oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. március 20. 06:30,  El kell fogadnod választott országod értékeit? 26 komment

2021. március 20. 06:30 Határátkelő

El kell fogadnod választott országod értékeit?

A kérdés alapvető fontosságú a határátkelők életében. Magyarként Európán belül maradva sem mindig egyszerű alkalmazkodni és beilleszkedni, de még mindig könnyebb, mint egy teljesen eltérő kultúrában. A nagy kérdés az, hogy kell-e.

fiatal_szomoru_foto_pixabay_com_stocksnap.jpg

Talán akad még, aki emlékszik rá, amikor pár hete megírtuk, hogy fellángolt az erről szóló vita Dániában, mégpedig annak kapcsán, hogy a jobbközép ellenzéki Liberális párt bedobta, a külföldiek állampolgársági vizsgáján az interjúnak ki kellene térnie arra is, a jelentkező mennyire tette magáévá a „dán értékeket”.

A kormány sem feltétlenül zárkózik el teljesen az ötlettől, melynek részeként olyan kérdések is felmerülnének, mint jog és vallás viszonya, illetve hogy a nők szabadon választhassák-e meg a partnerüket.

Emellett a legnagyobb ellenzéki párt elképzelése szerint a jelentkezőknek levelet kellene írniuk, melyben kifejtik, miért akarnak dán állampolgárságot szerezni.

„Önmagában a jó magaviselet nem elegendő. Ha valaki dán állampolgár szeretne lenni, akkor be kell fogadnia egész Dániát” – mondta a liberálisok témáért felelős szóvivője, Morten Dahlin.

A jelenlegi szabályozásban a munkavállalás, a dán nyelvtudás és a büntetlen előélet szerepel feltételként, illetve a jelentkezőnek ki kell jelentenie, tiszteletben tartja a dán értékeket és a demokráciát. (A teljes posztot további reakciókkal itt olvashatjátok el.)

A dán Local megkérdezte olvasóit, mi a véleményük, vajon el kell-e fogadni az adott ország (ebben az esetben nyilván Dánia) értékrendjét annak, aki le szeretne ott telepedni.

„A tolerancia kétirányú dolog”

A nem reprezentatív felmérésből az derült ki, hogy a válaszadók közel kétharmada igennel válaszolt. Egyikük alighanem magyar származású, legalábbis a Szabó Eliza név erre enged következtetni.

Ő jelentkezni akar állampolgárságért, és úgy gondolja, az egyenlőség elfogadása senkinek nem lenne szabad, hogy kérdésként merüljön fel, Dániának pedig nem lenne szabad lehetőséget sem hagynia arra, hogy az egyenlőség mértéke csökkenjen az országban.

„Ugyanakkor az állam sem erőltethet senkire semmilyen nézőpontot, amennyiben az nincs hatással a közösségre. A tolerancia kétirányú dolog” – írta Eliza, hozzátéve, a nők egyenjogúsága és a tolerancia tipikus dán értékek.

Már maga az állampolgárság elköteleződést jelent

Egy másik olvasó, Nana Sarfo szerint nem kérdés, hogy a dán értékek benne vannak az alkotmányban, és egyetért azzal, hogy az állampolgárságért folyamodóknak bizonyítaniuk kelljen, birtokában vannak ezeknek az értékeknek.

Egyetért ezzel Nathan Tucker-Bloch, aki szerint már maga az állampolgárság elköteleződést jelent a dán értékek iránt, ezek része pedig „a választott vallás gyakorlásának joga nyomás nélkül”.

Ugyanakkor szerinte fontos, hogy semmilyen vallási törvény nem írhatja felül a dán törvényeket. „A férfiak és a nők minden értelemben egyenjogúak. A gyerekek jogai szentek és a törvény által garantáltak” – tette hozzá Nathan Tucker-Bloch.

Változnak az értékek

Nem mindenki ért ezzel egyet azok közül sem, akik tervezik, hogy dán állampolgárságért folyamodnak. Mehran például azért válaszolt nemmel, mert szerinte ’a dán értékek nagyon szubjektív meghatározás, még a dánok között sincsen róla egyetértés”.

„Emellett a társadalmak dinamikusak, nem statikusak, ahol soha semmi sem változhat. A társadalommal együtt az értékek is változnak, ezért törölnek el régi vagy vezetnek be új törvényeket. Az állampolgároknak a törvényeket kell tiszteletben tartani és nem szubjektív értékeket” – érvelt Mehran.

Szerinte egyébként a két legfontosabb dán érték a közösségi szellem és az átláthatóság.

Tényleg egyetért vagy csak mondja?

Anuprita Dagade szinten nemmel válaszolt, igaz, neki nem is áll szándékában állampolgárságért folyamodni. Az ő érvelése egészen praktikus szempontból közelíti meg a kérdést.

„Lehetetlen megállapítani, hogy az állampolgársági interjún valaki valóban egyetért az adott értékekkel vagy csak azért mondja azt, hogy sikerrel járjon” – vélekedett.

„Másfelől azoknak, akik már eleve elfogadták ezeket az értékeket és ezek szerint élnek, felesleges nyomást jelentene, hogy ezt be kell bizonyítaniuk, ami csak elnyújtaná a folyamatot” – tette hozzá Anuprita, aki szerint a két legfőbb dán érték a gendersemlegesség és a bizalom.

Egészen érdekes okokból mond szintén nemet az állampolgárságot megszerezni tervező John Newport.

„Egy ország értékrendje nincs kőbe vésve. Ki dönti el, melyek az értékek? Ráadásul ezek között negatív dolgok is lehetnek. A dán politikusokat elhallgatva a dán értékek között egyre erősebben van jelen az idegengyűlölet. Az állampolgárságra vágyó külföldieknek vajon ezt is át kellene venni?” – tette fel a kérdést.

Ti mit gondoltok?

(Fotó: pixabay.com/stocksnap)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: beilleszkedés Dánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9716471106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2021.03.20. 07:58:52

Az illető, aki elköltözik, nyilván olyan helyre megy, amely hely valamilyen (egy vagy több) szempontból jobb mint a kiinduló. Az illető ilyenkor a saját jólfelfogott érdekéből kifolyólag igyekszik ezt magáévá tenni. Az én értelmezésemben viszont nyilván a nyugati civilizáción kívül nincs jobb. (jöhetnek az islamo-gauche-ok, vagy a turbó liberálisok, hogy micsoda nyugati felsőbbség, de nem érdekel)

Abban igaza van az egyik hozzászólónak, hogy a társadalmi értékek változnak, csak egyet felejt ki: ezek a változások folyamatosan javulnak (igaz időnként vargabetűkkel) !

– Érdekes példát hozok fel: most hogy van karantén, a lányokkal nézünk filmeket. Gondoltam, belenézünk pár régebbibe is, amire gyerekkoromból emlékszem, és siker volt. Na az egyik ilyen film volt a maga korában az „Ágyúgolyó Futam” tele akkori „A kategóriás” (Burt Reynolds, Roger Moore, Jacky Chan) sztárral, igazi Blockbuster a maga korában. – És a maga korában teljesen elfogadott volt, ami a filmen elhangzott. Ma teljesen vállalhatatlan lenne, és valahol a trach és a „Zs kategória” között lenne. - Érdemes megnézni, hogy mennyit változott a világ 40 év alatt. Nagyon fog csodálkozni.

Egyébként azt hiszem a nyugati világ továbbra is mérce a világ számára. Most mondott le a Japán olimpia főszervezője, mert elfogadhatatlan stílusban beszélt a nőkről. – Ez is fejlődés más kultúrák felé. Az is nyilvánvaló, hogy az 1964-es tokioi rendezésnél nem voltak nők a szervező bizottságbna. – Tehát az egyik hozzászólónak igaza van, a társadalmak változnak. De a jó irányba.

Hari Seldon 2 2021.03.20. 08:01:19

„Emellett a legnagyobb ellenzéki párt elképzelése szerint a jelentkezőknek levelet kellene írniuk, melyben kifejtik, miért akarnak dán állampolgárságot szerezni.”

Ez miért probléma? Szerintem kb ez az alap.

Mi is, pont most csütörtökön voltunk állampolgársági elbeszélésen, és ott le kellett adnom (többek között) egy kézzel írt levelet.

nyuszigonosz 2021.03.20. 08:54:16

Elég buta kérdés a címe a mai írásnak.
Ha én választom az országot, ahol ténylegesen letelepedni akarok és idövel én gondolom úgy, hogy állampolgára akarok lenni ennek az országnak akkor bizonyára ezt mind nem azért teszem, mert a választott ország annyira nem tetszene, minden annyira kellemetlen lenne benne és ezen ország értékeivel nem értenék egyet.

Persze egész más, ha valaki pl. munka miatt megy valahová, természetesen ott is él, míg ott dolgozik, de nem tervez sosem állampolgára lenni az országnak, akkor nem is lesz és ez a fenti kérdés sem érinti.

Csodabogár 2021.03.20. 10:15:30

Kézzel írott levél/kérelem Svájcban mindig is alap volt.
Mindentől függetlenül, hogy valaki mit mond egy ilyen állampolgári kihallgatáson és mit érez vagy gondol magában, ugyse fog soha kiderülni. Ezért aztán elég értelmetlen az egész felvetés.
Szerencsémre a svédek még látni se akartak. Az egész állampolgársági dolog, a papírok postán elküldése után telefonon ment, majd az adott időben postán érkezett meg.
Nem volt még akkor internet.

Shanarey 2021.03.20. 13:08:40

„Lehetetlen megállapítani, hogy az állampolgársági interjún valaki valóban egyetért az adott értékekkel vagy csak azért mondja azt, hogy sikerrel járjon” – vélekedett.

Nos ez adhatna egy jogalapot az állampolgárságot adó országnak, hogy vissza is vegye, ha az alany később ennek ellenkezője szerint akar az adott országban létezni.

nyuszigonosz 2021.03.20. 13:21:24

@Shanarey: Igazad van és bizony az állampolgárságot vissza is lehet venni, ezek szerint - legalábbis Németországban - van rá jogalap.

Viszont ha már a posztban az általad idézet mondat ott van, akkor nem tudom miért is nem tért ki a poszt írója /összeállítója konkrétan erre is.

Mert akkor lenne értelme ilyenekröl írni, ha tényleges és az ilyen esetkere is kiterjedö informaciókat tartalmazna az írás.

SzZoole 2021.03.20. 14:26:18

@nyuszigonosz: itt is van/volt rá precedens eset.
A terroristapalánta Shamina 15 évesen csatlakozott az ISIS szervezethez. Vissza szeretett volna jönni de az itteni kormány nem engedte és az állampolgárságát is visszavonták, helyesen.

www.theguardian.com/uk-news/2021/feb/26/shamima-begum-cannot-return-to-uk-to-fight-for-citizenship-court-rules

kardio1 2021.03.20. 22:14:10

@nyuszigonosz: @SzZoole:
Franciaországban ez csak akkor lehetséges, ha kettős állampolgár valaki. Hontalanná nem lehet senkit sem tenni.
Egyébként meglepő, hogy levelet is kell írni a francia állampolgársági kérelem mellé, korábban ilyen nem volt.

Hari Seldon 2 2021.03.20. 22:51:10

@kardio1:
Kézzel írt két oldalas levelet adtam le most csütörtökön. - Egyébként azt mondta a hölgy, hogy nem lesz probléma, mert a mi dossziénk elég "könnyű eset".

SzZoole 2021.03.20. 22:54:55

@kardio1: “ Hontalanná nem lehet senkit sem tenni.”

Halottá lehet, Isten nevében?

nyuszigonosz 2021.03.20. 22:57:03

@kardio1: Szintén így van Németországban is. Hontalanná - mint írod is - nem lehet senkit sem tenni.

nyuszigonosz 2021.03.20. 23:04:11

@kardio1:
De még ezt: mivel itt a mai poszt a dán mint második állampolgárság megszerzéséröl szólt ( rövid idön belül már másodszor) így én arra az esetre gondoltam mikor írtam, amikor egy újonnan ( vagy másodikként) megszerzett állampolgárságot veszi vissza az azt kiadó állam. Mivel van ilyen is.

HakapesziM 2021.03.21. 08:21:32

"Ti mit gondoltok?"

Miért, megírhatnám itt szabadon, hogy mit gondolok, ahol eleve cenzúra van?
Csupa jó, 'európás' dolgot gondolok.

odamondó 2021.03.22. 08:20:17

@Shanarey: és mi lenne az időlimit? 1 év? 10 év? Mikor válnál valós állampolgárrá? Vagy a benszülött bűnöző az oké, de te mondjuk 4 év után is csak eltűrt állampolgár vagy?

Antolion 2021.03.22. 08:20:17

Ha utálom a halat, kerülöm a halászcsárdát. Nem azt mondom, hogy a hal rossz, vagy azt, hogy senki ne egye. Ehhez jogom van. Ha a csárdát választom, akkor tudom, mit kapok, s nem követelhetem, hogy cseréljék le az étlapot miattam.

chrisred 2021.03.22. 08:20:18

@SzZoole: Ez más eset, mert született brit állampolgár, akitől bűncselekmény elkövetése miatt vonták meg az állampolgárságot.

chrisred 2021.03.22. 08:20:18

@HakapesziM: Vagyis azóta, hogy magyarként kollektíven csatlakoztál Európához, hogy uniós pállampolgár lehess, el kell fogadnod az európai értékeket.

chrisred 2021.03.22. 08:20:18

@SzZoole: Európában jogszerűen nem.

nick066 2021.03.22. 08:20:35

Sokszor elgondolkodok azon, hogy miért fogadja el mindenki az emberek állampolgárság szerinti megkülönböztetését.

Miért vesszük természetesnek hogy egy afgán vagy etióp állampolgárnak született példás életű orvosnak a lehetőségei, jogai ezen a bolygón kb. a századrésze egy amerikainak vagy svájcinak született bűnöző tahóénak?

Kb. minden normálisabb kultura elveti a nemek, bőrszín, vallások szerinti diszkriminációt. De az állampolgárság szerinti az teljesen rendben van? És mindez úgy hogy vmilyen állampolgárnak születni ugyanannyira véletlen dolog mint férfinak vagy nőnek születni.

accountant050915 2021.03.22. 12:31:47

El kell fogadnod választott országod értékeit? - véleményem szerint igen. Ha nem tetszik, ne menj oda. De ez mindenkire igaz - ugyanúgy felháborít az, ha valaki ideköltözik a nagy szabadság / jólét miatt, aztán meg háborog, hogy a lányok rövid szoknyában járhatnak és sörözhetnek, mint az amikor a kelet-európai vendégmunkások hangosan mocskospakiznak, meg hangoztatják, hogy gusztustalan az étel és mennyire hiányoznak a hazai ízek.

Billy Hill 2021.03.22. 17:22:36

Általános iskolai osztályfőnököm szavai jutnak eszembe: "Nem kötelező ebbe az iskolába járni!" :-) Egy haver esetében pedig így fogalmazott az ottani ofő: "XY, hívtam én magát ide?" (Mármint abba az osztályba.)

Billy Hill 2021.03.22. 17:22:45

@chrisred: Európához már legkésőbb 896-ban csatlakoztunk. És Sz. István elfogadta az európai értékeket. Ahogy Szt. László is, még nyugati szent is lett. Lopásért bezette az aksztást, vakítást, kéz- vagy orrlevágást, illetve a nyelv kitépését - elkövetési értéktől függően. Jaj, közben megváltoztak volna az európai értékek?! :-)

chrisred 2021.03.23. 06:42:02

@Billy Hill: Azok is, ahogyan az egész világ, de legfőképpen mi. Szent István se gondolta volna, hogy az egyik utóda mindent elékövet, hogy a türk tanács tagja lehessen.

Arthamyr 2021.03.23. 06:56:43

@chrisred: Ugyan már, ne légy ilyen negatív, biztos az is megmagyarázható (valahogy), hogy ez is Hunyadi szellemiségében történt! :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása