oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. május 23. 06:30,  Különös dolog történt a nagy-britanniai magyarokkal 65 komment

2020. május 23. 06:30 Határátkelő

Különös dolog történt a nagy-britanniai magyarokkal

Egészen furcsa dolog történt a szigetországban élő magyarokkal kapcsolatban: egyetlen év alatt 32 ezerrel ugrott meg a számuk. Mármint hivatalosan. Többen viszont ennek ellenére sem lettek, aminek több oka van, akad köztük egészen kézenfekvő is.

nagy-britannia_manchester_2_foto_pixabay_com_12019.jpg

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön tette közzé legfrissebb adatait, amiből egészen furcsa dolog derült ki, nevezetesen hogy egyetlen év alatt 77 ezerről 109 ezerre nőtt az országban élő magyarok száma.

Elsőre ez már azért is furcsa, mert miként itt is megírtuk a napokban, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint megfordult a kivándorlási trend, ami konkrétan azt jelenti, hogy tavaly egészen pontosan 23 200 magyar költözött haza, miközben összesen 21 900 költözött külföldre.

Ezzel voltaképpen nem csak összezárult az olló, hanem elkezdett a másik irányba kinyílni. A kivándorlási oldalon ugyanis már négy éve csökken a határátkelők száma, miközben a hazatérőké folyamatosan nő. (A teljes posztot itt találjátok.)

Szóval mi állhat akkor a hirtelen drasztikus nagy-britanniai emelkedés hátterében? A magyarázat viszonylag egyszerű, a belőle adódó következtetések ellenben elég messzire vezetnek.

Hajlamosak vagyunk egyetérteni az adatot kiszúró Portfólióval abban, hogy ez a hirtelen emelkedés inkább a statisztikák sebezhetőségét mutatja, mintsem tényleges kiugrást.

Egy fura év: 2018

Mielőtt azonban továbblépnénk, nézzünk még pár adatot! A szigetországi magyarok létszámában a csúcs eddig 2017-ben volt, amit egy nagy beszakadás követett 2018-ban. Most azonban nem csak visszaemelkedett ez a szám, hanem még a 2017-es csúcsot is meghaladja 11 ezerrel.

A születési helyet figyelembe véve a UK-ben élő, Magyarországon születettek száma 82 ezerről 98 ezerre emelkedett egy év alatt – jegyezte meg a Portfólió elemzője.

Ezzel együtt is jelentős a bizonytalanság, az ONS sem titkolja, hogy akár 16 ezer fős kilengések is lehetnek mindkét irányban az adatokat illetően, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy könnyen lehet a magyarok száma 93 ezer ugyanúgy, mint 125 ezer. Az mindenesetre biztos, hogy a 2018-as adatok pontatlanok voltak.

Mi a változás oka?

Röviden: a Brexit.

Kicsit hosszabban: az Európai Unión belüli szabad munkavállalás miatt rengetegen mozogtak úgy a közösségen belül, hogy nem regisztráltak abban az országban, ahová átköltöztek.

Ez már önmagában nagyon bizonytalanná tette az adatokat, amihez még hozzáadódik az is, hogy a különböző országok statisztikai hivatalai nem ritkán különböző módszerekkel számolnak, így aztán különböző számok is jönnek ki.

Csakhogy a Brexit miatt az Egyesült Királyságban tavaly áprilisban elkezdődött a regisztráció azoknak, akik az uniós kilépést követően is maradni akartak az országban, ez pedig sokkal pontosabb képet ad az ott élő magyarok létszámáról.

Magyarul nem arról van szó, hogy az elmúlt egy évben 30 ezer magyar költözött volna az Egyesült Királyságba, sokkal inkább arról, hogy rengetegen most tették hivatalossá ottlétüket.

Ráadásul mivel még jövő év (azaz 2021) júliusáig lehet regisztrálni, ez a tavaly év végi 100 ezer körüli létszám sem végleges, hiszen sokan lehetnek azok, akik egyelőre nem foglalkoztak ezzel a lehetőséggel.

Idén április végéig például 20 ezren regisztráltak, amiből a Portfólió azt a következtetést vonja le, hogy 120-130 ezer magyar biztosan él ma is az Egyesült Királyságban és ez a szám várhatóan még növekedni fog.

(Akadnak még egyéb adatok is, ezek közül csak azt emelném ki, mely szerint 7000 olyan magyar van, aki már az Egyesült Királyságban született. Tavaly 4000-en voltak.)

Mi van a többiekkel?

Érdekes módon az adatokból az látszik, hogy például a lengyelek, a litvánok és a csehek egyelőre jóval kevesebben regisztráltak, mint amennyire a számukat a statisztika becsülte (vagy ténylegesen kevesebben is vannak), míg a magyarok esetében nagyon durván, 40 százalékkal alálőttek a valós adatnak (speciel a bolgárok esetében is 20 százalékkal).

Egyébként az adatok szerint érdekes módon miközben a teljes EU-ból még mindig többen érkeznek, mint amennyien távoznak (196 ezer szemben 147 ezerrel, ami 49 ezres plusz), ez a közép- és kelet-európai tagállamokra már nem érvényes, ezekből az országokból tavaly 33 ezren érkeztek, ellenben 44 ezren mentek el.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�� �: @dora_in_iceland #izland #iceland

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: pixabay.com/12019)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3415713080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 09:06:59

‘ez pedig sokkal pontosabb képet ad az ott élő magyarok létszámáról’ Vagy nem . Rengeteg ismerősöm vette fel a brit állampolgárságot , sok itt született gyerek már eleve brit állampolgár , mert a szülei több mint 5 éve itt élnek Nekik, nekünk regisztrálni se kellett .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 09:07:01

‘ez pedig sokkal pontosabb képet ad az ott élő magyarok létszámáról’ Vagy nem . Rengeteg ismerősöm vette fel a brit állampolgárságot , sok itt született gyerek már eleve brit állampolgár , mert a szülei több mint 5 éve itt élnek Nekik, nekünk regisztrálni se kellett .

2020.05.23. 09:18:30

@tildy[UK]: "sok itt született gyerek már eleve brit állampolgár , mert a szülei több mint 5 éve itt élnek"

es akkor ok magyarok?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 09:25:57

@Rayovac: ha a szülei azok , igen , akkor ők is azok . Kettős brit-magyar állampolgárok , mint a gyerekeim is. A magyar állampolgárság ugyanis vérségi alapú .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 09:27:11

@Rayovac: pontosítok, ha legalább egyik szülő magyar, akkor a gyerek is az.

C.quigley 2020.05.23. 10:29:35

születési helyet figyelembe véve a UK-ben élő, Magyarországon születettek száma 82 ezerről 98 ezerre emelkedett egy év alatt – jegyezte meg a Portfólió elemzője.

Par eve meg 300.000 angliai magyarrol irt a balos sajto. Azota 200.000-en hazakoltoztek csak Angliabol, ez elkepeszto.

javított állomány 2020.05.23. 11:56:23

@C.quigley: "London, a második legnagyobb magyar város"
444.hu. Csak nem erre gondolsz? :-)))))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.05.23. 12:24:42

Kíváncsi vagyok, hogy a járvány elmúltával mennyien mennek újra nyugatra.

@tildy[UK]: Nekem is több ismerősöm van, aki nem akart angol állampolgárságot, aztán a Brexit megszavazása után gyorsan beszerezte a papírokat, hogy maradhasson.

@C.quigley: A hivatalos statisztikákban csak a hivatalosan regisztráltak vannak benne, a feketén dolgozó mosogatók, takarítók, raktári munkások, mezőgazdasági napszámosok természetesen nem szoktak hivatalosan regisztrálni, nehogy megkérdezzék, hogy hol dolgoznak...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 12:44:45

@C.quigley: a fiam és lányom is Londonban született . Ugyanúgy magyarok ők is. És meg hány ilyen kisgyerek van .Ha meg tényleg a settled státuszt nézik csak, az sem pontos, mert nem kell csinálni azoknak akik korábban már állampolgárságot szereztek .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 12:46:04

@Online Távmunkás: azért itt ritka a feketemunka . Még a bébiszitter t meg takarítók is bejelentik .

Shanarey 2020.05.23. 12:51:00

"Magyarul nem arról van szó, hogy az elmúlt egy évben 30 ezer magyar költözött volna az Egyesült Királyságba, sokkal inkább arról, hogy rengetegen most tették hivatalossá ottlétüket"

Eme mondat vége nettó ostobaság. Mi az hogy nem hivatalos itt lét?

A regisztráció, nem hivatalossá tette, hanem regisztrált lett, és ennyi. Az ONS is pont olyan zabhegyező klub, mint a KSH. Vagyis a jó ég tudja miből dolgoznak, de nem friss adatokból az biztos.

Nem beszélve arról az apróságról, hogy aki belép az országba, s teljesen mindegy miért, regisztrálják hogy belépett, s azt is ha elutazott. S hiába ez az ország, mégiscsak egy sziget, úszva nem szokás innen lelépni. Az egyéb lelépési lehetőségeknél, pedig rendes határellenőrzés van. S mint már a múltkor írtam, egy itt élő személynek, van netán munkája, vagyis adót fizet,bankkártyája, autója, mobiltelefonja, s a telefonszolgáltatók, látják, merre jár az ügyfelük, s ez akkor is igaz, ha néha térerő hiányában időnként mégis eltűnik. Ha valamiért nincs térerő a telefonomon, az angol telefonszámom, csak újra kapcsolódik, a magyar telefonszámom miatt, pedig kapok egy SMS-t. Miszerint: Üdvözöljük Nagy Britanniában............ S ennek az ellenkezője szokott történni ha Magyarországon, vagyok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 15:41:24

@Shanarey: Igy van! nekem pl nem engedtek pluszban kifizetni azt az adoevem teljesen mikor jottem, es a HMRC meg is mondta miert, 2009. nov. 8-an erkeztem, az adoev aprilistol van, ergo tobbet voltam kulfoldon, mint itt, ergo nem fizethetem be azt a tort evet. En meg szolni sem tudtam a meglepodestol. Napra pontosan tudtak mikor jottem.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.05.23. 15:55:07

@Shanarey: igen, a totalis megfigyeles sok statisztikat pontositana. kinaban mar probalgatjak. ez lenne szerinted a kovetendo?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.05.23. 15:55:13

a hivatalos ottlet pedig azt jelenti, hogy eleget teve a vonatkozo szabalyozasnak, azaz nem szabalysertokent. a tartozkodas bejelentese ill az erre iranyulo kerelem ugyanis nem fakultativ dolog.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 16:04:07

@droid_: Nagy Britannaniaban olyan mint allando lakohely, lakcimbejelentes: NEM LETEZIK.

Shanarey 2020.05.23. 16:16:57

@droid_:

Amit írtam, nem erről szól, hanem arról, hogy a hivatalos szerveknek így is elég információhoz van hozzáférésük, csak éppen, nem igazán használják, emiatt nem pontosak az adataik. A kínai modellel, önmagában nem lenne probléma, ha egy Svéd típusú kormány használná, nem egy olyan mint amely Kínában, avagy Magyarisztánban leledzik.

Shanarey 2020.05.23. 16:21:26

@droid_:

A jelenlegi angol szabályozás szerint, az, fakultatív, vagyis nem kötelező. Aki elmulasztja, az meg el kell hogy hagyja majd az országot. Az angolok anno azt mondták, aki maradni akar, regisztráljon, az nem volt benne hogy kötelező.

Shanarey 2020.05.23. 16:24:57

@tildy[UK]:

S rengetek ember lakik, nem hivatalosan, egy ház akármelyik szobájában, úgy hogy ha kellene akkor sem nagyon tudná igazolni a lakcímét, ha nincs angol jogsija, avagy valamely szolgáltatás a nevén.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 16:26:21

@Shanarey: de, bankszámlával . Mi is így igazoltuk anno. A bankszamlahoz meg elég volt az albérleti szerződés a szobára.

Shanarey 2020.05.23. 16:29:38

@tildy[UK]:

Az a bizonyos albérleti szerződés, sok embernél, nem létezik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 16:30:39

@Shanarey: hat nem tudom , még a leggázabb magyar tömegszállásunkon is volt .

Shanarey 2020.05.23. 16:37:19

@tildy[UK]:

Rengeteg ember létezik itt, akik kibérelnek egy házat, és az összes szobát kiadják, de feketén. Ezt tapasztaltam például, anno Redditch-ben.

ungabunga 2020.05.23. 17:56:36

A cikkhez annyit tudnék hozzáfűzni, hogy akinek mindez meglepő vagy új információ, az eddig nyilván egy kő alatt élt.

VISZONT: A borítóképet!!! azt nagyon meg szeretném köszönni! Az egyik kedvenc helyem, imádom!

ungabunga 2020.05.23. 17:57:01

@Shanarey: Ha nem tudod igazolni a lakcímedet valahogyan, akkor halott vagy. Nem nyithatsz bankszámlát, nem tudsz mobiltelefon-előfizetést venni, nem lehet autód, nem tudod iskolába járatni a gyereket (de ha nem jár iskolába, a gyámügy elviszi). Szóval épeszű ember ilyenbe nem ugrik bele.

Vannak persze olyanok, akik belemennek ebbe, de ezek azok, akiknek amúgy is mindegy, félanalfabéta kvázi-rabszolgák, akiktől a csicskáztatóik még az útlevelüket is elveszik, a fizetésükről nem is beszélve. Jó sokan vannak ők is persze, de ők eddig is illegálisan voltak itt és ezután is illegálisan lesznek, egésze addig, míg rájuk nem találnak a rendőrök, és nem deportálják őket.

Shanarey 2020.05.23. 19:02:09

@ungabunga:

Az első lakcímnél ez lényeges, de később, nem. SOk sok embert láttam akik rendesen dolgoznak, de a szállásadótól nincs egy darab papírjuk sem amivel igazolhatnák az ott lakást. A munkahelyek sem kérnek igazolást arra hogy hol lakik az illető aki náluk akar dolgozni.
Az első lakcím megszerzése után, a cím cserét, bemondásra is elfogadják, nem kérnek semmiféle bizonyítékot. Ez saját tapasztalat. Ez a harmadik lakcím ahol lakom, s ez a második amelyről papírom van hogy itt lakom. A lakhely változást, a DVLA, és a bank, avagy a biztosító is elfogadta bemondásra. GP regisztrációhoz viszont kell az albérleti szerződés.

2020.05.23. 19:57:02

@tildy[UK]: techinkailag lehet, csak kerdes mennyire erzik (majd) magukat annak. Az en gyerekeim (egyelore) kizarolag magyar allampolgarsaggal rendelkeznek, de a kisebb szerintem nem fogja magyarnak, maximum magyar szarmazasunak definialni magat. Szerintem aki nem beszel angolul, az nem is ertene a "magyarjat" (szavak fele angol, magyar raggal, a mondatban a szorend angol, a hangok nagyresze angol)
A nagyobb, aki tini es elegge benne van a korszak melysegeiben, pedig nem is akar hallani magyar dolgokrol, egyelore a tagadas szakaszat eli meg (o bizony nem magyar). Ez majd kesobb biztosan merseklodik, de elsodlegesen akkor is amerikainak fogja magat tartani - itt nott fel, iskola, itteni kultura, baratok, elsodleges nyelv az angol, miert is tartana magat magyarnak.

szoval amikor azt olvassuk, hogy x ezer magyar gyerek szuletett kulfoldon, szerintem abbol kb x/3 fogja magyarnak definialni magat, vagy meg annyi sem, mire felnonek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 20:03:54

@Rayovac: függ attól is , a szülőnek mennyire fontos a magyar nyelv és kultúra . A kisebb 5 éves , teljesen tökéletesen beszél magyarul ( na jó , néha az ötletem az inkább öh’letem) , de itthon kötelező a magyar beszéd egymás közt . A kicsi meg kicsi , de angol ovi miatt néha keveri a magyart az angollal. Mondjuk mindig ki van javítva itthon . Az angol nyelvet úgyis felszedi majd. Vagy a skót akcentus idővel ;)

Matyika Ápolója 2020.05.23. 20:04:08

@C.quigley: "Par eve meg 300.000 angliai magyarrol irt a balos sajto. Azota 200.000-en hazakoltoztek csak Angliabol, ez elkepeszto. "

Én még egymillió angliai magyarra is emlékszem :D mikor az origó még balos volt:

www.origo.hu/itthon/20140809-angliaban-mar-tobb-mint-egymillio-magyar-vallalt-munkat.html

négyzet 2020.05.23. 20:45:34

@tildy[UK]: Skóciába költöztök/tetek?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.23. 20:46:17

@négyzet: még nem, de 2 éven belül Edinburgh a cél.

2020.05.23. 21:13:12

@tildy[UK]: "függ attól is, a szülőnek mennyire fontos a magyar nyelv és kultúra"

igen, valoszinu attol fugg leginkabb. mi is magyarul beszelunk otthon, de csak kenyelmi szempontbol, mivel azt beszeljuk legjobban

eleinte meg javitgattuk a gyereket, de mindig ideges lett, aztan inkabb nem mondta vegig, amit akart, ugyhogy egy ido utan engedtuk neki, hogy monjda, ahogy akarja.

az utobbi idoben, ha o kezd el beszelni, akkor angolul mondja. ha mi kerdezzuk magyarul, akkor meg tol valami magyar-angol mixet.

a nagyobb jol beszel, leszamitva az olyanoktol, amikor pl a "kilincs" helyett "foggancs"-ot mond :)) viszont o nem szerette a magyar tanarait, meg sok osztalytarsa volt gonosz, ahhoz kepest meg amikor itt kezdett el iskolaba jarni, nagyon jo tapasztalatai voltak. igy amikor meg nem is beszelt rendesen angolul, mar akkor azt mondogatta, hogy o amerikai, nem magyar - konnyebb volt neki azonosulni a kulturaval.

es hogy ne az jojjon le, hogy utalkozos a gyerek, meg magas lorol gondolkodik: a (magyarorszagi) tanar a 9 eves gyerek kituno bizonyitvanyat igy adta at evzarokor: "kituno lett, bar te nem erdemled meg". Aztan pedig at kellett iratni egy masik iskolaba, mert egyedul o nem ment templomba, ami az allami iskolaban valamiert szokas volt mar akkor is, es a helyzet kezdett eszkalalodni.

ilyen emlekekkel en sem akarnek magyar lenni, es mondjuk idenyem nincs ra, de ha lenne, ebbol a poziciobol nehez volna bizonygatni, hogy mekkora ertek a magyarsag.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.05.23. 21:48:15

erdekes hogy nincs kotelezo regisztracio uk-ben. igy persze nem csak statisztika nehezkes, de a tartozkodas szabalyainak betartatasa is.

@Shanarey: miert lenne hozzaferesuk? honnan tudnak hogy milyen telefonszamaid es bankkartyaid vannak, mikor es hol hasznalod ezeket? es legfokeppen mire mennenek ezekkel?

az meg kulonosen jogallaminak hangzik, hogy nyugodtan tudjanak rolam mindent, csak olyan svedesek legyenek ne kinaiasak.

Violet Taylor 2020.05.24. 00:03:52

@tildy[UK]: Inkabb az lehetett, hogy evi 12500 £- ig nem kell adot fizetned. Ha novemberben jottel, aprilisig nem valoszinu, hogy megkerested ezt az osszeget, tehat ezert nem kellett adot fizetned.

Shanarey 2020.05.24. 00:34:35

@droid_:

Nem állandó adat küldésre gondoltam, hanem évente egyszer, statisztikai céllal adatok összefésülése, és kiértékelése. S ezekből kiszámítani, mennyi külföldi is él az országban.

Shanarey 2020.05.24. 00:42:49

@droid_:

Ha nem célod az hogy rosszat tegyél, miért baj ha tudják merre jársz, mennyit költesz? Engem ez nem zavarna, de nem bízok az olyan kormányokban(sem), amelyeket fentebb említettem.

Violet Taylor 2020.05.24. 01:13:22

@Shanarey: Nekunk pontosan ahhoz nem kellett. Eleg volt beirni.

Violet Taylor 2020.05.24. 01:13:27

@Matyika Ápolója: Hidd el, nem tudunk olyan angol aruhazba, rendezvenyre, akarhova elmenni, ahol ne hallanank magyarul beszeloket. Mi mar nyolc eve elunk itt, de ezt tapasztaljuk az elso perctol fogva. Nekem pl. szamos munkatarsam magyar, akik mar angol allampolgarok, azokat nem magyar regisztralkent tartjak szamon. Es hany olyan csakadot ismerek, akiknek itt szuletett a gyermekuk, gyermekeik, mar mint angol allampolgar. Es nem Londonban elek am, csak egy angol varosban a sok kozul.

M. Péter 2020.05.24. 02:21:41

@Shanarey: Az ír határon nincs ellenőrzés, és az országból kiutazókat nem sem ellenőrzik.

Shanarey 2020.05.24. 02:57:48

@M. Péter:

S az Ír határon jön és megy a legtöbb bevándorló. Ja mégsem.

Látom te sem javulsz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.05.24. 08:47:32

@Rayovac: "Aztan pedig at kellett iratni egy masik iskolaba, mert egyedul o nem ment templomba, ami az allami iskolaban valamiert szokas volt mar akkor is, es a helyzet kezdett eszkalalodni."

:D kulonosen a "mar akkor is" resz tetszik. manapsag mi lehet, csak gondolj bele.

@Shanarey: furcsa egy vilagkeped van. ha te megbizol a kormanyban, akkor nyugodtan figyeljen meg. de ha a szomszedod nem bizik meg ugyanabban a kormanyban, akkor o megszivta gondolom. es forditva.

kolomparlole1114 2020.05.24. 08:48:12

"egészen pontosan 23 200 magyar költözött haza, miközben összesen 21 900 költözött külföldre"

Rogánék 5000 kötvényes migránsát se találják a fideszstatisztikusok, meg a Brüsszeltől fű alatt átvett migránsokat se, miért pont az általuk elűzött magyarokról tudnának bármilyen konrét adatot is? Szerintem ez csak a propaganda vágyálom hogy költöznek haza a magyarok. Hirtelen szeretnének egy nullával kevesebbet keresni, hihető... Még ha válság van ott is, akkor is inkább ott lenne csöves az ember mint itthon. Mint az amerikai filmek, ahol a Bronxi és Haarlemi néger csóróságot kb. a magyar átlagnak megfelelő életszínvonallal illusztrálják. Más a szint.

Szaktanár 2020.05.24. 12:55:47

"Kicsit hosszabban: az Európai Unión belüli szabad munkavállalás miatt rengetegen mozogtak úgy a közösségen belül, hogy nem regisztráltak abban az országban, ahová átköltöztek."

ezt h kell érteni? ennyi lenne a feketemunkás? csak mert sztem abban a pillanatban, amikor megszerzed itt az NI-t, ami semmibe sem kerül, már rögtön tudják, h melyik országból jött. NI nélkül meg nem lehet dolgozni hivatalosan.

Szaktanár 2020.05.24. 12:59:28

@Shanarey: azért tenancy agreement-je és bankszámlája bizonyára van az emereknek, amikkel simán igazolható a lakcím.

Shanarey 2020.05.24. 13:15:51

@Szaktanár:

Bankszámlája, mindenkinek van tenancy agreement, nem mindenkinek van. Anno 5 hónapig, nekem sem volt, de sose kérték, mindig elfogadták bemondásra.

Szaktanár 2020.05.24. 13:22:39

@Shanarey: "Bankszámlája, mindenkinek van tenancy agreement, nem mindenkinek van."

az nem tudom h jön össze, én nem tudtam bankszámlát nyitni tenancy agreement nélkül egyetlen banknál sem (előző évtized eleje, nem hiszem, h azóta enyhítettek volna ezen a korlátozáson).

Shanarey 2020.05.24. 15:09:51

@Szaktanár:

A baj az hogy nem olvastad el az előző komentjeimet. Ott már leírtam hogy az első alkalom a macerás, utána soha nem lesz gond, mert bemondásra is elfogadják, a cím változtatást. Nekem a bankszámla nyitáshoz, nem kellett, de ha kellett volna, akkor pár nappal később nyitok bankszámlát, s ez történt 2013 szeptemberében, Skóciában. Később sehol sem kérték, kivétel a GP regisztráció, itt ahol most élek.

Szaktanár 2020.05.24. 15:38:53

@Shanarey: elég nagylelkűen tovalibbensz a fölött az általad is elismert tény fölött, h az első alkalom macerás. megjegyzem, éppen ez az, amiről én magam is beszélek. utána már valóban nem érdekel senkit, bemondásra elhisz bárki bármilyen címet. csak ugye, azon az első alkalmon kell vhogy túlesni.

azt már csak zárójelben jegyzem meg, h ez is csak addig igaz, amíg a UK területén belül mozogsz, csak h nem mindig ez az eset áll fenn. én pl éltem itt pár évet, elmentem más országba pár évre, majd onnan megint egy másikba, végül pedig visszajöttem ide. annak ellenére, h a bankszámlámat majdnem 10 évvel ezelőtt nyitottam itt az angoloknál és megtartom egész időt alatt, mikor visszajöttem, újra mutatnom kellett lakcímigazolást, h megváltoztassák. szóval mondom, h ez az "első alkalom" is csak addig igaz, amíg a UK területén belül mozogsz.

Shanarey 2020.05.24. 15:45:40

@Szaktanár:

:-)

Mint írtam, nem olvastad el a korábbi kommentjeimet, és még bizonyítod is. Részemről sosem hagytam el az országot, hosszabb időre, így erről nincs tapasztalatom. Amiről van, arról írtam.

Szaktanár 2020.05.24. 15:52:35

@Shanarey: nekem viszont - veled ellentétben - VAN vele tapasztalatom, pontosan ezért mondom, h téves az elméleted.
béke :)

kardio1 2020.05.24. 18:24:33

@Shanarey: M. Péter második tagmondatát is elolvastad ? Vagy csak félig-meddig elolvasva reagáltál rá ?
A kiutazásra írta, hogy nem regisztrálják, az ír határtól függetlenül. Legalábbis ez derül ki a szövegösszefüggésből. Akkor meg nehéz pontos képet kapni a bevándorlásról meg a kivándorlásról.

Látom te sem javulsz. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.05.25. 01:21:47

@Violet Taylor: nem hinnem . Megmondtak napra pontosan mikor jottem, es mivel az adoev nagyobb reszet kulfoldon toltottem, ezert nem tudom befizetni.

Lind L Tailor 2020.05.25. 13:30:30

@tildy[UK]: Ez ugy hulyeseg ahogy van. Attol hogy 5 eve itt elsz es a gyereked is itt szuletett,nem lesz egyikotok sem angol allampolgar. 15 eve elek itt,a gyerekeim itt szulettek,tudom mit beszelek.

Shanarey 2020.05.25. 15:04:31

@kardio1:

S te sem :-)

Szóval, szerinted is az Ír határ az, ahol a legtöbben be és kivándorolnak, s így emiatt pontatlan az ONS ?

kardio1 2020.05.25. 15:36:43

@Shanarey: Ej, ej, még mindig nem olvastad el, amit M. Péter írt ? A kiutazók regisztrálásának elmaradásáról nem az ír határ vonatkozásában, hanem általában a brit határok vonatkozásában beszélt. Ha pedig csak a beutazókat ellenőrzik valóban (ezt te jobban tudhatod, mint én, de nem is ebbe kötöttél bele M. Péter hozzászólásában), akkor a briteknek nemigen lehet pontos fogalma arról, mennyi és honnan jövő külföldi lehet az országban egy adott időpontban.

Shanarey 2020.05.25. 15:41:10

@kardio1:

Aha, akkor miért is kell útlevél, avagy egyéb személyazonosító a repülőjegy megvásárlásához ? Miért is kérdezik, ha valaki állampolgárságot akar, volt e 90 napnál tovább távol az országtól, s honnan tudják, ha az alany nem mond igazat. Ennyire, ne legyél már naiv.

kardio1 2020.05.25. 16:25:27

@Shanarey: de ezt most miért nekem rovod fel ? Az én szerepem annyi volt ebben a históriában, hogy elmondtam neked, valószínűleg nem helyesen értelmezted M. Péter szavait, és nem arra reagáltál, amit írt, hanem amit látni akartál abból. Hogy ténylegesen igaz-e, amit írt, én nem tudom megítélni, nrm is akarom, nem Angliában élek, és ez a része a témának nem is érdekel.

Shanarey 2020.05.25. 16:32:20

@kardio1:

M. Péter, féligazságokat írt, te pedig reklámoztad.Emiatt írtam hogy naiv vagy. Hiszen ha igazad van miért létezik az útlevél, és az egyéb személyazonosító irat?

kardio1 2020.05.25. 17:27:33

@Shanarey: úgy látszik, más műsort nézünk. Nem reklámoztam semmit. M. Péternek meg nem azt mondtad, hogy féligazság, amit írt, hanem kiragadtad a mondandója egyik részét, és arra reagáltál csupán, a másikat figyelmen kívül hagytad. Még egyszer: nem tartalmi, hanem formai dolgokat kifogásoltam. Te meg leállsz velem vitatkozni arról, amiről M. Péterrel kellene vitatkoznod. De ezt úgysem fogod elismerni...

Shanarey 2020.05.25. 17:31:59

@kardio1:

M. Péter szoba tudós, én meg elektromos fickó vagyok, azért tudom, hogy amit ő írt, az féligazság.Amúgy meg nem válaszolt a kommentemre, akkor miért vitatkozzak vele?
Te meg csak azért írtad, amit írtál, hogy belém köss, s te sem fogod elismerni.
:-)

kardio1 2020.05.25. 17:56:06

@Shanarey: biztosan azért tudod, hogy féligazság, mert elektromos lévén félvezető vagy ! Egyébként nem állt szándékomban beléd kötni.

Shanarey 2020.05.25. 18:26:34

@kardio1:

Hát persze hogy nem :-)

kardio1 2020.05.26. 12:58:34

@Shanarey: ne hidd el, ha nem akarod. Én tudom, hogy nem volt ilyen szándékom.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása