Tanulságos történet a mai, amely egy miskolci állami cégtől egészen Németországig ível és akadnak benne érdekes momentumok bőven. A lényeg szerintem valahol mégis csak ott van, hogy soha nem késő elkezdeni tanulni és megismerni a világot. Aztán hogy a történet vége mi lesz, azt még a szerző, Szamóca Ábris sem tudja.
TROLLFIGYELŐ: Nem ideillő, minősíthetetlen hangvételű hozzászólást olvastál? Jelezd nekem a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címen és amint tudom, megteszem a tőlem telhető lépéseket. Őrizzük meg együtt a Határátkelő kulturált hangnemét!
„Ötvenakárhány évesen Miskolcon dolgoztam egy állami cégnél, már 5 éve. Tartottam tőle, ha lesz egy átszervezés, az elsők között fognak elküldeni. A céghez erős hátszéllel kerültem, de munka nélkül voltam, ide volt protekcióm, hát az vesse rám az első követ, aki nem élt volna a lehetőséggel.
Amíg a cégnél dolgoztam elvégeztem egy főiskolát, de attól tartottam, hogy az is kevés hogy ne rúgjanak ki. Nem vagyok egy nagy lumen, nem vagyok különösebben tehetséges, örültem hogy elüldögélek a légkondis irodában az íróasztalom mellett.
(Az igazsághoz tartozik, hogy mielőtt oda kerültem a szakmámban is találtam állást, 102 jelentkező közül engem vettek fel, de az állami cég a dupláját fizette, és inkább azt választottam.)
Áthelyeztettem magam cégen belül Pestre, de ott persze már nem kaptam íróasztalt, kevesebb fizetésért sokkal többet kellett volna dolgozni.
A miskolci lakást nem lehetett csak úgy ott hagyni, tartottam attól, hogy kirámolják, és ami még rosszabb, esetleg be is költöznek. Visszaadtam az ingatlanos cégnek, kaptam érte annyit, hogy egy kis faluban tudtam egy házat venni. Pesten béreltünk egy kis lyukat, és nekiálltam állást keresni.
Németország, házi gondozás
Rossz és még rosszabb közül lehetett választani, de egy cég hirdetett házi gondozói állást Németországban, jelentkeztem. 10 ezer forintokért kezembe nyomtak egy telefonszámot. A szám egy közvetítőé volt, aki feketén közvetített családokhoz, neki utólag kellett 250€-t fizetni.
Felhívott a család, megegyeztünk, hogy veszem a repjegyet, a reptéren várnak. Még maradt annyi pénzem, hogy 100€-t beváltsak, és elindultam.
A család rendes volt, nagyon sokat kellett dolgozni, de azóta sem kerestem annyit mint ott. Két-három havonta jártam haza 3-4 hét szabadságra. Meg voltak velem elégedve, de mégis felmondtak, mert találtak egy németet helyettem.
Megint állás nélkül
Amikor hazajöttem a pesti lakást már felmondtuk, mert közben a férjem is munka nélküli lett, és mondtam, hogy költözzön ki a vidéki házba, az ingyen van.
Megint állás nélkül voltam, de miután rendbe tettem magam körül a dolgokat leültem a gép mellé és most már direkt gondozói állás után kutattam.
Találtam egy közvetítőt, neki fizetni nem kellett. Azt kérdezte, mikor tudnék indulni. Mondtam, hogy ma már nem, mert ez egy kis falu, innen nehéz a közlekedés, de akár holnap. Csütörtök volt, kedden kellett menni, később felhívott, hogy mégis inkább hétfőn. Nekem az is megfelelt.
Ismét háziápolás
Nem ragozom tovább. A német cég házi ápolókat közvetített ki családokhoz. Egy hetet vártam a munkára a cég szállásán. Kajáról, kávéról gondoskodtak. Hát a szállás olyan volt amilyen, nem luxus, de ki lehetett bírni.
Egy hét után megkaptam az első munkám a holland határnál. A családhoz a cég autója vitt el. Egy idős demens hölgy volt a gondozottam. Egyetlen rokona az unokája, egy zürichi divat fotós lány miután átadta a kulcsokat, a házi pénztárt, visszament Zürichbe. Hetente felhívott, küldött pénzt. Én fizettem a bejárónőt, a kertészt, naponta kétszer jött az ápoló szolgálat mosdatni, öltöztetni.
Három hét után a hölgy mentális állapota rosszra fordult, kiabált velem, rendőrt akart hívni. Hívtam a johannitákat, akik mentőt hívtak és visszavitték abba az intézetben ahol eddig is kezelték. Én még egy hétig egyedül voltam a házban. Meglátogattam a pszichiátrián, beszéltem az orvossal, de nem javasolta az otthon ápolást.
Beutaztam szinte az egész országot
Szóltam a cégnek, kértem másik munkát, a kulcsokat bedobtam a postaládába, az elszámolást ott hagytam az asztalon, és eljöttem. A cég küldött értem kocsit.
A következő beteg egy ágyban fekvő idős doktor nő volt, szellemileg viszonylag épp. Szerettem ott lenni, de később mégis úgy hozta a sors, hogy másik helyre mentem.
Beutaztam szinte egész Németországot, minden nagyobb városban megfordultam az öt év alatt, amióta ezt csinálom.
A mi fizetésünk viszonylag nem túl sok, de mindenütt teljes ellátást, külön szobát, a legtöbb helyen külön fürdőszobát is kapunk, tehát amit keresünk, az tisztán megmarad, mert 150-200€ utazási átalányt is kapunk 1,5-2 havonta, ha hazajövünk.
Többnyire egyéni vállalkozói formában dolgozunk. A cég intéz mindent. Én az utazásaimat magam szervezem, de sokan bevállalják a kényelmetlen és drága háztól házig szállítást, mert nem mernek egyedül elindulni.
Tanulni, tanulni...
Ezt is meg kellett tanulni, mint mindent. Amikor az első betegem kórházba került, meglátogattam a barátnőmet vonattal. Volt időm, kitapasztaltam, hogy működik a jegyautomata, hogy lehet úti tervet lekérni, ráértem, volt időm szétnézni a pályaudvarokon, csomag nélkül. kényelmesen. Azóta magam utazom, vonattal, repülővel, mikor hogy.
Ki kellett tanulni az itteni szokásokat. 80 feletti idős németeket nem lehet már átszoktatni a magyaros konyhára, azt kell főzni amit ők szeretnek. Meg kellett tanulni minden vidék, minden tartomány szokásait, tájszólását, vicceit, slágereket. Beszélgetni , lehetőleg semleges témáról.
Most már a munkát is magamnak keresem, de nem is nagyon kell keresni, ezt a melót úgy kaptam, hogy az előző betegem temetésén oda jött hozzám az unokahúga, és megkért hogy ugyan vállaljam már el az ő anyját is ha már úgy is ráérek.
Egyedül
A munka általában nem nehéz, kis házimunka, főzés kettőnknek, beszélgetni, sétálni menni. Persze ha meghal a beteg, az azért nagy stressz, mert itt az ember magára van utalva. Ha kórházba kell vitetni, akkor látogatni kell.
Volt úgy hogy Bonnban, amikor a betegemet elvitte a mentő (combnyaktörés), csak egy cédulát kaptam a kórház címével. Egy hete voltam ott, nem ismertem a környéket, de megtaláltam.
Hozzátartozó nem volt - az egyetlen gyereket egy intézetben kezelték skizofréniával - egy hivatalos gondnokkal tartottam a kapcsolatot, akivel mindössze egyszer találkoztam. Én nem is laktam együtt a családdal, nekem egy panzióban béreltek szobát.
Spanyolul kezdtem tanulni
A legnagyobb problémám mindig az, hogy mivel töltsem el a rengeteg időt, mindig rengeteg könyvem van, kézimunka, kötögetés, filmet nézek, tévézek, az internet nekünk alap, ez a kapcsolattartás a világgal. Most kezdtem spanyolul tanulni. Régi vágyam egy mallorcai meló, ahogy még a német nyelv tudással elboldogulok. Esténkét futni járok, reggelente uszodába, na jó, nem minden nap, de azért gyakran.
Az otthoni anyagi problémákat megoldottam. Most már csak magamra van gondom, a gyerekeim önállóak, a férjem nyugdíjba ment, már nem kell eltartani.
Most már van időm és pénzem utazgatni. Böngészem a repülőjáratokat, utazásokat tervezek. Idén elmentem caminózni, de szeptemberben megyek megint. Mivel folyamatosan dolgozom, 2-3 hónap után 1-2 hónap szünetet tartok, ilyenkor van időm elmenni csavarogni a nagyvilágban, 3 hét után még egy hét magyarországi semmittevés is belefér.
Vannak persze terveim, keresni egy jó munkahelyet, lakást bérelni, de nem sürgős, ráérek. Majd ha kitalálom, hogy ez után mit akarok csinálni, akkor váltok. Nem lesz könnyű, tanár vagyok, nem értek semmihez."
Utolsó kommentek