oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. szeptember 05. 06:30,  Bezárkózó magyarok 192 komment

2020. szeptember 05. 06:30 Határátkelő

Bezárkózó magyarok

Miközben az Európai Unióban egyre általánosabbá válik a sokszínűség (mást ne mondjunk, rengeteg magyar él külföldön), addig egy friss átfogó felmérés szerint Magyarország egyre jobban bezárkózik, egyre kevésbé hajlandó elfogadni a más országból érkezőket.

balaton_strand_1.jpg

A határátkelők társadalmi beilleszkedésének elősegítése nagyon komoly gazdasági lehetőségeket rejt az egyes országok számára, egyebek mellett alighanem ezért is érdekelte a Gazdasági és Együttműködési Szervezet (közismert nevén: OECD) elemzőit, mennyire sokszínűek a tagállamok társadalmai.

A jelentésben (aminek hosszabb összefoglalója itt található) elsősorban azt vizsgálták, hogyan alakul a tagállamokban a különböző társadalmi csoportok megítélése és ezen keresztül (mert a kettő nyilván összefügg) milyenek a munkaerőpiaci lehetőségeik.

Öt társadalmi csoportot vizsgáltak, a nőket, az időseket, a fogyatékkal élőket, az LMBT-közösséget és (ami minket a legjobban érint) a bevándorlókat, leszármazottaikat.

A nagy kérdés az volt, hogy az elmúlt két évtizedben (azaz az ezredforduló óta) miként változott a munkaerő-piaci helyzetük.

Nos, miközben a nőké jelentősen nőtt, csakúgy, mint a bevándorlók és gyermekeik lakosságon belüli aránya, ami nem csoda, hiszen az elmúlt két évtizedre esett nem csak az Európai Unió bővítése, de egy nagyobb migrációs hullám is.

A jelentésből kiderült, hogy a Covid-19 járvány a többségi társadalom tagjainál hátrányosabban érinti a bevándorlókat, méghozzá két okból: egyrészt nehezebben férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz, másrészt olyan körülmények között dolgoznak, amelyek között egyszerűen nehezen tudnak távolságot tartani a többi embertől.

oecd_diverzitas.jpeg

Tömegszállások és a járvány

Konkrét példát említve júniusban egy észak-rajna-vesztfáliai húsüzemben (ahol elsősorban kelet-európai munkavállalók dolgoznak) 1300 ember fertőződött meg.

A jobbára külföldi munkavállalóknak tolmácsok segítettek, a szabályok betartását pedig több rendőri egység ellenőrizte, egy helybeli férfi szerint például az étkezdében nem volt megfelelő ellenőrzés, míg az ott dolgozó kelet-európai (leginkább bolgár, lengyel és román) vendégmunkások általában tömegszállásokon laknak.

Júliusban pedig egy bajorországi farmon kellett kevés híján félezer embert karanténba helyezni, mert elkapták a Covid-19-et. Az emberek többsége Magyarországról, Romániából, Bulgáriából és Ukrajnából érkezett.

Ebből is látszik, hogy a nők és a bevándorlók a lakosságon belüli arányukhoz képest nagyobb arányban dolgoznak fertőzésnek inkább kitett szektorokban (ilyen mondjuk az egészségügy) és olyan területeken, melyeket nagyon erősen sújt a járvány (ilyen mondjuk a turizmus).

A magyar helyzet

Magyarországra térve a helyzet az, hogy szinte teljesen eltűnt az elmúlt években a másság elfogadása, ezen belül például a bevándorlók iránti nyitottság.

Ami azért is érdekes, mert a Magyarországnál a bevándorlásnál jóval kitettebb Németországban, Norvégiában, Portugáliában és Spanyolországban kifejezetten javult az elmúlt évtizedben a külföldről érkezők megítélése.

Ellentétes folyamat játszódott le Olaszországban és Magyarországon. Utóbbi esetben abszolút rekordról van szó. A növekvő gyanakvás nem meglepő, a Gallup 2018-as reprezentatív felmérése szerint Magyarországon vannak a legkevesebben (ez a lakosság 12 százalékát jelenti), akik úgy vélik, környezetük megfelelő lakóhely egy bevándorló számára.

A Qubit összefoglalója megjegyzi, a tagállamok közül Magyarországon mérték a legnagyobb visszaesést e tekintetben a 2008 és 2018 közötti időszakban. Míg 2008-ban 54 százalék volt ez az érték, addig két éve már csak 12 százalék.

Mindez azt jelenti, hogy alig tíz év alatt 42 százalékponttal csökkent (!!) Magyarországon azoknak az aránya, akik szerint a lakóhelyük alkalmas egy nem a fehér többségi társadalomhoz tartozó ember letelepedésére.

Márpedig ez abszolút rekordnak számít, a szintén meglehetősen elutasító lengyelek, olaszok, lettek és görögök sehol sincsenek. A szomszédos Ausztria esetében pedig egyenesen némi társadalmi nyitás látható.

Érdekes kettősség, hogy miközben a magyarok önmaguk nem tartják különösebben jó helynek Magyarországot mondjuk a bevándorlók számára, addig az OECD-n belül a megkérdezettek 55 százaléka pont úgy vélekedik, hogy márpedig Magyarország jó hely.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Hintersee �� �: @erikaa.kertesz #hintersee #austria #ausztria #europe #europa

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr216190562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2020.09.05. 23:44:28

@Bredpitt Monika: Akkor szegények igazán nem tudhatták, hogy szeptember 1-től bezárják az országot.

Almandin 2020.09.06. 07:11:50

@Arthamyr: Nem egy helyről hallottam, hogy sok nyugati országban (Svédországban pl.) nem lehet büntetlenül kritizálni pl. a bevándorlókat, mert egzisztenciálisan lehetetlenítenek el. Egy Svédországba települt lengyel férfi azt mondta egy riportban, hogy ez hasonlít a kommunista Lengyelországban tapasztaltakhoz, csak ott börtönbe is zárhatták az embert, Svédországban meg kirúgnak a munkahelyedről. Én úgy képzelem, hogy vége lehet egy karriernek, hogy manapság divat HR-es körökben az előzetes leinformálás. Érdeklődnek a korábbi munkahelyen, így kiderül a dolog.
Az USA-ban is érdekes dolgok vannak. Jelenleg a BLM mozgalom szélsőségesei próbálnak az egész társadalmon uralkodni. Egy egyetemen tanító nőt pl. azért rúgtak ki, mert véletlenül elaludt egy, a feketék helyzetéről szóló előadáson.
A homofób megnyilvánulásokkal is kezd hasonló lenni a helyzet. Nyugaton egyre több helyen már azért is ugorhat egy karrier, ha betegségnek tartod a homoszexualitást. Még akkor is, ha egyébként toleráns vagy velük. Ez már igazi véleményterror, a demokrácia megcsúfolása.

nemecsekerno_007 2020.09.06. 07:11:50

@Bredpitt Monika: Ha nincs itthon nyugdíjas családtagod akkor oké. Te nem kerülsz nekünk pénzbe. Legalább most nem.

Almandin 2020.09.06. 07:11:51

@Határátkelő: Gondolom, akkor azért nem közölted le a második hozzászólásomat, mert le mertem írni, hogy a felmérés kérdéseit azért tartom rossznak, mert nem képes árnyalni. Ugyanis nem mindegy, hogy milyen kulturális hátterű kisebbségit vagy bevándorlót tolerál valaki. A népek szokásai ugyanis eltérnek, és létezik olyan, hogy két nép tömegesen együtt élve nem kompatibilis egymással. Ez akkor is így van, ha Merkel asszonyság és a hozzá hasonlóak az ellenkezőjéről akarnak mindenkit meggyőzni.

Bredpitt Monika 2020.09.06. 08:30:24

@nemecsekerno_007: akkor örüljünk együtt, hogy még hasznom is van, mert én viszont fizetem a te szüleid nyugdíját, ezek után remélem rájöttél, hogy nagyjából egy hajóban evezünk....

gyere ki te is ma és szurkolj azoknak a fiataloknak , akiknek még számít a szabadság, nemcsak az, hogy ki kinek fizeti a nyugdíját, ja és amikor kint voltam az USA ban, még kintről is fizettem a NAV nak a havi 7ezer forintot......szóval gumikesztyűben kezet rázhatsz velem.......lol

Bredpitt Monika 2020.09.06. 08:45:18

@kárárámaispj: igen, de nekem ez nem volt egyértelmű a szövegből (ami legyen az én értelmezési gyengeségem), akkor lenne egyértelmű, ha az lenne odaírva, hogy magyar állampolgár nem magyar állampolgárságú hozzátartozója...(ez a 408/2020 ban már le van írva)

ráaadásul most szeptember 1 előtt, amikor már tudtuk, hogy le lesznek zárva a határok Gulyás Gergely külön elmondta a sajtótájékoztatón, hogy ezek a külföldi házastársak még nincsenek belefoglalva a rendeletbe .....

ezek után pedig azt még mindig elég érdekesnek találom, hogy az, hogy házassagi anyakönyvi kivonatot hozza magával nincs leírva sehol, ezt telefonon mondták nekem az usa nagykövetségén és a magyar konzuli szolgálat zöld számán.

és tegnap még külön azt is javasolták, hogy hívjuk fel a new yorki főkonzulátust, szóval csak kissé bonyodalmas a dolog....

Bredpitt Monika 2020.09.06. 08:52:13

@Csodabogár: ez az egész nagyon átláthatatlan így, ráadásul tegnap meséli férjem , hogy két napja beszélt egy haverjával, aki brit és amerikai állampolgár, csakúgy, mint a szülei (eredetileg britek, a fiú Angliában született) , Londonba repült az ott elő szüleihez, abban a hitben, hogy a rendelkezések szerint beléphet az országba és a reptérről visszafordították.......

kérdeztem a férjemtől, nem csinált e hisztit a reptéren, azt mondta, de , erre azt mondták neki a hatósági emberek, hogy választhat, vagy felül és utazik, mint a többiek, vagy felül és utazik bilinccsel

Arthamyr 2020.09.06. 10:02:35

@Almandin: tulajdonképpen abban igazad van, hogy egy karrier, de főleg állás _ugorhat_, ha az illető túllép a szalonrasszizmuson, vagy egyéb gondjuk van vele, és ezt használják ürügynek az eltávolítására. Kár is volt ezt vitatnom, ez előfordul, de ez nem jelentős probléma.

Viszont semmiképpen sem jellemző ez, én valamiért ezt olvastam ki a hozzászólásodból, és ezt vitattam.

A HR esek mindenhatósága miatt is kár aggódni...

Bredpitt Monika 2020.09.06. 10:53:50

@Shanarey: nagyjából szerintem is ez az igazság, és a nagyon szomorú,.....

most mesélte tegnap egy kerületbeli anyuka, hogy úgy engedhették a gyereket iskolába, hogy ki kellett tölteni egy nyilatkozatot, amiben az volt, hogy büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy gyermekének nincs fertőző betegsége.....mondtam neki, remélem nem írtad alá, azt mondta úgy írta alá, hogy áthúzott egy részt és helyette azt írta TUDOMÁSOM SZERINT nincs fertőző betegsége....

felháborító, hogy teljesen le van tolva a felelősség az emberekre, mikozben még mindig ott tartunk, hogy nem óhajtanak tesztet csinálni, csak akkor , ha közvetlen hozzátartozó lett pozitív, az tök mindegy, hogy már te is köhögsz, de azért írd alá, hogy tuti nem fertőz a gyereked.......

kíváncsi leszek mi lesz ha a suliban lesznek fertőzöttek..

desw 2020.09.06. 11:49:00

@Határátkelő:

"A rasszista, kirekesztő, másokat hitük, származásuk alapján gyalázó kommentek itt nem jelennek meg. Sajnos neked (és még pár kollégádnak) nem sikerült megugrani ezt a nem túl komoly (egyébként a magyar alaptörvényben is szereplő) elvárást. Talán próbálkozz máshol. "

Az én két kommentemben mi volt a raszsista és/vagy kirekesztő?

Az elsőben csak a magyar kisebbségek/emigránsok igencsak más megítéléséről írtam, ill. a nyugati hülyelibsi píszíről és véleménydiktatúráról.

Az másikban svejcingerenek írtam, hogy a bezzeg Svecjból mért' a foss Magyarba' jön dokihoz.

desw 2020.09.06. 11:49:12

@Bredpitt Monika:

"ja és amikor kint voltam az USA ban, még kintről is fizettem a NAV nak a havi 7ezer forintot."

:DDDDDD

Ez nyilván nagyon klassz a magyar adófizetőknek, hogy te 7 ezer forintért a magyar TB terhére kezelteted magadat, nem mellesleg jó eséllyel illegálisan. (egyszerrre 2 helyen nem lehet TB-d)

kárárámaispj 2020.09.06. 11:49:37

@Arthamyr:
"Ő nem normális ember, hanem híresség, nem átlagos karrierrel, és köszöni szépen, nagyon jól van. "
Hát oké, akkor nyertél.
Ha azt mondom, hogy átlag Joe Doe-t elbocsájtották, mert a vállalati bulin négerezett, akkor arra linket kérsz. Csakhogy átlag Joe Doe elbocsájtását nem írja meg semmilyen híroldal. Akinek a dolgait megírják az nem átlagember, hanem híresség, az pedig neked nem számít.
Így körbe is értünk.

kárárámaispj 2020.09.06. 11:49:46

@M. Péter:
Hogyhogy miért? Mert míg áprilisban mindenki betartott mindent, maradt a seggén otthon, most kötelező határátkelni meg bulikázni.
Áprilisban üresek voltak a boltok, a vendéglátók, az utcák. Minden. Nézd meg most.

kárárámaispj 2020.09.06. 11:50:06

@Shanarey:
"Elkezdtek szűrni, és találtak egy rakás fertőzöttet, akik nem igazán betegek. Ugyanezt megtalálhatták volna korábban is, de akkor épp laposították a görbét, így nem akartak túl sok fertőzőt találni. Most viszont riogatnak a második hullámmal, s ennek bizonyítására most megtalálták azokat aki fertőzöttek, de nem betegek."
Ennek ugye ellentmond a 3 egyetem által elvégzett 17ezer teszt, amely világosan bebizonyította, hogy 0,02 - 1% lehet a lakosság átfertőzöttsége.
"A statisztikák szerint, az emberek 80%-a, ha megfertőződik, de szinte tünetmentesen át is vészeli a dolgot.

"A statisztikák szerint, az emberek 80%-a, ha megfertőződik, de szinte tünetmentesen át is vészeli a dolgot."
Ennek meg az mondd ellent, hogy 5-10% belehal. 20% körül van az, aki kórházi ápolásra szorul. A tünetmentességet meg enyhe tüneteket nem kéne összekeverni. Ténylegesen tünetmentes 18-20%, a többiek tudják, hogy valami nem stimmel.

kárárámaispj 2020.09.06. 11:50:14

@droid_: A tesztek száma azért nő, mert van értelme, hogy kit teszteljenek le.
Áprilisban amikor volt mondjuk 20 gyanús eset , azoknak a kontaktjait mondjuk 20x 10 embert teszteltek.
Most van gyanús eset napi 200.

kárárámaispj 2020.09.06. 11:51:36

@Bredpitt Monika:
" de nekem ez nem volt egyértelmű a szövegből (ami legyen az én értelmezési gyengeségem), akkor lenne egyértelmű, ha az lenne odaírva, hogy magyar állampolgár nem magyar állampolgárságú hozzátartozója..."
MÁR BOCS. Nem rohadt egyértelmű??
Magyar állampolgár ill. hozzátartozója. Ebben neked miért nem egyértelmű, hogy a hozzátartozó nem magyar állampolgárságú hozzátartozót jelent????? HA a magyar állampolgár hozzátartozója magyar állampolgár, akkor neki nem kell külön jogszabályt írni vagy kiemelni, hiszen ő is magyar állampolgár.

Ugye nem csodálkozol, hogy a akit felhívtál kiröhögött?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 11:51:53

@Bredpitt Monika: "akkor lenne egyértelmű, ha az lenne odaírva, hogy magyar állampolgár nem magyar állampolgárságú hozzátartozója"

a hozzatartozo vagy magyar allampolgarsagu vagy nem, harmadik eset nincs. ha a hozzatartozo magyar allampolgarsagu, akkor ugyanaz vonatkozik ra mint barmilyen magyar allampolgarra, akar hozzatartozoja valakinek akar nem, hiszen magyar allampolgar. igy ha kulon emlitik valahol a magyar allampolgar hozzatartozojat, akkor teljesen nyilvanvalo hogy nem magyar allampolgar hozzatartozorol van szo. lehet hogy ezert volt arrogans az illeto telefonon.

kárárámaispj 2020.09.06. 11:52:32

@Bredpitt Monika:
Egyébként azért egészen elképesztő egy valami vagy te.
Szóval, annyit képtelen vagy értelmezni, hogy "magyar állampolgár és hozzátartozója" mit jelent, de azért marhára tudod, hogy hogyan kéne egy világjárványt kezelni, és hogy ki mit csinál rosszul.

"felháborító, hogy teljesen le van tolva a felelősség az emberekre, mikozben még mindig ott tartunk, hogy nem óhajtanak tesztet csinálni, csak akkor , ha közvetlen hozzátartozó lett pozitív,"
Ez ugye így egy marhaság, a te agyszüleményed. Akkor eszerint soha senkit nem tesztelnek le, csak egy családot. Hazugság. Akkor tesztelnek, ha megalapozott a gyanú, ennek pedig megvannak a szakmai alapjai ( tünetek, kontakt, olyan országból érkezik, stb.)
Ugyanis egyébként naponta tesztelhetnének gyakorlatilag mindenkit. amikor volt összesen (!) 300 hivatalos fertőzött az országban, csak nekem volt 8 olyan ismerősöm aki meg volt győződve, hogy ő már elkapta.

" az tök mindegy, hogy már te is köhögsz, de azért írd alá, hogy tuti nem fertőz a gyereked......"
Ugye az van, hogy ha gyanús vagy, akkor alapból maradj otthon, ne írkálj semmit alá, mert ott sem szabad lenned, igaz? Akkor?

És jobb, ha tőlem tudod, hogy pont a hozzád hasonlóak miatt van járvány. Mert te vagy az, aki feltelefonál mindenkit, hogy világjárvány alatt ő meg a férje most akkor hogyan és miképpen utazhat.

svajcineger 2020.09.06. 12:02:33

@desw:
Azert mert sokkal nagyobb a bizalmam a magyar orvosok irant.

Bredpitt Monika 2020.09.06. 12:04:17

@kárárámaispj: nem röhögött ki, viszont én magyaráztam el neki, azt amit az előző hívásból a kollégája értelmesen el tudott mondani.....(az egyetlen ,aki n ormálisan tudott velem beszélni, és nem a magas lóról szólt hozzám mint a másik kettő)

a többihez meg annyit, hogy addig amíg nekem nem teljesen egyértelmű egy ilyen rendelet, addig nem tudom azt közvetíteni a férjemnek, hogy induljon el, túl sokat fog veszíteni rajta...és túl sok az ellentmondás, amint leírtam, de hát látom sikerült levonni a következtetést....

még egyszer leírom, hogy amit telefonban elmondtak az nincs a rendeletbe leírva, azért ez elég ellentmondásos továbbra is....

Bredpitt Monika 2020.09.06. 12:06:56

@droid_: vagy lehet, hogy azért volt arrogáns, amiért te most......amit nem tudok megfejteni, miért kell ezeket ilyen vehemensen védeni? nem látod, hogy milyen szinten szarnak az emberekre?

ja és egy kérdés, hogy értelmet is kapjunk már a rendeletek kapcsán, miért jöhet be valaki egy V4 es országból? komolyan kérdezem

Bredpitt Monika 2020.09.06. 12:07:46

@desw: már bocs, de ki mondta, hogy egyszerre két helyen volt tb m?

Bredpitt Monika 2020.09.06. 12:08:22

@kárárámaispj: javítás, nem valami vagyok, hanem valaki

Bredpitt Monika 2020.09.06. 12:12:09

@kárárámaispj: hazugság.......közlöm veled , hogy nem hazugság, vagy elhiszed vagy nem..........

és igen letolják a felelősséget, te aláírnál egy ilyen nyilatkozatot?

Bredpitt Monika 2020.09.06. 12:33:38

@desw: azt kíváncsiságból kérdezem, hogy mióta van életben az a törvény, miszerint nem lehet két helyen biztosításom, csak azért kérdezem, mert olyan jól informáltnak tűnsz az életemmel kapcsolatban, én 1999 től 2006 ig voltam sz USA ban, aztán meg 2013-2014 ig, amúgy meg azért választottam a tb fizetést, mert anno, azt az infot kaptam a hatóságoktól, hogy ha megmarad a lakcímkártyám, akkor kötelező fizetni a tb t...

szóval rá is voltam kényszerítve, fogorvoshoz magánrendelésre járok, amúgy meg alig járok dokihoz, de tök mindegy, mert fizetem a járulékokat, mivel nem feketén dolgozom és mégis nekem kell kicsengetni a pénzt a tesztért, szerinted ez rendben van?

Arthamyr 2020.09.06. 12:36:53

@kárárámaispj: mint fentebb leírtam másnak írt válaszomban, azt nem vitatom, hogy ez előfordul. Erről link sem kell, nem kell alátámasztani semmivel, én is így gondolom.

Azt vitatom, hogy ez nem ritka eset volna, illetve a jelenség jelentős probléma volna "nyugaton". Én itt éltem 8 évig, sehol sem tapasztaltam, és a közbeszédben sosem volt ez a fő téma.

Bredpitt Monika 2020.09.06. 12:46:30

@kárárámaispj: "És jobb, ha tőlem tudod, hogy pont a hozzád hasonlóak miatt van járvány. Mert te vagy az, aki feltelefonál mindenkit, hogy világjárvány alatt ő meg a férje most akkor hogyan és miképpen utazhat. "

most elmesélek valamit, amire megint írhatod , hogy hazugság, de mégsem az.....

abba a suliba ahová a lányom jár, egy napig nem mehetett egy tanuló, mert az apja kamionsofőr, mondjuk érthetetlen, hogy miért csak egy napig és aztán mindenféle teszt nélkül mégis miért mehetett utána?

kérdésem, ha miattam van a járvány, akkor a kamionsofőr miatt is van? és ha történetesen lenne egy cseh férjem, aki bejöhet, mert a nagy fehér isten megengedi neki, akkor is miattam lenne a járvány?

desw 2020.09.06. 12:52:43

@Bredpitt Monika:

Ha az USÁ-ban nincs TB-d (miért nincs?), és van magyar lakcímed, akkor kötelességed fizetni a magyar TB-t => semmi hőstett nincs a havi 7 ezres befizetésedben.

kárárámaispj 2020.09.06. 12:53:11

@Bredpitt Monika:
Jó, biztos a jogalkotással van baj, hogy te, egyedüliként nem bírsz egy olyan bonyolult szöveget értelmezni, hogy "magyar állampolgárok és a hozzátartozóik" ból a hozzátartozóik egyértelműen nem magyar állampolgárok...

Gondolkozz el ilyen bonyolult megfogalmazásokon, hogy "nők és 18 év alattiak ingyen bejöhetnek" vajon vonatkozik-e a 17 éves fiadra...

kárárámaispj 2020.09.06. 12:53:55

@Bredpitt Monika: De, hazugság. Olyan nincs, hogy csak azt tesztelnék, akinek a hozzátartozója fertőzött - megint mondom, akkor gyakorlatilag a tesztelés befejeződne egy családnál és 5 fertőzött lenne maximum az országban. Ne hazudozz, ez nem igaz.

"nem látod, hogy milyen szinten szarnak az emberekre?"
Nem, nem látom- pont azt látom, hogy sokkal jobban odafigyeltek az emberekre, mint mondjuk az olaszok, vagy a svédek. Igen, nyilvánvalóan végesek a kapacitások, és amiatt nem lehet naponta letesztelni 10 millió embert, mert te úgy gondolod. Ja, és arrogáns az ügyintéző, mert ahelyett, hogy érdemi munkát tudna végezni, bradpittmónikának kell elmagyaráznia evidens, minden olvasni tudó ember számára egyértelmű dolgokat.

"ja és egy kérdés, hogy értelmet is kapjunk már a rendeletek kapcsán, miért jöhet be valaki egy V4 es országból? komolyan kérdezem"
Ez téged miért foglalkoztat? Én komolyan kérdezem. Ha hoznak bármilyen szabályt az ellen te hőbörögsz, és példálózol, hogy az miért nem úgy van. Miért azzal kell foglalkoznod, hogy xy másik mit és miért csinál?
Nem tudom, hogy miért, gondolom a V4ben jóval alacsonyabb a fertőzöttség mértéke mint az osztrákoknál vagy Romániában.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 12:54:18

@Bredpitt Monika: en siman alairnam. nem attol keletkezik buntetojogi felelosseged hogy alairod hogy tudataban vagy. es nem is toljak sehova. ha tudtam vagy tolem elvarhato hogy tudjam (mert orvosi papirom van rola amit el kellett volna olvasnom) akkor esetleg felelos lehetek (miben is?). ha nem tudom es nem is kellett volna rajonnom (pl a papirbol amit el kellett volna olvasnom) akkor tokmindegy mit irtam ala, nem leszek felelosebb. mondjuk ezt a nyilatkozat keszitoje is tudhatna.

a konkret beutazasi kerdesben egy teljesen egyertelmu szabalyt keptelen voltal megerteni. egy olyan szabalyt raadasul ami lehetove teszi a ferjednek hogy egyszeruen csak latogatoba utazzon magyarorszagra a jarvany kozepen. nem hiszem hogy ez "ezek" hibaja. leirhatod hogy az o hibajuk, en meg leirhatom hogy a tied. te megkerdezed miert kell "ezeket" vedeni, en megkerdezem miert kell "ezeket" tamadni. amugy kik az "ezek"? a telefonos segitseged tobben voltak?

desw 2020.09.06. 12:54:33

@Bredpitt Monika:

"amúgy meg azért választottam a tb fizetést, mert anno, azt az infot kaptam a hatóságoktól, hogy ha megmarad a lakcímkártyám, akkor kötelező fizetni a tb t...

szóval rá is voltam kényszerítve, . . . "

Ez így van! Ezért nem hőstett a 7ezres befizetésed.

" de tök mindegy, mert fizetem a járulékokat, mivel nem feketén dolgozom . . . "

Akkor miért fizetsz 7 ezret?? Ezt nem értem?

"és mégis nekem kell kicsengetni a pénzt a tesztért, szerinted ez rendben van? "

Ha beteg leszel és tesztet csinálnak, azt a TB fizeti.

Azt szerintem rendben van hogy az ide-oda utazgatoknak nem az állam fizeti a tesztet.

Bredpitt Monika 2020.09.06. 12:58:04

@kárárámaispj:" Ez téged miért foglalkoztat?"

csak azért, mert ha az én amerikai férjem miatt van járvány, akkor nagyon is igazságtalannak tartom, hogy én kapok ilyen kirohanásokat, míg onnan bejöhetnek az emberek. Téged miért nem foglalkoztat?

Bredpitt Monika 2020.09.06. 13:00:14

@desw: olvasd már el még egyszer amit fent írtam, nem most fizetem a 7000 forintot, akkor fizettem , amikor külföldön voltam, amúgy nem írtam , hogy hős vagyok.......

Bredpitt Monika 2020.09.06. 13:06:23

@desw: "Ha beteg leszel és tesztet csinálnak, azt a TB fizeti.

Azt szerintem rendben van hogy az ide-oda utazgatoknak nem az állam fizeti a tesztet."

a kolléganőmhöz kétszer nem ment ki a mentő, hagyták otthon szenvedni, és most ott tartunk emiatt, hogy mire magának kifizette a tesztet addigra negatív lett , tehát ő nincs is a fertőzöttek listáján...konkrétan még annak sem csináltak tesztet, aki beteg volt, nem hogy a hozzátartozónak,

a másik, meg hogy én nem csak akkor kell majd teszteltessem magam, ha beteg vagyok, hanem akkor is ha a suliban majd beteg lesz valaki, vagy minden köhintésre két hét karantén lesz, illetve az amit az értekezleten elmondtak nekünk, egy sulit távoktatásra ítélni az operatív törzs hatásköre lesz......senki más nem dönthet ilyen ügyben....

de távoktatás ide vagy oda, én akkor is szeretnék tesztet csináltatni, ha a suliban valaki fertőzött lesz, akkor is megcsinálják?

Bredpitt Monika 2020.09.06. 13:08:53

@droid_: erre már válaszoltam egy párszor, de még elmondhatod, hogy képtelen voltam megérteni, egyáltalán nem egyértelmű még mindig, hiszen nincs leírva, viszont két helyen is azt mondták, hogy hozza magával tutira a kivonatot, és ha nem hozná, akkor mi lenne , hazavágnák a reptérről? kicsit egyértelműbben kellene fogalmaznia a törvényhozóknak....

Shanarey 2020.09.06. 13:20:17

@kárárámaispj:

Okoska, ugorj neki még egyszer, s nézd meg mennyit emelkedett, a koronavírus betegek aránya a kórházakban. A tavaszi hullámmal ellentétben, a fertőzöttek számának növekedése, alig látszik a kórházban kezeltek számának növekedésében. Vagyis főleg azokat találják meg, akiknek alig, avagy szinte semmi tünetük nincs, és nem szorulnak kórházi ellátásra.

Bredpitt Monika 2020.09.06. 13:20:29

@kárárámaispj: "Nem, nem látom- pont azt látom, hogy sokkal jobban odafigyeltek az emberekre, mint mondjuk az olaszok, vagy a svédek."

lássuk csak, hogy is kezdődött az egész azon a bizonyos péntek reggelen a Kossuth rádióban, Orban megfenyegette a pedagógusokat, hogy ha nem akarnak suliba menni akkor majd mehetnek fizetés nélküli szabadságra......

estére viszont már bejelentették, hogy hétfőtöl nem lesz suli, miért ?

azért , mert a Fidesz is azt m ondta, hogy be kell zárni a sulikat, szóval a mindent tudó nagy fehér istenünk ellen fordultak a saját emberei....és igen, talán van a fideszben is pár ember, aki látja hogy mennyire leszarja fent az a pár ember a népet.....csak sajnos akkor is egyutt nyomják a gombot minden szavazásnál, szóval konkértan, ők csak helyezkednek, nincs vér a pucájukban, hogy ellentmondjanak ennek a hólyagnak, ha esetleg te is köztük való vagy kérd ki magadnak.......

Shanarey 2020.09.06. 13:22:45

@desw:

Van magyar lakcímem, s nem fizetek TB-t. Mónikának sacc per kb nem ez volt a helyzet, az USA, az nem EU. AZ USA-ban, nem automatikus a TB fizetés.

Shanarey 2020.09.06. 13:28:40

@Bredpitt Monika:

Ez az én bajom is a suliba járással. A gyerekeket, szinte alig érinti ez a betegség, de a vírust gond nélkül terjesztik, vagyis a nagyapó, nagyanyó, aki esetleg délután a gyerekre vigyáz, ebbe gond nélkül bele halhat. Nem beszélve a 60 feletti tanárokról, avagy a nem túl egészséges szülőkről. Van egy marék olyan betegség, amellyel vígan el lehet lenni, de a Koronavírussal együtt halálos az emberekre.

Shanarey 2020.09.06. 13:36:54

A "hanyatló" nyugaton ez így megy:

infovilag.hu/ingyenes-koronavirus-teszt-a-horvatorszagbol-hazatert-becsieknek/

Angliában szintén ingyenes, mindenkinek, aki tesztet akar csináltatni.

M. Péter 2020.09.06. 13:43:34

@kárárámaispj: Fejtsd ki részletesebben, hogy egy miért vezetett az esetek számának megtízszereződéséhez 10 nap alatt pont most, és miért nem korábban.

Bredpitt Monika 2020.09.06. 13:44:09

@Shanarey: ezt a cikket a 444.hu n olvastam, érthetetlen, hogy miért kell ennyire elzárni előlünk az ingyenes tesztelést...

de hát ugye erre is mit mondott Cecília az elején, a negatív teszt ráaadásul azt a biztonságérzetet kelti az emberben, hogy ő nem beteg és ez rosszabb, mintha nem tesztelnék......jézus

inkább el kellene magyarázni nekik, hogy a negatív teszt után is viselni kell a maszkot, de hát erre is azt mondta Cecília az elején, hogy nem kell maszk....

dikusz. 2020.09.06. 14:15:28

@Muscari: Én nem túl régen, talán 4-5 éve szólok hozzá rendszeresen, és olvasom napi szinten a blogot.
Miért ne ismernélek, még arra is emlékszem, hogy akkoriban idősgondozással foglalkoztál, és te is gyakran kommenteltél a posztoknál. De arra, hogy posztot írtál (lehet, akkor, amikor még nem olvastam a blogot) nem emlékeztem. Valami rosszat írtam azzal, hogy jeleztem, miért késhet H.Á.válasza?

dikusz. 2020.09.06. 14:18:14

@Almandin: Az fkv.115 a te egyik nicked?

KissGecihuszár 2020.09.06. 14:25:48

@Határátkelő: sorry, ha bántónak érzed, de úgy érzem, hogy kissé szenzitívvé váltál, mert megint deletelted a tegnap 17h körül elküldött kommentemet, amiben semmi különösebb nem volt.

Határátkelő 2020.09.06. 14:27:55

@KissGecihuszár: Arra gondolsz, amiben azt állítod, hogy évek óta Németországban élsz, miközben augusztus 20-án egy másik blogon azt írtad, hogy évek óta a Balatonnál élsz? Ja, szenzitívek vagyunk arra, ha teljesen hülyének néznek. Legalább próbálkozz be egy másik kamu profillal, mint oly sokan.

desw 2020.09.06. 14:28:26

@Bredpitt Monika:

Ezt írtad:

" ja és amikor kint voltam az USA ban, még kintről is fizettem a NAV nak a havi 7ezer forintot......szóval gumikesztyűben kezet rázhatsz velem.......lol "

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 14:28:41

@Bredpitt Monika: te most miert hisztizel meg mindig? a ferjed bejohet csaladlatogatasra. ez eleve igy volt a rendeletben, teged kulon ki is oktattak rola. ha cseh lenne a ferjed akkor is bejohetne.

tb-re, azaz adofizetoi penzbol akkor csinalnak neked barmilyen, azaz barmilyen laborvizsgalatot ha az orvos indokoltnak latja. nem a beteg donti el, mi kell neki. melyik orszagban van ugy, hogy a beteg kigondolja mit szeretne vizsgaltatni es a biztosito kifizeti neki?

a kolleganod peldaja nagyszeru, nem teszteltek tb-re, elment maganba, ahol negativ lett, es ebbol azt vonod le, hogy koronavirussal fertozott volt :D

desw 2020.09.06. 14:28:48

@Bredpitt Monika:

Nyilván orvosok döntik el hogy mikor találják szükségesnek a teszt elvégzését. És jól van ez így. Ne a hipochonder Gizi mami döntse el, hogy mikor legyen teszt, ill. ha akar ennek ellenére, akkor fizesse.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 14:28:57

@Bredpitt Monika: jo, hat neked nem egyertelmu, hogy amikor magyar allampolgar hozzatartozojat kulon emlitik, akkor ebbe beleertik a nem magyar hozzatartozot is. amugy mit tanitasz?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 14:29:17

@Bredpitt Monika: azert mert akkoriban naprol napra valtozott a jarvanyugyi helyzet es az errol szerzett informaciok. nem csak nekunk hanem a donteshozok szamara is. es igen, a naprol napra azt is jelentheti, hogy reggel meg a korabbi napok alapjan hozott dontesekhez merten nyilatkoznak, estere pedig uj informaciokat dolgoztak fel es ezek alapjan uj donteseket hoznak.

de ez lenyegtelen ahhoz kepest, hogy miben kulonbozik az hogy
- egyes tanarok onhatalmulag nem mennek be dolgozni es kesz
- az iskolarendszert kotelezoen atallitjak tavoktatasra ahol az oktatasi kotelesseget ugyanugy teljesiteni kell, amennyire csak a techinkai korulmenyek lehetove teszik.

ezt kell magyarazni vagy tanitokent te is erzed a kulonbseget?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 14:29:34

@Shanarey: hangulatos tortenet. mi lett a vege? azt gondolom feltetelezhetjuk hogy kis csalad ertelmes ember modjara viselkedik es marad otthon a valagan, varja a vizsgalatot, nem flangal el maganlaborokba. ha esetleg megis nagyon szeretne maganlaborba flangalni akkor ott elore szol hogy igazolt fertozottel egy haztartasban (egy agyban) el. es ha azt mondjak neki hogy nem fogadjak emiatt, akkor nem okoskodik hanem marad a valagan es varja a tb-s vizsgalatot. szerintem nem tul nagy elvaras.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 14:29:47

@M. Péter: nocsak, azt sugallod hogy hazugsag az esetszam hirtelen novekedese es masoktol varod hogy bizonyitsak az ellenkezojet? nyilvan tisztaban vagy vele hogy a konkret betegek adatainak es korulmenyeinek pontos ismerete nelkul ez nem lehetseges. mindazonaltal, a vizsgalt idoszakban:

teny, hogy az ismert fertozottek szama szerte europban ujra novekszik. teny, hogy a magyarorszagon elvegzett koronavirus tesztek szama is novekszik. teny, hogy e ketto egyuttes hatasa akkor is szorzatukkal aranyos ha a tesztek es esetek teljesen veletlenszeruek, egymastol fuggetlenek. az is eleg valoszinu hogy az ismert fertozottek kornyezetet tesztelik elsosorban, nem random embereket (ezt nyugodtan vitasd ha ertelmet latod). ekkor a szorzatuknal is nagyobb aranyban novekszik az ismert esetszam, ti. a tesztek egyre nagyobb valoszinuseggel lesznek pozitivak.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 14:29:56

@Bredpitt Monika: nem csak a banya beszelt osszevissza a maszkokrol hanem mindenfele a vilagban osszevissza beszeltek rola, ami talan osszefugg azzal hogy mindenfele a vilagban hirtelen hiany lett maszkokbol. ami azt illeti meg mindig osszevissza beszelnek paran, ld. a par napja szobakerult hollandiat.

desw 2020.09.06. 14:30:19

@Shanarey:

"A "hanyatló" nyugaton ez így megy:

infovilag.hu/ingyenes-koronavirus-teszt-a-horvatorszagbol-hazatert-becsieknek/

Angliában szintén ingyenes, mindenkinek, aki tesztet akar csináltatni. "

Fuuu b+, de csúsztatsz!

www.nhs.uk/conditions/coronavirus-covid-19/testing-and-tracing/get-a-test-to-check-if-you-have-coronavirus/

"Who can get a test

Anyone with coronavirus symptoms can get a test.

Coronavirus symptoms are:

a high temperature
a new, continuous cough
a loss or change to your sense of smell or taste

You can get a test for someone you live with if they have these symptoms. Do not get tests for people you live with who do not have these symptoms."

www.total-croatia-news.com/travel/45829-vienna-authorities-organise-free-coronavirus-testing-for-austrians-returning-from-croatia

"ZAGREB, Aug 17, 2020 - The authorities of Vienna have made it possible for all Austrians who returned from holidays in Croatia on August 7-16 to get tested for the coronavirus free of charge until August 21."

desw 2020.09.06. 14:30:25

@Shanarey:

"Van magyar lakcímem, s nem fizetek TB-t. "

Mivel tudod igazolni, hogy van máshol TB-d, így nem kell fizetned a magyart

Almandin 2020.09.06. 14:30:40

@desw: Nekem se ment át egy kommentem, mert leírtam, hogy nem mindegy, milyen kisebbség él az ember mellett. Van olyan, hogy valaki bizonyos nációk mellett békésen elvan, de mások mellett nem, mert ahol tömegesen megjelennek, leromlik a közbiztonság. A felmérés kérdésfeltevése ezért rossz, mert egy kalap alá vesz mindenféle kisebbségit és bevándorlót.
Határátkelő szerintem azokat a szabályokat alkalmazza, amit Nyugaton sok helyen, pl. Svédországban. Vannak problémák, amiket tilos még csak említeni is, mert rasszistának leszel minősítve.
A kommentem azért nem ment át, mert az egyik problémás nációt néven neveztem.
Na, ez a liberális véleményterror.

Almandin 2020.09.06. 14:31:15

@Arthamyr: Épp azzal van a baj, hogy te is szalonrasszizmusnak gondolod azt, ha valaki pl. nem ért egyet a tömeges muszlim bevándorlás támogatásával. Pedig az nem rasszizmus. A népek szokásai között vannak különbségek. Sokszor ezek annyira eltérőek, hogy a két nép nem tud egy területen harmonikusan együtt élni. Ennek semmi köze a bőrszínhez, ez kulturális kérdés.
Kirúgni meg szerintem még szélsőséges, neonáci, vagy kommunista nézetek miatt is csak akkor lehetne valakit normális esetben, ha ezzel rossz hatással lehet másokra. Pl. egy tanár, ha az órán hirdeti a nézeteit, kirúgható, mert a tanítványait szélsőséges irányban befolyásolja. De pl. egy informatikus, mérnök, vagy gyári munkás esetében nincs hatással a munkavégzésre, ha ilyen nézetei vannak. Arra kell csupán megkérni az embereket, hogy a munkahelyen ne politizáljanak. Abból ugyanis csak széthúzás, viszálykodás származik.
Nyugaton már ott tartanak, hogy homofóbia és szexizmus miatt is rúgnak ki embereket. Tehát mindenről megmondják, mit kell gondolni és érdekes módon a szélsőlibsi elveket akarják alapelvekké tenni. Pedig hogy ki mit gondol a homoszexualitásról, vagy mennyire női egyenjogúság-párti, egyrészt magánügy, másrészt az esetek többségében nem befolyásolja a munka minőségét.

Almandin 2020.09.06. 14:31:17

@dikusz.: Nem, nekem csak ez az egy van.

Shanarey 2020.09.06. 14:35:09

@Bredpitt Monika:

A kormány, ezen is keresni akar. A betegség, meg főleg az idősekre veszélyes, a kormány szempontjából azokkal meg csak baj van. Más okot, erre nem tudok elképzelni.

Shanarey 2020.09.06. 14:36:15

@desw:

Nem kellet "igazolni" megadtam nekik az itteni NI számot.

Shanarey 2020.09.06. 14:38:34

@desw:

Okoska, UK-ban élek. Az nem zavar hogy én, egy hónapig voltam Magyarországon, s két teszt kellett hozzá? Meg csináltattam s a kutya sem kérdezte, miért kellett nekem két teszt, és ingyen volt.
Vagyis én tudom miről beszélek, te nem.

Arthamyr 2020.09.06. 15:19:00

@Almandin: nem, a tömeges muszlim bevándorlás ellenzését nem tartom szalonrasszizmusnak, sőt magam is ellenzem, ahogy itt jó sok másik ember. Ezen nézet miatt - nem ürügyén - nem sok embernek lesz baja.
Az, hogy valakit megrángatnak pl. szélsőséges neonáci nézetei miatt, teljesen rendben van. Akitől annyira futja, hogy ezt beviszi a munkahelyére, az nem is való oda. Ez nem tartozik az elfogadott társadalmi normák közé. Az se fut be nagy karriert aki üvöltözik, vagy mondjuk köpköd az irodában...

Biztos olyan is előfordul, hogy valakit homofóbia vagy szexizmus miatt kirúgnak, de erre is ugyanazt tudom mondani, mint fentebb: nem jellemző.

desw 2020.09.06. 16:56:50

@Shanarey:

" Nem kellet "igazolni" megadtam nekik az itteni NI számot. "

:DDDDDDDDDDDDDDD Ezzel igazoltad, b+++++!

"Okoska, UK-ban élek. Az nem zavar hogy én, egy hónapig voltam Magyarországon, s két teszt kellett hozzá? Meg csináltattam s a kutya sem kérdezte, miért kellett nekem két teszt, és ingyen volt."

Mikor volt ez, Bocika? Ja, hogy változnak a dolgok . . .

KissGecihuszár 2020.09.06. 16:57:18

@Határátkelő: Miről beszélsz??? Hányszor találkoztunk a Határátkelős meetingeken, he? 2-szer, vagy 3-szor? Akkor is elmondtam, hogy kint dolgozom Németországban, most éppen Dresden mellett, de az OTTHONOM, a Hazám Magyarország és Balatonalmádi, ahová hazamegyek! Ezen mi a f@szom nem érthető? Találkoztunk, ismersz pontosan, akkor meg mi ez a beteges feltételezés?? Jézusmária, hol vagyok...

desw 2020.09.06. 17:07:07

@Almandin:

"A kommentem azért nem ment át, mert az egyik problémás nációt néven neveztem."

Ez lehetett nálam is. Csak bátorkodtam megkérdezni, hogy pl a Magyarországon élő tíz/száz?ezres kínaiak kiket zavarnak, ill. rejtettékkel miért más a helyzet.

Meg hogy talán a buta píszí miatt hazudniuk kell Nyugaton az embereknek, és nem mondhatják el, amit valóban éreznek a bevándorlókról és menekültekről.

Na, ez a liberális véleményterror. "

Ez az! Aztán meg csodálkoznak, ha a választásokon a helyükre, azaz a pöcegödörbe kerülnek.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 17:07:17

@Shanarey: persze es egyuttal a hulye nyugdijasok tartjak hatalomban a viktatort mert konnyen befolyasolhatok es bekajaljak a soros meg a migrans dumakat. bezzeg a fiatalok sose szavaznanak a fideszre. hanyszot lehet ezt olvasni. most meg ki akarjak irtani a sajat szavazobazisukat. azt ismered a megint duhbe jovunkbol, hogy hanyat csavartal ki neki? 10-et 5 centert...

Határátkelő 2020.09.06. 17:15:22

@KissGecihuszár: Határátkelős meetingen 1000%, hogy nem találkoztunk, de ez mindegy is. Ezt itt hagyom neked: "Nos, olyanként aki immár 5 éve Balatoni lakos, bár Almádiban élő, csak azt mondhatom, hogy 40 év vízfejbeli lét után ez egy felüdülés, mert amennyire élhetetlenné vált a vízfej a permanens dugókkal, botrányosan szar levegővel, kosszal-szállóporral, zsúfoltsággal, ezek után egy Balaton melletti életvitel kicseréli a testet&lelket." Ezt meg biztosan mi értelmezzük félre.

Shanarey 2020.09.06. 17:36:10

@desw:

Július utolsó hetében. De még mindig ingyenes, persze te honnan tudhatnád, ha egyszer sem csináltattál. Ha UK-ban élsz, görgess lejjeb az általad megadott linken és nyomd meg a start gombot

Ha ez bonyolult, akkor kezdjed innen:
self-referral.test-for-coronavirus.service.gov.uk/antigen/name

@droid_:

A nyugdíj a kulcs, az a részleg anyagilag igen csak deficites a kormány számára.

nemecsekerno_007 2020.09.06. 18:26:37

@Bredpitt Monika: Én nem írtam ilyet :) Nem kerülsz pénzbe, persze a NAV erről többet tudna mondani.

A végén a bullshit-et meg hagyjuk.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 18:48:28

@Shanarey: a nyugdijat nem a kormany fizeti, hanem mi. ellenben a szavazatokat a kormanypart zsebeli be, az allitolag fogalmatlan nyugdijasoktol, akiket eppen kinyuvasztanak, fondorlatosan a gyerekeken keresztul, szerinted.

szandekosan irsz csupa ostobasagot ugye? :)

Shanarey 2020.09.06. 18:53:03

@droid_:

Na mesélj, mennyit is fizettél anyukámnak?

Ostobaságot te írsz, mert a pénz az államtól érkezik, nem tőled, s a nyugdíj kifizetés több mint a jelenleg bevétel, de te ezt nem akarod látni.

www.portfolio.hu/befektetes/20180605/7-evvel-emelkedhet-magyarorszagon-a-nyugdijkorhatar-ha-igy-csokken-a-munkaero-287718

Pazuzu Daemon 2020.09.06. 21:09:31

@nemecsekerno_007: Hát, ja. Mennyivel jobban jársz, ha a határátkelő magával viszi a nyugdíjas szüleit is. Akkor még a nyugdíjat sem Magyarországon költi el. Mindamellett, hogy alapból hülyeség, amit állandóan írogatsz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.06. 21:09:41

@Shanarey: az allam sem a kormany :) total kepzavar.

mit kezdjek a linkkel, nem vagyok portfolio elofizeto, te igen? vagy neked eleg a vastag betu?

a nyugdijbiztositasi alap evek ota pozitivban volt, koltsegvetesi penz nelkul. a 2018-as evben nem, en is ugy tudom. ahogy az is igaz, hogy a szocho merteket, amely az alap bevetelenek nagyobbik reszet jelenti, eroteljesen csokkentettek. masik resze a nyugdijjarulek, amit mi munkavallalok dobunk ossze. a kedves anyukadat szemely szerinte nem tudom, mennyi most a nyugdija?

na most komolyan, ugye viccelodsz? :)

desw 2020.09.06. 21:10:06

@Shanarey:

"Ha ez bonyolult, akkor kezdjed innen:
self-referral.test-for-coronavirus.service.gov.uk/antigen/name"

:DDDDDDDDDDDDD

"There are no tests available right now

We are experiencing very high demand for testing at the moment. Please try again tomorrow.

More tests, both for drive-through sites and home delivery, will be made available tomorrow. Please visit this page then.

If your condition gets worse, or you do not get better after 7 days, use the NHS 111 online coronavirus service. Only call 111 if you cannot get help online. For a medical emergency, dial 999."

A bezzeg Angilában' :DDD

kárárámaispj 2020.09.06. 23:24:55

@M. Péter: "Fejtsd ki részletesebben, hogy egy miért vezetett az esetek számának megtízszereződéséhez 10 nap alatt pont most, és miért nem korábban."
Mit fejtsek ki? Egy-két hónappal korábban még mindenki be volt fosva, aztán augusztusban elengedte mindenki a gyeplőt. Ismerősök között is többen mentek külföldre, repkedtek, esküvőre mentek. Amennyire fegyelmezett volt az ország április-májusban annyira kurvult el augusztusban. Az összes többi országban is ez történt.
Lehet gyártani a konteókat.

M. Péter 2020.09.07. 01:48:19

@desw: Annak ellenére, amit ott írnak, minden tünet nélkül is lehet koronavírustesztet kérni. Most néztem, 3km-en belül több mint 500 időpont van holnapra.

kárárámaispj 2020.09.07. 06:06:44

@Bredpitt Monika:
"lássuk csak, hogy is kezdődött az egész azon a bizonyos péntek reggelen a Kossuth rádióban, Orban megfenyegette a pedagógusokat, hogy ha nem akarnak suliba menni akkor majd mehetnek fizetés nélküli szabadságra......
estére viszont már bejelentették, hogy hétfőtöl nem lesz suli, miért"
És? Elmehettek szabadságra? Megállt a tanítás? Nem volt suli hétfőtől?

"azért , mert a Fidesz is azt m ondta, hogy be kell zárni a sulikat, szóval a mindent tudó nagy fehér istenünk ellen fordultak a saját emberei...."
Ejha. Democracy at work? Nem nagy fehér isten, hanem érvekkel meggyőzhető miniszterelnök? Találtak megoldást arra, hogy legyen tanítás de ne legyenek a gyerekek tömegben?

"nincs vér a pucájukban, hogy ellentmondjanak ennek a hólyagnak, ha esetleg te is köztük való vagy kérd ki magadnak......."
Nem épp arra írtál példát, hogy ellentmondtak neki?
Nem vagy túl éles kés...

kárárámaispj 2020.09.07. 06:07:08

@Shanarey: "Okoska, ugorj neki még egyszer, s nézd meg mennyit emelkedett, a koronavírus betegek aránya a kórházakban. A tavaszi hullámmal ellentétben, a fertőzöttek számának növekedése, alig látszik a kórházban kezeltek számának növekedésében. Vagyis főleg azokat találják meg, akiknek alig, avagy szinte semmi tünetük nincs, és nem szorulnak kórházi ellátásra."
Okoska, és ez hol mond ellent bárminek is? Most már tesztelnek szerinted névsorban, vagy tornasorban, vagy pénzfeldobással?
Okoska, tavasszal bezárt az ország, csak sikeresen bekerült a vírus néhány idősotthonba. Ezért volt sok kezelt és halott.
Most meg ugyanúgy megy a kontaktkeresés mint eddig. Csak már nagyobb a kontaktok száma is.

kárárámaispj 2020.09.07. 06:08:05

@Bredpitt Monika:
Hallod, te tényleg tanár vagy? Szerencsétlen gyerekek. Remélem valami éneket vagy rajzot tanítasz, nem valami olyan tárgyat, amire szükségük is lehet valamikor is.

" kolléganőmhöz kétszer nem ment ki a mentő, hagyták otthon szenvedni, és most ott tartunk emiatt, hogy mire magának kifizette a tesztet addigra negatív lett ,"
Tehát akkor hiszti volt, nem koronavírus...

"tehát ő nincs is a fertőzöttek listáján..."
Még szép, hiszen nem volt az.
"konkrétan még annak sem csináltak tesztet, aki beteg volt, nem hogy a hozzátartozónak,"
Nem, okoska. Az nem elég, hogy a kolleganőd egyszer kitalálta, hogy ő most vírusos. Ha ez alapján csinálnának tesztet akkor napi 5 millió tesztet kéne csinálni. Tudod, kontakt kell, hogy elkapd a vírust.

"én nem csak akkor kell majd teszteltessem magam, ha beteg vagyok, hanem akkor is ha a suliban majd beteg lesz valaki, "
Nofene. Akkor most tesztelnek, vagy nem? Épp előbb írod, hogy nem tesztelnek még akkor sem ha beteg vagy, két sorral lejjebb meg ha köhög valaki a suliban, akkor tesztelnek? Nem túl következetes..
"vagy minden köhintésre két hét karantén lesz, illetve az amit az értekezleten elmondtak nekünk, egy sulit távoktatásra ítélni az operatív törzs hatásköre lesz......senki más nem dönthet ilyen ügyben...." Kinek kéne dönteni? Neked? Ugye nem gondolod komolyan?

"e távoktatás ide vagy oda, én akkor is szeretnék tesztet csináltatni, ha a suliban valaki fertőzött lesz, akkor is megcsinálják?"
Az, hogy te mit szeretnél senkit nem érdekel. Többek között itt ezen az oldalon is bebizonyítottad, hogy konteók gyártásán és rémhíreken kívül semmit nem értesz a járványügyhöz. Ha majd az orvos úgy dönt, akkor fognak tesztelni téged is. Attól, mert a sulidban találnak olyan gyereket, aki pozitív, viszont te a közelében nem voltál hetek óta, akkor téged nem fognak tesztelni. Tudod - szoros kontakt meghatározott ideig. Ez az orvosnak a tanult szakmája. Persze te jobban értesz hozzá, de ez maradjon benned ez a hatalmas tudás.

Shanarey 2020.09.07. 18:54:56

@desw:

Veled sem az a baj hogy tudatlan vagy, hanem az hogy bizonyítod.
Azért nincs elérhető teszt időpont, mert sokan igénylik, s a kapacitás nem végtelen. Ám még mindig ingyenes, de gondolom ehhez tudás kell hogy utánanézz, például kérdezd meg az Angliai magyarok Facebook csoportban.

Shanarey 2020.09.07. 18:58:04

@kárárámaispj:

Nem, sok nyaralásból hazatért személy, teszteltette magát, mert érdekelte a dolog, s sok olyan van, aki elseje után ért haza, s nekik kötelező. Nem beszélve arról az apróságról, hogy a kormány bizonyítja a döntésének jogosságát, és ehhez az kell hogy teszteljenek. Netán őket kérdezd meg, honnan ez a rengetek teszt, és hogy döntik el kit tesztelnek.

Shanarey 2020.09.07. 19:54:54

@kárárámaispj:

Látom nagyon tapasztalt vagy járvány ügyben, ja mégsem.

Mesélj, hogyan derül ki hogy valaki elkapta a vírust, ha nem tesztelik? Mi van ha a kontakt személynek nincsenek tünetei, csak hordozza a vírust?

kárárámaispj 2020.09.07. 19:56:04

@Shanarey: Ja, egyébként értem én, hogy kolbászból van Angliában a kerítés, és mindent nagyon sokkaljobban csinálnak mint itt. Erre ékes bizonyíték, hogy 353 ezer fertőzött van, és 42ezer halott. Tényleg érdemes velük példálózni.

kárárámaispj 2020.09.07. 19:56:16

@Shanarey:
Hát tényleg, kezdjük ott, hogy ugye mehettek. Úgy nagyjából júniustól. Amikor mindenhol alacsony volt a fertőzöttség.
Aztán július közepétől a sárga+piros országokból hazajövőknek vagy karantén vagy 2 teszt volt. Akkor még mindig nem ugrott meg a fertőzöttek száma, pedig ment a tesztelés.
Aztán szépen augusztus közepe felé a horvátoknál meg máshol is beindult a járvány, a hazajövők között meg egyre több a pozitív.

Kurva uncsi a sok konteó, először arról ment a marhaság, hogy nincs elég tesztelés, most arról, hogy azért tesztelnek, hogy igazoljanak valamit. Baromság.
Amíg van három fertőzött, és annak van 15 kontaktja, addig csinálnak 15 tesztet. Ha 300 fertőzött van, akkor annak 1500 kontaktja van.
Egyébként nem a kormány dönti el, hogy kiket tesztelnek, hanem a tisztiorvosi szolgálat igen komoly protokoll alapján. Amit természetesen az ilyen bredpittmónikák nem bírnak felfogni.

Egyébként tényleg azzal érvelsz, hogy igaz, hogy valahol ingyenes a teszt, csak éppen nincs??? :D:D:D: Figyelj, én ingyen adok neked aranyrudat, csak éppen most elfogyott.

Azt pedig nem olvastad, hogy itt is ingyenes a teszt, ha kontaktkutatás alapján gyanúsítanak? Csak azoknak fizetős, akik külföldről jönnek haza- teljesen jogosan. Ha volt pénze nyaralni, akkor legyen arra is, hogy csinál tesztet.

Shanarey 2020.09.07. 20:44:46

@kárárámaispj:

A baj az hogy nem nagyon van kontakt kutatás, kivétel, ha valami államtitkár, avagy attól felfelé van valaki veszélyben. Az első dolog, amit kontakt kutatáskor tesznek, karantén 14 napra, s ha vannak tünetek akkor talán tesztelik is, ha nincsenek akkor nem.

Angliát, nem hoztam fel példaként, ez ügyben, illetve csak annyira hogy itt ingyenes a teszt. Itt is sok butaságot csináltak, ugyan miért hoznám fel példának?

Shanarey 2020.09.07. 22:02:23

@kárárámaispj:

Július közepétől, nem ment a tesztelés,csak augusztus végén indult be mert az utazók nagy része külföldön megoldotta, és úgy ment haza. Én is így csináltam. Július utolsó hetében a fentebb mutatott linken elintéztem a két tesztet, 48 órás különbséggel és ingyen volt. Az hogy néha nem működik az csak azért van mert sokan akarnak tesztelni. Ugorj neki a magyar adatoknak a tavaszt illetően, s majd látod hogy alig teszteltek, s az összesített eredményben az sem látszik hogy hány tesztet csináltak egy személyen. Mostanában több fertőzöttet találnak, mint ahány tesztet a tavasszal, naponta elvégeztek.

desw 2020.09.07. 22:22:52

@kárárámaispj:

"Egyébként tényleg azzal érvelsz, hogy igaz, hogy valahol ingyenes a teszt, csak éppen nincs??? :D:D:D: Figyelj, én ingyen adok neked aranyrudat, csak éppen most elfogyott."

:DDDDDDDDDDD

"Azt pedig nem olvastad, hogy itt is ingyenes a teszt, ha kontaktkutatás alapján gyanúsítanak? Csak azoknak fizetős, akik külföldről jönnek haza- teljesen jogosan. Ha volt pénze nyaralni, akkor legyen arra is, hogy csinál tesztet. "

Ennyi!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.07. 23:38:01

@Shanarey: "Nem, sok nyaralásból hazatért személy, teszteltette magát, mert érdekelte a dolog, s sok olyan van, aki elseje után ért haza, s nekik kötelező. Nem beszélve arról az apróságról, hogy a kormány bizonyítja a döntésének jogosságát, és ehhez az kell hogy teszteljenek."

hat hallod, a nagy vitaban elkezdted bizonygatni amit a patasorban is mondott.

kárárámaispj 2020.09.08. 12:48:37

@Shanarey:
"Július közepétől, nem ment a tesztelés,csak augusztus végén indult be mert az utazók nagy része külföldön megoldotta"
Ez ugye óriási nagy kamu. Európa 12 országa zöld volt, HR,A,D, F stb. Szóval akik jellemzően mondjuk dolgozni voltak azoknak nem kellett a tesztelés.
Akik meg nyaralni voltak jellemzően azoknak kötelező volt a karantén.

" Július utolsó hetében a fentebb mutatott linken elintéztem a két tesztet, 48 órás különbséggel és ingyen volt."
Hol? Itthon hétszentség, hogy fizetős volt július elejétől.

"Az hogy néha nem működik az csak azért van mert sokan akarnak tesztelni."
Ezért nem azzal kell foglalkozni, hogy hányan akarnak tesztelni, hanem hogy kinek kell. De mondom, marha jó az angol hozzáállással meg járványkezeléssel példálozni.

"Ugorj neki a magyar adatoknak a tavaszt illetően, s majd látod hogy alig teszteltek, s az összesített eredményben az sem látszik hogy hány tesztet csináltak egy személyen. Mostanában több fertőzöttet találnak, mint ahány tesztet a tavasszal, naponta elvégeztek."

Ennyire nem lehetsz sötét, komolyan. Most utoljára elmondom, aztán inkább hagylak, te egy járványügyi géniusz vagy, nyilván ezért is mosogathatsz Angliában.
Van egy ország 10 millió emberrel. Kit érdemes tesztelni? Akinek esélye van arra, hogy fertőzött. Eddig érted? Nem tornasor, nem névsor, nem kitalált betegség, nem kedv kérdése, hogy kit tesztelnek. Ha Mari néni köhög Boldogasszonyfőn, úgy, hogy nem járt életében a falun kívül, akkor nem koronavírusos. Ha meg olaszból jött valaki, azt tesztelték. A fertőzötteknek meg a kontaktjait kutatták, és tesztelték. Csak hogy tudd, egy pozitív esetre 30 teszt jutott márciusban, jobban utánamentek a kontaktoknak, mint a bezzegnémetek.
Tényleg nehéz felfogni, hogy egy fertőzöttnek van 10 kontaktja, az 10 teszt? Ha meg száz fertőzött van, és mindnek 10 kontaktja, akkor az 1000?
Egyébiránt, ha te ma csókolózol egy pozitívval ma, akkor holnap teljesen felesleges tesztelni, mert negatív leszel. Ezért van a karantén. De vírusügyi szakértőként nyilván érted a lappangási idő fogalmát.

Rohadt unalmas és fárasztó a magadfajta 444/index univerzumból származó, két cikk után szakértőkkel beszélgetni. Nézegesd az adatokat, félmillió tesztet csináltak eddig - tízezer alatt van a pozitív esetek száma.

Ja:
"sok nyaralásból hazatért személy, teszteltette magát, mert érdekelte a dolog, s sok olyan van, aki elseje után ért haza, s nekik kötelező."
Jellemzően ebben az egy mondatodban is több a hiba. Nem azért teszteltette magát, mert érdekelte a dolog, hanem ezzel válthatta ki a 2 hét karantént. Elseje után (melyik elseje?) sem kötelező, most sem kötelező.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.08. 19:55:03

"azóta (több mint 24 órája)"

befejezetlen tortenetek...

Shanarey 2020.09.08. 20:13:49

@kárárámaispj:

A félmillió tesztről csak annyit, hogy nem létezik adat arról, hány tesztet csináltak /fő. Személyes érintettség okán tudom, az egyik családtagom tesztje először pozitív lett, másodszor negatív, a két teszt közt 3 nap telt el. Ennek ellenére két hét karanténra kötelezték. Vagyis egy általános esetben, minimum két teszt / fő. Aki tényleg vírusos lett annál ez 3-4 is lehet.
Vagyis a félmillió, így már csak 250 ezer alatt valahol, s vélhető, hogy a végeredmény ennél is kevesebb.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.09. 22:33:51

@Shanarey: itt kontaktok kontaktjairol van szo. igazolt fertozottekkel kapcsolatba kerult szemelyeket termeszetesen felkutatjak, ingyen tesztelik, megfigyelik. reszletesen:

www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztato/567-eljarasrend-a-2020-evben-azonositott-uj-koronavirussal-kapcsolatban

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása