oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. május 30. 06:30,  Tíz dán tabu, amit soha ne szegj meg! 47 komment

2020. május 30. 06:30 Határátkelő

Tíz dán tabu, amit soha ne szegj meg!

Minden országban vannak olyan társadalmi szokások (ha úgy tetszik, tabuk), amiket nem illik megszegni, különben elég csúnyán fognak ránk nézni, vagy bunkónak tartanak majd. Esetleg mindkettő. Lássuk, mi a helyzet a dánoknál az italtól a születésnapokon át az udvariasságig!

dania_zaszlo_foto_pexels_com.jpg

1. Tak for mad

A „tak for mad” használatával az étkezés végeztével megköszönjük a vendéglátást. Ha ezt elmulasztjuk, akkor jó eséllyel udvariatlannak tartanak majd. Fontos, hogy étkezés után és nem előtt kell használni.

2. Ital

A dánok szeretik a tömény, pálinkaszerű italokat.

„Húsvét volt, én húszéves egyetemistaként nem sokkal korábban költöztem az engem befogadó családhoz. Az ünnepi hét egyik első elegáns étkezésén lassan szopogattam az akvavitem (ez egyfajta dán pálinka), ahelyett, hogy egyben leküldtem volna. A többiek az asztal körül nagyon jót szórakoztak rajtam, majd megmutatták, hogyan kell ezt rendesen inni. Aztán még jobban nevettek, amikor a példájukat követve egy húzásra leküldtem az italt, aztán köhögtem és majdnem megfulladtam” – mesélte a Local című lapnak a Thy-ben élő Maria Hein.

3. Szólj a szomszédoknak

Ha társasházban lakunk, akkor célszerű értesíteni a szomszédokat bármilyen társasági összejövetel (na jó: buli) előtt. Már csak azért is, mert a vendégek általában magasabb zajszinttel járnak és nem árt, ha erről tudnak a szomszédok. Persze vannak ellenkező előjelű tapasztalatok is.

„Anélkül szerveztem bulit, hogy erről értesítettem volna a szomszédokat. Akadtak köztük olyanok, akik egyszerűen nem tudták, hogyan viselkedjenek” – mesélte a Koppenhágában élő Joshua.

4. Köszönés

Ha már itt tartunk, azt ugyan elvárják a szomszédok, hogy tudjanak a partikról, ám azt már a legkevésbé sem, hogy ezt személyesen közöljük velük. Olyannyira, hogy a dánok például a szomszédoknak sem nagyon köszöngetnek.

„Egyszer éppen hazaértem, amikor a szomszédom indult valahova. Odaböktem neki egy ’hej’-t, mire jól láthatóan kényelmetlenül ő is motyogott egy ’hej’-t” – írta le egy tanulságos élményét a Koppenhágában élő Pavlos.

Szóval ne várjunk nagy beszélgetéseket a szomszédokkal, hiszen még a köszönés is problémákat okoz.

5. Személyes tér

A pontosság és a másik személyes terének tisztelete is nagyon fontos a dán kultúrában az ott élő külföldiek szerint. Olyannyira, hogy nagyon könnyen megütközést kelthetünk bizonyos gesztusokkal.

„Pár nappal azután, hogy először találkoztunk, megöleltem az egyik szobatársam, akinek aznap volt a születésnapja. Soha életemben nem láttam még senkit, aki annyira kényelmetlenül érezte volna magát” – írta az Aalborgban élő Ilse.

„Egy órát késtem a saját születésnapi partimról. A házigazda nem volt túl boldog” – ezt már a koppenhágai Lorenzo mesélte. (Lám, ilyen az, amikor a latin és az északi kultúra ütközik…)

6. Születésnap – te veszed a saját tortád

Ha már a születésnapnál tartunk, a munkahelyen nem téged lepnek meg tortával (ha egyáltalán), hanem tőled várják el, hogy vigyél egyet. Több külföldi is megjegyezte, hogy aki ezt elmulasztja, arra elég rossz szemmel néznek és partigyilkosnak tartják.

7. Ki ne nyisd mások előtt az ajtót

Míg Magyarországon a társadalom egy jelentős részénél elvárás az udvariasság, addig erről a dánoknak teljesen más elképzeléseik vannak és nem feltétlenül tartják sokra.

„Ne légy udvarias, ne nyisd ki az ajtót magad elé engedve egy másik embert. Ilyenkor az azt fogja gondolni, hogy nem feltételezed róla, hogy ő is ki tudja nyitni” – idézett fel saját emléket Pavlos.

8. Fütyörészni tilos

A dánok azt sem nagyon szeretik (legalábbis pár határátkelő tapasztalata szerint), ha az ember túlságosan feltűnő hangokat ad ki közterületen.

„Soha ne fütyöréssz nyilvános helyen. Egyszer bringázás közben hangosan fütyörésztem. Mindenki megbámult, meg is álltak, hogy vajon honnan a bánatból jön ez a fütyölés” – emlékezett vissza a már több dán városban is élt Hailey.

9. Szupermarket

„A szupermarketben elvárják, hogy használd a saját megvásárolt áruidat a következőtől elválasztó műanyagot, ellenkező esetben számíthatsz a sóhajokra és szemforgatásokra” – tapasztalta Alex, aki öt évig élt Koppenhágában. (Speciel ez érthető, miért ne tennéd le?)

10. Tabu kérdések

Végül, de nem utolsósorban a dánoknál is (mint minden nemzetnél) vannak tabukérdések. Esetükben ezek a család, a vallás vagy az anyagi helyzet. Egyenesen ezekre kérdezni tolakodónak és sértőnek számít.

Ezért ezeket jobb, ha hanyagoljuk, vagy amennyiben nagyon meg akarjuk kérdezni, akkor csomagoljuk be nagyon. Azaz ahelyett, hogy megkérdeznénk egy dántól, mennyit keres, inkább kérdezzük azt, minden rendben van-e, jól kijönnek-e.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A Fülöp-szigetek egy szegényebb oldala �: Marci #fülöpszigetek #philippines

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: pexels.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Dánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2515729108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.05.30. 08:28:54

Az egyik fele Európa nagy részén ugyanígy van, a másik fele a hűvös északi vérmérséklet alapján előre tudható. Gondolom, a legtöbb meglepett sztori az addig világot nem látott egyetemistáktól jött...

Herr Géza 2020.05.30. 09:55:52

Ennyi hülyeséget honnan lehetett összeszedni?

Csodabogár 2020.05.30. 11:12:45

Részemről semmi olyan különös szokást nem találtam a leírtakban, ami ne lenne általános udvariasság Európában.
Talán az ajtó nyitás? De a magyarázat hozzá nekem elég hihetetlennek tűnik.

nyuszigonosz 2020.05.30. 11:53:29

Na akkor megint egy írtózat bulvár cím. :-(

Aztán meg: gondolom pár alap udvariasságot sem ismerö személy csak úgy leírta, mi is volt a legelsö "élménye", mikor éppen fél perce tán Dániában volt. Vagy egyáltalán Európában.

Az ajtónyitás meg úgy hülyeség, ahogy valaki kitalálta.

Szaktanár 2020.05.30. 15:27:56

"6. Születésnap – te veszed a saját tortád

Ha már a születésnapnál tartunk, a munkahelyen nem téged lepnek meg tortával (ha egyáltalán), hanem tőled várják el, hogy vigyél egyet."

ha tortát nem is, de expertebbek viheteknek saját készítésű risalamande-ot, kevésbé lelkesek egy tonna csokit/cukrot/gumicukrot/bonbont. minden, ami "lakris" ízesítésű (kb a magyar medvecukornak felel meg), óriási sikernek fog örvendeni a dánok körében, sztem nincs is olyan édesség, amit ne lehetne kapni ebben az ízesítésben. sajnos mindenki más számára konkrétan ehetetlen lesz. a születésnapos aznapra kap egy mini dán zászlót is az asztalára (ha nem dán, akkor nem kap, én legalábbis nem kaptam sose az ott eltöltött évek alatt, bár soha nem is reklamáltam érte. azért a jókívánságok, ölelkezések így is járnak, aminél tovább egy dánnal sem mennének).

yourmomtits 2020.05.30. 17:20:43

a dánok nagyon jó arcok, főleg, amikor azzal zrikálod őket, h nem is igazi vikingek :D

funfun 2020.05.30. 17:20:43

Egy-egy ember egy-egy tapasztalata még nem általános elvárás, viselkedés. Ráadásul nem is annyira egyediek. A buliról szólni például ennyire extrém?

csúti csüngőhasú tolvaj 2020.05.30. 17:20:43

Minden országban elég nagy büdösbunkó az aki nem tudja felfogni, hogy egy idegen aki nem ott nőtt fel nem ismer minden ostoba helyi szokást.

datam 2020.05.30. 17:20:44

@Csodabogár:

Belgiumban nagyon hülyén néznek rád, ha kinyitod az ajtót és előreengedsz egy hölgyet. Meg is kérdeztem, hogy mi annyira furcsa ezen nekik, hiszen itthon ez alapvető udvariasság. Azt mondta a nő, hogy neki úgy jött le, mintha meg akarnám nézni hátulról is...:D nagyon kinevettem...:D

Csodabogár 2020.05.30. 18:31:50

@datam: Megbolondult a világ. Manapság ha valaki kicsit udvaros és netán a karodra teszi a kezét, az már sexual abuse!
Aztán majd panaszkodhatnak a nők, hogy senki nem közeledik hozzájuk.
Nem szeretnék most fiatal lenni, annyi mindenről lemaradnék.

horsz 2020.05.30. 18:53:37

@Csodabogár:
Ez a beteg nyugati társadalmakban van jelen. Minél keletebbre megyünk, annál nőiesebbek a nők. Pontosabban elfogadják azt, hogy ők nők.

nincs1agy 2020.05.30. 18:53:37

@nyuszigonosz: Sztem itthon sem elvárás, hogy kinyisd, hanem csak hogy engedd előre az ajtónál.
Ha mondjuk egy nehezebb liftajtó, akkor ki kell nyitni, és az ajtót tarva megvárni míg belép.Étteremben pedig a férfinek kell mindenképp elsőkén belépni.

nincs1agy 2020.05.30. 18:54:18

Egy nekem való ország. Rühellem a sok intimpistáskodó hülye magyart.

zZZz 2020.05.30. 18:54:18

Konkrétan leszarom az dánokat es szokásaikat.

nyuszigonosz 2020.05.30. 19:03:42

@nincs1agy:
Én írtam félreérthetöan azt az utolsó mondatot a hozzászólásomban: a posztban lévö ajtónyitási leírás úgy hülyeség, ahogy ott van.

Az elöreengedés normális, söt, ha egy nehéz ajtóról van szó a kinyitása is.

nincs1agy 2020.05.30. 19:43:35

@nyuszigonosz: Igen nálunk.. Mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy valakinek az jut eszébe az előreengedésnél, hogy meg akarom bámulni a fenekét.:)
Egyébként Görög Ibolyának-egykori parlamenti pr-osnak- van egy jó könyve. Ott felmerül, hogy lépcsőfordulóban előre engedjen e egy férfi egy miniszoknyás nőt felfelé, hisz a betekintés lehetősége bizonyos helyekre nyilvánvaló. A szerző szerint az a nő aki ilyen szoknyát visel épp azért teszi, valszeg nem bánja, ha kicsit jobban látható bizonyos helyeken,szóval előre lehet engedni.:)

mbazs 2020.05.30. 22:21:20

Nem találtam különösebben különösnek ezeket a különbségeket.

safa 2020.05.31. 08:48:35

Azt illik megkérdezni tőlük,hogy az évenként megtartott delfinvadászatokat mikor fejezik be?

midnightcoder2 2020.05.31. 08:48:53

@nincs1agy: +1. Mondjuk a bulit bejelenteni idehaza is minimális udvariasság lenne (de ez egy panelproliban fel sem merül). Ezek közül egyedül a munkahelyre bevitt tortával nem tudnék azonosulni, nálunk nem is tudjuk, hogy kinek mikor van a születésnapja - illetve még HO előtt a cég minden hónapban tartott egy szülinapi tortázást, ahol rendelt pár tortát, és gratuláltak azoknak akinek ebben a hónapban volt szülinapjuk. Viszont a medvecukrot én is szeretem :-)

2020.05.31. 09:34:48

Dániában, de szerintem a világ minden országában az van, hogy lépcsőn és létrán mindig engedd előre a jóseggű csajokat.

2020.05.31. 09:34:53

@yourmomtits: Nem is vikingek, valójában szkíták. Skandinávia is azt jelenti, hogy Szkíta dán törzs hona.

2020.05.31. 09:34:56

@Csodabogár: Északon ha kinyitod egy nő előtt az ajtót, az azt jelenti, hogy nem tartod őt egyenlőnek veled. Vagyis még a régi sztereotípiák rabja vagy. És innen jön az, hogy ő is ki tudja nyitni az ajtót.

Kávéház Magazin · https://kavehazmagazin.hu 2020.05.31. 11:28:21

Nem pont a 10 ponról szól, de dán kérdés :)
Van nekik dán ételspecialitásuk?
Egyszer Koppenhágában járva bementem egy viking sisakos emblémás étterembe, hogy egyek valami dán specialitást. A kérés elhangzásakor a felszolgálók pislogtak, hogy vajon mit is akarhatok. Aztán az egyik megkérdezte, hogy szendvicset e?! :D

Norbert Végh 2020.05.31. 11:28:57

UK-ban is te veszed a tortát.
Az irodában ahol dolgozom az ínyencebbek várják a július végét, mert mindig drága (jó) tortát viszek be.
Akinek közeleg a születésnapja szólnak is hogy dejó lesz, várják a tortát, és hogy a születésnapos el ne felejtse. :)

Ugyan mint turista ezekbôl a szokásokból semmit sem láttam, viszont Dánia tökjó hely, szivesen élnék ott.

nyuszigonosz 2020.05.31. 11:57:35

@Kávéház Magazin: Pedig vannak dán kajaspecialitások.

A Smörrebröd például, ( ez tényleg egy szendvicsként elkészített kenyér, ami náluk tipikus ebéd is) de hát nemcsak az!

Van a Flæskesteg - sült disznóhús sült börrel rajta
Skipperlabskovs - ez az Észak-Német Labskaus dán változata viszont Dániában disznóhússal készül

Meg a karamelizált krumpli ez ott inkább karácsonyi kajákhoz van, meg persze a hal ételek és még sok sok más. Változatos a dán konyha.
Sütik és torták is vannak persze meg rødgrød - itt Németországban a Rote Grütze - piros színü apróbb gyümölcsök: málna, eper, ribizli és áfonya összeállítás.

Na meg a kedvenc dán édesség a Lakritz.

nyuszigonosz 2020.05.31. 11:59:28

@Norbert Végh:

És hát nem csak ott.
Nem találkoztam még azzal, hogy a munkahelyen kapjon az ünnepelt tortát, hanem mindig azzal - nem egy ország, ahol dolgoztam és éltem - hogy a tortát/ sütit az ünnepelt viszi.

Ezért is csodálkoztam tegnap annyira a posztban felsorolt sok sok butaságon.

Treff Bubi 2020.05.31. 12:18:46

A tortázást kivéve egyikkel sincs bajom. Azzal is csak azért, mert nekem a születésnap privát esemény, amit a családdal, barátokkal ünneplek meg, sosem szerettem a munkahelyi felköszöntéseket, akárki is készíti a hozzávalót.

nincs1agy 2020.05.31. 13:12:14

@Treff Bubi: Sztem praktikusabb,mint minden hónapban összedobni az aktuális szülinapos tortáját vagy mittudomén mijét.

dikusz. 2020.05.31. 13:48:07

Már tegnap is sületlenségnek tartottam, de ma el is olvastam a posztot. Nem változott a véleményem...

A tortázásról: ha valamelyik munkahelyemen szülinapoztunk, akkor a megköszöntött kolléga nem tortát hozott, hanem aprósütit, sósat, vagy édeset, nem tortát.

Fütyörészés: "furcsa hang" azt hittem, másféle hangot ír a posztoló, nem a fütyülést...

nyuszigonosz 2020.05.31. 14:23:18

@dikusz.: Amúgy a torta az opcionalis valami, valaki azt visz, valaki meg egy egész pléh sütit - az ilyet általában az, aki saját maga csinálja otthon, valaki többféle sütit vagy aprósütiket.

És van az a munkahely, ahol meg egyaltalán nincs ilyen és senki nem visz semmit.

Nincs elöírás. :-)

Dr.Démonmac1 2020.05.31. 15:05:35

A 4 és a 7- nem a többi oké:)

Szaktanár 2020.05.31. 15:50:50

@Kávéház Magazin: nincs igazán tipikus dán kaja, leszámítva azt az 1-2 dolgot az édességek terén, amiket említettem. rengeteg disznót esznek, talán a frikadeller az, amit ők nagyon dánnak gondolnak, de a németek meg nagyon németnek, a magyarok meg nagyon fasírtnak. szóval ez sem kimondott dán specialitást. van persze a híres szendvicsük, a @nyuszigonosz: által említett, helyesen smørrebrød-nek nevezett csoda (nincs "ö" betűjük), amit sztem túlzás nemzeti kajának nevezni, lévén h csak egy túldíszített szendvics, és a világon mindenütt eszik. ez van, a dán konyha nem fog nagy térhódítást véghez vinni soha.

Montroyal 2020.05.31. 16:24:36

@datam: kulonosen a lepcson felfelé elore kell engedni :-)

theman 2020.05.31. 16:47:01

Érdekesek ezek a dánok. Svájcban azt nem szeretik, ha valaki bőgeti az autó motorját éjjel a házak között, a finnek ha valaki üvölt a moziban, az olaszok meg ha valaki ugrókötelezik a metrón.

dikusz. 2020.05.31. 17:34:04

@nyuszigonosz: Itthon a névnapokat (elírtam az előbb, nem szülinapot) tartják a munkahelyen, ha tartják. Itt se divat már ez az ünneplés.

midnightcoder2 2020.05.31. 18:19:09

@dikusz.: Mondjuk normális ember idehaza sem nagyon fütyörészik manapság az utcán.

Örömhernyó 2020.05.31. 18:19:55

@Norbert Végh: Anyám munkahelyén (vidéki magyar város) is az volt a szokás, hogy a születésnapját ünneplő vitt be tortát vagy süteményt. Versenyeztek, hogy ki tud jobbat sütni. De volt egy nő, aki sose vitt be semmi saját készítésűt, legfeljebb bolti aprósüteményt, pedig elmondása szerint húszfélét sütött a családnak minden hétvégén. Szó szerint húszfélét, nem fukarkodott az öndícsérettel... Persze senki se hitte el.

Kávéház Magazin · https://kavehazmagazin.hu 2020.05.31. 18:20:00

@nyuszigonosz: Igen, végül a Smörrebröd volt a választott fogás. :)
A Lakritz-et ismertem, a többit nem. Na, majd a halas ételekre még rákeresek, ha újra arra járok. Köszönöm!

Kávéház Magazin · https://kavehazmagazin.hu 2020.05.31. 18:20:11

@Szaktanár: Köszönöm! A smørrebrød mellé Kilkenny sört kértem, mert hirtelen azt hittem, hogy az étlapon az egy dán sör. Nem kérdeztem akkor már senkit, csak rendeltem. Mentségemre legyen szólva, hogy ez 1997-ben volt és nem is ismertem ezt a sörfajtát. :)

Szaktanár 2020.05.31. 19:13:58

@Kávéház Magazin: sose igyál kilkenny-t, ha szereted a south parkot :(

Montroyal 2020.05.31. 19:42:28

mi annak idején mar az ovodaban iskolaban megtanultunk koszonni itt Canadaban csak eloszor volt sokkos hogy ha koszonok , visszakoszonni is nekem kell a repteren elég sokan oltoztunk az oltozoben de se ki se bemenet senki nem koszont ,, 15 emeletes hazban lakom de ha a képébe koszonok valakinek a szeme sem rebben .. ja .. amikor idekoltoztem az irodan erdeklodtek hogy ahhoz a bizonyos vallashoz tartozom -e mint a tobbi lako ... :-)

Kedélyes Paraszt 2020.06.01. 10:29:32

Összesen 4 hetet töltöttem Dániában tanfolyamokon. Nyilván nem jöttek le a fenti tapasztalatok, viszont az ott fogyasztott kajákkal meg voltam elégedve, legyen az munkahelyi menza, vagy szállodai étel.
Ez a nem köszönünk, meg nem udvariaskodunk meg ilyen nyugat-europai, USA szokás, nagyon nincs an inyemre. Állitólag ezen a téren Svájc viszi a primet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása