oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. május 09. 06:30,  Egy lehetséges jövőbe érkeztünk 40 komment

2019. május 09. 06:30 Határátkelő

Egy lehetséges jövőbe érkeztünk

Jó pár kérdést feltesz magának az ember határátkelés előtt elérendő célokról, akár önmagáról is. A címben emlegetett lehetséges jövő ebben az esetben ráadásul kettős értelemmel bír, a személyesen túl Sydney látképe is egy másik századot sugall – derül ki Peti posztjából és képeiből.

7es_kep.jpg

„Minden ​utazás egy kicsit időutazás is. Ha útra kelünk van, hogy szájtátva csavaroghatunk a csupa üveg felhőkarcolók között vagy éppen tévelyeghetünk sötét, szemetes sikátorokban, végül azonban előbb utóbb mindenhol ugyanazokkal a kérdésekkel szembesülünk: Mik az elérendő céljaink? Miért indultam el? Hová megyek? Ki vagyok én? 

Sydneybe érkezve egyértelmű volt, hogy a jövőbe, vagyis egy lehetséges jövőbe érkeztünk meg. A belváros tele van hatalmas épületekkel, per pillanat 244 méter a legmagasabb, és folyamatosan épülnek az újabbak is, négy 200 méternél magasabb felhőkarcoló is építés alatt van.

1-es_kep.jpg

A kétszintes elővárosi vonatok a belvárosba érve gyakran bemennek a föld alá, és metróként folytatják az útjukat, addig, amíg ki nem érnek újból a külvárosba, ahol újra a felszínen mennek. Mintha a szentendrei hév a Batthyány téren befordulna a metróalagútba...

Közúti alagutak kanyarognak a belváros alatt, így nem kell mindenkinek a szűk utcákon haladni és az irodaházakban több szint is parkolószint, így nem olyan lehetetlen csúcsidőben sem vezetni, mint elsőre gondolná az ember. 

A legnagyobb különbségek akkor látszódtak, amikor elkezdtünk dolgozni, hogy itt már-már idegesítően komolyan veszik a munkavédelmi szabályokat, és itt mennyire tisztán, bejelentve dolgozunk, még az építőiparban is.

Valamint itt még olyan elvont dolgokra is odafigyelnek, mint a munkaidő-szabadidő egyensúlya (work life balance). Ahogy teltek a hetek, még rengeteg hasonló dolgot tapasztaltunk.

Az első hetek

Megérkezésünk után szállás és munkakeresésre adtuk a fejünket, szerencsére mindkét feladatot viszonylag hamar kipipálhattuk. Pár értelmetlennek tűnő kör után én azon kaptam magam, hogy toronyházakról kötélen ereszkedek lefelé egy vödör vízzel és ablakmosó kellékekkel felszerelve.

Ági pedig jelentkezett babysitternek egy helyi Facebook-csoportba és ott ajánlottak neki egy au pair (családdal élő babyszitter) pozíciót, úgy, hogy kettőnknek lett egy saját lakrészünk és Áginak körülbelül heti harminc órát kell vigyáznia két kisgyerekre. Így a lakhatásunk kérdése is megoldódott. 

Egy külvárosi házban élünk, egy olyan külvárosban, ami erdősávok közé épült, s nem akartak minden területet beépíteni, így rengeteg a zöld a környéken, ezért a helyi állatvilág is képviselteti magát.

Na, nem kell semmi veszélyesre gondolni: rengeteg madár  (papagájok, kakaduk, vad pulykák) és szaladgálnak a házak között oposszumok és nyuszik is elég sokan. A nyuszikat a cukiságuk ellenére az ausztrálok igyekeznek irtani, mert ők itt egy invazív fajnak számítanak, természetes ragadozó nélkül... 

Ezután belevetettük magunkat a munka világába, hiszen bankszámláink az elmúlt hetek utazgatásai alatt szépen karcsúsodtak.

Magasban lógva

Én a cégemtől a betanulós napon kaptam céges alpin felszerelést: beülő, sisak, két ereszkedőgép, két biztosító eszköz, karabinerek, 200 méter kötél, kis bag, nagybag...

Szerencsére itt is európai szabványú felszerelést használunk, így az otthon megszokott eszközöket kaptam. Ez úgy nézett ki, hogy a cégnek van egy sport- és alpintechnikai felszerelést forgalmazó boltja, oda besétáltam a manageremmel, és levehettem a polcról azt, amire szükségem lesz a munkához. Mindig is valami hasonló „vásárlásról” álmodoztam!

A munka annyiban más, mint az otthoni irodaházakon, hogy itt csak évente tesztelt kikötési pontokat használhatunk, amin rajta van, hogy ki, melyik cég és mikor tesztelte.

Volt olyan eset, hogy tizenhárom hónapja tesztelték a kikötési pontokat, emiatt azt már nem használhattuk. Ezért egy napunk azzal telt, hogy egy géppel 700 kg-mal meghúztuk a szemeket, és három percet vártunk, hogy bírja-e a terhelést.

Otthon nem túl gyakran találkoztunk az irodaházakon kikötési pontokkal, pedig ez Magyarországon is törvényi előírás, csak valahogy az épületek tervezésénél ritkán gondolnak azok karbantartására.

A munkanapjaink úgy néznek ki, hogy van egy mobilos alkalmazásunk, ami megmutatja, hogy a következő héten hol, kivel fogunk dolgozni és mi is lesz pontosan ott a feladat.

A cég ablakmosós részlegében vagyok jelenleg, ezért főleg ablakmosással múlatjuk az időt hétköznapokon. Egy épületet általában évente három-négyszer mosatnak itt le, így jól ismernek minden irodaházat és pontosan tudják, hogy mennyit lehet lemosni egy épületből nyolc óra alatt, normál tempóval dolgozva.

Ezért itt mindenki igyekszik pörgősen dolgozni a cégnél, mert ha kész a napi limit 5-6 óra alatt, akkor vége a napnak, de megkapjuk a fizut nyolc órára. Így aki autóval jár, még a délutáni csúcs előtt hazaérhet.

A csúcsidőt amúgy is igyekszünk elkerülni, ezért ha egy munkát el tudunk hatkor kezdeni, akkor elkezdjük hatkor, és már dél, egy felé befejezzük. Mondjuk számomra a hatórás munkakezdés 4:30-as kelést jelent, ezért annyira nem élvezem a dolgot.

A munkavédelmi szabályokat nagyon szigorúan veszik itt, volt, hogy beülő nélkül mentünk ki egy lapos tetőre, amin nem volt korlát, és a szomszéd irodaházból lefényképeztek minket és elküldték az épület üzemeltetőjének a képeket. Az üzemeltetés pedig behívott minket az irodába és kérdőre vontak, hogy miért szegtük meg a szabályokat, amikor azokat ismertették a legelső napon...

Szerencsére nem csak dolgozunk itt, hanem van lehetőségünk felfedezni a környéket is, már meglátogattuk Sydney közelebbi strandjait és szépen lassan a közeli nemzeti parkokat is. Ez nem is olyan egyszerű, mert hatalmas a város és itt gond nélkül tudunk másfél órát autózni úgy, hogy még mindig a városhatáron belül maradunk.”

Ha érdekelnek Petiék ausztráliai kalandjai, látogassatok el a blogjára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6814813218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2019.05.09. 07:57:52

Sydney helyzete szerencsés mert, miután későn épült, már azonnal átvehette azokat a tapasztalatokat a város építése során, amiket a többi város sok száz év alatt sajátított el.
Például egyszerű volt építeni autós aluljárókat: Nem kellett felbontani a közműveket egy zúfolt belvárosi szakaszon (stb) csak ásnak egy 4-5 méter mély árkot a még beépítettlen földön, majd ahogy kész az út, betemetik. Szép lassan meg körül épüli a város... ... és szt veszik észre, hogy évtizedek alatt ott lett az új belváros.

Szabinho 2019.05.09. 08:26:33

Infarktust kapnek ott fent egy kotelen logva

Szabinho 2019.05.09. 09:01:00

@Hari Seldon 2: olyan nincs hogy egy tobb millios varosban konnyu autozni. Konkretan Sydneyben is egy remalom az autos kozlekedes. Raadasul a varos Melbournel ellentetben nem tud terjeszkedni a hegyek miatt. Az oblos part is neheziti az Abol Bbe jutast

Hari Seldon 2 2019.05.09. 10:58:45

@Szabinho:
Nem állítottam, hogy könnyű autózni, csak azt, hogy miután már volt máshol rengeteg tapasztalat a közlekedésszervezéssel kapcsolatban (például), azokat tudták hasznosítani és előre tudtak tervezni.

Arthamyr 2019.05.09. 11:32:41

"Mintha a szentendrei hév a Batthyány téren befordulna a metróalagútba..." - Nem valahol a Margit-híd előtt megy be a föld alá? Ahogy a M3 is már a felszínre ér Kőbánya-Kispestnél...

"Valamint itt még olyan elvont dolgokra is odafigyelnek, mint a munkaidő-szabadidő egyensúlya (work life balance)." - Ez mitől lenne elvont dolog? Normális munkahelyen ez alap, már Magyarországon is, bár azt azért látni kell, hogy erre leginkább mi magunk figyelhetünk oda.
Ahogy a szabálykövetés is természetes dolog kellene, hogy legyen, nem olyan, amire rácsodálkozunk.

Dikusz 2019.05.09. 12:12:42

@Arthamyr: Dombon ülő juhászkutya legyek, ha ez most nem kötözködés a részedről már megint (ne sértődj meg).:)

A szentendrei HÉV (H5) végállomása a Batthyány téren van a drága jó anyaföld alatt, a metró kijáratával egy szintben. Valóban ott megy be(jön ki) a felszínre, éppen ezért tud lekanyarodni a metróalagútba, bár csak akkor, ha lemegy még egy szintet,

A másik idézetre adott válaszodra: nekem ez úgy tűnik, mintha szándékosan értenéd félre.

Arthamyr 2019.05.09. 12:21:28

@Dikusz: Én úgy értelmeztem (lehet, hogy rosszul), hogy ő azt írja, hogy kissé furcsa, hogy a hév lemegy a föld alá vagy a metró a felszínen is halad. Erre írtam, hogy szerintem nem az, mert Budapesten is van ilyesmi.

Véleménnyilvánítás volt, és korrekciónak szántam. Ha ezt kötözködésnek veszik, így jártam, van ilyen. Szerencsére itt nem fognak pofánverni miatta, a legrosszabb, ami megtörténhet, hogy lesújt a banhammer. :)

Arthamyr 2019.05.09. 12:24:17

@Dikusz: A második idézetre is ugyanezt tudom mondani. Én úgy értelmeztem, hogy ő rácsodálkozott, hogy figyelnek a work-life balance-ra, és ez máshol nem jellemző.

Hari Seldon 2 2019.05.09. 13:06:46

@Arthamyr:
Nem, ott a "hév-alagútba" fordul be... :-)
-> Feltételezem arra gondolt, hogy a HÉV lemegy a 2-es metró alagútjába.

Dikusz 2019.05.09. 14:11:48

@Arthamyr: Én is csak nyilvánítottam a véleményt.:)
Senki nem fogja itt ököllel megsimogatni az arcodat, a kötözködést meg a magam nevében mondtam.
Itt nem valószínű, hogy megjelenik a posztoló, akkor kiderülne ő mire gondolt.

Jól írtad, hogy a Margit hídnál megy be az alagútba a HÉV, így a végállomása a föld alatt van, a Metró-megálló meg egy szinttel még lejjebb van, mint a HÉV-végállomás.

A kommentedben ezt írtad:
"Normális munkahelyen ez alap, már Magyarországon is," - ezt, ha szabad kérdeznem, honnan tudod?

Itthon az esetek nagy többségében nem ez az alap. Ugyan már nem dolgozom, de vannak hozzátartozóim, volt kollégáim (mind állami szférában), akik nem erről számolnak be, és magam is ezt tapasztaltam. Nem állami cégeknél -ez csak a feltételezésem- még inkább így van.

Azért remélem, nincs harag?:)))

MindjartJovunk 2019.05.09. 14:21:27

@Arthamyr: Köszönöm, hogy elolvastad a cikket. Arra gondoltam, hogy itt olyan, mintha az otthoni hév beérve a belvárosba metróként folytatná az útját. Pl. ha a szentednrei hévvel tudnánk az Örsig elmenni.
A kékgalléros munkakörökben otthon szerintem nagyon ritka, hogy figyelnének a work life balanc-ra...
A munkavédelmi előírásokra látszólag már otthon is jobban figyelnek, de sokhelyen csak a látszat a fontos...

gabors 2019.05.09. 14:53:19

jo ez a racsodalkozo poszt olyan mint amikor valaki 1980-ban atlepte a vasfuggonyt .... es hazajott elmeselni mit latott mert ilyet 95%-a az ismerosoknek meg nem latott (szines tv sem volt es ilyen rothado nyugati dolgok nem fertek bele az MTV-1.5 csatornakban ) CNN-t eppen csak megalapitja Turner Mo-ra meg vagy 10 ev mulva ert el..

mar bocs de mi volt akkora csoda ? ja hogy Mo-megsem teljesit ?

gabors 2019.05.09. 15:14:44

@MindjartJovunk: "@Arthamyr: Köszönöm, hogy elolvastad a cikket. Arra gondoltam, hogy itt olyan, mintha az otthoni hév beérve a belvárosba metróként folytatná az útját"

ez OK de ez csak Mo-on "egy csoda" meg annak aki vagy ujszulott

lehet tevedek de ilyen mintha Berlinben mar Hitler idejeben is lett volna de pl Chicago vagy New York-ban boven volt a haboru elott is (lehet a auszik csak masoltak ezt a csodat valahonnan?)

Arthamyr 2019.05.09. 15:26:50

@Dikusz: Miért lenne harag?! :)

Onnan tudom, hogy anno Magyarországon is dolgoztam, és volt olyan munkahelyem is, ahol figyeltek a work-life balance-ra. Meg volt szarabb munkahelyem is, ahol nem. :) Ezért írtam, hogy _normálisabb_ munkahelyen.

Arthamyr 2019.05.09. 15:38:25

@MindjartJovunk: Én köszönöm, hogy megírtad (az "kicsit" több energiabefektetés), és még a válaszra is időt szakítottál.

"Pl. ha a szentednrei hévvel tudnánk az Örsig elmenni." - Ez pont nincs, de az szerintem simán elképzelhető, hogy ha az M3-at kihúzzák Dunakesziig, akkor egy idő után fent fog menni, ahogy Kőbányánál is fent megy.
És ha a HÉV-et meghosszabbítják valamiért a Batthyány után, azt sem fogják a visszahozni a felszínre, vagy legalábbis furcsa volna.

Nem ismerem a kékgalléros munkahelyeket, mivel sosem dolgoztam ilyenben. Ha a képcső-gyár annak számít, akkor igen, de ott pont három műszak volt és telibe szarták a work-life balance-ot, mondjuk annyira nem zavart, mert akkoriban én még nem is hallottam erről a koncepcióról, persze a három műszak úgy szar, ahogy van, és arra nem tartott sokáig rájönni, hogy azt nem igénylem hosszú távon.

élhetetlen 2019.05.09. 22:00:24

@Dikusz: Dikusz
“ Dombon ülő juhászkutya legyek, ha…”. Kevésbé szolid, de kifejezőbb:Vadászkutya legyek söréttel a seggemben, ha… Bocs!

élhetetlen 2019.05.09. 22:00:30

@gabors: “de ilyen mintha Berlinben mar Hitler idejeben is lett volna de pl Chicago vagy New York-ban”. Egy dolgot figyelmen kívül hagysz. Úgy tűnik az úr nem ezekről a helyekről ment Sydneybe. Budapesten meg csak beszélnek ilyen megoldásokról, de még nem oldották meg.

gabors 2019.05.09. 22:46:57

@élhetetlen: ezert irtam ezt idezem ....

"ez OK de ez csak Mo-on "egy csoda" meg annak aki vagy ujszulott..."

meg azt hogy azert nem BP-hez kellene merni mondjuk a vilagot foleg 30 evvel a rendszervaltas utan ... az a siralmas hogy BP viszonyitva tul sok mas varos van mar a jovoben (a posztolo szerint) pedig a lenyeg hogy BP van a multban es ugy tunik vissszafele megy .... a lemaradas novekszik (csak stadionokban jutottunk nagyon elore foleg Felcsuton)

élhetetlen 2019.05.09. 22:55:58

@Arthamyr: “Ahogy a szabálykövetés is természetes dolog kellene, hogy legyen, nem olyan, amire rácsodálkozunk.”. Igen, de azért Magyarországon évente több baleset van amiatt, hogy nincs szabálykövetés. Hullanak az emberek az állványokról, mert nem kapnak megfelelő biztosító eszközöket (vagy semmilyet sem).

Dikusz 2019.05.09. 23:09:55

@élhetetlen: :)))
Asse rossz megoldás!:D

élhetetlen 2019.05.09. 23:12:09

@gabors: Aki nem látott eddig Budapestnél nagyobb várost, az miért ne csodálkozhatna rá? Lehet, hogy indulás előtt sok mindent megnézett, csak azt nem, hogy az elővárosi vonat átmegy a város alatt a másik oldalon levő elővárosba. Aki eddig itt élt, az azon is csodálkozhat, hogy kap védőfelszerelést. Itt azért hullanak a munkások az építkezéseken ennek hiányában. “pedig a lenyeg hogy BP van a multban es ugy tunik vissszafele megy .... a lemaradas novekszik (csak stadionokban jutottunk nagyon elore foleg Felcsuton). Ezzel egyetértek, szomorú, de ez van.

gabors 2019.05.09. 23:54:12

@élhetetlen: "@gabors: Aki nem látott eddig Budapestnél nagyobb várost, az miért ne csodálkozhatna rá? "

mondjuk azert ilyet a TV-ben is lehet mar latni (a racsodalkozast meg meg is ertem mert tenyleg nehez elkepzelni pl a New Yorki felhokarcolo kanyonokat ...

amugy amiota itt vagyok kozel 100 ha nem tobb uj 50+ emeletes epulet epult fel Manhattan-ben ... neha magam is "racsodalkozom erre pedig minden nap bejarok es nem a foldalattival ....

cardiobascuralis 2019.05.10. 06:49:12

Szólj már az indexes idiótának, hogy a címlapon javítsa az "Újrakezdés Sydney-ben" címet a kötőjel nélküli Újrakezdés Sydneyben formára.

Ja, vad pulyka = ház pulyka, amit feldühítettek. Amire te gondolsz, az vadpulyka.

cardiobascuralis 2019.05.10. 06:49:21

@MindjartJovunk:
A szentendrei HÉV észak-déli irányú, az Örsre járó metró kelet-nyugati, ilyen marhaságot máshol se nagyon csinálnak.
Viszont mondjuk a 2-es metróhoz épp tervezik hozzácsatolni a csömöri HÉV-et (már vagy 15 éve). Ami ugyanúgy kelet-nyugati irányú.

Platonica 2019.05.10. 08:42:13

@cardiobascuralis: Miota nem jo a Sydney-ben? Megint valtozott a helyesirasi szabalyzat?

Dikusz 2019.05.10. 09:38:17

@Platonica: A jelenlegi helyesírási szabályzat szerint nincs kötőjel, de az alábbi link mást is állít:

www.e-nyelv.hu/2015-01-23/sydney-ben-vagy-sydneyben/

Pont a Sydney-ben a példa. A helyesírás-ellenőrző ezt az írásmódot nem húzza alá, az egybeírtat javítja...

Platonica 2019.05.10. 09:54:03

@Dikusz: Tudomasom szerint a legutobbi valtoztatasok ujfent nem tisztaztak a maskepp ejtett vegzodesek toldalekolasat. Szoval nem egyertelmu (ahogy te is idezted).
Pont ezert leidiotazni vkit kicsit furcsa.

Larrikin 2019.05.10. 10:26:20

Bár a posztolónak és a kommentelőknek sok mindenben igaza van, mégis nagyon megtévesztő a sok állítás együttese.
- A vonat ugyan lemegy a föld alá, de ez budapesti hasonlattal élve kb. a helyi V. kerületben van így. Pár megálló. Valójában metró egyáltalán nincs, az első vonal (amit egy vasúti vonalból építenek át) most készül.

- A belváros nagyjából akkora, mint Bp-en az V. kerület, igaz, felfelé sokkal nagyobb:) De nem épp sétára és bolyongásra csábít, elvétve van néhány olyan szeglet, ami európai szemmel nézve is gondozott és emberi tartózkodásra alkalmas. Urbanisztikailag nagyon eltér attól, amire európaiként számítunk és vágyunk egy ultragazdag metropoliszban.

- Lehet, hogy Ausztrália 'fiatal', de az ipari forradalom itt se kezdődött később, mint Magyarországon. A 100-120 éves fotókon Sydney is pont úgy néz ki, mint Budapest, csak az akkori verziót azóta jórészt elbontották. A földalatti vasúti megállók viszont részben abból a korból származnak.

Dikusz 2019.05.10. 10:43:43

@Platonica: Szerintem is furcsa. Könnyen lehet, hogy szakmányban figyeli a helyesírást mindenhol. Biztos ő soha nem hibázik...

Platonica 2019.05.10. 12:54:32

@Dikusz: Csak most itt az idiotazas okan hehe...

Dikusz 2019.05.10. 15:08:06

@Platonica: Csak feltételeztem...:)))

FogarasiArpi 2019.05.10. 20:43:54

Majd kiváncsi leszek, amikor végetértek a "mézeshetek", akkor is ilyen hurráoptimizmussal fogja vajon a T. blogiró látni a helyzetüket.

Adjunk nekik mondjuk 5 évet, és majd érdeklődve fogom olvasni a cikk folytatását.

Womb Raider 2019.05.10. 20:43:54

Nnnnaaa.. sikerült ráérezni a poszt lényegi részére.. 10 millió BKV-s országa...

Neked meg sok szerencsét az ígéret földjén! Voltam már párszor.. de egyszer úgyis ottmaradok :) A legjobb hely a világon.

cardiobascuralis 2019.05.10. 20:43:54

@Platonica:
Amióta az Sydney végén az y nem néma, hanem i-nek ejtik.
Az, hogy előtte van egy néma e, a kutyát nem érdekli toldalékolás tekintetében, csak a szóvégi betű.

Az Osiris csak hobbisták munkája, nem akkreditálta az MTA, mivel sok esetben szembemegy a szabályzattal. Nem mérvadó. A mérvadó az MTA által kiadott szabályzat.

Az e-nyelvet meg dilettánsok írják. A nyest.hu-t szintén. Mindkettő rengeteg hülyeséget hord össze.
Mindkettő olyan, mintha Kovács Béla autószerelő blogjára hivatkoznátok helyesírásügyben (nem megsérteni akarva ezzel az autószerelőket).

cardiobascuralis 2019.05.10. 20:43:54

@Dikusz:
A hiba és a nem tudás két külön dolog.

Platonica 2019.05.10. 21:51:59

@cardiobascuralis:
"Amióta az Sydney végén az y nem néma, hanem i-nek ejtik."
Sose volt ne'ma, nem is ez a kitetel vonatkozik ra, hanem a bonyolult, nyelvunktol idegen betukapcsolat -i- hang jelolese;-)

Amugy pedig aka'r elfogadod, aka'r nem, me'g szakmai berkekben sincs egyseges allaspont errol, ezert k'ar ex-katedra leidiotazni, dilettansozni barkit, foleg ha esetleg pont mi magunk nem vagyunk teljesen kepben.

Az 'Edes anyanyelvunk' (Gretsy Laszlo szerkeszteseben) az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának és a Magyar Nyelvtudományi
Társaságnak a támogatásával jelenik meg, ajanlom figyelmedbe a Sydneyben vagy Sydney-ben? cimu cikket. anyanyelvapolo.hu/edes-anyanyelvunk-pdf/ea-2007-XXIX-3.pdf

Erdekes modon, itt nem dilettansozzak le az OH-t egyaltalan...

Mint ahogy valoszinuleg az e-nyelv munkatarsait sem.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2019.05.11. 08:42:14

@cardiobascuralis: Mer' aztán az MTA sokkal mérvadóbb a nyelvi agymenéseivel, mikor a dilettáns, értelmezhetetlen kínai átírásuk szerint a j/ch/zh mind egyszerűen "cs"-vé alakul.

ételizésítő 2019.06.13. 08:12:56

@Platonica:
"hanem a bonyolult, nyelvunktol idegen betukapcsolat -i- hang jelolese"
Nem, semmi ilyesmi nem vonatkozik rá. Épp ezért egybe kell írni. Itt semmi bonyolult és nyelvünktől idegen betűkapcsolat nincs, lásd Kölcsey, y a végén, i-nek ejtve. Az, hogy előtte milyen hang néma, az e tekintetben lényegtelen.

Az, hogy egy újságban mit ír egy senki, az szintén nem mérvadó, gondolom, ő is részt vett az Osiris-féle kiadvány összeállításában. Amely továbbra sem tekinthető mérvadónak, olyan, mintha bármilyen Kovács Jóska írna otthon egy ilyet, szórakozásból. Persze az Osiris ezt komolyan gondolta, csak az MTA meg nem akkreditálta, pont azért, mert nem felel meg a szabályzatban lefektetett helyesírási szabályoknak.

@densha.blog:
Ha agymenés, ha nem, ha bonyolult, ha nem, az MTA a mérvadó. Az egyetlen mérvadó ebben a kérdésben.
Akkor is, ha neked ez nem tetszik.

Platonica 2019.06.13. 09:18:46

@ételizésítő: Bocsanat, de a Kolcsey-ben magat az ipszilont ejted -i-nek, mig a Sydney-ben az -ey-bol lesz kiejtesben -i-. Ez miota ugyanaz?? Ha az lenne, akkor 'kölcsei' mintara 'szidnei' kiejtesnek kellene lenni. Hm?

Az OH szerzoi is MTA tagok, kotetuket maga az MTA is mervadonak ismeri el, ahogy a honlapjukon olvashato. Ettol fuggetlenul te lehetsz mas velemenyen, ha ugy tetszik;-)

ételizésítő 2019.07.07. 15:07:07

@Platonica:
Nem, a Sydney esetében is az y-t ejted i-nek, meg van egy néma e. A Sydny szót pont ugyanúgy kellene ejteni.

"szerzoi is MTA tagok" - ezt erősen kétlem.
Az Osiris tagjai egy csomó ostobaságot is a kötetükbe foglaltak, ami szembemegy a szabályzattal. Ezért nem akkreditálta az MTA. Ha mérvadó lenne, akkreditálták volna. Így ez csak egy olyan kötet, amit írhattál volna te is, én is, vagy bármelyik Kovács Béla a kerületből. Levélnehezéknek kiváló. Hivatkozási alapnak nulla.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.