TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért!

„A döntés után néhány hónappal, mikorra már kikristályosodott, hogyan – miképpen lesz ez a mi elindulásunk az ÚJ nagybetűs életünkbe, tartottunk egy kanapédélutánt a gyerekekkel, és felvázoltuk a tervet, töviről-hegyire. Elég aktívan próbáltuk őket óvni a nehézségektől, nem minden dologgal voltak száz százalékig tisztában, de azért azt nyilván ők is észrevették, hogy nagyon nehéz volt az utóbbi pár év.

Ennek ellenére számítottunk némi szemkerekedésre, de tulajdonképpen nagyon higgadtan kezelték a dolgot. A kicsi (10) úgy fogta fel, ahogy szerintem minden dolgot addigi élete során – nagy kalandként. Ő örökölte a férjem izgágaságát, az én hajlamomat a rosszalkodásra, és fene nagy önérzetet (tartok tőle, hogy az anyósomtól).

A két közép tini (12-13 évesek) aggódtak egy kicsit, bár ők ketten édestestvérek, a habitusuk nagyon különböző. Egyikük beszédes, talpraesett, a másik csendesebb, irányíthatóbb. A nagylányunk a család esze, (akkor 17) abszolút a döntés mellett foglalt állást. Ezek voltak az első reakciók.

A legidősebb maradt

Az apjuk nélkül töltött fél évben (férj ugye előre jött Angliába életfeltételt teremteni) szerintem ők is csak megerősödtek ebben a döntésben, magyarázatunk után értették és tudták, hogy miért nincs jövőnk, jövőjük Magyarországon. Azzal is tisztába kellett jönnünk, hogy a legidősebb éppen csak egy kis időt fog velünk tölteni, hiszen abban az évben töltötte a 18. évét, mikor a férjem elment, előtte nagy döntés állt - orvosi egyetem minimum hat éve, vagy egy természettudományos szak három éve, és utána angliai továbbtanulás.

A pontszámai alapján (amit már szinte előre lehetett tudni +80 pont miatt, amit a SZÉTV fizikai-kémia országos versenyéről hozott) bármi szóba jöhetett. Neki barátja is volt már harmadik éve, így adott volt, hogy ketten egy albérletet vesznek ki, az egyetemhez közel, édesanyám és az öcsém is a közelben, így nem maradt teljesen egyedül, a főiskola ideje alatt – mert a döntés végül a rövidebb főiskola mellett született.

A kisebbeknél a barátnők, barátok elhagyása jelentette a legnagyobb gondot. Ők abban a faluban nőttek fel, együtt a gyereksereggel, biztosan jobban fájt a szívük, mint azt kimutatták. Az apjuk is nagyon hiányzott mindegyiknek, így számukra is nehéz volt a kezdet. A hátrahagyott életünkért nem aggódtam egyáltalán, nem úgy a gyerekek miatt. Jót teszünk-e velük, hogy fognak boldogulni, nem fogja e nagyon megviselni őket ez a nagy változás? Ilyen kérdéseim voltak folyton, pedig tudtam, hogy csak az idő ad rá majd választ.

Készültek a nagy kalandra

Az utazás időpontjához közeledve a hangulatuk inkább már izgatott volt, készültek a nagy kalandra, a repülésre, új országra. Próbáltam felkészíteni őket, jóra is rosszra is, bár én is csak sötétben tapogatóztam.

A megérkezésből (éjjel 11 óra) a bristoli reptér nyulaira emlékeznek, arra, hogy első estén, mikor az azóta otthonunknak nevezett kis lakásba értünk, végre meleg vízben zuhanyoztunk, (az utolsó két hónapban már nem volt fűtés és meleg víz otthon) és a fáradtságtól a gumiágy sem tűnt olyan kényelmetlennek, mint később olyan sokszor.

Aztán kb. egy hónap elteltével - a hétköznapi gyarapodások nyomán, melyeket az angol munkatársaknak köszönhetünk - lett egy ronda, de kényelmes angol fotelünk, kaptunk kölcsön egy netbookot egy mobilnetes dugasszal, valamint egy régi dekstopot öribe.

Az iskolától eleinte tartottak nagyon, de itt jegyzem meg, hogy végül is (amit nem gondoltam volna), nagyon jól jött ez a kis kezdeti nehézség, az üres lakás, a kissé ingerszegény környezet. Augusztusra eljutottunk odáig, hogy már nagyon várták az iskolát, mert végre történik valami. Eljött a szeptember, nagylányunk otthon kezdte a főiskolát biológia szakon.

Leskelődtünk, tapogatóztunk, kérdezősködtünk

Az itteni iskolai jelentkezést a helyi önkormányzatnál kellett megtenni. Nagyon tanácstalanok voltunk a két nagyobb ügyében, a kicsinél adott volt, hogy a két lépésre szemben lévő primary lesz a cél. Sokat mászkáltunk a közelben lévő két secondary school környékén. Leskelődtünk, tapogatóztunk, kérdezősködtünk a férjem kollégáitól. Végül az alapítványi és az állami suli közül az utóbbit választottuk.

Az önkormányzat felé elküldtük a jelentkezést, hamarosan továbbították az iskoláknak, és azok levélben jelentkeztek. Kaptunk időpontot a személyes megjelenésre, egy beszélgetésre az igazgatóval és a szülői kapcsolattartóval (governor), ahol gyerekkel együtt kellett megjelenni.

Mindkét helyen bemutatták az iskolát, körbevezettek minket, különös tekintettel a mellékhelyiségekre (nem tudom, ez valami angol dolog), megnézhettük az osztályt, a felszereltséget. Abban a hitben élnek az angol pedagógusok, hogy semmi olyan nem történhet az iskolában, amiről a testület nem tud, minthogy mindenütt kamerák vannak. Az osztálytermekben is, és még a klotyóban is - na azért nem az ücsörgőben, csak az előtérben.

Az otthoni bizonyítvány nem kellett

Kaptunk brossúrát az iskolai egyenruha, sportfelszerelés, házirend és egyéb ügyekben segítségül. Beszereztük az egyenruhát, némi ráfizetéssel, ugyanis később olcsóbb lehetőségeket is találtam, mint az egyenruhabolt a főutcán. A specifikus dolgot – mint nálunk például az emblémás kardigán, pulcsi, és tornapóló - ugyan csak ott lehet beszerezni, de fehér galléros pólót és fekete szoknyákat, nadrágokat azóta nyilván nem ott vásároljuk.

Érdemes tehát informálódni, de nekünk túl sok helyismeretünk sem volt (a férjem kevés női konfekció boltban fordult meg addig), és a sok megpróbáltatás után a tengerparton forgolódni fontosabb volt nekünk, így már az idő is sürgetett. Az iskolai beiratkozásnál csak az útleveleket kérték a hivatalban, később a suliban pedig az oltási könyveket.

Az oltási könyvek tekintetében kellenek a hat éves korig szóló gyermek-egészségügyi könyvek (tehát amíg védőnői felügyelet alatt állt a gyermek), valamint az iskolakezdés utáni, egészségügyi könyv is, amit értelemszerűen az iskolai kikérővel együtt lehet megkapni. Az otthoni bizonyítványuk senkit sem érdekelt.

Elkezdték tehát az iskolát

Ami egységes mindegyik gyereknél azok következők:

Minden iskolásnál mindig kilenctől háromig van suli, mindig ugyanakkor vannak a szünetek napközben, és ugyanakkor van iskolai szünet is. (Tudomásom szerint ez egységes egész Angliában). Egy iskolaév három term-re oszlik el, ezek autumn (őszi) term, spring (tavaszi) term, summer (nyári) term, (a telet biztos azért hagyták ki, mert nem akarják a gyerekeket frusztrálni a téllel). Minden terminus felénél egy hét iskolaszünet van – ez a half term holiday.

A terminusok közötti van a hosszabb szünet – ezek pl. az autumn term utáni karácsonyi szünet, mely három hét, a spring term utáni tavaszi szünet, ami épp húsvét táján van, szintén három hét, és a summer tem utáni nagyszünet, ami hat hét, idén pl. július 19- szeptember 1 –ig fog tartani. Összesen tehát körülbelül ugyanannyi az iskolamentes nap, mint Magyarországon, csak egész évre elosztva kapják itt a gyerekek.

Az év közbeni, vagy nyári elutazások, telelés, nyaralás stb. nem ütközik akadályba akár iskolai idő alatt sem, egy ún. kikérőt kell kitölteni, és a gyereket bármikor elengedik. A hiányzásokat is nagyon jól kezelik, nem kell például orvosi igazolást vinni, viszont minden esetben csak a szülő bejelentését fogadják el, ha beteg a gyerek, telefonon vagy személyesen.

Primary school: nincsen akkora hajtás

A legkisebb lányunk egy kicsike primary school (összesen 68 gyerek 6 évfolyamon) utolsó évébe – vagyis hatodik osztályba – kapcsolódott be. Az osztálytársai (12-en voltak) eleinte az újdonság miatt nagy érdeklődéssel fogadták, de amint rájöttek, hogy nem túl „szórakoztató" társaság, eleinte sokszor maradt egyedül.

Néha lehangolódott emiatt, de olyankor sokat beszélgettünk arról, hogy másképpen is lesz majd ez, csak legyen egy kicsit türelmes. Más napokon meg nagyon lelkesen ment suliba, mert például bekerült a neve a golden book-ba pénteken (oda csak valami jó tettért, jó teljesítményért stb. lehet kerülni), vagy, mert épp olyan hét volt, amit élvezettel tanult, vagy csinált. Szerencsére ezekből a napokból volt több.

A primary school rendszere egy kicsit óvodás a magyarországi általános iskolánkhoz képest. Nincsen akkora hajtás, annyi tananyag, és a tanulási rend is sokkal lazább, bár az órák sűrűbben vannak, és kevesebb, hosszabb szünet van az órák között. A kisiskolásoknál egyáltalán nincsen más, csak és kizárólag szöveges értékelés, amit minden term végén, postán kap a szülő.

A tanrend is egészen másképpen épül fel. Mindent témakör szerint tanítanak, pl. mikor az athéni demokrácia volt terítéken, akkor átnézték annak irodalmát, történelemből a történelmét, földrajzból Görögországban jártak körbe, rajzból görög motívumokat festettek cseréptálakra, összetörték, majd összeragasztották. A római birodalomról tanultakkor tógát csináltak, és gladiátorosat játszottak, Olaszországot vették át földrajzból stb.

Segítettek a nehézségek leküzdésében

A tanárok nagyon jól próbálták a másnyelvűséget kezelni, sok olyan játékot játszottak pl. tornaórán, amihez nem kellett feltétlen nyelvtudás. Jó kis kommunikációs táblát készítettek a gyerekkel együtt, amivel eleinte a nehézségek leküzdhetőek lettek. Sokszor megkérték, énekeljen egy-egy magyar dalt, vagy írjon otthon pár soros dolgozatot a magyar diákok hétköznapjairól, vagy arról hogyan, mit tanulnak az iskolában.

Természetesen délután ezek megírásához is kapott segítséget, illetve mi is igyekeztünk a férjemmel bekapcsolódni több-kevesebb sikerrel az ilyen feladatokba. Szereztek neki Magyarországról szóló angol nyelvű turisztikai könyvet, ebből az osztálytársai is láthatták, honnan jött, kapott szótárt.

Külön angol órája kettő volt egy héten, kedden és csütörtökön délután, valamit egy segítő pedagógus asszisztens három hónapon át vele volt, segített neki mindenben. A legkisebb lányunk elképesztően gyorsan szívta magába a nyelvet. Meglátásom szerint a fordulópont nála február-március környékén jött el, amikor is egyik hétről a másikra kezdett nagyon összetetten beszélni, az addigi tőmondatok helyett.

Automatikusan érzett rá nyelvtani dolgokra, kezdte helyesen használni az igeidőket, prepozíciókat, szórendet. Ezzel együtt jelent meg a hibátlan olvasása és helyesírása, még az addig ismeretlen szavakat is helyesen olvasta ki. Akik tanulnak nyelvet – angolt – tudják, hogy egy idő után ez kialakul, de érdekes volt végigkísérni, egy 10 éves gyereknél.

Ahogy jobban ment a nyelv, egyre inkább jóban lett az osztálytársakkal, hívták játszóterezni, szülinapi bulira. A férjemmel ráfogtuk a legkisebb gyerek gyors haladását arra, hogy annyira szeret beszélni, hogy inkább gyorsan megtanult angolul, csak ne kelljen csöndben maradni.

De komolyra fordítva, amit én sem hittem, hogy tényleg annál jobb, minél kisebb a gyerek. Mostanra ő már annyira elvegyül – és annyira akcentus nélkül használja a nyelvet, hogy még az angolok is rácsodálkoznak, mikor kiderül, hogy nem itt született.

Magyar sajátosságok: brmm-brmm és vau-vau

A primary school végén, kicsi búcsúünnepség volt a „végzősöknek", ez is teljesen másképp zajlott, kisebb családiasabb módon. Az ünnepségen osztálytársak emlékezetes pillanatokat írtak egymásról, ezt a tanár felolvasta – a mi lányunkról emlékezetesnek gondolták megemlíteni, hogy Magyarországon másképpen mennek az autók, mint Angiában – brmm-brmm, a kutya is másképp ugat, vau-vau, de a macskák nyelve majdnem ugyanaz.

Lányunkról megemlítették még például, hogy mindig minden körülmények között táncol és énekel, és egyszemélyes show-t is rögtönözni tud, ha épp olyan kedve van. Érdekes érzés volt, mikor a játszótéren a tökmag angol gyerekek teli torokkal éneklik egy magyarral együtt az ominózus rigmust „hogy mondjam el, hogy vágyom rád, szeretem a bőröd illatát".

Secondary school: elromlik valami

A secondary school, vagy college-ok academy-k világa egészen más. Az elején még megvan a primary-k varázslatos világa, de a második év után kicsikét elromlik valami. Talán a túl liberális nevelésnek köszönhető, talán a hormonok buzogásának, vagy a kettőnek együtt.

A két középső lányunk startolt itt az állami suliban. Akkor közülük a kisebbik nyolcadikba került (az a második év ott – a primary 6. után a secondary 7. év jön), a nagyobbik pedig tizedikes lett. A 11. évfolyam a végzős év (bizonyos szempontból, de erről később).

Zsír új, 2010 tavaszán átadott iskolában még a festék sem száradt meg, mikor a közel 1000 diák birtokba vette szeptemberben. A lányaink lelkendezve mesélték, hogy az ebédnél a kaját ujjlenyomattal kell kifizetni, hogy minden teremben ilyen meg olyan számítógépek vannak, a folyosókon nagy Samsung-kijelzőkön lehet követni az iskola eseményeit, stb., stb. Tehát a technikai feltételek adottak voltak.

A suliban abszolút felkészültek voltak a külföldi diákokra, mert csereprogramban 10. és 11. évfolyamon több külföldi diák tanul itt, ugyan magyarként ők voltak az elsők az iskola történetében. A számítógépeken fordítóprogram állt rendelkezésre, a lányok órán ezzel nagyon jól elboldogultak az első nehéz időkben.

Ők is kaptak külön angolórát, velük egy nagyon kedves idős hölgy foglalkozott, és tavaly év végére a búcsú is könnyesre sikeredett, hisz többé nem volt rá szükség. A nagyobbak dolga viszont beilleszkedés ügyében kicsit nehezebb volt. Nagy segítség voltak ők egymásnak, mert barátokra csak idén találtak, tavaly szinte teljes egészében egymásra voltak utalva.

Kicsit több türelemre volt szükségünk

A tizenévesek még kevésbé toleránsak ugye, így senkinek sem volt indíttatása arra, hogy istápoljon két vadidegen leányzót. Ezért néha a mi gyerekeink is bedurcultak, és tojtak a beilleszkedésre. Voltak napok, mikor befüggönyözték magukat egy kapucniba, és az mp3 lejátszón kívül nem kommunikáltak senkivel.

Ilyenkor nekünk is egy kicsit több türelemre volt szükségünk, és próbáltunk pozitív élményeket adni. Nekik kicsikét több idő kellett a nyelvhez is, bár ők nem voltak eleinte sem annyira elveszve, mint a kicsi, aki semmit sem tudott angolul. Az otthoni iskolában magukra szedett némi angol azért segített, hogy ha bármi gondjuk volt, vagy kérdésük azt azért összehozták. Idénre azért már sokkal jobb lett a helyzet, akadtak barátnők is.

Minthogy az angolok a statisztika, és a rubrikák rabjai, a secondary értékelésén még ma sem ismerem ki magam teljes egészében. A táblázatokból annyit hámoztam ki, hogy van egy minimum szint, amit el kell érni, van egy ajánlott szint, van az, amit a te gyereked elért, ezen kívül az adott tesztre ill. dolgozatra van ugye az A B C D E F osztályzat.

A bizonyítvány szintenkénti teljesítmény alapján, a szerint kapnak oktatást a gyerekek, amely szerint teljesítenek. Tehát ebből a szempontból, ha gyengébb valaki mondjuk matekból, akkor abba a matek csoportba jár az adott félévben, ahol lassabban haladnak, és többet foglalkoznak az adott témakörrel. Még előttem sem tiszta teljesen, hogyan, de működik.

Egy végzős diákunk lett idén, aki most a vizsgái után továbbtanul szakképzőben, egészen érdekes szakmában. Azóta már nyári munkát is talált magának egy kínai étteremben.

A GCSE és a sixth form

A végzős évfolyamban két lehetőség van, leteszik az ún. GCSE-vizsgát – ami az én értelmezésem szerint olyan, mint egy alapszintű érettségi, vagy valami hasonló. (A GCSE a General Certificate of Secundary Education név kezdőbetűiből áll össze, és valóban egy általános, alapfokú vizsgát jelöl – Határátkelő) Ezen vizsga eredményétől függően választhat szakképzést az erre rendelt iskolákban. A választható szakok, és ezek szintjei különböző jegyekkel célozhatók meg, ezek egy tájékoztatóban vannak megadva.

A szakképesítést adó iskolák nagy többsége ingyenes, sőt ösztöndíjat is kapnak a tanulók, valamint utazási támogatást, vagy bérletet. Mi ezt céloztuk meg. A másik lehetőség a végzős évben az ún. sixth form – ez további tanulást tesz lehetővé az adott iskolában, a felsőoktatáshoz szükséges tantárgyakból felkészülési lehetőséget, és vizsgát. Mondjuk, mint az emelt szintű érettségi. (Nem egészen pontos mindkettőt az érettségihez hasonlítani, de talán így érthetőbb.) A felsőoktatás viszont eléggé drága, erre különböző diákhiteleket, és támogatásokat lehet igénybe venni, amiről én még pontosabbat nem tudok.

Lehet, hogy nem egészen pontosan írtam le ezeket, de egyrészt nekünk is sokáig elég bonyolult volt az értékelési rendszer, másrészt még mindig benne vagyunk, és tanuljuk, mi hogyan működik.

Egész évben vizsga

A vizsgarendszer sem ugyanaz, nem egy nagy vizsga van az iskolaév végén, hanem egész évben kapnak a vizsga részeként ott kidolgozandó esszéfeladatokat, melyekre előzetesen készülni kell, tesztírások is vannak, olvasónaplót kell készíteni stb, valamint minden nagyobb témakör végén egy-egy témazáró dolgozat van. Ezek együttesen beszámítanak az összesített osztályzatba. A végzős évben az iskolának már májusban vége van, de még júniusban is volt egy – két vizsganap.

A vizsgákon nagyon szigorúan veszik a puskázást – mondjuk majdnem lehetetlen is, mert minden teremben kamerák, és tükrök vannak, a gyerekek egyesével ülnek, egymástól távol, és két felügyelő is van a teremben. Azt gondolom, hogy mindenki eredménye a saját teljesítményét tükrözi.

A mi gyerekeink az osztályzatok tekintetében A B és C jegyeket hoznak többnyire, bár ahogy a nyelv erősödik a C-k egyre ritkábbak.

Az assembly

A suligyűlést – mi otthon így hívtuk – assembly-nek hívják, és nem az egész iskolának tartják, hanem az évfolyamoknak külön-külön. Ekkor beszélik meg az adott évfolyamra tartozó dolgokat, vagy hirdetik meg a pályázatokat (pl. most olimpia művészeti- és esszépályázat van, ezeknél díjazás is szokott lenni). A szülői értekezletnek két formája van – egyik a governor's day, a másik a parent's evening.

Az elsőnél iskolai szünetnapon 15 perces időtartamokra vannak a szülők időpontra beírva, ahová a gyerekkel együtt lehet menni, és megbeszélni a dolgokat. A másiknál közös megbeszélés, de külön-külön is lehet kérdezni, és minden oktató tanár jelen van.

A követelményszint az otthoninak kb. a fele matematikából (a lényeges dolgok megvannak pl. kicsiknél szorzás, osztás, törtek stb. nagyoknál egyenletek, százalékszámítás, szöveges feladatok), de nem tanulnak nagy mélységig, és a közepes nehéz feladatoknál nem mennek tovább. Kötelező olvasmány van, de közel sem olyan mennyiségű, mint Magyarországon, a kémia – biológia – fizika – földrajz tantárgyakat science néven egyben tanulják, és tényleg csak az alapokat.

Bátorítják a kreativitást

A suliban sok fakultatív lehetőség van zenére, hangszerre, sportra. Az ünnepek köré előadásokat szerveznek pl. Christmas carol, sokkal nagyobb hangsúly van az alkotó tevékenységen, a diákoknak sok kiállítást csinálnak, amit pl. art – órákon készítenek. Mindent összevetve, a gyerekeink sokkal szívesebben járnak itt iskolába, mint eddig bármikor, utoljára talán az óvodában voltak ennyire jókedvűek és tényleg nagyon büszkék vagyunk rájuk.

Végezetül az angol ifjak (itt vidéken legalábbis) semmivel sem rosszabbak, mint a magyarok. Az iskolában vannak kötekedősebb, neveletlenebb, modortalanabb srácok is, találkoztak a lányok rosszindulattal nem egyszer. Otthon viszont durvább dolgok is történtek, verés, megszégyenítés, (nem a mieinkkel szerencsére), lopás, zsarolás, ami itt eddig nem fordult elő.

Vannak dolgok, amikben a gyerekek jobbak otthon, vannak olyan dolgok, amiben itt járnak előrébb. Az oktatásra ugyanezt mondanám. A lányainkat látva 10 év távlatában valószínű többet fognak angolul beszélni, mint magyarul, az unokáink már még inkább.

A legkisebb lányunk már most angolul álmodik."