oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. október 21. 06:30,  Kolumbiai gasztrocsodák 18 komment

2019. október 21. 06:30 Határátkelő

Kolumbiai gasztrocsodák

Ami engem illet, imádom a különböző népek, tájak ételeit megkóstolni, vagy ha már nem tehetem meg, akkor legalább olvasni róluk. Ma egy ilyen poszt következik Pétertől Kolumbiából. (Korábban írt már ide arról, miért jó a latin-amerikai országban élni, illetve milyen költségekkel számoljon az, aki oda látogatna.)

2lechona.jpegLechona, azaz malacbőrben sült disznó és marhahús

„Régen jelentkeztem Kolumbiából, jelentem, továbbra is minden a legnagyobb rendben  A mai írásomban a kolumbiai gasztronómiát fogom bemutatni – legalábbis egy apró szeletét, ugyanis hatalmas országról beszélünk, régiónként más és más tradicionális helyi ételekkel.

Reggelik és utcai ételek

Bogotában rengeteg reggelit kínáló hely van, azt mondanám, hogy lényegesen több, mint egy európai nagyvárosban. Igaz, ebben az is közrejátszik, hogy sok útmenti „mozgóárus” van.

empanada_csi_po_s_aji_szo_sszal.jpegEmpanada csípős ají szósszal

Az „empanada”, töltött pite általában csirke/marhahússal vagy sajttal. Az „arepa” (kukoricalisztből készült lepény) is egy olyan étel, amit a nap bármely szakaszában szívesen fogyasztanak a kolumbiaiak.

arepa.jpegArepa

Rántotta hagymával és paradicsommal szinte minden menülapon megtalálható, természetesen arepával vagy „pan de queso” / ”pandebono”-val. A pan de queso vagy pandebono egy nagyon ízletes „sajttkenyér” (kenyérre olvasztott sajttal).

hagyma_s_paradicsomos_ra_ntotta.jpgHagymás-paradicsomos rántotta

pandebono.jpgPandebono

Egy teljes reggeli menü Bogotában átlagban 2-3 USD-ba kerül, ez tartalmazza a tojást arepával vagy pan de queso-val, a friss gyümölcslevet és a kávét/kakaót.

Főételek

A kolumbiai konyha nekünk magyaroknak picit megosztó: a magyar turistáim egy része imádta, míg a másik felük nem volt különösebben oda érte.

Ezt a kettősséget 2 dologra vezetném vissza: általában nem használnak fűszereket az ételekhez, így a fűszeresebb magyar konyhához szokott honfitársaimnak nem elég „ízesek” az ételek.

A másik érdekesség, hogy mégis használnak fűszert, de azt majdnem mindenhez és az nem más, mint a friss koriander – amit szintén nem mindenki szeret odahaza.

Mivel én mindig is szerettem a koriandert, illetve a fűszeres és a kevésbé fűszeres ételeket egyaránt, így én kifejezetten szeretem a kolumbiai konyhát!

Nagyon sok jó étterem/kifőzde van az országban, de természetesen belefuthatunk nagyon egyszerű helyekbe is, ahol az ételek nem gasztronómiai csodák, de cserébe az adagok mindig megnyugtatóan bőségesek.

Jöjjön egy kis képes beszámoló a kommentjeimmel!

Bandeja paisa

Egyik kedvencem a „bandeja paisa”, amely alapból Medellín környékéről származik, de mára az egész ország egyik nemzeti étele. Egy igazi kalóriabomba: rizs, bab, kolbász, darált marhahús, tükörtojás, szalonna, sült banán, friss avokádó és arepa – egytál ételként.

1bandeja_paisa.jpeg

Lechona

Nagyon népszerű étel nyitóképen látható „lechona” – malacbőrben sült disznó és marhahús, rizzsel. Vannak csak erre szakosodott éttermek, de szinte minden utcasarkon tudunk enni „lechonát”.

Ez egy tipikusan olyan étel, amit el lehet készíteni nagyon jól és nagyon rosszul. A képen egy remek lechona látható, banánlevélben tálalva.

Trucha

Népszerű halétel az ország belső részén a pisztráng (trucha).

3pisztra_ng.jpeg

Sanchocho

Hagyományos levesük a „sancocho”, amibe mindenféle zöldséget, húst, kukoricát, főzőbanánt, koriandert stb. tesznek, illetve az „ajiaco”, ami egy sűrű csirkehúsleves, ami mellé rizs és avokádó mindig jár.

A halas változata a „sancocho de pescado” (hús helyett tengeri halakkal), főleg a Csendes-óceán, illetve a Karib-tenger környékén.

4ajiaco.jpeg

Asado

Az Andokban tenyésztett marhák húsa nagyon ízletes, emiatt relatíve sok marhahúst esznek Kolumbiában is.

Argentínához hasonlóan egy nagyon jó hétvégi családi program az „asado”, azaz „marhahús/disznóhús sütögetés”. Érdekesség, hogy náluk is van kolbász, sőt hurka is!

5kolumbiai_asado.jpeg

6asado2.jpeg

7asado3.jpeg

8asado_kolbasz_hurka.jpegEgy kis kolbász és hurka

Patacón

A „patacón” olajban kisütött főzőbanán, amelyet köretként fogyasztanak krumpli vagy rizs helyett (vagy velük közösen).

9patacones.jpeg

Carimañola

„Carimañola”: maniókából (yuca) készítik olajban sütve, darált hússal vagy sajttal töltve, főként a Karib-térségben.

10cariman_olas.jpeg

Arroz con coco

„Arroz con coco” - a Csendes-óceán / Karib-tenger térségének tradicionális étele a kókusztejjel elkészített nagyon finom rizs – általában hallal/rákkal/kagylóval.

11kokuszos_rizs_rakkal.jpeg

Még egy kis kedvcsinálóként ezzel a remek videóval zárnám ezt az írást:

Ha szívesen olvasnátok még Kolumbiáról, látogassatok el Péter Facebook-oldalára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: gasztronómia Kolumbia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7615241924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZooLeka 2019.10.21. 08:24:59

Jól néznek ki azok a kesz ételek, biztos finomak is :-)
De nincs valami rokonság a kipcsak/turk/magyar ételekkel, mert egy kis hasonlóságot vélek felfedezni :-)))

arncht 2019.10.21. 09:43:59

hude jol neznek ki :)

Arthamyr 2019.10.21. 11:14:09

Így tönkretenni azt a finom marhahúst... :)

Csodabogár 2019.10.21. 13:37:12

Maradok a középeurópai ételeknél.

Platonica 2019.10.21. 14:58:01

En kedvelem az egzotikus eteleket, epp ma is voroslencse dhal-t foztem szegfuszeges-mazsolas rizzsel, rizs-nap leven. De a kepek/leiras alapjan nem mindegyik kolumbiai etel tunik annyira vonzonak nekem (ettol persze me'g lehet finom!). Csak az empanadat ismerem, azt kedvelem is, amit szivesen megkostolnek, az az arepa, pandebono, es az arroz con coco. Utobbi a paellara emlekeztet.

littke 2019.10.21. 15:57:34

Columbiában még nem jártam, de Peruban, Brazilban, Argentinában és Chile-ben igen. A kaja jó, abban a sorrendben ahogyan leírtam. A Perui főleg kiváló...

gabors 2019.10.21. 16:10:24

a nyito kepen a feher muanyag villa mindent meger !!!

Din Serpahis 2019.10.21. 17:28:04

@littke: Argentina is nagyon ütős, El Chalten-ban egy városszéli lebujban olyan steaket ettem, mint még sehol máshol.

littke 2019.10.21. 18:53:28

@Din Serpahis: Igen ha steak-röl van szó tényleg Argentína verhetetlen. Na de egy kis ceviche!!! És a causa! A perui kaja raffinált, az inka/japán/spanyol fuziója.
www.theworlds50best.com/blog/News/latin-americas-50-best-restaurants-2018-list-in-pictures.html

M. Péter 2019.10.21. 21:35:26

Csak a cazuela de mariscos (halból, garnélarákból, kagylóból készült sűrű leves) hiányzik a listáról.

gabors 2019.10.22. 02:14:54

@Kipcsák Djuri: na hogy all a Justin...

latom ott mar turbanos talibanra is lehet szavazni nagyon cuki szaklla van :-)

Kipcsák Djuri 2019.10.22. 07:03:46

@gabors: sikh, nem muszlim.

Amig bc-ben be nem zarnak az urnak nemigen lehet tudni hogz mi merre.

gabors 2019.10.22. 16:26:22

@Kipcsák Djuri: '@gabors: sikh, nem muszlim."

tudom (sogorom is az amugy) de az szamit aminek latszik egy turbanos nagy szakllu taliban :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.