oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2021. március 02. 06:30,  Az érem másik oldala 33 komment

2021. március 02. 06:30 Határátkelő

Az érem másik oldala

Amikor az idegennyelv-tudásról beszélünk, akkor (érthető okokból) a saját szempontunk az elsődleges, kifejezetten ritka az, ha arról van szó, milyennek látnak (és főleg: hallanak) minket az anyanyelvi beszélők. Péter posztja esetében két angol. Egy olyan poszt következik, amit a szokásosnál is nagyobb élvezettel olvastunk, remélhetőleg nektek is tetszik majd!

gyerekek_5.jpg

„So you are full like a bus at lunchtime” (tele vagy, mint a déli busz) – fordultam hozzá. Ben egy pillanatig értetlenkedő arccal bámult rám, majd hangosan elkezdett röhögni. „Ezt a kifejezést még sosem hallottam, de tetszik “- tette hozzá. Épp azt kezdte előtte ecsetelni, hogy kicsit sikerült túltolnia az ebédet. A rendelésnél a szeme nagyobb volt, mint a szája, de utána már semmiképp nem akarta veszni hagyni…

Az élet idegen nyelven című korábbi posztom megjelenését követően úgy döntöttem, hogy írok egy folytatást, csak most ellentétes perspektívából. Gyorsan rájöttem azonban, hogy valószínűleg célravezetőbb lesz, ha írni nem én írom, csak narrálom.

„Britek csak a tévében vannak”

Lefordítottam hát a teljes bejegyzést és megkértem két angol barátomat, hogy írásban reagáljanak a cikkben elhangzottakra. Azonban amikor először vázoltam nekik, hogy brit szemszögből szeretném körbejárni a témát, jól kiröhögtek.

„Brit, mi? Pete, az isten szerelmére, hány éve is élsz itt? Nem tűnt még fel, hogy britek csak a tévében vannak? Mi angolok vagyunk…” �

Ben és Lea – akik az életben mellesleg egy párt alkotnak – persze csak vicceltek és azonnal kötélnek álltak. Azért finoman hozzátették, hogy ők sosem azonosítanák magukat britként. Elég furán veszi ki magát, amikor “lebritezik” őket. Még szerencse, hogy nem rókának születtek…

Egy szó mint száz, kezükbe nyomtam a fordítást, amivel előzetesen azért picit megszenvedtem. Akadt pár szófordulat, amit az istennek sem tudtam lefordítani normálisan, úgy hogy kénytelen volna improvizálni. Így születtek olyan „páratlan” aforizmák mint például:

„Olyan stresszel járt, amit éppen csak ki tudtam hordani páros lábon – It caused such a pervasive stress that I could barely cure with homeopathy” illetve „Olyan ritka, mint a fehér holló – Being as rare as sober Brits at ‘Spoons’ ”.

Vagy amikor idéztem megboldogult Knézy Jenőnk szavait egy szép próbálkozás kapcsán: „Jó lövéééés!... Bedobás.” – „Good shooooot!… Throw-in.”

Gyanítom, hogy annak a valószínűsége kábé a zéró felé konvergál, hogy ezek valaha beépülnek majd az angol köznyelvi kifejezések közé. Esélyes, hogy irodalmi folyóiratokban sem engem fognak majd idézni, de talán bocsánatos bűn.

Ben és Lea hátteréről elöljáróban megosztanék pár apróbb részletet, csak hogy teljes legyen a kép. Mindketten a harmincas éveik elején járnak. Ben Portsmouth-ból származik, míg Lea „born & bred” (tősgyökeres) bristoli.

Mindketten egyetemet végzett fiatalok és hátrányos helyzetű szenvedélybetegségekkel küzdő emberek társadalomba való visszaintegrálódását segítő szervezeteknek dolgoznak. Hogy könnyebben összefoglalhassák a gondolataikat, a poszthoz mellékeltem egy opcionális kérdőívet is.

Ben meglátásai

Ben a konzervatív utat választotta és szépen egyesével végigment a kérdéseken, míg Lea gondolatai jóval szabadabban szárnyaltak. Jöjjenek tehát elsőként Ben meglátásai:

1. Hogy vélekedsz általánosságban a posztról?

Élvezetes írás volt, tovább is olvastam volna, ha folytatódott volna még. Úgy érzem, jó arányban vegyítette a tényszerű információkat, általános gondolatokat és legfőképp a személyes tapasztalatokat illetve élményeket, amelyek aztán valódi perspektívába tudták helyezni az írás mondanivalóját.

2. Voltak-e meglepő részletek a posztban, és ha igen, melyek és miért?

Kevés meglepő dolgot tapasztaltam, de csak azért, mert személyes beszélgetéseink alkalmával ezek közül már oly sok témát veséztünk ki korábban.

Talán a legmeglepőbb az angol és magyar igeidők közti különbség volt. Valahol abszolút érthető, hogy csak múlt, jelen, jövő idő van és slussz. Tény, hogy az idősíkok tekintetében elég eltérő logika mentén épül fel a két nyelv. Mondjuk ez mind semmi a németek extrém fura feminim / maszkulin (der, die, das) rendszeréhez képest…

3. Van esetleg, amit másképp látsz a cikkben taglaltakhoz képest?

Részben egyetértek a meglátásaiddal a párkapcsolatokat illetően. Tényleg nehéz lehet közös nevezőre jutni megfelelő és teljes nyelvi eszköztár hiányában. Azzal azonban vitatkoznék, hogy ez sokkal könnyebb lenne az anyanyelvi partnerek esetében.

Úgy érzem, hogy sokkal fontosabb az, hogy az ember először a saját érzéseit legyen képes teljesen megérteni, és majd ezt szavakba önteni. Az, hogy ezt milyen nyelvi eszközökkel fejezed ki, a lényegen nem hiszem, hogy sokat változtat.

Amikor félreértésekre és összetűzésekre kerül sor, sokkal inkább az a baj, hogy a felek nem tudják megfelelően kifejezni magukat, mert a saját érzelmeikkel sincsenek teljesen tisztában.

Ennek nem sok köze van a nyelvi eszköztár meglétéhez vagy hiányához. Ez inkább egy általános kommunikációs probléma, amikor valaki nem képes az érzéseit beszéd formájában megfelelően kifejezni, vagy rosszabb esetben fogalma sincs, hogy mit érez pontosan.

4. Hogy boldogulsz a külföldiekkel az általános kommunikációt illetően?

Mivel sokat kosárlabdázom, meglehetősen gyakran kerülök kapcsolatba külföldi játékosokkal. Angolként egyébként elég nehéz lenne helyi játszótársakat találni. Általában a kommunikációt nem találom különösebben nehézkesnek.

Az sokat segít, ha valaki jó hallgató, és képes figyelni a másik testbeszédére. Tudni kell érzékelni, hogy mikor és miért kezd el akadozni az adott társalgás. Az már kicsit nehezebb ügy, amikor egy adott társaságban több angol is jelen van, mert akkor figyelni kell arra is, hogy a külföldiek ne érezzék magukat kizárva a beszélgetésből.

Ez valahol hasonló érzés lehet, mint amikor ti külföldiek túlgondolkodjátok a fordítást, és az egész párbeszéd pillanatok alatt atomstresszé manifesztálódik. Nekünk meg egyszerre kell túl sok mindenre koncentrálni, és folyamatosan próbálni a nem anyanyelvi beszélőket is a beszélgetésben tartani.

5. Van olyan nyelvspecifikus dolog, amire szerinted a külföldieknek több gondot kellene fordítania?

Ezek kevéssé nyelvtani vagy kiejtésbeli dolgok. Nekünk, anyanyelvi beszélőknek az egymás közötti kommunikáció is bármikor falakba ütközhet. A különböző helyi és olykor igen kemény akcentusokkal beszélő angolokat bizony nekünk sem könnyű megérteni!

Hogy a skótokat, íreket, walesieket ne is hozzam elő. Nekem például a dél-bristoli akcentus néha épp annyira hangzik külföldinek, mint a lengyel vagy a spanyol…

Azért van egy javaslatom: az angolul tanulóknak nem az amerikai sorozatokból vagy filmekből kellene a nyelvet tanulniuk. Elég lehangolónak találom, amikor Európából érkezettek amerikai akcentussal szólalnak meg. Az amerikaiak amúgy is épp elég irritálóak a maguk khmm… sajátos stílusával, szóval ne tegyünk rá még egy lapáttal, ha nem muszáj.

Egy másik nem túl előnyös szokás az, amikor egy külföldi csak a saját sleppjével lóg együtt. Persze értem én, hogy fontos a nemzeti összetartozás érzése, és hogy egyfajta biztonságot ad, hogy tartozol valahová.

Csak sajnos ez legtöbbször azzal jár, hogy ezek az emberek egyszerűen elfeledkeznek arról, hogy nem otthon vannak, és meg sem próbálnak nyitni a helyiek felé. Ez pedig nem túl szimpatikus magatartás a befogadó ország lakóival szemben. Pontosan az ismerkedés kellene hogy legyen a nyelvtanulás és a beilleszkedés legfőbb irányvonala.

Egy jó tanács: Soha ne félj ismételni magad, és ne tettesd, hogy megértettél valamit, ha nem. Különösen azokban a szituációkban, amikor az adott személlyel egyébként gyakran találkozol, és különösen fontos volna, hogy a másik fél időben észlelje, ha valami akadozik.

6. Vannak számodra igazán idegesítő szokásaik a külföldieknek? (Esetleg kifejezett nemzetiségeknek?)

A külföldieknek? Áá dehogy… Az amerikaiaknál tenyérbemászóbb kevés van… �

De azért van egy dolog, amitől rendszeresen a falra mászok. Ez főleg a spanyolokra és az olaszokra jellemző. Néha amikor egyébként tökéletes angolsággal beszélnek valamiről, hirtelen egy adott szót a saját anyanyelvük meglehetősen éles akcentusával iktatnak közbe.

Például olyan ételek nevei, mint a „chorizo” vagy a „mozzarella”. Értem én, hogy a sajátjuk, de borzalmasan hangzik ebben a kontextusban! Konkrét erőszak a fülnek. Épp a minap néztem Jim Jeffries legújabb stand-up comedy-jét a Netflixen, ami épp eköré a téma köré építkezett. Ajánlom az olvasók figyelmébe.

7. Érted, hogy miért okoz gondot oly sok külföldinek az angol igeidők használata?

Igen, ahogy feljebb már kifejtettem. Érdekes volt hallani, hogy miért fura ez másoknak, de változni ettől sajnos még nem fog. Persze valamit azért segít, ha tisztában van vele az ember, hogy másoknak mi okoz nehézségeket és pontosan miért.

8. Felhoznál pár példát arra, hogy én személy szerint milyen tipikus hibákat szoktam véteni? Nyugodtan lehetsz kritikus…

Persze. Az hogy, folyamatosan felcseréled a „he” és „she” névmásokat. Néha elég zavaros, és meglehetősen vicces. Halál komolyan lövésem sincs róla, hogy Tina, a macskátok fiú-e vagy lány! �

(Shemale – a szerk.)

9. Egyetértesz abban, hogy az együtt eltöltött idő nagy segítséget nyújt egy anyanyelvi és egy az angolt második nyelvként beszélő ember között a kölcsönös megértésben?

Persze. Ez tökéletesen így van. Rengeteget segít, ha már ismeritek egymás hátterét és gondolatait. Idővel a testbeszéd olvasása is sokat fejlődik, és jóval könnyebbé válik felismerni, illetve helyrehozni az akadozó kommunikációt. Ezt többek között veled is átéltem. Mára már sokkal könnyeben észreveszem, mikor nem veszed az adást…"

Ezek voltak tehát Ben gondolatai a témáról és most ezzel a lendülettel tovább is lépnénk. Következzenek Lea meglátásai, aki egy nagyobb lélegzetvételnyi gondolatfűzérben osztotta meg itt-ott kicsit elkalandozó véleményét.

Így látja Lea

"Először is imádtam a poszt szellemességét. A „barely cure with homeopathy” résznél például jót nevettem, úgy sejtem irónia lehetett. Vagy éppenséggel a „being as rare as sober Brits at Spoons” szófordulat! �

Leginkább azért tetszettek ezek a részek, mert a humor nagyon fontos szerepet tölt be a saját mindennapi kommunikációm során. A jó humor egyszerre lefegyverző, őszinte és nyílt kapcsolatteremtő eszköz. A közös nevezőt megtalálni egy olyan hatalmas röhögésbe torkolló társalgásban a legegyszerűbb, ami után alig kap az ember levegőt.

„Mi a p*csa?”

Megjegyezném, hogy én is belefutottam már abba a helyzetbe, amikor úgy éreztem, hogy az idegen nyelv miatt baromira nem tudtam átadni a mondandómat.

Egy korábbi spanyol barátom szüleinél történt mindez. Szörnyen kínlódtam, mert minden erőfeszítésem ellenére sem tudtam vicces lenni. Az egyik este például már jó ideje ismételgettem egy spanyol mondatot magamban, mire végre rászántam magam, és feltettem a kérdést: „Que es cono?” – mire mindenki padlót fogott a röhögéstől.

Én pedig majd elsüllyedtem szégyenemben, amikor szembesítettek vele, hogy mit is sikerült kinyögnöm a hatalmas rákészülés után. Hát annyit, hogy „Mi a p*csa?” �

Megtörni a jeget

A következő érdekes téma a különböző nemzetspecifikus kifejezések széles repertoárja. Rendkívül szórakoztatónak tartom összehasonlítani őket a saját nyelvemben használtakkal.

Péterrel gyakran szoktunk ezekről társalogni és jókat mosolyogni a furábbnál furább szófordulatokon. Ezek a kifejezések a végtelenül színes nyelvi absztrakció nemzetenként eltérő leképeződései, s talán pont ezért találom őket annyira lenyűgözőnek.

Amikor akadozik a kommunikáció, egy-egy ilyen ‘fura szerzet’ bedobásával könnyedén oldhatjuk kicsit a hangulatot. Ugrathatjuk vele a másikat, aztán pedig jókat röhöghetünk, miután sikerült kibogozni és megértetni a másikkal, hogy mit is jelent tulajdonképpen. Ez egy vicces tanulás.

Emlékszem, tökre meglepődtem, mikor kiderült, hogy a „megtörni a jeget” kifejezés nem csak az angolban létezik. Néha eltűnődöm, hogy milyen vicces volna egy olyan társas fejtörő, ahol két különböző nyelvet beszélő játékosnak kellene közös nevezőre jutni úgy, hogy semmilyen nyelvi kapcsolatuk nincs.

Például, mintha Péternek kellene egy török kereskedőtől kebab szállítmányt rendelnie. (Ej, ej, Lea, nem ismered a magyar-török közös történelmet. Lehet, hogy sokkal könnyebben menne, mint gondolnád! – a szerk.)

Én vagyok. Ki vagyok?

Hasonlóan érdekfeszítőnek találom az egyes nemzeti gesztusok összehasonlítását is. Érdekes, hogy mennyiféleképpen tudunk különböző mozdulatokkal utalni bizonyos cselekvésre vagy állapotra.

Emellett meglepődve tapasztaltam például, hogy az olasz vagy a spanyol nyelvben – meg kitudja még hányban, amit nem ismerek! – külön kifejezések vannak arra, hogy „Én vagyok”, attól függően, hogy az állapot állandó vagy változhat.

A spanyol „Yo soy” kifejezés például akkor használatos, ha valami nagyjából az örökkévalóságnak szól. Például „Yo soy Lea, azaz Lea vagyok”. Ellenben az „estoy” kifejezést akkor használják, ha olyan ideiglenes állapotról van szó, mint például: éhes vagyok, szomorú vagyok stb. Az angolban nem különítünk el nyelvtanilag ilyen dolgokat. A kontextus épp elég magyarázatként.

Ebből a perspektívából tekintve úgy sejtem, hogy az angol nyelv mindent konstansnak és állandónak tekint, ami rögtön be is határolja, hogy mennyire használható a nyelvünk absztrakt módon a világban való navigálásban. E tekintetben az angol fogalmazás éppenséggel elég rugalmatlannak tűnik.

Az angol és a TOP40

Azt is visszahallottam már, hogy az angol nyelv hangzásvilága elég monoton. Abban kevéssé vagyok biztos, hogy ez mennyire jogos kritika. (Nekem sok minden eszembe jut az angol nyelvről, de az, hogy rugalmatlan vagy monoton lenne, az pont nem! – a szerk.)

Azt aláírom, hogy az angolok nem gesztikulálnak annyit, mint egy spanyol vagy egy olasz, de maga a nyelv mitől lenne monoton? Amúgy meg az a meglátásom, hogy minden nyelv elég monotonul hangzik, ha semmit nem értesz belőle.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor olyan zenét hallgatsz, amit egyébként nem szeretsz. Nekem például minden ugyanúgy hangzik a UK Top 40 heti listáján. Ha valami olyasmit kell hallgatnod, amit vagy nem értesz, vagy nem szeretsz, akkor az egyszerűen idegesítővé válik.

Mégis mi fordul meg a fejedben, ha a kollégád idegesítő zenéjétől nem tudsz koncentrálni, vagy a buszon egy csoport idegen hangosan zagyvál valamit az anyanyelvén? Hát az, hogy bárcsak egy gombnyomással ki tudnád őket kapcsolni…

Persze lehet, hogy szimplán csak elfogadóbbnak kellene lennünk embertársaink eltérő szokásaival, viselkedésével vagy épp sajátos nyelvi hangzásvilágával szemben. Lehet adnom kellene még egy esélyt a UK Top 40-nak… Na jó, nem.

Küzdelem a szavakkal

Őszintén be kell vallanom, hogy meglehetősen fárasztónak tartom, ha olyan emberrel kell beszélgetnem, aki nem érti és/vagy nem beszéli jól az angolt. Ha ugyanis folyamatosan koncentrálnom és fordítanom kell azt, amit próbál a maga módján közreadni, az rövid időn belül lemeríti az akksimat.

Amúgy megértem, hogy neki is épp olyan fárasztó lehet küzdeni a szavakkal meg a nyelvtannal. Amikor én próbálok más nyelven beszélni, az is borzasztó kimerítő idegileg.

Talán mivel mi angolok sosem voltunk igazán rákényszerülve arra, hogy mást nyelvet vagy nyelveket sajátítsunk el, nincs is meg bennünk az ehhez szükséges mentális kitartás. Ha nem megy, mi bizony inkább gyorsan feladjuk, még mielőtt túl sok erőfeszítést igényelne.

A megfelelő gyakorlat hiányából adódóan pedig elég félős és stresszes idegennyelv-beszélő lehet a döntő többségünk. Én személy szerint mindenképpen. A legvadabb rémálmaimban fordul elő, hogy valamit rosszul mondok, vagy hogy megsértek valakit azzal, mikor már harmadszor kérdezek vissza, mert nem értettem mit mondott.

Éljen a hobbi!

Úgy gondolom, hogy a gyakorlás egyik legjobb „hadszíntere” a közös hobbi. Itt ugyanis a cselekvés maga simán felülírja a nyelvi korlátokat és sokkal könnyebb zöldágra vergődni a másikkal.

A hobbi kellemes időtöltés, ami általában sok nevetéssel jár, tehát alapvetően kiváló alap az ismerkedésre. Ha valaki például kihagy egy dobást, vagy mellélövi a labdát valamelyik sportban, akkor tök mindegy milyen nyelven átkozza az eget, mindenki érteni fogja.

Lehet, kezdetben mindig valami jelbeszéddel kellene próbálkozni. Tudjátok, megtörni a jeget! � Kicsit úgy, ahogy a beszélni még nem tudó kisgyerekek csinálják a közös játékkal. Mi felnőttek persze mindig csak bonyolítunk mindent, hogy aztán kedvünkre kínlódhassunk és panaszkodhassunk…

Az a fránya „th”

Amikor arról olvastam a posztodban, hogy az angol hallgatók hogy reagálnak, amikor „f”-fel és „s”-sel ejted a „th”-val kezdődő angol szavakat, akkor azért összerezzentem.

Kicsit félve és halkan mondom csak – mert valahol inkább szégyen -, de azt hiszem, nekünk angoloknak nem igazán van túl sok tapasztalatunk a téren, hogy értelmezni tudjuk, ha valamely szavunkat egy más nyelv fonetikájával ejtik.

Emiatt ha valami kicsit is másként hangzik, mint amit megszoktunk, akkor többnyire szimplán elutasítjuk. Ez az ignorancia sajnos hosszú múltra tekint vissza és természetesen abban eredeztethető, hogy a világ szépen lassan „nyelvileg behódolt”, és mindenki elkezdett angolul tanulni.

Így nekünk sosem volt szükségünk különösebben más nyelvek használatára. Ha az adott szó nem úgy hangzik, mint a királynő angoljában (Queen’s English / Received Pronouncation), akkor én speciel nem fogom fel! Talán többet kellene járnom Franciaországba, ahol előszeretettel szokták ignorálni a nem franciául beszélőket. Biztos jó lecke lenne…"

Az online sakk – vagy mi

Ben és Lea gondolatkavalkádját követően itt és most zárnám is soraimat. A minta nyilvánvalóan nem reprezentatív, de ettől függetlenül remélem érdekesnek találtátok az írást. Köszönöm a srácoknak a közreműködést, és a megtisztelő figyelmeteket.

Most pedig menjetek szépen és keressétek meg a hozzátok legközelebb élő külföldi ismerősötöket, és egy közös hobbi égisze alatt színesítsétek tovább nyelvi repertoárotokat!

Ja, hogy Covid-19 meg kötelező távolságtartás? Na, az pech. Akkor marad az online sakk. Ez esetben előfordulhat, hogy a Királynő angolja Bástyaként áll majd ellent Futó gondolataitok kétségbeesett össztűzének, de ha Lólépésben végül mégis nyelvi mattot kaptok, akkor se érezzétek magatokat sötét …nak.

Ha pedig tényleg igazi kihívásra vágytok, akkor tanuljatok meg együtt szájról olvasni.”

Ti pedig ha szívesen olvasnátok még Pétertől, látogassatok el az oldalára!

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: nyelvtanulás Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7416446746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mme Seldon 2021.03.02. 07:29:10

Nagyon jó poszt és a nyelvi különbségek mellett pont a tegnap emlegetett befogadásról is szól :)

négyzet 2021.03.02. 09:39:41

Ismét jól szórakoztam. :) Köszi!

négyzet 2021.03.02. 09:44:20

Egyébként most a járványkodás miatt a nyelvtanulásunk teljesen megfeneklett. Nem elég, hogy angolul beszélünk a munkahelyen, most már semmi svédnek nem vagyunk szinte kitéve, és tegnap még azt sem tudtam elmondani az oviban, hogy hányra megyünk a gyerekért, mert fogorvoshoz kell vinni, mert közben hozzám szólt valaki magyarul...
Vettünk egy rádiós órát, tiszta retro hehe, legalább svéd dumára ébredünk, igaz eléggé távoli bla-bla ez reggel. De hátha segít.
Az igazi persze nyelvtanfolyam lenne, csak azt pont egy éve a koronavírus járvány fújta le, ojjé.

fhdgy 2021.03.02. 09:58:58

Jó volt olvasni. Az alábbi kettő dolog, minta a szívemből szólt volna.

"Az amerikaiak amúgy is épp elég irritálóak a maguk khmm… sajátos stílusával, szóval ne tegyünk rá még egy lapáttal, ha nem muszáj."

"Az amerikaiaknál tenyérbemászóbb kevés van"

A főnév különböző nemei ("ez mind semmi a németek extrém fura feminim / maszkulin (der, die, das) rendszeréhez képest") más nyelvekben is létezik. Pl. a szláv nyelvekben. A némethez képest annyi a, nem is kicsi különbség, hogy a szó végződése nagyon ritka kivételtől eltekintve meghatározza szó nemét.

Persze olyan is van a szláv nyelvekben, hogy a jelentés a döntő.

Pl. gimis orosz tanárom sokszor mondta annak idején, hogy nőnemű, mint minden veszedelem.

Egy apró történet: valamikor 2005 körül voltam egy nemzetközi találkozón, ahol különböző nyelveken szólaltak fel, mindenki az anyanyelvén.

Ismerek pár száz horvát szót, meg németül is gagyogok egy kicsit, ezért kíváncsiságból a horvát felszólalót a fülhallgatóban nem magyarul, hanem németül hallgattam.

Szegény szinkrontolmács nagyon szenvedett a der, die, das-szal.

Nem azért, mert nem tudott németül, hanem azért mert:

A horvát mondta, hogy ő vagy az ( természetesen a horvát nemnek megfelelően), a tolmács mondta a német megfelelő nemet, aztán egyszer csak kiderült, hogy a németben egész más neme van az adott szónak, mint a horvátban. Volt der, die, das javítva oda-vissza egyszer-kétszer-háromszor egyetlen mondat fordításában is.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.03.02. 21:30:28

"Az amerikaiak amúgy is épp elég irritálóak a maguk khmm… sajátos stílusával, szóval ne tegyünk rá még egy lapáttal, ha nem muszáj."

haha, hat igen, az angolok udvarias, visszafogott (mar amelyik ;) modora vs. az amerikaiak hangos, kozvetlen, es direct stilusa :))
Van egy angol pasas, akinek nagyon jopofa videoi vannak a ket kultura kozotti kulonbsegekrol (imadom a brit humorat)
www.youtube.com/watch?v=vlpLwdzC8n0&t=518s
www.youtube.com/watch?v=Scd1B5a32N0
www.youtube.com/watch?v=b3y76ZfvpIw&t=8s (oh, azok a betuszavak (corporate jargon :)))
www.youtube.com/watch?v=b3y76ZfvpIw&t=8s

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2021.03.02. 21:34:36

Leának nem tűnt fel, hogy az angol igeidők még bonyolultabbak, mint a szerinte furcsa spanyol Yo soy/Estoy...

fhdgy 2021.03.02. 22:35:07

@Online Távmunkás: Hogy tűnt volna fel? Neki a világ legegyszerűbb igeidői az angol igeidők. Ettől neki minden csak bonyolultabb. -:)

Ugye a külföldiek mondják, hogy a magyar milyen nehéz nyelv.

A frászt, még én is meg tudtam tanulni, akkor nem lehet olyan nehéz! -:)

fhdgy 2021.03.02. 22:54:07

@Zsuzsi65: Hogy mennyire jellemző, általánosítható a következő eset, döntse el mindenki maga:

Egy alkalommal egy ismerősömmel úgy döntöttünk, hogy sétahajókázunk a Zürichi tavon. Beállt a vízibusz, a sorban álló emberek szépen elkezdtek beszállni. Adott férőhely volt, amikor beszállt annyi ember, kész, nincs tovább, aki lemaradt, majd a következővel, talán tíz vagy tizenöt perc. Egy 25-30 közötti amerikai pár előtt csukódott volna a sorompó, de nem, ők hatalmas jelenetet rendeztek, félrelökték a személyzet egyik tagját és felturakodtak.

De addig nem indult el a vízibusz, amíg nagy nehezen le nem kotródtak.

Azt a kihanemén stílust nem lehet elfelejteni!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.03.02. 23:29:28

@fhdgy: Azert ebbol az egy incidensbol nem altalnositanek :) Akar magyarok is lehettek volna :)
Az teny, hogy hangosak tudnak lenni :) Emlekszem, amikor a kesobi ferjem eloszor meglatogatott engem Mo-n, es tomegkozlekedesen utaztunk, o soha nem zavartatta magat, es eleg jo hangosan beszelt a telefonon az otthoniakkal, en meg nem gyoztem neki mondogatni, hogy halkabban, halkabban :))

fhdgy 2021.03.03. 01:06:03

@Zsuzsi65: Ne felejtsd, azzal kezdtem, hogy mindenki döntse el maga!

Din Serpahis 2021.03.03. 01:27:22

Az egyik volt munkahelyemen ket angol anyanyelvu kollega dolgozott, az angol Karl es az amerikai Lori. Lori gyonyoru, kristalytiszta angolt beszelt, mig Karlt senki nem ertette a borzalmas tajszolasa miatt, gozom nincs honnan szarmazott pontosan, de szornyu volt. Amikor Lori felmondott, az egyik vicces kollega irt egy korlevelet, hogy sajnaljuk, hogy elmesz Lori, mostantol kitol fogunk szep angol beszedet tanulni, mert Karlra ez ugyben nem szamithatunk

élhetetlen 2021.03.03. 01:56:11

Biztosan mindenkinek igaza van a nyelvismerettel kapcsolatban, én egy más esetről írnék. Itthon történt, egy dán kollégával írtam közösen egy programot, ő volt a magyar kirendeltség főnöke, nappal tárgyalt, hogy mi hogy legyen, aztán éjszaka váltott, és folytatta a közös programot, bővítgettük a modulokkal. Csak egy középfokú angolom volt, nem ment simán, de ő választott ki közvetlen munkatársnak, mert tudta, hogy, ha nem értem, mit kell csinálni, akkor megkérdezem újra, és tisztázzuk. (Szabin voltam, és az a kolléganőm, aki azt mondta, hogy már ő is tudna angolul, ha Johnnal dolgozna, kapott egy feladatot, és csinált valamit, amit ő úgy értett, de nem az kellett volna. ). Az együttműködésünk nem a nyelvtudáson alapult, hanem a kommunikációs készségen. Volt egy közös textünk, amibe írtuk, hogy ki meddig jutott, és működtünk. Elég ritka, hogy két programozó képes egy programot írni. És ehhez még az emberség, Ez három év éjszakázós, hétvégézés futam volt, nekem kellett havi egy-két opera előadás, akkor bejött olyan időre váltani, hogy odaérjek. Törődés. Így lehet hatékonyan dolgozni.

FutureFry 2021.03.03. 05:09:41

@élhetetlen: " ... Elég ritka, hogy két programozó képes egy programot írni. ..."

en.wikipedia.org/wiki/Pair_programming
" ... Pair programming is an agile software development technique in which two programmers work together at one workstation. ..."

fhdgy 2021.03.03. 09:25:18

@élhetetlen: @FutureFry: Jó lenne, ha kifejtenétek, hogy mit jelent az "egy program", mert a mostani szövegkörnyezetben nem nagyon tudom értelmezni.

Valamikor volt a monolitikus programozás, az egy program volt. Én még így kezdtem.

Aztán jött a moduláris programozás. Ott egy modul még nem volt egy program, hanem a modulokat össze kellett építeni. Ekkor már egy programozó írhatott egy modult, egy másikat egy másik és így tovább.

Aztán jött az objektum orientált programozás. Itt már nehezen értelmezhető az "egy program".

Mondhatom azt, hogy egy "Hello world!" egy program, de ehhez nem kell több programozó.

Egy alkalmazás ma már viszont nem egy program.

Pl. most csinálok egy rendszert, eddig 142 "programból" áll, de nem hiszem hogy megáll 300 alatt.

élhetetlen 2021.03.03. 17:19:01

@FutureFry: Igen, így kezdtük, volt vagy 20 programozó párokra osztva, de ennek nem volt meg a kultúrája, (25 éve volt). Volt olyan páros, akik már előtte 10 évig együtt dolgoztak, de a napot úgy fejezték be, hogy a pasas elrohant, bevágva az ajtót, a nő meg az asztalra borulva zokogott. Mások kettéosztották a feladatot, mindenki írta a magáét. A társam úgy lett a társam, hogy a megkérdezésem nélkül bement a projektvezetőhöz, hogy ő velem szeretne dolgozni, és ez nekem megfelelt. Ragyogóan működött, ugyan nem cserélgettük a pozíciókat, mert a srác jobban gépelt, mint én, ültem oldalt, mondtam, ha ellenvetése volt, fél perc alatt megbeszéltük. A dán cég megvett egy jó nevű cégtől két embert, hogy irányítsanak bennünket. Aki először jött, egy alkatrész technológus volt, azt sem tudta, hogy mi az, hogy relációs adatbázis, de az legyen, amit ő akar, a társam kilépett. Ennyit a két programozó ír egy programot, jó volt, nekem.
Amiről előtte írtam, az nem ez volt, nem együtt írtuk, vagy találkoztunk váltáskor, vagy nem, de tudtuk folytatni egymás munkáját. Én nem voltam ott a megbeszéléseken, hogy hogyan tovább, a közös textbe beírta, hogy kivel beszéljem meg, hogy mi kell, mindketten elolvastuk, hogy mit csinált a másik, bővítettük a funkciókkal a programot, és még azt sem lehetett látni, hogy melyik részét ki írta. Erre gondolta, mikor azt írtam, hogy ritka az ilyen.

élhetetlen 2021.03.03. 18:30:50

@fhdgy: Bocs, igazad van, de csak azt akartam írni, hogy a kommunikáció nem biztos, hogy nyelvtudási szint kérdése. De, ha így alakult, nézzük az egy programot. Ez az előkészítő fázis volt, az ország 17 pontján nyilvántartott ügyféladatokat, műszaki adatokat, fogyasztási adatokat kellett betölteni egy közös adatbázisba. A rendszer Cobol alapú sgl kezelő volt. Itt a feltöltésnél egy program volt az ügyféladatok, és a nekik nyújtott szolgáltatások bevitele, (egy vonal, több vonal, PBX, stb). Csak a cím, tudod, hogy 17 különböző rendszerben hány féle képpen lehet leírni az A lépcsőház földszint kettő-t. Ez volt egy program. Ezzel küzdöttem én, másik egy program pl, a műszaki adatok begyömöszölése volt. Aztán, mikor a rendszer már működött, jöttek a további egy programok, vagy alrendszerek. A dán cég csinálta a rendszer módosításait, de ilyenekkel, mint a dolgozói kedvezmények kezelése, nem foglalkozott. Ezt nekem kellett megoldani.
„Valamikor volt a monolitikus programozás, az egy program volt. Én még így kezdtem.”. Én meg így végeztem, közben volt más is.

fhdgy 2021.03.03. 18:50:04

@élhetetlen: "Csak a cím, tudod, hogy 17 különböző rendszerben hány féle képpen lehet leírni az A lépcsőház földszint kettő-t", nekem mondod?

Szerinted hányféle képen lehet leírni az Ady Endre utcát vagy a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcát? Pedig ez egyszerűbbnek látszik.

2010-11-től 2016 nyaráig alapvetően adatmigrációval foglalkoztam.

Különböző cégek egyedi adatbázisait kellett összehoznom egyetlen, több mint 300 ezer fogyasztós, adatbázisba. Természetesen adattisztítással megspékelve. címek, nevek, egyéb adatok.

Kisbetű-nagybetű, egy adatbázison belül is karakterkódolási problémák. Szerencsére a kimenet már UTF-8 volt.

Begyűrtem az adatokat egy MySQL adatbázisba, onnét programmal ki Excel táblákba, utána Excel táblák vissza, utána jöhetett csak a tényleges migráció.

élhetetlen 2021.03.03. 20:29:02

@fhdgy: „Csak a cím, tudod, hogy 17 különböző rendszerben hány féle képpen lehet leírni az A lépcsőház földszint kettő-t.” Bocs, nem vetted észre, hogy NEM KÉRDŐJELET TETTEM A MONDAT VÉGÉRE, HANEM PONTOT. TUDTAM, HOGY TUDOD. A feladat meg ugyanaz volt mindkettőnknek. Nem exceleztem, tesztkörnyezetbe töltöttem, és három havonta vagy a dán srác vagy én létrehozta a következő tesztkörnyezetet, ahova a már javítgatott programokkal nyomtuk be újra. Közben ment a próbaszámlázás, ha valami nem passzolt, akkor módosító programot írtam, ha bejött, akkor azt beépítetem az „egy” programba. Öt kör volt, és kimentek a számlák, és nem volt tömeges reklamáció.

fhdgy 2021.03.03. 21:36:29

@élhetetlen: Hasonló jellegű dolgot akkor csináltam, amikor először dolgoztam Németországban. A tesztelés, meg a különböző környezetekbe másolás sokkal több munka volt, mint a programfejlesztés. Amikor újra itthon dolgoztam, nagyon hiányoltam ezt a hozzáállást.

Volt egy nagy átállás, nyár közepén egy megbeszélés. Október 1. éles indulás. Kérdeztem, hogy hol a teszt környezet? Az nincs. Lemerevedtem. Hogy akartok okt. 1.-vel indulni?

Nem is sikerült, csak következő év április 1.-vel.

Nem értették, hogy mi a bajom!

fhdgy 2021.03.03. 21:40:31

@élhetetlen: Azért exceleztem, mert Excelben könnyű az adattisztítás.

Kézzel nem vagyok Excel bajnok, de programból olyan Excelt csinálok, dolgozok fel, amilyet csak akarok. Win alatt, Linux ( SuSE a kedvencem ) alatt és Androidon is használom.

élhetetlen 2021.03.03. 23:36:23

@fhdgy: Egy szót sem szóltam az excel ellen, csak azt akartam mondani, hogy tudom, hogy tudod, milyen macerás a legegyszerűbb feladat, mint egy cím formára szabása, az elemek megfelelő mezőbe rakása is.

fhdgy 2021.03.03. 23:54:53

@élhetetlen: Ennél még van egy egyszerűbb, de nagyon bonyolult dolog:

Az emberek nevei! Főleg, ha nem is jól írják!

Ugye, a nevek írásánál nem érvényes a helyesírási szabályzat!

Csináltam magamnak egy adatbázist, még a Monarchia idejéből előforduló magyarországi családnevek. 300 ezernél is több!

Eldönteni, hogy valaki Hajdú vagy Hajdu, azért Hajdú mert rosszul vitték be az adatait, vagy azért mert tényleg úgy van anyakönyvezve vagy éppen fordítva.

Van Tóth is meg Tót is, van Balogh is meg Balog is.

Ezt kapd el, ne a náthát ( COVID-ról már ne is beszéljünk )

élhetetlen 2021.03.04. 00:40:08

@fhdgy: Rossz sorrendben olvastam a leveleidet, úgyhogy most. Az új tesztkörnyezet létrehozása kb. egy óra volt, az első futamnál a dán főnök besaccolta, hogy a kb ezer táblából melyik mekkora legyen, írtam egy scriptet, ami legyártotta őket az indexekkel együtt egy másik területen, és csak a loginben kellett átírni, hogy adott táblanév most hova mutasson, ez egy text szöveg módosítás volt csak. Nem vittünk át adatokat, nulláról indultunk a már javított programokkal, és megtartva az eredeti produkt alaptáblát. Ez azért volt három éves projekt, mert az országos ügyfél szolgálatot, a műszaki nyilvántartást, és a számlálást egy rendszerbe rakták. És ezért sem ment évekig a lecserélése, több, mint 15 év után, mert nem volt kiváltó rendszer, akkor kezdték farigcsálni, és részenként lecserélgetni.

élhetetlen 2021.03.04. 01:04:35

@fhdgy: Na, ez nálam nem volt bent a műsorban. Családnév, keresztnév, úgy szétbontva, hogy összerakható legyen egy számlázási címnek , és slussz, semmi családfa kutatás. Mindenki úgy írja nevét, ahogy akarja, csak kapja meg a számlát a vállalt nevén.

fhdgy 2021.03.04. 08:13:33

@élhetetlen: A névben azért van egy kis kavarc. Sok olyan adatbázissal volt dolgom, ahol a karakterkódólás okozott gondot.

Volt, nem is egy eset, ahol a nevek nagy része még ékezettelen volt, meg csupa nagy betű, meg hasonlók. Balra, jobbra dőlő ékezetek, kalapos hosszú i, kalapos ő betű. Szóval minden, ami csak elképzelhető.

fhdgy 2021.03.04. 08:30:30

@élhetetlen: Nem magával a tesztkörnyezettel volt sok munka. Az adott volt.

A környezetek között végig kellett vezetni a módosításokat, még ez sem sok munka, de utána mindegyikben alaposan tesztelni.

Mo.-on sehol sem találkoztam a csekélyke 1977-2001-es meg 2009 utána gyakorlatom során ahhoz fogható tesztelési gyakorlattal.

Csak egy példa:

Az első több mint egy hónapban a németeknél semmi más dolgom nem volt, mint több száz oldalas tesztkönyveket végig csinálni.

Minden egyes tesztesethez le volt írva, konkrétan ezeket az adatokat kell bevinnem képernyőn, utána ennek és ennek kell történnie.

Egy programozónak ez minden csak nem álommunka. Aztán, amikor elkezdhettem végre programozni, rájöttem, hogy qrva hasznos volt, mert felhasználói szinten láttam a rendszer működését, tudtam, ha valamihez nyúlok, akkor az ott és ott fog megjelenni a rendszerben.

Egy kicsivel több mint 600 programért voltam felelős, ez a teljes rendszer csak egy részrendszere volt.
Szoftverkövetés, hot-line volt a feladatom. Németország, Ausztria, német Svájc az ügyfélkör.

Az első időben a legleslegnagyobb problémám, ha az ügyfél telefonon ...

Volt pár hónap, amikor csak annyit tudtam a telefonba kinyögni, hogy írjon egy e-mail-t, majd e-mail-ben válaszolok.

élhetetlen 2021.03.04. 20:23:25

@fhdgy: „Balra, jobbra dőlő ékezetek, kalapos hosszú i, kalapos ő betű.”. Ismerős. Gondolod, hogy az ország 17 pontján levő független rendszerekben ugyanazt a kódkészletet használták? Annyi, hogy nekem tesztelni nem kellett. Mi az informatikai igazgatóságon voltunk, a tesztelés a számlázási igazgatóságon ment, odatartozott az ügyfélszolgálat is. Ha valami nem passzolt, szóltak, módosítottam az adatbázist, és ha bejött, akkor átvezettem a betöltő programba.(A dánok helyesek voltak, nem mindegyik tudta a nevemet, röhögve jött a központvezetőm, hogy tudom-e, hogy hívnak. Értekezleten hangzott el, hogy azt majd a Black Lady megoldja. Nem én vagyok fekete, csak a hajam volt akkor még az).
Az utolsó tizenévben aztán az adatbázist módosítgattam. Naponta ment a számlázás a különböző csoportokra. NAGYON rugalmas volt a rendszer, volt vagy 90 paraméter, mindnek volt gazdája, de valamit mindig sikerült elparaméterezni, és az ilyenek, hogy valahol árvíz van, le kell nullázni a számlákat, mint segítés, stb. du.4-ig fejlesztettem, vagy lekérdeztem, addig a számlázáson tesztszámlázás ment, du megbeszélték és elosztották a javítani valókat, és 4-kor megjelent az asztalomnál 4-5 ember, hogy neki azt kell módosítani azonnal. Írjál 4-5 egyszer használatos programot, teszteld le két rekordon, aztán engedd rá az országos adatbázisra. Hát nem kívánom senkinek. A dánok az adatbázishoz nem nyúltak. Na, jól elmentünk a nyelvtudástól, de jólesett.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.04. 20:27:09

azert nagy szerencse hogy ma mar nem csak a nyamvadt ugyviteli programok fejlesztesebol all az informatika. es termeszetesen kepes ketto de leginkabb joval tobb programozo is dolgozni ugyanazon a programon, ti. igy mukodnek a szoftvercegek. a pair programming azert eleg extrem, de a coding style miatt nehez ranezesre megmondani ki mit irt bele (erre vannak mas modszerek), a review-n megvan a tobb szem tobbet lat biztonsaga. verziokontrol szoftverek vannak a kod kovetesere, parhuzamos fejlesztesere es osszefesulesere, ami olyannyira jelentheti a program ugyanazon reszenek az egyideju modositasait, hogy kulon eszkozok vannak az ebbol adodo un. konfliktok feloldasara. text fajlok helyett egy rakas webes eszkoz a feladatok kovetesere, amik tipikusan ossze vannak kapcsolva a menedzsment rendszerekkel, a kod verziokontroljaval es egyeb, a folyamatos kozos munkat segito eszkozokkel (pl automatikus build, regresszios teszteles, stb).

fhdgy 2021.03.05. 08:45:20

@élhetetlen: "Na, jól elmentünk a nyelvtudástól, de jólesett"

Milyen nyelvtudástól mentünk el?

A programozási nyelv(ek) tudása nem nyelvtudás?

Igaz, a programozási nyelvek speciális nyelvek, de nyelvek.

Kettő azonos anyanyelvű ember is félre értheti egymást, hát még kettő programozó, még akkor is, ha ugyanabban a nyelvben, azonos témában programoznak!

Az már csak hab a tortán, ha a kettő programozó kettő különböző beszélt anyanyelvvel rendelkezik, esetleg harmadik, közvetítő nyelven kommunikál.

Szóval, szerintem nem mentünk el annyira a témától. Legfeljebb a kívülálló számára.

fhdgy 2021.03.05. 09:12:59

@élhetetlen: Talán nem hangsúlyoztam eléggé, hogy egy rendszerben, egy adatbázisban is voltak kódolási problémák.

Édes eset, a 0 ( szám ) és a nagy O betű használata.

TOTH ISTVAN kontra T0TH ISTVÁN. Az első nagy O betűvel, a második nulla, a szám.

Gondolom ez még abból az időből származott, amikor elkezdték használni a számítógépeket és még az írógépes szemlélet nyomta rá a bélyegét a dolgokra. A csupa nagybetű pedig abból eredt, hogy a régi nyomtatók, a karakterhengeresek, nem tudtak kisbetűt nyomtatni.

Most jut eszembe: lehet, hogy az össze-vissza idétlen ékezetes betűknek is lehetett ez az oka. Pl. a Videoton VT 21000-es karakterhengeres nyomtatója az ékezetes betűk terén is katyvasz volt. Az ékezetes betűk nem mindig azonosan jelentek meg a terminál képernyőjén és a nyomtatón. "Hülye" karaktereket kellett használni a gépen, hogy viszonylag jól jelenjenek meg a nyomtatón.

élhetetlen 2021.03.05. 19:38:34

@fhdgy: Hát igen, egy karakteres mezőbe bemegy a nulla is, az o is. Ahogy szokták volt mondani, voltam én már minden, csak akasztott ember nem, volt öt év, mikor PC támogató voltam. Arra a feladatra csaltak át a céghez, hogy az 50 PC-s állományt 500-ra kell bővíteni. A kihívás az volt, hogy elérjem a titkárnőknél, hogy ne sírjanak, mert visszük a rosytextet, hanem azért nyaggassanak, hogy mikor kapnak már PC-t. Ez sok törődést kíván, aki már kapott, azt úgy kell kezelni, hogy gyorsan megszeresse, mutogassa, és ezért várja a másik titkárnő is a gépet. Na, eljutottam a printerekig. Nem emlékszem a márkára, csak a szitura. Be kellett kapcsolni a printert, utána a gépet, és a gép automatikusan letöltött egy ékezetes betűkészletet. Aztán a telefonok, nincs ékezetes betű. Mentem, (mentem akkor is, ha begyűrődött a papír, mert egy titkárnőnek mindegy, hogy az alapgép pusztult meg, vagy csak a papír szorult be, nem tud dolgozni), és kezdtem előről. Kikapcs, aztán először a printert kell bekapcsolni, mondom, utána a gépet. És megesküszik, hogy azt kapcsolta be először, miközben TUDOM, hogy nem. Ez is jó játék volt. Mindegy, már leírom a folytatást is, ez átment nagyüzembe, felvettek öt frissen végzett fiút, akik szerint minden felhasználó hülye volt (elég egy rossz szemléletű vezérkos), és engem is hülyének néztek, mert én mentem segíteni. Az ilyen szituk, hogy telefonál valamelyik titkárnő, a srác, igen, majd megyek, aztán hazamegy. Fél óra múlva telefon nekem, nyugi, rögtön ott vagyok. Innét lépni kellett. Fejlesztés technológia, kilenc fős osztály. Mint a gyerek, akit kicsaptak a játszótérre. Tanfolyamok, különböző dobozos softwerek megismerése, összehasonlító tanulmányok, döntés előkészítő anyagok írása, hogy merre menjen a cég, nagyon élveztem. Aztán megfúrták az ov-t. és hárman felálltunk vele együtt. Ő elment a cégtől, nekünk még segített helyet keresni cégen belül. Így lettem újra programozó. (Csak poén, az induló projekt vetetője, később IT igazgató, háromszor hívott fel, hogy biztos-e, hogy beállok programozónak. Biztos volt, és ezzel az adatbázis stoppolással bent is ragadtam, mert nem igen volt jelentkező, aki ezt vállalta volna.).

fhdgy 2021.03.05. 19:52:18

@élhetetlen: Ez a majdnem hőskor. Én 77-ben kezdtem dolgozni, akkor még egy cégnél maximum egy gép.

Ha tönkre ment a gép, vigyorogtak, hogy jaj de jó, nem kell azzal a hülye géppel dolgozni.

Talán, 1986-ban történt, hogy az igazgató kiadta parancsot, hogy soron kívül számlákat kell csinálni. Nem lehet, mondtuk, mert gépkarbantartás van.

Jó, akkor csinálják kézzel. mert kell a számla.

Nem lehet, mondták a számlázók, mert kézzel már nem tudják megcsinálni!

Utána mondtam a számítástechnikai osztályon, hogy fiúk-lányok, NYERTÜNK! Mostantól szükség van ránk!

Az volt a hőskor, amikor a számítás technika még nyűg volt.

A hőskor előtt volt, amikor a számítástechnika kevesek passziója volt.

Ma már számítógépek nélkül nem lehet(ne) élni.

élhetetlen 2021.03.05. 20:55:06

@fhdgy: Nem nagy a korkülönbség, 74-ben kezdtem. És, ha hőskor, akkor egy sztori megint. Videoton. Másfél év a Minőségellenőrzési főosztályon, Fehérváron. Decemberben kiszállították az üres dobozokat Moszkvába, mert semmi nem volt készen, az oroszok elfogadták, majd jövőre teljesítünk. A rendszer az lett volna, hogy egy terminál 4 K memóriával, mint adatgyűjtő, ez küldi az adatokat egy R10-re, az egy MINSZK32-re, és két MINKSZ (Leningrád, Moszkva) összekötve. Aztán a következő évben kimentünk negyvenen Moszkvába, és, mint MEF-es, én voltam a csoport vezetője (22 évesen). Hogy ezt a főnököm hogy merte megkockáztatni, azt máig sem értem, de hetente felhívott, hogy élek-e még, vagy megevett-e a VIFI-s osztályvezető. A feladatom az volt, hogy a terminál fejlesztői, a terminál és az R10 közötti interfész fejlesztői, stb. össze ne tudjanak ugorni, hogy ki miatt nem megy valami. Nem volt egy leányálom, komoly munka volt. Tehát ott voltam, mikor az első Leningrád, Moszkva összeköttetés létrejött a gépek között, Moszkvából kérdeztük, mi újság, Csapó apó válaszolt, izzadok (termetes ember volt). Ezután hívtak át a Videoton Fejlesztési Intézetbe, (VIFI), ahol éppen egy R5 nevű számítógépet terveztünk, csak nem lett belőle sorozatgyártás, mert eltökölték. Én terveztem a tölthető mikroprogram tárat, ami azt jelentette, hogy a gép alkalmas lett volna délelőtt matematikai modellezésre, és egy betöltés után adatfeldolgozásra. A prototípus még tíz év múlva is működött a Műszaki Egyetemen. A gondot többek között az okozta, hogy 5 százalékos hibatűrésű alkatrészekkel fejlesztettünk, de gyártani 25 %-s tűrésű alkatrészekkel kellett volna. Váltottam, megnéztem milyen a gép kívülről, egy programnyelvnek sem lehet több kötöttsége, mint egy alkatrész katalógusnak. Így lettem először programozó. Nem mondanám, hogy unalmas volt a szakmai életem.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása