oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2016. augusztus 29. 06:44,  A lábammal voksoltam 180 komment

2016. augusztus 29. 06:44 Határátkelő

A lábammal voksoltam

Zoltán nemrégiben döntött úgy a családjával, hogy Kanadába költözik, pedig Magyarországon tulajdonképpen nem szenvedtek hiányt, volt munkájuk, a gyerekek is jó óvodába jártak. Valami mégsem stimmelt…

kanada_winnipeg_foto_markmcd.jpg

„Eltelt másfél hónap. 47 napja hagytam magam mögött Magyarországot. Nagyon rövid idő, mégis mennyi minden elhalványul az emlékek között! Azt mondják, az idő megszépíti az emlékeket. Én is sokszor gondolok arra, ami hiányzik.

Hiányzik a magyar mezők illata, az erdők ismerős madárdalai, a biztonságérzet, amit a megszokás ad. Az útvonalak a lakástól a közértbe, reggel az oviba, a munkába, a metróhoz, a zsinagógába. Hiányzik az adalékmentes liszt, a jó minőségű lekvárok, a budapesti, elhanyagoltságukban is gyönyörű épületek.

A rutin adta biztonságot veszítettem el, vagy adtam fel. De miért? Sokan kérdezik, hogy miért kellett elmenni? Miért kellett otthagyni mindent és mindenkit a páromon és a gyerkőcökön kívül?

Amikor pár évvel ezelőtt leültünk és megbeszéltük, hogy elhagyjuk Magyarországot, ezt a kérdést is feltettük egymásnak a feleségemmel. Végül is, miért mennénk? Van munkánk, nem is keresünk rosszul, mindenünk megvan, évente többször utazunk, a gyerekek jó oviba járnak, Európában vagyunk.

De valami nem jó, valami zavar. Az emberek morcosak, udvariatlanok, a dolgok nem működnek, vagy nem úgy működnek, ahogy azt én, egy adófizető állampolgár elvárom.

A politikai szenny csak engem zavart, mivel feleségem nem olvas magyarul híreket, ő egy boldog burokban élt. Kettőnk közül én láttam csak, hogy milyen irányt vett az ország.

Itt, az új lakhelyemen sincs kolbászból a kerítés. Mindenért meg kell küzdeni, anyagilag, erkölcsileg is. De úgy érzem, hogy mennek a dolgok. Az állami szervek dolgozóival emberi a kommunikáció, az adózással, egészségüggyel, társadalombiztossal, joggal kapcsolatos szabályokat és előírásokat könnyebben és világosabban értem és értelmezem angolul, mint az anyanyelvemen.

Az emberek udvariasak és kedvesek. A gyerekek nincsenek túlterhelve, itt nem az a fontos, hogy felnőttkorukban használhatatlan, fölösleges adatokat tanuljanak, hanem hogy boldog, kiegyensúlyozott, gondolkodni (és nem csak adatot bemagolni) képes emberekké váljanak.

Miért nem lehetett ezt megvalósítani Magyarországon?? Miért kellett eljönni onnan??

Már egyre kevésbé izgat ez. De még mindig automatikusan magyar híroldalakat nyitok meg reggel a kávém mellett. Nem kéne, mert ez rögtön visszaránt a magyar rögvalóságba.

Abba a tőlem már 7 és fél ezer kilométerre lévő valóságba, ahol a családom többi tagja, a barátaim és ismerőseim nagy része él. És látom a panaszaikat, a kétségbeesést, a dühöt és persze látom azt is, hogy csak az boldog, aki emberfeletti erővel tudatosan távol tartja magától a politikát.

De ez csak addig fog működni, amíg nem kell kórházba menni, ahol nincs orvos és nővér. Vagy közértbe, ahol nincs pénztáros. Vagy a Balcsira, ahol nincs szakács és pincér. Vagy megbízható, szorgalmas autószerelőhöz, aki sajnos már valahol Nyugat-Európában bütyköl. A villanyszerelő, gépkezelő, kőműves, húsipari melós haverjaival együtt.

Maradnak a „focisták”, a „taxisok”, a nyelvet nem beszélők, a politikai seggnyalók, a szerencsétlenek, akik családi, vagy anyagi okok miatt nem tudnak/akarnak elmenni, a „nép, az Isten adta nép”, akiknek teljesen mindegy, hogy mi lesz holnapután, mert a holnapi betevő már megvan, és különben is, kezdődik a Barátok közt.

És maradnak azok, akik egyre kevesebben vannak. Akiknek nem mindegy, hogy mi van, vagy hogy mi lesz. De ők egyre kevesebben vannak. És rossz hír, hogy a számuk folyamatosan csökken. Mert szépen lassan lelépnek. Mert nincs más választásuk. Mert négyévente elmennek szavazni (ha elmennek) és összeszoruló gyomorral nézik a szavazólapot és fogalmuk sincs, hogy hova tegyék az X-et.

Ez korrupt.

Ez impotens.

Ez rasszista.

Ez kommunista volt, most meg veri a mellét.

Ez meg a feleségét.

Ez meg cigány/zsidó/sváb/tót/román.

Ez menekültellenes/menekültpárti.

Ez libás/köteles/narancsos/komcsi/hazaáruló.

Vége a lapnak. Kifogytunk. Mégis hova tegyem az X-et?

Én most a lábammal voksoltam. 40 évesen nem a saját jövőm miatt, hanem a gyerekeim jövője miatt. Csak remélni tudom, hogy jól döntöttem. De üzenem azoknak, akik kifogásokat keresnek: feleségem nagymamája 95 évesen szállt életében először repülőre, hogy otthagyja azt az országot, ahol végigszenvedte a XX. századot.

Kifogásokat keresni mindig lehet. De akkor be kell fogni a szájacskát, négyévente el kell menni szavazni és elfogadni a többség akaratát. Hogy nem a többség, csak így alakult? Hát kérem, el kellett volna menni szavazni!

Nem tetszik az eredmény? Demokrácia van, majd lehet próbálkozni négy év múlva. Hogy leépítik a demokratikus intézményrendszert? Nem ezt vártuk 26 évvel ezelőtt? „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

Tolhatod a falat ész nélkül, még meg is győzheted magad, hogy sikerült megmozdítani („Túltoltuk, rátoltuk, túltoltuk, rátótiak, túltoltuk”), de hidd el, ennek a népnek a sok évszázados beidegződéseit nem tudod megváltoztatni békés, demokratikus módon, arra mérget vehetsz.

Lehet csendben, a kalapács sok apró ütésével alakítani a követ, de Magyarországon olyan falak vannak, amihez a kalapács már kevés.

Megszoksz, vagy megszöksz. Kifogás nincs.”

HÍRMONDÓ

„Nem tudjuk, ki fogja a gyerekeinket ápolni” 

Megkongatta a vészharangot a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, aki szerint Magyarországon már nem lehet kívülről pótolni a hiányzó ápolókat. Velkey György azt mondta, a jelenleginél sokkal több gyerekszakápolóra lenne szükség, és ha nem lesz változás, kemény időszak következhet. Részletek itt.

Eldőlhet a legfontosabb Brexit-kérdés

Ami jelen pillanatban az, hogy szavazásra bocsátja-e Theresa May kormányfő a kérdést a parlament alsóházában. A The Daily Telegraph kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta: biztosan nem. A továbbiakért ide kattints!

Nyolc meglepő dolog Kanadáról

Ki gondolta volna, hogy a „juharszirup Szaúd-Arábiájának” a neve tulajdonképpen egy félreértés következménye, vagy hogy van egy akkora nemzeti parkja, ami nagyobb, mint Svájc? További érdekességeket itt találsz.

(Fotó: MarkMCD)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Kanada

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3411657300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tke 2016.08.29. 20:59:45

@CSomagolok: 250 bruttónál jóval kevesebből is van boldog élet, tartalmas gyermekkor úszással, színházzal, zeneiskolával. Nyilván nem jut évente külföldi nyaralásra, de azért valamilyen iskolai vagy közösségi megoldással eljut külföldre a szorgalmas gyerek. Vagy éppen jogászképzésre.

CSomagolok 2016.08.29. 21:17:57

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

persze, de mit szeretnél hallani ? Tudod, statisztikákkal is dolgozom,bármit be tudok bizonyítani és az ellenkezőjét is !

Remélem, nem csak egy posztot fogok írni, hanem azt, hogy sikerült ! Remélem, azt fogom tudni megírni, hogy nyugodtan élünk és nem kell minden reggel a hányingerrel megküzdeni, ha a munkára gondolok.Szeretek dolgozni, élvezem , ha létrehozhatok valamit, ami előtte nem volt. Létre hozni, micsoda gyönyörű magyar szó : létre hozni , lelket lehelni belé, csinálni valamit, ami nem volt, de általam lett. Nem akarok ott semmi mást, csak annyit, amit itthon is szerettem volna : dolgozni, a családdal lenni , nevetni felszabadultan, nemcsak savanyú képpel élni a napokat. Szeretnék arról írni, hogy emberek vesznek körül, akiknek nem az a fő témája, ami a tegnap esti híradóban elhangzott.

CSomagolok 2016.08.29. 21:18:02

@Tke: mindez megvolt, kirándulásokkal, esti meseolvasással, stb. De kérlek, mond el nekem , ebből hogyan lehet családot alapítani ? lakhatást megoldani, úszóedzésre vinni a gyereket, zeneórát fizetni , utazni , élni , nem krumplis tésztán ? Mert nekem nem sikerült...

Jamie72 2016.08.29. 21:18:12

En is eltem mar kinn par evig. A kozelet ott is eleg rohadt volt, de ra se rantottam, mert nem ereztem sajatomnak. Itthon zavar egy csomo dolog, es addig jo, amig zavar, addig van motivacio a valtoztatasra. Szerintem jo csomo honfitars aki kimegy, ugy erzi sikeresen menekult el a problemak elol. Pedig kozeleti problema mindenhol van. Legfeljebb ott kinn ez mar nem erdekli, "nem az en problemam", oldjak meg, akik ide szulettek.

SzZoole 2016.08.29. 21:23:13

@Bredpitt Monika: melyik reszet nem erted Monix?

CSomagolok 2016.08.29. 21:24:37

@Jamie72: valószínű, igazad van , de ebbe itt most nagyon megcsömörlöttem .Tudod, az ember mindig remél...

Bredpitt Monika 2016.08.29. 21:35:18

@Zoole[uk]: en bent laktam a hetedik keruletben, zsidok es ciganyok kozott, tok jol megvolt mindenki egymassal

Inkabb ajanlok egy filmet, ami nem a poszthoz tartozik:
Nyolc tanu, nem tudom az eredeti cimet, mindjart megnezem (Dennis Quaid, Forest Whitaker)

SzZoole 2016.08.29. 21:41:35

@Bredpitt Monika: Mo.-on azok nem szeretik a zsidokat,akik egyet sem ismernek

Bredpitt Monika 2016.08.29. 21:49:20

@Zoole[uk]: na, azt a filmet nem birta a gyomrom, nekem tul sok volt, mar ketszer belekezdtem, de nem tetszik,
Egy kosaras naploja. Abban nagyon jo volt, de a legjobb A tegla

2016.08.29. 22:06:52

@Golf2: Nagyobbik részük már régen vissza lett toloncolva. Rájöttek odaát, hogy parazitákat nem akarnak eltartani.

SzZoole 2016.08.29. 22:08:23

@Bredpitt Monika: nem birta a gyomrod,ugyanmar Monix:)))

2016.08.29. 22:15:58

Jó lenne, ha egy nagyon fontos dolgot tisztába tennénk, mert sosem jó semmi. Ha a magyar politizál, akkor miért politizál, miért mérgezi magát, miért nem él burokban, satöbbi. Ha a magyar nem politizál, miért nem politizál, önsorsrontó, birka, és így tovább... Akkor most mi legyen? :D

röf 2016.08.29. 22:18:49

Aki úgy dönt, hogy elhagyja a szülőföldjét, csak szurkolni tudok neki.... minél előbb, minél messzebbre...itt nincs rád szükség, próbáld elhitetni magaddal, hogy ott igen...

Behajtó70 2016.08.29. 22:19:38

Ismét egy kamu poszt. Ahogy a ballib szeretné látni az országot. Szánalmas!

komisz_kölök 2016.08.29. 22:38:11

@CSomagolok: en 40 evesen nem merek mar Amerika fele indulni. Gondolkoztunk rola, mert szerintem egesz Europaval bajok vannak, nem csak Magyarorszagon.

Komolyan erdekelne, hogy mi a terved. A következö kb. 15 evben fogsz vagyont epiteni, ami eleg lesz az ameikai nyugdijas evekre?

Amugy a hozzaszolast olvasva azon gondolkoztam, hogy nem egy tulnött kapuzarasi pankiot elsz meg?

Az megvan, hogy 30k körül halnak meg löfegyvertöl az USAban evente? Ha mar a gyerek/unoka boldogsaganal tartunk...

A politika meg az aktualis elnökvalasztasi bohozatot elnezve, nem tünik sokkal eppeszübbnek ott sem.

marinar 2016.08.29. 22:43:22

'Zoltán nemrégiben döntött úgy, hogy Kanadába költözik...."
Béla meg úgy döntött hogy nem költözik sehová, hanem marad......és rajta kívül vagyunk még egy páran.
Sok sikert Zoltán Kanadában!

Csodabogár 2016.08.29. 22:54:27

@CSomagolok: Érdeklődtetek pl. betegbiztosítás témában? Mibe kerül bármilyen betegség pláne ha netán kórház is kell? Elég horrorisztikus összegbe tud kerülni. Nyugdíjról már nem is beszélek. Ettől függetlenűl legyetek sikeresek!

skye8 2016.08.30. 00:52:57

@Csodabogár: en nem olvastam hogy a posztiro agyba fobe dicserte volna kanadat,ezert nem is ertem Minek ironizaltad. Teljesen megertem hogy lelkesedik kanadaert, ez az orszag sok mindenben civilizaltabb mint a Balkan Es igen, a kulonbseg sokkolo. Kar hogy az iras belefulladt az otthoni viszonyok kritizalasaba, lehetett volna sokkal erdekesebb.

Bal 2016.08.30. 01:16:18

@CSomagolok:

"neked" nem sikerült? Nem az volt, hogy a fiad keres keveset, és te nem a pénz miatt mész el? Vagy akkor mégis?

Jól értem hogy az angolt nem is beszéled rendesen?

Laktál már hosszabb (>év) ideig más országban?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.08.30. 02:58:25

@CSomagolok: Merrefele koltoztok az orszagban? Varjuk a posztot majd! En drukkolok nektek!:) tobb csaladot ismerek, akik zoldkartya lotton nyertek, es itt kellwtt utana felepiteni az elwtukwt megint. Sinen vannak, dolgoznak, a gyerekek iskolaba jarnak, jol erzik magukat.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.08.30. 02:59:32

Na, telefonrol mindig mellenyomom a betuket:)

svajcineger 2016.08.30. 03:14:20

Csomagolok L-1-es vízumról beszélt. Az meg elég sok mindenre választ ad.

pappito · http://pappito.com 2016.08.30. 04:31:38

"Az állami szervek dolgozóival emberi a kommunikáció, az adózással, egészségüggyel, társadalombiztossal, joggal kapcsolatos szabályokat és előírásokat könnyebben és világosabban értem és értelmezem angolul, mint az anyanyelvemen."

a többi mondattal nem foglalkozom, de ez érdekes. csomó angolszász helyre költözőtől hallottam ezt már

mohikán galeri 2016.08.30. 07:13:52

Ááá, mindig elfelejtem, hogy itt egy kommer cenzor van...

kronikas 2016.08.30. 07:14:44

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: sok pszicho és szociopata is ideálisnak tartja. Mármint nem kanadát. Őket se zavarják olyan apróságok mint politikai okokból mások kirablása, nav ráküldése, stb...

mohikán galeri 2016.08.30. 07:14:53

Iszonyatosan szánalmas poszt volt, de jó orbánistaként mindent megírt, a lényeg benne volt:

"Maradnak a „focisták”, a „taxisok”, a nyelvet nem beszélők, "

A "focisták" mint elterelés, hiszen én aztán demegmondom mindenkinek.
A "taxisok" a jelenlegi főmumus, őket kell az aktuális reggeli párteligazítások szerint mindenhol, minden időben gyalázni.
A "nyelvet nem beszélők" meg elgondolkodhatnak, ezek szerint ők jönnek a sorban mint aktuális közellenség, ha a taxisgyűlölés már nem annyira hatékony.

kronikas 2016.08.30. 07:15:06

@Nagyorrú Barbi: hát ezerszer jobb lett volna. Nem gondoltam erre jutok, de a keresztényfetisiszta-narancsfasiszta társaság igen meggyőzött erről.

kronikas 2016.08.30. 07:15:20

@Ludovikás Levente: csak a szokásos bértroll reakciókkal.

kronikas 2016.08.30. 07:15:32

@röf: nem kell ebben hinni, elég negtapasztalni. Olyan érzés más országban lenni, mint mikor a nőgyógyász este felsóhajt : végre! Arcok...

kronikas 2016.08.30. 07:15:44

@Behajtó70: az ország, s amivé vált, szinte ellenállás nélkül, mint 56-ban, az a szánalmas. Hogy Hamvas Bélának igaza volt hogy a magyar nem válik kommunistává, se fasisztává, ez csupán egy nép elaljasodása, s onnan nincs visszaút. Hogy senkiháziak kezében, sudrák kezében a vezetés, aminek következménye a mucsai böfögős kormányzás. Képmutatás, s ez terjed. Valóban hányni kell...

Chiccbp 2016.08.30. 07:15:53

@Shanarey: nem igaz. Aki kint él, annak az állandó, életviteli lakcímének is ott kell lennie. Márpedig ha itt van, akkor szavazhat levélben. Az, hogy te baszol a szabályokra, nem a kormány hibája. Csak mondom.

kronikas 2016.08.30. 07:16:08

@csinovnyik182: úgy, hogy egész sok magyar jól megvan úgy, csak ő számit, senki más, a többiekkel bármit lehet ha őt békénhagyják...ne szólj szám, nem fáj fejem, veri az élet, veri hepi, mindenki veri, beleveri. S mivel arrafelé szolidaritás nuku, sorban a falka célpontjai elmennek, de majd mindenki sorra kerül, a falka már csak ilyen. Pláne, ha élvezik.

kronikas 2016.08.30. 07:16:45

@Tke:és a politikai okokból feletelistára tétellel is sok embert direkt kiszoritanak. Akinek több iq, eq értéke van mint führernek, veszélyes elem. Ha tisztesség ember, nem korrumpálható, méginkább. Személyes tapasztalat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.08.30. 07:32:47

@pappito:
Ez egy nagyon érdekes kérdés érdemes lenne hosszabban kitárgyalni. Van e olyan más nyelveken mint a magyarban hogy magyar nyelven van írva de nem magyarul.

Irbisz 2016.08.30. 07:46:59

@csinovnyik182:
"Mérnök vagyok, és boldog a feleségemmel. Olvasok híreket, tisztában vagyok a belpolitikával? Ez hogy lehetséges? "

1. Nem erted amit olvasol, csak azt hiszed tisztaban vagy ahelyzettel
2. Valamiert nem zavar ha kilopjak a szemedet es tönkreteszik az orszag jövöjet, mert semmi nem erdekel kettötökön kivül
3. Ideologiailag totalisan elfogult vagy, magyaran hivö vagy, csak imadatod targya nem valami fiktiv letezö, hanem a kezzelfoghato orban elvtars es a fideszke- igy aztan nem erdekel a valosag, mert Ök uralkodnak.
4. Boldogok a lelki szegenyek kezdetü mondas tökeletes peldaja vagy.

Több eset is lehetseges ezeken kivül (mondjuk bertopikolo vagy, esetleg ilyen-olyan formaban reszesülsz az elsibolt szazmilliardokbol, vagy egyszerüen becsapod magad ezzel az öncsalo magyarazattal meg nem tudsz tenni semmit), illetve ezek tetszöleges kombinacioja is igaz lehet, csak te tudod melyik az igazsag.

venomspawn 2016.08.30. 07:52:25

Kimegyek "kűföldre", mert az baromi trendi és másfél hónap múlva lesajnálom az otthoni "szerencsétleneket".

Na az ilyen emberekért, mint a posztíró, igazán nem kár.

Itthon mindene megvolt, elmegy máshova, oké lelke rajta. De hogy aztán elkezdje savazni az itthoni dolgokat, miközben kint csak az újdonság varázsa miatt nem látja a negatívumokat - az azért minimum visszás.

De jól tudjuk, idehaza mindenkit üldöznek, nem lehet érvényesülni és amúgy is, a Magyar Gárda minden reggel pontban 6-kor kis romagyerekek vérét áldozza fel a magasságos Ctulhu-Turul hibridszörnynek, hogy feltámasszák a t-rexen lovagló hitlert... Itthon mindenki egy mogorva tapló... ajánlom a többi európai országot megtekintésre. Itt még kedvesek az emberek.

DieNanny CH 2016.08.30. 07:57:18

@Chiccbp:

Nekem külföldön van az állandó lakcímem és nem szavazhatok levélben. Csak a nagykövetségen. Itt van nálam a papír, amin leírják. Beszkenneljem? Jelentkeznem kell a nagykövetségen, valamint a Mo-i szavazókerületemben, hogy küldjék külföldre a papírjaimat.
Hát szerintem @Shanarey erre gondolt.

Irbisz 2016.08.30. 07:57:52

@Tke:
„250 bruttónál jóval kevesebből is van boldog élet, tartalmas gyermekkor úszással, színházzal, zeneiskolával. Nyilván nem jut évente külföldi nyaralásra, de azért valamilyen iskolai vagy közösségi megoldással eljut külföldre a szorgalmas gyerek. Vagy éppen jogászképzésre.“

Netto hazugsag, vagy annyira hülyenek nezed az embereket mintha a kiralyi TV fideszeses hirolvasoja lennel. Amig otthon voltunk, semmilyen tartozasunk nem volt, sajat lakasban eltünk, de ha mindketten csak ennyi kerestünk volna, akkor ezt egyszerüen nem lehet biztositani egy gyereknek, plane nem kettönek. Normalis, nem luxus eletszinvonalhoz 2+2 fös csaladban havi egymillio bruutto kell- igaz mi olyan „hülyek“ voltunk, hogy önkentes nyugdijpenztarat, hosszutavu megtakaritasokat is fizettünk, mert a normal eletszinvonal azt is jelenti, hogy az ember elötakarekoskodik a nyugdijas evekre is (ha mar kormanyod eltapsolta ertelmetlenül a magannyugdijakat), ami azert meglepöen nem jellemzö az emberekre :(

Ági Pogány 2016.08.30. 08:17:03

@Behajtó70: Nagyon zavaró lehet az igazság, ha csak ennyi volt a megjegyzése.

Golf2 2016.08.30. 08:22:10

Feljött a szenny pedig nem is volt nagy eső.

kronikas 2016.08.30. 08:31:21

@venomspawn: ja, baromi trendi. Először ellopják ami a tied, magyar igazságszolgáltatás rég nincs, ha fekete listára tesznek a narancsvarangyok, maximum közmunkás lehetsz, a repjegyre is kölcsönt veszel fel, tényleg mindenki erre vágyott. Más kérdés kiderül, mindenhol jobb, illetve észak korea kivételével kb... határt átlépve ember vagy ismét. Nem trendi, hanem rettegnek a nem korrumpálható emberektől. Mivel ti elfogadjátok a korrupciót, nincs más választás. Vannak, akik szeretnének nyugodtan a tükör elé állni. Kisebbség, de pár milla azért igy élne. S máshol élhet jól, tisztességesnek maradva is.

Mercel 2016.08.30. 09:08:50

A poszt valóban nagyon elfogult.

De ha valaki évtizedes szívás után lelépett akkor nem csoda, hogy úgy jön ki belőle az előzmény mint részegből a spagetti.

Nagyon sarkitott is, de ha részletezi akkor meg gyűrűk ura hosszúságú lett volna a poszt.

Egyébként pedig sajnos nagyrészt igaza van. Mondom ezt itthonmaradóként.

Ajánlom mindenkinek a "bolondok hajója" C. Filmet.

Chiccbp 2016.08.30. 10:03:23

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: akkor csak maradt itthoni címed, ha ugyanis nincs, njncs otthoni választókerületed sem:)

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.30. 10:24:20

"A gyerekek nincsenek túlterhelve, itt nem az a fontos, hogy felnőttkorukban használhatatlan, fölösleges adatokat tanuljanak"

Aha, Pl. Petőfi Sándor, Arany János, meg úgy általában a magyar történelem..

Szemétbe velük!

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.30. 10:24:23

Sztem ennek a posztnak inkább a modoros blogban lenne a helye..

csentecsa 2016.08.30. 10:24:49

Az állítólagos nyugat "kedvesség"-ről.. Tegnap láttam a TLC-n egy "Kövérek kizárva" c. brit műsort. Ebben erősen elhízott emberek hétköznapjaival foglalkoznak. Vannak benne rejtett kamerás felvételek, amelyekben az alany tömegközlekedésen próbál meg utazni.
Hát én ott a nyomát sem láttam a jelen posztban szereplő kedvességnek meg jóindulatnak. Elképesztő hogy ezeknek a szerencsétleneknek mit kell kiállnia egy utazás során . Mennyi megvető megjegyzés és rosszindulat vette őket körül.
A másik, hogy több kint élő ismerősöm szerint a brit egészségügy nem igazán jó, és inkább itthon kezeltetik magukat

Irbisz 2016.08.30. 11:13:21

Hm, olyan oraszamban es melysegben az irodalom es törtenelemoktatas amilyenben van, az egyszerüen fölösleges, csak a 19. szazadbol ittragadt gondolkodas es müveltsegeszmeny mara karos maradvanya. No persze ez semmi ahhoz kepest, ami nyelvtantanitas örve alatt megy, morfemastol es egyeb hasonlo, a gyerekek szamara erthetetlen es felesleges baromsagokkal együtt.
Ertöen olvasni, helyesen irni, gondolataikat megfogalmazni bezzeg nem tudnak, de nyelveszeknek valo faszsagokat tanitanak velük, amelyek meg a magyar nyelv jobb elsajatitasat sem segitik, de legalabb alkalmasak a tanulas, az iskola es a nyelvek megutaltatasara.
Es ezen tul, hogy ertelmes sincs sok dolognak egy dolog, de azt is sikerül olyan erthetetlen modon megfogalmazni, hogy nem csak annak a korosztalynak, de a felnöttek jo reszenek is erthetetlen- es nem veletlenül.

Semirke 2016.08.30. 11:31:33

@CSomagolok: Szia! A kommented felkeltette az érdeklődésem. De pár kérdésben légyszi segíts.
Hogyan kapsz L1 vízumot vállalkozóként? Miképp tervezed L1 vízummal a vissza nem térést?

bloglegelő 2016.08.30. 13:55:50

a blogbejegyzés bizonyára fontos és gondolatébresztő.

egyébként október 2.-án válaszolni lehet egy kérdésre: akarom-e, hogy az otthonomba az akaratom ellenére mások toljanak be megint másokat.
A válaszom: NEM

AiRLAC 2016.08.30. 13:56:02

@geegee: "A cikk azt írja, hogy csak bizonyos, jól körülhatárolható, szürke zónás oldalakon vannak ezek a férgek; hát frászkarikát, nekem jó párszor vannak sima hírportálos oldalakon is (index, origó, nemzetisport, stb)..."

Adblock, Ghostery, ScriptBlock

SiKom 2016.08.30. 14:22:57

@Buchhalter:
Ez nem gaz 47 nap utan, hanem tipikus :-)

Nem baj, par honap mulva valtozni fog. Mindenhol vannak problemak, de magyarorszagon tobb van.
Sok mindenben magyarorszag a jobb, csak mivel sokkal nehezebb megelni (nem mindenkinek, de sokaknak), ezert nem igazan ertekelik az emberek.

'it's cool to know nothing' 2016.08.30. 14:43:26

@CSomagolok:
Csak arra kérlek, NE GYERTEK VISSZA! Soha!

Ettől lesz jobb az ország, hogy a hozzátok hasonló picsogók elmennek, és maradnak akik szeretnek itthon élni.
És igen, mi vagyunk az ország. Ha eddig rossz volt, az miattad is rossz volt. Amire panaszkodtál, annak a részese és oka voltál. Elmész, ezzel biztos jobb lesz. Nekünk.

Netuddki. 2016.08.30. 15:47:53

Hát ez amolyan kamunak tűnő levél lett, bicskanyitogató stílusban.

látjátok feleim szümtükkel 2016.08.30. 15:49:09

@A megvalósult amerikai ólom..: "Szemétbe velük!"

Nem írtak ilyet a posztban, ha nehéz az olvasás, benned van a hiba. Tudod a Republuik nóta refrénje szerint aki hülye, az is marad.;D

Csodabogár 2016.08.30. 17:13:18

@diggerdriver: Kaptam egyszer egy adókivetést 3,5 sürün gépelt oldalon. Első olvasatra csak az volt világos, hogy valamilyen paragrafusok alapján kommunális adót kell fizetnem. Ez volt a lényeg, a többi csak jogszabályok sorozata. Nem is strapáltam magam a részletek megértésével.
De ugyan ezt megkaptam már több német nyelven is, svájci/osztrák, erre van német szó "Beamtendeutsch". Lehet, hogy angolul pofon egyszerű, amerikaiul nem volt az.

Csodabogár 2016.08.30. 17:15:22

@venomspawn: Ezt te nem érted. Kanadában nincsenek negativumok!!!:-)

Semirke 2016.08.30. 18:17:52

@hagyma: Ó, hát én nem akartam ilyen direkt lenni ;) szerintem őszinte elírás!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.08.30. 19:09:50

@Shanarey: Ja-ja, elhiszem.Én mostanában megúszom az emil-áradatot, vagy jó a spamszűrő a szolgáltatómnál...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.08.30. 19:12:56

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "Én itthon élek, elég szépen, nekem valahogy nem tudja elkúrni a kedvemet a politika"

Jó, hát orosz kémhálózat kft-vel én sem félnék, tartanék a jövőtől...Úgy könnyű.
:-)))))

Buchhalter 2016.08.30. 19:23:03

@Tke: te ennyire alapból hülye vagy??!250 bruttóból merre mész?Nettó 162 ezer ember!Pest albi lassan 100+rezsi!!!Kéne még kaja ruha a turiból.Lakás ,kocsi soha napján kiskedden?!Te Fidesz szajkó Jancsi vagy?Jól teljesít az ország?He?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.30. 19:32:33

@Semirke: najo, de ezt a 70 eves mama is tudja?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.08.30. 19:32:49

@AiRLAC: Igen, köszi, felraktam ilyesmit.Istenigazából ki tudja kerülni a szemem, mert nem villog, meg ilyenek; csak bosszantó, hogy hány meg hány tudatlan embert b...nak át naponta...

2016.08.30. 20:10:50

@geegee: Az csak egy név... épp ez jutott eszembe.... :-)

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.30. 20:47:34

@látjátok feleim szümtükkel: Valóban te tényleg az maradtál.. sztem egyébként a posztírónál az áltam említett dolgok simán kuka kategória. Persze ezt ennyire részletesen azért nem írta le..

látjátok feleim szümtükkel 2016.08.30. 22:53:38

@A megvalósult amerikai ólom..: "Aha, Pl. Petőfi Sándor, Arany János, meg úgy általában a magyar történelem.."

Szóval szerinted nem lehet senkinek nem szeretni ezeket a költőket? Meg mindenkinek tudnia kell a magyar történelmet?

El vagy maradva. Tudod mennyien nem tudják kik ők, és a történelem részleteit sem ismerik? Aki tizteségesen dolgozik, az nem ér rá ezeken a költőkön, és a történelmen köszörülni az agyát úgy, mint te. Nem is érdekli őket, mert a napi betevő megkeresése ezektől sokkal fontosabb a számukra.

Nézz csak utána? Amikor minden évben érettségi tételek voltak, akkor is készült film, amiben keresték Petőfit, oszt nagyon sok felé nem találták. Vannak ilyen emberek. Is. Vannak akiket nem érdekel, hogy repül a bálna, meg érik a narancs, és ezek jogát elvitatni attól, hogy ők ilyennek érezzék jól magukat a saját hazájukban, szégyenletes.

Posztíró ennek a helyzetnek a nyomorúságát próbálta elmondani, és dolog pikantériája, hogy ő rendes életet tudott itt élni, de még is érzékete ezt. A rögvalóság, hogy a kurzus szavaival éljek, zavarta, mert ő egy tiztességes ember és tehetlenségében ezt a kiutat látta helyesnek a maga, és családja számára.

látjátok feleim szümtükkel 2016.08.30. 22:53:48

@pappito: "a többi mondattal nem foglalkozom, de ez érdekes. csomó angolszász helyre költözőtől hallottam ezt már"

Kanadából hazatelepült huszonéves perfekt magyar ( a szülei magyarok ) ismerősőm azt mondta, hogy az ottani adóbevallást sokkal egyszerűbb kitölteni, mint az ittenit. Pedig annak sokkal nagyobb magyarázó melléklete volt, mint a mienknek. Azonban érthetőbb volt, gondolom a törvényeik is érthetőbbek. Mindenkinek.
Nálunk akik megsavazzák sem tudják, és értik, hogy mit miért tettek egy-egy törvénybe. Ez is egy állandó idegesítő helyzet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.08.31. 01:36:09

@A megvalósult amerikai ólom..: Aha, Pl. Petőfi Sándor, Arany János, meg úgy általában a magyar történelem.."

Hmmm...halkan jegyzem meg, hogy amerikai kozepiskolasok (9. osztaly) tanulnak vilagtortenelmet, csakugy mint mi, magyarok, es (nota bene!) meg a kozep-europai tortenelembe is belekostolnak, a Habsburgoktol kezdve az ottomonan birodalmon at a 1848-s forradalmakig. Az mas kerdes, hogy az atlag kozepiskolas ebbol nem sokra fog emlekezni par ev mulva, mint ahogy az atlag magyar kozepiskolas sem fogja nagyon vagni par ev utan az amerikai fuggetlensegi haboru reszleteit (pedig amennyire visszaemlekszem, tanultunk rola)....
De olyan is van, aki emelt szintu tortenelmet vesz, es akar meg Kossuthrol is tanul! :) (szemelyes tapasztalat, a lanyom emelt szintu europai tortenelmet vett gimiben)

kronikas 2016.08.31. 08:11:55

@'it's cool to know nothing': de neki még jobb :-) s nekünk is, akik már eljöhettünk. Mint a matrix rabjai s a kilépettek, olyan ez. Nagyon jó érzés kiszabadulni, felszabadulni, szabad levegőt szivni...

kronikas 2016.08.31. 08:11:55

@bloglegelő: csak nem az a kérdés. Hanem skatjuk e továbbra is a rezsimet? Folytatódhat-e a sudrák hatalma, lopásai? Szivhatja-e tovább magyar a magyarnak vérét? Vetheti-e tovább rabszolgasorsba a párttitkár elvtárs fia nagyarok millióit, hogy családja fényűző életet éljen? Akarjuk-e folytatni, hogy a jól működő magyar magánvállalkozásra szemet vet orbán rezsimje, s ha nem adod el, nem lófej jön az ágyba, hanem a nav s a megrendelőidhez is, amig a forgalmad annyira vissza nem esik, már muszáj eladnod, már fillérekért. Ez van a NER mögött. Ennyi a lényege, ez tartja össze a falkát.

látjátok feleim szümtükkel 2016.08.31. 16:59:40

@kronikas: "Ez van a NER mögött. Ennyi a lényege, ez tartja össze a falkát."

Meg egyben tartja a gondokoldásra nem ösztönző lusaság is.

Nálunk van menekült állomás, már a szerb háború idején is volt. Egy fiatal, 30 körüli hölyg társaságban arról beszélt, fél a jövőtől, mert nem tartja kizártnak, hogy a migránsok elözönlik a kontinenst, és még nálunk is kötelező lesz a burka viselése, meg mecsetbe kell járni imádkozni. Megkérdeztem tőle, látott-e már migránst, de erre csak azt válaszolta, neki még nem volt baja velük. Ennek ellenére a kormány állításait elhiszi, és úgy gondolja, hogy a migránsoknak kéne hozzánk alkalmazkodni. Megkérdeztem tőle, a Kanadába migrálni szándékozott romákról hallott-e, és szerinte azok akartak alkalmazkodni az ottani szabályokhoz? Erre kapitulált, és azt mondta tényeg.
Pedig ugye a mi migrálódni akaró polgártársaink a második vh óta nagyon sokat kaptak/nak a magyar államtól/közösségtől, és az sem elég jó nekik, de még alkalmazkodni is nehezükre esik.

Szóval itt tartunk. Azért azt bevallom becsüketesen, hogy amikor én fiatal voltam, egy ideig rám is hatott az akkori kormányzat propagandája, de ahogy nyílt a szemem és az eszem, egyre világosabban láttam a vakítást. Talán a mai, itton maradó fiatalok is meglátják maguktól a fényt az alagút végén, saját szemükkel, vakítás nélkül.

látjátok feleim szümtükkel 2016.09.01. 19:42:58

@flash.gordon:

Sajnos nem a fantázia szülte. Sokaktól hallom, hogy nagyon félre vannak informálva az emberek, főleg a fiatalok.

Gondolom te sem tudod, hogy ebben az országban már egyszer volt olyan, hogy a kormányzó párt megyei bizottságának a vezetője, ( első titkára) volt a megye vezető embere, utána jött csak a megyetanács elnöke. Most megint itt tartunk. Persze szerinted ezt is fantázia szülte. Meg a párt központi bizottságát, és agitációs és propaganda bizottságát is. Most is ugyan ezek megvannak, más név alatt.

Olvasd csak el ezt, hogy ne fogj mindent a fantáziára!

index.hu/belfold/2016/09/01/hatvani_fidesz_belharc_szabo_zsolt_nfm_horvath_richard/

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2016.09.01. 20:30:43

@látjátok feleim szümtükkel: Nem egészen értem. Mi köze az általad felvázolt hatalmi struktúrának ahhoz, hogy te beszéltél valakivel, aki nem szeretne migránsokat az országba annak ellenére, hogy személyesen nincs velük gondja? Ennek a két dolognak mi köze a Kanadában igyekvő romáknak és ezzel az egésszel mit akartál sugallni?

Mivel ezek a kérdések motoszkálnak bennem gondoltam azt,hogy a beszélgetésedet csak a fantázia szülte.

DieNanny CH 2016.09.01. 20:59:12

@hagyma:

Jé, szia! De rég láttalak!

Sütemény1975 2016.09.02. 08:37:19

Szegenykem, nem.erezte itthon jol.magat. pedig mindene megvolt. Oszinten tudom sajnalni.

Tke 2016.09.02. 15:27:53

@Buchhalter: Annyit tudok, hogy 5,5-6 millió forint körül kényelmes otthont vehetsz vidéken: összkomfortos, kert, garázs, főúthoz közel; 6milláért válogathatsz. És a megyeszékhelyre eljutsz 30 perc alatt tömegközlekedéssel.
Szóval ennek az ára 38 havi bruttó 250e (azaz nettó 162e). Némi megtakarítással, csok-kal 2-3 év alatt vagy még hamarabb kirendezhető.
És jut ruhára, kocsira, a gyerek rendes iskoláztatására. Szerényen, de jut. Még a közmunkás családok gyerekei is eljutnak Balatonra, Erdélybe, jó kis alföldi helyekre.

Ez nem propaganda, hanem a valóság.

DieNanny CH 2016.09.02. 16:49:49

@Sütemény1975:

Jé, téged is régen láttalak.

DieNanny CH 2016.09.02. 16:55:09

@Tke:

Én elhiszem, hogy neked sikerült.

De! A Mo-i városom 1 órányi útra fekszik a megyeszékhelytől, ahova óránként megy busz.
6 millióért egyszobás, felújítandó házat lehet csak venni a városközponttól 30 percre, valamint úgy lerongyolódott a városkassza, hogy már 3 éve nincs helyi buszjárat. (Ja, és munkahely is elég kevés.)

Szóval, hidd el, ezer házból 1 olyan létezik, amelyik megfelel az általad írt kritériumoknak.

Aye aye 2016.09.02. 21:41:45

A cikkirohoz hasonlokepp jartunk mi is bar nekem egyelore nem hianyzik semmi Mo-rol (igaz, nem is vagyunk olyan messze, mint a cikkiro).

Mas: idei (2015-re vonatkozo), magyar adobevallassal kapcsolatban vilagositsatok mar fel legyszives, mar aki itt csinalnilyet ugyebar
1) nem talaltam olyan pontot, ahol beirhattam volna, hogy kulfoldon elek - pedig erre a nav-nal korabban figyelmeztettek, hogy az 50. sor kornyeken keressem es azt feltetlen toltsem ki. ???
2) mivel a kikoltozes elott gyes-en voltam, a nav-nal azt mondtak ott nem kell bejelentenem a koltozest, csak az oep-nel. Most akkor jovore megint kell csinaljak egy nullas adobevallast? Es kb ameddig elek? ;-)
Van valakinek otlete? A nav-nal nem ertik a problemat, pedig ketlem, hogy ezzel egyedul lennek..
Koszi, ha barkinek van tippe..

Aye aye 2016.09.02. 21:50:59

Ja es megegy kerdes, mar biztos kitargyaltatkok, szorry, de az oktober 2-i hires szavazason voksolhatok a kulkepviseleten, mint kulfoldon elo magyar allampolgar?

blackhairlady 2016.09.02. 22:11:57

@Aye aye: Ha gyesen voltal akkor nem adtal be adobevallast az ido alatt otthon, ugye? Tehat ha a kikoltozes utan nem volt kulfoldon sem adokoteles jovedelmed , akkortovabbra sem kell adobevallast csinalni. Ha volt, akkor pedig azt kell megnezni, hogy abban az orszagban adozhatsz-e, ha igen akkor ott kell bevallani, ha nem, akkor pedig otthon. Azt mar sajnos nem tudom, hogy melyik sorban, hogyan.
Mar regen nem konyveltem, de en is ilyen cipoben jartam amikor kikoltoztunk.

blackhairlady 2016.09.02. 22:14:46

@Aye aye: "Aki a szavazás napján külföldön szeretne élni a választójogával, annak a választás kitűzése után, legkésőbb a szavazást megelőző nyolcadik napon kell kérnie felvételét a külképviseleti névjegyzékbe. A külföldön szavazó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok kizárólag Magyarország külképviseletein szavazhatnak, levélben nem. A külképviseleti szavazáshoz elegendő a magyar útlevél, magyar személyazonosító igazolvány vagy magyar jogosítvány bemutatása, lakcímkártyára nincs szükség."

"A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők (határon túli magyarok) szavazása:

• A soron következő országos népszavazáson csak az a külhoni magyar állampolgár vehet részt, akinek a választási regisztrációs kérelme a népszavazást megelőző 15. napig eljut a Nemzeti Választási Irodába.
• A kérelem online is kitölthető és beadható a www.valasztas.hu honlapon, vagy ha a választópolgár rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval, akkor a www.magyarorszag.hu honlapon. A kérelem levélben is benyújtható a következő címre: Nemzeti Választási Iroda, 1854 Budapest, Magyarország. Ehhez a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról letölthető a nyomtatvány („Határon túli magyarok választási regisztrációja”).
• Annak a külhoni magyarnak, aki a 2014-es országgyűlési választások előtt vagy azóta már regisztrált, nem kell újra regisztrálnia."

Aye aye 2016.09.02. 22:28:11

@blackhairlady: En is igy tudtam, hogy nem kell adobevallast beadnom, mivel gyesen voltam, meg 2 konyvelot is megkerdeztem, s mindketten ezt mondtak. Ehhez kepest nyaron jott az ertesites, hogy nem keszitettem adobevallast, potoljam. Potoltam es leadtam egy nullasat. De tovabbra sem ertem. Itt persze dolgozom, igy itt is kell adoznom. De Mo-on hogy fogjak felfogni, hogy ott nem dolgozom, az egyelore szamomra rejtely..

Semirke 2016.09.02. 22:30:55

@FutureFry: Az szép. De te is érzed, h ez továbbra is erősen időkorlátos?

blackhairlady 2016.09.03. 01:15:17

@Aye aye: Szerintem akkor sem kellett volna beadnod, valamiert csak feltunt nekik, hogy nem csinaltal egy ideje, aztan elkuldtek a szokasos sablon szoveggel. Szerintem hagyd a fenebe oket, ha ellenorzes van ugy is kiderul, hogy gyeses voltal, ott meg fizetsz ahol elsz, szoval en nem aggodnek a helyedben. Irattarozni kell a kovetkezo felszolitasukat (kuka:D).

blackhairlady 2016.09.03. 01:17:20

@Aye aye: szivesen. Szerintem ez minden szavazasnal igy van, ha van magyar lakcim akkor csak nagykovetsegen (regisztralas utan), ha nincs, csak kulfoldi, akkor levelben is (regisztralas utan).

látjátok feleim szümtükkel 2016.09.03. 13:28:15

@Tke: "Annyit tudok, hogy 5,5-6 millió forint körül kényelmes otthont vehetsz vidéken: összkomfortos, kert, garázs, főúthoz közel; 6milláért válogathatsz. És a megyeszékhelyre eljutsz 30 perc alatt tömegközlekedéssel."

Biztosan vannak ilyen helyek főleg arra Budapest és a Dunántúl északi része felé, de az ország sok részének többségében nincs. mert nincs munkahely még a megyeszékhelyen sem, és az utazás nem olcsó közösségi közlekedéssel sem. Felénk már 2-3 millióért elég jó kis házakat kapni a megyeszékhelytől 50 km-en belül, de a kutya sem akar oda költözni, a helyieknek meg nincs pénzük erre sem. Sőt a megyeszékhely is tele van eladhatatlan házakkal.
Szóval az állításod korlátozott lehetőség csak.

látjátok feleim szümtükkel 2016.09.03. 13:53:08

@flash.gordon:" Mivel ezek a kérdések motoszkálnak bennem gondoltam azt,hogy a beszélgetésedet csak a fantázia szülte."

Jah, aki elszalad a világ valósága mellett, az mindenről képes azt gondolni, hogy a fantázia szülte. Pedig sok minden van a világon amit te még nem láttál, és én remélem, nem is fogsz sok mindent pl. abból, amit én láttam addig amíg a mai napig értem. Tudod a rendszerváltásnak volt egy olyan oka is, hogy az utánunk jövő nemzedékek ne azt lássák, tapasztalják amit mi. Lehet te nagyon okos vagy, de úgy tűnik azt el se tudod képzelni, hogy az elégedettséged mellett nagyon sok ember nem tudja magát annak érezni még akkor sem, ha a megélhetése egyébként meg van. Én a kádárizmusban nem tudtam magam annak érezni, pedig mindenem meg volt a normális élethez, és most is meg van. Azért nem mondom most, hogy hű de elégedett vagyok, mert nem ilyen lovat akartunk, személyesen én nem magamnak, hanem az országnak. Sajnos a választás félre sikerült, és a kormányrák nem előre, hanem vissza felé ballag. Ez nem elég ok az elégedettlenségre? Persze aki utánunk járó generáció, az ezt mitől is láthatná, ha az előtte járókat állandóan lenézi, cikizi, mint most te?

látjátok feleim szümtükkel 2016.09.03. 14:15:17

@Aye aye:
Ha priviben részletesen meg és leírod a munka történetedet, kimenetel idejét stb. akkor kaphaszt pontos választ.

kardio1 2016.09.07. 18:06:16

@diggerdriver: a francia hivatali nyelv éppolyan távol van a mindennapi beszedtol, mint a magyar hivatali nyelv a koznyelvtol. Az angolt nem ismerem.

nyuszigonosz 2016.09.07. 19:22:14

@diggerdriver: @kardio1:
A hivatali nyelv az szerintem minden nyelven egész más, mint a köznyelv a mindennapi beszéd, söt más, mint az irodalmi nyelv, az egy harmadik kategória. :-)
A hivatali nyelv annyira nyakatekert, hogy nem is mindenkinek érthetö. Az olyat külön kell érteni tudni. :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.