Amióta itt vagyok Mexikóban, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, korábban elképzelhetetlenül sok lehetőség merült fel a jövőt illetően. Olyannyira sok, hogy magam is csak kapkodom a fejem, és azt sem tudom, melyik ujjamba harapjak. Ha csak a fele valóra válik, nem fogok unatkozni a következő néhány évben.

„Úgy indultam útnak, hogy tudtam, szeretném megváltoztatni az életem. Magyarországon céges rendezvények szervezésével foglalkoztam, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy 18 év alatt nagyjából ötezer rendezvényen dolgozhattam, szinte mindenkit megismertem a szakmában, és a szakma nagy része engem is jól ismer.

Könnyű így dolgozni, hiszen ami egy kezdő, vagy egy-két éves tapasztalattal rendelkező rendezvényszervezőnek egy teljes heti munka, azt én elintéztem pár óra alatt néhány jól irányzott telefonhívással és e-maillel. Villámgyorsan tudtam dolgozni, és rövid idő alatt nagyon sok pénzt tudtam termelni úgy, hogy az az ügyfeleknek fel sem tűnt.

Arany életem lehetett volna, ha a pénz motivált volna, azonban soha nem ez, hanem a szakma, és a szakmában dolgozó barátaim, kollégáim iránti szeretet késztetett arra, hogy dolgozzak. A lehetőség adott volt, de nem éltem vele.

A rendezvényszervezés mindig is a második szerelem volt az életemben. A válság négy éve alatt azonban az üzleti rendezvények száma és az azokra elköltött összegek egyes becslések szerint kevesebb mint a harmadára estek vissza, miközben a felsőoktatási intézmények, OKJ-s képzőhelyek számolatlanul öntik a piacra az új "szakembereket".

Ebben a helyzetben - mivel nem hajtottam a munkát, csak a személyes ajánlásokból éltem - a munkáim mennyisége elérte azt az alsó küszöböt, ami ugyan projektenként jól jövedelmezett, de éves átlagban csak a vegetálást tette lehetővé, mint – sajnos - a legtöbb honfitársunk esetében.

Ez még a kisebb gond, de a napjaimat otthon, egyedül töltöttem, nem dolgoztam többet napi átlag egy-két óránál. Kicsinált az unalom, ráadásul a magánéletemben is csalódásokkal kellett szembenéznem.

Nem úgy alakult, ahogy terveztük

Már huszonegynéhány éves koromban sikeresnek mondhattam magam, jól menő vállalkozás, új építésű lakás, új középkategóriás autó, feleség, család, boldogság, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Aztán az élet sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztük. Egy válás, egy balul elsült rendezvény hatalmas vesztesége, és két svájci frank alapú hitel visszaküldött a rajtvonalra, nem maradt jóformán semmim. Rá kellett jönnöm, hogy az az élet és azok a javak, amelyek korábban célként lebegtek előttem, egy zsákutcában pörgő mókuskerékbe visznek, és különben sem a tárgyak, hanem az élmények és a bennünket körülvevő emberek teszik boldoggá az életet.

Szerencsére egyikben sem volt soha hiány, mindig is boldognak vallottam magam. Az utóbbi két évben azonban a hazai közhangulat, és a tehetetlenség érzése nem hagyott nyugodni. Nem tudok hazugságban élni, a nyugalom és a biztonság számomra mindennél többet ér.

Nem tudtam, hogy milyen irányba, de éreztem, hogy váltanom kell. Az életem volt a rendezvényszervezés, elképzelhetetlen volt, hogy valaha is mással foglalkozzak.

Éves pénz egy összegben

A 2012-es év - utólag elmondhatom - szerencsésen alakult. Tavasszal kaptam egy nagy volumenű fél éves megbízást, a Budapest Sportarénában megrendezett Viva Comet Gála rendezvényszervezési feladatainak szakmai felügyeletére, majd ugyanettől a cégtől három megbízást a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál egyes helyszíneinek koordinálására.

Most már azt mondom, hogy szerencsémre - a vállalat belső szabályozása nem engedte meg, hogy azonnali kifizetések történjenek az alvállalkozók felé, így -bár nem voltam ügynökség, csak önmagamat adtam el nekik - a korábban megkeresett, és éppen hogy kézhez kapott tiszteletdíjamból szívességi alapon folyamatosan megfinanszíroztam a fesztivál-megjelenéseket.

Én fizettem helyettük a molinók, formaruhák, dekorációs- és arculati elemek, nyomtatott anyagok gyártását, a bérelt eszközöket, de még a promóciós hostessek fizetését is. Az eredmény az lett, hogy nem volt lehetőségem elkölteni a saját pénzem, így szinte az egész éves fizetésem a Sziget után, valamikor szeptember végén láttam csak viszont, mondhatni egy összegben.

Ezzel párhuzamosan egy korábbi sikeres munkámnak köszönhetően az egyik legnagyobb autógyártó vállalatcsoportjának európai regionális központja kért fel egy 19 ország kereskedőit átfogó nemzetközi autóbemutató szervezésére Portorozban, Szlovéniában.

Minősített beszállító lettem a cég londoni központjában, nem kis adminisztratív jellegű küzdelem árán. Minden nehézség, és a rendelkezésemre álló szűk két hetes szervezési idő ellenére sikerült egy szép összeget leharapnom a tortából, így a korábbi munkákkal együtt viszonylag sok pénz állt rendelkezésemre. Hónapokig gondolkodtam, hogy mibe fektessem be, volt is néhány ötletem. Mégsem ezen az úton indultam el.

Eltűnni a világ elől

Egy megrázó őszi szakítás után azonnal elkezdtem böngészni a netet, Afrikában szerettem volna önkéntes munkát végezni néhány hónapig, eltűnni a világ elől, gyerekeket tanítani angolul. Ez egy kb. másfél milliós összeget felemésztett volna, és úgy gondoltam, ha már itt tartunk, megnézem, hogy életem szerelme, a búvárkodás milyen önkéntes munkalehetőségeket kínál.

Találtam is mindenféle bálnavédő, fókaszámláló, cápa- és delfinmentő, korallméricskélő, tengerfenék tisztító lehetőségeket hasonló kiadás fejében, míg nem egyszer csak véletlenül beleakadtam egy divemaster gyakornoki programba Hondurasban.

A divemaster nem más, mint az a hivatásos búvár, aki segíti az oktatók munkáját, kiszolgálja a kedvtelési célú búvárok/nyaralók igényeit, előkészíti és megfelelő helyismerettel tervezi a merüléseket és csoportokat vezet a víz alatt a világ különböző egzotikus és trópusi szigetein, búvárparadicsomaiban.

Rögtön be is adtam a pályázatom egy-egy ilyen két hónapos képzési-gyakornoki programra Honduras mellett Thaiföldre és Mexikóba, Cozumelre is.
Szerdán éjjel kettőkor jött a válasz Cozumelből, hogy szombaton, december elsején kezdhetek is, de utána teltház van fél évig, tehát most vagy soha.

Azt hittem, valami rossz vicc

Úgy gondoltam, hogy erre a két hónapra, amíg távol vagyok, fenntartom az albérletem, aztán visszajövök és meglátjuk mi lesz. Szóltam a lakás tulajdonosának, kifizettem előre egy újabb hónapot. A repülő szombat reggel 10-kor indult, éppen csomagoltam, amikor 14 órával a gép indulása előtt, este nyolckor jött a telefon: a tulajdonos nem szeretné, ha két hónapig üresen állna a lakás, mi van, ha betörnek, csőtörés van, vagy akármi vagy bármi.

Kijelentette, nem járul hozzá, hogy elutazzak. Először azt hittem, hogy ez valami rossz vicc, de hamar kiderült, hogy halál komolyan gondolja, nem is tudtunk megegyezni (hogyan is?), így azonnali hatállyal szerződést bontottunk. Bent ragadt kéthavi kaucióm és egy havi bérleti díjam. Egy éjszaka állt rendelkezésemre hogy kiköltözzek.

Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez volt az utolsó húzása Magyarországnak. Az éjszakát azzal töltöttem, hogy lefényképeztem és feltöltöttem egy aukciós portálra mindazt, ami pénzzé tehető, vagy mások számára még hasznosítható, beleértve a jobb állapotban lévő kabátokat, snowboard nadrágot, vasalót, hajszárítót, számítógépet, bekeretezett képeket, tükröt, bútorokat, DVD-ket, mindent.

Többségében egy forintról induló, minimál ár mentes licitekre. Nem érdekelt mennyi pénz folyik be, csak szabaduljak innen minél gyorsabban. Reggelre lehordtam mindent a tárolóba, kiürítettem a lakást, reggel visszaadtam a tulajnak, a tároló kulcsát átadtam volt barátnőmnek, később ő segített a vevőknek átadni az eladott tárgyakat.

A biztonság kedvéért egy télikabátot és néhány ruhát hátrahagytam, hátha vissza kell még mennem. Hívtam egy taxit, és alvás nélkül, a búvárfelszerelésemmel és néhány mellé csomagolt pólóval - amennyi befért még - szálltam fel a párizsi járatra, majd onnan egyenesen Cancunba repültem.

Megérkeztem az új életembe

Ahogy kiléptem a repülőtér légkondicionált csarnokából és arcon csapott a párás, virágillatú hőség, elmosolyodtam. Megérkeztem az új életembe. Ha minden jól megy, hamarosan a hobbimból fogok megélni.

A lehetőségek napról napra gyűlnek, felfoghatatlan mennyi mindent kínál a búvárszakma.

Az első ajánlatot egy amerikai tanulótársamtól, Eileentől kaptam, aki Miamiban él. Miami arról híres, hogy akik meggazdagodtak valahol az USA-ban, többnyire oda költöznek a tengerpartra, a kellemes melegbe.

A mi fogalmaink szerint megszámlálhatatlan mennyiségű pénz van jelen Floridában. Eileen barátai például rendszeresen járnak pókerezni, nyolc, kötőjel negyvenezer dolláros beülőjű versenyeken indulnak.

Rengeteg hatalmas yacht van a környéken, amelyek fenekét úgy pucolják, hogy csilliárdokért kidaruzzák őket egy szárazdokkba. Ennél olcsóbb megoldás, ha lemegy egy búvár team, és víz alatt lepucolja róla az algát. A fizetség fejenként napi 800 USD. Tessenek kiszámolni, ez nem rossz, sőt!

A gond az, hogy nincsenek olyan vállalkozók, akik ezzel foglalkoznának, ezért Eileen azt javasolta, hogy hozzunk létre közösen egy céget, ô pedig szponzorál engem a munkavállalói vízumhoz.

Remek lehetőség, azonban mint ahogy eddig sem a pénzért dolgoztam, úgy gondolom, hogy a korallzátonyok, és mondjuk a Maldív-szigeteken vagy Bora-Borán merülő, a világ minden tájáról érkező búvárok picit jobban vonzanak. Ezt a lehetőséget tehát jegelem egyelőre.

Még él a hit, hogy a drágább jobb

Ugyanezek a yacht tulajdonosok viszont erősen nyitottak arra, hogy a hajójukon legyen egy privát búvároktató, aki a normál tarifa tizenöt-húszszorosáért tanítja őket. Ott még él az a hit, hogy ami drágább, az jobb. Így merült fel tehát a lehetőség, hogy a divemaster képzés után maradjak Cozumelen és elvégezzem az oktatói tanfolyamot is. A döntés megszületett, pár nap múlva kezdődik a tanulás és két héttel később a vizsgák.

A PADI, mint nemzetközi búvárszervezet profiknak készült weboldalán ott sorakoznak a búvárbázisok álláshirdetései, divemastereket, oktatókat, videósokat keresnek a világ minden tájára.

Ahol tenger van, ott többnyire búvárkodás is van. Igaz, a legtöbb helyen 4 nyelv ismerete az elvárás a szakmai képzettségen és kiválóságon felül. Mivel sok az orosz búvár, itt az ideje feleleveníteni a tudást, csak hasznát veszem végre annak, hogy nyolc évig tanultam. A másik a spanyol, ami mint világnyelv, nem csak a karibi szigetvilágban kötelező.

Vissza Magyarországra

Első terveim mégis Magyarországra visznek vissza, ha rövid időre is. Az elmúlt időszakban 57 ismerősöm, barátom jelezte valamilyen formában, hogy szeretne megtanulni búvárkodni tőlem, vagy a meglévő szintet magasabb szintű kártyára emelni.

Nekem ráadásul az oktatói mesterfokozat megszerzéséhez 25 képzést le kell jelentenem, és ez a jelek szerint ezúton is megvalósítható. Arról nem beszélve, hogy bárhol is leszek a későbbiekben a világban, az általam oktatott búvár barátaimat mindig örömmel fogom fogadni, reményeim szerint már mindenhol a saját házamban, lakásomban.

Szakmai ártalom, hogy nem tudok leszakadni a fesztiválokról, ezért megkerestem az egyik legnagyobb hazai zenei fesztivál szervezőit azzal, hogy egy nappali búvárhelyszínt hozzunk létre, igazi tisztított vizes medencével, igazi búvárfelszereléssel, igazi PADI által is elismert "discovery" merülésekkel.

Pozitív visszajelzést kaptam, és az egyik italgyártó cég már érdeklődik is egy esetleges szponzoráció miatt. Ha ez összejön, reményeim szerint több száz fiatalt tudunk elindítani a búvárkodás csodálatos, életeket megváltoztató világa felé.

Lehet Thaiföld is

Több ismerősöm is él Thaiföldön, Mike, az oktatóm is baráti kapcsolatot ápol ottani búvárbázisok tulajdonosaival, illetve itteni oktató kollégáim közül a következő hónapokban többen is átteszik székhelyüket Thaiföldre.

Mivel sok magyar turista választja Thaiföldet úticélként, magyar nyelvet beszélő oktatóként, pláne bármelyik bázis számára elérhető freelance-ként jó lehetőségek vannak arrafelé.

A cél Koh Tao. Ez a pici sziget a világ búvárképzésének központja. A PADI által évente képzett 950 000 új búvárból ötvenezren itt szerzik meg az alapfokú, OWD (Open Water Diver) kártyát. A divemaster fizetés havonta (nem csak itt, hanem szinte bárhol a világon) átszámítva 700 000 Ft, az oktatói ennél magasabb.

Thaiföldön egy kétszobás ház bérlése rezsivel, nettel, mobiltelefonnal, teljes havi étellel-itallal, közlekedéssel együtt sem több mint havi 120-150 ezer forint, kézenfekvő tehát itt visszatermelni az oktatás során tandíjakba és repülőjegybe befektetett tőkét.

A napokban aztán - annak ellenére, hogy mindenki azt mondta eddig, hogy lehetetlen - ajánlottak munkát itt helyben, Cozumelen is. Sőt, az elmúlt két hónapban végzett divemasterek és oktatók közül nyolcan vagy itt a szigeten, vagy szemben Playa del Carmenben vagy Cancunban dolgoznak. Ez kb. 50%-os elhelyezkedési ráta. Bíztató.

Vagy India

Még mindig nincs vége. Egy nagyon kedves ismerősöm Indiában, annak is a déli csücskén, Keralam tartományban él és egy mesterséges zátony építésébe fogtak, turisztikai céllal. Az elmúlt két év alatt, amióta kint vannak, háromhavonta hív, hogy menjek ki hozzájuk, ez alkalommal segíteni az építkezésnél.

Búvárként biztos vagyok benne, hogy sok feladat lenne és nem csak a munka, hanem India is nagyon tetszene. Várom a visszajelzését, ha már startra kész a projekt és indulhatok.

Azt már meg sem említem, hogy egy másik barátomnak van egy hostelje Gran Canarián, és szó van róla, hogy próbaképpen viszünk oda fapados járattal néhány tanulót vizsgázni, és ha kedvezőek a tapasztalatok, komolyabban is megvizsgáljuk egy újabb, kifejezetten búvárokra szakosodott és nekik kialakított infrastruktúrával rendelkező hostel és diveshop nyitásának a lehetőségét.

Nagyot álmodni

Mindezek a jelenleg nyitva álló, az elmúlt két hónapban felmerült lehetôségek. Amiért elkezdtem professzionális szinten foglalkozni ezzel a csodálatos hivatással, az mégis az olyan munkalehetőségek, mint amit például Hawaii, Dubai, Tonga, Tahiti, Samoa, Micronesia, a Maldív-szigetek, Indonézia, Kuba, Vietnám, Honduras, Venezuela, Honduras, Ausztrália, Új-Zéland, Egyiptom, Jordánia, Mexikó, vagy bármely, tengerrel, roncsokkal és korallal rendelkező ország és ezek búvárbázisai tudnak kínálni.

Hogy is szól otthon a kormány egyik jelmondata? Merjünk nagyot álmodni! Jelentem én már megtettem. Ha valaki szeretne hasonló lépéseket tenni, keressetek meg, bárkinek nagyon szívesen segítek tanácsokkal, tapasztalatokkal, kapcsolatokkal!