Renáta Angliában él, saját bevallása szerint nagyon boldogan. Míg a magyar szociális hálón kiesett, az ottani fenntartotta, amikor kellett, mára pedig beilleszkedtek kislányával.

„A sorsomra visszatekintve nagyon bánom, hogy nem előbb hagytam el az országot. De nem tehettem. Anyámat autóbaleset érte, melyben olyan súlyos agysérüléseket is szenvedett, hogy kómába esett. Ezzel az eszméletlen állapottal egy olyan magyar ápolási űrbe került, amelyben egyetlen intézmény sem fogadta, otthon kellett ápolni. Több, mint öt év után halt meg. Az elkövető megúszta.

A balesetkor a lányom egyéves volt. Korábbi világjáró utazási kapcsolatomból született. A schengeni egyezményen kívül eső, nem európai édesapjától egy fillér tartásdíjat nem tudott behajtani az magyar állam.

Több, mint tíz évig dolgoztam a turizmusban, ahol aztán gond lett, hogy nem tudok részt venni az értékesítést elősegítő külföldi tanulmányutakon. Felmondtam.

Anglia befogadott. Itt egész más életet élhetünk: lazát és kiegyensúlyozottat. Ami nem biztos, hogy minden tekintetben és minden mérce szerint sikeresebbnek tekinthető, de egy biztos, sokkal kevesebb küzdéssel és erőfeszítéssel jár. Egy olyan társadalomban élni, ahol sok száz év küszködése után kialakult állapotokba lehet belecsöppenni, ahol egy csomó dolognak megvan a helye és ahol a társadalom rendezettsége, kulturális szintje és megélhetési körülmények eleve jobbak. Én Magyarországon is elértem sok mindent (saját tulajdonú új építésű lakóparkban laktam stb.), de óriási erőfeszítéssel. Ebbe bele lehetett volna rokkanni.

Az angol szociális háló

Megérkezésünk után 2 és fél hónappal a helyi counsil ügyintéző azt kérdezte, hogy az általunk választott bérlakás heti lakbérét (rezsivel együtt) fizessék-e vagy inkább adjanak egy lakást. Na, ekkor gondoltuk, hogy hiányos angol nyelvtudásunk miatt valamit félreértettünk... Aztán ott van a minimálbér, amellyel mindenki kezd (még ha bankigazgató voltál Magyarországon, azt is felejtsd el itt, bármennyi diplomával kitörölheted a s....d, alulról kell kezdeni!) itt kiegészítik azt helyzetedhez mérten.

Ha egyedül nevelő anyuka vagy, olyannyira, hogy szinte elég 3-4 órát dolgoznod (a másik 4-5 órát kifizetik neked), hogy inkább a gyermekeddel foglalkozhass otthon. A 4 hetenkénti családi pótlék, mely ötszöröse a magyar havi juttatásnak, csak hab a tortán. Az iskolába semmit nem kell megvenni, minden adnak, a Marks and Spencerben vásárolt egyenruhát is kifizetik. Naponta a legkorábban érkező 300 diák ingyen kap reggelit. A diákok utazása ingyenes.

Oktatási rendszer

Persze, hogy furcsa volt a lányomnak, hogy nem lehet itt egyből a nagydumás, népszerű alak, míg nem nyomja az angol szlenget tökéletesen, de egyre jobb a helyzet. Francia mellett már spanyolt is tanul, angol irodalmat, művészeteket és médiát, modern matematikát (a matek nagyon magas színvonalon van Magyarországon az ittenihez képest, összefutott a tanári kar, mikor látták mit tud a gyerek, azóta matekzseniként tisztelik) stb..

Nekem nagyon tetszik, hogy a nem kötelező házi feladat egy nap, hogy írjon egy bluest, másnap a világgazdasági válság, tanulnak a cukorbetegségről úgy, mint Gandhiról. Az iskolának saját színháza és stúdiója van. Az iskolai menza (nagyon sok diáknak ingyenes) magas színvonalú, egészséges. Bár a krumplit azóta utálja, mióta egy hónapig csak azt tudtunk enni otthon...

Igazán boldogok vagyunk és soha nem éltünk ilyen kiegyensúlyozottan és ezt ennek az országnak köszönhetjük. Együttműködni a széllel, ami előbbre visz (gyakran és nagyokat lökve rajtunk) klassz dolog. Sajnálom az időt, amit helykereséssel töltöttem Magyarországon, de nekem akkor és ott kellett lennem. (Ha valaki ki akar kerülni azokból a folyamatokból, amelyeket a sors meghatározott neki, akkor boldogtalan lesz.) Most itt a helyünk. És tudom, hogy életben fogok maradni ezzel a laza mentalitással, amit itt megtehetek, hogy felnevelhessem a lányomat."

Így látja Angliát Renáta, korábbi posztok alapján is azt mondom: nagyon emberfüggő, hogy ki miként tekint ugyanazokra a körülményekre (most hirtelen az általa nagyon dicsért, mások által szidott iskolai menza jut az eszembe). Vajon számítanak-e az objektív körülmények, vagy csak az, miként éljük meg őket?

(Ez egy archív poszt, melynek eredetijét itt olvashatod.)