bele a masik eletvitelebe :)

Aztan majd ha mar nem lesz minden ennyire uj elmeny, biztos ez lesz az egyik elso dolog, amivel lefaragok a havi budzsebol.

ZmanUK 2012.12.21. 11:15:17

@hogyne,persze,igazad van!: Hat en elegge bejartam Angliat/Skociat/Wales-t, es persze nem reprezentativ, de nekem nagyon jo tapasztalataim voltak. Amikor kozvetlen a tengerpartrol tudok Skypeolni az otthoniakkal, akkor azt mondom, nincs bajom a lefedettseggel :)

De ez mindenkinek a sajat velemenye hogy ki mit tapasztalt, de en tavol tartanam magam attol a kinyilatkoztatastol hogy esetleg ebben le lennenek maradva az angolok :)

Kicsit olyannak ereztem a posztot hogy kijon a magyar srac es egy csomo dolgot leszol, mert "mennyire hulyek az angolok" es "milyen jol mukodnek dolgok otthon"

tableno 2012.12.21. 11:17:52

@spangola: Én igyekszem átvenni ezt tőlük (mondjuk egyébként sem vagyok egy irígy típus). Valószínüleg, ha az ember pozitívan áll hozzá mások sikeréhez, magának is könnyebben "bevonzza" a jót. Ráadásul jó érzés, ha az ember néha anélkül eldicsekedhet azzal, amit becsületes munkával elért, anélkül hogy megpróbálnák átharapni a torkát. :)

ZmanUK 2012.12.21. 11:19:14

@Ronnie_27: Hat probakeppen, a Tesco narancsle, vagy a Tropicana narancsle kozott FENYEVEK vannak ... bar a Tropicana persze 2x dragabb de ketlem hogy "ugyanaz" lenne

think different 2012.12.21. 11:19:18

@Whave: A félkész Weightwatchers kajákat 15-20 percre kell betenni egy előmelegített (10perc) sütőbe.
Árban drágább a saját, friss kaja, de időben semmivel nem tart tovább.
És én sem főzök heti 1-2 napnál többet, nem akarok senkit rábeszélni, csak nem értem az elutasítás alá polcolt kifogáshalmazt.

tableno 2012.12.21. 11:19:24

@Zlot: Szerintem nem szólt le semmit, csak elmondta, hogy ő miket talál "furcsának" így magyar szemmel. Többször is leírta, hogy alapvetően tetszik neki London, és jól érzi magát.

2012.12.21. 11:20:47

@Zlot: ja, erdekesseg: a voda uk-nal siman ment 5, akar 10Mbittel is a toltes/speedtest, megis megszakadt a viber/gtalk, rossz volt a hangminoseg, stb.

a giffgaffem (ami o2 halot hasznal) meg ilyen 0.5-2Mbit kozott mozog altalaban, de megis nagysagrendekkel jobban tudom telefonalasra hasznalni. Es csak £12 a korlatlan net / ho, szerzodes nelkul (!), amihez 250 ingyen perc es vegtelen ingyen sms is jar... :) imadom.

ZmanUK 2012.12.21. 11:22:02

@Ronnie_27: Amugy en is hallottam hasonlokat hogy sokszor nem sok kulonbseg van ket tetel kozott, csak a csomagolas ...

2012.12.21. 11:22:25

@think different: lehet, hogy felkeszben az ilyen 3 percig mikrozando Sainsbury's Tikka Chicken mealre gondolt vagy mittomen, en is ettem olyat, turheto, es kenyelmes (mondjuk turbozom rendes salataval meg sajttal). Persze nem ezt szandekozom evekig enni, de eleinte teljesen kielegito es idotakarekos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 11:23:26

@tableno: dehogynem
eleinte kifejezetten ilyen szakra jartam
amerikai irodalom- mas sikereinek orulni
de aztan felbehagytam, azota minden delutan 4-5 kozott kimegyek az aruhaz parkolojaba es leszolitok minden amrikait
kerlek tanits meg mas ikerenek orulni
akkor altalaban megtanit es kozosen orulunk
es az nagyon jo nekunk
@spangola: gonosz a vasorru baba nem en, en egy jovagasu szellemes es muvelt, nagyon erzekeny pasi vagyok, nem gonosz
meg ilyet csak mondani is
az erdekelne, hogy hogyan szoktatok a ferjeddel sokat gondolkodni az amerikaiakon
meghato lehet,
-hat ezek az amerikaiak nyalasak
- azok, de gondolkodjunk meg rajta
- jo gondolkodjunk
szerintem cserelj elemet a vibratorban

ZmanUK 2012.12.21. 11:25:13

@Whave: En Three-nel vagyok most egyreszt az orszagos lefedettseg naluk a legjobb mobilinternet teruleten, masreszt pedig Unlimited internetet adnak. £18.90-ert havonta, 600 perc, 5000 sms. Szerintem teljesen jo buli.

Siman mehet a Tethering amennyit csak akarok, jo minosegu a net, stb. Szamomra tokeletes. Persze minden izlesek es pofonok.

2012.12.21. 11:29:08

@Zlot: en is gondolkodtam a three-n, pont ezek miatt, de aztan ugy voltam vele, eleg nekem a £12-es csomag. Az egy dolog, hogy prepaid es ha pl hazautazok, akkor nem toltom fel, de iszonyatosan jok a kulfoldre telefonalas percdijai is (4 perc nagymamaval kb 1 font volt, Voda UK ne tudd meg mit vont ezert), de csomo haverom giffgaffes, akik igy legalabb ingyen tudnak hivni (nekem a 250 perc miatt mindegy, 100 lebeszelesehez is meg kell eroltetnem magam). Szimpi szolgaltato, jok a cashback pontok, stb.

spangola 2012.12.21. 11:31:34

@tableno: Én annyira tudok örülni más sikerének, mintha mondjuk egy családtag lenne.
De sokszor érzem a levegőben, hogy a magyarok nagyrésze irigy, és sajnos az gonoszságot is szülhet, rosszindulatot, csomó negatív érzést.

Viszont az amerikai style, már túl sok(k).
Kérhetek egy ölelést? Meg kell találnom az utam. Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem, köszönöm, hogy mindezt én is átélhettem veled... és a többi, tudod, miről beszélek.

think different 2012.12.21. 11:33:23

@Zlot: Three azért jó, mert ahol nincs saját hálózata, ott a T-Mobile UK-t használja.
T-nél amúgy korlátlan net, korlátlan beszélgetés, korlátlan text £21.

spangola 2012.12.21. 11:36:30

@hagyma:
"@tableno: dehogynem
eleinte kifejezetten ilyen szakra jartam
amerikai irodalom- mas sikereinek orulni
de aztan felbehagytam, azota minden delutan 4-5 kozott kimegyek az aruhaz parkolojaba es leszolitok minden amrikait
kerlek tanits meg mas ikerenek orulni
akkor altalaban megtanit es kozosen orulunk
es az nagyon jo nekunk
@spangola: gonosz a vasorru baba nem en, en egy jovagasu szellemes es muvelt, nagyon erzekeny pasi vagyok, nem gonosz
meg ilyet csak mondani is
az erdekelne, hogy hogyan szoktatok a ferjeddel sokat gondolkodni az amerikaiakon
meghato lehet,
-hat ezek az amerikaiak nyalasak
- azok, de gondolkodjunk meg rajta
- jo gondolkodjunk
szerintem cserelj elemet a vibratorban"

Megnevettettél, köszönöm ezt neked. Kérhetek egy ölelést? Tudod, olyan amerikás stílusban.

Hagyma, hagyma, te jóvágású vagy én meg csini fiatalasszonyka, mi lesz így ebből? Félek, nem bírod majd a tempót te kis öreg ogre.

ZmanUK 2012.12.21. 11:39:41

@Whave: Okostelefonod van? Miert telefonalsz kulfoldre mobilrol? Mar bocs a kerdezoskodesert de most aktualis lenne tudnom a valaszt :)

spangola 2012.12.21. 11:41:52

Hagymási Tivadar, Hagyma! BOCSÁNATOT KÉREK TŐLED, nem te voltál az, aki semmi kivetni valót nem látott abban, hogy a 8. osztályos barátnőmet a szeretőjévé tette a 30-as baráti házaspár kisgyermekes családfője.

Összekevertelek valakivel, akivel ezen nagyon összevitatkoztam, és aki tényleg nő volt.

A neveteket kevertem össze, pedig hangtanilag tök más a kettő.

Megkövetlek.

De a ping-pongosra én emlékeztem jól.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 11:44:58

@spangola: amerikas oleles mehet, semmi mas nem
en konzervativ nos ferfi vagyok keremszepen
sajnos nem tehetem meg hogy kielegitsem szexualis vagyaidat
vagyis nem sajnos, de ez mindegy
jelzem nem mintha sertene, de azert szolok
egy 50 eves pasi nem oreg
meg kell 20-30 ev
felteve ha megelem
Mary elegge hajt, mit ne mondjak, neha mar szolok, hogy faj a fejem
vagy dolgoznom kell, mint ma ejjel kellett

a pingpongossal nem is volt gondom, de csodalkoztam volna, hogy helyeslem a gy 14 eves lany szeretkezeset egy 30-as pasival
utkozik az elveimmel
de megnyugodtam, koszi
feltem, hogy tobb sort ittam es nem emlekszem, vagy valaki hasznalta a nevemet
mert mar az is elofordult am
ennyire nepszeru vagyok

2012.12.21. 11:50:21

@Zlot: mert ruhellem a skypeot. egyszeruen ruhellem. annyiszor volt mar vele gondom, hogy nem halljak a masik oldalon amit mondok, vagy csak ok hallanak engem, vagy csak siman borzalmas a vonal minosege (mindketten sokmegas wifin voltunk), raadasul zabalja az akkut, ha meg nem akkor be kell lepkedni... Vibert hasznalok alapvetoen ill. gtalkot, de a 2 nagymamanyi 5-5 perces hivas havonta ketszer az emiatt rendes GSM hivas altal tortenik. 20p / percert kibirom ezt az iszonyatos kiadast :)

tableno 2012.12.21. 11:56:33

@spangola: "Viszont az amerikai style, már túl sok(k).
Kérhetek egy ölelést? Meg kell találnom az utam. Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem, köszönöm, hogy mindezt én is átélhettem veled... és a többi, tudod, miről beszélek." - ööööö... nem, nem tudom. Én ehhez hasonlót még soha nem tapasztaltam Amerikában, bár az igaz, hogy Woodstock-ban még nem voltam.

think different 2012.12.21. 12:04:06

Világvége elmaradt, jön a szeretet ünnepe, most a kommentelők kicsit ölelgetik virtuálisan egymást...

i.qkme.me/3rzl7e.jpg

tableno 2012.12.21. 12:05:36

@think different: Nana! Még van 10 perc, addig simán eljöhet az Apokalipszis!

spangola 2012.12.21. 12:12:02

@tableno: Woodstock:DDDDDDDDDDDDDDDD

Én sem voltam Amerikában, de azért ezt a túlzott ömlengést mindenki ismeri.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 12:12:47

"Ami kiváltotta az azonnali kamu reakciót, az az otthonról talált munka volt. Sajnálom, ha belegázoltam valaki világába, nem is ismerek olyat, aki ne otthonról interjúzott volna. Mi értelme kijönni a semmibe? Igen nagy meggondolatlanság ez szerintem, felmondani, amíg nem tudod ki fog itt alkalmazni. Otthon sem mondasz fel, amíg nem tudod, hova mész tovább."

En nem mondom, hogy nem lehet otthonrol talalni. A lelkivilagba inkabb most gazolsz bele, Hogy kijonnia semmibe? Igen, paran kijottunka semmibe, megis alakulnak a dolgok.

Amugy kajara tenyleg mocsok sokat koltesz, nekunk kettonknek kijon fele ennyibol , ugy, hogy nem mikros kajat eszunk. Igaz, nem esik le a kezunkrol a jeggyuru, ha sutni-fozni kell.

En is talaltam ket jo falafelest, itt van lenn a Lether lane-n. £2.5 , illetve £3.25.

"Én is kérdezgettem más ismerősömet, aki már kiköltözött, neki is nyomasztó volt visszaindulnia? Nekik is, szóval nem velem van a gond. Ellenben másnapra már nem is foglalkoztatott a dolog, elmúlik."

Nos, nekunk meg mindig akkor dobbana szivunk, mikor visszaerunk. Itt van a otthonunk, itt vannak a barataink. Szokasom azt mondani, na , hazaertem, mikor leszall a gepem Lutonon.

Egyebkent meg az idojaras dolgot embere valogatja. Teljesen jo ido van. Most is sut a nap. En szeretem.

spangola 2012.12.21. 12:14:06

@hagyma: "6"

azaz még 6 éved van arra, mégsem 20 év, hogy öreg legyél:)

tableno 2012.12.21. 12:14:34

@hagyma: Na, megúsztuk. Te azért még retteghetsz vagy 6 órát!

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 12:16:38

iiigen,UK, es London pont arrol hires mennyit sut ott a nap..
hiheto.hu

spangola 2012.12.21. 12:16:41

@hagyma: "jelzem nem mintha sertene, de azert szolok
egy 50 eves pasi nem oreg
meg kell 20-30 ev
felteve ha megelem
Mary elegge hajt, mit ne mondjak, neha mar szolok, hogy faj a fejem
vagy dolgoznom kell, mint ma ejjel kellett"

Mary hány éves is? Hú, de fényezed magad, még te mondod, hogy fáj a fejed?

Amúgy meg 50 éves munkatársaim kemény prosztata gondokkal küzdenek, és hiába támogatja a tB, nem gyógyulnak, tudod, magyar egészségügy.

Állandóan, van, aki 15 percenként pisilni jár, hát, szóval ez keményen befolyásolja az esti mulatságot otthon.

tableno 2012.12.21. 12:16:55

@spangola: Én viszont voltam, és tanusíthatom, hogy a legtöbb amerikai nem ömleng, ha nem muszáj...

@tildy:): "Nos, nekunk meg mindig akkor dobbana szivunk, mikor visszaerunk. Itt van a otthonunk, itt vannak a barataink. Szokasom azt mondani, na , hazaertem, mikor leszall a gepem Lutonon." - na ja, de te nem fél éve vagy kint.

tableno 2012.12.21. 12:20:20

@spangola: sajnos én már 28 évesen küzdöttem prosztata gondokkal, de az orvosok azt mondták, hogy a legjobb gyógymód rá a gyakori szex.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 12:20:51

@Zlot: NAgyon, nagyon egyetertek !!! Fel eve itt van, de azt hiszi a fenekebol sut a napsugar.

3 eve itt vagyok, de nem tudnam azt mondani,a z angolok ilyenek, vagy olyanok. Van par idegesito dolguk, peldaul szemben epitekeznek, es pont a legnaposabb oldalt falaztak be, oda nem raktak ablakot, ami nekem erdekes , de nem mondanam, hogy ilyenek , vagy olyanok , legalabbis negativ felhanggal nem.

spangola 2012.12.21. 12:21:53

A posztot el sem akartam olvasni, már megint London.
de elolvastam, és nagyon tetszett.

"Alapvetően két típusú komment volt. A sok sikert típus, és az ez kamu típus."

Ez mindent elmond rólunk magyarokról.

Tetszik, hogy talpraesett vagy és humoros.
Megtaláltad a helyed, és ha majd jön egy csinos lány, akkor már nemcsak 10 percig fogod úgy érezni, hogy tök jó ott lenni.

Neked már csak a szerelem hiányzik a boldogsághoz.

A 173 és 7E buszokkal minden nap utazom, szinte repülők a levegőben a Rákóczi úton, van, hogy két kapaszkodom a csőbe, mint egy sztriptíztáncosnő, és volt, hogy miközben fogtam a csövet, belecsúsztam más nők és férfiak ölébe.

A kalauz még azt a magyarázatot is elfogadta tőlem, hogy azért nem lyukasztottam jegyet, mert életveszélyesnek tartom elegendeni a csövet, és elmenni a lyukasztóig.

Aki még nem próbálta, nem tudja milyen. Ha hátul állsz, szó szerint érzem, hogy a hasüregi belső szerveim fel-le ugrálnak a bukkanókon, ahogy a sofőr 70-nel száguld.

spangola 2012.12.21. 12:24:39

@tableno: hú, nem jó kilátások. Szerencsére nálunk ilyen probléma még nincs, fiatalok vagyunk, viszont férjem gerincproblémával, és nem csípő- és térdproblémákkal küzdök, tehát el tudjuk képzelni olyankor, mikor ez kijön és pont egyszerre, hogy hogyan szeretkeznek a 70 évesek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 12:24:49

@hogyne,persze,igazad van!: Csak baromira nem csipazom, hogy mindenki azzal jon, hogy itt juj de sok eso van, mikozben az eves csapadekmennyiseg Londonban megegyezik a magyar atlagos csapadekmennyiseggel. London kevesbe esos, jobban szeles varos.
Jojjon ki, eljen itt.
3 eve kinn elek, az elso ket ev relative szaraz volt, iden volt egy kb egy honapig tarto esos idoszak tavasszal, de azota atlagos:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 12:26:04

@spangola: koszonom kerdesedet aprusztatammal semmi problema
@tableno: meg a sor

spangola 2012.12.21. 12:27:32

@hagyma: Hú, megnyugodtam. És Mary hány éves?
Nehogy kiderüljön már, hogy húsz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 12:29:09

@spangola: 70 evesen szerintem mar nemigazan az a legfobb program
@tildy:): jojo, igy ismeretlenul is, nem ott lakva. London egy borus szeles kodos varonak tunik
csak filmekbol
meg hat az egesz sziget
az hetszentseg, hogy nem egy adria, vagy florida stb.

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 12:29:20

@tildy:): en ertem, de miert varod el azt, (es nem csak te)
hogy mindenki ugyanugy latja a dolgokat?
Valaki leir valamit egy posztban, akkor rogton ugranak ra, hogy "nnananaznemugyvaaann"!!
Ki erti ezt?
Na mindegy, megyek dolgozni, tovabbi szep napot.

spangola 2012.12.21. 12:31:28

@hagyma: Lehet, hogy az sem mindegy, hogy Magyarország melyik városából érkezett Londonba.

Annak idején jártam földrajzszakossal, és beszélgettünk róla, hogy Mo-on belül is mekkora különbségek vannak szél és eső tekintetében.

spangola 2012.12.21. 12:32:46

@hagyma: "14" Vicces vagy ma is!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 12:32:53

@hagyma: Ez igy van.
@hogyne,persze,igazad van!: khm, azert itt elsodlegesen allitasokat nem en, hanem a posztiro fogalmazott meg. Eleg hatarozottan, nemde?
Nem kell ugyanigy latni, csak ezt megingathatatlan igazsagnak es tenynek beallitani kicsit , khm...

think different 2012.12.21. 12:32:58

@hogyne,persze,igazad van!:

Szerinted itt lekapcsolják a Napot?
Ugyanannyit süt, legfeljebb nem látszik...

tableno 2012.12.21. 12:33:06

@hagyma: Mindkét kúrát szoktam alkalmazni.

Taxomükke (UK) 2012.12.21. 12:34:43

@Whave: Lebara feltöltőkártyával 3 p/perc Magyarországra telefonálni...

think different 2012.12.21. 12:35:01

@spangola: "Lehet, hogy az sem mindegy, hogy Magyarország melyik városából érkezett Londonba."

A többség Budapestről. Mármint aki repül. Igaz még van Bécs, volt Sármellék, most van Debrecen.

spangola 2012.12.21. 12:37:37

@hogyne,persze,igazad van!: "en ertem, de miert varod el azt, (es nem csak te)
hogy mindenki ugyanugy latja a dolgokat?"

Hát én is erről beszélek, én ömlengősnek látom az amerikaikat, más nem. Van aki szerint szar az éghajlat Londonban, van, aki szerint nagyon kellemes.

Ennyi.

Ha mindenki jónak találná London időjárását, már rég összeomlott volna, mert akkor még többen mennének oda!

2012.12.21. 12:38:28

@Taxomükke: Koszi, tudom, majd lassan ugyis kidobom a voda uk kartyamat, oszt akkor a regi dualsimes telefonba beledobok egy Lebarat. De addigis, nem fogom cserelgetni meg szarozni :) Asszem havi 4 font a nagymamakkal valo beszelgetesert cserebe nem fog foldhozvagni. :)

spangola 2012.12.21. 12:39:14

@think different: Arra gondoltam, hogy nem mindegy, hogy Szegederől vagy Nógrádsipekről származik valaki, nem a repülőtérre.

2012.12.21. 12:39:37

@spangola: igen. En pl jobban birom, hogy most nincs -10, nyaron meg nem lesz a melohoz 40 fok. Pont jo.

spangola 2012.12.21. 12:44:18

@Whave: Én imádom a négy évszakot, de nem bírom a szelet és a sok esőt.
Nem bírom 30 fok mellett és mínusz 5 alatt sem.

Konkrétan egyébként a bőröm beteg lesz 10 fok alatt (kézfej és lábszár), kb. július vége, mire kiheveri a bőröm a telet.

De imádom a kb. 10 fokos hőmérsékletet télen.
És imádom, hogy nyáron a 30 fokot is.

De a kedvencem az ősz. Szerelmes vagyok az őszbe, az illataiba és színeibe.

spangola 2012.12.21. 12:46:40

@spangola: na, az előző írásom jól meg volt aszondva, közben telefonáltam.

Szóval 30 fok felett nem bírom, mert megsülök, tök rossz úgy dolgozni menni. Meg amikor fülledt meleg van, és éjjel is fülledt a levegő, nem lehet lélegzethez jutni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 12:46:40

@think different: Szerintem ugy ertette, hova valosi.

En alfoldi vagyok, iszonyatosan utaltam a nyari hoseget. Ott nyaron menetrendszerint jott delutan kettokor a zivi, itt meg rendszeresen van az, hogy reggel 7-kor kinezek az ablakon, ajhh, el van borulva, vagy esik, 9-kor meg, mikor munkaba indulok: je, sut a nap.
Viszont ha szimplan csak az atlagadatokat vesszuk, Magyarorszag eves atlagos csapadekmennyisege ( 700mm) pont annyi, mint Londone.

Muscari 2012.12.21. 12:46:45

@tildy:): "London kevesbe esos, jobban szeles varos.
Jojjon ki, eljen itt." Az az erdekes, hogyen is esosebbnek gondoltam, mielott kijottunk, viszont szerintemm nem szelesebb, mint Mo, sot. Figyeld meg, viharos szel sokkal ritkabban van,mint otthon. A Nap kicsit kevesebbet sut es nincs annyira meleg, ennyi.
Most erdemes osszehasonlitani a homersekleteket is, en nem szeretem a fagyot, szoval a telet kimondottan elvezem itt. Eppen 8 fok van, isteni jo, nem kell sapka, kesztyu, harisnya, meg ilyenek.

ZmanUK 2012.12.21. 12:47:52

@Whave: Skype-al nekem is ez a gondom, de sajnos mostansag a Vibernek sem jo a minosege, a Gtalk-hoz meg ugye rajta kell legyen az illeto a gmail cimlistadon .... (Jelen pillanatban egy sajat rendszert tesztelek, ha erdekel csatlakozhatsz :))

spangola 2012.12.21. 12:48:46

@tildy:): 9-kor indulsz munkába? Irigyellek, én nyáron általában 7-re járok, télen nem vállalom, akkor 8-ra.

Én se bírom a hőséget, de a nyári viharokért rajongok.
Annyira lenyugtat, mikor dörög-villámlik, zuhog, olyan romantikus. Imádok nyáron úgy elaludni, hogy kinn vihar van.

ZmanUK 2012.12.21. 12:49:12

@tildy:): Hol sut a nap? En a City-ben vagyok es minden szurke :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 12:49:17

@Muscari: akkor csak rossz helyen lakunk :D Olyan szel szokott lenni , kb kethetente, hogy majd elvisz, pedig nem vagyok kis darab.
Jahm, es december kozepe van, es nem futunk:D Mekkora jo mar.

Muscari 2012.12.21. 12:51:05

@hagyma: London nem kodos varos, sokkal kevesebbszer van kod, mint otthon. Ez az elnevezes meg a regi idokbol szarmazik, amikor mindenhol szennel futottek es sokszor volt szmog. Ezert alltak at sok helyen az elektromos futesrre az otvenes evekben, azota sokkal tisztabb a levego (meg persze mar a szenbanyakat is bezartak Theacher idejen)

2012.12.21. 12:51:13

@Zlot: a talkot inkabb a webcames otthoni dumara hasznalom csak, a Viberen meg az okostelefonos csaladtagokkal nyomom. Nekem nincs gondom a minosegevel, hala az egnek :)

spangola 2012.12.21. 12:51:15

@Muscari: Most is is nagyon meleg van, szerintem kb. 8 fok van itt is 1 hete. Amúgy kifejezetten élvezem, hogy ilyenkor fel lehet venni télen a szoknyákhoz, ruhákhoz a gyönyörű barna vagy fekete őszi-téli, szép mintás harisnyákat, tudod, amik több danesek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 12:51:31

@Zlot: folyamatosan valtozik, mikor irtam epp sutott.

Lehet csak epp egy felho kozti resen. Azt nem mondtam, hogy tiszta az eg, mert nem az. Nagyon nem:)

spangola 2012.12.21. 12:54:26

Én Budán lakom, tiszta az ég, meleg vAN, ÉS a nap rásüt a szemben lévő házra.

2012.12.21. 12:59:49

@tildy:): tiszta eget kb 2-3x lattam itt a masfel honapom alatt, azt is inkabb ejszaka. Viszont a felhos eg sem az a szurke, borongos, sotet ongyilkos-feeling, tokre tetszik, hogy teljesen felhos idoben is egesz vilagos van. :)

ZmanUK 2012.12.21. 13:10:14

@Whave: Szulokkel is okosteloval megy?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 13:12:08

@Zlot: Skype gyakran szakad, es rossz a minosege, ha 3G-n probalom. A Viber picit jobb.

ZmanUK 2012.12.21. 13:16:06

@tildy:): Pont egy telecom halozat elinditasan gondolkozom, ahol halozaton belul jo lenne a hangminoseg, es ingyenes lenne a magyar vezetekes :)

Erdekel majd valakit tesztelni? ;)

Papay Anami 2012.12.21. 13:23:00

6 éve élek Londonban, ahogy mindenki szerintem, én is abszolváltam az "újonc" korszakot, ami Adám posztjából is érzodik.
Annyit szeretnék csak hozzátenni, hogy bármennyit is élhetek idekint, sosem leszek londoni, ezt a státuszt ugyanis az igazi londoniak féltve orzik saját maguknak.
A buszok pedig szerintem igenis varázslatos módon manovereznek abszurd méretu utakon.
Hatalmas kulonbség van London egyes részei kozott, és annyira sokszínu a populácioja, hogy necces dolog általánosítani, ugyanakkor jot mulattam néhány megfigyeléseden :)
Ádám, további sok sikert és érezd magad nagyon jol ebben a városban :)

pappito · http://pappito.com 2012.12.21. 13:27:05

@Papay Anami: nem az a baj, hogy öt hónapja van kinn, hanem hogy úgy osztja az eszet, mintha húsz éve ott élne

és fél is is kutyafasza megismerni egy új helyet, pláne Londont, amihez tán egy élet is kevés. ezeknek aposztoknak mi értelme van? Lószart se ért a világból maga körül de már két posztot is olvashattunk a városról.

És csak annyi derült ki, hogy szerinte menő hogy a piros hetes szakít.

édesjójstenem :(

cukorhal 2012.12.21. 13:28:03

Hat en sokszor mosolyogtam, hogy ez "teeeeenyleg" igy van! Megjegyzem en nem vagyok "fancy" londoner, Watforban lakom, ami epphogy csak a korgyurun belul van. Es mint akinek munkaja, h egesz nap a telon logjon mondom, h SZAR a mobil halozat, a lanyok csampasak es szerintem nem is jo alakuak (raadasul a cicanaci fole elfelejtenek szoknyat vagy tunikat huzni), a gyalogos kozlekedes itt is a fentiekben leirtakhoz hasonlo (hiaba nem Central London) es nekem meg sehol nem volt tererom az undergroundon, mondjuk javareszt tenyleg a zone 1-en belul mozgok, ha "bemegyek a varosba".
Viszont itt szaguldanak a buszok, ezert aztan kb tok mindegy mi van kiirva a menetrendbe (mar ha van kirakva menetrend).
Szoval vonja le mindenki a maga kovetkezteteset, nekem a poszt jobban a "tenyleg igy van" fele billent. Ja, Hollandiaba ugy mentem ki, h otthonrol vajaztam le ket interjut is, ide is ugy jottem at Hollandiabol, h mar meg volt a melo. Szoval nem egyedi eset, vagy kamu, vagy amit akartok.
Masok etkezesi szokasaiba beleszolni viszont szerintem senkinek tenyleg semmi joga (koze), nem gyozom gorgetni az ezen lovagolo kommenteket. (Mondom ugy, hogy en meg a muzliszeletet is magamnak keszitem...)
Szoval mint lathato engem meg a kommentek huztak fel, hehe. :)

NIKI LAURA 2012.12.21. 13:30:44

Ha megint lesz egy LONDONOS irás(kivéve London Ontario,vagy Ausztr,vagy Usa)végzek magammal,elegem van!
Valaki megsiratna?

GolyofogoToni 2012.12.21. 13:33:12

Szerintem fasza kis poszt ez, erdekes volt olvasni...
Az meg, hogy majd jön itt nehany ember, aki megmagyarazza a dolgokat, mert nehany evvel hamarabb ment ki, varhato volt. Meg hogy valaki megmagyarazza, hogy alig nehany ev utan neki mar London az otthona...
Szerintem meg az b*ssza a csöret itt egyeseknek, hogy vannak, akiknek sikerült otthonrol, csak ugy belevagni es össze is jön.
Nem tudtok örülni mas sikerenek, a magatoket fujjatok.
Erölködhettek, sosem lesztek angolok... pf

NIKI LAURA 2012.12.21. 13:37:31

@spangola: kérlekszépen,hagyma bácsi még mindig a

:1,Mary(továbbra is tagadja,hogy az állampolgárság miatt vette el)-
2,Januárba USA á.polgár leszek!(tanulni kőőő)
3,Florida az álmok netovábbja(mindenki menekül,lakásárak a fele a pestinek)
4,három autónk van,occsó a benzin!
Ezek a dolgok körül forog évek óta!

A prosztatarákot azért kap az 50 éves pasi,mert betokosodik..azaz nem ürit.
Ez orvosi tény,csak a "gazda"tud rajta változtatni.Vagy a gazdasszony!

....

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 13:50:50

igen erdekes latni, hogy osszegyulnek frocsogo habzo szajjal a londoni magyarok, es persze mindig tudatjak hogy ok bezzeg nem mo-n lakank, ezzel is kihangsulyozva hogy ok mennyivel kulombek...elegge gusztustalanok vagytok, f.sz se kivancsi arra a nyomrtelepre a sok indiai,neger, meg mittomen miyen nepsegre, az idojara meg f.s ugy ahogy van, nem kell szepiteni.

think different 2012.12.21. 13:51:25

@NIKI LAURA: Velvet vagy Divany.hu-bol doktoraltal?

ZmanUK 2012.12.21. 13:52:27

@GolyofogoToni: En is otthonrol vagtam bele ... nekem speciel nem b@ssza a csorom semmi, csak az ha valaki durvan altalanosit 6 honap utan

think different 2012.12.21. 13:52:41

@hogyne,persze,igazad van!: Hat ez trollkodasnak most igen gyenge volt...

Fuss neki megegyszer, tudtal te jobbakat ennel!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 13:56:04

@Zlot: benne lennek:)

@cukorhal: Akkor: Stratford, Canning Town, Wimbledon, stb. helyeket keresd meg. Ahol a metro a felszinen megy. En. pl vigan csevegek szuleimmel , mikozben megyek munkaba.
Fold alatt nincs terero, ellenben par helyen van wifi.

Egyebkent en is ugy hallottam, hogy a korabbi robbantasok miatt nem epult ki fold alatt a halozat.
@GolyofogoToni: Mondom, van ilyen is, tobbet ismerek, aki otthonrol talalt munkat, viszont nekem az jott le, hogy kb. hulye aki nem zsirozza mar le otthonrol, es a semmibe jon ki. Lehet en latom rosszul, nekem ez jott le. Ha o leszolhat masokat, talan mi is szolhatunk, hogy nem kene ennyire nagymellennyel lenni.

Az etkezesi szokasokba: az a baj, ha azt mondja, havi szinten 450 font a a kaja egy embernek, akkor azt sokan hajlamosak lesznek altalanosnak venni.
Mikozben kozel sem az.

PErsze ha valaki otthon is mindig etteremben kajalt, es otthon az az altalanos, hogy a varosban bekapsz valamit, akkor nem szoltam.

think different 2012.12.21. 14:04:39

@cukorhal:

"a lanyok csampasak es szerintem nem is jo alakuak"

A lányok többsége nem angol.
Rengeteg szép latin, szláv, skandináv, ázsiai lány van. Sokkal több, csinos, dekoratív, jó alakú lány van, mint arányaiban Budapesten.
Talán Párizs, Róma mérhető Londonhoz Európában.

GolyofogoToni 2012.12.21. 14:08:36

A posztolo igy latja 6 honap utan. Ez maganvelemeny. Ugyis mindenki mashogy latja es eli meg a dolgokat. Lehet, hogy ha mas ir a Tesconak, nem is kap valaszt.
Vagy az Oyster-evel sem foglalkoznak...
Egyebkent meg az ö penze, biztos nem szaros 1000 Fontot keres, mint a mosogatok, vagy nem tudom. Ha megteheti, hogy 4-500 Fontot b*sz el kajara, az miert baj? Az, hogy lehet egeszsegesebben es költseghatekonyabban is etkezni, az meg megint egy mas dolog... (Itt Svajcban is el lehet kurni kajara 1000 Frankot böven egy honapban etkezesre, föleg, hogy a pizza atlagban 20 Frank körül van:)
Ez a posztolo törtenete, neki igy jöttek at idaig a dolgok.
Mondjuk az is igaz, hogy vegre nem egy olyan poszt, amiben 30an laknak együtt egy lakasban, egy fürdöszobaval, nehany szaz Fontos fizetesert...

2012.12.21. 14:13:29

@Zlot: faterral, tesommal okostelo, muternak eleg nagy feladat volt a gtalkot megtanitani, szoval o csak laptopozik :)

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 14:14:08

@think different: Aha, szoval te is londoni magyar vagy!
Akkor ez betalalt..

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.12.21. 14:14:36

Hogy mennyire nincs felkeszulve a rendszer arra, hogy valaki nem szabalyosan csinalja a dolgokat: boltok. Rendszerint nincs a szupermarketekbe az otthon megszokott kapukkal elzart rendszer. Ha volna hozza kedved a legtobb helyen osszeszedhetned a dolgaidat megfordulhatnal es kimehetnel a bejaraton, ami kb. 15 meterre szokott lenni a kasszaktol.

think different 2012.12.21. 14:17:20

@hogyne,persze,igazad van!: Nem. Európai vagyok. Bár lehet júniustól Nigériában fogok dolgozni.

GolyofogoToni 2012.12.21. 14:18:14

@d.z.: En nem ertek hozza, csak egyszer voltam Londonban nehany napot, de ahol voltunk vasarolni, ott valoban nem voltak ilyan kapuk. (Meg az angol filmekben is mindig azt lehet latni, hogy a sracok csak azt nem lopnak el, amit nem akarnak... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 14:20:08

@GolyofogoToni: azert lakotars az van
hat 2- 3000 font az nem rossz penz vegulis
amit keres

think different 2012.12.21. 14:20:41

@d.z.: Ez igaz, de nekem soha nem fordult meg a fejemben. Hülyén vagyok nevelve, mert a BKV járatain is mindig lyukasztok jegyet.

2012.12.21. 14:21:43

@pappito: mondod te. Sokak meg mindig a kivandorlas hataran allnak, es lehet, hogy nekik tobb infot hordoz magaban egy friss kivandorlo irasa, mint a hu-mar-hateve-ittelek nagykutyake. Nekem tetszett, es ertem, hogy miert irta azt, amit irt, nagyonsokmindent ala tudok irni szinten frisskent.

Szerintem egyaltalan nem baj, hogy frissek es nagyoregek is leirjak, hogy mit nem ugy elnek meg, mit latnak mashogy egy ilyen irassal kapcsolatban.

Az mar sokkalinkabb baj (es sajnos jellemzo rank), hogy azonnal habzo szajjal leugatjuk a masikat, amiert nem ugy lat azonnal mindent, mint szerintunk kene. Ha te azt vetted le ebbol az EGESZBOL, hogy szerinte szakitania kene a buszoknak, akkor... hat nem is tudom :)

think different 2012.12.21. 14:27:07

@Whave: Buszokra visszatérve:
Az én világomban az a normális, ha nem lötyög ki a kávém, nem esik ki fékezésnél a könyv a kezemből és kanyarban nem sodrodok le az ülésről.
Ültem én már Madeira szigetén olyan hegyi járaton, ahol Ken Block is elrókázta volna magát, mert ésszel nem lehetett felfogni, hogy miért kell sikátorokban, dombnak lefelé driftelni, de az ilyen nekem inkább kényelmetlen, mint élmény, életem feltételezett delén túljutva.
Valószínűleg 2x évesen még élvezném is.

spangola 2012.12.21. 14:27:31

@NIKI LAURA:
Jaj, dehát Hagyma tegnapelőtt írta, hogy miután először meg merte szólítani Méry-t már 1 hét múlva meg is házasodtak!
Nem olvastad? Ugyanis egyből szerelemre gyúlt iránta csak úgy első ránézésre. Azért a dugás szót csak belecsempészte ebbe a kommentjébe is, hisz az annyira passzol a mély érzelmekhez.

Babette majd' sírva fakadt a romantikus gyönyörűségtől...

spangola 2012.12.21. 14:29:51

@think different: "Sokkal több, csinos, dekoratív, jó alakú lány van, mint arányaiban Budapesten."

Na, már megint itt tartunk, ássuk is el magunkat magyar lányok.:(

2012.12.21. 14:31:26

@think different: nekem hiaba mondod, mert tokmindegy szamomra, nem jarok busszal, max kulvarosban ha haverhoz megyek vagy ikeaba, ott meg rendesen megy. Csak egyszeruen nem hiszem el, hogy ezen porog mindenki, annyira tipikus, fennakadni ilyen kis szarokon :) Pesti szemmel nezve fura lehet, persze, aztan majd megszokja, ennyi, nem kell emiatt a veret venni.

cukorhal 2012.12.21. 14:31:37

@think different: Nem, sajnos ha szep lanyt latok, annak altalaban tuti kelet europai akcentusa van. Angol lanyok. Persze nem mondom, a city-ben felteszem kevesbe slamposak, de itt azert neha elfelejtem, h leesett az allam es ossze kellene szedni. :) de mindegy, az is biztos, h mashogy latjak a pasik, meg mi nok az angol leanyzokat.
Nigeria??? Uuuuuuuu! (Na errol viszont hallanek meg! :))

ZmanUK 2012.12.21. 14:33:52

@tildy:): Hehe, a Shardra en is ralatok ... csak sokkal kozelebbrol :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 14:34:02

@cukorhal: en max azt vettem eszre, hogy par lanynak, akarmilyen vekonyak is , tokajuk van. Nem mindnek, de jopar valoban brit felmenokkel rendelkezonek.

pappito · http://pappito.com 2012.12.21. 14:35:27

@Whave: "Sokak meg mindig a kivandorlas hataran allnak, es lehet, hogy nekik tobb infot hordoz magaban egy friss kivandorlo irasa,"

vagyis egy olyané aki még nem ismeri ki magát, a felszínt kapargatja és nem látja az összefüggéseit egy sokmilliós városnak...

Azt kéne levenni fejben, hogy az nem hiba, hogy valaki csak pár hónapja van valahol, majd elmúlik. Csak pár hónaposan, amikor még magadnak sincs elég tapasztalatod, ne okosítsál másokat. Majd egy-két év múlva. Nem csak azért mert hiteltelen, nem csak azért mert a józan észnek ellentmond, hanem azért is, mert jönnek azok akik esetleg átestek ugyanezen pár éve és megmondják, hogy hiába okoskodik a frissen érkezett magyar, a buszoknak sebességkorlátozás van.

Ettől még nekem semmi bajom a posztolóval, se ezzel se a többivel aki két hónap után úgy érzi, hogy meg kell osztania élete nagy kalandját. A kalandot szívesen olvassa az ember, azért járunk ide, de ezek a sommás vélemények, kategorikus vélemények a világ egyik legpörgősebb, legegyedibb legváltozatosabb városáról megmosolyogtatják az embert.

(a hetes buszra vágyás meg classic rookie bevándorlómistake, észrevesszük és szóvátesszük a különbségeket, de meg nem értjük őket, inkább minősítünk. Majd elmúlik. Van idő.)

ZmanUK 2012.12.21. 14:35:31

@d.z.: Ha azt hiszed hogy itt nincs bolti lopas akkor tevedsz. Mert van egy csomo. Akiket persze meg is talalnak utana :)

Amugy a nagyobb uzletekben ugyanugy vannak biztonsagiak akik monitorokon at nezik azt aki esetleg lopni akarna. A bejarathoz meg altalaban nem a nagy erteku es kis meretu dolgokat pakoljak pont ezert ... Szoval a rendszer igenis jol mukodik.

2012.12.21. 14:35:46

Igen, a tokak elkepesztoek :D

2012.12.21. 14:40:49

@pappito: Igen, egy olyane, aki a felszint kapargatja. Figyelj. Leirta, hogy keves ideje van itt, viszont cserebe ezek a meglatasai, tapasztalatai. Aki ezt olvassa a kivandorlas hataran, ezt nyilvan figyelembeveszi, vagy ha nem, akkor annyira szar a szovegertese, hogy nem erdemes rola beszelni.

Nekem a frissen kivandoroltak irasai a multban pontosan ugyanannyira hasznosak voltak, mint a regota ott eloke, mert ket teljesen kulonbozo szemszogbol mutatjak be a helyzetet, es ossze lehet oket rakni egy nagy keppe. Valoszinuleg en se fogok minden kezdeti nehezsegre emlekezni 5-10 ev mulva, es mas tanacsokat tudok majd adni egy kivandorolni keszulonek, mint az, aki ket honapja cseszekedik itt, es bennevan a dolgok intezeseben feje tetejeig.

Megegyszer: a posztolo leirta, mennyi ideje van itt, nem pedig evtizedes multtal rendelkezo, mindenttudo londonernek allitotta be magat. 1-2 frissen kivandorolt (pl en) megerositette, hogy nagyon hasonloak a kezdeti tapasztalatok. Ez ENNYI.

spangola 2012.12.21. 14:41:39

Ebben a posztban nem az időjárás, a nők a lényeg, a lényeg az, hogy a srác talpraesett és ügyes!!!!!!!!!!!

2012.12.21. 14:43:00

Egyik lejobb londoni poszt amit itt olvastam. A tomegkozlekedest illetoen, az en vonalomon inkabb az az elmeny, ha menetrendszeruen jon a vonat. FCC.

spangola 2012.12.21. 14:46:51

@pappito: "nem az a baj, hogy öt hónapja van kinn, hanem hogy úgy osztja az eszet, mintha húsz éve ott élne."

Te ezt hol is olvastad?
A srác nem osztotta az észt, csak leírta a tapasztalatait. Könyörgöm, erről szól a poszt!!!!!!!!!!!

Te osztod itt az észt, negatív vagy, de nagyon!

Okoskodsz, mert te már nagy határátkelő vagy!

Engem a friss határátkelések jobban érdekelnek, és szerintem aki erre készül, és ezért is jár fel erre a blogra, szintén így van ezzel.

Könyörgöm, ha már oly rég kinn vagy, miért nem sikerült még a magyar negatív mentalist levetkőznöd? Miért?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 14:46:55

@GolyofogoToni: A skotok britek, de nem angolok, nem is szeretik , ha leangolozzak oket. Szoval au ...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 14:49:54

@spangola: nem tudom, nekem is pappitohoz hasonlo erzesem van. Persze eleinte minden nagyon uj, de messzemeno kovetkeztetest nem szabad levonni belole, mert nem lesz teljes a kep.
Sorolhatnam tetelesen,de nem fogom.

GolyofogoToni 2012.12.21. 14:50:37

@tildy:): Brit brit, ugyanaz. Ugyanugy gyarmat, mint Wales meg Eszak-Irorszag is, es az ingyenelö Bözsieket tartjak el azok is...

2012.12.21. 14:51:47

@GolyofogoToni: erre szoktak mondani, hogy szekely, roman, ugyanaz... :)

2012.12.21. 14:52:51

@GolyofogoToni: elmondanad ezt egy jo kis glasgowi kocsmaban este 9 korul? Beulnek megnezni a reakciot, vinnem a popcornt is :)

pappito · http://pappito.com 2012.12.21. 14:53:38

vicces ez a szűrés, itt nem látom azt akit kibannolok, de az érteítő mélt megkapom a kényszerbetegektől :)

spangola 2012.12.21. 14:54:31

@tildy:): Jó, de én a stílusról beszélek, és te más stílusban fogalmaztad meg mindezt. Más a véleménynyilvánítás, és más a negatív mentalitású okoskodás.

spangola 2012.12.21. 14:56:50

@pappito: Nyugodtan szűrjél le, mert klausztrofóbiás vagyok, ez neked a kényszerbetegség?

Vigyázz, nehogy elkapj tőlem valami leprát, mert amúgy tökéletes lennél! Balfasz.

GolyofogoToni 2012.12.21. 14:57:03

@charlieharper: Akarmennyire is vigyorogtok, ez az igazsag, ti is, meg az összes gyarmat a palotaban elö ingyenelöket tartjatok el adofontjaitokkal... :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 14:57:41

@GolyofogoToni: igen, de nem angol. De nyugodtan angolozd csak a skotokat:D
@charlieharper: @Whave: Jol van, nem csak nekem tunt fel:D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 14:58:57

@GolyofogoToni: erre azt mondom, inkabb ot, meg a csaladjat, mint Orban slepjet.

2012.12.21. 15:00:25

@GolyofogoToni: szivesebben tartom el, mint azt a fereg simicskat a nyerges meg az orsos haverjaval :) foleg, hogy ezek hagynak is penzt a levonasok utan ;)

GolyofogoToni 2012.12.21. 15:02:54

Erdekes ez egyebkent. Mindig Magyarorszaggal foglalkoznak, Angliaval sosem allamadossag ügyben, pedig neki van a legnagyobb adossaga...

pappito · http://pappito.com 2012.12.21. 15:04:10

@GolyofogoToni: csak van gazdasága is ami fedezet az adósságra (legalábbis elméletben)

micsoda? 2012.12.21. 15:15:09

Londonban azért van mit nézni, pláne akit átitatott az angol szépirodalom. Elég csak a Temzén végig hajókázni, máris beindul a fantáziád.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 15:22:22

@spangola: nade akkor en mar 2 honapja szerelmes voltam, csak nem mertem leszolitani:)
csak koszones es mosoly
orulok hogy erdekel a privatszferam:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 15:25:08

@tildy:): hat az hetszentseg hogy nem szxeretik, mivel nem angolok
az irek se szeretik
sot a katalanok sem spanyolok

amugy az angol nokrol mindig Hofi jut eszembe
aki csomellueknek hivta oket
akkor ment a tv-ben a miszisz moooszli
de arra te nem emlekezhetsz:)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.12.21. 15:32:29

Elképesztően magasak azok az árak, amiket felsorol a posztoló.

pappito · http://pappito.com 2012.12.21. 15:33:25

@micsoda?: "Elég csak a Temzén végig hajókázni, máris beindul a fantáziád."

a Temzét még meg se találta a koma :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 15:33:48

amugy ha mar ennyi londoni van itt, ne tartsatok magatokban, ha tudtok valahol karacsonyfatalpat! Nem talalok sehol:(

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.12.21. 15:39:04

@GolyofogoToni: Ne aggódj, itt foglalkoznak vele eleget, mert gond van elég.

Csak míg az Egyesült Királyságnak bőven van ahhoz elég potenciális forrása, hogy biztonságosan leszorítsa az adósságát, addig Magyarországnak egyáltalán nincs, és amíg a bankok első számú közellenségnek és állami fejőstehénnek számítanak, addig nem is lesz.

2012.12.21. 15:46:51

@Püspök utcai gombaszedő: en is hasonlo arakkal talalkoztam, mint a posztolo, szoval nem tudom mennyire "elkepesztoen" magasak.

Tudnal mondani par ellenpeldat, illetve hogy hol tudok es milyen teren olcsobban kijonni? (persze, az egyertelmu hogy a belvarosi kis -es nagyettermeket el kell kerulni ha kedves a penztarcad... :) ). Sporolni mindig jo :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.12.21. 15:48:40

@Whave: Bocs, úgy értem, északhoz képest. Amerre én lakom, ha három font fölött van egy sör, az már nagyon flancos helynek számít. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 15:57:29

@Püspök utcai gombaszedő: Asdaban, tescoban neztem, homebaseben van , de draga. A wilkinsont most mondta munkatars is, koszi!
@hagyma: nekem van berletem:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 16:02:59

@tildy:): el kell donteni, hogy berlet kell vagy karacsonyfatalp
nekunk mar all a karacsonyfank
mondjuk charlie brown meretu
de nekunk doszt eleg:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.21. 16:38:09

"A nők csámpásak. Mind. Nagyon. "

és nem is tudtam tovább olvasni úgy röhögtem. :D:D:D

think different 2012.12.21. 16:46:11

@cukorhal:

Én is azt írtam, hogy a szép lányok nem angolok.

(Nigéria még nagyon ködös, ajánlat van, a kaland miatt érdekel, de soha nem voltam Afrikában, picit görcsölök még, lehet egy próbamelót bevállalok, aki közvetít, már évek óta az egyik legjobb barátom, de ő ugye onnan származó hölgy, neki)

2012.12.21. 16:50:38

@Püspök utcai gombaszedő: ha nem foz es allandoan kint eszik, akkor ez meg nem is sok.

2012.12.21. 16:53:26

@doggfather: nekem az a teoriam, hogy ezt az eszkimo csizma teszi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 17:04:34

@charlieharper: Nem hogy nem foz allandoan, hanem: "Pubban 4-5 font egy pint guinness, 8-11 font között egy hambi + krumpli, szóval nem olyan nehéz 15 font felett költeni. És nem, nem főzök, meg semmi ilyesmit nem csinálok. Tudom, olcsóbb lenne, de nem akarom az időmet ilyesmivel tölteni, ez nekem kidobott idő. A mikrós kaja a maximum. Leggyakrabban pubban eszem, elég sok a közösségi program, ami mind ott van. Tegnap thai csirkesalátát ettem, rizzsel, egy helyi kocsmában, 10 font volt."

"Tényleg ~450 font egy hónapban. Nem állítottam, hogy kevés, ellenben nem fecsérlem az időmet konyhai dolgokra. A mikrós kaja egy kompromisszum, az 5 perc alatt megvan és nem kell vele sokat bíbelődni."

Kidobott ido neki, meg elfecserelt ido. Lelke rajta. Igy nem is annyira sok valoban a 450 font.

Ha megteheti tegye, de egyreszt kimarad neki az az elmeny, amikor alkot valami finomat, masreszt otthon olyat eszik az ember, amit tobbnyire szeret, viszont ha soha nem foz, akkor max azt eheti, amit ele tolnak. PErsze lehet ez finom is, de megneznem, hol kap egy jo tal galuskat zuzaporkolttel :D Mar ha szereti. En szerretem.

Es ha valasztani lehet a posh pizza (ami neha melohelyen van) , meg az otthoni kozt, en inkabb az otthonit eszem. Ezerszer finomabb. A mikros kajak meg tapanyagpotleknak elmennek, de joreszuk izetlen, teli szosszal. De ha erre izgul, am legyen....

Amugy piacokon sokkal finomabb, szebb, es nem mellesleg olcsobb gyumolcsok vannak, mitn a szupermarketekben.

Amugy igen, az UGG tesz sok csajt csampassa.

Spacecake 2012.12.21. 17:10:54

@think different: 'Sokkal több, csinos, dekoratív, jó alakú lány van, mint arányaiban Budapesten.
Talán Párizs, Róma mérhető Londonhoz Európában.'

persze,hogyne,meg a mennyország,de az sem úgy h London mérhető a mennyországhoz,HANEM a mennyország talán mérhető Londonhoz,nemigaz?:-)

realitásérzék teljes hiánya kisfiam...

vitaygeorgina 2012.12.21. 17:16:57

Az első szimpatikus poszt, amit itt olvastam. Értelmes, érthetően fogalmaz, és még élvezetes is volt.

2012.12.21. 17:17:52

@doggfather: nem, nem szonoki tulzas. Az eszkimo csizmaban nem tudnak menni a csajok es gyakorlatilag a csizma oldalan befele csampaznak. Sokan csoszognak is hozza. Az eszkimo csizma elotti trendben nem tunt fel ennyi csampas csaj. Ezert van ez a teoriam.

2012.12.21. 17:23:04

@tildy:): Igen, lehet mikros kajan es take-away/pub kajan elni, de oszinten szolva igenytelennek tartom.
Curry az olcsobb take-away-eknel, ami a £15-be belefer valoszinuleg ghee-vel fozott es nem hasznaljak a legjobb alapanyagokat. Amit sajat magad fozol, legalabb tudod, hogy mi van az eteledben, legyen az egy chana massala vagy egy zuzaporkolt.

tszeredi 2012.12.21. 17:24:33

Szamomra is az elso szimpatikus poszt itt, oly annyira,hogy szivesen osszefutnek a szerzovel egy sorre valmikor.

tableno 2012.12.21. 17:28:23

@think different: Nagyon nézzél ennek utána. Nigéria azon kevés helyei közé tartozik a világnak, ahol TÉNYLEG veszélyes külföldiként.

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 17:29:51

sok idiota, el ne higyjetek mar, hogy a londoni supermarketekben nem ugyanazt a xart kapjatok, mint amit a take-away tol!
Ipari csirke, pulyka stb, vegyszeres gyenge minosegu zoldsegek, ipari fos olajak. Ugyanolyan xar.
Gondolom , nem a piacra jartok feketelabu csirket, meg Gressingham duckot, meg free-range veal, meg biozoldsegekbol foztok, ha meg igen az kb 5x annyiba kerul.

2012.12.21. 17:35:10

@hogyne,persze,igazad van!: biztosan nagyon jol tudod, hogy hova jarunk vasarolni es hogy mit arulnak a londoni boltokban. Nem te vagy aki eppen egy svajci faluban cukrasz?? Ide jarsz at vasarolni es quality control-ra?

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 17:38:52

@charlieharper: hogyne, persze, igazad van..
azert hidd el hogy silany a minosef ugyanugy mint mo-n.Nem a szupermarketben adjak a jo arut, ha hiszed ha nem..

2012.12.21. 17:40:17

@hogyne,persze,igazad van!: nem is vasarolunk a szupermarketben, ha nem muszaj. A Tildy is ezt mondta. Hentes, piac, stb. Nagy kozertbe csak akkor megyek be, ha nagyon muszaj.

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 17:42:26

zabaljatok a hulye hibrid csirket es pulykat, ami soha eletben nem lat napfenyt, es friss levegot, hatalmas csarnokokban 2honap alatt erik el a vagosulyt, ezt minenfele szteroid-tapokkal erik el, egesz nap hihetetlenul osszezsufolva vannak, a husa izetlen, hatalmas a vizvesztesege,kb 30%..
de azert verjetek a melleteket mennyivel egeszsegesebb amit a tescoba meg sainsburysbe vesztek,.ha nem hiszitek, nezzetek utana

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 17:43:13

@charlieharper: akkor nylvan nem rad vonatkozik amit irtam!
nem evidens??

kutya vacsorája 2012.12.21. 17:50:09

zu: naivitás. valszeg mi mogyorók vagyunk máshogy bekötve. példám: spanyolul tanulok egy dél-amerikai nagyvárosban élő lánytól (szkájpon), erdetileg nyelviskolába jelentkeztem távoktatásra n+x dollár/óráráért. a 3.-4. közös leckénk végén kérdezem a csajszit, hogy ő mennyit kap a sulitól ezért. n-x usd. mondok neki, faszért nem válunk le a nyelviskoláról, én utalok neki n dollárt óránként, mindenki jól jár. fölcsillant a szeme.azóta így tanulunk.
egyik órán a nemzetkarakterekről beszélgettünk, kérdezte, a magyaroknak van-e. visszakérdeztem,h.még milyen más nációbelieket tanít szkájpon. mondja, német, kanadai, japán tanulót. kérdezem: eszébe jutott-e bárki másnak is, ami nekem.
nem jutott. megértett. én kicsit szégyellem egyébként. nem góbéság ez, hanem csalás. de túl kell élni, sőt, tanulni stb.luxusdolgokat használni is szükséges. ebben a magyarok ügyesek. vö: forgóajtó-hasonlat.
zu: életvitel költségei. poszter, sztem főzzél otthon, legalább 3-4x hetente, nem kell nagyot, teszkós fagyottpizza,egy kis leves ilyesmi. sokat lehet vele fogni a kifőzdékhez képest is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.21. 17:50:43

@charlieharper: nem a csizmás, hanem a minden nő londonban rész.

rohadjmegARCgeci 2012.12.21. 18:58:05

Londonban vannak még egyáltalán angolok?
Vagy csak a bevándorlók?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.21. 18:59:53

@spangola:" Viszont az amerikai style, már túl sok(k).
Kérhetek egy ölelést? Meg kell találnom az utam. Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem, köszönöm, hogy mindezt én is átélhettem veled... és a többi, tudod, miről beszélek."

Termeszetesen tiszteletben tartva, hogy izlesek es pofonok...:) szoval ez egy erdekes dolog, es kultura-fuggo. Eleinte nekem is fura volt ez a nagy olelkezes stb. viszont ha az ember eltolt itt tobb-kevesebb idot (eveket), akkor ez lesz a "normalis", mivel hozzaszoksz. Az amerikaiaknak meg az roppant fura es visszatetszo, hogy mi mindenkivel puszilkodunk:)) ez nekik tul "intim"...Az is fura volt (nekem), hogy a telefonban elkoszoneskor allandoan megy a "loveya"...de azt is eszrevettem, hogy sok ilyen "modoros" dolgot kezdenek atvenni a magyarok. Ti nem talaljatok ezt erdekesnek/furanak? nem tudom, miota kezdett elterjedni a "legyen szep napod"...Jo par eve ez szinte benne sem volt a magyarok szokincseben...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.21. 19:26:19

@Zsuzsi65: ha mar az angolbol a magyarba atmeno szavakrol beszeltunk...:)) ezt nezzetek meg:)))) www.youtube.com/watch?v=G5Sgzojf_BM

dzsekwolf 2012.12.21. 19:31:39

Mar joideje nem elek otthon. Nem treveztem ,hogy elkoltozok csak ugy kirandulas jelleggel kijottem ide az uj foldre. Aztan lattam mi a szitu, nem mondom,hogy nem jo de nekem fura volt. Aztan amit lehetett a magam igenyeihez, elkepzeleseimhez igazitottam. Pl biciklit hasznalok auto helyett,arra is felfer a szorfdeszkam. csirkeket es tyukokat tartok a magam elkepzelese szerint, sokan mar ra is kattantak mert a husa finomabb mint amit a boltban megvesznek. Varosi alko vagyok de a tyuktartast nem okoz gondot mert kertes a haz. Mar nyulat is gondoltam ,hogy elkezdek tartani, de nem biztos mert a tyukok miatt is rendesen kell vigyazni a higieniara ami csak az idom miatt gond. Hogy minden szep es zold maradjon, gyakrabban kell takaritani mint pl egy karpatmedencei udvarban. De annak is megvan a varazsa meg ennek is. Ugyanolyan finom a tojasa es a husais mint az otthoninak. A cegnel is mar tobben kerdeztek,hogy adok el mert nagyon jo. Azon kivul van hagymam, repam , kortem, almam , egresem s malnam is a kertben. Kicsit kilog a sorbol az altalam kialakitott gyumolcsoso es udvarka a haz mogott de joszemmel es erdeklodve nezte eddig mindenki es a hivatal sem tiltakozott. Igaz rend, tisztasag van. De nekem igy plane megeri.Ma pentek van, delig dolgozunk ugyhogy megyek le a partra. Jok a hullamok ma is.

iwebinfoember 2012.12.21. 19:47:58

Tetszett a poszt. A kajára tényleg sokat költ szerintem, de hát ízlések és pofonok. Én szeretek magamnak ételt készíteni, valaki pedig nem. Nem vagyunk egyformák. Ami a drágaságot illeti, igazat ír, de azért ha az ember itt keresi meg a pénzét, akkor azért elviselhetőek az árak. Én is jól érzem magam itt. Nem mellesleg, én is csatlakozni tudok a posztolóhoz, mert igenis lehet állást találni otthonról. Persze nem mosogatói meg mekis állásokat, hanem szakmai pozíciókat. Én magam is programozó vagyok, már munkára érkeztem ki 10 hónappal ezelőtt.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.21. 20:02:35

@NIKI LAURA:

Megígérem. Föltéve, hogy értesítsz, hogy megtörtént.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 20:07:08

@iwebinfoember: szinten programozokent en sem mekis allasokrol beszeltem. Neked sikerult otthonrol, nekem anno nem.

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 20:16:35

@iwebinfoember: kivalo , jol kepzett szakmunkasok, akik beszelnek nyelveket, ugyanugy talalnak allast neten.
Ha valoban kulfoldon eltek, azt miert nem tanuljatok el onnan, hogy a jo szakmunkas soxor ugyanannyit keres, mint a diplomas?

Taxomükke (UK) 2012.12.21. 20:19:19

@Püspök utcai gombaszedő: Itt a közelben, Exeter szélén a pubban mindig van 1.99-ért.
Ma be kellett valamiért ugranom a helyi, falusi kocsmába (inn), bakker, ezt bírom Angliában (többek között): 98 fős falu (velem együtt már 99), délidőben vagy 20 ember bent, egyesek ebédelnek is, mások csak leküldenek egy pintet, duma, jókedv, nyugalom. :))

iwebinfoember 2012.12.21. 20:44:29

@tildy:): Igen, tudom, nem mindenki tud otthonról állást találni, még a jól képzettek közül sem, ez szerintem a szerencsétől is függ. Nálunk a cégnél van 2 magyar srác, egyikük otthonról talált, a másikuk pedig idekinn, mindössze 1,5 hét alatt. Nagyon sok múlik a szerencsén is.

spangola 2012.12.21. 20:46:52

@charlieharper: Ezeknek az eszkimó csizmáknak van valami márkaneve, elég drága is, de aki ilyet felvesz, az tuti nem is akar csinos nő lenni, épp amiatt, amit írtál, befelé áll benne a lábfej, egészségtelen, stílustalan, undorító.

spangola 2012.12.21. 20:52:04

@kutya vacsorája: nyugi, nekünk angol tanfolyamon jutott eszünkbe, de a tanár nem vállalta, mondjuk nem is vállalhatta, nekünk és neki is szerződésünk volt, bonyolult...

Én januártól egy kolumbiai sráchoz megyek angol-spanyolra, tud magyarul is egy kicsit, remélem beválik, mert az online tanfolyamon a kolumbiai spanyolt tartom a leggyönyörűbbnek. Istenem, de szépen beszélnek.

spangola 2012.12.21. 20:56:46

@Zsuzsi65: Hát, a legyen szép napod, meg a minden jót, elég gyakori mostanában, főleg idegenek között, ha pár szót beszélünk, de csak nők mondják egymásnak.

Legalábbis én így vettem észre.

Nekem az tűnt fel, hogy munkahelyen kollegák telefonon azt mondják nekem, hogy: puszi, de csak nők.

Élőben nem mondják, de telefonban ez az elköszönés, akkor is, ha amúgy nem is szoktunk találkozni meg semmi. Furi.

think different 2012.12.21. 21:00:29

@spangola: az ő spanyoljuknak annyi köze van az eredeti spanyolhoz, mint amerikai angolnak a brit angolhoz - meg fogod érteni az európai spanyolt is, de lesz amikor az gyors lesz neked.

Amúgy szerintem a kolumbiai, venezuelai a legszebb.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.21. 21:03:31

@spangola: "Nekem az tűnt fel, hogy munkahelyen kollegák telefonon azt mondják nekem, hogy: puszi, de csak nők"

na, pontosan errol beszel Russel Peters:))) www.youtube.com/watch?v=G5Sgzojf_BM

2012.12.21. 21:05:31

@Dr. Furia: Ez igen gyakori téma az összes angol posztnál, London hatalmas olvasztótégely, rengeteg bevándorlóval... Láttam valami térképet a nemzetek megoszlása szerint, kb. a város alsó és közepső részét lakják a fehérek...

spangola 2012.12.21. 21:05:36

@think different: Könyvből spanyol spanyolt tanulok, neten szintén spanyol-spanyolt, de több a latin-amerikai társam, akik nekem segítenek, tehát mindenhonnan jön az infó.
De még annyira az elején vagyok, hogy nekem még semmi nem tűnik fel, ahhoz kellene összehasonlítási alap.

Akartam egy chileit a híres-hírhedt chilei spanyol miatt, sikerült egyet keríteni, de egy ideje nem engedi a rendszer, hogy kapcsolatba lépjek a többiekkel, így most mással nem, csak egyedül tudok gyakorolni, amíg újra be nem regizek vagy rá nem jövök, mi a hiba.

spangola 2012.12.21. 21:07:49

@Zsuzsi65: Ja, mivel nem tudok angolul, angol felirat nélkül sok mindent nem értettem, de én is röhögtem, hogy pont a pusziról beszélt. Jól jött ki:)

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.12.21. 21:10:45

Azt nem értem csak az egészben, hogy megnézi, hány KB a poszt. Ki nem szarja le? Vagy nem fér rá a floppyra? Wtf?
Úgy látom hagyma ma nincs a topon, úgyhogy:
szerintem fake!!!4!

2012.12.21. 22:31:56

@tildy:):

"Nos, nekunk meg mindig akkor dobbana szivunk, mikor visszaerunk. Itt van a otthonunk, itt vannak a barataink. Szokasom azt mondani, na , hazaertem, mikor leszall a gepem Lutonon."

Ezt mi is örömmel halljuk, DE:

1. ugye BIZTOS, h nem kívánsz már később visszatérni Mo-ra? (nyugdíjasként sem)
2. ugye nem kívánod majd a gyerekeidet a magyar adófizetők pénzén magyar egyetemen taníttatni, csak azért, mert az új hazádban nem sikerült összeszedni szemeszterenként és fejenként 9000 fontot tandíjra + további x ezret albérletre ?
3. ugye nem kívánod, hogy az én járulékomból a saját szüleim nyugdíja mellett a Tiéidét is én fizessem? Utóbbihoz ugyanis egyre kevesebbeknek lesz kedve, szóval a kérdés előbb-utóbb akár népszavazáséretté is válhat. :).

Persze értjük mi idehaza, h Mo egy szar hely és a hazai eü-t v felsőoktatást egy újangolnak felajánlani eleve nevetséges lenne, dehát az a fránya történelem mégiscsak igazolta már párszor, h a mi külföldre szakadt hazánkfiainak egy jelentős része, miután új hazájában a csillagokat is lehozta az égről és több magaslatot már nem tudott meghódítani, valamiért (fene se érti, miért) előbb-utóbb megszakította a sikersztorit, hazajött, és, láss csodát, még a mi elmaradt, balkáni kórházainkba is befeküdt, hogy ott mint ún. magyar ingyenesen részesüljön különféle ellátásokban, majd ingyen taníttassa ki a magyarul alig gügyögő ún. magyar unokáit a zeltén stbstb.

Namost az ilyesmikre a jövőben ennek az országnak sztm már nem lesz anyagi erőforrása, ezért jó lenne mindenki számára egyértelművé tenni, h ki mire számíthat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 23:04:47

@rockseiaXLL: hogyune lennek topon, csak aterzem a posztolo frusztraltsagat
ul a tetulassanmeno buszon,mikozben naiv csampas szipogo nok bokkodik a laptopjat ezert elrepul barcelonaba gorkorizni de elotte meg bedob egy muffint tescos gyumolcslevel a repteren, azutan atugrik del-franciaorszagba megnezni a napot, konstatalja, hogy megvan ott vegre a liftben is koszonnek, majd ujra hazaterve letol egy bowlingot, ami haromszor annyi mint a mammutba es meg a babu is kevesebb

kela-bá 2012.12.21. 23:10:19

@tildy:): @Greetings from Piresia: @spangola: @think different: @iwebinfoember: @Taxomükke: @dzsekwolf: @kutya vacsorája: @doggfather: @hagyma: @pappito:

" Nem politizálnak."
Végre egy blog ami nem politikai acsarkodás amivel csak saját magának árt mindenki mindenki...Saját sorsok, életek, lehetőségek, élmények, ezek még hasznosak is egymás számára.
Nem úgy, mint a világvége téma ami állítólag még ma bekövetkezik ! Nem lesz vége, de talán valaminek a kezdete lesz : www.tudatraebresztes.blog.hu !

Minden jót Mindenkinek mindenhol !

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 23:11:19

@Greetings from Piresia:

1. Nem valoszinu
2. Lehet, hogy te ezt tenned, en nem kivanom, a gyerek pedig ott tanul, ahol tanulni szeretne, es a tandijat is ki tudja pengetni ( a 2. diplomamert en is fizettem.)

3.- Az otthonra befizetett korabbi kb 12 evnyi nyugdijjarulekom alapjan valamennyi nyugdij jar Magyarorszagrol is. Erre igenyt tartok, ezert valamit anno mar letettem az asztalra. Hogy ezt pontosan hogy pinpongozza le UK es HU egymast kozt, az legyen a jovo zeneje. Eleg komplex a rendszer, itt olvashatsz rola.
www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_nyugdijak&id=61

"Ezáltal az illető résznyugdíjakra lesz jogosult azokból az országokból, ahol élete során dolgozott és nyugdíjjárulékot fizetett."
-magannyugdijpenztarban levo osszeget szinten meg kell kapnom
de ezen felul termeszetesennem tartok igenyt olyasmire, amire befizeteseim alapjan nem lennek jogosult.

Egyebkent ha kicsit is jartas vagy egeszsegugyben, jarulekokban, stb. akkor tudhatnad, hogy az, hogy magyar vagy nem jogosit tobb ellatasra , mint barki masnak az EU-bol, ha nem Magyarorszagra fizetsz adot/tb-t.
Ergo, max surgossegi ellatast kaphatsz, mint barmely mas eu-s allampolgar, aki nem fizet magyar tb-t. Egyszeru modon es erthetoen: csak surgossegi esetben latnak el.

Egyebkent mar a feltetelezesed is serto, de gondolom magadbol indulsz ki.

zopilote 2012.12.21. 23:12:19

@think different:
"meg fogod érteni az európai spanyolt is, de lesz amikor az gyors lesz neked."

Nekem az europai spanyol tunik lassunak a latin - amerikaihoz kepest, talan a
kubai hasonlo. A mexikoi nagyon spanyol gyors es dallamosabb, igaz, ott az koz-
nep szereti cifrazni kiados karomkodassal a tarsalgast. A spanyol szokincsem
eleg turheto, a kiejtesem is kiveve a hangsulyt es a hanglejtest. A nyelvtanom
nulla, az igeidoket egyaltalan nem tudom, igaz, nem is tanultam. Pedig 4 evig
dolgoztam Mexikoban :(

tableno 2012.12.21. 23:20:29

@Greetings from Piresia: aranyos, ahogyan itt felháborodott palotapincsiként acsarogsz, de az a helyzet, hogy nem te mondod meg, mit szabad a rohadthazaárulóemigránsoknak, és mit nem.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.12.21. 23:23:34

@tildy:): pedig nagyon sokan dobbantanak kintre az en haverjaim kozul is, es mindenki itthonrol talalt allast + kb hetente ajanlanak kulfoldre programozoi munkat (C++) kulfoldre linkedin-en, keres nelkul, ugyhogy azert nem sci-fi kategoria.

Adam, aki posztolt: Mikor jartal Schoncibe? :)))

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.12.21. 23:24:15

@leningrad: ismetles a tudas anyja. Kulfoldre! :)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.21. 23:31:47

@leningrad: Nem mondtam hogy sci-fi kategoria, de azert nem mindenki jon igy. Ismerek kb 5 embert, aki igy jott, egyiknek konkretan en ajanlottam, hogy van nalunk egy lehetoseg, probalja meg, de emellett legalabb ennyi embert tuok IT teruletrol mondani, aki ugy jott ki, hogy nem volt biztos allas. Van egy mainframes ismerosom is, aki 2 honap kereses utan bar par honapra talalt allast, de a projekt megsem jott ossze, es most megint allast keres. Szoval van ilyen is , olyan is, az, hogy vagyunk paran, akik a "semmire" jottunk ki, sokszor az otthoni biztos allasbol, az meg nem jelenti, hogy rosszul csinaltuk . Egyszeruen csak kevesbe szerencsesek voltunk, vagy meg nem volt eleg tapasztalatunk/nyelvtudasunk.

2012.12.21. 23:37:52

@tableno:

senkit sem tartok hazaárulónak azért, mert külföldre költözik.

Egyszerűen csak arról beszéltem, h ha itthagynak bizonyos költségeket a többinek, akkor annak lehetnek bizonyos következményei.

Pl. a magyar nyugdíj jelenleg felosztó-kirovó rendszerben működik, de ez közel sem jelenti azt, h ha XY bemondja az unalmast és elhúz Lutonba, akkor a szülei nyugdíját a többi ittmaradó az idők végezetéig lelkesen fogja fizetni a saját járulékából - helyette is.

Az ittmaradó többség szvsz teljesen méltányosnak és vállalhatónak tartja azt, hogy a kivándorló ne csak az ingyen kapott iskoláztatását vigye magával, hanem vigyen mellé egy-két nyugdíjast is.

Pl. olyan formában, h az ő szülei nyugdíját egy külön, a kivándorlók által finanszírozott alapból fizetik és nem az ittmaradók járulékából.

Erre ma még nincs szabály.

De a hangsúly a "még"-en van.

igazságos 2012.12.21. 23:46:49

@GolyofogoToni: azé Magyarország olyan messzire van Angliától gazdaságügyileg, mint Makó Jeruzsálemtől...

Meg hát mi előbb is fogunk itthon megdögleni, mint ők, ott Londonban.

2012.12.21. 23:48:04

@tildy:):

"valamennyi nyugdij jar Magyarorszagrol is. Erre igenyt tartok, ezert valamit anno mar letettem az asztalra"

Igen, de én nem a Te nyugdíjadról beszéltem, hanem a szüleidéről, amit - legalábbis egyelőre - a mi járulékainkból kell kifizetni. Ld. a fenti hozzászólásomat.

"Egyebkent ha kicsit is jartas vagy egeszsegugyben, jarulekokban, stb. akkor tudhatnad, hogy az, hogy magyar vagy nem jogosit tobb ellatasra , mint barki masnak az EU-bol, ha nem Magyarorszagra fizetsz adot/tb-t."

Úgy tudom, h - sajnos - nem adófizetéstől függ, hanem lakcímtől, így előfordulhat az, hogy egy külföldről visszatelepülő nyugdíjas egy fillért nem fizet illetve évek óta nem fizetett a magyar tb kasszába, de ingyen ellátja a magyar egészségügy.

igazságos 2012.12.21. 23:50:48

Amúgy nem érzem ezt se sikersztorinak. Mintha győzködné a népet, de a nép annál jobban nem hiszi el a kamut. :D

Azért fura, hogy egy angolul kanyit sem, vagy csak kicsit beszélő csaj interjúztatta az illetőt angol külföldi munkára.

És ha lökök neki pár szót angolul, meg valami kamu halandzsa nyelven, akkor már én is mehetek?

Amúgy meg Mindenkinek Kellemes Ünnepeket, és ajánlom, hogy a mentalitás változzon, mer én is kimegyek akkor hagymát kitúrni Amerikába, ha nem! Elég volt a süketelésből, és a sztereotípiákból. :D

igazságos 2012.12.21. 23:51:46

Ja, és itthon meg tessék fejlett országbeliként gondolkozni, és akkor nem fog ezért tartani itt az ország többé! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 23:56:19

@igazságos: hat en 20 evnel tobbet nem josolok az EU-nak
ugy fog szetesni mint a szovjetunio
foleg ha beeroltetik ezt az europai egyesult allamokat

xylon 2012.12.21. 23:59:46

@Greetings from Piresia: van meg rendszerszinten tobb szazaleknyi potyautas, (eletukben adot nem fizetok, minimalberes feketemunkasok, hamis rokkantnyugdijasok, korkedvezmenyes nyugdijasok stb stb) ezek mind nagysagrendekkel tobben vannak mint a kulfoldre telepulok akik raadasul gyakran otthon is dolgoztak igy adot fizettek.

Csak most divat lett a kivandorlokat szidni mert az egy olyan konnyen megfoghato gyulolet-targy, mint pl a mcdonaldses bufe-ruhatarszakos 10 evig egyetemista. Tudod "Gyulolet 5 perce".
Gondolkozz.

mazsola123 2012.12.22. 00:00:39

Jót mulattam a poszt egyes megállapításain, kb. hasonló dolgokon lepődök meg néha/gyakran én is.
Szörcsögés: én még nem adom fel, szoktam nekik pzs-t adni. Van aki nem érti, mit is akarok és táplálkozik tovább elégedetten. Brrr...
A buszos/metrós témát viszont vitatom. Nem tudom, hogy a posztoló hol-merre mászkál, de nekem a sofőrökről és a járatsűrűségről is jó (vagy inkább ellentétes) tapasztalataim vannak. A hét elején este 9-kor egy 30-as csajszi(!) volt a sofőr, gyakorlatilag üveghangon tolta neki, kanyarban sem lassított, stb. És ez nem egyedi eset, esténként masszív vidámpark-fíling...
A metró néha tényleg bosszantó, de a tervezett lezárásokról/felújításokról napi bontásban hónapokra előre tájékoztatnak, a napi fennakadásokról pedig küld mailt a tfl.
És szintén eheti tapasztalat: csóri ürge majdnem placcsant a metrókocsi ajtaján, de nem jutott be. Pont akkor közölték, hogy a következő vonat service delayed felé megy, ez meg épp elindult. 1-2 méter után megállt és kinyitotta az ajtókat. Faszikám olyan örömmel integetett, mintha kisz kínai lenne...

tableno 2012.12.22. 00:01:09

@Greetings from Piresia: mint mondtam, nem te fogod itt megmondani a tutit, még akkor sem, ha megpukkadsz az irígységtől és a rosszindulattól. Amúgy meg a felvetésedre reagálva: ilyen alapon a gyermektelenek se kapjanak nyugdíjat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.22. 00:07:46

@Greetings from Piresia: Elobb-utobb arra is sor kerul, ugy nez ki.
Marmitn a kihozasra. Adja az eg , hogy sokaig eljenek, bar nem orvendenek jo egeszsegnek.

2012.12.22. 00:17:36

@xylon:

szerintem a közbeszéd ma nem szidja, hanem heroizálja ill. viktimizálja a kivándorlókat. Számomra amúgy a kivándorló közömbös - ha akar, menjen, de ne úgy, h az itthon maradók ivarszervével veri a csalánt, hanem úgy, h előbb szépen elszámolunk. Ebbe a szülei nyugdíja mindenképp bele kell, h tartozzon szvsz.

Az h én az ő szülei nyugdíját fizessem, ugyanúgy nem várható el tőlem, mint tőle az h itt maradjon, ha az az életcélja h angol legyen/többet keressen stb.

Ebben a játékban nemcsak a kivándorlóknak vannak jogai, hanem az ittmaradóknak is. Akkor is, ha az ő igényeiket egyelőre lesz*rja a média.

xylon 2012.12.22. 00:18:54

A buszok azert mennek lassan mert oltari a forgalom, szukek az utcak es surun vannak a megallok. Na most ez egyik se a buszvezeto hibaja.

Utazz kulvarosban ejjeli jarattal, na ott minden lesz, csak kilinccsel elore csuszasz nem (foleg mert a buszon nincs kilincs).

Ezt a Schonherzes liftes koszonest jol beleverik az ember fejebe, en is mindig koszonok es hulyen neznek ram.

Piresnek:
1. UK nyugdijadat kulfoldon is felveheted. Egeszsegugyi rendszert most se vennem igenybe Magyarorszagon az NHS helyett nem hogy 30 ev mulva (ha akkor meg lesz olyan Mon).
2. 9000 fontos tandijra VAN hitel, bar villamgyorsan ra fognak jonni hogy ez igy dragabb lesz mintha kifizetnek egyenesbe mindenenkinek az ingyen kepzest. Ugyhogy el fogjak torolni.
3. A szuleim oruletes osszegeket fizettek be adoban amibol tobbekkozott a te oktatasodat es egeszsegbiztositasodat fizettek mivel a te szuleid jarulekabol nem futotta volna ra. Ugyhogy pofa alapallasba.

pappito · http://pappito.com 2012.12.22. 00:21:44

@Greetings from Piresia: " mi elmaradt, balkáni kórházainkba is befeküdt, hogy ott mint ún. magyar ingyenesen részesüljön különféle ellátásokban"

ingyenesen. aha. hát te hülye vagy édes fiam.

pappito · http://pappito.com 2012.12.22. 00:28:01

@Greetings from Piresia: "Az h én az ő szülei nyugdíját fizessem, ugyanúgy nem várható el tőlem,"

ja, az ő szüleitől se volt elvárható hogy rakjanak egy működő országot, iskolát, kórházat utat meg csatornát a segged alá, mégis megkaptad, úgyhogy kussolj szépen és fizesd a járulékod

2012.12.22. 00:28:09

@xylon:

"A szuleim oruletes osszegeket fizettek be adoban amibol tobbekkozott a te oktatasodat es egeszsegbiztositasodat fizettek mivel a te szuleid jarulekabol nem futotta volna ra."

hehe, na itt váltál teljesen komolyanná

spangola 2012.12.22. 00:32:11

@hagyma: Na, a posztot jól összefoglaltad, ha nem te írtad volna, is tudtuk volna, hogy te vagy.

spangola 2012.12.22. 00:33:42

@zopilote: De jó, hogy itt mindenki tud már spanyolul, csak én nem:( Amúgy a mexikói kiejtés is tet

spangola 2012.12.22. 00:39:18

@tableno: Amúgy is nem értem, hogy egyesek mit rugóznak ezen a nyugdíjtémán, amikor nem is lesz nyugdíj. Most akkor ugassak le mindent nyanyát meg papát, hogy ma azért megyek dolgozni, és paszírozódom fel a 7E-re, hogy magának meglegyen a nyugdíja, úgyhogy szálljon már le a reggeli munkába és iskolába járó csúcsidőben, hogy előteremthessük a nyugdíját (is)??

Amúgy úgy ut
Még 2 év és ingyenes egészségügy sem lesz, ezért én próbálok mindenhová bejutni még most, hogy a TB fizeti.

2012.12.22. 00:41:28

@pappito:

"ja, az ő szüleitől se volt elvárható hogy rakjanak egy működő országot, iskolát, kórházat utat meg csatornát a segged alá, mégis megkaptad, úgyhogy kussolj szépen és fizesd a járulékod"

Egyetértünk. Én csak azt mondom, h külföldre szakadt gyermeke is megkapta, ezért fizesse ő is.

spangola 2012.12.22. 00:42:34

@Greetings from Piresia: Ez egy sehová sem vezető vita, körforgalom az egész.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 00:47:58

@xylon: ezt a liftes koszonest en sem ertem
de forditva
munkahelyen abszolute
de mindenhol mashol is ha megyek a liftbe, mondok valamit
ahogy ha bemegyek egy szobaba, epuletbe stb.
amerikaban mindenki havarjuzik a liftben
furcsa, hogy az angolok nem

pappito · http://pappito.com 2012.12.22. 00:50:37

@Greetings from Piresia: mindenki aki elmegy eggyel kevesebb aki terheli a szociális és oktatási rendszert, legyél hálás, nem kell neki segélyt fizetni meg ellátni az orvosnál meg oltani a gyerekét, stb.

spangola 2012.12.22. 00:51:00

@hagyma: Én nem szólok semmit a liftben, de sokan köszönnek, akkor visszaköszönök persze.
Izgulok, nehogy beragadjak, lépcsőzni nem tudok a csípőm-térdem miatt.

Néhol van az az ajtó nélküli lift, amit amerikai filmekben látni irodákban van csak, ahová be kell lépni, meg ki kell lépni, na, attól rettegek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.22. 00:52:59

@Greetings from Piresia: oke szamoljunk el, hany evig lehet 12 evig befizetett tb-bol es adobol havi 60 ezres nyugdijat fizetni.

MErthogy szerencsere az tetelesen megvan, hogy mekkora osszegben vettem igenybe ez ido alatt a magyar egeszsegugyet. Nem eri el a 100 ezer forintot, csak szolok. De meg az 50-et sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 00:54:20

@spangola: thx
amugy nyugdij mindig lesz
egyreszt 40 evig fizetik a jarulekot, masreszt ha nem fizetnek nyugdijat, akkor autoamtikusan 62 folott/akinek nem volt modja megtakaritani/ az ehenhal?
az allamnak, ha fejlett, meg kell oldani az oregjei ellatasat
12 ev mulva megyek nyugdijba, eleg hulyen jonne ki ha nem adnak egy kanyit sem, mikor fizetek mindent
/mondjuk van kulon megtakaritasom is, mert oregen sem szeretnek nyomorogni/
itt kijelentem, hogy az USA nem EU tag, igy a nyugdijjakat nem vonjak ossze, de 20 evet meloztam otthon es nem kerek nyugdijat, plusz az anyukamnak is potolom a felhaboritoan keves nyugdijat
csak miheztartas vegett
tuti Tikdy is segiti kintrol a szuleit es meg sok ezren

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.22. 00:56:04

@Greetings from Piresia: de akkor ne kerd szamon rajtam, amikor majd neked kell az enyemet fizetni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 00:57:20

@Greetings from Piresia: van valami igazsagod, hogy lehetoleg a gyerek is segitse a szulejet, ne az ott hagyott orszagtol varja
mondjuk az en szuleim generacioja epitette ujja az orszagot, csak hat ugye 1500 forint mar jo fizetesnek szamitott, a rendszervaltas utan meg nem annyira
hat Ok meg lettek szivatva
/nem a parttitkarokrol es z AFESZ elnokokrol beszelek/

2012.12.22. 00:58:00

@pappito:

a kivándorlók túlnyomórészt már kihasították a maguk részét az oktatási rendszerből, nem a legtöbb orvosi ellátást igénylő korosztályba tartoznak és nem is az életvitelszerűen segélyből élők közé.

De, feltételezem, te sem gondoltad komolyan h a népességelszívás Mo-nak biznisz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 01:00:02

@spangola: paternostert en is utalom, lehet sok van amerikaban en meg itt nem lattam, utoljara Penzugyminiszteriumban hasznaltam otthon
ha belepek a liftbe, alapbol koszonok es koszonnek vissza
hat egyutt utazunk, valamit csak kell mondani
egy havarju doszt eleg-odavissza

spangola 2012.12.22. 01:00:59

"62 folott/akinek nem volt modja megtakaritani/ az ehenhal?
az allamnak, ha fejlett, meg kell oldani az oregjei ellatasat"

Az én korosztályomnak már nem lesz nyugdíja, kész tényként közölték velünk a tévében.

Igen, éhen fognak halni.

Milyen fejlett állam? Magyarország nem az.

Amúgy jelenleg annyit az éhenhalásról, hogy vidéken rengeteg a munkanélküli, és nem csak cigányokról beszélek, akik nem jogosultak a Fidesz által 9 hónapról levitt max. 3 hónap munkanélküli segélyre,
így ők a helyi jegyzőtől az eddigi 28.500,- Ft helyett a Fidesz által levitt kb. 23 ezer Ft-ból élnek,
ja, és egy családban csak egy ember kérheti.

Szerinted ők miből élnek?
A Fidesz azt mondja, a sikeres közmunkaprogramból.

Na, ez abból áll, hogy napi 8 órát dolgoznak a polgármester kertjén, kapnak érte kb. 44 ezer forintot egy hónapra, majd' felét a minimálbérnek, de...
sorban állnak azért, hogy bejuthassanak a közmunkaprogramba, ugyanis nincs hely.

Fingom nincs, hogy Kelet-Magyarországon miből élnek az emberek.

Éhen halnak, ahogy a 20-30 év múlva épp nyugdíjasok is éhen fognak halni.

Ja, most a Fidesz behozta, hogy spórolni kell, a végstádiumos rákosoknak nem fizetik a drága sugárt, kemót és a gyógyszereket.

Meglesz a ráta, hogy az orvos havonta hány betegnek adhat reményt a kezeléssel, és hánynak nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 01:01:51

@Greetings from Piresia: nade ingyen akarnak tanulni most is, azutan lepnek le 30 evesen....
hat akkor legyen tandij
vagy "roghozkotes"
ami egy hulye szo, azt jelenti ha lelepnek fizessek ki amibe kerultek
en helyeslem

spangola 2012.12.22. 01:03:52

@hagyma: én nem helyeslem, nagyon nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 01:04:21

@spangola: Te lefested az armageddont
en ebben nem hiszek
adokbol es jarulekokbol minden orszagnak amelyik normalis ki kell tudni fizetni a megelheteshez szukseges nyugdijat
termeszetesen akkor ha az illeto nyugdijas dolgozott is eleteben
aki nem, az itt is hajlektalanszallon talalja magat, de meg ott is kap enni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 01:06:37

@spangola: ez igy van jol
mindenkinek mas a velemenye
itt amerikaban vagy fizetnek
es kurva sokat
vagy szuperul teljesitenek, sportban, tanulasban
vagy dolgoznak az egyetem mellett
esetleg alairnak 10 evet a hadseregbe
es hat itt is van hitel
amit optthon akarnak a diakok az itt kizart, nem mukodik

spangola 2012.12.22. 01:07:30

"adokbol es jarulekokbol minden orszagnak amelyik normalis ki kell tudni fizetni a megelheteshez szukseges nyugdijat"

Hú, elhiszem, hogy az USA-ban élve ez lehetetlennek hangzik,
de így van.
Mi az, hogy minden normális ország. Ez már nem normális ország.

Értsd már meg, hogy tudatták velünk, ha nyugdíjat akarunk lépjünk be önkéntes nyugdíjpénztárba, mert nem lesz nyugdíjunk nekünk már!!!!!!!!!!!!!!!!!! Tévéműsor is foglalkozott vele, Házon kívül vagy ilyesmi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 01:10:10

@spangola: ha vonjak a nyugdijjarulekot, akkor nyugdijat is fizetni kell es fognak is, ahogy most is fizetnek
az mondjuk nem lenne baj, ha a mai fiatalok tobb gyereket szulnenek, de hat nem akarnak, mert az faraszto

2012.12.22. 01:12:11

@spangola:

nézd, én nem hiszem, h éhen fognak halni, de ha mégis, az csakis annak a generációnak a felelőssége.

Talán nem kellett volna tömegesen egykézni meg tömegesen viszolyogni a gyerekvállalástól évtizedeken át és akkor lenne, aki fizesse a nyugdíjat. A háború után a legnagyobb szegénységben is voltak 5 gyermekes magyar családok, ehhez képest az állítólag jóléti Kádár-rendszerben volt olyan évtized, amikor több volt az abortusz mint az élveszülés.

Nyugaton is ez lesz amúgy, csak ők előbb lenyúlják Kelet-Európa gazdaságilag aktív népességét és majd pár évtizeddel később mennek tönkre az elöregedésbe + eliszlámosodásba.

spangola 2012.12.22. 01:12:51

Értsd meg, hogy ha a mai magyar diákok ott élnének, ahol te, akkor szívesen aláírnák, hogy ingyenes oktatásért cserébe 10 évet az usában fognak dolgozni.Röhögve aláírnák!!!!!!

De itt ez felér egy öngyilkossággal!

Igazuk van, hogy tüntetnek, mert ezzel a kormány bevezette Magyarországon azt, hogy a gazdag szülők gyerekei tudnak majd csak tanulni, a csóró szülőké nem.

Arról nem beszélve, hogy amikor ellenzékben volt a mai diktatúra képviselője, a Fidesz, akkor még nem ezt mondták, ez ellen emelték fel a hangjukat, most meg ők hozzák be?!!!!!!!!!!

Nem mindegy, hogy hová kötöm magam 5-10 évre, USA vs. Magyarország, nincs a kettő egy szinten.

spangola 2012.12.22. 01:15:40

@hagyma:
"ha vonjak a nyugdijjarulekot, akkor nyugdijat is fizetni kell es fognak is, ahogy most is fizetnek
az mondjuk nem lenne baj, ha a mai fiatalok tobb gyereket szulnenek, de hat nem akarnak, mert az faraszto"

Most egy ország hördülne fel ezen, ha ezt olvasná.

Elmondom, hogy miért nem szülünk, nem szülök én sem:
mert NEM MEREK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nem merek és nincs rá lehetőségem, nincs biztosítva az, hogy vissza tudok menni dolgozni, nem tudnánk csak a férjem fizetéséből élni, amíg itthon vagyok a gyerekkel.

Ezért nem szül senki.

Kb. 2 éve egy átlag magyar párnál már mindkettőjük fizetésére szükség van a havi megélhetéshez.

2012.12.22. 01:16:54

@spangola:

ez blabla szöveg, kifogáskeresés.

Az a baj, h borzasztóan elkényelmesedtek a modern társadalmak, ez okozza a pusztulásukat is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 01:19:43

@spangola: amerikaba nem kell senkinek kotni magat
nem igazan akarnak innen elmenni, igy ez szoba sem kerul
ez igy van a vilagon a gazdag gyerekeket befizetik a szuleik
a szegenyek meg vagy dolgoznak az egyetem mellett vagy alairnak mindenfelet
joreggelt kivanok:)
@Greetings from Piresia: kicsit demagog vagy, de sok igazsagod van
ettol a masod-harmaddiplomatol felall a szor a hatamon
dolgozni kene
meg gyerekeket nevelni

2012.12.22. 01:19:44

@spangola:

"Nem mindegy, hogy hová kötöm magam 5-10 évre, USA vs. Magyarország, nincs a kettő egy szinten."

az USA-ban a növekvő munkanélküliséggel a diákhitel lesz a következő kidurranó lufi, úgyhogy erre azért ne vegyél mérget.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 01:22:01

@spangola: mert akkor szerinted ugy helyes hogy tanulok allami tamogatassal jobb esetben 4-5 mas esetben 8-9 evet
azutan 30 evesen megkosszonom es lelepek londonba?
valami nem franko

xylon 2012.12.22. 01:22:09

@Greetings from Piresia: a delieket kiveve minden nyugateuropai orszag bevandorlocelpont, ebbol fogjak meguszni nem a K-europaiakbol, bar ketsegtelen hogy akik lelepnek az K-europaban hianyozni fog. De en meg most is azt gondolom hogy ez gumicsont, kisebb a jelentosege mint ezt probaljak beallitani.

Aki el akart menni az elment, kb most mar lehet latni hogy mennyi (kb durvan 3-4%) es ezek nem is vegleges letelepedok, benne vannak a camdeni pizzasfiuk meg az aupairek. Ez be fog allni egy stabil 3%ra. Ennel nagyobb kivandorlasra nem kell szamitani mivel a nyelvtanulas tovabbra se tul jo a nyugat szamara ertekes melosbol meg nem kepez Magyarorszag (de a tobbi keleti se) eleget.

spangola 2012.12.22. 01:24:20

@Greeting@Greetings from Piresia: Fú, anyám borogass!
Persze, hirtelen mindenki elkényelmesedett a gazdasági világválságban, ami egyébként nem is világválság, mert már szinte sehol sem érezhető, de nálunk annál inkább.

Hirtelen mindenki inkább napi 8 + 2-3-4 órát túlórázik, mert az olyan kényelmes. Túl kénylemes a mai harmincas nők élete?

Túl kényelmes, hogy hajnalban megyünk, túlóra után éjjel érünk haza, háztartást vezetünk, plusz még esetleg mellette tanulunk is? Aztán örülünk, ha hó végén félre tudunk tenni a kitelepülés előkészítésére.

Hát, igazad van, túl kényelmes az élet, ezért nem szülünk. Nincs kedvünk gyereket nevelni. Pedig genetikailag belénk van oltva, de a mi generációnkban valami génhiba történhetett. s from Piresia:

2012.12.22. 01:24:36

@hagyma:

na ja, egy orvos kiképzése félévenként 1 millió HUF, az 6 év alatt 12 millió HUF, vagyis két kisebb panellakás ára.

Állítólag nekem mezei adófizetőként ezzel az összeggel kellene hozzájárulni ahhoz, hogy szegény, éhező Norvégiának legyen még egy orvosa.

Röhej.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.22. 01:24:38

@spangola: ez azert nincs teljesen igy. Aki tenyeg akar tanulni, es szegeny csaladbol szarmazik, ( es nem ir ala az allammal) az lehet elobb elmegy dolgozni, es utana szerez diplomat, sajat keresetbol. Vagy alaair ceggel.
Na szoval nem lehetetlen nagyon szegeny csaladbol sem, bar sokkal nagyobb erofeszites, az biztos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 01:27:43

@Greetings from Piresia: erre ne vegyel merget
akiket pl en ismerek
kozeposztalybeliek fokent
azok meloznak
meloznak pl 6 honapot kemenyen
azutan abbol befizetnek 1 evre es negyen-oten berelnek lakast
vagy, ami nagyon gyakori alairnak a hadseregbe es ott akkor tanulhatnak ingyen, csak benne van a pakliban, hogy neha 1 evre ki kell ugrani afganisztanba, irakba
a felesegem mindharom gyereke igy szerzett diplomat es volt mind kint is....a lanya Irakban a fiai afganisztanban
kivancsi lennek mit mondana egy romkocsmas bolcsesz, hogy OK tanulhatsz ingyen de 10 evig katonanak kell lenned /altalaban hetvegenkent/havonta, neha osszetartas stb/ es esetleg ki kell ugrani oda, ahol lonek

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.22. 01:27:59

@hagyma: hagyma ez meg nem korrekt toled. Nalatok az egesz csalad lelepett, te is , volt feleseg is, gyerek is es te vonsz masokat felelossegre , miert megy el ? Erdekes.

Csak azert mondom, mert erdekesek az osszefuggesek :
tanult 4-5 evet ( netan 8-9et) - stimm, 4 ev allami, 4 ev koltsegteriteses
lelep 30 evesen - stimm
londonba- stimm.

spangola 2012.12.22. 01:28:10

@tildy:): De ez akkor is negatívan diszkriminálja a szegény családok gyermekeit.

spangola 2012.12.22. 01:29:36

@hagyma: Én több megye több hadkiegészítő parancsnokságára jelentkeztem katonának, és tudod mit mondtak:
diplosmás nem kell, főleg nő nem.

xylon 2012.12.22. 01:31:49

@Greetings from Piresia: Na ez am a logika. Szoval ha a norvegok kifizetik a 12misit es az osszes orvos lelep, akkor majd olyan baromi jo lesz igaz.

Ra kene jonni hogy az orvoselvandorlas az orvosok fizetese miatt van. Pont. Amig ez nem emelkedik legalabb egy iparban dolgozo mernok fizeteseig addig nincs mirol beszelnunk.

A gyerekvallalasrol: Ahogy mondod az egykezes miatt nincs gyerek (aki ma mar adofizeto lenne), szoval magasak az adok, a nyugdijakat meg politikai okobol emelik. Igy egy atlag melosnak nincsenek tartalekai, amibol gyereket nevelhetne.

A nyugdijakat le kell csokkenteni a netto atlagber 70% (jelenleg tobb az atlagnyugdij mint az atlagber). Ez rendbetenne a koltsegvetesi egyenleget es a maradekbol helyre lehetne tenni az oktatast es az egeszsegugyet. Ami marad az meg mehetne gyerektamogatasra.

spangola 2012.12.22. 01:33:15

@xylon: Azt én is tudom családi körökből, hogy elég sokan elég magas nyugdíjat kapnak.

spangola 2012.12.22. 01:35:02

@xylon: Már nem egykézés van, baráti körömben egyet sem mernek bevállalni, csak a nagyon vallásosak, akik anyagilag is megtehetik amúgy is.
Mi vallásosak vagyunk, nemrég házasodtunk, de nem merünk gyereket vállalni.

2012.12.22. 01:37:18

@spangola:

"Pedig genetikailag belénk van oltva, de a mi generációnkban valami génhiba történhetett."

Nem értek a genetikához, de vlszg bizonyos kulturális hatások ölhették ki ebből a posztmodern társadalomból a szaporodási ösztönt.

Amúgy nincs ebben semmi meglepő, volt már sokszor ilyen a történelemben, csak mi hisszük azt h ez valami újdonság: pl. Róma is így pusztult ki, h a házaspárok elkezdték egyfajta haverságként értékelni a férfi-nő kapcsolatot (modern értelmezésben ld. Ibsen), a gyermekről meg lemondtak + más kultúrákban is megvolt az analógia. Érdemes elolvasni Oswald Spenglertől A nyugat alkonya c. művet - a mi dekadens posztmodern embertípusunk régi ismerős a hanyatlóban lévő civilizációkból, nincs benne sok újdonság.

spangola 2012.12.22. 01:40:31

@Greetings from Piresia: Nem filozófiai oka van a mai magyar népszaporulat-csökkenésnek, hanem csupán gazdasági!

ez ennyire egyszerű, nem kell túldimenzionálni.

xylon 2012.12.22. 01:47:45

@spangola: @Greetings from Piresia: Ez szamomra is egyertelmu. Magyarorszagon a keves gyerek anyagi okok miatt keves. A kulturalis ugyek max nyugaton jonnek ki, itt tenyleg varnak 35 eves korukig a gyerekkel mert van annyi penzuk hogy elvezzek a gyerek nelkuli eletuket. Otthon szerintem a fiatalok sose voltak olyan gazdagok hogy kulonosebben szamitson hogy van-e egy ket gyerek vagy nincs.

Amlin Jack Bauer 2012.12.22. 01:49:46

Api papi, jól nyomod. A kamutkiálltó irigy Firga bácsikra nénikre halgass. Az irigység egyébként is magyar betegség.
Eléggé hasonlóan látjuk ezt a LND projectet.
1. Ha jó vagy akkor tényleg küldenek repülőjegyet az interjúra, én is így jártam.
2. Talán nem naívak, hanem jóhiszeműen naívak
3. Vegyél motort, legalább 125cc-et, ahhoz csak egynapos CBT vizsga kell. Mióta leválasztottam magam a BKV-ról akarom ondani LKV(TFL) azóta sokkal jobban érzem magam magam
4. Hol van az a falafeles? Ird meg magánba. Cserébe adok egy félkínai kifőzdét
5. Szervezünk esti bajnokságba focicsapatot, jössz?

2012.12.22. 01:57:14

@spangola:

Kizárt, hogy gazdasági oka legyen. Kérdezd már meg a nagyszüleidet/dédszüleidet, h milyen körülmények között éltek és azon körülmények között hány gyerek született az ismeretségi körükben.

Ez csak egy egyszerű választás kérdése.

Te - ahogy fogalmaztál és ahogy a mi korosztályunk általában fogalmaz - a gyereket "vállalnád", mint afféle terhet, amit magunkra kell venni, h minden "jóról" lemondhassunk az életben. A boldog fiatal évekről, a "Carpe diem"-ről stb. Másnak meg egyszerűen jön, neki a gyerek egy áldás és megoldja. De ez a szűk kisebbség. Ma 90%-nak a gyerek egy sima fogyasztói döntés. Este leül, megvakarja az állát, lássuk csak mire futja:

a. IPad 3 16GB, 3g-vel, wifi-vel
b. fajtiszta golden retriever, kombicirkós kutyaházzal
c. gyerek, csak nehogy hármasikrek legyenek.

Elkezd gondolkodni, rájön h ha az ipad nem jó, azt vissza lehet vinni a boltba, a golden retrievert is el lehet ajándékozni, de a gyerek, na ha az nem válik be akkor gáz van. Noch dazu még az iphonet se tudja évente lecserélni.

Ezzel az esetek 90%-ában el is dőlt a dolog.

2012.12.22. 02:03:21

@xylon:

"Szoval ha a norvegok kifizetik a 12misit es az osszes orvos lelep, akkor majd olyan baromi jo lesz igaz."

Nem mondtam ilyet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 02:03:55

@tildy:): en 20 evet meloztam tizet adoztam is ugye elotte nem volt de nyj volt es sosem fogom igenybevenni
a volt felesegem annya-apja es az en edesapam meg nyugdij elott meghalt....
40 ev melo utan/ 3 muszak dohanygyar/ stb.
anyukamat a noveremmel rendszeres havi segellyel tamogatjuk...
szoval nincs lelkiismeretfurdalasom
amugy nem rad gondoltam, foleg hogy Te letelepedesi szandekkal mentel, ami nekem mindig sokat jelent, mert azok valoszinuleg nem mennek vissza, mint pl en sem
de aki tanulni akar, hogy utana kulfoldon ervenyesuljon, az vagy fizessen, vagy eleve tanuljon kulfoldon
allitolag csomo helyen ingyenes...
@spangola: hat idejutott a magyar hadsereg
ahol meg a laktanyakat is biztonsagi orok oriztek:)
viccorszag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 02:08:15

@Greetings from Piresia: es akkor meg el kell menni minden nyaron tuneziaba, spanyolba stb.
mert nehogy ma ne nyaraljunk

pappito · http://pappito.com 2012.12.22. 03:47:28

@Greetings from Piresia: "kivándorlók túlnyomórészt már kihasították a maguk részét az oktatási rendszerből, nem a legtöbb orvosi ellátást igénylő korosztályba tartoznak és nem is az életvitelszerűen segélyből élők közé."

szépívű, habos levegőre támaszkodó demagógia, grat. bocs, de kicsit nevetséges vagy ezekkel a határozott, kategorikus marhaságokkal. Akárhova tartoznak, valamiért elmentek, nem terheli a munkaerőpiacot sem a szoc ellátórendszert sem az eüt, mert nincsenek Mo-n, és ha ott lennének is jó eséllyel munkanélküliek lennének.

"De, feltételezem, te sem gondoltad komolyan h a népességelszívás Mo-nak biznisz."

Nyilván biznisz, különben tenne valamit.

Szokd a gondolatot, hogy mindenkit az aktívak tartanak el, csak most azt hiszed, hogy az a pimf lóvé amibe az oktatás kerül az államnak az most éppen közszájon van. Meg az elvándorlók is. (meg ez egy ilyen témájú blog - jé)

Az elvándorlók mellett (akik között van mindenki nem csak a diplomás bár a diplomás is lehet, hogy maga fizette az iskolát) ott van az adócsaló vállalkozó, a nyugdíjas, a kismama, a az állami alkalmazott, a táppénzcsaló, a munkanélküli, a munkaképtelen, a katona, a tűzoltó meg az elfekvőben levő - ezeket mind neked kell eltartanod, meg persze az összes MÁV-ot, királyi TV-t, milennáris kummantósdit, könyvtárat, minisztériumot, békemenetet, meg azokat akik éppen ennek a kormánynak a seggében vannak anyagilag érdekelve.

Ha ebből neked az a párzer diák tanulmányi költsége és párezer maradó nagymama nyugdíja a sok - hát toporzékolj itt nyugodtan és követelőzzél.

Amúgy én tandíj és diákhitel párti vagyok + szociális ösztöndíjak rászorultsági alapon, de ehhez az egész rendszert fel kell forgatni és Mo-n eddig semmi komolyat nem mert felforgatni senki. Eü, nyugdíj, stb.
Az nem úgy megy, hogy aláiratunk egy teljesen értelmetlen papirt, hogy 10 évig Mo-n dolgozik majd a delikvens. És ha nem lesz mit? Bevonják az útlevelét?

Nem azon kéne inkább elgondolkozni, hogy miért nem Mo-ra jön tanulni fél európa?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.22. 04:29:53

@spangola: "Néhol van az az ajtó nélküli lift, amit amerikai filmekben látni irodákban van csak, ahová be kell lépni, meg ki kell lépni, na, attól rettegek. "
Erre en is emlekszem, valamelyik Miniszteriumba jartam be annak idejen tobbszor, es ott volt. Ugy hivtak "pater noszter", allitolag azert, mert mindenki elmondott egy Miatyankot, mielott belepett, ui. nem tunt eleg biztonsagosnak :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 04:33:59

@Zsuzsi65: penzugyminiszteriumban volt az tuti
azt nem ugy hivjak hanem az a neve

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.22. 04:42:18

@hagyma: @pangola: ez igy van jol
mindenkinek mas a velemenye
itt amerikaban vagy fizetnek
es kurva sokat
vagy szuperul teljesitenek, sportban, tanulasban
vagy dolgoznak az egyetem mellett
esetleg alairnak 10 evet a hadseregbe
es hat itt is van hitel
amit optthon akarnak a diakok az itt kizart, nem mukodik "

Ezzel tul.kepp en is egyetertek, szerintem az otthoni diakok - bar ketsegtelen, hogy sokan mar most is dolgoznak egyetem mellett stb. - azert meg mindig kicsit hasonloan gondolkodnak, mint a szocializmusban szocializalodott generacio. Ugy gondoljak, az ingyen oktatas "jar" nekik. Sajnos a kapitalizmusban semmi nem "jar". Ahogy Hagyma is irta, itt Amerikaban, ha egyetemre akarsz menni, vagy tenyleg nagyon jonak kell lenned, hogy bejuss egy allami (de meg az sem teljesen ingyenes) egyetemre, vagy dolgozol mellette (nem is keveset), esetleg kiugro sport v. mas teljesitmeny eseten kapsz magas osztondijat, netalan 1-2 evre elmesz egy community college-ba, majd onnan attranszferalsz egy 4 eves college-ba. Ny-Europaban nem tudom, milyen a helyzet, de gyanitom, hogy ott sem konnyu. sajat tapasztalatbol beszelek, a lanyom most elso eves egyetemista, es dolgozik estenkent:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.22. 05:05:30

@Zsuzsi65: itt mindenki dolgozik
ezt nem ertik otthon

kék madár 2012.12.22. 05:24:14

@Greetings from Piresia: az en rokonaim nem iPad es golden retriever kozott valasztanak, hanem parizer vacsorara vagy a villanyszamla kozott. Uj cipo mar nem is nagyon merul fel. Es Pesten laknak, dolgoznak, orulnek ha megkapjak a a fizetesuket, de amit te irsz az egy demagog baromsag

lendkívül magas langú embel Lómában 2012.12.22. 08:23:21

Látom elfajultak kissé a dolgok, mint rendesen:)
Nekem spec tetszett a poszt, ami arról szólt, hogy valaki hogyan éli napjait odakünn. Még akkor is, ha nem kezdett minden mondatot úgy, hogy "szerintem", meg "az a véleményem", meg hogy "én úgy látom". Nyilván mások másképp látják, ha meg valaki tényleg 1-2 poszt alapján akar külföldön boldogulást keresni, akkor már inkább menjen bekötött szemmel.
Sok igazság van Greetings from Piresia szavaiban, nem is tudom miért kell azonnal támadni vkit, aki más megvilágításba helyez dolgokat. Nem mondom, hogy 100%-ban értek egyet, de miért ragadnám ki azt amivel nem tudok azonosulni, mikor az számomra csak azt jelenti, hogy nem vagyunk egyformák.
Én pl nem értem mi ez a hiszti a felsőoktatás körül, (nekem inkább amolyan jéghegycsúcs-féle dolognak tűnik) illetve azt nem értem, hogy miért hiányzik mind a mai napig a munkára, annak örömére és megbecsülésére nevelés. Különös tekintettel a kétkezi munkára. Ugyanis a jó szakmunka-képesítés , asszem ma jobban kifezetődő Mo-on mint a diplomák jelentős hányada.
És, bakker, ha mindenki olyan baromi okos lesz ki a fene fog kenyeret sütni?
Pl. azt sem értem, hogy valaki hogyan képes napi irodai tevékenysége után konditeremben emelgetni a súlyokat, ahelyett, hogy Random Juli néninek felhasogatná a téli tüzelőt, vagy segítene cipekedni a vadidegen(!?) szomszédnak a költözésben, vagy bármi.
Ott is lapul némi értelem Greetings from Piresia bejegyzéseiben, hogy a történelem bizony nem kevésszer ismétel....
Ja igen, és a filozófia nem ok, nem okozat, csak egy aspektus.
Momentán ennyi, köszönöm a figyelmet :)

tableno 2012.12.22. 09:51:09

@lendkívül magas langú embel Lómában: Greetings from Piresia egy demagóg fasz. Megértem, hogy kivándorlásellenes, hiszen szép jövő várja otthon a NER-ben. Ha így folytatja, első sorban vonulhat majd a következő Békemeneten!

Ad 1: Na de hogy valami konkrétat is mondjak, akkor lenne igaza, ha a kivándoroltaknak lett volna VÁLASZTÁSUK. Ugyanis nálunk még nem volt sem hallgatói szerződés (ami végülis elfogadható, amennyiben nem egyoldalú, és pl benne van, hogy a végzett diáknak segítenek otthon elhelyezkedni), sem fizetős egyetem. Ja, ami pedig az általános- és középiskolát illeti, az KÖTELEZŐ volt, ha nem tanultál az állam pénzén, elvitt a rendőr bácsi, bizony! Sőt, arra sem volt lehetőség, hogy külföldön tanuljon az ember. Tehát UTÓLAG követelni valakitől annak az árát, amit nem ÖNKÉNT vett igénybe, hááááát...

Ad 2: én speciel mire kivándoroltam, már dolgoztam otthon annyit, hogy még a most bevezetendő hallgatói szerződések feltételeit is teljesítsem, és mivel bejelentett munkával nagyon jól kerestem, valószínűleg több adót fizettem be, mint sokan egész életükben (persze ők jó magyar gojmotoros vállalkozók, úgyhogy az OK).

Ad 3: anyám élete jó részében háztartásbeli volt, illetve félállásban dolgozott, hogy felnevelhesse a gyerekeit, és ezáltal hozzájáruljon a Haza jövendőjéhez. Áldozatos munkáját a Haza minimálnyugdíjjal hálálja meg. De persze ezt is el kell tőle venni, hiszen a fia, az a galád, külföldön dolgozik, ezzel megtiporva a Nemzet becsületét. Az persze senkit sem érdekel, hogy ha a tékozló fiú hazatérne, valószínűleg még neki is munkanélküli segélyt kéne fizetni, de legalább nem a gaz Nyugat jólétét építené, és ugye a legfontosabb, hogy a szomszéd tehene is megdögöljön!

Ad 4: a kint élő magyarok ÉRTÉK a hazának, és ezt olyan országokban, ahol nem demagóg politikusok seggében tartják a fejüket a zemberek, nagyon is jól tudják. Ugyanis például a kint jól keresők TÁMOGATJÁK az otthoni családtagjaikat, ÖNKÉNT. Sőt, amikor aljasul hazajárnak mondjuk megcsináltatni a fogukat, FIZETNEK a szolgáltatásért, mert a nagy többségük nem TB-csaló (bár az igaz, hogy aki képes elhagyni ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, az csak utolsó gazember lehet!). Ja, és olyan is van, aki az ebül szerzett jövedelméből még LAKÁST is vesz otthon. Szóval a rohadt emigránsok PÉNZT hoznak kűfődrő', ingyér'! (már ha hagyják őket). Még olyan is akad, aki pár év mulva haza is térNE (bár az igaz, hogy aki egyszer is kitette a lábát a SZENT HATÁROKON kívül, azt örökre kiveti kebléből a Nemzet), és esetleg kintről pénzt, befektetést, tudást hozna. Ha megteremtenék hozzá az INTÉZMÉNYI feltételeket.

Szóval kedves piréz testvéreim, lehet démonizálni a migrációt, de akkor lesztek szívesek betiltani a gravitációt is, mert kb ugyanannyi az értelme a kettőnek!

tanato 2012.12.22. 10:08:27

@tableno: Ez,ez tetszik,erről az oldalról még csak te világítottál rá:Mármint hogy a kintiek milyen súlyos összegekkel támogatják az itthoni családtagokat,szülőket,testvéreket.Való igaz sokan lakást is vettek a családtagoknak itthon/pl.az én közvetlen rokonságomban is az egyik 20 éve Németországban élő nagymama,mindkét itthon élő unokájának vett egy-egy lakótelepi lakást./Én is úgy gondolom a pénzügyi egyenleg pozitív az ország számára.Amit meg a végzős diplomásokról ír G.Piréziából,hogy pl. nálunk orvosoknál,nem nagyon kellene verni a csalánt,mert 1990 -es évek elején Romániából majdnem egyidőben 2000 körüli orvoslétszám érkezett,amiért sem az illető dokik,sem a Magyar Állam nem fizetett utólag a Román Államnak,pedig azok meg a román adófizetők pénzéből lettek kiképezve.Én úgy gondolom ha nagyon verjük a csalánt diploma visszafizetés ügyében,fel fognak ébredni Csipkerózsika álmukból a román illetékesek,és követelni fogják a kb, kétezer kollégám képzési költségét is.

2012.12.22. 10:36:02

@tableno:

igazából a te stílusod demagóg - én eleve gazdasági kérdésekről beszéltem, nem politizáltam, te mégis el nem hangzott politikai állásfoglalásokra nyomod ezt a küldetéstudatos, frusztráltan gyűlölködő verklit. Olyanok vagytok mint szegény Móricka, akinek mindenről "az" jutott eszébe - én a helyetekben inkább élvezném odakint h végre bejött az élet, letörnék egy szép nagy kolbászdarabot a kerítésből, majszolgatnám, de arra semmiképp se pazarolnám az időmet, h ilyen és ehhez hasonló frusztrált kirohanásokkal gyalázzam Mo-t a szabadidőmben. A fészekpiszkítókat eleve mindenhol rühellik, szóval ha már ide nem kellettél, legalább az angolok előtt ne égesd magad az ilyen szintű dumákkal, mert így senki nem fogja neked elhinni odakint, h hosszú távon is jó angol leszel. :)

"Áldozatos munkáját a Haza minimálnyugdíjjal hálálja meg. De persze ezt is el kell tőle venni, hiszen a fia, az a galád, külföldön dolgozik, ezzel megtiporva a Nemzet becsületét."

Dehogy kell elvenni, éppen az a cél, h ne kelljen elvenni. Te fogod fizetni a járulékot, h legyen neki nyugdíja.

Vagy nem akarod fizetni a járulékot anyukád nyugdíjához?

"Ugyanis például a kint jól keresők TÁMOGATJÁK az otthoni családtagjaikat, ÖNKÉNT."

Ez blablaszöveg és ellenőrizhetetlen, különösen, amikor csupa nagybetűvel ÖN-KÉNT történik. :D

A járulékfizetés, tiszta, egyszerű ellenőrizhető dolog, ha a kivándorlók egy nagy, külön nekik/általuk létrehozott alapba fizetik a járulékot, akkor az egyes járulékfizető kiesése sem veszélyeztetné a szülei nyugdíját, ha pedig az úgyis kevésnek találnák a nyugdíjat, akkor ÖN-KÉNT lehetne további juttatásokat küldeni a szülőknek.

tableno 2012.12.22. 10:43:43

@Greetings from Piresia: annyit értesz te a gazdasághoz, mint lángossütő a részecskefizikához. Nekem mondjuk két diplomám van belőle, de a szakértelem az ugyebár bolsi trükk. Ja, és nem a hazámra köpködök, hanem a hozzád hasonló senkiháziakra, akik tönkreteszik.

2012.12.22. 10:53:54

@tanato:

"Mármint hogy a kintiek milyen súlyos összegekkel támogatják az itthoni családtagokat,szülőket,testvéreket."

Hát akkor gond egy szál se! Befizeti a járulékot a külön nyugdíjalapba, a (magán)biztosító kiosztja a nyugdíjat a szüleinek, és, ha úgy gondolja, akkor még ezen felül is támogathatja őket!

Csakhogy végre egyetértünk a célokban.

"Én úgy gondolom ha nagyon verjük a csalánt diploma visszafizetés ügyében Csipkerózsika álmukból a román illetékesek,és követelni fogják a kb, kétezer kollégám képzési költségét is."

Hát ezen itt max egy jó nagyot fognak röhögni. Azok az orvosok még hivatkozhatnak arra - egyébként álnaivan - h ők nem tudták, h a román állam nem Mo-nak akart orvost képezni a saját pénzén, elvégre annyira szeretnek minket.

Aki viszont jövő szeptembertől beiratkozik az egyetemre idehaza, annak világossá kell tenni h ezt a bulit mi nem a svéd egészségügy fejlesztéséért finanszírozzuk.

A kettőt egy lapon említeni, na ez a demagógia.

nigara 2012.12.22. 10:59:34

@Greetings from Piresia: hát, nem tudom megállni... jópár kommentedet visszaolvastam. Te vagy a demagóg, de nagyon.

2012.12.22. 11:00:09

@tableno:

"annyit értesz te a gazdasághoz, mint lángossütő a részecskefizikához. Nekem mondjuk két diplomám van belőle, de a szakértelem az ugyebár bolsi trükk. Ja, és nem a hazámra köpködök, hanem a hozzád hasonló senkiháziakra, akik tönkreteszik."

bocsi, de még mindig nem válaszoltál arra a kérdésre, h fogod-e fizetni a járulékot anyukád nyugdíjához?

tanato 2012.12.22. 11:08:01

@Greetings from Piresia: A kettő ugyanaz,a pofátlanság ott van,hogy mi vatikáni valutával fizettük ki az "ajándék" orvosok képzési költségeit a kiképző állam/ok/ adófizető állampolgárainak,viszont akiket mi képzünk ki ,azok "árát" viszont vissza akarjuk kérni kamatostul az illető országtól.A szemtelenség iskolapéldája,ami a tied az az enyém is,ami meg az enyém ahhoz neked semmi közöd.

tableno 2012.12.22. 11:18:31

@Greetings from Piresia: Mármint be a közös feneketlen zsákba? Nem. Én egy másik EU-országban fizetek adót és járulékot, például abból kapja Magyarország az EU-támogatásokat. Jó pár milliárd eurót. Majd kéretik azt is visszautalni a számlámra, ha az anyám nyugdíját azért veszik el, mert nem otthon fizetek adót. Amúgy meg közvetlenül támogatom, viszont abból a pénzből te egy kanyit sem fogsz látni, bármennyire szeretnéd rátenni az enyves kezed!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.22. 11:18:55

@spangola: En inkabb azt mondom, inkabb kiszamithatatlansag miatt. Egy gyerek legalabb 18 ev felelossegvallalas. ( meg orom, meg sok mas egyeb is)
De ha olyan durva mertekben valtoznak a dolgok, mint ahogy otthon....

@lendkívül magas langú embel Lómában: "Én pl nem értem mi ez a hiszti a felsőoktatás körül, (nekem inkább amolyan jéghegycsúcs-féle dolognak tűnik) illetve azt nem értem, hogy miért hiányzik mind a mai napig a munkára, annak örömére és megbecsülésére nevelés. Különös tekintettel a kétkezi munkára. Ugyanis a jó szakmunka-képesítés , asszem ma jobban kifezetődő Mo-on mint a diplomák jelentős hányada.
És, bakker, ha mindenki olyan baromi okos lesz ki a fene fog kenyeret sütni? "

En tudom. Ez a tuntetes csak reszben szol a tandij beveteserol. Ez inkabb tenyleg jeghegy csucsa, itt letta diakoknak elege abbol, hogy akarhogy tanulnak, nem tudjak mii varhato felveteli idejen.

Egyebkent meg ottthon is lehet kenyeret sutni:) Mi rendszeresen szoktunk.

@xylon: en meg ismerosi , csaladi korben csak igen alacsony nyugdijakrol tudok. Minbernel alacsonyabbakrol.

2012.12.22. 11:26:14

@tanato:

Hát ez elég torz szemlélet. Mi teljesen korrektek voltunk, évtizedeken át nyitottak voltunk a fogadásra, de nyitottak voltunk a küldésre is. Aki jönni akart jöhetett, aki menni akart mehetett. Miféle szemtelenségről beszélsz?

Bármikor mondhatjuk azt, hogy a jövőben nem kívánjuk államilag finanszírozni az orvosexportot, ők meg majd mondhatják azt, hogy rendben akkor mi se küldünk hozzátok, majd mindenki megoldja maga. Ennyi.

Egyébként abban is tévedsz, hogy a képzés költségeivel államok tartoznak egymásnak.

Nem mi tartozunk vele Romániának vagy Svédország nekünk, hanem minden egyes orvos a saját hazájának.

Lényegében a saját hazája adófizetőinek tartozik, akik megfinanszírozták neki két panellakás árából, h leléphessen Nyugat-Európába.

Erre azzal jönni, h "de én múlt héten is küldtem ám haza két 500 euróst faternak" - ezen itt max röhögnek egy jót.

2012.12.22. 11:33:43

@tableno:

szerintem alapvetően félreérted h ki kinek a pénzére próbálja meg rátenni a kezét ill. ki kinek mit fizet jelenleg és mit nem kíván fizetni a jövőben. :)

No mindegy, ezt a vitát valóban nem veled, hanem inkább rólad kell lefolytatnia az ittenieknek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.22. 11:34:38

@Greetings from Piresia: Mi van, ha fizetett a felsooktatasert, otthon? Arra is igen konnyen ra lehet huzni, hogy na de nem eleget!

2012.12.22. 11:42:26

@Greetings from Piresia: Hihetetlen mennyire beteg az humorod. :) Ha megnézed hányan élnek nyomorban vagy ahhoz közel kiderül minden. Trollkodsz. Villanyszerelő szaki ismerős albérletben tengődik, a gyerek eszi amit kap, új ruha nincs. Diplomások ketten nem tartanak el gyereket mérnöki végzettséggel és gyakorlattal. A dédszülők idejében az emberek többsége élt úgy, hogy a kútról hozta a vizet. Ez nem volt nyomor, a biztos megélhetés (lakás, kenyér) adott volt. Közel éltek a rokonok falun, az özvegyeket, árvákat segíthették.

Akit bármikor kitehetnek az utcára, válogatja a számlákat mit fizessen be, az 40-50%. Biztosan jól szórakozol, mi meg majd szűrünk.

2012.12.22. 11:44:28

@Greetings from Piresia: Élő fölmenők nélkül (mindenki beledöglött vagy döglik a munkában szerzett betegségekbe) semmit nem kell majd fizetnem. Semmivel nem fogok tartozni.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.12.22. 11:49:14

@Greetings from Piresia:
"Az ittmaradó többség szvsz teljesen méltányosnak és vállalhatónak tartja azt, hogy a kivándorló ne csak az ingyen kapott iskoláztatását vigye magával, hanem vigyen mellé egy-két nyugdíjast is."

Bocs, te tévedsz.
1. Ha csak az anyámat kellene eltartani a nyugdíjból, akkor nem jöttem volna ide, külföldre.
2. A jobboldal ott van eltévedve, hogy az emberi töke != bányakincs, vagy jó termöföldek.
Aki emberekbe invesztál, az kockáztat. Az ember egy szubjektum, érzései stb vannak. Ha a "befektetést" nem gondozzák, akkor az egész szart sem ér.

Tetszettek volna jobban figyelni az ország kifosztása közben ( ne adj Isten helyett ), hogy aq produktív réteg is jól érezze magát ... egyébként ez az egész helyzet a (gazd-pol ) elit sara : nem kellett volna annyit lopni hanem távlatosan kellett volna gondolkodni.

2012.12.22. 11:54:22

@tildy:):

én a jövőről beszélek, nem az eddigiekről. Akinek egyszer már megengedtük, h lehúzzon, az, rendben van, csináljon, amit akar. A kérdés nem ez, hanem az, h ezt a csapot a jövőre nézve is nyitva kívánjuk-e hagyni vagy sem.

@csaxólok:

A dédszülők idejében se csak falun éltek családok, akkor is volt nagyvárosi proletariátus, oda is születtek gyerekek, a mainál sokkal mostohább eü-szociális körülmények közé.

Röhejes, h vki fűtött lakásban, táblagép/notebook mellett ülve teát szürcsölgetve sírja vissza az elvesztett 1. vh utáni Mo "létbiztonságát".

tableno 2012.12.22. 11:55:51

@Greetings from Piresia: igazad van, tényleg nincs értelme a vitánknak. Én élem az életemet, és nem szólok bele a tiédbe. Te se szóljál bele az enyémbe, mert úgyis csak kiröhöglek... ;-)

2012.12.22. 12:05:35

@Greetings from Piresia: Vissza is sírhatom, a család paraszti és nemesi elvett földjeit! Valóban sok gyerek volt, és nem éheztek. A munkások rosszul éltek, de az iparosok már nem. Munkás pedig nem volt olyan sok. Fogamzásgátlásra, legális abortuszra lehetőségük nekik sem volt, így azt sem állíthatod, hogy ezt ők önként vállalták. Annyira volt önkéntes mint az éhezésük. Mivel ez így van csúsztatás amit írsz. Volt olyan csoport ahol az utódok számát korlátozták, de ott már volt vagyon és iskolázottság.

Egy netezésre alkalmas használt gép 30-40 ezer forint. Kevesebb mint a minimálbér - és van aki 5-10 éve amikor vette még jobban élt. Az internet havi 2-3 doboz cigaretta ára. Ezt jómódnak beállítani körülbelül olyan, mint a kamrában télre egy nagyobb darab szalonnát jólétnek nevezni.

Megértem, hogy valamilyen okból manipulálni akarod az embereket, de ez nem fog menni.

tableno 2012.12.22. 12:51:54

@Greetings from Piresia: piréz bagoly mondja verébnek! :-)

tanato 2012.12.22. 12:54:03

@Greetings from Piresia: Elfogadom az érvelésedet,ha előbb minden egyes Erdélyből idevándorolt orvos visszafizeti a képzési költségeit a küldő államának.Azután jöhetnek a kinti magyarok visszafizetései is,mivel előbb volt az erdélyi exodus ide,utána csak a mieink kintre.

spangola 2012.12.22. 13:17:00

@Greetings from Piresia: az még nem jutott eszedben, hogy a nagyszüleim azért voltak 16-an testvérek, mert dédanyámék az 1920-as, '30-as években nem voltak ellátva fogamzásgátlóval, gumióvszerrel?
PLUSZ mindig többet szültek, mert akkor még tüdőgyulladásBAN, torokgyíkban és a többi mindig meghalt vagy 4 gyerek a családban???

könyörgöm, ne hasonlítsuk már a 100 évvel ezelőtti szexuális életet és családtervezést össze a maival! Szerintem akkor még azt se tudták, hogy hogy működik egy nő menstruációs ciklus az egyszerű parasztasszonyok!

Azt is kifelejted a számításból, hogy sok vallásos család van, akik épp úgy nem vállalnak annyi gyereket, mint akik nem azok,
pedig nálunk szinte kötelező szinte rögtön az esküvő után 1 évvel gyereket szülni...

Plusz:
manapság sokan mentek (eddig) felsőoktatásba, elmentek a '20-as éveik vele, mert utána nyilván mindenki igyekezett elhelyezkedni.

aztán már hirtelen 30 lett valaki, de nem meri otthagyni a munkahelyét, mert ha vissza is veszik, 1 hónap után felmondanak neki.

Istenem, a gyakorlati életről halvány gőzöd nincs, csak filozofálgatsz, meg szociológust imitálsz,
de ez a való világ.

spangola 2012.12.22. 13:22:54

@kék madár: "

@Greetings from Piresia: az en rokonaim nem iPad es golden retriever kozott valasztanak, hanem parizer vacsorara vagy a villanyszamla kozott. Uj cipo mar nem is nagyon merul fel. Es Pesten laknak, dolgoznak, orulnek ha megkapjak a a fizetesuket, de amit te irsz az egy demagog baromsag"

Kösz, leírtad 1 mondatban tömören a lényeget. Hol él ez az ember?

spangola 2012.12.22. 13:32:26

@Greetings from Piresia: Bocsánat, bocsánat, miért is rugózunk a mai Mo-on járulék és adófizetésről, amikor bocs, de a munkahelyek nagyrészében fekete- és szürkefoglalkoztatás van?

Régen az volt a divat, hogy 8 órára jelentettek be valakit, többi boríték, jó esetben.

Ma már 4 óra részmunkaidőre jelentik be az embereket.

Ebből mennyit járulélékot, ill. ma már szociális hozzájárulási adót vagy mit fizet utánunk a munkáltató illetve mi magunk?

Nem mindenki köztisztviselő vagy közalkalmazott, hogy tuti teljesre bejelentsék.

MAGYARORSZÁGON ezeken a körökön kívül nem sok ember van hivatalosan 100%-ra bejelentve, úgy, hogy még a túlórát is fizetik a megfelelő 50%-os pótlékkal.

Szóval, hagyjuk már ezt a ki fizet járulékot, ha mindenki elmegy dumát, mert semmi értelme.

tableno 2012.12.22. 15:10:58

@Greetings from Piresia: remélem, legalább jól megfizetnek ezekért a egybites propagandatirádákért. Kim Dzsong Un elvtárs is büszke lenne rád, ahogy kiosztasz mindenkit, aki nem a Dzsucse fénylő igazsága alapján éli az életét! :-D

tanato 2012.12.22. 15:22:18

@Greetings from Piresia: Értem én mit akarsz mondani,hogy az akkor volt most meg más idők fújnak.Én csak azt tudom mondani a puding próbája az evés.Most aláírta mindenki a hallgatói szerződést,majd 4-5 év múlva megnézzük hogy mi lesz belőle a gyakorlatban.

tanato 2012.12.22. 15:25:48

@tableno: Erre én nem is mondok semmit,mert még az origós időkben sokan azt írták hogy paranoiás vagyok,ha ilyen gondolataim támadtak.

tableno 2012.12.22. 15:32:57

Hát ez esetben már nehéz másra gondolni...

spangola 2012.12.22. 15:38:04

@Greetings from Piresia: Hidd el, hogy akkoriban nem volt durva a 16 gyerek, mert sokan meg is haltak gyerekkorukban.

És hidd el, hogy nem retardáltak voltak, hogy nem tudtak védekeznim, csak szexuálisan tudatlanok.

Akkoriban tudom, mert elmesélte nagymamám, hogy csak sötétben szexeltek a házaspárjukkal, még a nagymamám is, nemhogy a dédszüleim, és senkit nem világosított fel az anyja, hogy mi a menstruációs ciklus, hogy mi az, hogy orgazmus, sőt akkor még azt tartották, hogy aki élvezi a szexet az kurva.

Teljesen más idők voltak azok, más idők ezek, nem lehet elvárni hogy két különböző dimenzióban ugyanúgy reagáljanak az embernek eltérő hatásokra.

spangola 2012.12.22. 15:42:48

Amúgy meg pasiként okoskodsz, hogy a mai nők miért nem vállalnak gyerket, vagy nőként?

Esetleg sok milliós bankszámlával okoskodsz jó állásból, vagy minimálbéresből, esetleg közmunkaprogramból?

Esetleg támogatod azokat a családokat, akik mind munkanélküliek, nyomorban, szó szerint közmű nélküli nyomorban élnek tanyán, falvakban, és mégis sorra szülik a gyerekeket, akiknek télen sem kesztyűt, sem csizmát nem tudnak venni, a pénzhiány miatt pedig alultápláltak?

Vagy esetleg Orbániából jöttél ide észt osztani?
Feltűnt, hogy Viktor mennyit hízott, mióta ő a miniszterelnök?

Rengeteget.

A szegényréteg meg egyre betegebb, a stressz megöli az emberek egészségét, de azért szüljünk gyereket ennek az országnak?

Én ennek az országnak nem szülök gyereket!

spangola 2012.12.22. 15:49:05

@Greetings from Piresia: Amúgy meg 100 éve a dédszüleink nem tudták, hogy hogyan kell biztonságosan védekezni, magzatelhajtások voltak, ami akár halállal is járt, így nem sokan merték bevállalni, csak akik még nem voltak férjnél és "úgy maradtak", ami mint tudod, nagy szégyen volt.

szerinted mi a fenének volt a nagy szexuális forradalom a hatvanas vagy hetvenes években?

Nem csak azért, hgoy a nőknek is joga van élvezni a szexet, és elérni az orgazmust,
hanem azért is, hogy joga van dönteni, hogy akar-e terhes lenni, vagy sem.

Régen nem volt tévé esténként, nem volt napi munkahelyi stressz, ami semmihez sem hasonlítható,
esténként gyártották a gyereket,
a férfiak csak rámásztak a nőkre, szerintem még a megszakítással sem foglalkoztak, hisz az a férfiak nagyrészének nem élvezetes, sötétben meg pláne, mert nem lát semmit, már akit az izgat, hogy lássa, mint a pornófilmekben.

Almandin 2012.12.22. 16:13:57

@hagyma: Én dolgoztam régebben egy olyan épületben, ahol volt páternoszter, én nagyon szerettem, szórakoztató volt. Főleg azzal közlekedtem.

Almandin 2012.12.22. 16:16:19

@spangola: Valóban, régen a parasztságnál nem létezett olyan, hogy szexuális kultúra. A nők jelentős része végigroboltolta az életét egy örömtelen házasságban, sok gyereket szülve kényszerűségből. Én sem sírom ezt vissza.

kék madár 2012.12.22. 16:59:32

@Greetings from Piresia:
""4 millió ember él nyomorban vagy nyomor szélén."
Ja, persze, jóhogy nem mindjárt 40. "
cinikus paraszt vagy es fizetett troll. es ezert nem engem kene kimoderalni, hanem teged. Tudsz szamolni, hogy mennyibe kerul egy futesszamla, villanyszamla es mennyi egy atlagfizetes vagy nyugdij? Ha nem kuldenek az anyamnak penzt mar 5 eve ehenhalt volna. Kozben mindenki altal elfogadott teny (azert leptem le, mert en nem tudtam elfogadni) hogy az a par ezer fos "e;it" milliardokat csal, nyul le a kozbeszerzesekbol, privatizaciobol, onkormanyzati ingatlanokbol.

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.22. 19:06:49

@hagyma: értem az álláspontodat, de ennek a veszélyére akkor kellett volna gondolni, amikor megnyitották a határokat.
tudod, nem lehet egyszerre baszni és szűznek maradni.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.12.22. 19:26:22

@Greetings from Piresia:

Ez egyébként egy jó 5let, hogy az adómból fizessék az anyám nyugdíját. Jó lenne ha lenne erre egy EU-s egyezmény, hogy ne vadidegen északnyugat-európai emberek nyugdíját kelljen fizetnem. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az anyám akkor jóval az átlagon felüli nyugdíjat kapjon, mert én is jóval az átlagon felül adózok.

tableno 2012.12.22. 19:39:09

@Scaramella va alla guerra: Á, az nem így működne. Te hazaküldöd a pízt (persze a kinti adót és járulékot ugyanúgy továbbra is fizeted), az állam beleönti a közösbe, kifizeti belőle a csókosait, ellopja a felét, aztán anyád kapná a minimálnyugdíjat, mint eddig. Tudod nálunk szolidaritás van, igaz, hogy csak egyirányú.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.12.22. 19:40:39

@Greetings from Piresia:

Figyelj, gondoltál már a következökre ?
a. Luxemburgban 250.000 embeer lakik, és mégis igen jól megy nekik. Ergo a jólétet nem mindig és elsösorban a lakosság létszáma generálja.
Tja : hozzáadott értéket kell termelni. Ehhez stratégia kell, meg jó oktatás kell.
Jelenleg egyik sincs Mo-n.
b. Ha mindenki a Földön ilyen natalizmusban gondolkoodna mint most te, akkor a jelentegi 7 md viharsebesen felmenne 20 md-ra. Ami kezelhetetlen.
c. [a. val összefüggésben] mit fogsz kezdeni az extra szaporulattal, ha még a jelenleginek sincs munka és a jelenlegi szaporulat kitaníttatása is ilyen gondot okoz ?

Kíváncsian várom hogy mit válaszolsz.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.12.22. 19:47:52

@tableno:

Nézd, Piráziának sok dologban igaza van.

Például abban, hogy az oktatás pénzbe kerül, és ezt le kellene kvittelni.
Nekem meg abban, hogy én nem fogok nyugdíjat kapni, mi a fenének kell ezeket az adókulcsokat Európa szerte bevezetni.
Meg p.l. abban is, hogy M.o-n ha az elitnek joga volt privatizálni és lopni, akkor ugyan a közemben már kaphasson p.l. ingyenes oktatást.

Satöbbi.

Az a tanulság, hogy ezeket a jogokat és kötelezettségeket, hiedelmeket meg elvárásokat a jelen kor ( "new normal", kis növekedés, volatilis környezet, esetleg eröforrás válság ) realitásainak megfelelöen újra kellene hangolni, úgy országosan, mint országok között és uniós szinten.

tableno 2012.12.22. 19:56:01

@Scaramella va alla guerra: Ezt én sem vitatom. Csak ehhez valamilyen értelmes és átfogó stratégia kell, nem pedig demagóg és uszító frázispuffogtatás, aminek az egyetlen célja, hogy mindig újabb népcsoportokat lehessen kinevezni bűnbaknak, a vagyonuk lenyúlását megkönnyítendő.

piszkosfred 2012.12.23. 17:16:21

Hello!

Már régi post, de én egyetértek vele szinte minden pontjával. Illetve azonosulni tudok vele. Kicsit több, mint fél éve költöztem ki Londonba, informatikusként, otthonról interjúztam végig (egyszer sem kellett amiatt kimenni), sőt igazából ők hívtak fel engem, hogy érdekel-e. Nagyjából hasonlóképpen látok sok helyzetet, a lakás drága (ők egyedül lakom a kettes zónában, de inkább fizetek érte többet, minthogy 5 emberrel kelljen megoszani).

Megvagyok jól, mondjuk én viszonylag gyakran hazajárok (havonta-kéthavonta)

esclave de boulot 2012.12.30. 23:25:56

Koszonni en sem koszonok a liftben, kiveve ha kozvetlen kollegaval futok ossze vagy legalabbis olyannal, akit minimum latasbol ismerek. Az edzoterem oltozojeben sem koszonok, otthon pedig ez is szokas (legalabbis Szegeden).
En mar lassan (januar 8.-an) 4 eve Londonban elek, nekem nem faj visszajonni. Inkabb kicsit megkonnybbulok mikor visszajovok. Valoszinuleg azert, mert itt mas az elet: azt veszel fel amit akarsz, az emberek udvariasabbak, a meloban nincs a hatbaszurkalodas, nincsenek kulonosebben anyagi gondjaim es senki nem akarja megmondani, hogy mit csinaljak. Ugy erzem, hogy otthon mindenki kerve-kertelenul egybol meg akarja mondani, hogy mit kellene csinalnod es elitel ha kicsit is kilogsz az atlagbol. Ez zavar a leginkabb otthon, nem is a penz meg a negativitas.

Csige791 2013.04.11. 13:09:59

Talán azért mennek lassan a buszvezetők, mert két naponta történik egy busz vs biciklista/gyalogos ütközés.

www.standard.co.uk/news/transport/two-london-buses-a-day-are-involved-in-crashes-with-cyclists-and-pedestrians-8556452.html

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása