oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2022. szeptember 27. 19:02,  Ne menjen a gyerek iskolába, mert nincs tanár 302 komment

2022. szeptember 27. 19:02 Határátkelő

Ne menjen a gyerek iskolába, mert nincs tanár

Miközben Magyarországon tiltakozásokkal indult el az új tanév, a helyzet más országokban is problémás. Például Hollandiában, ahol Vera beszámolója szerint komoly gondokat okoz a tanárhiány.

hollandia_iskola.jpg

„Az ország oktatási szempontból három részre van osztva: észak, közép és dél elnevezéssel. Ezeken - többek közt a nyaralások miatt- a vakációk egymástól eltérő időkben kezdődnek és végződnek.

Egyszerű, de nagyszerű megoldás arra, hogy a lakosság ne ugyanabban az időpontban induljon neki a nyaralásának, a gyárak, egyéb munkahelyek dolgozói ne ugyanakkor akarják a szabadságukat kivenni. Így aztán a tanítás sem egyszerre kezdődött, először az ország közepén indult be, majd a következő héten jött észak, egy hétre rá pedig a déli régió.

Már most van olyan iskola, ahol a hiányzó tanárokat „okosan” kell pótolni. Az ilyen intézményekben pl. több osztályra jut egy pedagógus - aki így kérdés, hogy hogyan tud tananyagot leadni és azt visszakérdezni -, vagy/ és online oktatással próbálkoznak.

Illetve megint jön a gyakornokok időszaka: ők azok a diákok, akik a gyakorlati idejüket egy iskolában töltik. Elvileg csak segítőként, de a gyakorlatban gyakran rájuk bíznak egy komplett osztályt. Puff, mélyvíz.

A kormány próbálkozik a pedagógusok bérének rendezésével, hogy a tanári szakma ezzel vonzóbbá váljon. Az emelés „erejét” viszont az infláció elvitte, így kétséges, hogy ez mekkora eredménnyel jár majd.

A szellem, mint iskolaigazgató

A helyi általános iskola szintén hasonló gondokkal küszködik. Ennek eredményeképp tavaly(előtt?) az addig mindent is megoldó igazgatónk az egyik tanítási nap szünetében, az iskola udvarán lett annyira rosszul, hogy mentő vitte el.

Addig a gyerekeket a suli másik oldalára terelték, hogy a lehető legkevesebbet lássanak, fogjanak fel a dolgokból. Soha többé nem jött vissza, betegállomány után nyugdíjba ment.

Az iskola ezt követően egy ideig helyettes vezetővel működött, ami persze csak arra volt jó, hogy elmondhassuk: van valaki, nem áll le a rendszer. Gyakorlatban ez egyfajta szellem volt: senki sem látta, csak néha hallott valamit.

Ne menjen a gyerek iskolába, mert nincs tanár

Eztán jött egy új igazgató, egy nagyon temperamentumos fiatal hölgy. Ő állandóan, nagyon „jelen van”, próbálja a lyukakat befoltozni - sok energiával, nem mindig sikeresen. Nem hiszem, hogy rajta múlik, de sok szülő elégedetlen.

A gyermekem osztályában ebből nem sokat látni. A fiamnak szerencsénkre olyan tanára van, aki még azt is kibírja, ha fát vágnak a hátán. Kérdés, hogy meddig… Eddig csak egy-két nap volt olyan, hogy este szóltak: másnap ne menjen a gyerek iskolába, mert nincs tanár. Én szerencsére meg tudom ezt oldani.

A helyi, másik magyar anyuka viszont ilyen téren már pechesebb. Náluk már vagy másfél éve, minden (vagy majdnem minden) héten legalább egy nap kiesik. Időnként több.

A két osztályfőnöknek a korona után szövődményei léptek fel, ami miatt még mindig nem munkaképesek. Egy másik bevethető tanár pedig besokallt, azaz burn-out-ja lett.

Ezt lehetne egyszerűen úgy magyarázni, hogy „lusta”, meg „bezzeg Magyarországon próbálná meg”. Nem tudom… Szerintem néha ott is elkelne ennek a lehetősége.

Megalapozottságáról meg csak annyit, hogy nem tudom más iskolákban hogyan csinálják, de itt ahányszor megyek a suli mellett, a tanárok három-négy órával a gyerekek hazaindulása után is még benn ülnek és dolgoznak. Minden egyes nap. Ha meg neki is gyereke van… ?

Akik nélkül nem létezik a rendszer

A kieső tanárok helyére általában itt is a gyakornokok állnak be, nélkülük az egész nem működne. El sem tudom képzelni, hogy ezek a diákok milyen érzéssel mehetnek haza, főleg az első napokban.

Megérkeznek egy idegen helyre, ahol közlik velük, hogy ok, nem segítesz, hanem a tied az egész osztály, oldd meg. Bocs. Megteszik, mert tényleg megpróbálják. Az itteni gyerekek szeretik is őket és viszont. De kérdés, hogy ezek a srácok mit teszek hozzá az oktatás színvonalához? Általában épp annyit tudnak - és ez is szerencsének nevezhető -, hogy az osztály nincs magára hagyva. Valaki áll ott és tartja a frontot.

Jobb esetben van egy képzett pedagógus, aki két (három) osztály közt ingázik. Az egyikben kiad egy feladatot, majd átszalad a másikba, ott is ez történik. A kicsik meg dolgozzanak egyedül, a gyakornok felügyeletével. De legalább van ott valaki.

A gond itt van: sok szülő szerint ez így csak egyfajta gyermekmegőrző, miközben a valódi tanulás hátrányt szenved. Ez is jogos, de ezalatt a megmaradt pedagógusok vért izzadnak.

Ebből a kicsinek mondható, vidéki iskolából a tavalyi tanév végével három pedagógus ment el. Év végén már így is csak a réseket töltögették, hogy egyáltalán valahogy működésképes maradjon. Újakról nem tudni.

Meglátjuk, mi lesz…”

Ha szívesen olvasnál még Hollandiáról, látogass el Vera oldalára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr517941526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2022.09.27. 19:52:22

Jó lenne tudni, hogy a magyar fogalmak szerinti felsőtagozatos ill. középiskolai tanárok hogyan vannak megfizetve.

Ha alul, akkor azt mondom, emeljék meg a béreket, de ne pitiáner módon és 8-10 év múlva lesz tanár.

Ha jobb a fizetésük az átlagnál, akkor csökkentség az általános, középiskola idejét. Nem kell olyan sokat koptatni a padot. No, jó, ezt a hülyeséget felejtsétek el! Ebben az esetben, nem tudom, hogy mit kellene csinálni!!!

Egyébként, meg összességében nem értek dolgokat!

Nincs ilyen ember, nincs olyan ember, akkor milyen ember van?

Ha sok féléből kevés van, akkor miféléből van sok?

SzZoole 2022.09.28. 06:51:34

Ez a poszt híven tükrözi a magyar politikai élet azon állítását, hogy hanyatlik a nyugat…….:))

fhdgy 2022.09.28. 08:14:37

@SzZoole: Eddig úgy gondoltam, hogy a tanárhiány olyan országban jellemző, ahonnét sokan mennek külföldre dolgozni. Hollandiát viszont nem ilyennek gondolom.

Akkor mi lehet az ok?

Azt még hozzáteszem, hogy nem csak tanárhiány, hanem általában felsőfokú végzettségűekből is hiány van, főleg műszaki, természettudományos területen.

Miért?

Congeria 2022.09.28. 09:00:51

@fhdgy:

A nevében van "....tudomány", tanulni kell, gondolkozni, összeállítani, megtervezni, stb. Ellentétben a politikai, gender szak, blabla képzetséggel ahol a gyermek eltölt 8-15 évet, ameddig a szülők bírják finanszírozni.

fhdgy 2022.09.28. 11:06:04

@Congeria: Ezt akkor tudnak fenntartás nélkül elfogadni, ha a korábbi évtizedekben is így lett volna.

Régen nagy presztizse volt egy diplomának. Ma annyit sem ér mint régen egy érettségi?

Lehet, hogy többet kellene tanulni, tudni és annyi jó képességű ember meg már nincs?

Vagy, ha nagyon goromba akarok lenni, akkor degenerálódik az emberiség???

Wilhelmus80 2022.09.28. 11:52:50

@fhdgy: A holland oktatásban nem úgy ágazik el a tanárképzés, mint Magyarországon. Az általános iskolai tanárok főiskolát végeznek, amivel 1-8. évfolyamig taníthatnak. A középiskolai tanárok szakos képzést kapnak. A főiskolai bachelor képzéssel (4 év) az alsó két évfolyamon lehet tanítani. A 3. évfolyamtól felfelé azok taníthatnak, akik a főiskola után mesterszakra mennek (2 év), vagy egyetemen szereznek diplomát (bachelor 3 év, master 2 év).
Korábban a középiskolai tanárok sokkal jobban kerestek, vagy az áltlános iskolai tanárok voltak alulfizetettek, attól függ ugyebár honnan nézzük. 2022-től ugyanaz a bértábla vonatkozik rájuk, de a középiskolai tanári fizetések a gyakorlatban még mindig magasabbak valamennyivel.
Általános iskola:
www.rijksoverheid.nl/onderwerpen/werken-in-het-onderwijs/vraag-en-antwoord/wat-verdien-ik-als-leraar-in-het-basisonderwijs
Középiskola:
www.rijksoverheid.nl/onderwerpen/werken-in-het-onderwijs/vraag-en-antwoord/wat-verdien-ik-als-leraar-in-het-voortgezet-onderwijs

fhdgy 2022.09.28. 11:58:05

@Wilhelmus80: Köszönöm!

A tanárok fizetése hogyan viszonyul a diplomások átlagfizetéséhez?

Congeria 2022.09.28. 12:03:27

@fhdgy:
Régebben a megélhetésért az érettségi után azonnal tanulásba vagy munkába kellett állni. Az átkosban büntették a munkanélküliséget (ebben igazat adok nekik), csak a fent lévő elvtársak gyerekei voltak kivétel.
A fiataloknak sokkal kényelmesebb élete van, mint nekünk volt. Ez világjelenség. Elpuhítja, felelőtlenné teszi őket.

Elnézem a politikusokat. Undorító, élősködő banda. A focisták, sportolók legalább nyújtanak valamit a beléjük fektetett pénzért.

9

SzZoole 2022.09.28. 13:38:27

@fhdgy: “ Régen nagy presztizse volt egy diplomának. Ma annyit sem ér mint régen egy érettségi?”

A nővérem közgazdász diplomával rendelkezik. 1985 óta dolgozik egy helyen a megyei jogú város polgármesteri hivatalban. Cégek felszámolása a fő tevékenységi köre, bírósági tárgyalásokra is jár.

A lánya barátja 24 éves és ács a szakmája, nem mondom azt, hogy kétszer annyit keres ácsként, de jóval többet vissz haza, mint a nővérem 37 év munka tapasztalattal, na ehe mitteccik szóni katonabácsi?

Wilhelmus80 2022.09.28. 13:42:34

@fhdgy: A minimálbér bruttó € 1.756,20, a medián bruttó € 3.167 (ez nettóban € 2.500). A diplomás átlagfizetés nettó € 4.450 bachelorral, € 6.417 masterrel, de azt nyersanyagkitermelő, a pénzügyi és az IT-szektorban elérhető fizetések erősen felhúzzák.

fhdgy 2022.09.28. 14:05:39

@SzZoole: A presztizs meg a pénz nem mindig van szinkronban.

Gondolom, hogy azért nem mondta nővéred, hogy akkor ő is átnyergel és ács lesz!

fhdgy 2022.09.28. 14:06:31

@Wilhelmus80: Jó, és a tanárok hol helyezkednek el a fizetést illetően?

Golf2 2022.09.28. 14:14:05

@fhdgy: A szegényeknek a rőzsegyűjtést ajánlja a kormány – írja az e heti HVG...
Agyarország 21század. Vigyázz az erdődre!

Wilhelmus80 2022.09.28. 14:25:02

A poszthoz: A holland általános iskolai tanárképzés, meg általában a főiskolai képzés nagyon gyakorlatorientált. A leendő tanárok az 1. évtől kezdve folyamatosan gyakorolnak, az első két évben hetente 1 napot, illetve negyedévenként 1 hetet. A 3. évben ez heti 2 napra emelkedik, a negyedéves 1 hét marad. Az utolsó tanévben pedig egy féléves gyakornokság (heti 3 nap) zárja le a képzést. Ekkor már tarthatnak órákat is egyedül. A gyerekeim nagyon szerették a gyakornokokat, akik fiatalok voltak, lelkesek és segítőkészek, és mivel legalább egy évet eltöltöttek velük, jól ismerték őket. A Vera posztjához linkelt cikkekben nem említik, hogy gyakornokok tartanának órákat, csak azt, hogy nem minden tanár érkezik a tanárképzésből. (De ez eddig is meglévő lehetőség volt, a gyerekeim egyik tanító nénije korábban marketinges volt, de egy pedagógiai kiegészítő képzés után váltott.)

Wilhelmus80 2022.09.28. 14:26:53

@Wilhelmus80: Nézd meg a linkeket, ott vannak a bértáblák. Aszerint alakul a fizetés (bruttó). Idén minden tanár kapott 500 eurót, függetlenül attól, milyen típusú iskolában dolgozik.

Golf2 2022.09.28. 14:29:48

@Wilhelmus80: Akkor a netto minimálbér kb.1200Eur? Az pont 1 normális albérlet ára nem? Itthon detto.

SzZoole 2022.09.28. 14:32:38

@fhdgy: nem gondolom, hogy megtenné :-)

Ne rossz a fizetése, átlagon felüli, de ha összehasonlítjuk a munka körülményeket, akkor még mindig jobb egy irodában dolgozni ami, télen fűtött, nyáron hűtött, míg a srác télen-nyáron a tetőn, napsütésben, esőben/hóban, látástól-mikulásig.

Golf2 2022.09.28. 14:35:43

@fhdgy: Kecskéd nem hiányzik? Két szökött kecske megrohamozta az M2-es autóutat...

Golf2 2022.09.28. 14:36:38

@SzZoole: Az egyik a kezét használja,a másik a száját.

fhdgy 2022.09.28. 14:39:21

@Golf2: Nem hiányzik, én nem arra lakom. Egyébként, olvastam!

Wilhelmus80 2022.09.28. 14:44:13

"hogyan tud tananyagot leadni és azt visszakérdezni" - A holland általános iskolai oktatás - szerencsére - nagyon messze van ettől a szemlélettől. A hangsúly a sok gyakorláson van, és az önálló feladatmegoldáson. Az első két év olyan, mint Magyarországon az óvoda (az első csoport, ahova 4 éves kortól lehet járni, nem is kötelező). Másodikban megtanulják a hét napjait, a számokat 1-től 10-ig, felismerni a betűket. Nagyon sokat vannak kint a levegőn. Kialakítanak egy közös napi ritmust. Rengeteg a kismotorikát fejlesztő gyakorlati foglalkozás, gyurmáznak, kivágnak, hajtogatnak, színeznek, ragasztgatnak, aprósüteményt sütnek. 3. osztályban kezdődik a tulajdonképpeni oktatás, írás, olvasás, számolás. Házi feladat nincs 5. osztályig. Csak a tollbamondáshoz tartozó szólistákat (20-30 szó hetente) hozták haza. Kötelező olvasmány sem év közben, sem iskolai szünetekben nincs, az olvasás (és az iskolai könyvtár látogatása a 3. osztálytól) be van építve az órarendbe. 6. osztálytól dolgozatírás előtt hoztak haza tanulnivalót (fejezetek összefoglalóit, ill. vaktérképeket). Napközi nincs, az ebédszünetben és tanítás után nálunk az iskolához közeli intézményben lehetett gyerekfelügyeletet kérni (fizetős szolgáltatás).

Wilhelmus80 2022.09.28. 14:53:09

@Golf2: Nem. 1756 euróból nettóban a különböző kedvezmények miatt nettóban 1640 euró megmarad. Itt tudod megnézni: loonwijzer.nl/salaris/brutonetto. Már a 2023-as válrozásokkal számol, jövő évtől 10%-kal emelik a minimálbért, ezért erre az összegre már most kiírja, hogy nem éri el a minimumot.

P.Elliot 2022.09.28. 16:28:37

@Golf2: Benne volt a hirekben a szokott kecske?

Azt hiszem hamarosan megrohamozzak azt az utat a hus keresok!

P.Elliot 2022.09.28. 16:36:53

Ez a tanarhiany itt is van. Minden iskolaban. Azelott nem is olyan rettento regen a tanarok fizetese nagyon jo volt volt, egy nyugdijas tanarno ismerosom, mar meghalt, a nyugdijahoz tobb kiegeszitest/ pension/ kapott mint maga a nyugdija. Fenyesen elt belole!
Ma mint hallom egy fillert se adnak, igy aztan nem cel tanarnak menni.

Egyebkent regi folyamat ez a tanarhiany, a kompjuterek lehetove tettek hogy szep ovatosan hogy ne tunjon fel/ de, feltunt/ hogy nincs szukseg annyi tanarra. Arra sem hogy a kolkok iskolaba jarjanak. Majd egy-egy tanar leadja a lecket es oktat vagy ezer gyereket a neten at.

Majd lesznek meg olyan gyakorlati orak amikor be kell menni egy-egy orara de ez lesz az ossz.

A szulo meg oldja meg hogy ki lesz otthon taviskola idoben a kolkokkel, egyebkent is lehet hogy o maga is otthonrol dolgozik.

Egeszen mas vilagot hozott be az internet, ketrecbe fognak vele szep lassan zarni...

Egyebkent ez lesz minden teren amit csak meg lehet csinalni, a neten at megy minden.

Csodabogár 2022.09.28. 16:41:34

@fhdgy: Régen, mondjuk a háboru és a szocializmus előtt, alsó osztályokat egyszerű tanítónőképzői végzettséggel lehetett tanítani Ez általában 4 elemi + 4 év polgári, majd 4 év tanítónőképző. Engem még ilyenek tanítottak, de később privátban is ismertem több iylen végzettségű tanítónőt is. Merem állítani, hogy semmiben sem maradtak el a mai egyetemet végzett pedagógusoktól. Ráadásul akiket én ismertem valódi hivatásnak tekintették a tanítást. Óriási gyakorlatuk volt és értettek a kisgyerekek nyelvén. Ma persze mindenkinek érettségizni és egyetemre kell járni. Nyilván a sima tanítónők kevesebbet kerestek, mint a felsőbb tanulmányokat végzett szaktanárok, de a tanítónők is megéltek a keresetükből.
Feltehetően létezett ez valahogy férfi változatban is, mert mikor 1944-ben néhány hétig jártam tanyasi iskolába, ott egy tanító bácsi volt, aki maga tanított 6 osztályt. Nyilván a tanyavilágban nem voltunk így se rengetegen egy osztályban.

Csodabogár 2022.09.28. 16:46:18

@SzZoole: Én erre azt szólom, hogy örülök neki. Miután közgazdásszal Dunát lehet rekeszteni, de találj csak egy jó ácsot, vagy bármilyen iparost ha szükséged van rá. Miután "divat az egyetem vagy főiskola" normális kétkezi munkát lassan senki nem akar csinálni.

P.Elliot 2022.09.28. 17:24:53

@Csodabogár: Pontosan.
Egy eve keresek abszolut leinformalhato szakembert ket szoba fal cserejere es meg mindig nem talaltam.
Aki lett volna, sot tudom hogy jol dolgozik mert mar csinalt itt nalam , nyakig van pakolva munkaval, 2 evre elore.

Mindenesetre feliratkoztam nala. Ha mindent levon, tiszta penzt minimum keres napi 800 dollart es o csak besegit, ellenorzi es kisegiti a segitot.

Szabad mint a madar, akkor meg szabadsagra amikor akar es nem parancsol neki senki. 35 koruli, kifizetett haza van es most vette a kovetkezot/ kiadasra/.

En sem ertem hogy miert jobb egy diploma. Ez a pasas nem fel attol hogy nem lesz munkaja a jovoben...

P.Elliot 2022.09.28. 17:46:32

@SzZoole: Esoben hoban nem dolgoznak a teton!
Pane nem akkor, nem hulyek hogy lecsusszanak.

fhdgy 2022.09.28. 17:50:17

@Csodabogár: Igen, voltak a tanítok!

Megsüvegelték őket, bejárónőjük vagy cselédjük volt. Sokszorosát keresték az átlag falusi embernek!

nyuszigonosz 2022.09.28. 17:57:05

@P.Elliot:
Na de akkor lényegében ki dolgozik? ha az ember akit írsz - idézem töled-: " es o csak besegit, ellenorzi es kisegiti a segitot."

SzZoole 2022.09.28. 18:02:27

@P.Elliot: nem érted a mondanivalóm lényeget, de nem is csodálkozom már rajta :-)

P.Elliot 2022.09.28. 18:09:57

@nyuszigonosz: O a fonok aki tudja hogy mit es hogy kell csinalni. Munkavezeto mert o tudja a dolgat magas szinten, a segito pedig betanitott, csinalja ahogy neki mondjak/ ezek ugyes emberek, mast fel sem vesznek, az nem szamit hogy nincs gyakorlata, majd megtanitjak neki.

Nagyobb munkahoz tobb segitot alkalmaz. Aki olyan szinten tudja a dolgat ahogy o az nem fog elmenni segiteni hanem mihelyt felszedte a tudast, / nyugi, evekbe kerul akkor maga is maganak fog dolgozni.

Egy biztos hogy jo megelhetest biztosit.
Nem, nem robotolnak ezek sem, szep temposan, lassan dolgoznak es nagyon jol.

P.Elliot 2022.09.28. 18:10:43

@SzZoole: Nem, nem kell csodalkozni...

P.Elliot 2022.09.28. 18:19:49

Egyebkent erdekes figyelni ahogy dolgoznak, utoljara egy oszibarackfat huzattam ketrecbe hogy a mokusok ne tudjanak hozzaferni, valami szorakozas nekem is kell a kertesz hobbimhoz.

A pasas egy segitovel jott es mivel ez nem igenyel nagy tudast meg egy nap alatt keszen voltak, a segito is valami ujabb ember lehetett . Kiasta a godrot a tartofaknak, ezt a segito, a masik meg mutogatta neki hogy milyen melyre kell, allitgatta a merot, de kozben mindent elmondott neki a lyukrol, mit es miert, mihez milyen melyre szoktak, mi mit tart, jo volt figyelni es okulni, pimaszul kijavitottam joval kesobb mas godornel a vejemet aki nem eleg melyre es nem eleg szelesre asta, vidaman kozoltem vele hogy mennyi betont kell beleonteni ahhoz hogy abszolut biztosan alljon.

Kerdezte hogy ezt honnan veszed?
Mondtam neki hogy a szerelotol, hehehe!

Es meg mennyi sok mindent tanultam toluk amit tudok hasznositani, egyebkent ha kerdezek akkor is szivesen elmagyarazzak.

Szoval a segito alapos oktatasban reszesul es idovel mar csak valoban ellenorizni kell hogy jol csinalta-e meg.

NemSam 2022.09.28. 18:45:47

@fhdgy: „Lehet, hogy többet kellene tanulni, tudni és annyi jó képességű ember meg már nincs?”. Nagyon jó képességű fiatalok vannak. Most csak Magyarországot nézzük. Rengeteg villamosmérnököt ismertem, akinek esze ágában sem volt tervezni, elmegy egy multihoz IT menedzsernek, semmi felelőssége gyakorlatilag nincs, felülről megkapja, mit kell leleveleznie valakivel, aki megcsinálja. Kényelmes, ezt választja.
Másik példa, az angoltanárok. Számadatok nélkül, mert azt már elfelejtettem. Diploma mentés. Pénz és politika. Pár kiválasztott nyelviskola kapott egy csomó pénzt, felelősség nélkül. Nem arra kapták a fejpénzt, hogy hány diák ment át a vizsgán, hanem, hogy hányan iratkoztak be. Ezek a sulik felszippantottak egy csomó tanárt, mert kaptak pénzt a bérekre. Ha minden tanár vállalhatott volna 2-3 diákot, és csak akkor kap pénzt, ha teljesít a diák, hatékonyabb és olcsóbb lett volna.
És a barátnőm. 15 évet húzott le egy gimnáziumba, besokallt, visszament az egyetemre. Az egyetemét hozzácsapták egy másikhoz, dupla diák halmaz, most heti 40 órát kell leadnia, (erre készülni is kell), ráadásul az internetes órákat csak otthonról tudja, de vannak személyes megjelenésű órák is, ilyenkor szünetben futkos. Meddig lehet ezt bírni?

fhdgy 2022.09.28. 21:04:44

@NemSam: Én nem vitatom, hogy vannak jó képességű fiatalok. Én csak azt kérdeztem, hogy lehet, hogy nincs annyi, amennyi kellene, vagyis, ahányra szükség lenne.

Egy elvi példa: az emberek 80 %-a megtanítható arra, hogy százalékot tudjon oda-vissza számolni ( lehet, hogy túl optimista vagyok ), de csak 25 %-a, hogy gyököt is tudjon két tizedes pontossággal számolni. Mi van akkor, ha olyan termelési struktúra jön létre, ami azt kívánná, hogy a 40%-ot meg kell tanítani gyököt vonni. Ha nem képes rá 40 %, akkor dögöljenek meg a tanárok?

NemSam 2022.09.28. 22:54:09

@fhdgy: Ez a kérdés nagyon bonyolult. %-ot számolni esetleg megtanul nyolcvan %. A kamatos kamatot, ami erre alapul, már kevesebben értik, ezért van a rengeteg adós, aki arról sipákol, hogy már visszafizette, amennyit felvett, mégis tartozása van. Ők is tanulták a kamatos kamatot, csak elfelejtették. Most magamról. elfelejtettem a képletét, de végig tudom játszani 20 évre, vagy az interneten megnézem a képletet. Gyököt vonni is tudtam, azt is elfelejtettem, de már anno sem volt rá szükség, mert ott volt a logarléc, ami „mindent” tudott. Majd 50 éve nem volt a kezemben, azt sem tudnám használni. Van helyette okos telefon. A tanároknak most az a feladatuk, hogy megtanítsák, hogy mi a lényege a kamatos kamatnak, és a gyökvonásnak, és elmondják, hogy hogyan találják meg a most elérhető eszközökön.
„Mi van akkor, ha olyan termelési struktúra jön létre, ami azt kívánná, hogy a 40%-ot meg kell tanítani gyököt vonni.”. Kezükbe adnák a gyökvonót, és kapnának egy órás kiképzést.

fhdgy 2022.09.29. 07:38:22

@NemSam: Egy beszélgetés, már a mennyországban.

Te, az a reaktor qurvára felrobbant!

Fel, a rohadt anyját!

De, hát neked kellett kiszámolni az indítási paramétereket.

Ki is számoltam!

De hogy?

Hát logarléccel, itt van a kezemben! Nem, nincs, az is elolvadt, mint mi!

Golf2 2022.09.29. 19:33:51

@SzZoole: az egyik fizikai munkás,a másik meg inkább beszél.

SzZoole 2022.09.29. 20:11:01

@Golf2: mi történt kis hazánkban, a forint már megint kilőtt ====}

fhdgy 2022.09.29. 20:23:52

@SzZoole: A fijug dolgoznak a bányában!

SzZoole 2022.09.29. 20:30:17

@fhdgy: nemhogy rájuk zárnátok az ajtót :-)

fhdgy 2022.09.29. 20:34:12

@SzZoole: Elég lenne egy kis sújtólég is!

SzZoole 2022.09.29. 20:35:43

@fhdgy: ejnye katonabácsi, aszittem állatbarát vagy :-)

fhdgy 2022.09.29. 20:38:30

@SzZoole: Én teljes szívvel állatbarát vagyok. Emberbarát, no, abban finnyás vagyok.

fhdgy 2022.09.29. 23:19:41

@big sugar: Elolvastam, azt mondom, hogy egyetértek.

DE: ez így nem jó! Nyafogás, nyekergés, hosszú, dagályos, az átlagember számára követhetetlen, érthetetlen.

Sok beszédnek sok az alja!

Nem lehetne egyszerűen, érthetően?

big sugar 2022.09.30. 09:02:33

@fhdgy: Elmondod a kecskéknek.

Zulu4321 2022.09.30. 09:16:24

Valamelyest kapcsolodik a poszthoz. brownstone.org/articles/how-the-dutch-failed-their-children-a-cautionary-tale/
Kicsit ravilagit, mitol sokallhattak be vegleg a holland tanarok. Akik elmenekulhetnek az oktatasbol, ... de a gyerekek ugye nem...

fhdgy 2022.09.30. 09:16:27

@big sugar: csak mekegnének.

Amikor olvastam, értettem, azt mondtam, hogy egyet is értek. Pár perc múlva, mi van, semmi lényeges dologra nem emlékszem

fhdgy 2022.09.30. 15:51:36

@SzZoole: Próbáljuk ki nálad!

Olvasd el, utána 15 perc szünet és mondd el, hogy mit olvastál!

Rendben?

SzZoole 2022.09.30. 16:10:39

@fhdgy: végig olvastam, tipikus közhelyes Orbán/Fidesz szidó/vissza köpködő költemény, nagy igazság érzettel íródva, semmi újdonság nincs benne, szerintem :-)

Aszt montam má hogy volt egy balesetem? Többszörös életveszélyes sérülésem szenvettem el, töbeköszt nyílt koponya csont törés is, a zagyam egy része ott vót a betonyon. Vájtcsepelen vótam a rojallondony kóházban, ahol professzor doktor Dzsek de Riper sebesz/belgyógyász kezelt és petsétes pappirot adott, hogy ne emlékezek :-)))

fhdgy 2022.09.30. 16:12:59

@SzZoole: A második bekezdést tudom, emlékszem rá!

Hány százalékban értesz egyet azzal, hogy "Nyafogás, nyekergés, hosszú, dagályos, az átlagember számára követhetetlen, érthetetlen"?

SzZoole 2022.09.30. 16:19:21

@fhdgy: részben egyet kell érteném veled.

Más részben lehet, hogy én nem vagyok átlag ember, mert számomra érthető és követhető volt amit hosszan ecsetelt a poszt író, semmi újat nem mondott vele.

A 13. havi nyugdíjról meg csak annyit, hogy ez nem Viktor szüleménye, sőt, ha jól emlékszem, akkor pont ő volt az, aki szorgalmazta a megszűntetését anno, bár lehet, hogy az emlékeim csalnak.

fhdgy 2022.09.30. 16:30:58

@SzZoole: Azt írtam, hogy értettem, amikor olvastam, mire a végére értem, már nem emlékeztem konkrétan semmire.

Én sok mindennel vagyok vádolható, de azzal nem, hogy szeretem a fityeszt! Azt viszont el kell ismernem, hogy felsőfokon tudnak sulykolni dolgokat. Egyszerre keveset, de az egyszerű, hogy a hülye is értse és állandóan ismételve, nehogy valaki elfelejtse.

Azt mondja, hogy Brüsszel, Soros, migráncsok.

Utána pl. migráncsok, Soros, Brüsszel.

Van most újabb is, Brüsszel, Soros, migráncsok, szankciók!

Nagyon izgatottan várom, hogy mi lesz, ha jön a következő hívószó!

Akkor a mostani négyből egyet el kell hagyni, mert a négynél több már zavart okozna a fejekben.

A pinkódok nem véletlenül négy jegyűek!!! Nincs több kapacitás és kész!!!

SzZoole 2022.09.30. 16:36:18

@fhdgy: szerintem a pin kód mindenkinek négy jegyű, 4 csillag **** :-)))

Lehet az általad említett dolog miatt, tartják az embereket tudatlannak, mert aki tanult/tanul, és átlátja a helyzetet, azok elhúznak, mint a fiatalok, szerintem.

fhdgy 2022.09.30. 16:40:21

@SzZoole: Még a négy bűvös mennyiséghez: Kölcsey is négy szót üzent! Nem akarta túlterhelni az embereket! -:)

Hogy mennyire tartják tudatlannak vagy sem, nem tudom, de azt tudom, hogy a folytonos ismétlés végül is, célba ér.

Ismételd addig, amíg ha okos, ha nem, de elfogja hinni!

fhdgy 2022.10.01. 14:44:23

2020-ban, kb, ilyentájt jelentettem be itt, a HÁ publikumának, hogy támogatni kívánom a telexet egy évig havi tízezer forinttal, ill. ha lesznek jó oknyomozó riportok, akkor még plusz egy évig.

A Pegazus jó volt, azzal annyira elégedett voltam, hogy szemet hunytam a többi, szerintem nem elég rámenős téma felett. Így bevállaltam a plusz egy évet is. 20, azaz húsz forint hiányában szeptember 16.-ával elértem a 240 ezer forintot.

Hogy ne hiányozzon a 20 forint sem, még plusz egy hónapig adom a pénzt.

Kisebb-nagyobb kifogásokkal szeretem a Telexet. Nem miattuk, de úgy döntöttem, hogy azután a havi tízest másnak adnám.

Most olvasom a Telexen, hogy a budapesti Madách Imre Gimnázium havi nyolc ezret kér gyerekekként a szülőktől, mert Magyarország olyan jól teljesít.

Hirtelen arra gondoltam, hogy akkor most jöjjenek ők, de elkezdtem gondolkodni. Bizonyára nem Budapest egyik neves gimnáziuma van leginkább a lekvárban. Akkor ki?

Mindenképpen tanároknak, oktatásra fizetném ezt a pénzt, ha tudtok adjatok tippet!!!

P.Elliot 2022.10.01. 20:03:14

@fhdgy: Nem tudok tippet adni csak azt mondani hogy eloszor is nagyon jo ember lehetsz ha ennyire a sziveden viseled az oktatast, illetve a tanarok jovojet, megletet hogy meg a sajat penzedbol is aldozol ra..

Sosem gondoltam volna hogy ilyesminek fel kell hogy jojjon mert nincs eleg penz a tanarok fizetesere.

Hol van a penz akkor ha a jovo generacio oktatasara nincs? Nincs arra kimutatas hogy hogy van beosztva az orszag penze? Mire, mennyit, mennyi a bevetel amivel gazdalkodnak?

big sugar 2022.10.01. 21:38:39

@fhdgy: Adnád inkább az Iványinak, vagy állatmenhelyekre, jobb helyen lenne az a tíz rugó.

fhdgy 2022.10.01. 22:00:44

@P.Elliot: @big sugar: Nekem szívügyem az oktatás!

Apám azt mondta, tanulj fiam, mindent elvehetnek tőled, de a tudást nem!

Most nagyon felbolydult a lelkem. Találtam egy adatbázist, benne Gyöke Gáborral, akinek az apja Gyöke Ábel volt és 1924-ben született és Sztálingrádban volt hadifogoly!

Ennyi véletlen nincs!

Ő az apám

P.Elliot 2022.10.01. 22:33:51

@fhdgy: Mar en is talaltam rokont amin nagyon meglepodtem mert nagyon kozeli rokon volt es mi nem tudtunk a munkassagarol es arrol sem hogy a maga milyen magas poziciot toltott be mert soha nem beszelt rola, sot szinte titkolta.

Jotekonysagi vonalon, szoval nem politikus volt.

Szerenyen elo ember volt, a csaladja is.

Csak azert nem irok rola bovebben mert ha a csaladja is hallgatott rola akkor ok tudjak hogy miert.

A net egy csodalatos dolog...
Orulok hogy apadat megtalaltad, most kutass tovabb hatha meg talalsz erdekes dolgokat.

En mondjuk az allatmenhelyet tamogatom. Van egy jotekonysagi dolgokra koltott keret penzunk amit karacsonykor szoktunk szetosztani, tobbfele ez itt valahogy altalanos hogy mindenki adjon valamennyit annak akinek nincs , segito nepseg lakik errefele.

Amikor kijottunk es erdeklodtem amerikaiaktol hogy hogy is van itt az elet, szokasok, ezt belevettek hogy jotekonykodas.
Egy szegenyebb orszagbol jovo szemelyem ezt rogton meg is ertette es azota is gyakorlom amit tudok, amit tehetek.

Most ezt majd elore kell hozni mert a floridai hurrikan sujtotta helyeken nagy szukseg lesz minden centre.

NemSam 2022.10.01. 23:56:55

@fhdgy: Jó a szándék, de nem jó az út, szerintem. A saját sztori. Egy ismerős család, mind a kettő mozgássérült. A srác közgazdász, az adófelügyeletnél dolgozott, aztán leépítették. Van két tehetséges lányuk, hegedülnek, a Zeneakadémián tanulnak/tanultak. Az apjuk most főállásban szponzorokat keres, mert a pályázatoknál vagy a részvételt lehet megnyerni, vagy az utaztatást, a hiányzót fizetni kéne. A srác próbálkozott Mága Zoltánnál is, aki küldött is egy alkalommal 10 eft-t, a srác meg csak nevetett, hogy kint van a vízből, ez egy havi lószőr ára. Mondtam, ennyit én is tudok adni, és kb 10 évig küldtem a havi 10 ezret. Ez jó helyre ment, a nagyobbik már végzett, fix állása van az Orfeo zenekarban, keres, már tudja támogatni a családot, így egy hónapja lemondtam a támogatást, de addig minden fillér jó helyre ment.
Ha egy iskolának küldesz 10 ezret, az elveszik a többi között. Ha egy családnak, ahol több gyerek is van, csak pénz nincs elég, szerzel egy olcsó, de internet képes gépet, (mert ők nem értenek hozzá), és nekik küldesz havi 10-t, hogy fizetni tudják az internetet, akkor már támogatod egy-két gyerek oktatását, pl. a távoktatásból sem maradnak ki. Az ország problémáit nem tudod megoldani, az a kormány dolga lenne, de, ha már két gyerek oktatását segítetted, akkor már tettél valamit. Így gondolom.

P.Elliot 2022.10.02. 02:10:36

@NemSam:
Nagyon jo otletnek tartom amit irtal.

fhdgy 2022.10.02. 08:49:35

@NemSam: @P.Elliot: Kis, nyanvadt tízezrekből is össze lehet hozni annyit, hogy értelmes dolog süljön ki belőle.

fhdgy 2022.10.02. 10:21:47

@NemSam: @P.Elliot: Gondolatban menjünk vissza az időben a Nobel díj alapításáig, 1895-ig. Vegyük ebből a fizikai, kémiai, fiziológiai és orvostudományi Nobel díjat.

Egy ilyen díjat megkapni óriási dolog volt. Manapság viszont ott tartunk, hogy érettségin bukás jár érte, ha a delikvens nem tudja.

Mind ez minek köszönhető? Az oktatásnak és a könyvnyomtatásnak. Manapság a számítástechnikának.

Ha visszamehetnék 1895-ig, akkor gondolkodhatnék azon, hogy a fenti Nobel díjak közül melyikből, hányat akarok begyűjteni.

Nem érdekes?

glorianna 2022.10.02. 12:52:39

@fhdgy: A Tanítanék mozgalom támogatását javasolom. Főoldal: www.tanitanek.info/
Támogatás: a.tanitanek.info/fundraising/tanitanekadomany

P.Elliot 2022.10.02. 15:30:11

@fhdgy: Most nagyon tulozva mondom hogy nem is erdemes tanulni amikor minden ott van a kompjuterben csak kikeresni kell hogy milyen informaciora van szuksege az embernek es nem iskolaba jarni megtanulni, / mondom hogy tulzok de nem is olyan nagyon/, marmint ami az elmeleti tudast illeti.

Nem tartom lehetetlennek hogy pont ezert nem fizetik meg a tanarokat hogy ne is akarjanak tanitani, a tanarsag lassan, tapintatosan de biztosan le fog epulni es jon a kompjuter tanar de ezt igy nem lehet nyiltan kozolni a joneppel mert haborognanak.

Nem hiszem hogy tuntetessel lehet barmit elerni, itt is tuntetnek de nem ertek el semmit, tanarhiany van, talan eppen ezt akartak elerni es igy, majd kiderul hogy mi lesz.

Ami azt illeti valoban rajta van a neten minden. En orvosi dolgokra szoktam hasznalni, ha barmi bajom van jol kikutatom a neten mielott orvoshoz mennek hogy ha nem azt mondja amit talaltam akkor meg szoktam kerdezni hogy nem-e lehetseges az amit talaltam.

Eddig azt tudom mondani hogy szinte mindig pontosan eltalaltam a diagnozist tehat majd az orvosokat is valamilyen formaban meg fogjak nyirbalni, igazabol mar most is van tavkezeles, bemutatod a laptopon magadat, egyes esetekben aaztan berendelnek, vagy gyogyszert, mittudomen!

Minden olyan foglalkozast amit el lehet a netrol intezni meg fognak nyirbalni, marad a fizikai munka amit majd azert jobbjara ott is atvesznek a robotok.

A katonabacsi / nem is tudom ki szokta igy nevezni/ penzet en inkabb egy laptopot nem tudo venni gyereknek adnam.....

fhdgy 2022.10.02. 16:06:10

@P.Elliot: Azt kell, hogy mondjam, kicsit sem értek ebben veled egyet.

Már ahhoz is sokat kell tudni, tehát előtte tanulni, hogy keresni tudjál.

Volt már több műtétem, de egyik esetben sem engedtem volna, hogy olyan orvos műtsön, aki a neten tanulta!!!

A diákok pl. erősen berzenkednek, hogy évszámokat kell tanulni. Azt mondják, hogy minek, hisz ott a net, pillanatok alatt megmondja, hogy mikor volt pl. Nándorfehérvár vagy Mohács. Ez igaz. Egy dolgot viszont nem mond meg, azt, hogy milyen időrendben történtek a dolgok. Nem áll össze egy kép, csak kapsz egy évszámot és igazából nem tudod hova tenni.

Nem mondom azt, hogy a tanulás fő célja a hatalmas lexikális megszerzése. Azt mondom, hogy kell egy bizonyos nagyságú lexikális tudás, mert anélkül nem alakul ki egy kép a világról, magunkról.

SzZoole 2022.10.02. 16:12:24

@P.Elliot: száz százalékig egyetértek veled, fölösleges tanulni, végülis mire jó az?
A tudás bűn, de te nagyon ártatlan vagy :-)

SzZoole 2022.10.02. 16:17:23

@fhdgy: ne erőltesd ezt a harcot katonabácsi, az egyszerűek közt védtelen az ember, mert tanult emberel eszmét cserélni kihívás, egy tanulatlannal szembe lehetetlenség :-)

fhdgy 2022.10.02. 16:23:31

@P.Elliot: @glorianna: A Tanítanék mozgalom nem rossz ötlet. Elgondolkodtam rajta, aztán most úgy érzem, hogy nem is 100%. Mondjuk olyan 80-90.

@P.Elliot -nak a laptopos ötlete sem rossz. Annyi pénzt azért nem akarok rászánni, hogy egy laptopot pikk-pakk adjak valakinek.

Mondjuk, ez úgy lenne járható, hogy sok ember ad havonta valamennyi ( ki ki lehetőségei, akarata szerint ) összeget és azokból vesznek ilyen dolgokat és odaadják az arra érdemeseknek, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy ők vegyék meg.

No de, akkor internet is kell, arra is kell havi pénzt biztosítani. Áram is kell, akkor már egy kis napelem is kell, mert ki fogja tudni megfizetni az áramot. Olvastam, hogy vannak régiók Mo.-on, ahol a "háztartások" 20 %-ában nincs villany! Az idéző jel azért van, mert milyen háztartás az, ahol ma nincs villany?

Felvetődik egy jó ötlet és zúdulnak a problémák. Hogyan lehet megoldani ezeket?

fhdgy 2022.10.02. 16:28:44

@SzZoole: Ha @P.Elliot-val nem is értünk mindenben egyet, azért normális mederben folynak a diszkurzusaink. Aztán, sok mindenben egyet is értünk.

Tudom, tudom, egypárszor összerugtátok a port, a patkót. Nem vagyok teljesen szenilis, csak a rohadt életbe, már nem emlékszem, hogy mit írtam az előbb! -:)

SzZoole 2022.10.02. 16:30:45

@fhdgy: neked is van róla orvosi pecsétes hivatalos papirod? :-))

P.Elliot 2022.10.02. 16:33:20

@SzZoole: Ki mondta azt hogy nem kell tanulni?

Gondolod hogy az internet tanar nem keri szamon hogy megtanultad azt amire tanitott?
Gondolod hogy csak ugy leadjak az anyagot es nem kerik szamon? A naiv te vagy.

Manapsag sokan vizsgaznak interneten at is, meg egy egyszeru jogostvanyt se adnak ki ugy hogy te nem vagy ott jelen, naluk a vizsgazo teremben..

Elozoleg odadtak kis fuzetecskekben, manapsag gondolom hogy neten at az anyagot es utana besetaltatnak a helyszinre vizsgazni, kompjuteren at de figyeles alatt allsz hogy ne probaj csalni.

Es ez ez csak egy vezetoi jogositvany szerzes.

SzZoole 2022.10.02. 16:36:42

@P.Elliot: olvasd vissza a saját kommentedet, amit egy órával ezelőtt írtál és értelmezed :-)

P.Elliot 2022.10.02. 16:36:53

@fhdgy: Akkor szervezetbe kell tomorulni es biztositani azt hogy legalabb valamennyi szamu tanulni tudo es akaro gyerek kapjon, akar hasznaltat is,/ es nem szorakozasra hasznalando/.

P.Elliot 2022.10.02. 16:37:56

@SzZoole: Hagyjuk, ha kotekedni akarsz arra nem vagyok vevo, nagyonis tudod hogy mit akartam vele mondani de felremagyarazod.

SzZoole 2022.10.02. 16:42:03

@P.Elliot: hát persze, esedezem bocsánatodért :-)

Biztos emlékszel mit írtam január elsején fogadalomkén? Ebben az évben ígérem hogy jó leszek és 360 fokot fordulok. Te mit írtál erre, ne változz te sehova, kell egy bohóc a blogra, biztos emlékszel ;-)

fhdgy 2022.10.02. 16:42:45

@SzZoole: Milyet kérsz? Hogy én vagyok a világon a legokosabb?

Miért kellene erről papír? Ezt mindenki tudja.

Csak tudod, én vagyok a legszerényebb is, ezért nem szoktam vele dicsekedni.

fhdgy 2022.10.02. 17:04:47

@SzZoole: Egyébként, okosság ide vagy oda, a kecskéim is legalább olyan okosak, mint én!

Most is megyek hozzájuk, hogy kiszolgáljam őket. Mivel érik ezt el? No, annyira nem vagyok okos, hogy ezt ki tudnám deríteni! -:)

Jól csinálják, mert működik!

SzZoole 2022.10.02. 17:08:19

@fhdgy: rutin/szokás?

Ha megszokják, hogy mindig ugyanabban az időben foglalkozol velük, akkor akkor fognak sorban állni az etetéshez/itatáshoz/fejéshez, nem? :-)

fhdgy 2022.10.02. 17:10:12

@SzZoole: Van az indexen egy kis videó a Mindeközben rovatban, hogy egy lemur hogyan követeli ki magának a hátvakarást. Nagyon emberi!

Nekem is vannak kecskéim, akik kikövetelik maguknak a simogatást, de nem ennyire egyértelmű módon. Odajönnek hozzám, dörgölőzködnek, kicsit lökdösnek, stb.

No, tényleg megyek!

fhdgy 2022.10.02. 17:11:16

@SzZoole: Jaj, hagyjál menni, ne tarts vissza!

Majd, ha visszajöttem, folytatom!

fhdgy 2022.10.02. 19:13:12

@SzZoole: A rutin, a szokás! Attól függ, hogy honnét nézzük.

Két egér találkozik. Kérdi az egyik a másikat.

Hogy vagy komám?

Köszönöm kérdésed, egész jól. Képzeld! Sikerült találnom egy szórakozott professzort, akit be tudtam tanítani, hogy akárhányszor végig szaladok a labirintuson, ad egy darab sajtot.

Más:

Morfondírozik az aranyhal, hogy biztos kell lennie istennek, különben ki cserélné a vizet rendszeresen.

NemSam 2022.10.03. 13:55:32

@fhdgy: „Kis, nyanvadt tízezrekből is össze lehet hozni annyit, hogy értelmes dolog süljön ki belőle”. Igazad lehetne, de vannak fenntartásaim. Közös gyűjtéshez általában alapítványt hoznak létre, mert magánember számlájára befizetni kockázatos. Egy alapítványnak meg vannak költségei, nem tudod, mennyi pénz úszik el. És ha csak három botrányról olvasol év közben, hogy ugyan az alapítvány vett egy mentőt, de a főnök azzal jár „dolgozni”, vagy az alapítvány nevében vett magának szuper autót, akkor elgondolkodhatsz.
Írtad, hogy kifizettél 240 ezer forintot. 100 alatt már lehet venni használt PC-t garanciával. Még kellhet hozzá kiegészítő. A problémáid: Ha nem akarsz ennyit beletenni, keress egy havert, akinek telik rá, te bevásárolsz, ő meg fizeti az internetet. Sok család van, ahol van villany, csak erre már nincs pénz. Ha nincs villany, ehhez nem értek, esetleg segíteni pályázni, vagy fizetni az önköltséget. „Felvetődik egy jó ötlet és zúdulnak a problémák. Hogyan lehet megoldani ezeket?. Gondolkodással, mérlegeléssel.

fhdgy 2022.10.03. 14:38:58

@NemSam: Egyetlen egy nagy baj van azzal, mit leírtál.

Kishazánkban, sajna, de ez így van!

Mindig beleszalad valamibe az ember, ami más országokban jól működik, nálunk meg nem.

Pl., ahol először dolgoztam Németországban, az iroda kint volt falu ( 15 ezres ) szélén. Az utca másik oldalán volt egy szántó. Olyan kettő-háromezer négyzetméterre saccoltam.

Elültették kardvirággal, aztán amikor elkezdet virágozni, kiraktak egy perselyt, meg egy táblát, hogy ennyi szál virág az ennyi, annyi meg annyi.

Félek, hogy nálunk még a perselyt is ellopták volna.

fhdgy 2022.10.03. 14:40:35

Egy EUR 424,90 HUF!

Magyarország jobban teljesít!

NemSam 2022.10.03. 15:01:57

@fhdgy: @SzZoole: „hogy egy lemur hogyan követeli ki magának a hátvakarást. Nagyon emberi!”. Itt még előfordulhatott, hogy valaki egyszer szeretetből megvakargatta, és ez jó volt neki, ezért visszajár. Egy másik sztori. Volt egy közel 3 mázsák kandisznónk. Délután kiengedtük, futkározhasson, és az udvar hátsó részén kialakított dagonyázóban pancsolhasson. Az nyilvánvaló, hogy anyu nem döntötte fel, hogy megvakarhassa a hasát, ez nem rászoktatás volt, ezt a disznó magának találta ki. A fenekét meg tudta vakarni az ólajtónál, ha elfeküdt, a hátát is, a hasát nem. Úgy oldotta meg, hogy kijött az ólból, hanyatt vágta magát, lábai az égnek, és addig nem mozdult, míg anyu el nem kezdte vakargatni a hasát. Mikor elég volt, felállt és elvágtázott a dagonyázóba. Mókás volt.

fhdgy 2022.10.03. 15:55:42

@NemSam: Ha szereted az állatot, akkor sok minden megtörténhet.

Pl. a macskák. Enni, inni adok nekik, a többit oldják meg. Mégsem így működik pontosan. Van olyan macska, amelyik vad, van olyan, amelyik szelíd, pedig ugyanazt a "nevelést" kapták.

Ugye, azt megtanulták, hogy ha megyek, akkor kaja. Erre rohan mindegyik. Az elején tisztes távolságból követtek, aztán egyre közelebb jöttek a kaja forrásához. Volt, hogy lökdösődtek, egyik a másikat neki a kezemnek, a lábamnak.

A kéz nem ütött, a láb nem rúgott vissza. Kb. félév után páran megszelídültek. Van egy, amelyik, ha ülök egy kis széken, felugrik a vállamra.

Aztán a kecskék! Csinálom a dolgokat, aztán néha úgy döntök, hogy egy kis pihi. Ilyenkor leülök a kis székre, előkapom a telefonom és netezek. Van egy jelenség, amit nem tudok még eldönteni, hogy igazából mi.

Ha meglátják, hogy netezek, jönnek és lökdösnek, így meg nem lehet netezni.

A kérdés az, hogy ők is nyomkodni akarják a telefont vagy bammeg, ne azt a szart nyomkodd, hanem minket simogass!

Szerintetek?

Golf2 2022.10.03. 16:03:01

@fhdgy: 424...Covid alatt is bőszen turistáskodóknak Kánaán.Tele van velük Pest,sajnos.

SzZoole 2022.10.03. 17:36:36

@Golf2: nemhogy örülnél a sok turistának, sok turista költi a pénzét az üzletekben, az üzletek fizetik az adót és közben a dzsidipi növekszik :-)

Én is megyek nemsokára, de ígérem Pest közelében sem megyek, elköltöm azt a párszáz ezret Nyíregyházán, majd azok fognak örülni neki :-))

Golf2 2022.10.03. 19:01:46

@SzZoole: De mi a szarnak kell Koreából meg stb.világvégéről világjárvány alatt idejönni.A dzsidipi a döbröginek termel,ha több akkor többet lop.

SzZoole 2022.10.03. 19:03:57

@Golf2: még Magyarországon világjárvány van, a világban már régen vége a járványnak :-)

Golf2 2022.10.03. 19:33:04

@Golf2: Szijjártó Péter: Újabb közvetlen légi járat indul Budapest és Szöul között...baromállat.

SzZoole 2022.10.04. 07:52:18

@Golf2: mi bajod velük, csak turisták, nem fogják elvenni a munkád, szerintem :-)

dikusz. 2022.10.04. 12:34:13

@Golf2: De miért gondolod, hogy dél-Koreából sok turista jön Magyarországra?

Lehet tévedek, de a hajóbaleset óta nem vagyok abban biztos, hogy annyian jönnének. Ha ritkán is, de járok a Deák tér környékén. Valóban sok a járókelő, de szinte csak fiatalok, és úgy vettem észre, jóval kevesebb a külföldi közöttük.

Koreai, vagy kínai turistát nem láttam egyik alkalommal sem. A Dunán átvillamosozva pedig úgy látom, hogy a szállodahajók is alig vannak, talán a fele, mint akár pár éve is.

fhdgy 2022.10.04. 13:40:44

@dikusz.: Jó, ha ez igaz ( én elfogadom ), akkor mi indokolja a direkt repülőjáratot?

dikusz. 2022.10.04. 14:14:29

@fhdgy: Nem tudom, ezért kérdeztem Golfot, hogy ő látott-e dél-koreai turistákat.

Nem biztos, hogy ők jönnek ide, lehet azt remélik, innen megy több utas oda. Találomra rákerestem a neten, és azt olvastam az egyik utazási cég honlapján, hogy a Korean-Air a Lot-tal száll versenybe a Budapest-Szöul között közlekedő járataival, ezért gondolom azt, hogy inkább ez lehet az ok.

fhdgy 2022.10.04. 14:41:06

@dikusz.: Lehetne fogadásokat kötni, hogy lesz-e annyi értelme, mint Torgyán Józsi bá' chilei cseresznyeüzletének!

Munchausen elmebeteg 2022.10.04. 19:03:43

@fhdgy: Én viszont most koreai verdát…rendeltem. Tiszta kommunizmus, fél évet kell rá várni. Minden kiára, nemcsak a Seltosra.

Seltos 2023 sötétkék.

Sakk Tee 2022.10.04. 19:03:48

Na, ez a nikk akart lenni, nem a mumcshauzen pepi :)

fhdgy 2022.10.04. 21:31:48

@Munchausen elmebeteg: Ez már nem újdonság! Unokatestvéremék tavaly szeptember elején vettek egy Suzuki Vitarát. Sok huza-vona volt, nem olyan, nem olyan színű, nem akkor, nem úgy! Had ne folytassam.

Rém primitív példa: múltkor a Tecsóban akartam venni 3 liter hipót!

Összesen egy, azaz egy darab volt

De teljesen szokványos napi dolgokkal is. Olyan nincs, csak olyan van, nem most van, csak holnap!

És nem értek dolgokat! Nagyon nem! Mindenki csak hápítozik, aztán holnap itt lesz a Krasznaja Ármija?

Golf2 2022.10.05. 05:29:54

@fhdgy: Ez az egész káosz,egész Európában putyin bosszúja miatt van.

Golf2 2022.10.05. 05:31:51

@dikusz.: Rengeteg az ázsiai,a kálvin téren lassan nen hallasz magyar szót:(

Golf2 2022.10.05. 05:39:22

@SzZoole: mi bajod velük, csak turisták, nem fogják elvenni a munkád, szerintem :-)
Hülye lenne bagóért dolgozni,pedig ide (nekik) olcsóországba a fillérbaszók jönnek főleg,tele van velük a bkv...

SzZoole 2022.10.05. 06:55:20

@Golf2: én is megyek nemsokára forintotbakszni :-) Ígérem nem ülök a BKV-ra, nehogy zavarjam a köreidet :-)

Golf2 2022.10.05. 09:46:37

Élőlánc,hídfoglalás Budapesten most! A kurmánymédia 1 szót nem ír...
Remélem belebuknak!

SzZoole 2022.10.05. 13:30:49

@Golf2: 490 a font, megyek elkurom a keservesen összekuporgatott fontocskámat :-)

levon 2022.10.05. 13:49:46

@Golf2: Eridj te is kifele, vidd az unokákat, haverokat.!

levon 2022.10.05. 13:49:51

1.00 British Pound =
1.1358291 US Dollars

Forint senkit se érdekel, csak a zotyi örömködik.

Golf2 2022.10.05. 15:23:40

@SzZoole: Már várják az áfádat.27et veret rád döbrögi.Sajnos.

SzZoole 2022.10.05. 15:40:35

@Golf2: tőlem biztos nem, legalábbis nem közvetlenül :-) A fontot forintra zsebből zsebbe váltom le. A tetováló barátomnak is zsebbe fizetek, ahova enni-inni járok ott meg évtizedek óta ismernek, szóval ott se biztos, hogy számlát kapok, ennyike :-))

fhdgy 2022.10.05. 19:38:33

@SzZoole: Még egy-két ilyen felelőtlen megnyilatkozás, és elvisz a bakurász!

fhdgy 2022.10.05. 19:41:06

@SzZoole: Nem tudod, hogy ki, mi a bakurász?

SzZoole 2022.10.05. 19:48:16

@fhdgy: miért, a bakurász tudja, hogy én ki vagyok? :-))

fhdgy 2022.10.05. 19:53:48

@SzZoole: A bakurász mindent tud, a rossz gyerekekről! Elviszi őket.

Úgy is hívják, hogy bákász! A bakurásszal, bákásszal ijeszetegetik, az olyan rossz gyerekeket, mint te! -:)

SzZoole 2022.10.05. 20:14:26

@fhdgy: majd annak is fizetek zsebből-zsebbe, végülis ez Magyarországon működő bevett szokás, nem, de, naugye :-))

fhdgy 2022.10.05. 20:46:46

@SzZoole: Jó, de egyre nagyon vigyázz!

Nehogy orbán lefizetett ügynöke legyen, aki behúz a csőbe!

SzZoole 2022.10.06. 16:33:00

@fhdgy: ne aggódj emiatt, jó kapcsolatom van a Vityával :-)))

P.Elliot 2022.10.08. 17:34:58

@fhdgy:

Mi tortent? Leallt a HA?
Semmi hozzaszolas?

Legalabb a farmodrol tajekoztass mi ujsag...

fhdgy 2022.10.08. 19:47:40

@P.Elliot: Csütörtökön kapcsoltam be utoljára a lapitopimat, most is telefonról írok, amit nem szeretek.

Csütörtökön ügyintézés vidéken, pénteken temetés, ma karám javítás, szóval, nem volt megállás.

Nem rég jöttem meg a kecskéktől. Ellopták a fejőgép kapcsolóját, eddig még nem találtam meg, talán holnap világosban!

P.Elliot 2022.10.08. 19:57:05

@fhdgy:
Istenem, mennyi munka! Plusz meg egy temetes is!

A fejogep kapcsoloja kinek kellett vajon?

Nem lehet hogy a kecskek megragtak es valoban leesett ha hozza tudtak ferni?

En is nagyon el voltam foglalva csak eppen a levelezeseimet neztem at meg valaszolni se igen maradt idom.

fhdgy 2022.10.08. 20:18:27

@P.Elliot: egy hosszú válaszom elszállt. Árva telefon.

No, majd holnap.

fhdgy 2022.10.08. 20:20:10

@fhdgy: nem árva, qrva!!

Qrva telefon, állandóan okoskodik.

fhdgy 2022.10.08. 20:28:38

@fhdgy: azt hiszi, mert okostelefon, ezért okos is!

Nem, csak okoskodó, abból pedig nem kell több, már így is túl sok van!

fhdgy 2022.10.08. 20:51:35

@P.Elliot: Nem volt már semmi kedvem, de bekapcsoltam a lapitopim. Persze, előtte össze is kellett raknom, mert csütörtökön vittem magammal.

Akkor most megpróbálom az elszállt hozzászólást reprodukálni:

Szabotázs történt, szabotázs. A kercsi híd felrobbantása ehhez képest kutyafüle. Még nem tudom, hogy emberszabotőr vagy kecskeszabotőr követte el, de ki fogom deríteni. Tippem azért van!

Az történt, hogy az elmúlt párnapban a kecskék bekapcsolták a fejőgépet, háromszor is, amikor én ott sem voltam, mert pont a következő kecskét kerestem. Ez három esetben történt meg, ebből kettőből egy gyanúsított van. Ő volt legközelebb! Ő a leggyanúsabb! Bajnoknak hívják! Lehet, hogy azért, mert IQ bajnok? ( azért Bajnok, mert volt/van hogy ő adja a legtöbb tejet, de ezt nem mondjátok meg neki, mert elbízza magát )

No, gondoltam, nem vertek át, lekapcsolom a hosszabítót is, annyi eszetek csak nem lesz, hogy nem elég a fejőgépet bekapcsolni, hanem kell még a hosszabbító is.

Tuti, hogy ezen az IQ Bajnok berágott, hogy én hülyének nézem!

No, akkor hülyegyerek, találd meg a kapcsolót.

U.i.:

Ha nem találom meg, akkor kedd reggelig bezárólag kézzel kell fejnem, ami időben is, fáradságban is kemény dolog kilenc kecske esetén. Plusz, minimum háromezer forint. Tanulság: soha nem nézz egy kecskét hülyének, mert hülyére vesz!

P.Elliot 2022.10.09. 03:04:08

@fhdgy: Nos, sok konyvben olvastam hogy a kecskek milyen ertelmes allatok. Kivancsiak is meg szeretnek ragcsalni mindent ami elejuk kerul, a tettes ott van kozottuk, zard ketrecbe legkozelebb a fejo gepet , egy lakat sem art.
Akkor ember se nyulhat hozza, illetve ha igen akkor fogod tudni.

Egy kamera sem art valahova a kozelbe de nem rogton lathato helyre hogy lasd hogy ki volt.

Nekunk korbe van kamerazva a haz, azonnal latjuk ha jott a postas vagy csomagot hoztak, a szomszed kopogtat vagy a hitteritok mar megint.

Ketes alak nemigen jar errefele, nyugis helyen lakunk de azert szeretjuk tudni hogy ki maszkal odakinnt.

Nappal meg csak jon egy-egy alak neha aki el akar adni valamit, foleg magat/ epulet felujito, funyiro es effelek, azokat gyorsan le szoktam beszelni hogy nincs szuksegunk semmire most.

Ejszakai felveteleket erdemes megnezni, jonnek az ozek, egy szarvas igencsak megfente a vekony csak eppen novoben levo szarvait a feljaro korlatjan, akkor altalaban 2 macska, egy mosomedve csapat kutat hogy hatha talal valamit, / neha teszek ki nekik egy par falatot, foleg telen amikor nehezebben talal ennivalot, egy roka is szokott feltunni a kameran, otet ismerem mert a kertem aljaban latom neha a keritesen tul, neki nem adok, lesz szives osszeszedni az egereket az erdobol van eleg.
Denevert is latok repulni.

Mar baglyot is lattam, igaz hogy csak nappal volt, nagy volt es gyonyoru.
Jok ezek a kamerak...

fhdgy 2022.10.09. 13:46:32

@P.Elliot: Meglett a kapcsoló, így megmenekültem a kézi fejéstől. Hát, majdnem tíz percet kerestem. Már kezdtem róla lemondani, hogy megtalálom.

P.Elliot 2022.10.09. 17:52:39

@fhdgy: Remek, akkor megiscsak a kecskek nyultak hozza.
Zarj el eloluk mindent amit lehet.

Kezd szep osz lenni itt nalunk csak soka tartson...

fhdgy 2022.10.09. 20:28:01

@P.Elliot: Abban biztos voltam, hogy kecske volt a tettes. Emberterroristát csak azért írtam, hogy a kecsketerroristát felvezessem. Az elzárás nem igazán opció. Amikor kifejem mindet, akkor van kettő idei, őket még cumiztatom, ez kb. 10 percet vesz igénybe. Utána adok abrakot a kecskéknek, ami kb. 20 perc. Ha ezekkel mind megvagyok, akkor jön a fejőgép mosása. Bevinni a fejőgépet, visszahozni, megint bevinni, elég macerás. Tegnap reggel elég macerás volt a fejés. Kettő őnagysága kicsit hisztis volt. Általában elég, hogy elmegyek a soron következőnek gondolthoz, aztán a nevén hívogatom és megindul. Kísérem, a kezem a nyakán vagy a hátán, de nem fogom, csak rajta van.

Tegnap reggel kettő eljött félútig, aztán irány vissza. Az egyik négyszer megcsinálta. A másik csak kétszer. Végül elegem lett és nyakörvet raktam rájuk. Az egyik még fejés közben is hisztizett. Este mint a kisangyalok. Amelyik tegnap még fejés közben is hisztizett, ma szépen hagyta magát fejni, de végén az ölembe ugrott, úgy jött le a fejőállásról. Egy kb. 65 kilós kecske az ölemben, hát nem volt kellemes és nagyon meglepett. Az a helyzet, hogy az egyik szemére nem lát. Sokszor megijed, ha nem kellene akkor is. Ilyenkor menekül hozzám, ha ott vagyok. Azt hiszem, hogy múltkor már írtam, hogy elég nagy gazember. Ugye, a kecskék rendszeresen verekszenek, öklelik egymást. Ha valamelyik őt bántani akarja, akkor elbújik mögém. Aztán fedezékből támad, majd spuri vissza a fedezékbe.

Ez már a 8., 10. kapcsoló lopási eset volt, de eddig ott volt a kapcsoló a fejőgép mellett. Tegnap viszont másképp volt. Nem mellette volt, hanem alatta. Az alattát most úgy értem, a fejőgép alja fölött, de a sajtár alatt, hogy hogyan tudta megcsinálni nem tudom. Fölemelte a sajtárt, aládugta a kapcsolót, visszatette rá a sajtárt? Rejtély.

Erre a varira nem gondoltam, végig kerestem a füvet, hogy hol lehet.

Jó pár napja itt is szép ősz van. Előtte állandóan eset, minden csupa víz, sár ( és sz.r ) volt. Reggel hűvösek vannak, 7-8-9 fok, délután 20-21 és napsütés. Ezt szeretem.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.10.09. 23:27:37

@P.Elliot: latom, mindenki kifogyott a temabol, mar csak ti ketten beszelgettek a kecskekrol :)))
Akkor bedobok egy temat: Mit gondoltok Jordan Petersonrol? Meglepodve lattam, hogy Mo-n is volt mar eloadasa, meg COvid elott...
www.youtube.com/watch?v=b1zfZw-mSaQ
www.youtube.com/watch?v=WJFnWUYbiSI

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.10.09. 23:34:48

Ezt meg ajanlani tudom Jordan Peterson-nal kapcsolatban...
A 12 szabaly az elethez egy olyan konyv, amit mindenkinek el kellene olvasni.
www.youtube.com/watch?v=WSyFowJhWN0

Golf2 2022.10.10. 14:30:37

@fhdgy: 428 az euró,ez már nem vicc,lassan a magyarok is csomagolnak és mennek az ukránok után nyugatra.

fhdgy 2022.10.10. 16:08:42

@Golf2: De hogy?

Én még emlékszem a 235-ös EUR-ra. Aztán volt egy vadbarom, aki amikor 250 fölé ment az EUR, ordított, hogy a kormány... Ha így megy tovább, "reális" cél az 500!

Van sok megtakarított forintod, mit kapsz érte? Néhány centet? Néhány centtel a zsebedben, hogy tudsz elindulni? Maximum egy fizetős WC felé!

Golf2 2022.10.10. 18:24:39

@fhdgy: Üres zsebbel is elindulnak ha nem lesz munka meg lakhatás.Mit veszthetnek?
A körözött milliárdos molvezír 45ft-al emeli a gázolajat,mentősöknek,földművelőknek 820 lesz,taxisoknak meg 480 mert megérdemlik...

SzZoole 2022.10.10. 18:34:06

@Golf2: itt átlag £ 1.80/liter a gázolaj ára, ami kb 880 forint, ja és mindenkinek annyi.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.10.10. 18:50:34

@SzZoole: CA-ban megint felment $6/gallon fole, de inkabb 7-hez kozelit :(
gasprices.aaa.com/?state=CA
Atlag tankolas $100 korul :(

fhdgy 2022.10.10. 19:43:16

@Golf2: Nem tudom, hogy hány éves vagy ( bizonyos jelekből ítélve már kihullottak a tejfogaid ).

Volt egyszer egy taxisblokád! Lehet, hogy mély nyomott hagyott a hatalomban, ezért az olcsóbb üzemanyag nekik!

Egy dolgot viszont nem értek ( sok minden más mellett ).

A pedagógusok össze-vissza tiltakozgatnak, miért nem egy profi taxist választanak a tiltakozásuk élére?

Én szeretem, tisztelem a tanárokat, sokszor hitet tettem itt az oktatás mellett. Nem értem viszont, hogy kezükben a világ legveszélyesebb fegyvere ( még az atomnál is ), az ifjúság, és nem tudnak vele mit kezdeni, csak nyekeregnek!

B.sszanak már oda, a qrva életbe! És a félbevágott alcsúti bányásztörpének annyi!

Zulu4321 2022.10.10. 20:00:16

@Zsuzsi65: Abszolut! Es melle a Beyond order, mert azt mar akkor irta, amikor tul volt a sajat szemelyes apokalipszisen. Igy meg hitelesebb:)
bookline.hu/product/home.action?_v=Jordan_B_Peterson_Tul_a_renden_Ujabb&type=22&id=323136

Golf2 2022.10.11. 10:31:14

@SzZoole: Ha nálatok 3-4000ft lenne literje az lenne a reális, a fizetéshez képest. Így szinte ingyen van,mégis sírnak a németek is...Akkor sírjanak ha 5-800 euróból kellene nekik megvenni mint itt vadkeleten!

Golf2 2022.10.11. 10:33:58

@fhdgy: 60. Blokád idején még nem volt TEK,azok szétzavarnák öket,pofátlanul drágák,és az übert is kinyíratták...

levon 2022.10.11. 14:37:53

@Zsuzsi65: már,gondolkozom hogy beszerzek pár gidát :)))

SzZoole 2022.10.11. 16:26:57

@Golf2: most számoltam egyet, a nettó havi összbevételemből, közel 2100 liter dízelt tudok tankolni :-)

SzZoole 2022.10.11. 16:48:38

@Golf2: húbazmeg gulfi, most nézem 500 forint felett van a font vétele ……..

Golf2 2022.10.11. 17:03:59

@SzZoole: Akkor neked ez Hawai itt. Nekem meg 400 literre elég....1994 körül kerestem jól akkor 8000 literre volt elég.Hússzoros életszínvonal csökkenés.

Golf2 2022.10.11. 17:21:47

@SzZoole: Wise-nél se kapsz 490-nél többet.Nemrég még 360 volt.

SzZoole 2022.10.11. 17:49:51

@Golf2: úgy értem, hogy ha te veszel a pénzintézettől, 500 felett adják :-)

SzZoole 2022.10.11. 17:53:40

@Golf2: azért tart itt mos az ország, mert a ‘90-es években szétloptuk :-))

SzZoole 2022.10.11. 20:09:05

@fhdgy: én csak államtól, az már csak nem szégyen :-))

fhdgy 2022.10.11. 20:18:52

@SzZoole: Nem, nem! Az dicsőség!

SzZoole 2022.10.11. 20:36:11

@fhdgy: tényleg, aszittem lopni szégyen :-)

fhdgy 2022.10.11. 20:42:22

@SzZoole: Ha jól, alaposan megnézed, akkor láthatsz láthatatlan idézőjeleket. Úgy mindjárt más az értelme.

SzZoole 2022.10.11. 20:52:18

@fhdgy: szégyellem is magam, de azóta már megjavultam és megtanultam, hogy keményen dolgozva munkából is meglehet élni :-)

fhdgy 2022.10.11. 21:03:36

@SzZoole: De mennyivel rosszabbul!

levon 2022.10.11. 21:06:37

@Golf2: kit érdekel a magyar váltás, tajtra lement a us dollárhoz képest

1.00 British Pound =
1.1163337 US Dollars

SzZoole 2022.10.11. 21:09:12

@fhdgy: itt vagy Magyarországon, mert itt meglehet munkából élni :-)

fhdgy 2022.10.11. 21:18:20

@SzZoole: Nézd, Magyarországon is meg lehet élni munkából.

A kérdés csak az, hogy mit tekintünk életnek és mit nem.

Azok a legszerencsétlenebbek, akik sz.r munkából sz.rul élnek.

Ugye, minden relatív. Nálunk egy koldus szinte milliomos egy indiai koldushoz képest.

fhdgy 2022.10.12. 07:40:10

@SzZoole: Kevesebb jóval is lehet boldogabb az ember, a több jótól meg boldogtalanabb.

Erre jó példa a sok híresség. Szépek, sikeresek, gazdagok, aztán, aztán mindezek ellenére boldogtalanok, akár öngyilkosságig.

Golf2 2022.10.12. 07:51:56

@SzZoole: Magyarországnak annyi,lost paradise.Vagy sose volt?

fhdgy 2022.10.12. 08:45:05

@Golf2: Magyarország nem volt, hanem lesz!

Még sz.rabb!

Golf2 2022.10.12. 09:50:41

@fhdgy: Addig jó amig a kecskéket nem kell döbröginek beszolgáltatni...

fhdgy 2022.10.12. 12:35:00

@Golf2: Attól nem félek! Ha gyanús lenne a dolog, hogy mire készül, szólnék a kecskéimnek, hogy hegyezzétek ki a szarvatokat, mert el akarnak benneteket vinni tőlem.

P.Elliot 2022.10.13. 13:08:49

@fhdgy: Gazdag vagy a kecskeiddel amig nem akarjak ellopni toled. Ha valami haborus zur folyna be Magyarorszagra akkor a kecskeidet pillanatokon belul szetlopnak. Tejet ad, hust, aranyat er, illetve annal is tobbet.

Nincs meg uj poszt? Mar nincs min ragodnunk.
En kuldtem be posztot, utazasit vagy 2 honapja nem tudom miert nem teszik ki ha nincs mas.
Nem volt tul erdekes persze, en is olvasnek valami jobbat de a semminel az is jobb.

Nem ertem hogy miert nem irtok uj posztot, itt ezek akik olvassak.
Barmirol!

Akar tulelesi posztot is hogy ki hogy kepzelne hiszen szinte a nyakunkon van vagy lehetseges egy haboru, sot atomhaboru.

Valami otleteket hogy hogy lehet atveszelni , ha csak egy otlet is bejon barkinek mar megerte...
Vagy arrol hogy mivel futsunk, hogy huzzuk at a telet, hogy csereljuk at a futest kalyhara meret abban minden el tud egni!

En erdosav mellett lakok, van boven kidolt fa, sot meg a sajat tolgyfam ami 1 eve lett kivagva es ott a kerites mellett kivulrol.
Majd szetapritva visszacipelnenk. A hazban nem lehetne igazan felallitani de van ket szerszamos kamrank odakinnt, fabol ugyan de lehetne teliesiteni, jo nagy szinte egy mini haz, szukseg eseten ott lehetne valamifele kalyha es athuzni a telet.

Nem vagyok felados fajta.

fhdgy 2022.10.13. 13:24:50

@P.Elliot: Ez a túlélés érdekes dolog. Pont tegnap filóztam egy kicsit, hogy mi lenne, ha ...

Nem lenne villany, az összes következményével együtt
Nem lenne gáztűzhely

stb. stb.

Nekem, még gyerekkoromban normális volt, hogy ha enni akartunk, akkor nem azzal kezdtük, hogy beraktuk a készételt a mikróba.

Először tüzet kellett raknia sparheltbe, vizet forralni, levágni egy csirkét, krumplit, sárgarépát, zöldséget pucolni, nem folytatom tovább. Aki érti, érti, aki nem hiába részletezem.

Az emberek hány százaléka mondaná azt, hogy inkább egy atombomba?

A városiak hány százaléka tudna egyáltalán fával fűteni, főzni egy sparhelten?

P.Elliot 2022.10.13. 13:56:08

@fhdgy: Na ez az!

Folytassuk csak a posztot a tulelesi dolgokkal, van mit tanulni egyeseknek. Varosi lany voltam, nem eltem kertes hazban bar a nagymamanal voltam es lattam de az inkabb elborzasztott, hehehe...

A hazabol hatul vezetett egy kijarat vagy oldalrol, fene se emlekszik jol de kivezetett egy ut a kert hatso vegebe, ha el akartal menni azon a beton utacskan hat jol a labad ele kellett nezni mert a kacsai mindent osszeszartak.
Egy eletre elment a kedvem a kacsaktol ezt latni mert a nagymama ott tartotta oket hatul, elol szep viragoskert volt rozsak, olajfa, szep soveny.

Szoval ennyi volt a gazdasagi elmenyem kozelebbrol de masoknal azert lattam mast, eppen eleget hogy felnottnek beleszeressek a kerteszetbe.

Rengeteget olvastam eletelben es valamiert a fejembe rogzodott minden tulelesi dolog, persze, erdekes volt es ma sem felejtettem el. Igen, en tudok fat vagni, tuzet rakni, egyaltalan tulelni ha lehetseges mindent. Meg sarbol tuzhelyet is csinalni, agyagbol persze jobb meg nehany kobol. Tudok fozni szinte a semmibol is, ismerem a regi joizu de olcso eteleket hogy hogy csinaltak/ szinten a konyvekbol mert amikor en gyerek voltam azert mar tudtunk rendesen enni vagy jobban mint persze a haborus nemzedek.

Anyosom tudna errol beszelni mert o a kozepeben volt.

Ferjem meselte hogy vigyazni kellett a cipojere, 4 eves kolok lehetett amikor anyosom kis szandalt varrt hogy abban jarjon auto gumi darabbol.

A szukseg soikmindenre megtanitja az embert.
Szoval engem ha lesoporne innen a haboru es nem pusztitana el azert nem lennek ketsegbeesve.
Meg tuzet is tudok gyujtani ket fa dorzsolesevel, amikor a gyerekem kicsi volt az iskolaba ez projekt volt es itthon is kiprobaltuk.
Nem volt konnyen de vegulius ment. Apam is meselt Sziberiarol dolgokat amikor katona volt es ez valahogy megragadt a fejemben hogy amikor es esoben tuzet kellett gyujtani, nagyon nehezen ment, leszedtek a nyirfakrol valami kicsike agakat, nem is ag csak valami elszaradt aprocska mittudomenmi, azt gyujtottak meg eloszor mert az esoben az is langrakapott es csak utana kezdtel lassan a tobbi kisebb, szarazabb agakkal taplalni a tuzet.

Az is a fejemben maradt hogy hogy lehet telen erdoben madarat fogni, / igaz hogy ezt foleg csaszarmadarnal irtak a tajgan, asni egy melyebb es szukebb lyukat, beszorni valami bogyoval ami az erdoben van, leonteni vizzel, az megfagy, a madar ki akarja szedni, nyujtogatja a nyakat lefele es belecsuszik. Kijonni nem tud belole mert szuk ahhoz hogy szarnyra kapjon.

Szoval en nem feltem magamat.

Amikor a Laura Ingalls utazasnal voltam, megtanultam azt is hogfy hogy kell hazat/ kunyhot/ epiteni gyepteglakbol anelkul hogy mas is kellene hozza.

fhdgy 2022.10.13. 14:14:50

@P.Elliot: Jó, induljunk ebből, de kell egy-két feltétel, pl. ne a 10. emeleten lakj.

Abból a feltevésből indultam, hogy abban a házban nem lehet tovább lakni, ahol most vagyok.

Legyenek bizonyos szerszámaid. Most csak kéziszerszámokról beszélek, mert hiába van flexem, fúróm, fűrészem, stb., ha nincs villany max. a falra ( ha van ) lehet tenni őket dísznek.

Van késem, fejszém, fűrészem, kalapácsom, ásóm, lapátom, kapám, mindegyikből több is. Kasza, gereblye is akad.

Ennyi szerszámmal már tudnék tűzifát vágni, rakni tüzet. Tudnék eszkábálni egy kunyhót, mert tudnék csinálni faágakból kerítés szerű elemeket csinálni, amit össze lehet rakni, sárral bekenni, száraz fűvel, levelekkel befedni.

Ha már nem ázol, nem fagysz meg, akkor már csak kaja kell. Ahhoz meg vannak kecskéim.

A szellemi tudásom ( remélem ) megvan hozzá. Kérdés, hogy lenne-e még elég fizikai erőm.

Attól félek, hogy a mai emberek akár felének is meglenne a fizikai ereje, de nem tudná, hogy mit kezdjem vele.

Én lehetnék a király? Mint vakok közt egy félszemű?

fhdgy 2022.10.13. 14:26:02

@P.Elliot: Találtam egy kemény problémát, az ivóvíz kérdését.

Megint csak faluról beszélek, bár ez a városban is kemény probléma lenne.

Emlékszem rá, a faluba a hatvanas évek végén, 70-es évek elején vezették be a vizet. Addig mindenki kútról hordta.

Pár év múlva elkezdődött egy őrület, hatalmas baromság: a kutakat elkezdték pöcegödörnek használni. Ma szerintem nem lehetne a falu területén olyan kutat fúrni, ásni, amiből hajlandó lennék inni.

Falun kívül kellene kutat ásni, akkor meg a világ végéről kellene hordani a vizet.

P.Elliot 2022.10.13. 14:33:07

@fhdgy: Hat keziszerszam azert itt nalam is akad, dacara annak hogy hogy a legtobb az elektromos cucc.

Amiben en nem jeleskedek az az hogy nem ismerem az itteni erdei eheto bogyokat/ otthon tudtam az osszesrol hogy mi, es mire hasznalhato, apam nagy botanikus volt mint altalaban a regiek, / noha van egy itteni konyvem tele kepekkel hogy az eszak-amerikai erdok eheto termesei, bogyoi.

Talan nem artana ha elokeresnem csak hogy keznel legyen ha futni kene.

Mar egyszer irtam itt egy baratunkrol akik alatt szetesett a"tutaj"/ autogumi belsok/ es kivergodtek a partra egy olyan hatalmas erdoben ketoldalt ahol tobb kilometer hosszusagu es szelessegi volt ahol a madar se jart. Na ott nagyon elkelt volna egy ilyen konyvecske mert ott azt se mertek megkostolni amirol nagyjabol de nem biztosan tudtak hogy eheto.

Itt kezd esni, gondolkodok hogy el kene menni uszni, odakinnt ugysem lehet csinalni semmit.

2 ora alatt megjarom es jovok vissza beszelgetni.

P.Elliot 2022.10.13. 14:35:31

@fhdgy: Meg mindig jobb hordani a vizet mintha nem lenne semmi.
Gyerekkoromban lattam amikor kannakal hortak a vizet az artezi kutrol, nem tudom miert amikor volt viz.
Talan egeszsegesebb volt?Budosnek budos, romlott tojas es kenszagu. az ize is hasonlo....

dikusz. 2022.10.13. 16:20:05

@fhdgy: "A városiak hány százaléka tudna egyáltalán fával fűteni, főzni egy sparhelten? "

Én például sehogy, ha abban a kerületben (VII.) maradok, ahol felnőttem. A főváros legkisebb, és legzsúfoltabb kerülete, három kisebb játszótéren kívül (ahol némi fű is akadt) még játszótere sem volt. Nem volt módunk megtanulni a sparhelten főzni. Bár amikor egészen kicsi voltam, nekünk is az volt, később lett a gáz bevezetve. Zöldséget ugyan nem tudtunk termelni, de azért megpucolni meg tudtuk...:)))

Itt a XXII. kerületben pedig több a családi ház, mint a panel. És bizony sokan vannak olyanok is, akik ma is fával fűtenek, vagy fűtenének. Több kerületi facebook-csoportban írták, hogy jó nagy átverés számukra a hatósági áras tűzifa, mert körzetileg Budakesziről szállítják ide a 4-5 m-es rönköket, amit még fel is kellene vágatni, és emiatt jóval drágább, mintha kereskedőtől vennék (nem tudom van-e ebben túlzás).

Golf2 2022.10.13. 16:45:49

@fhdgy: És egy leszedált ország tapsolgat a szarnak, boldogan élnek, amíg csak meg nem halnak "

P.Elliot 2022.10.13. 17:00:25

@dikusz.: Megjartam az uszodat, ilyen esos idoben meg ott is kevesebben vannak ilyenkor.

A 22 kerulet az valoban kertvaros, jartam mar arrefele.

Faval tuzelnek?
Szen nincs mar divatban?
Persze fozeshez inkabb jobb a fa, foleg nyaron, meg ugy is tul meleg van tole.
Egyebkent mar nincs divatban otthon az olajkalyha vagy a gazpalack.
Nekem ez nagyjabol 50 eves emlek, nem tudom hogy most hogy van.
Nagyon sok embernek volt olajkalyhaja, oszinten szolva mar nem is emlekszem hogy honnan jott a futoolaj. Palackbol?
Nalunk itt gazfutes van vagy elektromos radiator amiben olaj van es felfuti. Isteni jo meleget ad.

Mondtam a lanyomnak a tulelest, nevetve mondta hogy ha azt nezzuk hogy nem marad semmi, edenyt is lehet egetni agyagbol...
Vagyis vissza a primitiv oskorba. Barlang is akadna errefele csak elodszor ki kell kergetni belole a medvet, hehehe....

Nevettunk de igazabol semmi nevetnivalo nincs abban hogy netan elofordulhatna ilyen....Sosem hittem volna!

fhdgy 2022.10.13. 19:31:12

@dikusz.: Az, hogy valaki tud-e főzni sparhelten, sok mindentől függ.

Hiába lenne meg a tudása, gyakorlata hozzá, ha pl. nincs kémény és emiatt nem tud egy sparheltet üzembe állítani. Abban a házban, ahol lakom, van kettő kémény is, de a konyhából nem elérhetők füstcsővel. Szobába meg nem való sparhelt, így a kör bezárult.

Az igazság az, hogy sok mindenben nagyon elrugaszkodtunk egy maradibb valóságtól. Ha tényleg baj lesz, akkor lesz nagy hápogás, mert a legegyszerűbb dolgok már nem állnak rendelkezésre a többség számára.

fhdgy 2022.10.13. 19:33:27

@P.Elliot: Lehet, hogy sok barlang van, de New York lakossága elférne benne vagy annyi már nincs is?

fhdgy 2022.10.13. 19:37:17

@Golf2: Összehoztunk sok rossz dolgot, hogyan lesz helyrehozva nem tudom.

Most pl. mindenki rinyál, hogy támogassa őt, őket az állam, mert ...

Mindenkit a legjobb jóakarat mellett sem lehet támogatni, akkor mi lesz?

P.Elliot 2022.10.13. 19:38:57

@fhdgy: Nem kell a sparheltet a szobaba vinni. Egy kalyha is megfelel. A tetejen meg lehet fozni azt a keves kajat ami ilyen helyzetben juthat.

P.Elliot 2022.10.13. 19:40:31

@fhdgy: New York nem erdekel, oldjak meg maguk, meg lesz itt a magunk baja. New York allam nagyon nagy, szeledjenek szet benne, mar ha tudnak meg masfele....

fhdgy 2022.10.13. 19:43:51

@P.Elliot: Jó, de ha nincs kémény, hogy vezeted el a füstöt?

Ha minden kötél szakad, akkor a szoba közepére is lehet tábortüzet rakni! Bár nem igazán tartom csábító megoldásnak.

P.Elliot 2022.10.13. 19:44:05

@fhdgy:
"Mindenkit a legjobb jóakarat mellett sem lehet támogatni, akkor mi lesz? "

Az ami lenni szokott, az eros, es a szerencses tuleli, a tobbi meghal.

Itt az utcankban nagy a szomszedi osszefogas amikor az a pokoli hurrikan volt akkor valoban mindenki segitett a masiknak abban amit tudott.

Mindenkit es mindennel nem persze...

fhdgy 2022.10.13. 19:45:39

@P.Elliot: No, itt kezdődik a baj! A New yorkiak meg azt mondják, hogy nem érdekel bennünket P.Elliot bagázsa, oldják meg, ahogy tudják, de a barlangok a miénk!

P.Elliot 2022.10.13. 19:49:56

@fhdgy: Kitorok a falon egy lyukat aztan valamivel / cso/, ugy vezetem ki.

Tudod egyszer milyen erdekes dolgot lattam Pennsylvaniaban ahol az amishek laknak? Volt kozponti futesuk. Nem am ugy / aramot nem hasznalhatnak mert tiltja a vallasuk az ilyen modern dolgokat/ ahogy mas helyen van hanem volt egy nagy kanyhaszeru odakinnt, megraktak a tuzet jo alaposan egy egy cso, ugy remlik forroviz ment a csovon befele vagy levego nem emlekszem, egy lyukon at, korbement mindenfele. kinnt idonkent valaki rakott a tuzre es kesz,

Valami kemencet is lehet krealni szerintem hogy kinntrol tuzeljenek es nem kell odabennt kemeny.

Nagyon praktikusnak talaltam.

P.Elliot 2022.10.13. 19:51:45

@fhdgy: Tolunk messze vannak, eleg ha maguk vesznek ossze a barlangokon, hehehe.

Tobb mint 10 millio ember, ne viccelj, annak a tobb mint fele elobb ehenhal meg elotte...

fhdgy 2022.10.13. 20:01:24

@P.Elliot: Ez a "Túlélés" projekt jó ötlet volt tőled. Felpezsdült a poszt!

Hadd fokozzam egy kicsit! Mennyi időt kellene túlélni? Ha egy-két hónapot, akkor falun viszonylag kis fájdalommal ( nagyon viszonylag ) megoldható lenne. Ha fél-egy évben kellene gondolkodni akkor már sok minden borulna. Ha több mint egy évben, akkor már tótágast állna a világ.

Mondok példákat.

Ha egy-két hónap, akkor össze kell szedni egy kis tüzelőt, a melléképületben is be lehet rendezni egy konyhát, ott követ lehet melegíteni, amivel a lakásban lévő ágyakat lefekvéskor fel lehet melegíteni. Ez utóbbira csak télvíz idején lenne szükség.

Ha hosszabb időre és számítani kellene üzemanyag hiányra, akkor jól jönne ló vagy szamár, meg egy kordé.

Ha mondjuk, több mint egy évre kellene berendezkedni, akkor a falun kívül, a birtokon próbálnám meg.

@dikusz.: Te tudod, hogy miről beszélek! Ott lenne tüzelő, legelő a kecskéknek, lónak vagy szamárnak, víz, föld is, amiben csinálhatnék konyhakertet.

Nem kellene mindent a világ végéről cipelni. Igaz, semmi komfort, max. valami kunyhó.

fhdgy 2022.10.13. 20:05:15

@P.Elliot: Ez a kivezetem a csövet, nem biztos, hogy elég. A kéménynek általában magasabbnak kell lennie, mint a ház tetejének, mert különben nincs mindig huzat. Ha nincs huzat, jöhet a szénmonoxid mérgezés.

fhdgy 2022.10.13. 20:18:59

@Golf2: A félbevágott alcsúti bányásztörpe keresi a menekülési útvonalat:

telex.hu/belfold/2022/10/13/orban-putyin-talalkozo-baj-van-nato-europai-unio

fhdgy 2022.10.13. 21:48:53

@Golf2: Azt is mondhatnám, hogy szánalmas kis pöcs, aki nagy f.sznak hiszi magát!

P.Elliot 2022.10.14. 02:55:08

@fhdgy:

Micsoda zagyva beszamolo hogy mit latott, mit gondolt, szerintem Putin szekeret tolja meg mindig es kodosen beszel.
Ha Putin meg akarja tamadni Magyarorszagot is, nem fogja tole megkerdezni hogy lehet-e. Kis pont Orban szerintem a politikai gepezetben...

P.Elliot 2022.10.14. 02:58:16

@fhdgy: Ez egy jo informacio volt, elteszem magamnak hogy a csovet magsabban kell elhelyezni. Persze egy sarkunyhonal ha mas nincs nem lesz olyan nagyon magas hogy ne tudjam elerni.

P.Elliot 2022.10.14. 03:05:37

@fhdgy: Mindenkeppen falun lehetne mindezt megvalositani. a melegitett teglat mar en is olvastam sok helyen vagy forrovizes palackot.

Szoktak mutatni Ukrajnat a teven, a rombadolt kiegett hazakat, kozben nehany kis oreg nenit aki cipel valamit, a multkor egy valami mellekepuletet ahol ket idos asszony lakott meg egy oregember, felig az is szet volt verve. Na, ott volt kalyhanak nevezett valami, agyak tele takaroval ruhanemukkel es ott eltek a haboru ota.
Azt mondtak hogy nincs hova menni, nincs is kihez es ok mar menni is alig tudnak.
Istenem, mi lesz veluk ott majd telen ha meg elnek!

SzZoole 2022.10.14. 06:54:16

Még jó hogy iskoláról/gyerekekről íródott a poszt, mert ilyen gyermeteg fantazma dolgokról ők tudnak képzelegni, szerintem :-)

fhdgy 2022.10.14. 07:59:04

@SzZoole: Konkrétan mire gondolsz?

fhdgy 2022.10.14. 08:00:50

@P.Elliot: Kis pont, kis pont, de azt hiszi, hogy ő fújja a Passzátszelet!

fhdgy 2022.10.14. 08:11:13

@P.Elliot: Minél magasabbra mész a talajszinthez viszonyítva, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a magasban mozog a levegő. Ha mozog a levegő, akkor a csőben nyomáskülönbség keletkezik és a csőben felfelé áramlik a levegő. Erre mondják, hogy jó huzata van a kéménynek. Ha jó a kémény, akkor is kialakul a nyomáskülönbség, ha nem mozog a levegő, mert alul, a tűznél meleg, fent meg hideg.

Akkor lehet baj, ha valami miatt a szél felülről nyomja be a levegőt a csőbe. Emlékszem, gyerekkoromban volt olyan, hogy nem akart begyulladni a tűz, mert nem volt huzata a kéménynek, inkább a kályhán, sparhelten keresztül nyomta ki a füstöt. Ilyenkor újságpapírt gyújtottunk meg a kéményben és a meleg hatására megindult a huzat.

Golf2 2022.10.14. 08:15:45

@P.Elliot: Az Egyesült Államok Társadalombiztosítási Hivatala csütörtökön bejelentette, hogy a jövő évtől 8,7 százalékkal emeli az idősek ellátását, válaszul az elmúlt négy évtized leggyorsabban növekvő amerikai inflációjára....De jó nektek,dől a lé.

fhdgy 2022.10.14. 08:22:57

@P.Elliot: Mára a falu és a város között már nincs akkora különbség, mint régen volt.

Ennek ellenére vannak dolgok, amiket az egyikben meg lehet csinálni, a másikban nem.

Ha hosszabb távra kellene berendezkedni a túlélést illetően, akkor én az erdőt választanám, mert sok szempontból többet adna, mint egy falu. Persze, ennek ára is lenne, mert egy csomó plusz kényelmetlenséggel is járna.

Reméljük és higgyünk benne, hogy mindez teoretikus dolog!

Pedig az ördög nem alszik. Én nem tudtam elképzelni, hogy egy szomszédos országban ezek a dolgok valósággá válhatnak.

Őszintén mondva csak nézek ki a lyukon és pislogok, amikor olyanokat olvasok, hogy bezár ez is meg az is, mert nem tudják üzemben tartani.

Mi van? Nálunk MÉG nincs háború, max. a szellete érint bennünket, de már a véren, halálon kívül olyan mintha itt tombolna? Ennyire szarok, gyengék, kiszolgáltatottak vagyunk?

Wilhelmus80 2022.10.14. 13:40:34

@fhdgy: Látom, már nagyon más irányt vett a társalgás. :)
De itt egy viszonylag friss válasz a poszt megjelenése után feltett kérdésedre (mennyit keresnek a tanárok Hollandiában) a cikkben szereplő táblázatban. Nem összegszerű, de a magyarországi adattal összevetve elég látványos a különbség.
www.portfolio.hu/gazdasag/20221004/ezert-menekulnek-a-tanarok-az-iskolakbol-magyarorszagon-570807

Golf2 2022.10.14. 14:33:32

@SzZoole: 2019 óta Kwarteng a negyedik pénzügyminiszer, akit kineveztek: ebben az időszakban több rekorder is akadt. Nadhim Zahawi (harmadik legrövidebb idő) 63 napig volt pénzügyminiszter, míg Sajaid Javig 204 napig, ezzel pedig övé a negyedik hely....Hát nincs 1 épkézláb angol a szigeten pénzügyminiszternek? Milyen nevek ezek...

P.Elliot 2022.10.14. 14:34:59

@fhdgy: Tudod en sem gondoltam volna hogy ilyen megtortenik Ukrajnaval, almomban sem.

Mar mindent el tudok kepzelni ezek utan.
Mar eleve az hogy latom a teven hogy a teljesen szetlott varoskaban egy kis oregember imbolyog a vodrevel es vizet keres mint mondta. Semmi esetre se mosdasra szerintem, a mosasrol jo ha nem is beszelunk.

Ilyennel tud megszakadni a szivem ha latom. Csaladja ha volt szetfutottak, mentettek magukat ezeket nem tudtak vinni, nem akartak akadeknak vagy nem is akartak menni.

Meg az elejen amikor voltak menekult vonatok, buszok, mondta egy kozepkoru no hogy menekulnek, az edesanyjat otthon kellett hagyniuk egyedul mert 90 folott van, agybanfekvo beteg evek ota, azt mondta a neni hogy csak tegyenek az agy melle vizet es menekuljenek, neki ugy is mindegy. Menekultek.

Nem letezett volna hogy otthagyjam az anyamat amikor lattam hogy masok igenis vittek a kerekesszekes, hordagyos oreg, beteg rokont, felsegitettek a vonatra, buszra oket is.

De mennyi kis kiszolgaltatott oreg bujkalhat a romok kozott rettegve vizet, ennivalot fedezeket keresve.
A felkeszules vagy csak elgondolni, tervezni elore nem felesleges dolog mert ki tudja mi es mikor er barkit a vilagon.

Rohadjon meg Putin!

Golf2 2022.10.14. 14:36:32

@fhdgy: lehet támogatni...érdekes a nagyrészt milliárdos politikusok miért nem támogatnak valakit? Őket meg furkósbottal kéne!

P.Elliot 2022.10.14. 14:38:18

@Golf2: Ezek mar angolok, ne a nevekkel akadjal meg.
Ha magyar nev lett volna fogadni mernek hogy nem reklamalsz. Az kerul oda aki okos, akire szamitani lehet.
Egyik szomszedom angliai szuletesu, 9 eves koraban kerult ide. Allampolgar es amerikai.
Nem, nem angol, nem is tartja magat annak, itt nott fel es bele az orszagba. Az orszag erdeke fontos neki mert a gyereke es unokaja szinten amerikai mar.

Golf2 2022.10.14. 14:39:02

@P.Elliot: Amerikában a legjobb.Erős a dollár,emelik a nyugdíjat,mi kell még?

SzZoole 2022.10.14. 14:39:10

@Golf2: ép most nézem a híreket. A baj nem a nevekkel van, hanem azzal, hogy alkalmatlan embereket tesznek pozícióba. Remények szerint Liz Truss is megy hamarosan a válogatott bandájával együtt. Azt mondják az okosok, hogy 3 hét alatt több kárt tettek az országban, mint Boris 3 év alatt.

Golf2 2022.10.14. 14:42:17

@P.Elliot: Soha nem lesznek angolok. Azért megnézném hogy 1 muszlim országba mernének fehér embert miniszternek kinevezni...Ilyen miért nincs vajon???

P.Elliot 2022.10.14. 14:43:18

@fhdgy: Nem art ha korulnezel azon a birtokon egy seta kereten belul hogy mit tudsz csinalni ha elfajulnanak a dolgok, fejben tervezgetni...

Golf2 2022.10.14. 14:45:03

@SzZoole: Úgy látszik ragályos a hülyeség Európában,kezdödött a Merkellel...Az tette a legtöbb kárt eddig.

P.Elliot 2022.10.14. 14:52:28

@Golf2: De, angolok lesznek/ ha hagyjak oket de ha mas is igy gondolkodik mint te akkor nem persze, meg a magyarok se jutnak tovabb, feljebb, mert ugye nem oda szulettek.

Halistennek itt nincs ilyen kivaltsag hogy le kell nezni a masikat, illetve le lehet nezni.

Az indiai okos nepseg, gyarban nem latod oket dolgozni legfeljebb ideiglenesen mert kozben iskolaba jarnak, mennek feljebb.
A diplomas indiai szama itt rettento magas, a szulok nyomjak oket meg maguk is igen tehetsegesek. Barmelyik vonalon van iskolas vagy fiatalkoruak versenye, a spelling, a sakk, a science a versenyzok tobbsege indiai, a nyerteseke is feltunoek sok.

En nagyra tartom oket pusztan ezert , a szulok nagyon odafigyelnek rajuk es a rendorsegi hirekben te indiait nem talalsz, se tolvajt, se gyilkost se utcalakot.
A kolkok tisztelik a szuloket, jol megfernek/ tanacsoljak is nekik/ a tobbi gyerekkel, felnottel, ezt is tanitani lehetne.

Tudjak hogy hogy kell elni es ezt jo lenne ha megtanitanak/ ha akarnak toluk megtanulni, nem kritizalni/ a tobbi embernek.

P.Elliot 2022.10.14. 14:53:43

Na, megyek a dolgomra itt meg reggel van, hideg, eso is esett, var a hazimunka.

Majd visszanezek kesobb...

SzZoole 2022.10.14. 14:57:36

@Golf2: nem tudom mit tett a Mutti, de a hülyeség tényleg futótűzként terjed manapság a világban.

Kettő stop oil aktivista bementek a London’s National Gallery-be és Van Gogh híres festményét a napraforgókról, ami kb. $84 milla, leöntötték konzerv paradicsom levessel. Idióták!!

Golf2 2022.10.14. 15:16:39

@SzZoole: Mit tett? Beengedett 2 millió akárkit papírok,múlt nélkül.Azóta hány szándékos tömeggyilkosság történt fehérek ellen? Nizza,Párizs,Berlin,London...De azért szeressük egymást emberek...

Golf2 2022.10.14. 15:19:13

@SzZoole: A 2 aktivista barmot 20 évre bezárnám+vagyonelkobzás.

SzZoole 2022.10.14. 15:22:16

@Golf2: azt már azóta megbánta :-)

Mondjuk itt azelőtt is voltak különféle merényletek, mielőtt a mutti be engedte volna őket Európába.

“ szeressük egymást gyerekek”. Ez nekem nem fog menni, mivel antiszociális misanthrope vagyok :-))

SzZoole 2022.10.14. 15:23:40

@Golf2: huszonévesek, nem igazán van az ilyeneknek vagyonuk :-)

Golf2 2022.10.14. 15:53:20

@SzZoole: Ja látom 2 b....atlan picsa volt,unatkoznak.Majd a sitten felváltva lesznek aktivisták,passzívisták.

fhdgy 2022.10.14. 16:24:27

@P.Elliot: Kérlek, Te látnok vagy? Voltam kint a birtokon, az erdő nagy részét bejártam. Tudtam szedni pár őzlábgombát.

És igen, eszembe jutott, hogy mit lehetne csinálni. Vizem lenne, mert van egy kút, csak párszor ki kellene teljesen merni belőle a vizet.

Van gy istállórom is, teteje van, oldalai nincsenek. Már az is előny lenne, hogy egész jól védene az eső ellen.

fhdgy 2022.10.14. 16:25:18

@P.Elliot: Amikor írtad a hozzászólásodat, akkor voltam kint.

SzZoole 2022.10.14. 16:54:49

@fhdgy: “ Van gy istállórom is, teteje van, oldalai nincsenek. ”

Mi tartja az istálló tetejét, ha nincs oldala, egy magas fáról kötelen lóg lefelé? :-))

Én is tudok ilyenek mondani.

Nekünk eco friendly házunk van. Reggel mielőtt megyünk dolgozni, hatalmas fekete zsákokat rakunk ki a ház elé az udvarra, ami szerencsére déli fekvésű, így egész nap míg oda vagyunk, a zsákba gyűjtjük a meleget és a napfényt.

Délután mire haza érünk a zsákok megtelnek csak gyorsan össze kell kötni a szájukat és bevinni a házba. A házban kinyitjuk a zsákok száját és ki engedjük a meleget és a fényt, ami egész késő estig kitart :-)))

fhdgy 2022.10.14. 19:00:21

@SzZoole: Csak a csupasz vasbetongerendák, amelyek függőlegesen állnak, tartják a födémszerkezetet.

Ez alul, valamikor a grófi időben, lóistálló volt, felül magtár.

fhdgy 2022.10.14. 19:02:43

@SzZoole: Mielőtt kiengeditek a fényt a zsákból, enni is kellene belőle. Nem pusztítanátok a sok drága kaját, hanem, fényevők lennétek.

SzZoole 2022.10.14. 19:23:55

@fhdgy: nem esszük, magunkba szívjuk :-)

fhdgy 2022.10.14. 19:30:39

@SzZoole: Én olyan fogalmat, hogy fényevő hallottam már, de olyat, hogy fényszívó, még nem!

Mit is takarna ez utóbbi?

SzZoole 2022.10.14. 20:29:59

@fhdgy: hát fényből vesszük ki a zenergiát :-)

fhdgy 2022.10.14. 20:37:35

@SzZoole: én azt hittem, hogy úgy szívjátok, mint egy cigarettát.

SzZoole 2022.10.14. 21:09:41

@fhdgy: nem cigizünk :-) a fény fele fordulunk, kinyitjuk a szánkat, szét tárjuk a kezünket oszt úgy szívjuk magunkba az energiát, teccik érteni kecskészbácsi :-)

fhdgy 2022.10.14. 21:12:39

@SzZoole: De hát így semmi értelme! Ha beszívod, utána ki is kell fújni, mert végtelenségig nem lehet csak szívni. Ha meg kifújod, akkor nem marad belőle bent semmi!

SzZoole 2022.10.14. 21:17:13

@SzZoole: nem fizikailag szívjuk magunkba, hanem bevonzuk :-)

Amúgy meg tudod nagyon jól, hogy hülyeségeket beszélek, nem? :-)

fhdgy 2022.10.14. 21:21:22

@SzZoole: Remélem, Te is rájöttél, hogy én is!

fhdgy 2022.10.14. 21:45:37

@SzZoole: Egyébként az istállóval nem hülyéskedtem.

A másik dolog: most este semmiféle fényevés, fényivás, fényszívás nem segített volna rajtam. Kint voltam az erdőben és bent a fák között gyalogoltam kb. 1500 métert. Jó, nem promenád, meg az utóbbi időben kissé gyengélkedtem, de nagyon elfáradtam. Jól is esett az erdőben bóklászni, friss levegő, kellemes idő.

Adtam is rendesen a diétának. Három szendvicset betömtem. Három zsömle, három ujjnyi vastag szalámi, ami kilógott a zsömléből.

Az erdőben fény helyett friss levegőt szívtam, itthon fényevés helyett szendvicset ettem, fényívás helyett meg most fröccsözgetek.

Amikor haza értem az erdőből, böngésztem a neten. Akkor értettem meg, hogy pont, amikor készülsz haza, esik a font.

És nem csak úgy magától, hanem kellőképpen hülye emberek segítenek neki.

Nyugi, hazajössz, egy kicsit beleszoksz, hisz itthon állandóan ez megy. Már az ötszáz forintos Euró sem tűnik túl távolinak.

P.Elliot 2022.10.15. 03:49:35

@fhdgy: Nem vagyok latnok de jol tetted hogy felmerted az esetleges lehetosegeket.
Az mar jo dolog hogy van vized, az az istalloteto sem jon rosszul, jo lesz valamire.

Egyebkent neztem a teve politikai musorat es itt azt mondtak tobb szakerto is hogy Putin ugy nez ki hogy kifogyott mindenbol, keves a katonaja, loszere, semmi nem ugy sikerult ahogy elkepzelhette, alaposan le is jaratta magat a vilag szemeben . Fenyegetozni tud de hosszabb tavon
nincs nagy eselye.

Hat majd kiderul. Az atomfenyegetes meg mindig megvan....

fhdgy 2022.10.15. 08:22:52

@P.Elliot: Annak ellenére, hogy már október közepe van, tegnap is jó idő volt, mára is az ígérkezik. Sütött a nap, nem volt hideg. Uccu, ki az erdőbe!

Nem bántam meg, csak egy kicsit elfáradtam. Féltem, hogy ma fájni fog a lábam, de csak annyi volt, hogy éjjel egyszer kicsit begörcsölt.

A hangulatomnak nagyon jót tett. Lehet, hogy ma is megyek. Holnap mindenképpen menni akarok, inkább a mait hagyom el, mert várható, hogy lesz őzlábgomba.

kajakibrahim 2022.10.15. 11:42:32

@Golf2: te rosszabb vagy, mint egy fityeszork.

20 évet még putler se fog kapni.

SzZoole 2022.10.15. 13:46:18

@fhdgy: “ Remélem, Te is rájöttél, hogy én is!”

Mármint én is rájöttem, hogy te is rájöttél? :-))

SzZoole 2022.10.15. 13:56:15

@fhdgy: jó neked, van egy erotikus erdőd, tőgyes erdő, sokan járnak oda makkot szedni? :-)))

“ És nem csak úgy magától, hanem kellőképpen hülye emberek segítenek neki.”

Ez így van, és nemtől/színtől/vallástól függetlenül ! Remélhetőleg hamar magához tér a gazdaság( mert nem olyan hülyék ezek az angolok ám ) mihelyt a megfelelő/hozzáértő ember kerül pozícióba.

fhdgy 2022.10.15. 15:56:22

@SzZoole: Ne nagyon reménykedj! Az ember mindig jobbat vár, aztán rosszabbat kap.

Akkora kontraszelekció van, hogy nem is értem, hogy nem pusztultunk ki!

P.Elliot 2022.10.15. 16:49:26

@fhdgy:
Na igen, engem is fel tud dobni ha kilepek az ajton es vagy a kertemben maszkalok vagy kimegyek a parkba ami 5 percre van, hatalmas, odebb 8 persze van egy masik, az megnagyobb es 10 perce van egy harmadik ami szinten nagyon nagy.

3 varoska van a kozelemben es mindharom sajat parkot tart, vannak szepen rendezett utak, parkolok, tortenelmi hazak, a kozepsonek sajat kis ingyenek allatkertje van, es mindharom egy / azonos/ folyo mellett van. Levagjak szepen mindig a fuvet de a fak/ osfak/ es a folyo mellett meg vannak hagyva a bokrok a termeszetes szepsegukben.
Van bennuk olyan ibgazi osi termeszetes hangulat, vannak vadmalna bokrok, csipegeto madarak, mokusok, szoval ide jarok ki a termeszetbe, ma is fogok menni.

Nagyon fel tud tolteni, tudom mirol beszelsz, nem is szabad kihagyni az ilyet.

A hatso kertem az erdosavba vezet, nagy tolgyfak foleg, elvalasztja tolem a kerites mert maskeppen az ozek lezabalnanak mindent de az is ad egy feltolto hangulatot.
En mar nem tudnek varosi hazban elni, vagy ha muszaj akkor csak valami termeszetvedelmi hely mellett.

Jol teszed ha te is kijarsz, plane ha sajatod van.
Egy sajatban tudnek rendezkedni. Gombat sosem szedek mert felek toluk, nem ismerem tul jol oket...

Zulu4321 2022.10.15. 19:23:14

Ha mar iskola tema...
www.youtube.com/shorts/oU3uE_wq544

Zsuzsi, te mit gondolsz errol?

fhdgy 2022.10.15. 19:28:41

@P.Elliot: Szánom-bánom bűneimet, de ma nem jutottam ki.

Ebéd után hirtelen elkezdtem szervezni egy tenyészbak vásárlást. Szerettem volna, ha holnap már mehettem is volna érte, de sok küzdés-kavarás után csak csütörtökre sikerült leszerveznem.

A Duna kanyarba kell érte mennem.

Remélem, hogy holnap kijutok. A gond az, hogy nem mehetek akármikor. Erre felé a föld jó, vendégmarasztaló agyag. Csak száraz útban tudok kimenni autóval. Gyalogolni sem egyszerű. Kövesúttól a birtok közepéig kb. 2 km.-et kell gyalogolni, ha autóval nem lehet bemenni. A birtok legtávolabbi pontja kb. 3 kb.

Ha otthonról indulok akkor 3,5 km. oda + annyi vissza.

Számoljuk csak 2-őt oda, kettőt, meg kettőt magán a birtokon és máris összejött 6 km. És hangsúlyozom, hogy nem promenád. Nagyon sok sár ráragad a cipőre, bakancsra és csúszik is.

Azt hiszem három éve gyalog voltam kint és a saját területemen úgy elsüllyedtem a szántásban GYALOG, hogy már azon voltam, hogy telefonon segítséget hívok. Gumicsizma volt rajtam, úgy tudtam megmenekülni, hogy ráfeküdtem a sáros földre, nagy nehezen kihúzkodtam a lábaim a csizmából, féllábszárig álltam zokniban a sárban mire ki tudtam kecmeregni. Szerencsére vaddisznók nem voltak a közelben, mert halálra röhögték volna magukat, hogy nézd milyen hülyén dagonyázik a hülye ember! Hogy még ezek a magasabb rendűek! A fejem búbjáig tiszta sár voltam. A fenét tiszta, csupa egy mosok!

Van egy kérdésem az őszi természettel kapcsolatban. Egyszer, valahol olvastam ,hogy Észak Amerikában ősszel nem az elsárgult levél hullik, hanem a megvörösödött, megpirosodott. Ez így van?

Persze, azt nem magyarázta meg, hogy miért vörös, miért nem sárga. Azt is jó lenne tudni, hogy ha egy európai fát elvinnénk hozzátok, akkor sárga maradna-e a levele vagy sem.

Ez fordítva is igaz, egy észak amerikai fa, itt Európában milyen színű leveleket hullatna?

P.Elliot 2022.10.15. 20:17:15

@fhdgy: Hat ez nagyon furcsa kerdes a falevellel mert nem tudom. Azt tudom hogy bizonyos fajta faknak az oszi levele sarga, erett citromszinu, valami eszmeletlenul szep ha olyan helyen jarsz/ en lattam a kedvenc Pennsylvaniai kirandulohelyemen hogy legalabb fel kilometer hosszan es befele ket oldalt az erdobe csak sarga volt, sosem lattam eletemben szebbet.
Majd kikutatom hogy melyik lehetett mert tobbfajta sargalevelu fa van.
A Maple fa az voros. Minden levele bevorosodik, na, az is nagyon szep. En azt hiszem hogy fajta szerint szinesedik be, nem hiszem hogy csak azert mert olyan foldben van bar ki tudja nem ertek ehhez a dologhoz de nem hiszem hogy egy otthonrol idehozott fa szint valtoztatna.

Vannak itt talan az olvasok kozott aki ert ehhez es hozza tud szolni.

Itt az erdocskemben tolgyfa van foleg, sargas, kisse voroses, zoldes a levele amikor hullik, nem olyan szep. Van viszont sarga ami teljesen az, majd megnezem hogy melyik es ha meg nem hullot le akkor kuldok rola fotot es azt is kikutatom hogy mifele fajta.

Szoval a birtokod saros. Ez viszont azt is jelenti hogy termofold. Nalam nem jarhatsz meg bokaig sem a sarban a hatso udvarban mert tele van az a keveske fold amit ugy hordattam ra, kis lemezes kovekkel.

Szivesen cserelnek veled....

fhdgy 2022.10.15. 20:28:31

@P.Elliot: Mindig a szomszéd kertje a zöldebb!

P.Elliot 2022.10.15. 20:31:21

@fhdgy: Kozben beleneztem a Youtube-nba es latom hogy a Maple sarga leveleket is hoz.
Ezek szerint ketfajta lehet...

P.Elliot 2022.10.15. 20:32:54

@fhdgy: Most a tied a nyero. Probalnal csak itt kerteszkedni ezen a koves alig foldu vackon. Azert probalkozok, igyekszek, valahogy megy. De komoly termelesrol itt nem lehetne szo...

fhdgy 2022.10.15. 20:47:42

@P.Elliot: Ha a maple alatt juharfákat kell érteni ( bizonyos fajaiból készül a juharszirup ), akkor kb. 200 faj tartozik ide, a wikipédia szerint.

Ha van ősszel sárga levelű is Észak Amerikában, akkor nagyon nem igaz, amit olvastam vagy csak nagyon korlátozottan.

Nálunk is vannak fák, amiknek a levelei ősszel inkább vörösek mint sárgák, de eddig soha nem néztem meg őket, hogy milyen fák, így azt sem tudom, hogy őshonosak-e vagy jövevények.

Ez után figyelni fogom a vörös levelű fákat.

fhdgy 2022.10.15. 20:52:40

@P.Elliot: Próbálnál meg itt kertészkedni, ezen a "kis" 72 hektáron!

Lehet, hogy nálad nehezebb kertészkedni, de biztos több marad neked, mint itt maradna. Maximum nézhetnéd, hogy a vadak hogyan eszik el előled. Ha körbe akarnám keríteni, akkor kb. 4,5 km. kerítésre lenne szükség.

fhdgy 2022.10.15. 20:56:28

@P.Elliot: Félő, hogy holnap elmarad az erdei túra.

A szomszédomnak is van kettő kecskéje, segítettem behajtani, mert kiszöktek. Vagy megrándult vagy meghúzódott a combom, de ahogy rápihentem, egyre fájdalmasabb. Kizárt, hogy ebből holnap séta legyen, ha csak nem lesz valami csoda!

P.Elliot 2022.10.15. 21:04:47

@fhdgy: Borogasd be, izomhuzodas. Nem, ne is menj sehova, pihend ki, sajnos van ez igy neha.

Akkor se menj ha kozben elmulik. Mindenesetre jobbulast kivanok!

fhdgy 2022.10.15. 21:26:18

@P.Elliot: Találtam közben Fastum gélt. Bekentem, mintha ...

Tényleg figyelnem kell, ha csütörtökön kb. 500 km.-et akarok vezetni, ráadásul utánfutóval. Ebből fele egy kecskével a hátam mögött. Amióta kecskéim vannak, elég sokat utánfutóztam. Előtte is valamennyit, de nem sokat.

A legrémesebb utam Budapestről hazáig, Somogyországba, 40 km. kivételével az M7-es autópályán volt. Egy Audi Allroad motort hoztam. Az M7-es egy sz.r! Úgy pattogott a motor, hogy hazáig kettő spanifert széttépett. Utánfutó nélkül nem érezni személyautóban, de ha az utánfutó ott van és meg van terhelve egy olyan tömeggel, ami nem "rugózik", akkor kiderül, hogy milyen borzalmas.

Mondjuk, rendszeresen szállítok 5 mázsa abrakot. Ez még rossz úton sem borzalmas, mert a zsákok nem "pattog"-nak, inkább mondható, hogy "rugóznak".

A leghosszabb távolság, amin kecskéket vittem 180 km. volt és ráadásul nyolcat. A mostani kb. 250 lesz, de csak egy kecske!

Vigyázni kell rájuk, mint a hímes tojásra. Óvatosan, komótosan kell vezetni, hogy ne legyen hirtelen fékezés, kanyarodás.

Mondjuk, kicsiben olyan, mint a városi busz, hogy az álló utasok ne dülöngéljenek, ne mint a ping-pong pattogjanak ide-oda. A kecskéknek még kapaszkodójuk sincs!

P.Elliot 2022.10.16. 02:15:33

@fhdgy: 500 kilometer, kecskevel.
Fogadd oszinte reszvetemet. Idonkent gondolom megallsz itatni meg egy kis abrakot adni annak a kecskenek lehiggasztas celjabol is meg gondolom nagyon ehes is lehet.

Amit irtal hogy a szomszed kecskeit zavargasztatok vissza az akolba, eleg lett volna egy repat felmutatni mar jott is volna befele. Egyaltalan kajat, szenat akarmit pakolni latvanyosan a jaszolba de ugy hogy lassak, siman hazahuztak volna.

En meg sem probalom zavargaszni a macskaimat ha nem akarnak bejonni.

Szaraz eleseget teszek egy kis poharba, jol megcsorgetem es mar futnak is utanam befele. Ha megis nem mert elotte ettek akkor van meg egy varazsszo. Csirke! Csirke?

Meg a labomrol is levernenek ugy futnak befele rogton....
Az viszont biztos hogy muszaj adnom nekik mert nem estek a fejukre, legkozelebb nem fognak bejonni mert hitelemet vesztettem, hazudok!

Igy aztan pici adagokban van lefagyasztott sult csirke falatkak ilyes esetekre.

fhdgy 2022.10.16. 07:27:20

@P.Elliot: 240 valahány kilométer oda plusz annyi vissza. Így jön ki a kb. 500 km. Kecskével csak hazafelé jövök.

Congeria 2022.10.16. 10:27:36

@fhdgy:

A legszinesebb árnyalatai a juharnak vannak. A juharszirupot termelő cukor-juhar csodálatos képet ad ősszel. Ezek főleg kelet Canadában alkotnak nagy kiterjedésű erdőket. Itt, a West Coast-on az örökzöldek dominálnak, de beültetett juharok is vannak, különösen a dísz japán-juharok.

Nekem 23-35 japán juharom van. Időnként egy-egy elpusztul, ezért nem tudom pontosan. Kétszer-háromszor cserélik a színüket. Pl. amelyik bordó tavasszal, zöld nyáron, vörös ősszel. Van amelyik sárga vagy narancssárga. Gyönyörű a Tatár-maple vagy Amur-maple is, ez bírja a nagy hideget is. A különböző fajták között sok hybrid van, azokat csak szemezéssel lehet szaporítani, de van sok alapfajta, amit magról is lehet. Több százat neveltem így a évek folyamán. Kicsit trükkös, de megéri.

fhdgy 2022.10.16. 11:34:28

@Congeria: Nem vagyok juharszakértő, eddig annyit tudtam ( a szirupot nem számítva ), hogy ezek azok a fák, amiknek a magjuk, mint egy kis helikopter viszonylag messze is el tud repülni a fájától.

Most hirtelen nem tudom, hogy mikor láttam juhar fát konkrétan, de emlékeim szerint egész nagyra, terebélyesre is megnőnek. Megnéztem a wikin, ott is írják, hogy 20-25 méter magas is lehet.

Aztán azt is írja a wiki, hogy fajai kis fák vagy cserjék. Akkor most mi van?

A japán juharról azt olvastam, 3-5 méternél nem igen nő magasabbra. A 23-35-nek így is elég nagy hely kell.

Hibridekről is írtál, azok mekkorák, hogy van helyed az évek folyamán több százat nevelni?

Az utolsó szó, hogy megéri, pontosan mit jelent?

Olyan szépek, hogy az esztétikai öröm minden fáradozást megér vagy még anyagi hasznot is jelent?

Néztem a neten az itteni japán juhar árakat. Kis híján lehidaltam.

A legolcsóbb hétezer, a legdrágább százhuszonnégyezer(!!! nem elírás). Ez dodóban kifejezve 7-től 290 $-ig.

fhdgy 2022.10.16. 11:38:47

@Congeria: Ugye, én somogyországi vagyok. Erre felé a juhart iharnak is mondják. Tőlem nem messze van kettő település, Iharos és Iharosberény. A juharról kapták a nevüket, csak tájszólásban.

fhdgy 2022.10.16. 11:50:56

@P.Elliot: Azért csak neki vágok az erdőnek. Gyönyörű idő van, vétek lenne kihagyni.

A lábam még kicsit fájdogál, de már nem vészes. Ha másra figyelek, akkor már fel sem tűnik, hogy fáj.

A kecskének a répa felmutatás nem tudom, hogy mit eredményezett volna.Még sötét nem volt, de már alkonyodott. Nem tudom, hogy mennyire jó a kecskék látása. Lehet, hogy látták volna, lehet, hogy nem

P.Elliot 2022.10.16. 14:32:33

@Congeria:

Egy veletlen rossz billentyu megnyomasa elvitte az egesz hozzaszolast amit majdnem befejeztem, igy rovidre fogom.
Rad gondoltam amikor beirtam hogy van aki ezekrol tobbet tud mert egyszer irtad hogy szenvedelyes kertesz van es irtal is a novenyeidrol, szoval nem is csalodtam.

Olyan japan maple nekem is volt, egy lepcsocsere odakinnt, jobban mondva a munkasok kipusztitottak, valoszinu hogy megserult a gyokere.

Valami iszonyu kemenyfa lehet mert a torzset nem tudtam kiasni, eveken at ott volt mint egy kodarab mire valaki kicsakanyozta holott kicsi , combig ero facska volt, iszonyu lassan no.

Meg nem vettem helyette masikat mert lesz ott mas foldet megpiszkalo munka a jovoben, majd utana.

Itt is draga, valoszinu ezert mert lassan no, nem tucataru.
Igen, olyan kicsi, kecses kis facska mint a japanok. Illik hozzajuk.

P.Elliot 2022.10.16. 14:39:31

@fhdgy:
Igen, hasznald ki a jo idot. en sem fogok itthon ulni az biztos bar itt is nagyon szep az erdo resze, szep csendesen hullanak a levelek, meg ritkasan, nem tomegben.

Tegnap a parkban nagyon szep volt. A kecsketet kajaval lehet meghatni, altalaban az allatokat. ha hozod haza azt az allatot, legyen nalad abrak.

fhdgy 2022.10.16. 14:48:59

@P.Elliot: @Congeria: Visszaértem az erdei túráról. Nagyon, nagyon szép idő volt és van még most is.

Az őzlábgombászásom nem igazán sikerült. Három nagyot találtam, de az egyik már elöregedett. Valamikor 1993-ban vagy kicsivel utána ettem nyersen őzlábgombát. Apám, aki erdész volt, egyet megpucolt bicskával ott, ahogy felvette és megkínált. Látta rajtam, hogy megrökönyödtem, hogy nyersen???

Nyugodtan, finom! Tényleg az volt! Azóta nyersen nem ettem, csak rántva, de ezt a kettő apámra emlékezve nyersen megeszem.

És tudjátok, hogy még mit találtam az erdőmben? Ha hiszitek, hanem ihart, juhart. Azt nem mondom, hogy fát, mert fának még kicsi, azt sem mondom, hogy bokrot, mert bokornak meg nagy.

Tévedés kizárva, mert a helikopterszerű termés egyértelmű. A levél forma is, mint a kanadai zászlóban. Nem lehet idős, mert kb. sodrófa vastagságúak, van belőlük négy. Jó helyre telepedtek, déltől késő délutánig éri őket a nap. Majd megnőnek!

fhdgy 2022.10.16. 15:09:15

@P.Elliot: Az első nyolc kecskét 2018-ban vettem. Kilométerben kifejezve közelebbről vettem őket, mint most fogom venni a bakot, de időben kb. ugyanannyi lesz, mert most kb. 150-160 km. autópálya lesz a majd 250-ből.

Akkor négy órát tartott az út, ebbe szerintem most is beleférek.

Akitől akkor vettem, egy országosan elismert tenyésztő. Azt az instrukciót adta, hogy négy óra nem probléma, nyugodtan mehetek megállás nélkül, útközben nem kell nekik semmi.

Amikor megérkeztem, lepakolom őket, az legyen az első, hogy vizet adjak nekik, de enni még ne. Majd egy-másfél óra múlva szénát, amennyi jól esik nekik, meg egy kis abrakot.

Ezt fogom követni most is.

levon 2022.10.16. 17:04:02

@fhdgy: Lahetne hogy visszaveszel a kecskékből, hátha mások is megszólalnak…

P.Elliot 2022.10.16. 17:41:21

@levon: Eddig se nagyon szolaltak meg, jomagad sem.

A kecskek nelkul kihalna ez a topik is, jobban mondva mar regen kihalt volna, nem szol mar hozza senki semmifele temahoz, a kecskek meg viszik valamennyire.

Nagyon ugy fest hogy vege a HA-nak amit sajnalok, jo kis blog volt.

SzZoole 2022.10.16. 18:00:59

“ The devil doesn't come to you with a red
face and horns, he comes to you disguised as everything you've ever wanted.”

Pont az kritizál, aki a legnagyobb kárt tett a blog életben az állandó ármánykodással, manipulálással, folyamatos nickcserével és a háttérben való szarkavarással az emberek szándékos összeugrasztásával, Ámen.

Ne legyen sértődés, mert nem nevesítettem, ugye akinek nem inge……

fhdgy 2022.10.16. 18:32:32

@levon: ha annyira lennének mások, akkor nem lennének kecskék. Ugye nem bonyolult?

SzZoole 2022.10.16. 19:04:41

@fhdgy: majd írd meg, hogy bakkol az új jövevény :-)

fhdgy 2022.10.16. 19:09:17

@SzZoole: De most kértek meg bennünket nagyon kedvesen, hogy kecskékről ...

fhdgy 2022.10.16. 19:10:35

@SzZoole: Erről igazából 5-6 hónap múlva tudok beszámolni, amikor már látszik az új nemzedék!

SzZoole 2022.10.16. 19:17:46

@fhdgy: szard le magasról mit mondanak :-)

SzZoole 2022.10.16. 19:18:28

@fhdgy: na most, egy új bak mennyire barátságos/szelid?

fhdgy 2022.10.16. 19:41:59

@SzZoole: Eddig kettő bakot vettem mástól. Egyikkel sem volt semmi gond. Sőt, az egyik kifejezetten szelídnek számít. Persze, a fejős kecskék, akiket minden nap fejek, más kategória.

Ma reggel pl. a kilenc fejős közül egyért kellett csak elmennem, a többi ott volt körülöttem és várta, hogy sorra kerüljön. Amelyikért el kellett mennem, az is csak azt jelenti, hogy odamentem hozzá, a hátára tettem a kezem és szépen elballagtunk a fejőállványhoz.

Néha vannak napok, amikor kicsit raplisak, de akkor szinte az összes.

Volt már pár sérülésem a kecskéktől, de egyik sem rossz indulatú volt, ha mégis, nem ellenem irányult.

Olyasmi szokott lenni, hogy ott van mellettem, hirtelen megijed, fölkapja a fejét, a szarva hegye meg nem kímél engem.

A másik vari, hogy az egyik kecske megtámadja a másikat és én, a kívülálló húzom a rövidebbet.

Párszor már az is előfordult, hogy akkorát estem, mint egy ólajtó.

Nagyon szelídek, körbefognak, nem tudok lépni, elvesztem az egyensúlyomat, aztán kalimpahupp! Főleg, mikor van valami a kezembe, vizeskanna, abrakos vödör, meg hasonló.

Most van egy idei kiskecske. Már nem is olyan kicsi, április 7.-én született, tegnap előtt 38 kg. 20 dkg. volt.

Elmondhatatlanul szelíd. Leguggolok, széttárom a karomat és hívom, hogy Pöttömke, gyere gyorsan!

És jön. Volt már olyan, hogy nem tudta időben behúzni a fékeket, aztán dobtam egy hátast!

fhdgy 2022.10.16. 19:42:43

@SzZoole: Azért a reakciómból érezhetted, hogy nem szívtam mellre!

P.Elliot 2022.10.16. 19:45:19

@fhdgy: Pontosan!

Tojd le a reklamalot, halljunk csak a kecskekrol.

Egyebkent sem art tudni roluk, a jovot ilyen haborus vilagban nem tudhatjuk, nem art egy kis ujrakezdo informacio ha talalunk nehany maradek kecsket, hehehe....

P.Elliot 2022.10.16. 19:48:29

@fhdgy: Egyebkent indithattal volna/ semmi se keso/ egy topikot a kecsketenyeszetrol tejfeldolgozasrol hogy otthon hogy megy.

Ez is egy informacio annak aki nem tud mit kezdeni magaval, ez is egy jovobeli valasztas lehet hogy csak azzal foglalkozik.
Otthon vagy kulfoldon, tokmindegy....

fhdgy 2022.10.16. 20:05:40

@P.Elliot: Szerintem, még pár ezer év evolúció és a kecskék egy csomó embert beelőznek.

Nem állítom, hogy egy kecske okosabb egy lónál vagy egy kutyánál.

A bronzérem viszont véleményem szerint jár nekik, bár lehet, hogy megosztva.

Erre van egy elméletem. Igazából az állatokat több szempont szerint lehet csoportosítani. Én most csak egyetlen szempontot veszek figyelembe. Csak élelmiszerforrásnak tekintjük vagy "munkatársnak" ( is ).

Pl. a kutyát mi nem nagyon esszük meg, de munkát végez nekünk ( ha nem csak kedvencként tartjuk ).

A lovak ( más vidékeken elefántok, tevék, lámák, stb. ) keményen dolgoztak értünk, sőt még háborúkban "bajtársak" is voltak.

Ezek a "munkatársak", "bajtársak" nem véletlenül okos állatok.

Én hiszem azt, hogy az embert a munka emelte ki az állatvilágból.

Ezek az állatok pedig munkát végezve, követnek minket!

A kecskéknek is kellene valami testhezálló feladatot adni ( ne káposzta őrzést ) és csodákra lennének képesek, mert nagyon kitartó állatok. Ha nem tudja egyre, akkor kettőre, tízre, ezerre, de szétveri, amit a fejébe vesz, hogy ő aztán azt szétveri. Nem nyugszik, amíg nem éri el a célját ( hogy miért jó neki, az egy másik kérdés )

Négy villanykapcsolót és lámpatestet kell cserélnem a "karámsoron" ( én Grand Búlvárnak hívom, ha díszkivilágításban van és magamban dúdolgatom, hogy a Grand Búlvár fényárban áll ), mert ennyit tönkretettek a szorgalmukkal, kitartásukkal.

fhdgy 2022.10.16. 20:14:10

@P.Elliot: Szerintem nem lenne hiteles. Én meg nem akarok olyanról pofázni, amiben nem érzem, hogy értek is hozzá.

Most egy nagy, beismerő vallomás:

Nekem a kecsketartás egy nagy kudarc! Nem is vagyok hajlandó elmondani, hogy már mennyi pénzembe kerültek. Anyagi eredmény semmi, csak veszteség, csak veszteség.

Egyetlen egy sikert tudok elkönyvelni. Vannak kedves, aranyos, szeretetre méltó kecskéim.

Vannak, akikre "pazarolhatom" a szeretetemet.

Vannak, akik szeretnek, mert én is szeretem őket.

Nem baj, hogy sokba kerülnek. Inkább rájuk, mint gyógyszerre!

Még nagyon sok pénzt és nagyon sokáig szeretnék rájuk költeni!

P.Elliot 2022.10.16. 20:16:15

@fhdgy: Itt fuldoklok a nevetestol hogy a Grand Bulvart, szetvertek a kecskek. Neked olyan is van?

Nezd, valamivel nekik is kell szorakozni ha mar egy meghatarozott helyen elhetnek csak!

Hat igen, a maguk vilagaban bizony okosak.
A macskak szerintem meg okosabbak. Azok nem dolgoznak, gatlastalanul kihasznalnak, neha ugy erzem hogy ebben a hazban en vagyok a rabszolgajuk.
Kizarolag dorombolassal, hizelgessel fizetnek de ahhoz nagyon kell hogy hajlongjal nekik mert ingyen azt sem adjak....

A kutya hazat oriz, neha dolgozik, a macska ilyesmire nem hajlando....Azert vagy te hogy ezeket csinald, ok felsobbrendu szemelyek....

Aki macskat tart hazban, maga korul elrontva az pontosan tudja hogy mirol beszelek...

A ferjem mindig ugy mondta humorosan de teljes meggyozodessel hogy a macskak a szepsegerzetunket fejlesztik....

P.Elliot 2022.10.16. 20:22:45

@fhdgy: Ahhoz hogy hasznod legyen rajtuk ahhoz nagyon ki kell hasznalni oket, a minimum raforditassal kizarolag.

Allatszereto ember ilyenre nem kepes, pontosan megertelek. Gondolom azert a haszon nelkul is megelsz, maskeppen nem tartanad oket, szorakozasnak is jo es persze a szeretet gondolom kolcsonos.

Sose band, en is mi penzt el nem koltok a macskakra, kerulhetne kevesebbe is de szeretem oket es megadok mindent nekik, hagyom hogy alaposan kihasznaljanak es gyonyorkodok bennuk, az okossagukban, a pimaszsagukban.

Pontosan tudom hogy mirol beszelsz.

fhdgy 2022.10.16. 20:27:10

@P.Elliot: A Grand Búlvár:

Most számolok: 12 lámpa van egy sorban, ez összesen kb. 50 méter. Mind energiatakarékos izzó ( van már olyan is, ami abszolút nem fogyaszt, de nem is világít, mert a kecskék szétverték ). Ha ezeket mind felkapcsolom, akkor csak a Grand Boulevard vagy a Champs-Élysées vetekedhetne ezzel a fényárral. Pontosítok, kettő fényvető, nem energiatakarékos. A többi százas égőnek felel meg, de azt hiszem, hogy 10 wattot fogyaszt.

A macska kérdés: A kutyának gazdája van, a macskának szolgája!

fhdgy 2022.10.16. 20:31:00

@P.Elliot: A macskák is nagy gazemberek! Már nem is tudom, hogy hány van, egyre hízelkedőbbek és egyre több pénzbe kerülnek. Most kb. 100 dodóba havonta. Kb. ennyibe kerül 32 kecske egy hétre, ha csak az abrakot számolom.

P.Elliot 2022.10.16. 20:38:13

@fhdgy: A dodo az ezrest jelent? Nem vagyok neha kepben ami az uj szavakat illeti, megrekedtem a 70-es evek szokincsenel...
A macskat ivartalanitani kell, a fiut de foleg a lanyt egyarant maskeppen elontenek.

Itt vannak allatvedo szervezetek akik csak ezzel foglalkoznak hogy kimennek egy-egy kobormacska telepre es osszeszedik a nostenyeket, kandurokat is, ivartalanitjak mielott visszaengednek.
Nekem a mostani fekete kandurt ezek muthettek meg mert amikor az elso orvosi vizsgalatra bevittuk, az allatorvos mondta hogy mar meg van fixalva es kinti kobor macska volt, sosem volt gazdaja.
Jott egy telefonom, megyek, mindjart atjon valaki....

fhdgy 2022.10.16. 20:40:30

@P.Elliot: A dodó a zöldhasú.

A zöldhasú meg USD!

Congeria 2022.10.16. 21:05:16

@fhdgy: @P.Elliot:

A juharok családja hatalmas, fa -bokor-cserje mind belefér. Kemény fa, szőke, szép erezetű, kedvelt bútor fa. Erre persze a nagy termetű fajtákat használják.

Általában a mérsékeltebb éghajlatot kedvelik, de amint írtam, van kimondottan hidegtűrő változat is.

A japán juhar nagyon kedvelt a díszkertekben az alacsony vagy kis hely igényük miatt. Nem igényel direkt napfényt, kiszáradásra viszont érzékeny. Nagy cserepekben ( nálam 35-50 literes) is tarthatóak a kisebb fajták. Van pl. a "vízesés" elnevezésű változat, majdnem a földhöz simul, japánkertek kedvenc fája. A levelük sokszor csipkézett kinézetű. Bonsai készítésre is alkalmasak.

Egyik kedvencem a "Full Moon", Telihold, változat. Tavasszal világos, majdnem világító zöld, most meg már sárga-narancs. Kerek formájú lombozat.

Amiket magról neveltem, azt hobbiból tettem, kipróbálni. Ilyenkor, ősszel néztem a kerteket, ahol szép szinű leveleket láttam, megkértem, hogy kaphatnék-e magokat. Ezeket aztán a fidgiderben kellett csíráztatni, utánozni a természetben lévő körülményeket. Talán 15-20 kis fát adtam el 3 éves korukban, addig neveltem. Most is van még 6, 20 évesek, nagy cserépben a teraszon, a madarak kedvenc leszálló helye az etető előtt. A többit elajándékoztam, hasonlóan a rengeteg évelővel, amit állandóan szét kellett választani.

Határátkelő 2022.10.16. 21:19:37

Sziasztok!

Kisebb (nagyobb?) szünet után új poszt. A hasunknak nem mindegy...

hataratkelo.blog.hu/2022/10/16/brutalis_elelmiszerarak_magyarorszagon_egy_korszak_vege

fhdgy 2022.10.16. 21:23:34

@Congeria: Régi, régi, talán 30-40-50 évvel ezelőtti emlékeimre hagyatkozom. Sajnos, ebbe belefér a tévedés lehetősége is.

Úgy emlékszem, hogy a juhar-, iharfa jó volt szerszámnyélnek. Fejsze, villa, stb., mert nem égette az ember tenyerét, mint pl. az akác. Meg könnyű is volt. Gyorsan hozzáidomult az ember kezéhez, így szinte összegyógyult az ember keze a nyéllel.

Megint, ha emlékeim nem csalnak, második és harmadik gimi közti nyáron papírfát kérgeltem fejszével egy erdészetben. Mivel önként és dalolva vállaltam ( tényleg ), apám azzal járult hozzá a dologhoz, hogy egy kováccsal nagyon spéci fejszét csináltatott nekem, egy bognárral meg nagyon finom fejszenyelet iharfából. Üvegcserepekkel csiszoltam a nyelet, hogy a lehető legsimább legyen. Akkor tanultam meg, hogy egy jó szerszám aranyat ér.

Ez maradt, van több fa is, amit ismerek, mint faanyag, de az iharról csak ennyi emlékem maradt.

Congeria 2022.10.17. 01:00:20

@fhdgy:

A magyar arborétikumokban nagyon szép japán juharokat lehet látni, most érdemes beütemezni egy kirándulást.

P.Elliot 2022.10.17. 01:02:07

@Congeria: Te tenyleg igazi kertesz vagy!

En csak kerteszkedek, van kulonbseg. Nem ertek a szemzeshez, a metszeshez, tudom hogy a youtubeon meg lehet nezni de egyszeruen azon sem tudok tobbnyire kiigazodni rendesen, nekem ezeket a dolgokat ott a helyszinen kell megmutatni hogy tudjam. Mar gondolkodtam hogy be kellene iratkoznom egy tanfolyamra, majd utananezek.

Egy nyavajas afonya metszest sem vagyok kepes rendesen, igazan megerteni. A kiwim azert terem/ evente kell metszeni/ mert nem tudja hogy nem ertek hozza. Valahogy talalomra ahogy vagdosom az agakat amirol gondolom hogy le kell vagni, ugy csinalom....

Congeria 2022.10.17. 09:38:14

@P.Elliot:

Én csak hobby kertészkedek, ill. kertészkedtem. Most már nem bírom fizikailag, bár még elültettem 600-700 virághagymát cserepekbe. Így tavasszal mindig a virágzót teszem a szemem körzetébe. Nagyon nedves a kertem, nem maradnak meg másként.

Rengeteget olvastam, tanultam, szak könyveket gyűjtöttem. Fogalmam se volt, milyen a japán kert, itt kezdtem tanulmányozni, növényeket, köveket, stílust hozzá. Szobrászkodtam is betonnal, kövekkel, hogy elérjem a kívánt hatást.

A rhododendronok gyerekkori kedvenceim voltak mióta olvastam Daphne du Maurier könyvét, a "Manderley ház asszonyá"-t, te talán "Rebecca" címszó alatt ismered. Többször megfilmesítették.
Amint volt helyem, kezdtem gyűjteni, csodálatos fajta az is, közel 90-100 van most a kertemben, azaleákat is beleértve.

Akinek kertje van (és macskája !), az sosem unatkozik, ezt te is tudod.

fhdgy 2022.10.17. 11:19:17

@SzZoole: Ma a lányok, a kilenc kecske, akiket fejek, rendkívül jól neveltek voltak.

Az első négyet úgy tudtam kifejni, hogy fel sem kellett állnom a kisszékről. Volt három, akikért kettő-három méterre kellett mennem a fejőgéptől. Volt egy, akiért olyan 7-8 métert és egy másik, akiért olyan 20-at.

Volt még egy, akiért egy centit sem kellett volna mennem,mert ő hívásra mindig jön, de egy másik, aki öklelni szokta, elállta az útját. 4-5 métert kellett mennem, hogy szabad utat biztosítsak.

P.Elliot 2022.10.17. 16:19:03

@fhdgy: Ha szepen beszelsz veluk akkor jo kezesek tudnak lenni. Minden allat.

P.Elliot 2022.10.17. 16:34:50

@Congeria: 700 virag hagyma?

Mit mondjak, had gratulaljak, igen, igazi kertesz vagy. Ezek kulonfele idokben nyilnak? Mifelek? Meselj egy kicsit roluk, lenne kedvem nehany cserepeshez. Az baj az hogy ha a mokus megtalalja es meg fogja talalni, kimeletlenul ki fogja szedni es megeszi vagy csak osszeharapdalja. Persze le tudom fedni drothaloval, legalabbis amig ki nem no a noveny.

Itt nalam nagyon nehez kerteszkedni. Eloszor is foldhiany, koves rossz minosegu talajom van. Hozatnek ra foldet de a legtobb olyan hogy megdaralt fakereg vagy rendes faagak, mar talaltam benne epitkezesi, bontasi famaradvanyt is, lett volna kedvem illetekes helyen jelezni hogy mit muvelnek.

Majd azert korulnezek igazi farmfold miatt, azok megbizhatoak.

Majd jovore ha meg el a HA akkor irok egy posztot az itthoni kertemrol, novenyeirol, az erdorol igen reszletesen es minden ezzel kapcsolatos tapasztalatrol fotokkal.

Orulnek ha te is irnal, illetve sok fotot kuldenel a tapasztalataidrol.

Van egy resze a kertemnek amit Piazzanak hivok, egy olasz terecske, hozzaillo novenyekkel. Amiota kihalt a nagy fugefam rola ami aztan total megvaltoztatta az egesz ter hangulatat, most masfajta lett bar nem ezt akarnam.

Egy latogatom aki meg nem latta azelott azt mondta rola ketszer is csodalkozva hogy ez egy ZEN kert. Abszolut olyan hangulatu .
Hat azert az olasz hangulatot vagyom vissza, lenne egy kis helyem egy zen kertre is/ sot egy szobrom is amivel nem tudok mit kezdeni mert nem illik sehova, na ott majd jo lesz.

Nagyon de nagyon szeretek kerteszkedni, majd ezen a telen nekilatok a youtubenak otleteket szerezni hogy milyen novenyeket szerezzek meg be.

Eddig csak a hangulatra mentem, amit ugy ereztem hogy kell.
Most mas a lehetosegeket is figyelembe fogom venni.

fhdgy 2022.10.17. 16:35:29

@SzZoole: 9 db., de csak 5 törzskönyves.

Ebből kettő van, ami nem saját nevelés. A saját nevelést nem használhatom beltenyészet miatt. Van hat nőstény, akik miatt új, idegen bakot kell vennem.

fhdgy 2022.10.17. 16:37:29

@P.Elliot: Úgy gondolom, hogy átlag fölött szépen beszélek és bánok velük. Átlag fölött kezesek is.

Ennek ellenére van, amikor raplisak. Ma reggel viszont angyalok voltak.

P.Elliot 2022.10.17. 16:58:41

@fhdgy: Raplisak? Vagyis olyan emberiek, mi, hehehe...

Van hogy a macskam is raplis, olyankor egyutt kutatjuk ki hogy mi a baj szivecskem?

Ki bantott? Csak nem en?
Adjak ezt, azt meg amazt?/ csirke, tunahal vagy esetleg szarazeleseg is eleg/...

Minden etelszot/ es mast is ismer, tudja mirol beszelek tehat a kepen latom hogy mit adjak.

Utana simogatas, osszeerintjuk az arcunkat es a rapli tovabbszallt...., hehehe....

Nem is erdemes macska nelkul elni, altalaban, allatok nelkul....
A papagalyaim is nagy francok am!

Szivecskem most elaludt en meg rohanok hazimunkazni mert nekem erre nincs idom.

Neki van.
A kovetkezo eletemben macska akarok lenni, itt nalunk.

fhdgy 2022.10.17. 20:48:49

@P.Elliot: Igen, olyan emberiek!

Nincs kettő egyforma kecske, nincs kettő egymás után nap, amikor egy és ugyanaz a kecske olyan, mint előző nap volt.

Vagyis, minden nap egy új csoda.

Döbbenet, de ez macskákra is igaz.

Ma tettem, egy számomra, új felfedezést. Ha egy macskát simogatsz, akkor általában dorombol. Ha sötétben simogatod, akkor nem! Te is tapasztaltad? Próbáld ki!

P.Elliot 2022.10.18. 01:30:53

@fhdgy:
Nem valaszoltam a beirasodra mert vartam az estet, a sotetet hogy lassam hogy dorombol-e sotetben a macska mert eddig ezt nem hallottam.

Dorombolt!
A tied talan azert nem mert kinti macska/ azok, ugye/?

Nincsenek annyira "emberiesitve" meg.
Mindenesetre erdekes, lehet hogy ez macskatol is fugg.
Hangulat kerdese lehet, este nem szereti ha zavarjak, foleg ha mar "megagyazott" maganak hogy az ember piszkalja oket, hehehe....

P.Elliot 2022.10.22. 01:23:26

@fhdgy: Ide irok most mert nem akarom elterelni a masik posztot a kecskek iranyaba, ott most masrol gyozkodik egymast.

Na mi van? Hogy sikerult hazaszallitani a kecsket?

Hogy erzi magat az uj helyen?
Meselj egy kicsit majd ha idod lesz, nem kell sietni, gondolom most kicsit tobb dolgod lett!

fhdgy 2022.10.22. 07:42:40

@P.Elliot: Az újabb posztba csak annyit írtam csütörtökön este, hogy szerencsésen megérkeztünk és remélem, hogy tavasszal szép kis kecskék lesznek.

Akkor egy kicsit bővebben:

Szerda este dupla szénát, abrakot adtam a kecskéknek, hogy reggel ezzel már ne kelljen foglalkozni. Korán keltem, reggel félhétre kifejtem őket, így 7 óra előtt 3 perccel már indultam is.

11:20-ra értem oda, egy óra volt a papírmunka, kis beszélgetés, meg a kecske felrakása az utánfutóra. 12:20-kor indultam vissza és 16:12-kor álltam meg itthon.

Basszus hang, nagyon elszámoltam magam, előző nap, amikor kalkuláltam, úgy számoltam, hogy 16:00-ra itthon leszek. De ennél nagyobb, rosszabb tévedés ne legyen az életemben!

Ma egy kis villanypásztor szerelés lesz.

Az új bakkecskét hétfőn fogom összeengedni az anyakecskékkel. Gondoltam, addig kicsit heverje ki az út fáradalmait, akklimatizálódjon.

Szóval, minden rendben volt, eddig rendben is van.

Apró zavaró tényezők voltak, de Magyarország így szeretlek!

Hogy ne kelljen vergődnöm utánfutóval Budapesten, Törökbálintnál lejöttem az M7-esről, Budakeszi, Hűvösvölgy, Kolozsi tér és már ott voltam a Flóriánnal. Az út minősége Törökbálinttól Hűvösvölgyig kész katasztrófa, mondtam is, hogy visszafelé nem erre. Utána jött a fekete leves, már Szentendre és utána Tahitótfaluig a 11-es út még nagyobb katasztrófa. Így már mindegy volt, visszafelé is úgy jöttem, ahogy mentem. Utánfutóval az M7-es is sok kívánni valót hagy maga után.

P.Elliot 2022.10.22. 18:32:38

@fhdgy: A kecske mit szolt az utazashoz?

Fedett kocsiban hoztad vagy nyitottban?

Nem nyugtalankodott?
Most mit csinal, szerinted hogy erzi magat?

fhdgy 2022.10.22. 22:26:16

@P.Elliot: Egy ponyvával le volt takarva az utánfutó, hogy ne érje közvetlenül a szél.

Útközben többször megálltam, ellenőriztem és mindig azt láttam, hogy fekszik és nyugodt volt. Amikor megérkeztünk, szállítottam le, akkor egy kicsit remegett. Most már jól érzi magát, velem is haverkodik. Szelíd jószág.

Holnap még had pihenjen, hétfőn beengedem a hárembe. Az lesz neki a menyország.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása