Határátkelő

Nem szeretnék sem lelombozni, sem a tovább olvasástól eltántorítani senkit (sőt), de az azért elég nyilvánvaló, hogy mióta szabad a munkaerőáramlás az Európai Unión belül, azóta a fenti kérdésre pontos választ senki sem tud adni. Viszont nem is biztos, hogy kell, merthogy a tendenciák talán még érdekesebbek, mint maguk a számok.

Zajos, iszákos, az utcán magukon könnyítő, tömegszálláson nyomorgó emberek vagy nélkülözhetetlen munkaerők a határátkelők? Esetleg mindkettők, hiszen ebben az esetben sem lehet általánosítani? Ezeket a kérdéseket állítja szembe Vera írása.

Voltaképpen olyan, mintha egy Stephen King-regényben élnénk, hiszen pár hete ránk csapódott a búra. Nem csak a réten legelésző tehenet vágta ketté, hanem az eddigi életünket is, és bárhogyan lesz, mindannyiunkra újrakezdés vár. A búra lecsapódásának személyes történetéről és az újrakezdésről is szól Zita írása.

Tömegjelenetek a kolozsvári repülőtéren, a kelet-európai munkavállalókért külön repülőjáratot indító brit kormány, a külföldieknek extra 500 eurót fizető osztrákok – az elmúlt hetekben kiderült, hogy határátkelők nélkül komoly problémák jelentkeznek a legtöbb nyugat-európai országban.

Noha az Egyesült Államokban mai napig él az a mítosz, hogy nincsenek osztályok és mindenki a saját képességeinek, tehetségének és munkájának megfelelően boldogul, azért ez meglehetősen messze áll a valóságtól. Legalábbis ez derül ki Steve posztjából, ami voltaképpen egy Egyesült Államokba költözött brit író cikkének összefoglalása és elég jól kiviláglik belőle a brit és az amerikai osztályrendszer és az azok közti különbség.