János azon határátkelők közé tartozik, akkor ugyan nem 56-ban, de a hatvanas évek végén emigráltak (szó szerint életüket kockáztatva átlépve a határt). Pár év Európa után végül Kanadában kötött ki.
Elsősorban miért hívlak benneteket testvéreimnek? Mert 51 év kanadai élet után minden magyart testvérnek szólít az ember, akárhol él. A barátaidat megválaszthatod, a testvéreidet nem, őket olyannak kell elfogadnod, amilyenek, a rosszat is, a jót is.
Kanadai életemről csak annyit, hogy 1967-ben az ideköltözés volt életem legnagyszerűbb ötlete.
Keserű gyermekkor
Nem volt gyermekkorom Magyarországon, illetve ami volt, az rossz volt, nagyon rossz. Valóban sokat sírtam és akkor nem értettem meg, hogy miért is kellett nekem oly sokat szenvedni.
Csak évekkel később ébredtem rá, adtam köszönetet a Jóistennek, hogy „megengedte” azt a sok keserűséget. Nem voltam nagyravágyó, ha csak egy kicsit is jobb lett volna az élet, akkor maradtam volna.
Hát igen, szükségem volt arra a sok keserűségre, úgy, mint egy „fenékberúgásra” ahhoz, hogy az életemet kockáztatva kiszökjek a határon.
Rengeteg időt töltöttem az előkészületekkel és a tervvel, és hálával tartozom a Jóistennek, hogy végül sikerrel jártam.
A kegyetlen gyermekkornak az volt az egyik nagy előnye, hogy soha nem volt honvágyam. Valaki nagyon helyesen azt írta: „Nem mi hagytuk cserben a hazánkat, hanem a hazánk hagyott cserben minket.” Én ezzel 100 százalékban egyetértek!
Nem emlékszem rá, melyik magyar gróf mondta azt, hogy „jó, ha az embernek két hazája van. Az egyik, ahová az ősei és a kultúrája köti és egy másik, ahol szépen tud élni és kiváló jövőt tud biztosítani a családjának”.
Én ezzel egyetértek. Ráadásul a Biblia is azt tanítja és valóban, ez a javaslat Istentől van, hogy „népesítsétek be a Földet!”.
Két tojástól 165 tojásig
1956-ban 14 éves voltam, már akkor is azon gondolkodtam, hogy mit ígért az a rendszer és megvalósította-e. Az első munkahelyem a Tungsram Rádiócső végellenőrző részlege volt, majd később elektroműszerészként 8 forintos órabérben dolgoztam az EMG-ben.
Akkor (a hatvanas évek elején) egy tojás 2 forintba került, tehát egy órai keresetemből 4 tojást tudtam venni, 20 évesen. Ilyen bérek mellett a családalapítást el lehet felejteni.
Miután kiszöktem a határon, egy évig Salzburgban éltem és a Koertingnél óránként 36 tojást kaptam rádió-TV technikusként 1967-68-ban.
Aztán történt egy szerelmi csalódás, én pedig úgy határoztam, hogy elhagyom Európát. Kanadába mentem, ott az 1970-es évek elején körülbelül óránként 165 tojásért dolgoztam már elektrotechnikusként.
Szeretek tanulni! Harminc évet töltöttem nukleáris területen Nuclear Control Technician beosztásban, az utolsó 4 évben nukleáris technikai utasításokat írtam.
A hazámat képviseltem
Ötvenkilenc évesen mentem nyugdíjba, most már közel 20 éve élvezem a nyugdíjas életet. Kanadában jelentős elismerésben részesültem, mert néhány technikai ötletem több millió dolláros hasznot hozott.
Mindig úgy dolgoztam és álltam hozzá a dolgokhoz, hogy én itt a Magyar Hazámat képviselem, ez adott erőt arra, hogy Magyarország „jó hírét” keltsem.
Ötvenegy év kanadai élet után még mindig emlékszem és dalolok 170 régi magyar nótát, amiket a nagypapámtól tanultam. Éveken keresztül anyagilag is támogattam, támogatom a magyar kultúrát.
Hazalátogatások vegyes tapasztalatokkal
De hazamenni Magyarországra és ott élni már nem tudnék, és ez még ötlet szintjén sem fordult meg a fejemben.
Turistaként többször hazalátogattam, vegyes tapasztalatokat szerezve. Két napba telt beváltani 300 CAD-t a bankban, ahol ennyi idő volt, amíg két ember egy függönyt felszerelt – amikor eljöttem, még nem voltak kész.
Magyarországot a korrupció, irigység, kapzsiság, önteltség és sokszor a szeretet hiánya jellemzi. Nagyon sajnálom, de hosszú évekbe telik, mire jóra változik ott minden, ha egyáltalán eljön majd ez az idő.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek