oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. június 09. 06:30,  Kanadai utálom-szeretem lista 19 komment

2019. június 09. 06:30 Határátkelő

Kanadai utálom-szeretem lista

Minden országban akadnak dolgok, amiket nagyon lehet szeretni és olyasmi is, amitől az ember hidegrázást kap. Nincs ez másként Kanadában sem, ma ráadásul megnézhetjük mindkét oldalt. És vasárnap lévén ez még nem minden…

Mi az a tíz dolog, ami tetszik vagy idegesít ott, ahol élsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

kanada_4.jpg

Kezdjük Kanadával, hiszen az észak-amerikai ország esetében is igaz az, hogy az éremnek két oldala van. A Juharszirup blog szerzője ezért a fair-play jegyében összeszedte azt is, amit szeret és azt is, amit nem kedvel különösebben Kanadában. A pozitívumok kerültek előre. 

#1 Jogbiztonság 

Kanadában alapvetően betartják a szabályokat és ez oda vezet, hogy kevés zavaró dolog történik veled a mindennapi élet során. 

Itt is tartanak állatokat, de azok a házban laknak, így reggel nem ébredsz arra, hogy a szomszéd kutya megint nem kapott reggelit és ezért veszettül ugat, vagy arra, hogy valaki megint flexel, vagy hogy például a szomszéd szeméttel/szénnel fűt és be kell menekülnöd a kertből. Ezek egyébként mind megtörténtek velünk Magyarországon. 

Attól sem kell tartanod, hogy a szomszédod úgy építkezik vagy felújít, hogy abból neked anyagi vagy más károd van. Hogy ez azért van, mert az emberek empatikusabbak, vagy azért, mert félnek a perektől, az más kérdés. (Szerintem ez is, az is benne van). Egy a lényeg, a nyugalomhoz és más dolgokhoz való jogod kiszámítható(bb) és eléggé biztos. 

#2 Canadians are nice 

A kanadaiak kedvesek, bármikor bárhol szóba elegyednek veled, ami kedves gesztus, jobban érzed magad tőle. Ha lerobbansz a pusztában az út mentén, akkor tutira megáll valaki, aki elvisz a következő városba, szervízbe, stb. 

A szomszédom a legnagyobb havazásban többször végigtolta a hómaróját a járdámon. Apró kedvesség, de jól esik. Erre még szlogen is van errefelé: „be a snow angel”. 

#3 Bizalom 

A hivatali ügyintézés többnyire nem fájdalmas. Nem azt nézik, hogy mit nem írtál rá a nyomtatványra, sokszor nyomtatvány sincsen. Kedvesen elnézik a hülyeségeidet és udvariasak veled a világ végéig. 

Ezenkívül a „rendszer” a bizalomra épül, például a biztosítód az orvosi költségeid elszámolásánál több száz dollárt kifizet úgy, hogy egy online form-ban megadod, hogy ki-mikor-és mennyiért kezelt és kész. 

Vagy amikor a rendszámtábla matricádat újítod meg, akkor megkérdezik, hogy van biztosításod? És elhiszik bizonyíték nélkül. (De ha csalsz és kiderül, akkor mész a bíróság elé, utána esetleg a börtönbe. Nem éri meg.) 

#4 Munkahely 

Az észak-amerikai „munkahely” nagyon más, mint amit Magyarországon megszoktam. Itt nem előny, ha valaki olyan munkakörben dolgozott korábban, ahol összetett feladata volt. Az ilyen emberre könnyen rásütik a „Jack of all trades” kifejezést, ami kb. a magyar Mekk mesternek felel meg. Ha mindenhez ért, akkor valójában nem mélyült el az adott munkakörben. 

Ahol eddig én Kanadában dolgoztam, ott a munkakörök fókuszáltak voltak és tűpontosan tudtad, hogy mi a dolgod, mit várnak el és elvárják, hogy amit csinálsz, abban profi legyél. 

Ha a céges munkám kapcsán egy másik területen dolgozó emberrel kell együtt dolgoznom, akkor számíthatok rá, hogy az adott területhez maximálisan hozzáértő szakemberrel hoz össze a sors (persze az az adott ember lehet lelkes/kiegétt/stb ettől függetlenül, de a területhez értenie kell). 

Ennek a specializációnak viszont az veszélye, hogy egy idő után annyira specializált vagy, hogy nehéz kitörnöd az adott feladatkörből. 

#5 Ahh, azok a tágas kanadai otthonok 

Az átlag észak-amerikai családi ház kb. kétszer akkora, mint amit Magyarországon találunk. Nagyon könnyű hozzászokni ahhoz, hogy a házak tágasak, van vendégszoba, esetleg több is, minden emeleten van fürdőszoba, mosdó. 

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy azokon a helyeken, ahol nagyon nő a lakosság száma (például Torontó), az otthonok egyre kisebbek, mert megosztják a régi nagy házakat 2-3 lakásra, de ez itt Waterloo-ban, ahol mi lakunk, (még) nem jellemző. 

Negatívumok 

#1 Millió szabály 

Az élet erősen szabályozott errefele, nekem gyakran úgy tűnik, hogy Kanada egy táblaország. Minden utca egy tábla erdő, mert a magánparkolókban ott van a tábla, hogy tilos ide állnod, különben enyje-bejnye és a közterületen a parkolási táblákat 1 percig nézed, hogy akkor most lehet? 

Mert hétfő és péntek 8-6 óra között csak 1 órára állhatsz le az adott helyen, de éjszaka például tilos ott állnod. És tényleg megszívod, ha visszaélsz a rendszerrel. 1 óra és 5 perc álldogálás után ott a ticket az autódon. 

Múltkor leálltam egy utcában és úgy igazítottam a kocsit, hogy még egy autó elférjen a következő autóbeállóig. Megyek vissza és ott a figyelmeztetés az ablaktörlőm alatt, hogy 1.5 méteren belül álltam meg a kocsibeállóhoz, úgyhogy enyje-bejnye. 

Nem kaptam büntetést, és ha jól viselkedem június közepéig, akkor a büntetett előéletem törlésre kerül. Legközelebb úgy álltam, hogy 151 cm legyen a távolság, de persze másik kocsi így már nem fért oda. Bocsi… 

#2 Hi how are you? 

Megőrjít az angolszász látszólagos „barátságosság”, beleértve a Hi, How are you? I am fine, how are you? Ki a franc akarja ezt naponta 10x elmondani? Főleg úgy, hogy kutyát sem érdekel valójában, hogy érzed magad. 

#3 My way or the highway 

Valami extra esetet kell kezelni? Felejtsd el! Kanadában az átlag ügyre készülnek és a kivételt egyszerűen nem tudják kezelni és a hajad kihullik, míg keresztül vered az ügyed a „RENDSZEREN”. Ha egyáltalán sikerül, de többnyire nem fog. 

A mobilszolgáltatóm egyszerűen nem tudta hónapokon keresztül megoldani, hogy a megígért bónusz jóváírást meg is kapjam. 5 hónap volt és kb ugyanennyi hívás, hogy végre megtegyék, amit megígértek. 

#4 Jövés-menés 

Egy átlag kanadai munkavállaló nagyon fontosnak tartja, hogy a karrierjét kézben tartsa. Nem várnak a munkáltatóra, hogy majd a HR terelgesse őket. Nem is nagyon lelkiznek, hanem bátran váltanak munkakört és céget. 

Ha több pénzt akarsz, akkor ahogy szakemberré váltál a területen, menj el a konkurenciához és így néhány évente akár 10%-al is többet kereshetsz. Ez viszont ahhoz vezet, hogy az arcok hihetetlen sebességgel változnak körülötted. 

Alig több mint 1 éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen, de láttam már 5 kisebb-nagyobb szervezeti átalakítást, a harmadik íróasztalomnál ülök 20 méteres rádiuszban, és ebben a sugarú körben minden egyes ember kicserélődött. Nem mindenki távozott a cégtől vagy az adott területről, de azért elég sokan. 

#5 Autó nélkül sehova sem jutsz el 

A tágas utcáknak van egy nagy hátránya, hogy a kertváros jelentősen növeli a város területét. Ha a kertvárosban laksz, akkor nincs olyan, hogy kifogyott a tej, leugrok a boltba. Inkább beülök az autóba, vezetek pár km-t és megveszem azt, amire szükségem van. 

Röviden, a kertvárosban az emberek csak a saját szórakoztatásukra sétálgatnak, ha mennek valahova, akkor autóra van szükségük, mert a következő sarok simán lehet 300 méterre, a következő bolt meg 3-4 km-re.” 

A teljes, ennél is bővebb listát itt olvashatod el, nagyon ajánlom!

Paradicsom minden mennyiségben 

A paradicsom az a piros zöldség/gyümölcs, amit annyira szeretünk és előszeretettel esszük szendvicshez, tesszük az ételeinkbe, nem igaz? Hát nem teljesen, derül ki a Svájc és más posztjából.

svajc_paradicsom.jpg

„Amikor 9 éve kiköltöztünk Svájcba, örömmel konstatáltam, hogy a házunkkal szemközti tanyán a gazda árul saját termésű paradicsomot. Még az első héten átsétáltam hozzá, és mondtam, hogy jó napot kívánok, 2 kg paradicsomot szeretnék venni. 

Rendben, milyen legyen? Hát paradicsom! Látta, hogy így nem jutunk ötről a hatra, ezért bevitt a raktárba, ahol kicsi, közepes, nagyméretű, sárga és piros színű paradicsomok közül lehetett választani. 

Azóta sokkal tájékozottabb vagyok, sőt, magam is termesztek paradicsomot a teraszon és a kertben is. És nemcsak „paradicsomot”, hanem név szerint ismerem őket, vannak kedvenc típusaim és nálam is van mindenféle méretű, színű, és különböző célokra használt. 

Van sárga, narancssárga, piros, csíkos zöld (green zebra), „fekete”, az icipicitől az óriásig minden méret. A fenti tálon pl. white beauty, green zebra, black cherry is található. 

A ProSpecieRara Wildegg várának udvarán évente megrendezésre kerülő palántavásárán idén 4. alkalommal vettem részt önkéntes segítőként. Mi csak 8-9 fajta paradicsomot szoktunk kínálni, de van olyan termesztő, aki megszámlálhatatlanul sokat - szerintem akár 80 félét is árul.” 

A teljes posztot (videóval!) itt találjátok, érdemes megnézni.

Csavargás Párizsban 

Párizsban nagyszerű dolog csavarogni, igaz, néha akadnak nehézségek. Nem beszélve arról, micsoda ínyencségeket szerezhet be menet közben az ember – derült ki az Élet a határon túl posztjából.

parizs_2.jpg

„A tervezettnél sokkal később és éhesebben érkeztünk meg Párizsba, és még fogalmunk sem volt mit fogunk megnézni, de kerestünk egy palacsintázót. Be is ültünk, ettünk is. 

Én sós palacsintát kértem, amiben volt sonka, meg tojás, a lányok édeset, a Zuram szendvicset. A sós jó volt, de az édesekben semmi különleges nem volt, egyrészt gyakran sütök én is palacsintát, másrészt az adag sem volt túl nagy. 

A lányaim vágyakozva néztek az én palacsintámra, így kaptak belőle, hogy jól lakjanak, szerencsére kirándulások és nyaralások alatt sokkal kevesebbet eszem, lehet folyton nyaralnom kéne, és akkor lefogynék. 

Innen indultunk tovább egy pici utcán keresztül, és gyorsan ránéztünk a térképre, egyrészt, hogy mi van a közelben, másrészt, hogy abból mit szeretnénk megnézni. 

Ha kisétáltunk az utca végére máris elértünk a Saint Sulpice templomhoz, melynek neve, ha máshonnan nem a Da Vinci kód című filmből lehet ismerős, egyébként Párizs második legnagyobb temploma a Notre Dame után. 

A Saint Sulpice is kigyulladt március közepén, de szerencsére a tűzoltók megfékezték a tüzet és jelentős kár sem keletkezett. Nagy meglepetésünkre itt nemhogy sor nem volt, de turisták is alig, nem mintha bántuk volna. Besétáltunk a templomba, és körbenéztünk. Méreteit tekintve tényleg elég nagy az épület, 113 méter hosszú, 58 méter széles, és 34 méter magas. 

A templomban elég meghitt volt a hangulat, nem tudok másképp fogalmazni, talán a fények miatt, vagy amiatt, hogy nem turisták tömege volt bent, hanem hívők, akik közül egyik-másik egy-egy pappal félrevonulva csendesen beszélgetett. Lehetett fényképezni, és csináltam is pár fotót, de közel sem adja vissza az élményt. 

A templom előtt gyorsan tartottunk egy megbeszélést, hogy merre menjünk tovább, és habár nem esett útba, de nem volt messze egy üzlet ahová a Zuram be szeretett volna nézni, arra vettük az irányt. És milyen jól tettük! 

Az üzletben nem volt semmi említésre méltó, nem is akartunk vásárolni, mert egyébként sem szerettünk volna cipelni a napi séta folyamán semmit. A Saint Sulpice után a Notre Dame felé vettük az irányt, elindultunk egy utcán lefelé, amikor is megláttam egy kis cukrászdát, melynek a kirakatában csodaszép macaronok voltak, előtte Pierre Hermé felirattal. 

Az utca túloldalán pedig egy üzlet, felette Pierre Hermé felirat, de az ajtó sötétített volt, így nem láttunk be, de azért én tudtam, hogy ott bent bizony macaronokra lelhetünk. 

parizs_pierre_herme.jpg

Mondtam a családnak, hogy stop, és ha valahova, akkor ide szeretnék bemenni, de felkészítettem a Zuramat, hogy ott a sötétített ajtón túl valami fantasztikus dolog lehet, de azért bizony fizetni is kell, mert nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mennyibe fog kerülni egy macaron. (...) 

Kiértünk a Szajna partra, és rövid séta után úgy döntöttem, hogy ez a legalkalmasabb hely a macaronok elfogyasztására. Senki sem tiltakozott, így kényelmesen elhelyezkedtünk, és elfogyasztottuk a macaronokat. (...) 

Következő utunk a Saint Chapelhez vezetett, de nem mentünk be, mert nagyon hosszú volt a sor, és úgy döntöttünk, hogy tovább indulunk, és inkább majd a Pantheonba. 

A Pantheonnál be is álltunk a sor végére, illetve az ekkora már kissé elcsigázott gyerekeim valami árnyékot próbáltak keresni és leültek. Végignéztem a családon, és azt láttam, ez így nem jó. Kiálltam a sorból, és mondtam a Zuramnak, hogy szedjük össze a lányokat, üljünk be valahova, ő igyon egy sört, a lányok valamit, amitől felfrissülnek kicsit, hagyjuk a manóba a Pantheont. (…) 

Beültünk egy kis kávézóba, és kértünk inni. Itt pedig a Zuram elfogyasztotta élete legdrágább sörét, egy korsó ugyanis 9,80-ba került, eddig Amszterdam volt a nyerő, már ami a sör árát illeti, de most Párizs hirtelen az élre tört. De a látvány fantasztikus volt, nem, nem a söré, habár… 

De a környezetét igazán jó volt, látszott az Eiffel torony, másik irányban a Pantheon, nagyon hangulatos volt minden.” 

A teljes posztot rengeteg fotóval itt találjátok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Svájc Kanada Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1914884588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meatclone 2019.06.09. 09:33:30

jack-of-all-trades = ezermester
jack-of-all-trades ,master of none = mekmester

Shaktee 2019.06.09. 12:35:54

Ha felhívod a szolgáltatót akkor fenyegetni kell hogy most azonnal becsukod az accountot, mindjárt mozdulni fognak..

Hol élsz hogy ott nem ugatnak a kutyák? :))

somlobodog 2019.06.09. 15:36:54

Vajon hány évig kell angolszász országban élni hogy ne akadj meg a hi, how are you-n? Az isten szerelmére ha magyarul elkoszonsz a bunkó hivatali alkalmazottol hogy viszlát, azt sem akarod viszontlátni, nem? Szofordulat

Shaktee 2019.06.09. 15:42:56

@somlobodog: 2-3 év kell kb :)

Engem az első években még a tv reklámok is bosszantottak :))

Pld a “where is the beef” ..:)

Csodabogár 2019.06.09. 16:10:04

@Shaktee: Engem a tv reklámok, országfüggetlenül mindig bosszantanak. Nem is nézek privát tv-t soha.

Shaktee 2019.06.09. 16:21:23

@Csodabogár: youtu.be/Ug75diEyiA0

Csak arról volt szó hogy nem jött át az amerikai humor..még :)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2019.06.09. 20:15:26

Torontóban egy litván zsidó nő a detention centerbe juttatott, mert nem feküdtem le vele #metoo my ass
Aztán ott egy Asher nevű zsidó bürokrata azt kérdezte miért akartam ott élni alapvetően az "ő országában" amikor egy szabad országából jöttem. Mondtam neki, hogy nehezen felismerheto inuit indián jegyekkel rendelkezik és egy héber törzs nevét használja.. Úgyhogy menjen a faszba.. Vagy betlehembe de nekem Kanadában ugyan annyi jogom van mint neki vagy a felmenoinek volt. Hipokrata bagázs. Szar kaja, mindenki borzasztó akcentussal beszél, bevándorlókat lenézik a echte kanadaiak. Akkor is ha Forrest Hillben bérletem detached házat havi 4ezerert. Kína ezerszer jobb hely...

swfla 2019.06.09. 23:40:12

Negatívumok
#1 Millió szabály

Errol talan a Svajcban lako kedves honfitarsaink tudnanak hosszan meselni... A parkolotablas kep tenyleg jellemzo, de ennek ellenere kirivo eset.

Azt a reszt kihagytad, hogy a telefonos customer hotline kizarolag indiai dolgozokkal van kitomve. Ezt onnan fogod megtudni, hogy a vonal tuloldalan a kollega massalhangzok nelkul beszeli az angolt, szoval sok szerencset az ugyintezeshez.

gabors 2019.06.10. 00:18:21

"Megőrjít az angolszász látszólagos „barátságosság”, beleértve a Hi, How are you? I am fine, how are you?"

Nem lehetne ezt kihagyni ez tobb mint bugyuta picsogas...

pont azt jelenti hogy szia hogy vagy ? a KUTYAT sem erdekli magyarhonban sem (kiveve csalad es kozeli ismererost) hogy hogy is vagy ezert is van hogy magyarhonban is csak feluletes a valasz es a kerdezo sem var el mast ...

Nem lehetne ez kihagyni foleg ha valaki mar 1.99 ev utan ir "atfogo" mi "hogy van itt" posztot ????

Shaktee 2019.06.10. 00:49:31

@gabors: so how the fuck r lecsó? :)

gabors 2019.06.10. 02:28:44

@somlobodog: "a bunkó hivatali alkalmazottol hogy viszlát, azt sem akarod viszontlátni, nem? Szofordulat"

es tulajdonkeppen nem is akarsz SEMMI jot neki amikor Minden Jot -kivansz :-)

gabors 2019.06.10. 02:34:36

@Shaktee: "@gabors: so how the fuck r "

na most angolszaszul nem erdekel ? :-)

de ha igen akkor: fajdalom szint nem kicsit lement (vagy jobban toleralom), ugyan meg szedem a legalis heroint, de mar csak a felet mint mutet utan ....

egyelore meg mindig csak mankoval birok helyet valtoztatni es a lepcsok eleg komoly kihivast jelentenek, . felulvizsgalat jovo heten

szerencses vagyok amerikai viszonylatban hogy van fizetett beteg szabadsagom boven nem kell rohannom vissza amig minden nincs rendben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.06.10. 09:09:03

Mondom a Zuramnak, Tibi!
A macaron meg az államfő neve, nem?

jobbal 2019.06.10. 14:07:09

Miért mentek egy olyan helyre ahol a "#2 Hi how are you?" köszönés illetve kedvesség zavar?
Gyertek vissza és itt a kutyát sem fogja érdekelni a kedvesség és az illendőség. Még talán beléd is rúgnak ha nem vagy "jó" szavazó.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása