Egy család szokásai mindig érdekesek, pláne azok, ha egy más kultúrából érkezett famíliáról van szó. Vajon hogyan nevelik a gyerekeket, miként szervezik meg az életüket és tényleg annyira nagy hívei-e a finom ételeknek és italoknak, mint gondolnánk?
(Fotó: pixabay.com)
A kérdés különösen izgalmas akkor, ha ráadásul egy családon belül francia, holland és magyar szálak szövődnek össze, mint Zsófi esetében. Lássuk, milyen az ő családjának francia fele!
„A francia családom nagyon demokratikusan és szabadelvűen működik és ez rendkívül tetszik nekem. Egy ekkora családban jó eséllyel lehetnek különbözőségek minden téren, a gyereknevelési elvekre vonatkozólag pedig ez talán még fokozottabban igaz lehet.
Nálunk meglepő módon a gyereknevelésben mindenki nagyjából hasonló nótát fúj és ez nagyban megkönnyíti az életünket, amikor együtt vagyunk. Pedig francia, holland és magyar szálak szövődnek össze és mégis elég nagy az egyetértés.
Úgy veszem észre, hogy a gyereknevelés és a családi élet szervezése kapcsán a franciák rendelkeznek néhány alapszabállyal, amelyeken kívül viszont mindenki nagyjából azt csinál, amit akar, illetve élvezi az életet a neki megfelelő módon.
Legalábbis nálunk így van. Tudom, hogy nem lehet általánosítani, de azért ismerek még pár hasonló családot Nantes-ban.
A legszentebb dolog az evés. Az ünnepek, vagy nyaralások elején és a végén van nálunk mindig egy nagy ebéd vagy vacsora, ahol mindenki részt vesz. Innen kilógni nem ajánlatos.
Ezen kívül viszont minden programra, kirándulásra és együtt evésre mindig az jön, akinek kedve volt hozzá. A budapesti napok alatt néha mindkét szülő jött a gyerekes programokra, néha csak az egyik. Ezalatt a másik szülő pihent, vagy várost nézett.
Aki a termálvizet szereti, az el tudott menni a Széchenyi fürdőbe, aki a futás szerelmese, az futott a Margitszigeten, akiket pedig a kaszinók világa vonz, azok éjjel a Lánchíd melletti kaszinóval ismerkedtek.
Én is csatlakoztam Félix-szel, amikor és ahova lehetett, a többi fennmaradó időben pedig vagy főztem, vagy pihentem otthon.
A finom falatok szeretetén kívül a másik közös pont a francia családomban, a finom italok iránti szenvedélyünk. A bor mellé a fiúknál bekerült a whiskey, és mindenki kapható egy jó koktélra is.
Kedves férjem sajnos vagy szerencsére felfedezte a Budapest szívében található Good Spirit Whiskey Bart, ami egy nagyon elegáns kis whiskey-kóstoló hely és koktélbár (igaz nem olcsó).
Ellátogattunk ide a fiatal szülők csapatával, egy szabad hétfő estén. Erre úgy volt lehetőségünk, hogy a nagyszülők vigyáztak mind a hat unokára a mi lakásunkban, ugyanis ott is aludt az összes gyerek.
Én korán hazamentem, hisz várt rám a kisfiam, de a többiek még megnézték a Szimplát is, hiszen romkocsma látogatás nélkül nincs is igazi budapesti utazás.
Egy másik este pedig a férjem szülei és a már felnőtt gyerekeik mentek el ugyanide koktélozni, miközben a férjek és feleségek a gyerekekre vigyáztak otthon. Remélem egyszer majd nekem is lesz olyan kapcsolatom a gyerekeimmel, hogy eljönnek velem meginni egy italt!
Szeretem azt a „mindent megoldunk valahogy” hozzáállást. Végül mindenki remekül érezte magát, igaz lehetett volna egy kicsit több turistáskodás a városban, de azt hiszem, hogy amit ennyi gyerekkel meg lehet valósítani, azt megtettük.
Hegyi Barbara egy magazinban azt nyilatkozta, hogy „Az élethez is kell tehetség”, amivel én abszolút egyetértek. Még annyit tennék hozzá, hogy az élethez kell a lazaság. Ezt a francia családomtól próbálom ellesni és számos megnyilvánulását tapasztaltam a franciaországi két év alatt.
Nekem nem ment az elején, aztán ahogy teltek az évek egyre jobban belazultam én is, bár még mindig van mit tanulnom. Sokkal könnyebb így az élet adta kisebb-nagyobb csavarokat elviselni és jól érezni magunkat közben.”
A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni!
Kanadai téli humor
Miközben a világ (ilyen szempontból mindenképpen) szerencsésebb felén (azaz Európában) már a tavasz köszöntget, Kanadában még a téllel kell megharcolni. Nem is kis harc ez, hiszen mint a Juharszirup blog írásából kiderül, ezen a télen átlag feletti mennyiségű csapadék esett Dél-Ontarióban.
„Az első munkahetünk úgy kezdődött, hogy a hét elején megint jött egy nagy havazás és egy napra megint bezárták az iskolákat. Mindketten itthon maradtunk home office-ban és Márk meg szépen eljátszott, úgyhogy nem volt vészes.
Ezt követően több napon keresztül törtük a jeget és mire a végére értünk, a következő héten megint jött egy ónos eső. Az iskolát nem zárták be, de szerintem szuper-indokolt lett volna.
Én szeretek gyalog jönni-menni a suliba, de olyan korcsolyapálya volt a járdákon, hogy kb. 1 hétig nem lehetett gyalogolni a környékünkön, ezért inkább autóba ültünk ehhez az 5 perces úthoz.
Az ilyen elhanyagolt állapot ritka errefelé, ehhez az kellett, hogy kifogyjon az útszóró só a boltokból. Ontarióban az eddig elképzelhetetlen volt, hogy a tél közepén hetekig ne lehessen sót kapni, de most megtörtént.
Ez annyira kiverte a biztosítékot, hogy még az újságok is elkezdtek róla írni, hogy mi a sóhiány oka. Nem Soros és nem Brüsszel, egyszerűen a nyáron volt egy pár hetes sztrájk a legnagyobb kanadai sóbányában, majd jött két ónos eső és elfogytak a készletek.
Végül kerítettem sót, 20 kilót kiszórtam és sikerült kétnapi munka árán feltörni a második ónos eső maradványát.
Ezen a héten ismét megkaptuk a dózist. Vasárnap és hétfőn 100 km-es szél és hófúvás volt, úgy remegett a ház, hogy azt hittem elvisz minket a szél. Majd mára megérkezett a következő 15 centi hó. Ma 2 órát kotortam a havat, elhatároztam, hogy őszre veszek egy házi hómarót.
Végül a humor.
A kanadai háztulajdonosok tudják, hogy a hókotró ELLENSÉG. Csupa nagybetűvel. Igaz, hogy az utat megtisztítják, de MINDIG akkor jönnek, amikor elkotortad a havat a kocsibeállóról.
Végigszáguldanak előtted és máris ott van egy 30 centis hógát, amit rohadt nehéz szétszedni. Pláne, ha hagyod összefagyni. Ha éjszaka jönnek, MÁRPEDIG MINDIG AKKOR JÖNNEK, akkor reggel maximum dinamittal tudsz kijutni a kocsiddal. (...)
Helyi sajátosság, hogy a kanadai nagyvárosban van ún. Snow Route. Ezeket táblával jelölik, ami azt jelenti, hogy ha havazott, akkor a megjelölt út szélén tilos a parkolás, mert jönnek a hókotrók. Ha mégis ott felejted az autód, akkor az büntetést von maga után.
Szóval ez még tavalyi sztori, de jó. Néhány vicces személy Montreálban készített egy hóautót, mintha valaki ott hagyta volna a kocsiját, amit belepett a hó. A rendőrök vették a lapot, hagytak egy üzenetet a szélvédőn, mintha tényleg egy ‘ticket’-et adtak volna.”
A teljes poszt képes illusztrációkkal itt található, nézd meg!
Jordánia, te csodás
A hideg és a tél után irány a meleg(ebb), mégpedig Jordánia, ahová a David Around the World blog szerzője látogatott el egy kolléganőjével, kihasználva az egyik fapados légi társaság nagyon kedvező áron kapható jegyeit.
„Előre megvettük a Jordan Pass nevű egységes belépőt, ami tartalmazza a vízumdíjat is, így a határon csak felmutattuk az útlevelünket és a Jordan Passt, és már be is léphettünk az országba.
Internetes kutatásom alapján leszállás után rögtön a helyi mobilszolgáltató pultjához mentem, ahol vettem egy SIM-kártyát, ami jó sokba került, de az internet elég hasznosnak bizonyult az utazás során.
A SIM-kártya vásárlást követően megvettük a buszjegyünk és bebuszoztunk a 4. körforgalomig (mint később kiderült, volt egy sokkal közelebbi megálló is a szállodához), ahonnan kb. 40 percet sétáltunk a szállodáig.
A szálloda az elvárásoknak megfelelt, sőt. A lecuccolás után elmentünk a JETT busztársaság irodájába megvenni a jegyet Petrába, majd onnan a belváros felé vettük az irányt, gyalog.
Az úton hazafelé megálltunk enni, valamint megkerestük a “nemzeti italboltot”, ahol 10, valamint 16%-os söröket vettünk.
Másnap korán keltünk, hogy odaérjünk a reggel 6.30-kor induló buszhoz Petrába. Szerencse, hogy a szálloda nagyon közel volt az egyik indulási állomáshoz (teljesen véletlenül sikerült beletrafálnom a helyszínbe).
Többek között Petra (és a vízum) miatt vettük meg a Jordan Passt (máshova nem is kellett használni azt hiszem).
Este egy közeli bevásárlóközpont éttermében vacsoráztunk, ahol helyi lányok integettek és köszöntek nekem (gondolom a fejemen lévő „abrosz” miatt). (...)
Összességében egy nagyon jó kis kirándulás volt ez, Jordánia nagyon megtetszett, nagyon kedvesek és barátságosak az emberek, nem túl tapadósak és erőszakosak, úgyhogy az ember nagyon kényelmesen érezheti magát. Bármikor visszamennék.”
Ha további kalandokra és rengeteg fotóra is kíváncsi vagy, ne habozz ide kattintani!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek