Egy történet arról, hogyan lehet okosan, és tervszerűen nekivágni a világnak, felkészülve a nehézségekre és leküzdve azokat. Az már megint egy másik kérdés, hogy miért veszíti el Magyarország sorra az olyan embereket, mint Gyé és családja...
TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!
„Előre leszögezem, hogy a mi történetünk nem kíván sem útmutatást, sem alternatívát adni, tanulságot, de még messzemenő következtetéseket sem lehet talán belőle levonni. Legfeljebb jó táptalaj trollkodni, erőt meríteni, netán pár választ kapni az én szemszögemből.
Megírásának oka sokkal inkább az, hogy talán most jött el az idő, amikor egy tervezett folyamat első állomását elértük, és céljaink, terveink megvalósulni látszanak, 30 hónap elteltével.
A csekkek nem kegyelmeztek
2009 nyarának tájékán döbbentünk rá feleségemmel, hogy hiába élünk teljesen tudatosan, dolgozunk mindketten főállásban, gyermeket nevelünk - vagyis úgymond mindent megteszünk a boldogulásunkért, az állam - melynek becsületes adófizető polgáraiként igyekezzük mindennapjainkat élni és utánpótlást biztosítani - nem képes a létbiztonságunkat szavatolni cserébe.
A trollok és az objektivitás kedvéért tisztáznám, hogy a két gyerek - három szoba - négy kerék szinten kalibráltuk céljainkat, mindezt megfejelve évi egy- két hetes balatoni nyaralással, illetve minőségi élelmiszerek fogyasztásának illúziójával. Úgy gondolom ezek teljesen reális, korrekt elvárások lehetnek mindenki számára.
A valóság ezzel szemben az volt, hogy ezt a „nívót" nem, vagy alig lehetett valamiféle szülői segítség illetve hitel nélkül elérni. Mivel az előbbi igen korlátozott szinten volt igénybe vehető, így bizonyos alkalmakkor - a 13 éves autó 5 evésre való cseréje idején - minden megtakarításunk és némi svájci frank alapú hitel sietett segítségünkre (gumicsont tudom, de nem is erről szól a levelem).
Lelkesedésünk a helyzet ellenére kitartott, addig a pontig, amíg el nem kezdődött az a bizonyos legózás a sárga csekkekkel. Frusztráló, és végtelenül fárasztó volt a hónapok utolsó napjait matekozással tölteni úgy, hogy a gyerek miatt azért minden percben felkészültnek kell lenni egy váratlan kiadás, ne adj' Isten betegség esetén.
A napi 10-12 óra robotra már plusz munkát nem akartam rászervezni, elkerülendő hogy 50 éves korom előtt infarktust kapjak. Mivel a helyzet ilyen módon kiszámíthatatlan volt, próbáltunk a jószerencsében bízni. Más nem volt ugyanis. Leszámítva a Gálvölgyi-showt, és a Barátok közt-et.
Tudnak áldozni a hobbijukra
Ekkortájt már a barátaim, ismerőseim kb. 60%-a külföldön élt és dolgozott. Nagyobb részük Angliában, a többiek Svájcban, Németországban illetve Ausztriában. Foglalkozásukat, képzettségüket tekintve vegyes arányban; pedagógus, szociális munkás, szakmunkás, 25-35 éves korosztály.
Beszámolók alapján majdnem mindegyikük elégedett volt az új életével, kis részük dolgozik ugyan a saját szakmájában, de általánosságban elmondható volt róluk, hogy nyugodtak, és tudnak áldozni arra, ami őket a leginkább érdekli (futballmeccs-látogatás - jó futballal, utazások, autók, motorok, nők / könnyű drogok egy-amszterdami túra alkalmával).
Az internetnek köszönhetően a távolságok áthidalhatóak voltak, sokakat sokszor tudtam nyaggatni az új életükkel kapcsolatos kérdéseimmel. Úticélként részemről Sherlock Holmes, a Hasfelmetsző, a Queen, és Austin Powers nagy rajongójaként kizárólag Anglia jöhetett számításba, hála a nagyon hatékony és kiváló gimnáziumi nyelvoktatásnak.
Valamire még emlékeztem is a nyelvből ugyan, de tudtam, hogy odakint, ha nem is az alapoktól, de újra kell tanulnom mindent.
Hosszú éjszakai beszélgetések
Próbáltunk egy tartható ütemtervet megalkotni, ami a kiutazásomat, lakhatásomat, munkába állásomat, a feleségem és a gyerek későbbi csatlakozását és mindezek anyagi feltételeit nagyjából reálisan tükrözi.
Hosszú éjszakai beszélgetések után, amikor azt már mindketten kivitelezhetőnek tartottuk a feleségemmel, és rajta is azt láttam, hogy képes lesz helyt állni egyedül a köztes időben, megvettem 2010 januárjára a repjegyet. Csak oda.
Furcsa volt, de tudtam, ha 28 évesen nem próbálom meg, akkor később sem fogom, vesztenivalóm meg maximum az állásom volt, de a jónak mondható közalkalmazotti referenciák miatt, tudtam, hasonlót találhatok bármikor.
Az első lépés London
Az úticél London volt, mini (de megfizethető) szoba egy szar környéken, és 6 hét masszív talpalás, a papírokért illetve munkáért. Tudtam, hogy az, aki ide valóban dolgozni jön, az dolgozni is fog, de a család hiánya, az új hely, és London, mint gigantikus olvasztótégely, néha nagyon sok volt, úgy hogy közben az otthonaikban is tartanom kellett a lelket.
Mivel egy hitelkártya és a lakás előtakarékossági alapunk megszüntetése finanszírozta az „új életet" tudtam, hogy innen csak győzni „szabad". nagy súly, de ez vitt előre. A hatodik héttől dolgoztam egy kávézóban, a munkakörülmények és a fizetés korrektnek mondható volt.
Bár London hosszútávon továbbra sem fért bele az elképzeléseimbe, a tény hogy dolgoztam, és küldöm végre haza a pénzt, olyan szinten megnyugtatott, hogy tudtam végre stresszmentesen az engem érdeklő munkára fókuszálni.
Főiskolai csoporttársam már évek óta bentlakásos „asszisztensként" dolgozott sérült vagy idős embereknél, ahol személyes ápolás, főzés, vezetés, netán ügyintézés volt a dolga. Mivel a fizetés nagyon jó, a lakhatás es élelem ingyenes, a kliensek 99%-a angol, tudtam, hogy ezzel a munkával a megtakarítás, illetve a nyelvtanulás is könnyen abszolválható.
A felvételi beszélgetésen kiderült, hogy ugyan értékelik a szociális munkás múltamat, mégis inkább empátiát és kreativitást igényel ez a pozíció, magabiztos angol nyelvismerettel. Szkeptikus voltam az interjú után, de 2 nap múlva hívtak is a tréninggel és a munkába állással kapcsolatban.
Irány egy kis falu Oxford mellett!
A cég telephelye már nem London belvárosa volt, és az ügyfelek is vidékiek jobbára, mégis örültem a hirtelen jött lehetőségnek, és annak hogy legalább esélyem lesz angol-angolt hallani, tanulni, és megismerni őket, szokásaikat.
Erre Londonban - lakhelyemet és munkakörömet figyelembe véve – tudtam, amúgy nem sok esélyem lenne, meg valójában élni sem tudnék egy ekkora metropoliszban, hiszen kisvárosi legény volnék én. Látogatni, nézelődni, vásárolni bármikor beutazok Londonba, de élni OTT, ahol a szobámat béreltem, képtelen lennék.
A tréning után rögtön ajánlottak munkát egy Oxford melletti kis faluban élő mozgáskorlátozott fiatalembernél. 4 perc hezitálás után igent mondtam, és rúgtam fel mindazt, aminek megszerzéséért az azt megelőző hetekben olyan sokat talpaltam, idegeskedtem.
Életem legjobb döntését hoztam meg szerintem, ezt már a buszon realizáltam akkor, amikor szembesültem a vidéki Anglia szépségével, karakterével. Gyönyörű falukon vezetett utam, bájos cottage-ok rendezett nagy kerttel ameddig a szem ellátott.
Sikerült magamra találnom
Egy teljesen új világot fedeztem fel magamnak; a tradicionális, vidéki Angliát. Szubjektív dolog tudom, de Tolkien világa, a megye számomra lenyűgöző. A munkakört kissé fenntartásokkal kezeltem, de a szomszédok, illetve a fiatalember és családjának közvetlensége már az első héten eloszlatták az aggályaimat.
Majdnem két évet töltöttem el nála, nagyon sokat tanulva tőle-róla, tőlük - róluk. Akkora utazás volt számomra a nála töltött két év, ami talán egy könyvet is megérne egyszer, de dióhéjban annyit, hogy sikerült magamra találnom végre szellemi és anyagi értelemben is. A munkám jellegéből kifolyólag háromhavonta hazautazhattam és 2-3 heteket tölthettem a barátaimmal és a családommal.
Végre elérhető közelségbe került az ő költözésük, és habár anyagi szinten talán nem kellett volna másfél évet várni rá, de 2011 augusztusában már tudtam, hogy hol, és hogyan szeretnénk élni. Egy dupla szobát béreltem nekik, mert én akkoriban még a kliensemnél laktam, de egy 10 perces séta választott el mar minket csupán.
Új helyzet az év elején
Kislányom szeptemberben elkezdte a helyi általános iskolát, ahol bár a külföldiek száma viszonylag csekély, mégis nagy szeretettel, és felkészültséggel fogadtak a tanárai és a többi gyerkőc. Feleségem a papírmunka lezavarása után munkába állt, és bár csak részmunkaidős egy helyi pubban, mégis többet keres, mint otthon 8 órában közalkalmazottként.
A nyelvtudása szépen fejlődik, biztos vagyok benne, hogy idővel - ha nem elégíti ki jelenlegi munkaköre - képes lesz magának új állást találni, lévén van már munkatapasztalata külföldön.
2012 januárja sajnos új helyzetet teremtett, a fiatalember betegségének szövődményeiből fakadóan meghalt. A cég rögtön felajánlott egy másik címet, de költözni sem akartam, hiszen megtaláltam a helyemet errefelé, és itt volt az ideje, hogy végre a saját életem éljem megint.
A jó referencia miatt hamar találtam munkát, nagyjából hasonló fizetésért dolgozom jelenleg is az oxfordi egyetem kórházában, mint ápoló. Nincs titulusom, sem bőrfotelem, sem irodám, egyrészt sza'ok rá, másrészt mindezt a fizetésem kompenzálja.
Megtaláltam A házat
Januártól ugyan beköltöztem hozzájuk a dupla szobába, de hamar szembesültünk a ténnyel; a több idegennel való együttélés már nem nekem, nem nekünk való. Júniusban végre megtaláltam azt a házat, amiben el tudom képzelni a következő 5-10 évet, csupán 5 percre van a „civilizációtól", 15 percre az iskolától, és 20 percre a csodálatos Oxfordtól, ahol dolgozom. Minden négyzetcentiméterén magán hordozza az általam oly csodált vidéki Anglia karakterisztikáját.
Mindhárman élvezzük azt, amit a munkánkért cserébe az államtól kapunk, és bár épphogy kapaszkodunk az alsó-középosztályhoz, a matekozással és csekkezéssel felhagyhattunk, az otthoni hitelek is szépen fogynak, itt nem tervezünk felvenni semmilyent. Ismeretséget, barátságokat kötöttünk helyi (egyre népesedő) magyarokkal.
A három szoba adott (na jó, kettő plusz nappali) egy autó megvásárlásához nem hogy hitel, de mint köztudott, sem eredetvizsga, sem illeték nem szükséges, csupán néhány hónap spórolás.
Bár az idén kihagytuk a Balatont, de ennek oka az otthoni túlzott kánikula, illetve hogy a második lányom novemberben születik. ;) A jövőbe nem látunk, a jelenlegi szintet tartva viszont nem félünk már attól, és ki tudja, lehet, egyszer belevághatok valamiféle vállalkozásba is. Ha akarok... és ez a fontos."
Utolsó kommentek