oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. augusztus 04. 06:30,  A nagy határátkelő-dilemma: Magyarország vagy sem? 116 komment

2020. augusztus 04. 06:30 Határátkelő

A nagy határátkelő-dilemma: Magyarország vagy sem?

A dilemma ebben az esetben a menni vagy maradni kérdésnek egy speciális változata. Most ugyanis nem arról van szó, hogy valaki az elmenetelt fontolgatja Magyarországról, éppen ellenkezőleg: vajon ezekben a járványos időkben érdemes-e megkockáztatni a hazalátogatást? A kérdés felmerült a Facebookon is, érdekes volt látni a különböző stratégiákat.

magyarorszag_hataratkelo.JPG

Amíg lehet, jövünk

Az egyik csoportba azok tartoznak, akik úgy döntöttek, lesz, ami lesz, ameddig lehet, addig nekivágnak a hazaútnak.

A Svájcban élő Suzy például azt írta, hogy a havonta hazamászkálók is jönnek-mennek. „Egyszer szoktunk évente menni, nyáron 4-5 napra a családhoz, egy hétre a Balcsira. A Balcsihoz most nincs kedvünk, de a 16 éves lányom csak átutazóban volt még Budapesten, úgyhogy most egy hetet ott fogunk turistáskodni. Ha lezárnák időközben a határokat, akkor autóba ülünk es visszajövünk. Nem a vírustól félünk, hanem a kiszámíthatatlan intézkedések bizonytalanítanak el.”

Hasonló véleményen van az Ausztriában élő Péter: „Ameddig a két ország (ahol élünk és Magyarország) között szabad az utazás, jövünk, ha bármilyen korlátozás, karantén, stb. van akárhol, akkor nem.”

Akik kivárnak

Van egy olyan csoport, melynek tagjai megpróbálják kivárni, merre fordulnak a dolgok a következő hetekben, hónapokban. Ildikó például azt tervezi, hogy szeptember végén, október elején menne Ausztriából! Reméli, a zöld jelzés még érvényben lesz.

Évi úgy döntött, ha lesz két negatív tesztje, akkor megkockáztatja az utat Angliából: „Ha nem lesz, nem jövök. Februárban láttam utoljára a családomat otthon, szóval nagyon szeretnék jönni.”

Kösz szépen, inkább nem

Nem meglepő módon népes azoknak a csoportja, akik inkább nem kockáztatnak és idén kihagyják a magyarországi látogatást. Közéjük tartozik az írországi Bernadett is: „Nem, köszi. Márciusban Szlovákiában voltunk, amikor egyik napról a másikra lezárták a repteret, és nem tudtunk visszautazni Írországba. Azt a stresszt meg egyszer nem szeretnénk...”

Hasonlóképpen gondolkodik a Németországban élő Viktória, akinek szeptemberben lenne először esélye hazalátogatni, de valószínűleg nem lesz belőle semmi, mert úgy tűnik, pont akkor fog költözni.

„Addig még mintegy 150 alkalommal változtathatják a mindenféle országok színét mindenfélére, úgyhogy nem rizikózom, hogy bűnözőként kezelve házi őrizetre legyek ítélve csak azért, mert merészelek nem Magyarországon élni” – fogalmazott.

A Spanyolországban élő Gyöngyvér sem kockáztat: „Sajnos valószínűleg maradok. Spanyolországból nem merek útnak indulni, annyira bizonytalan a helyzet.”

A Norvégiában élő Adriennék már valamikor áprilisban lemondtak mindent a magyarországi nyaralással kapcsolatban: „Nem utazunk, Norvégián belül nyaralunk. Karácsonyra van repülőjegyünkm de már szokjuk a gondolatot, hogy akkor sem megyünk.

Itt, Norvégiában is lenne karantén, és izgat nagyon is, hiszen addig nem tudok visszamenni dolgozni, és nem jár fizetés és semmi más sem ilyen esetben. Mondjuk lehetett volna, hogy a 4 hét szabiból 2 nyaralás, 2 karantén, de ennyit nekem nem ér.”

Éváék Svájcból úgy tervezték, hogy utaznak, aztán inkább lemondták: „Kettő nap alatt is hozhatnak kedvezőtlen intézkedéseket, nem még tíz alatt, míg otthon vagyunk. És Ausztria, Németország például biztosan nem fog cicózni, ha hirtelen újabb lockdownig fajulna a helyzet. Nem valószínű, de ki tudja?
Oké, Svájc beenged - meg ha itt kapnánk karantént, kit izgat? - mert itt élünk, de ahhoz két másik országon át vezet az út.”

Eleonóráék úgy döntöttek, maradnak Skóciában, mondván, nem kell annál jobb hely a kirándulásra.

„A járatunkat, ha mennénk Magyarországra, vagy törölnék, vagy nem. A magyar kormány vagy módosítana a beutazási szabályokon, vagy nem (karantén).

Az itteni 2 ingyenes Covid-tesztet vagy elfogadnak, vagy nem. Ja, és akkor még a visszautunkat is törölheti a légitársaság, amiből ugye a munkahelyen lenne kavar... Szóval nem megyünk, otthon úgyis csak az ideg enne meg” – írta.

Melindáék is a nem utazók táborát gyarapítják, mégpedig elsősorban a szerinte meglehetősen furcsa (ő nem ezt a szót használta…) feltételek miatt.

„1, A reptérről akár 2-3 járművel is utazhat az ember, de az a fő, hogy amikor megérkezik arra a címre, ahol karanténozik, kirakja a piros cédulát az ajtóra. Addig annyit fertőzhet, vagy annyian fertőzhetik őt meg, amennyi csak belefér.
2, Ha netalán azon a címen, ahol karanténozik rajta kívül még öreg-fiatal, akár öt személy is él, azok kimehetnek bárhová, amíg ő nem.
3/ Ha nincs helye, ahol karanténozhat, akkor ugye az állam biztosít neki helyet. És ezt az összeget ki állja, merthogy éhen nem halhat... vagy az éhenhalás is a koronás számokat fogja gyarapítani?”

Lászlóék augusztus közepén mennének autóval Angliából: „Jegyünk van a Csalagútra, de valószínű nem megyünk, mert nem kell ez a sok stressz a teszttel kapcsolatban”.

A fentiek természetesen semmilyen szempontból nem reprezentatívak, de a vélemények alapján bennem az a kép alakult ki, hogy a többség vagy eleve teljesen letett arról, hogy idén nyáron Magyarországra látogasson, vagy az utolsó pillanatig megpróbál kivárni, elodázva a döntést.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Praia Da Joaquina �� �: Elvira #brazil #brazília #praiadajoaquina #florianopolis

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr10016103004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2020.08.04. 07:51:55

Mindig vannak félősek és bátrak, de szerintem a bátraké a szerencse.:-)
Berlini barátaim pont tegnap szóltak, hogy szeptemberben Bécsbe jönnek pár napra és természetesen utána nálam is lesznek pár napot. Szállodát úgy foglaltak, hogy le lehessen mondani, költségek nélkül. Én tegnap foglaltam nekik és minden szálloda hirdeti ezt a lehetőséget.

Shanarey 2020.08.04. 09:01:10

Dilemma? A WizzAir dilemmázott, az indulással, más nem volt.
Indulás előtt 5 nappal elintéztem a két Covid tesztet, más izgalom nem volt. A hanyatló angoloknál, ingyen van a teszt.

Platonica 2020.08.04. 10:23:16

@Shanarey: NHS-en keresztul mindkettot?

Wilhelmus80 2020.08.04. 10:40:40

Kedves Határátkelők! Egy barátom doktori kutatásához kérném a segítségeteket. A vizsgálat magyar és amerikai válaszolók viszonyulását nézi a közelmúlt amerikai eseményeihez: George Floyd halálához, illetve a rendőrök és az amerikai rendőrség munkájához.
A 37 kérdésből álló kérdőív maximum 10 perc alatt kitölthető és nagyon nagy segítséget jelentene.

Magyarul:
docs.google.com/forms/d/1Vc2N2VPDZR14wiN_WbMyt6wadI4-GoUWySMBLXXO3Fs/edit?usp=sharing
Angolul:
docs.google.com/forms/d/1Vc2N2VPDZR14wiN_WbMyt6wadI4-GoUWySMBLXXO3Fs/edit?usp=sharing
Minden kitöltést és megosztást előre is köszönünk!

négyzet 2020.08.04. 11:04:42

Én is kb. április óta gondolom, hogy idén nem megyünk Magyarországra. Szerencsére később sem vettünk repjegyet, pont akkor jöttek elő a térképszínezgetéssel. Két hétre mennénk úgyis max, addig potenciális karantén, bárki kénye-kedve szerint, ha nem tetszik valami, szívás, közben esetleg még kitalálnak valamit, és ne tudjunk visszajönni? Hát, kösz, de nem.

Amit most mondott a WHO, hogy lehet, nem is lesz tuti vakcina, alapján lehet, hogy muszáj lesz hozzászokni az új betegség kockázatához.

Platonica 2020.08.04. 11:15:35

@Shanarey: Koszi, igen, ezt ismerem. Csak a kitetelek szerint azert nem egyertelmu, hogy tunetmentesen is jar, plane 5 napon belul ketto.

Shanarey 2020.08.04. 11:16:28

@Platonica:

Az utazás napjától számítva 5 napon belül kell elkezdeni, s a két teszt között 48 óra kell hogy legyen. Én, mindkét alkalommal autós tesztet választottam, aznap kell erre a honlapra benézni, és megmondja merre van a legközelebbi. Nekem szerencsém volt, mert a második az pont ott volt ahol lakom. Ja és nem kérdezik meg miért kell neked még egy teszt 48 órával később. A tesztet magamnak csináltam, ami jó, mert maga a teszt nem éppen kellemes.

Shanarey 2020.08.04. 11:17:20

@Platonica:

Ne törődj vele, csak indítsd el, és töltsd ki.

Shanarey 2020.08.04. 11:24:35

@Platonica:

Telefonon felhívni őket, értelmetlen, csak akkor foglalkoznak veled, ha tüneteid vannak, s össze vissza beszélnek. Én megpróbáltam, ez saját tapasztalat. Hívtam először a 111-et, majd a 119-et, mindkettő használhatatlan ha nincs tüneted, és csak annyit mondanak, menj fel a honlapra.

Platonica 2020.08.04. 11:26:47

@Shanarey: Nem nekem kell, hanem akiknek segiteni probalok. Telefonon is felhivtam az itt megadott szamot, es utazasi celra nem jar. Vagy hulye vagyok, vagy tul becsuletes, de nem szivesen adok olyan infot/tanacsot, ami nem legalis, mint ahogy magam sem szeretek bliccelni, kiskapuzni.
Azert koszi!

Shanarey 2020.08.04. 11:37:18

@Platonica:

A vicc az hogy az angol hivatalos szervek is tudják, mi a szabály az Angliából Magyarországra utazóknak és fenn van valahol a gov.uk-n is.
Én végig mentem a kérdéseken, és nem hazudtam egyiknél sem. Vagyis annyira nem kis kapu, csak nem reklámozzák, nehogy túl sok tesztet kelljen csinálni. Szombaton jöttem repülővel, s a többség ugyanígy járt el, mint én.

Hari Seldon 2 2020.08.04. 11:56:34

MI autóval megyünk. Elvileg 17-től 28-ig. Most kicsit többet kell maradni mint egy hét, mert már régen voltunk.

Csodabogár 2020.08.04. 12:35:16

@négyzet: Nos, repülővel én se utaznék sehova. Csak olyan helyre megyek, mennék, ahonnan vonattal vagy autóval haza tudnék menni.

Bredpitt Monika 2020.08.04. 13:19:48

@Wilhelmus80: elkezdtem kitolteni, de inkabb irnek neki, ugy gondolom, hogy csak az elso hat kerdesre tudok valaszolni, a tobbihez kellene hozzafuznom egy ket dolgot, a masik meg, hogy 2015 ota nem voltam az USA ban.....de szerintem a kerdesekre meg azok sem tudnak igazan valaszolni, akik ott elnek....

pl.

9. Mit gondol mennyire gyakori, hogy egy amerikai rendőr rasszista?

erre csak akkor tudunk valaszolni, ha ismerjuk az osszes rendori intezkedest ......

a fentiekhez meg, a 13 kerdes utanig nem jutottam el, mert ezen az oldalon szerintem a kerdesek nem megvalaszolhatok......

a szandek megvan bennem......(mire nem jo a hataratkelo kozonsege?)

Csodabogár 2020.08.04. 14:51:29

@Bredpitt Monika: Ne mond már, hogy nem tudod! Mikor ott éltél mi volt? Gondolod, hogy változott. Még én is tudom, pedig csak féléveket töltöttem ott, igaz lelkes újságolvasó vagyok azóta is.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.04. 15:05:35

@Bredpitt Monika: az ilyen kerdoivek nem arra valok, hogy megtudjak toled a tenyszeru adatokat. a benyomasodat merik, amik a sajat ismereteid alapjan alakitasz ki. ugy kezdodik a kerdes, hogy mit gondol. persze az ismereteid meg a hirekbol vannak, a kedvenc mediad talalasaban, ugyhogy nem is olyan egyszeru kerdes, mit mer.

Wilhelmus80 2020.08.04. 15:13:31

@Bredpitt Monika: Szia, a kerdoiv a media szerepet is vizsgalja, nyilvan az emberek tobbsege annak alapjan formal velemenyt. Esetleg tovabb tudnad osztani az ismeroseid koreben? Elore is koszi.

Platonica 2020.08.04. 15:30:54

@Shanarey: Igen, eleg faramuci helyzet.
Egyebkent a tesztek eredmenye is megjott idoben az utazashoz? A repteren el is fogadtak? (Azert en orulok, h pont abban a rovid idoszakban sikerult most utaznunk, amikor nem volt semmi faxni.)

Shanarey 2020.08.04. 15:43:07

@Platonica:

Az első teszt eredménye (a teszt délelőtt volt) másnap este megjött emailban, és SMS-ben. Ki is nyomtattam ezt azonnal. A második, szintén délelőtt, nem jött meg időben, már a gépen ültem, amikor megjött volna. Ám amint leszállt a gép ott volt a telefonon az üzenet. Ekkor gyorsan bekapcsoltam a laptopomat és lehúztam az emailt is, és azt mutattam meg ellenőrzéskor. Elfogadták így is.

Shanarey 2020.08.04. 15:45:00

@Platonica:

Ja igen, 5 nappal előtte kezdtem így kedden és csütörtökön voltam a tesztelésen. A csütörtöki jött fél nappal később a kelleténél.

Tatai Katalin 2020.08.04. 16:10:44

angliából tegnap 3-án jött haza a gyermek, megcsináltatta a két tesztet, negativak lettek az egyiket mult hét szerdán, csütörtökre meglett az eredmény, megküldték mobilra, a másikat pénteken csináltatta meg, szombaton reggel már ott volt mobilon az eredmény, megvolt 5 napon belül, 48 óra különbséggel simán a két teszt, simán bejött az országba a British Airles-el, londonból, nem nyafogni és siránkozni kell, hanem meglátogatni a szülőket, ez mindössze pár óra macerával járt, simán átengedtén Ferihegyen, nem volt karantén, nem kell mennie tesztre, megvan mind akettő. erről ennyit.

Tatai Katalin 2020.08.04. 16:10:47

@Csodabogár: nincs semmi probléma a repülővel, de angliából vállalni kell a két negativ tesztet, nincs ezzel gond egy száll sem.

Tatai Katalin 2020.08.04. 16:10:49

@Shanarey: ügyes vagy nagyon, a kislányom ugyanigy csinálta londonból, tegnap jött meg este a repülővel Budapestre

Platonica 2020.08.04. 16:18:58

@Shanarey: Hat en ezt mind tovabbitom igy, koszi.

Vibi 2020.08.04. 16:19:51

@Platonica: azert az, hogy illegalis lenne covid tesztet kerni tunetek nelkul az nem igaz. Erkolcsileg sem tartom aggalyosnak, sokkal inkabb az, ha tunetek nelkul, de fertozotten emberek koze mennek emberek. Akinek ez megis erkolcsi dilemmat okoz, azoknak ott a privat teszt £130+30-ert, ha kell utazasi igazolas is.
@Tatai Katalin: mi legkozelebb Bratislavaba repulunk, mert oda nem kell teszt a UK-bol erkezo allando lakosoknak. Autoberles 55 font egy hetre, ahonnan Gyor/Mo egy kohajitasnyira van. Termeszetesen autosokat nem ellenoriznek a hataron, legalabbis most.

Platonica 2020.08.04. 16:38:50

@Vibi: Illegalis talan eros szo, de valljuk be, azert a jelenleg elerheto NHS altal ingyenesen biztositott covid teszt nem ilyen cellal all a polgarok rendelkezesere. A loophole-ok kihasznalasat lehet ugyessegkent aposztrofalni, de lehet maskent is.
Es igen, pontosan ahogy irod, utazasi celra pedig ott a privatbol jo penzert beszerezheto teszt+igazolas. Vagy ha ez nem fer bele, akkor lehet nem utazni.

Shanarey 2020.08.04. 17:59:38

@Tatai Katalin:

Nem ügyesség, csak odafigyelés. De azért köszönöm.

SzZoole 2020.08.04. 18:37:18

@Vibi: az a £55/hét egy kicsit kevésnek tűnik, szerintem.

Azt meg, hogy Bratyiszlavába utazol repülővel, onnan meg Mo-ra autóval, az olyan olgyúkmekokosba matyaros megoldás, ami ugye erkölcsileg sem aggályos, ugyi?

Bredpitt Monika 2020.08.04. 19:26:07

@droid_: a kedvenc mediam????? az melyik is?

Bredpitt Monika 2020.08.04. 19:28:43

@Csodabogár: mikor ott eltem, akkor sem tudtam mit csinalnak a rendorok Del Dakotaban, a new yorki fekete fiatalokkal, akik latni akarjak a negy elnok kobe vesett arcmasat es akik egy kicsit kirugtak a hambol......

de te mit lattal, amikor ott voltal?

Bredpitt Monika 2020.08.04. 19:30:47

@Wilhelmus80: ok, kozben vegigmentem a kerdeseken, megvalaszolom oket, lanyom is akar rajuk valaszolni, ugy lattam eletkorhoz nincs kotve (16 lesz), atkuldom egy ket baratomnak, akik kint eltek de magyarok es persze ferjem csaladjanak is...udv

Bredpitt Monika 2020.08.04. 19:37:27

@droid_: az ilyen kerdoivek nem arra valok, hogy megtudjak toled a tenyszeru adatokat.

koszi a felvilagositast

kék madár 2020.08.04. 20:45:02

@Wilhelmus80: kitoltottem, kicsit olyan mintha egy 10 eves gyerek irta volna, vagy 10 eves gyereknek irodott volna, ennyire nem debilek az amerikaiak :)

kék madár 2020.08.04. 20:47:31

@Bredpitt Monika: "9. Mit gondol mennyire gyakori, hogy egy amerikai rendőr rasszista?"
mivel a vegen keri a cimed, gondolom a helyi rendorsegre gondol

2020.08.04. 23:07:59

@Platonica: "A loophole-ok kihasznalasat lehet ugyessegkent aposztrofalni, de lehet maskent is."

hehe, errol az a tortenet jutott eszembe, amikor az ukran kollegam nem ertette meg, hogy miert nem helyes a bestbuy-bol hazavinni a router-t harom napra, amig kell, aztan visszavinni, amikor ez a bestbuy policy-ja, hogy visszaveszik. pedig meg buszke is volt ra, hogy megoldotta a helyzetet, aztan csalodott, hogy nem orulok vele :)

Diesunddas 2020.08.05. 00:28:02

Én épp most töltöm a szabadságom Magyarországon, jól érzem magam. Semmilyen probléma nem volt az ideúton Svájcból. Szombaton repülök vissza.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.05. 00:28:11

az az 55 fontos berles engem is erdekelne, 20ezerert max 3-4 napra lehet elfogadhato (pl szep allapotu es teljesen mukodokepes g astra) autot berelni budapesten, kis cegektol. ujabbat, nagyobbat meg folotte. lehet hogy valtanek.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.05. 00:28:28

@Bredpitt Monika: ezt tolem kerdezed? mindenkinek vannak internetes hiroldalai, papir ujsagjai, teve- vagy radiomusorai. nincs abban semmi, mi rosszat irtam?

Rebekababa 2020.08.05. 00:28:53

Mi még Május végén hazajöttünk Londonból, a jövő héten repülünk vissza. Szerencsère már nem kell karantenba vonulnunk ott sem. Amikor jöttünk 2 hétig voltunk karanténban kényelmesen a szüleim kertes házában.
Szerintem túl nagy ügyet csinálnak belőle egyesek. Engem kint furlough-ra tettek, fogalmam sem volt, hogy meddig vagy, hogy visszafelé kell - e majd karanten Angliàban. Kb pont leszartam, egyszerűen hazajöttünk és kész. Nem kell a para, felesleges. Életem egyik legjobb döntése volt, így legalabb eljutottam a Balatonra, meg pár helyre.
Ha belegondolok, hogy az egyszobás lakásban kellett volna ülnöm hónapokig, ugy hogy sehova sem mehetek, annál bármi jobb. Néha muszáj spontán dönteni.

Rebekababa 2020.08.05. 00:28:59

Ja, amúgy repülővel jöttünk. Röhej az egész ahogy tartatták velünk a 2 métert a repteren végig, nem baj, hogy a repülőn erre nincs lehetőség. Mondtam is a srácnak aki terelgetett minket ,hogy ez szép és jó, csak semmi értelme mivel a gépen 30 cm-re ülünk egymástól. Nyílvan nem az ő hibája. Maszkban kellett lenni, ami nem túl kényelmes de csak kicsivel több mint 2 óra, ki lehetett bírni. Soha nem voltam itthon 2 hónapig egy huzamban mióta kint élek, szóval megérte.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 00:47:44

@Bredpitt Monika: angolul is legalabb ilyen bugyutak a kerdesek (az angol valtozatot toltottem ki). Pl ez
"How would you rate the ast and current performance of the US Police so far". ELoszor is, mit ert "performance" alatt...ui. a rendorseg tobbfele funkciot lat el. A US Police mint olyannal is problemam van, ez egy nagy altalanositas. Ahogy tudjuk, allamonkent nagyon eltero helyzet lehet...

Egy masik gyongyszem: egyetertek-e azzal, hogy "In its current state, the US Police are (sic! Jaj, angol nyelvtan) decidedly (magyarbol tukorforditas, haha) a threat to peaceful society and its members"...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 00:48:58

@kék madár: haha, en is valahogy igy lattam...Ez egy nagyon gagyi survey :) lsd. elozo kommentem :)

kék madár 2020.08.05. 06:17:51

@Zsuzsi65: kivancsi lennek ra, hogy mit akar kihozni belole

FutureFry 2020.08.05. 07:01:15

@Rayovac: Azért amerikaiak körében is előfordul ez a megveszem-visszaviszem hozzáállás, pl. a Superbowl környékén drága TV-k esetében [1]. Még sitcom-okban is előforduló motívum [2].

[1] www.cbsnews.com/news/super-bowl-2019-americans-buy-pricey-tvs-to-watch-the-game-then-return-them/
[2] youtu.be/wFVAj3-20no?t=218

2020.08.05. 07:04:23

@FutureFry: igen sajnos, eleg szegyen

FutureFry 2020.08.05. 07:06:37

@Zsuzsi65: “ … the US Police are (sic! Jaj, angol nyelvtan) …”

A “Police” mint szó az egy “collective noun” (is) [1], ezért - bár a British English-ben gyakrabban használatos ez a formula - az amerikai angolban sem feltétlenül helytelen [2].

[1] www.bbc.co.uk/learningenglish/course/towards-advanced/unit-20/session-1
“…
Nouns with no singular
'The police are coming! The police are coming!' (They)
Some nouns in English are collective. They represent a group or number of objects together. In many cases, these nouns are considered plural: they are collections of single pieces kept together. Because of this, they take a plural verb and have no singular noun form.
…”

[2] www.washingtonpost.com/world/2020/06/06/guns-neck-restraint-how-police-tactics-differ-around-world/
“ … But U.S. police are “much more militarized than [other] western countries,” she continued. …”

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 07:15:03

@FutureFry: amikor collective noun-rol van szo, ami egy "egyseget" jelol (mint pl team), singular verb-bel hasznalja az Amerikai angol. Ha az egyeneket akarod hangsulyozni az egysegen belul (mint team members) akkor tobbes szam.

American English, there exists the concept of a collective noun, which is a noun that should only be used with a singular verb. Collective nouns usually refer to groups that are considered as a whole. Family, team, and audience are common examples. The police is no exception, and is considered a singular entity.

The reason behind your confusion is that although this rule exists, it is widely disregarded as a result of colloquial developments in the modern English. It is extremely common to use singular verb forms with plural nouns and vice versa, typically because most English speakers aren’t actively paying attention to article correlations. The problem is that when this “sin of grammar” is repeated enough, it starts to become acceptable and even habitual for many speakers.

FutureFry 2020.08.05. 07:32:46

@Zsuzsi65: A te idézeted úgy látom egy quora válasz [1] az én példám pedig a washington post-ból van [2]. De idézhetek quora választ is (bár az egy kicsit túl kategórikusan elveti a “police is” formulát) [3]. Mindenesetre én találkoztam mindkét változattal is (“echte” amerikai angolok körében).

[1] www.quora.com/Is-the-police-singular-or-plural
[2] www.washingtonpost.com/world/2020/06/06/guns-neck-restraint-how-police-tactics-differ-around-world/
[3] www.quora.com/Which-interrogative-is-correct-The-police-is-or-The-police-are
“ Andrew Meyer, a native speaker of American English: The phrase "the police are" is grammatically correct, whereas "the police is" is not. This is because "police" is plural.  …

FutureFry 2020.08.05. 07:46:23

@FutureFry: “... “echte” amerikai angolok ...”
Na ez kicsit félreérthető lett. Szóval itt született, kizárólag angolul beszélő (angol anyanyelvű) amerikaiakat akartam mondani.

Szabo T 2020.08.05. 08:36:05

@Wilhelmus80: Kitöltöttem az angol verziót. Hány válaszadóra kell a barátodnak?

Bredpitt Monika 2020.08.05. 09:13:23

@droid_: nem irtal rosszat, de azt irtad nekem, hogy kedvenc mediad, nekem nincs ilyenem, de kivancsi lettem volna, hogy szerinted melyik, ha mar igy megemlitetted?
udv az orszagbol, amit meg a vilag is megirigyelt azert, ahogy a jarvanyt kezelte........

Bredpitt Monika 2020.08.05. 09:17:13

@Zsuzsi65: kitoltottem, en magyarul, de nem volt konnyu, minden esetre most legalabb egy kicsit beleolvastam jobban pl a budapesti antifa eletebe, terrorista szervezetnek nem hivnam oket, de eleg erdekes nezeteket vallanak.....

szoval koszi @Wilhelmus80: , erdekesnek talaltam a temat.......

Wilhelmus80 2020.08.05. 09:18:11

@Szabo T: Legalább 100 amerikai válaszadóval már értékelhető lenne. A nem amerikai válaszadók kontrollcsoportként szolgálnak, de azt hiszem, arra könnyebben talál vállalkozókat.

Mindenkinek nagyon köszönöm a segítséget!

Bredpitt Monika 2020.08.05. 09:19:43

@kék madár: humorod a regi.....

engem egyszer ert rasszista megjegyzes (bar, lehet hogy a fiuk nem a borom szinere gondoltak)

LA ben, amikor eletemben eloszor ultem egyedul egy kocsiban (amit vezettem amugy) jobbra indexeltem de balra kanyarodtam vegul, hatam mogott levo fekete fiatal ferfiak kiabaltak utanam: fucking bitch....nem haragudtam rajuk

Vibi 2020.08.05. 11:28:08

Mivel tobbeket erdekel, hogy hol es hogyan lehet egy hetre £55-ert autot berelni, ezert bemasolom a foglalasi adataimat, bar szerintem ajanlatot kerni az interneten keresztul igen egyszeru.

A mi foglalasunk Oktober 26-November1 koze szolt, de csak 6 napot kellett fizetnunk mert az erkezesunk delutanra esett. Az ajanlatot a Rentalcars adta. Mi gyakran hasznaljuk oket, eddig korrektek voltak. Mi altalaban mini vagy economy kategoriaju autot foglalunk es altalaban economyt kapunk igy is ugy is. Termeszetesen, aki ennyi penzert egy nagy csaladi autot var, annak csalodnia kell, mert maximum Skoda Fabia, VW Polo erheto el ennyiert. Visznt szamitani kell arra, hogy az ember egy Fiat Pandat kap, ami szerintem a foldkerekseg legminimalistabb autoja. Meg egy Dacia is komfortosabb nala.

Ebben az arban termeszetesen kiegeszito biztositas nincs az onreszre, aki azt is szeretne annak kb meg ugyanennyit kell fizetnie.
Mi rendszeresen berlunk autot Europaban, igy eves kiegeszito biztositasunk van kb £40-ert ami, ha jol emlekszem £7000-os fedezetet nyujt. Szerencsere meg soha nem kellett hasznalni, igy csak azt tudom, hogy ilyenkor a kart nekunk elobb meg kell teriteni, majd kesobb szamla elleneben fizet a biztositas.
Termeszetesen nem akarom elhallgatni, de ha a berelt autoval a hatart is at kivanja a berlo lepni azert emlekeim szerint legutobb mi £20 fizettunk felarkent eppen Bratislavaban.
Bratislavaba tapasztalatom szerint a repulojegyek es mas szolgaltatasok is sokszor olcsobbak, mint Budapesten. Mi Dunantulon lakunk, igy Szlovakiabol vagy Budapestrol hazavezetni idoben szinte ugyanannyi, igy mi gyakran hasznaljuk ezt a repteret.
Egyebkent a legitarsasag modositotta a repulesi tervet, igy sajnos le kellett mondanom a foglalast es ujrafoglaltunk Budapestre az alabbi idopontra.

Autoberles ott egy picit dragabb, £66 Oktober 26-tol 31-ig. Viszont nem kell a hataratlepesert felarat fizetni. Csaladi kategoria Budepesten erre az idopontra tovabbi £10-ert elerheto.
Velemenyem szerint, ha csak valaki nem lenyegesen nagyobb az atlagnal 1-2 hetre 2 fonek nincs szuksege enonomynal nagyobb autora. Legalabbis mi csomagok nelkul utazunk Magyarorszagra, igy nem latjuk ertelmet. Ezt az ajanlatot a Klass Wagentol kaptam, oket meg soha nem hasznaltuk, igy nem tudok roluk nyilatkozni.

Termeszetesen ezek mind uj forgalombahelyezesu, kivalo muszaki allapotu, minimalis kilometerfutasu autokra vonatkoznak. Car sharet meg nem probaltam. Ketlem egyebkent, hogy a tulajdonosnak lenne berbeadasra szolo kotelezo es casco biztositasa, de ha meg van is, ki tudja milyen allapotu az autoja. A magam reszerol ilyen szolgaltatast nem vennek igenybe.
Remelem a kiegeszitesekkel mar jobban ertheto, hogy hogyan hol lehet Bratislavaban £55 fontert autot berelni egy hetre.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.05. 11:38:27

mi olyan fajdalmas abban hogy pozsony? azt pl sose latom magyar szovegben hogy cluj napoca vagy wien.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.05. 11:39:53

@Bredpitt Monika: a kedvenc nyilvan ugy ertendo, hogy amiket altalaban nezni szoktal. nem hiszem hogy sokan lennenek, akik minden nap ujra beirjak a gugliba hogy "hirek" es random kattintanak valahova, vagy azt mondjak az ujsagosnak hogy huzzon nekik egy lapot de ne nezzen oda. de ha te pont ilyen vagy, akkor bocs hogy az ellenkezojet felteteleztem :)

Vibi 2020.08.05. 12:05:09

@droid_: erre csak annyit tudok mondani, hogy nem fajdalmas. Igy van irva a foglalason. Emlekeim szerint Becs Viennakent jon fel a legitarsasagoknal, igy teljesen valoszinu, hogy nem hivatkoznek ra Wienkent. Kesz szerencse, hogy a car share valamiert nem szurt szemet. Azert remelem az autoberlessel kapcsolatban segitettem tisztabban latni.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.05. 12:38:02

@Vibi: koszi. a rentalcars oldal mondjuk egy gyujtemeny, olyan mint a booking. pozsony tenyleg olcsobb valamivel. es budapesten is olcsobb a repteren berelni mint a varosban, erdekes. csaladi kategoria plusz 10 font, hat, ha a vw polo annak szamit. es ha nem honapokkal elobb foglalom, hanem jovo hetre, akkor mindjart dragabb. hataratlepes 120 euro (klass wagen), opsz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.05. 12:38:13

@Vibi: es a repteri foglalasbol ismered a varos nevet? mindenhol igy irod, a sajat magyar nyelvu irasodban. megjegyzem meg a rentalcars oldal se ajanlja fel hogy bratislava, hiaba kezdem el gepelni, ellenben pozsony ott van rogton nehany betu utan, nyilvan tudja hogy magyarra van allitva az oldal es magyarul irja a varosneveket is. egy weboldal kepes ra.

Vibi 2020.08.05. 13:53:24

@droid_: a rentalcars.com ha jol emlekszem a booking.com leanya
A legutobbi foglalasunk az Enjoy Car Hire-nel tortent. VW Up vagy magasabb kategoriaju autora. Ugy emlekszem, hogy vagy Fabiat vagy Polot kaptunk. Altalaban kieso helyeken levo cegek nem tartanak mini kategoriaju autot, igy ha nagy a kulonbseg az economy es mini ara kozt mindig minit foglalok, mert ugysem azt adnak. Nagy forgalmu turista helyeken ez altalaban nincs igy, ezert irtam, hogy lehet, hogy kapsz egy Fiat Pandat. £66-ert egyebkent 5 ajtos Polo vagy magasabb kategoriaju autot foglaltam iden oktoberre. Plusz tizert mar ennel nagyobb auto volt elerheto, mintha Astrat irtak volna.
Az autot egyebkent a Global Rent-A-Car biztositotta 2 eve. Megneztem az o dijuk 20-45 euro volt akkor, ha hatart akartal atlepni. Ez 2018-ban volt. Mi teljesen biztosan 20 eurot fizettunk.
Nezd, az altalam javasolt lehetoseg senkinek nem kotelezo, pusztan egy opcio. Attol, hogy ez neked draga/olcso vagy nem megfelelo meg masnak lehet jo.
En mindig alaposan korulnezek es nem ket nappal az utazas elott. Igy van lehetosegem jo aron foglalni. De ha nem, akkor is vissza lehet mondani extra felar nelkul es ha van olcsobb le lehet lefoglalni azt.
Szerintem ennyi autoberleses kisokos boven eleg ide.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.05. 14:36:08

@Vibi: persze, igazad van, masnak lehet jo. budapesten a varosban, 1-2 heten belulre foglalva, 5 napra kb 50ezertol indulnak az ajanlatok, ugyhogy en nem vagyok beljebb vele, de azert koszi, nem ismertem ezt az oldalt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 16:05:21

@FutureFry: ok, ezen nem fogunk osszeveszni. Mondjuk csak azert, mert valami a Washington Postban jelenik meg, nem garancia arra, hogy az adott ujsagiro minden nyelvtani szaballyal tisztaban van:)
De egyebkent en is hallottam mindket modon hasznalni:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 16:08:18

@Bredpitt Monika: hat ezt a megjegyzest barkitol megkaptad volna, haha:) manapsag meg mar nem is indexelnek sokan...

Vibi 2020.08.05. 16:37:41

@Zsuzsi65: azon mosolyodtam el, hogy mivel en british angolt beszelek es eddig egyaltalan nem tunt fel, hogy az amerikaiak inkabb egyes szamban hasznaljak ezeket a gyujto foneveket. Ami persze azt jelenti, hogy nincs kategorikus szabaly, inkabb ki hogy erzi, de jellemzo amerikara az egyes szam. Viszont a vitatok kapcsan rakerestem, es azt talaltam, hogy egyedul a police a kivetel, mert az barmelyik angolban tobbes szam.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 17:04:32

@Vibi: na, a nyelvesz enem nem hagyott nyugodni, mert tenyleg hallottam ketfelekeppen hasznalni.
Szoval egy ilyet talaltam, ami vegulis jol ratapint a lenyegre: ha mint szervezetet hasznaljuk (ami nekem is eloszor beugrott), akkor egyes szam. De ha rendorok egyuttes csoportja (es mostanaban ez a fokusz) akkor tobbes szam. Szoval mea culpa a felmeres irojatol, mert valoszinuleg o az utobbira gondolt:) (vagy nem igazan ment bele nyelvtani elemzesbe ilyen melyen, haha:)
The police" is not always plural. If it names the institution of the police, as a governmental body or as a concept in political theory, then it is singular.

But when you say "The police are coming!" you almost always mean "various policemen." Hence the plural verb.

FutureFry 2020.08.05. 17:16:35

@Zsuzsi65: @Vibi:
Szóval tényleg “agyontárgyaltuk” már, de azért itt még egy pár “data point”:
A Google által bescannelt, Amerikában kiadott angol könyvek [1] között a “the police are” 3-gram (aka trigram [2]) az utóbbi 50-60 évben kb. 5-10-szer gyakrabban fordul elő mint a “the police is” változat [3]. Érdekes, hogy ~1850-ig a grafikon szerint a “the police is” formula volt egy kicsit gyakoribb. És, hogy még egy konkrét példával szolgáljak, ez a mondat: “The U.S. police are a civil, as opposed to military, origanization” mondat [4] a “POLICE” című, két amerikai (mindkettő jogászprofesszor és volt rendőr) által írt könyvből van (és itt én úgy értelmezem, hogy szervezetként utalnak rá).

[1] Jelenleg ~40 millió scannelt könyv van, aminek feltételezem nagy része amerikai angol)
[2] en.wikipedia.org/wiki/Trigram
[3] books.google.com/ngrams/graph?content=the+police+is%2Cthe+police+are&year_start=1800&year_end=2019&corpus=28&smoothing=3&case_insensitive=true
[4] www.google.com/books/edition/POLICE/ce3B0ogdSLoC?hl=en&gbpv=1&dq=%22the+us+police+are%22&pg=PA35&printsec=frontcover

kék madár 2020.08.05. 17:31:18

sok helyen a helyes szoosszetetel egyebkent pedig nem
"police is" vagy "police are"
hanem
"police was" vagy "police were"

Jajjjj :) ez fajt

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 18:38:47

@kék madár: es most esett le, haha:) de ez mar nagyon mas tema LOL

Vibi 2020.08.05. 18:56:24

@FutureFry: nagyszeru. Az Oxford Dictionary szerint a police uncountable, plural noun. Az hogy amerikaban hogy tudjak teljesen lenyegtelen, ugyanis a britek szerint a yankeek meg angolul sem tudnak. Lasd aluminumot irnak aluminium helyett

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 19:22:28

@Vibi: Igen, nekem mindig jopofa latni, hogyan egyszerusodott/egyszerusodik az amerikai angol a brithez kepest. Itt is az amerikai pragmatikussagot latom. Miert kene irni 2-3 betut egy szoban, ha lehet ugyanazt a szot egyszerubben is leirni. Az ou-o tipikus pelda erre (colour - color; neighbour, neighbor, de a doughnut- donut a kedvencem :) es persze egy csomo mas nyelvtani pelda az egyszerusitesre es/vagy masfajta hasznalatra (kevesebb igeido, egyes szam hasznalata olyankor is, amikor elvileg tobbes szamot kene hasznalni. Rendszeresen hallom pl. a "there's some people here")

kék madár 2020.08.05. 19:44:23

@Vibi: @Zsuzsi65:
Bostonban azt amit Angliaban ugy mondanak, hogy
"how can I help you sir" vagy "what would you like to order madam" vagy mittudomen british englishul, hogy "next!" es ha 1.5 masodpercen belul nem valaszolsz, akkor "next!"
:)

blackhairlady 2020.08.05. 19:52:32

@Zsuzsi65: Szerintem nem volt ez egy rossz kerdoiv. Egyertelmu, hogy arra kivancsi, hogyan befolyasolja a media az emberek gondolkodasat.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 19:55:45

@blackhairlady: igen, csak egy csomo teves kovetkeztetest lehet levonni belole, mert a kerdesek eleg elnagyoltak voltak. En pl. mindenhol a "prefer not to tell"-t valasztottam, amikor az en race-emrol, es hasonlokrol kerdezett, mert attol fuggoen hogyan valaszolsz, mar is lehet felrevinni az eredmenyeket.

Szabo T 2020.08.05. 19:56:56

@Zsuzsi65: "mindig jopofa latni, hogyan egyszerusodik az amerikai angol"

1997 körül jártam elöször Amerikában és láttam, hogy a zebrát "peds xing"-nek hívják. Arra gondoltam, hogy Amerika, a nagy olvasztótégely, még a kínaiaktól is átvett valamit, csak azt nem tudtam, hogy hogyan kell kiejteni. Talán zsing? Aztán rájöttem, hogy mit jelent :)

FutureFry 2020.08.05. 19:57:09

@Zsuzsi65: @Vibi:
Az irónia az, hogy az amerikai angol (legalább is kiejtésileg) állítólag jobban megőrizte a régi British English-t mint a mostani angliai angol:
www.bbc.com/culture/article/20180207-how-americans-preserved-british-english
“... As a result, although there are plenty of variations, modern American pronunciation is generally more akin to at least the 18th-Century British kind than modern British pronunciation. ...”

(A mértékegységekről nem is beszélve :))

kék madár 2020.08.05. 19:59:33

@FutureFry: ezt en is olvastam: hogy a British lett ilyen es az amerikai maradt amilyen a British volt. Persze nem Alabamaban....
Valami olyasmi lehetett a British 300 eve mint most a bostoni

FutureFry 2020.08.05. 20:01:18

@Szabo T: Az amerikai közlekedési táblák/jelzések gyakrabban szövegesek mint máshol. Ahogy ezen (is) kiakadt Jeremy Clarkson :) :
youtu.be/HxHdtLfeSVg

2020.08.05. 20:04:15

a brit kiejtes nem valami olyasmibol jott, hogy a felsobb retegek kezdtek el sznobizmosbol, aztan terjedt el az egyre alacsonyabb tarsadalmi retegeken, vegul mindenki ugy beszelt?
Kicsit mint a mid atlantic a regi filmeken (ami ugyan kevesse hangzik sznobul, mint a brit, de lehet, hogy pont ezert nem terjedt el :) )

kék madár 2020.08.05. 20:08:52

@Rayovac: ha meghallok egy britet vagy nezem a WILTY-t mindig az jut eszembe: es most lehetne effektalas nelkul is esetleg?

2020.08.05. 20:21:31

@kék madár: hehe, igen, az en fulem sem szeretni annyira, pl egy filmnek nagyon igeretesnek kell lennie, hogy vegignezzem britul.

viszont volt egy musor a netflixen, nem tul tudomanyos, de ez a resz vicces volt:

egy nyelvesz csaj tartott 4 csoportnak egy eloadast a relaxalasrol, az egyiknek valamelyik brit akcentussal, a tobbinek meg ilyesmivel hogy new yorki, coloradoi meg del karolinai

aztan akiknek britul tartotta, azoknak tokre tetszett, hogy milyen okos meg hasznos volt, a new yorki/coloradoi-ak kb okek voltak, a karolinai pedig egyenesen benanak meg hulyesegnek tunt a hallgatok szemeben :D

a 100 humans volt, de nem tudom melyik epizod.

Platonica 2020.08.05. 20:34:10

@Rayovac: 'Brit kiejtesen' mit ertesz, az RP-t?

2020.08.05. 21:28:26

@Platonica: nem vagyok otthon az akcentusokban - gondolom van egy "standard", ami nem egyenlo azzal amit a brit videki gyerekek beszelnek, akiket soha nem ertek, meg nem is az orosz bevandorloknak hangzo skotokkal, akiknel csak az a gyanus, hogy hasznalnak eloljarokat, nem ugy mint az oroszok.

mar regen olvastam a tortenetet, szoval nem emlekszem a lenyegre, meg lehet, hogy nem is igaz - de feltetelezem, hogy a "standard" akcentus alakulasarol szolt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 21:34:17

@kék madár: a keleti/NY-i akcentusrol Woody Allen meg Bernie szokott az eszembe jutni :)

Na, latszik, a mai poszt (1 kommenttel) kevesbe izgalmas, mint a mi nyelveszkedesunk, haha :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.08.05. 21:46:36

@Rayovac: igen, azt az epizodot en is lattam, a bias-rol (eloiteletek) volt benne szo. Erdekes es jopofa volt, bar azert hozza kell tenni, hogy a kiserletek ill. a levont kovetkeztetesek nem biztos, hogy egy tudomanyos lapban (peer reviewed) megallnak a helyuket ;)

2020.08.05. 21:54:10

@Zsuzsi65: igen, azota az elvileg szakerto egyik musorvezetot mar lattam egy filmben szineszkedni (upload)

kék madár 2020.08.05. 22:03:14

@Zsuzsi65: mindenki ket max 3 temara ugrik :)

kardio1 2020.08.05. 23:48:00

@Vibi: a Pozsony meg bármelyik magyarban Pozsony, és nem Bratislava :)

FutureFry 2020.08.06. 00:25:38

@Rayovac: @Zsuzsi65: Ahogy Jeff Foxworthy mondta: “… In a lot of parts of the country, you know, people hear me talk they automatically want to deduct a 100 IQ points. ‘Cause apparently the Southern accent’s not the world’s most intelligent sounding accent …”:
youtu.be/DZclYsVVzMw

(külön jó az agysebész akcentusa :))

Szabo T 2020.08.06. 07:30:50

@FutureFry: Egy kicsit tudok Southern-ül, mert Dél-Karolinában élek.

somlobodog 2020.08.06. 07:30:50

@Bredpitt Monika: ez egy kérdőív. Nem egy ropdolgozat hogy van jó meg rossz válasz....

somlobodog 2020.08.06. 07:30:50

@Zsuzsi65: köszi. Meg se nyitom ez alapján. Aki egy fordította nem veszi a fáradságot az valószínű leszarja az egészet. Annak én minek dolgozzak? Köszi hogy sporoltal nekem 10 percet.:)

stierd 2020.08.06. 07:30:57

Aki úgy dönt, hogy utazna, de nincs tisztában az aktuális szabályozással, annak itt egy kis segítség:

https://dvdstier.wixsite.com/stierdavid/post/utaznál-de-nem-tudod-honnan-és-hová-lehet-hiánypótló-weboldal-az-eu-tól

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.06. 11:55:58

"A Svájcban élő Suzy például azt írta, ha lezárnák időközben a határokat, akkor autóba ülünk es visszajövünk. "

Jaja, biztosan, majd pont neki kinyitják a határokat, mi?Eszetlen.
Azért nevezik lezárt határnak, mert hogy pont senki nem mehet át rajta...

"És Ausztria, Németország például biztosan nem fog cicózni, "

Erről meg azonnal a Woody Allen film jut eszembe:
-Mi az a cicó?
-Nem cicó, cécó!
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.06. 11:59:14

Mi se megyünk idén sehova valszeg, maradunk szépen a s3ggünkön.A faxnak hiányzik a stressz, meg az extra költégek, karantén.
A legdurvábbat eddig itt olvastam,miszerint a hazautazó magyarnak mire elismerték a két covid tesztjét, és feloldották a karanténját, addigra eltelt a 14 napból 13...Hát, hurrá, bzmg, annak aztán volt értelme...
:-(

Platonica 2020.08.06. 15:17:14

@Rayovac: Az RP(=Received Pronunciation)-t tartjak standard angolnak, bar szigoru ertelemben veve a standard English az irott szovegre ertendo, a RP pedig (ahogy a neve is mutatja) a kiejtett forma. Erdekesseg me'g, hogy a nevevel ellentetben a valosagban egesz kis letszamu az ezt beszelok aranya, ami nem meglepo, mert az RP-t hasznalokat ugy irjak le, h maganiskolakban nevelkedett kozep- es felsoosztalybeliek. Es hat az tenyleg par szazalek az osszegeszhez kepest. Leginkabb a 'hivatalos BBC bemondok' angoljakent szoktak jellemezni, de sztem ez is elegge higul manapsag (blessed equality&diversity jeligere hehe).
Tortenetet tekintve azert nem hinnem, hogy ugy indult, hogy a felsobb retegek sznobizmusbol 'affektaltak', aztan a tobbiek meg utanoztak, es vegul mindenki igy beszelt:-DD Lasd fontebb.
Abszolut (kivulallokent tenyleg elkepzelhetetlen) megoszto ereje van annak, h ki hogy beszel. Es szo sincs arrol, hogy pusztan mert 'kf-i akcentusa' van vkinek. A sajat regionalis akcentus is visszatarto tenyezo lehet pl professzionalis elomenetelben.

Platonica 2020.08.06. 15:18:32

@geegee: Ez a vege eleg hihetetlenul hangzik:-x

Niki Pusztai 2020.08.06. 16:32:17

En most 1 honapig jottem es mentem Karintia es Györ kozott 3-4 napokat voltam otthon.most jottem vissza fel evig nem megyek vissza pedig csak 400km. Hala isten hataron nem volt semmi. Osztrak határőr jo fej volt csak utlevelet nezett. Es mehettem is. Karacsonyra nem biztos haza megyek pedig jo lenne latni anyaekat. Sok minden kiderul még

dikusz. 2020.08.06. 16:34:24

@geegee: @Platonica: A facebookon egy olyan utazós csoportban vagyok benne, amelynek a tagjai sok év óta visszajárnak Montenegróba.
Egy hölgy írta, hogy amikor visszajöttek Montenegróból, csináltatták meg a tesztet (még ingyenes volt), és az eső teszt 6 nap múlva lett kész, a második a 13. napon készült el.

2020.08.06. 21:29:10

@Platonica: nem tul tudomanyos forras, de mutatja, hogy ez a teoria benne van a levegoben:

www.britishaccent.co.uk/news/2013/06/how-did-the-british-accent-evolve/

"This difference began because English people who suddenly became wealthy, as a result of the industrial revolution, wanted to find a way of distinguishing themselves from the poor classes. They practiced and adopted the non-rhotic British accent as a way of demonstrating their new status among the upper classes."

vagy a wikipediarol az altalad emlitett RP kapcsan:

en.wikipedia.org/wiki/Received_Pronunciation

"Traditionally, Received Pronunciation has been associated with high social class. It was the "everyday speech in the families of Southern English persons whose men-folk [had] been educated at the great public boarding-schools"[

akarhogyis, nekem (es sokan masoknak) sznobnak es rajatszosnak hangzik, bar aki igy tanulta meg kiskoratol, az nyilvan nem sznobizmusbol/rajatszasbol beszel ugy

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.06. 21:51:13

@dikusz.: Asszem a tildys posztban volt.Na de miért nem kommunikálják ezt kifelé a szervek, hogy ilyen átfutási ideje van?Gondolom, mert akkor bevételtől esnének el.Akár hogy is van, rohadjanak meg...egy ilyen tesztnek pár perc alatt kellene eredményt mutatnia.

dikusz. 2020.08.06. 23:18:33

@geegee: Akit említettem, leírta a kommentjében, hogy csak azért csináltatta meg a tesztet, mert még ingyen volt (ez kiverte nálam a biztosítékot eléggé), nem lett volna gond, ha karanténba kellett volna menniük, amúgy is szabin voltak. Nem is nagyon sajnáltam, hogy várniuk kellett.
A fizetős tesztnél nem hiszem, hogy ennyit váratják, egy csomó olyan labor van, ahol 30000 jó magyar forintért/fő megcsinálják a tesztet augusztus elseje óta. Nem érdekük, hogy húzzák az időt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.07. 08:05:51

@dikusz.: ok, értem.Viszont a 30e fotintos teszt árában egész biztos van jó adag bevétel is...
Na mindegy, nem mi fogjuk ezt a problémát itt megoldani.

dikusz. 2020.08.07. 09:07:16

@geegee: Én is attól tartok, hogy ezt a problémát nem fogjuk megoldani, és szerintem nem is akarjuk.:)))

Platonica 2020.08.07. 09:53:11

@dikusz.: Igen, ertem. Az elejen sztem sok helyen kevesbe gordulekeny volt a teszteles/eredmeny, itt is sokat valtozott, ahogy hallom.
@Rayovac: Az elso link tenyleg nem tul preciz:-) Szinte csak a rhotic/non-rhotic kulonbsegre hegyezi ki a 'british accent'-et:-) Az altalad idezett resz szerint az ujonnan meggazdagodott, eredetileg alacsonyabb retegekbol szarmazok akartak hasonulni beszedben a felsoosztalyokhoz, hogy ezzel is hangsulyozzak uj statuszukat. Szoval egy mar letezo 'posh' kiejteshez probaltak konvergalni.
Abban egyebkent egyetertunk, h gyakran 'affektalonak' jon at pl filmekben, de szerintem a korites miatt is:-) Az en gyerkom egyebkent RP-szerut beszel, szoktak is kommentalni. Nem valasztotta, iskolai, baratai reven ezt szedte fol, ahogy te is irod. Egyebkent nem tunik rajatszosnak, inkabb 'sophisticated'-nek mondanam v muvelt angolnak.

Shanarey 2020.08.07. 12:18:05

UK.

Momentán behalt az online jelentkezés a tesztre. Hirtelen túl sok lett a jelentkező, s nincs elég kapacitás. Emiatt azt írják a honlapon, akinek kell próbálja később:

We are experiencing very high demand for testing at the moment. Please try again tomorrow.

More tests, both for drive-through sites and home delivery, will be made available tomorrow. Please visit this page then.

Albu 2020.08.08. 09:11:34

Ha valaki nem tud hazarepülni Szlovákiából Írországba, akkor átugrik Pozsonyból Schwechatra, és onnan repül, nem?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása