oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. január 19. 07:00,  Semmi gondom nem volt a beilleszkedéssel 374 komment

2013. január 19. 07:00 Határátkelő

Semmi gondom nem volt a beilleszkedéssel

Előre szólok, hogy ma angliai poszt következik. Azt nem mondanám, hogy akinek elege van Angliából ne olvassa, mert szerintem sok érdekesség van Anikó történetében, mást ne mondjak, végre egy olyan történet, melyben összetartó magyar közösségről olvashatunk. Már csak ezért is megéri...

London, ház Anikó 130119.jpg

„Már lassan 3 éve, hogy kijöttem Londonba dolgozni, az anyavállalat irodájába. Budapesten előtte 5 évet dolgoztam különböző munkakörökben ugyanennél a vállalatnál, és cégen belül pályáztam meg egy állást.

Az első 3 hétre fizették a szállodai szobámat, amíg találtam albérletet, és fizették a repülőjegyet idefelé, de más pénzbeli támogatást nem kaptam.

Szerencsére nem hagytak elveszni a bürokrácia útvesztőjében, az első héten intéztem mindent, munkaidőben, a munkáltatóm segített – bankszámlanyitás, NI-szám, a többire nem emlékszem, annyira flottul ment – és még az albérlethez szükséges ajánlólevelet is ők adták nekem.

Minimális csomaggal érkeztem ki, előzetesen próbáltam tájékozódni az itteni albérletárakról, és volt egy elképzelésem arról, melyik környéken szeretnék majd bérelni, hogy se a cég irodájától, se a belvárostól ne legyek messze. A hotelból először az egyik kolléga kisszobájába költöztem ideiglenesen, majd onnan az első itteni komoly albérletembe, ahol azóta is lakom.

Rezsi

A lakást 1200 fontért béreljük ketten, van egy nagy közös nappalink, étkezővel és mindkettőnknek egy külön dupla szobája (rendesen befér az ágy, és még polcok, tárolóhelyek is vannak, nem szűkös), közös még a konyha és a fürdőszoba.

A gázátalány havi 40 font, ez fedezi a téli nagy fűtéseket is, amik azért kellenek, mert a lakáson átfúj a szél. Az előző tél enyhe volt, de a 10 Celsius fok alatti hőmérsékleteknél már nagyon kell fűteni, mert még mackóban és pulcsiban is fázunk a lakásban. A melegvizes bojler és a sütő, a tűzhely is gázzal működik.

A villany és a víz is külön 20 font / hó, ezen kívül előfizetünk internet / TV / telefonszolgáltatásra a Sky-nál, mozicsatornákkal, nemzetközi híváscsomaggal, ez így egyben 60 font. Erre jön még a council tax, ami majdnem 200 font havonta, és a TV-licensz átalánydíj, ami havi 12 font.

A házban rajtunk kívül még két család lakik, elvileg a közös – szőnyeges, mint itt minden, néha még a fürdőszoba is – lépcsőházat rotációban mindig más takarítaná, de gyakorlatilag csak mi takarítjuk.

Más kapcsolatunk nincs a szomszédokkal, néha jön az alsó szomszéd, és reklamál a zaj miatt. A hang-, és hőszigetelés förtelmes ezekben a régi házakban, gyakorlatilag mindent hallunk mi is, amit a fölöttünk lakók csinálnak.

Egyéb költségek

Utazásra havonta átlag 100 fontot költök, a jógabérletem is havi 100 font, és ételre-italra gyakorlatilag bármennyit el lehetne (étterem, bulik, etc.). A reggeli 1-2 fontból kijön, ebéd napi 4 font az irodai kantinban, hétvégén szoktam főzni, és ehhez általában szombatonként veszem meg az alapanyagokat.

Egy nagyobb bevásárlásba (20-30 font értékben) beleférek, ami még kitart a következő hétre is: ebben van gyümölcs, üdítők, zöldség, tej, kenyér, sajtok. A hús nem, mert vegetáriánus vagyok.

A környéken található kis boltokban is jó a választék, de a kedvencem a helyi Waitrose. Minden megkapok még a legvadabb receptekhez is, télen-nyáron frissek a gyümölcsök és a zöldségek, fűszernövények. A kiszolgálás is elsőosztályú, az eladók és a pénztárosok nagyon készségesek, kedvesek, sokuk már megismer és beszélget velem.

A munkahely

A munkahetem 35 óra, heti egy napot dolgozhatok otthonról, és évi 28 nap szabadságom van. Semmi gondom nem volt a beilleszkedéssel, a kollégáim nagy szeretettel fogadtak, és amikor megtudták, hogy mi ünnepeljük a névnapokat, mindegyikük választott magának egy magyar nevet is, és azt ünnepeltük a szülinapok helyett.

A munka sok, de a hajtás mellett nagyon figyelnek arra is, hogy fejlődjek, képzésekre, tréningekre küldenek. Minden nap délután 5-kor el tudok menni haza, nagyon ritkán kell tovább maradnom.

A fennmaradó időt sportolással töltöm, meg a barátokkal, ma színházba megyünk egy kollégámmal és barátommal.

Összetartó magyarok

Sok magyar dolgozik a cégnél, összetartó kis közösséget sikerült kialakítanunk, közös programokkal. Hétvégén bulizni megyünk, múzeumba, vagy egy közös ebédre, beszélgetésre futunk össze.

Évente kétszer-háromszor szoktam hazamenni, akkor egy hetet a családommal töltök, egy hetet pedig a budapesti irodában dolgozom, így lehetőségem van esténként összefutni a barátaimmal. Sokan jöttek már hozzám látogatóba közülük és vannak visszajáró vendégeink is. A magánéletemről sokkal többet nem szeretnék elárulni.

Semmi gondom nem volt az otthoni életemmel, tapasztalatot szerezni jöttem ide, és tanulni. Az életminőségem sokat javult, van időm magamra, és a hobbikra, sportra, nem stresszelem szét magam.

Az angolok higiéniai igénye messze alulmarad az enyémnek, és a sok rövidnadrágos embertől is meghökkenek télen mind a mai napig, de nagyon sok szerethető vonást is sikerült felfedeznem bennük."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr315025140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 20:25:01

@Jess G: hat ezt nekem ne mond, en mikor kijottem 2 ev kellett, mire odaig jutottam, hogy onallosodtam
/ez amugy nem cask lakaskerdes, kocsi, munka stb volt. meg hat ugye illegalisan nem egyszeru berelni/
senkivel nem tudsz annyira joban lenni, hogy eveket,de akar cask honapokat is faszaul elvagy
en tudom, hogy sokkal olcsobb, de hosszabb tavon idegenekkel lakni nem palya, startolni jo ha az ember raskenyszerul, de akarki kimegy az legyen az elso celja, hogy levalik, arra kell eloszor gyujteni, ezt higgye el mindenki

kajaval mi is ugy vagyunk, bar ritkan fozunk-sutunk- de ha kajat veszunk azt olyan helyen vesszuk ahol jo az aru
wc papair mososzer sor-udito-tej stb. mindenhol ugyanaz, cask a "Tescos" olcsobb

Furos 2013.01.19. 20:27:09

@Jess G: Ismet egyeni preferenciak.
Sokat vasarolunk hentesnel,foleg BBQ re.
A haz nem kiadasa szerintem csak akkor hiba ha nincs 1 teljesen megbizhato berlod + valaki aki rajta tartja a szemet neked pl. karbantartas szempontjabol.
Egyebkent ertheto,hogy nem akarod a vele jaro problemakkal tolteni az idodet.
Tevhit h 2x olyan draga,de dragabb.

Mrs. Clayton 2013.01.19. 20:28:14

@váj mí: én annyira szabálykövető vagyok h két órával előbb kint szoktam lenni, tehát kb 6-ra, mert mint mondtam a reggeli géppel szoktam jönni-menni, ha már mennem jönnöm kell, így ált elsők közt szoktam a beszállókapunál ücsörögni, így elsőként is szállok fel a buszra, kiv, ha vannak olyanok akik az elsőséget megveszik
engem csak az olyanok zavarnak, aki direkt rettegnek, h most lezuhanunk és hozzá sírnak, akik mindent amit érnek fényképeznek
ezért ahogy leteszem a fencimet, el is alszom, főleg h a túlárazott kajájukat, parfümjüket meg mittudom én még mit nem árusítanak, ugyan hogy meg nem veszem
nem méltatlankodom, mert London-Bud ugyanannyi időben is pénzben is, mint Bud-haza

A Tyne folyó déli partja 2013.01.19. 20:31:14

@Jess G: na, akkor én nagyon jól élek. pedig messze nem keresek annyit, mint a levélíró:) de egyedül élek:)@szaszo71: ok, de pont azt mondom, hogy ez nem általános, ez a blog tele van olyanokkal, hogy szakmámban dolgozom, simán lehet, és kiderül, hogy infós. tényleg, el lehet helyezkedni infósként? tiszta csoda.@hagyma: egyetértek az egyedül lakással, a franc se akar másokkal lakni. öreg vagyok én már ahhoz...forgalom van itt amúgy is, nagy a baráti kör, jönnek, én megyek, stb. de hogy itt lakjon valaki, na ne. két fő baráti pár van, mindketten két másikkal laknak, hiába barátok, keresztbe panaszkodnak a másikakra.

iwebinfoember 2013.01.19. 20:31:24

A másokkal együtt lakás érdekes kérdés. Többféleképpen lehet másokkal lakni.

1. Magyar irodán keresztül bérelve 8-10 ember/lakás és erre jó esetben 2 WC/fürdő és nagy eséllyel valamelyik nem túl barátságos környéken.

2. Magánúton szervezve, illetve angol irodánál: Esetek nagy többségében 3-4 ember, 2 WC/fürdő, vegyes környékeken.

Én az első szobát amit idekinn béreltem, egy korrekt környék volt(Golders Green), 4 ember lakott a házban, velem együtt 2 Wc és fürdő volt, ezenkívül a szobában hütő és mikró, gyakorlatilag csak a WC volt közös. Semmi probléma nem volt. Mai napig összejárok velük és jóban vagyunk.(2 új-zélandi srác és egy cseh lány volt rajtam kívül a lakásban). Csak azért nem fogok saját lakást bérelni, hogy elmondhassam, hogy csak én bérlem. Bár jól keresek, mégsem akarok egy kisebb vagyont elkölteni lakásra. Amit így megspórolok, abból inkább meccsre megyünk vagy bulizunk, stb. Én nem ragaszkodom a saját lakáshoz. Jelenleg egy en-suite szobát bérlek, saját fürdőm is van WC-vel, a konyán kívül semmi közös nincsen, nagyon jól elvagyunk a lakótársakkal. Érelemszerű, családosként más a helyzet, de addig míg nincs családom, addig nekem tökéletesen megfelel az en-suite szoba.

szaszo71(D) 2013.01.19. 20:32:15

@Jess G: Integrációs tanfolyamon tanítok bevándorlókat. Meg nem integrációs, hanem sima nyelvtanfolyamon is, ott inkább csak ideiglenesen németo-ban élőket (au-paireket stb.) Nem vagyok német származású, de 2 félévet itt végeztem az egyetemen. Egyébként finnugor szakot is végeztem otthon, itt tartok finn tanfolyamokat is, azt persze németeknek. Az be kell ismerni, h. mikor kijöttünk, nem gondoltam, h. tudok itt is németet tanítani, most van, amit el se tudok vállalni idő hiányában. Igazából a férjem miatt jöttünk ki, akinek a német orvosi diplomája miatt sok gondja akadt a magyar eü-ben, de ez másik történet lenne, jó hosszú:)))

Mrs. Clayton 2013.01.19. 20:33:18

@hagyma: nekem mániám h megnézem mit mennyiért milyen minőségben kapok, pl az Aldis alufólia drágább, mint a Tescos, de dupla olyan vastag a tekercs is meg maga a fólia is, így jobban megéri szóval nem mindig igaz, h az olcsó az olcsó
aztán van egy ismerős pár, akik annyira spórolósak,h max 2 szelet húst sütnek maguknak ebédre, na ők en-suitot bérelnek egy itteni csaj lakásában, mert ők nem hajlandók egy külön lakást stb ami vele jár, mert így megspórolnak egy csomó pénzt
azért hozzáteszem sztem ez nem normális, de ők így érzik jól magukat, ellenben 3 havonta Mo-n üdülnek két hetet

váj mí 2013.01.19. 20:34:34

@A Tyne folyó déli partja: Te, én lehet, ilyen csudabogár vagyok, de engem zavar. Ha egy magyar tapló parasztot látok sokkal jobban zavar, mint ha románt. És tudod, mi a szomorú? Hogy itt, külföldiában sokkal több magyar taplót látok. A románok, mármint az alja, legfeljebb kéreget meg utcazenél, de a magyar tapló. Hűűűűű, apám!!!!
Te, én szabályos sokkot kaptam, még ha csak pár másodpercre is. Éppen utaztam itt az U.bahnon, amikor felszállt egy koldus, és elkezdett nyekeregni. Én mondjuk, hozzá vagyok szokva, nem is figyeltem, csak amikor hozzám ért, és magyarul szólalt meg. Intettem, szó nélkül, hogy nem, de egyre erőszakosabb lett, és hadovált nekem magyarul, én meg aktivitiztem .... Aztán a metró-villamos (U-bahn-ez itt 2 az 1-ben, mert föld alatt és föld felett is megy) megállt hirtelen a nyílt pályán, és a vezető bemondta, hogy várjuk a rendőrséget, mert belső telefonon több utas is jelezte, hogy zavaró tényező forog fenn. Ez volt a magyar kéregető. A rendőrség kb. 5 percen belül ott volt, leszedték a manust az U-bahnról. Én meg hülye voltam .....

Mrs. Clayton 2013.01.19. 20:35:00

@szaszo71: nem mondod, h Mo-n probléma egy német diploma?
mondjuk miért is lepődöm meg...

A Tyne folyó déli partja 2013.01.19. 20:38:43

@iwebinfoember: nem is azért vagyok pl. én saját lakásban, hogy elmondhassam. hanem, mert így nem szól senki, hogy még nem porszívóztam ki, pl, nem kell senkire várni se a vécén, se a fürdőben, se a konyhában. nem egy szobában létezem, mint mikor béreltünk (sok emberrel egyébként is csak egyszer laktam, de az jó nagy ház is volt, de hiába volt három vécé is, meg fürdő is, a konyhát akkor se tudtak kizárólagosan használni, pl.) de háromszobás lakásban, két másikkal se akarok lakni, nekem kell a függetlenségem, hogy nem cseszeget senki, hogy jaj, csörömpöltél a mosogatással kora reggel (kilenckor), vagy fordítva, a másik kel hatkor, és csapkodja az ajtókat.

szaszo71(D) 2013.01.19. 20:39:28

@váj mí: Az, h. te több "magyar taplót" látsz, nem azt jelenti, több is van. Csak neked jobban feltűnik. Ez olyan, mikor pl.valaki gyereket akar, úgy látja, h. szinte minden nő babakocsit tol az utcán...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 20:39:31

@iwebinfoember: nincs is azzal baj egy darabig
en idosebben jottem az igaz es az egvilagon /egy not kiveve/ senkivel nem volt semi problema, osszetuzes veszekedes
semi
de ez nem cask rajtam mullott, szerencsem volt, normalis sracok voltak
de ahogy jot a lehetoseg, maris koltoztem magamhoz
ez alap
nem azert, hogy elmondhassam, hogy sajat lakasom van, hanem hogy legyen OTTHONOM ne tarsberletem
meg ha dragabb is /volt/
en / most mar mi ugye a felesegemmel/ hjasznalom az en klotyomat, az en konyhamat, az en otthonomat
de nem vitatom, ha valaki startol, az ne feljen belevagni, cask igyekezzen onnalosodni eleg hamar, mert sosem tudhatja pl jovo honapban ki less a lakotarsa stb.
"bulizbi" meg mi is eljarunk meg meccsre is, de semmikeppen nem elvezne prioritast a sajat/berelt/ lakas elott

Furos 2013.01.19. 20:40:03

@hagyma: Igen. Az a tudat h nem kell alkalmazkodnod senkihez azert nagyon sokat jelent.

váj mí 2013.01.19. 20:41:07

@iwebinfoember: Bocs, nem tudom, a nemed, de ha majd lesz egy csajod=pasid, és felvinnéd a lakásba? Akkor mi van? Megkéred a lakótársad, hogy ne jöjjön haza? Esetleg, ha mégis otthon van, tartózkodjon a szobájában kizárólag? Vagyhogy? Ez egy megoldás kétségkívül, mármint a WG, a második, harmadik lány.... csak éppen olyan., mint egy kiterjesztett kollégium. Ideiglenesen éppen megfelelhet .....

A Tyne folyó déli partja 2013.01.19. 20:42:23

@váj mí: mert őket veszed észre. mert ezt akarod. erről volt egyszer egy oktatásunk:) mikor mozgássérülteket gondoztam, folyton egy csomót láttam, most meg nem. pedig nem hiszem, hogy itt kevesebb van. csak nem tűnik fel.

iwebinfoember 2013.01.19. 20:42:36

@A Tyne folyó déli partja: Igen, jogos amit írsz, de mint írtam, én mindig olyat bérlek, amihez van saját fürdő/Wc. A mostani helyemen is van, és hűtőm is van saját, a konyhát pedig gyakorlatilag csak én használom, mert a 2 lakótársam nem esznek otthon, vagy ha igen max mikrós kajákat, így azért jó. Az olyan helyeket ahol nagyon sokan vagyunk, azt én sem bírnám. Az en-suite viszont kibirható.

váj mí 2013.01.19. 20:43:31

@szaszo71: Nem, persze, csak én haluzom, hogy több van ...

A Tyne folyó déli partja 2013.01.19. 20:43:50

@hagyma: igen, egyetértek. nekem se volt általában olyan hú, de nagy probléma, csak maga az, hogy folyton ott voltak valakik, hogy nem az egész a tied.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 20:44:27

@Jess G: ez nalunk Mary dolga
O egy sima hyperben is kepes orakat varialni/a'merikai/
de ettol fuggetlenul tenyleg sok dolog van ami ugyanaz es havonta 2-300 dollarral is olcsobb ha mondjuk vezetsz 20 percet a walmartig
viszont a husfelere odafigyelunk, azt nem veszunk akarhol
eg es a fold mondjuk a freshmarket, a greenlife stb. mint az itteni tescok
na ez amasodik lepes a honositas utjan es a sajat lakas utan
el kezded nezni azt is mit vessel, nem cask, hogy mennyibe kerul....

szaszo71(D) 2013.01.19. 20:44:28

@Jess G: Mamár lehet, h. nem probléma, de akkor 1998 volt. 3 év alatt sikerült honosítani, egy csomó pénzbe került, utána dolgozott a nagyszerűmagyar fizetésért, mikor szakvizsgázni akart, megint kezdték szívatni. Ekkor meguntuk, már 2008 volt, egy pillanat alatt megvolt a német munkahely, azóta persze itt leszakvizsgázott. (Ráadásul anesztes, ami otthon hiányszakma.)

A Tyne folyó déli partja 2013.01.19. 20:45:24

@iwebinfoember: akkor is elkerülhetetlen, hogy a másikkal ne találkozz, lépcső, nappali, előszoba, stb. meg eleve, hogy ott van a cucca, nem csak a sajátom. és egy idegené, akkor is, ha barát.

A Tyne folyó déli partja 2013.01.19. 20:46:30

@váj mí: nem, hanem jobban feltűnnek. pszichológia.

iwebinfoember 2013.01.19. 20:47:57

@váj mí: Mint már írtam, en-suite szobát bérlek, gyakorlatilag senki sem zavar semmiben. És már hoztam fel magamhoz lányt minden gond nélkül, senkit nem kellett megkérnem semmire, hogy ne mászkáljon, stb. Én kizárólag komoly párkapcsolat esetén megyek bele a saját lakásba! Előbb semmiképp. Amennyi pénzt megspórolok jelenleg, az bőven fedezi az évi 2 hazautat és a nyarankénti 2 hetes tengerentúli nyaralást is.

váj mí 2013.01.19. 20:48:51

@A Tyne folyó déli partja: De az istenáldjonmeg ... nem, nem direkt vadászok rájuk. Faszom. Bécsben pl. a metrón több román kéregető volt, az agresszívabbját ékes román nyelven küldtem el a kurva anyjába. Eddig Stuttgartban nem találkoztam semmiféle nációjú kéregetővel az U-bahn-metrón. Nemrég volt az a magyar, akiről fentebb írtam, és amiért hülye vagyok, mert, amikor kijöttek a rendőrök, akkor persze a csóka hablatyolt mindent, én meg elvesztettem a türelmem, és rászóltam magyarul, hogy "kussolj már, azt mond, amit kérdeznek, tudom, hogy érted ..." mna, azt nem kellett volna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 20:50:23

@A Tyne folyó déli partja: meg hat ugye cask van celod
akinek cask az , hogy cask penz es megyek haza,a z OK megertem
de ha valaki maradni akar, annak cask kell egy otthon, amit O valaszt, O rendez be, O tulajdonol

mi most tartunk az x-ik lepesnel, de ehhez kellett 15 ev, most akarunk hazat venni
jo kornyeken elunk nagyon szep berelt lakasban, nagyon keves szomszeddal /epuletenkent 8 lakas van, veluk sincs semmi gond, de eljott ennek is az ideje
az meg job less
masra mar tulajdonkeppen nincs szuksegunk
/najo par million dollar jol jonne mondjuk/

nyuszigonosz 2013.01.19. 20:50:38

@váj mí: A magyarul agresszívan kolduló népek nem magyar állampolgárok. Majdnem mind román állampolgár.

Furos 2013.01.19. 20:50:55

@A Tyne folyó déli partja: @iwebinfoember: Szerintem vallalhato az en-suite amig egyedul vagy. A csajok miatt meg had irigykedjenek a lakotarsak :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 20:54:18

@Furos: minden vallalhato, csak nem ugyanaz...
O pl inkabb nyaralni megy, mas inkabb lakna magaban
nincs ezzel baj, de akkor sem ugyanaz a lakas, ezt ne mondja senki

nyuszigonosz 2013.01.19. 20:54:34

@váj mí: Ja és miért volt baj, hogy magyarul rászóltál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 20:54:55

@Furos: allando szamok heti 6 dollarert:)

Furos 2013.01.19. 21:00:35

@hagyma: Hajra! :) Ha beut es kiorulted magad gyere el es megiszuk a soroket!

iwebinfoember 2013.01.19. 21:02:23

@hagyma: Igen, mindenkinek mások a prioritások. Én tényleg inkább nyaralgatok, mint hogy saját lakásom legyen. Ha majd kapcsolatom lesz, akkor majd megyünk saját lakásba, addig én nem látom értelmét. De persze mindenkinek más a fontos.

váj mí 2013.01.19. 21:03:25

@Jess G: Én max. 45 perccel hamarabb vagyok kint. 5 perc alatt csekkolok be, ha nem tudom, hol a pult, akkor 10 perc. Egy kávé, pár cigi, és 15-20 perccel a gép indulása előtt megyek át a kapun. Persze, ez nem a lábhajtásos wizz, easy vagy ryan, hanem a tényleges fapad, mint a germanwings.

@iwebinfoember: Te, az akkor sem lakás. Tudom, tapasztalatból, szar ... ezvan...

@nyuszigonosz: Mert utána tolmácsolhattam óradíj nélkül, passzióból vagy állampolgári kötelességből, holott nem is vagyok állampolgár ..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 21:05:55

@Furos: ha nyerek megveszem a fozdedet naturlich
@iwebinfoember: ertem en nincs ezzel baj:) nekunk mar lakas mellett is beleferne a anyaralas, de alig par nap jut egy evben, najo tobb de altalaban mi nem megyunk el 2-3 hetre, hanem egy evben tobbszor 2-3-4 napra valahova
ha iden sikerul hazarepulnunk akkor az azert less 3 het

A Tyne folyó déli partja 2013.01.19. 21:11:44

@hagyma: én eredetileg a pénzért jöttem. és még mindig tervben van a hazamenetel. de addig is, kell a saját függetlenségem.@Furos: én nőből vagyok, nem viszek fel csajokat...de nem is arról van szó, hogy vállalható-e. sok minden vállalható. de nem akarom vállalni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 21:17:24

@A Tyne folyó déli partja: ez megint dontes kerdese
itt is volt aki azt mondta, inkabb maradunk 1 evvel tovabb de nem berlunk kozosen
volt aki meg szinte mindenhova bekeredzkedett volna, akar a konyhaba is, cask hogy sporoljon
igen a fuggetlenseg
barki barmit mond, minden tekintetben akkor vagy fuggetlen ha a lakast Te berled
a tobbi duma

A Tyne folyó déli partja 2013.01.19. 21:19:37

@hagyma: mivel az előző lakás nagy volt, (eredetileg hárman laktunk benne, a tesómékkal, na az is megér egy misét, rokon, ja,csak épp a tesóméknál trehányabb embereket nem hordott a hátán a föld).

na, és mikor már egyedül voltam, az ex mondta,hogy jaj,hát nagy a nappali, akkor azt le lehet választani, kiadni két embernek, meg a fenti plusz szobát is egy párnak, bakker, laktam volna plusz négy emberrel. hogy azzal spórolnék. ja, csak pont azért vettem sajátot, hogy ne lakjak egy vagon emberrel...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 21:25:28

@A Tyne folyó déli partja: meg mikor a lakotarsad eppen nem tudja kifizetni a ra juto villanyszamlat, par napja jonnek a rokonai es belejuk bux a nappaliban, eppen nem volt kolaja, cask tenyleg cask egyet vet el, de megadja, kicsit hangosabb a tv ejjel, cseszik kitakaritani a klotyot maga utan stb stb stb
ez katonasagnal elment, de most mar nem
jo, mondom en szerencses voltam, nagy haz, kulon szoba es cask 2 evig, de sose tobbet
persze tudtam, mit miert csinalok

Furos 2013.01.19. 21:30:11

@hagyma: Ha megnyered is meg mindig fenyevekre leszel az en fozdemnek a tulajatol anyagilag.
Nem ad el semmit csak vesz.

nyuszigonosz 2013.01.19. 21:30:14

@váj mí: Nahát, hogy akkora város és nincs magyar tolmács ott...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 21:35:21

@Furos: hat a mai huzas az pont 100 millio dollar, nem hiszem hogy fenyevekkel lennek tole es ne tudnank megegyezni:)
bar nincs szandekomban befektetni
ha megnyerem csinalok magamnak fozdet

váj mí 2013.01.19. 21:41:09

@nyuszigonosz: Édeskicsibogár, hádededehogynemvan, csak akkor épp ott én voltam a balek ... Node, ez már elmúlt nálam, és geci vagyok én is, úgyhogy visszaveheted az ironikus vigyort a pofádról.

Furos 2013.01.19. 21:41:20

@hagyma: Nem tuloztam. Az a 100 millio az meg fenyevekre van.
Ha tanacs kell az uj fozdenel ertesits mar ugyis regen voltam USA-ban.:)
Persze ha erdemesnek talalsz tanacsadasra :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 21:45:12

@Furos: ahogy megnyerem, szolok
eleg nagy cegnel melozhatsz, bar nagy cegeknel altalaban nem egy tulaj van

váj mí 2013.01.19. 21:46:42

@nyuszigonosz: Ja, ez kimaradt, bocs .. szóval, "... visszaveheted az ironikus vigyort a pofádról, te paraszt".
És legközelebb édesanyádat keresd fel, ha kötözködni akarsz, ha már ilyen pöcsfejnek nevelt. Na csá.

Furos 2013.01.19. 21:57:07

@hagyma: Kis sorfozde. A tulajnak nem innen van penze es egyeduli tulajdonos.
Na jo innen IS van penze. Lesulne a pofamrol a bor ha nem termelnek profitot.

Taxomükke (UK) 2013.01.19. 21:58:02

@charlieharper: A nemet humor osszefoglalo enciklopediajat atkuldom sms-ben, ha akarod...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 22:03:54

@Furos: jo OK, nem minden nap talalkozok dollarmilliardos emberek alkalmazottjaival
bar gondolom van valamennyi a fonokomnek is
/szallodalanc/
nekem ez a 100 miller most eppen eleg is lenne, de ez a kiindulo penz, 2 honap es repkednek a billiok:)

váj mí 2013.01.19. 22:06:49

@Taxomükke: Minek pazarolnál egy teljes sms-nyi karaktert rá?

Furos 2013.01.19. 22:08:02

@hagyma: Mielott elkezdtem neki dolgozni emn is csak modjaval gazdagokat ismertem.
100 millio is szep ossszeg,mondjuk lottonyeremenynel tok mindegy mennyi hiszen nyertel a 6 dollarodbol :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 22:10:12

@Furos: mindegy, cask sor legyen meg internet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 22:23:47

@Furos: hat az nem az en sportom
de tolem lehet

Furos 2013.01.19. 22:35:35

@hagyma: usse kavics ha lesz eleg sor meg whiskey akkor megnezhetunk par NFL meccset is.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.01.19. 22:50:19

Ez az egész magyarok-nem magyarok vita annyira fárasztóan céltalan, leginkább azért, mert két különböző dologról beszélnek az emberek.

Valakivel barátkozni kizárólag azért, mert magyar -> rossz.
Valakivel találkozni azért, mert magyar és utána összebarátkozni, mert akkor is barátok lennétek, ha otthon találkoztatok volna -> jó.

Ennyi a képlet, ráadásul a barátkozást kerülésre cserélve is működik.

iwebinfoember 2013.01.19. 23:01:13

@hagyma: Nem arról van szó hogy nem tudnék kivenni egy lakást, mert ki tudnék, csak éppen értelmét nem látom a dolognak. Nem vagyok eszeveszett spórolós, mindent megveszek magamnak ami kell, rendszeresen étteremezem, szórakozni járok, stb, és csak azért hogy egyedül legyek egy lakásban, nem fogok kb. 450 fonttal többet fizetni a lakhatásomért. komoly párkapcsolat esetén viszont mindenképp meg fogja érni a saját lakás.

Mrs. Clayton 2013.01.19. 23:10:12

@Püspök utcai gombaszedő: nekem van egy kollégám, aki itt született, de az apukája magyar
istenemre mondom senkivel nincs bajom legyen brit, trinidadi, amerikai bármilyen, de ő folyamat alám tesz, és nem tudom miért, nem csípi a magyarokat biztos
minden estre fura, h amiért eljöttem otthonról, itt egy olyan magyartól kapom vissza, aki alig tud magyarul és soha nem is élt Mo-n

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 23:11:50

@váj mí: hehe most bontottam ki egy boritekot
jovobe lato vagy, vagy legalabbis medium

februar 14. 12.45 charlotte NC:)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.01.19. 23:18:15

@Jess G: Nem lehet, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz? Vannak néha ilyen kollégái az embernek.

Aztán persze az is lehet, hogy túlkompenzál, mert nem akarja, hogy magyarnak tekintsék.

Csak annyit akartam mondani, hogy ha valaki a saját kollegáival bulizik, mint a posztoló, akik történetesen még magyarok is, az baromira nem ugyanaz a kategória, mint mondjuk magyar klubba eljárni vadidegenek közé.

Mrs. Clayton 2013.01.19. 23:24:58

@Püspök utcai gombaszedő: de :-) de akkor is
amit írtál tök úgy van, olyannal kell barátkozni, aki arra érdemes, h honnét jön m1
de attól még szarul esik, ha a honfitársad bunkó
én itt magyarokat nem ismerek, ellenben akiket hallottam boltokban, na velük soha nem barátkoznék, egyszerűen, mert nyilvánvaló h nem egy "kasztba" tartozunk, így közös témánk se lenne, kollégákkal meg elvből nem barátkozom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.19. 23:35:43

@Furos: meg korai, meg le is kell tenni:)
de remenykedem
megigerem, ha a hataratkelot erdekli, leirom , hogyan zajlik
/tudok rendesen es ekezettel is irni, jelzem:)/

zopilote 2013.01.19. 23:42:23

A posztot es a hozzaszolasokat olvasva feltunt, hogy sokan panaszkodtak arra, hogy a hazak
falan "atfuj a szel" plusz a szigetelesek minosege sem a legjobb, raadasul az ujjonoan epult
hazak eseteben is. Regi vesszoparipam az europai epitkezesi mod, kulonosen csaladi hazak
eseteben. Eszak - Amerika - ha masban nem is annyira - de ebben kovetendo pelda lehetne.
Amikor errol beszelek otthon, egybol azzal jonnek, hogy mit beszelek en, ok tudjak, ott a ha -
zak mibol keszulnek: " funér-gipszkarton.-üveggyapot-zsindely " stb. Megis ezeknek a hazak -
nak a szigetelese olyan, hogy a gyakori es hosszu es hideg teleken is 20 perc alatt fel lehet futeni
oket harmad annyi energia felhasznalasaval, mint otthon. Arrol nem is beszelve, hogy egy kony -
nyuszerkezetes haz anyagszuksegletet negyedannyi fuvarral biztositani lehet, mint egy hagyoma -
nyoset. De Magyarorszagon kell a fel meter vastagsagu fofal es a negyedmeter kozfal! Nem egy
ismerosom es haverom felepitette a nagy hodalyat, de futeni csak egy szobat tud. Az epitkeze -
sek minosegerol nem is beszelek, mindenki belexarik a legelemibb dolgokba is, legyen az epito
vagy epitetto: "nekunk ez jo igy is" jelszoval :( Es meg sorolhatnam tovabb, de inkabb nem igy
is tudom, mit fogok ezert kapni :)

zopilote 2013.01.19. 23:57:23

@hagyma: Gratula!!!!
Nekem az allampolgarsag megszerzese - 5 perc beszelgetes a vizsgan es 10 perc kis unnepseg
az atadaskor - annyit jelentett, hogy vendegmunkaskent szavazhatnek is es hogy haza tudok
menni minden hatranyos kovetkezmeny nelkul (ez 25 eve volt, azota valtozott a vilag)
De jelzem, ez mindenkinek mast jelent ( en belexarok ebbe is, raadasul jart, miert ne hasz -
naljam ki, egy extra utlevel mindig jol jon) :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.20. 00:07:08

@zopilote: nekem annyi plusz
hogy
- lehet amerikai utlevelem
- szavazhatok
- es elmondhatom, ajem amerikan
ezek nelkul is tudnek elni, de nekem ez fontos

A Tyne folyó déli partja 2013.01.20. 00:13:01

@hagyma: hát ja. mondjuk, nem pont ilyenek, de egyebek voltak, nem igazán nagy dolgok, csak eleve, hogy az nem a te saját légtered, illetve, hogy ott, a te saját közegedben van egy-két-három másik. ne legyen. @Jess G: mert ő nem is magyar...kétlem, hogy annak tartja magát. de ennek miért van köze a magyarságához? szar alak, és kész.

A Tyne folyó déli partja 2013.01.20. 00:19:30

@zopilote: a szigetelések minősége nem "nem a legjobb", hanem konkrétan NINCS szigetelés. meg vakolat se. s hidd el, hogy bizony szar az angol építkezés, de nagyon. sokkal rosszabb a magyarnál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.20. 00:23:22

@A Tyne folyó déli partja: ne bizony
ahol en fingok en fingok a legterben mas nem
ahol en fozok en fozok stb.
persze a felsorolt peldak mindenhol valtoznak, a lenyeg az ember vagy el magabann vagy a tarsaval, vagy a csaladjaval
masokkal elni nem mukodik hosszu tavon
sokszor roved tavon sem
nalam
ez van
en pl erre a divanyturizmusra vagy mire se neveznek be
nem megyek idegenhez
ennyi

zopilote 2013.01.20. 00:49:13

@A Tyne folyó déli partja:
Igaz, Angliaban meg nem jartam - kiveve Heathrow - igy nem tudom, hogy epitkeznek. Eddig
azt hittem, a magyarnal nincs rosszabb. Par eve dolgoztam egy sraccal, aki Angliabol jott spa-
nyol volt, bemutatta a "tudasat" amit Angliaban szerzett, de inkabb ne tette volna:( Raadasul
mondta, eveket dolgozott Dubaiban egy angol ceggel es hogy ott milyen jol keresett. Itt Ka -
nadaban 2 honapig birta, utana ment vissza Angliaba. Amit a szigetelesrol irsz - ill. hianyarol -
szinte hihetetlen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.20. 01:04:55

@zopilote: egy Magyar komuves, aki pl felepit egy csaladi hazat, altalaban teglabo, de ugye vannak mas eljarasi modok, sokkal jobban dolgozik mint egy amerikai, arrolnem beszelve, hogy egy amerikai altalaban fabl epit
abbol meg ok a jobbak
felepitik a fakeretet beleteszik utana a szigetelest es ra a gipszkartont
siman jol mukodik
de pl egy magyarnak teglahaz kell 2 meteres betonalappal emelettel tetoterrel

Világpolgár2012 2013.01.20. 01:20:25

@zopilote:
Azert azt nem lehet mondani, hogy Angliaban nincs szigeteles. Az ujonnan epitett hazakat fel sem lehet anelkul epiteni, nem engedelyeznek. Van is egy jo fotom, hogy mibol epul fel egy atlagos lakohaz fala, amit egy par honapja csinaltam egy lakopark epitesen Londonban, csak meg nem jottem ra, hogy hogyan kell ide fotot feltolteni. Ha erdekel elkuldom privatban. Regebben tenyleg nem volt szigeteles es voltak furcsa megoldasok, de az elmult 10 evben ez sokat valtozott es egyre jobb lesz, bar van hova felzarkozniuk.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.01.20. 01:33:04

@hagyma: Na igen, de a magyar házat nem is viszi el a tornádó. :)

zopilote 2013.01.20. 01:34:19

@hagyma:
Majd ha hazamessz Egerbe - oszinten kivanom, hogy sikeruljon - sok mindent "amerikai"
szemmel fogsz latni. (egy jo tanacs - ne kritizalj semmit elottuk, ha nem akarod megserteni
az otthon eloket) Szoval majd meg fogod latni pl. hogy a falak nem egyenesek, a derekszog
legtobbszor nem 90 fok es a szintezeshez sem eleg mar a mai vilagban egy kihuzott sparga :)
Maskulonben Eger gyonyoru, kulonosen a belvaros, evrol evre szebb lesz. Marynek biztosan
kultursokkot fog okozni nem csak Magyarorszag, hanem Europa is. Egyszer elvittem Magyar -
orszagra az exemet (aki nem jart meg Europban) es szinte mindent maskepp latott, mint en.
A hazitejet kikopte, a kertben termett gyumolcs, szollo, zoldseg izlett neki, es nem tudta fel-
fogni, hogy egy 2 - 300 eves epuletet miert nem bontonak le:)
" felepitik a fakeretet beleteszik utana a szigetelest es ra a gipszkartont " - oh, bar csak ilyen
egyszeru lenne!!! :)

zopilote 2013.01.20. 01:38:22

@Világpolgár2012:
Ugy tudom, a forumokra lehet csak kepeket feltolteni, a blogokra nem. En az indafotoba szok -
tam feltenni kepeket es itt utalok ra, hogy hol lehet megnezni.

zopilote 2013.01.20. 01:42:32

@Püspök utcai gombaszedő:
" Na igen, de a magyar házat nem is viszi el a tornádó. :) " De nincs is annyi es olyan erossegu
tornado Magyarorszagon, mint Eszak - Amerikaban. A konnyuszerkezetes csaladihaz meg sok-
kal foldrengesbiztosabb :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.20. 01:48:44

@Püspök utcai gombaszedő: mert eleg ritka is
@zopilote: cask elhatarozas kerdes, bar, az teny mondtam Marynek en addig nem megyek mig nem less amerikai utlevelem
na az meg 2 honap
onnatol nem less mellebeszeles

hat azert en dolgoztam sok helyen, asszem pl a Magyar burkolok kenterbe vernek az amerikaiakat
nade ez meddo vita

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.20. 01:52:19

@iwebinfoember: En sem szidom, de ettol fuggetlenul meg epitkezesi teren igen nagy hianyossagokat latni. Pl. helyszinen szerelik ossze a muanyag ablakot. Nem , enm arrol van szo, hogy ott rakjak fel a keretre, hanem arrol, hogy a porban meg piszokban rakjak bele az ablakuveget az ablakba. Az egeszsegugyrol: a korhazi rendszer igen, a GP-s nagyon nem. NEkem volt egy harom hetes olyan megfazasom, hogy kohodni is nehezen tudtam, ugy szoritottak ossze a mellkasom. Szerintem siman tudoguszi volt, 3 hetig 38-39 fokos lazzal, amit gyogyszerrel sem sikerult kordaban tartani... Erdekes volt .Aztan itt van ez a konstans terdfajdalmam, oke, menjek el fizioterapiara, de nem rontgeneszik, vagy nezik komolyabban meg. Ugy hogy ebbol valoszinuleg maganorvos lesz.
GP ( haziorvos) otthon sokkal jobb, korhazba viszont itt mernek befekudni.

@charlieharper: megneztem listentotaxmanen. 1. itt olyan emberrol van szo, aki otthon is ennel a cegnel volt, 2. nem sok , de nem is keves. Szoval kivetelesen most egyetertek veled.

Wall-e nal tenyelg sokalltam a kezdeti brutto 50k-t, mert ennyit nem rogton kijovetel utan ,es vezeto pozicioban levo magyarok kaptak/kapnak. Nem 5 eves szakmai tapasztalattal .
Ja es profikrol beszelek en is.

@think different: bocsanat,de azert otthon meg az paneleknel sem 1 -1 giszkartonbol all a fal, kozte levegovel. Vagy feletek igen?

zopilote 2013.01.20. 01:52:41

@zopilote:
Tavalyelott nyaron pont otthon voltam, amikor egy hatalmas szelvihar a Jaszsagtol a Matraig
eleg csunya tarolast vegzett ugy epuletekben mint a termenyben

zopilote 2013.01.20. 01:58:09

@hagyma:
igazad van, szerintem is meddo vita:)

zopilote 2013.01.20. 02:23:17

@Világpolgár2012:
Igen, erdekelne, mar csak azert is, mert kivancsi vagyok az angliai epitesi modszerekre. Es le -
het, hogy hamarosan at kell koltoznom Europaba egy kis idore - csaladi okok miatt, ugyanis
Edesanyam eleg beteg, es a mult heten rosszabbodott az allapota. Szeretnem legalabb kethe-
tente meglatogatni, ami innen nem olyan egyszeru. Ha mar Europaban vagyok, illene azert
egy kis penzt keresnem is, ami Magyarorszagon nem hiszem, hogy menne. Ezert Anglia, azon
belul is London kornyeke johetne szoba, mar csak a nyelv miatt is. Plusz ott lakik a keresztla -
nyom is. De az epitkezesi szokasokrol, munkalehetosegekrol nem sok ismeretem van. Jovo
hettol ugy nez ki, neki kell fekudnom az Internetnek ezzel kapcsolatban.

Világpolgár2012 2013.01.20. 02:46:05

@zopilote:
Küldök privátban üzenetet, mert nem vagyok regisztrálva semmilyen fotómegosztón. Én most a legújabb építési technikákat tanulom, bár hozzád képest semmi tapasztalatom az építőiparban, Londont viszont ismerem, szóval lehet, hogy tudok pár dologban tanácsot adni. Valamint tagja vagyok a CIOBnak (Chartered Institute of Building), ahol utána tudok projecteknek/munkalehetőségeknek/kiadványokak nézni.

zopilote 2013.01.20. 03:11:17

@Világpolgár2012:
Thx elore is, es remelem, csak vegso megoldaskent kerul szamitasba nalam az Europaba valo atkoltozes meg ha csak 6 honapra is. Talan csak talal a hugom valakit, aki a hetvegeken ranez
Anyamra, begyujt a kazanba, stb. Eddig nem talaltunk senkit, aki vallalna ezt, meg havi 60 -
80 ezer Ft keszpenzert sem:(

Világpolgár2012 2013.01.20. 03:26:32

@zopilote:
Hát igen, a szülők kérdése az egyik legnehezebb, amikor valaki külföldre költözik. Én kihoztam édesanyámat 4 évvel ezelőtt, az volt a legjobb megoldás hosszútávon. Mondjuk én egyedüli gyerek is vagyok, így nem volt kivel megosztani a felelősséget.

zopilote 2013.01.20. 03:43:40

@Világpolgár2012:
Igen, nalam ez lelkiismereti kerdes. Probaltam hazakoltozni, 3X is, egyszer sem jott be, neha
az en hibambol, inkabb nem megyek bele a reszletekbe. Kikoltozni nem koltozott volna ki az
Anyam, mar csak a kora miatt sem, es nem is tudta volna megszokni az uj kornyezetet. Nekem
is fel kellett volna adnom a vandorlo eletformamat, szoval tul sok lett volna egyszerre.
Visszaterve az epitoiparra: igen, tapasztalatom, gyakorlatom van, de csak egy nagyon szuk te -
ruleten, konnyuszerkezetes fal epitesekben, szigetelesben. Emlekszem, 20 - 25 evvel ezelott
innen Kanadabol hivtak a szakembereket Angliaba oktatatni az ottani szakmunkasokat az
itteni modszerekre.

tanato 2013.01.20. 09:55:29

@Világpolgár2012: Azt nagyon jól tetted,nagyon sokan ürügyként,idős beteg szüleikre hivatkoznak amikor gyávaságuk miatt nem mernek belevágni a kitelepülési projektjükbe.De akinek van vér a pu,-ba azok a Te általad alkalmazott megoldást alkalmazzák, maguk után hozzák az öregeket,nem halálos egy öregnek sem ha egy jobb életszínvonalt biztosító államban tölti a nyugdíjas napjait.

nyuszigonosz 2013.01.20. 10:00:31

@váj mí: Idefigyelj! Az ember szól hozzád, kérdez valamit, és te meg azonnal leparasztozod?
Szégyeldd magad. Mert nem volt "ironikus vigyor a pofámon" , egyszerüen meglepödtem azon amit írtál.

Ezek szerint neked saját magaddal van a legnagyobb problémád.

LittleG (uk) 2013.01.20. 12:25:38

Még van vagy 150 hozzászólás, amit nem olvastam el, de addig is leírom, ami a "bögyömben" van: összességében több negatívumot tudok Angliáról a kommentek alapján, mint pozitívumot (bevándorlóként).

Tényleg csak az a jó ott, hogy jobban meg lehet élni a fizetésből és az utcán udvariasak az angolok?

Aki ott él, pláne már régebb óta, nem mesélné el, hogy ő mit szeret ott? Vagy mindenki tovább szándékozik állni egy "jobb" országba?

iwebinfoember 2013.01.20. 14:40:43

@LittleG.: Igen, nekem is a bögyömben van a sok negatív hozzászólás. Én már leírtam, hogy ha valakinek ennyire nem jó itt, akkor menjen haza, vagy egy másik országba! Ennyi! Nem arról van szó hogy itt minden tökéletes, mert nem az, de messzemenőkig jobb, mint otthon és nem csak a fizetés tekintetében. Az én esetemben a pozitívumok az országban:

- fizetés
- megbecsülés
- kiszámíthatóság
- közlekedés/tömegközlekedés
- ügyintézés
- munka lehetőségek
- előrelépési lehetőség
- számtalan szórakozási lehetőség
- vegyes kultúra
- nagy százalékban nyugodtabb emberek, nem búskomor mindenki

Negatívumok:

- időjárás
- lakások állapota(főleg az "olcsóbbak" esetén)
- és negatívumként megemlíteném sajnos a magyarokat, mert egy részük bizony hozza magával a magyar mentalitást, ami miatt nem tud itt(sem) érvényesülni, és ezt persze az országra fogja.

Világpolgár2012 2013.01.20. 15:04:30

@tanato:
Egyébként szinte csak pozitívuma van, hogy itt van velünk, azon kívül persze, hogy nem kell aggódnunk érte. A korházi ellátás messzemenőleg jobb, főleg azon az oszályon ahová neki kell járnia. A gyógyszerek 60 év felett ingyenesek, az utazás 65 év felett szintén. Ha beszélne angolul, akkor pedig rengeteg lehetősége lenne különböző klubokba járnia, annyi féle van a környékünkön, hogy egy év alatt se tudnánk mindenhova eljutni. Lehet, hogy majd ezekre is sor kerül egyszer.

LittleG (uk) 2013.01.20. 15:14:08

@iwebinfoember: Köszi!

Ezt a szót is sokszor olvastam Angliával/nyugattal kapcsolatban: kíszámíthatóság.

Azért ott sincs bebetonozva egy munkahely, vagy csak arról van szó, hogy nem mennek tönkre cégek olyan könnyen/nem szoktak csak úgy kirakni?

Vagyis, pontosan mit takar ez?

Világpolgár2012 2013.01.20. 15:15:22

@LittleG.:
Nekem csak egy negatívum van, ami igazán zavar, az időjárás, vagyis nem is a általános időjárás, hanem a napsütés hiánya. Idősebb koromra, csak emiatt, nem szeretnék itt élni. Addig meg nyaranta annyi időt töltünk naposabb helyen, amennyit csak tudunk.

A lakhatásra visszatérve, a mi házunk sokkal jobb minőségű, mint bármely rokoné vagy ismerősé otthon. Igaz csak 4 éves, de nincs semmi baja és a rezsi szinte olcsóbb, mint otthon. A lehetőség ott van a legtöbb embernek, hogy változtasson, ha vacak a lakás. Van olyan ismerősöm, aki minimálbéren van, leköltöztek a tenger mellé, 2 halós lakás egy új építésű házban, nincs semmi gondjuk és megengedhetik maguknak. De olyan ismerősöm is van, akik Londonban fizetnek 1000 font körül egy 2 hálósért, ahol a második szobát nem is lehet használni (hideg, penészes, stb). Ők is simán költözhetnének, csak nem mernek/lusták belevágni.

iwebinfoember 2013.01.20. 15:22:07

@LittleG.: Persze, itt sincs stabil, bebetonozott munkahely, de kiszámíthatóság alatt azt értem, hogyha elvesztem a munkámat, akkor itt, jóval nagyobb eséllyel el helyezkedem belátható időn belül, ellentétben Magyarországgal, ahol még a jól képzettek is 6-12 hónapig tart az álláskeresés.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.20. 15:46:06

@Világpolgár2012: erdekes, ami masnak negativum, az nekem az egyik legnagyobb pozitivum. Marmin az idojaras. Mondjuk lehetne kicsit tobb ho, de amugy nem panaszkodom.:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.20. 15:53:53

@LittleG.: az a baj, hogy az ember neha hajlamos atesni a lo egyik vagy masik oldalara. Ami nekem tokeletes, azt mas a hata kozepere sem kivanja esetleg. ( Lasd meg a londoni idojaras josagaban sem tudunk nevezore jutni :D:D)

Neha erdemes levennia szemellenzot, egyik vagy masik odlalrol is. UK nem tokeletes, de elheto orszag.
Es ez a lenyeg. kiszamithato, van lehetoseg fejlodesre, van lehetoseg elorelepni, nem csak anyagiakban, hanem egyebkent is. Nem vagy hulyenek nezve, ha 30 evesen kezdel el egyetemre jarni, es meg lehetne sorolni.

De ott van mellette, hogy a teligumit kb csak hirbol ismerik, pedig az ev harmadaban 10 fok vagy az alatti a homerseklet, a gazdasag kb 85%-ban fugg az idojarastol, de nincsenek igazan felkeszulve ra , es meg lehetne sorolni. www.youtube.com/watch?v=elP_34ltdWI

Aki pedig nem hajlando a negativ oldalt is meglatni, azt pont annyira vak, mint aki csak azt latja meg.

DieNanny CH 2013.01.20. 16:18:16

@hagyma:
Hogy a saját példáddal mondjak ellent: Viszont az a magyar a szobájának bármelyik falára fel tudja fúrni az 50 kilós tv-jét!
(És nem bántásból írtam. De tényleg!)
Arról én is olvastam, hogy 30 cm téglafal + 20 cm szigetelés sokkal jobban szigetel, mint egy 70 cm-es vályog. A kétméteres alapra emelt házak meg tényleg pocsékolás!

wowerman 2013.01.21. 20:01:21

Ezt nem nagyon értem. Aki külföldre megy, miért a magyar közösséget keresi? Nekem nem csak az országból, az emberekből is elegem van. Bár az igaz, ha valaki kint él, az már jelentheti azt hogy nem olyan sötét belül mint akiket minden nap látni szoktam. Bár a kuruc tulajdonosa is amerikai magyar...

A Tyne folyó déli partja 2013.01.21. 20:40:15

@wowerman: az benned fel sem merül, hogy nem mindenki azért van külföldön, mert utálja Magyarországot?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása