oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. július 13. 06:30,  Nyolc dolog, amire a norvégok büszkék lehetnek 87 komment

2019. július 13. 06:30 Határátkelő

Nyolc dolog, amire a norvégok büszkék lehetnek

Norvégiát sokan pozitív példaként említik, és joggal. Következzen most néhány azon dolgok közül, amik miatt az ötmilliós ország büszke lehet magára. (Aztán majd egy másik posztban megnézzük azt is, mik azok, amik miatt nem.)

Neked mit jelent a magyarság? Hogyan viszonyulsz Magyarországhoz, miként gondolsz rá, amikor külföldön vagy és milyennek látod, amikor hazalátogatsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

norvegia_zaszlo_foto_pixabay_com_fuyounger0_1.jpg

#1 Itt olvasnak legtöbbet az emberek 

Norvégiában tízből kilenc ember legalább egy könyvet elolvas évente. Egy 2015-ös felmérés szerint a nők 97, a férfiak 89 százaléka olvas legalább ennyit. A megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy legalább tíz könyvvel végez évente. 

Az állam segíti az írókat is: megveszi az első ezer példányt, és könyvtárakba juttatja el. 

#2 Az elektromos autók paradicsoma 

A norvég kormány támogatja az elektromos autók vásárlását, így fordulhat el, hogy a Tesla X a negyedik az értékesíti rangsorban. 

Ez nem minden, amit a norvégok tesznek a környezettudatosság területén: Oslo belvárosát teljesen autómentessé kívánják változtatni, már ettől az évtől korlátozzák a behajtást a központba, és sétálóövezeteket alakítanak ki. 

#3 Komolyan veszik az egyenlőséget 

Észak-Európában tisztelik leginkább a nemek közötti egyenlőséget. Norvégiában is így van ez: a nőket és a más szexuális orientációjú embereket sem érhet semmilyen hátrányos megkülönböztetés, sem a társadalomban, sem a munkahelyeken. 

Gyakran elhangzik, hogy az északi országokban magasabb a családon belüli erőszak aránya. Ennek oka egyszerű: a skandináv nők függetlenek, és ezért bátrabban tesznek feljelentést a partnerük ellen, ha az bántalmazza őket, míg például Dél-Európában máshogy viszonyulnak ehhez. 

#4 A munkaerőpiac igazságos és rugalmas 

Norvégiában az emberek átlagosan 37,5 órát dolgoznak hetente, reggel 8 és délután 4 közötti beosztásban. Délután 4 után már ritkán találni embereket az irodákban, még a vezetők is hazamennek. Az idejüket a családjukkal vagy a hobbinak szentelve töltik. 

A feketemunka nem ismert fogalom, és a fizetési különbség a dolgozók és a vezetők közötti meglehetősen csekély. Gyermekszületés után az apának 12 hét szabadság jár, ami alatt teljes fizetését kapja, míg az anyának 47 hét. 

#5 Két hivatalos nyelv 

A norvég nyelvnek két hivatalos verziója létezik: a bokmál (könyvek nyelve) és a nynorsk (új norvég). Utóbbit Ivar Aasen nyelvész dolgozta ki, aki újra akarta teremteni a vidéki területek dialektusain alapuló írást. 

A lakosság 15 százaléka használja a nynorskot, de az iskolákban ennek tanulására ösztönzik a gyerekeket. 

#6 Jogok a kisebbségeknek 

A számik skandináv őslakosok, teljes lélekszámuk 60 ezer körül van, kétharmaduk (azaz kb. 40 ezer ember) él Norvégiában. Korábban üldözték őket és próbálták asszimilálni a norvég kultúrához, és jelenleg jóval több joggal rendelkeznek. 

Kétnyelvű iskolákban tanulhatnak, és a terület, ahol élnek, kedvelt állomása a turistáknak. Karasjokban saját parlamentje is van a kisebbségnek. 

#7 Az iskolákban az egyenlőséget hangsúlyozzák 

A gyerekeknek a háztartás órán nem tanítanak külön női és férfi feladatokat, hanem mindent kipróbálhatnak. Így a fiúk is varrnak, vasalnak, mosogatnak, a lányok pedig a barkácsolást tanulhatják meg. 

Az országban a nemek közötti különbségek kicsik, a norvég feleség is fúr és megjavítja a lefolyót, ha kell, miközben férje képes megvarrni a ruhákat. 

Az iskolákban az egyéni szabadságot is komolyan veszik, és a tanárok azt sulykoljak, hogy ítélkezni mások felett rossz dolog. Így a felnőttek is pozitív hozzáállással építik a kapcsolatokat. 

#8 Tisztaság a lakásban 

Az egyik norvég szokás, hogy ha más házába lépünk be, le kell venni a cipőt és a bejáratnál hagyni. Ezzel tiszteletet mutatunk a házigazda és a ház felé is, utóbbi így tiszta maradhat. 

Ne érezzük kényelmetlenül magunkat, ha színes zokni van rajtunk, a norvégok nem foglalkoznak ilyen dolgokkal. Otthon mindenki zokniban van, csak ritkán papucsban vagy mamuszban. 

Ez a szokás azért alakult ki, hogy megóvják a lakásokat a kosztól, baktériumoktól, amiket a cipő talpán vihetünk be. 

+1 Oslo, te drága 

Persze azért Norvégia sem a Paradicsom, vannak árnyoldalai is (erről majd egy másik posztban), mást ne mondjak, Oslo például az egyik legdrágább város a világon. 

A megélhetés sokba kerül, főleg a dél-európai városokhoz képest. Az étkezés, a tömegközlekedés is drága – de csak a turistáknak, a norvég keresetekhez képest nem megfizethetetlen. 

(Fotó: pixabay.com/fuyounger0)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2914940466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2019.07.13. 09:36:55

Norvégia és általában az északiak mutatják az ideális fejlődés irányát.

Hari Seldon 2 2019.07.13. 09:40:59

Mondjuk a cipő levétel nem tudom hol érdekesség. - Mondjuk a délieknek nem. - nem tudom mondjuk Kardioéknál mennyire igaz, itt azért inkább az a jellemző, hogy leveszik a cipőt, leginkább csak a szakimesterek, meg valami házalók (gázszolgálzatók ügynökei, stb) trappolnak be a házba cipőbe.

Taxomükke (UK) 2019.07.13. 09:53:14

Mi van, Golf elaludt?
"Ne érezzük kényelmetlenül magunkat, ha színes zokni van rajtunk"
ezt nem tudom ertelmezni, ha ugy dontok, hogy szines zoknit huzok, vallalom az ezzel jaro kovetkezmenyeket, nem?

nyuszigonosz 2019.07.13. 10:23:41

Szerintem ez is csak olyan írás, mint ma nagyon sok az internet oldalain. Bárki "szakértövé" válik és írja a butaságait. :-)

Arthamyr 2019.07.13. 10:24:26

#1 tényleg jó.

#2 Ja, de azért közben csak kitermelik az olajat is, lehet, hogy többet is, mint amennyire szükségük lenne, ha "rendes" autókat használnának. A fogyasztásban és ökológiai lábnyomban is a tisztes középmezőnyben vannak. Tehát ügyesen hozzájárulnak ők is a környezetszennyezéshez, nem kell őket félteni.

#3-7 csomó átfedés van, össze lehetett volna rakni kevesebb mondjuk 1 pontba is (vagy ennyi erővel szétszedni még többe, hogy hurrá, még több pozitívum van, pattoghatnak a gombok az ingen).

#8 Értelmezhetetlen. Semmilyen országban nem voltam, ahol a vendég nem kérdezi meg, hogy levegye-e a cipőjét. A tisztaság meg jó dolog, de nem feltétlenül ettől függ. "Tilos a cipő" szabály nem szükségszerűen eredményez tisztaságot. Afrikában vannak országok, ahol szintén nem mennek be cipővel a lakásba (mert nem nagyon van cipőjük :D), aztán még sincs tisztaság.

Hiányzik a listáról pl. a gyönyörű, viszonylag érintetlen természet és a jólét. Ami pl. nekem egyenként 10x annyit nyomna a latba, mint ez az egész lista együtt.

kardio1 2019.07.13. 10:31:43

@Hari Seldon 2: senki nem veszi le a cipőt vendégségben.

Csodabogár 2019.07.13. 11:00:58

@Hari Seldon 2: Nos én nem veszem le a cipőmet ha vendégségbe megyek. Tudom elterjedt itthon, de ez nekem olyan falusi szokás, hogy sáros csizmában nem megyünk be a "tiszta szobába". Nálunk soha nem volt szokás, pedig ifjuságomban sok vendég megfordult nálunk. Stockholmban, télen, vittük magunkkal a cipőt ha vendégségbe mentünk és cseráétük a csizmát cipőre. Férfiaknak meg kalucsnijuk volt.
Itt újabban a mesteremberek előkapnak olyan cipővédó vacakot, mint a múzeumokban szokás adni. Nagyon okos dolognak tartom. Barát, ismerős nálam ne vegye le a cipőjét.

Csodabogár 2019.07.13. 11:03:09

Úgy általában a cikk alapján Norvégia egy csoda, kár,hogy télen sötét és hideg van, nyáron meg hűvös.

Hari Seldon 2 2019.07.13. 11:43:30

@kardio1:
Ja, nálatok délen...
Itt ez már "...c'est le NORD..."
www.allocine.fr/video/player_gen_cmedia=18783957&cfilm=126535.html
Jó, mi még csak 57-esek vagyunk, de azért már közeledik...

Pöffetegecske 2019.07.13. 11:49:50

@Csodabogár: Nos ahol bármilyen korú kicsi gyerekek vannak, nem levenni a cipőt, majd végigcsattogni azon a szobán, ahol a gyerek kúszik, mászik... Én faluschi vagyok, de nagyon.

Shaktee 2019.07.13. 12:57:12

@kardio1: Itt is leveszik, télen meg pláne

nyuszigonosz 2019.07.13. 14:33:05

Norvégiáról annyi érdekességet lehetne írni, aztán megáll az egész a cipö levetésénél. :-)

Na de pl. ez csodaszép:

www.visitnorway.de/reiseziele/fjord-norwegen/nordwesten/listings-northwest/norwegische-landschaftsrouten-die-atlantikstra%C3%9Fe/39684/

Shaktee 2019.07.13. 14:46:56

@nyuszigonosz: Olvashattál már eleget a szépségéről, richtig?

Shaktee 2019.07.13. 14:47:55

@nyuszigonosz: Nálatok a zoknit is le kell venni úgy hallom :)

NorthPier 2019.07.13. 14:52:38

Ötmillió ember egy akkora helyen?! Nekem való lenne :-)

wuaaa 2019.07.13. 16:46:13

"a norvég feleség is fúr és megjavítja a lefolyót, ha kell, miközben férje képes megvarrni a ruhákat"
..sok marhaságot olvastam már ehhez hasonló írásokban, de ez nagyot üt.

Viszont tegnap Oslóban a reptéren szürreális látvány volt a négy 80 feletti magyarul beszélgető mamóka, akik mintha csak valamelyik magyar faluban mennének misére.. :)

gabors 2019.07.13. 18:17:19

a sotet hideget mar benyomta valaki .... alig varom az alkoholistakkal valo parazast :-)

2019.07.13. 19:02:11

"Itt olvasnak legtöbbet az emberek "

A világon semmi jelentősége nincs, de kíváncsi vagyok, ezt honnan veszi.
Rágugliztam pár statisztikára, nem utalt erre semmi.

Plusz az, hogy az emberek ~90% elolvas legalább 1 könyvet, az nem feltétlenül jelenti, hogy ott olvasnak a legtöbbet. Esetleg hogy ott olvasnak a _legtöbben_, arányaiban, mégpedig pontosan könyveket, de az sem világos, mi értelme kiemelni az ún. "könyveket", és egyáltalán, hogyan definiálják a könyvet.

Mindegy, ahogy mondtam, az egésznek semmi jelentősége, de az ilyen elszúrt/értelmetlen statisztikák tisztára felingerlik az ocd-met, a szombatkám ezzel el is ment a levesbe. És mocsok pára is van itt, mindjárt megdöglök, de tényleg.

Csodabogár 2019.07.13. 19:28:01

@Shaktee: Nálatok talán. Torontoban senki nem vette le, pedig télen voltam ott.

Csodabogár 2019.07.13. 19:30:45

@wuaaa: Nem én jártam arra.:-)

Csodabogár 2019.07.13. 19:52:35

@wuaaa: Nem én jártam arra a barátnőimmel.:-)))

Shaktee 2019.07.13. 22:06:53

@Csodabogár: Ottawa inkább..magyaroknál voltál?

Taxomükke (UK) 2019.07.13. 22:46:23

@Nagy kámpics: "És mocsok pára is van itt, mindjárt megdöglök, de tényleg."
Kar lenne erted. Utazz el Norvegiaba.

2019.07.13. 23:19:35

@Taxomükke (UK):

" Utazz el Norvegiaba"

Jogos. :D

Arthamyr 2019.07.13. 23:54:40

@Nagy kámpics: Szar lehet neked, ha ilyen semmiségek tönkreteszik a szombatkád. Vagy ennyire pont, hogy ennyire jó? :)

Arthamyr 2019.07.13. 23:55:18

@Arthamyr: Nekem, mint a hozzászólás minősége is jelzi, már semmi nem ronthatja el a szombatkám... :D

Dikusz 2019.07.14. 00:59:09

@Arthamyr: Legfeljebb a vasárnapkád pökhet bele a szombatkádba... :)))

acycloren 2019.07.14. 01:35:26

@Csodabogár: Cipőt levenni nem falusi szokás. Ez Ázsiában is így van, Japánban például. Otthon papucsban vannak, de a fürdőszobába külön papucs kell. A magyar nép keleti eredetű, a jurtába gondolom nem illett becsattogni a lószaros csizmában, meg volt 150 év török hódoltság, talán emiatt is alakult ki az otthoni papucsozás.
Én Amerikában elképedve tapasztaltam, hogy a süppedős padlószőnyeges lakásba is bemennek utcai cipővel. Járólap, parketta esetén se nézném jó szemmel, de egy padlószőnyeg esetén kifejezetten gusztustalan.

A norvégok élenjárnak a környezetvédelemben, miközben elárasztják a világot kőolajjal, lazactenyésztéssel nyírják ki a tengert, lehalásznak minden halat. De Tesla a népautó náluk, tehát ők a cool, trendy nép. Képmutatás!

aranyár 2019.07.14. 01:35:36

@Arthamyr: igen, kitermelik az olajat is, és egyre többet adnak el belőle azoknak az országoknak, amelyek kormányai még nem hallották meg a jövő szavát! És nem csak ez a tétel, hanem a gáz is, amiből rengeteget exportálnak!
Én kizárólag csak villannyal fűtött házakban, lakásokban voltam!
A villany - ott - aránytalanul olcsó!
Elképesztően sok az elektromos autó!

aranyár 2019.07.14. 01:35:46

@Nagy kámpics: Pedig bizos vagyok benne, hogy ők olvasnak a legtöbbet!
Bármerre mész az országban, mindenhol könyvtárakba botlasz, amikben mindig vannak, évszaktól és napszaktól függetlenül!
Ha felülsz egy repülőre, vonatra, azonnal felismered a norvégokat: ők azok, akik mindenhol gond nélkül kapásból rendelik a kaját és a piát, miközben garantáltan könyvet olvasnak!
Pl. Koppenhágában a reptéren a sokezer ember közül azonnal megmondod hogy ki a norvég, pedig meg sem szólalt még.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.14. 01:49:08

@Hari Seldon 2: haha. Ha lehet valasztania norvegok meg svedek kozul, akkor inkabb svedek. Nagyon megy a norvegoknala bakcdoor kommunikacip. ( eltem ott)

arncht 2019.07.14. 08:07:06

Ebben szvsz ket bullshit van... a konyvek, mint informacioforras, max a 80as evekben. A szorakoztato jellegu irodalomtol meg akkora esellyel lesz vki muveltebb, mintha az ember azt gondolna, hogy minden film amit az emberek megneznek, csak vmi magasroptu muveszfilm. Jo dolog az olvasas, csak a konyv reszet igy kiemelve nekem ertelmetlen.

A nemek osszemosasa. Nem tudom mikor jon el a vilag, amikor leesik vegre, hogy az egyenrangusag a fontos, nem az, hogy eltuntessek a ket nem kozotti kulonbsegeket. Az oviban nem veletlenul rajzolnak a fiuk autokat es robotokat a lanyok meg embereket, viragokat, stb. Ez a tarsadalmi osszemixeles ugyanugy problemat es frusztraciot fog egyesekbol kivaltani, a belekenyszeritett szerep miatt. Most ugyanugy idealisnak tartott tarsadalmi elvarasokat allitanak az emberek ele, amit lehet vki egyaltalan nem akar - ha ezek eltunnek, es mindenkiben azt erositik, ami erdekli, es amiben jo, az lesz az igazi szabadsag. Van aki szereti megelni a sajat noiesseget es ferfiassagat, es hangsulyozni azt, mas kevesbe. Mindkettot tisztelni kellene, nem atesni a lo tulso oldalara, es elnyomni vmi mas ideologia menten.

arncht 2019.07.14. 08:14:29

@aranyár: ez a jovo szava erosen fugg az adott orszag lehetosegeitol... a sok aramot meg is kell termelni, amit sok orszagnal nem lehetseges kornyezetszennyezes nelkul. Meg lehet egyaltalan aramot termelni a kornyezet lenyulasa nelkul? Atomeromu, hoeromu sok helyen az opcio, nehez olyan orszagba vizeromuveket epiteni, ahol nincs viz, de a szeleromuvek es a napenergia nagyobb teruleten valo hasznalata is teljesen szetrombolja a kornyezetet.

czjanos 2019.07.14. 09:25:02

A napokba (kivételesen) láttam egy műsort a Hír-TV-n. Két "úr" bizonygatta, hogy Norvégiában azért elvettek egy gyereket a családjától, mert nem volt betömve egy lyukas tejfoga. Nem tudtam elhinni nekik.

desw 2019.07.14. 09:25:12

"Ez nem minden, amit a norvégok tesznek a környezettudatosság területén"

Ez király!

Mondjuk ha az egy főre jutó CO2 kibocsátást nézzük, akkor azért nem kellene összehugyoznunk magunkat a "zöldségüktől", mert pl Albánia, Bulgária, Indonézia, Kambodzsa, India, Pakisztán Magyarország, . . . is sokkal jobb ebből a szempontból.

Amíg a bezzeg Norvégok kb 8t/fő/év, addig India 2t/fő/év, Pakisztán 1t/fő/év.

desw 2019.07.14. 09:25:23

@acycloren:

" A norvégok élenjárnak a környezetvédelemben, miközben elárasztják a világot kőolajjal, lazactenyésztéssel nyírják ki a tengert, lehalásznak minden halat. De Tesla a népautó náluk, tehát ők a cool, trendy nép. Képmutatás! "

+1

Nyomek 2019.07.14. 09:25:47

@arncht: A szélerőművek nagyobb területen való használata teljesen szétrombolja a környezetet?
"Teljesen"? Mikrobák szintjén? Hogyan kell eztet érteni?
Felénk óriási területen vannak szántóföldeken elhelyezve, még nem látszik, hogy pusztulna a gabona.

luis5 2019.07.14. 09:53:59

1.a norvég gyámhatóság simán elveszi a gyerekeket ha adsz neki egy pofont hiába zokog a gyerek h maradni akar

2. A Tesla azért terjedt el mert komoly állami támogatás volt rá. Tavaly megszuntettek visszaesést az eladás

acycloren 2019.07.14. 10:51:42

@czjanos: Arrafelé a feljelentgetés népsport és a jó állampolgár ismérve. Nem csak ott, mindenhol nyugaton ez megy, mindenki feljelent mindenkit. Kelet-Európában ez a spicliskedés megvetett magatartás, a német-svájci-norvég-kanadai-amerikai ember meg természetesnek veszi.

nemecsekerno_007 2019.07.14. 10:51:43

Jó sok pénzük van az olajból, kb. 100 évig tudnának működni belőle. Szóval ha tankoltok akkor ti is támogatjátok a norvég rezsimet :)

Titus Flavius Vespasianus 2019.07.14. 10:52:23

Norvégia olyan, mintha egy disztópiába csöppent volna az ember.
Néhány hét alatt búskomorrá teszi még a legderűsebb karakterű idegent is. Aki nem hiszi, próbálja ki.
Svédország már sokkal élhetőbb, de hosszú távon az is lélekromboló hely.

Arthamyr 2019.07.14. 10:56:15

@aranyár: Tippre a villany ott drágább, mint Magyarországon vagy mondjuk Ukrajnában, és a nagy környezetvédelemben egy norvég ökológiai lábnyoma átlagosan majdnem kétszerese egy magyarénak vagy ukránénak (ebbe nem tudom, hogy beleszámítják-e az exportált szennyezést).

Szóval nem, a norvégok annyira nem nagy környezetvédők, akkor lennének, ha a környezetszennyezés exportját is visszafognák - csak akkor nem lenne Teslája minden harmadik embernek, ami egyébként egyáltalán nem vagyok biztos, hogy annyira környezetkímélő autó, árát, méretét és teljesítményét tekintve nem túl takarékosnak tűnik. Persze a saját környezetüket védik, ami azért megsüvegelendő.

andaluzkutya 2019.07.14. 11:14:11

@luis5:
1. A norvég gyámhatóság senkitől nem veszi el a gyereket egy pofon miatt, de ezt szokták azok mondogatni, akik képtelenek felismerni a gyerekek szükségleteit és képtelenek együttműködni a gyámhatósággal. Nekem munkámból és magánügyben is volt/van dolgom a norvég gyámhatósággal és sokkal inkább az a benyomásom, hogy még a lehetetlen helyzetekben is inkább kivárnak és próbálnak hatni a szülőkre. Nagyon durva dolgoknak kell történniük ahhoz, hogy valakit elvegyenek a szüleiktől.

2. totalcar.hu/magazin/hirek/2019/07/06/minden_negyedik_eladott_uj_auto_tesla_norvegiaban/
Annyira azért nem esett vissza... De biztos, hogy csökkeni fog a népszerűsége, amikor már mindenhol kell majd útdíjat fizetniük.
Olvastam pár hónapja egy cikket, hogy főleg Oslo környékén sokan eladták az elektromos autójukat, mert nincs megfelelő töltőkapacitás...

andaluzkutya 2019.07.14. 11:16:29

@Titus Flavius Vespasianus: Én már több, mint 9 éve próbálom és piszok jól érzem magam.

liberalnazi dickheads 2019.07.14. 11:29:23

PL büszkék lehetnek arra hogy nácibbak voltak a náciknál,de jó PR-al ezt sikerül mélyen elhallgatni.

desw 2019.07.14. 11:29:40

@Arthamyr:

Na igen, egy akkumulátoros autó lokális szempontból talán zöldebb egy belsőégű motorral hajtottnál, de globális szinten nézve kb ugyanott van, vagy talán még rosszabb is.

A szálló por mennyiségéért (autók esetében) pedig alapvetően a fék és gumikopás a felelős, nem pedig a kipufogógázok => mivel egy Tesla X kb 2,5 tonna batár 20-22"-os 265-ös gumikkal, így ez jóval rosszabb, mint egy átlag Opel, Ford, . . . 1,5 tonnával és 205-ös gumikkal.

lulabi 2019.07.14. 11:29:45

@luis5: 2.Tesla... nem vettek el a tamogatast... , sőt...

2019.07.14. 11:29:49

@andaluzkutya: Tehát az állam, a hatóság jobban tudja, mi egy gyerek "szükséglete", mint a szülők?

andaluzkutya 2019.07.14. 11:37:49

@feketeeper:
Hát, ha mondjuk nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy a gyerek szenved, akkor talán nem olyan nagy baj, ha van egy állami szervezet, megfelelő keretekkel, aki megvédi a gyereket a szüleiktől.
Vagy szerinted a gyerek a szülők játékszere és azt csinálhatnak vele, amit akarnak?

Arthamyr 2019.07.14. 11:47:56

@desw: Lokálisan biztos sokkal zöldebb a Tesla, de ez kb. ugyanaz, mint az olajkitermelés, amit aztán külföldre eladnak.

Az meg, hogy a fékből/gumiból jön a légszennyezés (ami nem csak szállópor), lehet, hogy általánosságban igaz, de ezen gyakran elgondolkodom, amikor látok egy autót (vagy buszt), ami szürkésfekete füstöt pöfög ki. Szerintem kb. addig igaz, amíg jól karbantartott, viszonylag új járműről van szó.

A Teslával meg lehetne elektromotorral fékezni, ami surlódásmentes (már a féknél, nyilván az sem lebeg a talaj felett :)), de nem tudom, hogy ezt így építették-e meg (azt gondolom, ha igen, akkor is van hagyományos fék biztonsági okokból, de nem néztem utána). A lokális szennyezése a Teslának egy jóval kisebb autóénak felel meg. Viszont akkor is drága (a több pénz előteremtése jó eséllyel valahol szennyez), meg nagy és erős (sok energia kell és van a mozgatására).

Egyébként én alapvetően villanyautó párti vagyok, mert jobban érdekel a lokális szennyezés, de azért nem árt elgondolkodni az energiaszükségleten, meg azon, hogy azt hogyan termelik meg. A legjobb lenne, ha szimplán kevesebb közlekedés/szállítás lenne, de egyelőre nem ez a tendencia.

Arthamyr 2019.07.14. 11:50:32

@Dikusz: Nem lettem vasárnapos, nincs ebből gond. :)

dekoninckxx 2019.07.14. 11:50:55

Wow, én majdnem olyan nagyok, mint egy norvég!
20+ könyvet olvasok, jobban vasalok és varrok, mint a feleségem (még a gyerek blúzát se képre kivasalni, cserébe nem is fúr), tudok szépen beszélni, de ordenáré módon is, elektromos autót jövőre veszek. Oké, kicsit többet dolgozok, és számi helyett csak számítógép van.
Nem baj, ha maradok Magyarországon?

2019.07.14. 11:51:04

@andaluzkutya: Ki dönti el, hogy mi a szenvedés? Ha egy vallásos család a hit tanítása, elvárása szerint neveli a gyerekét, gyerekeit, ezáltal megtilt számára olyan dolgokat, amit az ultraliberális norvég, vagy svéd felfogás megenged, akkor az a gyerek szenved?

andaluzkutya 2019.07.14. 12:06:35

@feketeeper:
Senkitől nem veszik el a gyereket azért mert vallásos. Ahol én élek, itt az emberek többsége vallásos, viszont errefelé a vallásos emberek eléggé nyitottak és elfogadóak is (legalábbis a felszínen). De pl. ha valaki olyan vallást követ, ami megtiltja, hogy pl. a gyerek iskolába járjon, orvoshoz vigyék, amikor beteg, megkapja a kötelező oltásokat, vagy hasonlók, akkor nem olyan nagy baj, ha van egy állami szervezet, ami rá tudja kényszeríteni a szülőket arra, hogy ezen változtassanak.
Ismétlem: a gyerekvédelem elsődleges célja az, hogy a gyereknek jó legyen a saját családjánál.

klenium 2019.07.14. 12:09:53

2019-ben még mindig ott tartunk, hogy egyenlőség = (fiúk varrnak is, lányok barkácsolnak is)? Ez nagyon gáz. Pont hogy ennek hangsúlyozása mondja azt, hogy ráerőltetik az emberekre a szerepeket, ami az egyenlőség, szabadság meg mindenféle cucc ellentéte. Nálunk teljesen természetes volt általános iskolában, hogy megtanítottak varrni, az egész osztályt egyben, és a fő ok az volt, hogy alkossunk valami szépet, fejlődjön az ügyességünk. Vasalni is tud mindenki, mert a szülők bevonják a gyerekeket a házimunkába. Az alkotás, barkácsolás szintén nemtől független volt az összes napközis foglalkozáson is, mindenki egyaránt élvezte. Csináljon mindenki amit akar, majd eldönti, hol akar dolgozni, miben jó, mik az adottságait. Amikor ennyire hangsúlyozzák, hogy a fiúknak tanítanak vasalást meg hasonlók, pont azzal tartják fent az egyenlőtlenséget, mert nem azt tanulják meg a gyerekek, hogy csinálják azt, ami ésszerű, hanem hogy meg kell tanulniuk egy lányosnak titulált dolgot, mert ezzel ők nagyon jó dolgot tesznek, és kész.

andaluzkutya 2019.07.14. 12:15:54

@feketeeper: De leírok egy esetet, hogy pl. milyen esetekben és hogyan lép közbe a gyerekvédelem.
Alaphelyzet. Alkoholista/kábítószerfüggő apuka és alkoholista anyuka éjjel veszekednek, az anyuka taxit hív és éjjel kettőkor nyilvánvalóan részegen és zaklatottan beül a taxiba a hat és négy éves gyerekeivel. A taxis úgy gondolja, hogy itt valami probléma lehet, mert ez a gyerekek számára nem tűnik egy optimális élethelyzetnek, ezért másnap bejelentést tesz a gyerekvédelemnek. A gyerekvédelem megvizsgálja a helyzetet és arra jut, hogy az alkoholista/kábítószerfüggő apuka nagyrészt leszarja a gyerekeit és leszarja, hogy mi történik velük. Az anyuka nem akarja elveszíteni a gyerekeit, de alkoholizmusa miatt nyilvánvalóan képtelen kielégíteni a gyerekek igényeit. A gyerekvédelem felkínálja az anyukának, hogy beutálják elvonóra, amit az anyuka elfogad. Amíg anyuka a saját problémáival van elfoglalva a gyerekeket ideiglenesen a nagyszülőknél helyezik el. Anyuka végigcsinálja a kezelést, utókezelésre jár, a gyerekek nála vannak. Apukának, aki ugye nem akar változtatni az életmódján, lehetősége van évente négyszer felügyelet mellett találkoznia a gyerekeivel, ha józan. Amennyiben a későbbiekben változtat, lehetősége nyílik ennél több találkozóra is. A gyerekvédelem x időnként találkozik az anyukával és a gyerekekkel, hogy beszélgessenek arról, hogy minden rendben van-e és ha nem, akkor hogyan kezeljék a problémákat.
Hol itt a probléma?

Nem leszünk gyarmat ! 2019.07.14. 12:41:11

Norvégia is egy gazdag olajmonarchia , ahol telik mindenre :)

desw 2019.07.14. 12:42:02

@Arthamyr:

"Lokálisan biztos sokkal zöldebb a Tesla . . ."

Nem legyél biztos benne! Ha sokan használnak villanyautót, akkor bizony bővíteni kell az elektromos hálózatot is, mert most egy 100-500 db-os gyorstöltő telepítése sem menne még nagyobb városokban sem, pl egy adott irodaházhoz ill. lakóparkhoz, mert kb a kerületbe sem megy akkora főkábel. Ja, és akkor a termelődő hőfeleslegről még nem is beszéltünk.

Egyelőre még a napelemről sem bizonyított, hogy a !!!teljes életciklusát tekintve!!! környezetkímélő-e vagy sem.

"Az meg, hogy a fékből/gumiból jön a légszennyezés (ami nem csak szállópor), lehet, hogy általánosságban igaz, de ezen gyakran elgondolkodom, amikor látok egy autót (vagy buszt), ami szürkésfekete füstöt pöfög ki. "

Gondolom erre gondolsz akkor is, amikor a barátokkal bográcsoztok! Nem mellesleg a vasárnapi ebéd megfőzésével kb több károsanyag megy a levegőbe, mint 100km autókázással egy EURO6-os autóval

"Szerintem kb. addig igaz, amíg jól karbantartott, viszonylag új járműről van szó."

Vélhetően nem a 25 éves Opel tulaja fog ápgrédelni Teslára!

"A lokális szennyezése a Teslának egy jóval kisebb autóénak felel meg. Viszont akkor is drága (a több pénz előteremtése jó eséllyel valahol szennyez), meg nagy és erős (sok energia kell és van a mozgatására)."

Városban miért kell ilyen baszott nagy autóval közlekedni?

"Egyébként én alapvetően villanyautó párti vagyok, mert jobban érdekel a lokális szennyezés, de azért nem árt elgondolkodni az energiaszükségleten, meg azon, hogy azt hogyan termelik meg. A legjobb lenne, ha szimplán kevesebb közlekedés/szállítás lenne, de egyelőre nem ez a tendencia. "

Ha jól tudom, akkor a teljes közlekedés (közút, hajók + repülök) csak kb 25-30%-át adják a teljes kibocsátásnak, és ebből a modern autók már lassan nulla körül vannak. Miért ezen rugózik mindenki?

andaluzkutya 2019.07.14. 12:47:39

@feketeeper: Így viszont nem tudok válaszolni :)
Persze lehet, hogy akkor se tudnék, ha leírod.

kardio1 2019.07.14. 13:00:19

@andaluzkutya: na de jó, hogy te le előkerültél ! :)

flydomi 2019.07.14. 13:17:32

A kornyezetszennyezes kapcsan.Lehet,hogy "kepmutatok",de parhuzamosan olyan dolgokat is hasznalnak-bevezetnek,amik egy kicsivel "kornyezet baratabb".Ok felkeszulnek arra,ha beutne a gazdasagi-globalis klima"crak" ismet,hogy valamelyest tompitsak,ha kell.Nemhiaba eszakon divat a "onfentarto-zold hazak" rendszere,ahol lassan az aramot az allam veszi meg a neptol.Nalunk meg a napenergiat is annyira megadoztatja a kedves allambacsi,hogy nem eri meg befektetni ra,inkabb a joval kornyezetszennyezobb dolgokat nyomatja.

aranyár 2019.07.14. 13:17:58

@arncht: Ne haragudj, te vagy nem tudod mit beszélsz, vagy szándékosan ferdítesz!
A norvégok azok, akik rendkívül előrelátóan szervezik az életüket és védik a környezetüket!
Persze, ha nem töltöttél el huzamosabb időt ott, akkor lehet hülyeségeke beszélni, csak egy hangyányit szánalmas vergődés látszatát kelti.

aranyár 2019.07.14. 13:18:09

@andaluzkutya: Sok hülyeséget írnak Norvégiáról, holott elképesztő gyerek-kultusz van; gyakorlatilag minden és mindenki az ő érdekeiknek van alárendelve - és a pénz nem számít!
Loddefjordban laktam egy lakóparkban, ahol a lakóparkhoz vezető szervizút alatt gyalogos aluljáró volt, ami kizárólag a játszótérre vezetett... ami persze napnyugtától napkeltéig fényárban úszott!

aranyár 2019.07.14. 13:18:22

@desw: "Ha sokan használnak villanyautót, akkor bizony bővíteni kell az elektromos hálózatot is, mert most egy 100-500 db-os gyorstöltő telepítése sem menne még nagyobb városokban sem, pl egy adott irodaházhoz ill. lakóparkhoz, mert kb a kerületbe sem megy akkora főkábel."
Az életben még Norvégia közelében sem jártál!
Én sem Bergenben, sem Trondheimben nem tudok olyan bevásárlóközpontról, ahol ne lenne töltési lehetőség - és itt ne egyetlen oszlopra gondolj!
A lakótelepek nagy részén ott vannak a parkolóknál a töltőhelyek, a munkahelyeken, közintézmények előtt mindenütt!
Mivel elképesztően jó a közvilágítás egész Norvégiában, így a kéelezéssel sincs semmi probléma - ők már akkor el kezdték az elektromos közlekedésre az átállást - előre tervezetten - amikor mi még csak épp hallottunk róla Magyarországon.
Elképesztő a lemaradottságunk ebben (is)!

andaluzkutya 2019.07.14. 13:36:48

@feketeeper: Ezt írtam korábban, hogy én ilyen esetet nem láttam, igaz, hogy attól még lehet. De amennyire én belelátok a gyerekvédelem működésébe, nem vesznek el senkitől gyereket azért, mert vallásos nevelésben részesíti, vagy az értékrendjük nem ultraliberális. A gyerekvédelem egészen addig nem csinál semmit, amíg a szülő nem veszélyezteti a gyereket.
Azt is érdemes tudni a médiában bemutatott eseteknél, hogy a gyerekvédelemnek titoktartási kötelezettsége van, így a médiában nem tudja megvédeni magát. Azért csak az ügyben érintett szülők véleménye hangzik el, akik természetesen nem azt fogják mondani, hogy azért vették el a gyereket, mert a lányom randizott és ezt tiltja a vallásom, ezért szíjjal véresre vertem a hátát, hanem azt fogja mondani, hogy azért vették el, mert nem vagyok ultraliberális. És a gyerekvédelem nem mondhatja el, hogy nem a vallásosság miatt vették el, hanem azért, mert az apa szíjjal véresre verte a gyereket.

andaluzkutya 2019.07.14. 13:37:58

@kardio1: Nem hiszem, hogy tartós lesz :) Csak éppen elolvastam ezt a bejegyzést, ha már Norvégia, meg a kommenteket, aztán már nem tudtam megállni, hogy ne szóljak bele...

Én jártam Norvégiában 2019.07.14. 14:25:25

@feketeeper: Mecsetek még nem jellemzőek, inkább indiaiféléket és feketéket lehet látni, és néhány kelet-ázsiait.

Arthamyr 2019.07.14. 15:18:14

@desw:

"Nem legyél biztos benne! Ha sokan használnak villanyautót, akkor bizony bővíteni kell az elektromos hálózatot is, mert most egy 100-500 db-os gyorstöltő telepítése sem menne még nagyobb városokban sem, pl egy adott irodaházhoz ill. lakóparkhoz, mert kb a kerületbe sem megy akkora főkábel. Ja, és akkor a termelődő hőfeleslegről még nem is beszéltünk." - Egyelőre így gondolom. Aztán persze ha valaki ezt levezeti meggyőzően, esetleg újraértékelem, bár szerintem lényegtelen, ezért jó eséllyel nem fogok vele foglalkozni (később te is írod, hogy nem feltétlenül az autózás a fő szennyező). Ha mindenki áttérne teslára, és mágikusan nem lennének az általad felvetett problémák, sem lenne lényegesen élhetőbb egy város.

"Egyelőre még a napelemről sem bizonyított, hogy a !!!teljes életciklusát tekintve!!! környezetkímélő-e vagy sem." - Biztosan nem az, és terheli a környezetet, ez no-brainer. A kérdés az, hogy az egyéb energiaforrásokhoz viszonyítva milyen. A semminél csak rosszabb tud lenni, de azon azért meglepődnék, ha a fosszilisnél nem lenne jobb, teljes életciklusukat tekintve is.

"Gondolom erre gondolsz akkor is, amikor a barátokkal bográcsoztok! Nem mellesleg a vasárnapi ebéd megfőzésével kb több károsanyag megy a levegőbe, mint 100km autókázással egy EURO6-os autóval" - Az ebédtől függ, hogy mennyi károsanyag kerül vele a levegőbe, de simán, pl. ha valaki marhahúst eszik. Nem sűrűn szoktam bográcsozni, meg azért nem ugyanaz jön ki a bográcsoláshoz használt tüzelőből, mint egy busz vagy valami jófajta dízel kipufogójából.
Viszont ugye attól, hogy egy dolognál találsz valamit, ami még rosszabb, és nehezen elkerülhető a bekövetkezése, attól még nem lesz jó.

"Vélhetően nem a 25 éves Opel tulaja fog ápgrédelni Teslára!" - Hát nem, ezért is vagyok szkeptikus a tesla környezetbarátságával kapcsolatban.

"Városban miért kell ilyen baszott nagy autóval közlekedni?" - Fogalmam sincs, én lassan 20 éve nem igazán autózom (nagy)városon belül, és már akkor sem szerettem, azóta meg nem lett jobb a helyzet.

"Ha jól tudom, akkor a teljes közlekedés (közút, hajók + repülök) csak kb 25-30%-át adják a teljes kibocsátásnak, és ebből a modern autók már lassan nulla körül vannak. Miért ezen rugózik mindenki? " - A közlekedésbe belevetted a szállítást is? És egyébként azért rugózik ezen (_is!_) mindenki, mert ha tényleg csak 25-30 százalék, akkor is sok, és nyilvánvalóan jelentős része ennek felesleges. Egyébként ugyanúgy kell rugózni máson is (pl. mezőgazdaság, de leginkább a fogyasztás és az emberek létszáma, aminek növekedésével minden növekszik), de most pl. én azért ezen rugóztam, mert ez volt feldobva témának a posztban.

desw 2019.07.14. 16:49:30

@aranyár:

Ne szólj senkinek, de én gyorstöltőkről és tömeges elterjedésről beszéltem!

Még gyorstöltővel is kb 75 perc teljesen feltölteni egy Tesla akkut, és laza 150kW-os és 480V-os a töltő. Összehasonlításképpen egy átlagos háztartásban ugye 220V van és 16A, ami 3,5kW. (150kW-hoz 220V-on ~680A kell)

Na most ezt szorozd be 100-500-zal (lakópark, irodaház, "benzinkút") és trafózd fel az feszültséget 220-ról 480-ra, aztán pislogjál.

Egy Tesla "benzinkút" miként is működne? Most mennyit állsz a kútnál egy benzines autóval? 5 percet? Teslával lenne 30-60-70 perc?? Mennyi kútoszlop kellene egy forgalmasabb helyen?? Mennyi kW ez? Szorozgassál nyugodtan!

andaluzkutya 2019.07.14. 17:24:31

@desw: Norvégiában, mivel minden árammal megy (kivéve a kandallót), ezért egy háztartásban 16 A-nél lényegesen több van. Nálunk a főbiztosíték 60A, a villanyóraszekrényben meg 50A van (ha jól emlékszem). Viszont miután vettem egy tölthető hibridet, amit elvileg lehetne 32A is tölteni, akkor a helyi áramszolgáltató nem engedélyezte a nagyobb főbiztosítékot, a jelenlegire meg nem lehetett 32-t ráengedni. Úgyhogy így csak egy külön 16A-s köröm lett. Viszont ez azért jelzi, hogyha mindenki elektromos autót akar (és ugye nem hibrid, ahol az ember kevésbé függ a töltöttségtől), akkor az egész rendszert elég rendesen fel kell fejleszteni...

desw 2019.07.14. 17:50:08

@andaluzkutya:

"Viszont ez azért jelzi, hogyha mindenki elektromos autót akar (és ugye nem hibrid, ahol az ember kevésbé függ a töltöttségtől), akkor az egész rendszert elég rendesen fel kell fejleszteni... "

Erről beszélek!

Ha elterjednek az elektromos autók, akkor bizony fejleszteni kell ez elektromos hálozatokat, nem is akárhogy. Viszont akkor számoljuk már bele e hálozatfejlesztés CO2 kibocsátást is az elektromos autók "zöldségébe"! Mondjuk így már nem is olyan zöld az a zöld.

Girhes Joe 2019.07.14. 19:33:33

Hááát, ez a cikk nálam inkább kontrapruduktív volt. Az addig oké, hogy gyönyörű a természet arrafelé, de a kultúrában semmi szépet nem találok.

a) A pontok fele nagyjából a nemi identitás programszerű szétmaszatolását ajnározza. Na hát pont ez az, ami miatt Skandináviát messziről elkerülöm, ha csak tehetem.

b) A másik fele meg a norvégok legendás környezetvédelmét próbálja példaértékűnek beállítani. Na jó, de könnyű úgy a lovaskocsit is villannyal hajtani, ha vagyunk az országban 5 millióan, van dupla annyi meredek folyású folyónk, mint Svájcnak, a temérdek fölös olajunkat meg eladjuk külföldre, hogy inkább máshol égessék el, mi meg az árából építünk vízi meg szélerőművet. Kéremszépen, mi meg az Alföldet építsük tele vízierőművekkel az ott termett kukorica árából???

c) Az olvasással kapcsolatos pont meg kb. értelmezhetetlen. Most akkor az lenne a műveltség fokmérője, hogy valaki az általa birtokolt információ hány százalékát fogadta be papírra nyomtatott szöveg értelmezéséből? És ezen még környezettudatossági vonalon is elég szépen lehetne vitatkozni. Nem épp erdőbarát tevékenység havonta megvenni egy papírkönyvet, aztán kiolvasva azt, élethosszig a (mi másból, mint fából készült) könyvespolcunkon raktározni, a növekvő helyigény miatt talán még újabb szobát is elfoglalva a hú de környezetbarát északi faházunkban. Ennél már csak az nagyobb fafelhasználó, aki papírra nyomtatott napilapot képes olvasni 2019-ben... Ja, és a papírolvasók érve mindent visz: mert annak jó az illata, meg olyan jó érzés kézbe venni. Nyilván, hasonlóan kellemes, mint kézzel aprítani ugyanott Norvégiában a frissen levadászott bálnát, nem? Annak is felejthetetlen illata van...

Én jártam Norvégiában 2019.07.14. 21:35:31

@Girhes Joe: "Nem épp erdőbarát tevékenység havonta megvenni egy papírkönyvet..."

Van benne igazság. De a poszt nem állítja explicite a papírkönyvet, csak könyvről van szó. A norvég iskolák az írástudást is a számítógépes technika felé terelték, az olvasás is jelenthet digitális könyveket. Épp most csökkentették nullára az e-könyvek áfáját.

Ennek ellenére a könyvesboltok tele vannak pontosan olyan küllemű könyvekkel, amilyenek mostanában nálunk is szokásosak. Vagyis valószínűnek látszik, hogy a norvégok sok papírkönyvet vesznek. Mindemellett a "tízből kilenc ember legalább egy könyvet elolvas évente" nekem nem tűnik rekordgyanús ténynek.

2019.07.14. 23:04:40

Ha már nagyon rá vagyunk feszülve a környezetvédelemre meg a papírra: seggtörlés, valaki?

A környezetvédelem olyan jó kis virtue signalling (~erényfitogtatás?) téma lett itt a há-n is az utóbbi időben, kíváncsi vagyok, a sok teslás, tudatos, vegán, norvég hipster papírral dörgöli-e a valagát.

Ha igen, akkor ennyike, mehetünk vissza a balettba ugrálni.

Jelszavaink valának: bum gun, seggmosó, bidé, űrvécé. A budipapír annyira 80-as évek.

Ez csak úgy eszembe jutott a könyvolvasásról.

Control. 2019.07.15. 08:04:50

A norvégok leginkább az egy főre eső GDP -re lehetnek a legbüszkébbek, mert az ötszöröse a magyarnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.15. 18:37:56

De sok itt az okos megmondóember.
Bezzeg mi magyarok aztán...!
Hehejjj!!!

alakor 2019.10.24. 06:53:55

Sziasztok.
Néhány hét múlva el kellene kezdenem dolgozni Norvégiában, Angol egyéni vállalkozóként egy Német cégnek. A munka max 3 hónap.
Mi a teendőm?
Reggel felteszem a kérdést az Angol-Norvég nagykövetségen is, de nem tudom, hogy kapok-e választ. Inkább érdeklõdöm több helyről.
Ha valaki esetleg tudja, hol a megfelelő hely feltenni a kérdést, az is sokat segít.
Köszi.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása