Magyarországról nézve menőnek tűnnek a skandinávok, akik szép ruhában, sportosan, pirospozsgás arccal menő bringákon járják a tiszta, jó levegőjű nagyvárosaikat. Kicsit közelebbről nézve például Stockholmban azért jóval árnyaltabb a kép.
A svéd fővárosban élő Bandirepublic szerint ugyan rengeteg pozitívuma akad a bringázás támogatásának, de ha kicsit megpiszkáljuk a jelenséget, akkor azért árnyaltabb lesz a kép.
„Stockholmban is rengetegen bicikliznek minden nap a munkába. A jól kialakított kerékpárutakon reggel és délután csúcsforgalom van. A svéd kormány adóvisszatérítéssel támogatja az elektromos rásegítésű bringák vásárlását, virágzik a kétkerekű kultúra, tök jó, hogy már hipszter is lehetsz, ha a megfelelő esztétikával tekersz.
Ennek a fenntartható közlekedési módnak további előnye, hogy ha minden nap kétszer 25 percet cangázol, akkor már a sportolást is kihúzhatod a teendőid listájáról.
Közben látom, hogy Budapesten megy az ideológiai harc. A vesztes kormányoldal próbál mindenhol beleszállni a bringásokba (lásd a hírhedt interjút a főpolgármesterrel vagy a Critical Mass szervezőjével) és sajnos a magyar főváros teljesen gépkocsifüggő.
Számomra elképesztő, hogy a helyi lakosok kvázi ingyen parkolhatnak az utcákon, anno a Nagykörúton a lámpákat úgy állították át, hogy a zöldhullám az autóknak kedvezzen a 4-6-os helyett. A légszennyezés lassan Új-Delhiével vetekszik, tarthatatlan a helyzet.
Itt levonhatnám a következtetést, hogy bezzeg a svédek mennyivel okosabbak és menőbbek, de most inkább árnyalom a képet picit.
Stockholmban a városvezetés hosszú évek óta durván szorítja ki az autózást a városból. Van brutális dugódíj, ami folyamatosan emelkedik és egyre hosszabb periódusban kell fizetni (ezen már korábban kiakadtam).
A parkolási díjakat több, mint a másfélszeresére emelték, amióta itt lakunk (az elmúlt nyolc év…), szisztematikusan csökkentik a parkolóhelyek számát. A régi gépkocsikat kitiltják a belvárosból, minden fronton megy a harc.
Sokszor elgondolkodtam már, hogy egyáltalán kell-e nekünk autó? Én, aki szerintem függő vagyok. Egyrészt imádom az autókat, másrészt azt a szabadságot, amit ad, hogy bármikor bepattanok, és oda megyek, ahová csak akarok. Nekem ez az érzés sokat megér (és sokat is fizetek érte, de még nem adtam fel). (...)
Tömegközlekedés
Az SL-nek (nagystockholmi BKK) vannak kifejezetten szimpatikus vonásai. tök jó, hogy régióban gondolkodnak és a bérletek, jegyek több-tíz kilométeres utazásokra is érvényesek, hogy 75 percig használhatsz egy vonaljegyet.
Van 100 metróállomás, két vonalat is bővítenek jelenleg. A helyközi vonatok (pendeltåg) is remekül működnek az agglomerációból való ingázáshoz, ahol természetesen nagy P+R parkolókban lehet hagyni ingyen a kocsikat.
Viszont ez a rengeteg fejlesztés sokba kerül. amit nem csupán a beszedett dugódíjból fedeznek, hanem a jegyek, bérletek árát is folyamatosan emelik. Ezt azonban én problémásnak találom. Az elvet is és a mértéket is. (...)
Amin a legjobban ki vagyok akadva, az a vonaljegyek ára. Mivel én otthonról dolgozom, és a feleségem munkahelye is séta/bringatávolságban van a lakhelyünktől, egyikünknek sem éri meg bérletet vásárolni.
Így marad a vonaljegy. A teljes árú jelenleg 45:- koronába kerül, ami 1435,- forint a cikk írásának idején. Ez agyrém, még szerencse, hogy van feltöltőkártya, ami alacsonyabb áron kínálja ugyanazt a szolgáltatást.
Reskassa-nak hívják, 2017-ig 20:- korona volt egy 75 perces utazás. Ez nagyon baráti szerintem. (...)
Nos a fent említett reskassa boldog használója vagyok immáron nyolcadik éve, de idén valami eltört bennem. Már a tavalyi emelés is felért egy gyomrossal, de idénre még 5 koronát emeltek.
Eljutottunk oda, hogy 37:- korona egy út. Ha be kell ugranom a városba az asszonnyal és a gyerekkel, akkor az 2*37+25=99 korona egy irányba, összesen 198:- (egy liter benzin 15:-, egy óra parkolás 15:-, egy dupla sajtburger menü a mekiben 50:-), ez brutálisan drága.
Annyira, hogy ezt már nem vagyok hajlandó megfizetni. ezért inkább kocsival járunk mindenhova. Még akkor is, ha marhára nem szeretnék sem kényelmi, sem környezetvédelmi okokból a belvárosba beautókázni. (...)
Kerékpározás
Stockholm sokkal kisebb, mint Budapest. Mi a dél-keleti határán lakunk. Innen a legészakibb pontot fél óra alatt elérem bringával; 8,1 km, sík terep (tömegközlekedéssel 43 perc khm)
Budapesten ez kb. olyan, mint Csepelről Káposztásmegyerre, ami 31 km és kocsival fél óra így vasárnap reggel. A google szerint bringával meg se próbáld! (...)
Kényszerből erényt
Ezt meg a magyarok szokták mondani. Azt hiszem, ez tökéletesen leírja, hogy miért bringáznak olyan sokan Stockholmban és más skandináv nagyvárosokban. Mert autóval lehetetlen, BKV-val meg megfizethetetlen közlekedni.
Szerinted ebből a szemszögből nézve is menő bringázni?"
A teljes posztért ide kattints! (Ha pedig segítenél Bandirepublicnak egy rövid kérdőív kitöltésével a határátkelők kokárdaviselési szokásairól, akkor egyetlen kattintás ide és 2 perc az idődből és már segítettél is.)
Úszásoktatás Kanadában
Ha már sportolunk, akkor ugorjunk el Kanadába és a Juharszirup blog segítségével nézzük meg, hogyan okítják ott a gyerekeket!
„Az úszásoktatás életkortól és tudástól függ, a tanfolyamok egymásra épülnek. Ebben az uszodában 6 éves kor alatt a Preschool csoportokat ajánlják, ezek még elég játékosak, ugyanakkor minden 3-4 hónapos tanfolyam végére meg kell tudni csinálni egy sor feladatot ahhoz, hogy a következő szintre léphessen a gyermek.
Kiscsoportos az oktatás, 4-5 gyerekre esetenként 3 oktató is jut, ami szuper, és a feladatok is szépen egymásra épülnek. Az órák hetente egy alkalommal 30 percesek.
Azt látom, hogy ez a fél óra pont elég a gyerekeknek, főleg mert átfáznak. Annyira még nem mozognak intenzíven, hogy ennél több időt legyenek a vízben.
Szülőként az öltözőben szoktunk segíteni – most már a nagyfiúval az ellenkező nemű szülő-gyerek párosoknak kialakított öltözőbe járunk. Kis fülkékben lehet átöltözni, aztán bepakoljuk a ruhákat egy öltözőszekrénybe.
Nálunk mindig van egy lakat (saját) és be is zárom a szekrényt, de elég ufónak tűnünk ezzel, ez nem szokás. Mikor üres szekrényt keresve nyitogatom az ajtókat, többnyire jól telepakoltakat találok. Azután is, hogy eltűnt tárgyakra tett panaszok után kiplakátolták az öltözőt, arra kérve a vendégeket, zárják már be a cuccaikat.
Öltözés után bekísérem Márkot a medencetérbe, ahol minden csoportnak kijelölt találkozóhelye van. Ott megvárjuk az edzőt. Ezután fel szoktam ülni a kilátóteraszra, ahonnan látom, mit csinálnak. Szoktam közben telefonálni, vagy blogbejegyzést írni. (…)
Óra után érte megyek, meleg vízben zuhanyozik egy fél órát, szigorúan fürdőruhában, mert ugye ez egy vegyes nemű öltöző. Jobban belegondolva a nőiben is fürdőruciban zuhanyozik mindenki, mondjuk nincs pl. zuhanyfüggöny meg hasonló luxuscikkek.
És gyanús, hogy nem anyagi korlátok miatt, mert WC- és kéztörlő papír mindig van (mondjuk MINDENHOL, de tényleg). Zuhany után sorban állunk egy öltözőfülkéért, ebből csak 4 van, ami határozottan kevés.
Legutóbb annyira vacogott szegény gyerek, hogy segítettem neki átöltözni az öltözőszekrények előtt. Máskor a haját szárítja, amíg várunk, az is átmelegíti kicsit.
Kifigyeltem, hogy az ügyesebb szülők rögtön pizsamába öltöztetik a gyereket, erre húzzák aztán a csizmát meg a télikabátot. Jó ötlet, itthon már nem kéne átöltöznie.
Az első tanfolyam nem tűnt komolynak. Visszagondolva, hogy tanultam úszni anno a TF-en, ahol az edző egy 4 méteres farúddal állt őrségben a lazázókra, és le is csapott.
A gyerekek itt simán elbohóckodják az órákat, mert hagyják a kis bruttó 19 éves tanárok. A Preschool A nevű első turnus végén nem sikerült teljesíteni a feladatokat, úgyhogy ismételt, aztán a B-t is kétszer járta végig. Igaz, amikor először járta a B-t csak az órák felén volt jelen, mert az első pár héten épp Magyarországon nyaraltunk.
Szeptembertől új tanár érkezett a B csoportba: Omar. Nem sokkal idősebb, mint elődei, cserébe elég határozott és közben játékos módon terelgette a gyerekeket. Nem engedte, hogy kihagyjanak feladatokat, arra biztatta őket, próbálják meg újra.
A játékosságra jó példa, hogy sikeres teljesítés után high five volt a jutalom: nem is akármilyen! Omar eljátszotta, hogy hanyatt esik a vízbe, amikor egy erős tenyérbecsapást kapott. A gyerekek imádták ezt, és gyorsan verseny is lett belőle, ki tudja többször „felborítani” az edzőt.
A korábbi tanfolyamokon az volt a legnagyobb problémánk, hogy Márk nemigen akarta a fejét a vízbe meríteni. Úszószemüvegben sem. Ezért a háton fekvés, siklás mindig jól ment, de hason ugyanez, vagy például a vízbe ugrás gyenge pontok maradtak.
Hogy mit mondott neki Omar, nem tudom, de egyszer csak áttört ez a gát, és egyre ügyesebben kezdett elmerülni.”
A teljes sztorit itt találjátok.
Szülés Magyarországon és Hollandiában
Nyilván minden országban azt gondolják, hogy az a normális, ahogyan ott szokás a szülés. Aztán persze amikor külföldön mást tapasztal az ember, mint például Hollandiában Vera, akkor jön a meglepetés.
„Nem fogok választani melyik a jobb. Viszont beszélgettem sok nővel az itteni élményeiről szülés- terhesgondozással kapcsolatban, néhányat megosztok, ezek alapján mindenki el tudja dönteni számára melyik a vonzóbb.
Jöjjön elsőként Anna története, akiknek van összehasonlítási alapjuk, mivel végigcsinálták ezt Magyarországon és Hollandiában is.
2011-ben terhes lettem a kislányommal (tervezett baba). Hollandiában a terhesgondozás és a szülés egész más, mint otthon. Hagynak mindent a saját ütemében történni, nincs annyi vizsgálat.
Először a háziorvoshoz kell menni a 7. hétben, aki hivatalosan is megállapítja a terhességet. Utána már csak a szülésznőhöz kell 2-3 hetente, majd hetente járni. Ő hasonló itt, mint otthon a védőnő csak ő vezeti le a szülést is.
Nem csinál ultrahangot, viszont van három kötelező vérvizsgálat (egy komplett és kettő ujjbegyből) és mér vérnyomást, súlyt, pocak térfogatot néz és kitapintja a baba fekvését, meghallgatja a szívverését.
Emellett kérhető a 12 hetes nyaki redő vizsgálata, ami egy vérvételből s egy ultrahangból áll. Ezt a kórházban csinálják és nem kötelező, mert vannak vallások, amik tiltják, így ezt is szem előtt tartják.
Én kórházi szülést választottam, mert idegenkedtem az otthonszüléstől és biztonságosabbnak tartottam a kórházat. Mivel az első baba „gyorsan” megszületett (még otthon) ezért a szülésznő azt ajánlotta, hogy rendeljünk szülőágyat, mert nem biztos, hogy lesz idő a kórházba menni.
Ezt az ágyat a biztosító állta, nem kötöttünk plusz biztosítást. Mikor megindultak a fájások, felhívtam a szülésznőt, aki kijött, megvizsgált, mondta, hogy még várjunk, ezzel hazament.
Éjjel 11-kor 2 perces erős fájásokkal újra felhívtam és akkor bementünk az ő kocsijával a kórházba, ahol már vártak. Kaptunk egy külön szobát tusolóval. Mondták, hogy zuhanyozzak le addig, amíg csak akarok. Megkérdezték, mit szeretnénk inni. Apa kapott kávét én pedig egy ásványvizet.
Aki már szült Magyarországon, az tudja, ott mi az ilyenkor szokásos eljárás (előkészítés, egyebek). Nos, itt semmi ilyesmi nincs! Hajnali 3 körül burkot repesztettek és tolófájások közepette is küldtek volna tusolni.
Mivel nem vagy kipányvázva szülés közben, nyugodtan mozoghatsz, ahogy neked kényelmes - apára is figyelnek - és a szülésnél sem siettetnek. Az egész barátságosabb: csak te, apa, egy babás nővér és egy szülésznő van a szülőszobában.
Minden gép és gyógyszer oda van készítve, de csak akkor adják ha valóban kell. A szülésznő nem csinálhat gátmetszést.
Miután megszületett a baba nem vitték el, hanem még ott a szobában megvizsgálták. Érdekes volt, hogy itt nem mérik meg, hogy hány centi, néztek is rám nagy szemekkel, amikor megkérdeztem.
Természetesen gyorsan kerestek egy centit és megmérték. Mivel minden komplikáció nélkül ment, ezért még 2,5 órával a szülés után már itthon is voltunk.
Sokkal nyugodtabb és barátságosabb volt az egész, mint Magyarországon.
Négy héttel később van még egy kontroll a szülésznőnél, de csak a gátvarratot nézi meg és kérdezget, plusz beszél veled a fogamzásgátlásról. Szülési szabi 16 hét, ebből 4 hét a szülés előtt és 12 hét utána.
Anyakönyvezéskor kapsz egy nemzetközi és egy holland szülési anyakönyvi kivonatot. Mivel mi mind a ketten magyarok vagyunk, ezért a kislányunk is magyar.
A nemzetközi anyakönyvi kivonatra kell kérni egy apostille pecsétet (hitelesítés) a bíróságon. Mi kértünk mind a kettőre, ami kb. fél óra alatt kész és 10 euró volt. Eztán ezt egy hivatalos fordítóval le kellett fordíttatni (az árára nem emlékszem), ezzel irány a konzulátus apával és a picivel együtt.
Ami a csecsemőgondozást illeti, szülés után jön a kraamzus, aki ellenőrzi a kicsit: mikor, mennyit evett, rendben van-e az anyagcseréje (pelus kontroll), köldökcsonkot ellenőriz és súlyt mér.
Nálunk a hazaérkezésünk után öt percen belül megérkezett. (Szülés utáni három órán belül.) Segít anyának ellátni a babát, ha kéred, összetakarít vagy foglalkozik a másik gyerekkel.
Négy hetesen van az első látogatás a védőnőnél. Az oltások ugyanazok, mint otthon csak az agyhártyagyulladás és a fülgyulladás elleni is kötelező itt.
Az otthoni oltási kiskönyvet viszont általában le kell fordíttatni - nekünk mindkét esetben az orvos maga intézte. Viszont például gyerekorvos külön nincs. Azt mondják, hogy a gyerek is ember.”
Csilla történetét (is) a Frízföld blogon olvashatjátok el.
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon�Hilversum, Hollandia �: @missmcray #hilversum #hollandia #netherlands
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek