oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. október 10. 06:30,  A kiborító 10 százalék 59 komment

2019. október 10. 06:30 Határátkelő

A kiborító 10 százalék

Ti mit szólnátok, ha 10 százalék lenne az áfa? Szerintem Magyarországon a legtöbben örömtüzeket gyújtanának. Ezzel szemben Japánban a 10 százalékos áfa nem kis morgást és felháborodást okozott. Tshabee posztjából az is kiderül, miért.

adomentes_bolt_shinjuku-ben.jpgAdómentes bolt Shinjukuben

„A japán kormány már régóta tervezgette az áfa megemelését az eddigi 8-ról 10%-ra, és most október 1-gyel kezdődően meg is tették. Így most kapva az alkalmon, ezt a témát szeretném körbejárni picit. A poszt megírásában amúgy nagy segítségemre volt a wiki, meg ez a cikk...

Ez egy meglehetősen új adófajta Japánban: először 1979-ben próbálta meg bevezetni az akkori kormány, de akkor még a saját pártján belül elkaszálták a kezdeményezést. (Kb. mintha a Fideszen belül bárkinek is lennének önálló gondolatai Viktoron kívül.) Utána még 10 évet kellett rá várni, 1989-ben vezették be végül, 3%-kal. Utána 1997-ben emelték 5%-ra, és 2014-ig úgy is maradt.

Az Abenomics

Mindenféle kormányok 15 évi küszködése után Abe bácsiék 2012-ben hoztak törvényt róla, hogy megduplázzák az áfát, az „Abenomics” gazdasági csomagnak a részeként, amivel egyszerre akarták felpörgetni az ország gazdaságát, és csökkenteni a (még most is) masszív államháztartási hiányt.

narancs_varoshaza.jpgNarancs városháza

Két lépcsőben akarták elérni a duplázást: 2014-ben először 8%-ra emelték, majd 2015-ben akarták tovább emelni 10-re. Viszont a 2014-es emelés olyan recessziót (micsoda meglepetés!) hozott az országnak, hogy a következőt kétszer is elhalasztották: először 2017-ig, majd 2019 október 1-ig. És miért pont október 1? Ez az üzleti év kezdete ugyanis rengeteg japán cégnél. (Sok más cégnél pedig amúgy április 1.)

Enyhíteni a fájdalmat

Viszont tanulva a korábbiakból, ezúttal rengeteg intézkedéssel próbálják tompítani az emelés élét. (Ezzel persze távolabb kerülve az eredeti céltól.) Egyrészt az alapvető élelmiszerek áfája marad 8%.

Aztán igyekeznek megvédeni az építőipart is: az emberek 10 évig leírhatják a lakáshitelük egy részét az szja-jukból (ez most is így van), ennek az időtartamát toldják meg 3 évvel.

Aztán a szülők megtámogathatják a gyerekeik lakásvásárlását némi ajándékkal, ami egy bizonyos összeg alatt adómentes. Ennek a plafonját is megemelték.

rainbow_bridge.jpg

Az autóvásárlókat is próbálják segíteni picit: az autókra kivetett teljesítményadót (kb. úgy működik, mint Magyarországon) új autó vásárlása esetén némileg csökkentik az első évben. Illetve igyekeznek támogatni a környezetbarát(abb) autók eladásait is.

Ezenkívül bevezetnek valami pénzvisszatérítési rendszert is, amit az üzletek a mindenféle kártyás és mobiltelefonos fizetések esetén alkalmazhatnak. Ennek az intézkedésnek egy hátsó szándéka az, hogy a lakosságot megpróbálják leszoktatni a készpénz használatáról.

Ugyanis ebben talán még Magyarországnál is rosszabbul állnak. :) Egyelőre nem tudom, hogy ez hogy fog működni a valóságban, de egy tévéműsorban már kielemezték, hogy a kereskedők hogy tudják majd ezt kijátszani. :D

Energiahatékonyság és bruttó árak

És van még két új intézkedés, aminek az áfához nincs köze, de az én szívemnek nagyon kedvesek. :) Az egyik, hogy bevezetnek egy energiahatékonysági pontrendszert a házakra és lakásokra, hasonlóan a magyar energiatanúsítványokhoz.

Így picit láthatóbbá válik, hogy melyik lakás mennyire pazarolja az energiát, és talán végre a japán lakáspiacon is megjelennek majd a rendes energiatakarékos, neadjisten passzív (és hasonló) házak. Mivel jelenleg az ország eléggé szarul áll ezen a téren.

regi_bevasarloutca_naritaban.jpgRégi bevásárlóutca Naritában

A másik pedig, hogy "ösztönzik" az üzleteket, hogy az árcímkéken a bruttó árat tüntessék fel a nettó helyett. Kíváncsi vagyok, hogy a gyakorlatban ez mennyire fog érvényesülni, de én már nagyon várom.

Hiába, az Európai Unióban túlságosan hozzászoktam, hogy annyit fizetek, ami a címkére van írva. És még most is a falra mászok a mostani japán nettó áras gyakorlattól.

És zárásképp hogyan hatott eddig ez az egész a fogyasztói szokásokra? Szeptemberben, főleg a második felében dugig voltak a plázák, a szokásosnál is sokkal jobban. A nagy áruházak leárazásaikor meg még inkább. Nálunk is a család nagybevásárlást csinált, amíg én egészen máshol múlattam az időm. :)

Amikor pedig morognak az adóemelés miatt, mindig a 27%-os magyar áfával szoktam őket nyugtatgatni. :D Az általában segít. Októbertől pedig asszem újabb recesszióra készülhetünk!”

Ha szívesen olvasnál még Tshabee japán életéről, látogass el a blogjára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Japán

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2415213668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2019.10.10. 07:56:14

Arany életük van.

Arthamyr 2019.10.10. 08:00:19

Az áfától függetlenül azért a japánok sok termék esetében igencsak kibékülnének a magyar fogyasztói árakkal.
A nettó áras gyakorlat csak akkor idegesítő, ha különböző áfája van a termékeknek. Amíg mindennek 8%, addig nem nagy gond. Meg manapság azért elég sokmindent lehet kényelmesen online vásárolni, ott úgyis jól átlátja az ember.

FutureFry 2019.10.10. 08:22:10

Ezt a nettó árat írunk ki módszer (sajnos) Amerikában is szokás. Persze - mint azt talán már régebben írtam is - erre az a legjobb megoldás, ha egyáltalán nincs szinte semmire ÁFA/GST/sales tax/etc.: ez pár amerikai államban meg is valósul.
Ráadásul létezik olyan is, hogy a sales tax-ot felszámító államban helyben vásárláskor nem kell azt megfizetni (vagy később vissza lehet igényelni), ha a vásárló igazolja, hogy olyan államban van a lakhelye, ahol nincs sales tax.

Hari Seldon 2 2019.10.10. 10:23:07

Amerikában is csak netto árat írnak ki. Talán ezzel próbálják rávenni a vevőket a vásárlásra? A kasszánál már az emberek fele nem gondolja meg magát.

Herr Géza 2019.10.10. 12:12:42

@Golf2: Ja. Most sem csalódtam benned. Okos komment. De legalább megvolt az “első”, ugye?

midnightcoder2 2019.10.10. 12:43:16

Az ÁFÁ-ban az a jó, hogy mindenki kifizeti, ami egy olyan országban ahol ennyien trükköznek az adóval nem egy hátrány. Japán azért szerintem ebbõl a szempontból "picit" más.

nemecsekerno_007 2019.10.10. 14:02:52

Oké, csökkentsük az ÁFÁ-t. Milyen más adót emeljünk úgy, hogy még most is 46% az adóék?!?!

nemecsekerno_007 2019.10.10. 14:02:56

Még annyi, hogy ez az adóék a szlovákoknál 41%, a lengyeleknél 37%.
Miért rontanánk tovább a versenyképességünket?!?!

Mikkamak 2019.10.10. 14:03:15

@Hari Seldon 2: Már csak azért is, mert ugye a fogyasztási adó kivetése az adott állam reszortja, de az önkormányzatok (városok, megyék) még hozzátehetnek, ha akarnak - pl. ha jól tudom, Floridában most éppen 6% a fogyasztási adó, de sok helyen mégis 7%, mert a megye - persze népszavazásra bocsátva a dolgot - plusz 1%-ot szed (ezt külön is könyvelik). Azt hiszem jelenleg 10 814 sales tax jurisdiction van az USA-ban.

Golf2 2019.10.10. 16:05:54

@Herr Géza: Neked meg a napi kötekedésed,egészségedre...

Din Serpahis 2019.10.10. 16:11:38

@nemecsekerno_007: szerintem semmit ne emeljunk, inkabb a nyugdijasok, segilyesek, vasutasok es mas effelek juttatasait kene drasztikusan megvagni.

Csodabogár 2019.10.10. 16:33:08

@FutureFry: Eleinte mindig mellbe vágott a valós ár a kasszánál, de aztán már bekalkuláltam. De a tiszta ügy, ha azt kell fizetni, ami rá van írva az árura.

Csodabogár 2019.10.10. 16:39:33

@Din Serpahis: Az első amit megszüntetnék, a Kádáréktól itt maradt ingyen utazás a nyugdíjasoknak. No és a fogyasztási adót, legalább is az élelmiszerekre le vinném, miközben megszüntetném az egy kulcsos jövedelem adót. Ez a legantidemokratikusabb módja az adószedésnek. Nyilván a havi 1 milliót keresők szeretik, de a minimálbéres is ugyanazt a 16%-ot fizeti.:-(

Din Serpahis 2019.10.10. 16:54:31

@Csodabogár: Ja, de ugyanazt a szolgáltatást is veszi igénybe. Bár igazság szerint az egykulcsos adó is marhára igazságtalan, mindenkinek összegszerűen ugyanannyit kellene fizetni az államkasszába, hiszen pl a milliós keresetű jóember pont ugyanazt a hígfos szolgáltatást kapja a kórházban mint a minimálbéres.

A többkulcsos adó csak arra volt jó, hogy boldog boldogtalan minimálbérre jelentette be magát, miközben a tisztességesen dolgozó magas keresetűeket jól lehúzták. Emlékszem én is a legmagasabb kategóriában voltam a 400.000es fizummal, röhej.

Kivlov 2019.10.10. 17:11:55

"Szerintem Magyarországon a legtöbben örömtüzeket gyújtanának."
Oké, legyen 10%. Csak akkor a sok örömtűzgyújtó azt tegye mellé, hogy hol spórolja meg az Állam az így kieső sokmilliárdot...

Jazo 2019.10.10. 17:12:03

Nálunk fel lehetne emelni 50%-ra is, mert ez a birkacsorda, akkor is a rájuk szavazna.

shakti rom 2019.10.10. 17:12:11

babysteps gaborka :-)

Two associates of Rudy Giuliani connected to efforts to dig up dirt in Ukraine on Democratic presidential candidate Joe Biden were arrested Wednesday on criminal charges for violating campaign finance rules, according to a spokesman for the Southern District of New York.

nemecsekerno_007 2019.10.10. 17:12:33

@Din Serpahis: Részemröl okés, de elsö körben beszéld meg a családod nyugdíjasaival. Meglátjuk mit szólnak...

gabors 2019.10.10. 17:32:42

"Hiába, az Európai Unióban túlságosan hozzászoktam, hogy annyit fizetek, ami a címkére van írva. És még most is a falra mászok a mostani japán nettó áras gyakorlattól."

Pedig valoban az a jogos hogy az uzlet kiirja mennyibe kerul a tobbit a vasarlo/valaszto lassa csak hogy mennyit kaszal az allam teljesen jo !!!!

A hulyekre meretezett EUs gyakorlat a rossz (szerintem) igy tobben latnak pl Mo-on is hogy az ara valaminek miert is annyi amennyit fizet.

gabors 2019.10.10. 17:48:09

@FutureFry: "Ráadásul létezik olyan is, hogy a sales tax-ot felszámító államban helyben vásárláskor nem kell azt megfizetni"

ilyen auto vasarlason kivul gyakorlatilag nincs de te lehet jobban tudod...

szoval NJ IKEA-ban veszek butort es a vegen nagyon szepen megkerem oket hogy ne szamoljanak fel afa-t mert NY-ban lakom viccelsz gondolom ..

de mondjal peldat hol van ilyen ? (autokon kivul) melyik uzlet fog vele foglalkozni ?

most mar online sem megy amiota a legfelsobb birosag ugy dontott hogy NEM az szamit hogy az eladonak van-e boltja az adott allamban vagy nincs a vasarlo lakhelye (illetve ahova az elado szallit ) ami szamit....

FutureFry 2019.10.10. 17:52:12

@Csodabogár: Mondjuk sok helyen nehéz a vásárlónak belekakulálnia (azaz pontosan előre kiszámítania), egyrészt nem minden termékre ugyan az az adó (pl. élelmiszerekre a legtöbb államban nincs (vagy kisebb) a sales tax), másrészt - ahogy @Mikkamak: is írta - az adó városonként/megyénként változó lehet. Egyébként érdekes, hogy azért pár dolognál (pl. benzin) mindenhol az adóval terhelt árat írják ki (lehet mert ott - legalább is amerikai mértékkel nézve - már olyan magas a mindenféle adó (pláne Kaliforniában [1], [2]), hogy sokaknak feltűnne a dolog?).

[1] www.ocregister.com/2019/04/16/californias-gas-taxes-total-nearly-1-per-gallon-and-include-a-28-cent-mystery-surcharge/
[2] www.latimes.com/politics/la-pol-ca-california-gas-tax-increase-road-repairs-20190620-story.html

gabors 2019.10.10. 17:56:31

@Mikkamak: pontosan .... es azert is irjak pl a netto arat egy csomo foleg elore csomagolt dologra aruhazlancoknal mert nem is tudjak hogy esetleg melyik allam melyik jarasaban vagy varosaban fogjak majd eladni ...

es mindez koveti azt a logikat hogy az "aruhaz" (az elado) csak beszedi azt az adot amit az adott allam/jaras/varos meghatarozott hogy az eppen mennyi semmi koze hozza ... ja es AFA csak a vegfelhasznalokat terheli nincs a buta lanc adozas ... (persze ebben is van kiskapus lehetoseg )

vannak kivetelek persze amit magyarul jovedeki adonak szoktak nevezni (excise tax) az mar a nagykernel rakerul mondjuk az uveg palinkara vagy doboz cigire az adott allam szabalyai alapjan es pl uzemanyag eseten szovetsegi ado is van a benzinen pl 18.4 cent gallononknet (amit amugy 1993 ota nem emeltek)

FutureFry 2019.10.10. 17:56:34

@gabors: Pl. Washington államban (bár idén Júliustól csak visszatérítés formájában, előtte viszont a boltban fel se számolták azoknak akik bemutatták - a mondjuk pl. alaszkai - jogosítványukat.

dor.wa.gov/find-taxes-rates/retail-sales-tax/sales-nonresidents

gabors 2019.10.10. 18:00:22

@FutureFry: na ezt sem tudtam ... en meg ilyet nem lattam annyira nem hogy vannak/voltak diplomata ismeroseim akik elvben (van igazolvanyuk stb) adomentesen vasarolhatnak mindent de meg itt New Yorkban is elhajtjak oket ezzel szinte mindenhol szemelyesn hallottam a boltos azt mondta "akkor menj oda ahol adomentesen megveheted itt nem" ... es igen vannak uzletek ahol erre specializalodnak es adomentesen vasarolhatnak azok akiknek megvan ez az igazolvany .. persze balkani diplomatak viszik a barataikat is :-))))

FutureFry 2019.10.10. 18:11:24

@gabors: A washingtoni boltosra (pénztárosra) nem rótt ez nagy extra terhet, mert a legtöbb helyen a pénztárgéppel leolvasták (vagy leírták) az illető jogsijáról az adatokat, a többit maga pénztárgép kezelte és utána csak egy extra blokkot kellett a vásárlónak aláírnia.

gabors 2019.10.10. 18:11:36

@Csodabogár: "De a tiszta ügy, ha azt kell fizetni, ami rá van írva az árura."

miert lenne az a tiszta ugy? Pont "piszkos" az ugy mert eltakarja hogy az allam/varos mennyivel adoztatja az adott dolgot. A szupermarketban szepen ranyomtatjak a "blokkra" hogy mennyi az ara es mennyi adot szamoltak ra, van amire semmit van amire meg itt 8.75%-ot NA EZ a tiszta ugy ...

Nem tudom emlekszel-e vagy volt-e mar akkor pl 7/11 tipikus utak menti traffic ahol mindenfelet arulnak uzemanyagtol ujsagon at macska kaja stb ... na most hogyan is lehetne ezeket ellatni aruval amikor mondjuk 100 km-en belul ugyanazon az uton akar 3 allam es 9 jaras van amik mind kulonbozo adot szamolnak fel kulonbozo cikkekre. Ezt a helyi traffic-ban tudjak es programozzak a kasszajukba viszont az osszes aprosagot amiket arulnak kozpontilag arazzak be ... es teritik ...

Vagyis az aru nem dragabb vagy olcsobb 100 km-re eszakra hanem ott mas az AFA ... amihez viszont semmi koze a 7/11-nek. Ez a tiszta ugy ....

gabors 2019.10.10. 18:14:17

@FutureFry: hat ez eleg extranak tunik nekem :-)) meg jo hogy a kassza mar tudja a nagyjat .... (de ez penzbe es idobe kerul)

gabors 2019.10.10. 18:17:31

@shakti rom: "Two associates of Rudy Giuliani connecte"

ja lattam konnyen lehet hogy America's Mayor az elnok elozo magan ugyvedje mellett vegzi :-)

shakti rom 2019.10.10. 18:27:57

@gabors:

Dear Mr. Trump:

This morning a FOX NEWS poll revealed that the majority of the American public (51%) not only wants you impeached, they want you REMOVED from office. I’ve posted this picture above of Nixon’s removal from office on August 9, 1974 at 11:35am. Please note that on the day you are removed from our office of President of the United States, you will get your own red carpet, your vice-president will already have been removed (in Nixon’s case, that’s the new VP escorting him out, a guy who once played football at the University of Michigan), they’ll let your wife leave with you and, just in case you have any thoughts of changing your mind and running back in to barricade yourself inside the White House as you await your “second amendment people,” there will be a number of our citizen-led military, all of them holding guns, to make sure there are no incidents as they lead you to your helicopter and stand guard for our country as you fly away for the last time. (Please print multiple copies this photo and place it on all of your mirrors.) #yourefired #marineone #iwouldlikeyoutodousafavorthough

Micheal Moore

boom2 2019.10.10. 18:28:08

@Kivlov: nem kell ellopni és elherdálni fasságokra, esetleg ki lehetne baszni a sok léhűtőt az állami cégektől és a hatékonyságot növelni

shakti rom 2019.10.10. 18:28:11

@gabors: nem lennék a douchebag ugyvedje, nem jo a fringe benefits :-))

FutureFry 2019.10.10. 18:51:15

@gabors: Szerintem nem lenne nehéz a polcra úgy kiírni az árat (nyomtatott cetlire, vagy pláne - ahogy az egy pár helyen létezik - LCD kijelzőre (aka “Electronic Shelf Label” [1])), hogy abban a bruttó-nettó ár látszódjon (hiszen a rendszerben benne van). Ráadásul, ha benzint vesz az ember, akkor nincs is ott a blokkon sem, hogy ebből mennyi volt az adó… Mondjuk, ahogy @Arthamyr: írta, az online vásárláskor legalább szépen látszik mindez (mielőtt még fizetne a delikvens), igaz benzint nem praktikus online venni :).

[1] www.youtube.com/watch?v=MqPxa5E-BCo

shakti rom 2019.10.10. 19:56:10

Nézi majd itt valaki a meccset szittya migrik? :)

shakti rom 2019.10.10. 19:56:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Majd jol elmagyarazzák, mint a Gulyas kreten hogy miert maganugy az eus, lopott adofizetok penzebol kurvakat tomni a jahton kokoval

Beon.

Csodabogár 2019.10.10. 20:01:17

@Din Serpahis: Szerintem normális országokban nincs egykulcsos adó, mert hihetetlenül igzazságtalan. Nincs a svédeknél, a németeknél és Svájcban sincs. Gondolom a franciáknál sincs vagy az angoloknál. De ki mondta, hogy mi egy normális ország vagyunk?:-(

M. Péter 2019.10.10. 20:05:45

@Csodabogár: Nem Kádár, hanem Horn Gyula találta ki a 65 év felettiek ingyenes utazását.

Taxomükke (UK) 2019.10.10. 20:51:23

@shakti rom: Mikutyánkkölykei - Bohócválogatott meccs?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.10. 20:52:26

@shakti rom: Hülye vagy bazeg?! Fogadtam rá!
Tököm se izguljon!

taga20 2019.10.10. 20:52:27

@shakti rom:

az gáz, ha én a horvátoknak drukkolok?:))

ulpius66 2019.10.10. 20:52:35

Szerintem legyen -10% az ÁFA!

gabors 2019.10.10. 20:58:34

@FutureFry: "@gabors: Szerintem nem lenne nehéz a polcra úgy kiírni az árat (nyomtatott cetlire, vagy pláne - ahogy az egy pár helyen létezik - LCD kijelzőre (aka “Electronic Shelf Label” [1])), hogy abban a bruttó-nettó ár látszódjon (hiszen a rendszerben benne van)"

de nehez lenne nincs eleg hely meg valszeg te panaszkodnal elsokent amikor mindennek az arat radharitja mondjuk a WalMart ami lehet tobb lenne mint maga az ado ...

" Ráadásul, ha benzint vesz az ember, akkor nincs is ott a blokkon sem, hogy ebből mennyi volt az adó… "

ezt direkt csinaltak meg igy, mert ha vilagos lenne hogy kb 20 cent federal tax (ami most valamival 10% alatt van de boven 20% felett volt mikor ratettek i 1993 ban meg NY-ban is kozel $1.50 korul volt egy gallon) lehet forradalom lett volna tehat ebben "tiszta ugyet" akartak holott pont maszatolas hogy mi mennyi...

"Mondjuk, ahogy @Arthamyr: írta, az online vásárláskor legalább szépen látszik mindez (mielőtt még fizetne a delikvens), igaz benzint nem praktikus online venni :)."

Pontosan es ez igy jo !!! .

M. Péter 2019.10.10. 21:08:17

@gabors: Ha házhozszállítással kéred New York-i címre, akkor lehet, hogy működik a dolog.

Arthamyr 2019.10.10. 21:12:09

@FutureFry: Szerintem nagy jelentősége nincsen. Egyrészt feltételezhető, hogy az áfa jóval kisebb, mint a termék ára maga (30% alatt van általában?), így az ember kb. tudja, mennyibe fog kerülni, amikor a boltban döntést hoz, hogy vegyen-e belőle. Másrészt az is feltételezhető, hogy két azonos fajtájú terméknek (pl. két különböző márkájú kutyakajának) ugyanolyan áfakulcsa van, így az összehasonlítás is megoldható a nettó ár alapján. Ha valaki meg alaposabban elemezni akarja a költségvetését, az úgyis beírogatja valami táblázatba, és ott fogja nézegetni, utólag, így tudni fogja a bruttó árat.
Nyilván a legjobb az lenne, amit te írtál, hogy mind a bruttó, mind a nettó ár fel lenne tüntetve, de az sem a világ vége, ha nincsen.

Arthamyr 2019.10.10. 21:18:29

@Csodabogár: Az egykulcsos adó félúton van az igazságosság és a szolidaritás közt, kiváló kompromisszum. Ebben kivételesen Magyaroszág követendő példa (mondjuk ha az összes elvonást nézzük, nem csak az SZJA-t, akkor nagyon nem az).

Ha nagyon kevesled az adót, vedd fel a kapcsolatot a NAV-val, hogy te szeretnél jobban hozzájárulni a költségvetéshez, csak meg fogják tudni oldani valahogy. Ha meg rugalmatlanul álnak a kérdéshez és nem, hát legyen az ő bajuk. :) Ha mindenáron el akarod pazarolni a pénzed, én megadom a számlám adatait, van rajta még hely, szerintem az összes pénzed elfér rajta. :)

gabors 2019.10.10. 21:31:40

@M. Péter: "@gabors: Ha házhozszállítással kéred New York-i címre, akkor lehet, hogy működik a dolog."

milyen dolog ?? most mar az e-bay is szamol adot megpedig a kiszzalliasi cimre es kulon jelenik meg ha pl credit kartyat hasznalsz

az mar megszunt hogy online rendelsz es nem fizeted az adot Amazon mar tobb eve is igy csinalta. e

zt meg lehet koszonni a legfelsobb birosagnak Wayfair vs South Dakota dontes iden ha erdekel

www.supremecourt.gov/opinions/17pdf/17-494_j4el.pdf

gabors 2019.10.10. 21:35:57

@Arthamyr: "Nyilván a legjobb az lenne, amit te írtál, hogy mind a bruttó, mind a nettó ár fel lenne tüntetve, "

es peldaul te orommel fizetnel ezert ? mert ennek nyilvan koltsege lenne nem is keves mert gyakorlatilag helyben kellen csinalni (usa eseten tobbszor volt mar hogy miert)

Arthamyr 2019.10.10. 22:35:39

@gabors: A fizetés nem helyben történik? Tehát mindenképpen kiszámolják ezt, és akkora költsége nincs, hogy ne lehetne beépíteni az árba. Egyébként sem kell megindokolniuk, ha árat emelnek, és engedélyt sem kell kérniük előtte, vagy igen? Gondolom arrafele annyira nem divat a hatósági árazás...

Ennek az extra költsége elhanyagolható volna az egyéb dolgok okozta árkülönbségekhez képest, szívesen kifizetném, a legtöbb termék esetében nem vagyok annyira árérzékeny, hogy ilyen apróságon fennakadjak. Aminél meg igen, azt úgyis hosszabb utánajárás után, jó eséllyel online veszem meg, onnan, ahonnan a legolcsóbban megvehető (szállítással együtt).

FutureFry 2019.10.10. 23:26:23

@gabors: Egyrészt már most is fizet érte a vásárló (mert - ahogy @Arthamyr: is írja - valakinek ki kellett fejlesztenie és bevinnie a rendszerbe az adatokat, hogy a pénztárnál jól számolja ki a az adót), másrészt az elektronikus címkerendszert ettől függetlenül is fejlesztik/próbálgatják. Szóval (pláne ahol ez utóbbi bevezetésre kerül), szerintem elég minimális lenne annak a költsége, hogy a bruttó ár is ki legyen írva. Az más kérdés, hogy esetleg az üzlet úgy gondolja, hogy ez nem az érdeke (mert a többi bolthoz képest magasabb árat (is) látnának a vevők a polcon), bár szerintem aki bevezetné az jó reklámot tudna csinálni azzal, hogy lehúzza konkurenciát, mert hogy ott milyen tisztességtelenek, hogy nem az az ár van kiírva amit a vevő fizet.

FutureFry 2019.10.10. 23:52:52

@M. Péter: @gabors:
Mondjuk ha (régebben) sikerült is online vagy boltban vásárlásnál csomagküldéssel elkerülni a helyi sales tax-et, abban az államban ahova küldték a csomagot elvileg az ottani sales (use) tax-et az éves adóbevallással be kellett volna fizetni. Persze ezt szinte soha senki sem tette meg:
www.npr.org/sections/money/2013/04/16/177384487/most-people-are-supposed-to-pay-this-tax

gabors 2019.10.11. 00:42:00

@FutureFry: nem tudom elektronikus cimkeket nem is lattam pedig eleg jo kornyeken jarok vasarolni...

ameddig ez nem lesz kotelezo kotve hiszem hogy bevezetne barmely nagyobb bolthalozat ... pl. onkent egyik sem cimkezte ugy az arukat hogy a /lb /l /akarmit konnyen ki lehessen szamolni pedig nem lett volna nehezebb mint az "ar"

Amint ez kotelezo lett (legalabb is itt New York allamban) mindenhol szinte egyszerre minden elelmiszer aruhazban ott voltak ezek a cimkek ...

Ugyanigy csak akkor lesznek kint a brutto arak (is) ha ez kotelezoen eloirja az allam (vagy valami szovetsegi torveny ) egyelore errol nem is hallottam hogy akar szo lenne (mert szinte semmi hozzadott erteke nincs a vasarlo szempontjabol vagy az eladok szempontjabol) ... es felteszem csak egy nagyon kis migrans csoportot zavar ez :-) engem peldaul egyaltalan sot szerintem igy jobb (eleinte nekem is "furcsa" volt de mar regen nem) ...

FutureFry 2019.10.11. 01:12:40

@gabors: Az elektronikus címke tényleg nem gyakori, de pl. a Kohl’s árhuázakban már talán 10 éve bevezették [1]. Persze ez egy “department store” ahol nem kell annyi kijelző mint amennyi egy supermarket polcaira kellene. De ha valamilyen módszerrel a bevásárlás során megtudhatná az ember, hogy éppen hol áll összegileg (pl. bevásárlókocsiba épített leolvasóval/kijelzővel [2], esetleg valami univerzális app-pal), akkor talán nem számítana a bruttó-nettó különbség (sem) annyira. Egyébként meg, ahogy többször mondtam, az a jó ha a bruttó=nettó, és akkor ilyen gond sincs :).

[1] www.flickr.com/photos/longestaugust/5622374095
[2] youtu.be/suOiij8Lm5A

M. Péter 2019.10.11. 01:32:52

@FutureFry: Egy kerékpárt hoztam az USA-ból. A kerékpárbolt tulajdonosa utánanézett, ha kiviszi a reptérre, és ott feladom az egyéb csomagommal együtt, az nem elég az adómentességhez, ez még mindig úgy számít, hogy az államon belül átvettem az árut, még ha légitársaság igazolja is, hogy a kerékpár doboza bontatlanul elhagyta az államot, Az viszont elég lett volna, ha elküldi a minneapolisi reptérre, ahol átszálltam, és esetleg meg tudtam volna szervezni, hogy átvegyem. Nem voltam minnesotai lakos, így a minnesotai adó miatt nem aggódam.

gabors 2019.10.11. 02:05:44

@FutureFry: "De ha valamilyen módszerrel a bevásárlás során megtudhatná az ember, hogy éppen hol áll összegileg (pl. bevásárlókocsiba épített leolvasóval/kijelzővel "

ezt a bruttora erted mert ahol en vasarolok menetkozben is tudom hogy eppen hol is tartok mert opcionalisan lehet sajat kezi scannerrel vagy sajat "okos" telefonnal es a lanc appjaval vasarolni, pakolni sajat szatyiba persze ez netto (itt mar valoban lehetne az adot is hozzaadni hiszen megvan hogy hol vagyok) (ez azert legtobbszor meg otthon marad de treningezzuk magunkat arra az idore mikor mar betiltjak a muanyag zacsikat mint pl a szomszedos jarasban mar kb 3 eve)

gabors 2019.10.11. 02:07:24

@M. Péter: "Nem voltam minnesotai lakos, így a minnesotai adó miatt nem aggódam." de a szallitas azert nem lett volna ingyen nem tudom melyik allamrol van szo de kozel lett volna az afa-hoz nem ?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.10.11. 05:53:16

magyarorszagon is rajta van a szamlakon es nyugtakon, hogy mekkora afa kulcsokkal szamoltak, es a berpapiron is rajta van, hogy pontosan milyen cimen mennyi adot fizet a delikvens. nincs itt semmi rejtegetes.

lehet itt az europai rendszert hulyezni, de en pl nem szivesen varatnam a mogottem sorban allokat azzol, hogy a jogsimrol lekormolnek valami szamokat azert az 1% engedmenyert.

amugy az szja kulcs 15%, az afa kulcs valtozo, a 27% a legmagasabb, egy rakas alapveto elelmiszerre (de nem kizarolag ezekre, pl konyv, internet, etterem) pedig 5% vagy 18%.

nu pagagyí 2019.10.11. 11:55:51

Az összes elvonás számít, az hogy melyik fajtából milyen mértékű az kevésbé lényeges. Az viszont nem normális, ha egy állam a jövedelmekhez mérten, a beszedett adók terén élmezőnyben van, ugyanakkor a közszolgáltatásokra fordított összeget a béka segge alá lövi be. Ilyen ország például a mienk, ahol a beszedett adókból túlduzzasztott állami vízfejeket, túlárazott beruházásokat, papírteljesítményt finanszíroznak (durvábban: lopnak), így a mindenkit érintő egészségügyre, oktatásra, szociális kiadásra egyre kevesebb jut..A cél, a nyugdíj előtt elpusztuló, félművelt emberfők kitenyésztése lehet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása