oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 14. 06:51,  Egyre nehezebb, mert egyre többen vagyunk 441 komment

2013. május 14. 06:51 Határátkelő

Egyre nehezebb, mert egyre többen vagyunk

Külföldön élve az ember vagy megpróbál minél gyorsabban beilleszkedni, vagy inkább magyarokkal van együtt, amennyit lehet. Mai szerzőnk, Lilla ilyen tapasztalatokat is szerzett, olyan ismerősökkel, akik nem járnak el szinte sehova, nem csinálnak semmit, belesüppedtek a mocsárba, ami abból áll, hogy hétvégente találkoznak pár haverral, és leisszák magukat.

London pub 2.jpg

„Annyi londoni sikersztorit olvastam, hogy arra gondoltam, most már ideje levelet írni. A nagy többsége valószínűleg feltupírozott, habcsókos mese, töredéke lehet a valóság.

Én lassan 2 éve élek kint, 22 éves vagyok. 20 évesen beleuntam abba, hogy az egyetemen angol szakosként jobb angolom volt, mint pár tanáromnak, szóval szülői segítséggel kicsit megsürgettem nagy álmom megvalósítását, Londonba költöztem.

Nem, nem az otthoni helyzet elől menekültem, gyerekkori álmomat élem és nagyon keményen dolgoztam érte az elmúlt években, hogy ne csak makogjam az angolt. Felsőfokú nyelvvizsgával elég magabiztosan futottam neki a dolognak.

Öt fűtetlen szobában tízen

Kiérkezésemkor egy magyar cégen keresztül kaptam szállást. Egy ház felső emeletén laktunk 5 szobában tízen. A mi szobánkról szeptember vége fele elég gyorsan kiderült, hogy nincs fűtése, mikor ezt szóvá tettük még csak egy fűtőtestet sem hoztak, nekünk kellett venni. Ezért a nagyon pici,fűtés nélküli szobáért fizettünk 120 fontot ketten.

Persze indult a munkakeresés és ügyintézés, de akkor még interjú kellett az NI szám megszerzéséhez, nem volt elég neten jelentkezni. NI szám nélkül pedig nem vesznek fel sehova.

Két hétbe telt bejutni interjúra, további két hét volt, mire megkaptam a számot. Addigra már futottam ki a pénzből. Anyai segítséggel tudtam maradni és kaptam munkát egy olasz étteremben, amit horvátok futtattak.

Nem panaszkodom, a fizetésem nagyon jó volt. A lakbér mellett bármit megengedhettem magamnak komolyabb spórolás nélkül. Elköltöztem egy másik szobába egyedül végre. Ugyanúgy 120 font volt, ugyanannál a cégnél, csak volt fűtésem.

A lakótársaim többsége nagyon jó fej volt. Persze sokan voltunk. Persze senki nem akart takarítani vagy mosogatni. Persze rendszeresen dézsmálták meg a kajámat, én meg hagytam a felháborodott üzeneteket a hűtőn.

De tízből hatan fiatalok voltunk, én voltam az egyetlen lány, szóval kaptam magamnak 5 bátyust, akik odafigyeltek rám, mert mindenki legalább 5 évvel volt idősebb nálam. Együtt főzőcskéztünk, együtt mászkáltunk el, összerakták az ikeás cuccaimat.

Röhögve mondtam fel és költöztem

Aztán olyan 7 hónap után átköltöztem Dél-Londonba. Volt egy ismerősöm, aki ajánlott egy szobát sokkal olcsóbban egy önálló házban, kerttel, és csak négyen vagyunk két emeleten.

Azonnal mentem, mert végre lejárt a 6 hónapos szerződésem az étteremben és alig vártam, hogy felmondhassak. Nem kell mondanom, hogy két hónap gürcölés után jöttem rá, hogy illegális volt, viszont felmondani nem tudtam, mert 500 fontot visszafogtak a fizetésemből „depozitnak". Amint az lejárt, röhögve mondtam fel és költöztem.

Szerencsére szinte azonnal találtam munkát egy pubban. Nem kerestem annyit, de legalább legális volt. Mindenki csak rosszat mondott a déli oldalról, de őszintén, én sokkal jobban szeretem. Ugyanúgy egy metró a belváros. Az emberek is mások. Rengeteg barátom és ismerősöm lett. Persze a pultos munka lemondásokkal jár, estéim nincsenek, de legalább azt csinálom, amit szeretek.

Majdnem egy év után kaptam egy jobb ajánlatot egy másik pubban. Nagyobb cég, ott vagyok fél éve már. Fizetik a továbbképzéseimet, az engedélyeimet. Persze dolgozni kell, persze vannak nehézségek, viták. Persze nem keresek milliókat, de azt csinálom, amit szeretek. Akartam egyetemet kezdeni megint ősztől, de rájöttem, hogy elsőre se élveztem, a pultos munkát viszont imádom, akkor minek?

Egyre többen jönnek, egyre nehezebb

A fő indok, amiért megírtam ezt a levelet, mert mindenki azt hiszi, olyan könnyű kijönni, hiszen ott vannak a sikersztorik. Nem, nem könnyű. Az első évemben rendszeresen kaptam leveleket, hogy segítsek nekik kijönni, meg hadd lakjanak nálam, amíg találnak valamit. Olyan emberek, akiket talán évek óta nem láttam.

Amit otthon nem látnak, hogy itt is mindenért meg kell dolgozni keményen, és egyre nehezebb, mert egyre több ember jön ki.

Eljutottam arra a szintre, hogy ha magyarok jönnek be a bárba se szólalok meg magyarul, mert az első 3 kérdés kivétel nélkül: 1) mióta vagy kint? 2) mennyit keresel? 3) tudnál nekem / barátnőmnek / harmadik unokatestvéremnek munkát szerezni?

Ez a hozzáállás szerintem katasztrófa. Magyarokkal lakom, látom a másik oldalt is, hogy nem járnak el, nem csinálnak semmit, belesüppedtek ebbe a mocsárba, ami abból áll, hogy hétvégente átjön pár haver és akkor leisszák magukat, a szomszédok meg jönnek panaszkodni.

Nem az államnak kell eltartani

És még egyszer, ha egy sört nem tudsz tisztességesen rendelni, akkor ne gyere ki. Igen, máshogy kezelik a külföldieket, de főleg a nyelvtudás hiánya és a hihetetlen arroganciájuk miatt.

Alig tudják kifejezni magukat, és panaszkodnak, hogy nem kaptak segélyt az államtól. Nem a brit állam feladata eltartani őket, ha nem találnak munkát és ezt nagyon sokan benézik.

Nekem soha nem volt semmilyen problémám abból, hogy magyar vagyok. Elviccelgetnek a gulyással, megkérnek, hogy mondjak valamit magyarul és akkor jön a „jaj, de furán hangzik", de ennyi. Nekem is volt gondom az elején megérteni a különböző akcentusokat, pedig 15 év angol volt mögöttem. London nagyszerű, de minden éremnek két oldala van és ezt jó fejben tartani, mielőtt nekivág az ember."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr335299164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesterlövész 2013.05.14. 22:16:19

Óóóóó Uram, a napi Londonos posztot add meg nékünk! Komolyan, menjetek már máshova is! :D

BTBTBT 2013.05.14. 22:17:26

@Whave: Kinga a lengyeleknél is van.
Inga nevűvel találkoztam tavaly egy Starbucks-ban. Ő meg lett volt, nem svéd, dán, észt vagy ilyesmi.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.14. 22:24:02

@én már a fény gyermeke vagyok: igen, ha nem alkalmazottként lennék ott:P@Muscari: na látod, én fel sem ismerném őket:) ja, és már megint csak London. mi a helyzet a többi város érdekes pultos munkájával? oda (ide) kik jönnek?@váj mí: olyanokat sem ismerek. sajnos, nem vagyok egy rajongó típus:)@Barátusz: úgy értettem, hogy ezek a kérdések a bemutatkozás után jönnek elő. mellesleg, én se kérdeztem meg még sose, hogy ki mennyit keres, meg nem is kezdték ezzel a velem megismerkedők se.

én se akartam sok lakótárssal együtt lakni, akar a halál, mondom, azt mondták, max. négyen leszünk, és akkor még csak hárman voltunk. mikor már egyre csak adogatták ki az összes berendezhető helyiséget, akkor el is húztam. szerencsére ez volt az egyetlen, a többi: háromszobás ház, plusz nappali, hárman, kétszobás plusz nappali hárman (tesómék párként), most meg egyedül, ez a legjobb.

@Whave: próbáld meg ezt itt. kicsit más lesz az arány.
a Kinga tudtommal lengyel eredetű. de a múltkor a tesóm edzését egy Erika nevű tartotta, gondolta, hátha magyar. finn volt.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.14. 22:25:09

@Mesterlövész: jelentem, én máshol vagyok. nagyon messze, de még országon belül. sőt, még Anglián belül is. éppenhogy.

igazságos 2013.05.14. 22:26:09

@Barátusz: aki otthagyja az egyetemet, az kivétel nélkül olyan típus, aki:

1. sosem tud soha semmit sem rendesen megcsinálni, elvégezni, befejezni
2. mégiscsak túl hülye az egyetemhez, hiába mondja okosabbnak magát a tanároknál???? azért ezt mégis hogy merte így leírni?
oké, a tananyag leadásával lehetnek gondok, akkor meg az egyetem szar, minden szar az egyetemen, csak te vagy hűdeokos, mi, hogy neked több kell??? azért ehhez tényleg kell vastagbőr, és ez rendszerint a hülyéknek van
3. első kérdésnél, nem kötelező segíteni senkinek, nem válaszolsz nekik, oszt gondoljanak, amit akarnak
TIPIKUS MAGYAR MENTALITÁS MEGTESTESÍTŐJE a poszter, kint él külföldön, de a viselkedése, a beállítottsága nem változott meg. Mivel ezt megemlítette, hogy tőle folyton a magyarok mást se várnak, mint segítséget, ez mindent elmond róla, milyen is. Ha nem tudok segíteni, nem segítek, nem akarom meghallani, nem hallom meg a kérdést: tudnál-e??? nem, nem tudok, ennyi. nem kell ebből ügyet csinálni

Anyuka hátszele nélkül ez a poszter semmit az égadta világon nem tudott volna kezdeni magával: lásd egyetem, pedig, ha jól értelmezem, mindig volt mit a kicsi lány segge alá tenni a szülőknek.

Akkor?????

A képzésről meg folyton azért mondogat le, mert tudja: túl hülye hozzá, hogy elvégezzen egy egyetemet. Szép dolog a beismerés, na.

Sok sikert a továbbiakban, de mi lesz, ha megint rosszul állnak majd a dolgai, rohan anyukához, apucihoz pénzt kérni?????

váj mí 2013.05.14. 22:30:46

@A Tyne folyó déli partja: Hát hallod, pedig próbálunk itt neked össznépileg valami fájintosat kicsiholni ....nem könnyű, na ;).

igazságos 2013.05.14. 22:31:10

már csakazértis illett volna befejezni azt az egyetemet, ha már ennyit beleöltek, és csak egy év lett volna hátra, ha jól értelmezem, a korából kiindulva

20 évesen beleuntam abba, hogy az egyetemen angol szakosként jobb angolom volt, mint pár tanáromnak
------
aki ezt így leírja, le meri írni, annak tényleg valami nem működik rendesen a fejében

:DDDDD

1. szar egyetemre mentél, mert hülye vagy
2. szar egyetemre mentél, mert a tanárok is hülyék
3. nem véletlen nem merte leírni, hova is járt egyetemre itthon

BTBTBT 2013.05.14. 22:31:15

@igazságos:
Nincs tapasztalatom olyanokkal kapcsolatban, akik nem fejezték be a felsőfokú tanulmányaikat. Mindenki, akit ismerek, eljutott legalább egy pappíííírig. A legtöbbjük hasznát is veszi. Ki otthon, ki külföldön.

Érdekelt volna, ha a poszterina ideböfögött volna néhány választ, de biztos megint a pubban izgul azon, nehogy valami magyar közelítsen hozzá.

2013.05.14. 22:31:45

@Whave: hat a Tyne folyo deli partjan. Newcastlenel

eMJe 2013.05.14. 22:34:16

lehet, hogy jobban beszéltél angolul, mint az oktatóid, de ők meg tuti jobban beszélnek magyarul, mint te:)

maga a történet csak azért tetszett, mert nem a két végletről szól. előttem szólókkal egyetértek, olyan semmilyen a poszt

2013.05.14. 22:35:05

@igazságos: szerintem ez a radikalis megmondo-sarkitas, hogy "kivetel nelkul", meg "tul hulye hozza", magyarabb mentalitast tukroz, mint amit a posztolo osszehozott, nem mintha azzal egyetertenek :)

Igen sok embert ismerek, aki otthagyta az egyetemet, es megis sikeres, befejezi a dolgokat, elvegzi a munkat, es remek a szakmajaban :) csak mondjuk ugy gondolta, hogy tobbet fog kapni fel konyvek bemagoltatasanal, pl hasznalhato tudast, s amikor nem kapott, lelepett, majd hasznosabb dolgokra forditotta az idejet. Es igen sok ember van, aki meg elvegzett akar tobbet is, megis sokmindenhez tul hulye, a magolast kiveve.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.14. 22:43:32

@charlieharper: jelentem, Newcastle a másik oldalon van. a Tyne folyó északi partján.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.14. 22:45:19

@váj mí: na jó, akkor esetleg valami zenész jöhet. de csak megfelelő ám!

2013.05.14. 22:47:08

@A Tyne folyó déli partja: joval kozben leesett, koszonet persze charlienak is :D

igazságos 2013.05.14. 22:52:05

@Whave:

végig le van írva, feketén-fehéren a szövegben

aki mégis azt le meri írni, hogy a tanárokhoz képest jobb az angolja, holott csak makog....

sok ilyen emberrel találkoztam, akik végiggürcölték a két évet, és az utolsó évben leléptek, mondván, szar az iskola

és mindig, mindenkor ez a szöveg az oktatást otthagytóktól:

SZAR AZ ISKOLA, EGYETEM

aki pedig kint sem akarja képezni magát

jobb állás, jobb munka, kinti tanulmányok, továbbképzés

a legfelháborítóbb pedig az, hogy azt is le merte írni:

MINEK KÉPEZZE TOVÁBB MAGÁT????

na, ez a legdurvább

biztos velem van a baj, de én nem érném be pultoskodássl kint, ha már egyszer kivergődtem a szülők támogatásával

mert ez meg pazarlás lenne

montroyal ( CAN qc) 2013.05.14. 22:52:59

@hagyma: egy pultos csajnak ajanlatot teszek, vagy barki, akkor ram hivhatja a rendorseget es szexualis zaklatasert lecsuknak

kivetel ha ez a fonok.. én sok barba discoba dolgoztam es a pultos csajok hogy ugy mondjam partfogoltjai voltak a fonoknek.. es sokat cserelodtek utazas megoldott ; a fonok viszi haza munka utan... lehet felhaborodni hogy en aztan nem ... soha de ez akkor is altalanos jelenseg...

2013.05.14. 22:57:40

@igazságos: en megertem az allaspontod, ettol fuggetlenul nem mindenki gondolja ugyanigy.

egyszeruen en tartozkodom attol (legalabbis probalok tobbe-kevesbe), hogy olyanokat irjak le, hogy KIVETEL NELKUL ILYENOLYAN EZMEGAZ, mert rengeteg mindenre es az ellenkezojere is lattam mar peldat.

persze a posztbol nekem is az jon le, mint neked, hogy valszeg ki van tartva a holgyike igen rendesen, ha az egeszre egy ekkora tet nelkuli bulikent tekint, ugyanakkor tevedhetunk is.

ha jol erzi magat pultoskent, pultozzon, nincs azzal semmi baj, csak arra "alapozni", hogy 10 ev mulva is ezt fogja csinalni, mert ezt szereti, az nem egy eletbiztositas. de lehet, hogy bejon neki, es akkor meg azt csinalta, amit szeret. hagymaval ezen mar osszekulonboztem, nem ertette meg, hogy szerintem kar egy kosarban tartani az osszes tojasod mint ahogy poszterina teszi, mert mi van ha..., de ettol meg persze lehet igy is boldog az ember es ebben semmi lenezendo nincs.

en azzal egyetertek mindig, hogy azt csinalja az ember amit elvez es ami jolesik neki, legyen az barmi, csak en a sajat fejemben hozza szoktam tenni, hogy "...es mindez legyen fenntarthato hosszutavon is lehetoleg".

A Tyne folyó déli partja 2013.05.14. 23:07:24

@váj mí: na jó, elfogadom. de van, akinek jobban örülnék.

igazságos 2013.05.14. 23:09:29

@Whave: nem foglak győzködni, ez így van, ahogy leírtam

szar az iskola, az egyetem, én én akkor is okosabb vagyok

pont

ez a szöveg az összes hülye, iskolát képtelen elvégezni egyénektől

igazságos 2013.05.14. 23:15:15

A motivációt hiányolom valahogy.

nem akar tanulni, nem akar kitörni ebből a tessék-lássék helyzetből, semmit sem akar kezdeni magával, jó neki minden, ahogy van, szerinte

ez olyan illúzióromboló

mikor itthon is arra törekszik az ember, hogy vigye valamire, tanuljon, keressen magának jobb állást

ez a poszt meg vajon csak arról akar szólni, hogy:

TŐLEM NE KÉRJEN SENKI SEMMIT, mert úgyse adok, dögöljetek meg, különben is
NEHOGY KI MERJETEK JÖNNI, még véletlenül se, és ha kijöttök, akkor se számítsatok majd arra, hogy rajtam keresztül nektek jobb legyen
AKI TANUL, azt teljesen FELESLEGESEN teszi kint, MINEK, úgyis, maradjatok csak olyanok, amilyenek eddig is voltatok.

mindez nagyon elszomorító

sokan fel sem fogják, mit jelent ez a mondat, hogy MINEK TANULNI?????

qengland 2013.05.14. 23:20:10

komolyan mondom, annyira idegesítő számomra az Indexen, hogy ha ráklikkelek egy cikkre vagy egy videóra, akkor az ugyanazon az oldalon akar megnyílni, popup szerűen, a videó ráadásul full képernyő méretűen akar elindulni. hát miért kellett ez? egyszerűen nem bírom megszokni. szereti valaki ezt a funkciót?

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.05.14. 23:20:12

@LyukasBogrács: Sőt. Azt mondja pultozással jó pénzt keres? LoL. Mennyi a jó neki? Évi 10-12-15 ezer font? Megsúgnám a poszternak, hogy a Londoni átlagfizu 29k, a jó meg szerintem olyan 45k körül indul.... És a 45 ezer még nem rongyrázós, az majd 100-150-nél:)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.05.14. 23:20:50

Ja. És a lényeg: A diplomája nélkül marha nehezen fog 25-35 fölé kúszni. Lehet, csak kicsi az esélye.

2013.05.14. 23:24:42

@qengland: kattints a kozepso gombbal, akkor uj tabban, normalis formatumban nyilik meg :) szerintem is rohadt idegesito ez az uj popup.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.14. 23:29:17

@váj mí: megcsúnyult. mondjuk, mint mondtam, sosem voltam rajongó típus, érte se rajongtam. a guns"n roses amúgy se tartozott sose a kedvenceim közé. nem mintha nem tetszene, de nem olyan húha, érzés.
Sebastian Bach fiatalon?:)

J.László 2013.05.14. 23:30:53

Remélem, egyszer mindenki választójoga meg lesz vonva, aki önszántából kivándorol. Ha figyelembe vesszük, mekkora haddelhadd van abból, amikor a nem önszántukból nem Magyarországon élők állampolgársága kerül terítékre.

PannonBoy 2013.05.14. 23:31:09

Úgy láttam a kommentek között, hogy az interjúzás sokakat foglalkoztat. Most a magyar helyzetet mondom, az angliai helyzetet még nem ismerem.
Szóval nekem az a meglátásom, hogy Magyarországon sem(?) könnyű munkát szerezni, pláne ha frissdiplomás az illető. Nem a büfészakos diplomákra gondolok, hanem gazdasági diplomára egy ismert, jó hírnevű egyetemtől.
Masszív sorok "állnak" az amúgy nagyon kevés pályakezdő pozícióra. A HR-esek (akik többnyire 20-on éves bölcsész lányok) meg nagy élvezettel válogathatnak a fényképalbum szerű CV adatbázisukból, kiválasztva azt a pár szimpatikus arcot, akiket megversenyeztetnek azért az egy (jobb esetben néhány) pozícióért.

Spacecake 2013.05.14. 23:32:08

@DieNanny: sztem nappali tagozatra sincs akadálya jelentkezésnek általában,leszámítva speciális eseteket(rendvédelmi,katonai főiskolák/egyetemek pl.)

csak hát más az elmélet,meg a gyakorlat...
vajon lesz e kedve/megengedheti majd magának 30éves fejjel,10év vendéglátóban eltompult aggyal,h egyetemre járjon??
és lesz/lenne értelme vajon?

persze semmi nem kizárt,csak az valószínűség és az esély csökken...

bizonyos dolgokra megvan az életkor és helyzet sztem,ami nem tér vissza..legalábbis nem abban a formában.

2013.05.14. 23:32:24

@igazságos: en nem ellenkeztem, csak azzal a reszevel, hogy "kivetel nelkul", pusztan azert, mert tobb ellenpeldat is tudok.

A "kategorikusan kijelentem a frankot ellentmondast nem turoen, minden mas szemszoget kizarva" a magyar gondolkodas beklyoja. :) nalunk mindenki a szakertoje minden temanak, de akkor hol a vilaghatalom? :)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.14. 23:32:33

@Eltévelyedés: Te miért nem tanultál focistának? Londonban 25-35ezret kereshetnél hetente, nem évente. Bár szerintem 45ezret, sőt 150ezret is. Miért nem képzed magad?

bloodybetty 2013.05.14. 23:35:14

Én is unom a londoni posztokat (tisztelet a kivételnek!), ha egyszer ráveszem magam és lesz rá igény, akkor írok Dél-Angliáról, meg majd megpróbálok érdekesebb témákat összeszedni, hátha. :D

PannonBoy 2013.05.14. 23:36:53

Ja, igen és a lényeg lemaradt:
Magyarországon a magyarok, ha nem is segítenek a másiknak, de legalább ne nyomnák vissza őket.
Sokáig azt hittem, hogy ez csak ilyen rossz szóbeszéd, az egyetem falai mögött minden biztonságos volt.
De valójában meg mindenki ott fúr a másiknak, ahol tud.
Ha meg valaki motiváltabb az átlagnál, akkor jól letörik a lelkesedését, visszahúzzák.
Hánynom kell ettől az országtól.

Spacecake 2013.05.14. 23:39:11

@PannonBoy: én meg azt látom,h még büfészakos diplomával is nagyon jó állásokat(értsd:pályakezdőnek 300kbruttó) lehet szerezni,HA és amennyiben minimum 2 idegen nyelvet legalább középfokon beszélsz).

váj mí 2013.05.14. 23:41:00

@A Tyne folyó déli partja: Bezzeg ő kéne, he? ;). Ő se lett szebb ám az évek során. Hm, nem is tudtam, hogy neked az ilyen androgün típus jön be.

Spacecake 2013.05.14. 23:47:21

@igazságos: mire majd felfogja,és leesik a tantusz,addigra lepulyázott egy niggertől(upsz,afroamerikaitól:-),és majd csak pislog ki a fejéből két szúrás között...
és ez a jobbik eset!!:-)

2013.05.14. 23:59:34

@PannonBoy: nos, otthon gyakorlatilag sosem tudtam volna elhelyezkedni informatikuskent, ha valami tortent volna a munkahelyemen es valtani kenyszerulok, pusztan a diploma hianya miatt.

Angliaban a harmadik jelentkezesem sikeres volt, nekik valahogy eleg volt a 9 ev multis szakmai tapasztalat :) es azota is heti 1 recruiter megtalal linkedin-en. Persze tudom, az IT-s kulon fajta, nekik mindig van melo, de diplomatlan IT-skent ezt otthon nem tudtam volna elmondani :)

Spacecake 2013.05.15. 00:07:09

@Whave: ne hari,de egy IGAZÁN jó 'IT'-s,diplomával v anélkül,itthon v bárhol,5-7 év után legkésőbb gründol egy saját céget,ami fut,mint a szekér...
amelyik meg nem,az vagy nem is IGAZÁN jó,vagy csak klasszik lusta,bekényelmesedett fasz...

telkoe 2013.05.15. 00:11:00

@PannonBoy: Csomagolsz, utazol es karriert csinalsz a jonevu diplomaddal. Nem muszaj beallni sokadiknak a hulyek koze arrol rinyalni hogy milyen szar Mo.

2013.05.15. 00:14:16

@Spacecake: hat azert ez a sajat ceg dolog nem ilyen egyszeru szerintem, foleg alkalmazott-beallitottsagu embert ismerek, en is az vagyok, nem vagyom egy vallalkozasra. nem mindenkinek valo az. Persze lattam azt is, hogy mennyire be tud jonni valoban az ilyesmi, meg azt is, hogy mi van ha a szar gazdasagi helyzet miatt visszaesnek a beruhazasok.

nem lehet mindenki igazan jo, ahogy magamat sem tartom jonak, max egy eros kozepesnek. De ha egyszer sok pozicio van, ami nem kivan 5 programnyelvet ismero gurut vagy veteran adatbazis-admint, akkor otthon miert ezeket keresik a kozepszeru szurke allasokra is, palyakezdo penzert sokszor? :) itt meg tud ervenyesulni a mezei ember is, ez szerintem eleg sok szakmara igaz.

PannonBoy 2013.05.15. 00:20:59

@Spacecake: Igen, ebben teljesen igazad van, az SSC-k kínálnak ilyen pozíciókat. Ott csak a 2 nyelvvel van gondom. Angol C1-es tudás megvan, de a második nyelv, a német az passzív. Csak a diploma miatt csináltam meg a nyelvvizsgát, egyébként szívből rühellem a németet, mert nagyon nehéz és nem tetszik. Más európai nyelv az angolon kívül meg nem érdekel. A németek meg tanuljanak meg angolul.

PannonBoy 2013.05.15. 00:22:47

@Whave: Igen, az IT-s terület az elég király, szinte mindenhol hiány van belőle, így akinek megvan a szükséges tudása, az el is fog tudni helyezkedni. :)

BTBTBT 2013.05.15. 00:23:15

@Eltévelyedés:
Jössz itt az 29 ezres "átlag"-fizetéssel, de még jó, hogy csak "szerinted" jó jövedelem a 45 ezer Londonban. Tényleg el lehetsz tévelyedve, az igényeidet illetően is. :)

BTBTBT 2013.05.15. 00:25:46

@bloodybetty: Már miért ne lenne rá igény? Mit dolgozol? Csak mert itt sokan unják már a bébisintéres posztokat is.

telkoe 2013.05.15. 00:25:51

@Whave: Attol fugg mit nevezel sajat cegnek. Alkalmazottakkal eleg sok problema van, de ha csak vallalkozokent szeretnel dolgozni (tobb penzert, tobb szabadsagert stb) akkor nagyon sok ugynokseg leszervezi neked a munkat, cegalapitast, konyvelot kb mindent amit kell.

PannonBoy 2013.05.15. 00:37:29

@telkoe: Igen az lesz, de előtte még megteszem az előkészületeket. Azt tudni érdemes, hogy a gazdasági diplomák csak korlátozottan transzferálhatóak, attól függ hogy épp mely területéről beszélünk. Mondok példákat:
- elemzés / statisztikai / ökonometriai modellezés: jól transzferálható
- pénzügy / kontrolling: jól transzferálható, de nem árt multis háttér
- számvitel / adó / könyvvizsgálat: közvetlenül nem transzferálható (másik ország eltérő szabályozása miatt)
- marketing / menedzsment tanácsadás / HR : korlátozottan transzferálható, multis háttér szükséges

Természetesen nem az összes gazdasági ágat említettem, csupán a főbb irányokat soroltam fel. Egy jogi diplomával (kivéve nemzetközi jog) szinte semmire nem megy külföldön az ember, míg pl. orvos, IT diplomákkal szinte garantált.

telkoe 2013.05.15. 00:43:54

@PannonBoy: Milyen elokeszuletek kellenek? A kulfodre menesben benne van hogy kompromisszumokat kell kotni - szakteruletben, fizetesben stb. Tul sokat nem erdemes szervezni, ha par ev elett sikerul jo kulfoldi referenciat szerezni az sokkal tobbet er mint barmi magyarorszagi elokeszulet.

sparklie (törölt) 2013.05.15. 02:33:22

1. a diploma nem disznek van, nem is valo mindenkinek, bar altalanossagban elmondhato, hogy a diplomas emberek jobb munkakat is megkaphatnak, ezert nem teljesen felesleges az...
2. aki meg ugysem hasznalja majd es ezt tudja magarol, az ne is jarjon egyetemre, de ehhez nem kellene eloadni a sznobot, hogy o 20 evesen jobban beszelt angolul, mint a tanarai
egyszeruen vallja be, hogy nem ment neki a tanulas, az egyetem, keptelen volt egy diplomat szerezni, de mitoszokat gyartani felesleges
nem leszel sokkal kevesebb a diploma hianya miatt, de attol mar igen, ha magadnak is hazudozol a sikertelenseged okairol
3. pultosnak lenni lehet diploma nelkul is, csak ott lesz a gond, ha valtani akarnal, akkor lehet, hogy kesobb jol johetett volna az a diploma
mert nem hiszem, hogy egy ember egesz eleteben pultos akarna lenni
a vendeglatas legalso szintjein jo elkezdeni, csak onnan jo lenne feljebb lepni idovel
perspektiva nelkuli emberke irta ezt a posztot, semmi jovokep, jo az, ami van, eltuntek a celok elole, nincs motivacio a jobbra, tobbre, de ez nem Angliaban kezdodott, hanem mar Magyarorszagon sem volt benne kitartas

a tanulas, a diploma igenis ertek, ahogy elottem mar elmondtak, egy diplomas munkakort kulfoldon is szivesen toltenek be szakkepzett diplomassal egy iskolazatlan ember helyett
a ketkezi, komoly szakkepzettseget nem igenylo munka lehet szorakoztato fiatalon, de keves esetben folytathato egy eleten at

mondom ezt ugy, hogy dolgoztam hotelben es jol is ereztem magam, pedig nagy volt a hajtas

szakkepzetlen vagy alacsony szekkepzettsegu munkakra a legtobb ember alkalmas, legfeljebb sokan nem akarjak elvegezni, amig akad jobb, szellemi munka is
ahogy elottem irtak, egy orvos meg elmehet mosogatonak, ha a szukseg ugy hozza, de egy mosogato nem lesz orvos soha
szamomra a tehetseg elkotyavetyelese, ha valaki nem a kepessegeinek megfelelo munkat vegez
el lehet lenni a langyos fosban, de miert ne hozzuk ki magunkbol, amit lehet?

a poszt tobb reszlete hihetetlenul antipatikus: tolem senki ne varjon semmilyen segitseget, miert kerdezik meg, hogy honnan jottem, mennyit keresek, ki vagyok? - mert mi a lofasszal inditson egy hozzad hasonlo masik gazdasagi menekult, amikor ez a kozos pont nalatok? penzert mentetek ki oda.

Netszamuráj 2013.05.15. 03:28:35

Kicsit vicces az angol nyelv ismeretének hangsúlyozása Angliában. Az angol nyelvtudás az alap, minden angol beszéli. Ha tökéletesen tudsz angolul, akkor is max. egy szinten vagy velük. Kell valami szakma is ám!

sparklie (törölt) 2013.05.15. 05:17:07

@Netszamuráj: az azert tulzas, hogy szakma nelkul semmire nem lehet vinni
a vendeglatasban eleg jol el lehet boldogulni szakmai kepzettseg nelkul is, ezert is megy oda a legtobb magyar
emellett az angolok kozt is vannak, akik csak angolul tudnak, semmi mast, na pont ok lesznek az ilyen magyar bevandorlo munkatarsai egy hotelben vagy egy szalag mellett

azt nagyon hianyolom, hogy senki nem ir arrol, hogy milyen a szakkepzes (akar felnottek szamara is) Angliaban
pl. milyen tanfolyamok ingyenesek, milyen feltetelekkel, angol nyelvtudas elvaras-e, ki es hol szervezi, magyaroknak is elerhetoek-e, utemezes, ami nem ingyenes, az mennyibe kerul, megszerezheto szakmak... (angol buszos jogsi, olajmunkas, buvar, targoncakezelo, mukormos, pek, szakacs, cukrasz, hegeszto, villanyszerelo, biztonsagi or, vendeglatos szakmak, epitoipar, akarmi) mert sokan ilyen egyetemrol kibukott, vagy szakkepzetlen magyar arcok kimennek, akkor jol lenne, ha mar beszelnek angolul, akkor lenne valami tovabblepesi lehetoseguk, ha nem is egyetem, de valami szakma
ha mar Magyarorszagon nem kepeztek magukat egy szakmaban (csak sima erettsegi vagy valami irrelenavs egyetemi diploma pl. angol szak, ami ott tenyleg csak alap nyelvtudast es muveltseget ad), akkor talan ott rajonnek, hogy mihez van kedvuk, tehetseguk,

elvegre az angolok is tanulnak valahol szakmakat, ezek az utak talan a kivandorlo magyaroknak is jarhatok lennenek es egy angol szakma papirjaival talan tobbre vihetnek, mint egy pultos allas (legalabbis tobb labon allhatnanak)

2013.05.15. 05:49:50

@J.László: Sőt, szerintem tárgyalás nélkül ki kellene végezni őket!

Eszed neked is csak annyi, amennyi látszik. >.<

2013.05.15. 05:56:27

@Spacecake: Itthon vállalkozni? :)

2013.05.15. 05:58:07

@sparklie: Így van, ezzel én is egyetértek, érdekes téma és mert részben engem is érint.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 06:09:58

@én már a fény gyermeke vagyok: hogy fotditanad le?@A Tyne folyó déli partja: az ejszakai elet erdekes, rengeteg emberrel beszelgetsz es ismersz meg
nehez melo, de erdekes
persz egy ido utan bele lehet faradni, mint mindenbe
@Barátusz: igy latta jonak, hogy kimegy dolgozik, azutan majd meglatja mi lesz
nem vettem ki a magyarok fikazasat, arrol irt amirol mar sokan itt, hogy sok magyar KINT ANGLIABAN probal eloskodni, segitseget kerni stb.
ehhez en nem tudok hozzaszolni, nekem evek ota nincs magyar ismerosom itt, nekem magyarorszagot az internet jelenti sok eve
@montroyal: hat nem tudom
ha benn evan a lany, nincs problema, de hat azt erzeni kell
ha nincs benne...
nalunk a F&B managert rugtak ki, mert ket pincerno is panaszkodott, hogy tulsagosan celozgat, hogy megdugna eppen oket
erre evente tobboras eloadas van itt a szalloban pl.
mit lehet mit nem, meddig mehetsz el
ez amarika
de megegyszer egy normalis ferfi latja, hogy meddig mehet el es egy normalis no sem fog mindenkit feljelentgetni, de bizony h a avendeg tulzasba viszi, konnyen megjarja
a helyzeteket a pultosnak tudni kell kezelni
emellett a fonok beosztott dugas egyaltalan nem vendeglatas fuggo, az ugyanugy meg lehet vagy meg van az elet minden teruleten

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 06:12:49

@én már a fény gyermeke vagyok: amugy direkt gondolkoztam, hogy irjam
es ugy tudtam leforditani, hogy a hol a vendegek jarnak, a folyosok, a nem a lakosztalyhoz tartozo wc-k, tovabba ablakok, ajtok es liftek takaritasa

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 06:24:25

@Spacecake: persze a vendeglatasban mndenki elhulyul es a fejetek kurjak oket
es ugy gondolom ez egy diplomas velemenye:)
gratulalni tudok az egyetemednek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 06:28:46

@sparklie: nem, egyaltalan nem bitosm hogy egy orvos lehet mosogato
lehet nem birja
es meg rengeteg minden nem lehet
de ha mindenki orvos lesz, akkor mi lesz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 06:31:33

@sparklie: egy pultos allasbol siman eljuthatsz barmilyen vendeglatos manageri pozicioig /itt/
par sulit el kelll vegezni, jonak kell lenni es mukodik, akar GM is lehetsz vagy nyithatsz magadnak
a legjobb fonoko pont a gyakorlatban jartak vegig az utat
akar a mosogatssall kezdve
es ez nem mozi, ez igaz

midnight coder 2013.05.15. 06:32:03

@sparklie: Persze, meg lehet élni valahogy, de ezzel nyilván a társadalmi ranglétra alján fogsz landolni. A kiscsaj nem kicsit volt hülye, hanem nagyon. Az egyetemi éveket arra kell fordítani amire valók - használható szakma megszerzésére, amivel el lehet indulni, később ez már baromira nehéz lesz, nem pedig elmenni az angolokhoz pultosnak vagy tányért mosogatni. Az meg hogy angolul tudsz, na bumm. Ezzel már kis hazánkban is elég nehéz megélni, kinn meg mindenki tud. Egy cég szempontjából ez csak annyi, hogy te mint dolgozó tudsz beszélni. Király. De a cégnek többnyire olyasvalaki kell, aki ért is valamihez, ezt hajlandók megfizetni, aki nem ért semmihez, az kinn is csak a legszarabb munkákat kapja meg - kb. mint kis hazánkban 8 elemivel, vagy jobb esetben egy érettségivel.

zopilote 2013.05.15. 06:58:17

@Kovermadar:
Az emlitett sajat szerszam pl. autoszerelonek kell, ha alkalmazottkent akar elhelyezkedni, mint szakmunkas. A szerszamok gyujteset mar tanulo koraban elkezdi. Termeszetesen esztergalyosnak nem kell megvenni az esztergagepet itt sem, de a tobbi szerszamanak sajatjanak kell lennie, pl meroeszkozok, stb.
Erdekes cikk, par hete olvastam: egy nemetorszagi torok autoszerelo ideiglenes munkavallalasi vizummal milyen problemakkal talalta szembe magat. Nem volt pl. sajat szerszama "In Canada, mechanics buy their own, which cost tens of thousands of dollars."
www.cbc.ca/news/canada/edmonton/story/2013/03/26/edmonton-go-public-temporary-foreign-worker-program.html

Kék az ég 2013.05.15. 06:59:13

@igazságos: Érdekes látni a sok egyetem mániásat itt. Igaz szinte mind kivétel nélkül könyvtár-büfé-nyelv szakos aki mind elvárja, hogy neki főnöknek kell ám lenni valahol...

Végre valaki aki nyíltan bevállalja hogy abbahagyta és ment dolgozni, nem pedig elvárja, hogy diplomám van és főnök pozíciót nekem de azonnal.

hagyma­ · http://hagyma.blog.hu 2013.05.15. 07:15:25

@Whave: DE MEG AZ IS ELKEPZELHETO, HOGY CSAK EGY KISEBBSEGI KOMPLEXUSOS TAKARITO VAGYOK EGY FOS HOTELBEN, DE AZERT KIOSZTOM AZ ESZT.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 07:45:17

@hagyma­: hagyma­ 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

ugyes, van akinek az okoz erekciot, hogy elmondja a velemenyet a nevemben rolam:)
skizofrenianak ismerem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 07:47:29

az igazi hagyma meg ez
hagyma 28 bejegyzést írt és 41120 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 07:49:34

@hagyma­: amugy az a fos hotel minimokus olyan, hogy almaidban sem lennel kepes egy hetveget befizetni oda:)
de
ha akarod en komolyam elintezek neked egy mosogatoi vagy takaritoi allast
ezt megigerem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 07:51:14

amugy azert szeretnem megkerni a hataratkelot, hogy a nickemen es az avataromon ne nagyon irhasson senki, csak en
thx

2013.05.15. 07:53:46

Jézus Mária, mi történik itt? Hagymából egy is bőven sok, nemhogy kettő.

2013.05.15. 07:56:35

@zopilote: Ezen már én is gondolkodtam amúgy. Azért egy komolyabb saját szerszám gyűjtemény iszonyat sok pénzbe kerül. Engem csak ez tart vissza a vízszerelő szakmától.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 07:57:21

@Philosoraptor: hat valaki szorakozik
van akinek nem sok
van akinek Philosoraptor bol sok egy fel is, azert szolok, IP-t illenne tiltani a kaloznak
addig meg nem beszel tobb szarsagot a nevemben, nem lepek, de ha igen, kenytelen leszek

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.05.15. 08:34:50

Ez az írás is alátámasztja, hogy két dolog kell az Angliában való boldoguláshoz:

Kb egy milla, és suna/csöcs. Enélkül esélytelen. Úgy látom, hogy a valóban munkát vállalni, dolgozni szándékozó férfi ismerőseim valahogy mindig visszapattannak, jól megélni csak a "szabadabb" gondolkozású hölgyek tudnak.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.05.15. 08:49:15

Ha valaki nem tud semmit, csak angolul, annak biztosan nehéz. A legfontosabb üzenet ebben a postban ez lenne, de ez maradt ki:

"hülye vagyok, nem értek semmihez, hát szívtam rendesen"

Void Bunkoid 2013.05.15. 08:55:56

Hehe...alapvető meglátásaim:

- már megint bölcsész egyetemista (pontosabban ex-egyetemista)
- már megint London
- már megint pultos

Most vagy az van, hogy

a) a kislány egyetemista két éve kényszerből, anyu/korcsoport/elvárás nyomásra történt, és ő igazából mindig is szakképzettség nélküli dógozó akart lenni - ez esetben nem kellett volna egyetemre menni, sőt érettségit adó iskolába sem, és már 17 évesen elkezdhette volna pultoskarrierjét Londonban. Mindössze egyszer kellett volna beszólni anyucinak hogy de én nem akarok tanárember meg művelt okos ember lenni, én kávét meg sört meg cigit akarok árulni, mert az való nekem

b) a kislány ambiciózus egyetemistaként saját nyelviskoláról/gazdag EU-s tolmács állásról, jakuzzis ötméteres belmagasságú kastélyról álmodozott, ám inkább sört/kávét/cigit árul egy pult mögött Londonban, és öt vadidegen emberrel lakik egy fedél alatt - jelenlegi perspektívával még tizenöt évvel később is ugyanez lesz. Ez viszont az igények, álmok iszonyú feladása, ez a "kényszerlondoni" tipikus esete.

Valamint osztom Avie álláspontját is, hogy ja, képzettség és munkatapasztalat nélkül Angliázni gazdag, fiatal és csinike lányként lehet pult mögött, esetleg később mázlisan kikapva valami gazdag, már kastéllyal rendelkező vendéget randizásra-együttélésre, férfiként max a feketemosogató örökre beszippantó fekete lyukára számíthat az ember.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.15. 09:01:46

@justStevee: 1.: én ezt sem merném kijelenteni így, 100%-ra. Tudod a lányoknak mindig jobban segítenek.. Persze ők legnagyobb elánnal hiszik el, hogy amit elértek, az ténylegesen az ő érdemük. Léteznek persze ténylegesen egyedül küzdők is, de a legtöbbször ott van a segítő férfikéz, még ha rejteni akarva is. Ezt azért ne hallgassuk el.
4. akkor sem kértél volna segítséget, ha úgy jön szóba egy beszélgetésben, hogy a menedzsered nem volt jófej, azaz utca fenyegetett volna? Szerintem egyáltalán nem ördögtől való a segítség kérése. Természetesen nem pofátlanul, hanem határokat érezve és megtartva. Az a meglátásom, hogy ez is kezd már a keresetekről való társalgás-tiltás való bárdolatlan megítélése alá esni. Ami baj!

igazságos 2013.05.15. 09:07:44

@Kék az ég: én nem bánom, ki mit tanul

De olyat kijelenteni, hogy az én angol makogásom is több, mint amit egy egyetemi tanár tud, akkor az illető kiállítja magáról a bizonyítványt.

Oké, nekem is van két szakmai nyelvvizsgám, angolból felsőfokú. De ettől még nem merném kijelenteni biztosra, hogy az egyetemen az angoltanár kevesebbet tud nálam.

ELTE-n például magoltatnak, viszont rohadt nehéz megcsinálni az angolt. De attól még nem tudok többet a tanárnál diákként, ezt mire alapozza, a bevágott tananyagra????

Azért, mert van egy nyelvvizsgám, nekem kettő, még nem kell elszállnom magamtól.

Ismétlem, a legfelháborítóbb a: MINEK TANULNI???

Kérdem én: MINEK mentél ki Londonba, ha semmire sem akarod vinni, MINEK mentél ki Londonba, ha neked elég a plutoskodás, MINEK pazaroltad a szülei pénzét két évig az egyetemre, ha úgyis utáltad, meg direkt szar egyetemre mentél, MINEK pazaroltad két évig a MI PÉNZÜNKET itthon az oktatásodra, ha szerinte szar az egyetem, ő pedig úgyis okosabb a tanárnál?
MINEK él egyáltalán, MINEK szívja/szívta el mástól a levegőt itthon, meg külföldöN????

Hogy én hogy nem bírom az ilyen szarrágó embereket, akik leírják ezt a szót: MINEK?????

De hogy erre még rátesz egy lapáttal, és arra biztatja a többieket is: MINEK TANULNI????

Ezzel kizárólagosan az a célja, hogy ha netán kimennétek, tőle ne várjon senki segítséget, és ha kimentetek, maradjatok olyan sötétek, mint itthon voltatok, egyáltalán: ha kimentek, nehogy tanuljatok, és netán többre vigyétek a poszternél, mert MINEK.

Komolyan, tegnap óta, ahogy elolvastam ezt a MINEK TANULNI kérdést, azóta sem tudtam napirendre térni, hogy írhat le ilyet bárki is, hogyan merészel ilyet leírni valaki egy blogba, nem szoktam jelzőket tenni, de aki ilyet mégiscsak leír, az tényleg nagyon sötét, és hülye.

Mikor még itthon is lehet tanulni, képezni magad, még akkor is, ha netán jól fizető állásod van, és kijárhatsz külföldre időnként dolgozni. Mert sosem tudhatod, mikor jön a megtanult dolog jól később.

Elszomorító, könnyekre fakasztó, amit leírt itt a tanulás/tanulmányai kapcsán, és hogy másokat is esetleg erre késztethet, hogy elégedjenek meg azzal, ami van, ne tanuljanak.

Nem is jövök a határátkelőre többé, hiszen ilyet ki mertek rakni, az biztos!!!!

SZÉGYELLJÉK MAGUKAT, az is, aki kitette, meg az is, aki leírta!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.15. 09:19:46

@igazságos: hagyd már, ez teljesen tanulságos. Később mekkorát fog majd koppanni ezen a kijelentésén. Lehet, anno mi sem gondoltuk nagyban másképp. Csak már nem emlékszünk. Önbecsapás esetében megy ezerrel persze. Csak mi meg gonoszak vagyunk, nem hisszük el maradéktalanul.. "ennek nem így kellett volna történnie"

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.05.15. 09:23:54

ilyen Londonos poszt ne legyen már több, mert lassan már egy veszprémi közérti eladó élete is egzotikusabbnak tűnik

Spacecake 2013.05.15. 09:28:07

@hagyma: tudom hogy rosszul esik es magadra veszed,pedig nem kene.
nezd,azt gondolom,hogy diplomaval vagy anelkul,azert az konnyen belathato szerintem,hogy ALTALABAN egy vendeglatos azert kevesebbet hasznalja a kis agytekervenyeit,mint egy tanar,vagy barmilyen szellemi munkat vegzo.
nem kell ezt tulmagyarazni,ez nem jo vagy rossz,ez egyszeruen igy van.

ffüttyfürütty 2013.05.15. 09:46:16

@sparklie: "azt nagyon hianyolom, hogy senki nem ir arrol, hogy milyen a szakkepzes (akar felnottek szamara is) Angliaban
pl. milyen tanfolyamok ingyenesek, milyen feltetelekkel, angol nyelvtudas elvaras-e, ki es hol szervezi, magyaroknak is elerhetoek-e, utemezes, ami nem ingyenes, az mennyibe kerul, megszerezheto szakmak... (angol buszos jogsi, olajmunkas, buvar, targoncakezelo, mukormos, pek, szakacs, cukrasz, hegeszto, villanyszerelo, biztonsagi or, vendeglatos szakmak, epitoipar, akarmi) "
Abszolút támogatom, tudtommal erről még nem volt poszt. Nagyon hasznos infók derülhetnének ki.

másolvasat · http://masolvasat.blog.hu 2013.05.15. 10:19:15

Tipikus. Aki nem jut előre és reménytelennek látja, arról mindig kiderül, hogy hülyeségeket csinál.
Magyaroktól bèrelt szobát. Amikor kiderült, hogy nem tetszik neki, akkor sem keresett máshol. Végül elköltözött, de továbbra is ugyanazoktól bérel.
Illegálisan dolgozott, észre sem vette. Délre költözött, amikor valaki mondta neki.
Persze, hogy pultos fog maradni. Nem is próbál mást. Esetleg majd ha valaki mondja neki.
A legszebb pedig az, hogy ő már kint van, és nem tetszik, hogy rajta kívűl mások is bevándorolnak.
Egy ilyen levélből semmi információ nem nyerhető az adott országról.

Suna bácsi 2013.05.15. 10:43:23

Jó poszt... tényleg. A posztoló tudása, élettapasztalata felől nem hagy kétséget. 20-22 éves és már mindent tud a nagybetűs életről... bocsánat, ÉLETről.
Főként angolul tud, bár ez manapság nem egyedi eset. De AHOGY tud... na az nem semmi... Jártam én is felsőoktatásba, végig is csináltam tizenévvel ezelőtt, sőt, a mai napig tanulnom kell, folyamatosan. Hiába, gyorsan változik a világ...
Egy személyes tapasztalat (... mármint úgy értem, izé... nem kőbe vésett igazság, szóval én így látom): Minden évfolyamon van/volt/lesz pár ilyen okostojás, aki valamit/sok mindent/mindent jobban tud, mint apu-anyu/a diáktársak/tanárok/a rektor. Na az ilyeneknek sose volt/lett/lesz diplomája. De ez nem baj, kellenek a mindenkinél jobban csapoló csaposok is (vagy pultoló pultosok?).
Hiszen csapos/pultos nélkül nem lenne pub, asztalos nélkül asztal, kőműves nélkül ház. Tehát fontosak ők is.
Csak ez a mindentudó csapos-stílus csípi kurvára a szemet...

Suna bácsi 2013.05.15. 10:47:36

@Kék az ég: kihagytad a ruhatár szakosokat :-D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 11:46:54

@Spacecake: nekem van diplomam. bocs
de en a dolgozo /fizikai, kemneyn/ ember partjan allok
mert ha nem lennenek feldughatna mindenki a diplomajat...
es meg egyszer a diploma megszerzese nem csak akarat kerdese, sok minden mas is kell hozza
tehetseg
csaladi hatter
penz
stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.15. 11:49:20

@Spacecake: amugy talalkoztam mar nem egyszer olyan emberrel aki melos volt es olyan tudassal rendelkezett, hogy a Te agytekervenyeidet amit annyira hasznalsz minden percben az irodadban ulve, verte volna ugy kenterbe, hogy csak neztel volna ki a fejedbol es talalkoztam mar kobunko diplomassal is
/nem is olyan regen, igaz csak a neten:)/

Spacecake 2013.05.15. 12:16:25

@hagyma: hat ezt most jol odamondtad.huuuha.

amugy csak annyit mondtam-leforditom neked magyarra a magyart-h kurvara nem konnyu X ev fizikai melo(legyen az akar vendeglatas,vagy barmi mas)utan visszaulni az iskolapadba.
ertheto?egyetertunk?

erre te besertodsz es magadra veszed a vendeglato miatt...
nevetseges vagy...

azert azt mar kerlek ne akard nekem beadni h a vendeglatozas az nem fizikai,hanem intellektualis munka:-)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.05.15. 12:20:07

@Barátusz: Soknak vagy kevésnek ítéled a számaimat? a 29 ezer az statisztika, az nem szerintem, hanem átlagosan ennyit keresnek a londoniak. Feketemosogatótól bankigazgatóig, súlyozott átlag.

Reálisnak meg reális, nagyjából 5 ismerősöm is van, akik szintúgy a felső adósávban vannak, ki csak éppenhogy, ki vastagon.

hagyma­ · http://hagyma.blog.hu 2013.05.15. 13:09:23

Lepjel, te burzsujok szarat sikalo kis fereg, lepj amit csak szeretnel :)

Tenyleg arra vagy buszke, hogy olyan helyen vakarsz fost fogkefevel ahol gazdagok szarnak? hehehhe

hajra!

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.05.15. 13:19:16

@én már a fény gyermeke vagyok: Ezt most én nem értem? Dicsőít? anyáz? vicceskedik? :)

DieNanny CH 2013.05.15. 18:15:53

@J.László:
"Remélem, egyszer mindenki választójoga meg lesz vonva, aki önszántából kivándorol. Ha figyelembe vesszük, mekkora haddelhadd van abból, amikor a nem önszántukból nem Magyarországon élők állampolgársága kerül terítékre. "

Egyetértek! Aki nem magyar állampolgár, az ne szavazhasson. Aki nem önszántából nem él Mo-on, azaz kényszerből él Mo-on kívűl - vagyis én is, de ne menjünk bele -, szóval, aki Mo-on akar élni, az költözzön Mo-ra. És akkor állampolgár lehet és szavazhat. Vagy tévedek?

A Tyne folyó déli partja 2013.05.15. 20:15:47

@váj mí: hát ja, sajnos nem néz már ki úgy, mint anno. meghízott, meg fel van püffedve az arca. de ja, bejön. jött, ifjú korában.@sparklie: college-ban ezek mind elérhetők. angol nyelvtudás elvárás-e? ezt komolyan kérdezted? mégis,hogy a fészkes fenébe értené meg a tanulnivalót, ha nem tud angolul???? tolmácsot visz az órákra, meg a vizsgákra, aztán meg majd azzal megy dolgozni, vagy mégis, hogy?
mellesleg, angol szakon marhára nem angolul tanulsz. mire odakerülsz, addigra azt már tudod, az az alap.@hagyma: engem viszont hidegen hagy az éjszakai élet, eleget jártam bele az éjszakába, elég volt. úgyhogy még mindig nem győztél meg.

sparklie (törölt) 2013.05.16. 04:47:46

@A Tyne folyó déli partja: figyelj, nem magam miatt kerdeztem ezt, hanem az olyan szerencsetlenek erdekeben, akik angol szakot vagy valami mas nulla piaci erteku egyetemet (kommunikacio, tortenelem szak) vegezve vagy csak erettsegivel kerulnek ki a munkanelkuliseg elol menekulve Angliaba, aztan neznek ki a fejukbol, hogy csak betanitott munkara veszik fel oket, mert semmihez nem ertenek es sose nem tudnak kitorni a minimalberes oraber kozelebol
ezeknek jo lenne par tanfolyam nekik

en szerencsere birom a nyelvet, sokaig eltem angol nyelvu orszagban, allampolgar is lettem, most mashol boldogulok, de tudom, hogy nem mindenkinek jutott ez
Anglia semennyire nem erdekel, csak gondoltam, hogy a sok szerencsetlen, akit oda vetett a nyomor, profitalhatna valamit egy helyi kepzesekrol szolo posztbol
megsem pultoskent vagy takaritokent kellene ott megoregednie

az angol tudas feltetel-e azt ugy ertettem, hogy IELTS, TOEFL vagy akarmi, nem ugy, hogy nulla angollal oda lehet-e allitani
emellett nem hiszem, hogy egy mukormos es egy legiiranyito suli hasonlo felteteleket tamaszt a jelentkezokkel szemben (most csak mondtam valamit, de szerintem egy hegeszto es egy emberekkel foglalkozo munkavallalo is mas szinten kenytelen az angolt hasznalni, a szakmai nyelvrol es annak eltereseirol nem is beszelve)

azzal egyetertek, hogy angol szakon nem tanulnak angolul, ismerek par angol szakos magyarokat, szornyuek :)

telkoe 2013.05.16. 07:19:42

@DieNanny: Eloszor is erdemes lenne tudni melyik valasztasokra gondolsz. Onkormanyzati / parlamenti / EU kepviselo.

Parlamenti valasztosokon megvalosult a kivansagod, csak magyar allampolgarok szavazhatnak. A tartozkodasi hely miatt allampolgarsagvesztes meg hat finoman fogalmazva is egyszeru emberre valo otlet, bar a komcsik a disszidensekkel probalkoztak ezzel.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.16. 20:35:51

@sparklie: tökmindegy, hogy magad miatt kérdezed-e. akkor is hülyeséget kérdeztél.nyilván ahhoz, hogy elvégezz egy itteni szakmát, tudni kell a nyelvet, elég magas szinten.
és gondjaid vannak a magyar nyelvvel. nem azt mondtam, hogy nem tanulnak angolul az angol szakon (illetve, nem hát, mert mire odakerülnek már tudnak...)
ott ugyanis- kapaszkodj meg- angolul vannak az előadások, a szakirodalom, a vizsgák, minden. azt mondtam, hogy nem a nyelvet tanulják, hanem a nyelvRŐL, meg a kultúráról. angol nyelvészet, irodalom, civilizáció, tanárkaron módszertan, oktatáselmélet, pszichológia, alkalmazott nyelvészet (ezek magyarul, mert közösek).

és az angol szaknak már kapásból van egy előnye: tudni fog a jelölt angolul, rögtön előnyben lesz a semmit nem beszélő, meg makogóval. na, ők fognak megmaradni a gyári meg takarítási munkáknál. (pl. engem csak és kizárólag azért vettek fel itteni munkára, mert tudtam angolul, semmi tapasztalatom nem volt benne.) sőt, az angol szakot végző el fogja tudni olvasni, hogy hol találhat képzést, ami érdekli, meg azt is tudni fogja,hogy elég-e az angolja hozzájuk (bőven elég lesz.)

egyébként megírtam, hogy ezek mind megtalálhatók a college-okban, el kell olvasni a tájékoztatót...egyetemhez meg IELTS kell, de speciel nekem nem kellett. találd ki, hogy miért.

Bicepsz Elek77 2013.05.17. 02:20:49

Na ja. Ez itt London. Itt csak 4-es zonaban lehet noomalis aron sajat szobat kapni. Persze dontse el ki-ki mit akar dolgozni. A legjobb ha a magyarorszagi szakmajat tudja folytatni(azt szereti es fejlodni is tid benne->nem lesz depresszios es a sznobabb tarsasagok is befogadjak).
Nyelvtanulas az megint egy ujabb kerdes. Azert ertelmisegibb munka nelkul csak utcanyelvet tanul az ember.

Bicepsz Elek77 2013.05.17. 02:26:30

Az alkalmazott kb. 1200 fontot keres nettoban havonta(heti 5*8 ora). Egy szakmunkas ennek tobbszoroset is megkeresheti. Egy ugyved kb. 5000-8000/ho.
Ugy kell szamolni, hogy mindenki erje el a celjat!!!

2013.05.17. 18:54:06

@igazságos: volt egy bolgár ismerősöm,akinek bolgár anyanyelvűként volt kedve bolgár szakra járni és ő mondta nevetve,hogy olyan rosszul beszélnek a tanárai ,hogy nem lenne szabad tanítaniuk(ELTE),erre alapozva mindent el tudok képzelni

Aniko632 2013.05.20. 14:39:07

@igazságos: nalam ez csapta ki a biztositekot:
Annyi londoni sikersztorit olvastam, hogy arra gondoltam, most már ideje levelet írni. A nagy többsége valószínűleg feltupírozott, habcsókos mese, töredéke lehet a valóság.

en is irtam a blogba, es a teljes valosagot (szet is szedtek a kommentelok :)), milyen jogon mond ilyet, most komolyan?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása