Az sem jelent mindig garanciát, ha az ember hosszú, alapos tervezés és tájékozódás után indul neki a világnak. Erre példa a mai poszt is, melynek szerzője, ana Kanadában próbált meg boldogulni, Érte pár kellemetlen meglepetés...
„Elsősorban azért írom meg történetemet, hogy mindenkit figyelmeztessek. És nem, nem arra akarok figyelmeztetni senkit, hogy elmenjen. És nem is azt mondom, hogy ne Kanadába. Csak azt szeretném megvilágítani, hogy ne azon az úton, ahogy én próbáltam.
Belecsapnék a történet közepébe, ugyanis előtte én eltöltöttem kétszer 3 hónapot Los Angelesben, próbáltam munkát találni, hogy szponzorálja valaki a vízumomat, de nem sikerült, és én nem akartam feketén maradni (nem tehetek róla, így nevelt az édesanyám). Ezért aztán hazajöttem, és előálltam egy tervvel.
Egy jó nevű cégnél dolgoztam, magyar viszonylatban igen sokat kerestem, tehát nem azt mondom, hogy menekültem, de világ életemben el akartam menni innen.
Irány Észak Hollywoodja!
Foglalkozásomat tekintve azt mondanám filmkészítő vagyok. Jobbára vágó, de belekóstoltam már mindenbe, és ez az a szakma (hivatás), amit nem akarok feladni. Magyarországon ezzel a szakmával nincs jövőm. Ezt tudtam már mikor belekezdtem, ezért is kacsintgattam mindig külföldre.
Mivel Amerika nem jött össze, így jött Kanada, Vancouver, amit manapság Észak Hollywoodjának hívnak, így hát a kedves olvasó nem csodálkozhat azon, miért is éppen oda terveztem a következő dobbantásomat.
Ráadásul különböző hírek, cikkek, és a hivatalos oldalak is azt hangoztatták, hogy Kanadába mennyivel egyszerűbb vízumot kapni. Meg is találtam az utamat: „work and study visa", amivel 6 hónap angol tanulás után 6 hónapot dolgozhatok.
Ez remek ugródeszkának tűnt, hiszen csak annyit kellett tennem, hogy a 6 hónap meló alatt annyi emberrel ismerkedek meg, amennyivel csak tudok, olyan keményen dolgozom amennyire csak erőmből telik, és akkor a hosszabbításra minden esélyem megvan.
Egy évig csak ezért dolgoztam
Csupán 7000 dollárt kellett kiperkálni az iskolára, ami ezt a vízumot biztosította, rengeteg pénzt az ügyintézésre, vízumkérelemre, bürokráciára, repjegyre, és a megélhetésre azon 6 hónapig, amíg nem dolgozom, és arra a vészhelyzet esetére, ha esetleg nem találok azonnal munkát.
Szóval itthon egy évig csak ezért dolgoztam keményen, félretettem minden fillért. Nem szórakoztam, nem ettem étteremben, nem nyaraltam, dolgoztam.
Reptéri bonyodalmak
Aztán elérkezett a nap, és én elindultam, mindent tökéletesen megtervezve. Azt tudni kell, hogy ekkor édesanyám elkísért, ő csak pihenni jött 2 hónapig. Mert megérdemli... Gondoltuk, így sokkal egyszerűbb, mintha később jön utánam meglátogatni, mert angoltudás nélkül nem egyszerű átvergődni a határon. No, itt kezdődtek a gondok...
Megérkeztünk Vancouver repterére, ahol édesanyámat nem akarták beengedni. Az officer úgy vélte, hogy 2 hónap az túl sok. Megjegyzem, Kanadában 6 hónapot tölthet magyar turista vízummentesen.
Nem igazán értettem a problémát. Ott volt a visszafelé szóló repjegy a kezében, én tolmácsoltam, hogy engem kísért el, és hogy turistaként szeretne pihenni és pénzt költeni.
De az officer azt akarta tudni, hogy anyum mivel foglalkozik, hogy csak úgy eljöhet, otthagyhatja a munkáját 2 hónapra. Nagyjából 4 órát töltöttünk a reptéren, mire végül is kapott egy pecsétet, és beléphettünk.
Drága volt, de nem pánikoltam
Irány a legközelebbi motel, hogy kipihenjük végre az utat, meg hát másnap albérletet kellett keresni.
A lakásbérlést kicsit túl komolyan veszik Vancouver-ben. Én alapból hosszútávra szerettem volna, így month-to-month bérlést nem is keresgéltem. Igen ám, de ha 1 éves szerződéssel akarsz lakást bérelni, akkor mindenféle background check-et elvégeznek rajtad, ami napokba telik.
A motel meg nem olcsó mulatság. Így a motelben töltött 4-5nap alatt simán elköltöttem egy félhavi albérlet árát. Jó hát gondoltam, hogy nem lesz olcsó, még nem pánikoltam.
Teltek-múltak a napok, én elkezdtem az iskolát (amit csak így mellékesen megjegyzek, ha ténylegesen angolul szerettem volna tanulni, akkor nagyon megjártam volna... a sok ázsiai diák akcentusát nem értettem, az angol szint borzasztó alacsony volt, és nem tudtak áttenni haladóbb csoportba, mert náluk ez volt a haladó szint...).
A felháborító vizsga
Mivel szerettem volna kocsit venni (a legtöbb munkánál alapfeltétel), elmentem az ICBC-be, hogy a magyar jogosítványomat kanadiasítsam. Mivel az összes osztálytársam azt mondta, csak befizeted, amit kell, és kiállítanak neked egy BC jogsit, nem tűnt nagy kalandnak... hm, csakhogy én magyar vagyok. Nem olyan egyszerű ám...
A magyaroknak vizsgát kell tenni. Érdekes, a japán osztálytársamnak nem kellett, noha legjobb tudomásom szerint Japánban az út másik oldalán vezetnek, és tök más szabályok vannak, de nekem, mint magyarnak vizsgázni kell, holott majdnem tök ugyanazok a szabályok vannak, mint itthon.
Sebaj, akkor vizsgázzunk... nem olcsó. És persze meghúznak. Ami az írásbelinél még annyira nem zavart volna, de utána jött a vezetői vizsga.
Na, az egy szép kaland. Először is hozott kocsival kell vizsgázni menni. Ami nincs, mivel nincs jogsim, jogsi nélkül meg nem vehetsz kocsit. Szép, mi? Jó, akkor autókölcsönzés. Nem olcsó.
A vizsga felháborító volt, el sem tudom mesélni mennyire megalázó volt az egész. 12 éve van jogsim, soha nem volt balesetem, tökéletesen vezetek. És meghúztak. Mikor megkérdeztem, hogy miért, a vizsgabiztos azt válaszolta, hogy a stop táblánál 2 másodpercet álltam, pedig 3-mat kellett volna, és hogy a 30-as táblánál 30-cal mentem, pedig ott maximum 29-cel lehet! És fellebbezési jogod nincs...
Ekkor már vészesen fogyott a pénzem, így úgy döntöttem, nem vizsgázom többet, akkor nem veszek kocsit, majd járok skytrain-el. Nem vészes.
Munka, amiért nem fizetnek
Lassan végeztem a sulival, úgyhogy el kellett kezdenem munkát keresni. Először olyan helyeken próbálkoztam, ahol nem fizetnek. Hihetetlen, de rengeteg olyan hirdetés van, hogy vágót, vagy asszisztenst, vagy bármilyen filmes szakembert keresnek, de nem fizetnek.
Gondoltam, azért mégiscsak megpróbálom, mert legalább ismerkedem és infót gyűjtök. Sok értelme nem volt, mivel a stáb 90%-a ingyen dolgozott, gőzük nem volt, hogy lehet bekerülni a fizetős pozíciókra, és a maradék 10%-kal meg nem lehetett ismerkedni, ők voltak az amcsi nagykutyák.
De elküldtem a CV-met a nagy produkciókhoz (ha valaki jártas a tévés sorozatokban: Arrow, Supernatural, Fringe, stb.) és vissza is hívtak, nem egy, nem kettő.
Mindenki első kérdése az volt, hogy tagja vagyok-e a DGC-nek? Directors Guild of Canada. Mert ők nagyon szeretnének alkalmazni engem, de csak olyan embert vehetnek fel, aki tag. Hát nem kellett kétszer mondani, elmentem a DGC-hez, hogy nekem tagság kell, nem érdekel, mennyibe kerül, mennyi idő, kell.
Nos, ők közölték, hogy DGC tagságot csak és kizárólag kanadai állampolgár kaphat. Ez egy jó nagy pofon volt, hiszen mikor a vízumomat kértem, DIREKT megkérdeztem a bevándorlási hivatalt, hogy ezzel a vízummal ugye bármilyen munkát elvállalhatok, mert nem akarom pincérnőként végezni. És ők azt mondták, persze.
Nem erre gyűjtöttem
Nos, így az amerikai produkciók ki lettek lőve, se Arrow, se Supernatural, se Fringe... mentem a helyi produkciókhoz (sokkal kisebb, sokkal kevesebb pénz, de jobbhíján). Kilencven százalékban azért nem vettek fel, mert nem volt jogsim. Irodai munkára! HAH... A maradék 10% pedig nyíltan közölte, hogy inkább kanadait alkalmazna.
Négy hónap angol tanulás után úgy éreztem kissé átvertek. Nem erre gyűjtöttem egy évet, és nem erre akartam elkölteni az összes megtakarított pénzemet, így úgy döntöttem, nem maradok Kanadában, inkább lelépek.
Gondoltam, visszaköltözöm Los Angelesbe, az már úgy sincs olyan messze Vancouver-től. De ahhoz szükségem volt a jogsimra, hiszen LA-ben kocsi nélkül élni sincs esélyed, nem hogy dolgozni.
Így bementem a ICBC-be, hogy visszakérjem a jogsimat, hiszen azt elvették, mikor meghúztak a vizsgán. Viszont azt mondták, nem adják vissza, amíg fel nem mutatok egy Magyarországra szóló repjegyet.
Hát arra már nem volt pénzem, hogy vegyek egy felesleges repjegyet, amit nyilván nem akarok felhasználni, ezért a magyar konzulátushoz fordultam segítségért. Ügyfélfogadási időben senki nem volt az irodában.
Próbáltam őket felhívni telefonon, de nem vették fel. Írtam e-mailt, amire soha nem kaptam választ. Ennyit a vancouveri magyar konzulátusról. Rohadt nagy segítség.
Zokogni kezdtem
Végül is úgy döntöttem, elmegyek vizsgázni, az még mindig olcsóbb, mint egy repjegy, sőt, előtte vettem egy óra gyakorlást, gondolván majd az oktató elmondja, mire kell figyelnem.
Jó is volt az oktató, el is mondta, úgy gondoltam, sikerülhet. Csakhogy a nő, akitől kölcsönkértem a kocsit a vizsgára (osztálytársam), 1 órát késett a kocsival. Így az ICBC-ben már úgy fogadtak, hogy szívességet tettek vele, hogy egyáltalán vizsgázhatok aznap. Esélyem nem volt átmenni. Meg is húztak...
Ekkor már eltörött a mécses, és zokogni kezdtem, így a vizsgabiztos mutatott némi empátiát, és megkérdezte, mi bajom van. Hát elmeséltem az egész problémát, ő meg tök meglepődött, mert ő úgy tudja, hogy a jogsit vissza kell kapnom, ha elhagyom az országot.
Felhívta egy ismerősét
Gyorsan fel is hívta az ismerősét a központi ICBC-ben, aki biztosította róla, hogy visszakapom a jogsimat, ha bemegyek, és megkeresem név szerint őt. Hát bementem... egy formanyomtatványt kellett aláírnom, „igazolom, hogy elhagyom az országot", és visszakaptam a jogsit.
Csak felmerült bennem a kérdés, ha ez ennyire egyszerű, akkor legutóbb miért mondta az ügyfélszolgálatos, meg annak a főnöke, hogy a törvény szerint nem adhatják vissza....???
Felmondtam az albérletem, amivel szintén volt egy kis gond, mivel hó 5-én akartam elmenni, de a manager azt mondta, amit hó 1-én kifizetek arra a hónapra, azt nem adhatja vissza, tök mindegy, mikor lépek le, azt a hónapot ki kell fizetnem.
Remek, a motel 5 napra annyiba kerülne, mint az egész havi lakbér, nem opció... kereshettem valakit, aki befogad kanapéra.
Másfél év a semmiért
Végül is eljutottam Los Angelesbe, de olyan hihetetlenül kevés pénzzel, hogy az már-már rémisztő. És az már amúgy is egy másik történet. Kanadáról csak ennyit akartam. Mert nagyon nehéz feldolgoznom, hogy átvertek, méghozzá állami szinten.
Másfél évet dobtam el az életemből a semmiért, holott az elején közölhették volna, hogy ezzel a vízummal a popómat törölhetem odakint. Próbálom újra és újra átgondolni, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, de csak annyira jutok, hogy eleve LA-be kellett volna mennem, ennyi pénzzel feketén is el lettem volna 1 évet. Ahelyett, hogy kanadai zsebekbe tömködöm a pénzt."
Az utolsó 100 komment: