Ma ismét egy régi szerző esetében vesszük fel az elejtett fonalat. Róbert hat éve írta meg a történetét (itt olvashatod el ismét), ami akkor ott végződött, hogy az angliai Brightonban éltek, de erősen gondolkodtak a továbblépésen, főleg azért, mert nem szerették volna ott felnevelni a gyermeküket. Mint kiderült, nem is ott nevelik.

„Hat év telt el azóta, hogy megjelent az írásom a Határátkelőn. Akkor még az angliai Brightonban éltünk, építgettük a karrierünket, utazgattunk, gyakorlatilag éltük az életünket, mint mindenki más. 

Egy baleset következményei 

Nem sokkal azután az életünk nagy fordulatot vett, nyaralás közben autóbaleset, hosszú-hosszú lábadozás. Megterhelő volt fizikailag, szellemileg és anyagilag is. 

Sok helyen olvassa az ember, hogy ha külföldre mész köss biztosítást – nem viccből. Mi azon csúsztunk el, hogy azt gondoltuk, egy hosszú hétvégére felesleges (hahaha, az élet meg persze az orrunkra koppintott). 

Szóval a baleset után nagyon sok változás állt be az életünkben. Én kénytelen voltam munkát váltani, úgyhogy az irodai munka ugrott és boltvezetőként dolgoztam. Párom néhány hónap lábadozás után visszament dolgozni és ahogy az angol mondja slowly but surely vissza is tudott szokni bele. 

Utána szerencsésen sikerült teherbe esnünk, ami mindkettőnknek nagyon boldog időszaka volt az életében. Nagyobb lakásba költözés, babacuccok vásárlása, várakozással teli öröm – mindenki tudja, akinek van gyereke.

Kihívásokkal teli időszak 

Aztán egy héttel a szülés előtt az én munkahelyem megszűnt. Szerencsére viszonylag gyorsan találtam másikat, egy tradicionális angol cégnél kellett dolgoznom mint sales admin. 

Az angolt kellett ellenőriznem a szerződéseken és emaileken, amiket kiküldtek az ügyfeleknek, ami azért nagyon vicces, mert én nem tanultam angolt sosem, a cégben pedig én voltam az egyetlen külföldi. 

Másfél évig ez volt, a párom szülés után vissza akart menni a munkahelyére, de nem sikerült (később a cég meg is szűnt), úgyhogy munkát kellett váltania és Londonba kezdett bejárni, ami nagyon megterhelő volt, főleg pici gyerek mellett. 

Én végül otthagytam a céget és újra Dominózni kezdtem esténként, így napközben tudtam a picivel otthon lenni, amíg a párom dolgozott, este pedig váltottuk egymást. 

Egy váratlan ajánlat 

Sokáig ezt nem tudtuk csinálni, a család mégis csak együtt család, mi sosem akartunk elélni egymás mellett. Szóval kezdtünk néhány hónap alatt begolyózni attól, hogy alig látjuk egymást, amikor Ági kapott egy állásajánlatot, amit nem lehetett visszautasítani: Mallorcán. 

Ez 2016 novemberében volt és onnantól kezdve gyorsan eszkalálódott a dolog. Decemberben már lakást néztünk, 2017. január 9-én pedig már repülőre ültünk és átköltöztünk, szigetről szigetre. 

Valószínűleg egy könyvet megtöltene csak az a három hónap onnantól kezdve, hogy Ági megkapta a munkát és elkezdett először tanácsadóként dolgozni, egészen a költözésig. Eszméletlenül nehéz a család segítsége nélkül egy ilyen mutatványt összehozni. 

Két hónapunk volt összepakolni, és az utolsó nap éjszakáján is hajnal négyig pakoltunk/takarítottunk. Pici gyerek mellett szinte képtelenség bármit csinálni, így meg, hogy váltottuk egymást a műszakokkal – szinte lehetetlen. 

Nem is beszélve az árakról, amikor egy életet akarsz egyik szigetről a másikra költöztetni. Végül a dolgaink 70%-át eladtuk szinte semmiért, mert nem érte volna meg a szállítás. 

Mallorcai kezdetek 

Szóval érkezés Mallorcára, újra tanulni az árakat, a boltokat, mit hol tudsz beszerezni, nincsenek nyitva a boltok vasárnap, mi az, hogy nincsenek, a Tesco mindig nyitva van, ja, hogy ez nem Anglia? Hoppá... 

Átvettük a kulcsokat egy apró kis lakáshoz, ami gyönyörű helyen volt, de két kis apró szoba volt benne konyhával és fürdővel, na meg egy erkély. Két nap múlva kikapcsolták az áramot, lévén az előző lakó kijelentkezett, nekünk pedig senki nem mondta el, hogy be kell jelentkezni. 

Na akkor be az áramszolgáltatóhoz, spanyol nélkül könyörögni, hogy kapcsolják vissza mert pici baba van... Esélytelen. 

Amit nagyon hamar megtanultunk itt, ha nem beszéled a helyi nyelvet (mallorquen), akkor falakba ütközöl. Mi nem hogy a helyit, még a spanyolt sem beszéltük. 

Egy hétig kempingégőn melegítettük a vizet, a kaját és kempingégővel fűtöttünk. Természetesen még havazott is azon a héten, miért is ne. :) 

Szerelem első látásra 

Az itteni magyarokról nagyon jó tapasztalatunk van, messze jobb, mint Angliában. A párom azóta is ugyanannál a cégnél dolgozik (három éve lassan), én most tartok a harmadiknál. 

Mivel mindketten kifejezetten jól beszéljük az angolt, így könnyebb valamivel, de nem beszélve a spanyolt nagyon nehéz. Mindketten az online turizmusban dolgozunk, a munka elfogadható, nem nehéz, jól kijövünk és szeretjük a szigetet is. 

Mallorca gyönyörű, szerelem volt első látásra. Hegyek, síkságok homokos tengerpartok – minden meg van amit az ember látni szeretne. 

A gyerkőccel bajban voltunk, mert viszonylag hamar en is munkát kaptam és így neki is menni kellett bölcsibe. Másfél hónapig egy nagyon kedves magyar lány vigyázott rá, utána ment privát bölcsibe. 

Nagyon nehéz időszak volt, rengeteget sírt(unk) ráadásul nagyon hosszúak voltak a napok neki. Viszont gyorsan megtanult spanyolul is és katalánul is. (Most lesz négy éves, anyanyelvi szinten beszél magyarul, spanyolul és katalánul, tudja az alapokat angolul és franciául.) 

Azóta sok minden változott mióta ide költöztünk, valamennyire már beszélünk mi is spanyolul, de a kirekesztettség és a család hiánya egyre jobban érződik rajtunk. 

A helyiek sokkal zárkózottabbak az angoloknál, nagyon nehéz integrálódni és ez sokat elvesz az „élményből”. Ellenben az, hogy munka után le tudunk menni a tengerpartra és élvezzük a sziget nyújtotta szépségeket az megfizethetetlen. 

Nyolc év Anglia után az, hogy itt majdnem mindig süt a nap az akkora pluszt ad az életminőségünkhöz, hogy szinte az összes rosszat feledteti. 

Hazaköltözés? 

Viszont még így is folyamatos téma a hazaköltözés. A beilleszkedés miatt. Az itteniek nagyon zárkózottak (többségük) és a család hiánya is egyre jobban érezteti a hatását, legfőképpen a gyerek miatt. 

Valószínűleg egy-két éven belül haza fogunk költözni, de megmondom őszintén, belül zokogni fogok, mert gyönyörű helyen élünk most. 

Na de, hogy legyen némi használható infó is: 

Lehet boldogulni spanyol nélkül Mallorcán? 

Lehet, bizonyos helyeken. Például Magaluf angol rész, spanyol nélkül is lehet boldogulni simán csak az angollal. Ugyanúgy, ahogyan Arenal német rész. 

Összességében véve azt kell tudni Mallorcáról, hogy a sziget nagyon pici és legtöbbször (legkönnyebben) úgy lehet boldogulni, hogy ismerünk valakit és annak a valakinek vannak jó kapcsolatai. 

Három munkahelyemből hármat kapcsolatokon keresztül szereztem. Az embereknek itt legtöbbször fontosabb a kézfogás és a meglévő kapcsolat, mint a rátermettség. 

Ugyanezt tapasztaltuk, hogy valaki nem a tapasztalat és képességei alapján lesz vezető, szimplán az eltöltött idő és milyen a kapcsolata a kinevezővel. Ugyanez a helyzet arra is, hogyan lépünk ki egy cégtől: az adott szektorban itt valószínűleg mindenki ismer mindenkit, sosem szabad felégetni a hidat magad mögött, mert nagyon gyorsan elterjed a szigeten, hogy hogyan jöttél el az adott cégtől. 

Van olyan ismerősöm, aki csapkodva, dúlva-fúlva lépett le, mert már volt aláírása másik céggel. A volt főnöke ezt megtudta, felhívta az adott céget és már nem is kellett kezdenie ott. 

Árak 

Ez egy érdekes téma, mi csak az angol árakhoz tudunk viszonyítani, annál alacsonyabbak. Olcsóbbak a kaják, az éttermek. A ruhák inkább drágábbak, de ez megint függ attól, hogy mit vesz az ember. 

Albérlet sokkal olcsóbb. Mi Palmán bérlünk, 170 négyzetméteres a lakás ugyanakkora tetőterasszal és kb. 40 négyzetméteres erkéllyel 1000 euróért. Emlékszem, egy 80 négyzetméteres lakás Brightonban ugyanennyi volt – fontban. 

Ha viszont valaki vállalja a bejárást vidékről, az albérleti árak a felére csökkennek. Viszont érdemes tudni, hogy nyáron rengeteg bérelt autó van az utakon és hatalmasak a dugók. (Egy nyárközépi napon 150 ezer ember érkezik a szigetre. Ez a kis reptér akkora forgalmat bonyolít, mint Heathrow). 

Nagy a kontraszt a gazdagok és a szegények között, sok helyen látni milliós villát mellette pedig egy putrit ahol az emberek létminimum alatt élnek. 

Bürokrácia 

Masszív. A lakcímem bejelentéséért hatszor kellett visszamennem. Nem vicc. Először felvették az adatokat, majd megkértek, hogy jöjjek vissza egy hét múlva, addigra felviszik a rendszerbe. 

Amikor visszamentem, a hölgy, aki csinálta, nem volt, az úr pedig nem találta a papírjaimat, tehát újra kezdtük, viszont akkor már nem volt jó, mert meg kellett várni az új havi lakbér fizetést. 

Amikor visszamentem, felvette az adatokat, minden oké volt. Negyedjére újra a hölgy volt, aki megtalálta a papírjaimat (mindkettőt), de a rendszer sajnos nem találta meg a lakásunkat a földszinten, ezért vissza kellett menjek az ügynökséghez, aki küldött nekik egy emailt, hogy a pecó igenis ott van a földszinten. 

Ötödjére, amikor már az email is megvolt, természetesen a lakbérről kellett az új számla, azt már csak átküldtem emailben és hatodjára –juhéjjj – megkaptam a papírt, hogy itt lakom ahol. 

A gyerek TB-kártyájáról ne is beszéljünk. Az egyik hivatal küldött a másikhoz és nem igazán voltak segítőkészek, valószínűleg mert rühellik a külföldieket. Másfél évbe telt, mire a gyereknek lett végre TB-kártyája. 

És minden régióban/hivatalban máshogyan értelmezik a szabályokat. Így utólag az a tanácsom, hogy ha papírokat akarsz intézni, valahova angol részre menj, Magaluf, Palmanova, ott gyorsabban meg lesz minden. 

Társaság 

A helyiek (Mallorquins) nagyon zárkózottak és a vendéglátás/szeretet katasztrófa. Kifejezetten gorombák és udvariatlanok. Akik barátaink vannak, mind külföldiek, vagy legalábbis nem itt született spanyolok. 

Tökéletes példa erre, hogy az argentin jóbarátom is bele ütközik abba, hogy bár neki anyanyelve a spanyol, amikor a hivatalba megy intézkedni direkt mallorcaiul beszélnek hozzá (ami a katalán egy változata) és természetesen nem érti. Na, ennyire rasszisták a helyiek. 

Aki ráadásul spanyolul sem beszél... nem könnyű boldogulni. Másik oldalról rengeteg a külföldi, aki nem veszi a fáradtságot, hogy megtanuljon spanyolul. Volt egy angol kollégám, aki 11 éve él itt és nem beszél spanyolul semmit. 

Munkahelyen, hogy is mondjam... ráérősek a spanyolok. Ha a munka 9-kor kezdődik, akkor beesnek valahol 9.10 és 9.30 között. Elsuhannak kávézni, megbeszélik az ügyes bajos dolgaikat... ha a munkáltatónak szerencséje van, talán 9.45 körül elkezdenek dolgozni, ha nem később. 

A munkát sem veszik komolyan, amolyan szükséges rossz, amit csinálni kell két pihenés között és ennek megfelelően a minimum energiát rakják bele.”

(Fotó: pixabay.com/Medienservice)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.