oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. június 20. 06:30,  Utazás a világ egyik legszebb hegyére 18 komment

2019. június 20. 06:30 Határátkelő

Utazás a világ egyik legszebb hegyére

Fellegekben járó vasút, lámahúsos szendvics és egészen csodálatos, sokszínű hegyek a főszereplői Ági posztjának. A Határátkelő egyik „ősszerzője”, aki Chilében él, most Argentínába látogatott el és nem akármilyen élményekben volt része – ennek megfelelően nem akármilyen sztorik és fotók következnek.

6_62.JPG

„Az argentin kiruccanás ötlete szó szerint a semmiből jött. Az egyik magyar barátném a „közelben” (mármint chilei léptékkel mérve a közelben, vagyis busszal kb. 9 órányi távolságra) lakik, ezért elég gyakran utazom Calama városába. 

Láttam, hogy tőlük, az argentin Saltába több társaság is indít buszokat. Mikor legutóbb arra jártam, rákérdeztem, mennyi a buszjegy és milyen hosszú az út. Azt mondták, hogy kb. 20e Ft a buszjegy (csak oda) és nagyjából 8 órát vesz igénybe az út. Megörültem: ez a szomszédban van! :) 

Meg is beszéltem velük, hogy ha legközelebb jövök látogatóba, akkor egy nagy közös kiruccanásra indulunk Argentínába valamennyien. Sajnos nekik most nem jött össze (piszkos anyagiak), így aztán elsírtam a  bánatomat az ex-sóginőmnek, aki permanens útitársam a kontinensen és azt válaszolta, amit vártam tőle: nem tudnak veled menni? Ne búsulj! Majd megyek én! 

Volt olyan meggondolatlan, hogy rám bízta az út szervezését. :) Eredetileg egy 2-max. 3 napos kiruccanást terveztünk (konkrétan városnézést), de ahogy elkezdtem utánaolvasni a látnivalóknak Salta környékén, a 2-3 napból se perc alatt 9-10 lett. 

Őszintén meglepett a dolog. Két évvel ezelőtt egy egyhónapos út során végigjártuk Argentína „klasszikus” látnivalóit, sőt a nem klasszikusakból is párat. 

Nem tűnt hihetőnek, hogy van itt még egy csomó minden, ahova senki nem jut el, max. a helyiek, pár hátizsákos és a környező országok lakói. Salta egyszerűen kiesik a tipikus turistaútvonalból, mely főleg Argentína Atlanti partvidékét érinti (Buenos Aires - Valdés félsziget - Perito moreno gleccser - Iguazu vízesés - El Calafate). 

Argentína hatalmas és az ország nyugati része (legfőképp az Andok vonulatának környéke), egyszerűen nagyon messze van mindentől. Például Buenos Airestől Salta csaknem 1500 km. Nincs az a turista aki megtenne egy ilyen utat, pláne ha fogalma sincs arról, hogy mit láthat. 

Az odaút 

Éjjel indult Calama városába a buszunk és szerencsére „cama”-s vagyis fekvőüléses buszra kaptunk jegyet, így kényelemben végighortyogtuk az utat és az éjszakát. 

Halkan jegyzem meg, hogy az „elmaradott” Dél-Amerikában nem szivatják az utazókat kényelmetlen, „alig van helyem” buszokkal, mint Európában. Még a semi-cama-s (azaz félfekvős) részen, mely a legalacsonyabb fokozat, is így utazol. 

ules.JPG

A cama-s, vagyis fekvős részen pedig már tényleg mindenki tud aludni annyira kényelmesek az ülések:

saloncama.jpg

Hajnalban értünk a városba és kb. 3 óránk volt a csatlakozásig Saltába. A térkép, hogy el tudjátok helyezni merre is jártunk (Aricából indultunk, ez Chile legészakibb városa, ahol lakom, Calamában kellett átszállnunk és a végállomás - Salta városa Argentínában).

argesalta.jpg

Magyar barátok a világ végén

Ott fagyoskodtunk volna 3 órát az állomáson, de a calamai barátnőm egy angyal és nem hagyta. Értünk jöttek a párjával hajnali 5-kor autóval és igazi magyaros, szalonnás tojásrántottás reggelit és forró teát varázsoltak nekünk, majd a buszunk indulása előtt visszafuvaroztak minket a pályaudvarra. Mire jók a magyar barátok itt a világ végén?! :)) 

Felültünk a buszra és arra készültünk, hogy egy laza 8 órás buszozás után kb. délután 4-re Saltába érünk. Nem így lett. 

Kb. 6 óra buszozás után csak a Chilét Argentínával összekötő „Paso de Jama” elnevezésű utat jártuk meg, mely egyrészt arról nevezetes, hogy összeköti Argentínát és Chilét, valamint arról, hogy (mivel keresztülhalad az Andokon), átlag 4200-4500 méteres magasságban halad, de sokszor jócskán fölötte (maximális magassága 4800 méter), így annak, aki nem bírja az oxigénhiányt, nem igazán javasolt az utazás. 

Hogy el tudjátok képzelni milyen az Andok az Atacama sivatag régiójában, íme néhány kép: holdbéli tájon haladtunk keresztül... 

A chilei-argentin határátkelő pont olyan, mint a többi határátkelő a világon, leszámítva azt, hogy állandó orvossal és elsősegélynyújtó felszereléssel, oxigénnel rendelkezik azoknak, akik rosszul vannak. 

Amikor mi ott voltunk, akkor is ketten vittek el egy lányt, aki már szó szerint félájult volt az oxigénhiánytól. A többi fakír szervezetű, mint mi is, szépen sorban állt. :) 

hatar.JPG

A sómezők földje 

A határt átlépve szinte azonnal megváltozik a táj. Az Atacama magasfennsíkjára érünk (Puna de Atacama), a sómezők földjére. Előbb egy sor kisebb-nagyobb sómezőt láthatunk, majd a „salinas grandes”-t, a nagy sómezőt, s rajta egy csomó turistát.

Ezen a tájon nincs semmi. Nincs állat, nincs madár, nincs bogár, sőt emberi település sincs, csak néhány elvetemült turista, akiket buszokkal hoznak Salta városából megnézni a nagy sómezőt. 

Délután 4 helyett majdnem este 9-kor értünk Saltába, így nem sokat láttunk a városból. Amikor megérkeztünk a város központi busztermináljára, minimum arra számítottam, hogy van pár utazási iroda, vagy legalább egy tourinform, ami mindig megtalálható egy ilyen fontos pontján a városnak. 

Tévedtem: semmi nem volt és senki nem tudott semmilyen felvilágosítást adni arról, hogy melyek a város látnivalói és hogyan tudunk eljutni oda. 

Szerencsémre hetekig tanulmányoztam a net spanyol nyelvű oldalait, így képben voltam, de arra azért nem számítottam, hogy vasárnap még a belvárosban található pár utazási iroda is zárva lesz. 

Oké messze vagyunk minden turistahelytől... na de ennyire? Salta mégiscsak egy csaknem 600 ezres nagyváros. 

Bookingon foglaltam szállást, okosan, pár saroknyira a busztermináltól és a városközponttól egyaránt. Így nem kellett taxit fizetnünk, hanem térkép alapján elsétáltunk a szállásunkig. A pici hostal két saroknyira volt a belvárostól, háromra a telefericótól (libegő) és 5 saroknyira a buszpályaudvartól. Mindenkinek csak ajánlani tudom. 

Negatívumként annyit tudok felhozni, hogy az ágyak nem túl kényelmesek, mivel szivacsbetétesek (vagyis ráfekszel és úgy maradsz). Viszont a tulaj és a mindenes, idősebb hölgy (Irma), lenyűgözően kedvesek. 

Elvileg reggel 8-tól volt reggeli, de Irma néni bármikor felkelt és varázsolt nekünk reggelit hajnali 4.30-kor is. A reggeli az átlag argentin hostalos ellátáshoz képest jó és bőséges volt: kenyér, croissant, vaj, több fajta lekvár, joghurt mindenféle müzlivel, valami isteni gyümölcssaláta és forró tej, kávé, tea korlátlan mennyiségben. 

Egy kétágyas, osztott fürdős szobát foglaltunk, ami a másodikon volt, de mikor elsírtuk, hogy fáradtak vagyunk és minden hócipőnk tele van, a főnök kinyitott nekünk egy kétágyas, privát fürdős szobát a földszinten és nem fizettette ki velünk a felárat. 2500 Ft-ot fizettünk fejenként a szállásért. 

resid.jpg

Vacsorázóhelyet kérdeztünk a főnöktől, aki az alig 2 saroknyira található „Rey de Bife” (A bifsztek királya) nevezetű helyet ajánlotta. Nem vártam semmi jót. 

Steak és steak 

Egy hónapig utazgattunk 2016-ban, Argentína turisták járta helyszínein és elképesztő árakon, elképesztően pocsék kajákat raktak elénk. Minden sótlan volt, de még ha éppen ehető is volt, egy jó étvágyú embernek a kb. 5000 Ft-os átlagáru egytálétel maximum arra volt elég, hogy ne haljon éhen. 

Az argentin szték, melyekről csodákat mesélnek a tv csatornák, miniatűr méretű volt és méregdrága. Több városban is megpróbáltuk - hiába. A Discovery által agyonreklámozott hatalmas sztékeknek nyomát sem láttuk, csak nyamvadt, max. 10 dekás, félig elégett szeleteket tettek elénk, horror áron. 

Íme, egy kis szemléltető az előző utunkról: ezt a sztéket Puerto Madryn városában varázsolták elénk. Felhívnám a figyelmet, hogy a szték „elbújt” egyetlen szelet gépsonka alatt és kb. negyedujjnyi vastag volt... 

steak_1.JPG

Ezt a sztéket El Calafate városában tették elénk egy kifejezetten nívós étteremben, szemrebbenés nélkül. Nem elég, hogy szénné égették, de még nézzétek a méretét!! Kb akkora, mint egy szelet párizsi...

steak_2_1.JPG

Nos, ilyen előzmények után Saltában sem számítottam semmi jóra: eldöntöttem magamban, hogy a víziló méretű sztékeket kizárólag a Discovery stábjának kínálják, a hétköznapi turista meg dögöljön éhen. :) 

Mikor letelepedtünk, rögtön az után érdeklődtünk, hogy az étlapon szereplő szték hány dekás. Amikor a pincér rávágta, hogy 40 deka, egyszerűen nem hittük el. :) 

Mikor pedig kihozta, csak hápogni tudtunk! Az egy dolog, hogy jól nézett ki, de még professzionálisan is készítették el!!! „A punto” kértük, ami annyit jelent: ne legyen véres, de agyonsütött-rágós sem. 

Én alapjáraton nem eszem vörös húsokat, de egy igazi argentin szték kedvéért úgy éreztem, ideiglenesen felfüggeszthetem ezt a fajta diétát. :) És bőven megérte! Életemben nem ettem még ilyen finom húst! Tökéletesen volt elkészítve és fergeteges íze volt! 

Étkezés előtt mindig kihoztak egy kis tányérban zellerzölddel, fokhagymával és pici olívaolajjal dúsított majonézt és chili paprikakrémet kenyérrel, hogy míg vársz a kajára nehogy éhen halj. :) A majonéz annyira bejött, hogy azt mindig bevágtam még a hús előtt, a pincér nem győzte hozni az utánpótlást. :) 

A fenti adag ételt 285 argentin pesóért (mostani árfolyamon 2600 Ft-ért!) tették elénk. :) Ezzel a vacsorával, szállással és pláne ezekkel az árakkal Salta végérvényesen belopta magát a szívembe. 

Nem csak azért érdemes egy országban turisták által nem ismert helyre látogatni, mert például természeti csodákat láthatsz, hanem azért is, mert bepillantást nyerhetsz az ország valódi, romlatlan gasztronómiájába, nem abba, amit már sikeresen lezüllesztett a tömegturizmus. 

Salta felfedezése 

Másnap reggel korán felkeltünk és elindultunk kicsit felfedezni a belvárost, valamint utazási irodát keresni, mert az egyik úti célunkat, a nagy sómezőket tömegközlekedéssel nem tudtuk elérni, csak befizetett kirándulással. 

Fotózkodtunk a Saltában elhunyt költő, Manuel José. Castilla szobránál, majd megtámadtuk a telefericót, hogy felülről is vethessünk egy pillantást a városra, amit nagyon zöldnek találtunk, sok parkkal. 

Ahogy lassan felemelt minket a libegő a város fölé, úgy kezdtük megérteni, hogy miért emlegetik úgy az argentinok Salta városát, hogy „Salta la linda”, vagyis Salta, a gyönyörű. 

A város felülről mesésen szép: hófehér, vörös cseréptetős házak erdeje, s köztük rengeteg zöld fa lombkoronája. Ráadásul a város erdőkkel borított hegyek karéjában fekszik, melyek csúcsa körül fehér felhőpamacsok gomolyognak... tényleg gyönyörű. :)

Befizettük a másnapi kirándulást és mivel maradt még egy szabad délutánunk, elkirándultunk San Lorenzóba, a hostalos bácsi tanácsára, aki a bérletét is odaadta nekünk, hogy használhassuk a város tömegközlekedését. 

San Lorenzo amolyan hét végi kirándulóhelye a  városlakóknak egy kis folyóval, sok szubtrópusi erdővel, rengeteg madárral és ez a terület a városi elit lakóhelye is, kb. mint Pesten a Rózsadomb. Egy kellemes délutánt töltöttünk el itt és megkóstoltunk egy igazi argentin szendvicset. Finom volt. :))

Argentin tartózkodásunk során az ország két tartományát (Salta és Jujuy) jártuk kissé körül, mely során három szurdokvölgyet is érintettünk. Itt egy térkép az ország észak-nyugati csücskében elterülő két megyéről, melyen az általunk meglátogatott falvak és városok is szerepelnek (itt jártunk: Salta, Purmamarca, Humahuaca, San Antonio de los cobres, Cachi és Cafayate).

terkep2.jpg 

Vasút a fellegekben 

Másnap reggel 7-kor jött értünk az utazási iroda kisbusza és indultunk a nagy sómezőkre. Azt gondoltam a kirándulás annyiból áll majd, hogy odamegyünk, fotózunk és eljövünk. 

Szerencsére nem így volt. Az út gyakorlatilag folyamatosan követte a „tren a las nubes” („vasút a fellegekben") útvonalát, csak a föld magasságából. 

A tren a las nubesről azt kell tudni, hogy Salta turistaattrakciójaként adják elő, egészen horribilis pénzeket kérve az egyre szűkülő útért, amit a vonat megtesz. Ugyanis a vonatsín nem Salta tulajdona, a tren a las nubes viszont igen. 

Így a síneket senki nem tartja karban és a „vonat a fellegekben” jelenleg 45 km-es szakaszon jár, kb. 30 ezer Ft-nak megfelelő argentin pesóért. Na, mi ezt nem vállaltuk be. 

Így választottuk a „nagy sómező” kirándulást, mely a tren a las nubes útvonalát is jórészt tartalmazta. Végigmentünk az Andok teljes keresztmetszetén csaknem a chilei határig. 

Indultunk a szubtrópusi erdők szintjéről, keresztülhaladtunk az elő-andoki hegyláncokon és törésvonalakon, majd eljutottunk a magashegyi pampák és sómezők szintjére (gyűjtőnevén: puna), mely már 3800-4400 méteres magasságban fekszik. 

A zöldből hamarosan átértünk a kaktuszok földjére. Soha életemben, sehol nem láttam annyi kaktuszt, mint ezen az úton. Az biztos, ha engem mostantól valaki megkérdez Argentínáról, az első, ami eszembe jut, az a kaktusz lesz. :) Hihetetlen formában, színekben és mennyiségben nőnek.

Pár pillanat a csodálatos tájról melyen keresztülhaladtunk, sok-sok fotószünettel tarkítva. Még egy békésen kérődző argentin sztékkel is összefutottunk.

Lámanyírás 

Egy apró faluban volt a következő megállónk, mely ugyan csak egy egészségügyi megálló volt, de pont akkor futottunk be, amikor elkezdték nyírni a lámákat. 

Soha életemben nem láttam még lámanyírást, úgyhogy kihasználtam a lehetőséget. Egy tuti: a lámák nem szeretik a nyírást, sőt semmilyen formában nem szeretik, ha buzerálják őket. Életük nagy részét azzal töltik, hogy magasról, végtelenül fensőbbséges tekintettel néznek le a világra.

1_141.JPG

2_148.JPG

Egy ilyen magasabb rendű élőlény a legkevésbé sem veszi jó néven, hogy holmi emberek leteperjék és mint valami birkát, megnyírják. Bár az eljárás semmiféle fájdalommal nem jár, a láma rúg - harap - köpköd és minimum 3 megtermett férfi, valamint több kilónyi kötél kell ahhoz, hogy az oldalára fektessék.

Ráadásul egy már megnyírt páciens is aktívan zavarta a folyamatot, a férfiak nyakába szuszogva, sőt az egyiknek a seggébe harapva. Végül ártalmatlanították és száműzték a szomszéd rekeszbe.

7_41.JPG

Amikor megnyírták szerencsétlen lámákat, már egyáltalán nem néztek ki fensőbbségesnek, sőt egészen szerencsétlen, ágrólszakadt lett a külsejük.

Utunkat hihetetlen tájon és kaktuszok valóságos erdejében folytattuk.

A lámahúsos szendvics 

San Antonio de los Cobres városkában volt a következő megállónk, ahol zuhogó eső és sarkvidéki jeges szél fogadott minket, így senki nem akart várost nézni. 

Igazság szerint nincs is nagyon mit nézni rajta, hisz csak egy bányaváros nagy magasságban, a semmi közepén, kiváltképp pocsék időjárással. 

Egyedüli nevezetessége, hogy innen indul a „vasút a fellegekbe” és innen megközelíthető a vasút híres viaduktja, a La Polvorilla. A zuhogó eső és sarki szél miatt ez nekünk most kimaradt.

tren_a_las_nubes2.jpg

Bemenekültünk egy étterembe és megebédeltünk. Amikor a pincér az étlapon található egyetlen ételt ajánlotta a figyelmünkbe, a cazuela szóról én rögtön levesre gondoltam, mivel a cazuela Chilében a húsleves neve. 

Argentínában azonban egy főétel: rizzsel, zöldségekkel, egészben főtt krumplival és sok hússal. Minden elképzelhető húsból készítik, mi most lámahúsosat kaptunk. Nem volt egy gasztronómiai csoda, de jóízű volt, nem maradtunk éhen.

kaja_alamahusos.JPG

Lipan lejtője

Elindultunk lefelé az Andokból, mely út során többször imádkoztam. Ezt a szakaszt az argentinok „Cuesta de Lipan” (vagyis: Lipan lejtője), néven emlegetik és tulajdonképpen a „Paso de Jama” elnevezésű út (mely ugye a Chilét és Argentínát köti össze), egyenes folytatása Salta felé.

Különlegessége, hogy a 4170 méteres magasságból ijesztően rövid úton visz le 2190 méteres magasságig, ami Purmamarca falu szintje. Egy kis ízelítő, ezt a „csigautat” amúgy háromszor is megjártuk. Mind a három alkalom egy élmény, s egyúttal egy rémálom volt.

A következő állomásunk Purmamarca faluja volt, mely 7 színű hegyéről nevezetes. Nos, nemhogy 7 színű hegyet, de még Purmamarcát sem láttuk, mert vagy 7-es erősségű vihar tombolt. A hegyoldalban fekvő falu utcáin bokáig érő, jéghideg, sáros áradat zúdult végig. 

Nem itt terveztünk megszállni, így előre nem is kerestünk szállást. Az volt a terv, hogy eltöltünk itt egy délutánt, megnézzük a falu színes hegyeit és sötétedéskor tovább indulunk a szivárvány hegy irányába és ott szállunk meg. 

De mivel esélyt akartunk adni Purmamarcának (vagyis hogy másnap reggelre csoda történiik és hétágra fog sütni a nap), úgy döntöttünk, itt alszunk és csak reggel 10 körül indulunk majd tovább. 

Amikor reggel felébredtem, az első dolgom, volt, hogy mint egy félőrült kirohantam az utcára és feltéptem az ajtót, hogy megnézzem milyen napra ébredtünk. 

És bizony olyan csoda történt, amilyenre semmiképp nem számítottam: a sáros áradatnak nyoma sem volt, sőt a föld is csaknem felszáradt! Hétágra sütött a nap! 

Chabe többet alszik mint én, így rákiáltottam, hogy kirohanok fotózni és megnézem a busz indulását, azzal magamra kapkodtam a ruháimat és elkezdtem fejetlenül rohangáltam körbe-körbe a faluban. :))) 

Ahogy megnéztem a buszok indulását, azt is láttam, hogy ha a 10.25-kor induló busszal nem indulunk tovább, akkor aznap már semmiképpen nem jutunk fel a Szivárvány hegyre, mivel a dzsipek csak 2 és fél 3 között indulnak fel a hegyekbe. 

A hétszínű hegy 

A másfél órás loholásnak az eredményét itt láthatjátok... szerintem megérte - annak ellenére, hogy ezt a loholást nem tengerszinten, hanem 2300 méteren adtam elő. 

Nem nagy magasság, de ha futsz, ráadásul másfél órát, akkor bizony megérzed az oxigénhiányt is. Íme: Purmamarca (a falu) és a 7 színű hegy. Előbb messziről, majd közelről. 

Találtam egy drónnal felvett videót a neten, mely a Lipan lejtőjét, valamint Purmamarca-t mutatja meg... érdemes pár percet rászánni és megnézni, mert ilyet nem minden nap láthat az ember.

Hogy miről nevezetes még Purmamarca? Leginkább arról, hogy megérkezve a faluba, egyúttal megérkeztünk Argentína egyik világörökségi helyszínéhez is. 

A Humahuaca szurdokvölgyet (Quebrada de Humahuaca), ugyanis 2003-ban az UNESCO világörökséggé nyilvánította, csodálatos színes hegyei (nem Purmamarca az egyetlen, majd látni fogjátok), és kulturális emlékhelyei miatt, melyek közül több is sokkal messzebbre nyúlik vissza időben a spanyolok megérkezésénél. 

Bár a világörökségi címek odaítélésénél rendszerint parázs viták szoktak kialakulni, az argentin Humahuaca szurdokvölgyet egyhangú szavazással választotta meg a bizottság. Hogy el tudjátok helyezni Argentína térképén, merre is jártunk, íme, egy kis segítség. 

terkep_3_2.jpg

Itt láthatjuk a völgy térképét (mi a Purmamarca és a Humahuaca közti szakaszt jártuk be), a két kisebb képen pedig a tartomány (Jujuy), és sárgával jelölve a megye, Argentína térképén (a hatalmas ország észak-nyugati csücskében jártunk). 

Nekünk sajnos csak Purmamarcában és Humahuacában volt alkalmunk egy kis időt eltölteni, pedig a két település között is vannak érdekes és fontos helyek, amik most sajnos idő hiányában kimaradtak. 

Például a prekolumbián erődítményéről és kaktuszparkjáról is nevezetes Tilcara. Képtelenség volt azonban az utunkba minden látnivalót belezsúfolni, annyira sok van belőle a környéken, minket pedig „nyomás alatt tartott” a Karácsony, hisz december 14.-én indultunk és Chabe barinőmnek Aricában volt jelenése 24.-én, nekem meg Calamában a keresztlányoméknál. 

Miért a millió szín? 

Hogy valami elképzelésünk legyen ezekről a hasadékokról, vagy völgyekről (Quebrada), melyeket az Andokban sok helyen és országban megtalálunk (főleg Argentínában, Bolíviában és Chilében), a következőket érdemes tudni róluk. 

Az Andok „fiatal” hegység és mint szinte valamennyi hegység a földön „felgyűrődéssel” jött - és jön létre - a mai napig. 

A Csendes-óceáni lemez Chile partjai előtt torlódik a dél-amerikai kontinens alá, ezért Chile a föld leginkább földrengésekkel sújtotta országa. Egy-egy nagyobb (8-as fölötti) földrengés szó szerint méterekkel odébb pakol egy-egy várost a Föld térképén. 

El tudjuk hát képzelni, hogy ezek a szinte állandó lemeztektonikai mozgások mit műveltek és művelnek az évmilliók során. Az Andok szurdokvölgyei is így jöttek létre. 

Hogy miért a millió szín? Ezeken a területeken valaha hol tenger hullámzott, vagy épp évmilliós szárazföldek húzódtak, mind egy-egy eltérő színű réteget hozva létre a föld felszínén. 

A hegység létrejötte során a sok-sok különböző színű földréteg összegyűrődött. A következmény: színes, sokszor egyenesen szivárványszínű hegyek tömkelege, mely a Humahuaca szurdokvölgyet is elképesztően látványossá teszi. 

Ahogy haladt a busz a völgyben, szó szerint szinte lépésről lépésre más és más színű és formájú hegyek tűntek elénk! A kb. 3 órás út (Purmamarca és Humahuaca között) azzal telt, hogy percenként felkiáltottunk: 

- Úristen!!!! Nézd!!!

- Atyaisten, de gyönyörű! Nézd! 

Természetesen a fényképezőgép megállíthatatlanul kattogott a kezünkben. Próbálok szelektálni, hogy ha lehet, ne 1500 képet tegyek fel (pedig annyit szeretnék, hogy ti is láthassátok, amit mi láttunk), szóval próbálom csak a legszebbeket megosztani, de tartok tőle még így is rengeteg lesz.

Ezek a furcsa falunevek is némi magyarázatra szorulnak (Humahuaca, Purmamarca, Cachi stb). Nem hajaznak a spanyolra és nem is azok. Valamennyi az indián elnevezése a településeknek. 

A Purmamarca például ajmara nyelven „a szűz föld falvát” jelenti, Humahuaca pedig egy a régmúlt időben itt élt indián törzs nevét viseli (omaguaca indiánok). Érdekes, hogy megmaradtak a falvak ősi elnevezései... legalább ennyi, ha már az itt élő embereket sikeresen kiirtottuk. 

Mikor megérkeztünk Humahuacába, még volt időnk picit körülnézni a faluban, fotózni és persze enni is valamit. Humahuacának jelenleg kb. 10.000 lakosa van és még a spanyolok előtti időkben is stratégiai fontosságú település volt, s fontosságát a spanyolok betörése után is megőrizte. Pár fotó a belvárosról (izé... belfaluról).

Irány a 14 színű hegy! 

A dzsipek a falu hídjától indultak az El Hornocalhoz (a 14 színű hegyhez), amiért mi is ide jöttünk. Tudtuk, hogy megint nagyon magasra megyünk, egészen pontosan 4350 méterre, de mivel fakírok vagyunk és jól üzemelünk 1-2 kóbor oxigénmolekula mellett is, ez minket nem zavart. 

Jellemző módon összesen talán ha három dzsip indult a hídtól egyszerre, azok sem mind tele, így ezen a napon rajtunk kívül 8 turista volt kíváncsi a szurdokvölgy legnagyobb látványosságára és ez itt a főszezon! 

A sofőrünk vidám kis ember volt és nyaktörő sebességgel vezetett a görgetegkövekkel borított földúton. 

Ez kezdetben nem zavart, de ahogy egyre magasabbra kapaszkodtunk és még a dzsip kerekei is sokszor kipörögtek és meg-megcsúszott az autó, végül rászóltam a sofőrre, aki nyilván a lehető leggyorsabban kívánta letudni a fuvart: 

- Señor! Ez itt nem a Forma 1 és maga sem vezet úgy mint Michael Schumacher!

- Csak nem fél?

- Nem félek, megettem már a kenyerem javát. De szívesen megnézném még ebben az életben a 14 színű hegyet, valamint nem fizetjük ki a fuvardíjat, csak ha biztonságban visszavisz minket a faluba. 

Ez hatott: azonnal lelassultunk és az útviszonyoknak megfelelő tempóban haladtunk tovább. A kilátóhoz vezető út sem volt mindennapi.

Amikor pedig felértünk, egész egyszerűen elállt a szavunk! Tizenegyedik éve utazgatok Dél-Amerikában és elképesztő helyeken jártam. Nem gondoltam, hogy engem még valami meg tud lepni. 

No, az El Hornocal meglepett! Mi több, leesett állal bámultunk erre a természeti csodára, mely szerintem semmilyen útikönyvben nem szerepel. 

Csupán fotókból nem fogjátok visszakapni azt az érzést, amit mi átéltünk, csaknem 4500 méteres magasságban, mikor hirtelen elénk tornyosult az El Hornocal (4.761m), a maga fantasztikus színeivel.

Amikor lejöttünk az El Hornocalról, egy jó ideig meg voltunk róla győződve, hogy ezen az úton nem fogunk látni többé semmit, ami ezt a látványt überelhetné. 

Tévedtünk: El Cafayate kenterbe verte a Hornocalt. De arról a kirándulásról egy következő bejegyzésben számolok be. 

Egy biztos: ha arra adod a fejed, hogy körbejárod Argentínát, ezt a részt ki ne hagyd! Egészen elfogadható áron vannak belföldi repülők Buenos Aires-Salta útvonalon - érdemes erre rááldozni egy kis pénzt, mert olyasmit láthatsz, amit az Argentínába látogató turisták 99%-a nem lát.”

Ha érdekelnek még hasonló történetek, látogassatok el Ági blogjára

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Argentína

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1114902278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bredpitt Monika 2019.06.20. 06:55:49

Hu de hosszu, kesobb olvasom vegig.
vegre egy Agis poszt, orulok neki.
na, ilyen busszal lehet, hogy elindulnek en is hosszabb utra....

Gyonyoru a nyitokepen a taj.
apukam meselte egy par hete hogy jartak ok anno egy del amerikai orszagban (rakerdezek melyikben)..

Busszal utaztak es egy nagy esozes utan elakadtak, mert egy oriasi katyu keletkezett a busz utvonalan..

A helyi lakosok turelmesen viseltek a gondolatot miszerint hosszu orakig vagy meg tovabb fognak ott vesztegelni.
A turistak viszont nem birtak magukkal...

Nagyon sok ko volt az ut mellett es egy paran eljezdtek feltolteni az arkot kovekkel, erre rengetegen csatlakoztak es aztan igy tudtak folytatni az utat. ..

Bredpitt Monika 2019.06.20. 07:13:01

A somezoket latva nagy kedvem lenne most elutazni.
Del Amerika amugy is nagy almom........
Ez most jol esett, a nap elejen.

Nekem most maradt elmenynek a tegnapi szunyogirtos repulo. Volt egy pillanat, amikor ugy ereztem be fog repulni a lakasomba.
AGI , irigykedem. Szep helyeken jarsz. Kesobb meg irok valamit egy multkori posztod kapcsan.
udv

kék madár 2019.06.20. 07:42:12

es semmi legszomjod nem volt 4800 meteren?

Hari Seldon 2 2019.06.20. 09:03:00

A láma nyírása bizos nagy látvány volt. A láma nem igazán "ideális" háziállat a köpködős rúgós szokásával. Valami teveféle, legalábbis rokonok.

Csodabogár 2019.06.20. 10:23:42

Remek, érdekes poszt. Irigylem Ágit, vajon utazgatáson kívűl mit csinál Chilében és hogy került oda? Lehet, hogy valamikor régen megírta, de vagy nem olvastam, vagy elfelejtettem.:-(

Határátkelő 2019.06.20. 11:49:44

@Csodabogár: Ági hatalmas Chile-imádatot indított el még a Határátkelő indulása után nem sokkal, szóval igazi ősszerző. :) Érdemes a régebbi posztjait is visszaolvasni. Egyébként 11 éve ott él.

London2009 2019.06.20. 12:04:28

Argentina csodalatos. Barmikor koltoznek. : )

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2019.06.20. 12:36:46

@kék madár:
Már megszoktuk a magasságot. 4800 méteren hizzáteszem én sem ugrálok, és takarékoskodom minden egyes mozdulattal, mert azért ezen a magasságon a legkisebb mozgás is olyan érzést okoz mintha a fejedre ülnének:)))

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2019.06.20. 12:41:06

@Csodabogár: Ide jötte, férjhez, ahogy Határátkelő az előbb megírta: 11 évvel ezelőtt:) Azóta amugy már elváltam, de itt ragadtam:) Főként utazgazással ütöm agyon az időmet, mert ez évelejétől abbahagytam a munkát:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.20. 15:13:12

Nagyon szép helyekre jutottál el!
Szívesen elmennék én is ilyen helyekre.

Arthamyr 2019.06.20. 16:38:08

Nagyon hosszú volt, eddig tartott elolvasnom/végignéznem, pedig már reggel nekiláttam (bár ezért a munka a hibás, nem a felfogásom lassú)...
Viszont egyértelműen megérte, igazi minőségi poszt volt fantasztikus helyekről. Ha egyszer rászánjuk magunk egy dél-amerikai körútra, ezt is be kell rakni az állomások közé. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.06.20. 17:42:10

@Bredpitt Monika: a lanyom egy baratnojevel most van Kolumbiaban, es hatalmas elmeny nekik! Felkerult az en listamra is! :)

blackhairlady 2019.06.21. 04:44:32

@Catgirl: Azt hittem mar nem is utazgattal mostanaban, hianyzott mar egy jo kis poszt toled:)
Csodas helyen jartal ismet, azok a hegyek lelegzetelallitoak.
Most mintha kevesebb megprobaltatas elt volna, jo kis szallas, semmi vizbe eses :))))
A ex-sogornomeg tok jo fej, hogy mindent bevallal veled.
Ja, es ha fa meretu kaktuszokat akarsz latni akkor gyere el New Mexicoba, kilometereken keresztul csodalhatod oket a sivatagban ahogy autozol.

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2019.06.21. 09:08:46

@blackhairlady: muhhhahha:) Igen, most nem volt viz a közelben, így nem volt mibe belepotyogjak :D Utazni amugy utaztam, de csak Magyaroroszágra, az viszont nem volt annyira egzotikus, hogy megirjam :)) Jön majd még egy poszt erről az utról, julius 15.-én pedig indulunk a Húsvét szigetre egy hétre, gondolom arról is lesz majd mit irni, ugyhogy mostanában azért időnként még jelentkezem:))

blackhairlady 2019.06.23. 00:21:56

@Catgirl: Meg hogy Magyarorszag nem egzotikus? :))))
Jo utat a Husveti szigetekre, jegyzeteljel legyszives :D

MRN 2019.06.26. 03:13:03

Csodálatos helyek, csodás fotók! Köszönet az útleírásért, mint mindig, most is nagyon élveztem.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.