oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. november 20. 06:30,  Amerikai mézeshetek váratlan izgalommal 69 komment

2019. november 20. 06:30 Határátkelő

Amerikai mézeshetek váratlan izgalommal

Az első hetek és hónapok (néha kissé ijesztő) izgalma után lassan külföldön is beindul a mókuskerék. Így történt ez Viktorék esetében is (története első és második részét itt pótolhatja az, aki elmulasztotta), hogy aztán egyszer csak beüssön egy váratlanul (és nem túl kellemesen) izgalmas helyzet.

cim_245.jpg„Foliage” – ősz Massachusetts államban

„Végre eljött a nap, amikor a család újra együtt lehetett. Ekkorra nekem már megvolt a mindennapi rutinom, ami elég volt egy egyszerű életvitelhez. Ehhez természetesen még rengeteget kellett az évek alatt hozzátenni, hogy nagyjából teljes életet tudjunk élni. Igen, évek kellettek, és még most, több mint 5 év múlva sem mondanám, hogy „készen vagyunk”. De kezdjük az elején.

wall_street_1.jpgA Wall Street állványozás nélküli oldala

A mézeshetek

Az első egy-két hét kétségbeesett kilátástalansága mostanra elmúlt, és látszott, hogy képesek leszünk egy élhető életstílust fenntartani. Normális környéken lakunk, nem halunk éhen.

Az elsődleges cél túlélni a zöldkártyáig, a szabadságot jelentő kis plasztiklapig, amikor már magam választhatok munkahelyet, nyilván magasabb fizetésért, és amikor már csak akkor tesznek ki az országból, ha valami nagyon csúnyát csinálok.

Tudtuk, hogy addig lemondásokra, kompromisszumokra lesz szükség, ezért nem is vártunk túl sokat az első pár évtől. Ehhez képes a sok újdonság színessé tette az első pár hónapot.

fort_wadsworth.jpgAz 1663-ban épült Fort Wadsworth – erőd az első otthonunknak helyt adó Staten Islanden

New Yorkot nem kell túlmagyarázni, természetesen megnéztük az ikonikus helyeket és az ezernyi kevéssé ismert dolgot. Aztán elkezdtük bővíteni a kört.

Az Egyesült Államokat szokás ostorozni a nemlétező történelme és kulturális öröksége miatt, ennek ellenére gyorsan kiderült, hogy több emberöltő sem lenne elég végiglátogatni azt a „keveset”, amijük van. És ha ehhez hozzávesszük az ezerféle tájat, ami itt található, az ember gyorsan zavarba kerül a bakancslista összeállításánál.

princeton.jpgPrinceton Egyetem, New Jersey – a nemlétező kultúra egy darabja 100 évvel fiatalabb az ELTE-nél, 44 Nobel-díjast adott a világnak

Az első pár hónapban ritkán volt olyan hétvége, hogy otthon maradtunk. A gyerekek gyakran panaszkodtak, hogy ne menjünk már annyit, ők csak otthon szeretnének lazulni. Mi viszont élni akartunk a hirtelen elénk tárulkozó lehetőségekkel. Élveztük a más világot, amibe belecsöppentünk, hihetetlennek tűnt az egész.

Mennyit ér a pénzünk?

Az egyik leginkább zavarbaejtő kérdés, hogy mit jelent a pénz. Az első hetekben egyáltalán nem éreztük az árakat, hogy mi a drága vagy az olcsó. Forintra semmi értelme nem volt átszámolni, teljesen torz értékek jöttek ki.

Viszont valami támpontot kellett találni, hogy navigálni tudjunk az életszínvonal-gyilkos sóherkodás és a fájdalmas túlköltekezés között, amíg nem megy újra tapasztalatból.

mercury.jpgMercury űrkapszula replika – interaktív repüléstechnikai múzeum az Itrepid anyahajón, New York

Az első napokban csak az ebédem árát tudtam, ami 8-10 dollár, a magyarországi ebédem több mint duplája volt, ez lett az alapegység. 8-10 dollár nem tétel, többszáz ilyen egységnyi cuccot kell venni, hogy megborítsa a költségvetést. Így az első költési szabály az volt, hogy a tíz dollár körüli dolgok, ha kellenek, és a szubjektív értéke hozzámérhető egy ebédéhez, akkor megveszem, mert nem számit.

Az 50 dollár lett az 1-2 naponta belefér kategória, ha nem volt furcsa a gondolat, hogy „de ennek az árából egy hétig tudnék ebédelni”. Száz dollár körül az volt rendben, ha nem történik heti egy, vagy max. kettőnél több. Az ezen felüli tételek voltak a fogszívós vásárlások.

alexandria.jpgAlexandria, Virginia

És eleinte szívtuk a fogunkat rendesen. Bár én azt gondoltam, hogy jól berendeztem a házat, két-három hónapig csak azt hallottam a feleségemtől, hogy „kell még ez, kell még az”.

Irdatlan ütemben pörgött ki a pénz, az autóvásárlást leszámítva is 15-20 ezer dollár párologhatott az első pár hónapban extra kiadásként, bár ebben benne volt egy egész nyaras intenzív angol nyelvtanfolyam a helyi egyetemen a páromnak.

Erre természetesen még rádobott egy lapáttal, hogy rengeteget utaztunk. Az utazás egyébként annyira nem drága, ha módjával csinálja az ember. A benzinköltség nem számít, olyan olcsó a fizetéshez képest.

Egész kulturált szállodákban lehet megaludni négyen 100-200 dollárért egy éjszakára, ami a fizetéshez képest szintén nem sok. De mivel sokat utaztunk, havi szinten ez már komolyabb költség volt, és rendszeresen negatívba billentette a havi egyenleget.

Másik oldalról viszont úgy voltunk vele, hogy a fenébe, ki tudja, meddig lehetünk itt, most adott a lehetőség, használjuk ki.

Nem lesz rosszabb, de jobb sem

Pár hónap után már látszott, hogy kb. azt az életszínvonalat tudjuk tartani, mint Magyarországon. Nehéz volt összehasonlítani, mert más a vásárlói kosár, de úgy tűnt, hogy nem lesz jelentősen rosszabb minőségű az életünk, de jelentősen jobb sem.

Bár a fizetésem eleinte elég nyomott volt, a pár év múlva várható normál fizetésemmel számolva is csak arra számítottunk, hogy akkor majd elkezdhetünk nyugdíjra rohamtempóban félretenni a félreszámított 20 évünk után, meg esetleg belevághatunk egy házvásárlásba, ha nagyon jól állnak a csillagok.

vizeses_1.jpgUpstate New York, az ezernyi vízesés egyikénél

Ekkoriban rendszeresen szidtam magam, hogy miért nem jöttem korábban, a gyerekek előtt. A fiataloknak van ideje végiglépkedni a lakás-létrát – elsőre vesznek egy kb. mindegy mit, mivel az iskolakörzet nem számít – itt az iskolakörzet a lakás árak egyik fő mozgatórugója. Aztán szépen cserélgetik nagyobbra, jobbra.

A velem megegyező végzettségű emberek, mire a gyerek iskoláskorú, szépen meg tudnak finanszírozni egy házat egy jó iskolakörzetben. Nekem viszont a létra végigjárása nélkül kellett biztosítani egy normális lakhelyet, ami nyilván csak bérléssel ment, magas bérleti díjjal, hátráltatva, hogy önerőre gyűjtsünk saját házhoz – a nekem elfogadhatónak tartottak akkoriban 7-800 ezer dollárba kerültek a környéken.

amish.jpgAmish fogat, Pennsylvania

Ha azt hiszed, tudsz angolul

Amerikában sokan jönnek rá, hogy mégsem tudnak angolul, bár vannak, akik ezt úgy fordítják ki, hogy az amerikaiak nem tudnak. Nekem nem is voltak illúzióim, hogy jól tudok, és ebből táplálkozott az egyik félelmem.

A munka miatt az évek alatt szépen lassan sikerült elérni egy szintet, amivel szakmai körön belül el lehetett boldogulni. Amikor eldöntöttük, hogy jövünk, elkezdtem magántanárhoz járni, és otthon szorgalmasan tanulgatni, ami sokat javított, de közel sem eleget.

Mivel az első projektemen nem volt egy anyanyelvű sem, munka közben nem jöttek ki a nyelvi hiányosságok. Csak mindenhol máshol. Elég megalázó érzés, amikor háromszor kell visszakérdezni, hogy mit mond az eladó, mire az ember rájön, hogy „plastic or paper?”.

fort_niagara.jpgFort Niagara, New York állam – pár mérföld a vízeséstől, mégis üres

Másik oldalról, furcsa volt látni, hogy emberek 5-10-15 évet eltöltve az USA-ban még mindig milyen gyengén beszélnek, sokszor még az én szintemet sem elérve.

Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a nyelvet nem fogom „csak úgy” felszedni, és nem tetszett a gondolat, hogy 5-10 év múlva is kb. ezen a szinten legyek, hogy naponta kelljen idiótának érezni magam emiatt.

Elég izmos svunggal kezdtem hát bele a nyelvtanulásba – legtöbbször olyat módszerekkel, amit már Magyarországon, évekkel korábban is megtehettem volna.

A gyakorlás nem elég

Első körben vettem egy fülhallgatós kisrádiót, hogy a napi összesen 2,5 óra ingázást a helyi hírcsatorna hallgatásával töltsem. Az amúgy egész érdekes riportok hallgatása hetek alatt hatalmasat dobott a szövegértésen, azt az illúziót adva, hogy ilyen ütemű fejlődéssel 2 év múlva, igaz egy kis szexi akcentussal, de meglesz egy közel anyanyelvi szint.

videki_pennsylvania.jpgVidéki Pennsylvania

Később elkezdtem írni a szembejövő ismeretlen szavakat és egy webes programmal reggelente, még csipás szemekkel 20-30 perceket gyakoroltam – ezt kb. 7-8 hónapig csinálva, mire az utálat legyőzte a tenni akarást.

A végére 2000 szó/kifejezés volt a rendszerben, amit párszáz szavasával visszamenőleg is folyamatosan ismételni kellett naponta, mert mindig elfelejtettem a régebbi szavakat. Valószínűleg a jó harmadát azóta már nem is tudom.

Ezen kívül megtanultam az international phonetic alphabetet a megfelelő hangokkal a YouTube-ról, ami rávilágított, hogy az ˈɪŋlɪʃ ˈtiʧər az nem igazán inglis tícsőr, és hogy a szavak nagy részét emiatt rossz hangokkal tanultam meg anno.

Így a leggyakrabb párszáz szót újratanultam, hogy legalább a mondataim szavainak 75% helyes legyen, és ne csak a szövegkörnyezet határozza meg, hogy az ágyról vagy valami rosszról beszélek, illetve kaja után nem bolond vagyok, hanem tele.

great_falls_park.jpgGreat Falls Park, Virginia állam

Ezen kívül annyi mindent tanultam, hogy még felsorolva is unalmas, hát még akkor végig csinálni.

Bebifláztam egy rakás táblázatot, mint gerund vs infinitive, helyes prepozíciók, leggyakrabbi pharsal verbek és idiómák, elkezdtem Skype-on anyanyelvű tanárral tanulni heti két órában, több mint két évig.

Később, amikor már nem vonattal jártam, kiejtést segítő hangoskönyveket toltam a kocsiban, szépen ismételgetve hangosan a trükköket, mint a cup és cop közötti voice placement.

Az eredmény? Nagyszerűen észreveszem mások hibáit – és a sajátjaimat is, utólag. Szexi akcentus helyett van egy kevéssé szexi tipikus kelet-európai, néha még mindig olyan hibákat vétek, hogy a Rigó utcában megdobálnának romlott paradicsommal.

Nem mondom, hogy nem fejlődtem, mert fejlődtem, rengeteget. Csak a fele sem sikerült annak, amit akartam. Az egyik legszomorúbb, hogy tudom, hogy ezen valahogy lehetne még javítani. Talán beletolva még másik 1-2 ezer órát. Amit nem fogok. Így, ha jön egy friss és lelkes határátkelő valahonnan, majd szörnyülködhet, aztán hátha neki több kitartása, tehetsége lesz.

lover_s_leap.jpgLover’s Leap, Georgia állam

A feleségek mit csinálnak?

A világon talán a legkönnyebben konvertálható diploma és szakma a programozóké, a magasan képzett külföldiek nagy része valószínű informatikus, legalábbis az USA-ban.

Ők könnyen kapnak képzettségnek megfelelő munkát, viszont legtöbbször nem egyedül érkeznek, hanem a házastársaikkal – akik legnagyobb részben nem programozók.

Egy ideig érdekes az új élet, aztán mindez leülepszik, és lehet gondolkodni, hogy most mi van, mi lesz. Ha csak nem valami egyszerűbb munkáról van szó – már pedig a programozófeleségek gyakran szintén jólképzettek – akkor az otthoni szakma jó eséllyel nem lesz használható, legalábbis nem közvetlenül.

Honosítás, plusz iskola, szakmai gyakorlat az új környezetben, lényegében majdnem nulláról újrakezdés. És mindez szerencsés esetben. Ugyanis általában nincs meg a nyelvi alap sem, lásd fentebb.

Sikeresen „letárgyalni” valamit angolul egy olasszal vagy némettel, nem ugyanaz, mint amikor egy meetingen két anyanyelvű el kezd belemelegedni a vitába, te meg fejtsd meg, hogy végül miben egyeztek meg.

cseresznyefa_1.jpgCseresznyefa virágzás, Washington DC

De ha még ez sem gond, akkor ugrik a képbe a szociális rendszer amúgy számomra szimpatikus visszavágottsága. Az óvoda itt nem kötelező – ha a szülők valamiért akarják, akkor viszont fizetniük kell érte. Nem is keveset. Lehet keveset is, csak oda nem biztos, hogy szívesen adnám be a gyereket.

Nekünk egy évvel később egy fél napos, 9-13:30-ig tartó, egyébként nagyon színvonalas óvoda $8000-be került egy évre. Egy munkaidőt áthidaló óvoda akkor ennél is több.

Nyárra egy legolcsóbb, középiskolás babysitter óránként $10, egész nyárra az $4000, így már jó $15000 körül járunk vagy inkább felette, hogy mindkét szülő dolgozhasson – és csak egy óvodás korú gyerekkel számoltunk.

Legtöbbeknek arra jön ki a matek, hogy amíg a gyerekek nem önműködőek, addig ezt nehéz összehozni. Marad tehát a WC-n lehúzott karrier, a feleslegesség, alkalmatlanság érzése, nyelv nélkül a bezártság.

Ez a jelenség annyira tipikus volt az újonnan kiköltöző kollegáim között, mint a szülés utáni depresszió. Nem mindenkinél jelentkezett, de volt olyan feleség, aki fogta a gyereket pár hónap után, és visszaköltözött, a férj meg, ha akarja, kövesse – persze előbb oldja meg az egy évre aláírt lakásbérlést, a cégnek a gyors távozás miatt visszafizetendő kb. $10 000 dolláros relokációs költségeket, és írja le az egyéb nem kevés veszteséget, ami a kiköltözéssel járt. Egyébként a férj ment vissza a feleség után.

bowling_rock.jpgBowling Rock, North Carolina

Nálunk nem volt ennyire szörnyű a helyzet, de azért voltak megzuhanások. Eleinte olyan dolgokban, hogy beszélni a gyerekdokival, aki nem mindegy, hogy mint mond.

Aztán később próbálni társalgásba elegyedni az ovis anyukákkal, akik mind szuperkedvesek és nyitottak, de kb. 3 mondat után előjön egy helyzet, hogy az ember csak hülyének érzi magát tőle.

Valaki erre bezárkózik, valaki próbál fogást keresni a problémán. Nálunk a „play-date”-ek volt az egyik megoldás, amikor a szülők a gyerekekkel összejönnek valakinél, és összezárva nincs mese, társalogni kell.

Ezután az oviban és a városban történő önkénteskedés segített egy kicsit becsatlakozni a vérkeringésbe. Egy darabig az tűnt könnyen járható útnak egy magyar közgáz diplomával és számviteli tapasztalattal, hogy egy oviban ottmaradni segíteni, nem csak önkéntesként, hanem állandóra – nem nagy pénz, de legalább elfoglaltság, emberek között eltöltött idő. Végül nem ez lett, de odáig még eltelt pár év.

A szociális élet

A szociális életre való igény az emberek alapvető természete, még azoké is, akik antiszociálisnak képzelik magukat – nekik is kell minimum, hogy legyen kire felháborodni, néha jól lehülyézni valakit magukban, vagy éppen hangosan. Én magam az alsó harmadban vagyok az igény skálán, így az emberi kapcsolatok nem játszanak központi szerepet.

csatahajo.jpgA New Jersey csatahajó – látogatható múzeum-hajó veterán idegenvezetőkkel

Emiatt valahol meglepett az érzés, hogy azért milyen jó is lenne néha dumálgatni egy kicsit – normálisan.

Addig fel sem tűnt, hogy milyen energizáló szerepe van annak, hogy valaki bedob valami hülye témát/kérdést/sztorit, aztán az emberek kezdenek odafordulni a billentyűzettől, beleszólni valami jót, vagy csak röhögni a jól fekvő poénokon. Aztán ha 10-20 perc múlva kifullad a téma, vagy éppen már végig jártunk másik ötöt, vissza a billentyűzethez és dolgozni tovább.

Persze, az új helyemen is voltak általános beszélgetések a csupa nem natív nyelvű kollegákkal. De ritkán fordultak viccelődésbe. Néha igen, viszont azok 70%-a illemből/kegyelemből nevetésbe végződött.

Az izzadságszag az anyanyelv fedésén is könnyen átüt, hát ha még a nyelvi eszközök hiányában tényleg erőlködik az ember. Gyorsan megerősítést nyert az egyébként is igaznak hitt teória, hogy a vicces történetek nem az eseményeik miatt viccesek, hanem az előadásmód miatt.

Pár beégett helyzet után, ahol nem hogy viccesen, de sehogy nem sikerült kifejezni egy-egy csattanót, leszoktam a történetek meséléséről.

Egy darabig még ment a beszélgetés ebédnél az orosz kollegákkal, aztán feltűnt, hogy ha később csatlakozok hozzájuk, az addigi felhőtlen, hangos orosz trécselésük a miattam okozott nyelvi váltás miatt átment nagy kussolásokba, unalmas szóváltásokba – páran meg csak szimplán folytatták oroszul.

Egy idő után így nem zavartam meg őket, ültem más asztalhoz. Aztán elkezdtem tolni a kajaidőt későbbre, amikor már nem nagyon ült senki az ebédlőben.

long_island.jpgLong Island, Atlanti Óceán, New York állam, kedvenc partunk volt sokáig

A fizetett barát

Az első évben így leginkább az angoltanárom volt a külföldi „barátom”. Az angol órák nem hagyományos órák voltak, inkább egy fizetett beszélgetőpartner. És nagyon jó volt ebben, a spontán beszélgettetésben.

A kezdeti nyögvenyelős véleményütköztetések, sztorizások szépen lassan egyre gördülékenyebbé váltak, hosszú hónapok alatt bontva le a gátakat, hogy a kezdeti beégések után újra bele merjek menni bonyolultabb helyzetekbe.

Két év után sajnos már nem volt ideje többet tanítania az egyre jobban beinduló vállalkozása mellett, én pedig nem akartam másik tanárt. Így lett vége a „barátságnak”. De ez az idő elég volt, hogy átlökjön a másik oldalra, a tőmondatokban megfogalmazott témagyilkos válaszok világából.

Kb. három év után az érkezésünktől kezdtem érezni, hogy már nem gond rendesen beszélgetni egy tetszőleges anyanyelvűvel tetszőleges pillanatban. Nem egy fulladva röhögős szinten, de élvezhető társalgást folytatva, akár órán-két órán keresztül is. Mára elfogadtam, hogy ez soha nem lesz olyan, mint Magyarországon. Ha kellene valamit mondani, hogy mi hiányzik legjobban, akkor ez.

white_mountains.jpgWhite Mountains, New Hampshire

És a magyarok?

Ha hiányzik egy jó beszélgetés, miért nem kerestem a magyarok társaságát, hangozhat a jogos kérdés. A válasz pedig egyszerű: mert rossz volt a hírük. Bár hiányzott néha dumálgatni egy igazán jót, nem annyira, hogy megkockáztassak egy esetleges kellemetlen helyzetet, amiben belekerülök valaki látóterébe és aztán nem tudom levakarni, ha esetleg terhessé válik.

Ha rajtam múlt volna, soha nem ismerkedünk meg senki magyarral – leszámítva azokat, akik utánunk pár évvel jöttek ugyanazon a cégen keresztül. A rossz hír mellett volt még egy visszatartó erő: mivel az USA-ba elég nehéz hivatalosan bevándorolni, az itteni magyarok jelentős része illegális. Negatív csengésű szó, valakin ott virít ez a pecsét, majd biztos haverkodok vele.

toklampak.jpgLehet hova fokozni a töklámpákat – a több hektárnyi kiállítás egy darabja, New York állam

A párom ennél nyitottabb volt, valószínűleg azért, mert kevesebbet mozgott emberek között, és a kisgyerek jó ürügy volt kapcsolatteremtésre. Idővel pedig elkezdett belerángatni engem is.

Gyorsan világossá vált, hogy hülyeség az összes sztereotípia, utólag belegondolva szégyen is, hogy hittem bennük. Magyarországon sem akar átverni/kihasználni/ránk tapadni az összes magyar, miért lenne itt másképp?

Zömmel normális, kedvelhető embereket ismertem meg, akikkel el lehetett tölteni kellemes órákat. Az illegálisok sem akarták kilopni a zsebemből a telefont, nem meglepő módon kiderült, hogy ők is csak átlagos emberek, akik valahogy boldogulni próbálnak.

Persze, voltak alkatbeli különbségek azokhoz képes, akikkel például a pesti irodában szívesen haverkodtam. De ez természetes. Harminc random emberrel kevesebb eséllyel leszünk teljesen egy hullámhosszon, mint többszáz hasonló érdeklődéssel és életúttal rendelkező emberből évek alatt kirostázott 10-zel.

kisvaros.jpgKisváros Vermont államban

Az unalomba süllyedés

Kb. 7-8 hónappal az érkezésem után viszonylagos nyugodtságban teltek a mindennapok. A munka unalmas volt, nem igazán szerettem, de nem volt szörnyű sem. A napi 2,5 órás utazás elég hosszú volt, nem igazán szerettem, de nem volt szörnyű sem.

Ekkorra már nem volt nagy hatása az újdonság varázsának, nem is utaztunk annyit, hogy színesítse az életet, nem adott egyensúlyt a hosszú szürke munkanapoknak.

Az életérzés kicsit olyan volt, mint amikor egy tömött okmányirodában várja az ember a sorszámát, ami nem nagyon pörög. Csak itt az egész délutános várakozás helyett években kellett gondolkodni.

Viszont, ha sorra kerülünk, nem egy meghosszabbított forgalmi a jutalom, hanem a zöldkártya. Normál esetben valószínű már depresszióba lökött volna a gondolat, hogy évekig így teljenek a napjaim. De a zöldkártya ígérete elég volt tartani a lelket.

repulogep.jpgRepülőgép múzeum egy légitámaszpont mellett - Delaware

A cég egy kint töltött év után kezdi a zöldkártya-igénylést, ha az ember jól dolgozik, ez elég megszokott a hasonló cégek körében. Maga a zöldkártya folyamat kiszámíthatatlan ideig tart, állandóan változik. Amikor kikerültem akkor még 4-5 évre készültem lelkileg, ami hosszú, de kibírható. Időközben ez lecsökkent, de még mindig években kellet számolni.

Egy fontos dolog, hogy amíg a folyamat tart, addig egy adott helyen kell dolgozni, hiszen ez a típusú zöldkártya-igénylés egy adott pozícióra szól. Ha a pozíció időközben megszűnik, akkor a kérelem okafogyottá válik, és szerencsétlen esetben újra kell kezdeni az egészet az új helyen.

washington_haza.jpgGeorge Washington Mount Vernon-i otthona, Virginia

Hogy érthető legyen, Amerikában nekem volt egy munkáltatóm, a budapesti cég amerikai anyacége, ő szerezte a vízumot. Az ilyen vízummal nem lehet másnál munkát keresni, csak hozzájuk jó.

Ez a cég viszont bérbe ad cégeknek informatikai projektekre. Ezeknél a cégeknél dolgoztam, majdnem, mint ha alkalmazottjuk lennék, csak éppen jogilag nem oda tartoztam. A zöldkártya kérelem egy adott ügyfél adott bérelt pozíciójára szólt. Emiatt tehát stabil projekt szükséges egy stabil ügyfélnél.

Nem ilyen izgalomra vágytam

Ezek miatt nagyon rosszul esett, hogy a banknál, ahol dolgoztam (akiknek bérbe voltam adva), megjelent a hír, hogy világszinten több ezer dolgozót fognak elküldeni. Nem sokkal később el is kezdték körülöttem kirúgni az embereket. Pár hétre rá pedig jött a telefon, hogy lezárják a projektemet, új helyet kell keresni.

Eszembe jutott, hány hónapot kellett várni Budapestről erre a lehetőségre. A cég ugyan tart egy darabig projekt nélkül is, de nyilván minden ilyen nap veszteség neki, szóval ez nem fog menni túl sokáig. Kezdődhetett hát az izgalmas játék. Mi történik hamarabb: leakasztani egy új projektet, vagy küldenek haza.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9915313148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2019.11.20. 07:58:10

Eszméletlen, mennyire sok hasonló dolgon mentünk keresztül:
"Az egyik leginkább zavarbaejtő kérdés, hogy mit jelent a pénz. Az első hetekben egyáltalán nem éreztük az árakat, hogy mi a drága vagy az olcsó. Forintra semmi értelme nem volt átszámolni, teljesen torz értékek jöttek ki."

Tök ugyanezt érzékeltük, (illetve nem érzékeltük) - Emléxem, szeptemberben, vettünk epret rendszeresen. Poénkodtunk, hogy ez a "késői, vagy norvég eper..." (ja persze, a fenét valahonnan Dél Afrikából jön. És ára is ennek megfelelően magas volt)

"Az eredmény? Nagyszerűen észreveszem mások hibáit – és a sajátjaimat is, utólag. Szexi akcentus helyett van egy kevéssé szexi tipikus kelet-európai, néha még mindig olyan hibákat vétek, hogy a Rigó utcában megdobálnának romlott paradicsommal."

Ez is pontosan így van (legalábbis nálam). Utólag veszi az ember észre. (és persze főleg írásban feltűnő)

Golf2 2019.11.20. 07:58:19

Jó képek,drága feleségek.

Hari Seldon 2 2019.11.20. 08:06:53

"A szociális életre való igény az emberek alapvető természete, még azoké is, akik antiszociálisnak képzelik magukat – nekik is kell minimum, hogy legyen kire felháborodni, néha jól lehülyézni valakit magukban, vagy éppen hangosan. Én magam az alsó harmadban vagyok az igény skálán, így az emberi kapcsolatok nem játszanak központi szerepet."

Nagyjából én is így vagyok, aztán most elkezdtem én is barátkozni helyi népekkel. Igaz, mentségemre, nem önszántamból. Iskolai gyerekprogram mellett szülői segítség voltam, és ott beszélgetni kell másokkal számomra tök érdektelen témákról. (legalábbis ez az alapfeltevésem) Aztán kiderült, hogy egész tartalmas információcsere lett belőle.

Golf2 2019.11.20. 08:12:57

Off.Rossi-mindenkinek-fel-kell-fogni-hogy-kepessegbeli-hianyok-vannak-jelen-pillanatban-magyarorszagon...

Arthamyr 2019.11.20. 08:22:49

Aki ennyi energia raforditasa utan nem tudott megtanulni angolul, az nem is fog. Fajo dolog, de van, aki nincsen erzeke a nyelvekhez (ok a tobbseg), esetleg a kommunikaciohoz sem, es ezt erdemes belatni. A kockak altalaban nem ezen a teren rendelkeznek a legkimagaslobb tehetseggel. Ha a csalad magyar, es az illeto mar 40 korul van, akkor eleg alacsonyan lesz a tudas softcap-je. Sajnos ez sajat tapasztalat. Viszont az is, hogy ennek ellenere is sikerult szocializalodni anyanyelvu emberekkel is, akikbol siman lehetett volna rendes barat is, ha nem garantaltan zart vegu a tartozkodasi idonk. Szoval biztos, hogy idovel Viktoreknak is menni fog ez, ha nem zarjak ki valami miatt.

Ez a zoldkartyas "buli" irdatlan undorito szopatas, valami hihetetlen jo dolog es nagy szerencse, hogy legalabb az EU-n belul nincsen ra szukseg.
Amugy annyira nem ertem, van egy ilyen vizum, es ez az egesz csaladra vonatkozik, aztan ha apa elveszti a munkahelyet, akkor lehet indulni hazafele, akkor is, ha anya mar talalt munkat, penzuk is van az atlagosnal magasabb eletszinvonal fenntartasara, a gyerekek meg beilleszkedtek a suliba? Es addig amig nincs zoldkartya, apa a ceghez van lancolva nyomott berert, es a ceg igenyli a zoldkartyat? :S Na ez az embertelen, rideg vilag...

Arthamyr 2019.11.20. 08:28:32

@Hari Seldon 2: Irasban szerintem siman meg lehet tanulni kommunikalni szinte hibatlanul es valasztekosan, foleg a levelezes/olvasas konnyu. Es ehhez meg idegen nyelvi kornyezet sem kell. Ugyanezt a szintet elerni szobeli kommunikacional viszont kevesek kivaltsaga.

Arthamyr 2019.11.20. 08:37:03

@Golf2: Ezt honnan masoltad? Igy volt leirva, kotojelekkel, kis m a magyarorszaghoz?

Amugy ezt kb. mindenki tudja, csak ritkan szoktak kimondani. Es hat nem csak a focira igaz. Akinek meg nincsenek "kepessegbeli hianyai", az azt is tudja, hogy miert nem szoktak kimondani. :)

Golf2 2019.11.20. 08:59:17

@Arthamyr: Igy volt leirva? Így. 444

Arthamyr 2019.11.20. 09:03:43

@Golf2: linkben, amit nem masoltal be teljesen, vagy a cikkben?

Hari Seldon 2 2019.11.20. 09:14:14

@Arthamyr:
au contraire -
- Legalábbis én úgy érzem a francia esetében.

_z_ 2019.11.20. 09:21:53

Jo poszt volt.
Engem leginkabb a nyelvtanulos-beilleszkedös resze fogott meg. A nyelvi problemakat en is ugyan ugy erzem/ereztem. Hiaba tudja az ember azt a nyelvet egy eleg jo szinten, a tarsalgasi viccelödes egyszerünen nem megy. Magyarorszagon a kollegakkal mindig oriasi dumalasok, röhögesek voltak, aztan miutan kijöttem semmi. Egyszerüen nem jöttek a hozuzaszolasaim, mert egyreszt hianyzott a szokincs a megfelelö reszletesseghez, masreszt meg mire fejben leforditottam a gondolataimat, mert egy ütemmel lekestem a megfelelö pillanatot. Ugyhogy a kinos helyzetek elkerülese miatt inkabb hallgattam. Ez az elsö munkahelyemen nem is valtozott, mert nem volt egy tulsagosan befogado tarsasag. Majdnem mindenki helyi volt (falusi környezet), igy meg a nagyobb varosbol jovo kollegam is nagyjabol ugyan ugy erezte magat, mint en (epp ezert egyedül vele voltak neha ertelmes beszelgeteseim). Aztan munkahelyet valtottam, egy nyitott nemzetközi tarsasagba, es minden megvaltozott. Fel ev alatt sokkal jobban beilleszkedtem, es sokkal többet fejlödtem nyelvileg, mint elött 5 evig. Poenkodunk egymassal, kezdemenyzek en is beszelgetest, szoval minden oke. Persze nem olyan, mint anno Magyarorszagon, de ezt elfogadom (ennek meg mas oka is van, de nem annyira tartozik ide).
Emellett csodalom a posztolo elszantsagat, hogy anyanyelvi szintüre akarta csiszolni magat. En belattam, hogy ez akkora energia es idöbefektetest igenyel, amekkorat en nem szanok ra (inkabb elkezdtem tanulgatni egy uj nyelvet). Persze emiatt van, hogy nem 100%-ig ertek meg mindent (persze a lenyeg mindig atjön, csak a nagyon apro dolgokban vannak neha homalyos foltok), es az akcentusom is megmarad, de engem nem zavar. Es emiatt nem is erzem magam hülyenek, ha erre utalo visszajelzest kapok, akkor egyszerüen atlepek felett. Nem vagyok hajlando a neylvi hianyok miatt kevesebbnek erezni magam, mint barki mas, ezert nincsenek is ilyen problemaim, szoval ez a modszer nekem bevalt.

Arthamyr 2019.11.20. 09:58:35

@Hari Seldon 2: Erdekes, van otleted miert? Komolyan van olyan, amit kenyelmesen, helyesen, szepen valasztekosan el tudsz mondani, de leirni meg nem?

Din Serpahis 2019.11.20. 10:09:07

Hehe, azt hiszem sejtem melyik ceg ez, en is dolgoztam nekik csak Svajcban :)

Amugy ami az angolt illeti, szerintem az amcsik altalaban tok erthetoen beszelnek, legalabbis sokkal erthetobben mint mondjuk az angolok. Eddig csak egy ilyen texmex csajjal talalkoztam, aki annyira recsegett, hogy baromira oda kellett figyelni, mit mond.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.11.20. 10:23:46

en lusta voltam tanulni, de valahol ott tarthatok, ahol a poszter, legalabbis a leiras alapjan. ez az egy szivfajdalmam van, hogy soha nem fogok ugy beszelni angolul, mint magyarul.

@Taxomükke (UK): soha nem leszel olyan jo, hiaba erolkodsz. ma is le lettel nyomva. :D

Hari Seldon 2 2019.11.20. 10:24:49

@Arthamyr:
Persze. Franciául egy csomó szónál kiejtesz két hangot, aztán leírsz hetet. Két betű összekeverése meg tök mást jelenthet.
Jellegzetes betűkombinációk: au eu eau aux stb. Most már azért nagyjából az ember megjegyzi, de azért most is van bőven sok szó, amit csak találomra írok le.

Vagy például, itt van Peugeot szó. Ugye ez ismerős? (és nyilván mindenkinek beivódott a kiejtése)
De gondolj bele, ha mondjuk felnőtt korodban hallanád kiejtve, és előtte soha nem láttad leírva (tudom nehéz elképzelni annak aki a Földön élt, de próbáld meg) magyar nyelvre (és mondjuk az angolra akár) magadtól hogy írnád le?

Vagy a Renault esetében? - mondjuk feltételezzük, hogy tudod, hogy az au jelentheti az "o" hangot. még mindig nem vagy beljebb, mert még kell két betű. Mondjuk legyen a "t", mert az úgy "oda passzol" a végére. (a franciában az utolsó leírt betűt majdnem soha nem ejtik) Akkor még mindig ott van az "L" betű.

Golf2 2019.11.20. 10:29:03

@Arthamyr: így másolja be a cikk főcímét,nem is figyeltem.

Arthamyr 2019.11.20. 10:39:25

@Hari Seldon 2: Ok, ertem, nekem ez azert nem fordult elo, mert nagyon keves szot hallottam ugy, hogy elotte ne lattam irva, igy azt a par szot 0 energia volt megnezni, meg talan az angolnak egyszerubb is a leirasa.
Az ir (meg egyeb kelta) szavakkal mar sokkal inkabb van ilyen problemam (azert is, mert neha ket ugyanugy kiejtett, ugyanazt jelento szot kepesek maskepp leirni), de abbol keveset kell hasznalni, tobbsegeben emberek nevekent.

dikusz. 2019.11.20. 10:40:48

Ez a poszt az én véleményem szerint (ráadásul még jól, és érdekesen is lett megírva) igazi "határátkelős" poszt, amit sokan hiányoltak.

illango pillango 2019.11.20. 10:50:27

Nagyon tetszett, jól van megírva.
Érdekes téma lenne, hogy a gyerekek hogy vették a kiköltözést, erről is szólhatna egy poszt.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.11.20. 10:51:00

Szerintem ez a 'külföldiül beszélgetni nehéz' dolog nem csak a nyelvi nehézségek miatt van (bár amiatt is), hanem a más kulturális közeg miatt.

Engem magyarul is ki lehet zökkenteni. Nem tudok például beszélgetni gyerekekkel. Előfordul, hogy eleve nem is értem persze, amit mondanak (nesze neked, anyanyelvi beszélő), de ha értem is, mi az istent válaszoljak rá?

Ugyanígy nem tudok beszélgetni nagyon eltérű hátterű emberekkel, meg most, hogy jobban meggondolom, tkp. egyáltalán senkivel, akit nem ismerek. Az egy külön szkill, hogy az ember a liftben meg a boltban csacsogjon random nénikkel, és nekem ez magyarul sincs meg.

Külföldieknél nekem csomószor van az az érzésem, hogy egyáltalán fogalmam sincs, mit akartak mondani, és mit várnak, hogy én hogyan reagáljak, még akkor sem, ha amúgy pontosan értettem a szavakat, amiket mondtak.

Hát, ez van.

Arthamyr 2019.11.20. 11:06:23

@dikusz.: Most hol laktok? Miert csinaltal uj reget?

Platonica 2019.11.20. 11:10:52

@Nagy kámpics: Ez erdekes. Nekem pont ellentetesek a tapasztalataim, szinte barkivel, barhol szoba tudok elegyedni hattertol/kortol fuggetlenul (gyerekekkel is).
Meglepo (bar mar reg nem er varatlanul), hogy idegenek is piszok gyorsan megnyilnak, kitarulkoznak. Nem kell 20 perc (pl egyutt utazasok, vagy mas egyutt varakozasok allatt), es ismerem a csaladjukat, vagy epp belsobb lelki problemaikat. Valoszinuleg ugy van, ahogy irod, skill is, bar az egyik legfontosabb, hogy engem tenyleg erdekel/szorakoztat, szeretek igy ismerkedni, eldumalgatni ismeretlenekkel is. Szoval nem feltetlenul a mas kulturalis kozeg a mervado, inkabb kinek-kinek az egyenisege szerintem.

adg 2019.11.20. 11:15:12

@Nagy kámpics: ez szerintem is igy van, ha valaki nem olyan fajta, annak egy kin random enberekkel semmirol beszelni.
Nem is csinalom, es otthon sem csinaltam soha. Ha kerdesem van, Kerdezek, ha mondanom kell valamit, elmondom, de csak ugy nem beszelek kb senkivel. Vadidegennel a boltban meg plane nem. Nem tudok. Nem ertem, miert kellene.

Telefonon kenytelen voltam megszokni, hogy muszaj ket mondat a semmirol, mert amugy ha rogton a targyra terek, a masodik mondat utan ugyis azt mondja, hogy “good good, and you?”, aztan kezdhetem ujra. :)

_z_ 2019.11.20. 11:16:19

@Nagy kámpics: Ez igy van, de nyelvfüggetlen. De ennek is több szintje van, mert nem csak földrajzi helytöl, hanem kortol (pl. mas gyerekkori mesek, elmenyek), erdeklödesi körtöl, meg egyeb allapotoktol (varos/falu, egyedülallo/csalados). Ez azert reszben athidalhato ha a felek legalabb egyike nyitott. Es szerintem ez a nyitottsag nem egyen, hanem mikrokultura (ha van egyaltalan ilyen szo) függö is, egy nyitott közegben a zarkozotabb emberek is nyitottabbak. Ezzel van nekem most szerencsem a munkahelyen.

_z_ 2019.11.20. 11:18:25

@Platonica: @adg: Jo az ellentet a valaszaitok között :).

Hari Seldon 2 2019.11.20. 11:24:33

@Arthamyr:
Ezt mondom én is. A legtöbb angol szó gyorsan "szembe jön" valahol a médiába leírva a legtöbb embernek már fiatalon. Ezzel szemben a többi nyelv esetében nem ilyen egyértelmū a helyzet.

_z_ 2019.11.20. 11:28:20

@Hari Seldon 2: Azert nyelek között nagy különbsegek vannak, nem? Legalabbis amennyit en ertek hozza a francia horror, az angol közepes, a spanyol meg viszonylag egyszerü.

Platonica 2019.11.20. 11:47:10

@_z_: Nem vagyunk egyformak:-)
Mondjuk, a ferjem sem olyan mint en, de azt pontosan tudja, szo sincs arrol, hogy 'a semmirol beszelgetne'k' ilyenkor, sot altalaban le is hul, mik merulnek fol, miket osztottak meg velem:-) En kevesbe erzem szukseget a 'sharing'-nek, ez is igaz.

adg 2019.11.20. 11:55:13

@_z_: szerintem pont alatamasztja, hogy szemelyisegfuggo. :)
Akit erdekel az ilyesmi, meg szeret igy ismerkedni es beszelgetni, meg 20 perc utan megtudni vadidegenek csaladi dolgait, annak persze, hogy megy.
Engem meg ezek nem csak nem erdekelnek, de igazabol zavar is. En nem akarok idegeneknek a csaladomrol beszelni, es igy, amikor idegen beszel nekem a sajat csaladjarol, az nekem tul szemelyes.
Meg marhara nem tudok vele mit kezdeni, hogy a gyereke 3 eves, de hetente bepisil ketszer, avgy a ferje folyton faradt, mert 3 orat ingazik.
Ha mar ismerem, pl kollega, az mas. De en akkor sem kezdek ilyen beszelgetest magamtol. Nem tudok. Nem megy.
Ha nagyon kinos, felteszek egy kerdest, es hagyom, hogy beszeljen rola. :)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.11.20. 12:05:40

@Platonica: @adg:

"engem tenyleg erdekel/szorakoztat, szeretek igy ismerkedni, eldumalgatni ismeretlenekkel is"
vs
"Engem meg ezek nem csak nem erdekelnek, de igazabol zavar is."

No, akkor beékelődöm ide harmadik megoldásként / személyiségtípusként.

Engem alapvetően érdekelnek az idegenek is, hogy miért pisil be a gyerek, be van-e dagadva a bokája, és pontosan mióta is tart a székrekedése, és ha ez úgy menne, mint egy játékban, hogy rá lehet kattintani a fejük felett az információs ikonra, vagy odaadnák egy karakterlapon leírva, én elolvasnám.

Szívesen hallgatom is, ha ilyen beszélgetés megy mellettem, és gyakran drukkolok is magamban, hogy valamelyik fél kérdezzen rá végre valamire. A lényeg, hogy _nekem_ ne kelljen részt venni benne, mert _én_ nem szeretem csinálni, és józanul elég rossz is vagyok benne. ¯\_(ツ)_/¯

_Luthien_ 2019.11.20. 12:14:32

@Nagy kámpics: Pont így!
Sajnos van egy tippem, hogy ez kívülről ridegségnek/zárkózottságnak/elutasítónak tűnik, ezért keményen próbálkozok, de nincsenek nagy sikertörténetek...

Platonica 2019.11.20. 12:14:49

@Nagy kámpics: Es nem jozanul?:-D

Trefat felre, fura, h csupa bepisiles meg szekrekedes ugrik be nektek, hehe. Ilyenekre most konkretan nem is emlekszem a repertoarombol.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.11.20. 12:16:43

@Platonica:

"Ilyenekre most konkretan nem is emlekszem a repertoarombol."

Akkor ezzel alighanem ki is jelöltük a fejlődési lehetőségeket / irányokat. :-P

_z_ 2019.11.20. 12:18:04

@adg: "szerintem pont alatamasztja, hogy szemelyisegfuggo. :)" Persze, ez a szep benne :)!
@Nagy kámpics: Jelentkezem negyedik tipusnak :)! En magamat passzivan nyitottnak neveznem. Ha kerdeznek meselek (nyilvan csak a publikus dolgokat), ha valaki mesel, akkor meghallgatom (nem mondom hogy mindig erdekel, de vagyok eleg udvarias/passziv/beszari ahhoz, hogy ne allitsam le). De kezdemenyezni es erdeklödni csak ismerösökkel.

dikusz. 2019.11.20. 12:25:33

@Arthamyr: Mert egyik-napról a másikra nem tudtam kommentelni. Nem tiltottak ki (nem volt miért),néhány címlapos kivételtől eltekintve nemigen szólok hozzá más blogokon. Egyszerűen nem jelent meg a "szólj hozzá". Vagy regisztrálnom, vagy belépnem kellett volna, azt meg nem engedte. Nemcsak nekem, a segítségemnek sem.
Jeleztem a blog.hu-nak (vagy kiknek), másnapra tudtam regelni, de egy pontot kellett a nick végére tenni, mivel a régivel nem engedett belépni, mert olyan már van. Te értesz hozzá, esetleg tudod mi lehetett a gond?

dikusz. 2019.11.20. 12:28:25

@Arthamyr: Kimaradt az előbb: Budafokon lakom 42 éve, előtte a Csikágó szélén (VII.kerület).
Az előbb csak azért nem írtam oda, hogy nem vagyok határátkelő, mert ezt már többször leírtam.

_z_ 2019.11.20. 12:29:11

@Nagy kámpics: "Szívesen hallgatom is, ha ilyen beszélgetés megy mellettem" Akkor te szerettel Magyarorszagon haziorvosi varoba jarni :)?

Taxomükke (UK) 2019.11.20. 12:39:22

@dikusz.: Ezert nem kellett volna ujra regisztralni.
Nekem ezzt csinalja idorol idore a telefononom. Akkor egy napig nem vagyok belepve, aztan masnap vagy harmadnap megint. Nem tudom, miert van ez igy.

dikusz. 2019.11.20. 13:03:17

@Taxomükke (UK): Lehet nem kellett volna nekem se csinálnom semmit. Az történt, hogy este elzártam, másnap már nem működött. Üzengettem blog.hu-nak, indapass-nak, csak a jó ég tudja kinek nem még, írták is, hogy várjak, megnézik másnap. Aztán valóban tudtam regelni, de a név mögé pontot kellett tenni. A régit nem engedi/engedte használni.
Egy napig nem tudtam belevauzni blogokba, azért olyan nagy kár nem ért.:)))

adg 2019.11.20. 13:03:23

@Taxomükke (UK): mert szar.
Nekem kb minden alkalommal be kell jelentkezni, a szovegbox telefonon miniatur, nincsenek alatta a gonbok, nem tudom radarra tenni, es a radar meg olvashatatlan.
Kenytelen vagyok valami okorseget hozzaszolni, maskepp nem tudom radarra tenni.
Majd raszokok az elsozesre, beszivatom a golfot a fenebe a 8,5 ora elonyommel. :)

Mondjuk a multkor meg lett mondva, hogy a telefon meg a tablet semmire sem jo, mert kicsi es vacak, internetezni szamitogepen kell, az valo arra.

Se vasalo se munka 2019.11.20. 13:43:14

@adg: “ Telefonon kenytelen voltam megszokni, hogy muszaj ket mondat a semmirol, mert amugy ha rogton a targyra terek, a masodik mondat utan ugyis azt mondja, hogy “good good, and you?”, aztan kezdhetem ujra. :)”

Lengyel kollegaval videocalloztam, kezdtem a szokasos hovárjú-val. szegeny teljesen lemerevedett es zavarba jott. Mondtam neki, hogy azert ez nem egy nehez kerdes.
Azt mondta, hogy nem tudja, hogy mint britnek vagy kelet-europainak, mint lengyel, valaszoljon ra.
Mert, ha egy lengyelnek azt mondja, hogy good, good, akkor azonnal viszakerdeznek, hogy “de most komolyan, mi a baj“?

Arthamyr 2019.11.20. 14:10:08

@dikusz.: Hat, a blog.hu-sok csak jobban ertenek a sajat cuccukhoz nalam. Ha belepve sem tudsz kommentelni, azon en nem nagyon tudok segiteni, bar erdemes megprobalni tobb bongeszobol, esetleg az indapasson uj jelszot kerni, meg torolni helyileg tarolt dolgokat a bongeszobol.
A Budafokot tudtam, csak furcsak voltak a kommentjeid, nem tudtam, hogy valaki csak ellopta a bevalt neved, esetleg tortent-e valami egyeb balesemeny.

FutureFry 2019.11.20. 14:31:57

@Arthamyr: “A kockak altalaban nem ezen a teren rendelkeznek a legkimagaslobb tehetseggel.”

Tudod honnan lehet megismerni az extrovertált kockát?
Beszélgetés közben a _te_ cipődet nézi.

FutureFry 2019.11.20. 14:36:06

@Arthamyr: “... Amugy annyira nem ertem, van egy ilyen vizum, es ez az egesz csaladra vonatkozik, aztan ha apa elveszti a munkahelyet, akkor lehet indulni hazafele ...”

Ha jól tudom 2017 óta 60 napja van egy munkavállalói vízumon lévő külföldinek, hogy elhagyja az országot, vagy új munkahelyet találjon (aki hajlandó új vízumot szponzorálni). [1]. Viszont előtte ez sem volt, azaz az elbocsájtás napjától elvileg illegálissá vált az ilyen külföldi, bár a gyakorlatban (a régebbi szabályozás bizonyos értelezésében) 10 nap “grace period” járt. [2]
Én láttam olyan munkavállalói vízumon lévő (családos) külföldit, aki - több év munka után - egy előre nem bejelentett leépítéskor (aka “employment at will”) ennyi időt kapott arra hogy új munkaadót találjon, vagy felszámolja mindenét és elhagyja az USA-t.

[1] www.uscis.gov/news/news-releases/uscis-publishes-final-rule-certain-employment-based-immigrant-and-nonimmigrant-visa-programs
[2] medium.com/@Ezvsa/h-1b-employee-just-got-laid-off-let-s-see-your-options-1a1c25aacda1

Arthamyr 2019.11.20. 14:42:23

@FutureFry: Ez (foleg csaladdal) boven az en risk appetite-om folott lenne. Pedig vannak helyek ott, ahol igen kellemes az uzleti kornyezet/lehetosegek, szinte a vilagon a legjobb. A helyieknek, akiknek nincs szukseguk szponzoraciora, akinek meg van, az dolgozhat aproert evekig.

Golf2 2019.11.20. 14:44:53

@dikusz.: Jól számolom hogy kb.max 5-6an írunk itthonról,a kb.100ból?

dikusz. 2019.11.20. 14:53:26

@Golf2: A rendszeresen hozzászólók közül kb. annyian.

shaktiii 2019.11.20. 14:58:36

@FutureFry: introveltálra gondoltál?

shaktiii 2019.11.20. 15:54:44

@shaktiii:nyugi hiveim, mar ebredezek s jon at Fráj humora :-)

Csodabogár 2019.11.20. 19:26:15

@puhacica: Engem valahogy soha nem zavart, hogy nem tudok tökéletesen németül. Ettől még remekül elvagyok, dolgoztam az akkori német tudásommal az első perctől kezdve. Noná, hogy van akcentusom, miért ne lenne? Huszon év Svájc után svájci akcentusom volt, de azt már levetettem. Vissza téretem a normál "puszta" akcentusomhoz. Nem zavar senkit, engem meg pláne nem. Lehet, hogy Amerikában ez más. 56 óta kint élő barátnőm még mindig jajong, hogy neki akcentusa van. Nem képes ezen túl lépni.:-(
Délután elolvastatom a posztot az Emberrel. Ő 45 évig élt kint. Megkérdezem mennyi órát fektetett a nyelvtanulásba. Miután ő 56-os volt, feltehetően semennyit. Meg kellett élni és ez nagyon jól tudja ösztönözni a tanulást. Én se tanultam egy percig sem svédül, mégis megtanultam 1 éven belül.@Nagy kámpics:

Csodabogár 2019.11.20. 19:35:03

@Nagy kámpics: Szerintem is tehetség kell a semmiről bárkivel beszélgetni tudáshoz. Nekem se megy magyarul se. De amerikás emberem, aki most olvasta a posztoló nyelvi kinjait, spontán elbeszélget bárkivel. Ő soha nem járt semmilyen nyelvtanfolyamra, mert 5 dollárral érkezett Amerikába. Bekerült valami kis elektromos cikkekkel foglalkozó műhelybe, miután elektromérnök volt tudta mit kell csinálni, megmutatták neki. Mint mondja rendesen, a szakmájában kb. másfél év mulva kezdett dolgozni. Azóta is beszél amerikaiul, hogy milyen szinten ki tudja? De jól megélt amíg dolgozott. Volt minden, ami az amerikai álomhoz kell, ház kifizetve, autó stb. Magyar társasága nemigen volt, kizárólag ottaniakkal volt kapcsolatban.

Csodabogár 2019.11.20. 19:44:12

@dikusz.: Ilyen nekem is volt, lett is egy teljesen más nevem, amit közben már elfelejtettem. Aztán egyszer csak hipp-hopp megjelent ez az eredeti nevem. Ma se tudom mi okozta. Kitiltva én se voltam és ezzel a névvel csak itt szerepelek.

Csodabogár 2019.11.20. 19:48:13

@_z_: Mindig hallom ezt, de én még soha egy kukkot nem hallottam beszélni a háziorvosi rendelőben. Kimondottan unalmas csend szokott lenni, pedig a hallottak után, már direkt várom az ilyen beszélgetéseket, de mindenki csak ül és hallgat. Unalmas.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.11.20. 20:18:01

@Csodabogár: engem nem zavar az akcentusom. magyar vagyok, magyar akcentussal, semmi baj nincs ezzel. az viszont zavar, hogy nem tudok olyan szepen beszelni angolul, mint magyarul. elvagyok, persze, ha csak ennyire lenne igenyem, minden szuper lenne. mondtam mar, en nagyon szeretem, hogy az anyanyelvem szines, kreativ, vicces es csodaszep es sajnalom, hogy az angolban ebbol csak neha csipek el valamit.

dikusz. 2019.11.20. 20:42:40

@Csodabogár: Nekem nem volt csak egy nevem, amit egyszer csak nem engedett használni.

dikusz. 2019.11.20. 20:46:12

@Csodabogár: Nekem is van ismerősöm, ő is 56-os, azóta Angliában él. Őt sem zavarja cseppet sem, hogy akcentussal beszéli ennyi idő után is az angolt. Viszont a családjában senki nem tanult meg magyarul, a magyart is akcentussal beszéli.

négyzet 2019.11.20. 23:04:31

Feleség megtanulhatja a programozást :)

Na de a nyelv, nos az nekem is a fő bánatom. Imádok tobzódni a nyelv szépségeiben, és persze ez nem csak a nyelv, de a kultúra ismeretéről is szól. Viccelni pláne nehéz sok különböző hátterű ember között. Egyes kultúrákban más a vicces, van, ami egyenesen gáz.

shaktiii 2019.11.21. 06:47:13

@puhacica: megjön majd, adj neki 20-30 évet :)

Mohojojo 2019.11.21. 20:48:10

Kifejezetten jó cikk volt, sok képpel. Remélem még lesz folytatása, meg a sokat emlegetett - már berendezett - lakásról is.

Nagyon érdekes lenne tudni, hogy ilyen távlatokból melyek voltak azok a szituációk, amelyeket ma már teljesen másként csinálna. Illetve kíváncsi leszek, hogy az egészségügy elő fog-e kerülni (gyerekek, költségek, állapotok, szaktudás...)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.11.22. 00:49:54

@Mohojojo: "Illetve kíváncsi leszek, hogy az egészségügy elő fog-e kerülni (gyerekek, költségek, állapotok, szaktudás...)"

Az egeszsegugy szerintem kb annyira nem altalanosithato mint egy csomo mas dolog az USA-ban. Rengeteg minden fugg attol, milyen biztositasod van (vagy van-e egyaltalan), melyik allamban es varosban vs videken elsz. Szoval mindenki aki errol ir, altalaban a szemelyes tapasztalatait osztja meg (vagy altalanos infot a rendszerrol, ami koztudottan nagyon bonyolult).

Mohojojo 2019.11.22. 22:37:25

@Zsuzsi65: Szerintem sem általánosítható, ahhoz egy picit sokrétű a kérdéskör meg sokszereplős túl sok variációval. Engem a cikk írójának tapasztalatai érdekelnének (e.g.: folytatás), főként, hogy egy nem annyira alapszintű munkakörben és környéken dolgozó ember.

gabroca 2019.12.06. 19:05:20

Jó a cikk, de nem látok aláírást...manapság ez nem divat?

Határátkelő 2019.12.06. 19:06:29

@gabroca: Egészen konkréten mire gondolsz? A szerző neve ott van a második mondatban. Esetleg címet, telefonszámot is szeretnél, gabroca?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.