oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. április 21. 06:30,  A siker különös receptjei 1 komment

2019. április 21. 06:30 Határátkelő

A siker különös receptjei

Vajon mitől lesz sikeres valaki? Egyáltalán: mit jelent a siker? Boldogságot, a saját út megtalálását, esetleg sok pénzt? A kérdésre nem csak az egyes emberek, de az egyes kultúrák is eltérő választ adnak, amit nem árt figyelembe vennünk akkor sem, ha másik országba költözünk.

azsiai_csalad.jpg

A gyereknevelési elveket például nagyban formálja a saját kultúránk és a társadalmi nyomás – ami egészen érdekes helyzetet eredményezhet, amikor a kettő nem egyezik. Trembácz Éva Zsuzsa erről gondolkodott el az ázsiai „tigrisanyákkal” kapcsolatban. 

„Évekkel ezelőtt egy pekingi kolléganőm panaszkodott arra, mekkora társadalmi és családi nyomás hárul rá egy szem fia nevelése kapcsán: iskola után rohan vele angol- és zongoraórára, matektanárhoz, majd a szigorúan beosztott napirendben következik a házi feladat, gyakorlás, memorizálás – mindez alapos szülői felügyelet mellett. 

Olyan taposómalom ez, amelyben a szabályokat a külvilág és a versenyhelyzet diktálja, és amelyből nehéz kilépni, hiszen akkor a gyerek lemarad a végletekig felfokozott versenyben. 

Nem tartotta magát igazi tigrisanyának, de a rá nehezedő nyomás hatására belekényszerült ebbe a szerepbe. (…) 

Barátnőm, Tina Hongkongban nőtt fel, ahol az iskolák, így a gyerekek és a szülők közötti versengés roppant intenzív. Gyerekkorában, a 80-as években még közel sem volt ilyen erős a verseny, így ő a szülei példáját követve szabadabban neveli gyerekeit a közeli Kantonban. 

Kívülről figyeli tigrisanya-barátnőit, akiknek a szigorúan beosztott, különórákkal és számonkérésekkel tarkított napirendjébe sokszor egy baráti kávézás sem fér bele. 

A gyerekek háromévesen kezdenek legalább egy, de általában két hangszeren játszani, a szülők pénztárcáját pedig jócskán megterheli az anyanyelvi nyelvtanár és a rengeteg különóra. 

Mindez a gyerekek és az édesanyák számára is kimerítő, de Tina érti barátnői mozgatórugóját: csak a legjobb iskolákból vezet út a legjobb egyetemekre, és onnan a jól fizető állásokba, így bármennyire kegyetlennek tűnhet a módszer, ezek az anyák a későbbi előrejutás reményében nyomják át a gyerekeket a tanulással, gyakorlással megpakolt gyermekkoron. 

A Fülöp-szigeteki Alma nem szerette a roppant szigorú szabályokat, amelyeket egyedülálló szülőként tigrisanyja szabott ki számára, de mélyen elültette benne, hogy egyetlen lehetősége van a szegénységből való kitörésre: a tanulás. 

Szülővárosában, Manilában az iskolák is bőven benne vannak a verseny kiélezésében, hiszen csak az osztályelsők kerülhetnek be a legjobb tanulóknak fenntartott osztályokba. 

A munkaerőpiacot is áthatja ez a szellem: álláshirdetésekben gyakran kikötik, hogy kizárólag a legjobb egyetemekről fogadnak jelentkezőket. 

Saját bevallása szerint ő nagyobb teret enged a gyerekeinek, de számára sem elfogadható a négyes, hazaérkezés után első a tanulás, és a gyerekeinek legalább egy hangszeren játszaniuk kell vagy jártasnak kell lenniük egy művészeti területen. 

A lányának a tánc kötelező, ahogy számára is elvárás volt a balett. Ugyanakkor ő súlyt fektet arra is, hogy a tanulmányi eredmények mellett a gyerekek szociális készsége is fejlődjön. 

Utólag visszanézve úgy érzi, a sok-sok gyakorlás és a megfeszített tempó később meghozta a gyümölcsét: mindenképpen előnyt jelentett a Los Angeles-i Egyetemen, ahol mesterképzésen vett részt. (...) 

Míg a nyugati társadalmakban a gyerek individuum, akinek lehetősége van a saját potenciáljának megélésére, addig a kínaiak számára a gyerek a szülő kiterjesztése. 

A „te sikered az én sikerem” gondolatnak megfelelően, ha egy diák nem sikeres, az azt jelenti, hogy a szülei nem végeztek jó munkát. 

Az amerikai családok több választási lehetőséget adnak a gyereknek, míg a kínai szülők maguk határozzák meg, mely tevékenységekben kell kimagaslóan jó teljesítményt elérniük a gyerekeknek – és ez általában nem a sport. 

Úgy gondolják, hogy a gyerek tartozik a szüleinek, hiszen ők feláldozzák magukat értük. Mindezek mögött a szülők, idősek feltétlen tiszteletét elváró konfuciuszi gondolat is meghúzódik, és ennek értelmében elképzelhetetlen a szülőnek nemet mondani. 

Az apák szerepe is fontos, hiszen gyakran ők azok, akik az elvárásokat diktálják, és akik a nem kevés anyagi forrást felemésztő pluszórákat általában finanszírozzák. 

A kitartás fontos helyen áll a távol-keletiek értékrendszerében, így a végtelenbe nyúló gyakorlás kevésbé áll tőlük távol. A keleti módszer kritikusai azt hangsúlyozzák, hogy ez a megközelítés nem nevel önállóságra, és elnyomja a gyerekek kreativitását.” 

A teljes írást itt találjátok, nagyon érdemes elolvasni.

Új korszak küszöbén 

Uncle Joe visszatért Dubaiba, hogy aztán tovább is induljon a sivatagba. Új korszak kezdődik a számára.

tabor.jpg

„A hallban vártam a sofőröm, aki pontosan 8-kor érkezett, ahogy a könyvben írva vagyon. Mint kiderült, ő pakisztáni srác, és másfél órás útnak nézünk elébe, a szemerkélő esőben. 

Imádom az esőt a sivatagban. Egyfajta nemistudomhogyanmondjam, de jó érzéssel tölt el, bár sok hasznot nem hajt ott: pillanatok alatt beissza a homok és volt nincs. 

De akkor is: imádom azt az érzést, amit megmozgat bennem és imádok sétálni alatta, vagy csak állni és néha felfelé nézni. Nem is értem még itthon sem, látva a sok, esőben nyakát behúzva szaladó népeket. Mintha félni kellene ettől, ehhh!... 

Elvégre egyfajta csodája ez a világnak, a csodákra pedig minden gyerek fogékony. Legalábbis én úgy gondolom... (...) 

Jó egy óra múlva lekanyarodtunk a hibátlan, majdhogynem nyílegyenesen futó többsávosról (négy oda, négy vissza) délnyugatra, ahol a tevére figyelmeztető jelzést komolyan kell venni. 

A sivatagban rengeteg tevetenyésztő kis - hogy is mondjam – manufaktúra található, pár bódé, lakókocsi, generátor, egy kút, kerítések, itatók, árnyékot adó tetők és slussz. Elvégre a teve igénytelen, mint a Trabant. Persze, mint megtudtam a teve versenyeken induló egyedek értéke több millió is lehet. Dollárban.

teve_1.jpg

A zárt helyen tartott értékes tevék mellett rengetegen bóklásznak csak úgy, mindenféle felügyelet nélkül. Mi is magunk mögött hagytunk jó néhány, az út mellett sertepertélő csapatot. 

Aztán balkanyar, és már ott is állt a két tábla, mutatva, hogy megérkeztünk. A távolban számtalan lakókocsi, autó, tartály, vibrátor, antenna és egyéb kiszolgáló cucc mutatta, hogy bizony ez tényleg az ARGAS UAE 1-es kutatócsoportjának a lakóhelye. (...) 

Megejtődött az első ebéd és bár konyhánk nincs - egy catering cég gondoskodik rólunk (jáj, nehogy balesetet szenvedjen az a drága autó) -, a menü tűrhető (értsd: extrahiperszuperződ, összevetve azzal a gasztronómiai Hiroshimával, amit a kínaiak elkövettek), szóval: jó lesz ez!”

A teljes posztot jó sok fotóval itt találjátok.

Pop Up iskolák 

A Határátkelőn is olvashattatok arról, ahogyan Balázs a Fülöp-szigeteken sokadmagával összegyűjtött közel 300 EUR-t Boonienak, akinek szüksége volt egy generátorra a hajvágó szalonban, mert rendszeresen elment az áram. A megmaradt pénzt magával vitte Indonéziába, hogy ott is tudjon segíteni.

pop_up_school.jpg

„Tavaly 5, azaz öt, különböző földrengés érte Lombok szigetet. Hivatalosan 560 halálos áldozattal járt a katasztrófa és a sziget északi részén lévő házak és iskolák 80% összedőlt, ami 400 iskolát jelent– ahogy a gazdaság is (ami önmagában szomorú, mivel egy harmadik világbéli országról beszélünk). 

A helyiek próbálják újraépíteni a városokat, de a legnagyobb probléma az, hogy a turisták nem látogatják a szigetet pont a földrengés miatt. Ebből kifolyólag, egy olyan hely, ami döntően támaszkodik a turistákból származó bevételre, nehezen tud újjászületni. 

Sok olyan iskola van, ahol az önkormányzatnak közel 3 évbe fog telni, mire újra meg tudja nyitni a kapukat, mivel annyira rosszak az utak, hogy nagyon nehéz az építkezést kivitelezni. 

Számomra @jacksongroves egy olyan ember, akire nem csak a blogolás és fotózás miatt nézek fel, de amiatt is, amit a földért és másokért tesz. Ironikus módon csütörtök este láttam Instagramon, hogy a „Lombok project”-en dolgozik és pont Kuta városba érkezett, ahol én is vagyok jelenleg. 

Mivel volt hátra pénz a Fülöp-szigeteki kampányból, életemben először ráírtam a srácra, hogy én is szeretnék adományokkal foglalkozni – ami kicsit fura, mert félmilliós követővel számomra ő már a „celebrity/influencer” kategória. Nem kaptam választ egészen estig. 

Ha hiszitek, ha nem, leültem egy helyi kifőzdébe vacsizni és ki sétált be? Na, pont ő. Majd rendelt kaját, és elővette a telefonját. Pár másodperccel rá, kaptam egy értesítést, hogy új üzenet – ő válaszolt, hogy „Persze, találjunk ki valamit együtt”. Jót nevettem, majd odasétáltam és közel 1 órát beszélgettünk. 

Elmesélte, hogy milyen szörnyű körülmények között tanulnak a helyi gyerekek és hogy milyen szomorú a helyzet jelenleg. Ő erre jobban rálát, mint kiderült, már december óta dolgozik ezen a projekten. Itt már tudtam, hogy az élet megint adott egy jelet és nekem is segítenem kell. 

Jackson együtt dolgozik a „Classroom of Hope”, azaz a „Remény osztálya” nonprofit céggel. Ez azért fontos, mert be kell látni, mindenkinek megvan a maga erőssége. 

Ez a cég kizárólag azzal foglalkozik, hogy az összegyűjtött pénzből iskolákat építsenek világszinten. Itt helyben a Pelita Foundation Lombok segít. A Classroom of Hope és a Pelita Foundation Lombok együtt azt határozta el, hogy Pop Up iskolákat fognak építeni észak Lombokon. 

Ez egy átmeneti megoldás, amíg az önkormányzat hivatalosan újraépíti az iskolákat, ami 2-3 év is lehet. Az újraépítés teljesen más, mint a nyugati országokban mind a jóváhagyás, mind a finanszírozás sokkal tovább tart itt. 

Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy rengeteg olyan gyerek van, akinek jelenleg nincs semmilyen oktatása és nem is lesz belátható időn belül. 

Ezek a Pop Up-iskolák 1-2 hét alatt felállíthatók és a helyiek gyártják le és építik is fel. Ha az új iskola elkészül, ezek a Pop Up-épületek szétszedhetőek és át lehet ezeket telepíteni másik községbe, vagy városba. 

Elképesztően egyszerű, de annál hatékonyabb épületekről van szó, amik segítenek, hogy a diákok iskolába tudjanak járni a tragikus földrengések után. 

Ha szeretnél olvasni a Clasroom of Hope cégről, itt találod a weboldalukat. A Pelita Foundation Lombokról pedig itt találsz több információt.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Dubai Indonézia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2514777416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FunnyHairyFanny 2019.04.21. 13:26:13

Jók a képek, a poszt is jónak tűnik, csak sok a betű benne :-))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.