oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. augusztus 08. 06:30,  Kórház az osztrák város szélén 124 komment

2019. augusztus 08. 06:30 Határátkelő

Kórház az osztrák város szélén

A magyar egészségügy olyan, amilyen, a magyar kórházak meg pláne. Balázs rövid történetében így aztán nem is elsősorban a klagenfurti kórház felszereltsége az érdekes, hanem az, ahogyan a nem túlhajszolt, kizsigerelt orvosok és ápolók hozzáállnak a beteghez.

ultrahang.jpg

„Ahol a portás osztrák, a doktornő fülöp-szigeteki, az orvos szerb, az ápolónő bosnyák, mégis működik a gigantikus „gépezet”! A helyszín Klagenfurt am Wörthersee, az Úr 2019-ik esztendejének tegnapi napján.

A kórház nagy. Nagyon nagy. Nagyon, nagyon nagy! Igen, térkép kell hozzá. A közlekedést padlóra festett jelrendszer segíti, minden tiszta, világos és egyértelmű.

Délután, munka után érkezem, lehet vagy hat óra. A betegfelvétel ugyanolyan aktív mintha délelőtt kilenc volna, de ez egy nagyvárosi kórház esetében talán megszokott jelenség.

A hölgy kedves és illedelmes. Miután rögzítette az adataimat, pironkodva adja át a pici fedeles pohárkát és szinte suttogva ismerteti a további teendőimet.

Engedelmeskedem, majd helyet foglalok. Bal vesémben görcsös lüktetés jelzi, hogy valami nincs rendben. Néhány perc elteltével szőke nővérke toppan elém és kacsint, hogy kövessem.

Olyan finoman vesz vért, mint egy simogatás. Nincs stressz, nincs kapkodás, nincs semmi. Véradás után ismét néhány perc szünet, majd egy újabb hölgy, ezúttal fekete hajjal és mandula szemekkel.

Azonnal készít egy ultrahang vizsgálatot, majd érzékien letörölgeti a műszer által hátrahagyott jéghideg zselét. Három percnyi várakozás, majd ismét elhangzik a nevem.

Fiatal osztrák srác áll meg előttem és azonnal letegez. Amolyan gördeszkás „suhanc” forma, kitűzőjén viszont határozottan áll a „Dr” előtag. CT vizsgálatra invitál, majd néhány perc elteltével betol egy női hangon cseverésző, japán csoda alá.

Hasfalamon bordó lézerpontocskák pásztáznak, miközben követem a gép utasításait. Belégzés, kilégzés, nagy levegő, benntart, stb.. Az eredmény szinte azonnal megszületik.

Kalandom utolsó állomása ismét egy érdekes akcentussal beszélő orvos kitűnően felszerelt irodája. Kezében mini ultrahangos műszer, a hozzátartozó mini monitorral.

Miután szemügyre vette az addigi vizsgálatom eredményeit, még egyszer belenéz a bal vesémbe. Mosolyogva közli, hogy vannak ugyan köveim de akkorák, melyek még gyémántból sem érnének sokat.

A lüktetést minden bizonnyal egy ártalmatlan izomhúzódás okozza. Elnézést kérek, hogy ennyi idejébe és pénzébe kerültem az osztrák államnak! Mosolyogva szorítja meg a kezem, mielőtt megszólal: „Uram! Ez csak természetes!”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

A Határátkelő podcastjai most már nem csak a YouTube-on, de a Spotify-on, az Anchoron (ahol hangüzenetet is küldhettek!) és a legtöbb szolgáltatón megtalálhatók. Folyamatosan kerülnek fel az adások, minden nap egy új rész, hallgassátok meg (újra)! 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: egészségügy Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4814997800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2019.08.08. 18:53:02

@Shanarey: nincs ok aggodalomra .... mert

"Az ügyben már az Országos Meteorológiai Szolgálat is nyomoz. "

Dikusz 2019.08.08. 18:54:25

@Shanarey: Egész délelőtt olyan disznósz@rszag volt itt is, mintha még üzemelne a nagytétényi hizlalda. Valahol olvastam, hogy Zsámbék környékéről fújta erre a szél (egész nap állt a levegő)...

Shaktee 2019.08.08. 18:56:13

@Dikusz: elontott a nosztagia a tétényi disznoszarszag után
:-))))))))))))))))

Dikusz 2019.08.08. 19:05:25

@Shaktee: Mit tegyek, ha olyan szag volt. Mondjuk akkor volt anno teljes, amikor az élesztőgyár is bejátszott. A kettő együtt volt az igazi...

Dikusz 2019.08.08. 19:06:04

@gabors: Kénytelenek, ki kell nyomozni, honnan fúj a szél.:)))

Shanarey 2019.08.08. 19:06:13

@Shaktee:

Egy igen nagy méretű raktár bázis van a helyén, már nagyon régóta.

Shanarey 2019.08.08. 19:09:28

@Dikusz:

Azok a régi szép idők.........
:-)

gabors 2019.08.08. 19:20:36

@Shanarey: most latom hogy a "sorosberenc" "fakenews" "zsindex" is megerositette....

index.hu/belfold/2019/08/08/orrfacsaro_tragyaszag_terjeng_egesz_budan/

Shaktee 2019.08.08. 19:22:27

@Dikusz: Mindig eszembe jut Cornwall felé vezetve, ott is vannak hizlaldák..:-)

PiBá 2019.08.08. 19:22:28

@Ego55: Mondjuk nézd meg, hogy mit fizet a beteg biztosításuk és mit nem. A CT-t, vese vizsgálatot igen? Rendben. A fogpótlást nem? Elmegy olcsóbb helyre. Ne felejtsd, nem magyar állami kórházba jön, ő sem hülye.

Shaktee 2019.08.08. 19:22:28

@Shanarey: A Torockai bidesedik ahogy kintogeti a Kolát.

gabors 2019.08.08. 19:28:02

@Dikusz: "hogy Zsámbék környékéről " nem vagyok egy foldrajz zseni de az 30 km !! akkor ott (zsambekon) meg a legyek is gazhalalban kellett hogy meghalljanak az emberek hogy birtak ezt ??

taga20 2019.08.08. 19:32:41

@Dikusz: és ha még a metallochemia és a csirkegyár is dolgozott, akkor tuti volt a hatás:)))

MACISAJT 2019.08.08. 19:35:32

Már megint as párás szemmel emlegetett "de bezzeg Ausztriában.."
És őszintén elkerekedik a szemük mikor pár tényt felhozok.mert hogy ők azokat nem tudták.

Nem tudták hogy az első világháborút ami aztán Trianonhoz vezetett az osztrákok és a németek akarták mindenáron...többen már úgy tudják hogy a Tisza, na az volt...
Nem tudták hogy az osztrákoknak is volt "szocialista" kísérlete, de a tanácsköztársasági kunbélákkal,számuelykkal ellentétben azok osztrák patrióták voltak...
Nem tudták hogy Hitler osztrák volt és hogy az Anschluss egy virágesős bevonulás volt a két ország egyesülésére..(ma már Beethoven az osztrák, Hitler meg német:))
Nem tudták hogy Ausztriát mint legyőzöttet ugyanúgy megszállták a szovjetek és ott is maradtak.Egészen 1955-ig amikor is megszabadultak tőlük és piacgazdaság fejlődhetett, Marschall segéllyel.
Magyarországnak eközben a rákosi, gerő,eisenberger benjáminok jutottak, a malenkij robot majd 1956 és kádár-apró-fekete-dögei és még 35 év kommunizmus...

Nem tudták hogy mikor eljöve a "rendszerváltás" Magyarországnak volt 20 milliárd dollár külföldi adóssága.
Ma van 80 milliárd euróban és közben eltűnt a nemzeti vagyon nagy része(egy kisebb részét most vásárolják vissza Orbánék).
Nem tudták hogy az 1990-ig befizetett nyugdíjpénzek szőrőstül bőrőstül eltűntek a nagy büdös közösben, azokat ma az állam finanszírozza mások pénzéből.
Nem tudták hogy ma az évente a magyar állampolgárok által befizetett teljes személyi jövedelemadót, usque 1200 milliárd forintnak megfelelő összeget a magyar állam egy az egyben tovább utalja a korábban felvett hitelek KAMATAIRA.
Nem tudták hogyan lehetséges hogy a fél Dunántúlt osztrák gazdák felvásárolták zsebszerződéses gombokért és most óbégatnak az EU-nál hogy oda a tuti vircsaft, miközben magyarok még a nyamvadt cukrászdát sem tudtak Bécsben nyitni ( EU csatlakozási kampány szlogen).
Nem tudták hogy hogy tudták zömében osztrák bankok eladósítani a helyi komprádor politikusok és "nemzeti" bankosok segítségével magyar millióit 2002-2010 között, ráadásul svájci frankban, úgy hogy az adósok egy svájci frankot nem láttak ellenben papíron több adósságuk volt svájci frankban mint maguknak a ..svájciaknak.

És most az ilyen tudatlanok rikoltoznak hogy bezzeg Ausztria és menjünk tüstént oda mert ott jobban élnek.
Hát vazze, csoda ilyen különbségek után?

Ami pedig az egészségügyi rendszert illeti, ez is merő csúsztatás.
Van Ausztriában egy állami társadalombiztosítási alaprendszer.
Azon felül pedig ha jót akarsz, befizetheted a magánbiztosítónál a borsos díjakat.
Utóbbi Magyarországon is lehetséges.
És ha az megvan, itt is kinyalnak, ráadásul lehet hogy pont ugyanazok "géemkában" akik az állami tb-ben le sem szarnak...

gabors 2019.08.08. 19:46:16

@MACISAJT: jo hogy ideirod ... csak ne lenne tobb mint a fele alapbol vagy tevedes vagy kicsit tendenciozusan hazug csak egy ...

"az 1990-ig befizetett nyugdíjpénzek szőrőstül bőrőstül eltűntek a nagy büdös közösben, azokat ma az állam finanszírozza mások pénzéből." az azota befizetett penzek ugyanigy (kis rovid probalkozaz volt magannyugdijra amit orban viszzalopot ) arrol nem is beszelve hogy azota is pontosan ugyanigy tortenik... es azelott is "állam finanszírozta mások pénzéből" es ez szinte MINDENHOL mashol is igy van az allami nyugdijakkal Bismarck ota ... jo lenne tudni hogy a propagandan kivul mit akarsz mondani ...

sok dolgot azert nem tudtak MERT NEM igaz ... vagy nagyban nem igaz...

Dikusz 2019.08.08. 19:49:15

@Shanarey: Hiába, régen a büdös is büdösebb volt! :)))

morph on deer 2019.08.08. 19:50:07

@Csodabogár:
“Semmilyen rehabilitáción nem voltak.”

Svédországban ez úgy van, hogy az operációd után neked magadnak kell felvenni a kapcsolatot a területileg illetékes rendelő gyógytornász részlegével, ott döntik el, hogy milyen módon és mit csinálnak veled a műtéted után. Tehát nem automatikusan történik a dolog, de ha kell, akkor megkapod.
Mondom ezt nyolc (svéd)csavarral meg némi titánium alkatrésszel gazdagabban.

Shaktee 2019.08.08. 19:50:09

@taga20: Valoban erdekes, s igaznak tunik..

beavereater [AT] 2019.08.08. 19:50:24

"Van Ausztriában egy állami társadalombiztosítási alaprendszer.
Azon felül pedig ha jót akarsz, befizetheted a magánbiztosítónál a borsos díjakat."

Egyaltalan nem kell maganbiztositast fizetni. Tavaly az osztrak allami alaprendszerben kigyogyitottak a rakbol, es egy szavam sem lehet, minden gyorsan es hatekonyan ment, kedvesek voltak. stb. Annyival lettem volna elorebb, ha van maganbiztositasom is, hogy akkor egyagyasz szobaban fekszek ugyanazon az emeleten, nem 4-5 agyas szobakban. Ami nem lett volna tul jo, sokat segitett, hogy emberek voltak korulottem, amig ott vartam, hogy veget erjen a 130 oras infuzios kura. Osszessegeben olyan 60 napot voltam korhazban, meg is orultem volna ennyi "maganzarkatol"...

Dikusz 2019.08.08. 19:50:59

@Shanarey: Nem a kamionterminál, vagy mifene?

gabors 2019.08.08. 19:54:39

@taga20: ez erdekes mit javasolsz hasonlo nepirtast ?
amugy en szkeptikus vagyok es majd 5-10 ev mulva meglatjuk ... az afrikai kontinensen igen gyakoriak az ilyen csodak kulonbozo orszagokban aminek szinte mindig szornyubbnel szornyubb vege lett (eddig) Ghana, Elefantcsontpart, Kenya Ethiopia mind mind volt mar 5-10 evig gyonyoruen vilagito meteorkoent felfele ivelo csoda orszag (mind kulonbozo evtizedekban persze) csak a feny kihunyt es ismet a fekete valosag kovetkezett (pun intended)

Dikusz 2019.08.08. 19:55:36

@gabors: "de az 30 km" ..., nagyjából annyi. Ráadásul a széljárásra hivatkoznak, de ma egész nap szélcsend volt
Itt már mást írnak erről az ügyről:
"https://444.hu/2019/08/08/zsambek-szerint-nem-ok-szaroznak-hanem-a-gyermelyi-tyukszar-lehet-a-ludas"

Dikusz 2019.08.08. 19:58:20

@taga20: Az biztos, volt errefelé illatfelhő akkoriban.
Ráadásul a Sugárbiológia mellett volt a Tüdőszanatórium...

gabors 2019.08.08. 20:03:08

@morph on deer: "Tehát nem automatikusan történik a dolog, de ha kell, akkor megkapod.
Mondom ezt nyolc (svéd)csavarral meg némi titánium alkatrésszel gazdagabban."

Ja persze ez itt is igy van mondjuk az orvos javasolja de nem kotelezo csak ajanlott es ameddig orvosilag indokolt a biztosito fizeti (az enyem legalabbis) kozben az orvos meg a therapias hely persze kommunikal hogy mit mennyit hogyan lehet/kell/erdemes csinalni. Ja mindket dolog "magan" a biztositas is .... es ha NEM megyek akkor az az en dontesem sztk nem kuld senkit ide vagy engem sem sehova.

Nekem ez friss tapasztalat 16 csavar meg a lemez usa (persze nem mernem tuttira mondani hogy NEM Made in China)

morph on deer 2019.08.08. 20:35:21

@MACISAJT:
“... közben eltűnt a nemzeti vagyon nagy része(egy kisebb részét most vásárolják vissza Orbánék).“

Vásárolják vissza, saját maguknak.

Felesleges a történelem óra, a mai helyzet NEM az elmúlt 110-80-60-30 év sara, hanem az immár 9+ éve regnáló nemzetthy fősperma sara, ezt nem tudod már másra kenni!

HA azzal kezdte volna, hogy rendezi - legalább - a béreket az egészségügyben, akkor talán lenne elég szakember még ma is.

HA azokat a százmilliárdokat, amiket a saját hobbyjára pocsékolt el, az egészségügy rendszerszintű fejlesztésére fordítja, akkor talán nem halna bele ÉVENTE több mint húszezer (20000) magyar az elégtelen ellátás és/vagy a kórházi fertőzések következményeibe!

HA a kivagyi presztizsberuházások, és az általában 200%-kal túlárazott sportrendezvények helyett a korszerű oktatásra költ inkább, akkor lenne remény arra is, hogy a következő generáció is fog még találkozni magyar orvossal, például..!

És ha véletlenül mondjuk egy hozzáértő egészségügyi miniszterünk is lett volna egy protestáns lelkész meg egy magyarságkutató holdkóros - aki amúgy kiváló onkológus VOLT - Emberi Erőforrások (!!!!) Minisztere helyett, akkor talán senkit nem érne meglepetésként a fenti cikk, mert UGYANEZ NÁLUNK IS elérhető, napi gyakorlat lenne!

De amíg a felcsúti pacalhuszár tengeri kikötőt(!!!!), kínai vasútat, meg német tankokat vesz, addig a magyar meghalni jár a MAGYAR kórházakba!

Előbb-utóbb már nem csak vécépapírt, törülközőt, meg evőeszközt kell a kórházba vinni, hanem mindjárt szemfedőt is, mert az a biztos...

Szégyen!

morph on deer 2019.08.08. 20:35:21

@Dikusz:
“Hiába, régen a büdös is büdösebb volt! :)))”

Igaz, igaz Ányicska, mindha csak magam mondtam volna!
Már a bűz sem a régi..!

morph on deer 2019.08.08. 20:35:21

@gabors:
16?
Te nyertél!

(Nálam négy egy titánium nyakcsigolyát rögzít a többiekhez, amit ugyan nem tudom ki csinált, de nagyon rendesen végzi a dolgát! Igaz, lefejezni nehezen lehetne, és nem csak a repülőtéren fütyül, de szerintem még az urnában is csörögni fog. A többi csak a szokásos stel.:)))

beavereater [AT] 2019.08.08. 20:35:22

@karmasutra: ez egy legenda, hogy negyedannyiert dolgoznak a vendegmunkasok, mint az osztrakok
erre nagyon ugranak a kamarak, max akkor lehetseges ilyen, ha valaki feketemunkas, ami szinten igen sulyos buntetesekbe kerul, es rengeted az ellenorzes

taga20 2019.08.08. 20:35:22

@gabors: "ez erdekes mit javasolsz hasonlo nepirtast ? "

próbáltuk má 44-ben, és nem jött be.

ja és! te neked van olyan téma, amiről nem egyből valami negatív dolog jut eszedbe?

fordulo_bogyo 2019.08.08. 20:35:22

@Ego55: Az allami forgorvoshoz jar annyi kulfoldi beteg, vagy a maganrendelesre?

Shanarey 2019.08.08. 20:43:21

@Dikusz:

Nem tudom, nem ismerem az egészet, csak azokat a raktárakat, amelyekben biztonsági rendszert szereltem, azok sima raktárak voltak.

Shanarey 2019.08.08. 20:50:47

@beavereater [AT]:

Ezt ő honnan tudhatná, ő is csak egy újabb fotelszakértő, zéró tapasztalattal, s még a google sem a barátja.

gabors 2019.08.08. 20:59:02

@taga20: "ja és! te neked van olyan téma, amiről nem egyből valami negatív dolog jut eszedbe?"

szkeptikuskent ugy altalaban nem ...

most ebben a konkret esetben gyarkorlatilag a cikk kezdo bekezdeset osszegeztem ... :-)

taga20 2019.08.08. 21:29:21

@morph on deer: jól beszélsz ványadt ványadtovics vinyov:)))

élhetetlen 2019.08.08. 21:29:21

@Európai téridő: “Ilyen klafa személyzet magyar kórházakban is van”. Ha te vagy a Nagy Feró, a VIP osztályon.Sajnos, ez az évem erre megy rá. Nagyon fájt a derekam, reumatológiai magánrendelés.Már a telefont felvevő, időpont osztó nő adott egy címet, hogy hol csináltassak előtte röntgen felvételt (5000 ft, plusz taxi oda, vissza tíz), amit a doktornő félredobott, mert egy szürke paca volt. A bokám ödémás, mondta utólag, ezért nem tud kezelni, de másszak fel a vizsgáló asztalra, ahol semmi kapaszkodó nincs, aztán másszak le, addig ő megírja a papírt. Most kihagyok dolgokat, a belgyógyászatra az ödéma miatt kerülem. VIP, minden vizsgálatra vagy átkísértek, vagy áttoltak. Ott aztán, ahogy sikerül.CT, feküdjek fel. Már ez is gond kapaszkodó nélkül, de ezt még összehoztam. Nem jó, csússzak le ötven centimétert,.Nem lehetett volna megmondani, hogy hova üljek lefekvés előtt? Ja, hogy a gerincprobléma miatt nem tudom megemelni a seggemet? A doktornő flegmám közölte, hogy akkor nem tudja elvégezni a vizsgálatot. A szomszéd szobában ott volt az a fiú, aki, miután felállni már végképp nem tudtam, megfogta a bal kezemet, segített felülni, és felállni. Ez a fiú papírostól (az volt alattam) el tudott volna tolni ötven centire, ha szól neki a doktornő. Ennyit a beteg orientált szuper személyzetről.

taga20 2019.08.08. 21:29:21

@Dikusz: harbor park. ott van többek között a sanofi is.

Shaktee 2019.08.08. 21:29:21

@taga20: cuz his middle name is "Pun Intended" :P

taga20 2019.08.08. 21:29:21

@gabors: nem összegezted, hanem kiforgattad.

nem ugyanaz;)

taga20 2019.08.08. 21:38:58

@Shaktee: haver, irokézül nem tudok:)))

flydomi 2019.08.08. 21:39:12

@MACISAJT: Es ismet egy orjongo illibsi popsi. :) Gondolom,hogy a magannyugdijat nem a Grazi elmebeteg lopta el,aki Ausztriaban kezeltette magat. :)) Na meg a rokkant beteg embereket nem a nagy kereszteny fajtiszta fideSS nyomta a mocsokba,semmizte ki oket,ha mar csak koloncok a nagy NER nyakan.
Hogy Ausztriat mier kell nektek folyamatosan szapulni?Mert mindenben jobb?"Embersegesebb" a tarsadalom,nem fanatikus hivok?

gabors 2019.08.08. 21:59:18

@taga20: "@gabors: nem összegezted, hanem kiforgattad.

nem ugyanaz;)"

a verzo szivedtol meg az enyem is megszakad(na) ha igazan erdekelne, vagy nem lennek szkeptikus hogy tudjam mennyire komolyan gondolod :-)

Dikusz 2019.08.08. 22:21:36

@morph on deer: Heeejjj, ha az én uram, Galuska Galagonyovics ezt megérhette volna!....

gabors 2019.08.08. 22:23:57

@Dikusz: "Budapesten a koraesti órákban enyhe nyugati szél fúj, azaz valóban a Zsámbéki-medence felől érkezik a levegő. Csakhogy a térség mintegy 30 kilométerre van a főváros központjától, így, bár nem kizárt, nem is túl valószínű, hogy tényleg arrafelé lenne a szarszag forrása."

index.hu

Dikusz 2019.08.08. 23:02:57

@gabors: Arra leszek kíváncsi, hogy ki tudják e deríteni, honnan jön a büdi. Nem fúj errefelé semmiéle enyhe nyugati szél, tegnap se fújt. A büdös meg ma délelőtt terjengett.

taga20 2019.08.08. 23:07:12

@flydomi: most éppen finnországot jobban gyűlölik a fityeszpribékek.

ez a lételemük, hogy valakit/valamit gyűlöljenek.

Ego55 2019.08.08. 23:07:24

@_z_: Akkor semmit nem tudsz a rendszerváltás utáni Antal majd a Horn kormány privatizációnak nevezett kótyavetyéléséről. Ami értékes vagy használható volt, azt megvették bagóért a nyugati gazdag cégek, magánszemélyek! Szinte a teljes növényolajipar francia kézbe került. Legnagyobb bevásárlók egyike az osztrák sógorok voltak. Most hozott ítéletet az európai bíróság és hitelesnek és törvényesnek fogadtatta el a kamu haszonbérleti szerződéseket, amelyekkel a földvásárlási tiltást óhajtották kijátszani. És a többi, és a többi!

Ego55 2019.08.08. 23:07:33

@London2009: 30. Ami egy társadalom életében nem nagyon sok. És bizony itt elő kell húznom gyönyörű nyelvünk egyik mondását: Sz@rból várat építeni? Honnan indultunk? Nem nulláról,, hanem mínuszból!

Pöff 2019.08.08. 23:07:41

@_z_: értsd...
privatizáció...hugyé szaré eladtak mindent..ők meg felvásárolták ingyen potyán az egész piacot.

Pöff 2019.08.08. 23:08:08

A magyar egészségügy most már ott tart, hogy a magánorvosnál is várni kell. Mert mindenki menekül át oda.
De legalább ellátnak.

Igazándiból már be is jelenthetnék, hogy akkor a közkórházat megszüntetik szélnek eresztenek mindenkit. gyógyszer támogatás megmaradna..a jelenlegi összeg meg a fele lenne...
Oszt fizesse mindenki magának, az orvosnál. pontozás lenne, meg szabad orvos választás.

Esetenként 10 rugó, de legalább nem döglik meg senki., színvonal lenne. A szar orvosnak meg felkopna az álla.

Ego55 2019.08.08. 23:08:20

@Rugovicsvalagba: Nem tudom észre vetted-e vagy feltűnt-e, hogy a gyarmattartó országok milyen jól megszedték magukat és a pusztító háborút is sikerült elég tehetősen átvészelni. Lehet egyes családok mindent elveszítettek, DE ezek az országok nem szegényedtek bele. És bizony a gazdaság helyreállításához ott volt nekik az USA segítsége és segélye.

élhetetlen 2019.08.08. 23:09:43

@MACISAJT: Hosszan írtál, nem megyek végig rajta, csak szemezgetek. Jó, hogy van köztünk egy okos ember, “Nem tudták hogy az első világháborút ami aztán Trianonhoz vezetett az osztrákok és a németek akarták mindenáron….Nem tudták hogy Hitler osztrák volt és hogy az Anschluss egy virágesős bevonulás volt a két ország egyesülésére..(ma már Beethoven az osztrák, Hitler meg német:))”. Te komolyan gondolod, hogy ezt csak te tudod? Én még jobbat is tudok, van, aki azt mondja, hogy, ha a németek nem támadják meg az oroszokat, akkor az oroszok támadják meg a németeket, és akkor mi van azzal, hogy te tudod, ki, mit akart?
“Nem tudták hogy az 1990-ig befizetett nyugdíjpénzek szőrőstül bőrőstül eltűntek a nagy büdös közösben, azokat ma az állam finanszírozza mások pénzéből.”. Azt hiszem, te nem tudod, még most sem, hogy mi a FEKI. Nem, az akkor beszedett pénzeket kifizették az akkori nyugdíjakra. Ebből lehetett volna lassan kimászni a MANYUP-pal, ezt rúgta fel a fidesz. “Nem tudták hogy ma az évente a magyar állampolgárok által befizetett teljes személyi jövedelemadót, usque 1200 milliárd forintnak megfelelő összeget a magyar állam egy az egyben tovább utalja a korábban felvett hitelek KAMATAIRA.”. Miért, te tudod, hogy mennyi megy majd a letelepedési kötvényekre (ne feledd el, hogy nem a teljes összeg folyt be az államkasszába, viszont a teljes összeget kell kamatostól visszafizetni, vagy mennyire éri meg a kínai hitel, amit a kínaiaknak, és Mészárosnak fizetünk ki, és az ország fizeti vissza. Tényleg tudod? A földről meg jobb, ha nem beszélsz. Mennyivel jobb a zsebszerződésnél, ahol az eladóval akár műveltette is az osztrák gazda, mint ami most van, hogy valaki megnyerte a földet, valaki meg ott maradt ötszáz birkával legelő nélkül, mert az új bérlő még meg sem veszi az birkákat, mert nem akar mással foglalkozni, mint a föld alapú támogatással, és tudja, hogy senki nem fogja ellenőrizni?
“ráadásul svájci frankban, úgy hogy az adósok egy svájci frankot nem láttak”. Azt hittem, ezt már minden normális ember megértette. Komolyan gondolod, hogy mikor a betéti kamat akár nyolc % volt, az erre betett pénz adták ki hitelként egy-két %-ra? Hogy nem hozták ide kamionnak a frankot, nem osztották ki, és nem kellett a sarki váltónál váltani, hogy kifizesd a kőművest,( mert Magyarországon csak forinttal lehet legálisan fizetni), aztán váltsál forintot havonta, hogy törlessz, az azt jelenti, hogy nem frank alapú volt a kölcsön? El sem tudod képzelni, hogy a bankok a külföldi banktól kölcsönöztek, ezt adták ki, és devizában törlesztettek havonta, csak, mikor a forint szarrá ment, akkor lett baj?
“És most az ilyen tudatlanok rikoltoznak”. Hát, ha az ilyen okosok osztják az észt, mint te, a tudatlanok hozzád képest komoly szellemi fölényben vannak, és jogosan rikoltoznak, hátha elmenekülnek a sötétség lényei. .

Ego55 2019.08.08. 23:09:49

@Lesből Támadó Szárítókötél: @fordulo_bogyo: Magán, DE ha a Lajtán túl oly jól mennek a dolgok, akkor miért jönnek? Ez azért jelent valamit. Nem?

Ego55 2019.08.08. 23:09:58

@Lesből Támadó Szárítókötél: Én úgy tudom, DE javíts ki ha tévedek, hogy a csatlakozástól kezdve kaptuk az Uniós pénzeket. Meglátszott? Te elküldted azt a cikket, én viszont ezt találtam. Érdekesnek találhatod.
pestisracok.hu/ha-ezt-megtudja-az-ellenzek-stadionepiteseket-fog-kovetelni/

Jan Kovalens 2019.08.08. 23:10:03

@taga20: na jó, de ott jogállam van. Magyarország nem mostanában zárkózik fel e tekintetben Ruandahoz:
alapblog.hu/a-jogallam-stabilitasa/

Shaktee 2019.08.08. 23:10:06

@Dikusz: nővérem tagadásban van, Margit kőrút..:)

Shanarey 2019.08.08. 23:46:53

@Ego55:

Aha, akkor most a stadionokat illetően, a valódi átlag nézőszámot is közölnéd, mert a hírek szerint a stadionok látogatottsága, finoman fogalmazva elenyésző. Vagyis nem gazdaságos, és egyhamar nem is lesz az, mert a magyar foci, a kutyát nem érdekli.

az_igazi_trebitsch 2019.08.09. 00:45:56

Lehet kérem Marshall-tervezni, meg a mi dolgozunk az osztrákoknak süket szöveget nyomni, a helyzet az, hogy a magyar egészségügy a haláltusáját vívja, és ezért a feudális rendszer fenntartásában érdekelt orvostársadalom éppen úgy felelős, mint a rendszerváltás utáni összes párt, akár kormányon voltak, akár ellenzékben. Egyik kormány sem merte felvállalni, hogy felvállalja az egészségügy hosszadalmas és nehéz átmenettel járó rendbetételét. Az MSZP kormányok halovány próbálkozásainak rendre keresztbe tett az ellenzéki Fidesz - lásd vizitdíj népszavazás, a biztosítók bevonásának elutasítása. A lassan tizedik éve uralmon lévő Fidesz kormány pedig már nem is titkolja, hogy magasról tesz az egészségügyre - ennek látványos bizonyatéka, hogy mellékállásban egy tízparancsolatos szenilisre bízza. Teszi ezt a Fidesz akkor, amikor erre a célra bármekkora összeget kaphatnánk az EU-tól, csak ugye abból már elég cikis lenne lenyúlni a szokott összeget...

Billy Hill 2019.08.09. 00:45:58

"Jobban szólt a Marshall JVM-410C, mint a Line 6 Spider." Igen. Kérdem: Mi itt a kérdés?

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2019.08.09. 07:25:29

2008-ban sieles kozben (elso nap) osszetorte magat a haverom. Este elmentunk vele a korhazba. Nem ugrik be a varoska, de akkor megneztem, es egy 30 000-es telepules volt. Meg aznap este csinaltak a terrderol egy MR-t, es mondtak, hogy ha kell, akkor majd lesz egy CT is. 10 eve.

Itthon, par honapja voltam terdfajassal egy igen jo es magas poziban levo szakembernel. Felirt gyulladascsokkentot (NSAID), meg mondta, hogy meg lehetne MR-ezni, de annak csak akkor van ertelme, ha mutet iranyaba akarjuk terelni a dolgot. Gondolom a TB kasszat vedte, mert amugy ez egy ertelmetlen kijelentes. (Pont a felvetelbl latszott volna, hogy mi a problema.)

desw 2019.08.09. 07:25:47

Itt a videó egy osztrák kórházról. Korrupció, csuszás . . .

index.hu/video/2019/08/08/becs_krankenhaus_nord_klinik_floridsdorf_korhaz_belso_terek_koltsegtullepes_hataridok/

Utálom Orbánt és bandáját, mint a szart, de annyira buta és demagóg stadionozni!

Az eü-ben a béreket leszámítva kb minden ugyanannyiba kerül Magyarországnak is, mint Ausztriának. Ugyanannyiba kerül egy gyógyszer, egy szike, egy CT, . . .

Ausztria kb 6-szor többet költ az eü-re, mint MO. Tényleg érthetetlen, hogy adott esetben miért jobb az osztrák eü?

Tegye fel a kezét, aki szívesen fizetne 6-szor ennyi járulékot azért, hogy osztrák szintű eü legyen MO-n!

bontottcsirke 2019.08.09. 07:25:55

@Ego55: Nem. Azért mert ők erre adnak, mi meg a focikára. Nekik az a prioritás nekünk meg a szotyi. Ki milyen igényes.

_z_ 2019.08.09. 07:43:55

@Ego55: @Pöff: Egyreszt ketlem, hogy nyugati cegek sok hasznalhato dolgot talatak volna itt, hiszen nyugati piacon nagyreszt versenykeptelenek voltak a keleti blokk termekei a technikai szinvonaluk miatt). Masreszt tudtommal a privatizalt cegeket alaposan szetloptak a sajat dolgozoi/vezetöi, mielött a vevö megkaphatta volna. De nem akarok ezen vitatkozni, mert semmilyen forrast nem tudok felhozni a sajat emlekeimen es logikamon kivül.
Ami viszont tenyek nelkül is erdekes kerdes: ha valamit szarer´-hugyer´ eladnak, akkor ki a hülye: az elado, vagy a vevö?

_z_ 2019.08.09. 07:47:44

@MACISAJT: Jo hosszu poszt tele feligazsagokkal es felhulyesegekkel.

_z_ 2019.08.09. 07:49:03

@Ego55: Igen, azt, hogy Magyarorszagon olcsobb. Se többet, se kevesebbet. Szerintem nem olyan nehez megerteni...

_z_ 2019.08.09. 07:50:50

@karmasutra: Hogyne. Nem inkabb tizedeert? Amugy ha keveset keresnek, akkor keveset is adoznak, szoval abbol keveske adobol hogyan lapatoljak ossze az osztrakok nyugdijat?

Tartalom 2019.08.09. 07:53:48

@Ego55: Sajnos igazad van. A cikk csak arról nem tesz említést, hogy milyen nyelven beszélt a bosnyák meg fülöpszigeteki meg szerb meg piréz orvossal nővérrel, és mennyire értették meg mi hol fáj. az ilyen multi kultiból lesz a nem értem mert nem beszéli az anyanyelvemet és meg sem tud gyógyítani, ha csak az anyám érti mert az ő nyelvén ők nem tudnak :(.
a cikk azt is elhallgatja mennyi pénzbe is került ez a kis "vizsgálat".
Az osztrák állam mindenkit ingyen nem részesít kezelésben.

A rendszerről sokat elárul, hogy szinte csak a portás osztrák. A többi még csak közel sem.

_z_ 2019.08.09. 08:01:38

@Tartalom: Voltal mar osztrak korhazban? Csak mert (micsoda meglepetes) a korhazi dolgozok tudnak nemetül. En legalabbis eggyel sem talalkoztam aki nem (beleertve a takaritot is).
Hogy mennyibe kerül? Sokba. Es? Te nem azert fizetsz tb-t, hogy ha baj van segitsenek rajtad?
Meseld mar el, hogy mit arul el a rendszerröl, hogy csak a portas osztrak? Mar ha igaz lenne, mert nem az. Mert epp kedden voltam korhazban, es ott peldaul (akcentus alapjan) csak a portas nem volt osztrak… Ez mit arul el a rendszerrül?

_z_ 2019.08.09. 08:17:17

@Tartalom: Neha megnezem, kinek valaszolok. Ez komoly?
"Egyetértek. Az orvosok főleg Magyarországon ma szinte minden esetben kevesebbet tudnak mint egy alulképzett betegtologató. Viszont állandóan zsarolják a kórházakat és az ellátásért felelős államot a horror fizetésért annak még nonplusz ultra emeléésért (miközben a kórházakra a és az ott dolgozó többi alkalmazottra már nem is jut) különben nem lesz meg a létszám az ellátáshoz.
Van egy gyanúm, a magyar orvosképzés már több évtizede (legalább 40 éve) elégtelen szaktudású, de pénzéhes embereket termel ki."
Ha ezt elöbb elolvasom, nem koptatom miattad a billentyüzetet, mert teljesen felesleges.

Ego55 2019.08.09. 08:28:16

@Tartalom: Klasszikus agyelszívás minden szinten. Ezért lehetetlen a közeljövőben utolérni a fejletteket, mert Ők mindig tudnak olyan fizetést adni a népek legjavának, amellyel elcsábítják és ezzel Ők gazdagodnak, az elhagyott országok pedig szegényebbek lesznek, hiszen mégis csak Ők képezik ki a szakszemélyzetet.

Ego55 2019.08.09. 08:28:17

@Shanarey: Kedden húszezer néző előtt fog a Fradi játszani. Válogatott meccsek után és az arról szóló cikkek alatt sokkal nagyobb a kommentelők száma mint átlagosan. Ez önmagában harapó kígyó esete, mert a szocializmus alatt épült stadionok már eléggé elavultak és ilyenkor jön az a kérdés. Lepusztult létesítményekben mennek a edzeni a fiatalok vagy legyen egy jó csapat és akkor majd építünk nekik megfelelő építményeket?

Tartalom 2019.08.09. 08:28:17

@morph on deer: menj az USA-ba ott biztos jobb.

Tartalom 2019.08.09. 08:28:17

@Rugovicsvalagba: ezek szerint te haszonélvezője voltál-vagy a rendszerváltásnak? Vannak páran akiknek emiatt nem tűnt fel, hogy kifosztották az ország javait és a többség hiába keresi a boldogulását kb 30-35 éve.

Ego55 2019.08.09. 08:28:17

@_z_:Nem tudom! Amikor kiárusították az országot, akkor legfőbb szempont -a nyilvánosság felé- a nyomasztó adósságállomány és az állam rossz gazda szöveg volt. Természetesen a privatizációt levezénylő emberkék egyike sem halt éhen és sajnos nyolc éven keresztül annyi mindent lehetett értékesíteni. Szörnyű történetek keringtek azokról az értékesítésekről, ahol a raktárkészlet értéke sokkal több volt, mint a vételár. Nem hiszed, hogy volt mit megvenniük? Írtam, hogy a komplett étolajágazat került francia kézbe, DE a nagykőrösi konzervgyár is francia cégé lett. Hornék még a félkész autópályákat is eladták, amelynek PPR költségeit még hosszú évekig nyögni fogjuk. Egyéb közüzemekről ne is beszéljünk, DE látod a Ferihegyi reptér eladása is megtörténhetett a kétezres évek elején, ahogy a MALÉV is akkoriban kelt el. Aki keresett, az találhatott itt is komoly értékeket.

_z_ 2019.08.09. 08:45:52

@Ego55: Teny, hogy a privatizacio oriasi karokat okozott, ez mindegyikunk velemenyeben közös. De szerintem ezert nem a vevök a hibasak, hanem az akkori kormanyunk.

_z_ 2019.08.09. 08:48:02

@Ego55: Egyreszt, van böven pelda arra, hogy az eredmenyekben nem a stadionok minösege szamit. Mesreszt meg amig olyan allapotok vannak a korhazakban, iskolakban, amilyenek, addig stadionokra költeni a penzt egesz egyszerüen bün.

Tartalom 2019.08.09. 09:23:51

@_z_: Szedett vedett társaság ahol csak a portás osztrák, és ahol fülöpszigeteki orvos kitudja, talán nem is azért vizsgál mert fontos a pénzed, hanem mert a fülöpszigeteki szervbizniszhez jó lesz-e a veséd vagy sem, miközben nem is az bajod, csak nem érti mit mondasz mert te nem beszélsz pirézül, ő meg még csak nem rég kezdett mint olcsó migri az ócsított osztrák egészségügyben.

_z_ 2019.08.09. 09:43:08

@Tartalom: Szar lehet neked a sajat fejedben.

MACISAJT 2019.08.09. 10:15:21

@desw: "Tegye fel a kezét, aki szívesen fizetne 6-szor ennyi járulékot azért, hogy osztrák szintű eü legyen MO-n! "

Én igazából attól lennék elégedett, ha az állampolgárok többsége fizetne bármit az egészségügyi ellátásért.

De amíg 4,5 millióan fizetnek valamennyit is ( ezt most tornászták fel Orbánék a ballibák 3,7 milliójáról), lözben virágzik a minimálbéresek paradicsoma stb. valamint egymillió cigány akitől reménytelen bármit is beszedni viszont csak csapolnak( jelzem. őket is a Habsburgok helyeztek el gondosan errefelé), 3 millió nyugdíjas akinek a befizetései ha egyáltalán voltak nagy részben eltűntek a "rendszerváltás" előtt...addig az is csoda hogy így működik a rendszer.
Mert ilyen struktúrától bárki fejre állna.

És akkor még az orvos klánokról nem beszéltem. Elég látni az állami orvost és ugyanazt ugyanott , magánban.
Sem a mengelica agánesekről, csehákokról,molnár lajosokról sem szólok..
Meg a rendszerből a jól fizetőeket kimazsolázó, állami farokkal a csalánt verő kötelező magánnyugdíjpénztárak c. balkanikumról- amit aztán hál Istennek Orbánék legalább megszüntettek.

Herr Géza 2019.08.09. 10:57:52

@Csodabogár: "Az NSZK-ban nem kellett rendet tenni, mert az magyarul a Német Szövetségi Köztársaság volt = BDR."
Ezt a mondatot nagyon nem értem.... :)
Arról nem is beszélve, hogy az a "BDR" valójában BRD volt. V.ö.:Bundesrepublik Deutschland.

Shanarey 2019.08.09. 11:38:45

@Ego55:

Okoska, a Fradi az egy csapat, s a többivel mi van? Az álag nézőszám kevés, s az önkormányzatok többsége szabadulni akar a stadionoktól, ez tény, olvass már utána utána, ha már ennyire a szíveden viseled, a focit.

alfahir.hu/2018/11/21/labdarugas_mol_vidi_fc_orban_viktor

civishir.hu/helyben-jaro/a-nagyerdei-stadion-sulyos-bukas-debrecennek/0603144026

qubit.hu/2018/01/15/az-allam-nyakan-maradnak-a-meregdragan-megepulo-stadionok

alfahir.hu/2019/05/07/nb1_ferencvaros_ujpest_fc_videoton_mlsz_nezoszam_0

Shanarey 2019.08.09. 11:59:06

@MACISAJT:

Hogy ki tornászta fel, nos abban tévedsz, nem az Orbán basi intézte, az emelése, pedig az adóhivatal dolga.

Gudzilla 2019.08.09. 15:03:31

Én ugyan nem, de apám lányának az öccse állítólag járt ugyanebben a kórházban. Az igazgató maga fogadta a kapuban, amikor a beszakadt lábkörmével hajnali 4kor megérkezett. Rögtön csináltak két koponya CT-t, és egy thai-masszázst, majd két nővér kényeztette orálisan, amíg az eü. miniszter, és a város polgármestere közösen át nem nyújtották a 6-os kórterem kulcsait. A főnővér kacér pillantásaira, és segítő kezére a mai napig emlékszik, bár csak egy gyors vizeletvételt eredményezett, aztán a vérmintát már nem is tűvel, hanem szűzlányok sóhajaival vették le. Egy szerb orvos albán barátnőjének a japán göngytyúkjából készült leves volt reggelire, 1787-es Chateau Lafite-tel leöblítve, és a kapuban virágokkal búcsúztatta a berni filharmonikusok kara...
Értem én amúgy, h minden klappolt, de azért ne legyünk már idióták, a napi 100.-ik betegnek pironkodva átadott vizeletpohár, vagy az állandó kacsintás, mosolygás éppolyan szürreális, mint a magyar eü...

vándor madár 2019.08.09. 15:11:40

@desw: "Ausztria kb 6-szor többet költ az eü-re, mint MO. Tényleg érthetetlen, hogy adott esetben miért jobb az osztrák eü?"

Ez talán nem egészen így van, mert az EU statisztikák szerint Ausztria a GDP 10,4 %-át, Magyarország meg 6,9 % -át, amiben a táblázat szerint az osztrák kiadás vásárlóerő paritáson "csak" 2,6 x magasabb.
Nekem az a szerény véleményem, hogy a szar magyarországi egészségügy nem írható egyedül az anyagiak rovására. Nem főigazgatókat, stratégiai igazgatókat meg csókosokat kellene pozíciókba ültetni sok-sok tízmillókért, hanem arra költeni a pénzt, amire kell, de ez Mo-n soha nem fog megvalósulni.

wko.at/statistik/eu/europa-gesundheitswesen.pdf

"Tegye fel a kezét, aki szívesen fizetne 6-szor ennyi járulékot azért, hogy osztrák szintű eü legyen MO-n!"

Ausztriában nem fizet senki 6 x magasabb TB járulékot, azaz betegbiztosítást, mint Magyarországon, hanem nagyjából a felét!

Ausztriában a munkavállalók a bérük 3,87 % -át fizetik betegbiztosításra, Magyarországon pedig 7,0 %-át !, amihez azonos vagy közel azonos nagyságrenndel járul hozzá a munkáltató. Azt most sajnos nem sikerült kisilabizálnom, hogy a magyar 17,5% -ra csökkentett szochó most pontosan miből tevődik össze, de a közelmúltig abban is 7% betegbiztosítás volt. Ezt Mo-n egészségbiztosításnak hívnak.

Mo-n az utóbbi évek jelentős bérnövekedései miatt a havi 14% járulékból jelentős többletnek kellett keletkeznie az egészségpénztárnál, mégsem hallottam, hogy legalább a megyei kórházak egy rohadt MRI készülékkel gyarapodtak volna. Nem hogy nem ez történt, hanem még a szaros 150 forintos laborvizsgálatokat is lecsökkentik, vagy nem is írják fel vagy már arra is 6-8 hetet kell várni.

Az egy kapitális tévedés, hogy Mo-n kevés vagy alacsony a járulékékok aránya a Nyugatiakhoz képest. Szinte pontosan annyi vagy még magasabb is.

www.svagw.at/cdscontent/load?contentid=10008.665958&version=1545294855

Sőt Magyarországon az alacsonyabb jövedelműek ráadásul sokkal több adót is fizetnek, mint Ausztriában. Vettem példának egy 2000 eurós bruttó bért mindkét országban és láss csodát Mo-n 2x annyi adót kell utána fizetni konkrét összegben, mint Ausztriában, úgyhogy ott biztosan nem a kisemberek adójából dotálják az egészségügy azon részét, amit nem fedeznek a járulékok.

www.hrportal.hu/berkalkulator_2019.html?edt_brutto=650000&edt_elt=0&edt_gyerekek=0&edt_egyedulnevel=0&edt_frisshazas=0&edt_kedvezmeny=0&edt_munkaido=40

bruttonetto.arbeiterkammer.at/

desw 2019.08.09. 16:32:16

@vándor madár:

"Ez talán nem egészen így van, mert az EU statisztikák szerint Ausztria a GDP 10,4 %-át, Magyarország meg 6,9 % -át, amiben a táblázat szerint az osztrák kiadás vásárlóerő paritáson "csak" 2,6 x magasabb."

Az Eurostat szerint 2017-ben volt 4,5-szeres a különbség. Az indexes riportban mondtak 6-szor annyit.

"Ausztriában nem fizet senki 6 x magasabb TB járulékot, azaz betegbiztosítást, mint Magyarországon, hanem nagyjából a felét!"

Jaja, százalékban kifejezve a felét. Csak ugye nem mindegy, hogy a magyar minimálbéres Jóska fizet X%-ot, vagy Matthias a 2000 euró után X/2%-ot, mert pl egy CT gép ugyanannyiba lesz nekik is és nekünk is. (hány havi fizetés kell Jóskának és Matthias-nak ahhoz, hogy vehessenek egy lélegeztetőgépet?)

Meg aztán az sem mindegy, hogy a lakosság hány százaléka fizet egyáltalán valamennyit. Foglalkoztatottak aránya vajon hogy alakul? Mennyi az állami dolgozók aránya?

Szóval a vita kb arról szól, hogy 5 millióért mér' lehet jobb autót kapni, mint 1 millióért?? Na, vajon miért?

desw 2019.08.09. 17:21:33

@MACISAJT:

"Én igazából attól lennék elégedett, ha az állampolgárok többsége fizetne bármit az egészségügyi ellátásért."

Na igen! Nagyon nem mindegy, hogy a lakosság hány százaléka dolgozik rendesen bejelentett melóhelyen, és hogy ebből mennyi az állami munkavállaló.

Gyanítom, hogy itthon milliók csak a minimális 8k körüli összeget fizetik (8 doboz cigi ára) és dolgoznak feketén.

élhetetlen 2019.08.09. 18:43:55

@desw: Egy dolgot árulj el, nekem, tudatlannak. Ki csinálja a költségvetéseket? Ki dönt arról, hogy vajdasági fociklubot támogat, és nem az egészgégügybe lök még egy kis pénzt? Ki mondja meg, hogy csak a beszedett járulékot lehet az eü-re költeni? Ki mondja meg, hogy ne a műtők légkondijára költsenek, hanem a felhőre? (Nem mindegy, hogy a betegellátásra költenek, vagy a haveroknak fizetnek). Hogy csilli-villi időpont foglalásos rendszert csinálnak mindenhol, a klinikán is, ahova bárki mehet beutaló nélkül, és, bár időpontra mentem, hat órát ültem kb. hatvan ember között, és még mázlim volt, mert ennyit állni nem bírtam volna? Vagy az ellenpélda, másik terület, senki sincs a váróban, a rendelőben sincs beteg, de nem tudnak rám nézni, mert lehet, hogy 8 perc múlva jön a bejelentkezett (ha nem ment már máshova). Tudnak adni időpontot három hét múlva. Övsömör volt, amire azonnal kell a gyógyszer. A hatszor ennyi pénzt ugyanígy tolnák el, és a betegeket a tízparancsolatra bíznák, tehát nem jó a felvetésed.

desw 2019.08.09. 20:22:58

@élhetetlen:

Demagóóóóóóóóg!

Ausztria: GDP 416 milliárd USD, ebből eü-re, 10,4% => ~43 milliárd USD, lakosság 8,7 millió fő

Magyarország: GDP 139 milliárd USD, ebből eü-re 7,2% => ~10 milliárd USD, lakosság 9,8 millió fő

===>>> azaz Ausztria 4.942 USD/fő, Magyarország 1.020 USD/fő összeget költ az eü-re.

Nem mellesleg a magyar kb 2.500 milliárdos eü költségvetésből laza 500 milliárd elmegy ÉVENTE a kövérek és cukrosok kezelésére, és hol vannak még a drága bagósok és alkeszek.

Na, de csak toljad a nem kell stadion és minden szép lesz buta dumát!

Néhány milliárd nem oszt, nem szoroz a költségvetésben! Ha pedig százmilliárdokat csoportosítanál át az eü részére, akkor leszel szíves megmondani, hogy honnan vennél el.

élhetetlen 2019.08.09. 20:22:59

@Ego55: “az állam rossz gazda szöveg volt”. Nehéz kérdés ez. Anno azért pampogtam, csak a Mekinek, akárkinek eladott épületek miatt, mert ha harminc évre adják bérbe, akkor is felújították volna, és működött volna, de maradt volna valami. De most ugyanez megy. A Párizsi udvart, a Klotid palotákat sem bérbe adták, hanem eladták. Nem lehet általánosítani. Igen, a gyáraknál voltak bukták, de voltak számunkra is sikeres üzletek is. Én még emlékszem, mikor egy telefonra 15 évet is várhattál. Aztán jött egy külföldi befektető, és talán egy év kellett ahhoz, hogy szóltál, és egy héten belül bekötötték. Meggyőződésem, hogy az a magáncég, amelyik jövőre is profitot akar termelni, az beletesz annyit az üzletbe, hogy jövőre is legyen profit.(Kivéve nálunk, megkapta a támogatást a vételhez, ha nem megy, eladja, több marad, mint a saját betett tőke, aztán vesz másik céget, szintén támogatva). Az állam meg magasról tesz erre. Nézd meg az NHKV-t, pl.

élhetetlen 2019.08.09. 20:22:59

@MACISAJT: “lözben virágzik a minimálbéresek paradicsoma”. Egy körrel lemaradtál, már a minimálbéresek is fizetnek mindent, hála az egy kulcsosnak. “3 millió nyugdíjas akinek a befizetései ha egyáltalán voltak nagy részben eltűntek a "rendszerváltás" előtt...”. Nem eltüntek, abból fizették az akkori nyugdíjasokat. Ezt már írtam, csa úgy tűnik, szlk az agykapacitásod, nem fért bele az info. Az akkor dolgozók adójából meg (sajnos, csak így sikerült) taníttattak téged. Nincs jogod semmit számon kérni a nyugdíjasokon. “És akkor még az orvos klánokról nem beszéltem.”. Ne is beszélj, ha nem tudod, miről beszélsz. És ne keverd a dolgokat. A felkapott sebészek, szülészek keresnek csak jól, egy klinikai urológus azért nyit magánrendelést, mert a klinikán keveset keres, és ezért a plusz pénzért dolgozik plusz 4-5 órát esténként. Érted? Persze, hogy nem. Na, további kellemes agyzárlatot.

skye8 2019.08.09. 20:30:14

@Gudzilla: LOL legjobb komment, mekkorat kacagtam. koszonom :)))

taga20 2019.08.09. 20:43:38

mi van itt? vacsorázik a sanzonbizottság?:))

shakti rom 2019.08.09. 22:07:35

@taga20: még le járt a munkaido tagalag :-)

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2019.08.11. 09:31:38

@beavereater [AT]: Jobbulást! hiányoltam is hozzászólásaid több oldalon. Remélem, most már a gyógyulás útján.

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2019.08.11. 09:37:18

@vándor madár: nagyon szép válasz, grat!
ami még eszembe jutott ennek kapcsán, a napokban láttam a gdp-arányos költségvetés egészségügyre jutó forrásainak változását, más kke országokkal összevetésben: 2010 óta - nem véletlen - ez a terület sem kap 5-7% forrást, az elmúlt három költségvetési évben Mo. 3-3,5%ot költött egészségügyre. Ezzel szemben Cseho., Szlovákia ennek kétszeresét költi. És ők is el vannak maradva az osztrák szinttől, csak legalább nem rendszerszinten.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.