oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. június 06. 06:30,  A brit egészségügy betegként 26 komment

2021. június 06. 06:30 Határátkelő

A brit egészségügy betegként

Betegnek lenni a legszínvonalasabb egészségüggyel rendelkező országban sem öröm, márpedig az Egyesült Királyság közegészségügyét a legnagyobb jóindulattal is nehéz lenne oda sorolni.

orvos_3_pixabay_com_1.jpg(Fotó: pixabay.com)

Ráadásul Christine tapasztalata már csak azért is érdekes, mert már korán, a járvány kezdetén túljutott a koronavíruson, viszont maradtak utóhatásai. Lássuk, mit tapasztalt az egészségügyben.

„Múlt év márciusában estem túl a víruson és visszamaradt a nehézlégzés, mint szövődmény. Nem jó, de el voltam vele, aztán az oltás után hirtelen rosszabb lett. Már kevés volt az, hogy nyitott ablaknál élem az életem.

Így rászántam magam a telefondoktorra. Doki elküldött mellkasröntgenre és vérvételre. A vérvételnél mondták, hogy egy hét múlva lesz eredmény.

Ehhez képest másnap hívtak, hogy megjött az eredmény és itt fut mellékvágányra a történet, mert 1. vérszegény vagyok, írtak rá gyógyszert menjek érte a patikába és szedjem. 2. cukorbeteg vagyok, és napokon belül felhív majd egy orvos, hogy átbeszéljük a továbbiakat.

Doki fel is hívott, gyorsan berendelt még egy vér-vizelet vizsgálatot, csak hogy biztos legyen az eredmény. Aztán elirányított a diabéteszes nővérhez. Kaptam gyógyszert, egyelőre lassan adagolva, mert állítólag szétcseszi a gyomrot.

Meg kaptam mindenféle tájékoztató irományt, meg ajánlott könyveket, hogy mit érdemes átnézni, elolvasni. A patikában pedig a gyógyszer mellé kezembe nyomták az ingyenes gyógyszerellátásra jogosító kártya igénylőlapját. (…)

Az étkezésemet némileg meg kell reformálni, mert a mérésekből pontosan látható, miket nem kéne ez után ennem. Amúgy az angol irányelv nem az, hogy felejts el bizonyos ételeket, hanem az hogy ehetsz mindent, de ésszel és megtervezve. Idővel majd kialakul, mert egyelőre még a tanuló szakaszban vagyok.

De visszatérve az eredeti problémához, újabb időpont a telefondoktorral. A mellkasröntgen nem mutat semmit. Kibeszéljük, hogy hát igen, a vérvétel eredménye az érdekes és hogy vajon ez most a vírus következménye vagy amúgy is bekövetkezett volna.

Látszik, hogy long/poszt covid témában még mindig sötétben tapogatózik az orvostudomány.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Mit keresnek a rókák Brüsszelben?

Mármint nem csavaros eszű üzletemberek és politikusok (azt tudjuk), hanem a vadállatok, mert bizony egyre lelkesebben járkálnak be a városba (szemeteszsákok fosztogatása céljából) – írta a Brüsszeli buborék.

brusszel_roka_foto_instagram_com_atelier_de_rose.jpg(Fotó: instagram.com/atelier_de_rose)

„Szerintem többen vannak Brüsszelben azok, akik láttak már a közvetlen lakókörnyezetükben rókát. Amikor az ember először megpillantja egyiküket – természetesen éjszaka – baktatni a házak tövében, akkor alaposan elcsodálkozik. Hogyan kerül egy európai főváros belső részébe, a villamossínekre egy róka?

Sőt, egy olyan fotó is keringett brüsszeli fórumokon, amelyen a róka konkrétat a villamosBAN volt. Állt az egyik ülésen, a mellső lábait a szék háttámlájának támasztva bámult kifelé.

A villamos egyértelműen brüsszeli volt, be lehetett azonosítani, a rókát már kevésbé. A közlekedési társaság szóvivője megerősítette, hogy a kép valódi, az egyik alkalmazottjuk készítette, a róka vélhetően akkor lopózott a járműbe, amikor az a villamosszínben állt, nyitott ajtókkal.

A rókák élelemért jönnek a városba, ez tulajdonképpen nem újdonság. A belga főváros környéki ravaszdik (ígérem, utoljára használom ezt a szót, szerintem is rettenetes) védettnek számítanak, ezért nem is szokták őket bántani, vagyis nincs bennük az egészségesnél nagyobb félelemérzet.

Sokaknak azonban elegük van a rókákból, mert a kerteket hajlandóak ideiglenes állomáshelyként tekinteni, és ennek megfelelően felásni, kitúrni, letaposni.

A szakemberek azt javasolják ilyenkor, hogy a tulaj temesse be a rókalyukak bejáratát, már ez is elég lehet, de ha másképp nem megy, akkor hívja a rókakezelő szolgálatot.

Azt mindenképpen javasolják, hogy ne etessék őket, ne hagyjanak kint nekik élelmet, mert akkor tuti, hogy egy vagy több vadállattal gyarapodik a család. Az óvintézkedések egyik formája, hogy a kerti komposztba se tegyünk halat, vadat s mi jó falat, mert az a rókaszem és -szájnak ingere.

Ugyancsak fontos elővigyázatossági intézkedés, hogy a szelektív hulladékot nagyon gondosan kell elhelyezni. Ez a háztartási vegyes hulladékra vonatkozik elsősorban, abban vannak az ételmaradékok.

Belgiumban a szelektívet különböző színű zsákokba gyűjtjük, amelyeket hetente több alkalommal elszállítanak. A műanyag zsákokat meg lehet vásárolni az üzletekben és ezzel már ki is fizettük az elszállításhoz kapcsolódó szolgáltatási díjakat, adókat. Tehát a zsákokat célszerű felkötni egy arra alkalmas fára.

Az erdőkhöz közeli településrészeken emiatt hetente két alkalommal úgy néznek ki az utcai fák, mint valami amorf karácsonyfák, amelyeken nagy zsáknyi szemetet lenget a szél. Elég bizarr.

De a másik eshetőség, hogy fél grillcsirkéket a használt pelenka és tojáshéj társaságában görgeti a szél az utcákon, amelyet búsan figyel a rókacincálta szemeteszsák maradéka. Akkor inkább akasszunk.”

Az eredeti és teljes posztot itt olvashatjátok el, ne hagyjátok ki!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Belgium Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9016583190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dikusz. 2021.06.06. 07:54:47

Mi köze van az első poszt címének, amit nem a posztoló ad, ha jól tudom) magához a poszthoz?

A 17,6-es vércukorszint igen magas, ezt már igen komolyan kell venni Christene-nek, gondolom komolyan is veszi.
Egyébként a cukorbetegségre kapott gyógyszerek itthon is ingyenesek - majdnem. Mindössze 300 Ft kezelési költséget kell fizetni a recept kiváltásakor.
A cukorbetegség nem fogyókúra, hogy mindent ehet, csak kevesebbet. Jobb, ha hozzászokik a beteg ahhoz, bizony van olyan élelmiszer, amit el kell felejteni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.06.06. 09:03:49

@dikusz.: UK-Ben minden gyógyszer ingyenes cukorbetegkent , amit az orvos kiir. Mivel genetikai cukorbetegsegem van, édesapámnak ugyanez , látom , hogy anyagilag mennyire megterhelő idehaza , ugyanis nem csak a gyógyszerre fizetsz , hanem az inzulinra is.

Egyébként meg nekem cukorbetegkent pont rengeteg 160g ch diétás termek nem jó . Az sem lényegtelen , hogy ki milyen cukorbeteg: 1-es, ,2-es, mody vagy Lada? Nekem pl kizárólag az a lényeg, hogy jó cukorertekeim legyenek . Ha a tk kenyérből az előírt mennyiség 12-es cukrot csinal , akkor nem fogok olyan tk kenyeret enni, eszek ch csokkentettet. És biza estek néha szőlőt, meg más tiltottat is, cserébe 7/24 tudom mennyi a cukrom, és aszerint ( szenzor)
Mody1-em van amúgy.

dikusz. 2021.06.06. 09:30:11

@tildy[UK]: Nem kételkedem a szavaidban, félre ne érts, de: a férjem (2.típ.)cukorbeteg(is) volt.

Az inzulinért csak a 300 Ft dobozdíjat(most jutott eszembe a neve) kellett fizetni, a tesztcsík 500 Ft volt 5000 Ft helyett, és az inzulinadagolóért is 3000 Ft-ot kellett fizetni a 3 évenkénti cseréléskor. Rögtön inzulinra állították rá, de úgy hiszem, hogy a cukortablettáért is csak a dobozdíjat kell fizetni.

Barátnőm 2 éve, 63 éves korára lett cukorbeteg. Egyik pillanatról a másikra lett 20-as a cukra, de elég neki a tabletta, nem kell az inzulin. Nagyon odafigyel az étkezésére, és azt mondja, hogy vannak olyan gyümölcsök (pl.a szőlő), amit inkább nem eszik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.06.06. 09:50:49

@dikusz.: inzulinért Magyarországon van dobozdíj , úgyhogy én is inkább hazaküldtem a tollaim. Amúgy nalunk a fel család felrediagnosztizalt kettes, 99% , hogy mody. A 2-es diabnal működhet az étkezés radikális megváltoztatása , mert az imzuliszrezisztenciaval indul. Ezért is vannak ‘tiltott’ kaják. De ott, ahol a cél hogy me legyen magas cukor , mert vagy autoimmun folyamat miatt, vagy genetikai okok miatt all le a hasnyálmirigy, az más.

dikusz. 2021.06.06. 11:56:00

@tildy[UK]: Értem, köszi a választ.
Aki maga nem cukorbeteg, az tényleg nem tudja a "szerzett", és a genetikai cukorbetegség között.

négyzet 2021.06.06. 11:57:41

A cikket nem olvastam el.
Engem inkább az érdekelne, hogy ki hogyan utazik, ha utazik, idén Magyarországra. Teszttel, oltási igazolással, miegyébbel. Pl. mennyi idő a rendőrségi kérelmek elbírálása a tapasztalatok szerint, ha valaki teszttel megy, mert máshogy nem tud.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.06.06. 15:45:41

@dikusz.: hat hogy ingyenes-e, az attol fugg. nekem 2-es, szovodmenyek nelkul, csak tabletta es igencsak fizetek erte. meg persze minden masert is, amire szukseg van, tesztcsikoktol a ch csokkentett, fitness-wellness, aranyarban mert pekaruig.

dikusz. 2021.06.06. 16:00:05

@droid_:Az előző hozzászólásaimban nem írtam, hogy csak az inzulinos gyógyszerek "ingyenesek", a 300 Ft-os dobozdíjat kell fizetni.
Az egyéb betegségekre a cukorbetegeknek is ugyanúgy kell fizetni, mint másoknak.

SzZoole 2021.06.06. 17:01:13

@dikusz.: mi az a 300 Ft-os dobozdíj, ha a gyógyszert kiveszed a dobozból akkor is fizetni kell?

dikusz. 2021.06.06. 17:19:18

@SzZoole: Ez költői kérdés volt?:)))
Nem, ez tulajdonképpen maga a térítési díj, amit a beteg fizet attól függetlenül, hogy mennyibe kerül a gyógyszer.
Ezek azok a gyógyszerek (mint pl. az inzulin), amit a TB 100%-ban térít.

SzZoole 2021.06.06. 17:31:57

@dikusz.: szerintem kb. itt is az van, ha 5 féle gyógyszert ír a doki akkor is 8-9£ kell fizetni, nem tudom pontosan, az antibébi tabletta ingyen van, krónikus betegeknek mint cukrosok azoknak meg fogalmam sincs, szerencsére :-)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2021.06.06. 17:51:24

@SzZoole: Nem. Ha ötféle gyógyszert írnak fel akkor ötször 9 fontot fogsz fizetni. Ezt az utóbbi hetekben sikerült kitapasztalnom. A kapott kártyával viszont minden recept ingyenes.

SzZoole 2021.06.06. 18:18:52

@ChristineK: biztos igazad van, 2018-ban voltam utoljára a GB, akkor is vérnyomás probléma. 150-160/100 körüli volt. Akkor kísérleteztek a beállításával, 1-2-3 féle gyógyszert irt fel a doki, akkor valami £8.60 körül fizettem érte.

Később abbahagytam a kúrát, mert nem éreztem jól magam és inkább változtattam az életmódomon és az alternatív de egészséges utat választottam. 97 plusszos zsírdisznó voltam :-)

Bérletet váltottam a Nuffield Health-be, változtattam az étkezésemen, több zöldség/gyümölcs, kevesebb hús és kevesebb adagok és leszoktam a cigiről is :-)

Naponta járok a gym-be, úszók, sauna, gőzfürdő és jakuzi, minden egyes nap.

Az eredmény pedig, 2 mérettel kisebb ruha, lapos has, 84 kiló, 130/90 körüli vérnyomás, 6 körüli vércukorszint, alakul az alakom es meglepő, hogy már majdnem olyan vagyok mint a nagymenők :-)))

M. Péter 2021.06.06. 19:58:04

@ChristineK: Ha valakinek sok gyógyszer kell, és nem jogosult ingyenes gyógyszerre, akkor vehet Prescription Prepayment Certificate-et. Ez 3 hónapra 30,25 font, egy évre 108,10 font, és utána már nem kell többet fizetni a gyógyszerért.

tanato 2021.06.06. 20:45:33

CUkorbetegnek nem jó lenni sem MO.-on sem a briteknél.Nagy önfegyelmet igényel.Az nem megy hogy beszedik a gyógyszert vagy Inzulint,azután bezabálnak,pedig ez gyakori gyakorlat.Ha komolyabb a baj,el kell küldenem a beteget Diabetológiai Gondozóba,ott írnak neki Inzulint vagy orális gyógyszert,és adnak javaslatot a ho,-nak hogy mi is írhassuk.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.06.06. 20:56:39

@dikusz.: nem egyeb betegsegemre szedem a tablettat, hanem konkretan diabeteszre, es nem csak dobozdij van, akarmi is az. tehat az "Egyébként a cukorbetegségre kapott gyógyszerek itthon is ingyenesek - majdnem. Mindössze 300 Ft kezelési költséget kell fizetni a recept kiváltásakor." allitas nem igaz, erre valaszoltam, de szerintem eleg jol kovetheto ki mit irt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.06.07. 00:28:33

@SzZoole: ha van medical excemptionod , akkor minden gyógyszer amit doki ir, ingyenes. Cukorbetegek, pajzsmirigybetegek meg meg páran ingyen kapják . Én is .

@ChristineK: Szenzort is kapsz?

négyzet 2021.06.07. 10:22:01

@SzZoole: én is gratulálok! Így kell ezt, tök jó :)

sci_dev 2021.06.07. 11:08:17

@M. Péter: lehet 10 egyenlo reszletben fizetni az eves osszeget

marczy 2021.06.07. 21:30:35

A cukorbetegeknél egészen pontosan az van, hogy amiben szénhidrát van, azt számolni, strigulázni kell. Most már nálunk sem feltétlenül csak az van, hogy el kell felejteni ételeket.
Az angol egészségügy Nyugat-Európán belül valóban a gyengébbek közül való, ott is meg-megszellőztetnek meredek dolgokat a sajtóban, amikor valakik konkrétan kis híján belehaltak dolgokba, mert ha csak a rendszeren múlt volna, akkor az illető nem jut időben szakorvoshoz, majd a műtőbe...

2021.06.09. 20:45:30

@SzZoole: akkor most már a gusztusos fiatal pipik körbe rajonganak?

SzZoole 2021.06.09. 21:16:23

@Team Vincent: neeeemmm, nincsenek pedo hajlamaim, mindig is az idősebb érett nőkre buktam, nagy csöcsökkel és seggel :-)))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása