Sokan sokszor hajlamosak csak a sikertörténeteket meghallani a külföldi munkavállalás kapcsán, pedig jócskán akadnak árnyoldalak is. A mai posztból kiderül, a londoni munkavállalás is jócskán szolgálhat nehéz pillanatokkal, legyen szó a munkáról, a magánéletről (bérelt szobában lakni, összezárva másokkal) és még sorolhatnánk. De nem én sorolom, hanem Rita.

2012. november - A döntés

Menni, vagy maradni? Itt vagyok, ennyi idősen. Két gyerekkel, albérletben. A fizetésemből (ha "semmire" nem költök) épp hogy hónapról hónapra kijövök. Van egy lehetőség, amit mostanában elég sokan kihasználnak. Külföldre menni, dolgozni,és „jobban élni".

Gondolkozni, mérlegelni, dönteni. Van egy hónapom az indulásig. Mindenkivel (aki számít) megbeszélni. Tanácsokat, érveket hallgatni. Gyerekekkel egyeztetni. Ők jó ötletnek tartják, látnak benne fantáziát. Bár nagyobbik gyermekem csak később tudna kijönni, iskola miatt. Ez lenne a legnagyobb érv a maradásra, de ő az, aki a legjobban bíztat. Párom egy hónapja kiment. Ismerős hívta – „Gyere, minden szép és jó, stb. otthon nincs jövő!".

Ügyintézés

Felmondás a munkahelyen. Útlevél lejárt, megcsináltatni.

Repülőjegy: - oda-vissza? Nem, köszönöm. Csak oda.

Ez tudatosította bennünk a legjobban, hogy tényleg megyünk. Nem tudtam, mi lesz, hogy lesz, csak azt, hogy ha kihagyom a lehetőséget, akkor életem végéig azon fogok gondolkozni, hogy mi lett volna, ha...

2012. december – Indulás

Nem tudtunk annyi mindent összecsomagolni, mint amire szükségünk lett volna. De már ez sem számított. Repülőtér, búcsúzkodás, sírás - amit nem tudtunk abbahagyni. Mindenki, aki a repülőt várta, nevetve, beszélgetve, örömmel, mi pedig szomorúan, gyermekemmel egymáshoz is alig szólva ültünk, és fogalmunk sem volt, hogy mi következik.

London

Megérkeztünk. Az egyetlen, aminek örülni tudtam, hogy ott várt ránk, és láttam az Ő örömét. A lányom, aki otthon ezeket mondta: „Elegem van, hogy nem tudunk semmit megvenni, nem tudunk sehová elmenni, én menni akarok, mert ez itt már nagyon rossz" - magába fordult, pedig még alig voltunk itt egy hete.

Londonban a legtöbb házat (mind egyforma) bérlik. Egy házban van 4-6 szoba, és a szobák vannak kiadva 1-2-3 személynek. Közös konyha, fürdő. Ez annyiba kerül, mint otthon az én albérletem, ami 3 szobás. Egy szoba!!!

Párom dolgozott, mi elmentünk iskolába beiratkozni, de angolul nem beszéltünk, ezért mindig kellett valaki, akit beszél, és ismered, és megkéred
elmenne-e veled, tudna-e segíteni, ráér-e, stb. Kérni! Amit otthon is mindig próbáltam elkerülni, nem tudtam, nem is akartam, nem szerettem. Most megtanultam.

Nem mindenki segítőkész, de szerencsére vannak emberek, akiket sokszor kérni se kell. Bár minden magyar azt mondja, csak a magyarokkal vigyázz! És tényleg! Nem tudom miért, de minden más nemzetiségű ember segíti egymást, a magyarok pedig irigyek, kihasználják a másikat, mintha ők valami más fajba (magasabb?) tartoznának. A kivételnek (azon kevésnek) tisztelet!

Miért indulsz útnak nyelvtudás nélkül?

Mert számtalan ember indult már útnak úgy, hogy nem beszélte a nyelvet. Otthon sem mindenkinek van lehetősége nyelvet tanulni, amit meg magadtól megpróbálsz, az itt édes kevés.

Itt pedig rákényszerít a helyzet, hogy tanuld, megértsd, csak olyan környezetben kell lenned. De a legjobban azt bírom, amikor itt van valaki, aki kijött minden angoltudás nélkül, és játssza az eszét: „Hogy is mondják magyarul?" vagy: „Jaj, hát nyelvtudás nélkül nektek nagyon nehéz lesz!" Aha, igen, de mi tisztában vagyunk ezzel, te pedig állj fel egy székre, mert akkor még magasabbról nézhetsz le ránk! Pff...

Iskola

Itt nem erőltetik meg magukat a gyerekek a tanulással. Semmi sincs ráerőltetve, egy felvételi lapot kellett kitölteni (16 éves), ami a következőkből állt - matek: mennyi 50+40? informatika: tud-e e-mailt küldeni és internetezni, és egy alapvető angol kérdőív.

Egy héten 3 nap kell menni, de legalább az angolból valami ragad rá, és vele egykorúakkal van. Ha más nem is, de az iskola, azt hiszem, tetszik neki. Az első nap nagyon láttam rajta, hogy félt. Idegen országban, elmenni busszal, nehogy leszállj rossz helyen, mert meg sem tudod kérdezni, hogy merre tovább, bemenni az iskolába, mindenki más nyelven beszél, beilleszkedni, megszokni, hazatalálni. Az osztályban minden országból érkező tanulók vannak. Spanyolok, arabok, albánok, franciák, portugálok...

Van munka

Ha nem beszélsz angolul (és sokszor ha beszélsz is) akkor először szállodában van munka. Én azt hittem, hogy az én otthoni munkámnál nincs nehezebb, de tévedtem. Ekkora felhajtást csinálni egy szobatakarításból, elképesztő.

A takarító cég román. A főnök román. A legtöbb lány román. Amikor odamentem, ketten voltunk magyarok. Románul beszéltek, (persze nekem épp mindegy volt, úgyis csak magyarul tudtam, de ha akartam volna se tudtam volna megtanulni angolul, mert nem hallottam angol nyelvet).

Három nap training, utána egyedül csinálod. Megkapod reggel a listát, fel vannak írva a szobaszámok, mellé, hogy melyik az üres, melyik, amiben vannak. Kapsz például 10 üres, és 5 lakott szobát. Egy szobát elvileg 20 perc alatt kellene megcsinálni, mert akkor se végeznél időben (ugyanis csak 4 órában vagy bejelentve).

De nem hagyják, hogy megcsináld. Ahogy csinálod, úgy mennek utánad, és ellenőrzik. Visszahívnak mindenért. Talált egy porszemet! Kíváncsi lennék, hogy milyen körülmények között nőtt fel ez az alig 20 éves kislány, aki teljesen idegbajos lesz, ha meglát egy mikroszkóppal is alig észrevehető pontot a szőnyegen.

Nagyon megjátsszák magukat, miért viselkednek ilyen ellenségesen a magyarokkal a románok? Ráadásul egyikőnk sincs otthon. Megcsinálsz minden, de lekezelőek, lenézőek, nem vesznek emberszámba. Az egyetlen, ami reményt adott a reggeli munkához, hogy vajon mit találok majd egy-egy szobában.

Legtöbbször semmit, mert aki ellenőrzi a szobákat, bemegy előtted, és ha mégis hagytak ott neked pár fontot, az már nem a tiéd lesz. Három hónap alatt kb. 8 fontot találtam eddig. De nagyon tudtam örülni egy csokinak is, vagy egy fánknak, ha ottmaradt. Amit szintén nem tudtam volna elképzelni magamról, hogy más otthagyott dolgának örülök: egy-egy tusfürdő, stb.

A „troli"

Így hívják azt a kocsit, amit reggel megpakolva kitolsz a helyéről. Ezen vannak ágyneműk, poharak, szennyestartó, törölköző, kávé, tea, tusfürdő, minden, még rádobsz egy porszívót, és nyögve kitolod a folyosóra, a lifthez, és mész az emeletedre.

A legjobb, ha a listádon mondjuk 3 emeleten is vannak szobáid. Ez már egy jó kis erőpróba. Mindenkinek saját trolija van, és ezt annyira becsben tartják, hogy hozzá nem érhetsz a máséhoz, mintha ez lenne nekik az életben a legfontosabb dolog.

Teljesen fanatikusak, mintha az élete múlna rajta, hogy egy pohárral kevesebb jutott neki. Nevetséges, csak az a baj, hogy még elmondani sem tudod nekik, hogy mennyire idióták.

Szoba porszemmentesre, fürdőszoba vízcseppmentesre, nehogy infarktust kapjon a supervisor - így hívják azt, aki ellenőrzi a szobákat. Csak azt tudnám például az ágyat is miért kell ráncmentesen megcsinálni, amikor bemegy, és szétszedi, valamit keresve rajta, hogy hátha rosszul csináltad, hátha talál valami kis foltot, szakadást, stb.

Az első 3 nap megvolt, a következő 3 napban nem éreztem a kezemet, a lábamat, izomlázam volt mindenhol, fájt mindenem. Volt, hogy sírva csináltam meg a szobát, már annyira nem bírtam.

8-ra kellett menni, fél 7-kor indultam, a buszmegállóig egy fél órát mentem gyalog, ráadásul esett, fújt, és nagyon hideg volt. Az utcákon rókák szaladgáltak, egyórás út busszal. Ha végeztél, akkor meg kellett várni, hogy minden szobádat megnézzék, megpakolni a trolit, és még sok mindent kitaláltak, hogy nehogy el tudj jönni hamar.

Mert elvileg, ha végeztél – bármikor - mehetsz haza. Elvileg. Ők órabérben vannak, 9-5-ig, ezért ráérnek. Csakhogy ők jóval többet kapnak érte, mint te!

Fizetés

Egy szobára 2 fontot fizetnek. Kéthetente van fizetés. (Nem minden szállodában van így, de ez pont ilyen.) Amikor megkaptam az elsőt, még örültem is, hogy de jó, aztán egyre inkább elment a kedvem tőle, mert nem volt arányban a munkával, sőt semmivel sem, mert 2 hétre 220 font, az nagyon kevés, hozzáteszem, hogy a szoba ahol lakunk, egy hétre 145 font.

A párom 300-at kapott egy hétre. Ez így jó is lett volna, de az utolsó hetét nem fizették ki, mert a magyar vállalkozó azt mondta, most nincs pénze, és nem fizetett senkinek. Keresett új embereket, akikkel ezt újból meg tudja majd csinálni. És él, mint hal a vízben. De kihez menjél, kinek panaszkodj, amikor még el sem tudod mondani, hogy mi bajod van?

Szóval a pénz kevés, és még nekem haza is kell küldenem az albérletre.

Kéthetente 220 font. Adóba levontak 50-70 fontot. Ha dolgozol, akkor 1 évig nem vonnak adót. De arra, hogy milyen adósávba tesznek, neked kell odafigyelned. Hát nekem ez is összejött. Kérelmet írni, ügynökségnek telefonálni (megkérni valakit), papírokat kitölteni, beadni, várni, 3 hónap után rendeződött.

Na, végre egy megoldott dolog.

Oszd be a pénzed!

Mivel egy fizetés van jelenleg, akárhogy osztom, nem jön ki belőle semmi. Egy hétre 145 font a szoba. A bérlet, hogy el tudj menni dolgozni, oda-vissza 3 font. Ha 5 napot megyek egy héten az 15 font.

Ez 160 font egy hétre kaja nélkül. De mivel 2 hetente van fizetés, és a szobát ki kell fizetni a következő héten is, amikor nincs fizetés, akkor már ki se jön belőle. Így most pont 2 héttel vagyunk elmaradva. Az ügynökség nem tudom, meddig nézi el. De most mit tehetnének?

A gyereknek ingyenes bérlete van, mert aki iskolába jár, az kap. Ez nagy segítség, nem úgy, mint otthon.

Munkakeresés

Önéletrajz, ígérgetések, telefonálások, segítségkérés, e-mailek, amikre soha nem válaszol senki, utazni a munkaközvetítőhöz, ami sokszor kidobott pénz, és ha nincs pénzed, akkor ez is sokat számít.

A legjobb, ha ide is elkísér valaki, aki tökéletesen beszél, és nem kell kézzel-lábbal megértetned magad. Bár megtanulsz pár mondatot, hogy mit akarsz, miért jöttél, de a választ már nem biztos, hogy megérted.

Várakozás

Most nagyon nehéz, januárban kevés a munka - mondják a több hónapja itt lévők. Majd februárban. Semmi. Márciusra beindul. Semmi, a hóesésen kívül... és már április van.

Költözés

Nem biztos, hogy elsőre megtalálod a neked megfelelő lakást (lakókkal együtt), ezért itt gyakoriak a költözések. Mi is így jártunk, nem éreztük jól magunkat. Megvolt az időpont, hogy mikor költözünk, megvolt a másik hely, de az utolsó nap visszamondták. Nekünk meg már el kellett jönni, jött más helyettünk. Azt sem tudtuk, hogy hol fogunk este aludni. A barátnőm, aki a munkát szerezte nekem, aki azóta is sokat segít, mondta, hogy aludjunk náluk, van egy üres szoba, (persze ha ezt az ügynökség megtudja, az gáz), úgyhogy 3 éjszakát is ott töltöttünk, mire költözni tudtunk.

Volt egy tescós bevásárlókocsi, telepakoltuk a bőröndökkel, a cuccainkkal, és áttoltuk 3 utcával arrébb. Hol csináltam volna meg én ezt azelőtt, otthon eszembe sem jutott volna ilyen. De miért is? Mert szerencsére soha nem kerültem ilyen helyzetbe.

De itt senkinek sem volt feltűnő, nem bámultak meg, nem érdekelt senkit, hogy az esőben egy full-ra telepakolt bevásárlókocsival közlekedsz az utcán. De itt szerencsére a társaság nagy része jó, nincs semmi gond, és segítőkészek mindenben.

Persze az alkalmazkodást is meg kell szokni, elvégre 11-en lakunk egy házban. Volt, hogy sírva ébredtem fel, mert azt álmodtam, hogy otthon vagyok, felkelek a saját ágyamból, kimegyek a saját konyhámba, lefőzöm a kávét, leülök, elszívok egy cigit, ülve a konyhában a kávé mellett, és nem foglalt a fürdő, amikor be akarok menni.

Beszélgetések

Otthon mindenkitől csak azt lehetett hallani, hogy Londonban van, milyen jól keres, milyen jól él, vagy éppen csak hazajött és otthon játszotta meg magát?
Nem tudom. De érdekes itt már mindenki azt meséli, hogy az eleje nagyon nehéz volt, miken mentek keresztül, hogy nem volt pénzük, munkájuk, ennivalójuk, de kialakult lassan az élete mindenkinek. Persze aki ezt kibírja, és nem megy haza egy-két hónap múlva feladva azt, amiért ide jött.

Bár a beszélgetésekből kiderült, nem mindenki, de sokan sokkal rosszabbul éltek otthon, mint ahogy én, és azért döntöttek amellett, hogy itt kezdenek új életet. Én pedig azt hittem otthon, hogy nagyon rossz egyik hónapról a másikra alig megélni, amikor van, aki egyik napról a másikra alig él meg. Csak otthon erről nem nagyon beszélnek, mint ahogy én sem, csak egyvalakinek, mert egyvalakinek muszáj.

Segélyek

Mivel már itt vagyok egy ideje, be lehet adni a kérelmeket a segélyekre. De természetesen ezt sem tudom egyedül elintézni, hivatalba menni, azt sem tudom
hol van, nyomtatványt kérni, kitölteni, minimum 10 oldal, visszavinni, beadni, ha még kérdeznek valamit válaszolni, szóval mindig kell valaki, aki segít.

Ha beszélsz angolul, akkor is kell, hogy tudd hová kell menni, mi az, amit lehet kérni, milyen lehetőségek vannak. Annyival könnyebb, hogy nem kell másnak beszélnie helyetted.

Sikerült beadni a papírokat, már csak a várakozás van, mert az egyik 6 hét, a másik 10, mire lesz belőle valami - ha lesz, és nem utasítanak el. De az esélyt megadtad magadnak.

Ételek

Semmi nem olyan, mint otthon. Főzöl egy levest, ugyanúgy csinálod, mint otthon, de más lesz az íze. Minden más, még a krumpli is. Van a közelben egy magyar bolt, bementem, jó volt látni a magyar dolgokat, amit otthon látsz, és megveszel, ha bemész a boltba. De itt háromszoros áron kapod meg. Ha ez kell, itt van, csak tudd kifizetni. Túró Rudi!!! Otthon, ha nem is napi szinten, de egy héten 3x biztos ettem. Barátnőm vett egyet nekem, hát olyan élvezettel már rég ettem meg valamit. A boltban leginkább fagyasztott és készétel kapható. Nem is tudják mi a jó!!!

A magyar konyha pótolhatatlan!!! - és ezt sem értékeltem otthon, mert természetes volt.

Kegyes hazugságok

Skype, esti beszélgetések az otthoniakkal. Jól vagyunk, minden rendben, persze kicsit nehéz, de jó lesz az! Happy life is waiting - hisz ezért jöttünk. Közben nehogy elsírd magad, hogy mennyire hiányoznak, mennyire unod már, mennyire rossz minden, mennyi mindent ki kell bírnod, amikor otthon volt egy életed, egy megszokott életed, de te jobbat, többet akartál, és most itt ülsz, több ezer km-re
az OTTHONODTÓL, és úgy érzed, ez a város nem fogad be téged, nem vagy idevaló, nem vagy itt "senki".

Persze mindig kell egy barát, aki mindent tud rólad, meghallgat, biztat, kihúz a depiből, akivel őszinte lehetsz, és akinek elmondhatod, hogy valójában milyen rosszul is érzed magad.

Hiányérzet

Minden hiányzik. Legfőképpen a másik gyerekem, aki már felnőtt, de nekem mindig a kicsi gyerekem lesz. A szüleim, nagyi, az öcsémék, a barátnőm, a kutyám, és minden. Helyek, épületek, és még az a nagy sárga busz is.

Piros busz

Eleinte még élveztem is, piros emeletes busz, de jóóó! Hát most már nem tetszik, mert reggel jön és menni kell arra a szörnyű helyre, és csinálni kell a nemszeretem munkát. De még ha megérné!

A buszozás egy-másfél óra, és ez is eleinte még érdekes volt, figyelni az embereket. Mindenki kezében ott a telefon, ha zenét hallgat, mozog rá, a másik olvas, egyes nők előveszik a kis sminkes táskát, és a reggeli sminket elkészítik, mire leszállnak. Krémezés, púder, szempillafestés, rúzs, elpakol, leszáll. De nem úgy, ahogy otthon leszállnak, mert ha te le akarsz otthon szállni, jelzel, és a lehető legközelebb próbálsz állni az ajtóhoz.

Itt nem. Jelez, ül tovább, ha megállt a busz, akkor áll fel, és az emeletről is akkor sétálnak lefelé. Nyugodtan, nem kapkodva.

A város

Szürke. A régi épületek szépek. Olyan színtelen minden. Semmi extra. A belváros szép, bár nagyon zsúfolt.

Lehet, hogy ez is csak az én véleményem, de igénytelen minden(ki). Otthon egy irodaházba bemész, ízlésesen, otthonosan berendezve, szép környezetben dolgoznak. Itt minden függöny nélküli, belátni mindenhová, egy iroda asztalok és dobozok tömkelege.

Emberek

Mindenféle. Fekete, fehér, minden országból vegyesen. Már sokat hallottuk, hogy a magyar nők a legszebbek, de tényleg. Otthon végigsétálsz a városon, és szebbnél szebb lányokat, nőket látsz, még női szemmel is. Itt???

Meg az öltözködés. Jó, mert itt semmi sem számít, mindenféle színű haj, és össze nem illő ruházat. Télen a legnagyobb hidegben is a lányok kis topánkában szaladgáltak, vékonyan felöltözve. Harisnya nélkül.

Divatos szövetkabát, szoknya edzőcipő. (Ez állítólag azért van, mert az elegáns cipője a munkahelyen van, és ott átveszi). Mégis, azt gondolnád, hogy London, divat, stb. Otthon elegánsabban, ízlésesebben öltözködnek.

Közösségi oldalon egy kérdésre a válaszok

Ti mit tanácsolnátok azoknak, akik most készülnek Angliába?

"Nyelvtudás, egy hónapra elegendő pénz (lakás, stb), ambíció! A magyarokat sajnos tényleg kerüljétek!"

"Én azt tanácsolom, ne ide jöjjenek! Minél délebbre!"

"Én is laktam olyan utcában, ahol lelőttek egy embert Tottenhamben... ettől függetlenül nem féltem soha. Éjszakánként bandák mellett mentem haza a munkából, mégsem féltem, sosem bántottak... csak magyarok."

"Sziasztok! Elolvastam az összes hozzászólást! Szomorú vagyok, mert azt hallom, látom, és írjak a MAGYAR EMBEREK, hogy a magyarokban nem lehet megbízni!!! Miért van ez így??? Irigyek???"

" Majdnem 20 éve kint élek, de most se érzem magam otthon! Én túlságosan ide vagyok mar kötve, de ha eszes vagy, ki sem jössz, úgy könnyebb! Ha mégis felbátorkodsz, találj legalább 15 munkahelyet előbb, hol neten lebeszélsz interjút, hátha az egyik bejönne, de emlékezz arra, elsőként a nap végén mindig csak magadra számíthatsz..."

Van munka!

Végre találtunk munkát a páromnak. Építkezésen, festeni kell. Napi 50 fontot fizetnek. Több mint a semmi. Öt és fél napot kell menni. Vasárnap szabad. Most keveset találkozunk, mert én meg majdnem minden vasárnap dolgozom.

Kezdek azon gondolkozni, hogy otthon mihez lehetne kezdeni. Nem nagyon van ötletem. De most ez foglalkoztat. Annyi pénzt keresni, hogy kifizetni a tartozásokat, megvenni a repülőjegyet, és hazamenni.

Semmivel sem volt rosszabb otthon, mint itt. A magánéleted legalább megvolt. Nem egy szobában laktál. Bár annak örülnék, hogy ha a gyerek elvégezné az iskolát itt. Szeptembertől kezdene egy 2 éves diplomás szakot. Legalább ennyi előnye legyen annak, hogy kijöttél. Most hazament a tavaszi szünetre. Alig várom, hogy visszajöjjön.

De nem szívesen jön. Megértem. Hiába beszélnek itt hülyeségeket a hazaszeretetről, meg hogy elhagytad az országodat, stb. Ez olyan, hogyha ég a házad, akkor nem menekülsz ki belőle, mert ott van életed munkája, és inkább égsz vele együtt!

Persze, hogy hazamennénk, és ha már semmivel sem jobb, akkor legalább ezt otthon érezzem. Ne itt idegenben. De legalább nem fogok azon rágódni, hogy meg sem próbáltam, hogy nem adtam meg a lehetőséget magunknak."