Vajon milyennek tűnnek az amerikaiak Amerikában külföldi szemmel, egész pontosan magyar szemmel? Milyennek látjuk a gyakori mosolygást, az öltözködésüket, a puritánságukat és még sorolhatnám? Kicsit görbe tükör ez, amivel persze lehet vitatkozni. 

Neked mit jelent a magyarság? Hogyan viszonyulsz Magyarországhoz, miként gondolsz rá, amikor külföldön vagy és milyennek látod, amikor hazalátogatsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

Nyilván minden országról él bennünk egyfajta kép, ami aztán jelentősen módosulhat is, ha hosszabb időt eltöltünk egy adott helyen. Préhryfarkas immár sok éve él az Egyesült Államokban, így talán nem érdektelen, milyennek látja az amerikaiakat. Véleményével (és szándékoltan görbe tükrével) persze lehet vitatkozni. 

„A mosolygás

A mindennapi életben az amerikaiak mihelyt megteremtették a szemkontaktust, állandóan rámosolyognak a másikra, legyen az egy közeli barát, családtag sőt akkor is, ha az éppen csak egy szembejövő ismeretlen járókelő. 

Az amerikai kultúrában a szemkontaktus, mint ahogy ezt már korábban ecseteltem, és az azzal gyakran együtt járó mosolygás, a köszöntés egyik bevett vagy - és igen, jól hallod - „elvárt” formája. 

Olyannyira, hogyha nem mosolyogsz a másikra (vagy vissza), rögtön elindul fantáziájuk arról, hogy mi is lehet a bajunk. Ha pedig visszamosolyogsz, sokan még rád is köszönnek egy gyors hellóval, bár ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illető beszélni is akar veled. Talán ez az egyik legszembeötlőbb jelenség minden magyar vendégünknek, aki először jár az USA-ban. (...) 

Az öltözködés 

Nem vagyok biztos, hogy a slampos a legmegfelelőbb jelző arra amire itt gondolok, de jobbat nem tudtam kitalálni amikor azt látom, hogy alkalomtól, éghajlattól, időjárástól, napszaktól sőt még sokszor kontinenstől is függetlenül az átlag amerikai a következő szerelést (outfit) veszi fel a hét szinte minden napján. 

Cipőnek egy jobbára agyon kopott edzőcipő (sneaker) az első választás, többnyire praktikus (értsd kényelmes) okok miatt. Ha tényleg kicsit ki kell öltözni, akkor jön a jó kis makkos cipő. 

Aztán jön az elmaradhatatlan farmer nadrág vagy még inkább a bermudanadrág, hozzá egy többnyire XXL-es póló, amin többnyire valamilyen hazafias jelkép vagy felirat látható. 

Ha éppen az nem, akkor helyette egy egyetemi vagy college embléma van rajta, hogy mindenki tudja hova is járt az illető. Gyakran az egyetem kedvenc sport csapata illetve logója is feltűnik az öltözéken. 

A sportnál maradva, többnyire a baseball sapka zárja sort és teszi teljessé az átlag amerikairól kialakult „tükörképet”. (...) 

Étkezési kultúra 

Nem tudom miért, de az átlag amerikai étkezési kultúrája megragadt egy szinten, valahol ott, ahol a magyar gyerekek elkezdik. Egész egyszerűen zavarba hozza őket a kés és a villa szinkronban való mozgatása azaz az étel mindkét evőeszközzel való elfogyasztása. A haladóbbak legalább megpróbálják. 

Hasonlóan hétéves fiam stílusához a villát megmarkolva, egész egyszerűen ledöfik a húst, és ezzel egy-időben a másik kezükben lévő késsel apróra vágják azt a villa körül. 

Majd amikor a húst szépen kikockázták, a kést szépen félretéve - hogy ne zavarjon - a villával felszúrva, egyenként pusztítják el a kiporciózott húskockákat. 

A többsége azonban nem komplikálja ennyire. Elég nekik a villa, amit késként használva, oldalával reszelő mozdulatokat végezve mintegy kifárasztják a húst és többnyire pár perc reszelés után a levált és alaposan megtépázott húsdarabokat ugyanazon villával ledöfve jóízűen elfogyasztják. Priceless... 

A puritánság 

A magyarok többsége megrökönyödik azon, amikor az USÁ-ban egy véletlenül kivillanó mellbimbót a TV-ben vagy az újságban kitakarnak vagy kihomályosítanak, ugyanis a meztelenséget, (értsd a meztelen testet) az átlag amerikai tabu témaként kezeli és talán ebből kifolyólag, talán más indíttatásból, de a meztelenséget a szex-szel azonosítják errefelé. (...) 

Ugyanakkor az is érdekes, hogy az amerikaiak többnyire a gyerekekre hivatkozva határolódnak el a médiában tapasztalható meztelenség elől, de ha mondjuk a Tv-ben a fűrészes gyilkos levágja az áldozat fejét, az már nem olyan nagy gond, azt nézheti a gyerek. Halloweenkor meg kifejezetten ajánlott.” 

A teljes posztot (kávézással és egyebekkel) itt találjátok, érdemes elolvasni!

Hét éve Amerikában 

Ha már az Egyesült Államokban járunk, maradjunk is ott, annál inkább, mert a Modern Wandering szerzője éppen ma hét éve érkezett meg az országba. Lássuk, hogyan tekint vissza az eltelt évekre!

„A mai napig emlékszem amikor leszállt a gép Miamiban és arra, hogy hogyan nézett ki a határőr. Emlékszem az első éjszakára az új lakásban, valamint amikor először tudatosult bennem, hogy valóban Amerikában vagyok.

A mai napig úgy érzem, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam meg a hullámvölgyek ellenére is. 

Legjobbat, mert ki mertem lépni a komfortzónámból, és mertem egy hatalmasat ugrani, át egészen az Atlanti-óceánon. 7 év alatt sikerült már majdnem teljesen feltennem a pontot az i-re, hiszen a bakancslistámon szereplő helyek közel 80%-ához sikerült eljutnom. Tudom, sokan azt gondolják, hogy „Csak az 80%-ához 7 év alatt?”, de vannak akik 20 év alatt sem jutnak el az elsőig sem. 

7 évvel ezelőtt egy biztos állást, a rendőrséget hagytam ott, valamint egy jogi diplomát mindazért, hogy itt a leges legaljának a legaljáról megpróbáljak egy számomra hihetetlen álomból egy valóságot felépíteni. 

Rengetegen nem hittek bennem és kinevettek. Legfőképpen akkor, amikor New Yorkban egy pincében éltem (nyilván ez az én döntésem volt anyagi szempontok miatt) és elhatároztam, hogy nem adom fel és egyszer igenis az álmok valóra válnak. 

7 év alatt többet csalódtam emberek és „barátok” szavaiban, mint az elmúlt 33 évem alatt összesen. Rengeteg segítséget kaptam, és ennek a többszörösét próbáltam vissza adni másoknak. 

Nem lettem Teréz anya, de gyökeresen megváltozott a személyiségem, úgy gondolom, hogy jó irányba. Amikor az ember egyedül van és csak magára számíthat, hajlamos a befordulásra, ami negatív hatással van a személyiségre. 

Én is ilyen voltam annak ellenére, hogy a segítségemre, támogatásomra bárki bármikor számíthatott és a mai napig számíthat. Viszont most már meggondolom, hogy kinek, miben és hogy nyújtok segítséget. (...) 

7 év alatt összesen 4 államban és 6 városban éltem, rengeteg magyar, és külföldi ismeretségre, barátságra tettem szert. Dolgoztam szállodában, étteremben, gyárban szalag mellett, voltam bentlakásos babysitter és személyi asszisztens is. 

Elvégeztem egy adótanfolyamot, valamint két Content Marketing tanfolyamot, amelyek segítettek a SEO és a Social Media marketing megtanulásában. Most már több mint 8 hónapja pedig kezdek helyfüggetlen szabadúszó szövegíróként dolgozni, valamint hamarosan ismét visszaülök az iskolapadba egy új diplomát megcsinálni. 

Viszont a legjobb dolog az, hogy lassan 1 éve a legjobb barátom felesége lettem. 7 évvel ezelőtt álmodni sem mertem volna róla, hogy én valaha is férjhez fogok menni. Persze korábban volt már 3 komolyabb kapcsolatom, de sosem gondoltam volna, hogy lesz valaha is valaki akivel le tudnám élni az életemet. 

Jó, rendben tudom, 1 év házasság után az ember könnyen beszél, majd lássuk mit mondok 5, vagy 10 év múlva. Értem én, de most boldog vagyok és remélem, hogy ez így is fog maradni. Legalábbis dolgozunk rajta, hogy így maradjon. (...) 

Magyarországra pedig csak látogatóba megyünk. Magyarországon nem tudunk már magunknak jövőt elképzelni, de igazából Amerikában sem lehet ma már azt mondani, hogy „biztos jövő”. 

Egyben mind a ketten egyetértünk. Szeretnénk egy olyan helyen, városban, országban élni, ahol teljesen boldogok vagyunk és azt csináljuk amit mind a ketten a legjobban szeretünk.” 

Olvassátok el a teljes bejegyzést, nagyon megéri!

Gasztrofurcsaságok Tajvanról 

Tofus sült kacsás vagy éppen grillezett polipos chips? Kígyóhús faloda? Hogyan hangzik? Kipróbálnád őket? Ha te nem is, Adlersson megtette és be is számolt róla!

Ez bizony egy kígyóhúsos leves. Jó étvágyat!

„Ha Japán a „bizarr” KitKatek országa, akkor Tajvan biztosan viszi ugyanezt a címet a Pringlesek között, még akkor is, ha számos íz az észak(-keleti) szomszédból érkezik. 

Japánban volt már ugyan ramenes Pringles, a tajvani tofus sült kacsás és grillezett polipos ízesítéseket aligha veri Japán holmi franciasalátás vagy gombakrémleveses változatokkal. 

A Pringles egyébként tényleg kitesz magáért ízélményben, hiszen pl. a Lay’s is próbálkozik különleges, helyi kiadású termékekkel, de náluk ezek általában semmilyen hasonlóságot nem mutatnak az eredeti étellel. 

Ételeknél maradva, a turisták körében is népszerű Longshan-templom környékét bújva bukkantunk rá egy kígyóhús falodára, melyet a bejáratnál kihelyezett hüllők is megerősítenek. 

Ugyan nem próbáltam ki, így számomra még mindig kuriózum a kígyófogyasztás, noha Taichungban korábban szintén találkoztam már hasonló üzlettel. 

Az efféle állatokat kínáló helyek számának, illetve a szemügyre vett létesítmény telítettségének tükrében azonban továbbra sem gondolom, hogy a helyiek szívesebben választanak egy jó adag kígyóhús steaket egy Big Mac menü helyett, viszont ha valaki igényli, az kb. 1400 forintért kaphat egy adagot, az elvileg kígyóhúsból készülő levesből. 

Maradjunk még egy keveset a hedonizmus földjén, hiszen a japán péniszimádat Tajvanra is lecsorgott, ahol ünnepségeket ugyan nem, különböző, falloszihletésű termékeket azonban annál többet találhatunk. 

Korábban szintén Taipeiben fedeztem fel egy lőcsalakú fagyit terítő egységet, ezúttal azonban a turisták által ugyancsak kedvelt Jiufen (九份, jiǔfèn) egyik üzlete kínált különböző ízesítésű péniszsüteményeket, dobozonként kb. 3100 forintért, melyért ráadásul mindjárt három darabot is kapunk.” 

Mindez a posztnak csak a gasztrorésze volt, ennél sokkal több érdekességet találhattok benne, szóval ne hagyjátok ki!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.