oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. március 27. 06:30,  „Egyelőre” nem akarnak az ingázókhoz nyúlni 82 komment

2021. március 27. 06:30 Határátkelő

„Egyelőre” nem akarnak az ingázókhoz nyúlni

Az eddigi heti egy helyett két tesztet kell csináltatni az Ausztriába ingázóknak, ami kényelmetlen, de talán nem megugorhatatlan feladat. Közben Orbán Viktor azt mondta: „Nem kellett még hozzányúlni a végső tartalékhoz, ezek az ingázók. (…) Egyelőre úgy látom, el tudjuk kerülni ezt.”

ausztria_hatar.jpg

Az ingázókat kellemetlenül érintő szigorítás jön az ausztriai határátkelőkön, ahol a határátőrök elvileg minden autót megállítanak és minden tesztigazolást elkérnek. A szigort több mint 1300 katona nyomatékosítja.

A szigorítás oka egyrészt az Ausztriában (is) romló járványhelyzet, másrészt az egyre több hamis igazolás. Az osztrák közszolgálati rádió oldala például megemlít egy 58 éves román beteggondozót, aki hamis papírokkal utazott, mint kiderült, fertőzötten, sikerült is továbbadnia a betegséget 90 éves munkaadójának.

Ugyanakkor az ATV szerint az osztrák állam nem hagyja magukra az embereket, sok helyen ingyenesen végzik a Covid-teszteket, szóval az ország felkészült arra, hogy a szigorítás a lehető legkevesebb fennakadást okozza.

„Ennek a feltételeit is megteremtette az osztrák fél, rengeteg tesztet végeznek az utcán, teszthelyiségekben, a gyógyszertárban is minimális várakozási idővel, és a legtöbb munkahely is biztosítja a tesztelést, sőt, az utóbbi időben már ingyenes tesztet is adnak" – számolt be tapasztalatairól az egyik interjúalany.

Orbán: „hacsak nem kényszerülünk rá erre”

Közben szokásos péntek reggeli rádióbeszédében Orbán Viktor kormányfő is megemlítette a külföldi egészségügyben dolgozó, ingázó magyarokat.

„Nem kellett még hozzányúlni a végső tartalékhoz, ezek az ingázók. Sok olyan egészségügyi dolgozónk van, akik naponta mennek Ausztriába át és ott vesznek részt a munkában” – fogalmazott.

„Ha lehet, akkor őket nem vezényelnénk, csoportosítanánk, nem vonnánk be a magyar védekezésbe, hiszen ha be akartak volna vonódni, már eddig is megtehették volna. Nem akarjuk kibillenteni őket a megszokott életritmusukból, hacsak nem kényszerülünk rá erre. Egyelőre úgy látom, el tudjuk kerülni ezt” – tette hozzá a magyar kormányfő.

Szigorítások

Visszatérve Ausztriába, a szomszédos országban a szigorítások részeként kiterjesztik az FFP2 maszk viselését minden olyan zárt térre, ahol több mint egy ember tartózkodik, és a frekventált külterekre is.

Az otthoni munkát nem tették kötelezővé, ehhez a munkáltatókat és a munkavállalókat képviselő szociális partnerek nem járultak hozzá, de azoknak, akik nem homeoffice-ban dolgoznak, kötelező lesz heti egy alkalommal a teszt.

Ha mindez nem lenne elég, április 1. és 6. között Bécsben, Burgenlandban és Alsó-Ausztriában 24 órás kijárási tilalom less, bezárnak szinte mindent, kivéve például az élelmiszerboltokat, patikákat, bankokat.

Barangold be velünk az egész világot!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4616481462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2021.03.27. 07:27:19

„Ennek a feltételeit is megteremtette az osztrák fél, rengeteg tesztet végeznek az utcán, teszthelyiségekben, a gyógyszertárban is minimális várakozási idővel, és a legtöbb munkahely is biztosítja a tesztelést, sőt, az utóbbi időben már ingyenes tesztet is adnak" - Akkor talán a határon való szívózás helyett ott is virítani kellene ebből a sok tesztből egy keveset, ha szükséges? Azok amúgy kapják ingyen, gyorsan és zökkenőmentesen, akiktől elvárják a heti kettőt (meg egyet)? Csak mert ha igen, és nem egy "nem megugorhatatlan feladat", hanem teljesen rendben van.

„Ha lehet, akkor őket nem vezényelnénk, csoportosítanánk, nem vonnánk be a magyar védekezésbe, hiszen ha be akartak volna vonódni, már eddig is megtehették volna. Nem akarjuk kibillenteni őket a megszokott életritmusukból, hacsak nem kényszerülünk rá erre. Egyelőre úgy látom, el tudjuk kerülni ezt” - A vezér itt (is, szokás szerint) csúsztat, ebbe ugyanis nincsen beleszólása, nem vezényelheti meg csoportosíthatja ezeket az embereket. Azt ugyan el tudná érni, hogy ne ingázhassanak, de attól még semmi garancia nincs rá, hogy beszállnak a védekezésbe és nem a középső ujjukat fölemelve otthon maradnak és kivárják a lezárás végét inkább. Persze lehet, hogy van az a pénz, amiért egyesek megtennék, csak az nem vezénylés meg csoportosítás, és a megszokott módon fair lenne az alulfizetett eü. dolgozókkal szemben.

Taxomükke (UK) 2021.03.27. 08:41:42

Édesanyádat vezényeld, meg a hívőidet.

Mester.Tamás 2021.03.27. 10:05:43

Milyen szerencse, hogy én a határ jobbik oldalán élek már évek óta. Már nagyon vágom a centit, amikor az egész magyar hóbelevancot eldobhatom és állampolgárságot válthatok. Életem legszebb napja lesz.

SzZoole 2021.03.27. 10:38:40

@Taxomükke (UK): ne bántsd az édesanyját, szegény Orsós nanó nem tehet róla, hogy a Győzike nevű, kisebbségi komplexusokkal rendelkező, hatalom mániás, dél ázsiai zsírdisznó fia megszületett :-)

Taxomükke (UK) 2021.03.27. 10:51:55

@SzZoole: Remelem, Sziberia lesz neki a vegallomas, az elvtarsaival egyutt.

SzZoole 2021.03.27. 11:06:21

@Taxomükke (UK): vagy Kína, nem is tudom melyik lenne neki a jobb :-)

Golf2 2021.03.27. 12:12:14

dél ázsiai zsírdisznó:)))

Hari Seldon 2 2021.03.27. 14:39:14

"„Ha lehet, akkor őket nem vezényelnénk, csoportosítanánk, nem vonnánk be a magyar védekezésbe, hiszen ha be akartak volna vonódni, már eddig is megtehették volna. Nem akarjuk kibillenteni őket a megszokott életritmusukból, hacsak nem kényszerülünk rá erre. Egyelőre úgy látom, el tudjuk kerülni ezt” – tette hozzá a magyar kormányfő."

Szánalmas, amikor ilyen atyáskodva és megjátszottan nagylelkűen kijelenti, hogy "egyenlőre" őket nem vezényeljük.
Valóság: akik Ausztriában dogloznak, kb tojnak rá. Neki abba nincs beleszólása.
Ellenben a szektának az ilyen atyáskodó stílus bejön.

SzZoole 2021.03.27. 14:44:11

@Hari Seldon 2: ha ezt megpróbálná megtenni, akkor az azt eredményezné, hogy még többen hagynák el az országot, szerintem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2021.03.27. 18:19:56

@Arthamyr: @Hari Seldon 2: Ha a magyarországi magánszolgaltatók dolgozóit átvezényelheti és használhatja az ingatlanjaikat (persze nincs kapacitásprobléma...), akkor mennyi idő kötelezni minden egészségügyi végzettségű magyarországi lakcímmel rendelkező személyt, hogy a covidos kórházi osztályokon dolgozzon?

Arthamyr 2021.03.27. 18:59:56

@Online Távmunkás: Biztos, hogy a dolgozókat vezényli, és nem a munkáltatóikat? Az ingatlanok ugye ezen szolgáltatók ingatlanjai (vagy azok bérlik), nem a dolgozóké?

dikusz. 2021.03.27. 20:42:58

@Taxomükke (UK): Hát, egy pár éve már olvasom a Határátkelőt, ha nem is olyan régen, mint ti.
De ilyen sarkosan megfogalmazott véleményt még nem olvastam tőled.:)))

fhdgy 2021.03.27. 20:48:55

Számomra nyilvánvaló, hogy egy kerge elme megnyilvánulásával állunk szemben.

Ha képes ilyeneket megfogalmazni és nyilvánosságra is hozni, akkor mi minden "jóra" számíthatunk még?

Én nem tartom túlzásnak a félelmetes megfogalmazást sem.

Szóval: óvakodj a törpétől!

Shanarey 2021.03.27. 23:40:42

@fhdgy:
Itt egy másik, persze a szöveg nem igaz, de a videók igen ahol a nyelve nem tud a helyén maradni.

Bandibacsi34 2021.03.27. 23:46:07

Kell a kemény valuta....

Bandibacsi34 2021.03.27. 23:46:14

Majd disszidalnak zemberek a Fertő-tavon keresztül, mint Rákosi idején....
Egyebkent ez a buznyakolas a 2 kötelező(200 ajro/db) teszttel arra van, hogy ne utazgassanak. Gyuri behivta Kurtzot mint Mr Teufel Safraneket es raparancsolt. Persze Oma es OV is ugyanezt kapta..

somlobodog 2021.03.28. 08:59:59

Ki a faszom hallgatja ezeket az Orbán féle parasztreggeliket? Ezek nem az irastudoknak szólnak.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.28. 11:56:08

@Arthamyr: nem hiszem hogy gond lenne rendelettel eloirni. akkor hogyan maradnak otthon? es kulonben is, hogyan rendezi ezt magaban egy orvos? nem megyek betegeken segiteni, mert az orban azt mondta hogy menjek? szerencsere nagyon kevesen ennyire elvakultak, meg ha blog.hu-n felul is reprezentalodnak.

@Hari Seldon 2: egyelore, ebben az ertelemben, tehat az eredeti irasmod a helyes, nem a tied. ha mar az irastudokat szoba hozta itt valaki.

Herr Géza 2021.03.28. 15:14:22

@droid_: Bár az “egyelőre” helyesírásában igazad van, azért én a helyedben nem játszanék Lőrincze Lajost (már ha tudod, ki az :D). Ld. a saját mondataidat. Legalább nagybetűket használhatnál, ha már a nagy igényességed mellett leszarod az ékezeteket.

Herr Géza 2021.03.28. 15:15:22

@somlobodog: “parasztreggelik” :)))) You made may day! Thx.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.28. 16:59:22

@droid_: altalaban nem szoktam nyelveszkedni, de a jot ne javitsuk mar ki rosszra. a nagybetuk hianyat nagyon szemfulesen kiszurtad, nem is tudok ra mit mondani.

dikusz. 2021.03.28. 17:50:56

@droid_: Én sem szoktam nyelvészkedni, de azért van, amit nem tudok megállni szó nélkül. Nevezetesen azt, ha valaki úgy javít ki másokat, hogy az ő helyesírása is hagy kívánnivalót maga után.

Arthamyr 2021.03.28. 19:32:27

@somlobodog: Azt nem tudom, de látod, csak eljutott hozzád is. Amúgy @Herr Géza: -val egyetérve, a parasztreggeli +1000. :)

@droid_: Ki beszélt orvosokról? Csak kíváncsiságból kérdem, hogy szerinted mennyi orvos _ingázik_ Ausztriába? És valóban ők a szűk keresztmetszet?
Az biztos, hogy sok mindent elő lehet írni rendelettel, de azért furcsán nézve vakarnám a fejem, ha a magyar kormány elő akarná nekem írni rendelettel, hogy akkor holnaptól x munkát kell végeznem y kompenzációért, és kész, úgy, hogy ezzel nem értek egyet és velem nem egyeztetnek. Ez szerinted a valóság? És ha igen, akkor az így rendben is van? Ha valaki ordas faszságnak gondolja, az szerinted elvakult?
Mondjuk ha eljutunk a mianmari vagy észak-koreai szintre, mindent IS elő lehet írni, és mindenkit IS lehet vezényelni, de ezt azért még a jelenlegi magyar állapotoktól is nagyon-nagyon távoli. Nagyon érdekes (de igen ijesztő) lenne látni a valóságban, csak nagyon valószínűtlen, hogy bekövetkezik, főleg előjelek nélkül.

HaD 2021.03.28. 19:58:32

amúgy meg sima blöff mint miden amit elöad ez a kis komcsi...alapszabály az agitprop osztályon hogy midegy csak beszéljenek róla azemebik....miközben nem figyelnek a valóságra amely mellbevágó...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.28. 20:33:35

@Arthamyr: jolvan, csillapodjal, gondold vegig. az megvan hogy vilagjarvany van es egy rakas orszagban kulonleges jogrend van? bizony eloirnak sokmindent ami normal esetben messze tul lenne a polgari demokracia keretei, pl nem engedik ki a sajat allampolgaraikat az otthonukbol vagy az orszagbol, ne kelljen sorolni. ha ennek egy alesetekent mondjuk magyarorszagrol nem engednek kulfoldre ingazni az orvosokat (vagy az apolokat ha ez neked jobban megfelel) mert a hazai korhazakban is szukseg van a munkajukra akkor igen, az teljesen rendben lenne, tehat

teljesen rendben lenne.

az az elvakult aki azert nem csinal valamit amit egyebkent a sajat erdeke, lelkiismereti kotelessege vagy vagya, mert az orban azt mondja neki hogy csinalja.

a tobbit most nem vitatom, mondjuk hogy csak hangulatkelto korites volt reszedrol.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.28. 20:33:40

@dikusz.: no, akkor lassuk a hibaimat. ekezet, nagybetu, nyilvanvalo elutes es vesszo nem er, kivancsi vagyok a felsorolasra, mar persze ha nem csak alaptalanul probalsz okoskodni.

Arthamyr 2021.03.28. 21:32:27

@droid_: "az az elvakult aki azert nem csinal valamit amit egyebkent a sajat erdeke, lelkiismereti kotelessege vagy vagya, mert az orban azt mondja neki hogy csinalja" - Ez ugye nem vezénylés, meg csoportosítás, "hiszen ha be akartak volna vonódni, már eddig is megtehették volna", azok, akiknek ez saját érdeke, lelkiismereti kötelessége vagy vágya. Ja, de itt még nem tartunk, majd később esetleg lehet erről is beszélni.

Viszont előbb csillapodjál, és gondold végig. Az megvan, hogy te magad vagy a megtestesült hangulatkeltés és az itteni hozzászólásaid többsége maga a demagóg körítés?
Ki beszélt az orvosokról? Ja, bocs, most eszedbe jutottak az ápolók, mert "ez nekem jobban megfelel". Az megvan, hogy már a legelső hozzászólásomban is kijelentettem, hogy "el tudná érni, hogy ne ingázhassanak"?
Hagyd a mellébeszélést (a "tobbit most nem vitatom" rész kombinálva az új gondolatok bevonásával) és a hangulatkeltést, inkább válaszolj a kérdésekre, ahelyett, hogy figyelmen kívül hagyod és tovább terelsz.
Ha már itt tartunk, magyarorszagrol (így) is... És de, minden ér, bár az igaz, ha nem eresztenél el ilyen "csillapodjál" meg "az megvan, hogy egy meg egy az kettő" jellegű aljas tahóságokat, nem akadnál fenn teljesen feleslegesen az egyelőre-egyenlőre dolgon, senkit sem érdekelne. Te amúgy így beszélsz a családtagjaiddal is? Ezt a kérdést ignorálhatod, ez a részemről volt felesleges (feltételezem, hogy nem, de ha igen, akkor sem ismernéd be), elég, ha félrerakod a szalmabábot, és a fentiekben megosztod a véleményed. A valóság-e meg rendben van-e meg a ki az elvakult részről.

Aztán a válaszaid függvényében, ha van még értelme, továbbmehetünk a vezénylés és a csoportosítás megvitatására, ha vita tárgyát képzik. Bár így látatlanban azt mondom, hogy nincs értelme, te nem eszmét cserélni jöttél ide, és igazából engem sem az éltet, hogy a világot teljesen máshogy látó emberekkel kommunikáljak.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.28. 23:56:24

@Arthamyr: nem igazan ertem mi bajod van. ha a kormany akar, tudni fog jogi kereteket alkotni arra hogy az ingazo orvos vagy apolo a magyar korhazba menjen, ez a velemenyem. lehet hogy sor kerul ra, lehet hogy nem. tovabba az a velemenyem, hogy ez kicsit sem lenne meglepo vagy elfogadhatatlan, csak nezz korul. neked lehet az a velemenyed hogy ilyesmi nem lehetseges, hat jo, nem tudom mire alapoznad ezt, jogi kepzettseged ketlem hogy lenne ahhoz hogy latatlanban vitass egy rendeletet. abban az esetben ha ilyen jogszabalyok szuletnek, aki ennek ellenere kozepso ujjat mutatva majd otthon marad, ugye ahogy fogalmazol, az ezeket a leendo szabalyokat megszegi, ahelyett hogy a betegeken a szaktudasaval segitene, csak mert miert is? mert azert se, nehogymar? alkoss magad velemenyt az ilyenekrol ha akarsz, en az enyemet fenntartom.

amugy a helyesirasom jo, te is irhatsz listat a hibaimrol, ha nem csak frappansan vissza akartal vagni a kritikara. csak aztan ne kelljen sokaig varni ra.

a tobbi sallang tovabbra se erdekel. mi a kerdes?

Arthamyr 2021.03.29. 02:25:12

@droid_: sallang tovabbra se erdekel.

Az apokalipszis lovasa 2021.03.29. 07:28:27

@Arthamyr: "Az megvan, hogy te magad vagy a megtestesült hangulatkeltés és az itteni hozzászólásaid többsége maga a demagóg körítés?"

ja ja, főleg a "délázsiai orsós zsírdisznó győzike és a szektája, hogynézezmáki, milyen fejet vág má ez a törpe, menekülnekamagyarok, disszidálunk, parasztreggeli, nem írástudóknak, orvosokat vezényelni északkorea, kis komcsi a hívőivel", ezek szerencsére nem demagóg kocsmaszagú böfögések, hanem megfontolt higgadt érvek.

]{udarauszkasz 2021.03.29. 07:28:34

Az kene megcsak, hogy az ingazokat visszaparancsoljak Magyarorszagra. Aztan a soforoket is, mert osszeomlik a logisztika... Na, en akkor tenyleg a Ferto tavon fogok atszokni.

Hari Seldon 2 2021.03.29. 07:54:35

"az az elvakult aki azert nem csinal valamit amit egyebkent a sajat erdeke, lelkiismereti kotelessege vagy vagya, mert az orban azt mondja neki hogy csinalja."

Ez igaz, de ne vitassuk már el, hogy neki "lelkiismereti kötelessége és vágya" az, hogy az osztrákokat ápolja (gyógyítsa).

fhdgy 2021.03.29. 08:48:47

@Hari Seldon 2: Érdekes módon, senki nem beszél arról, hogy majd 5 ezer ember elüldöztek az eü.-ből, akik most nagyon hiányoznak.

Olyan módon próbálják meg őket pótolni, ami már felveti, hogy a magyar állam rabszolgaként, saját tulajdonaként tekint az állampolgáraira.

viktorkánk a nagy megmentő. A megmentő szerepében tetszeleg, olyan esetekben, amiket pont maga idéz elő.

Áll egy gyanútlan ember a medence partján, aki nem tud úszni, egyszer csak belöki a vízbe. Utána nagy hős megmenti.

Példa: megmentette a deviza hiteleseket ( de hogy ), erre nem is lett volna szükség, ha nem unortodox gazdaságpolitikát folytattak volna, ha nem hencegtek volna az illiberális baromsággal és az Euró 250 Ft-ról nem szabadul el 360 fölé. A pénzpiacok keményen büntetik a baromságokat.

Elüldözték a majd ötezer embert, most meg meg akarják menteni a magyar zemberek életét.

Mi jön még???!!!

Bredpitt Monika 2021.03.29. 09:05:42

kivancsi lennek , mi lett azzal a fiatal sraccal, akit a Keleti pu on kikerdeztem kivancsisagbol mult heten. A vonat mellett allt egy idos urral, megkerdeztem tole, mi kell ahhoz, hogy atmenjen Becsbe.
Azt mondta, hogy nem tudja, de majd legfeljebb ha visszajon karantenba megy. Faggatoztam volna tovabb is, de az idos ur kicsit ferde szemmel nezett ram.

A vonat vegeben allt a kalauz, ot viszont jobban kifaggattam. Azt mondta siman at tud menni a vonattal Hegyeshalomnal. Az osztrak oldalon jon az osztrak kalauz, aki elmeletileg le fogja szallitani, mert nincs negativ tesztje. De igy is at jut Ausztriaba. Becsig siman kibirja szerintem a wc ben, vagy leszall valahol. Ha jol emlekszem egy Bruick Leitha nevu helyen megallt a vonat Becs elott.

A kalauz azt is mondta , valaszolva tovabbi kerdeseimre, hogy bizony esnek ki a kollegak. Azt mondta egy utas, aki egyedul utazott az egyik kocsiban megkerdezte tole, hogy leveheti e a maszkot. O erre azt mondta neki, hogy a legkondi miatt o nem venne le.

Bredpitt Monika 2021.03.29. 09:09:14

Azt mondta egy utas, aki egyedul utazott az egyik kocsiban megkerdezte tole, hogy leveheti e a maszkot. O erre azt mondta neki, hogy a legkondi miatt o nem venne le.

vesszo hiany miatt ujra nekifutok: azt mondta , egy utas, aki egyedul utazott........(a vesszo bizony sokat szamit, meg az ekezet, meg a nagybetu, meg meg baratnom is van)

Bredpitt Monika 2021.03.29. 09:45:57

Volt a multkor egy vitamusor amiben egy kozgazdasz erdekes megvilagitasba helyezett valamit (es veletlenul sem szeretnem szidni az eu dolgozokat).

azt a bizonyos netto 350ezert forintot sokan megkaptak, azok is, akik nincsenek kint a frontvonalban, ugy mint a covid osztalyokon dolgozok

egy csomo ellatas megszunt, az ,ahogy engem kezeltek a fertozes alatt is baromi szanalmas volt, mert szinte semmi tanacsot nem kaptam toluk, arra, hogy tudnam magam jobban erezni, a betegallomanyos papirom a portan volt leadva.....stb

csaladtagom 2 millio forintert mutette meg magat, mert mar annyira fajt a csipoje, hogy attol felt nem fog labra allni ,

nem is tudom elkepzelni, milyen hajtas lehet most a korhazakban, ahol a covid fertozottek vannak, minden elismeresem ezeke az embereke, de nem birom megallni, hogy ne emlekeztessem az orvosi kamara elnoket, ,hogy egy ember miatt, aki Magyarorszag metelye, kiraktak az orvosok a betegeket , szo szerint az utcara neha (itt az egyik hazban volt egy bacsi, aki szinten igy jart, azota meghalt)

azert megkerdeznem most oket, hogy miert hagyjak , hogy ez megtortenjen, az orvosi eskujukben nem az van, hogy felni kell egy seggfejtol......

szoval nekik is van felelosseguk, tul sokan lapitottak itt akkor is es igen, szegyelljek magukat, hogy hagytak , hogy ez is megtortenhessen, mert itt bizony meghalnak emberek,nemcsak covid fertozes miatt, hanem amiatt, mert nem kapnak ellatast....

Bredpitt Monika 2021.03.29. 09:50:51

@droid_: "amugy a helyesirasom jo, te is irhatsz listat a hibaimrol, ha nem csak frappansan vissza akartal vagni a kritikara. csak aztan ne kelljen sokaig varni ra"

ne huzd fel magad a @Herr Géza: n, o tokeletes, es meg abba is bele tud kotni, ha az embernek vannak baratnoi......

jo reggelt Geza!!!!!!

dikusz. 2021.03.29. 10:05:01

@droid_: Akkor mi ér, ha a hibákra azt mondod, hogy nem ér?

Bredpitt Monika 2021.03.29. 10:07:06

@droid_: Már megint veszélyhelyzet van. Mivel jár ez?

"Akkor Orbán Viktor most bármit megtehet?

A katasztrófavédelmi törvény foglalkozik részletesebben azzal, jellemzően milyen területeken hoznak rendkívüli intézkedéseket (pl. járműforgalom, közterületi tartózkodás, gyülekezés korlátozása, kitelepítés), de tulajdonképpen az a helyzet, hogy a mozgástér nagyon nagy: a kormány szinte bármit megléphet, amiről úgy látja, hogy fontos a vírus elleni védekezéshez, és meg is tudja indokolni, miért az. A tavaszi veszélyhelyzeti körben kiadott kormányrendeletek között is bőven voltak olyanok, amelyeknek nem volt sarkalatos törvényekben leírt alapjuk, lényegében az összes rögtönzött, a járvány elleni védekezéshez szükségesnek ítélt rendelet ide sorolható (pl. hitelmoratórium, iskolabezárás)."

"És attól, hogy indokolatlan módon korlátozzák majd a szabadságjogainkat? Vagy hogy olyan rendeletek születnek, amelyek a járványkezelés álcája mögött valami más célt szolgálnak?

Itt is csak a tavaszi veszélyhelyzet tapasztalataiból tudunk kiindulni: voltak furcsa intézkedések, mint például egy csomagolóanyagokat gyártó cég állami felügyelet alá vonása, illetve hogy több nagy céghez látszólag indok nélkül kivonult a katonaság (de arról nem érkeztek hírek, hogy az egyenruhások végül sok vizet zavartak volna a működésben). Az összkép azért az volt, hogy a rendeletek többsége tényleg a járványügyi védekezésről szólt."

forras: telex

az osszkep mutat valamit, de hogy valojaban hogy elnek vissza a kulonleges jogrenddel????? nekik nem nagyon kell kulonleges jogrend sem, te miert veded oket egyebkent?

Hari Seldon 2 2021.03.29. 10:23:35

@fhdgy:
"Érdekes módon, senki nem beszél arról, hogy majd 5 ezer ember elüldöztek az eü.-ből, akik most nagyon hiányoznak."

És mennyi lesz, mikor vége a Covid-nak!

Mert képzeljünk el egy élethelyzetet. Megzsarolják őket valamivel. Miután Covid van, az illető nem is tud mozdulni. (konkrétan hozzánk is jött volna ki valaki tavaly) Minden ország be van zárva.
Most igazán nem tud ellépni.

Ha vége lesz, és léphet, még egyszer ennyi fog lelépni.

HaD 2021.03.29. 10:46:04

"hacsak nem kényszerül rá ...."....ha van joga hozzá -ö ezek szerint úgy véli-akkor mikor lesz mikor "rákényszerül"??? 400 napi halottnál??? Vagy Mari néni még meghalhat de Pista bácsi már nem??? Köztörvényes bünözö ez a szemét:(...ezek szerint nem is gondtalnaságból elkövetett népirtás hanem tudatos hogy még nem élt ezzel a jogával(ha van ilyen neki?)!!!!

Herr Géza 2021.03.29. 11:39:31

@Bredpitt Monika: Nana, nem én kötöttem bele, hanem ő a Seldonba...
@droid_: A nagybetűk, ékezetek hiánya igénytelenség, pláne akkor, ha te másoknál az “egyelőre vs. egyenlőre” problémába kötsz bele. Ezen nincs mit magyarázni.

négyzet 2021.03.29. 11:54:54

@fhdgy:
Így van, arról nem sikerül beszélni, hogy épp a járvány kellős közepén kellett azt az új szerződést aláíratni, ezzel elüldözni több ezer eü-s dolgozót, illetve sokan még a betegek miatt maradnak május végéig, aztán ennyi. Nem, az nem várhatott, erőből kell, mert ők megtehetik, meg különben is szarnak mindenkire. Az alattvalóknak marad ez a "parasztreggeli", nekik jó az is.

négyzet 2021.03.29. 12:01:30

Hát, alakul, hogy tényleg ne akarjunk visszaköltözni Magyarországra :(
Ijesztő, hogy OV mennyire elvesztette a kapcsolatot a valósággal és a kézi vezérlés kiterjedtsége. Ez az "eü a kapacitása felénél jár" vs amit maguk a kórházak mondanak, s hogy a minielnök nem akarja vagy nem tudja látni az igazságot, így is úgy is borzasztó állapot.

Pár éve azt mondtam, hogy a 2008-as válság utáni pénzbőségben itt ez a kegyelmi állapot, nem kell megoldaniuk gyakorlatilag semmi nagy válsághelyzetet, csak amit maguk csináltak... Majd egyszer viszont eljön, és akkor a fejü(n)kre omlik. Most itt a válsághelyzet, és még az emberélet sem elég nekik, hogy korrigáljanak, hogy szakemberekre hallgassanak, legalább másoljanak jobb példákat etc.
Ha ingázó eü-s lennék, most venném a sátorfámat, és költöznék a másik oldalra. Aki akart/tudott önkénteskedni, az már megtehette eddig is (mint más országokban, ahol nem fenyegette az embereket senki...), megkérni is lehetne őket, csak az nem így nézne ki.

négyzet 2021.03.29. 12:05:35

@droid_: Persze, megteheti, hiszen szívesen mozdulnak a diktatórikus vonal felé. És mindig is szerettek másokat hibáztatni, felelősöket kreálni ahelyett, hogy a dolgukat tennék, csak hát mindenhol is talpnyaló csinovnyikok mondják meg a tutit, úgy nehéz, ha még ahhoz sem értenek, hogy egy év alatt a jó példákat lemásolják. Akkor elő kell húzni a felelősöket, akiket kipécézve utálhat a nép.

SzZoole 2021.03.29. 13:01:04

@Az apokalipszis lovasa: “ délázsiai orsós zsírdisznó győzike”

Dél-ázsiai, mivel cigány származású és a cigányok Indiából vándoroltak Európába 500-600 évvel ezelőtt.

Orsós, mert ez volt az eredeti család neve, amit később magyarosítottak, miután Romániából Magyarországra vándoroltak.

Zsírdisznó, mert egy gusztustalanul elhízott, egészségtelen egyén, vagy mi.

Győzike, mert a neve a latin Victor-ból származik, ami ugye Győzőt jelent.

Szóval, amikor azt mondod, hogy; “ ezek szerencsére nem demagóg kocsmaszagú böfögések, hanem megfontolt higgadt érvek.”

Kb, igen, ezek száraz tények, de ha nem értesz velem egyet, akkor akár gendertanúlmányt is eszközölhetsz a zsírdisznóval :-)))

CSAK VICCELTEM!!!

citrix 2021.03.29. 16:34:32

Komplett hülye aki hagyja magát "vezényelni" a nemzetvezető által. Vezényelje a NER lovagokat élükön a Lölővel, ők mindenhez is értenek mint tudjuk. Aki egy vidéki gázszerelőből (éves árbevétele 19 millió forint) 10 év alatt mindenhez értő nagyvállalkozó lett 480 milliárdos vagyonra szert téve, az mindenhez ért.

apro_marosan_petergabor 2021.03.29. 16:34:55

Elég sok, mélyen rasszista, kultúrálatlan, fröcsögő hozzászólást látok az óbégató, akarom mondani az óvézgató tábortól - itt.
Ezekért kár koptatni a billentyűzetet, internetes szemétnek tekinthető.

A heti 2 PCR teszt pedig megfelelőnek tűnik arra, amire szánták, a fertőzési kockázat csökkentésére. Ha már Ausztria - akkor leben und leben lassen - élni és élni hagyni, ezen a jelenleg vékony ösvényen egyensúlyozik most a magyar kormány, addig, míg a most már tényleg jelentősnek mondható - EU vezető szintű - átoltottság ki nem fejti a hatását, ez pedig néhány héten belül várható, hiszen a 60 felettiek átoltottsága rövidesen megfelelő lesz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.29. 16:35:15

@Hari Seldon 2: szerintem olyan nincs hogy egy orvos ("vagy apolo", kuldenem mindenkinek aki szereti) csak adott orszagban vagy adott allampolgarokat erzi kotelessegenek gyogyitani. vagy van? feleseged mit gondol errol? olyan ellenben van hogy egy orszag kormanya az orszag, az orszag allampolgarainak erdekeben hoz szabalyokat. ez nem kulonlegesseg, tele vannak a hirek ilyesmivel, jol is neznenk ki ha nem igy lenne. akar jarvanyhelyzetben, akar mas orszagok rovasara is, eleg a maszkok lestoppolgatasara vagy a vakcinaexportra gondolni. arrol van szo tehat, hogy ha a kormany elrendeli hogy marpedig most nincs ingazas, hanem hazai gyogyitas van, akkor bemegy gyogyitani, vagy ahogy a nem-demagog (es rogton mianmari parhuzamot vono) olvasotarsunk olyan plasztikusan korulirta, kozepso ujjat mutat es otthon marad. ertheto ez igy?

@dikusz.: ha csak a szandekosan ejtett hibaimat tudod felsorolni akkor azt elismeresnek veszem.

@Herr Géza: nem a hibaba kotottem bele, ha azzal foglalkoznek hogy kijavitgassam a tomerdek hibat amivel egyesek irni kepesek, top kommenter lennek itt. azt tettem szova hogy a helyeset helytelenre javitotta, mikozben a gittegylet eppen magas lorol hirdeti hogy kik is az irastudatlanok.

az igenytelenseg igaz. a droid nikk itt a blog.hu-n ennyi erofeszitest tesz a kedvetekert.

ha mar igenytelenseg, en a forrascikk megjelolese nelkuli hosszas idezgetest tartom annak. pl az idezett telex cikk:
telex.hu/belfold/2020/11/05/veszelyhelyzet-kulonleges-jogrend-2020-november-90-nap
amiben egyebkent szo van arrol is, hogy kirendeheto-e egeszsegugyi dolgozo korhazi munkara ha eppenseggel nincs is munkahelye magyarorszagon. ez a cikk a jelenlegi szabalyokat veszi figyelembe, nem azt amit a kormany meg elrendelhet ha akar.

@Bredpitt Monika: "te miert veded oket egyebkent?"
na erre meg kiterek. a kerdes egy allitast tartalmaz ami ket okbol is hamis. egyreszt nem azt irod amire gondolsz ("oket") masreszt amit gondolsz az nem ugy van ("veded"). ebben a kontextusban az "oket" a mindenkori magyar kormany, a vita ugyanis arrol szolt volna (mielott az olvasotarsunk megsertodott a szokasos droid stiluson mivel most eppen szembekerult vele) hogy a kormanynak van-e lehetosege. nem az orbannak vagy akarmelyik makkmarci eppen a fonok, hanem a kormanynak. te persze nem erre gondoltal, hanem a fideszre, csak nem azt kerdezted. masreszt nem vedem oket, mert a vitakezdemenyben az en allaspontom eppen az, hogy a kormany megteheti akar ezt is, erobol is, akkor is ha majd megy diktatura korus, tehat szerintem eppen nem szorul ra a gyamolitasra vagy magyarazkodasra.

es azert tertem ki erre kulon, mert sokszor tortenik ez, ideir valaki valami ordas baromsagot, pl hogy az audi nem is fizet tarsasagi adot mert lepacsizott a fideszmaffiaval, mikozben az orszag egyik legnagyobb tao befizetoje, aztan ha leirom hogy ez egy ordas baromsag akkor sokaknak csak az marad meg, hogy na megint "oket vedte". nem mindennel ertek egyet amit a jelenlegi kormany muvel (pl az egeszsegugyi reform idozitese elegge vitathato), de azt nem irom ide hogy "ja egyetertek", vannak itt elegen a gittegyletben akik lecsapnak minden temara hogy kipanaszkodhassak magukat vagy kinyilatkoztathassak hogy mekkora nagy koponyak ok mert itthagytak a vilag segglyukat (hogy itt elhangzottakat idezzek megint).

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.29. 16:35:21

@SzZoole: siman van itt is olyan, aki ezeket a baromsagokat elhiszi.

Az apokalipszis lovasa 2021.03.29. 16:35:30

@SzZoole: nem arról van szó, hogy nem értem a célzásaidat, okoska. Hanem hogy ezek a meglehetősen kétes "tények" kb. semmihez nem köthetőek, sima hangulatkeltés, hogy honnan származik meg hogy néz ki. És igen, az ilyen "hogynézmáki ezacigány" az kocsmaszagú böfögés.

blaubner 2021.03.29. 16:35:41

orbán megfogalmazása lehetett volna szerencsésebb is, de semmi ördögtől valót nem látok abban, ha felkéri a külföldre ingázó magyar egészségügyi szakembereket, hogy a magyarországi kórházakban segítsenek a védekezésben.
ha nagyon megszorul a magyar egészségügy, akkor én inkább azt várnám, hogy maguktól nyújtsanak ilyen segítséget az érintettek.
aki ezen egészségügyi dolgozóként felháborodik, annak érdekes fogalmai vannak a szakmája etikájáról. akinek ez politikai kérdés, az viszont miért innen ingázik, miért nem költözik külföldre? persze nyilván könnyű kimaxolni az itteni olcsóbb megélhetést és a kinti magasabb fizetést és nyugodtabb körülményeket.

SzZoole 2021.03.29. 17:14:09

@droid_: Magyarországon mezőgazdasági vállalkozásom volt, etettem a marhákat......:-))

dikusz. 2021.03.29. 19:25:25

@droid_: És mire jó, hogy szándékosan ejtesz hibákat?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.03.29. 20:27:41

@blaubner: "semmi ördögtől valót nem látok abban, ha felkéri a külföldre ingázó magyar egészségügyi szakembereket, hogy a magyarországi kórházakban segítsenek a védekezésben"

Teljesen felesleges, Ondó Viktor megmondta, hogy van elég szakember. Azt is megmondta, hogy mindenkit meggyógyít, a halálozási adatok mind féknyúz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.29. 20:27:57

@dikusz.: attol fugg. ekezet es nagybetu hianya pl arra jo hogy ha egy vitapartner vegleg feladni kenyszerul, akkor utolsokent meg mindig odarughat egyet azzal hogy "te meg magyarul se tudsz" vagy ilyesmi es akkor ugy erezheti hogy megmaradt a buszkesege. a vesszoket pedig azert hasznalom szabadon hogy valoban tagolja a mondanivalomat. a tul sok vesszo, foleg azok amik nyilvanvalo helyen vannak, csak elvonjak a figyelmet azokrol amik fontosak, ld. fentebb

"vesszo hiany miatt ujra nekifutok: azt mondta , egy utas, aki egyedul utazott"

az elutesek nyilvan nem szandekosak hanem elutesek.

Az apokalipszis lovasa 2021.03.29. 20:28:05

@fhdgy: "viktorkánk a nagy megmentő. A megmentő szerepében tetszeleg, olyan esetekben, amiket pont maga idéz elő."

Aha ő csinálta a vírust a szőlőbányáiban.

Hari Seldon 2 2021.03.29. 20:46:39

@droid_:
"szerintem olyan nincs hogy egy orvos ("vagy apolo", kuldenem mindenkinek aki szereti) csak adott orszagban vagy adott allampolgarokat erzi kotelessegenek gyogyitani. vagy van?"

Most ezzel mit akarsz mondani? Hogy az egészségügyis nem döntheti el, hogy kit (hol) gyógyít?
- Dehogy nem. Ehhez qvára semmi köze egy aktuális rezsimnek egy adott országban (és ez kb a világ minden országába igaz)

Példa: Most el tudnád képzetni, hogy Macron "hazarendeli" a Svájcban dolgozókat? - Meg tudná tenni? Nem röhögnék körbe? Dehogy nem.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.29. 21:10:06

@Hari Seldon 2: pont azt akartam mondani amit jelent, nem valami mast amire atfogalmaztad, es amire szivesebben valaszolsz. ha nincs modja ra hogy a szivenek kedves orszagba maszkaljon gyogyitani, akkor ott gyogyit ahol lakik es szukseg van ra vagy inkabb nem gyogyit, mert nehogymar megmondjak neki. nem hiszem hogy ezt egyszerubben le lehet irni.

dehogynem, el tudom kepzelni. eleg sok minden tortent az utobbi evben amit nehez volt elkepzelni aztan megis. nem magyarorszagon hanem mashol is, es "Ehhez qvára semmi köze egy aktuális rezsimnek egy adott országban" ugye.

Hari Seldon 2 2021.03.29. 21:49:40

@droid_:
Már hogyne mehetne át bárhova gyógyítani, ahol szintén szükség van rá?!? - és ahol amúgy is dolgozik.

És mi lenne, ha Macron ilyet felvetne? Kb meglincselnék a médiában. - teszem ebben az esetben hozzá jogosan.
Épp ezért mondtam, hogy semmi köze ez konkrét országhoz.
(az, hogy most úgy adta el Orbán, hogy az ő "jóindulatán múlik", hogy nem kell "visszamenni", csak alakoskodás, mert ebben az esetben nem tud hatni a külföldön dolgozókra. ugynais az a kis réteg, akik baromian nem függnek tőle)

A lényeg: Ezt egy ország sem várhatja el, hogy máshol dolgozók a kedvéért "visszamenjenek". - Ez nem hadsereg. Vagy ha bárki azt képzeli, hogy lehetséges annak kb fingja sincs a demokráciáról.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.29. 22:34:14

@Hari Seldon 2: szoval nem erdekel mi volt az eredeti kerdes, inkabb arra valaszolsz amit magadnak teszel fel. mindegy.

most kepzeld csak el, hogy egy demokraciaban nem utazhat a polgar az orszagaban ahova akar. nem gyulhet ossze nyilvanos helyen masokkal mert megtiltjak neki. nem hagyhatja fedetlenul az arcat, kulonben megbunteti a rendor. kervenyt kell neki irkalnia ha egyaltalan ki akar menni otthonrol. masfel eve ezen ugyanugy hoborogtel volna, hogy meglincselnek a kormanyt a mediaban meg a tobbi. aztan a helyzet megkivanta ezeket es be is vezettek a rajongott demokratikus orszagodban, nem kerdeztek meg teged sem hogy tetszik-e majd. felfogod ezt? ha a helyzet ugy kivanna, franciaorszag is megtenne meg olyan lepeseket amire most hoborogsz hogy ilyen soha nem lenne mert meglincselnek. hat dehogynem.

es tud hatni az ingazokra a kormany, errol erosit meg engem a telex cikk is a jogaszokkal, amit itt fent beideztek, olvasd el inkabb ahelyett hogy a sajat elkepzeleseidrol irkalsz.

somlobodog 2021.03.30. 06:56:07

@Herr Géza: @ Arthamyr: sajna a parasztreggelit :)) én is loptam a diétás magyar múzsa nevű fb oldaltól, zseniális meglatasu értelmiségi srácok írjak, én nem tartom magam hülyének de ők egy más szinten mozognak. Érdemes néha odanezni

Arthamyr 2021.03.30. 07:08:27

@somlobodog: Nem számít, hogy honnan van. A 21. században azért nem várható el, hogy az ember mindenre maga jöjjön rá.

Arthamyr 2021.03.30. 07:11:41

@droid_: "szoval nem erdekel mi volt az eredeti kerdes, inkabb arra valaszolsz amit magadnak teszel fel. mindegy." - Furcsa, hogy ezt szóvá teszed, hisz téged sem igazán szokott érdekelni, hogy mi az állítás, átgyúrod, továbbköltöd, aztán vitatkozol azzal.

fhdgy 2021.03.30. 07:38:57

@négyzet: o1g meg megkérni?

Ez lehetetlen. Ha o1g egyszer kérne valamit, akkor még a Nap is úgy elcsodálkozna, hogy elfelejtene felkelni!

fhdgy 2021.03.30. 07:40:49

@Az apokalipszis lovasa: Azt nem írtam, hogy a koronavírust is ő szabadította ránk.

Miért azzal kekeckedsz, amit nem írtam!

Cáfold meg azt, amit írtam!!!

Ja, az nem megy?

fhdgy 2021.03.30. 07:52:58

o1g-nek nincs joghatósága Ausztriában.

Ha nem engedne ki egy ingázó eü-st, akkor nem írhatja elő egy osztrák intézménynek, hogy őrizze meg ennek a dolgozónak a munkahelyét.

Kapna kártérítést a szerencsétlen, ha elvesztené a munkahelyét?

Rengeteg probléma származna egy ilyen intézkedésből, ó, pardon ez nem intézkedés lenne, hanem ordas baromság.

Szerintem ez a nyilatkozat egy kísérleti léggömb volt, amivel o1g azt tesztelte, nyer-e vele plusz szavazatokat.

Félek, hogy igen, akkor viszont félő, hogy meg is lépi!

Nem tudom, hogy mekkora a realitása, de én először a nyugdíjas eü.-sök, a már korábbi pályaelhagyók között próbáltam volna keresgélni, nem egyből a legvadabb ötlettel előrukkolni.

Persze, elég nehéz dolognak látszik megszelídíteni azokat, akiket korábban elvadítottak.

Ezopusz1234 2021.03.30. 11:58:21

@droid_: Nem kívánta meg semmilyen helyzet, csak a politikusok képtelenek kijönni a középkorból. És még az oltást is elbalfaszkodták - kivéve a magyar kormányt, ők ezt a saját kezükbe vették végül, látszik is az oltási sebességen pl Németországgal összevetve.
A lincselésről meg a lázadásról (ezeket mindig lesöpröd az asztalról) meg annyit, hogy olvass már bele a német sajtóba. Szétszedik a mostani vezetést + rendszeres tüntetések is vannak. Ja, és a CDU már lassan 20% alá megy, ősszel meg választások. Persze, nem szószerint, "fegyveresen" van lázadás, de az igenis látszik, hogy a lakosság egyre kevésbé fogadja el ezt az őrületet, amit te rendszeresen itt védesz. A politikusok, élükön a kanzlerdarstellerinnel húzzanak le a pincébe, ha félnek, 45ben is bevált.
Mi meg elmegyünk Mallorcára bulizni meg kiülünk a tópartra sörözni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.03.30. 11:58:29

@Az apokalipszis lovasa: "ő csinálta a vírust"

Nem. De Ondó Viktor vállalta egyszemélyben a járványkezelést.

És csúfosan belebukott.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.30. 11:58:44

@Arthamyr: a multkor meg elegedett voltal a vitastilusommal, most mindenfele bajod lett vele hirtelen. lehet hogy par het alatt teljesen kifordultam magambol es mar teljesen maskent vitazok. nem lehetetlen, mondjuk ezt en magamban kizarom. es lehet hogy akkor akartal valamiert behizelegni nekem es nem mondtal igazat. elofordulhat, de szerintem semmi okod nem volt ra, ezt is nagyjabol kizarom. es lehet, hogy most vagy igencsak megsertodve es megprobalsz belemrugni akar hamis indokkal is, mert a mianmaros es egyeb hangulatkelto hozongesed utan nyugalomra intettelek, hat olyan stilusban ahogy az ilyet szoktam. nekem ez sokkal hihetobb.

@fhdgy: olvasgassad te is a telex cikket. kifizettetek nem? most meg nem tetszik?

Arthamyr 2021.03.30. 13:27:00

@droid_: Az irreleváns sallang továbbra sem érdekel.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.03.30. 19:05:14

@Ezopusz1234: megelozesi paradoxon. de te tagadjad csak tibi, te atlatsz a szitan. amugy nem az volt hogy nem vitazol velem? legyen mar benned egy kis tartas.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.03.30. 19:05:28

@Ezopusz1234: "a saját kezükbe vették végül, látszik is"

...azon, hogy az Univerzum legmagasabb halálozási rátáját tapasztalja Magyarország.

Hogy most Ondó Viktor a világbajnok halálozási rátát szándékosan vagy balfaszságból hozta ránk... nem tis tudom, melyik a félelmetesebb.

dikusz. 2021.03.30. 19:32:45

@_atpijkamo_: A T.Homáros Atpi végképp elveszett?:)

Ezopusz1234 2021.03.30. 21:56:57

@droid_: Köszönjük, emese! (gondolom annyira vagy emese, amennyire én tibi)
Esetleg a tartalmi részhez is lenne mondanivalód, vagy megmaradsz a személyeskedésnél? Mert amit eddig produkáltál, az kevés, mint elefántnak a normáltampon. Szedd össze magad!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.03.30. 21:57:21

@dikusz.: Nem én vesztem el, hanem az emberek a Homárról. Vagy van új társaság? Be kéne néznem.

dikusz. 2021.03.30. 22:47:10

@_atpijkamo_: Jaaa..., én azt az Atpit hiányolom, aki a Homárom volt. A B1-est nem, bár egyetértettem vele.:)))

Bredpitt Monika 2021.04.01. 12:00:00

@Herr Géza: hat jo, akkor bocs, valoban nem neztem vegig az egeszet....

Bredpitt Monika 2021.04.01. 12:06:37

@droid_: ez szamomra elfogadhato, marmint a fenti magyarazatod....

egyebkent , hogy dicserjem is "oket", ugy tunik, hogy a pedagogusok beoltasa nagyon profin megy, ,sorban irjak kollegak, hogy mennek, be vannak osztva, raadasul a pfizert kapjak, szoval ez gyors volt

meg is koszonom nekik

KEDVES ILLETEKESEK, KOSZONOM A PEDAGOGUS KOLLEGAK NEVEBEN, HOGY PROFI MODON ZAJLIK VEGRE VALAMI. EZUTON SZERETNEM MEGKERNI ONOKET, HOGY LAZADJANAK MAR FEL MINDEN JOBB OLDALI BEALLITOTTSAGU EMBER NEVEBEN IS EZ ELLEN A BEKEPZELT HOLYAG ELLEN!!!!!!!!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása