Határátkelő

Ferenc egyike azoknak, akik még a németországi munkaerőpiac megnyílása környékén mentek ki dolgozni. Nem nagyon volt más választása, a családját szinte tönkretették a hitelek, vidéken munka nem volt, valahogyan el kellett tartania őket. Azóta kilenc év telt el, ma már az egész család (felesége, három gyermek) Dortmundban él és ahogy mondta, nem is tervezik, hogy visszatérnének Magyarországra.

Törökországról sok embernek van valamilyen képe (ha másért nem, akkor egy-egy nyaralás nyomán), ám ez a kép természetesen változik, ha az ember ott él. Mercedest egy munka sodorta oda, aztán az élet úgy hozta, hogy ott maradt, már évek óta ott él. Lássuk, milyen szerinte az élet a kebabon túl!

Adana, a város, ahol mi élünk

A címben foglalt megállapítás kétségtelenül markáns kissé, de valahol meg lehet érteni annak megfogalmazóját, Zuzzert is, aki elég nehezen viseli azokat, akik nem veszik komolyan a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket. (Véleménye természetesen csupán egy a sok közül, amivel lehet vitatkozni.)

A kép illusztráció

A családtól, barátoktól távol élni sosem könnyű, de a mostanihoz hasonló időkben talán minden eddiginél nehezebb. Hiszen az ember ilyenkor teljesen tehetetlennek érzi magát – na nem mintha akár Németországból könnyebb lenne most hazajutni, mint mondjuk Ausztráliából, ahol az ír Nicole él.

A nyugati társadalmak (ide sorolva a magyart is) egyik egyre égetőbb problémája az elöregedés. Egyre több az idős ember, miközben egyre kevesebb a fiatal munkavállaló. Ráadásul a korral együtt járó betegségek kiszolgáltatottá is teszik az embert, ezt az elmúlt hetekben brutális erővel vágta az arcunkba az élet. Vajon jól öregszünk-e vagy ilyen szempontból szélsőséges a kultúránk? – teszi fel a kérdést Steve összefoglalója.

Leonard Cohen itt cigaretta nélkül