oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. június 19. 06:30,  Tíz dolog a Kanári-szigetekről 148 komment

2019. június 19. 06:30 Határátkelő

Tíz dolog a Kanári-szigetekről

Az ember azt gondolná, hogy ha 10 dolgot fel kell sorolni a Kanári-szigetekről, akkor azok mind pozitívak lesznek, hiszen mi gondja lehetne az embernek egy ilyen helyen. Azonban mint Bencito listájából is kiderül, azért a kép ennél árnyaltabb. Következzen tehát a Tíz dolog-sorozat friss darabja! (A képeket köszönöm a szerzőnek.)

„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Vagy mi idegesít benne? Írd meg te is a hataratkelo@hotmail.com címre!

fue1.jpg

„Én már majdnem egy éve Fuerteventurán lakom és gondoltam megosztom Veletek a tapasztalataimat, tömören. Öt pozitív, illetve ugyanennyi negatív dolgot sorolnék fel. Megpróbálok az „általános” dolgoktól kicsit eltérőbb képet adni.

A pozitívumok

#1 A csodás partok 

Az érzés, hogy pár percnyi utazás után tiszta, homokos, hívogató tenger (vagyis óceán) partokon lehet az ember egyszerűen megfizethetetlen. Egy stresszes munkanap után leugrani csobbani egyet vagy csak napozni garantáltan feledteti a napi bánatokat. 

fue3.jpg

#2 Az emberi adórendszer 

A fizetésből összesen 10% vonódik le, ami minden adót tartalmaz. Az ÁFA 7% illetve a jövedéki adó is csekély, emiatt van például, hogy egy doboz cigi 2,5 euro (azaz kevesebb, mint ezer forint). 150 euróig külföldről csomagot behozni adó és áfamentes - ez az EU többi részén csak 22 euróig van így. 

#3 A lehetőség, hogy felfedezd a többi Kanári-szigetet 

Mivel itteni lakóként 75%-os kedvezménnyel lehet a többi Kanári-szigetre illetve Spanyolország többi részére utazni (hajóval vagy repülővel), így sokszor 3-5 eurós jegyekkel lehet nekiindulni és felfedezni a „spanyol világot”. 

#4 A laza, nyugodt élet 

Itt a munkaidőn belül és azon túl is evidens a laza hozzáállás és a stressz hiánya. A munka mint szükséges „időtöltés” jelenik meg, ami ahhoz kell, hogy amúgy az ember élvezhesse az életet. 

fue4.jpg

#5 Az elfogadás 

Mindegy, hogy az ember honnan jön és milyen. Sok a bevándorló, de az itteniek ehhez már alkalmazkodtak és sehol sem meglepetés, ha a spanyol beszéd esetleg még nem megy annyira. Inkább bátorítanak, hogy menni fog, illetve értékelik magát a próbálkozást. 

A melegek, gender-nonkonformisták, megváltozott munkaképességűek vagy szinesbőrűek elfogadása itt nem kérdés, hanem adott. A rasszizmus az, amit nem tolerálnak - ez egy nagyon nyitott és feszültségmentes légkört eredményez. 

Ami viszont már bajosabb 

#6 Kevés munkalehetőség 

Sajnos a turizmuson kívül nehéz elhelyezkedni, illetve ha nincs jó szezon (mint például most) akkor bizony elküldik a dolgozókat hamar. 

#7 A szél 

Hiába van szép napsütés, a szél mindig fúj, nem kicsit. Rossz időben egyenesen fülsüketítő tud lenni. Mendemondák léteznek, hogy vannak helyiek, akik ebbe beleőrültek... 

fue2.jpg

#8 A kultúra hiánya 

Sajnos nincs egy jó színház vagy kiállítás, amit meg lehetne nézni. Koncertek ugyan akadnak, de ezek sem feltétlen nagy nevek, hanem helyi előadók. 

#9 Kicsi a választék a boltokban 

Tudom, Magyarország elkapatott a sok jóval, amit a boltokban lehet venni - ide alig jut el valami és érezhető még a nagyobb szupermarketekben is, hogy ez egy sziget messze mindentől. Van áru persze, de egy idő után észreveszi az ember, hogy sosincs semmi új, csak a bejáratott kevés termék állandó köre. 

#10 A bezártság-érzet 

A maximum 100 km, amit meg lehet a szigeten tenni. Nincs „ugorjunk el Bécsbe vagy Prágába” mutatvány. Sokaknak ezt nehéz lenyelni, főleg az elején. 

Remélem, a fenti sorok egy kis ízelítőt tudnak adni a „Canario” életből. :)”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország Kanári-szigetek tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2414899714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2019.06.19. 15:15:02

@Full metal burka: Megnézted egyáltalán a linket (olvasni sem kell nagyon, ha esetleg kihívást jelentene, van szép grafikon is)?

És akkor még egyszer fuss neki: mi a megfelelő forrás, ha a tengerszint változására vagyok kíváncsi? Csak mert én sehol nem olvastam 0mm-es vagy kisebb adatot. Egyelőre a NASA oldalán közzétett információt hitelesebbnek tartom a te "1 mm-t sem emelkedett a tengerszint" kijelentésednél.

London2009 2019.06.19. 15:15:18

@takarék-láng: oh bazd+ ezzel meg aztan mit akarsz mondani? Na es Izlandot, hogy hivjak angolul te Isten barma? Abbol mi kovetkezik takareglangon?

Most gugliztam ki neked, hogy azert neveztek el Greenlandnek, azt a kis reszet, ami elheto, hogy vonzza a telepeseket ez a felrevezeto elnevezes.

After finding a habitable area and settling there, he named it Grœnland (translated as "Greenland"), supposedly in the hope that the pleasant name would attract settlers.[21][22][23] The Saga of Erik the Red states: "In the summer, Erik left to settle in the country he had found, which he called Greenland, as he said people would be attracted there if it had a favorable name."

Arthamyr 2019.06.19. 15:16:20

@takarék-láng: Rád már elég agysejtet égettem a mai nap azt hiszem...

Arthamyr 2019.06.19. 15:28:49

@London2009: Már nem emlékszem pontosan, mert rég nézegettem, de az maradt meg, hogy drága hely, nagyságrendileg dublini ingatlanárakkal. És az 500k is sok lenne, legalábbis számunkra, ha máshol 200k-ért is kaphatsz pofás házat, összességében dráganak tűnt. Nyaralni sem feltétlenül oda fogunk menni. :)

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.06.19. 15:34:26

@London2009: @Arthamyr: akkor vegeredmenyben ugyanazt mondjuk. igaz, mi nem feltetlen tervezunk visszamenni, csomo mas felfedeznivalo var meg rank.

London2009 2019.06.19. 15:41:51

@Arthamyr: tavaly kivancsisagbol en nezegettem ingatlanokat es kifejezetten olcsonak talaltam oket. Mondjuk ezek inkabb apartmanok voltak komplexekben. Egy villa a tengerparton gondolom mas kategoria.

London2009 2019.06.19. 15:44:54

@puhacica: igen, kivetelesen most ugyanazt mondjuk. :D
Ha nem lenne ilyen kozel, jo szorf es telen is meleg a szigeteken, akkor en biztos, hogy nem mennek ujra. De igy valahogy legalabb ket evente valamelyik szigeten talaljuk magunkat. : )
Bar nekem pont tavaly Fuertaventura volt az, ami az osszes sziget kozul a legkevesbe tetszett. Ugyhogy most jo par evig nem vagyom arrafele, szorf es teli meleg ide vagy oda, de akkor sem.

Arthamyr 2019.06.19. 15:58:36

@London2009: Ez a kifejezetten olcsó relatív dolog. Azokat is nézegettem, mi szegények vagyunk, nekünk drága. Ha mondjuk 200k-ért lett volna, ami újszerű/új, 80+nm, két fürdővel (min 2 wc), jó helyen, igényes kivitelezéssel, akkor biztos vettünk volna. Na ettől nagyon messze van a valóság. De ha lett volna, sem mondanám, hogy olcsó, de talán nem mondanám, hogy drága. :D

Ember A Hold On 2019.06.19. 16:05:55

Kopár Kanárival indult...és a sivár kommentszekció a klímafanatikusok csataterévé vált. Ne de mekkora lehet a kopárság a Holdon???

Full metal burka 2019.06.19. 16:06:17

@Nagy kámpics: Az atlagos tengerszint 8 huvelyket emelkedett 1880 ota, de van ahol 40 huvelyket, van ahol meg 4 huvelyket, pl. Los Angelesben.

www.johnenglander.net/sea-level-rise-blog/top-10-lies-sea-level-rise-part-1/

Es semelyik varos nem kerult veszelybe attol az atlag kb. 20 cm-tol, de a 40 huvelyktol se. A hollandok nagy resze evszazadok ota a tengerszint alatt van meterekkel.

De meg ha veszelybe kerulne, az sem jelenti azt, hogy ehhez az emberi tevekenysegnek koze van, vagy kivedheto. Ezeket soha senki nem bizonyitotta, a tudosok kozul van aki ezt vizionalja, van aki az ellenkezojet. A sajto egy reszenek szimpatikus a vilagvege, mert egyreszt eladja a lapot, masreszt elad egy csomo termeket. Engem nem zavar ha valaki ezert vega lesz vagy bicajozni kezd, de ezek velemenyek, ovatosan a velemenyekkel.

Amit te belinkeltel, abban a NASA 3.3 mm emelkedest mert evente, de ki tudja hogy hol merte. Ha igaz, akkor van meg 60 ev mire megint emelkedik 20 centit a viz, ami megint nem fog okozni semmit.

Ha valaki 20 centis szigeten elt, az igy jart.

Szoval kamu, bullshit, politikai hiszti.

Full metal burka 2019.06.19. 16:07:05

@takarék-láng: "Egyebkent meg nem ertek.veled egyet. A klimahiszti elni fog sokaig,mert lehet uzletelni a co2 kvotakkal. A Tesla pl becsodolt volna mar,ha nem lenne ez a lehetoseg."

Ez igaz, de igy meg a nem-tesla uzemek fognak becsodolni, mert lemaradnak a versenyben. Szoval ez azert nem magyarazat.

Full metal burka 2019.06.19. 16:07:18

@Nagy kámpics: "hallottál már arról, hogy _miért_ az antarktisz felett lyukadt ki az ózonréteg, vagy ez neked teljesen új?
"

De ez mar nem tema, mert most as globalis felmelegedes az uj mese.

London2009 2019.06.19. 16:07:43

@Arthamyr: igen, ezt tegnap jol kitargyaltak, hogy ez nagyon relativ. Nyilvan Londonhoz kepest, sok minden olcso.
Szerintem ne band... : )

kiskutyauto 2019.06.19. 16:09:23

Erre mondják, hogy a fejed és benne a gondolataid is viszed mindenhová... Ennek a csoda irománynak fele sem igaz! Aha persze, mert biztos valóban, minden második magyar számára alap, hogy elugrom hétvégén most Bécsbe, a következőn Prágába, aztán Párizsba, hát hógyne... "ez tényleg baromira fog hiányozni a Kanárikon"... Nézzük a valóságot ezzel szemben! Aki a Kanári szigetekre megy letelepedni, az itthon nem élt ilyen életet, mert átlagember, aki egy jobb élet reményében megy és egyáltalán nem zavarja, hogy csak 100 km-eket autózhat, és emellett még halkan súgom, hogy végtelen km-eket, azaz tengeri mérföldeket hajózhat (Ezt sikerült kifelejteni véletlen), szóval teljesen mondva csinált szubjektív marhaság, ez a "bezártság érzet"... egy (pláne több) szép és jó szigeten, már bocs de csak elmebetegnek van bezártság érzése... Fuenteventura-n megértem hogy hiányolod a kultúrát és a választékot, mert a leginkább kősivatagos, hegyes és gyéren lakott szigete a csoportnak.... nagyvárosa nincs is.... de esetleg körbe kéne még picit nézni, mert ott van, pl Las Palmas, Gran Canaria ill Tenerife stb, tucatnyi abszolút spanyol nagyvárost találsz a környéken, szinte PONTOSAN ugyanaz a választék van mind árukból, mind kulturális lehetőségekből, mint Spanyolhonban... elhanyagolható különbségekkel, sőt jó pár dolog van a Kanári szigeteken, ami nincs Spanyolországban és ez mind kultúra, mind áruválaszték terén is igaz... A folytonos nagy szél az északi szigeteken valóban zavaró (meg úgy általában az óceáni kis szigeteken, a hullámzással együtt.... de sebaj, hogy nem tudtad, hogy Fuenteventura is ilyen.. Lanzarotte is...) azonban menj el kérlek Tenerife-re és Las Palmas-ra is.... Kisebb óceáni szigetre élni nem azért megy el az ember, hogy színházba és moziba járjon, hanem vagy mert konkrétan ott talált/keresett munkát és az általában konkrétan tengerhez kapcsolódik. A sok színház és mozi helyett ott van a sok vízpart, és azzal kapcsolatos irdatlan sok időtöltési, sportolási, szórakozási lehetőség, amit egy víz nélkül (legfeljebb egy nyomorult koszos folyóval bíró) nagyváros soha nem ad meg... Az éghajlatot nem említetted, hogy igencsak kellemes, örök nyár van, soha sem nem túl meleg, sem nem túl hideg... ez az egyik legfőbb erénye... és szuper kirándulásokat lehet az arab világba, az afrikai kontinensre tenni ugyebár...
Látszik, hogy csak egy éve élsz ott és hogy csak Fuenteventura-n mozogsz... kicsit még kéne tájékozódni és akkor nem tájékoztatnád félre a népet... Vagy nem inkább a Zöld fokik valamelyikén vagy? Mert a leírásod inkább azokra illik... XD

_z_ 2019.06.19. 16:10:26

@takarék-láng: En szinten emlekszem, de olybalga vagyok, hogy nem ertem, hogy hogyan cafolja ez a tengeszint emelkedest :(. Vilagosits fel kerlek!
@Határátkelő: Kerlek ne tiltsd le, amig el nem magyarazza :)))!@Full metal burka: Ezt te honnan tudod? Te mered valahol, vagy van valami hiteles tudomanyos forrasod?

_z_ 2019.06.19. 16:14:00

@Full metal burka: Most akkor 0mm, vagy atlag 20cm?

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.06.19. 16:25:43

@London2009: mi pont ezert valasztottuk ezt a szigetek kozul, mert ennyire mas, mint a tobbi. :)

London2009 2019.06.19. 16:32:20

@puhacica: Fuertet? Miben gondolod, hogy mas, mint a tobbi?
Kulonben mindegyik sziget egy kicsit mas, mint a tobbi. De lenyegeben, mind egyforma.

takarék-láng 2019.06.19. 16:42:10

@Nagy kámpics: ennyivel tobb hajo van a tengerben? Mert a jeghegyek elolvadasa kovetkezteben a tengerszint csokken. Ez a leszakado jegtombokre is igaz.
Arkhimedesz torvente szerint minden folyadekban uszo testre annyi felhajtoero hat, mint az altala kiszoritott viz sulya. A jeg pedig fagyott viz. Ami ha olvad, csokken a sulya, tehat kevesebb vizet szorit ki. A viz mennyisege ekozben no. De mivel a vix surusege nagyobb a jegenel, ezert azonos sulyu viz es jeg kozul a viz terfogata kisebb. Tehat az elolvado jeghegyek a tengerviz szintjenek csokkeneset okozzak.

Varom a cafolatot.

takarék-láng 2019.06.19. 16:42:10

@Nagy kámpics: "miért gondolod, hogy arkhimédész törvénye szerepet játszik?"

Tehat az uszo jeghegyekre nem vonatkozik? Ne egesd magad, legyszi.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.06.19. 16:48:23

@Full metal burka:

"Es semelyik varos nem kerult veszelybe attol az atlag kb. 20 cm-tol, de a 40 huvelyktol se."

Világos, de én arra kérdeztem rá, hogy miért írtad, "hogy mm-re ugyanott van a tengerszint ma, mint 30 eve". Ezek szerint tévedésből és/vagy ferdítésből.

"De ez mar nem tema, mert most as globalis felmelegedes az uj mese."

Az ózonlyukas parában mi volt a "mese"? Szerinted nem történt meg, soha senki nem bizonyította, hogy köze van az emberi tevékenységhez, igazából semmit sem változott az ózonréteg vastagsága, nagyipari hűtőszekrénylobbi állt a háttérben, esetleg nincs is olyan, hogy ózon, csak kitalálták, fake news?

És szeretnéd, ha még téma lenne? Úgy érzed, még beszélni kellene róla?

Ha jól értem, valójában amikor azt írod, "kamu, bullshit, politikai hiszti.", az igazából azt jelenti, hogy szerinted se nem kamu, se nem bullshit, "csak" politikai hiszti, azaz túl van hájpolva?

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.06.19. 16:59:15

@London2009: hat ja, a viz is viz. :D viccet felreteve, tudom, hogy hasonloak es mind elegge kopaszka, de mi a legkoparabbat szerettuk volna latni es allitolag fuerteventura meg lanzarotenel is sivarabb. na meg talan a legnyugisabb. ezert. de csak az "olvasmanyelmenyeinkre" hagyatkoztunk.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.06.19. 17:13:42

@takarék-láng:

"Ami ha olvad, csokken a sulya, tehat kevesebb vizet szorit ki. A viz mennyisege ekozben no. De mivel a vix surusege nagyobb a jegenel, ezert azonos sulyu viz es jeg kozul a viz terfogata kisebb. Tehat az elolvado jeghegyek a tengerviz szintjenek csokkeneset okozzak."

Húha, ezt nagyon összekuszáltad.
"Ami ha olvad, csokken a sulya" -- a _sűrűségére_ gondolsz itt, nem?

Akkor volna igaz, amit mondasz, ha a jéghegyek teljesen a víz alatt lennének, és így, amikor elolvadnak, a csökkenő térfogat miatt csökkenne a vízszint. Mármost a valóságban úsznak a felszínene, ergo arkhimédész törvénye szerint a vízszint éppenséggel nem változna (nem csökkenne, nem is nőne). Úh ha már erre hivatkozol, jó lett volna, ha ezt is írod. (A gyakorlatban valamennyi emelkedést még ez is okozna, mert a sós tengervíz és a jégben levő édesvíz sűrűsége más, de ebbe már végképp ne menjünk bele.)

Csakhogy ez a tengerszint emelkedése szempontjából irreleváns, és szalmabáb-érvelés. Nem azért várják/jósolják/mérik, hogy a tengerszint emelkedik, mert a jéghegyek elolvadnak, hanem mert egy nagy valag jég van szárazföldi felületeken, ami szépen belecsorog az óceánba. Éppenséggel a jég zöme ott van, szépen kint a vízből. Ez ismert számodra? Miért a jéghegyekről beszélsz, ha a maga jelenség nem erről szól?

"Mert a jeghegyek elolvadasa kovetkezteben a tengerszint csokken. Ez a leszakado jegtombokre is igaz"

Már hogy lenne igaz a leszakadó jégtömbökre? A leszakadó jégtömb az egészen pontosan olyan, mint amikor jégkockákat dobálsz egy pohár vízbe, hogy ott elolvadjanak. Te azt gondolod, hogy olyankor a pohárban egyre kevesebb víz lesz? Lehetséges annyi jégkockát beledobálni egy pohár vízbe, hogy az összes víz elfogyjon? Már úgy értem, tényleg, frankón ezt gondolod?

Találtam neked egy nagyon érdekes, otthon elvégezhető kísérletet:
www.jpl.nasa.gov/edu/teach/activity/whats-causing-sea-level-rise-land-ice-vs-sea-ice/

London2009 2019.06.19. 17:14:22

@puhacica: nekem az emlekeim alapjan Lanzarote volt a legkoparabb. Az jobban tetszett, mint Fuerte. Nagyon erdekesek voltak a szoleszeteik, meg ott aztan tenyleg nyugalom volt. Ott toltottem be a 30-at, lehet, hogy azert is emlekszem ra ilyen jo erzessel. Ja es akkor szuletett Prince George. :D Fuertet az utobbi idoben nagyon felkaptak es szerintem sok lepukkant resze van. Elhagyatott szallodak, ronda utak, nem az en helyem. De mi is tok jo idot fogtunk ki es a szel is jo oldalrol fujt, ugyhogy nem panaszkodhatok. Megmasztuk a vulkanokat, megetetteuk a mokusokat, ugyhogy mar megerte. :D

Jan Kovalens 2019.06.19. 17:16:52

@London2009: milyen a jóféle turista? Mint amilyen a jó indián az amerikai betolakodóknak?

Full metal burka 2019.06.19. 17:27:26

@Nagy kámpics: "Szerinted nem történt meg"

Micsoda?

20 eve minden nap azon hisztizett a sajto, hogy kilyukadt az ozon, mind meghalunk.

Most meg senkit sem erdekel. Akkor vagy az elejen hazudtak, vagy befoltoztak az ozont. Vagy?

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.06.19. 17:32:32

@Full metal burka:

"Akkor vagy az elejen hazudtak, vagy befoltoztak az ozont. "

Hát, tudomásommal azzal a megnyugtató eredménnyel tették félre a problémát, hogy sikerült megoldani, befoltozódik.

De ezek szerint szerinted soha nem is volt igaz?

Shanarey 2019.06.19. 17:37:09

@takarék-láng:

Mint már írtam, nem az a baj hogy rohadtul tudatlan vagy, hanem az hogy ezt rendszeresen itt bizonyítod.

Nos akkor költözz a Fidzsi szigetekre, s várd meg amíg a szigeteket ellepi a tenger

unfccc.int/news/how-fiji-is-impacted-by-climate-change

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.06.19. 17:45:27

@London2009: minket a termeszet erdekel leginkabb, kb aludni jarunk a telepulesekre, talan ezert nem tuntek fel az elhagyott hotelek. az utak viszont epp felujitas utan voltak keszen, szuperul lehetett suhanni. meg aztan biztosan az izlesunk is mas es gondolom nem is ugyanott jartunk. egy a lenyeg, mindenki jol erezte magat. :)

Csodabogár 2019.06.19. 17:48:41

@London2009: A tél megszakítása se biztos, hogy sikerül. Mert ezeken a szigeteken még a 4-5 csillagos szállodákban sincs fűtés. Könnyű kifogni egy kis esős időt, európai szinten "meleg" 15 fokkal januárban és befagy a lelked.
Én még 67-ben voltam először az igazi svéd télből 2 hét Teneriffa, állandó napsütéssel maga volt a gyönyörűség. Azóta háromszor próbálkoztam, mindig rossz idő volt Teneriffán és Grand Canarián is. Részemről ezek a szigetek leírva. Nem is beszélve arról, hogy szinte kizárólag csak charterel lehet oda repülni. Londoni barátnőm jött egyszer normál járattal. elég körülményes volt, de ő nem ült charter gépre.

Felsőmocsoládi 2019.06.19. 17:55:17

@London2009: első olvasásra az jött le, hogy megettétek a mókusokat.
Na, mondom ez ám a kulináris sokszínűség. :D

Full metal burka 2019.06.19. 17:55:37

@Nagy kámpics: Persze hogy nem volt.

Aki "megoldotta" a problemat, az krealta a hisztit az ozon korul in the first place.

Vagy azt hitted hogy par izzadt seggu ENSZ-hivatalnok megmentette a bolygot? Aztan meg csak meg sem unnepeltek magukat?

Es itt nem arrol van szo, hogy nem voltak igaz elemei a sztorinak, mert minden kamu kampanynak vannak igaz elemei, meg annak is, hogy az agysebeszek gumicsonakon erkeznek fekete afriakbol, hogy kitermeljek a nemetek nyugdijat....csak a valosagtartalom 0.002%

London2009 2019.06.19. 17:56:24

@puhacica: de pont ez az! Irto rondak ezek a szigetek, termeszet az nulla. A kilatokbol meg a vulkanok tetejerol szep a kilatas, a partok tobbsege is jo, aztan kb. ennyi, ami szep. Mi is a termeszetet szeretjuk, ezert jarunk oda csak max. pihenni. A termeszetben ott gyonyorkodni szerintem nem lehet. Kifejezetten lehangolo tud lenni a sok ko, koparsag az en meglatasomban.

Csodabogár 2019.06.19. 18:07:12

@London2009: A már emlegetett londoni barátnőnek, minden mindenhol olcsó volt. Több országból nyaraltunk együtt minden évben, amit a hollandiaiak drágállottak az nekünk, Svájc, relativ olcsó volt a norvégiaiaknak olcsó neki viszont nagyon olcsó. Szóval az olcsóság egy nagyon relativ fogalom.

Csodabogár 2019.06.19. 18:15:00

@kiskutyauto: Te csak a saját szempontodból tudsz véleményt mondani. Pedig hidd el ha valaki itt Europa közepén él, akkor igenis egy évben néhányszor, már ha van ilyen igénye, elugrik egy hosszú hétvégére ide oda. Kimegy Bécsbe szinházba vagy operába stb. Lehet, hogy szerinted elmebeteg vagyok, de nekem ott van bezártság érzetem, ahol úgy érzem nem tudok bármikor bárhova elmenni. Nem biztos, hogy megyek, de a tudat, hogy meg van a lehetőségem menni, arra nekem szükségem van. Nem hinném, hogy én vagyok az egyetlen ilyen ember.

Csodabogár 2019.06.19. 18:21:32

@kiskutyauto: Te csak a saját szempontodból tudsz véleményt mondani. Pedig hidd el ha valaki itt Europa közepén él, akkor igenis egy évben néhányszor, már ha van ilyen igénye, elugrik egy hosszú hétvégére ide oda. Kimegy Bécsbe szinházba vagy operába stb. Lehet, hogy szerinted elmebeteg vagyok, de nekem ott van bezártság érzetem, ahol úgy érzem nem tudok bármikor bárhova elmenni. Nem biztos, hogy megyek, de a tudat, hogy meg van a lehetőségem menni, arra nekem szükségem van. Nem hinném, hogy én vagyok az egyetlen ilyen ember.

London2009 2019.06.19. 18:22:03

@Csodabogár: igen, ki kell fogni a jo idot valoban. Nekem egyszeruen csak nem lettek a kedvenceim ezek a szigetek. Miutan nulla elvarassal megyek mar, igy mindig jol erzem magam, de egeszen mas okbol. Azert a telbol a 15 fok is sokkal jobb, a szorf pedig amugy is telen jo arrafele. No nem en szorfozom, de nalunk ez szempont. Nekem meg eleg egy jo konyv, meg jo kaja es boldog vagyok. : )

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.06.19. 18:26:35

@London2009: na ugye, mondom en, hogy mas az izlesunk. :D a part az nem termeszet? en sehol masutt nem lattam meg ennyire kicsi helyen fekete, feher es sarga homokot. sivatagot. vulkant. oceanparti barlangokat. kiszaradt patakmedreket. a holdbelisegehez kepest kifejezetten erdekes volt. ha visszajarnek vagy hosszu idot toltottem volna ott, valoszinuleg megunnam. 1 hetre viszont szerintem kifejezetten erdekes volt.

Jan Kovalens 2019.06.19. 18:29:45

@Full metal burka: amúgy a jó hír az, hogy ÚJRA van ozonproblema, ha szerencsénk van, sikerül ismét kilyukasztani, a kínaiak valami olyan szigeteloanyagot használnak stikában, amiben cfc van, állítólag ez az oka, hogy a légkörben újabban ismét erősen növekvő mennyiségű ózon gyilkos gáz van.

London2009 2019.06.19. 18:40:08

@puhacica: jo, ok, a part is termeszet. : ) De nekem kell a zold. Erdekesnek erdekes persze. De nalam itt be is fejezodik. : )

Full metal burka 2019.06.19. 18:56:51

@Shanarey: Ilyen blogoldalt 3 perc regisztralni

Az informaciotartalma ellenorizhetetlen.

"From 1987 to 2000, researchers studied cases of skin cancer and found that the numbers of cases diagnosed had increased by more than 65% on previous years."

Mondjak ok. En meg azt mondom, hogy ha az en samponomat hasznalod, akkor 65%-kal kevesebb lesz a korpa a fejeden. A Fogorvosok Orszagos Szovetsegenek (sic) ajanlasaval.

Full metal burka 2019.06.19. 18:56:53

@Jan Kovalens: Biztosan igaz, gondolom az amerikaiak allitjak, epp egy kereskedelmi haboru kozepen.

Shanarey 2019.06.19. 19:32:52

@Full metal burka:

Tán menj el Chilébe, és nézz utána. Avagy cáfold meg, hiszem mint mondtad, ilyen lehet kreálni 5 perc alatt.

Full metal burka 2019.06.19. 20:45:20

@Shanarey: Nem cafolok meg olyasmit, ami komolytalan.

Te hivatkoztal erre az infora, holott fingod nincs honnan van, ki mondta, miert, es hol lehet utananezni.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.06.19. 20:54:35

@London2009: akkor megsem ugyanarrol beszelunk. mi _direkt_ ezert valasztottuk azt a szigetet. nekunk _ott_ nem kellett a zold.

Shanarey 2019.06.19. 21:04:08

@Full metal burka:

Így is lehet magyarázni, miért nem cáfolsz. A google a te barátod is lehet, ha megfelelően kérdezel, de ha neked az ENSZ anyagok is légből kapottak, akkor nincs miről beszélni.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.06.19. 21:20:49

@Full metal burka:

"Persze hogy nem volt. "

Mármint hogy ózonlyuk.
Ááá, végre egy izgalmas álláspont. Nem kötekedésből kérdezem, de egészen pontosan mi az, amit még elhiszel a sztoriból? Ózonréteg létezik? CFC-gázok? A kettők között kapcsolat?
Hogyan írnád le a helyzetet te egész pontosan?

Full metal burka 2019.06.19. 21:28:38

@Shanarey: Milyen ensz anyagok? Semmi konkretum nincs abban, amit belinkeltel. Se egy nev, se egy link, semmi.

Willkommenskultur 2019.06.19. 21:28:40

@Shaktee: Igen, en is tudom hogy a bukott brazil baloldal utalja az oket a hatalombol kivago Bolsanot, mit akartal ezzel mondani?

Élet La Gomerán 2019.06.19. 21:42:04

Ó Fuerteventura kicsi? Mi La Gomerán vagyunk! Tele fenntartással, ellenérzéssel jöttem, kisgyerekkel és egy férjjel, aki megvadult a tengerért. Még mindig tart nála, az előbb jött haza, horgászott, kinn a tengeren. 4 éve lesz lassan, hogy itt élünk. Nagyon kicsi a hely, de nekünk tetszik.

Itt, Gomera nyugati része kevésbé szeles és a klíma valóban kiváló. Sok német telepszik át, nemcsak nyugdíjasok, s azt mondják, hogy alacsonyabb lesz az életszínvonaluk, de magasabb az életminőségük.

La Gomera nagyon természetes tudott maradni, nincs olyan tömegturizmus feelingje, mint a nagyobb szigetek egyes régióinak. Nekem nincs bezártságérzetem, de attól még ez ismert jelenség a szigeteken. A betelepülők nélkül Gomera nagyon hamar kiürülne, mert a fiatalok elvágyódnak innen.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.06.19. 21:58:03

@London2009:

"Azert a telbol a 15 fok is sokkal jobb"

Szerintem Csodabogi arra célzott, hogy ezek derék mediterrán emberek nem fűtenek. Ha a napi csúcshőmérséklet 15 fok, akkor a lakásban van 12-13, és köszönjük szépen. Elég kakkancs. Akkor már inkább legyen az ember behavazva, de legyen fűtés. Azt hiszem, erre gondolhatott.

Egyébként ez a német téli nyuggerkedés nekem is nagyon tetszik kanárin. Asszem, tök szívesen lennék német nyugger.

Csodabogár 2019.06.19. 22:14:38

@Nagy kámpics: Pontosan. Itthon legalább biztosított a jól fűtött lakás, mig ezeken a mediterán helyeken fagyoskodhat az ember 3 pulloverben a szobában.
Nos és nyugger koromra rájöttem, hogy legjobb itthon télen. Se Marbella se Florida nem jött be hosszú távon, hiába saját lakás meg minden.

Shaktee 2019.06.19. 22:39:18

@Full metal burka: nem kell ode semmi link, minden normális ember elfogadja a tudósok 99% véleményét a klímaváltozásról.

Trampli s a hasonszőrüek nem.

gabors 2019.06.19. 22:51:16

@Full metal burka: "Mondjuk a folyamatos hakni ellenere 1 mm-t sem emelkedett a tengerszint,"

csak kicsit tevedsz most atlagban evente 3 mm az emelkedes ...

mivel sok helyen mar joval tobb mint 100 eve merik a szinteket igy azt is lehet tudni (nem sejteni) hogy a 20 szazad elejettol szamitva kb 15-20 cm-el magasabb most a tenger szintje... ennek egy resze a viz melegedese miatt a tobbi az elolvadt gleccserek es jegtakarokbol van ... amit a hazi idiotank ir hogy a jeghegy elolvadasabol nem lesz vizszint emelkedes az tok igaz ezert be is nyujtja maganak a piros pontot mert meg azt is tudja hogy Archimedesz ... csak hogy azok a jeghegyek Grondlandrol es a deli sarki jegmezokrol szakdnak le ahol a jegtakaro megint meresek (tobb evtizedes) mutatjak hogy a jegtakaro vekonyodik vagyis kevesebb viz megy vissza jegkent..

okoskat kerdeznemhogy mit gondol hol van az a viz ami gleccerkent volt a Kilimandzsaron meg a 60-70-80-as evekben vagy az a viz ami az alaszkai glecserekben vagy az alpokban volt ugyanakkor fenykepek hazi mozik vannak hogy 25-30 eve hol voltak azok es most hol vannak...

ezek a vizek novelik szep lassan de biztosan a vilag oceanjainak a szintjet (ennek a merese manapsag mar egy trivialis dolog sot volt ez mar 10 eve is)

gabors 2019.06.19. 23:05:50

@Full metal burka: "Most meg senkit sem erdekel. Akkor vagy az elejen hazudtak, vagy befoltoztak az ozont. Vagy?"

vagy te vagy hulye..

az ozonlyuk meg ma is van ... es egy valos dolog volt amiert kemai Nobel Dijat is osztottak (marmint annak aki rajott hogy mi is tortenik CFC-k vs ozon) azok is biztos sik hulye voltak Full metalhoz kepest...

a lukat maga termeszet foltozta be, azert mert dramaian sikerult azon a kemiai anyagok kibocsajtasat csokketeni amik okoztak ezt (marmint a felso legretegekben az ozon molekulak bomlasat)

Mindezt ugy hogy az orszagok megallapodtak (Montral Protocol 1987 gondolom nem emlekszel) hogy a legveszelyesebb anyagokat betiltjak a 3-dik vilagnak meg technolokiga transzfert ajanlva ott sem hasznaltak tovabb az olcsobb de veszelyesebb halon es hasonlo anyagokat (most a kinaiak megint csalnak de kiderult) szoval igen kicsit tobb mint 30 kellett hogy majdnem zarodjon az ozon luk hogy csak para volt probald elmondani az ausziknak vagy a kiwiknek .... vagy del argentinaban lakoknak

gabors 2019.06.19. 23:16:33

@takarék-láng: "Trump 300 szkeptikus tudossal konzultalt, mielott kilepett a klimaegyezmenybol."

ezek kozott voltak jared ivanka erik sebestyen steve (az osszes tobbi a szoban kivul maradt mert tul sokat kohogtek)

Trump nem konzultal senkivel semmirol, nyilvan nem vagy kepben de ezt mar nemi eroszakolo mexicoiakkal egy idoben bejelentette, mint kampany igeretet.... es mivel ehhez nem kellett senki mas csak mint elnok megtehette igy megtette (konzultalt hahahahahah) ..... nagy szerencse hogy a sok mas lenglelku igeretet kongresszusi jovhagyassal lehet(ne) csak megcsinalni... fal es hasonlok amik meg akkor sem mentek at amikor mindket haz a republikanusok kezeben volt ....

gabors 2019.06.19. 23:23:33

@Nagy kámpics: "Tisztában vagy azzal, hogy ez megválaszolt kérdés, amelynek a magyarázata ismert, tudott, ugye?"

mint mar irtam de megismetlem

az idiota Nobel Bizottsag ilyen "hulyeseg" miatt adott kemia nobledijat

The Nobel Prize in Chemistry 1995 was awarded jointly to Paul J. Crutzen, Mario J. Molina and F. Sherwood Rowland "for their work in atmospheric chemistry, particularly concerning the formation and decomposition of ozone."

ez pontosan megmagyarazza hogy MIERT eppen az ANTARKTISZ felett alakul(t) ki az ozonlyuk sokaig ez nem volt vilagos, es azt is hogy mi is okozza amibol kovetkezett a megoldas is (ha tudnam takarek okoszka mit ert "klimagaz"-on akkor ahhoz is lenne velemenyem)

gabors 2019.06.19. 23:30:39

@takarék-láng: "Ami ha olvad, csokken a sulya, " azt hittem okosabb vagy ennel .... :-))

ezt kifejtened hogy ezt milyen elmelet alapjan irtad ? kb mitol csokken a sulya .... (megsugom NEM csokken a sulya, van mas ami valoban csokken de az nem a sulya) lehet az archimedeszi szabalyt is ennyire erted ????

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.06.19. 23:34:01

haha, ugy latszik, egy kis szigetrol nem lehet sokat eszmecserelni, igy maradt a klima valtozas es Trump, ami maris jo sok kommentet generalt :)))))

gabors 2019.06.20. 00:13:14

epp ma jelent meg hogy a himalaja glecserei is fogynak es az olvadas gyorsabb mostanaban mint volt a 70-80-as evekben.

azok a franya kem-muholdak a hideghaboru idejen mar fenykepeztek.....

advances.sciencemag.org/content/5/6/eaav7266

van egy csomo adat meg hivatkozas de tudjok ez 5 perc alatt osszehozhato...

csak az osszefoglalot olvastam el de mar az is eleg ....

takarek...... erre sehogy sem lehet az archimedeszi sulyat csokkento vizet rahuzni ez a viz ami a himalaja gleccsereiben volt 50-40-30 eve es most nincs ott az bizony a tengerekben van

gabors 2019.06.20. 00:22:17

@Zsuzsi65: ozon-luk/lyuk mar semmi ??

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.06.20. 00:47:34

@gabors: ah, arrol mar nem beszelunk, befoltoztak, nem? :)))

Full metal burka 2019.06.20. 04:05:38

@Shaktee: A tudomanyos bizonyitasnak semmi koze a velemenyhez.

Mi az hogy tudos?

Mi a forras a 99%-ra?

Full metal burka 2019.06.20. 04:06:17

@gabors: Hiszti. 20 cm miatt semmi kulonos nem tortent az elmult100ban, de hisztizzunk evi 3 mm miatt.

Par zatonylako majd elkoltozik, kulonben is, minek ment oda.

Full metal burka 2019.06.20. 04:06:26

@gabors: A meset en is ismerem, de nem gyoz meg. 87ben meg nem foglalkoztam klimaval, de az ozon-hiszti inkabb ugy 97-00 okrul tetozott.

takarék-láng 2019.06.20. 04:07:11

@Nagy kámpics: "Ami ha olvad, csokken a sulya" -- a _sűrűségére_ gondolsz itt, nem?"

- veletlen sem, mert ha a jeghegy olvad, es csokken a sulya, akkor kevesebb vizet szorit ki. Az olvadt viznek persze, hogy nagyobb a surusege.

"Mármost a valóságban úsznak a felszínene, ergo arkhimédész törvénye szerint a vízszint éppenséggel nem változna (nem csökkenne, nem is nőne). Úh ha már erre hivatkozol, jó lett volna, ha ezt is írod. (A gyakorlatban valamennyi emelkedést még ez is okozna, mert a sós tengervíz és a jégben levő édesvíz sűrűsége más, de ebbe már végképp ne menjünk bele.)"

- jo pont, erre nem is gondoltam. A sos viz surusege nagyobb, mint az edesvize.

A szintje pont azert valtozik (csokken), mert a viz surusege nagyobb, mint a jege. A viz az egyetlen ismert anyag, amely terfogata megno a hulessel, es lecsokken a melegedessel. Ezert irtam a tengerszint csokkenesrol, de ez a szintvaltozas elhanyagolhato.

Egyebkent nem tagadom a felmelegedest, csak azt, hogy emberi tevekenyseg okozza. Ezzel a velemenyemmel nagyon nem vagyok egyedul.
Az igazsag az, hogy nem tudjuk, mert a modellek nagyon kezdetlegesek, es a homersekleti adatok sem allnak megbizhatoan rendelkezesre.

Kifele jovunk egy jegkorszakbol.
A fold 4.6 milliard eves tortenete soran volt melegebb, hidegebb is.

Ha a CO2 tartalom magasabb lenne, a novenyzet megszaporodna. Ezzel egy csapasra meg lehetne oldani az elelmezesi problemakat. Jelenleg az egyik legalacsonyabb a foldtortenet soran. 0,02%.

Egyebkent azt meg a klimahiszteriat kelto tudosok sem tagadjak, hogy a vizpara az uveghazhatas elsodleges okozoja. A tengerekben levo oldott CO2-bol tobb szabadul fel, ha melegszenek, tehat az emelkedo CO2 kibocsatas kovetkezmeny, nem ok.

takarék-láng 2019.06.20. 04:07:32

@gabors: Meselj a jeg szaporodasarol az Antarktiszon inkabb !

earthdata.nasa.gov/learn/sensing-our-planet/unexpected-ice

www.forbes.com/sites/trevornace/2018/12/10/arctic-sea-ice-is-growing-faster-than-before-but-theres-a-catch/#79ef24ce1ef4

insideclimatenews.org/news/31052016/why-antarctica-sea-ice-level-growing-while-arctic-glaciers-melts-climate-change-global-warming

news.nationalgeographic.com/2018/02/ross-ice-shelf-bore-antarctica-freezing/

Be kene ismerni, hogy nem tudjuk a valaszt, akkor minek okoskodni?
De politikai, vagy barmely mas okokbol riogat a media, mert a riadt embereket konnyebb kontrollalni.

A korodnal fogva emlekezhetsz, hogy a 70es evekben lehulessel hulyitettek. Semmi nem jott be. Aztan kifogyo olajjal. Aztan madarinfluenzaval. Most meg ez. Mindig van valami.

takarék-láng 2019.06.20. 04:07:39

@gabors: Azt ki is felejtettem, hogy gyerekkoromban, 85 korul, hallottam rengeteget, hogy a savas esok miatt kipusztul az osszes nemet erdo a szazadfordulora. Ez is megvalosult ugye?

takarék-láng 2019.06.20. 04:07:57

@gabors: "ezt kifejtened hogy ezt milyen elmelet alapjan irtad ? kb mitol csokken a sulya .... "

- a jeghegy terfogata csokken, az olvadas miatt, tehat a sulya is. Es a felhajtoero is ami ra hat. Kevesebb vizet szorit ki, tehat csokken(ne) a vizszint, de emelkedik is, mert a korabbi jeg mar viz. Mivel a viz surusege nagyobb a jegenel, ezert a csokkenes emelkedes egyenlege, na kovetkeztesd ki. Nem bonyolult, erettsegi sem kell hozza.

felső határ nincs 2019.06.20. 04:08:21

Igy megy ez.

Trump hulye, Trumpnak nincs eselye a jeloltsegre, Trump nem nyerhet, Trump az oroszoknak dolgozik, hisztiznek a globalistak, hisz nelkule a seggukbe dughatjak a klimaegyezmenyuket

Bolsano is hulye, nincs eselye a jeloltsegre, nem nyerhet, erre miutan megis, kitalalja a ballipsi Greenpeace, hogy olik az oserdot a naczik...:)

Aztan nem kornyezetvedelemrol, hanem politikarol beszelgetnek a ballipsik egymas kozt: index.hu/techtud/2019/06/18/klimavaltozas_greenpeace_brazilia/

Vilag proletarjainak egyesulese mindig lukra fut.

gabors 2019.06.20. 04:19:05

@takarék-láng: "Ez is megvalosult ugye?"

tiszta hulye vagy ??? ha nem tudod mi is tortent akkor azert ha meg tudod csak nyomod a hulyeseget akkor meg azert

nem mert megvaltoztattak a szabalyokat, (usa volt az elso, clean air act, az usa-ban meg nagyobb gond volt a savas eso es nem csak para volt hanem valosag.)

Kotelezove tettek a szeneromuvek kendioxid es nitrogen dioxid kibocsajtasanak csokkenteset (drasztikusan) szuroket kellett felteni egyes szeneket nem lehetett mar hasznalni etc. (ami a mai napig tart), es mivel ez az emberi tevekenyseg vezetett a savas esokhoz a tevekenyseget szabalyoztak es igy a dolog visszafordihato volt es mostanra ezt a problemat kezelni tudjak legalabbis EU-ban. Hasonlo modon a dizelolajok ken tartalmat is erosen szabalyozzak igy a "szar" most meg afrikaba szennyezzen ott :-(

gabors 2019.06.20. 04:40:13

@Full metal burka: "@gabors: A meset en is ismerem, de nem gyoz meg. 87ben meg nem foglalkoztam klimaval, de az ozon-hiszti inkabb ugy 97-00 okrul tetozott."

ebbol is csak az latszik hogy fingod nincs errol ozon problemanak nincs koze a klimahoz attol fuggetlen kornyezetvedelmi dolog ... a 70-es evek ben mar tudtak hogy a magas legkori ozon reteg vekonyodik es 1974-ben publikaltak azt a tudomanyos munkat amiert a korabban mar idezett Nobel dijat kaptak ... akkoriban kezdodott hogy tobb orszagban kezdtek ezt komolyan venni (ekkor mar mertek az ozon koncentraciot muholdakkal tobb helyen ) ...

Hulye usa-kok meg olyan komolyan vettek a tudomanyos labor vizsgalatokat es mereseket hogy 1978-ban MAR !!! betiltottak a CFC-ket a aerosolokban

A 70-es evek vegen kezdodtek nemzetkozi targyalasok hogy mit is lehetne tenni azok a .... az ENSZ kornyezetvedelmi programja UNEP ami akkor meg eleg uj dolog volt hiszen 1972-ben alakult csak, elkezdte szervezni mindezt... ami a mar emlitett 1985-os Montreal Protocol-ban ert veget ami eleg reszletesen nemzetkozileg szabalyozta a mai napig az ozon depleting kemikaliakat azok gyartasat felhasznalasat (kiveteleket) stb ...

Az ozon luk-at magat eloszor pont 1985-ben talaltak meg az antarktisz felett de mar korabban is gyanakodtak (mert a tudosok elore megjosoltak) es mar korabbi evekben is mertek nagyobb vekonyodasokat ....

Meg annyit erdemes tudni hogy pont azert mert a CFC es hasonlo gazok lebomlasa nagyon lassu es akar evtizedekig is a el vannak a magas legkorben, (az ozonbomlasban csak mint katalizatorok mukodnek maguk nem valtoznak jelentosen) a megallapodas utan is kozel 30 evig tartott mire az ozonluk "meggyogyult" sokaig minden evben idolegesen megtalaltak ....

Persze ezt nem kell elhinni ezt lehet mesenek tartani, ettol meg a valosag valosag marad. A tudomany ebben az esetben a kemiai atalakulasok nem fuggenek attol hogy kik mit hisznek. Ez mar csak ilyen.

gabors 2019.06.20. 04:45:36

@takarék-láng: "- a jeghegy terfogata csokken, az olvadas miatt, tehat a sulya is. "

te tok hulye vagy !!

ez mar kozep iskolai fizikan is bukast jelentene, gondold mar meg megegyszer ....

es ha lehet mond mar el hogy hova tunik a sulya ...

gondolat kiserlet de csak neked ...

1 vegyel 1 kg vizet (ha tiszta akko pont 1 liter) tedd zacskoba ne legyen teljesen tele a zacsko hagyj egy kis levegot ..
2. tedd hidegre hogy megfagyjon jegge ... szerinted ha megmered akkor menyivel lesz tobb mint 1 kg ???? es ez a suly honnan megy bele ???

3. tedd melegre felolvad megint viz lesz a zacskoba megint mennyi a sulya ?? szerinted

balfa 2019.06.20. 08:38:57

a kanári-szigetek egy meddőhányóra épített siófok, ahogy apám mondta, és milyen igaza volt

caliyoung 2019.06.20. 08:39:33

A legfontosabb, hogy milyen a non-gender konformok megitése. Igaz, hogy úgy fúj a szél, hogy többen beleörülnek és alig van választék a boltokban, de a zéró toleranciás rasszizmus és a gendermegitélés mindenért kárpótol!!!

London2009 2019.06.20. 11:06:01

@puhacica: leirjam nem tudom hanyadjara, hogy ott nekem sem kellett a zold vagy a kulturalis program, de, hogy valami igazan megfogjon ahhoz annal tobb kell, mint amit ezek a szigetek nyujtani tudnak, foleg amikor mar otodjere megy oda az ember. Valoszinuleg el vagyunk kenyeztetve, mert annyi csodas helyen jartunk mar az evek soran. A pozitivumokat is leirtam, egy het pihenesre/szorfozesre keves penzbol meguszva tokeletesek.

London2009 2019.06.20. 11:12:50

@Nagy kámpics: @Csodabogár: oh I see. Altalaban a klimaval lehet futeni is mindenhol?
Nem szeretnek nemet nyugger lenni. Inkabb szeretnek fiatal maradni meg sokaig. A nem dolgozas resze termeszetesen johet. Az oregseg meg inkabb varasson magara. : )

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.06.20. 11:41:50

@London2009: nekem az volt a fura es ez az, amit meg mindig nem ertek, hogy tobbszor leirtad, nem a kedvenceid a szigetek, mert neked kell a zold es ott meg a fu sem no. ezt fuerteventuraval kapcsolatban ervkent felhozni szerintem minimum furcsa. na de mindegy is, ma sem ertettunk egyet. mino meglepetes! :D

London2009 2019.06.20. 12:01:32

@puhacica: erveles? Milyen erveles?
Nem csak a koparsaga miatt nem a kedvenceim. De ezt is leirtam kb. otszor mar fentebb, hogy mi nem tetszik meg. Te vitatkozni jarsz ide?
Szerintem epp kivetelesen majdnem egyetertettunk. Leirtuk, hogy erdekesek, egy hetig teljesen jok. A tobbi csak a szokasas ertetlenkedes. Inkabb ugyanazt mondtuk kivetelesen.

Shaktee 2019.06.20. 12:28:22

@puhacica: bonyolult a nőci :)

Csuda a poszt, köszönet!

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.06.20. 19:12:45

@takarék-láng:

"a jeghegy terfogata csokken, az olvadas miatt, tehat a sulya is"

Az az üzenet átment végül, hogy a vízszint emelkedését a szárazföldön levő jég olvadásától várják, nem a tengerben úszó jégétől?

kiskutyauto 2019.06.20. 19:12:46

@Csodabogár: Bocs, ha megbántottalak, és kösz hogy ahhoz képest elég kulturált választ adtál, meg nem moderáltál ki (már ha te vagy a blogíró). De most kicsit akkor belehúzok... :D
Sajnos igencsak el vagy tájolva, de láthatóan nem tehetsz róla... A valóság egy reménytelenül szubjektív szeletét látod...
Nézz szembe kérlek a szomorú ténnyel, hogy a magyarok több, mint fele számára, egy nagyvárosnyi táv is szinte áthidalhatatlan (se idejük, se pénzük, se kedvük, ha nem muszáj), hiszen napi problémáik vannak teljes nélkülözésben, létbizonytalanságban és kilátástalanságban élnek milliók. Méghogy Bécsbe operába... ezt nem tudom hol álmodtad, ez a felső tízezer úrimurija illetve a jobbmódú felső középosztályé, ha az "évente egyszer"-t veszem, amit írtál, amit a poszt amúgy nem ír, csak hogy "elugrunk" (hogy évente hányszor arról nem szólt a fáma)... Nyilván ha szép fiatal lány vagy aki kihalászott egy gazdag palit aki mindenhová hordja az egy másik képlet, de szembe kéne nézni némi bölcs alázattal a ténnyel, hogy az sem érdem... Ki tudja meddig tart a kapcsolat, talán élethosszig járkálhatsz vele menő helyekre 2 hetente, talán az egész kapcsolat lesz két hét és már csak a lúzerek végeláthatatlan tömegéből mazsolázhatsz... Az önámításod, hogy azt képzeled "bármikor bárhová el tudsz menni" (és ha nem, akkor már valamiféle klausztrofóbiát érzel), csak múló káprázat... gondolj jobban bele, hogy még ha Mészáros Lőrinc bátyó kicsi lánya lennél, akkor sem lenne így... a magyar átlag, és a nyomorgó milliók meg szinte semmikor sehová.... ezzel az elitkedő stílussal embermilliókat, honfitársaid, véreid taposod földbe és köpöd szemen... csak halkan súgom.... Pont ezért veszik a jobb élet reményében nyakukba a világot, mert itt már a legtöbbeknek élhetetlen az egész.... néhány szerencsés kiváltságos persze a saját szemüvegén keresztül ontja a szubjektív félreinformálást, de hát akinek szeme van látja és esze van, tudja... mikor mi micsoda... ;)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2019.06.20. 19:30:27

@kiskutyauto:

"egy (pláne több) szép és jó szigeten, már bocs de csak elmebetegnek van bezártság érzése"

Nem'tom. Az egyik kisebbik azori-szigeten élek, és a bennszülöttek tök panaszkodnak erre, mármint a bezártságra és az unalomra, és teljesen fel tudnak zsizsegni, ha el lehet menni lisszabonba plázázni, vagy legalább a főszigetre.

A vízparti kikapcsolódási lehetőségek meg abszolút rétegízlés. Csak azért mert szigeten lakik az ember, még nem biztos, hogy érdekli a csónakázás, a szörfölés meg a mittomén. Azt tudom, hogy engem személyesen például nem érdekel... igaz, az opera sem. Egy plázának vagy egy kebabosnak viszont örülnék. :)

kiskutyauto 2019.06.20. 22:08:15

@Nagy kámpics: Picit elcsúsztál, mivel ez a poszt nem a bennszülöttek aspektusából íródott, nem egy bennszülött, azaz őslakos kanári írta ugyebár... a
Azonban teljesen igazad van, a legtöbb kis szigetekből álló országban ill szigetvilágban jellemző ez a jelenség, főleg a fiatalokra, hogy unalmasnak és klausztrofóbnak találják (holott ez teljes és abszolút téves képzavar), és képesek a világ leggyönyörűbb helyiről is tömegesen elvándorolni. Leginkább az oktatás, az önmegvalósítás, a munka- ill szórakozási lehetőség, amit hiányolnak (csak úgy mint bárhol a világon nem csak szigeteken, hanem alföldek, falvak és mezővárosok világában (ahol jobbára csak ebben az iparágban lehet elhelyezkedni), vagy éppen a hegyi falvak ugyebár, ahol leginkább erdészkedhetsz, esetleg télen a turizmusban dolgozhatsz és hosszan lehet sorolni. Mindig a nagyváros az izgalmas, pláne minél fiatalabb az ember. Egy metropoliszban szinte végtelen a meló és végtelen az ember... az ismerkedés is úgymond sokkal jobb, hiszen elmész egy szórakozóhelyre és nem fogsz pl mindenkit ismerni, ez nem egy hátrány ugyebár... de én aki pl Bp-n nőttem fel halálosan unom az összes "szépségét" a városnak és ki nem állhatom, amiért a sok távolról jött turista fizet mint a katonatiszt, hogy megnézhesse... (na tessék ugye-ugye)... Az Azori pl szigetek e társadalmi ill szociológiai jelenség élén vannak; már fiatalt tán Maigret felügyelő sem találna ott... :) (holott a világ egyik legszebb és legérdekesebb-izgalmasabb szigetvilága, tájékozott ember nagyon jól tudja... De én ott (is) speciel ezer évet sem unnék meg; azt sem tudnám mihez kapjak, mivel kezdjek, annyi mindent akarnék csinálni. De hát én már benne vagyok a korban. Egy kis tál tengervizet is tudok nagyon értékelni ha kell... 8)
Ez egyébként a leginkább fiatal őslakók részéről is egy botor önámítás. A tengert unják, mert ott nőttek fel, már agyukra megy a tenger és minden ami vele jár arrafelé. Mégha esetleg szeretik is, ugyebár "jobb partokat" keresnek, pl az Azorikon miért hullámzik folyton, mért nem elég meleg, miért van sok szél, miért sziklás stb stb,,, a Maldivokon miért ez a szúrós fehér forró hülye homok, miért túl átlátszó zöld a víz, miért sehol egy hegy, miért vannak cápák, miért ilyen picik a szigetek, miért van ilyen sok turista, miért önt ki a tenger és áll térdig víz rendszeresen egy-egy szigeten meg mért van ilyen hőség stb stb stb.... Galapagos-on meg miért ez a sokféle idegesítő védett állat, miért nem lehet mozdulni sem a turistáktól, és miért nem lehet ott lakni...? :D Az emberek már csak ilyenek, főleg fiatal korban, hogy amiben felnőttek, azt unják vagy akár utálják is... Ez egyáltalán nem mérvadó és idővel rendre kinövik. Sok olyan őslakó van sokfelé, aki elmegy 40 éves kora előtt, és 60 körül visszatér a tékozló fiú (és ez nem csak szigetvilágokban ugyebár)... ;)

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.06.20. 22:46:14

@O1.G: ne szomorkodj na, inkabb arra valaszolj, mirol kellene almodnom :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.06.21. 02:07:59

@balfa: Bazmeg, ez a nap kommentje...
:-))))))))))
Üdv a faternak.
:D

Wise Lady · http://www.wiselady.hu/ 2019.06.22. 18:32:12

@gabors: A súlyt nem kilogrammban mérjük. A súly és a tömeg két különböző fogalom. Folyadékba merülő testnek csökken a súlya épp annyival, amekkora felhajtóerő hat rá. A felhajtóerő pedig a test térfogatával megegyező térfogatú folyadék súlyával egyenlő ("kiszorított" víz).
A jég felolvadt vízként nagyobb térfogatú --> nagyobb felhajtóerő --> kisebb súly.
Azt üzenem, soha nem késő pótolni az alapvető ismereteket.
Üdvözlettel, egy fizikatanár.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.